Az Európai Parlament költségvetése

 

A parlament költségvetése biztosítja a 754 képviselőt számláló, 23 hivatalos munkanyelvet használó intézmény működését. A parlament költségvetése része az EU általános költségvetésének, melynek körülbelül 1 százalékát teszi ki. Ez az összeg az uniós intézmények teljes közigazgatási költségeinek egyötöde.

 
 

A 2012-es EP-költségvetés 1,718 milliárd euró. Ennek 37 százalékát fordítják személyzeti kiadásokra: nagyobb részben a Főtitkárságon és a képviselőcsoportokban dolgozó 6000 alkalmazott bérére. Emellett ebből fedezik a tolmácsolások, a külső fordítások, valamint az alkalmazottak kiküldetéseinek költségeit is.

Tekintve, hogy a Parlament egy olyan, demokratikusan megválasztott intézmény, mely részt vesz a minden tagállamra vonatkozó jogszabályok megalkotásában, állandó, időszakos és szerződéses személyzetének jelentős részét teszik ki a szakfordítók és a tolmácsok, akik munkája biztosítja, hogy a képviselők és a polgárok követhessék a fejleményeket. 2008-ban például több mint másfél millió oldalnyi dokumentumot kellett lefordítani.

A 2012-es költségvetés körülbelül 24 százalékát teszik ki az EP-képviselőkkel kapcsolatos kiadások, ideértve a javadalmazásukat, az utazási és hivatali költségeket, valamint a személyi titkárok fizetését.

A Parlament épületeinek fenntartására a 2012-es költségvetési keret 11 százaléka jut. Ebből fedezik az ingatlanvásárlásokat és -felújításokat, valamint a Parlament három munkahelyének – Brüsszel, Luxembourg és Strasbourg –, illetve a 27 tagállamban működtetett tájékoztatási irodáinak bérleti és fenntartási költségeit.

A tájékoztatási feladatokra és az adminisztratív kiadásokra, mint például az informatikai és telekommunikációs kiadásokra a költségvetés 23%-a jut. A képviselőcsoportok tevékenységét a költségvetés 5 százalékából fedezik.

Az EP költségvetési eljárása általában februárban kezdődik, amikor a főtitkár javaslatot nyújt be, amely tartalmazza a következő évre vonatkozó kiemelt célokat, és meghatározza az azok teljesítéséhez szükséges forrásokat. Ennek alapján a parlament elnöksége elfogadja, majd a költségvetési szakbizottság elé terjeszti az úgynevezett előzetes költségvetési becsléseket.

A költségvetési szakbizottság egyik tagja, az úgynevezett költségvetési előadó jelentést készít a témában, melyről azután a szakbizottság szavaz. A jelentés kijelöli a parlamenti munka prioritásait, és ezekhez költségvetési összegeket is előirányoz. A jelentés alapján a Parlament plenáris ülése általában májusban elfogadja a becsléseket. Ezeket azután beépítik az EU költségvetési tervezetébe, melyet a plenáris ülés módosít és fogad el legkésőbb decemberben.

 
 
 
Tools