Az emberi jogok védelme

 

Az Európai Parlament abszolút prioritásként kezeli az emberi jogok védelmét a világban. Külügyi bizottsága, emberi jogi albizottsága segítségével, közvetlenül foglalkozik az emberi jogok védelmével az Unión kívül.

 
 

Az Európai Parlament minden évben jelentést készít az emberi jogok helyzetéről a harmadik országokban, valamint azok tiszteletben tartásáról az Európai Unión belül.

A Tanács tájékoztatja az Európai Parlamentet minden olyan határozatról, amely az emberi jogok kapcsán egy országgal való megállapodás felfüggesztésére vonatkozik.
A Parlament ily módon nyomást tud gyakorolni egy országra, például azért, hogy az bocsássa szabadon a politikai foglyokat vagy hogy csatlakozzon az emberi jogok védelmére vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalásokhoz.

Az Európai Parlament minden plenáris ülésén rendszeresen vitát folytat az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésével kapcsolatos esetekről.
A Parlament számos olyan állásfoglalást fogadott el, amelyben elítéli az emberi jogok megsértésében vétkes kormányokat.
A plenáris ülésterem a véleménynyilvánítás nemzetközi fóruma és az a hely, ahol fel lehet hívni a képviselők és az állampolgárok figyelmét az emberi jogoknak egyes országok általi megsértésére.

Az Európai Parlament 1988-ban létrehozta a "gondolatszabadságért" adott Szaharov-díjat. A díjat minden évben egy olyan nemzetközi személyiség vagy szervezet kapja, aki vagy amely az 1975-ben Nobel-díjjal kitüntetett orosz atomfizikushoz, Andrej Szaharovhoz hasonlóan kiemelkedő tevékenységet folytatott az emberi jogok terén.

Az Európai Parlament valamennyi esetben és bármilyen körülmények között határozottan elítéli a halálbüntetés alkalmazását. A képviselők számos alkalommal felléptek a kivégzésekre vonatkozó világszintű és feltétlen moratórium mellett, amelynek végrehajtását az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 2007. és 2008. évi határozatai tennének kötelezővé. A Parlament véleménye szerint egy ilyen intézkedés hozzájárulna az emberi méltóság megerősítéséhez és az emberi jogok fokozatos elismeréséhez.

 
 
Tools