További elérhető honlapok:
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) szerint a konzultáció egy olyan különleges jogalkotási eljárás, melynek során az Európai Parlament felkérést kap arra, hogy egy jogalkotási javaslatról véleményt alkosson, mielőtt azt a Tanács elfogadja.
Az Európai Parlament jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a jogalkotási javaslatot, illetve módosításokat javasolhat ahhoz. A Tanács jogilag nem köteles helyt adni a Parlament véleményének, de – a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően – annak hiányában nem hozhat határozatot.
Az 1957-es Római Szerződés eredetileg tanácsadói szerepet adott a Parlament számára a jogalkotási folyamatban; a javaslatot a Bizottság tette, és a Tanács fogadta el a jogszabályt.
Az 1986-os Egységes Európai Okmány, és később a Maastrichti, az Amszterdami, a Nizzai és a Lisszaboni Szerződés fokozatosan kiszélesítette az Európai Parlament előjogait: immár a politikai területek nagy többsége tekintetében (a rendes jogalkotási eljárás keretében) a Tanáccsal egyenrangú félként, társjogalkotóként jár el, a konzultáció pedig egy korlátozott számú esetben alkalmazott, különleges jogalkotási eljárássá vált (illetve nem jogalkotási eljárás részét képezi).
Ezt az eljárást ma csupán bizonyos jogalkotási területeken, például a belső piaccal kapcsolatos mentességek és a versenyjog esetében alkalmazzák. A Parlamenttel történő konzultáció – nem jogalkotási eljárásként – olyankor is szükséges, amikor a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) keretein belül nemzetközi megállapodások kerülnek elfogadásra.