Kezdeményezési eljárás

 

A jogalkotás kezdeményezése a Bizottság joga. A Lisszaboni Szerződéssel megerősített Maastrichti Szerződés azonban a jogalkotási kezdeményezés jogával ruházta fel az Európai Parlamentet, lehetővé tette ugyanis, hogy javaslat előterjesztésére kérje fel a Bizottságot.

 
 
Éves és többéves programok

A Szerződés értelmében a Bizottság kezdeményezi az Unió éves és többéves programjait. A Bizottság ennek érdekében elkészíti munkaprogramját, ez a Bizottság hozzájárulása az Unió éves és többéves programjaihoz. Az Európai Parlament már a Bizottság munkaprogramjának tervezése során együttműködik a Bizottsággal, és a Bizottság figyelembe veszi a Parlament által e szakaszban kifejezésre juttatott prioritásokat. A program Bizottság általi elfogadását követően a Parlament, a Tanács és a Bizottság között háromoldalú megbeszélés kezdődik az Unió programjára vonatkozó megállapodás kialakítása érdekében.

Az eljárási szabályzat XIV. melléklete (az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kapcsolatokról szóló keretmegállapodás) részletes előírásokat, közöttük naptári ütemtervet is tartalmaz.

A Parlament állásfoglalást fogad el az éves programról. Az elnök felkéri a Tanácsot, hogy nyilvánítson véleményt a Bizottság munkaprogramjáról és a Parlament állásfoglalásáról. Ha valamely intézmény nem tudja tartani a megállapított ütemezést, értesíti a többi intézményt a késedelem okáról, és új ütemezést javasol.

 
 
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 225. cikkében előírt kezdeményezés

A Parlament a képviselők többségével, az EUMSZ 225. cikkének megfelelően és egyik bizottságának jelentése alapján felkérheti a Bizottságot, hogy terjesszen elő bármely szükséges jogalkotási javaslatot. A Parlament egyúttal határidőt tűzhet ki az ilyen javaslatok benyújtására. Az illetékes parlamenti bizottságnak előzetesen az Elnökök Értekezlete engedélyéért kell folyamodnia. A Bizottság jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a felkérés tárgyát képező javaslatot.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés értelmében a Parlamentre ruházott kezdeményezési jog alapján oly módon is születhet javaslat egy uniós jogalkotási aktusra vonatkozóan, hogy annak megtételére egy tagállam kéri fel az Európai Parlamentet. Egy ilyen javaslatot a Parlament elnökéhez kell benyújtani, aki vizsgálat céljából azt az illetékes bizottsághoz utalja. Ez a bizottság dönt a javaslat plenáris ülés elé terjesztéséről (lásd fenn).

 
 
Saját kezdeményezésű jelentések

A közösségi alapszerződések által az Európai Parlamentre ruházott kezdeményezési jog keretében a parlamenti bizottságok jelentést készíthetnek az illetékességi körükbe tartozó tárgyban, és azt állásfoglalásra irányuló javaslat formájában a Parlament elé terjeszthetik. A parlamenti bizottságok a jelentés elkészítésére vonatkozó bármely javaslat megtétele előtt kötelesek megszerezni az Elnökök Értekezletének engedélyét.