További elérhető honlapok:
Az Alapjogi Chartát, amelyet az európai intézményeket, a nemzeti parlamentek képviselőit, jogászokat, egyetemi szakembereket és a civil társadalom képviselőit összefogó konvent dolgozott ki, a nizzai Európai Tanács fogadta el mint ajánlást és hivatkozási alapot 2000 decemberében. Szövege kiegészíti az Európa Tanács által kezdeményezett, az emberi jogokról szóló európai egyezményt.
Nem képezi részét a Lisszaboni Szerződésnek, hanem nyilatkozat formájában annak egyszerű függeléke.
Célja kimondottan az egyéni alapjogok védelme az Európai Unió intézményei által, illetve az Unió szerződéseinek alkalmazásaképpen a tagállamok által elfogadott aktusok ellenében.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája – az Európai Unió történetében először – egységes szövegben jeleníti meg az európai polgárok, illetve az Unió területén élő valamennyi személy polgári, politikai, gazdasági és szociális jogainak összességét.
A Charta preambuluma szerint „az Unió az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékein alapul, a demokrácia és a jogállamiság elveire támaszkodik. Tevékenységei középpontjába az egyént állítja, létrehozva az uniós polgárság intézményét és megteremtve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget.”
A jogokat hat nagy fejezet tartalmazza (Méltóság, Szabadságok, Egyenlőség, Szolidaritás, A polgárok jogai, Igazságszolgáltatás), egy hetedik fejezet pedig az általános rendelkezéseket sorolja fel.
Az egyetemesség elvének tiszteletben tartása érdekében a Chartában felsorolt jogok többsége állampolgárságtól és lakóhelytől függetlenül mindenkit megillet. Célja kimondottan az egyéni alapjogok védelme az Európai Unió intézményei által, illetve az Unió szerződéseinek alkalmazásaképpen a tagállamok által elfogadott aktusok ellenében.
Amikor az Európai Unió tagállamai felvetették az Alapjogi Charta megalkotásának gondolatát, annak státuszát nem szabályozták. A státusz kérdését a szöveg végleges elfogadásakor kellett volna megvizsgálni, és a kérdés tétje az volt, hogy a Chartát beillesszék-e a Szerződésekbe, aminek következtében jogi kényszerítő erővel rendelkezne az államok és az európai uniós intézmények számára.
A Lisszaboni Szerződés következményeképpen az Alapjogi Charta jogi kényszerítő erővel rendelkezik 25 tagállam számára, míg az Egyesült Királyság és Lengyelország felmentést kap alkalmazása alól.
A Lisszaboni Szerződés előirányozza, hogy az EU mint Unió csatlakozik az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez (EJEE). A szerződés jogi alapot teremt a csatlakozáshoz, amelyet megkönnyít, hogy az Európai Unió ezentúl egységes jogi személyiséggel rendelkezik. A csatlakozás lehetővé teszi, hogy a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága megvizsgálhassa, hogy az Unió aktusai megfelelnek-e az EJEE-nek. Ez hozzájárul ahhoz is, hogy az Unión belül erősödjék az alapvető jogok védelme.