Megújuló energia

A megújuló energiaforrások (a szélenergia, a napenergia, a vízenergia, az óceánból nyert energia, a geotermikus energia, a biomassza és a bioüzemanyagok) a fosszilis tüzelőanyagok alternatívái, amelyek segítséget nyújtanak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez, diverzifikálják az energiaellátást, valamint csökkentik a fosszilis tüzelőanyagok (különösen az olaj és a gáz) megbízhatatlan és változékony piacaitól való függést. A megújuló energiaforrások használatának előmozdítására irányuló uniós jogszabályi keretrendszer jelentős mértékű fejlődésen ment át az elmúlt évek során. A 2020 utáni időszakra vonatkozó szakpolitikai keretről jelenleg folynak tárgyalások.

Jogalap és célkitűzések

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 194. cikke. Az uniós energiapolitika célja az, hogy az energia új és megújuló formáinak fejlesztését ösztönözze.

Eredmények

a.Az első lépések

A megújuló energiaforrásokról szóló, 1997. évi fehér könyvet (COM(1997) 0599)követően az EU tagállamai azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy 2010-re az energiafogyasztás 12%-át, a villamosenergia-fogyasztásnak pedig 22,1%-át megújuló energiaforrásokból állítják elő. A 2001/77/EK irányelv indikatív célelőirányzatokat állapított meg a tagállamok számára. Miután nem történt előrelépés a 2010-es célok elérése felé, átfogóbb jellegű jogszabályi keretrendszert kellett elfogadni. A „Megújulóenergia-útiterv – Megújuló energiák a XXI. században: egy fenntarthatóbb jövő építése” (COM(2006) 0848) című, 2007. január 10-i bizottsági közleményben a Bizottság azokat a kötelező érvényű célokat tűzi ki, hogy 2020-ra az uniós energiafogyasztás 20%-át megújuló energiaforrásokból állítsák elő, hogy a bioüzemanyagok részesedése a közlekedésben használt üzemanyagok 10%-ára emelkedjen, valamint hogy új jogszabályi kereteket alakítsanak ki.

b.A megújuló energiákról szóló irányelv

Az együttdöntési eljárásban 2009. április 23-án elfogadott, a megújuló energiaforrásokból előállított energiáról szóló hatályos irányelv (a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelvet hatályon kívül helyező 2009/28/EK irányelv) előírta, hogy 2020-ra az EU energiafogyasztásának 20%-a kötelezően megújuló energiaforrásokból származzon. Emellett 2020-ra valamennyi tagállamnak el kell érnie a megújuló energiáknak a közlekedési ágazatból kivett 10%-os részesedését. Az irányelv emellett ötleteket fogalmazott meg a tagállamok által a céljaik elérése érdekében alkalmazható különféle mechanizmusok – támogatási rendszerek, származási garanciák, közös projektek, a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti együttműködés különböző formái –, továbbá a bioüzemanyagokra vonatkozó fenntarthatósági kritériumok tekintetében.

Az irányelv egyedi nemzeti célkitűzéseket határoz meg minden tagállam vonatkozásában, figyelembe véve azok kiindulópontját és lehetőségeit. A célkitűzések a máltai 10%-tól a svéd 49%-ig terjednek. Az uniós tagállamok tervet készítettek arról, hogy hogyan kívánják a célokat teljesíteni, és a megújuló energiára vonatkozó nemzeti cselekvési terveikben általános menetrendet állítottak fel. A nemzeti célok megvalósításának eredményeit kétévente mérik, amikor az uniós tagállamok előrehaladási jelentést tesznek közzé a megújuló energiára vonatkozóan.

c.A következő lépések

„Az európai energiapiac egyik meghatározó tényezője” című, 2012. június 6-i közleményében (COM(2012) 0271) a Bizottság meghatározza azokat a területeket, ahol mostantól 2020-ig fokozni kell az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy Európa megújulóenergia-előállítása tovább növekedjen 2030-ig és azon túl. A Bizottság 2013 novemberében további iránymutatást nyújtott a megújuló energia támogatási rendszereiről, valamint a megújulóenergia-célkitűzések olcsóbb megvalósítását szolgáló együttműködési mechanizmusok igénybevételéről (COM(2013) 7243). Az iránymutatás a megújuló energiaágazatnak a tagállamok által nyújtható támogatások teljes átdolgozását, és a pályázati eljárások, a betáplálási felárak és a kvótakötelezettségek az átvételi árakkal szembeni előnyben részesítését jelenti be. A környezeti és energiaágazat állami támogatásáról szóló, a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó iránymutatások (2014/C 200/01) tovább pontosítják majd a megújuló energia támogatási rendszerének új keretét.

Az EU már elkezdte a 2020 utáni időszakra való felkészülést annak érdekében, hogy a 2020 utáni befektetési rendszert illető szakpolitika tekintetében már most világosan lehessen látni. Amint arra a „2050-ig szóló energiaügyi ütemterv” című közleményében (COM(2011) 0885) a Bizottság rámutat, a megújuló energia kulcsfontosságú szerepet játszik hosszú távú stratégiájában. Az energiaágazat szénmentesítésének az ütemtervben vázolt elképzelései szerint 2030-ra a megújuló energiák aránya legalább 30% lesz. Az ütemterv azonban azt is jelzi, hogy a megújuló energiák arányának növekedése 2020 után újabb közbelépés hiányában vissza fog esni. „Az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló kerete” című zöld könyv (COM(2013) 0169) 2013. márciusi közzétételét követően a Bizottság az „Éghajlat- és energiapolitikai keret a 2020–2030-as időszakra” című, 2014. január 22-i közleményében (COM(2014) 0015) azt javasolja, hogy a 2020-at követő időszakra ne hosszabbítsák meg a megújuló energiára vonatkozó kötelező nemzeti célkitűzéseket. A kötelező erejű célkitűzés, nevezetesen hogy az energiafogyasztás 27%-a megújuló energiákból származzon, csak uniós szinten érvényes. A Bizottság várakozása szerint a kötelező erejű nemzeti ühg-kibocsátáscsökkentési célok növekedésre fogják serkenteni az energiaágazatot. Ez az irányváltás élénk párbeszédet eredményezett a Tanács és a Parlament között.

A szélesebb értelemben vett uniós stratégia (COM(2015) 0080) részeként a Bizottság 2016. november 30-án közzétette a „Tiszta energia minden európai polgár számára” elnevezésű javaslatcsomagot (COM(2016) 0860), amelyben javasolja a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv felülvizsgálatát annak érdekében, hogy az Unió globális vezető szerepre tegyen szert, és hogy biztosítani lehessen, hogy megvalósuljon az a 2030-ra kitűzött cél, hogy az uniós energiafelhasználásban a megújuló energiák részesedése legalább 30%-os legyen.

d.Támogató politikák

Az „Energiaunió stratégia” elsődleges célkitűzései között szerepel, hogy a villamosenergia-infrastruktúrát alkalmassá tegyék a megújuló energiaforrások széles körben való alkalmazására (lásd még az energiapolitikáról szóló, 5.7.1. számú ismertetőt), és azt a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv és az energiainfrastruktúra-csomag is támogatja (lásd még a belső energiapiacról szóló, 5.7.2. számú ismertetőt). A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos technológiai megoldások új generációjának támogatása és fejlesztése szintén a stratégiai energiatechnológiai (SET) terv kulcsfontosságú eleme (lásd még az energiapolitikáról szóló, 5.7.1. számú ismertetőt).

e.Erőforrás-specifikus kérdések

1.Biomassza és bioüzemanyagok

Az Uniónak jelenleg két célja van a bioüzemanyagokat illetően: az egyik, hogy 2020-ra a közlekedésben használt üzemanyagok 10%-át megújuló energiából lehessen fedezni (a megújuló energiákról szóló irányelv (2009/28/EK)), és hogy az üzemanyag-beszállítókat arra kötelezze, hogy üzemanyagaik ühg-intenzitását 2020-ra 6%-kal csökkentsék (az üzemanyagok minőségéről szóló irányelv (2009/30/EK)). Az „Éghajlat- és energiapolitikai keret a 2020–2030-as időszakra” című, 2014. január 22-i közleményében (COM(2014) 0015) a Bizottság azt javasolta, hogy ezt a két célkitűzést 2020 után szüntessék meg. Ez a szemléletbeli változás az annak kapcsán felmerülő bizonytalansághoz köthető, hogy hogyan lehet minimalizálni a bioüzemanyagokkal kapcsolatos földhasználat következtében kialakuló közvetett kibocsátást.

2015-ben mind a megújuló energiaforrásokról, mind az üzemanyagok minőségéről szóló irányelvet felülvizsgálták, hogy azok rendelkezzenek a bioüzemanyag-termelés negatív környezeti hatásairól (a földhasználat közvetett megváltozása és a keletkező üvegházhatásúgáz-kibocsátás)[1]. Ennek megfelelően a gabonafélékből és egyéb, keményítőben gazdag növényekből, cukor-, illetve olajnövényekből, valamint az elsősorban energiakinyerés céljából mezőgazdasági területen fő terményként termesztett növényekből előállított bioüzemanyagok által képviselt energia-részarány nem haladhatja meg a tagállamokban közlekedési célra 2020-ban felhasznált végső energiafogyasztás 7%-át.

A biomasszára vonatkozó nem kötelező érvényű kritériumok 2010. februári közzétételét (COM(2010) 0011) követően a Bizottság úgy határozott, hogy az eredeti ajánlások sikerességének felmérése, valamint annak eldöntése érdekében, hogy kötelező előírásokat kell-e a jövőben bevezetni, felülvizsgálja az intézkedéseket. A módosított megújulóenergia-irányelvre irányuló 2016. novemberi bizottsági javaslat kitér a közlekedésben használt bioüzemanyagok, a fűtésre és energiatermelésre használt folyékony bio-energiahordozók, valamint a szilárd és gáznemű biomassza-tüzelőanyagok frissített fenntarthatósági kritériumaira.

2.Tengeri szélenergia és az óceánok energiája

Az energiapolitika második, 2008. novemberi stratégiai felülvizsgálatát követően a Bizottság 2013. november 13-án közzétette a „Tengeri szélenergia: az energiapolitikai célkitűzések 2020-ig és azt követően történő megvalósításához szükséges intézkedések” (COM(2008) 0768) című közleményét, amelynek célja a tengeri és part menti szélenergia fejlesztésének előmozdítása az EU-ban.

2014. január 20-án a Bizottság a „Kék energia: az európai tengerekben és óceánokban rejlő energia potenciáljának kiaknázásához szükséges intézkedések 2020-ig és azon túl” (COM(2014) 0008) című közleményében cselekvési tervet vázolt fel az óceán, köztük a hullámok és az ár-apály, a hőenergia-konverzió és a sótartalom-különbség által generált energia kihasználásának fejlesztése céljából.

Az Európai Parlament szerepe

A Parlament következetesen elismerte a megújuló energiaforrások kivételes jelentőségét és a 2020-ig[2], illetve újabban 2030-ig tartó kötelező célkitűzések megállapításának fontosságát. 2014 februárjában a Parlament állásfoglalást[3] fogadott el, amelyben a 2030-ig terjedő éghajlati és energiakeret kapcsán benyújtott bizottsági javaslatot szűklátókörűnek és túl szerénynek titulálta. Ehelyett arra szólított fel, hogy az uniós szintű energiafogyasztásban a megújuló energiák részaránya kötelező érvényűen 30%-os legyen, amelyet a tagállamok számára előírt nemzeti célkitűzések teljesítésével kell elérni, és arra hívott fel, hogy terjesszék ki a közlekedésben használt üzemanyagokra vonatkozó célkitűzéseket 2020 utánra is.

A Parlament emellett a múltban felszólított a megújuló energiaforrások használatára irányuló uniós szintű, ösztönző rendszer hosszabb távon történő kialakítására[4], és az intelligens hálózatok technológiájának támogatására[5]. A Parlament többször is kérte a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a megújuló energiával történő fűtés és hűtés jogszabályi kereteire annak érdekében, hogy növelni lehessen a megújuló energiaforrások arányát az energiatermelésen belül.

A megújuló energiákról szóló irányelv elfogadásával a Parlament szigorította és egyértelművé tette a különféle mechanizmusokat, ugyanakkor létrehozta az egész szakpolitika környezeti fenntarthatóságának szavatolására szolgáló rendszert. A Parlament különösen a következők tekintetében játszott fontos szerepet:

  • a szállításban használt megújuló üzemanyagokkal kapcsolatos célkitűzés feltételrendszerének meghatározása a megújuló bioüzemanyagok mennyiségi és minőségi fenntarthatósági kritériumainak megállapításával (szociális fenntarthatóság, földhasználati jogok, az élelmezésbiztonságra és az élelmiszerárakra gyakorolt hatás stb.), rámutatva különösen a földhasználat közvetett megváltozásával kapcsolatos problémákra;
  • a megújuló energiák a villamosenergia-hálózati infrastruktúrába történő bekapcsolásának biztosítása;
  • a 2014. évi felülvizsgálati záradék szerepének korlátozása a kötelező érvényű célkitűzések újratárgyalásának elkerülése érdekében.

2013 márciusában a Parlament támogatta a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervet[6], valamint felkérte a Bizottságot, hogy mihamarabb nyújtson be – az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, a megújuló energiára és az energiahatékonyságra irányuló mérföldköveket és célokat is kijelölő – 2030-ra szóló szakpolitikai keretet. Állásfoglalásában elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a megújuló energiákba történő befektetés ösztönzése érdekében szilárd szabályozási keretre van szükség, hogy a meglévő együttműködési megállapodásokat teljes mértékben kihasználva fokozottabb uniós fellépésre van szükség a megújuló energiára vonatkozó politikában, valamint hogy a decentralizált és helyi energiatermelés külön szerepet fog játszani. A Parlament felkérte a Bizottságot, hogy nyújtson be elemzést és javaslatokat arról, hogy hogyan lehet a megújuló energiaforrásokat fenntartható módon és nagyobb hatékonysággal használni az EU-ban.

2016 júniusában a Parlament állásfoglalást[7] fogadott el a megújuló energiáról szóló eredményjelentésről, amelyben felszólította a Bizottságot, hogy terjesszen elő nagyra törőbb, 2030-ig tartó éghajlat- és energiapolitikai csomagot, amely a megújuló energiaforrásokra vonatkozó uniós célt legalább 30%-ra emeli, mely célt egyedi nemzeti célok révén kell elérni. Rámutatott, hogy a 2020-ra elfogadott célkitűzéseket kell minimális kiindulási alapnak venni a megújuló energiákról szóló irányelv felülvizsgálatakor.

Az „Útban az energiapiac újratervezése felé” témáról szóló, 2016. szeptember 13-i állásfoglalásában[8] a „termelő-fogyasztók” uniós szintű közös meghatározására, valamint arra szólít fel, hogy a Bizottság „a módosított megújulóenergia-irányelvben szerepeltessen egy új fejezetet a termelő-fogyasztókról, a megújuló energiaforrások saját termelése és saját felhasználása főbb akadályainak elhárítása és az ezek terén tett beruházások ösztönzése céljából”.

[1]Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/1513 irányelve (2015. szeptember 9.) a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK irányelv és a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK irányelv módosításáról (HL L 239., 2015.9.15., 1. o.).

[2]A megújuló energiák arányáról az EU-ban és a konkrét intézkedésekre irányuló javaslatokról szóló, 2005. szeptember 29-i európai parlamenti állásfoglalás (HL C 277. E, 2006.9.21., 599. o.), a megújuló erőforrásokkal történő fűtésről és hűtésről szóló, 2006. február 14-i európai parlamenti állásfoglalás (HL C 290. E, 2006.11.29., 115. o.), a biomasszára és a bioüzemanyagokra vonatkozó stratégiáról szóló, 2006. december 14-i európai parlamenti állásfoglalás (HL C 317. E, 2006.12.23., 890. o.) és a megújuló energiára vonatkozó európai útitervről szóló, 2007. szeptember 25-i európai parlamenti állásfoglalás (HL C 219. E, 2008.8.28., 82. o.).

[3]Az Európai Parlament 2014. február 5-i állásfoglalása a 2030-ig szóló energiaügyi ütemtervről (Elfogadott szövegek, P7_TA(2014)0094).

[4]Az Európai Parlament 2010. november 25-i állásfoglalása a 2011–2020-as időszakra vonatkozó új európai energiastratégiáról (HL C 99. E, 2012.4.3., 64. o.).

[5]Az Európai Parlament 2011. július 5-i állásfoglalása a 2020-ra és azutánra vonatkozó energia infrastruktúra prioritásokról (HL C 33. E, 2013.2.5., 46. o.).

[6]Az Európai Parlament 2013. március 14-i állásfoglalása a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervről: egy energiagazdag jövő (Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0088).

[7]Az Európai Parlament 2016. június 23-i állásfoglalása a megújuló energiáról szóló eredményjelentésről (Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0292).

[8]Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0333.

Cécile Kerebel / Dagmara Stoerring / Susanne Horl

06/2017