A bizottságokat felkérhetik, hogy készítsenek jelentést jogalkotási és nem jogalkotási kérdésekkel kapcsolatosan. A bizottságokat általában akkor kérik fel egy adott kérdésre vonatkozó jelentés elkészítésére, ha az egy illetékességi körükbe tartozó politikai területet érint. Bizonyos esetekben egy bizottság saját kezdeményezésére is készíthet jelentést. A bizottság tagjai közül minden jelentéshez kijelölnek egy előadót, aki a jelentés elkészítéséért felel. A megírást követően a jelentéstervezetet a bizottsági ülésen bemutatják, majd megvitatják, a képviselők pedig módosításokat nyújthatnak be. Ezen a lapon a jelentéstervezetek láthatók a módosítások előtt.
Használja a keresés funkciót a rendelkezésre álló jelentéstervezetekhez!
JELENTÉSTERVEZET a millenniumi fejlesztési célokról – a 2015 utáni keret kialakítása
Filip KACZMAREK
AJÁNLÁSTERVEZET a Cotonouban 2000. június 23-án, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának tagjai, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között aláírt és Luxembourgban 2005. június 25-én első alkalommal módosított partnerségi megállapodást második alkalommal módosító megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozat tervezetéről
Michael CASHMAN
JELENTÉSTERVEZET az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest, „Az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata” létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról
Michèle STRIFFLER
JELENTÉSTERVEZET a 2014–2020 közötti időszakra szóló, az EU afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal, valamint a tengerentúli országokkal és területekkel folytatott együttműködésének finanszírozására vonatkozó többéves pénzügyi keret előkészítéséről (11. Európai Fejlesztési Alap)
Patrice TIROLIEN
JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról szóló tanácsi határozatra („tengerentúli társulási határozat”) irányuló javaslatról
Patrice TIROLIEN
JELENTÉSTERVEZET a fejlődés kereskedelem révén történő elősegítéséről
Alf SVENSSON
AJÁNLÁSTERVEZET az Élelmezésisegély-egyezmény Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről
Nirj DEVA
JELENTÉSTERVEZET az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés 2011. évi munkájáról
Norbert NEUSER
JELENTÉSTERVEZET a genetikai forrásokra vonatkozó szellemi tulajdonjogok fejlesztéspolitikai vetületei: a szegénység csökkentésére gyakorolt hatás a fejlődő országokban
Catherine GRÈZE
JELENTÉSTERVEZET a politikák fejlesztési célú koherenciájáról szóló 2011. évi uniós jelentésről
Birgit SCHNIEBER-JASTRAM