Eljárás : 2019/2582(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : B8-0195/2019

Előterjesztett szövegek :

B8-0195/2019

Viták :

Szavazatok :

PV 14/03/2019 - 11.15
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P8_TA(2019)0217

<Date>{11/03/2019}11.3.2019</Date>
<NoDocSe>B8-0195/2019</NoDocSe>
PDF 218kWORD 63k

<TitreType>ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY</TitreType>

<TitreSuite>benyújtva a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követően</TitreSuite>

<TitreRecueil>az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése alapján</TitreRecueil>


<Titre>az éghajlatváltozásról</Titre>

<DocRef>(2019/2582(RSP))</DocRef>


<RepeatBlock-By><Depute>Eleonora Evi, Dario Tamburrano, Rosa D’Amato, Isabella Adinolfi, Piernicola Pedicini</Depute>

<Commission>{EFDD}az EFDD képviselőcsoport nevében</Commission>

</RepeatBlock-By>

Lásd még közös határozatra irányuló javaslatot RC-B8-0195/2019

B8-0195/2019

Az Európai Parlament állásfoglalása az éghajlatváltozásról

(2019/2582(RSP))

Az Európai Parlament,

 tekintettel a Bizottság „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című, 2018. november 28-i közleményére (COM(2018)0773),

 tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

 tekintettel a Párizsi Megállapodásra, az 1/CP.21 határozatra és az UNFCCC feleinek 21. konferenciájára (COP 21), valamint a feleknek a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, 2015. november 30. és december 11. között Párizsban (Franciaország) megrendezett 11. konferenciájára (CMP 11),

 tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Feleinek 24. Konferenciájára (COP 24) és a Kiotói Jegyzőkönyv Feleinek 14. találkozójára (CMP 14), valamint a feleknek a Párizsi Megállapodás feleinek találkozójaként szolgáló, 2018. december 2. és december 14. között Katowicében (Lengyelország) megrendezett konferenciája első ülésének harmadik részére (CMA 1.3),

 tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjére és a fenntartható fejlesztési célokra,

 tekintettel az ENSZ 2018-as katowicei (Lengyelország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP 24) szóló, 2018. október 25-i állásfoglalására[1],

 tekintettel az Európai Tanács 2018. március 22-i következtetéseire,

 tekintettel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) „1,5°C-os globális felmelegedés” című különjelentésére, 5. értékelő jelentésére (AR 5) és összefoglaló jelentésére,

 tekintettel az ENSZ környezetvédelmi kibocsátási szakadékról szóló jelentésének 2018. november 27-én elfogadott, 9. kiadására,

 tekintettel a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának a Párizsi Megállapodással összhangban történő hosszú távú uniós csökkentésére irányuló stratégiáról szóló, szóbeli választ igénylő kérdésekre (O-000008/2019 – B8-0000/2019 és O-000007/2019 – B8-0000/2019),

 tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság állásfoglalásra irányuló indítványára,

 tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkének (2) bekezdésére,

A. mivel a katowicei COP 24 a katowicei szabálykönyv elfogadásához vezetett, amely jogi egyértelműséget biztosít a Párizsi Megállapodás végrehajtásáról;

1. kiemeli, hogy az európai polgároknak már most is szembe kell nézniük az éghajlatváltozás közvetlen hatásaival; hangsúlyozza, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az időjárási és éghajlati szélsőségek okozta átlagos éves veszteségek az Unióban 2010 és 2016 között mintegy 12,8 milliárd eurót tettek ki, és hogy amennyiben nem kerül sor további fellépésre, az Európai Unióban az éghajlati károk 2080-ig elérhetik a legalább 190 milliárd eurót, ami a jelenlegi GDP 1,8%-át kitevő nettó jóléti veszteségnek felel meg; hangsúlyozza, hogy magas kibocsátások esetén az árvizekhez köthető éves költségek az EU-ban akár az 1 billió euró összeget is elérhetik 2100-ra, az időjáráshoz köthető katasztrófák pedig az európai polgárok körülbelül kétharmadát érinthetik 2100-ra, szemben a jelenlegi 5%-kal; hangsúlyozza továbbá, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az EU lakott területeinek 50%-a 2030-ra vízhiánytól fog szenvedni.

2. emlékeztet arra, hogy a 2018. novemberi Eurobarométer-felmérés eredménye szerint az európaiak 93%-a szerint az éghajlatváltozást emberi tevékenységek okozzák, és 85% egyetért azzal, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a hatékonyabb energiafelhasználás gazdasági növekedéshez és munkahelyek létrehozásához vezethet Európában; megjegyzi, hogy az éghajlatváltozás kiemelten fontos probléma az európai emberek számára;

3. hangsúlyozza, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1,5 °C-os globális felmelegedésre vonatkozó különjelentése tekinthető a legátfogóbb és legfrissebb tudományos értékelésnek a Párizsi Megállapodással összhangban álló éghajlatváltozás-enyhítési módozatok tekintetében;

4. hangsúlyozza, hogy az IPCC 1,5 °C-os különjelentése szerint a globális felmelegedés 1,5 °C-ra való korlátozása, ha a felmelegedés nem vagy csak korlátozottan lépi túl ezt a küszöböt, azt jelenti, hogy legkésőbb 2067-re világszinten el kell érni az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátásának nulla nettó szintjét, és 2030-ra évente 27,4 Gt CO2-egyenértékre kell korlátozni a világszintű ÜHG-kibocsátást; hangsúlyozza, hogy e megállapítások fényében annak biztosításához, hogy a globális felmelegedés 2100-ra jó eséllyel 1,5 °C alatt maradjon, az Európai Uniónak globális vezetőként arra kell törekednie, hogy a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2050-re elérje az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nulla nettó szintjét;

5. aggodalmát fejezi ki az ENSZ által a 2018. évi kibocsátási szakadékról készített jelentés miatt, amely megállapítja, hogy a jelenlegi, feltételhez nem kötött, nemzetileg meghatározott hozzájárulások messze túllépik a Párizsi Megállapodás szerinti jóval 2 °C alatti hőmérsékletemelkedési küszöböt, amely helyett a becslések szerint 2100-ra 3,2 °C-os hőmérséklet-emelkedést fognak eredményezni[2]; hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van arra, hogy 2020-ig az UNFCCC valamennyi részes fele növelje az éghajlatváltozással kapcsolatos ambícióit;

6. üdvözli a „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című bizottsági közleményt, amely kiemeli azokat a lehetőségeket és kihívásokat, amelyeket az európai polgárok és az európai gazdaság számára jelent a nulla nettó üvegházhatásúgáz kibocsátású gazdaságra való átállás, és meghatározza az uniós intézmények, a nemzeti parlamentek, az üzleti szektor, a nem kormányzati szervezetek, a városok és közösségek, valamint a polgárok részvételével folytatandó széles körű vita alapját;

7. támogatja az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2050-re nettó nullára csökkentő célkitűzést, és kéri a tagállamokat, hogy az Európa jövőjéről szóló vita részeként a 2019 májusában, Nagyszebenben tartandó különleges uniós csúcstalálkozón egyezzenek meg a fenti cél teljesítését elősegítő stratégiában; felhívja a tagállamokat, hogy e cél elérése érdekében vállaljanak kötelezettséget;

8. úgy véli, hogy Európa vezető szerepet játszhat az éghajlat-semlegesség kezelésében azáltal, hogy beruház innovatív technológiai megoldásokba, elősegíti a polgárok szerepvállalását és összehangolja a fellépéseket olyan kulcsfontosságú területeken, mint az energia, az iparpolitika és a kutatás, miközben biztosítja a társadalmilag méltányos és igazságos átmenetet;

9. egyetért a Bizottság által meghatározott azon stratégiai területekkel, ahol közös fellépésre van szükség, és támogatja az energiahatékonyságot, a megújuló energiaforrások használatát és az uniós ipar globális versenyképességét;

10. hangsúlyozza a különféle éghajlat-politikai intézkedések és a különböző szakpolitikai területeken hozott jogszabályok fontosságát, figyelmeztet azonban arra, hogy a széttöredezett megközelítés következetlenségekhez vezethet, és így azt eredményezheti, hogy az EU 2050-ig nem valósítja meg a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátású gazdaságot; úgy véli, hogy átfogó megközelítésre van szükség;

Az évszázad közepére vonatkozó, európai nulla kibocsátási stratégia útvonalai

11. megjegyzi, hogy az Unió nulla nettó kibocsátási stratégiája nyolc lehetőséget kínál a gazdasági, technológiai és társadalmi átalakuláshoz, amely ahhoz szükséges, hogy az Unió megfeleljen a Párizsi Megállapodás hőmérsékletre vonatkozó hosszú távú céljának; megállapítja, hogy a fenti lehetőségek közül csak kettő teszi lehetővé az Unió számára, hogy legkésőbb 2050-ig elérje a nulla nettó ÜHG-kibocsátást; kiemeli, hogy ez gyors intézkedést és jelentős erőfeszítéseket igényel minden szinten, a helyi és regionális szinttől a nemzeti és európai szintig, valamint a nem állami szereplők bevonását; elismeri, hogy a regionálisan és helyben meghatározott hozzájárulások fontos eszközök lehetnek a kibocsátási szakadék áthidalásában; emlékeztet a tagállamok azon kötelezettségére, hogy az irányítási rendeletnek[3] megfelelően hosszú távú nemzeti stratégiákat kell elfogadniuk; felszólítja ezért a tagállamokat, hogy tűzzenek ki egyértelmű, rövid és hosszú távú célokat és politikákat, amelyek összhangban állnak a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel, és nyújtsanak beruházási támogatást a nulla nettó kibocsátást megvalósító módozatok számára;

12. kiemeli, hogy a stratégiában felvázolt módozatok első lehetséges kategóriája az 1990-es szinthez képest mindössze 80 %-kal kívánja csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2050-ig; aggodalommal veszi tudomásul, hogy az ilyen jellegű törekvés a globális felmelegedés 2 °C alatt tartásának alsó tartományát jelenti, ezért nincs összhangban azzal a párizsi célkitűzéssel, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés jóval 2 °C alatt maradjon, és végképp nem felel meg annak a további célnak, hogy azt 1,5 °C alatt tartsák;

13. hangsúlyozza, hogy a tiszta energiára való átállásnak továbbra is ösztönöznie kell az európai gazdaság modernizációját, a fenntartható gazdasági növekedést, valamint társadalmi és környezeti előnyöket kell teremtenie az európai polgárok számára; rámutat arra, hogy az Európai Bizottság becslései szerint az EU GDP-je a nulla nettó kibocsátást célzó forgatókönyvek alkalmazása mellett várhatóan jobban fog növekedni, mint a kisebb kibocsátáscsökkentést eredményező forgatókönyvek esetében, és a tagállamok közötti különbségek miatt az eredmények többek között az egy főre jutó GDP és az energiaszerkezet szén-dioxid-intenzitása tekintetében az EU egészében mindkét esetben egyenlőtlenül fognak eloszlani; úgy véli, hogy a „nem cselekvés” messze a legköltségesebb forgatókönyv lenne, és nem csak jelentős GDP-csökkenést eredményezne Európában, hanem tovább növelné a tagállamok és régiók közötti és az azokon belüli gazdasági egyenlőtlenségeket is, mivel a fellépés elmaradásának következményei egyes tagállamokat várhatóan jobban sújtanának, mint másokat;

14. aggodalommal jegyzi meg, hogy az Európai Unió jelenlegi energiabehozatali függősége körülbelül 55%; hangsúlyozza, hogy egy nulla nettó kibocsátást célzó forgatókönyv esetén ez 2050-re 20%-ra esne vissza, ami pozitívan befolyásolná az Európai Unió külkereskedelmi egyenlegét és geopolitikai helyzetét; megjegyzi, hogy a fosszilis üzemanyagok importálási költségein nyert összmegtakarítás 2031 és 2050 között körülbelül 2–3 billió euró lenne, amelyet az Unió polgárainak egyéb prioritásaira lehetne költeni;

15. hangsúlyozza, hogy a nulla nettó kibocsátásos forgatókönyv több mint 40%-kal csökkentené a finomrészecske által okozott idő előtti elhalálozások számát; megjegyzi, hogy ilyen forgatókönyv esetén az egészségkárosodás miatti költségek évente körülbelül 200 milliárd euró összeggel csökkennének;

16. üdvözli azon két módozat stratégiába való belefoglalását, amelyek célja 2050-ig a nulla nettó ÜHG-kibocsátás elérése, valamint azt, hogy ezeket támogatja a Bizottság, és úgy véli, hogy ez a század közepére kitűzött cél az egyetlen olyan cél, amely összeegyeztethető az Unió Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségvállalásaival; sajnálja, hogy a stratégiában nem mérlegeltek olyan módozatot, amelynek révén 2050 előtt teljesülne a nulla nettó ÜHG-kibocsátás;

17. megjegyzi, hogy az említett módozatok számos szén-dioxid-kivonási technológia alkalmazásán alapulnak, többek között a szén-dioxid-leválasztás, -tárolás és -felhasználás, valamint a levegőből történő közvetlen felvétel technológiáján, amelyek nagymértékű alkalmazására még várni kell; úgy véli azonban, hogy az EU nulla nettó stratégiájának előnyben kell részesítenie a közvetlen kibocsátáscsökkentést és az EU természetes elnyelőit és tározóit megőrző és erősítő intézkedéseket, és csak akkor kell törekednie a szén-dioxid-kivonási technológiák alkalmazására, ha nem állnak rendelkezésre közvetlen kibocsátáscsökkentési lehetőségek; úgy véli, hogy 2030-ig további fellépésre van szükség, ha az Unió el akarja kerülni, hogy olyan szén-dioxid-kivonási technológiákra támaszkodjon, amelyek jelentős kockázatot jelentenek az ökoszisztémákra, a biológiai sokféleségre és az élelmezésbiztonságra nézve, amint azt az IPCC 1,5 °C-os jelentése is megerősíti;

18. aggodalommal jegyzi meg, hogy egyik forgatókönyv sem zárja ki teljesen a fosszilis tüzelőanyagokat a villamosenergia-mixből;

Az éghajlatváltozás szociális vonatkozásai és az igazságos átmenet

19. üdvözli a Bizottság megállapítását, amely szerint a nulla nettó kibocsátást el lehet érni nettó munkahelyveszteségek nélkül, és megelégedéssel nyugtázza az energiaintenzív iparágakban végbemenő átmenetre vonatkozó részletes felmérést; kiemeli, hogy megvan az esély arra, hogy a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátásra való igazságos átállás, ha jól kezelik, és megfelelő a legkiszolgáltatottabb régiók, ágazatok és polgárok számára nyújtott támogatás, az Unióban a munkahelyek nettó növekedését eredményezheti – a munkahelyek egész gazdaságra kiterjedő száma 2050-ig 2,1 millióval fog nőni a nulla nettó kibocsátást célzó forgatókönyv esetében, szemben a 80%-os kibocsátáscsökkentést célzó forgatókönyv szerinti 1,3 millió új munkahellyel; ezért úgy véli, hogy a Bizottságnak az uniós „készségkörkép” keretében ki kellene dolgoznia egy megújított készségfelmérést az éghajlati szempontból semleges Európa készségigényeire vonatkozó regionális adatokkal annak érdekében, hogy az uniós polgárok számára igazságos átmenetet biztosítson, és támogassa a legkiszolgáltatottabb régiókat, amelyek gazdaságai olyan ágazatokhoz vagy technológiákhoz kapcsolódó tevékenységektől függenek, amelyek várhatóan hanyatlani fognak vagy a jövőben átalakulnak, és hogy támogassák az emberek átképzését az ugyanabban a régióban lévő, időtálló minőségi munkahelyek számára;

20. kiemeli, hogy az átmenetnek igazságosnak kell lennie a társadalom valamennyi rétege szempontjából; megjegyzi, hogy ehhez az igazságos átmenet olyan értelmezése szükséges, amely figyelembe veszi az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés felgyorsításának negatív és pozitív hatásait, például a munkahelyek megszűnését és az új munkahelyek létrejöttét, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos lépések késleltetésének hatásait is.

21. hangsúlyozza, hogy a klímasemleges társadalom számos járulékos előnyt eredményez egyrészt a közegészségügyben az ellátási költségek tekintetében elért megtakarítások és biztosítási és a közegészségügyi rendszerekre jelentett terhek enyhítése révén, másrészt a nagyobb biológiai sokféleségnek, a légszennyezés csökkenésének és a szennyező anyagoknak való kitettség enyhítésének köszönhetően az európai polgárok általános jóléte terén;

22. úgy véli, hogy Európa éghajlatvédelmi átállásának ökológiai, gazdasági és társadalmi szempontból fenntarthatónak kell lennie; hangsúlyozza, hogy a polgárok összességének körében való politikai elfogadottság biztosítása érdekében fontos figyelembe venni az éghajlatváltozási és szén-dioxid-mentesítési politikák elosztási hatásait, különösen az alacsony jövedelmű emberek esetében; úgy véli ezért, hogy valamennyi uniós és nemzeti éghajlat-politikának figyelembe kell vennie a szociális hatásokat az európai szociális és gazdasági átalakulás biztosítása érdekében; hangsúlyozza ebben az értelemben, hogy a testreszabott és kellően finanszírozott stratégiákat minden szinten átfogó folyamatok, valamint a helyi és regionális hatóságokkal, a szakszervezetekkel, az oktatási intézményekkel, a civil társadalmi szervezetekkel és a magánszektorral fenntartott szoros együttműködés alapján kell kialakítani annak érdekében, hogy ebben az átmenetben valamennyi európai polgár számára egyenlő esélyek adódjanak;

23. emlékeztet arra, hogy körülbelül 50–125 millió európai polgár van kitéve jelenleg az energiaszegénység kockázatának[4]; kiemeli, hogy az energetikai átállás aránytalan hatással lehet az alacsony jövedelmű személyekre, és tovább növelheti az energiaszegénységet; elismeri, hogy az energetikai szakpolitikának társadalmi dimenziót is tartalmaznia kell, és biztosítani kell, hogy senki se maradjon le; felkéri a tagállamokat, hogy tegyenek előremutató lépéseket az igazságos energetikai átállás biztosítása érdekében, valamint azzal a céllal, hogy valamennyi uniós polgár hozzáférjen az energiához;

24. úgy véli, hogy a fiatalok egyre növekvő, erős társadalmi és környezeti tudatossággal rendelkeznek, ami lehetővé teszi társadalmaink átalakulását egy éghajlat szempontjából rugalmas jövő felé, és hogy a fiatalok oktatása az egyik leghatékonyabb eszköze az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a fiatalabb generációk részt vegyenek olyan nemzetközi, kultúrák és generációk közötti kapcsolatok kialakításában, amelyek alapul szolgálnak ahhoz a kulturális szemléletváltáshoz, amely támogatni fogja a fenntarthatóbb jövőre irányuló globális erőfeszítéseket;

25. üdvözli, hogy az emberek Európa-szerte egyre aktívabban vesznek részt az éghajlati igazságosságért folytatott demonstrációkon, különösen iskolai sztrájkok útján; üdvözli ezeknek az aktivistáknak a nagyobb elkötelezettségre vonatkozó felhívásait, és úgy véli, hogy ezekre a felhívásokra felelnie kell a nemzeti, regionális és helyi kormányzatoknak, valamint az EU-nak is;

26. hangsúlyozza, hogy az európai polgárok bevonása és részvétele létfontosságú a nulla nettó ÜHG-kibocsátás legkésőbb 2050-ig történő eléréséhez; kéri a nemzeti, regionális és helyi önkormányzatok valamennyi szintjét, hogy konkrét intézkedéseket vezessenek be, amelyekkel ösztönzik és segítik a polgárok részvételét és a bevált gyakorlatok cseréjét a klímasemleges gazdaság felé való energetikai átállásban;

Részidős célok

27. tudomásul veszi, hogy a 2020-tól 2030-ig tartó évtized lesz a legfontosabb azon célkitűzés elérésében, hogy az EU 2050-re elérje a nettó nulla kibocsátást; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a 2030-as stabil középtávú célkitűzést, mivel ez szükséges ahhoz, hogy megfelelő stabilitást lehessen biztosítani a piaci beruházások számára, és hogy teljes mértékben ki lehessen aknázni a technológiai innovációban rejlő lehetőségeket, továbbá hogy meg lehessen erősíteni az európai vállalkozások arra vonatkozó lehetőségeit, hogy globális piacvezető vállalatokká váljanak az alacsony kibocsátású termelésben;

28. hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy 2050-ig a leginkább költséghatékony módon elérjük a nulla nettó ÜHG-kibocsátást, növelni kell a 2030-ra vonatkozó célokat, és azokat össze kell hangolni a 2050-re nulla nettó kibocsátást célzó forgatókönyvekkel; úgy véli, hogy rendkívül fontos, hogy az Unió legkésőbb az ENSZ 2019. szeptemberi New York-i éghajlatváltozási csúcstalálkozóján egyértelmű üzenetet fogalmazzon meg arról, hogy készen áll a Párizsi Megállapodáshoz való hozzájárulásának felülvizsgálatára;

29. támogatja az uniós nemzetileg meghatározott hozzájárulás aktualizálását egy a gazdaság egészére vonatkozó cél kitűzésével, amely szerint az üvegházhatású gázok belföldi kibocsátását 2030-ra legalább 55%-kal csökkenteni kell az 1990-es szinthez képest; ezért felszólítja az uniós vezetőket, hogy tekintettel az ENSZ 2019. szeptemberi éghajlatváltozási csúcstalálkozójára, a 2019 májusában, Nagyszebenben megtartandó különleges uniós csúcstalálkozón ennek megfelelően növeljék az uniós nemzetileg meghatározott hozzájárulások szintjét;

30. úgy véli ezért, hogy a Bizottságnak legkésőbb a 2030-as éghajlatváltozási csomag és más vonatkozó jogszabályok 2022–2024-es felülvizsgálata során olyan jogalkotási javaslatokat kell előterjesztenie, amelyek az aktualizált nemzetileg meghatározott hozzájárulással és a nulla nettó kibocsátási célkitűzéssel összhangban növelik a megfogalmazott célok szintjét; úgy véli, hogy a 2030-as célkitűzés nem elégséges szintje korlátozná a jövőbeli lehetőségeket, többek között adott esetben a költséghatékony dekarbonizációra vonatkozó egyes lehetőségek rendelkezésre állását is; úgy véli, hogy ezek a felülvizsgálatok fontos mérföldköveket jelentenek az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós kötelezettségvállalások biztosítása szempontjából;

31. úgy véli, hogy a piacok fokozottabb stabilitásának további biztosítása érdekében hasznos lenne, ha az EU további, 2040-ig szóló közbülső kibocsátáscsökkentési célt is kitűzne, ami nagyobb stabilitást biztosítana és elősegítené a 2050-es hosszú távú célkitűzés elérését;

32. szükségesnek tartja az EU nulla nettó kibocsátás stratégiájának rendszeres felülvizsgálatát; úgy véli, hogy ezt a felülvizsgálatot a Párizsi Megállapodásban meghatározott ötéves globális helyzetfelmérés alapján kell elvégezni, és figyelembe kell venni a technológiai és társadalmi fejleményeket, valamint a nem állami szereplők és az Európai Parlament hozzájárulását;

Ágazati hozzájárulás

33. hangsúlyozza, hogy a nettó kibocsátást nullához közeli szintre kell csökkenteni a gazdaság valamennyi ágazatában, amelyek mindegyikének hozzá kell járulnia a kibocsátások csökkentésére irányuló közös erőfeszítésekhez; ezért kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan módozatokat, amelyek valamennyi ágazat klímasemlegességéhez vezetnek; e tekintetben hangsúlyozza „a szennyező fizet” elv fontosságát;

34. kiemeli az energia központi szerepét a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátású gazdaság felé való átmenetben;

35. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy integrált, ágazatokon átívelő megközelítést alkalmazzanak annak érdekében, hogy megkönnyítsék a dekarbonizációs törekvéseket az energiarendszer és más kapcsolódó ágazatok körében, és profitáljanak a megnövelt a hatékonyságból; elismeri, hogy az energiarendszerek integrációja nagyobb rugalmasságot, jobb rendszerhatékonyságot és valamennyi energiahordozó tekintetében a megújuló energia szélesebb körű elterjedését, végeredményben pedig költséghatékony energetikai átállást biztosíthat;

36. kiemeli az energiaintenzív iparágak által az EU ÜHG-kibocsátásának hosszú távú uniós csökkentésében játszott szerepet; úgy véli, hogy intelligens és célzott szakpolitikai keretekre van szükség ahhoz, hogy az EU továbbra is vezető szerepet tölthessen be az alacsony szén-dioxid-kibocsátású ipar és ipari termelés terén, hogy meg lehessen őrizni az európai iparágak versenyképességét, és meg lehessen előzni a kibocsátásáthelyezés kockázatát; arra kéri a Bizottságot, hogy mutasson be egy új és integrált uniós éghajlatváltozási iparstratégiát az energiaintenzív iparágak számára, amely támogatja a versenyképes, nulla nettó kibocsátású nehéziparra történő átállást;

37. megismétli, hogy a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás mellett működő gazdaságra való átállás kihívásokat és lehetőségeket jelent az EU számára, és hogy az ipari innovációba, többek között a digitális technológiákba és a tiszta technológiákba történő beruházásokra lesz szükség a növekedés ösztönzéséhez és a versenyképesség fokozásához, valamint a jövőbeli készségek előmozdításához és több millió munkahely létrehozásához, például a növekvő körforgásos gazdaság és biogazdaság terén;

38. felkéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan ipari stratégiát, amelynek intézkedései lehetővé teszik, hogy az európai ipar globális szinten egyenlő feltételek mellett vegyen részt a piaci versenyben; úgy véli, hogy a Bizottságnak e politika részeként meg kell vizsgálnia a termékek importja révén a kibocsátásáthelyezés kockázatának kitett iparágak védelmére szolgáló, a kibocsátásáthelyezéssel kapcsolatos jelenlegi intézkedések helyébe lépő, azokat kiigazító vagy kiegészítő intézkedések hatékonyságát és a WTO szabályaival való összhangját;

39. úgy véli, hogy a gazdasági jólét, a globális ipari versenyképesség és az éghajlat-politika kölcsönösen erősítik egymást; emlékeztet arra, hogy a klímasemlegességet elsőként célul kitűző nagy gazdaságként az Unió vállalatai lépéselőnyhöz juthatnak a nemzetközi piacokon, és globális vezetővé válhatnak a fenntartható és erőforráshatékony termelésben; hangsúlyozza, hogy a nulla nettó ÜHG-kibocsátás legkésőbb 2050-re történő elérését célzó intézkedések késlekedése vagy elégtelen volta ökológiailag, gazdaságilag és társadalmilag indokolatlanul nagy költségekkel fog járni, és ténylegesen akadályozni fogja Európa ipari ágazatának jövőbeli versenyképességét;

40. megjegyzi, hogy számos feltörekvő piac már úgy pozicionálja magát, hogy fontos szerepet játsszon a globális piac szükségleteinek kielégítésében a nulla nettó kibocsátású gazdaságra való átállás idején, például a nulla kibocsátású közlekedés és a megújuló energiaforrások tekintetében; hangsúlyozza, hogy az Unió gazdaságának meg kell tartania vezető szerepét a zöld innováció és a zöld technológiákba való beruházás területén; úgy véli, hogy az EU-nak a megújuló energia és az energiahatékonyság terén betöltött vezető szerepe azt bizonyítja a világ más részei számára, hogy a tiszta energiára való átállás egyaránt megvalósítható és előnyös az éghajlatváltozás elleni küzdelmen túl is;

41. megjegyzi, hogy a Bizottság energiaárakról és -költségekről szóló 2018-as jelentése hangsúlyozza az Unió folyamatosan nagy kitettségét a fosszilis tüzelőanyagok ingadozó és növekvő árainak, és hogy a jövőben várhatóan növekedni fog a fosszilis tüzelőanyagokból előállított villamos energia előállítási költsége, míg a megújuló energiaforrások esetén ennek csökkenése várható; hangsúlyozza, hogy az Unió energiaimportálási költségei 2017-ben 26%-kal, 266 milliárd euróra nőttek, főként a növekvő olajárak miatt; megjegyzi, hogy a jelentés becslése szerint az olajár-emelkedés negatív hatással volt az Unió növekedésére (a GDP -0,4 %-a 2017-ben) és inflációjára (+0,6%);

42. emlékeztet arra, hogy a teljes energiamennyiség 71%-át kizárólag helyiségek fűtésére használják; egyetért a Bizottsággal, hogy a klímasemleges Európában az energiahatékony otthonok válnak általánossá, amelyek valamennyi európai számára jobb egészséget és kényelmet fognak nyújtani;

43. felszólít arra, hogy hozzanak létre egy uniós rendszert vagy mechanizmust, amelynek célja azon szén-dioxid-semleges termékek egyértelmű jelölése és előmozdítása, amelyek integrálják az uniós éghajlat- és energiapolitikai keret jelenlegi pilléreit;

44. úgy véli, hogy a technológiai fejlesztések és megoldások, a kereslet és kínálat energiahatékonysága, a közlekedés, az épületek, a fűtés és hűtés, valamint az energiaágazat terén a fenntartható megújuló energia, továbbá a körforgásos gazdaság elvei mind kulcsfontosságúak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez; hangsúlyozza e tekintetben a technológiaspecifikus stratégiák fontosságát;

45. hangsúlyozza, hogy az ipari folyamatokból származó kibocsátásokat sokkal nagyobb léptékben kell kezelni; rámutat, hogy az IPCC 1,5 °C-os felmelegedési küszöbről szóló különjelentése szerint az iparnak 2050-ig 2010-hez képest 65–90% -kal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását;

46. kéri egy rendkívül energiahatékony és 100%-ban megújuló energiaforrásokon alapuló energiarendszer kialakítását, és kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést e tekintetben, mivel ennek továbbgyűrűző hatásai lesznek valamennyi gazdasági ágazatban; kiemeli, hogy valamennyi megvalósítási mód legkésőbb 2050-ig a villamosenergia-ágazat teljes körű dekarbonizációját feltételezi, a fosszilis tüzelőanyagok drasztikus mértékű csökkentését, valamint a megújuló energiák használatának erőteljes növelését;

47. kiemeli az energiahatékonyság hozzájárulását az ellátás biztonságához, a gazdasági versenyképességhez, a környezetvédelemhez és az otthonok minőségének javításához; megerősíti az energiahatékonyságnak az üzleti lehetőségek és a foglalkoztatás megteremtésében játszott fontos szerepét, valamint globális és regionális előnyeit; ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy az energiaunió irányításáról szóló rendelet bevezeti az energiahatékonyság elsődlegességének elvét, és hogy annak alkalmazását teljes mértékben ki kell használni az egész ellátási láncban, és a 2050-es nulla nettó szén-dioxid-kibocsátási célkitűzés felé vezető minden útvonal alapjaként kell kezelni;

48. elismeri a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) szerepét a nettó kibocsátás csökkentésében, amint azt az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1,5 °C-os különjelentésben szereplő legtöbb 1,5 °C-os forgatókönyv meghatározza, valamint hogy szükség van a környezeti szempontból biztonságos szén-dioxid-leválasztási és -tárolási (CCU) és CCS-technológiák bevezetésének további vizsgálatára a kibocsátások nettó csökkentésének megvalósítása, valamint a CO2 -kibocsátás ipari folyamatok során történő elkerülése vagy tartós tárolása érdekében; aggodalommal állapítja meg, hogy számos CCU-technológia jelenleg nem eredményez folyamatos kibocsátáscsökkenést; felhívja ezért a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan technikai kritériumokat, amelyek csak az ellenőrizhető eredményeket hozó technológiák támogatását biztosítják;

49. hangsúlyozza, hogy a környezettudatos tervezésről szóló irányelv[5] jelentősen hozzájárult az Unió éghajlati célkitűzéseihez az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásnak évi 320 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő csökkentésével, valamint hogy becslések szerint 2020-ra az EU fogyasztói akár 112 milliárd eurót, vagy háztartásonként körülbelül évi 490 eurót is megtakaríthatnak az irányelvnek köszönhetően; további termékek, többek között táblagépek és okostelefonok szabályozását kéri a környezettudatos tervezésről szóló irányelv keretében, valamint a meglévő szabványok naprakészen tartását, hogy azok tükrözzék a technológiai fejlődést;

50.  rámutat arra, hogy az építőipar, az ipari és a közlekedési ágazat villamosítása csak akkor csökkentheti tényleges kibocsátásukat és környezeti hatásukat, ha a villamos energia iránti kereslet ebből következő növekedését a megújulóenergia-kapacitás megfelelő növelése fedezi;

51. hangsúlyozza, hogy haladéktalanul végre kell hajtani energiaunióról és a tiszta energiáról szóló jogszabálycsomagot, valamint biztosítani kell az európai energiapiac további integrációját az energiaipar lehető leghatékonyabb dekarbonizációja és a beruházások segítése érdekében azokban az esetekben, ahol a megújuló energián alapuló termelés leginkább megvalósítható, és ösztönözni kell a polgárok aktív részvételét azzal a céllal, hogy felgyorsuljon a szén-dioxid-semleges és fenntartható gazdaságra való energetikai átállás, miközben csökken az energiaszegénység;

52. hangsúlyozza, hogy a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátásra való áttérés során kulcsfontosságú lesz az állampolgárok bevonása az energiaszolgáltatási rendszerbe a saját célra történő, decentralizált megújulóenergia-termelés, villamosáram-tárolás, valamint az igény-visszajelzési és energiahatékonysági rendszerekben való részvétel révén; felhív ezért arra, hogy az aktív polgári részvételt teljes mértékben integrálják a kibocsátáscsökkentési pályába, különösen a keresleti oldalon;

53. rámutat arra, hogy a stratégia megerősíti, hogy a közlekedési ágazatból származó ÜHG-kibocsátás továbbra is nő, és hogy a jelenlegi szakpolitikák nem lesznek elegendőek a közlekedési ágazat 2050-ig történő szén-dioxid-mentesítéséhez; hangsúlyozza a légiről a vasúti közlekedésre, valamint a tömegközlekedés és a megosztott mobilitás felé történő modális váltás biztosításának fontosságát; megjegyzi, hogy a közúti közlekedés az Unió teljes szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül egyötödéért felel; felhívja ezért a tagállamokat és a Bizottságot, hogy tegyenek határozott lépéseket annak érdekében, hogy valamennyi tagállamban elérhetővé tegyék a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járműveket a fogyasztók számára, elkerülve ugyanakkor a régi, rendkívül szennyező járművek fokozott átvételét az alacsony jövedelmű tagállamokban; hangsúlyozza továbbá az intelligens technológiák, például az intelligens töltő infrastruktúrák szerepét a közlekedés elektromossá tétele és a megújuló energiaforrások elterjedése közötti szinergiák létrejöttében;

54. hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy az Unió teljes gazdasága elérje a klímasemlegességet, minden ágazat – többek között a nemzetközi légiközlekedés és szállítás – hozzájárulása is szükséges; megjegyzi, hogy a Bizottság elemzése azt mutatja, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által tervezett jelenlegi globális célkitűzések és intézkedések még teljes végrehajtásuk esetén sem elégségesek a szükséges kibocsátáscsökkentéshez, és hogy olyan további jelentős intézkedésekre van szükség, amelyek összhangban állnak a teljes gazdaságra kiterjedő, a nulla nettó kibocsátásra vonatkozó célkitűzéssel; hangsúlyozza a nulla és alacsony kibocsátású technológiákba és tüzelőanyagokba való beruházások szükségességét ezekben az ágazatokban; felhívja a Bizottságot, hogy gondoskodjon „a szennyező fizet” elvének alkalmazásáról ezekben az ágazatokban, különösen a kerozinadóztatás és a légiközlekedési jegyárak révén; emlékeztet arra, hogy a nemzetközi szállításból eredő ÜHG-kibocsátások várhatóan akár 250%-kal is növekedhetnek 2050-re; üdvözli, hogy a nemzetközi szállítási ágazat meghatározott magának egy, az üvegházhatású gázokra vonatkozó abszolút kibocsátáscsökkentési célt; aggodalommal jegyzi meg, hogy nem történt előrelépés ennek a célnak rövid és középtávú intézkedésekre és egyéb konkrét lépésekre való lebontásában;

55. megjegyzi, hogy a világ metánkibocsátásának körülbelül 60%-a olyan forrásokból származik, mint a mezőgazdaság, a hulladéklerakók és a szennyvíz, valamint a fosszilis tüzelőanyagok termelése és csővezetékes szállítása; emlékeztet arra, hogy a metán egy erős üvegházhatást okozó gáz, amelynek 100 éves felmelegedési potenciálja 28-szor nagyobb, mint a szén-dioxidé[6], és hogy a metánkibocsátások csökkentése fontos szerepet játszhat a talajközeli ózonkoncentráció és a kapcsolódó, levegőminőségre és emberi egészségre gyakorolt negatív hatások csökkentésében; üdvözli a Bizottság arra irányuló szándékát, hogy csökkentsék a metánkibocsátást az érintett ágazatokban, ami az uniós ózonkoncentráció további csökkenését eredményezheti, és elősegítheti a metánszint nemzetközi csökkenését;

56. megjegyzi, hogy az uniós építőipari ágazat felelős Európa energiavégfogyasztásának körülbelül 40%-áért, és szén-dioxid-kibocsátásának 36%-áért[7]; felszólít az ágazatban rejlő energiamegtakarítási és szénlábnyomcsökkentési lehetőségek felszabadítására az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvben[8] foglalt, a magas energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállomány 2050-ig történő elérésére vonatkozó célkitűzéssel összhangban; hangsúlyozza, hogy az épületek energiafogyasztásának hatékonyabbá tétele komoly lehetőséget jelent Európa ÜHG-kibocsátásának további csökkentésére; úgy véli továbbá, hogy a teljes mértékben megújulóenergia-ellátású, alacsony energiaigényű építkezés elengedhetetlen feltétele a Párizsi Megállapodás teljesítésének, valamint a növekedést, helyi munkahelyeket és a minden európai polgár számára jobb életkörülményeket biztosító uniós menetrendnek;

57. ismételten felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb tárja fel a metánkibocsátás elleni gyors fellépést szolgáló szakpolitikai lehetőségeket az Unió metánra vonatkozó stratégiai tervének részeként, és e célból terjesszen jogalkotási javaslatokat a Parlament és a Tanács elé; hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság 2050-re az Unió ÜHG-kibocsátásának egyik fő forrása marad, különösen a metán- és a dinitrogén-oxid-kibocsátás miatt; hangsúlyozza a mezőgazdasági ágazat lehetséges szerepét az éghajlatváltozás kihívásainak kezelésében, például ökológiai és technológiai innovációk révén, valamint a szén-dioxid talajban történő megkötésével;  

58. olyan közös agrárpolitikát kér, amely hozzájárul az ÜHG-kibocsátás csökkentéséhez a klímasemleges gazdaságra történő átállással összhangban; felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa a mezőgazdasági politikák, különösen az uniós és nemzeti alapok és a Párizsi Megállapodás céljai és célkitűzései közötti összhangot;

59. hangsúlyozza, hogy az éghajlati célokat valamennyi uniós szakpolitikában, többek között a kereskedelempolitikában is érvényesíteni kell; sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy az EU által aláírt valamennyi kereskedelmi szerződés legyen teljes mértékben összeegyeztethető a Párizsi Megállapodással, mivel ez nemcsak az éghajlatváltozással kapcsolatos globális intézkedéseket fokozhatja, hanem az érintett ágazatok egyenlő feltételeit is garantálja;

60. hangsúlyozza, hogy az Uniónak támogatnia kell a régiók, városok és falvak szerepét és erőfeszítéseit; felhívja a Bizottságot, hogy támaszkodjon a 200 millió európai polgárt képviselő Polgármesterek Szövetségére, és tegye lehetővé, hogy az a további átalakulást katalizátorként segítse;

61. sajnálattal állapítja meg, hogy a Bizottság stratégiája nem terjedt ki a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos uniós intézkedések megerősítésének lehetőségére; hangsúlyozza, hogy az illegális hidro-fluor-szénhidrogén (HFC)-kereskedelem HFC-engedélyezési rendszer bevezetése révén történő megakadályozása, a HFC-k használatának megtiltása az olyan ágazatokban, amelyekben már nincs ezekre szükség, a HFC-kvóták árverezéses rendszerben történő elosztása, valamint az F-gázokról szóló rendelet[9] teljes körű végrehajtása az SF6 valamennyi szükségtelen használatának megtiltása mind egyértelműen támogathatja az EU Párizsi Megállapodásban vállalt célkitűzéseinek elérését;

Az erdők éghajlati potenciáljának maximalizálása egy fenntartható biogazdaság kontextusában

62. támogatja a fenntartható erdőgazdálkodást nemzeti szinten, a hatékony és fenntartható uniós biogazdaság ösztönzésének konkrét eszközeivel együtt, tekintettel az erdők azon jelentős potenciáljára, hogy hozzájárulnak Európa éghajlati erőfeszítéseinek megerősítéséhez (a megkötés, tárolás és helyettesítés révén), valamint a nulla kibocsátás legkésőbb 2050-ig történő elérésére irányuló célkitűzés megvalósításához; elismeri az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak, valamint annak szükségességét, hogy 2020-ig meg kell állítani a biológiai sokféleség csökkenését és az ökoszisztéma-szolgáltatások romlását az Unióban; hangsúlyozza, hogy olyan, kutatási eredményeken alapuló politikákat kell kidolgozni, amelyek a biológiai sokféleség megőrzésére irányuló uniós intézkedések végrehajtását és finanszírozását segítik;

63. javasolja, hogy nagy erőfeszítést kell koncentrálni az agrárerdészetre, és a fák és különböző növények aktív mezőgazdasági területekbe való belefoglalásából nyerhető valós ökológiai és biodiverzitási előnyökre;

64. elismeri az európai erdősítés pozitív, végső soron azonban korlátozott lehetőségeit; ezért úgy véli, hogy az erdőtelepítési kezdeményezéseket olyan konkrét kezdeményezésekkel és ösztönzőkkel kell kiegészíteni, amelyek célja a megkötési potenciál fokozása, ugyanakkor biztosítva és javítva a meglévő erdőterületek egészségét annak érdekében, hogy az az éghajlat, a fenntartható biogazdaság és a biológiai sokféleség szempontjából egyaránt előnyös legyen; ezért támogatja az elhagyott és a gyér termelési lehetőségekkel rendelkező mezőgazdasági földterület erdősítését, az agrárerdészetet és az erdőterületek más földhasználatra való átalakításának minimalizálását;

65. rámutat arra, hogy az uniós intézkedések és szakpolitikák az Európán kívüli természetes elnyelőkre, földekre és erdőkre is hatással vannak, és hogy az Unió nulla nettó kibocsátást célzó stratégiájának biztosítania kell, hogy az uniós intézkedések nem okoznak káros éghajlatváltozási hatásokat harmadik országokban; e tekintetben kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák szilárd nemzetközi szabályok kidolgozását a Párizsi Megállapodás keretrendszerében – különösen a Párizsi Megállapodás 6. cikkéhez kapcsolódóan – az elszámolásra vonatkozó kiskapuk, valamint az erdősítési intézkedések dupla elszámolásának megakadályozása érdekében, amelyek akadályozhatják a globális éghajlatváltozási erőfeszítéseket;

66. úgy véli, hogy a hosszú távú stratégia nem biztosít megfelelő figyelmet a gazdaság elsődleges termelési ágazatai számára, és hogy az erdészeti és a mezőgazdasági ágazatokat, valamint az ezekhez tartozó közösségeket az éghajlatváltozás káros hatásainak aránytalanul magasabb kockázata fenyegeti; azt javasolja, hogy a stratégia egyértelműen jelezze, milyen utat kell ezen ágazatoknak követniük ellenálló képességük növelése, a kockázatmegelőzés hatékonyabbá tétele, valamint az ökoszisztémák és az ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzése érdekében, amelyektől a gazdaság függ;

67. hangsúlyozza, hogy maximalizálni kell a természetes szén-dioxid-megkötőként funkcionáló erdős területek és vizes élőhelyek védelmét és helyreállítását;

68. hangsúlyozza, hogy a talaj több szén-dioxidot köt meg, mint a bioszféra és az atmoszféra együttvéve; hangsúlyozza ezért a talajromlás megállításának fontosságát az Unióban, valamint a talaj minőségének és szén-dioxid-tároló kapacitásának megőrzésére és javítására irányuló közös uniós fellépés biztosításának fontosságát;

69. hangsúlyozza, hogy az uniós mezőgazdasági területek nagyobb szénmegkötését biztosító gyakorlatok teljes technikai potenciáljából az agrárerdészetben rejlik a legnagyobb lehetőség[10];

70. hangsúlyozza a tartós fakitermelésből származó termékek szerepét a földhasználat, a földhasználat megváltoztatása és az erdőgazdálkodás (LULUCF) ágazatában 2030-ig; hangsúlyozza, hogy a jövőbeli keretnek figyelembe kell vennie e termékek – többek között a mezőgazdasági földterületekből származó termékek – hozzájárulását, nem csak a gazdálkodás alatt álló erdőterületeket és erdősített területeket;

71. hangsúlyozza az extrém időjárásnak és kártevőfertőzéseknek ellenálló mezőgazdasági rendszereket támogató mezőgazdasági modellek érvényesítésének fontosságát a talajban történő szénmegkötés, a vízmegtartás és a mezőgazdasági biodiverzitás érdekében;

Finanszírozás és kutatás

72. az EU ETS innovációs alap gyors végrehajtására és a 2019. évi első pályázati felhívás elindítására szólít fel annak érdekében, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, ipari áttörést jelentő technológiák demonstrációjára irányuló beruházások lendületet kapjanak az ágazatok széles körében, nem csak a villamosenergia-termelésben, hanem a távfűtés és az ipari folyamatok területén is; kéri, hogy a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret és programjai teljes mértékben feleljenek meg a Párizsi Megállapodásnak;

73. rámutat arra, hogy a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátású gazdaság eléréséhez a jelenlegi kiindulási szinthez képest az EU energiarendszerébe és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrába történő további jelentős − évi 175–290 milliárd euró értékű − beruházásra lesz szükség; hangsúlyozza, hogy egy stabil és kiszámítható energia- és éghajlat-politikai keret kulcsfontosságú a szükséges befektetői bizalom megteremtéséhez és ahhoz, hogy lehetővé tegye az európai vállalkozások számára, hogy hosszú távú beruházási döntéseket hozhassanak Európában; ezért hangsúlyozza, hogy a 2018 márciusában elfogadott fenntartható pénzügyi cselekvési terv végrehajtását kiemelten kell kezelni, beleértve a bankok tőkekövetelményeinek kalibrálását és a magas szén-dioxid-kibocsátású eszközök prudenciális kezelését, a biztosítótársaságokra vonatkozó prudenciális szabályokat, valamint az intézményi befektetők és az eszközkezelők kötelezettségeinek aktualizálását;

74. úgy véli, hogy a 2021–2027 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretet annak elfogadása előtt meg kell vizsgálni a klímasemleges gazdaság 2050-re történő elérésére irányuló célkitűzés szempontjából, és hogy ki kell dolgozni egy szabványos tesztet, amely az uniós költségvetés kiadásainak éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képességét vizsgálja;

75. megjegyzi, hogy Unió erdészeti stratégiája a közös agrárpolitika (KAP) vidékfejlesztésre vonatkozó politikáját tartja a legfőbb támogatási forrásnak az Unióban lévő erdők megvédéséhez és fenntartható kezeléséhez, és hogy a biogazdasági stratégia hangsúlyozza a KAP szerepét a biogazdaság támogatásában mind a pénzügy, mind az alapanyagok biztosítása szempontjából;

76. sajnálja, hogy a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott támogatások továbbra is növekednek, és évente körülbelül 55 milliárd eurót tesznek ki; felszólítja az Uniót és a tagállamokat[11], hogy azonnal szüntessék be a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott összes európai és nemzeti támogatást;

77. hangsúlyozza egy méltányos átmeneti alap létrehozásának fontosságát, különösen a dekarbonizáció által leginkább érintett régiók, mint például a szénbányászattal foglalkozó régiók számára, a szociális szempontoknak a meglévő éghajlat-politikai finanszírozásokban történő általános érvényesítésével együtt; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy a hosszú távú stratégiát széles körben el kell fogadnia a nyilvánosságnak, tekintettel arra, hogy mekkora átalakításokra van szükség bizonyos ágazatokban;

78. hangsúlyozza, hogy az uniós és a nemzeti kutatási és innovációs programok kulcsfontosságúak az EU éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött vezető szerepének támogatása szempontjából;

79. hangsúlyozza, hogy az éghajlati szempontok érvényesítését teljes mértékben be kell vonni a kutatási és innovációs programokba, és azt a kutatási ciklus minden szakaszában alkalmazni kell mint az uniós finanszírozás egyik alapelvét;

80. felhívja a figyelmet a dekarbonizációs lehetőségekkel foglalkozó magas szintű munkacsoport[12] jelentésére a kutatásnak és az innovációnak a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek elérése érdekében tett erőfeszítések terén betöltött szerepéről, melyek ugyanakkor versenyelőnyhöz is juttatják az EU-t a szén-dioxid-mentesítési versenyben; tudomásul veszi a magas szintű munkacsoport által készített tematikus és átfogó ajánlásokat, különösen a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó új uniós kutatási és innovációs keretprogram, az Európai horizont irányvonalát illetően;

81. úgy véli, hogy a következő két évtizedben jelentős kutatási és innovációs erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy az alacsony és nulla kibocsátású megoldások mindenki számára elérhetőek, valamint társadalmilag és gazdaságilag életképesek legyenek, és hogy új megoldásokat találjanak a nulla nettó ÜHG-kibocsátás mellett működő gazdaság elérésére;

82. hangsúlyozza az Európai horizont keretprogramra vonatkozó álláspontját, miszerint adott esetben a keretprogram kiadásainak legalább 35%-át az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések támogatására kell fordítani, az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépések általános érvényesítésére irányuló átfogó uniós célkitűzés részeként;

A fogyasztók szerepe és a körforgásos gazdaság

83. kiemeli, hogy a viselkedésbeli változások jelentős hatást gyakorolnak többek között az élelmiszeriparból, a közlekedési ágazatból, különösen pedig a légi közlekedési ágazatból származó, üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére; felhívja a Bizottságot, hogy a viselkedésbeli változások ösztönzése érdekében a lehető leghamarabb vizsgálja meg a szakpolitikai lehetőségeket, beleértve a környezetvédelmi adózást is; hangsúlyozza az alulról felfelé építkező kezdeményezések – például a Polgármesterek Szövetsége – fontosságát a viselkedésbeli változás előmozdítása terén;

84. megjegyzi, hogy bár a telített zsírsavak és a vörös húsok fogyasztása az Unióban továbbra is jóval meghaladja az ajánlott táplálkozási értékeket, a FAO statisztikái azt jelzik, hogy a 28 tagú EU-ban a teljes húsfogyasztásnak és állati eredetű termékek fogyasztásának egy főre jutó értéke az 1990-es évek óta csökken; emlékeztet arra, hogy e folyamatban lévő tendencia felgyorsítása alapvető fontosságú az élelmiszeripar és a mezőgazdaság ÜHG-kibocsátásának és nitrogénkibocsátásának jelentős csökkentése szempontjából;

85. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU ne csak az energiaforrásokat cserélje le, hanem ugyanilyen mértékben a termékeket/anyagokat is, azaz a fosszilistüzelőanyag-alapú vagy a magas kibocsátással járó folyamatok révén előállított termékeket és anyagokat megújuló forrásokból származó termékekkel helyettesítse;

86. hangsúlyozza, hogy az energiafelhasználás – és így az ÜHG-kibocsátások – rendkívül nagy része közvetlenül az erőforrások beszerzéséhez, feldolgozásához, szállításához, átalakításához, felhasználásához és ártalmatlanításához kötődik; hangsúlyozza, hogy rendkívül jelentős megtakarítások érhetők el az erőforráskezelési lánc minden szakaszában; hangsúlyozza ezért, hogy az erőforrás-termelékenység nagyobb hatékonyság révén való növelése, valamint az erőforrás-pazarlás különféle intézkedések – például újrafelhasználás, újrahasznosítás és újragyártás – révén való csökkentése jelentősen csökkentheti mind az erőforrás-fogyasztást, mind az ÜHG-kibocsátásokat, miközben javítja a versenyképességet, valamint üzleti lehetőségeket és munkahelyeket teremt; kiemeli a körforgásos gazdaságra vonatkozó intézkedések költséghatékonyságát; hangsúlyozza, hogy a jobb forráshatékonyság és a körforgásos gazdaságon alapuló megközelítések, valamint a körforgásos termékek kialakítása hozzájárul a termelési és fogyasztási szokások megváltozásához, és csökkenti a hulladék mennyiségét;

87. hangsúlyozza a termékpolitikák, például a környezetbarát közbeszerzés és az ökodizájn fontosságát, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak az energiamegtakarításhoz és a termékek szénlábnyomának csökkentéséhez, egyúttal csökkentve a felhasznált anyagok szénlábnyomát és az általános környezeti hatást; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a körforgásos gazdaságra vonatkozó követelményeket az uniós környezettudatos tervezési előírások részeként dolgozzák ki, és hogy a jelenlegi környezettudatos tervezési módszertant más termékkategóriákra is kiterjesszék az energiával kapcsolatos termékeken kívül;

88. úgy véli, hogy folytatni kell egy megbízható modell kidolgozását a fogyasztáson alapuló éghajlati hatások mérésére; megjegyzi, hogy a meglévő modelleken alapuló mélyreható elemzés kimutatta, hogy a termelésből származó kibocsátások csökkentésére irányuló uniós erőfeszítéseket némileg aláássa a nagyobb szénlábnyomú országokból származó árucikkek importja; hangsúlyozza azt a következtetést, hogy 2016-ra az EU már jelentősen hozzájárult más országok kibocsátásának csökkentéséhez a megnövekedett kereskedelmi forgalom, valamint exportjának jobb karbonhatékonysága révén;

Az EU és a globális éghajlat-politika

89. hangsúlyozza a növekvő számú kezdeményezések és a folyamatos párbeszéd fontosságát a megfelelő nemzetközi fórumokon, valamint a hatékony klímadiplomácia fontosságát azzal a céllal, hogy ösztönözzék a hasonló szakpolitikai döntéseket, amelyek fokozzák más régiók és harmadik országok éghajlatváltozással kapcsolatos törekvéseit; felszólítja az Uniót, hogy növelje az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fordított saját pénzügyi támogatását, és aktívan törekedjen arra, hogy a tagállamokat is ösztönözze az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására fordított támogatásuk növelésére harmadik országokban (hitelek helyett fejlesztési támogatás formájában), amelyet a hivatalos fejlesztési támogatáson felül kell nyújtani, nem pedig kétszeresen elszámolni fejlesztési és az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására fordított támogatásként is;

90. hangsúlyozza az Unió erős klíma- és energiadiplomáciájának, valamint vezető szerepének fontosságát a globális és többoldalú együttműködés és ambíció erősítése érdekében az éghajlatváltozás elleni és a fenntartható fejlődés melletti küzdelem terén; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szorgalmazzanak közös keretrendszereket és cselekvéseket az ENSZ fórumain;

91. hangsúlyozza, hogy az ENSZ 2019. szeptember 15-i éghajlat-változási csúcstalálkozója ideális pillanat lenne a vezetők azon bejelentésére, hogy növelik a nemzetileg meghatározott hozzájárulásokat; úgy véli, hogy az EU-nak jó előre el kell fogadnia a nemzetileg meghatározott hozzájárulások naprakésszé tételére vonatkozó álláspontját annak érdekében, hogy a csúcstalálkozóra megfelelően felkészülve érkezzen, és a felek nemzetközi koalíciójával szoros együttműködésben támogatva a megerősített éghajlat-politikai törekvéseket;

92. kiemeli az uniós szakpolitikai eszközök és a harmadik országok vonatkozó eszközei – többek között a szén-dioxid-árazási mechanizmusok – közötti interoperabilitás fokozásának előnyeit; kéri a Bizottságot, hogy folytassa és fokozza az együttműködést és a támogatást a szén-dioxid-árazási mechanizmusok Európán kívüli fejlesztése terén annak érdekében, hogy elősegítse a fokozott kibocsátáscsökkentések elérését és a globálisan azonos feltételek megteremtését; hangsúlyozza a környezetvédelmi védintézkedések létrehozásának fontosságát annak érdekében, hogy tényleges és további ÜHG-kibocsátáscsökkentést lehessen elérni; felhívja ezért a Bizottságot, hogy ösztönözze a Párizsi Megállapodás 6. cikkével kapcsolatos szigorú és megbízható nemzetközi szabályok kidolgozását, megelőzendő a kibocsátáscsökkentések elszámolásának és kettős számításának kiskapuit;

°

° °

93. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

 

[1] Elfogadott szövegek, P8_TA-PROV(2018)0430.

[2] az ENSZ Környezetvédelmi Programja: „The Emissions Gap Report 2018” (A kibocsátási szakadékról szóló jelentés,), 10. o.

[3] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1999 rendelete (2018. december 11.) az energiaunió és az éghajlat-politika irányításáról, valamint a 663/2009/EK és a 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 94/22/EK, a 98/70/EK, a 2009/31/EK a 2009/73/EK, a 2010/31/EU, a 2012/27/EU és a 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2009/119/EK és az (EU) 2015/652 tanácsi irányelv módosításáról, továbbá az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 328., 2018.12.21., 1. o.).

[4] http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2015/563472/IPOL_STU(2015)563472_EN.pdf

[5] Az Európai Parlament és a Tanács 2009/125/EK irányelve (2009. október 21.) az energiával kapcsolatos termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról (HL L 285., 2009.10.31., 10. o.).

[6] R. Van Dingenen, M. Crippa, G. Maenhout, D. Guizzardi és F. Dentener: Globális metánkibocsátási trendek és azok ózonkoncentrációkra gyakorolt hatásai (Global trends of methane emissions and their impacts on ozone concentrations), EUR 29394 EN, Az Európai Unió Kiadóhivatala, Luxembourg, 2018, ISBN 978-92-79-96550-0, doi:10.2760/820175, JRC113210.

[7] https://ec.europa.eu/energy/en/topics/energy-efficiency/buildings

[8] Az Európai Parlament és a Tanács 2018. május 30-i (EU) 2018/844 irányelve az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelv és az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv módosításáról (HL L 156., 2018.6.19., 75. o.)

[9] Az Európai Parlament és a Tanács 517/2014/EU rendelete (2014. április 16.) a fluortartalmú üvegházhatású gázokról és a 842/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 150., 2014.5.20., 195. o.);

[10] Joris Aertsens, Leo De Nocker, Anne Gobin, 2011: A szénmegkötés potenciáljának értékelése az európai mezőgazdaság szempontjából (Valuing the carbon sequestration potential for European agriculture)

[11] Energiaárak és -költségek Európában, COM(2019)0001, 10–11. o.

[12] Az európai szén-dioxid-mentesítési lehetőségekkel foglalkozó kezdeményezés magas szintű munkacsoportjának végleges jelentése – az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatósága, 2018. november.

Utolsó frissítés: 2019. március 14.Jogi nyilatkozat