Index 
Elfogadott szövegek
2015. október 8., Csütörtök - StrasbourgVégleges kiadás
Közép-afrikai Köztársaság
 A thaiföldi helyzet
 A Boko Haram támadásai következtében a gyermekek lakóhelyük elhagyására kényszerülnek Nigériában
 Ali Mohammed al-Nimr ügye
 Belső piaci pénzforgalmi szolgáltatások ***I
 Jelzálogra vonatkozó jogszabályok és kockázatos pénzügyi eszközök az EU-ban: Spanyolország esete
 Halálbüntetés
 A vörösiszap-katasztrófa tanulságai öt évvel a Magyarországon bekövetkezett baleset után
 „A nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése a fejlesztési együttműködés keretében” című cselekvési terv megújítása
 A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód a foglalkoztatás és munkavégzés területén

Közép-afrikai Köztársaság
PDF 197kWORD 104k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása a Közép-afrikai Köztársaságról (2015/2874(RSP))
P8_TA(2015)0342RC-B8-1000/2015

Az Európai Parlament

–  tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságról szóló korábbi állásfoglalásaira,

–  tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés munkájáról szóló, 2015. február 11-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzetről szóló 2013. június 19-i, 2014. március 19-i és 2015. június 17-i állásfoglalására,

–  tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzetről szóló, 2014. október 13-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) szóvivőjének a Közép-afrikai Köztársaságban tapasztalt erőszakról szóló, 2015. szeptember 28-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a Tanács Közép-afrikai Köztársaságról szóló 2015. február 9-i és 2015. július 20-i következtetéseire;

–  tekintettel a Marie-Therese Keita Bocoum független ENSZ-szakértő által tett, a közép-afrikai köztársasági emberi jogi helyzetről szóló 2015. október 1-i észrevételekre,

–  tekintettel az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun és a Biztonsági Tanács 2015. szeptember 28-i felhívására, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban haladéktalanul vessenek véget a hirtelen kitört erőszaknak,

–  tekintettel az ENSZ 2217 (2015). számú, a Biztonsági Tanács által annak 7434. ülésén, 2015. április 28-án elfogadott határozatára, amely 2016. április 30-ig megújítja a MINUSCA megbízatását a jelenleg engedélyezett katonai létszámmal,

–  tekintettel az ENSZ 2196 (2015). számú határozatára, amely 2016. január 29-ig meghosszabbítja a Közép-afrikai Köztársaságra vonatkozó szankciórendszer alkalmazását, valamint 2016. február 29-ig a Közép-afrikai Köztársasági Szankcióbizottságot segítő szakértői testület megbízatását,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek és az azzal kapcsolatban álló személyzet által a békefenntartó műveletek során elkövetett szexuális kizsákmányolás és visszaélések kapcsán tett rendfenntartási és segítségnyújtási erőfeszítésekről szóló, 2015. május 15-i ENSZ értékelő jelentésre,

–  tekintettel az ENSZ főtitkárának a béketámogató műveletekkel foglalkozó magas szintű független szakértői testületének ajánlásairól szóló 2015. szeptember 11-i jelentésére,

–  tekintettel a Közép-afrikai Köztársasággal foglalkozó nemzetközi vizsgálóbizottság 2014. december 19-i zárójelentésére,

–  tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságról Brüsszelben, 2015. május 26-án, „A humanitárius segélytől az ellenálló képességig” címmel tartott magas szintű nemzetközi konferenciára,

–  tekintettel a bangui fórum során nagyszámú fegyveres csoport által 2015. május 10-én aláírt lefegyverzési, leszerelési, újrabeilleszkedési és rehabilitációs megállapodásra,

–  tekintettel a felülvizsgált Cotonoui Megállapodásra,

–  tekintettel a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECCAS) állam- és kormányfőinek égisze alatt aláírt, a Közép-afrikai Köztársaságban uralkodó politikai-katonai válság rendezéséről szóló, 2013. január 11-i libreville-i (Gabon) megállapodásra, amely meghatározza a Közép-afrikai Köztársaságban fennálló válság megszüntetésének feltételeit,

–  tekintettel a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECCAS) állam- és kormányfőinek 2012. december 21-én, 2013. április 3-án és 2013. április 18-án N’Djamenában (Csád) tartott rendkívüli csúcstalálkozóira, és az azokon hozott határozatokra, amelyek értelmében egy jogalkotási és alkotmányozó hatáskörrel rendelkező Átmeneti Nemzeti Tanácsot alakítanak, és ütemtervet fogadnak el a Közép-afrikai Köztársaság átállási folyamatára,

–  tekintettel a nemzetközi kapcsolattartó csoport Brazzaville-ben (Kongói Köztársaság), 2013. május 3-án tartott ülésére, amely jóváhagyta az átalakulás ütemtervét, és létrehozta a Közép-afrikai Köztársaság támogatására szolgáló különleges alapot,

–  tekintettel a hadiállapot megszüntetéséről szóló, 2014 júliusában aláírt megállapodásra,

–  tekintettel a Közép-afrikai Köztársasággal foglalkozó nemzetközi kapcsolattartó csoport 2015. március 16-án Brazzaville-ben tartott hetedik ülésének következtetéseire,

–  tekintettel az Afrikai Unió Béke és Biztonsági Tanácsa által kiadott 2014. szeptember 17-i és a 2015. március 26-i közleményekre,

–  tekintettel a Közép-afrikai Köztársaság alkotmányára, amelyet az Átmeneti Tanács 2015. augusztus végén fogadott el,

–  tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróság 1998. évi Római Statútumára, amelyet a Közép-afrikai Köztársaság 2001-ben ratifikált,

–  tekintettel a gyermekek fegyveres konfliktusba történő bevonásáról szóló, a gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött fakultatív jegyzőkönyvre, amelyet a Közép-afrikai Köztársaság aláírt,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135 cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel új összecsapásokra került sor 2015. szeptember végén, amelyek miatt 42 ember halt meg és mintegy 37 000 embernek kellett lakóhelyét elhagynia;

B.  mivel több mint 500 fogoly szökött meg 2015. szeptember végén a Banguiban található Ngaragba börtönből és Bouarból, köztük jól ismert, emberi jogi jogsértéseket és visszaéléseket elkövető személyek; mivel ez komolyan fenyegeti a polgári lakosságot és az áldozatok és a tanúk védelmét; mivel a börtönből történt szökés visszalépést jelent a jog- és a közrend megőrzése, valamint a büntetlenség elleni küzdelem tekintetében a Közép-afrikai Köztársaságban;

C.  mivel a Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatal szerint a segélyszervezetek körülményei Banguiban tovább romlottak; mivel a segélyszervezetek számos irodáját és lakóépületét kifosztották, és akadályozott az alkalmazottaik szabad mozgása, különösen a kórházakban dolgozó egészségügyi alkalmazottak esetében;

D.  mivel a humanitárius segítségnyújtást a harcok és számos útelzárás nehezítik, hátráltatva a hatóságokat abban, hogy eljuthassanak az országon belül a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekhez és felmérhessék a szükségleteket; mivel a Bangui városrészeihez való biztonságos belépéssel kapcsolatos aggodalmakat a Médecins Sans Frontières (MSF – Orvosok Határok Nélkül) is osztja, amely azt nyilatkozta, hogy a sebesült emberek számos esetben gyalog érkeznek és a csoport mentőautói nem tudnak közlekedni, mivel a főváros túlságosan veszélyessé vált;

E.  mivel az ENSZ úgy határozott, hogy 2016. április 30-ig meghosszabbítja a MINUSCA megbízatását, amely legfeljebb 10 750 fő katonai állományra – köztük 480 katonai megfigyelőre és katonatisztre –, valamint 2 080 fős rendőri állományra – köztük 400 rendőrtisztre és 40 büntetés-végrehajtási tisztre – terjed ki;

F.  mivel az országban működő ENSZ békefenntartó misszió (MINUSCA) szerint ugyan a biztonsági helyzet a közelmúltban nyugodtabbá vált, a feszültségek továbbra is fennállnak Banguiban, amely a polgári lakosság elleni támadások, a közösségek közötti erőszak és a humanitárius személyzet elleni támadások színterévé vált;

G.  mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze, Fatou Bensouda felszólította az összecsapások résztvevőit az erőszak azonnali beszüntetésére, és hozzátette, hogy bármely háborús bűncselekmény elkövetését meg fogják büntetni; mivel 2014. szeptember 24-én megindult a második vizsgálat a közép-afrikai köztársasági konfliktussal kapcsolatban;

H.  mivel a közelmúltbeli összecsapások veszélyeztetik a gyermekcipőben járó békefolyamatot és visszavethetik az országot a 2013-ban és 2014-ben tapasztalt sötét időkbe, amikor több ezer embert öltek meg és tízezreknek kellett elmenekülniük otthonaikból; mivel a bűnözés továbbra is jelentős veszélyt jelent; mivel a Közép-afrikai Köztársaságban a nők helyzete rendkívül súlyos, és mivel a nemi erőszakot valamennyi érintett fél gyakran alkalmazza háborús fegyverként;

I.  mivel a 2013-os államcsínyt és azt követően az átmeneti államfő, Michel Djotidia és az átmeneti miniszterelnök, Nicolas Tiangaye elűzését tömeges és súlyos emberi jogi jogsértések kísérték, amelyek során egyértelműen fennállt a népirtás veszélye, ideértve a bírósági eljárás nélküli kivégzéseket, a kínzást, a fosztogatást, a tömeges nemi erőszakot és szexuális visszaéléseket, nők és gyermekek elrablását és gyermekkatonák kényszertoborzását;

J.  mivel 2015. október 4-én a közép-afrikaiaknak népszavazás útján kellett volna dönteniük egy új alkotmány elfogadásáról, és ezzel párhuzamosan saját képviselőik megválasztásáról az eredetileg 2015. október 18-ra (első forduló) és 2015. november 22-re (második forduló) tervezett elnök- és parlamenti választások során; mivel az átmeneti hatóságok néhány hete a választások elhalasztásán munkálkodnak, ám a nemzeti választási ügynökség még mindig nem jelentett be új ütemtervet, a választói névjegyzékeket nem állították össze és a választói kártyákat nem osztották ki;

K.  mivel az ország 1960-os függetlenné válása óta a legsúlyosabb humanitárius válsággal néz szembe, amely a 4,6 millió főt számláló teljes népességét érinti, akiknek a fele gyermek; mivel 2,7 millió ember szorul segítségre, többek között élelmiszersegélyre, védelemre, valamint az egészségügyi ellátáshoz, ivóvízhez, a megfelelő higiénés körülményekhez és a lakhatáshoz való hozzáférésre; mivel becslések szerint az országban több mint 100 000 gyermek lett szexuális zaklatás vagy fegyveres csoportok toborzásának áldozata, és mivel a becslések szerint a válság következtében egymillió gyermek maradt iskola nélkül;

L.  mivel 2015. május 5-én a Közép-afrikai Köztársaság fegyveres csoportjai megállapodtak 6000–10 000 gyermekkatona elengedésében;

M.  mivel a békefenntartó műveletre árnyékot vet, hogy az ENSZ-katonákat és a francia békefenntartókat gyermekek és lányok szexuális zaklatással vádolták;

N.  mivel mind a Seleka és az anti-balaka fegyveres csoportok nyereségre tesznek szert a fa és a gyémánt kereskedelméből a helyszínek ellenőrzése és „adóztatás” vagy „védelem” kikényszerítése révén a bányászoktól és a kereskedőktől, és mivel a közép-afrikai köztársasági kereskedők több millió dollár értékben vásároltak gyémántokat anélkül, hogy kellőképp vizsgálták volna, hogy ezzel fegyveres csoportokat finanszíroznak-e;

O.  mivel az emberi jogok tiszteletben tartása az Európai Unió alapértékének számít, és a Cotonoui Megállapodásnak, különösen 8. cikkének is alapvető eleme;

P.  mivel a súlyos emberi jogi jogsértések miatti igazságszolgáltatás és a büntetőeljárás lefolytatása az egyik kritikus feladat a visszaélések beszüntetése és a Közép-afrikai Köztársaság újjáépítése érdekében;

Q.  mivel az erőszakos cselekedetek továbbra is büntetlenül maradnak annak ellenére, hogy az Átmeneti Tanács elfogadta és az ideiglenes elnök aláírásával törvényerőre emelte a nemzeti és nemzetközi bírákból és ügyészekből álló különleges büntetőbíróság felállítását, melynek feladata a Közép-afrikai Köztársaságban 2003 óta elkövetett súlyos emberi jogi jogsértések kivizsgálása és a büntetőeljárás lefolytatása;

R.  mivel 2014 szeptemberében az EU elindította a Közép-afrikai Köztársaság számára létrehozott több adományozót összefogó adományozói alapból finanszírozott első három fejlesztési projektet, amelyek az egészségügyet, a munkahelyteremtést, a bangui sérült infrastruktúra helyreállítását, valamint a nők társadalmi szerepvállalásának és gazdasági integrációjának növelését célozzák;

S.  mivel az Európai Tanács 2015 márciusában elindította a Közép-afrikai Köztársaságban az Unió katonai tanácsadó misszióját (EUMAM RCA), melynek célja az, hogy támogassa a közép-afrikai hatóságok felkészülését a biztonsági ágazat, és elsősorban a fegyveres erők reformjára;

T.  mivel 2015 májusa óta az EU összesen 72 millió euróval növelte a Közép-afrikai Köztársaságnak nyújtott támogatást, amelyből 10 millió euró a humanitárius segélyekre, 40 millió euró a költségvetés támogatására, és 22 millió euró a Közép-afrikai Köztársaság számára létrehozott uniós vagyonkezelői alap forrásainak bővítésére szolgált;

U.  mivel a Közép-afrikai Köztársaság támogatása érdekében az EU 2014. július 15-én elindította az első több adományozót összefogó adományozói vagyonkezelői alapot, melynek célja a veszélyhelyzeti reagálásról a hosszú távú fejlesztési támogatásra való fokozatos áttérés elősegítése;

1.  mélységes aggodalmát fejezi ki a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzet miatt, amely – ha az erőszakot nem sikerül megfékezni – az országot a polgárháború szélére sodorhatja; sajnálatát fejezi ki a kioltott emberéletek miatt, és együttérzését fejezi ki az áldozatok családjainak, valamint a Közép-afrikai Köztársaság népének;

2.  határozottan elítéli a humanitárius szervezetek és rezidenciák ellen a legutóbbi erőszakos cselekmények során intézett támadásokat; felszólít arra, hogy biztosítsák a segélyszervezetek alkalmazottainak szabad mozgását, hogy eljuthassanak a – különösen a lakóhelyüket elhagyni kényszerült – segítségre szoruló polgári lakossághoz; emlékeztet arra, hogy az országon belül lakóhelyét elhagyni kényszerült majdnem félmillió embernek sürgős szüksége van élelmiszerre, egészségügyi ellátásra, vízre, megfelelő higiéniás körülményekre és létesítményekre, hajlékra és alapvető háztartási eszközökre;

3.  felszólítja a Közép-afrikai Köztársaság hatóságait, hogy összpontosítsanak a büntetlenség elleni küzdelemre és a jogállamiság visszaállítására, többek között bíróság elé idézve az erőszakért felelős személyeket; üdvözli a különleges büntetőbíróság felállítását, melynek feladata az országban 2003 óta elkövetett súlyos emberi jogi jogsértések kivizsgálása és a büntetőeljárás lefolytatása lesz, és rámutat arra, hogy azt mielőbb működőképessé kell tenni; hangsúlyozza, hogy a nemzetközi pénzügyi és technikai támogatás alapvető fontosságú a büntetőbíróság működéséhez; az adományozók nemzetközi adományozói ülésének lehető leghamarabbi összehívására szólít fel; arra ösztönzi a Közép-afrikai Köztársaság hatóságait, hogy fogadjanak el hatékony és átlátható felvételi eljárásokat a büntetőbíróság személyzetének felvételéhez;

4.  dicsérettel illeti a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségét (ECCAS) az átmeneti folyamat kidolgozásában játszott alapvető szerepéért és azért, hogy a 2015. január 31-én Addisz-Abebában tartott megbeszélésen határozottan kiállt minden olyan párhuzamos kezdeményezéssel szemben, amely hátráltathatja a nemzetközi közösség arra irányuló jelenlegi erőfeszítéseit, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban helyreállítsa a békét, a biztonságot és a stabilitást;

5.  üdvözli az átmeneti kormány eddigi erőfeszítéseit, azonban felszólítja a Közép-afrikai Köztársaság átmeneti hatóságait és a nemzetközi közösséget, hogy foglalkozzanak a válság kiváltó okaival, mint például a tömeges szegénységgel, a gazdasági különbségekkel és egyenlőtlenségekkel, a munkanélküliség növekedésével, valamint az ország természeti erőforrásaiból származó bevételek az állami költségvetésen keresztüli újraelosztásának hiányával; olyan átfogó megközelítésre szólít fel, amelynek középpontjában a biztonság, a humanitárius segítségnyújtás, a stabilizáció és a gazdasági fellendülés áll;

6.  sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy támogassák a Közép-afrikai Köztársaságban e kritikus időkben zajló politikai folyamatokat, és fokozzák a közös erőfeszítéseket a politikai párbeszéd megkönnyítésére, a kölcsönös bizalom kiépítésére, valamint a vallási közösségek közötti békés egymás mellett élés biztosítására; sürgeti a Közép-afrikai Köztársaság kormányát, hogy a hosszú távú békés egymás mellett élés előmozdítása érdekében kezelje kiemelten az oktatási rendszer rekonstrukcióját;

7.  elítéli, hogy bár az ENSZ embargót hirdetett a fegyverkezésre, a milíciák megerősítése folytatódik; felhívja az összes felet, hogy tartsák be a 2015. május 10-én aláírt leszerelési megállapodást; hangsúlyozza, hogy a fegyveres csoportok lefegyverzésének abszolút prioritást kell kapnia, különösen a Közép-afrikai Köztársaságban az év végéig tervezett elnök- és parlamenti választások előestéjén;

8.  sürgeti az Afrikai Uniót és az Európai Uniót, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel és módon – nevezetesen a Stabilitási és Béketeremtési Eszköz, az afrikai békefenntartási mechanizmus és az afrikai készenléti haderő segítségével – támogassák az átmeneti kormányt abban, hogy meg tudja előzni a már amúgy is instabil állam összeomlását és az etnikumok közötti ellenségeskedés eszkalálódását, hogy le tudja szerelni az egymással versengő milíciákat, és hogy sikeres átmenetet biztosítson egy működőképes, befogadó jellegű és demokratikus állam felé;

9.  üdvözli a megbékélést és a békét előmozdító bangui fórum létrehozását, és valamennyi politikai, katonai és vallási vezető, valamint a helyi közösségek és a civil társadalom feltétel nélküli részvételére sürget; kitart amellett, hogy demokratikus választásokat kell tartani;

10.  felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a többi nemzetközi szereplőt, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a választások átmenetre vonatkozó ütemterv szerinti megszervezésének támogatására, különösen azáltal, hogy hozzájárulnak az ENSZ Fejlesztési Programja által felügyelt választási segítségnyújtási programhoz annak érdekében, hogy a választásokra még az év vége előtt sor kerülhessen, ezáltal teljesítve az átmenetre vonatkozó ütemterv egyik központi elemét;

11.  újra megerősíti, hogy támogatja a Közép-afrikai Köztársaság függetlenségét, egységét és területi integritását; emlékezet a külső beavatkozástól mentes önrendelkezési jog fontosságára;

12.  újólag megerősíti, hogy az év végéig megrendezendő választások előestéjén támogatja az ENSZ-et, a MINUSCA békefenntartó erőt és a francia Sangaris katonai kontingenst; határozottan elítél minden olyan kísérletet, amely akadályozza a stabilitásra irányuló folyamatos erőfeszítéseket;

13.  emlékeztet arra, hogy az átmeneti időszak 2015. december 30-án véget ér; sürgeti a nemzeti hatóságokat, hogy a MINUSCA és a Sangaris-erők segítségével állítsák helyre a nyugalmat az országban, és különösen Banguiban annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben tartani lehessen a választási menetrendet;

14.  üdvözli az Európai Unió katonai tanácsadó misszióját (EUMAM RCA), valamint az olyan projektek elindítását, amelyek célja a közösségi rendfenntartási és tömegoszlatási feladatokat ellátó rendőrségi és csendőrségi kapacitások helyreállítása, a közös műveleti parancsnoki központ visszaállítása, az igazságszolgáltatás megerősítése és a börtönlétesítmények rehabilitációja;

15.  határozottan elítéli a gyermekek és a nők elleni erőszak valamennyi formáját, és sürget minden milíciát és a nem állami fegyveres csoportokat, hogy tegyék le a fegyvert, vessenek véget az erőszak minden formájának, és haladéktalanul bocsássák szabadon a gyermekeket; felkéri az összes érdekelt felet, hogy kötelezzék el magukat a gyermekek jogainak védelme mellett, és hogy akadályozzák meg a gyermekek kárára elkövetett újabb jogsértéseket és visszaéléseket; sürgeti, hogy a fegyveres konfliktusok keretében nemi erőszak áldozatává vált lányok és nők számára biztosítsanak teljes körű szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokat;

16.  sürgeti a Közép-afrikai Köztársaság gyémántkereskedőit, hogy kellő gondossággal járjanak el, és arra szólítja fel a nemzetközi gyémántkereskedő cégeket, hogy orvosolják a Közép-afrikai Köztársaságból származó gyémántok ellátási láncában jelentkező, a kimberley-i folyamatnak betudható hiányosságokat; felhívja a Közép-afrikai Köztársaság hatóságait és a külföldi vállalatokat, hogy a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezés betartásával járuljanak hozzá a kormányzás megerősítéséhez a kitermelő ágazatban;

17.  felhívja a nemzetközi gyémántkereskedő cégeket, hogy vizsgálják meg tüzetesebben a gyémántok eredetét, ezzel is elkerülve a konfliktus további kiélezését azzal, hogy illegálisan kitermelt és értékesített gyémántokat vásárolnak a Közép-afrikai Köztársaságtól; sürgeti a Közép-afrikai Köztársaság fakitermelő vállalkozásaival kereskedő európai vállalatokat, hogy tartsák be a fára és fatermékekre vonatkozó uniós rendeletet, és felhívja az EU-t, hogy szigorúan tartassa be a fára és fatermékekre vonatkozó rendeletet a Közép-afrikai Köztársaságból származó fát importálók tekintetében;

18.  felkéri a Közép-afrikai Köztársaság hatóságait, hogy dolgozzanak ki saját nemzeti stratégiát a természeti erőforrásokat illegálisan kiaknázó és az azokkal kereskedő hálózatok ellen;

19.  sürgeti azon országokat, amelyeknek katonái a közép-afrikai köztársasági békefenntartó missziók során szexuális visszaéléseket követtek el, hogy vonják felelősségre ezeket a katonákat és állítsák őket bíróság elé, mert a büntetés nem maradhat el; hangsúlyozza, hogy egy működőképes és átlátható ellenőrzési és elszámoltathatósági mechanizmus révén sürgősen meg kell reformálni a békefenntartó struktúrákat; meggyőződése, hogy ezeknek a súlyos bűncselekményeknek a számát képzés és oktatás révén csökkenteni lehetne, illetve azokat meg lehetne előzni;

20.  sürgeti a Közép-afrikai Köztársaságot, a szomszédos államokat és a Nagy-tavak Régió Nemzetközi Értekezlete (ICGLR) többi tagállamát, hogy regionális együttműködésben vizsgálják ki a természeti erőforrások – többek között az arany, a gyémánt – illegális kiaknázásával és csempészetével, valamint orvvadászattal és a vadon élő állatok kereskedelmével foglalkozó regionális bűnözői hálózatokat és fegyveres csoportokat, és lépjenek fel velük szemben;

21.  felhívja az EU-t, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy jobban koordinált és hatékonyabb segítséget nyújtson a Közép-afrikai Köztársaság lakosságának; üdvözli ugyanakkor, hogy a változó igényekre reagálva az EU és a tagállamok fokozzák humanitárius szerepvállalásukat a Közép-afrikai Köztársaságban; hangsúlyozza, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban a leginkább rászorulók, valamint a szomszédos országokban élő menekültek számára életmentő segítséget kell nyújtani;

22.  elítéli, hogy a milíciák megsemmisítették az állami levéltárakat és nyilvántartásokat; sürgeti az EU-t, hogy támogassa a Közép-afrikai Köztársaság állami nyilvántartásainak helyreállítását, és hogy előzze meg a választási szabálytalanságokat;

23.  felszólítja a tagállamokat és a többi adományozót, hogy fokozzák hozzájárulásaikat a Közép-afrikai Köztársaság érdekében létrehozott uniós alaphoz, az úgynevezett Bêkou vagyonkezelői alaphoz, amelynek célja, hogy elősegítse a Közép-afrikai Köztársaság stabilizációját és újjáépítését, figyelemmel arra, hogy az újjáépítési és fejlesztési programokat jobban össze kell kapcsolni a humanitárius segítségnyújtási fellépésekkel;

24.  felszólítja az EU-t, az Afrikai Uniót és a nemzetközi közösséget, hogy támogassák a Közép-afrikai Köztársaságból a szomszédos országokba érkező menekülteket;

25.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Közép-afrikai Köztársaság ideiglenes kormányhatóságainak, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, Federica Mogherini asszonynak, az ENSZ Biztonsági Tanácsának, az ENSZ főtitkárának, az Afrikai Unió intézményeinek, a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének, az AKCS–EU Parlamenti Közgyűlésnek és az uniós tagállamoknak.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0035.


A thaiföldi helyzet
PDF 270kWORD 85k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása a thaiföldi helyzetről (2015/2875(RSP))
P8_TA(2015)0343RC-B8-1002/2015

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Thaifölddel kapcsolatos korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2010. május 20-i(1), a 2014. február 6-i(2) és a 2015. május 21-i(3) állásfoglalására,

–  tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini szóvivője által 2015. április 2-án tett, a thaiföldi fejleményekről szóló nyilatkozatra,

–  tekintettel az EU thaiföldi küldöttsége által az EU thaiföldi misszióvezetőinek egyetértésével 2014. november 14-én, 2015. június 30-án és 2015. szeptember 24-én tett nyilatkozatra,

–  tekintettel a Thaiföldről szóló, 2014. június 23-i tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton által a Bizottság nevében adott, Andy Hall helyzetéről szóló, 2013. május 15-i válaszra,

–  tekintettel a szabad véleménynyilvánítás jogának előmozdításával és védelmével foglalkozó különleges ENSZ-előadó 2015. április 1-jei sajtóközleményére,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa számára készített 2011. október 5-i, Thaiföldre vonatkozó egyetemes emberi jogi helyzetértékelésre, valamint annak ajánlásaira,

–  tekintettel az Emberi Jogok 1948. évi Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel az ENSZ emberi jogvédőkről szóló, 1998. évi nyilatkozatára,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok 1966-os Nemzetközi Egyezségokmányára (PPJE), amelynek Thaiföld is részes fele,

–  tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód elleni 1984. évi ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének emberi jogi nyilatkozatára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel 2014. május 20-án Thaiföld hadserege megdöntötte az ország kormányát és katonai bíráskodást vezetett be, kikényszerítve az ügyvezető kormány által létrehozott, a Béke és Rend Közigazgatási Központja elnevezésű szervezet feloszlatását;

B.  mivel a fegyveres erők létrehozták a Béke és Rend Nemzeti Tanácsa (BRNT) nevű szervezetet, amelynek elnöke, Prajut Csan-ocsa tábornok teljhatalmat gyakorol és korlátlan jogkörrel rendelkezik rendeletek kibocsátása és az alkotmány reformja tekintetében;

C.  mivel a BRNT által létrehozott alkotmányos szervek katonai ellenőrzés alatt állnak, és a Tanács tagjai teljes mentességben részesülnek a felelősségre vonás és a törvénysértés miatti eljárások alól az ideiglenes alkotmány 44. és 47. cikke értelmében kapott feladataik teljesítése kapcsán;

D.  mivel 2015. augusztus 29-én az alkotmányozó bizottság befejezte az új alkotmány tervezetét, de a Nemzeti Reformtanács 2015. szeptember 6-án elutasította a szöveget; mivel egy új alkotmányozó bizottságnak kell új alkotmánytervezetet megfogalmaznia 180 napon belül, és az újabb elutasítás meghosszabbíthatja a katonai uralom időszakát az országban;

E.  mivel a BRNT az ideiglenes alkotmány 44. cikkére hivatkozva azzal vádol a thaiföldi politikai és emberi jogi helyzettel foglalkozó vezető weboldalakat, hogy fenyegetik a nemzetbiztonságot, és mivel szigorú cenzúrát alkalmaznak a hazai politikai erőkhöz köthető televíziós csatornákkal és közösségi rádióadókkal szemben;

F.  mivel a gyülekezésről szóló, nemrég elfogadott, és 2015. augusztus 14-én hatályba lépett törvény súlyosan korlátozza a gyülekezés szabadságát, és akár 10 évig terjedő börtönbüntetéssel szankcionálja például a közszolgáltatások megzavarását;

G.  mivel a hadsereg állományának egy részét „béke- és rendfenntartó tisztekké” nevezték ki, akik bírósági végzés nélkül önkényesen fogva tartanak embereket, valamint nyomozásokat és házkutatásokat hajtanak végre;

H.  mivel számos alkalommal békés tüntetések résztvevőit vádolták meg lázadással és törvénysértéssel, és mivel őrizetbe vették az Új Demokrácia Mozgalom 14 aktivistáját;

I.  mivel Thaiföldön továbbra is alkalmazzák a halálbüntetést, és mivel az új szabályozás kiterjesztette e büntetés alkalmazási körét;

J.  mivel az államcsíny óta nőtt a felségsértés miatt bebörtönzöttek száma;

K.  mivel a Nemzeti Emberi Jogi Bizottságtól megtagadták a katonai bíróságok által vádemelés vagy bírósági eljárás nélkül határozatlan időre fogva tartott, megkínzott vagy embertelen bánásmódban részesített személyekkel való kapcsolattartás lehetőségét;

L.  mivel az államcsíny óta romlott a helyi közösségek és a földdel kapcsolatos jogokért küzdő aktivisták biztonsága;

M.  mivel Thaiföld nem írta alá a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi menekültügyi egyezményt és annak 1967. évi jegyzőkönyvét, valamint nem rendelkezik hivatalos nemzeti menekültügyi kerettel; mivel a thaiföldi hatóságok továbbra is visszafordítják a menekülteket és a menedékkérőket olyan országokba, ahol valószínűleg üldöztetésnek lesznek kitéve;

N.  mivel Thaiföld az általa aláírt nemzetközi szerződések értelmében köteles kivizsgálni a kínzással, foglyok halálával és más súlyos emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatos vádakat, illetve köteles megfelelően büntetni az ilyen eseteket;

O.  mivel megszüntették ugyan a munkavállalói jogok védelmével foglalkozó aktivista, Andy Hall uniós állampolgár ellen rágalmazás miatt indított büntetőeljárást, ám továbbra is vád alatt áll számítástechnikai bűncselekmény és rágalmazás miatt, illetve két polgári jogi eljárás is zajlik ellene rágalmazás miatt, és ezek kapcsán akár hét évig terjedő börtönbüntetéssel és több millió dolláros pénzbüntetéssel sújthatják, miután hozzájárult egy Finnwatch-jelentés elkészítéséhez, amely munkajogi visszaélésekkel vádolt egy thaiföldi ananász-nagykereskedőt, holott korábbi bírósági tárgyalások alkalmával a thaiföldi munkaügyi minisztérium és egy vállalati alkalmazott is megerősítette, hogy a vállalat megsértette a munkavállalói jogokat; mivel Andy Hall ügyében 2015. október 19-én tartják a tárgyalást;

P.  mivel a migráns munkavállalók csak igen csekély védelmet élveznek, holott Thaiföld ratifikálta az ILO 29. számú egyezményét; mivel súlyos problémát jelent a munkavégzési célú emberkereskedelem; mivel a helyzet különösen aggasztó a halászati ágazatban;

Q.  mivel az EU felfüggesztette a 2013-ban kezdett, kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásra irányuló tárgyalásokat Thaifölddel, és mivel az EU nem írja alá a 2013 novemberében véglegesített partnerségi és együttműködési megállapodást mindaddig, amíg nem kerül hatalomra egy demokratikus kormány Thaiföldön; mivel az EU Thaiföld harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere;

1.  üdvözli az Unió határozott elkötelezettségét a thai nép iránt, amellyel az Unió hosszú ideje erős politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat ápol; hangsúlyozza, hogy az Unió Thaiföld barátjaként és partnereként rendszeresen követelte a demokratikus folyamat helyreállítását;

2.  mélységes aggodalommal figyeli ugyanakkor a 2014. májusi jogellenes puccs óta romló thaiföldi emberi jogi helyzetet;

3.  nyomatékosan felszólítja a thaiföldi hatóságokat, hogy vessenek véget a szabadsághoz és az egyéb emberi jogok békés gyakorlásához való jog és az egyéb – különösen a politikai tevékenységekben való békés részvételhez kapcsolódó – emberi jogokat elnyomó korlátozásoknak;

4.  felhívja a thai hatóságokat, hogy semmisítsék meg az ítéleteket, vonják vissza a vádakat és bocsássák szabadon azokat a magánszemélyeket és médiaszolgáltatókat, akiket elítéltek amiatt vagy vád alá helyeztek csupán azért, mert békésen gyakorolták a véleménynyilvánítás vagy a gyülekezés szabadságához való jogukat; felhívja a kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza az ideiglenes alkotmány 44. szakaszát és az ahhoz kapcsolódó rendelkezéseket, amelyek alapján a thai hatóságok elnyomhatják az alapvető szabadságokat, és büntetlenül emberi jogi visszaéléseket követhetnek el;

5.  felszólítja a thaiföldi hatóságokat, hogy segítsék elő a lakosságot érintő biztonsági kockázatok megelőzését, és adjanak megfelelőbb választ a közösség tagjainak és a földdel kapcsolatos jogokért küzdő aktivisták aggodalmaira;

6.  felhívja a thaiföldi hatóságokat, hogy mielőbb kezdjék meg a politikai hatalom katonai hatóságokról polgári hatóságokra való átruházását; tudomásul veszi a szabad és tisztességes választásokra irányuló tervet, és kéri az ütemterv betartását;

7.  ösztönzi a polgári személyek feletti valamennyi igazságszolgáltatási joghatóság katonai bíróságokról polgári bíróságokra való átadását, a katonai bíráskodáson alapuló önkényes fogva tartások felszámolását és a hadsereg polgári személyek fogva tartására vonatkozó hatáskörének korlátozására – nem pedig bővítésére – irányuló intézkedéseket;

8.  arra buzdítja a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a felségsértésről szóló törvényt annak megelőzése érdekében, hogy az a politikai véleménynyilvánítás békés gyakorlását is büntesse, valamint hogy függesszék fel e törvény össze nem függő esetekben való, széles körű alkalmazását;

9.  kéri, hogy tartsák tiszteletben és védjék meg a biztonsághoz való jogot – többek között az emberijog-védők esetében –, továbbá hogy az emberijog-védők jogainak mindennemű megsértését azonnal, hatékonyan és független módon vizsgálják ki;

10.  tudomásul veszi, hogy a thai kormány egy új alkotmányszövegezési bizottságot állított fel egy új alkotmány mielőbbi megalkotása céljából; egy demokratikus elveken, többek között az egyenlőségen, a szabadságon, a tisztességes képviseleten, az átláthatóságon, az elszámoltathatóságon, az emberi jogokon, a jogállamiságon és az erőforrásokhoz való nyilvános hozzáférésen alapuló alkotmány megalkotását kéri;

11.  felhívja a thaiföldi kormányt, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége, a véleménynyilvánítás, a békés gyülekezés és az egyesülés szabadsága, a politikai pluralizmus tekintetében – különösen a rágalmazás elleni, egyre szigorúbb törvények fényében – tegyen eleget saját alkotmányos és nemzetközi kötelezettségeinek;

12.  tudomásul veszi a thai kormány által az emberkereskedelem felszámolását és a halászati ágazat ellátási láncában egyre jobban terjedő modernkori rabszolgaság megszüntetését célzó minimumszabályoknak való megfelelés érdekében hozott intézkedéseket; arra ösztönzi a kormányt, hogy sürgősséggel hajtsa végre ezen intézkedéseket, és fokozza erőfeszítéseit;

13.  felhívja Thaiföldet, hogy írja alá és ratifikálja a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi egyezményt vagy az ahhoz csatolt 1967. évi jegyzőkönyvet;

14.  nyomatékosan felszólítja Thaiföldet, hogy tegyen konkrét lépéseket a halálbüntetés megszüntetése felé;

15.  határozottan üdvözli a nemek egyenlőségéről szóló thai törvény elfogadását, ami azt jelzi, hogy az ország a jövőben a törvény értelmében befogadóbban kezeli majd a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyeket;

16.  üdvözli az Andy Hall elleni rágalmazási büntetőügy megszüntetését és az aktivista ezt követő szabadon bocsátását; kéri, hogy a vele szemben a Bangkoki Büntetőbíróságon számítógépes bűncselekmény és rágalmazás miatt indított ügyeket szintén ejtsék, minthogy emberijog-védőként tetteinek célja az emberkereskedelem eseteinek feltárása és a thaiföldi migráns munkavállalók jogi helyzetének javítása volt, ami megerősíti, hogy jogában állt kutatási és kampánytevékenységet folytatni anélkül, hogy megtorlásoktól kellene tartania; a polgári rágalmazási ügyekkel kapcsolatban aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az Andy Hall elleni eljárás adott esetben nem lesz teljesen pártatlan, minthogy egyes jelentések a keresetet benyújtó vállalat és magas rangú thai politikusok közötti összefonódásokra utalnak; kéri az EU képviseletét, hogy Andy Hall jogi helyzetét továbbra is kísérje szoros figyelemmel, és vegyen részt tárgyalásán;

17.  üdvözli, hogy a phuketi tartományi bíróság 2015. szeptember 1-jén felmentette Csutima „Oi” Szidaszathian és Alan Morison újságírókat;

18.  sürgeti a nemzetközi közösséget és különösen az EU-t, hogy minden erőfeszítést tegyenek meg az embercsempészet, a rabszolgamunka és a kényszerű migráció elleni fellépés érdekében azzal, hogy nemzetközi együttműködést szorgalmaznak a munkaügyi jellegű emberi jogi visszaélések nyomon követése és megelőzése terén;

19.  ösztönzi az EU-t és a thaiföldi kormányt, hogy kezdjenek építő párbeszédet az emberi jogok védelmének és a demokratizálódás folyamatának thaiföldi és régióbeli helyzetével kapcsolatosan; ismételten kijelenti, hogy támogatja a thaiföldi demokratizálódási folyamatot;

20.  támogatja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot a thaiföldi demokrácia helyreállítása érdekében gyakorolt gazdasági és politikai nyomás fenntartásában; ezzel összefüggésben emlékezteti a thaiföldi kormányt, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás és a partnerségi és együttműködési megállapodás terén ne számítson előrelépésre mindaddig, amíg a katonai junta van hatalmon;

21.  üdvözli, hogy Thaiföld új szerepet kapott azzal, hogy a 2015–2018-as időszakra megbízták az ASEAN és az EU közötti kapcsolatok koordinálásával; hangsúlyozza, hogy az ASEAN és az EU számára egyaránt előnyös ez az együttműködés;

22.  felkéri az EKSZ-t és az EU küldöttségét, valamint a tagállamok küldöttségeit, hogy valamennyi rendelkezésükre álló eszközzel, különösen az ellenzéki vezetők elleni nyomozások és bírósági tárgyalások további megfigyelésével biztosítsák az emberi jogok és a jogállamiság thaiföldi tiszteletben tartását;

23.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Bizottságnak, Thaiföld kormányának és parlamentjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának, valamint az ASEAN-tagállamok kormányainak.

(1) HL C 161. E, 2011.5.31., 152. o.
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2014)0107.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0211.


A Boko Haram támadásai következtében a gyermekek lakóhelyük elhagyására kényszerülnek Nigériában
PDF 188kWORD 92k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása a nigériai gyermekeknek a Boko Haram támadásai miatti tömeges lakóhelyelhagyásáról (2015/2876(RSP))
P8_TA(2015)0344RC-B8-1003/2015

Az Európai Parlament,

–  tekintettel Nigériáról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2014. július 17-i(1) és 2015. április 30-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini 2015. január 8-i és 19-i, március 31-i, valamint április 14-i és 15-i, valamint július 3-i nyilatkozataira,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökének 2015. július 28-i nyilatkozatára,

–  tekintettel Muhammadu Buhari elnöknek 2015. szeptember 28-án az ENSZ Közgyűléséhez intézett beszédére és az ENSZ terrorizmusellenes csúcstalálkozójára,

–  tekintettel a Cotonoui Megállapodásra,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló, 2000. október 31-én elfogadott 1325. számú határozatára,

–  tekintettel a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezményre és az Afrikai Egységszervezet (OAU) gyermekek jogairól és jólétéről szóló chartájára (1990),

–  tekintettel a Nigéria szövetségi kormánya által törvényerőre emelt 2003. évi gyermekjogi törvényre,

–  tekintettel az Emberi Jogok 1948. évi Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel az Afrikai Uniónak a terrorizmus megelőzéséről és leküzdéséről szóló egyezményére, amelyet Nigéria 2003. május 16-án ratifikált, valamint az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvre, amelyet Nigéria 2008. december 22-én ratifikált,

–  tekintettel az afrikai stabilitás megteremtését, valamint az illegális migráció és a kényszerű lakóhelyelhagyás kiváltó okainak kezelését célzó uniós vészhelyzeti alapra,

–  tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosának a Boko Haram által elkövetett erőszakos cselekményekről és visszaélésekről, valamint az érintett országokban ezek emberi jogokra gyakorolt hatásáról készített 2015. szeptember 29-i jelentésére, tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosának arról szóló nyilatkozataira, hogy a Boko Haram tagjait háborús bűncselekményekkel lehetne megvádolni,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel Nigériát, Afrika legnépesebb országát és legnagyobb gazdaságát – amely etnikailag megosztott, regionális és vallási különbségek jellemzik, az északi és déli országrész között pedig súlyos gazdasági és társadalmi különbségek állnak fenn – 2009 óta az ISIS-hez csatlakozott Boko Haram iszlám terrorista csoportosulás hadszíntérré változtatta; mivel a Boko Haram egyre nagyobb fenyegetést jelent Nigéria és Nyugat-Afrika stabilitására nézve; mivel a nigériai biztonsági erők gyakran alkalmaztak túlzott mértékű erőszakot, illetve visszaéléseket követtek el a lázadók ellen végrehajtott katonai műveletek során;

B.  mivel az utóbbi négy hónap során a Boko Haram legalább 1 600 polgári lakost gyilkolt meg, és így a megölt civilek száma csak 2015-öt tekintve legalább 3 500-ra emelkedett;

C.  mivel a Boko Haram a lázadás kezdetétől fogva célzott támadásokat követett el iskolás gyermekek ellen, akiket az érintett területen megfosztott az oktatáshoz való hozzáféréstől, miközben 10,5 millió iskolás korú gyermek nem jár Nigériában iskolába, ami az UNESCO adatai szerint a legnagyobb arány szám a világon; mivel a Boko Haram – a szomáliai al-Shabaabhoz, az észak-mali AQUIM-hoz, MUJAO-hoz és Ansar Dine-hoz, vagy az afganisztáni és pakisztáni tálibokhoz hasonlóan – célpontjának tekinti az iskolába járó gyermekeket, illetve nőket;

D.  mivel a nigériai, illetve a regionális fegyveres erők sikerei ellenére a sokasodó támadások és öngyilkos bombamerényletek – amelyeket nem csak az országban, hanem a határokon túl is elkövetnek – az egész régió stabilitását és emberek millióinak a megélhetését fenyegetik; mivel a gyermekeket súlyosan veszélyezteti a romló humanitárius helyzet, az élelmiszer-ellátás növekvő bizonytalansága, az oktatáshoz, a biztonságos ivóvízhez és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való korlátozott hozzáférés;

E.  mivel az ENSZ becslései szerint Borno, Yobe és Adamawa államban az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerülő személyek száma a közelmúltban drámai mértékben – 2,1 millióra – növekedett, akiknek a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint 58%-a gyermekkorú; mivel a lázadás több mint 3 millió embert érint és 5,5 millióan szorulnak humanitárius segítségre a Csád-tó medencéjében;

F.  mivel Nigériában nagyjából sikerült békésen levezetni az elnöki és kormányzósági választásokat, annak ellenére, hogy a Boko Haram a választások megzavarásával fenyegetőzött; mivel Nigéria és a szomszédos országok 2015. június 11-én Abujában létrehozták a Közös Multinacionális Erőket (MNJTF), a 2015. januárban Niamey-ben a Boko Haram elleni küzdelem érdekében elfogadott határozatoknak megfelelően;

G.  mivel a Boko Haram 2009 óta Nigériában elrabolt több mint 2 000 nőt és lányt, köztük azt a 276 chiboki diáklányt az ország északkeleti részén 2014. április 14-én, akiknek elrablása az egész világot megrázta, és akiknek megmentése érdekében nemzetközi kampány indult („Hozzátok vissza a lányainkat!”); mivel csaknem másfél év elteltével több mint 200 elrabolt lány még mindig nem került elő;

H.  mivel azóta ennél sokkal több gyermek eltűnt vagy elrabolták, illetve harcosnak és cselédnek toborozták őket, a lányok nemi erőszak és kényszerházasság áldozataivá váltak, vagy arra kényszerítették őket, hogy térjenek át az iszlám vallásra; mivel 2015. április óta mintegy 300 másik lányt a nigériai biztonsági erők kiszabadítottak a terroristák fogságából, akik – azzal a mintegy 60 lánnyal egybehangzóan, akiknek sikerült fogvatartóiktól egy másik helyszínen megszökniük – a fogságban töltött időszakot úgy írták le a Human Rights Watch-nak (HRW), mint a mindennapos erőszak és terror, a fizikai és lelki visszaélések világát; mivel a gyermekekkel és a fegyveres konfliktusokkal foglalkozó különleges ENSZ-előadó szerint Nigéria északkeleti részén dúló fegyveres konfliktus – gyilkosságok, a gyermekek növekvő számban történő toborzása és felhasználása, a lányok elrablása és az ellenük elkövetett szexuális erőszak – következtében a gyermekek számára az elmúlt év volt az eddigi legpusztítóbb esztendő; mivel az UNICEF szerint több mint 23 000 gyermeket választottak el erőszakkal szüleiktől és kényszerítettek lakóhelyük elhagyására és arra, hogy életüket Nigérián belül, illetve a határokon túl, Kamerunban, Csádban és Nigerben próbálják menteni;

I.  mivel a legtöbb, az országon belül lakóhelyét elhagyni kényszerült vagy menekülttáborban élő gyermek elvesztette egyik vagy mindkét szülőjét (akiket megöltek vagy akik eltűntek), továbbá testvéreit és más rokonait; mivel annak ellenére, hogy számos nemzetközi és nemzeti humanitárius szervezet működik a táborokban, az alapvető jogokhoz – ideértve a táplálkozást, a (túlzsúfolt és egészségtelen) menedéket, az egészségügyi ellátást és az oktatást – való hozzáférés sok ilyen gyermek számára továbbra is rendkívül alacsony szintű;

J.  mivel a régió e részén (Nigériában, Kamerunban, Csádban és Nigerben) legalább 208 000 gyermek nem fér hozzá az oktatáshoz, 83 000-nek nem jut biztonságos ivóvíz, 23 000 gyermeket pedig Nigéria északkeleti részén elszakítottak családjuktól;

K.  mivel a Boko Haram támadásai megsűrűsödtek Nigériában, valamint a szomszédos Kamerunban, Csádban és Nigerben is; mivel a Boko Haram továbbra is arra használja fel az elrabolt nőket és gyermekeket, hogy – erről mit sem tudva – öngyilkos merénylőkként robbanószerkezeteket juttassanak célba; mivel azok közül néhányan, akik a Csád-tó csádi oldalán kerestek menedéket, Csádban ismét a terroristák célpontjaivá váltak;

L.  mivel 2015 júniusában az EU 21 millió eurónyi humanitárius segélyt nyújtott a Nigériában és a terrorszervezetek erőszakhulláma által érintett szomszédos országokban lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek számára;

M.  mivel az UNICEF Nigéria, Kamerun, Csád és Niger kormányaival és ottani partnereivel együtt fokozza a több ezer gyermek és családjaik megsegítésére irányuló tevékenységét a régióban, tiszta ivóvizet, oktatást, tanácsadást és pszichológiai támogatást, valamint védőoltásokat biztosítva számukra és kezelve a súlyos akut alultápláltságot; mivel az UNICEF az erre az évre a Csád-tó térségében biztosított humanitárius segítségnyújtásra igényelt 50,3 millió eurónyi összegnek csupán 32%-át kapta meg;

N.  mivel a Human Rights Watch szerint számos korábban elrabolt, de megszökött, megmentett vagy kiszabadított nő és lány terhesen tér haza és égető szüksége van a reproduktív egészséggel és az anyai teendőkkel kapcsolatos egészségügyi ellátásra, mások pedig a szexuális erőszak elszenvedése után nem jutnak hozzá alapvető egészségügyi szűréshez, poszttraumás ellátáshoz, szociális támogatáshoz és tanácsadáshoz; mivel a Bizottság kijelentette, hogy abban az esetben, ha a terhesség elviselhetetlen szenvedést okoz, a nők számára egészségügyi állapotuknak megfelelő hozzáférést kell biztosítani a teljes körű, a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz, ezáltal biztosítva a nemzetközi humanitárius jog minden esetben történő érvényesülését;

1.  határozottan elítéli a Boko Haram által Csádban, Kamerunban és Nigerben elkövetett bűncselekményeket, köztük a terrorista akciókat és öngyilkos merényleteket; kiáll az áldozatok mellett és részvétét fejezi ki valamennyi szeretteit elvesztő családnak; elítéli nigériai Borno, Yobe és Adamawa államokban és az ország más városaiban folyó lankadatlan erőszakot;

2.  elítéli az ártatlan gyermekek tömeges elvándorlásához vezető cselekményeket és azonnali nemzetközi szinten összehangolt fellépést sürget az ENSZ-ügynökségek és a nem kormányzati szervezetek munkájának támogatására, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült gyermekeket és fiatalokat meg lehessen menteni a szexrabszolgaságtól, a nemi erőszak egyéb formáitól, az emberrablástól és nigériai polgári, kormányzati és katonai célpontok elleni fegyveres harcokba kényszerítéstől a Boko Haram terrorista csoport részéről; hangsúlyozza, hogy a gyermekek jogait mindenképpen megfelelő védelemben kell részesíteni Nigériában, ahol a lakosság több mint 40%-a 0 és 14 év közti életkorú;

3.  úgy véli, hogy amennyiben egy gyermek korábban csatlakozott a Boko Haramhoz vagy más fegyveres csoporthoz, az igazságszolgáltatáson kívüli intézkedéseket a büntetőeljárás alá vonás és letartóztatás alternatíváiként kellene kezelni;

4.  üdvözli a Bizottság által tett legutóbbi bejelentést, hogy további forrásokat biztosít a régiónak nyújtott sürgős humanitárius segélyek számára; komoly aggodalmának ad ugyanakkor hangot a széles értelemben vett nemzetközi közösség által az UNICEF régióbeli műveletei számára biztosított kötelezettségvállalások és a tényleges kifizetések közötti finanszírozási hiány miatt; felszólítja az adományozókat, hogy haladéktalanul tegyenek eleget kötelezettségvállalásaiknak, hogy kezelni lehessen az alapszolgáltatásokhoz, például az ivóvízhez, az alapvető egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz való hozzáférés krónikus igényét;

5.  felszólítja Nigéria elnökét és az újonnan kinevezett szövetségi kormányt, hogy fogadjon el határozott intézkedéseket a polgári lakosság védelmére, fektessen külön hangsúlyt a nők és a lányok jogainak védelmére, kezelje prioritásként a nők és a gyermekek jogait a szélsőségesség elleni küzdelemben, nyújtson segítséget az áldozatoknak, vonja felelősségre az elkövetőket és minden szinten biztosítsa a nők döntéshozatalban való részvételét;

6.  felszólítja a nigériai kormányt, hogy – amint azt Buhari elnök megígérte – indítson el egy sürgős, független és alapos vizsgálatot a konfliktusban érintett felek által elkövetett, a nemzetközi jog hatálya alá tartozó bűncselekmények és az emberi jogok súlyos megsértésének más esetei kapcsán;

7.  üdvözli a katonai vezetés megváltozását és kéri, hogy vizsgáljanak ki minden mind a terroristák, mind a nigériai biztonsági erők által elkövetett emberi jogi visszaélést és bűncselekményt, hogy orvosolni lehessen az elszámoltathatóság korábbi elnökség során tapasztalt hiányosságait; üdvözli, hogy Buhari elnök ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja azokat a bizonyítékokat, melyek szerint a nigériai katonai erők olyan súlyos emberi jogi jogsértéseket, háborús bűnöket és cselekményeket követtek el, amelyek emberiség elleni bűncselekménynek minősülhetnek;

8.  sürgeti a szövetségi köztársaság elnökét, tartsa be a választási kampányban és a legutóbbi nyilatkozatokban tett valamennyi ígéretét, amelyek közül a legfontosabbak a terrorfenyegetés leküzdése, az emberi jogoknak és a humanitárius jognak a katonai műveletek központi pillérévé tétele, a chiboki lányok és minden más elrabolt nő és gyermek élve és sértetlenül történő visszavitele, az alultápláltság egyre növekvő problémájának kezelése, valamint a korrupció és a büntetlenség elleni küzdelem a jövőbeli visszaélések megakadályozása és a valamennyi áldozat számára történő igazságszolgáltatás érdekében;

9.  sürgeti a nigériai hatóságokat és a nemzetközi közösséget, hogy szorosan működjenek együtt és fokozzák erőfeszítéseket a lakhelyelhagyás folyamatos tendenciájának megfordítása érdekében; üdvözli a 2015. január 20–21-i niameyi regionális csúcstalálkozón részt vevő 13 ország által kinyilvánított határozott szándékot, különösen Csád Kamerunnal és Nigerrel közös kötelezettségvállalását a Boko Haram jelentette terrorfenyegetés leküzdésére; felhívja a Közös Multinacionális Erőket (MNJTF), hogy a Boko Haram elleni fellépéseik során lelkiismeretesen tartsák tiszteletben a nemzetközi emberi jogokat és a humanitárius jogot; megismétli, hogy a katonai fellépés önmagában nem elegendő a Boko Haram lázadásának leveréséhez;

10.  emlékeztet, hogy a Boko Haram eredete a rossz kormányzás, a széles körben elterjedt korrupció és a nigériai társadalmon belüli súlyos egyenlőtlenségek miatti elkeseredettségben gyökerezik; sürgeti a nigériai hatóságokat, hogy számolják fel a korrupciót, a rossz gazdálkodást és az állami intézmények és a hadsereg hatékonytalanságát és vezessenek be méltányos adózást; olyan intézkedések elfogadását sürgeti, amelyek a szomszédos országokkal együttműködésben megfosztják a Boko Haramot illegális – különösen a csempészethez és emberkereskedelemhez kapcsolódó – bevételi forrásaitól;

11.  sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy segítse Nigériát és a menekülteket befogadó szomszédos országokat (Kamerun, Csád és Niger) abban, hogy minden szükséges orvosi és pszichológiai segítséget megadjanak a rászorulóknak; kéri a szűkebb régió hatóságait, hogy összhangban a genfi egyezmények közös 3. cikkével a megerőszakolt nők és lányok számára biztosítsanak egyszerű hozzáférést a teljes körű szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz; hangsúlyozza, hogy végre kell hajtani a háborúban elkövetett nemi erőszak áldozatainak kezelésére vonatkozó egyetemes normát és a fegyveres konfliktusok során elsőbbséget kell biztosítani a nemzetközi humanitárius jog érvényesülésének; mély együttérzését fejezi ki a Boko Haram által elkövetett vak terrorcselekményeket túlélő nőknek és gyermekeknek; olyan speciális oktatási programok kidolgozására szólít fel a háború áldozataivá vált nők és gyermekek, valamint a társadalom egésze számára, amelyek segítenek felülemelkedni a megtapasztalt terroron, megfelelő és átfogó tájékoztatást nyújtanak, küzdenek a megbélyegzés és a társadalmi kirekesztés ellen és segítséget nyújtanak számukra abban, hogy a társadalom értékes tagjaivá váljanak;

12.  sürgeti a Bizottságot, hogy az afrikai stabilitás megteremtését, valamint az illegális migráció és a kényszerű lakóhely-elhagyás kiváltó okainak kezelését célzó uniós vészhelyzeti alap keretében tegye prioritássá az otthonuktól elszakított gyermekek és fiatalok megsegítését Nigériában, Kamerunban, Csádban és Nigerben, különös tekintettel megvédésükre a kegyetlenség és a nemi alapú erőszak valamennyi formájától, valamint az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a biztonságos ivóvízhez való hozzáférésre;

13.  felszólítja a nigériai kormányt, hogy hozzon olyan intézkedéseket, amelyek megkönnyítik a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek hazatérését, különös tekintettel a gyermekekre, szavatolják biztonságukat, és segítse a nem kormányzati szervezetek erőfeszítéseit azon táborok körülményeinek javítása érdekében, ahol a konfliktus miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek élnek, többek között a higiéniai és közegészségügyi körülmények javításával, megelőzve a betegségek esetleges terjedését;

14.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, Nigériai Szövetségi Köztársaság kormányának és parlamentjének, az ECOWAS képviselőinek és az Afrikai Uniónak.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2014)0008.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0185.


Ali Mohammed al-Nimr ügye
PDF 260kWORD 76k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása Ali Mohammed al-Nimr ügyéről (2015/2883(RSP))
P8_TA(2015)0345RC-B8-0997/2015

Az Európai Parlament,

–  tekintettel korábbi, a szaúd-arábiai Raif Badawi ügyéről szóló 2015. február 12-i(1), valamint a Szaúd-Arábiáról, az Unióval való kapcsolatairól, illetve a Közel-Keleten és Észak-Afrikában játszott szerepéről szóló 2014. március 11-i(2) állásfoglalásaira,

–  tekintettel a halálbüntetésről szóló, 1998 júniusában elfogadott és 2013 áprilisában felülvizsgált és módosított európai uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozataira, különösen a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumról szóló, 2014. december 18-i határozatra (A/RES/69/186),

–  tekintettel az ENSZ emberi jogi szakértőinek Ali Mohammed al-Nimr ügyével kapcsolatos 2015. szeptember 22-i nyilatkozataira,

–  tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkére, amely kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, valamint 4. cikkére, amely tiltja a kínzást,

–  tekintettel az emberi jogok védelmezőiről szóló, 2004 júniusában elfogadott és 2008 decemberében felülvizsgált európai uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre, amelynek Szaúd-Arábia részes fele,

–  tekintettel az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikkére, valamint az 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. cikkére,

–  tekintettel az Emberi Jogok Arab Chartájára, amelynek Szaúd-Arábia részes fele, különösen annak 32. cikke (1) bekezdésére, amely garantálja a tájékoztatáshoz való jogot és a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint 8. cikkére, amely tiltja a testi vagy lelki kínzást és a kegyetlen, megalázó, megszégyenítő vagy embertelen bánásmódot,

–  tekintettel arra az újabb közelmúltbeli ügyre, amelyben lefejezésre ítéltek egy második fiatalkorút, Davoud al-Marhunt, akit 17 évesen állítólag megkínoztak, és beismerő vallomás aláírására kényszerítettek, amelyet hatósági személyek felhasználtak elítélése érdekében, miután 2012 májusában a Szaúd-Arábia keleti tartományában zajló tüntetések során letartóztatták,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel a 21 éves Ali Mohammed al-Nimrt, egy ismert ellenzéki személy unokaöccsét 2015 májusában Szaúd-Arábia Legfelsőbb Bírósága izgatás, zavargás, tiltakozás, rablás és terrorista sejtben való részvétel vádjával – a jelentések szerint lefejezést követő keresztre feszítés által végrehajtandó – halálbüntetésre ítélte; mivel Ali al-Nimr még nem töltötte be 18. életévét – tehát fiatalkorú volt –, amikor letartóztatták, miközben demokráciáért és egyenlő jogokért tüntetett Szaúd-Arábiában; mivel a Szaúd-Arábia többségében síita keleti tartományában folytatott tiltakozásokért ítélték halálra; mivel megbízható források állítása szerint Ali al-Nimrt megkínozták, és kényszerítették beismerő vallomásának aláírására; mivel a biztonságos tárgyalásra és a megfelelő jogi eljárásra vonatkozó, nemzetközi jognak megfelelő minden garanciát megtagadtak tőle;

B.  mivel a halálbüntetés kiszabása olyan személyre, aki a bűncselekmény elkövetésekor még gyermeknek minősült, valamint az ezt követően végrehajtott állítólagos kínzás összeegyeztetetlen Szaúd-Arábia nemzetközi kötelezettségeivel;

C.  mivel a kínzás és a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalma valamennyi nemzetközi és regionális emberi jogi eszköz részét képezi, és a nemzetközi szokásjog egyik szabályát alkotja, amely a vonatkozó nemzetközi megállapodások ratifikálásától függetlenül minden államra nézve kötelező;

D.  mivel a halálos ítéletek elszaporodása szorosan kapcsolódik Szaúd-Arábia büntetőügyekben eljáró különbíróságának a terrorizmussal összefüggő bűncselekményekre válaszul indított tárgyalásokon hozott ítéleteihez; mivel nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint 2014 augusztusa és 2015 júniusa között legalább 175 kivégzést hajtottak végre Szaúd-Arábiában;

E.  mivel ez az ügy egyike azon számos ügynek, amelyben súlyos ítéleteket szabtak ki és zaklatást alkalmaztak azokkal a szaúdi aktivistákkal szemben, akiket nézeteik miatt üldöznek, és többüket olyan bírósági eljárással ítélték el, amelyek nem felelnek meg a tisztességes eljárás nemzetközi normáinak, amint azt az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa is megerősítette 2014. júliusban;

F.  mivel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikke kimondja, hogy minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához az interneten és azon kívül; mivel ez magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon;

G.  mivel Szaúd-Arábia genfi ENSZ-nagykövetét, Fejszál bin Hasszán Tradot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa egyik független szakértői testületének elnökévé nevezték ki;

H.  mivel a Szaúd-arábiai Királyság és az EU között az emberi jogokról folytatott párbeszéd megnyitása konstruktív lépés lehet a kölcsönös megértés erősítése és az országban végrehajtandó reformok, ezen belül az igazságszolgáltatás reformja előmozdítása terén;

I.  mivel Szaúd-Arábia befolyásos és fontos politikai és gazdasági szereplő a közel-keleti és észak-afrikai térségben;

1.  határozottan elítéli az Ali Mohammed al-Nimrt halálbüntetéssel sújtó ítéletet; ismételten hangsúlyozza, hogy elítéli a halálbüntetés alkalmazását, és határozottan támogatja a halálbüntetésre vonatkozó moratórium bevezetését mint a halálbüntetés megszüntetéséhez vezető út egyik állomását;

2.  felszólítja a szaúd-arábiai hatóságokat, és különösen őfelségét, Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd királyt, hogy állítsák le Ali Mohammed al-Nimr kivégzését, és adjanak kegyelmet vagy változtassák meg az ítéletet; felszólítja az Európai Külügyi Szolgálatot és a tagállamokat, hogy e kivégzés leállítása érdekében használják fel minden diplomáciai eszközüket és erőfeszítésüket;

3.  emlékezteti a Szaúd-arábiai Királyságot, hogy részes állama a gyermek jogairól szóló egyezménynek, amely tiltja a halálbüntetés kiszabását a 18 évesnél fiatalabb személyek által elkövetett bűncselekmények esetében;

4.  sürgeti a szaúdi hatóságokat, hogy töröljék el a büntetőügyekben eljáró különbíróságot, amelyet 2008-ban a terrorizmussal kapcsolatos ügyek elbírálására hoztak létre, ám egyre inkább arra használják, hogy szemmel láthatólag politikai indíttatású vádakkal és a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető jogot sértő eljárásokkal üldözzék a békés másként gondolkodókat;

5.  felszólítja Szaúd-Arábia kormányát, hogy gondoskodjon az állítólagos kínzások haladéktalan és pártatlan kivizsgálásáról, és biztosítsák, hogy Ali Mohammed al-Nimr megkapjon minden szükséges orvosi ellátást, és rendszeresen találkozhasson családtagjaival és ügyvédeivel;

6.  emlékezteti Szaúd-Arábiát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tagjaként rá háruló kötelezettségeire; rámutat arra, hogy Szaúd-Arábia nemrégiben megkapta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa egyik független szakértői testületének elnöki posztját; határozottan sürgeti a szaúdi hatóságokat annak biztosítására, hogy országukban az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának színvonala összeegyeztethető legyen ezzel a nemzetközi szereppel;

7.  szorgalmazza az EU és Szaúd-Arábia közötti, emberi jogi kérdésekről, valamint igazságügyi és jogi ügyekről folytatott párbeszédre vonatkozó megerősített mechanizmus létrehozását az egyéni jogok védelmének az ország által vállalt igazságügyi reformfolyamattal összhangban történő megerősítése érdekében a Szaúd-arábiai Királyságban; felszólítja a Szaúd-arábiai Királyság hatóságait, hogy folytassák a szükséges emberi jogi reformokat, különösen azokat, amelyek a halálos ítéletek és a halálbüntetés korlátozására irányulnak;

8.  buzdítja Szaúd-Arábiát, hogy írja alá és ratifikálja az 1976-ban hatályba lépett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, amelynek 6. cikke kimondja, hogy „minden embernek elidegeníthetetlen joga van az élethez”;

9.  mély aggodalmát fejezi ki a Szaúd-arábiai Királyságban 2014-ben kiszabott halálos ítéletek számának növekedéséről szóló jelentések és a halálbüntetést elrendelő 2015-ös bírósági döntések riasztó gyakorisága miatt;

10.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, őfelségének, Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd királynak, a Szaúd-arábiai Királyság kormányának, az ENSZ emberi jogi főbiztosának és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0037.
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2014)0207.


Belső piaci pénzforgalmi szolgáltatások ***I
PDF 253kWORD 108k
Állásfoglalás
Szöveg
Az Európai Parlament 2015. október 8-i jogalkotási állásfoglalása a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a 2013/36/EU és a 2009/110/EK irányelv módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2013)0547 – C7-0230/2013 – 2013/0264(COD))
P8_TA(2015)0346A8-0266/2015

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2013)0547),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 114. cikkére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C7-0230/2013),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Központi Bank 2014. február 5-i véleményére(1),

–  tekintettel a Gazdasági és Szociális Bizottság 2013. december 11-i véleményére(2),

–  tekintettel a Tanács képviselőjének 2015. június 4-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért az Európai Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére és 61. cikkének (2) bekezdésére,

–  tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság jelentésére és a Jogi Bizottság véleményére (A7-0169/2014),

–  tekintettel a 2014. április 3-i ülésén elfogadott módosításokra(3),

–  tekintettel az Elnökök Értekezletének a hetedik parlamenti ciklus le nem zárt ügyeivel kapcsolatos, 2014. szeptember 18-i határozatára,

–  tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság kiegészítő jelentésére (A8–0266/2015),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslatát lényegesen módosítani kívánja, vagy helyébe másik szöveget kíván léptetni;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2015. október 8-án került elfogadásra a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a 2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és a 1093/2010/EU rendelet módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2015/... európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadására tekintettel

(A Parlament és a Tanács megállapodása következtében a Parlament álláspontja megegyezik a végleges jogalkotási aktussal, (EU) 2015/2366 irányelv.)

(1) HL C 224., 2014.7.15., 1. o.
(2) HL C 170., 2014.6.5., 78. o.
(3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2014)0280.


Jelzálogra vonatkozó jogszabályok és kockázatos pénzügyi eszközök az EU-ban: Spanyolország esete
PDF 267kWORD 83k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása a jelzálogra vonatkozó spanyolországi jogszabályokról és a kockázatos spanyol pénzügyi eszközökről (a beérkezett petíciók alapján) 2015/2740(RSP)
P8_TA(2015)0347B8-0987/2015

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a jelzálogra vonatkozó spanyol jogszabályokról szóló 626/2011. számú, valamint további 15 (a 179/2012., 644/2012., 783/2012., 1669/2012., 0996/2013., 1345/2013., 1249/2013., 1436/2013., 1705/2013., 1736/2013., 2120/2013., 2159/2013., 2440/2013., 2563/2013.és a 2610/2013.) petícióra,

–  tekintettel a kockázatos spanyol pénzügyi eszközökről szóló 513/2012. számú, valamint további 21 (a 548/2012., 676/2012., 677/2012., 785/2012., 788/2012., 949/2012., 1044/2012., 1247/2012., 1343/2012., 1498/2012., 1662/2012., 1761/2012., 1851/2012., 1864/2012., 169/2013., 171/2013., 2206/2013., 2215/2013., 2228/2013., 2243/2013. és a 2274/2013.) petícióra,

–  tekintettel a Petíciós Bizottságnak a panaszosok jelenlétében – legutóbb 2015. április 16-án – folytatott tanácskozásaira,

–  tekintettel a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(1),

–  tekintettel a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(2),

–  tekintettel a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelvre(3),

–  tekintettel az üzleti kudarccal és a fizetésképtelenséggel kapcsolatos új megközelítésre vonatkozó 2014. március 12-i bizottsági ajánlásnak a családok fizetésképtelensége és az egyének és háztartások számára biztosított második esély tekintetében való felülvizsgálatáról és kibővítésről szóló, a Bizottság által a fizetésképtelenségi eljárásról folytatott 2015. május 19-i közös vitán tett nyilatkozatra;

–  tekintettel az európai unióbeli szociális lakhatásról szóló, 2013. június 11-i állásfoglalására(4)

–  tekintettel (a beérkezett petíciók alapján) a jelzálogra vonatkozó spanyolországi jogszabályokról és kockázatos spanyol pénzügyi eszközökről szóló, Bizottsághoz intézett kérdésre (O-000088/2015 – B8-0755/2015),

–  tekintettel a Petíciós Bizottság által benyújtott állásfoglalási indítványra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel számos beérkező petíció több ezer olyan személyes tragédiára derített fényt, ahol a polgárok egész életen át megtakarított pénzük részleges vagy teljes elvesztését élték át, és mivel ezek a petíciók rávilágítottak azokra az akadályokra, amelyekbe a fogyasztók ütköznek, amikor pénzügyi eszközökre vonatkozó pontos és alapvető információkat kívánnak beszerezni;

B.  mivel Spanyolországban a civil társadalmi szervezetek folyamatosan tiltakoznak a több százezer kilakoltatás, a jelzáloghitel-szerződésekben előforduló tisztességtelen feltételek, valamint az ellen, hogy a hitelfelvevők nem részesülnek védelemben; mivel egy ilyen, a jelzáloghitel áldozataival foglalkozó platform, az „Afectados por la Hipoteca” (PAH) nevű szervezet szerint 2015 első negyedévében 19 261 kilakoltatásra került sor Spanyolországban (ez 2014 első negyedévéhez képest 6%-kal több); mivel a PAH több mint 39 7954-re becsüli a 2008 óta lefolytatott spanyolországi kilakoltatások számát; mivel több mint 100 000 háztartás veszítette el otthonát ;

C.  mivel a válság hatása tovább súlyosbította a kilakoltatott családok helyzetét, akiknek azóta is fizetniük kell jelzáloghitelüket és az abból fakadó növekvő kamatokat; mivel a spanyol kormány a „datio in solutum” lehetőségét kivételes intézkedésként vezette be a 6/2012. sz. törvény értelmében; emlékeztet rá, hogy a 2014 második negyedévére vonatkozó hivatalos adatok szerint a „datio in solutum” iránti 11 407 kérelemből mindössze 1 467-et, azaz a kérelmek 12,86%-át hagyták jóvá;

D.  mivel a nemzeti és európai bíróságok rámutattak a spanyol jelzálog-hitelezési ágazatban alkalmazott számos tisztességtelen szerződési feltételre és gyakorlatra (lásd a C–243/08. sz. Pannon GSM ügyben, a C–618/10. sz. Banco Español de Crédito ügyben és a C–415/11. sz. Catalunyacaixa ügyben hozott bírósági ítéletet), amelyeket a 93/13/EGK, a 2004/39/EK és a 2005/29/EK irányelv maradéktalan spanyolországi átültetésével és végrehajtásával meg lehetett volna akadályozni;

E.  mivel a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2014/17/EU irányelv (jelzáloghitel-irányelv) a 2016. március 21. után életbe lépő jelzáloghitel-megállapodásokra vonatkozik majd, és arra fogja kötelezni a hitelezőket, hogy a hitelmegállapodás főbb jellemzőiről tájékoztassák a fogyasztót;

F.  mivel az Aziz ügyben született ítéletet (C-415/11. sz. ügy) követően a spanyol hatóságok gyorsított eljárás keretében elfogadták a 2013. május 14-i 1/2013 sz. törvényt a jelzáloghitel-adósok védelmének erősítése érdekében bevezetendő intézkedésekről, az adósság átütemezéséről és a szociális bérlakásokról (Ley 1/2013 de medidas para reforzar la protección a los deudores hipotecarios, reestructuración de la deuda y alquiler social);

G.  mivel a C-169/14. sz. ügyben hozott ítéletet követően a spanyol hatóságok módosították a jelzálogra vonatkozó nemzeti fellebbezési rendszert a 2015. május 25-i 9/2015. sz., a fizetésképtelenséggel kapcsolatos ügyekben bevezetett sürgős intézkedésekről szóló törvény (Ley 9/2015 de medidas urgentes en material concursal) záró rendelkezésével, hogy összhangba hozzák azt a 93/13/EGK irányelvvel;

H.  mivel a spanyol parlament elfogadta a „saját lakhatás céljára szolgáló lakóingatlant terhelő jelzálogjoghoz kapcsolódó adósság ésszerű átalakítására vonatkozó bevált gyakorlatok kódexét”, amelyet a pénzügyi intézmények nagyrészt figyelmen kívül hagytak önkéntes jellege miatt, és amely szerény eredményeket ért el a kilakoltatások megakadályozása és a „datio in solutum” jogintézmény bevezetésének ösztönzése terén, mivel a jogosultsági követelmények kizárják az érintettek több mint 80%-át;

I.  mivel a bankok a fogyasztókat sok esetben nem tájékoztatták megfelelően a javasolt befektetésekhez kapcsolódó kockázatok mértékéről, és mivel a bankok ilyen esetekben elmulasztották elvégezni az alkalmassági tesztet is annak megállapítása érdekében, hogy az ügyfelek elegendő ismerettel rendelkeznek-e azon kockázat felméréséhez, amelynek kitették őket; mivel sok érintett polgár idős ember, aki egész életen át megtakarított pénzét kockázatmentesnek mondott befektetésekben helyezte el;

J.  mivel az elmúlt néhány évben 700 000 főre becsülhető azoknak a spanyol állampolgároknak a száma, akik pénzügyi csalás áldozatává váltak, mivel bankjuk rosszhiszeműen adott el nekik kockázatos pénzügyi eszközöket anélkül, hogy tájékoztatta volna őket a kockázatok mértékéről és a megtakarításukhoz való hozzáférés hiányának valós következményeiről;

K.  mivel a spanyol hatóságok által bevezetett választottbírósági eljárást a pénzügyi csalás sok áldozata elutasította;

L.  mivel a befektetési vállalkozások és hitelintézetek befektetési szolgáltatásait a pénzügyi eszközök – többek között az elsőbbségi részvények – vonatkozásában a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004/39/EK irányelv (MiFID) szabályozza; mivel a MiFID 19. cikke tartalmazza azokat az üzletvitelre vonatkozó magatartási szabályokat, amelyeket be kell tartaniuk azoknak, akik az ügyfelek számára befektetési szolgáltatásokat nyújtanak;

1.  felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon a jelzálogra vonatkozó spanyol jogszabályokban a C-415. sz. Aziz ügyben hozott ítélet és a 93/13/EGK irányelv végrehajtását valamennyi tagállamban annak érdekében, hogy biztosítsa ezeknek a nemzeti hatóságok általi teljes körű betartását;

2.  felhívja az Európai Unióban működő pénzügyi szervezeteket, hogy hagyjanak fel az ügyfelekkel szemben tanúsított visszaélésszerű magatartással a jelzáloghitelek, a bonyolult pénzügyi termékek és a hitelkártyák terén, beleértve a túl magas kamatlábak felszámítását és a szolgáltatás egyoldalú megszüntetését;

3.  felhívja az Európai Unióban működő pénzügyi szervezeteket, hogy kerüljék az egyetlen lakhellyel rendelkező családok kilakoltatását, ehelyett válasszák az adósság átütemezését;

4.  felszólítja a spanyol hatóságokat, hogy használják a rendelkezésükre álló eszközöket annak érdekében, hogy találjanak egy átfogó megoldást a tűrhetetlen számú kilakoltatás drasztikus csökkentésére;

5.  felhívja a Bizottságot, hogy kísérje szoros figyelemmel minden tagállamban a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2014/17/EU irányelv (jelzáloghitel-irányelv) átültetését;

6.  felszólítja a Bizottságot, hogy ossza meg a „datio in solutum” egyes tagállamokban való alkalmazásának bevált gyakorlatát, és mérje fel a fogyasztókra és a vállalkozásokra gyakorolt hatásait;

7.  figyelmezteti a Bizottságot arra, hogy a főtanácsnok kétségét fejezte ki a spanyol kormány által elfogadott, a Bíróság által 2013. március 14-én elítélt jogsértések orvoslására és a jelzálog-hitelezési ágazatban alkalmazott visszaélésszerű gyakorlatok megakadályozására irányuló intézkedések jogszerűségével kapcsolatban;

8.  felhívja a Bizottságot, hogy a kialakult problémák megoldása és a visszaélésszerű banki és kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében szorosan kövesse nyomon a spanyol kormány által elfogadott új intézkedések tényleges végrehajtását;

9.  felszólítja a Bizottságot, hogy indítson tájékoztató kampányt a pénzügyi termékekkel kapcsolatban, és oktatás útján fejlessze a pénzügyi jártasságot annak biztosítása érdekében, hogy az uniós polgárok jobban tisztában legyenek a pénzügyi termékek vásárlásában rejlő kockázatokkal;

10.  felszólítja a Bizottságot, hogy ossza meg a bevált gyakorlatokat, amelyek erősítik a polgárok védelmét pénzügyi nehézségek esetén; úgy véli, hogy az alapvető pénzügyi oktatás kiegészítő eszköz lehet a túlzott eladósodás következményeinek elkerülésében;

11.  felszólítja az Európai Bankhatóságot (EBH) és az Európai Központi Bankot (EKB) egy bevált gyakorlatról szóló kampány létrehozására annak érdekében, hogy a bankokat és az alkalmazottaikat világos, érthető és helytálló információk közlésére ösztönözzék; hangsúlyozza, hogy a fogyasztóknak a megalapozott döntéshez szükségük van az esetlegesen felmerülő kockázatok megértésére; a várható kockázatok a kereskedők és a bankok nem vezethetik félre a fogyasztókat;

12.  felszólítja az EBH-t és az EKB-t, hogy az uniós pénzügyi szektor erejének megőrzése érdekében tegyen további lépéseket, hogy megkövetelje a bankoktól a potenciálisan kockázatos kereskedelem és a betétgyűjtési üzletág elkülönítését, amennyiben a tevékenység veszélyezteti a pénzügyi stabilitást;

13.  felszólítja a Bizottságot és az EKB-t, hogy értékeljék a pénzügyi csalás áldozatává vált polgárok érdekében bevezetett spanyol választottbírósági eljárást;

14.  felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon az uniós jogszabályok Spanyolország általi helyes átültetését és alkalmazását a pénzügyi eszközök – többek között az elsőbbségi részvények – vonatkozásában;

15.  felszólítja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon a beérkező panaszokat, és folytassa le a szükséges vizsgálatokat;

16.  felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be a családok fizetésképtelenségére vonatkozó jogalkotási javaslatot;

17.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a spanyol kormánynak, a Tanácsnak, a Bizottságnak és az Európai Központi Banknak.

(1) HL L 60., 2014.2.28., 34. o.
(2) HL L 173., 2014.6.12., 349. o.
(3) HL L 95., 1993.4.21., 29. o.
(4) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0246.


Halálbüntetés
PDF 273kWORD 90k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása a halálbüntetésről (2015/2879(RSP))
P8_TA(2015)0348RC-B8-0998/2015

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a halálbüntetés eltörléséről szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2010. október 7-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel a Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára által a halálbüntetés elleni európai és világnap alkalmából 2014. október 10-én tett együttes nyilatkozatra,

–  tekintettel az emberi jogok európai egyezményének 6. és 13. jegyzőkönyvére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 2. cikkére,

–  tekintettel a halálbüntetésről szóló uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel a halálbüntetés végrehajtására felhasználható árukra vonatkozó uniós exportellenőrzési rendszerre, melynek aktualizálása jelenleg folyik;

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára (ICCPR) és az ahhoz csatolt második fakultatív jegyzőkönyvre,

–  tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni 1984-es ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosa által kiadott, az egész világra kiterjedő kábítószer-probléma emberi jogok gyakorlására kifejtett hatásairól szóló, 2015. szeptemberi tanulmányra,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozataira, különösen a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumról szóló, 2014. december 18-i határozatra (A/RES/69/186),

–  tekintettel a halálbüntetés elleni – 2013. június 12–15-én Madridban tartott – 5. világkongresszus által elfogadott zárónyilatkozatra,

–  tekintettel a minden év október 10-én tartott, halálbüntetés elleni világnapra és európai napra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel a halálbüntetés eltörlése világszerte az EU emberi jogi politikájának egyik fő célkitűzése;

B.  mivel a halálbüntetés elleni 2015. október 10-i világnap kiemelt célja, hogy a „közvélemény figyelmét ráirányítsa a halálbüntetés kábítószerhez kapcsolódó bűncselekmények esetén való alkalmazására”;

C.  mivel az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala szerint több mint 160 – jogrendszer, hagyomány, kultúra és vallási háttér tekintetében eltérő berendezkedésű – ENSZ-tagállamban vagy eltörölték a halálbüntetést vagy nem alkalmazzák azt a gyakorlatban;

D.  mivel a legutóbbi adatok szerint 2014-ben 55 országban legalább 2466 embert ítéltek halálra, ami a 2013-as adathoz képest 23%-os növekedést jelent; mivel 2014-ben világszerte legalább 607 kivégzést hajtottak végre; mivel ezek a számok nem foglalják magukban a Kínában végrehajtott ítéletek valószínűsíthető számát, mely országban továbbra is több embert végeznek ki, mint a világ többi részében együttvéve, és több ezer további halálos ítéletet mondanak ki; mivel 2015-ben a halálbüntetések kiszabása és a kivégzések riasztó ütemben folytatódnak; mivel a halálbüntetések számának emelkedése szorosan kapcsolódik a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények nyomán egyes országokban – például Egyiptomban és Nigériában – lefolytatott tömeges perekben hozott bírósági ítéletekkel; mivel Csádban és Tunéziában felmerült a halálbüntetés újbóli bevezetésének lehetősége; mivel az USA bizonyos államaiban továbbra is mondanak ki halálos ítéleteket és azokat végre is hajtják;

E.  mivel jelentések szerint Nigériában, Afganisztánban, Pakisztánban, Iránban, Irakban, Szudánban, Szomáliában és Szaúd-Arábiában számos embert ítéltek megkövezés általi halálra, és mivel az elmúlt években több száz nőt köveztek meg házasságtörésért; mivel a megkövezés mint kivégzési mód a kínzás egy formájának tekinthető;

F.  mivel nyolc állam jogszabályainak részét képezi a halálbüntetés a homoszexualitással összefüggésben (Mauritánia, Szudán, Irán, Szaúd-Arábia, Jemen, Pakisztán, Afganisztán és Katar), és mivel Nigéria és Szomália egyes tartományai hivatalosan alkalmaznak halálbüntetést az azonos neműek közötti szexuális aktusok vádja esetén;

G.  mivel a halálbüntetést gyakran alkalmazzák hátrányos helyzetűek, mentálisan betegek, valamint a nemzeti és kulturális kisebbségek tagjai ellen;

H.  mivel 33 állam alkalmazza a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén, ami mintegy 1000 kivégzést jelent évente; mivel ismert, hogy 2015-ben ilyen bűncselekményekért kivégzéseket hajtottak végre Kínában, Iránban, Indonéziában és Szaúd-Arábiában; mivel Kínában, Indonéziában, Iránban, Kuvaitban, Malajziában, Szaúd-Arábiában, Srí Lankán, az Egyesült Arab Emírségekben és Vietnamban 2015-ben is továbbra is szabnak ki halálos ítéleteket kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért; mivel e bűncselekmények kábítószer-kereskedelemmel és kábítószer birtoklásával kapcsolatos különböző cselekményeket is magukban foglalhatnak;

I.  mivel az elmúlt 12 hónapban világszerte gyakoribbá vált a halálbüntetés alkalmazása kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén, számos államban jelentősen megnövekedett a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért kivégzett emberek száma, máshol a halálbüntetés újbóli bevezetését tervezik az ilyen bűncselekmények esetén, vagy megszüntetik a halálbüntetésre régóta vonatkozó moratóriumot;

J.  mivel Irán jelentések szerint 394, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt elkövető személyt végzett ki 2015 első hat hónapjában, a 2014-es egész éves 367-hez képest; mivel a Szaúd-Arábiában idén végrehajtott összes kivégzés fele kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt történt, míg ugyanez az arány 2010-ben még mindössze 4%volt; mivel legalább 112, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt elkövető személyre vár kivégzés Pakisztánban;

K.  mivel harmadik országokban uniós tagállamok több állampolgárát kivégezték – vagy kivégzés előtt állnak – kábítószerhez kapcsolódó bűncselekmények miatt;

L.  mivel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 6. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy a halálbüntetést csak a „legsúlyosabb bűncselekmények” esetén lehet alkalmazni; mivel az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága és a bírósági eljárás nélküli, törvénytelen vagy önkényes kivégzések vizsgálatával és a kínzás elleni küzdelemmel foglalkozó ENSZ-különmegbízottak megállapították, hogy nem lenne szabad halálbüntetést kiszabni kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén; mivel a kötelező halálbüntetés és annak kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében való alkalmazása ellentétes a nemzetközi joggal és normákkal;

M.  mivel a kábítószerek ellenőrzésének nemzetközi tanácsa ösztönözte a halálbüntetést alkalmazó államokat, hogy szüntessék be annak alkalmazását a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén;

N.  mivel a Bizottság és a tagállamok legalább 60 millió eurót adtak az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) kábítószer-ellenes programjaira, melyek a kábítószerrel kapcsolatos szankciókra összpontosítottak azokban az országokban, amelyek ténylegesen alkalmazzák a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén; mivel nem kormányzati szervezetek közelmúltban készült jelentéseiben súlyos aggodalmak fogalmazódnak meg amiatt, hogy a halálbüntetést alkalmazó országokban uniós forrásokból támogatott kábítószer-ellenes programok ösztönözhetik a halálos ítéleteket és a kivégzéseket, és mivel e jelentéseket meg kell vizsgálni;

O.  mivel a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszköz (IcSP) és elődje, a Stabilitási Eszköz (IfS) keretében a Bizottság két nagyszabású regionális kábítószer-ellenes intézkedést – a kokain és a heroin útjával kapcsolatos programokat – kezdeményezett, amelyek hatálya kiterjed a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén alkalmazó országokra is; mivel a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszközről szóló rendelet 10. cikke szerint a Bizottságnak a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel kapcsolatban operatív iránymutatást kell alkalmaznia az emberi jogok és a humanitárius jognak való megfelelés vonatkozásában;

1.  ismételten hangsúlyozza, hogy elítéli a halálbüntetés alkalmazását, és határozottan támogatja a halálbüntetésre vonatkozó moratórium bevezetését mint a halálbüntetés megszüntetéséhez vezető út egyik állomását; újra hangsúlyozza, hogy a halálbüntetés eltörlése hozzájárul az emberi méltóság erősítéséhez, és hogy az EU végső célja a halálbüntetés egyetemes eltörlése;

2.  elítél minden kivégzést, függetlenül attól, hogy hol kerül rájuk sor; továbbra is mélyen aggasztja a halálbüntetés fiatalkorúakra vagy mentálisan, illetve értelmileg sérült személyekre való kiszabása, és felszólít az ilyen – a nemzetközi emberi jogi normákat sértő – gyakorlatok azonnali és végleges eltörlésére; mély aggodalmát fejezi ki a legutóbbi tömeges tárgyalások kapcsán, amelyek nagyszámú halálos ítélettel zárultak;

3.  súlyos aggodalmát fejezi ki a megkövezés számos országban még mindig élő gyakorlata miatt, és sürgeti az érintett országok kormányait, hogy azonnal fogadjanak el a megkövezést tiltó jogszabályokat;

4.  sürgeti az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ) és a tagállamokat, hogy folytassák küzdelmüket a halálbüntetés alkalmazása ellen, erőteljesen támogassák a moratóriumot mint a halálbüntetés megszüntetéséhez vezető út egyik állomását, továbbra is ösztönözzék a halálbüntetés világszerte való eltörlését, és erőteljesen ösztönözzék a halálbüntetést még mindig alkalmazó országokat arra, hogy teljesítsék a legalapvetőbb nemzetközi normákat és korlátozzák a halálbüntetés kiszabhatóságát és alkalmazását, valamint tegyenek közzé világos és pontos, számszerű adatokat a halálos ítéletekről és a kivégzésekről; sürgeti az EKSZ-t, hogy továbbra is kövesse nyomon az összes országban e téren történő fejleményeket – különös tekintettel Fehéroroszországra, a halálbüntetést Európában utolsóként fenntartó országra –, és használja az összes rendelkezésére álló befolyásolási eszközt;

5.  üdvözli, hogy az USA bizonyos államaiban eltörölték a halálbüntetést, és arra ösztönzi az EU-t, hogy folytassa a halálbüntetés teljes megszüntetésére irányuló párbeszédet az Egyesült Államokkal, hogy közösen küzdhessenek a halálbüntetés megszüntetéséért világszerte;

6.  felhívja a Bizottságot, hogy segítségnyújtás és politikai támogatás tekintetében fordítson különös figyelmet azon országokra, amelyek a halálbüntetés eltörlése terén előrehaladást érnek el, illetve amelyek ösztönzik a halálbüntetésre vonatkozó általános moratóriumot; két- és többoldalú kezdeményezéseket ösztönöz a tagállamok, az EU, az ENSZ, harmadik országok és más regionális szervezetek között a halálbüntetéssel kapcsolatos problémák terén;

7.  emlékeztet arra, hogy a halálbüntetés nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletben tartásával, a szabadsággal, a demokráciával, az egyenlőséggel, a jogállamisággal és az emberi jogok tiszteletben tartásával, amelyek az Európai Unió alapvető értékei, valamint hogy a Szerződések és az Alapjogi Charta megsértését jelentené, ha valamelyik tagállam visszaállítaná a halálbüntetést;

8.  különösen aggasztja, hogy a halálbüntetést több országban egyre gyakrabban alkalmazzák a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggésben, és hogy más országok a halálbüntetés újbóli bevezetését fontolgatják;

9.  különösen elítéli a halálbüntetés alkalmazását az ellenállás letörése céljából, továbbá vallási vagy meggyőződésbeli különbség, homoszexualitás vagy házasságtörés alapján, illetve olyan egyéb okból, amely vagy jelentéktelennek tekinthető, vagy egyáltalán nem minősíthető bűncselekménynek; felszólítja ezért a homoszexualitást bűncselekménynek minősítő országokat, hogy arra ne alkalmazzák a halálbüntetést;

10.  továbbra is teljes mértékben meg van győződve arról, hogy a halálos ítéletek nem rettentenek el a kábítószer-kereskedelemtől és nem akadályozzák meg, hogy egyes emberek a kábítószerekkel való visszaélés áldozatává váljanak; felszólítja a halálbüntetést alkalmazó országokat, hogy a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények esetében a halálbüntetés helyett vezessenek be más megoldásokat, különös tekintettel a drogprevenciós és ártalomcsökkentési programokra;

11.  ismételten ajánlja a Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében kiszabható halálbüntetés eltörlését tegyék a pénzügyi és technikai segítség, a kapacitásbővítés és a kábítószer-ellenes politika egyéb támogatása előfeltételévé;

12.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg azt az általános elvet, hogy az európai segély és segítségnyújtás – ideértve az UNODC kábítószer-ellenes programjait is – nem segíthet elő olyan bűnüldözési tevékenységet, amely halálos ítéletekhez és a letartóztatott személyek kivégzéséhez vezet;

13.  sürgeti a Bizottságot, hogy erősítse meg a halálbüntetés végrehajtására felhasználható termékek kivitelének ellenőrzését;

14.  mélységesen aggasztónak tartja, hogy a Bizottság és a tagállamok átláthatatlan módon biztosítanak segítségnyújtást és támogatást azokban az országokban, amelyek ténylegesen alkalmazzák a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén; kéri, hogy a Bizottság évente tegyen közzé beszámolót a halálbüntetést a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében fenntartó országokban folytatott kábítószer-ellenes programok támogatását illetően, kifejtve abban, hogy milyen emberi jogi biztosítékok kerültek alkalmazásra annak biztosítására, hogy ez a támogatás ne tegye lehetővé halálos ítéletek meghozatalát;

15.  sürgeti a Bizottságot, hogy minden további késedelem nélkül hajtsa végre a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszközről szóló rendelet 10. cikke szerinti operatív iránymutatást, és alkalmazza azt szigorúan a kokain és a heroin útjával kapcsolatos programokra;

16.  sürgeti a Bizottságot, hogy tartsa be a kábítószerrel kapcsolatos uniós cselekvési terv (2013–2016) azon ajánlását, hogy ki kell dolgozni és meg kell valósítani egy „emberi jogi iránymutatásra és hatásértékelésre szolgáló eszközt” annak biztosítására, hogy az emberi jogok „ténylegesen integrálva legyenek az EU kábítószer elleni külső tevékenységébe”;

17.  sürgeti az Európai Külügyi Szolgálatot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsanak iránymutatást egy átfogó és hatékony európai stratégia kialakításához tekintettel arra, hogy több tucat európai polgár áll kivégzés előtt harmadik országokban, és ennek keretében gondoskodjanak a személyazonosítást, a jogi segélynyújtást és a diplomáciai képviseletet célzó megerősített mechanizmusokról;

18.  felhívja az EU-t és tagállamait annak biztosítására, hogy az ENSZ-közgyűlés globális kábítószer-problémával foglalkozó, 2016 áprilisában tartandó rendkívüli ülése napirendre vegye a halálbüntetés kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében történő alkalmazásának ügyét, és ítélje el annak gyakorlatát;

19.  támogatja valamennyi ENSZ-ügynökség, kormányközi regionális testület és nem kormányzati szervezet folyamatos erőfeszítéseit, melyekkel az államokat a halálbüntetés eltörlésére ösztönzik; felhívja a Bizottságot, hogy a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze prioritásaként továbbra is finanszírozzon projekteket ezen a területen;

20.  üdvözli, hogy több állam a közelmúltban ratifikálta a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának a halálbüntetés eltörlését célzó második fakultatív jegyzőkönyvét, aminek eredményeként a részes államok száma 81-re nőtt; felszólítja a jegyzőkönyvben még nem részes valamennyi államot annak haladéktalan ratifikálására;

21.  a halálbüntetésnek az Európa Tanács egész térségében való tényleges felszámolása érdekében az emberi jogok európai egyezménye 6. és 13. jegyzőkönyvének megerősítésére szólítja fel az Európa Tanács azon tagállamait, amelyek ezt még nem tették meg;

22.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, az uniós tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ-közgyűlés elnökének, valamint az ENSZ-tagállamok kormányainak.

(1) HL C 371. E, 2011.12.20., 5. o.


A vörösiszap-katasztrófa tanulságai öt évvel a Magyarországon bekövetkezett baleset után
PDF 352kWORD 93k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása a vörösiszap-katasztrófa tanulságairól, öt évvel a Magyarországon bekövetkezett baleset után (2015/2801(RSP))
P8_TA(2015)0349B8-0989/2015

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. cikkében rögzített környezetpolitikai elvekre, és különösen azokra, amelyek szerint megelőző intézkedéseket kell tenni és a szennyezőnek kell fizetnie;

–  tekintettel a Földközi-tenger tengeri környezetének és partvidékének szennyezés elleni védelméről szóló egyezményre (a barcelonai egyezményre) és az ahhoz csatolt jegyzőkönyvekre;

–  tekintettel a veszélyes hulladékokról szóló, 1991. december 12-i 91/689/EGK tanácsi irányelvre(1),

–  tekintettel a Bizottság 2000. május 3-i 2000/532/EK határozatára, amely a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében hulladékjegyzéket létrehozó 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében a veszélyes hulladékok jegyzékét (az „európai hulladékjegyzéket”) létrehozó 94/904/EK tanácsi határozat(2) helyébe lép,

–  tekintettel a hulladékjegyzékről szóló 2014. december 18-i 2000/532/EK határozatnak a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásával történő módosításáról szóló, 2014. december 18-i 2014/955/EU bizottsági határozatra(3),

–  tekintettel az Európai Bizottság Magyarországnak küldött, indokolással ellátott 2015. júniusi véleményére, amelyben felszólítja Magyarországot egy másik vörösiszap-zagytározóra vonatkozó környezetvédelmi előírások frissítésére(4);

–  tekintettel az ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről és a 2004/35/EK irányelv módosításáról szóló 2006. március 15-i 2006/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre(5) (a bányászati hulladékról szóló irányelv),

–  tekintettel a tagállamokban végzett környezetvédelmi ellenőrzések minimumkövetelményeinek megállapításáról szóló 2001. április 4-i 2001/331/EK európai parlamenti és tanácsi ajánlásra(6),

–  tekintettel a tagállamokban végzett környezetvédelmi ellenőrzések minimumkövetelményeinek megállapításáról szóló 2001/331/EK ajánlás felülvizsgálatáról szóló 2008. november 20-i állásfoglalására(7);

–  tekintettel a „Jólét bolygónk felélése nélkül” című, a 2020-ig tartó időszakra vonatkozó általános uniós környezetvédelmi cselekvési programról (hetedik környezetvédelmi cselekvési program) szóló, 2013. november 20-i 1386/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozatra(8),

–  tekintettel a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21-i 2004/35/EK európai parlamenti és tanács irányelvre(9) (a környezeti felelősségről szóló irányelv),

–  tekintettel az ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről szóló 2006/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben előírt pénzügyi biztosíték nyújtására vonatkozó technikai iránymutatásokról szóló, 2009. április 20-i 2009/335/EK bizottsági határozatra(10),

–  tekintettel az iparikatasztrófa-kockázatok megosztását szolgáló uniós szintű eszköz létrehozásáról szóló bizottsági megvalósíthatósági tanulmányra(11),

–  tekintettel a „Kihívások és akadályok a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelv végrehajtásával kapcsolatban” című jelentésre (a Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága számára készített végleges jelentés, 2013),

–  tekintettel „A vörösiszap-katasztrófa tanulságairól, öt évvel a Magyarországon bekövetkezett baleset után” tárgyában a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett kérdésekre (O-000096/2015 – B8‑0757/2015 és O-000097/2015 – B8‑0758/2015),

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel 2010. október 4-én Magyarországon egy zagytározó beomlása miatt csaknem egymillió köbméter erősen lúgos vörösiszap ömlött ki a környezetbe, több falvat elárasztott, tíz ember halálát okozta és csaknem 150 személynek okozott sérüléseket, valamint szennyezéssel sújtott nagy kiterjedésű nagy területeket, közöttük négy NATURA 2000 területet is;

B.  mivel az ebben a zagytározóban tárolt vörösiszap a 91/689/EGK tanácsi irányelv értelmében veszélyes hulladék volt;

C.  mivel a 2014/955/EU bizottsági határozat kifejezetten előírja, hogy a vörösiszapot az ellenkező bizonyításáig veszélyes hulladékok közé kell sorolni; mivel ez a határozat 2015. június 1-től alkalmazandó;

D.  mivel fennáll a kockázata, hogy a vörösiszapot a múltban – tévesen – más tagállamokban esetleg ugyancsak a nem veszélyes hulladékok közé sorolták, aminek következtében helytelen engedélyek kibocsátása is megtörténhetett;

E.  mivel a vörösiszap nyersanyag-kitermelésből származó hulladéknak minősül a bányászati hulladékról szóló irányelv értelmében, amely többek között a legjobb rendelkezésre álló technikai megoldások alapján biztonsági rendelkezéseket ír elő a nyersanyag-kitermelésből származó hulladékok kezelése tekintetében;

F.  mivel más bányászati tevékenységek számlájára írható környezetszennyezés (például a cianid használata az aranybányákban), illetve a veszélyes hulladékok nem megfelelő kezelése ugyancsak súlyos problémákat okoz különböző tagállamokban;

G.  mivel a 2001/331/EK ajánlás célja az volt, hogy megerősítse az uniós környezetvédelmi jogszabályok betartását, valamint hozzájáruljon e szabályok következetesebb végrehajtásához és érvényre juttatásához;

H.  mivel a Parlament 2008. november 20-i állásfoglalásában a környezetvédelmi jogszabályok tagállamokban történő végrehajtását hiányosnak és következetlennek nevezte, és nyomatékosan felhívta a Bizottságot, hogy 2009 vége előtt terjesszen elő jogalkotási javaslatot a környezetvédelmi ellenőrzésekről;

I.  mivel a hetedik környezetvédelmi cselekvési program kinyilvánítja, hogy az EU bővíteni fogja a vizsgálati és felügyeleti követelmények alkalmazási körét az uniós környezetvédelmi jogban, és uniós szinten tovább fogja fejleszteni a vizsgálattal kapcsolatos támogatási kapacitást;

J.  mivel a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelv célja az volt, hogy környezeti felelősségre vonatkozó keretrendszert hozzon létre a „szennyező fizet” elv alapján, és kötelezi a tagállamokat, hogy ösztönözzék a megfelelő gazdasági és pénzügyi piaci szereplőket a pénzügyi biztosítékok és azok piaca fejlesztésére; mivel a 18. cikk (2) bekezdése előírja a Bizottság számára, hogy 2014. április 30-ig terjesszen jelentést a Parlament és a Tanács elé, ami mindmáig még nem történt meg;

K.  mivel a Bizottság megbízásából készített, a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelv végrehajtásáról szóló jelentés az alábbi következtetést vonta le: „a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelvnek a tagállamok nemzeti jogaiba történő átültetése nem eredményezte egyenlő versenyszabályok létrejöttét, csupán különböző felelősségi rendszerek egyvelegét hozta létre a természeti károk megelőzése és orvoslása céljával az EU-ban”.

L.  mivel a Bizottság 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa kapcsán kijelentette, hogy még a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelv 2014-ben esedékes felülvizsgálata előtt fontolóra fogja venni a kötelező pénzügyi biztosítékokat előíró harmonizált rendszer bevezetésének lehetőségét;

1.  emlékeztet arra, hogy a 2010-es vörösiszap-katasztrófa Magyarország legsúlyosabb ipari katasztrófája volt, és e tragikus esemény ötödik évfordulóján őszinte együttérzését fejezi ki az áldozatoknak;

2.  elismerését fejezi ki a nemzeti hatóságoknak a gyors és hatékony beavatkozásért a válságkezelési szakaszban, valamint a civil társadalomnak a példátlan katasztrófa alatti hatalmas erőfeszítéseiért;

3.  emlékeztet arra, hogy Magyarország beindította az uniós polgári védelmi mechanizmust és európai szakértőkből álló csapatot fogadott, amelynek feladata ajánlások megfogalmazása volt többek között arról, hogy miként lehet kialakítani a lehető legjobb megoldásokat a károk elhárítása és enyhítése érdekében;

4.  megjegyzi, hogy a vörösiszap-katasztrófa bekövetkezése összefüggésbe hozható az uniós jogszabályok gyenge hatásfokú végrehajtásával, ellenőrzési hiányosságokkal, a vonatkozó uniós szabályozás fogyatékosságaival és a telep üzemeltetőjének teljesítményével;

5.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a jelek szerint az elmúlt öt év során szinte semmilyen tanulságot sem vontak le, továbbra is alacsony a vonatkozó uniós jogszabályok és a nemzetközi megállapodások végrehajtásának hatásfoka, fennmaradtak az elégtelenségek az ellenőrzések tekintetében és a vonatkozó uniós jogszabályok hiányosságainak jóformán egyikét sem szüntették meg azóta sem;

6.  különösen aggályosnak tartja a bányászati hulladékról szóló irányelvet és az európai hulladékjegyzéket;

7.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy hasonló telepek több tagállamban is léteznek; kéri a tagállamokat a megfelelő ellenőrzések elvégzésének biztosítására;

8.  kéri mindazokat a tagállamokat, amelyek területén vörösiszap-tározók találhatók, győződjenek meg arról, hogy a vörösiszapot helyes módon a veszélyes hulladékok kategóriájába sorolták-e, és a lehető legrövidebb időn belül vizsgáljanak felül minden olyan engedélyt, amelyet helytelen besorolás alapján bocsátottak ki; felhívja a Bizottságot, gondoskodjon arról, hogy a tagállamok megtegyék a megfelelő intézkedéseket és azokról beszámoljanak a Bizottságnak; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy 2016 végéig tegyen közzé jelentést a tagállamok által foganatosított intézkedésekről;

9.  alapvetőnek tartja, hogy a jövőben a katasztrófamegelőzés nagyobb hangsúlyt kapjon, tekintettel arra, hogy hasonló sajnálatos környezeti események más tagállamokban is bekövetkeztek;

10.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák minden vonatkozó uniós jogszabály és nemzetközi egyezmény maradéktalan végrehajtására és megfelelő alkalmazására irányuló erőfeszítéseiket, és ne csupán az alumíniumtermelés és a vörösiszap környezetvédelmi szempontból helyes kezelése tekintetében, hanem általában véve a veszélyes hulladékok megfelelő kezelése tekintetében;

11.  hangsúlyozza, hogy szigorúan alkalmazni kell a nyersanyag-kitermelésből származó hulladék kezelése terén rendelkezésre álló legjobb technikákat, és felszólít a száraz ártalmatlanítási technológiák használatára történő teljes átállásra 2016 végéig, biztosítva egyúttal, hogy az átállás ne okozzon se levegő-, se vízszennyeződést;

12.  kéri a Bizottságot, hogy a veszélyes hulladék keletkezésének megelőzése, valamint az ilyen hulladék kezelése tekintetében fektessen nagyobb súlyt a kutatásra és a fejlesztésre;

13.  nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy készítsen iránymutatásokat a nagy zagytározójú meglévő bányákra vonatkozó stressztesztek elvégzéséről;

14.  úgy gondolja, hogy a szennyezés hatékony megelőzéséhez környezetvédelmi ellenőrzéseket előíró szigorú szabályokra, valamint az azokhoz kapcsolódó megfelelő végrehajtási intézkedésekre van szükség;

15.  felhívja a tagállamokat, hogy az ipari telepeken végzendő átlátható, rendszeres és módszeres ellenőrzések lehetővé tétele érdekében erősítsék meg környezetvédelmi ellenőrzési szerveiket, többek között biztosítva azok függetlenségét, megfelelő forrásokat bocsátva rendelkezésükre, egyértelműen meghatározva feladataikat, valamint előmozdítva a megerősített együttműködést és az összehangolt fellépést;

16.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy meglévő – kötelező és nem kötelező –eszközeikre támaszkodva javítsák a felügyeletet, de ennek során ne okozzanak szükségtelen bürokratikus terheket;

17.  ismételten felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő az ipar számára bürokratikus többletterheket nem okozó környezetvédelmi ellenőrzésekre vonatkozó jogalkotási javaslatot;

18.  nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy terjessze ki a kötelező tagállami ellenőrzések kritériumait az uniós környezetvédelmi vívmányok szélesebb körére, és dolgozzon ki uniós támogatási kapacitást a környezetvédelmi ellenőrzés terén;

19.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az EU-ban a felelősségi rendszerek jelentős eltérései veszélyeztethetik a közös standardokat, és nagyobb kockázatnak tesznek ki egyes tagállamokat és régiókat a környezetvédelmi katasztrófák bekövetkezése és azok pénzügyi következményei tekintetében;

20.  sajnálatosnak tartja, hogy a Bizottság még nem terjesztette elő a környezeti felelősségről szóló irányelv szerint elkészítendő jelentését; felhívja a Bizottságot, hogy 2015 vége előtt tegye ezt meg;

21.  kéri a Bizottságot, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv soron következő felülvizsgálata során biztosítsa, hogy a felülvizsgálatra vonatkozó javaslat maradéktalanul érvényre juttassa a „szennyező fizet” elvet;

22.  sürgeti a Bizottságot a 2009/335/EK bizottsági határozat tagállamokban történő alkalmazásának felmérésére és annak megvizsgálására, hogy elégségesek-e a megállapított pénzügyi biztosítékokra vonatkozó felső korlátok; sürgeti továbbá a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot harmonizált kötelező pénzügyi biztosítékra;

23.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak átláthatóságot a környezeti katasztrófák következményeinek enyhítését célzó intézkedések pénzügyi vonatkozásai tekintetében, ideértve az áldozatok pénzügyi kártalanítását is;

24.  kéri a Bizottságot, hogy tegyen jogalkotási javaslatot az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre a környezetvédelmi ügyekben, a hetedik környezetvédelmi cselekvési program rendelkezéseivel összhangban; felhívja a Bizottságot, hogy 2016 vége előtt tegye ezt meg;

25.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a helyi hatóságokat, a polgárokat és a civil társadalmat bevonják a veszélyes hulladékok ártalmatlanítására vonatkozó döntéshozatalba és a kockázatkezelési intézkedések tervezésébe;

26.  felhívja az illetékes hatóságokat, hogy rendszeresen tájékoztassák a nyilvánosságot a szennyezettség állapotáról, továbbá az állat- és növényvilágra, valamint a helyi lakosság egészségére gyakorolt lehetséges hatásairól;

27.  felhívja a Bizottságot, hogy a magas szintű kötelező pénzügyi biztosítékot meghaladó lehetséges kiadások fedezése érdekében – „a szennyező fizet” elv maradéktalan tiszteletben tartása mellett – folytassa az iparikatasztrófa-kockázatok megosztását szolgáló európai uniós szintű eszköz létrehozására irányuló elgondolás kidolgozását;

28.  véleménye szerint egy ilyen, kifejezetten a katasztrófa-kockázatok megosztását szolgáló európai uniós szintű eszköznek fedeznie kell a régebben okozott, de a társadalom számára továbbra is veszélyt jelentő környezetvédelmi ártalmakat is, amelyekért a jelenlegi jogi keretben objektív módon senki sem tehető felelőssé, így senki sem terhelhető meg a helyreállítás kiadásaival sem;

29.  hangsúlyozza az uniós szintű együttműködés és szolidaritás jelentőségét környezeti és ipari katasztrófák esetén;

30.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL L 377., 1991.12.31., 20. o.
(2) HL L 226., 2000.9.6., 3. o.
(3) HL L 370., 2014.12.30., 44. o.
(4) Európai Bizottság – Tájékoztató: kötelezettségszegési eljárások, június: fontos határozatok; http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-15-5162_en.htm
(5) HL L 102., 2006.4.11., 15. o.
(6) HL L 118., 2001.4.27., 41. o.
(7) HL C 16. E, 2010.1.22., 67. o.
(8) HL L 354., 2013.12.28., 171. o.
(9) HL L 143., 2004.4.30., 56. o.
(10) HL L 101., 2009.4.21., 25. o.
(11) A tanulmány olyan alap létrehozásának megvalósíthatóságát vizsgálja, amely fedezetet nyújt az ipari balesetek következtében keletkező környezeti felelősség és károk tekintetében. Végleges jelentés. Európai Bizottság, DG ENV, 2013. április 17.;http://ec.europa.eu/environment/archives/liability/eld/eldfund/pdf/Final%20report%20ELD%20Fund%20BIO%20for%20web2.pdf


„A nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése a fejlesztési együttműködés keretében” című cselekvési terv megújítása
PDF 367kWORD 109k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása a „nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése a fejlesztési együttműködés keretében” című uniós cselekvési terv megújításáról (2015/2754(RSP))
P8_TA(2015)0350B8-0988/2015

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikkének (3) bekezdésére, amelyekben azon alapelvek közé vették fel a nemek közötti egyenlőség célkitűzését, amelyeken az EU alapul,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 208. cikkére, amely létrehozza a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvét, és amely előírja, hogy a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit vegyék figyelembe a fejlődő országokat érinthető szakpolitikákban,

–  tekintettel az 1995 szeptemberében Pekingben megrendezett negyedik Nőügyi Világkonferenciára, a Pekingi Nyilatkozatra és Cselekvési Platformra, valamint ezt követően az ENSZ Peking +5, +10, +15 és +20 rendkívüli ülésein 2000. június 9-én, 2005. március 11-én, 2010. március 2-án és 2015. március 9-én elfogadott, a Pekingi Nyilatkozat és a Cselekvési Platform végrehajtására irányuló további fellépésekről és kezdeményezésekről szóló záródokumentumokra,

–  tekintettel az 1994-ben Kairóban tartott nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia (ICPD) cselekvési programjának végrehajtására, amelyben a globális közösség elismerte és megerősítette, hogy a szexuális és reproduktív egészség és a reproduktív jogok elengedhetetlenek a fenntartható fejlődéshez;

–  tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2010–2015-ös ütemtervre (COM(2010)0491),

–  tekintettel „A nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése a fejlesztési együttműködés keretében” című cselekvési tervre (2010–2015), a 2013. évi végrehajtásról szóló jelentésre (SWD(2013)0509), a témával kapcsolatos 2014. május 19-i tanácsi következtetésekre, valamint a 2014. évi végrehajtásról szóló jelentésre (SWD(2015)0011),

–  tekintettel a Tanács „A nemek közötti egyenlőség és a fejlesztés kapcsolata” és az „Új globális partnerség a szegénység felszámolásáért és a fenntartható fejlődésért” című, 2015. május 26-i következtetéseire,

–  tekintettel a 2015 utáni uniós és globális fejlesztési keretről szóló, 2014. november 25-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel a nemek közötti egyenlőséget és a nők szerepének partnerországokban történő megerősítését elősegítő uniós támogatás értékelésére(2);

–  tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW),

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. sz. (2000), illetve 1820. sz. (2008) határozatára,

–  tekintettel a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett, „a nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése a fejlesztési együttműködés keretében” című cselekvési terv megújításával kapcsolatos kérdésekre (O-000109/2015 – B8‑0762/2015 és O-000110/2015 – B8‑0763/2015),

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság által benyújtott állásfoglalási indítványra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel az Európai Unió elkötelezett az iránt, hogy valamennyi fellépésében előmozdítsa a nemek közötti egyenlőséget és biztosítsa a nemek közötti egyenlőség szempontjainak érvényesülését; mivel a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése előfeltétele a 2015 utáni időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési célok megvalósításának, továbbá önálló emberi jogi kérdés is, amelyet attól függetlenül kell megvalósítani, hogy ez előnyökkel jár-e a fejlődésre és a növekedésre nézve; mivel a nemi alapú erőszak az emberi jogok súlyos megsértését jelenti, és amely a vallásra, a kultúrára vagy a hagyományokra hivatkozva semmilyen esetben sem igazolható;

B.  mivel a Pekingi Nyilatkozat és a Cselekvési Platform 20 éves végrehajtásának áttekintése során megállapították, hogy a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése irányában tett előrelépés lassú volt és nem egyenletes, továbbá a világ egyetlen országában sem sikerült teljesen megszüntetni a nemek közötti szakadékot; mivel a felülvizsgálat során megállapítást nyert, hogy az előrehaladás hiányát tovább súlyosbította az, hogy a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése tekintetében folyamatosan és krónikusan elégtelen a beruházások mértéke;

C.  mivel a millenniumi fejlesztési célok közül kettő kifejezetten a nők jogaival foglalkozik, nevezetesen a nemek közötti egyenlőség elősegítésével és a nők társadalmi szerepvállalásának erősítésével (3. cél), valamint az anyák egészségének javításával (5. cél), amelyek továbbra is nagyrészt megvalósításra várnak; mivel becslések szerint a világon naponta 800 nő hal meg a terhesség vagy szülés során fellépő komplikációk miatt; mivel a fejlődő világban körülbelül 222 millió nő nem jut hozzá biztonságos és korszerű családtervezési módszerekhez, miközben a családtervezésre szánt fejlesztési támogatásnak az egészségre irányuló globális segélyezéshez viszonyított aránya csökken;

D.  mivel a világ szegénységben élő népességének nagyobb része nő és nők által vezetett háztartásban él; mivel a perifériára szorult nők sebezhetősége egyre nagyobb; mivel a világon 62 millió fiatal lány nem jár iskolába;

E.  mivel a világon minden harmadik nő élete során várhatóan fizikai és szexuális erőszakot szenved el; mivel évente 14 millió fiatal lányt kényszerítenek házasságra; mivel az EU elismeri minden ember arra vonatkozó jogát, hogy saját szexualitása, illetve szexuális és reproduktív egészsége felett – megkülönböztetéstől, kényszertől és erőszaktól mentesen – teljes ellenőrzést gyakoroljon, továbbá arra vonatkozóan szabad döntéseket hozzon;

F.  mivel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) arról számolt be(3), hogy a beruházások „jelentős mértékben nem képesek elérni a nemek közötti egyenlőséget” annak ellenére, hogy az ez irányú forrásokat 2012-ben a tagországok 28 milliárd dollár összegben megháromszorozták; mivel a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos finanszírozás főleg a szociális ágazatra összpontosít, valamint a gazdasági és a termelő ágazatokban kevés a befektetés, ugyanakkor az OECD elemzése szerint az összes fejlesztési beruházás közül a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos beruházásoknál mutatható ki a legnagyobb megtérülés;

G.  mivel 2,5 milliárd ember – többségében nő és fiatal – továbbra is ki van zárva a formális pénzügyi ágazatból;

Minőségi változás a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2. cselekvési tervben (GAP 2)

1.  úgy véli, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 1. cselekvési terv (GAP 1) értékelésének következtetései egyértelműen kimutatják, hogy minőségi változásra van szükség a nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepének erősítésével kapcsolatos uniós fellépés terén, és a teljesítmény javítása érdekében az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) és a Bizottság részéről megújított politikai elkötelezettségre van szükség; fontosnak tartja, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó következő cselekvési terv keretében végrehajtsák az értékelés fő ajánlásait, egy teljes körű igazgatási válaszintézkedéssel kezdve;

2.  üdvözli a Bizottság azon szándékát, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó új cselekvési tervvel átalakító változást kezdeményezzen, és ezért úgy véli, hogy a GAP 2-t bizottsági közlemény formájában kell megvalósítani; sajnálatát fejezi ki, hogy a GAP 2-t közös szolgálati munkadokumentumként és nem közleményként adták ki; sürgeti a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy a lehető leghamarabb kezdje el az új terv végrehajtását, annak érdekében, hogy az EU-nak a fenntartható fejlesztési célokon belül a nemek közötti egyenlőségre és a nők szerepének erősítésére vonatkozó szélesebb körű elköteleződése részeként konkrét eredményeket lehessen elérni, és hogy e folyamat során végig vonja be a konzultációba a Parlamentet;

3.  úgy véli, hogy a GAP 2-nek összpontosítania kell az uniós külső politikák valamennyi aspektusára – fejlesztési együttműködés, humanitárius segély, kereskedelem, emberi jogok és külügyek, migráció és menekültügy, a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvével összhangban –, továbbá a fejlődő, a szomszédos és a tagjelölt országokra egyaránt vonatkoznia kell;

4.  úgy véli, hogy a nemek közötti egyenlőségnek és a nők szerepe erősítésének az uniós intézmények fő tevékenységébe kellene tartoznia, a központi igazgatásban és az uniós küldöttségeken egyértelműen meghatározott vezetői feladatkörökkel; hangsúlyozza, hogy a küldöttségvezetőknek, az osztályvezetőknek és a felső vezetésnek elszámoltathatónak kell lenniük a nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepének erősítésével kapcsolatos politikákra vonatkozó jelentéstétel, nyomon követés és értékelés tekintetében, valamint a nemek közötti egyenlőség érvényesítését be kell építeni a munkaköri leírásokba és a teljes személyzet számára nyújtott képzésekbe is;

5.  úgy véli, hogy a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek biztosítania kell, hogy a külső fellépésért felelős összes biztos gondoskodjon a GAP 2 sikeres végrehajtásához szükséges irányításról; üdvözli a 2015. májusi tanácsi következtetéseket, amelyek hangsúlyozzák a tagállamoknak a nők és lányok jogait átalakító program iránti kötelezettségvállalását; fontosnak tartja az Európai Bizottság/EKSZ fellépéseinek a tagállami intézkedésekhez képesti kiegészítő jellegét;

6.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kérdésekkel nem foglalkozik a DG DEVCO 2014. évi éves jelentése, és arra szólít fel, hogy a nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepének erősítésével kapcsolatos kérdések a jövőben szerepeljenek a Bizottság külkapcsolatokkal foglalkozó valamennyi főigazgatóságának és az EKSZ éves jelentéseiben; felszólítja az uniós küldöttségeket, hogy nyújtsanak be éves jelentést a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó cselekvési tervről, az uniós küldöttségek pedig éves jelentésükben, félidős és ország szintű értékeléseikben foglalják össze a nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepének erősítésével kapcsolatos teljesítményt, úgy véli, hogy az eredményeket be kell építeni az eredményorientált monitoringba (EOM);

7.  megjegyzi, hogy a Fejlesztési Együttműködési Eszköz programozási dokumentumainak 2017-es félidős felülvizsgálata során jó lehetőség nyílik a Fejlesztési Együttműködési Eszköz által finanszírozott programok nőkre és lányokra kifejtett hatásának elemzésére, illetve annak egyértelmű meghatározására, hogy a Fejlesztési Együttműködési Eszköz által finanszírozott programok milyen hányada szolgálja a nők és lányok javát, és amennyiben szükségesnek bizonyul, úgy végre lehetne hajtani a szükséges átcsoportosításokat;

8.  emlékeztet a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvére, és hangsúlyozza a belső és külső uniós politikák közötti koherencia fontosságát, valamint azt, hogy szükség van a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó új cselekvési terv és az emberi jogokról és demokráciáról szóló cselekvési terv közötti szakpolitikai koherencia biztosítására; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőségnek az EU és harmadik országok közötti, valamennyi emberi jogi párbeszéd szisztematikus és szerves alkotóelemét kell képeznie; felszólítja az EKSZ-t, hogy a harmadik országokkal folytatott emberi jogi párbeszédeken kívül teremtsen nemek közötti párbeszédet is;

9.  ismételten hangsúlyozza, hogy a központi szolgálatok, a delegációk, illetve a tagállami nagykövetségek közötti, a nemek szerinti országprofilokat és más eszközöket felhasználó teljes körű koordináció elengedhetetlen a GAP 2 sikeres végrehajtásához; e tekintetben hangsúlyozza, hogy az EFA országprogramozási felülvizsgálata lehetőséget teremt arra, hogy a GAP 2 teljes körű megvalósítása jó úton haladjon és elvégezzék a szükséges kiigazításokat;

Adatgyűjtés és célok

10.  hatékonyabb végrehajtási stratégiára szólít fel, és kitart amellett, hogy a monitoring- és értékelési folyamat részeként alkalmazni kell a nemek közötti egyenlőséget mérő mennyiségi és minőségi mutatókat, és valamennyi fellépés kedvezményezettjére és résztvevőjére vonatkozó nemek szerint lebontott adatait rendszeresen és kellő időben kell gyűjteni; ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzügyi elszámoltathatóság és átláthatóság biztosítása érdekében az adatokat a nyilvánosság számára tegyék hozzáférhetővé; úgy véli, hogy a jelentéstételt össze kellene hangolni a már kialakított ellenőrzési és értékelési rendszerekkel, például a Bizottság Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Főigazgatósága (DEVCO) által a fejlesztési eredmények számára kialakított kerettel, illetve azt ezekbe kellene beépíteni; hangsúlyozza, hogy szükség van a nemzeti statisztikákba történő befektetésekre, és felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő ellenőrzési rendszereket;

11.  felszólítja az uniós képviseleteket és a tagállamok nagykövetségeit, hogy az országos szintű stratégia és programozás alapjaként kezeljék prioritásként a kiváló minőségű, nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos elemzéseket, illetve fektessenek be ezekbe; úgy véli, hogy az EU-nak az új GAP szempontjából felül kell vizsgálnia a nemzeti indikatív terveket;

12.  felismeri, hogy a lányok és a fiatal nők különösen hátrányos helyzetben vannak és veszélyeztetettek, és hogy külön figyelmet kell fordítani annak biztosítására, hogy a lányok hozzáférjenek az oktatáshoz, erőszaktól mentesen élhessék életüket, megszüntessék a diszkriminatív jogszabályokat és gyakorlatokat, és világszerte emancipálják a lányokat és fiatal nőket;

13.  hangsúlyozza, hogy nemre, életkorra, fogyatékosságra és más tényezőkre lebontott adatok alapján mérve egyértelmű célokat és mutatókat kell meghatározni, továbbá javítani kell a költségvetési előirányzatok nyomon követésén; hangsúlyozza, hogy a célkitűzéseket és a nyomon követési módszertant össze kell hangolni a 2015 utáni globális fejlesztési kerettel, valamint egyéb vonatkozó nemzetközi keretekkel;

14.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak elegendő pénzügyi és humán erőforrást kell felmutatnia és biztosítania annak érdekében, hogy teljesítse a nemek közötti egyenlőségre és a nők szerepének erősítésére vonatkozó kötelezettségvállalásait; hangsúlyozza a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítésének fontosságát az állami finanszírozásban a költségvetés olyan tervezésével, amely figyelembe veszi a nemek közötti egyenlőséget és foglalkozik az egyenlőtlenségekkel;

A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó új cselekvési terv (GAP) kulcsfontosságú szempontjai

15.  úgy véli, hogy a GAP-nek kezelnie kell a nők és a lányok elleni erőszakról szóló uniós iránymutatások teljes körű végrehajtása előtt álló akadályokat, és biztosítania kell az erőszak minden formájának megszüntetését; felszólít a nők és a lányok elleni erőszak átfogó uniós megközelítésének fokozott erőfeszítéseket és forrásokat bevonó kialakítására, hogy megelőzzék és felszámolják a nőkkel szembeni megkülönböztető gyakorlatok minden formáját, továbbá hogy küzdjenek és fellépjenek az erőszak minden formája ellen, amely magában foglalja az emberkereskedelem, a női nemi szervek megcsonkítása, a kényszersterilizáció, a kényszerterhesség, a gendercídium, a családon belüli erőszak és a házasságon belüli nemi erőszak, a gyermek-, korai és kényszerházasság és a konfliktusok idején és a konfliktusok utáni helyzetekben a nemi alapú erőszak elleni fellépést; konkrét uniós intézkedések kidolgozására szólít fel a nők különböző csoportjai jogainak erősítése érdekében, különös figyelmet fordítva a fiatalok, a migránsok, a HIV-vel élő nők, valamint a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyekre és a fogyatékossággal élő személyekre;

16.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a lányok könnyebben hozzáférjenek az oktatás valamennyi szintjéhez, és elháruljanak a tanulással kapcsolatos nemi alapú akadályok;

17.  hangsúlyozza, hogy a nemi erőszakot mint háborús fegyvert és az elnyomás eszközét fel kell számolni, és hogy az EU gyakoroljon nyomást olyan harmadik országbeli kormányokra és minden érdekelt félre, amelyek azokban a régiókban érintettek, ahol az ilyen típusú nemi indíttatású erőszak előfordul, hogy ennek a gyakorlatnak véget vessenek, az elkövetőket bíróság elé állítsák, és megkezdjék a túlélők, az érintett nők és közösségek gyógyulását és egészségük visszanyerését célzó munkát;

18.  hangsúlyozza a női migránsok, menekültek és menedékkérők sebezhetőségét és azt, hogy különleges védelmet kell nyújtani számukra; a női menedékkérők jogainak megerősítése és teljes körű biztosítása érdekében konkrét intézkedésekre hív fel; európai szinten határozott lépéseket sürget a jelenlegi migrációs és menekültügyi válság kezelésére, beleértve egy holisztikus és a nemi szempontokat figyelembe vevő, lehetőség szerint minden tagállamban egységes megközelítés alkalmazását a migráció és a menekültügy tekintetében;

19.  elismeri az egészséget mint emberi jogot; hangsúlyozza az egészségügyi ellátáshoz és biztosításhoz való általános hozzáférés fontosságát, beleértve a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat, a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia cselekvési programjának és a Pekingi Cselekvési Platformnak megfelelően; ezzel összefüggésben további erőfeszítéseket szorgalmaz a nők egészséghez és egészségügyi képzéshez, családtervezéshez, terhesgondozáshoz és a szexuális és reproduktív egészséghez való hozzáférésének növelése érdekében, különösen a nagyrészt megvalósításra váró, az anyák egészségének javításával, többek között a csecsemő- és gyermekhalandósággal kapcsolatos 5. millenniumi fejlesztési cél területén; rámutat arra, hogy a hozzáférés hozzájárul minden egészséggel kapcsolatos fejlesztési cél megvalósulásához; e tekintetben különösen üdvözli a Tanács 2015. májusi következtetéseit;

20.  hangsúlyozza, hogy támogató környezetet kell teremteni, elsősorban azoknak a társadalmi és jogi akadályoknak a felszámolásával, melyek meggátolják a nőket abban, hogy a termelőeszközöket, így termőföldeket és más természeti és gazdasági erőforrásokat igénybe vehessenek, előmozdítva a nők számára a pénzügyi inkluzivitást, továbbá tisztességes munkanormákat, a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő szociális védelmet és egyenlő munkáért egyenlő díjazást;

21.  úgy véli, hogy a vállalkozások fontos szerepet töltenek be a nemek közötti egyenlőség előmozdításában olyan intézkedések révén, amelyek hozzájárulnak a nők gazdasági szerepének és a nők gazdasági jogainak erősítéséhez, például biztosítva számukra a tisztességes munkát, az egyenlő díjazást, a finanszírozáshoz és a banki szolgáltatásokhoz való hozzáférést, valamint a vezetésben és a döntéshozatalban való részvételi lehetőséget, továbbá a hátrányos megkülönböztetéssel és a munkahelyen való visszaéléssel szembeni védelmüket a nemi szempontokra fogékony vállalati társadalmi felelősségvállalás révén; ezzel összefüggésben felszólít a helyi – különösen a nők vezette – kkv-k fokozottabb támogatására, lehetővé téve számukra, hogy részesüljenek a magánszektor által generált növekedés előnyeiből; hangsúlyozza a mikrofinanszírozás, a szociális vállalkozói tevékenység és az alternatív üzleti modellek, például az önsegélyező szervezeteknek és szövetkezeteknek a nők gazdasági szerepének megerősítése és a társadalmi befogadás terén betöltött folyamatos szerepét;

22.  elismeri, hogy szükség van a nőkkel szemben a házasság vagy az anyaság alapján történő megkülönböztetés megelőzésére, és ténylegesen biztosítani kell számukra a munkához való jogot;

23.  megjegyzi, hogy a nők szerepének erősítése és az élelmezésbiztonság kölcsönösen erősítik egymást; hangsúlyozza, hogy lehetőséget kell biztosítani a vidéken élő nők számára azáltal, hogy, hogy orvosolják a földterülethez, a vízhez, az oktatáshoz, a képzéshez, a piacokhoz és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén tapasztalható hátrányos megkülönböztetést; felszólít a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés terén az állami beruházások lényeges növelésére, különös hangsúlyt fektetve a kistermelőkre, a termelőszövetkezetekre és a mezőgazdasági termelői hálózatokra;

24.  hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlődés szempontjából fontos feltörekvő gazdasági területeken szükség van a nők bevonására és képviseletére, többek között a zöld és a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó ágazatokban, a megújuló energiák, az információs és kommunikációs technológiák terén;

25.  megismétli, hogy a hivatalos és nem hivatalos oktatás alapvető szerepet játszik a társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai életben a nők és lányok társadalmi szerepvállalásának erősítése terén; hangsúlyozza, hogy az Unió kidolgozás alatt álló oktatási stratégiájában erőteljesen kell megjeleníteni a nemi dimenziót, különösen a fenntarthatóságra való nevelés, a konfliktust követő megbékélés, az egész életen át tartó oktatás és szakképzés, a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika (az ún. „STEM”) terén, és a művészet szerepét a kultúrák közötti csere terén;

26.  hangsúlyozza a nők 2015 utáni keret alakításában és végrehajtásában történő fokozottabb részvételének fontosságát; kéri, hogy biztosítsanak fokozott pénzügyi támogatást a nőjogi szervezetek számára és szakpolitikai és kapacitásépítési intézkedéseket, amelyek célja a polgárokhoz közeli civil társadalmi és elsősorban a női szervezetek fokozott bevonása az érdekelt felekkel folytatott helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi szintű folyamatos konzultációkba, illetve e konzultációkban való részvételük;

27.  megjegyzi, hogy GAP-nek foglalkoznia kell az LMBTI-személyek helyzetével a harmadik országokban, és tartalmaznia kell az LMBTI-személyek jogainak előmozdítását és védelmét;

28.  hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontjait figyelembe vevő jogi reform révén meg kell erősíteni a nők törvény szerinti jogait és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésüket; úgy véli, hogy a jogi segítségnyújtás terén a nemek közötti egyenlőség célzott pénzügyi támogatása hozzájárul a jogállamiság megerősítéséhez;

29.  felszólítja az EU-t, hogy mozdítsa elő a nők fokozott részvételét a békefenntartó és béketeremtő folyamatokban, továbbá az EU katonai és polgári válságkezelési misszióiban; ennek kapcsán ismételten felhívja az EU-t, hogy támogassa az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. (2000) és 1820. (2008) számú határozatát, és felszólít arra, hogy a nemek közötti egyenlőséggel és a nők jogaival kapcsolatos szempontokat építse be az összes békével és biztonsággal kapcsolatos kezdeményezésbe;

30.  felhívja az EU-t, hogy támogassa az emberi jogok egyetemes nyilatkozata által a nők és lányok számára biztosított alapvető emberi jogokat;ezzel összefüggésben kitart amellett, hogy a káros gyakorlatokkal – például a gendercídiummal – szembeni aktív küzdelem révén az összes nő és lány számára biztosítani kell az élethez és az emberi méltósághoz való jog védelmét;

31.  hangsúlyozza a nők és a nőjogi szervezetek állami és magánszférában betöltött vezető szerepének és részvételének erősítését célzó intézkedések fontosságát; fokozott erőfeszítésekre szólít fel annak érdekében, hogy – különösen az ilyen erőfeszítéseknek a demokráciát támogató összes programba történő beépítésével, többek között a Parlament átfogó demokráciatámogatási megközelítésével – növeljék a nők és a nőjogi szervezetek részvételét a politikai életben;

32.  hangsúlyozza, hogy szükség van a férfiak és a fiúk bevonására, és aktív szerepvállalásuk és felelős hozzáállásuk előmozdítására a diszkriminatív társadalmi normákkal, a nemi sztereotípiákkal és a nők és lányok elleni erőszakkal szembeni küzdelem terén;

o
o   o

33.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint a UN WOMEN-nek.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2014)0059.
(2) https://ec.europa.eu/europeaid/evaluation-eu-support-gender-equality-and-womens-empowerment-partner-countries-final-report_en
(3) https://europa.eu/eyd2015/sites/default/files/users/Madara.Silina/from_commitment_to_action_financing_for_gewe_in_sdgs_oecd.pdf


A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód a foglalkoztatás és munkavégzés területén
PDF 472kWORD 156k
Az Európai Parlament 2015. október 8-i állásfoglalása a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról (2014/2160(INI))
P8_TA(2015)0351A8-0213/2015

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. és 3. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8., 10., 19. és 157. cikkére,

–  tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre(1) (átdolgozás),

–  tekintettel a Bizottság 2014. március 7-i ajánlására a nők és férfiak egyenlő díjazása elvének az átláthatóság révén történő megerősítéséről,

–  tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2013. december 6-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról (átdolgozott szöveg) szóló jelentésről szóló 2006. július 5-i bizottsági közleményre (COM(2013)0861),

–  tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia – 2010–2015” című 2010. szeptember 21-i bizottsági közleményre (COM(2010)0491),

–  tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőség iránti fokozott elkötelezettség – A nők chartája” című 2010. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2010)0078),

–  tekintettel az Európai Tanács által 2011. március 7-én elfogadott, a nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumra (2011–2020),

–  tekintettel az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítélkezési gyakorlatára, az EUMSZ 157. cikke alapján,

–  tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének a nemek közötti egyenlőség mutatószámáról szóló jelentésére,

–  tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) részmunkaidőről szóló, 1994. évi egyezményének rendelkezéseire, amelyek arra kötelezik az országokat, hogy közbeszerzési szerződéseik tartalmazzanak egy munkaügyi záradékot, amely kitér az egyenlő bérezésre is,

–  tekintettel az egyenlő díjazásról szóló 1951-es ILO-egyezményre,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlése által az 1979. december 18-i 34/180. számú határozattal elfogadott, a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény 11. cikke (1) bekezdésének d) pontjára,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének „Transzneműként az Európai Unióban” című, 2014. decemberi jelentésére,

–  tekintettel a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló 2013. szeptember 12-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló, a Bizottsághoz intézett ajánlásokat tartalmazó 2012. május 24-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel a Parlamenti Kutatási Szolgáltatások Főigazgatósága által készített, a 2006/54/EK irányelv európai végrehajtási értékelésére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A8-0213/2015),

A.  mivel a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód az uniós jogszabályok egyik alapértéke;

B.  mivel az uniós jogszabályok tiltják a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést;

C.  mivel a gazdasági függetlenség az európai polgárok – mind a nők, mind a férfiak – számára nélkülözhetetlen a saját életük irányításához és az életükkel kapcsolatos valódi döntések meghozatalához;

D.  mivel a 2006/54/EK irányelv kifejezetten utal a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, amely szerint a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazási körét nem lehet az adott személy egyik vagy másik nemhez tartozásán alapuló megkülönböztetés megtiltására korlátozni, hanem azt a személy nemének megváltoztatásából eredő megkülönböztetés esetére is alkalmazni kell;

E.  mivel az egyenlő díjazás elvét a kezdetek, 1957 óta rögzítik a Szerződések; mivel az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás elvét már az EUMSZ 157. cikke is elismeri, és az része az átdolgozott 2006/54/EK irányelvnek (a továbbiakban: az „átdolgozott irányelv”)

F.  mivel az „átdolgozott irányelv” célja az volt, hogy egységesebbé tegye az ezen a területen létező uniós jogszabályokat, hogy azok megfeleljenek az EUB ítélkezési gyakorlatának, illetve hogy nemzeti szinten megvalósuljon a kapcsolódó egyenlőségi törvények egyszerűsítése és modernizálása, hozzájárulva ezzel a nők munkaerő-piaci helyzetének javításához; mivel az Európai Unióban működő gazdasági társaságok felső vezetőinek körében 2014-ben még mindig 18% alatt volt a nők aránya;

G.  mivel az „átdolgozott irányelv” bevezetett néhány újdonságot, mint például az esélyegyenlőség elvének megvalósítását és a közvetett megkülönböztetés fogalmának meghatározását, valamint egy személy nemének megváltoztatásából eredő megkülönböztetéssel szembeni védelmet, és egyértelműen hivatkozott a munka és a magán- és családi élet összeegyeztetésére; mivel az uniós tagállamok előtt álló fő kihívás a 2006/54/EK irányelvben megállapított, egyenlő díjazással kapcsolatos szabályok megfelelő alkalmazása és végrehajtása, és mivel a tagállamokban továbbra is korlátozott ezen újdonságok hatása; mivel a csaknem 40 éve hatályban lévő, jelentős mennyiségű jogszabály, a meghozott intézkedések és az elköltött források ellenére e téren rendkívül lassú az előrehaladás, és Európai Unió-szerte még mindig fennáll a nemek közötti, átlagosan 16,4%-os, de tagállamonként jelentősen eltérő bérszakadék;

H.  mivel többek között a béreket egyre gyakrabban egyénileg tárgyalják meg, ami információhiányhoz és átláthatatlansághoz vezet a foglalkoztatottak bérére vonatkozó struktúrák terén, olyan környezetet teremtve, amelyben a nemi alapú elfogultság és megkülönböztető fizetési struktúrák az alkalmazottak és/vagy képviselőik számára észrevehetetlenek, és ezért ezeket rendkívül nehéz bizonyítani, ez gátolja az egyenlő munkáért egyenlő díjazás elvének tényleges alkalmazását, amelyet az egyenlő értékű munka fogalmával kapcsolatos jogbiztonság hiánya és eljárási akadályok is gátolnak;

I.  mivel a férfiak és nők közötti nagyobb fokú egyenlőség előnyökkel járna a gazdaságra és általában véve a társadalomra nézve, és mivel a nemek közötti bérszakadék csökkentése hozzájárul a szegénység mértékének csökkentéséhez és a nők életük során szerzett jövedelmének növekedéséhez, és elengedhetetlen a foglalkoztatás és a versenyképesség fokozásához és a gazdasági fellendüléshez; mivel a bérszakadék még szembetűnőbb a többszörösen hátrányos helyzetű, például fogyatékossággal élő, kisebbséghez tartozó és szakképzetlen nők esetében; mivel a gyermeküket egyedül nevelő szülők körében másokhoz képest sokkal nagyobb számban vannak szegénységben élő munkavállalók, és mivel az egyedülálló szülők között nagyobb arányban vannak nők, mint férfiak; mivel a nemek közötti bérszakadék ezért komoly hatással van számos európai család életkörülményeire és megélhetési lehetőségeire;

J.  mivel a nők foglalkoztatási rátája általában alacsonyabb, mint a férfiaké: mivel 2013-ban az EU 28 tagállamában a foglalkoztatási ráta a férfiak esetében 69,4%, a nők esetében 58,8% volt(4);

K.  mivel csekély előrelépés történt a nők foglalkoztatási rátája tekintetében, és továbbra is elég magas a nők és férfiak foglalkozási és ágazati és különböző foglalkozástípusokba történő szegregációja, amelynek keretében bizonyos foglalkozási kategóriákba különösen nők tartoznak, és ezen ágazatok és foglalkozások bérezése és elismerése a létező uniós és nemzeti szintű keret ellenére tendenciózusan alacsonyabb; mivel e helyzet a nemek közötti bérszakadékra is hatással van az egész élet alatt; mivel a vertikális szegregáció, ahol a nők elsősorban részmunkaidős, alacsonyabban fizető munkahelyeket foglalnak el vagy alacsonyabb szinten vannak a hierarchiában, szintén hozzájárul a nemek közötti bérszakadékhoz; mivel a horizontális és vertikális szegregáció akadályt képez a nők szakmai előmenetele előtt, emiatt csökken a nők társadalmi és közszférán belüli jelenléte és képviselete, és ennek következtében általánosságban még jobban nő a nemek közötti egyenlőtlenség, és mivel e különböző szegregációs formák leküzdése, valamint a szervezeti hierarchián belül magasabb pozíciót betöltő nők számának növelése pozitív szerepmintákat kínálna a fiatal nők és lányok számára;

L.  mivel a vidéki térségekben alacsonyabb a foglalkoztatási szint, ráadásul számos nő nincs jelen a hivatalos munkaerőpiacon, és ezért nem tartják nyilván őket munkanélküliként, illetve nem jelennek meg a munkanélküliséggel kapcsolatos statisztikákban sem, ami a szülési és a betegszabadság, a nyugdíjjogosultság megszerzése és a társadalombiztosításhoz való hozzáférés szempontjából konkrét pénzügyi és jogi problémákat vet fel, illetve válás esetén is problémákat okoz; mivel a vidéki térségek hátrányos helyzetben vannak a magas színvonalú foglalkoztatási lehetőségek hiánya miatt;

M.  mivel a gazdasági ágazatokban a nők és lányok érvényesülésének az oktatás révén – különösen a tudomány, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika terén – történő erősítése, valamint a nők szakképzési és egész életen át tartó tanulási programokban való részvételének ösztönzése a foglalkoztatáson belüli egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség előmozdításának fontos eleme; mivel a nők készségeit és szakértelmét gyakran alulértékelik – mint azokban a szakmákban és munkakörökben, ahol túlnyomó többségben nők dolgoznak –, anélkül, hogy ez objektív kritériumok alapján szükségszerűen indokolt lenne;

N.  mivel a 2006/54/EK irányelv kimondja, hogy a tagállamok meghatározott előnyöket nyújtó intézkedéseket tarthatnak fenn vagy fogadhatnak el annak érdekében, hogy az alulreprezentált nem számára a szakmai tevékenység folytatását megkönnyítsék, vagy hogy a szakmai előmenetelükben őket érő hátrányokat megakadályozzák vagy kiegyenlítsék, azzal a céllal, hogy a munka világában biztosítsák a férfiak és nők közötti gyakorlatilag teljes egyenlőséget(5);

O.  mivel az anyaság és a gyermekek, idősek, betegek vagy fogyatékossággal élő családtagok és más eltartottak gondozása további, időnként teljes munkaidőben végzett munkát jelent, amelyet majdnem mindig kizárólag nők végeznek; mivel ezt a munkát nem fizetik meg, és a társadalom sem értékeli megfelelően, bár óriási társadalmi jelentőséggel bír, hozzájárul a szociális jóléthez, és a GDP-hez hasonló gazdasági mutatókkal is lehet mérni; mivel ez szélesíti a nők és férfiak között lévő bérszakadékot, valamint kedvezőtlenül befolyásolja a nők karrierlehetőségeit a munkaerőpiacon kívül töltött évek vagy a részmunkaidős munkavégzés csökkentett óraszámának „költségén” keresztül, következésképpen növeli a férfiak és nők közötti nyugdíjszakadékot is; mivel tagállamonként eltérő ezen elemek hatása az egész életen át szerzett keresetre, a szülőknek jogszabályi intézkedések vagy kollektív szerződések által nyújtott támogatás szintjétől függően, ideértve a gyermekgondozást is;

P.  mivel a férfiak és nők közötti bérszakadék a nyugdíjba vonulás után növekszik, ennélfogva a nyugdíjszakadék jóval magasabb, mint a bérszakadék; mivel a nők átlagosan 39%-kal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak; mivel ez a helyzet olyan társadalmi és gazdasági tényezők miatt alakult így, mint a szakmailag jelentősen szegregált munkaerőpiac és a nők munkájának alulértékelése, valamint amiatt, hogy a nők nagyobb arányban dolgoznak részmunkaidőben, alacsonyabb órabérért, és kevesebb évet töltenek el a foglalkoztatásban; mivel ez növeli a nők nyugdíjba vonulás utáni elszegényedésének kockázatát; mivel az Unióban az idős nők több mint egyharmada egyáltalán nem rendelkezik nyugdíjjal;

Q.  mivel a nők egyes kategóriái – többek között az etnikai kisebbséghez tartozó, a leszbikus, a biszexuális, a transznemű, az egyedül élő, a fogyatékossággal élő és az idősebb nők – halmozott megkülönböztetés veszélyének vannak kitéve a foglalkoztatás és a munkavégzés során;

R.  mivel az „átdolgozott irányelv” egyértelműen kijelenti, hogy a terhességhez vagy a szülési szabadsághoz kapcsolódó kedvezőtlenebb bánásmód bármely formája hátrányos megkülönböztetésnek minősül; mivel világos biztosítékot tartalmaz a szülési szabadság után ugyanarra az álláshelyre vagy egyenlő beosztásba történő visszatérés, valamint a férfiak és nők szülői és/vagy örökbefogadási szabadsághoz való jog gyakorlása miatti elbocsátásától való védelme tekintetében;

S.  mivel a szociális partnerek (szakszervezetek és munkaadók) és a civil társadalom nagyon fontos szerepet játszik az egyenlő bánásmód elősegítésében és az egyenlő díjazáson alapuló munka fogalmának előmozdításában;

T.  mivel minden tagállamban vannak egyenlőséggel foglalkozó testületek, munkájuk és hatásuk azonban jelentősen eltér attól függően, hogy milyen mértékben függetlenek, illetve milyen hatáskörökkel és erőforrásokkal rendelkeznek; mivel az egyenlőséggel foglalkozó testületeket megfelelően támogatni és erősíteni kell az egyenlő bánásmód független és hatékony módon történő elősegítéséhez, ellenőrzéséhez és támogatásához kapcsolódó feladataik ellátásában;

U.  mivel a Parlament többször is felszólította a Bizottságot a meglévő jogszabályok felülvizsgálatára a nemek közötti bérszakadék kezelése céljából; mivel a szakadék megszüntetése eszköz lehetne a nők foglalkoztatási rátájának növelésére, számos európai család helyzetének javítására és a nők különösen nyugdíjba vonulás utáni elszegényedése kockázatának csökkentésére;

V.  mivel a nemek közötti bérszakadék megszüntetése az Európa 2020 stratégia által kitűzött, a foglalkoztatással, a szegénység csökkentésével, valamint a munkavállalók szabad mozgáshoz való alapvető európai jogának biztosításával kapcsolatos célok elérésének eszközeként szolgálna; mivel az európai hozzáadott érték értékelésében(6) foglalt következtetések szerint a nemek közötti bérszakadék egy százalékpontnyi csökkenésével 0,1%-os gazdasági növekedést lehetne elérni;

W.  mivel a hagyományos nemi szerepek és sztereotípiák még mindig nagy hatással vannak a nők és férfiak közötti feladatmegosztásra otthon, az oktatásban, a szakmai pályafutás során, a munkahelyen és általában a társadalomban;

Összesített értékelés

1.  megállapítja általánosságban véve, hogy a tagállamok összhangba hozták nemzeti jogukat az uniós joggal(7); hogy az „átdolgozott irányelv” rendelkezéseinek a nemzeti jogba történő helyes átültetése önmagában nem bizonyult elegendőnek annak teljes körű alkalmazásához és hatékony betartásához, és a férfiak és a nők bérezése közötti különbség továbbra is megvan;

2.  sajnálatosnak tartja, hogy annak ellenére, hogy a tagállamoknak csak az „átdolgozott irányelv” által hozott „jelentős mértékű változásokat” kellett átültetniük, az irányelvet csak két tagállamban ültették át kellően egyértelmű és megfelelő módon, és a többi 26 tagállamban továbbra is vannak függőben lévő kérdések; rámutat ugyanakkor, hogy ezeket a változásokat nem határozták meg világosan; kiemeli, hogy a végrehajtás nyomon követésére tett bizottsági erőfeszítések korlátozott hatással bírtak egy átfogó megközelítés alkalmazása és a nemzeti szintű hatékony végrehajtást lehetővé tevő szükséges iránymutatás biztosítása vonatkozásában;

3.  kiemeli, hogy a tagállamok nem ragadták meg a lehetőséget, hogy egyszerűsítsék és korszerűsítsék a foglalkoztatás és munkavégzés területén a férfiak és nők közötti esélyegyenlőségről és egyenlő bánásmódról szóló jogszabályaikat; rámutat, hogy a tagállamok részéről nemcsak azt várják, hogy átültessék az irányelvet, hanem azt is, hogy biztosítsák az egyenlő díjazás elve végrehajtásának nyomon követését, valamint a díjazás terén gyakorolt megkülönböztetés esetén rendelkezésre álló valamennyi jogorvoslat végrehajtását;

4.  sajnálattal állapítja, meg, hogy a Bizottság még mindig nem fogadta el azt a jogalkotási kezdeményezést, amelynek előterjesztésére a múlt évre vállalt kötelezettséget, és amelynek célja az egyenlő bérezés elve gyakorlati alkalmazásának előmozdítása és elősegítése; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy határozza meg az „átdolgozott irányelv” gyenge pontjait, és sürgősen készítse el az azt kiváltó jogalkotási javaslatot, megfelelőbb eszközöket irányozva elő benne az irányelvben foglalt rendelkezések tagállami szintű végrehajtásának és alkalmazásának ellenőrzésére;

5.  megjegyzi továbbá, hogy a munkahely elvesztésétől való félelem sok nőt arra késztetett, hogy lemondjon arról a lehetőségről, hogy a munkaidő csökkentésével vagy hasonló rendszerek révén összeegyeztesse a munkát és a családi életet, ami megnehezítette a kiegyensúlyozott családi élet megvalósítását, és egyes tagállamokban tovább rontotta a már eddig is alacsony születési rátát; kéri a Bizottságot, hogy értékelje ezt a tendenciát, valamint a különböző igazgatási szervek által az e jelenség megfékezése érdekében hozott intézkedéseket, és terjesszen elő intézkedéseket a válság munkahelyi egyenlő bánásmódra gyakorolt hatásának mérséklésére és a munka és a családi élet összeegyeztetésére;

Az egyenlő díjazásra vonatkozó rendelkezések alkalmazása

6.  hangsúlyozza, hogy igaz ugyan, hogy a nemek közötti foglalkoztatási és bérszakadék kismértékben csökkent az elmúlt években, ez azonban nem annak a következménye, hogy javult volna a nők helyzete, hanem annak, hogy a gazdasági válság idején csökkent a férfiak foglalkoztatási aránya és díjazása;

7.  kiemeli, hogy az EBU ítélkezési gyakorlatával összhangban az egyenlő díjazás elvét a férfiak és nők javadalmazásának minden eleme tekintetében kell vizsgálni;

8.  megismétli, hogy szükség van az olyan fogalmak uniós szintű összevetésre alkalmas, világos és egységes meghatározására, mint például a nemek közötti bérszakadék, a nemek közötti nyugdíjszakadék, a díjazás, a közvetlen és közvetett megkülönböztetés a díjazásban, az „egyenlőnek” tartott munka és az egyenlő értékű munka; úgy véli, hogy az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban a munka értékét objektív kritériumok – így a képesítési, szakmai és képzési követelmények, készségek, erőfeszítés és felelősség, az elvállalt munka és a feladatok jellege – alapján kell felmérni és összehasonlítani; rámutat, hogy a meglévő számos típusú – törvényben vagy szerződésben szabályozott – munkaszerződés miatt a nemek közötti bérszakadék jelenlegi számítási módszere az egyenlő díjazás problémájának félreértelmezéséhez vezethet; felszólítja a Bizottságot, hogy elemezze a lehetséges torzításokat, és javasoljon megfelelő megoldásokat, ideértve az uniós tagállamok tőzsdéin jegyzett vállalatok – kivéve a kis- és középvállalkozások (kkv-k) – esetében a kötelező bérellenőrzés, valamint meg nem felelés esetén a szankcionálási lehetőség bevezetését;

9.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat a meglévő munkaértékelési és besorolási rendszerek feltérképezésére, amelyek között jelentős eltérés is lehet; felszólítja a Bizottságot iránymutatások bevezetésére nemi szempontból semleges munkaértékelési és besorolási rendszerekhez, beleértve olyan egyedi intézkedéseket is, mint a nők és férfiak arányos képviselete az értékelő bizottságokban, nemi szempontból semleges munkaköri leírások és korrekciós táblázatok kialakítása, valamint a munka értékének megállapítására vonatkozó világos kritériumok meghatározása; felszólítja a tagállamokat, hogy a Bizottság által közzétett iránymutatásokon alapuló, egyértelmű és nemi szempontból semleges munkaköri értékelési és besorolási rendszereket vezessenek be és használjanak annak érdekében, hogy feltárhassák a jellemzően nők által végzett munkák alulértékeléséhez kapcsolódó, díjazás terén gyakorolt közvetett megkülönböztetést;

10.  hangsúlyozza, hogy a szakmai értékelési és minősítési rendszereknek lehetőség szerint kollektív tárgyaláson kell alapulniuk;

11.  rámutat, hogy a világos és harmonizált munkakör-besorolási rendszerek és a bérek nagyobb átláthatósága javítani fogja az igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesítését; megjegyzi, hogy számos tagállam hozott már külön intézkedéseket a bérek átláthatóságára; kiemeli az ezen intézkedések között lévő egyenlőtlenségeket, és tudomásul veszi a bérek átláthatóságáról szóló 2014. évi bizottsági ajánlásokat, bár sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ezek nem kötelező erejűek; felszólítja a tagállamokat a bizottsági ajánlások aktív végrehajtására pozitív intézkedések folyamatos, az eddig sikeresnek bizonyult jogalkotáson keresztül történő meghozatala révén, a bérek átláthatóságát elősegítő ajánlott és személyre szabott intézkedések bevezetésével; felszólítja a Bizottságot ezen ajánlások – többek között a vállalkozásoknak az egyes alkalmazotti vagy munkaköri kategóriákban fizetett, nemek szerint lebontott átlagos javadalmazásról való rendszeres jelentéstételével kapcsolatos követelmény – valódi hatásának értékelésére; felszólítja a Bizottságot, hogy az új jogalkotási javaslatába foglalja bele a bérek átláthatóságáról, a nemek közötti bérszakadékról és az egyenlőséggel foglalkozó testületek hatásköréről szóló 2014. évi bizottsági ajánlásokban említett intézkedéseket; felszólítja a tagállamokat, hogy gyakoroljanak nyomást az egyenlőtlen javadalmazási gyakorlatokra, és mozdítsák elő a bérek átláthatóságát, ahogy azt többek között a szakszervezetek és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó testületek is kérték;

Az egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezések alkalmazása

12.  hangsúlyozza a nyugdíjrendszereken belüli közvetett diszkriminációval szembeni fellépés fontosságát, nem csupán a foglalkoztatói nyugdíjrendszerek, hanem a törvényes öregséginyugdíj-biztosítási rendszerek által alkalmazott gyakorlatok esetében is; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió Bírósága egyértelművé tette, hogy a foglalkoztatási nyugdíjrendszereket díjazásnak kell tekinteni, és hogy ennélfogva az egyenlő bánásmód elve e rendszerekre is vonatkozik, annak ellenére, hogy bizonyos tagállamokban problémákat okoz a törvényileg szabályozott és a foglalkoztatói nyugdíjrendszerek közötti különbségtétel, másokban pedig ismeretlen a foglalkoztatói nyugdíjrendszerek fogalma, ami közvetett munkaerő-piaci diszkriminációhoz vezethet; elismeri, hogy a nők a rövidebb munkaidő, a rövidebb szolgálati idő, a nemek közötti munkaerő-piaci horizontális és vertikális szegregáció és a nemek közötti bérszakadék miatt korlátozottabb hozzáféréssel rendelkeznek a foglalkoztatói nyugdíjrendszerekhez, a hozzájáruláson alapuló rendszerek pedig csak ritkán veszik figyelembe a gondozással összefüggő időkiesést és a kényszerből választott részmunkaidős munkát; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a kötelező állami nyugdíjrendszerről a foglalkoztatói nyugdíjrendszerekre és a magánnyugdíjrendszerekre való áttérés nemek közötti nyugdíjszakadékra gyakorolt hatását; felszólítja a Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon ezen elv végrehajtását, és tegyen arról jelentést, mivel néhány tagállamban az átültetés pontatlannak bizonyult;

13.  felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák a nők anyasággal kapcsolatos jogosultságainak védelmét, valamint hozzanak intézkedéseket a munkavállalók terhesség alatti, illetve a szülési szabadság után a munkába való visszatéréskor történő tisztességtelen elbocsátása ellen; felszólítja a Tanácsot, hogy végre fogadjon el egy közös álláspontot a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló irányelv (a szülési szabadságról szóló irányelv) felülvizsgálatáról; felszólítja a Tanácsot, hogy a lehető leghamarabb fogadjon el közös álláspontot a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúly javításáról és kapcsolódó intézkedésekről szóló irányelvre irányuló javaslatról;

14.  megjegyzi, hogy a szülési szabadsághoz és az apasági és/vagy örökbefogadási szabadsághoz kapcsolódó hátrányos megkülönböztetés ellen védelmet nyújtó rendelkezések végrehajtása terén jelentős különbségek vannak a tagállamok között; hangsúlyozza, hogy átfogó módon, nemzeti szinten kell foglalkozni a meglévő egyedi kihívásokkal, amelyek közé tartoznak az ágazati (állami és magán) és szervezeti (vállalatok közötti, valamint a nagyvállalatok és a kis- és középvállalkozások közötti) jellegű különbségek, az atipikus és részmunkaidős szerződéseket érintő helyzet, valamint a határozott időre szóló szerződések felbontásának gyakorlata a védelmi időszak alatt és az önkéntes felmondások ösztönzése;

15.  felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a munkaerőpiacon és a foglalkoztatáshoz való hozzáférés tekintetében a megkülönböztetésmentesség és az egyenlőség elve alkalmazásának biztosítása érdekében tegyenek lépéseket a halmozott megkülönböztetés minden formájának felszámolására, ideértve az etnikai kisebbségek tagjaival és a fogyatékossággal élőkkel szembeni megkülönböztetést, valamint a nem, életkor, vallás vagy meggyőződés, szexuális irányultság és nemi identitás alapján történő megkülönböztetést is, továbbá hogy hozzanak szociális védelmi intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a nők fizetése és szociális juttatásai – többek között nyugdíja – egyenlő legyen azokéval a férfiakéval, akik ugyanolyan vagy hasonló tapasztalattal ugyanazt a munkát vagy ugyanolyan értékű munkát végeznek;

16.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hatékony nyomon követési rendszerekkel tegyenek felügyeleti és ellenőrzési lépéseket a zaklatás és a nemi alapú – többek között a terhességhez és a szülési, illetve más típusú szabadsághoz kapcsolódó – hátrányos megkülönböztetés eseteivel kapcsolatos adatok összegyűjtésének javításáért; úgy véli, hogy ezekre az esetekre továbbá ki kell alakítani egy szankciórendszert, de mindenekelőtt a megelőzésre kell törekedni, amely a terhes nők vagy anyák számára hozzáférhetővé tesz olyan szolgáltatásokat, amelyek segíthetnek nekik ezen állapotukat összeegyeztetni a munkájukkal anélkül, hogy – amint az sajnos még mindig túl gyakran megesik – választaniuk kelljen a munka és a család között; felszólítja a Bizottságot, hogy 2006/54/EK irányelv végrehajtásáról szóló értékelő jelentésén belül értékelje a (szexuális zaklatással kapcsolatos) 26. cikk végrehajtását;

17.  felszólítja a Bizottságot, hogy javasoljon a munkahelyi szexuális zaklatás elleni hatékonyabb küzdelmet szolgáló, egyértelmű intézkedéseket; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a személyeket a munkahelyi megkülönböztetéssel szemben védő uniós jogszabályok ellenére a transznemű munkakeresők 30%-át érte megkülönböztetés a munkakeresés folyamán, és a transznemű nők körében volt a legvalószínűbb, hogy megkülönböztetés célpontjává válnak az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének az LMBT személyekkel kapcsolatos európai felmérését megelőző évben; rámutat arra, hogy ez az Európai Unió Alapjogi Chartájának megsértése; felhívja a Bizottságot, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó irányelvek végrehajtása keretében szorosan kövesse nyomon a nemzeti panaszkezelő szervek és eljárások hatékonyságát a nemi identitás, a nemi önkifejezés és a nemváltás tekintetében; felszólítja a Bizottságot, hogy nyújtson szakmai útmutatást a tagállamok számára a foglalkoztatás terén megvalósuló, „nemi jellegzetességen” alapuló megkülönböztetés kezelésére; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa és ösztönözze a tagállamokat abban, hogy bevonják a transznemű és interszexuális személyeket a sokszínűséggel kapcsolatos képzésekbe és a munkáltatókkal a munkahelyi intézkedésekre – pl. az anonim munkaerő-felvételi eljárások elősegítésére – vonatkozóan folytatott együttműködésbe; felhívja a tagállamokat, hogy vegyék igénybe az Európai Szociális Alap (ESZA) pénzeszközeit a transznemű személyekkel szembeni megkülönböztetés problémájának az EUB ítélkezési gyakorlatával összhangban álló tevőleges megoldásához;

18.  sajnálatosnak tartja, hogy az irányelv átültetésekor sok tagállamban még mindig nem vezettek be kifejezett védelmet a nem megváltoztatásával összefüggő megkülönböztetéssel szemben, és felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kérje számon a tagállamokat; ismételten hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályaik keretében egyértelműen megtiltsák a szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló megkülönböztetés minden formáját; úgy véli, hogy minden transznemű személyre ki kell terjeszteni az irányelv által azok számára biztosított jelenlegi védelmet, akik meg kívánják változtatni a nemüket, illetve akiknél ez folyamatban van vagy már megtörtént; e tekintetben szorgalmazza, hogy az irányelv jövőbeli átdolgozása során abba kifejezetten foglalják bele a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés tilalmát;

19.  rámutat, hogy e téren számos okból korlátozott az igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesítése, mint például az eljárások hossza és költségei, néhány tagállamban az egyenlőséggel foglalkozó testületek előtt álló kihívások, a bérek átláthatóságának hiánya, az ingyenes jogsegély hiánya miatt, és azért, mert az áldozatok a munkahelyi megbélyegzéstől vagy megtorlástól való félelem miatt nem emelnek szót a munkahelyi megkülönböztetés ellen; kiemeli, hogy a bizonyítási teher szabályának alkalmazása szintén problémákat okoz számos tagállamban, mivel megnehezíti a női munkavállalók védelmének lehetőségét, akik sokszor nem vagy csak korlátozottan jutnak hozzá ezekhez az információkhoz, és attól félnek, hogy elveszíthetik munkahelyüket; felszólítja a tagállamokat és a regionális és helyi hatóságokat, hogy vállaljanak aktív szerepet a hátrányos megkülönböztetés áldozatainak segítésében, akár közvetlenül, akár az e területen működő, esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezeteknek, szakszervezeteknek, közösségi szervezeteknek és nem kormányzati szervezeteknek nyújtott támogatás révén; rámutat, hogy e téren az igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesítésének javítását célzó megfelelő megoldás az lenne, ha egyenlőséggel foglalkozó független testületeket hatalmaznának fel arra, hogy segítséget, többek között ingyenes jogsegélyt nyújtsanak a hátrányos megkülönböztetés áldozatainak, valamint képviseljék ezeket a személyeket a bérezési megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyekben; javasolja ezzel összefüggésben, hogy a tagállamokban hozzanak létre bizalmas bejelentést szolgáló rendszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy a nők bejelentsék a foglalkoztatás területén tapasztalt esetleges egyenlőtlen bánásmódot;

20.  felszólítja a Bizottságot a meglévő bevált gyakorlatok értékelésére, megosztására és összevetésére, valamint ezen értékelés eredményeinek megosztására azon hatékony intézkedések tekintetében, amelyeket a tagállamok tehetnek a munkaadók, a szakszervezetek és a szakképzésben részt vevő szervezetek ösztönzésére, hogy akadályozzák meg a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés minden formáját – különösen a munkahelyi zaklatást és szexuális zaklatást illetően –, a foglalkoztatáshoz való hozzáférés javítása révén, további szakképzést kínálva, és a bevált gyakorlatokat népszerűsítve;

21.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket annak érdekében, hogy a nők számára Európa-szerte megkönnyítsék és javítsák az egész életen át tartó tanuláshoz, a szakképzéshez és a mentori hálózatokhoz való hozzáférést, különösen a férfiak uralta ágazatokban, valamint terjesszék a bevált gyakorlatokat;

Az egyenlő bánásmód előmozdítása és a társadalmi párbeszéd

22.  megismétli, hogy az egyenlőséggel foglalkozó testületeknek elég hatáskörrel és kellő erőforrásokkal és személyzettel kell rendelkezniük ahhoz, hogy hatékonyan és függetlenül nyomon kövessék a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdítását célzó jogszabályokat, és beszámoljanak azokról; hangsúlyozza, hogy az egyenlőséggel foglalkozó testületek függetlenségét minden tagállamban biztosítani kell, és hogy e testületek pontos intézményi formájának megállapítása a tagállamok felelőssége;

23.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat a szociális partnerek (szakszervezetek és munkaadók), civil társadalom és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó testületek ösztönzésére, hogy mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőség munkahelyi gyakorlatainak nyomon követését, ideértve a munka és a magánélet összeegyeztetésének megkönnyítését célzó rugalmas munkafeltételeket is, a kollektív megállapodások és az alkalmazandó bérskálák és munkaköri besorolási rendszerek további alapos vizsgálatát a nők közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetésének megakadályozása érdekében; hangsúlyozza az egyéb eszközök, mint például a kollektív szerződések, a magatartási kódexek, továbbá a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kutatások, tapasztalatcsere és a legjobb gyakorlatok cseréje jelentőségét is a megkülönböztetés elleni jobb védelem biztosítása érdekében;

24.  úgy véli, hogy az adatvédelem nem hozható fel jogos mentségként arra, hogy nem tesznek közzé évente tájékoztatást a munkahelyi bérekkel kapcsolatban;

25.  felszólítja a tagállamokat, hogy erősítsék meg a nagy- és középvállalkozások arra irányuló kötelezettségét, hogy biztosítsák az egyenlő bánásmód szisztematikus előmozdítását, és hogy rendszeresen nyújtsanak megfelelő tájékoztatást a munkavállalóiknak többek között az egyenlő díjazásról; ismételten rámutat, hogy az egyenlő bérezést figyelmen kívül hagyó munkaadók tekintetében a pénzbírság bevezetése valószínűleg jelentős eszközként szolgálna a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséhez;

26.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg a férfiak és nők közötti egyenlőség megvalósításának intézményi mechanizmusait, különösen azáltal, hogy megfelelő technikai, emberi és pénzügyi erőforrásokat biztosítanak az egyenlő bérezés elvével kapcsolatos ellenőrző és büntető intézkedésekért felelős intézmények számára, és hogy ösztönözzék a szociális partnereket a kollektív megállapodások egyenlőségi dimenziójának értékelésére;

27.  felhívja a figyelmet arra, hogy meg kell erősíteni az állami munkaügyi ellenőrzés mechanizmusait és be kell vezetni a munka értékének mérésére szolgáló módszereket, amelyek feltárják például az alacsony bérezésű, elsősorban női munkavállalókkal betöltött szakmai kategóriák létrehozását, amelynek következtében burkoltan megjelenik a fizetésbeli hátrányos megkülönböztetés;

28.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a fő tudatosságnövelő intézkedéseket a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés áldozatainak jogait illetően; kiemeli, hogy valamennyi érdekelt fél, így a szociális partnerek (szakszervezetek és munkaadók) és a nem kormányzati szervezetek együttműködésére is szükség van a nők és férfiak munkájáról alkotott sztereotípiák, illetve ezeknek a munka értékére és az alacsony fizetésre való hatásának kezelése céljából, többek között a munkához jutás terén, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a vállalatok a legképzettebb jelöltet a képesítésük előre megállapított, egyértelmű, semlegesen megfogalmazott, megkülönböztetésmentes és félreérthetetlen követelményeket alkalmazó összehasonlító elemzése alapján válasszák ki;

29.  rámutat, hogy az „átdolgozott irányelv” által bevezetett egyik újdonság a munka, a magán- és a családi élet összeegyeztetésére vonatkozó hivatkozás; felszólítja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal és a szociális partnerekkel (szakszervezetekkel és munkaadókkal) történő konzultáció után hozzon egyedi intézkedéseket ezen a téren a nők és férfiak jogainak bővítésére; hangsúlyozza, hogy e tekintetben különösen szükség van arra, hogy a barcelonai célkitűzések értelmében bővítsék az állami gyermekgondozási infrastruktúrát;

30.  felszólítja a Bizottságot és tagállamokat, hogy európai, nemzeti, regionális és helyi szinten széles körben növeljék az egyenlő díjazással és a nyugdíjszakadékkal, valamint a nők közvetlen és közvetett munkahelyi hátrányos megkülönböztetésével kapcsolatos lakossági tudatosságot; felszólítja a Bizottságot, hogy határozzon meg egy nemek közötti bérszakadék elleni küzdelemre vonatkozó európai évet;

31.  rámutat arra, hogy sok nő az önfoglalkoztatás mellett dönt, mivel ez az egyetlen foglalkoztatási forma, amely lehetővé teszi számukra a családi élet és a munka összeegyeztetését; megállapítja ugyanakkor, hogy sok tagállamban az önfoglalkoztatóknak nyújtott szociális védelem és támogatás nem éri el a bérből élő munkavállalókét;

Ajánlások

32.  felszólítja ismételten a tagállamokat, hogy következetesen léptessék életbe és hajtsák végre a 2006/54/EK irányelvet, ösztönözzék a szociális partnereket (szakszervezeteket és munkaadókat) és a nem kormányzati szervezeteket aktívabb szerepvállalásra az egyenlő bánásmód előmozdításában, többek között a nemek közötti bérkülönbségeket kezelő cselekvési tervek révén, konkrét fellépésekkel és az eredmények nyomon követésével vállalati, ágazati, nemzeti és uniós szinten;

33.  felszólítja a Bizottságot, hogy az „átdolgozott irányelv” alkalmazásáról szóló jelentése és ezen állásfoglalás nyomán vizsgálja felül a 2006/54/EK átdolgozott irányelvet, amire a Parlament már korábban, pontosabban a konkrét és világos ajánlásokat is tartalmazó 2012. május 24-i állásfoglalásában is felszólított;

34.  kiemeli, hogy a nemi szempontból semleges munkaköri besorolási és értékelési rendszerek, valamint a bérek átláthatósága az egyenlő bánásmód előmozdításának elengedhetetlen eszközei; felszólítja a Bizottságot ezzel kapcsolatban, hogy ezen eszközöket foglalja bele az „átdolgozott irányelvet” felváltó új irányelvre vonatkozó javaslatába; rámutat, hogy csak egy harmonizált megközelítés egyeztethető össze a munkavállalók szabad mozgáshoz való alapvető európai jogával;

35.  rámutat arra, hogy találni kell egy olyan módszert a munkahelyek nemek szerinti torzítás nélküli értékelésére, amely lehetővé teszi a munkahelyek összehasonlítását fontosságuk és összetettségük alapulvételével annak meghatározása érdekében, hogy milyen helyet foglal el az adott munkahely egy másikhoz képest valamely ágazaton vagy szervezeten belül, függetlenül attól, hogy a munkahelyet férfi vagy nő tölti-e be;

36.  kéri, hogy a vállalkozások igazgatótanácsaiban biztosítsák a nemek képviseletének kiegyensúlyozottságát;

37.  felszólítja a Bizottságot, hogy a nemek közötti bérszakadék megvilágítása érdekében az új irányelvben vezessen be kötelező bérellenőrzést az uniós tagállamok tőzsdéin jegyzett vállalatokra nézve – a kis- és középvállalkozások (kkv-k) kivételével –, valamint vezessen be uniós szintű szankciókat, amelyek kizárnák az uniós költségvetésből finanszírozott termékek és szolgáltatások közbeszerzési eljárásaiból a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kötelezettségeiket nem teljesítő vállalatokat; felszólítja a tagállamokat, hogy ugyanezt tegyék az állami támogatásból finanszírozott vállalatokkal is;

38.  felszólítja a tagállamokat, hogy maguk is mutassanak példát a nők egyenlőtlen javadalmazása elleni küzdelem tekintetében a kormányzati szerveknél, a közintézményeknél és általában az állami vállalatoknál;

39.  felszólítja a Bizottságot, hogy az egyenlőséggel foglalkozó nemzeti testületek függetlenségének és hatékonyságának biztosítása érdekében vezessen be közös szabályokat és ellenőrzéseket;

40.  felszólítja a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az egyenlőtlen bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés – különösen a halmozott megkülönböztetés – áldozatai jogosultak legyenek arányos kártérítésre az érvényes jogi előírásoknak megfelelően;

41.  felhívja a tagállamokat, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket a bizonyítási teher megfordításának érdekében, biztosítva, hogy mindenkor a munkáltatónak kelljen bizonyítania, hogy az azonosított bánásmódbeli különbség nem valamely megkülönböztetés következménye;

42.  hangsúlyozza, hogy fokozni kell a sztereotípiák elleni küzdelmet szolgáló nemzeti és uniós erőfeszítéseket, ezért valamennyi társadalmi réteget célzó tájékoztató kampányokat kell indítani, ösztönözni kell a tömegkommunikációs eszközök nagyobb szerepvállalását, stratégiákat kell kidolgozni, amelyek a nőket arra ösztönzik, hogy olyan pályát vagy foglalkozást válasszanak, amelyekben a nők kevésbé képviseltetik magukat, az oktatásba és a szakképzésbe pedig be kell vezetni a nemek közötti egyenlőség kérdését;

43.  kiemeli, hogy csak az egyenlő bánásmód elvének hatékony megvalósításával lehet valódi javulást elérni a nők munkaerő-piaci helyzetében, és hogy ez valódi politikai akaratot és stratégiai együttműködést igényel az egyes szereplők között európai, nemzeti, ágazati és szervezeti szinten; kéri ezért az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki a foglalkoztatás terén mutatkozó egyenlőtlenségekkel és a munkanélküliséggel kapcsolatos mutatók csökkentésére irányuló, időbeli referenciapontokat, mérföldköveket és célkitűzéseket tartalmazó aktív stratégiát, ahogy az más területeken, például az Unióban bekövetkező közlekedési balesetek számának csökkentése terén sikeresen megtörtént;

44.  felszólítja a tagállamokat, hogy valóban a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezést alkalmazzanak, hogy előmozdítsák a nők munkaerő-piaci helyzetének javítását; felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezéssel kapcsolatos legjobb gyakorlatok példáinak cseréjét;

45.  hangsúlyozza a nők politikai és gazdasági döntéshozatalban való részvételét előmozdító pozitív intézkedések elfogadásának fontosságát; megjegyzi, hogy a kötelező kvóták alkalmazása bizonyult az említett célkitűzés elérését szolgáló egyik legjobb módszernek;

46.  rámutat, hogy szintén pozitív intézkedésekkel kell ösztönözni a kevésbé reprezentált nem részvételét azokban a meghatározott szakmákban, ahol nyilvánvaló nemi alapú horizontális szegregáció érvényesül;

47.  felszólítja a Bizottságot, hogy elemezze a nyugdíjszakadékhoz vezető tényezőket, és vizsgálja meg e szakadék uniós és nemzeti szinten történő csökkentésére irányuló konkrét, akár jogalkotási és/vagy nem jogalkotási intézkedések szükségességét;

48.  felkéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket a nemek közötti nyugdíjszakadék csökkentése érdekében, amely a nemek közötti bérszakadék egyenes következménye, valamint értékeljék az új nyugdíjrendszereknek a nők különböző csoportjaira gyakorolt hatását, különös figyelmet fordítva a részmunkaidős szerződésekre és az atipikus foglalkoztatási formákra;

49.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy minden vonatkozó – különösen a szegénység elleni küzdelemre irányuló – uniós politika és nemzeti program keretében lépjenek fel a nemek közötti egyenlőtlen bérezéssel szemben;

50.  felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen a dolgozó anyák, az otthon maradó anyák és a gyermektelen nők helyzetét összehasonlító tanulmányt, amelynek célja, hogy jobban rávilágítson a nők e csoportjainak munkaerő-piaci pozíciójára, külön megvizsgálva a foglalkoztatási szinteket, a bér- és nyugdíjszakadékot és a szakmai előmenetelt;

51.  hangsúlyozza a megbízható, összehasonlítható és rendelkezésre álló mennyiségi és minőségi mutatók, valamint a nemek szerinti statisztikák fontosságát az irányelv végrehajtásában és nyomon követésében, és emlékeztet e tekintetben a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének szerepére; felszólítja a tagállamokat, hogy bocsássanak az Eurostat rendelkezésére kiváló minőségű éves statisztikákat a nemek közötti bérszakadékkal kapcsolatban, hogy értékelni lehessen a fejleményeket EU-szerte;

52.  felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt arról, hogy a valamely személy neme megváltoztatásának hivatalos elismeréséhez kapcsolódó eljárások, illetve az ilyen eljárások hiánya milyen hatással vannak a transznemű személyek munkaerő-piaci helyzetére, különösen a foglalkoztatáshoz való hozzáférésükre, a javadalmazásuk szintjére, a szakmai előmenetelükre és a nyugdíjukra;

53.  rámutat, hogy az európai szemeszter keretében tett országspecifikus ajánlásoknak tartalmazniuk kellene a nemek közötti bérszakadék, a hátrányos megkülönböztetés és a nőket sújtó időskori szegénység kockázatának csökkentésére irányuló, valamint az egyenlő bánásmód elvének hatékony végrehajtására irányuló célokat is;

54.  kéri a Bizottságot, hogy alaposan tanulmányozza a harmadik szektorban, a szociális gazdaságban és a kollaboratív gazdaságban dolgozó nők foglalkoztatási helyzetét, és minél előbb terjesszen elő az e szektorokban dolgozó nők foglalkoztatásának ösztönzését és pozíciójának védelmét célzó stratégiát;

55.  felszólítja a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a be nem jelentett foglalkoztatással és a bizonytalan munkahelyekkel szemben; hangsúlyozza, hogy a nők által végzett, be nem jelentett munkák száma magas, ami kedvezőtlen hatást gyakorol a nők jövedelmére, társadalombiztosítási ellátására és védettségére, és rossz hatással van az Unió GDP-jére; hangsúlyozza, hogy a – főként a nők által végzett – háztartási munka problémáját különleges kihívásként kell kezelni, mivel a munkavégzés elsősorban az informális szektorban történik, egyénileg és jellegénél fogva láthatatlan módon, és ezért hatékony kezeléséhez a helyzetre szabott intézkedések kidolgozására van szükség; sajnálatosnak tartja az atipikus szerződési formák, köztük a munkaidőt nem rögzítő szerződések révén történő visszaéléseket, amelyek segítségével elkerülhető a foglalkoztatási és szociális védelmi kötelezettségek betartása; sajnálatosnak tartja továbbá, hogy nőtt a nők körében az aktív keresők szegénységi rátája;

56.  hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak intézkedéseket kell javasolnia a) a nemek közötti bérszakadék csökkentésére, b) a nők gazdasági függetlenségének növelésére, c) a nők munkaerőpiachoz való hozzáférésének és szakmai előmenetelének javítására, d) a nemek közötti egyenlőség jelentős fokozására a döntéshozatalban, valamint e) a nemekkel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés struktúráinak és gyakorlatainak felszámolására;

o
o   o

57.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 204., 2006.7.26., 23. o.
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0375.
(3) HL C 264. E, 2013.9.13., 75. o.
(4) http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Employment_statistics.
(5) A 2006/54/EK irányelv 3. cikke és az EUMSZ 157. cikkének (4) bekezdése.
(6) A férfiak és nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló európai hozzáadott érték értékelése, melyet 2013-ban készített el a Parlament.
(7) Az átdolgozott irányelv alkalmazásáról szóló bizottsági jelentés (COM(2013)0861) szerint.

Jogi nyilatkozat