Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2017/2594(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : B8-0381/2017

Előterjesztett szövegek :

B8-0381/2017

Viták :

PV 31/05/2017 - 14
CRE 31/05/2017 - 14

Szavazatok :

PV 01/06/2017 - 7.11
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P8_TA(2017)0242

Elfogadott szövegek
PDF 286kWORD 52k
2017. június 1., Csütörtök - Brüsszel Végleges kiadás
A reziliencia mint az EU külső tevékenységének egyik stratégiai prioritása
P8_TA(2017)0242B8-0381/2017

Az Európai Parlament 2017. június 1-i állásfoglalása a rezilienciáról mint az EU külső tevékenységének egyik stratégiai prioritásáról (2017/2594(RSP))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 21. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 208., 210. és 214. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió 2016 júniusában közzétett, kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájára,

–  tekintettel „Az EU rezilienciapolitikája – Az élelmiszerválságok tanulságai” című, 2012. október 3-i bizottsági közleményre (COM(2012)0586), valamint a „A válság által sújtott országok rezilienciájára vonatkozó, a 2013 és 2020 közötti időszakra szóló cselekvési terv” című, 2013. június 19-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2013)0227),

–  tekintettel a Tanácsnak az EU rezilienciapolitikájáról szóló, 2013. május 28-i következtetéseire,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 2015. szeptember 25-i, „Alakítsuk át világunkat: A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című A/RES/70/1. sz. határozatára,

–  tekintettel a részes felek konferenciájának az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás hatálybalépéséről szóló 1/CP.21 határozatára,

–  tekintettel a katasztrófakockázat-csökkentés 2015–2030 közötti szendai keretére, amelyet a 2015. március 14. és 18. között a japán Szendaiban tartott, a katasztrófakockázatok csökkentésével foglalkozó 3. ENSZ-világkonferencián fogadtak el,

–  tekintettel a „Cselekvési terv a 2015–2030-as időszakra szóló szendai katasztrófakockázat-csökkentési keretről – A katasztrófakockázatokkal kapcsolatos tájékoztatásra épülő megközelítés minden uniós politikában” című, 2016. június 16-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra ((SWD(2016)0205),

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Főtitkárának a 2016. augusztus 23-i humanitárius világtalálkozó eredményeiről szóló jelentésére (A/71/353),

–  tekintettel az Európai Bizottság „Méltóságban élni: a segélyfüggőségtől az önállóságig – Kényszerű lakóhelyelhagyás és fejlesztés” című, 2016. április 26-i közleményére (COM(2016)0234),

–  tekintettel korábbi állásfoglalásaira, különösen az „EU reziliencia- és katasztrófakockázat-csökkentési politikája: az élelmiszerválságok tanulsága” című, 2013. december 11-i(1), illetve „a humanitárius csúcstalálkozó előkészítéséről: a humanitárius segítségnyújtás kihívásai és lehetőségei” című, 2015. december 16-i(2), valamint a fejlesztésre vonatkozó európai konszenzus felülvizsgálatáról szóló, 2017. február 14-i(3) állásfoglalására,

–  tekintettel a rezilienciáról mint az EU külső tevékenységének egyik stratégiai prioritásáról szóló, a Bizottsághoz intézett kérdésre (O-000033/2017 – B8-0313/2017),

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság állásfoglalási indítványára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint 1,6 milliárd ember él 56 instabilnak minősített országban(4); mivel az instabilitást többnyire emberi tevékenység okozza; mivel a kiszolgáltatott helyzetek olyan tényezők miatt növelik a különböző népességcsoportok kiszolgáltatottságát, mint a konfliktusok és bizonytalanság, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés hiánya, a kényszerű lakóhelyelhagyás, a szélsőséges szegénység, az egyenlőtlenség, az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, a gazdasági sokkok, a rossz kormányzás és az intézmények gyengesége, a korrupció és a büntetlenség, valamint az éghajlatváltozás hatásai által tovább súlyosbított természeti katasztrófák; mivel a reziliencia fejlesztése különösen fontos az érzékeny helyzetekben, amelyeket az OECD öt különböző és egymással összefüggő dimenzió mentén határoz meg, úgymint gazdasági, környezeti, politikai, biztonsági és társadalmi dimenzió;

B.  mivel a reziliencia fogalmát már évek óta használják az uniós szakpolitikákban és más nemzetközi szervezeteknél, és a jelek szerint használata egyre elterjedtebb; mivel a Tanács 2013-as következtetései a rezilienciáról úgy határozzák meg ezt a fogalmat, mint az a képesség, hogy „egy egyén, egy háztartás, egy közösség, egy ország vagy egy régió a stressz- és sokkhatásokra fel tud-e készülni, azoknak ellen tud-e állni, azokhoz tud-e alkalmazkodni és azokból gyorsan fel tud-e épülni anélkül, hogy a fejlődés hosszú távú kilátásai csökkennének”;

C.  mivel az Európai Unió kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiája (EUGS) az EU külső fellépései öt prioritásának egyikeként nevezi meg az „állami és társadalmi rezilienciát az Uniótól keletre és délre”, és úgy határozza meg a rezilienciát, mint „az államok és társadalmak képessége a megújulásra, aminek köszönhetően képesek ellenállni a belső és külső válságoknak, illetve talpra állni azok után”; mivel az EUGS kijelenti, hogy „az ellenállóképes állam középpontját egy demokratikus, ellenállóképes társadalom, az intézményekbe vetett bizalom és a fenntartható fejlődés jelenti”;

D.  mivel az EUGS kimondja továbbá, hogy az EU „együttes megközelítést fog alkalmazni a humanitárius, a fejlesztési, a migrációs, a kereskedelmi, beruházási, infrastrukturális, oktatási, egészségügyi és kutatási szakpolitikái terén”, és többek között testre szabott politikákat fog a továbbiakban is alkalmazni, hogy támogassa az inkluzív és elszámoltatható kormányzást, az emberi jogok előmozdítását, valamint a helyi tulajdonhoz való jogokon alapuló megközelítést alkalmazza az igazságszolgáltatás reformjára, a biztonsági és a védelmi ágazatra, az érzékeny helyzetű államok támogatására, a szegénység és az egyenlőtlenség elleni küzdelemre, valamint a fenntartható fejlődés előmozdítására, a civil társadalommal fenntartott kapcsolatok elmélyítésére, az energia- és a környezetvédelmi ágazat reformpolitikájára és az élelmiszertermelés, illetve a vízhasználat fenntartható megoldásainak támogatására;

E.  mivel az EU külső fellépései terén a reziliencia növeléséhez sokrétű megközelítésre van szükség, ezt pedig a fejlesztést szolgáló politikák koherenciájának elvével összhangban a különböző uniós politikák, különösen a fejlesztési segélyek, adott esetben a humanitárius segítségnyújtás, valamint a környezettel összefüggő szakpolitikák bővítése révén lehetne ösztönözni, egyértelműen a kiszolgáltatottság és a katasztrófakockázatok csökkentésére, mint a humanitárius szükségletek mérséklésének döntő fontosságú eszközére összpontosítva; mivel az Unió külpolitikája is központi szerepet játszik a reziliencia előmozdítása terén, különösen a fenntartható fejlesztés, az emberi jogok, valamint a politikai párbeszéd elősegítése révén, egyúttal támogatva a korai figyelmeztető rendszereket és a társadalmi-gazdasági sokkhelyzetek, például az éhezés, az egyenlőtlenségek növekedése, az emberi jogok megsértése, az erőszakos konfliktusok megelőzéséért, illetve előfordulásuk esetén a kezelésükért munkálkodva;

F.  mivel az EU-nak integrált megközelítést kell népszerűsítenie külső fellépései tekintetében, ezzel egyidejűleg fokozva hozzájárulását a fenntartható fejlődéshez, és elismerve minden szakpolitika küldetését és célkitűzéseit, ahogyan ezt a szerződések is teszik; mivel amint azt a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus is megfogalmazza, ez különösen fontos a konfliktushelyzetekben, illetve az EU humanitárius tevékenysége során, amit nem lehet válságkezelési eszköznek tekinteni, és amit teljes mértékben a humanitárius segítségnyújtás elvei vezérelnek, és az egységes, hatékony és jó minőségű humanitárius reagálásra irányul; mivel az EU-nak továbbra is támogatnia kell az emberi jognak és a nemzetközi humanitárius jognak a konfliktusban részt vevő minden fél általi tiszteletben tartását;

G.  mivel a humanitárius tevékenységek során egy sor, a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom és a nem kormányzati szervezetek katasztrófaelhárítással kapcsolatos magatartási kódexében, valamint nagyrészt a „Humanitárius chartában” rögzített nemzetközileg elismert normákat és elveket kell követni;

H.  mivel a reziliencia fejlesztését a fenntartható fejlődés előmozdításába illeszkedő hosszú távú erőfeszítésként kell felfogni, és mivel a fejlődés csak abban az esetben lesz fenntartható, ha az ellenáll a megrázkódtatásoknak, a nyomásnak és a változásoknak; mivel az EU külpolitikájának és fejlesztési együttműködési programjainak részeként a reziliencia előmozdításának függenie kell a körülményektől, és a lakosságuk felé szintén elszámoltatható partnerországok kormányának nemzeti rezilienciastratégiájához való hozzájárulásra kell törekednie;

I.  mivel a kockázat megértése, a kockázatkezelés megerősítése és a korai előrejelzésbe, a korai reagálásba, a megelőzésbe, illetve a katasztrófakockázat-csökkentésbe való beruházás – összhangban a szendai kerettel – elengedhetetlen a reziliencia megvalósításához, és ennélfogva elengedhetetlen a fenntartható fejlődési célok elérése szempontjából;

J.  mivel a rezilienciára vonatkozó uniós megközelítésben továbbra is központi jelentőségűnek kell maradnia az emberekre összpontosítás, többek között – lehetőség szerint – a nemzeti, regionális és helyi szintű szervekkel és kapacitásokkal való együttműködés és ezek építése révén, valamint a civil társadalmi szervezetek és a helyi közösségek központi szerepének elismerése és erősítése útján;

K.  mivel a természeti és az ember okozta katasztrófák eltérő módon sújtják a nőket, a lányokat, a fiúkat és a férfiakat, a nemek közötti egyenlőtlenségek súlyosbítják a stressz- és sokkhatásokat, és akadályozzák a fenntartható fejlődést;

L.  mivel a válságokban és a konfliktusokban a nők és a lányok szenvednek a legtöbbet; mivel a nők és a lányok aránytalan mértékben ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a természeti katasztrófák során és azt követően elveszítik megélhetésüket, biztonságukat, sőt akár életüket; mivel a nők és a lányok a lakóhelyük elhagyása és a hagyományos védelmi és támogatási rendszerek összeomlása miatt fokozott veszélynek vannak kitéve; mivel a válságokkal összefüggésben a nemi erőszak, a szexuális kizsákmányolás és a kockázatos magatartás valószínűsége jelentősen megnöveli a nem kívánt terhességek, a szexuális úton terjedő fertőzések és a reproduktív egészséggel kapcsolatos szövődmények valószínűségét;

M.  mivel a nők jogainak erősítése kulcsfontosságú a reziliencia elősegítése érdekében; mivel annak érdekében, hogy a programok eredményesek, átfogók és fenntarthatók legyenek, fel kell építeniük és fokozniuk kell a rezilienciát, és be kell vonniuk a nőket, és foglalkozniuk kell a sajátos képességekkel és problémamegoldási mechanizmusokkal;

N.  mivel a család jelenti az egyének és a társadalmak társadalmi és gazdasági szerepvállalásához kapcsolódó alapvető termelési, fogyasztási, reprodukciós és felhalmozási funkciók megvalósítására szolgáló legjelentősebb intézményt; mivel a családok és azok tagjai gondoskodó támogatási rendszereket építenek ki, és reziliens viselkedésük tükröződhet az optimizmus, a találékonyság és az eltökéltség szokásos kialakulásának fennmaradásában a megpróbáltatások ellenére is; mivel ezek az erősségek és erőforrások lehetővé teszik az egyén számára, hogy sikeresen reagáljon a válságokra és a kihívásokra;

O.  mivel az EU külső fellépései során a reziliencia megközelítésének különös figyelmet kell szentelnie a lakosság legkiszolgáltatottabb rétegei, köztük a legszegényebbek, a kisebbségek, a lakhelyelhagyásra kényszerítettek, a nők, gyermekek, a migránsok, a HIV-vel élők, az LMBTI-személyek, valamint a fogyatékossággal élők és az idősek szükségleteinek;

1.  üdvözli a reziliencia előmozdítása fontosságának elismerését az EU kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájában azáltal, hogy az az EU külső fellépéseinek egyik stratégiai prioritásává vált; üdvözli azt a pozitív hozzájárulást, amely nyomán a reziliencia előmozdítása kiemelt figyelmet kaphat politikai, diplomáciai és biztonsági téren a partnerországokban, de hangsúlyozza, hogy a reziliencia nem szűkíthető le ezekre a dimenziókra;

2.  megerősíti, hogy az EU tagállamainak tiszteletben kell tartaniuk a hivatalos fejlesztési támogatásra vonatkozó kötelezettségvállalásaikat, és erősíteniük kell a rezilienciát a fejlesztési és humanitárius segélynyújtásra vonatkozó stratégiai és tervezési folyamataik révén; ezzel kapcsolatban kiemeli az OECD rezilienciára vonatkozó rendszerelemzési keretének fontosságát, amely elősegíti a stratégiák lefordítását eredményesebb ágazatközi és többdimenziós programtervekre;

3.  úgy véli, hogy az EU jelenlegi rezilienciapolitikája – a válságok és sebezhetőségek kiváltó okainak kezelésére tett kötelezettségvállalásokat is beleértve –, amint azt a 2012. évi közlemény és a 2013-as tanácsi következtetések meghatározzák, alapvetően továbbra is érvényes és folytatandó, ugyanakkor elismeri annak szükségességét, hogy az e politika végrehajtásából levont tanulságokat új közös közleménybe foglalják bele; tudni szeretné, hogy a közlemény hogyan fogja figyelembe venni az értékelésekből származó elemeket, miután az első nagyobb tervezett értékelésre csak 2018-ban kerül sor; úgy véli, hogy a rezilienciára vonatkozó, 2013–2020 közötti időszakra szóló cselekvési tervet teljes körűen végre kell hajtani;

4.  hangsúlyozza a reziliencia többdimenziós – emberi, gazdasági, környezeti, politikai, biztonsági és társadalmi – jellegét, és üdvözli, hogy ez a fogalom egyre fontosabb az EU kül- és biztonságpolitikájában, továbbá a fejlesztési együttműködés és a humanitárius segítségnyújtás területén; kiemeli, hogy az egyes szakpolitikák külön megbízatását és céljait tiszteletben kell tartani a fenntartható fejlődésre irányuló politikák közötti nagyobb koherencia előmozdítása során; emlékeztet annak fontosságára, hogy az EU minden külső fellépésében gondoskodni kell a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia elvének érvényesüléséről annak biztosítása révén, hogy az uniós szakpolitikák ne ássák alá a fejlődő országok fenntartható fejlesztési célok elérésére irányuló erőfeszítéseit;

5.  különösen hangsúlyozza a humanitárius segítségnyújtás speciális helyzetét, mivel ennek kizárólag a szükségleteken kell alapulnia, és azt az emberség, a semlegesség, a pártatlanság és a függetlenség alapvető humanitárius elveinek lehető legteljesebb körű tiszteletben tartása, valamint a genfi egyezményben és a hozzá csatolt jegyzőkönyvekben előírt emberi jogok betartása mellett kell végrehajtani; hangsúlyozza, hogy a humanitárius elvek tiszteletben tartása elengedhetetlen a szükséget szenvedő népességhez való eljutáshoz, illetve a humanitárius szereplők védelméhez;

6.  üdvözli, hogy az Unió és a tagállamok által biztosított humanitárius segítségnyújtásra a más támogató partnerek által a szükséges orvosi ellátást illetően – többek között a fegyveres konfliktusokban nemi erőszak áldozatává vált nők és lányok esetében a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés tekintetében – előírt korlátozások helyett a nemzetközi humanitárius jog alkalmazandó;

7.  kiemeli, hogy a reziliencia partnerországokban való kiépítése hosszú távú folyamat, és ezért ezt be kell építeni a lakosság legkiszolgáltatottabb szegmenseit magukba foglaló fejlesztési programokba, valamint a pénzügyi kötelezettségvállalásokba; hangsúlyozza, hogy az új közös közleménynek ezt el kell ismernie, és támogatnia kell a reziliencia – mint a partnerországok, különösen az instabil helyzetű államok fenntartható fejlődési stratégiáinak lényeges eleme – előmozdítását; megjegyzi, hogy ezeknek a stratégiáknak a konkrét körülményekhez kell igazodniuk, és összhangban kell lenniük a hatékony fejlesztés elveivel, amelyek a következők: a támogatott partnerországok felelősségvállalása a fejlesztési prioritásokért (ezen belül a nemzeti fejlesztési stratégiák összehangolása), eredményorientáltság, inkluzív fejlesztési partnerségek, valamint átláthatóság és kölcsönös elszámoltathatóság; e tekintetben hangsúlyozza az Európai Parlament, a nemzeti parlamentek, valamint a civil társadalom fontos nyomon követési és ellenőrzési szerepét;

8.  sürgeti a Bizottságot, hogy a rezilienciát és annak multidimenzionális jellegét alapvető elemként építse be a fejlődő országokkal folytatott szakpolitikai párbeszédébe;

9.  kiemeli az EU rezilienciával összefüggő fellépései közös programozásának általános fontosságát humanitárius és fejlesztési támogatásaiban a kiegészítő jelleg maximalizálásának és a támogatások szétaprózódása csökkentésének biztosítása, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a rövid távú fellépések lerakják a közép- és hosszú távú beavatkozások alapjait;

10.  hangsúlyozza a legkevésbé fejlett országok és az instabil államok számára biztosított technikai segítségnyújtás fontosságát – különösen a fenntartható területgazdálkodás, az ökoszisztémák megőrzése és a vízellátás területén –, mivel ezek alapvető kérdések a környezet és a benne élő emberek számára egyaránt előnyös megoldások megvalósítása érdekében;

11.  emlékeztet arra, hogy leginkább a szegények azok, akik továbbra is megérzik a katasztrófák hatásait a bevételek és a jólét tekintetében; kitart amellett, hogy ezért az uniós fejlesztési együttműködés elsődleges és átfogó célkitűzése a szegénységnek a fenntartható fejlődés keretein belül történő felszámolása, hogy mindenki számára biztosítható legyen a méltóság és a tisztességes megélhetés;

12.  hangsúlyozza a katasztrófakockázat-csökkentés jelentőségét a reziliencia kiépítésében; felszólítja az EU-t, hogy gondoskodjon arról, hogy a reziliencia előmozdítása az új együttes közleményben igazodjék a szendai katasztrófakockázat-csökkentési keretben tett kötelezettségvállalásokhoz és célokhoz, és az Európai Bizottság szendai keretre vonatkozó cselekvési terve révén kerüljön végrehajtásra, amely valamennyi uniós szakpolitika esetében támogatja a katasztrófakockázatra vonatkozó tájékozottságon alapuló megközelítést, illetve gondoskodjon arról is, hogy erre a prioritásra elegendő forrást fordítsanak; hangsúlyozza, hogy a kockázatkezelés elengedhetetlen a fenntartható fejlődés eléréséhez, és a szorgalmazza inkluzív helyi és nemzeti katasztrófakockázat-csökkentési stratégiák kidolgozását, valamint a kiszolgáltatottság csökkentése és a reziliencia növelése érdekében az egész társadalomra és az összes veszélyforrásra kiterjedő megközelítés kialakítását; felszólít a katasztrófakockázat-csökkentés, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a városfejlesztési politikák és kezdeményezések közötti kapcsolatok megerősítésére;

13.  kéri, hogy a személyes és közösségi ellenálló képesség, valamint a kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportokra összpontosítás – ideértve a társadalom legszegényebbjeit, a kisebbségeket, a családokat, a nőket, gyermekeket, a migránsokat, a HIV-vel élőket, az LMBTI-személyeket, a fogyatékossággal élő személyeket és az időseket – maradjon továbbra is az EU külső fellépéseiben a reziliencia előmozdításának központi eleme; kiemeli a reziliencia kiépítése során a civil társadalom és a helyi közösségek központi szerepét; hangsúlyozza a lebontott adatok gyűjtésének és terjesztésének fontosságát a kiszolgáltatott csoportok helyzetének megértése és kezelése szempontjából;

14.  rámutat arra, hogy a reziliencia hatékony kiépítéséhez el kell ismerni a családok jelentőségét, és támogatni kell sokkelnyelő képességüket;

15.  olyan, a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő programozásra szólít fel, amely a katasztrófákkal és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességük kialakítása során fokozza a nők részvételét és foglalkozik aggályaikkal, és amely gondoskodik a nők jogairól, többek között tulajdonjogaikról és földtulajdonaik biztonságáról, többek között a vízre, az erdőkre, a lakhatásra és az egyéb vagyontárgyakra vonatkozóan is;

16.  további erőfeszítéseket szorgalmaz a nők egészséghez és szexuális egészségügyi felvilágosításhoz, családtervezéshez, terhesgondozáshoz és szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz, különösen a nagyrészt még megvalósításra váró, az anyák egészségének javításával, többek között a csecsemő- és gyermekhalandósággal és a magas kockázatú szülésekkel kapcsolatos 5. millenniumi fejlesztési cél területén;

17.  kiemeli, hogy vészhelyzetek idején fontos az egészségügyhöz és a szolgáltatásokhoz, valamint a vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez való hozzáférés, továbbá a közösségekre vonatkozó hosszú távú egészségügyi tervezés;

18.  megjegyzi, hogy a kényszerű és tartós lakóhelyelhagyás számos érzékeny helyzetben lévő, konfliktus sújtotta országban és a velük szomszédos országokban különösen nagy kihívás; hangsúlyozza, hogy feltétel nélkül garantálni kell a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek védelmét, valamint hogy rendkívül fontos az érintett népességcsoportok és az őket befogadó közösségek rezilienciájának és önállóságának kiépítése, ahogyan azt az Európai Bizottságnak „Méltóságban élni” című közleménye is vázolja; emlékeztet az önállóság jelentőségére a méltóság és az ellenálló képesség előmozdítása szempontjából;

19.  hangsúlyozza, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek, valamint az erőszak egyéb formái, például embercsempészet és nemi alapú erőszak áldozatává vált lakosság világszerte történő védelme és segítése érdekében meg kell hosszabbítani a menekültek helyzetére vonatkozó egyezményt és a kampalai egyezményt, ezek a személyek ugyanis megalapozottan félnek az üldöztetéstől vagy súlyos sérelem veszélyének lehetnek kitéve;

20.  elismeri, hogy az országok ellenálló képessége a reziliencia fontos dimenziója, és hangsúlyozza, hogy az országok rezilienciája és stabilitása közvetlenül az emberi jogok tiszteletben tartásából, a demokrácia erejéből, a jogállamiságból és a jó kormányzásból, az intézmények iránti bizalomból és az ország polgárai előtti elszámoltathatóságból, de mindenekelőtt a polgároknak a lehetséges megoldások azonosításába egyénileg és szervezeteken belül történő bevonásából, valamint a célkitűzésekből fakad, ezen tényezők közül pedig mindegyiket elő kell mozdítani és védelmezni kell az EUGS végrehajtása során; hangsúlyozza az alapvető közszolgáltatások – többek között az oktatás, az egészségügy, a vízellátás és a megfelelő higiénés körülmények – megerősítésének fontosságát a reziliencia fokozása érdekében;

21.  hangsúlyozza, hogy az EU külső fellépései során fenn kell tartani a reziliencia fogalmának világszintű földrajzi hatályát; megjegyzi, hogy a reziliencia előmozdításának célként kell szerepelnie az emberi jogok és a fenntartható fejlődés előmozdítása terén a partnerországokban, és nem szabad pusztán az EU-t közvetlenül érintő biztonsági válságokkal küzdő földrajzi területekre korlátozódnia; hangsúlyozza, hogy az ellenálló képesség előmozdításának előtérbe kell helyeznie a legkevésbé fejlett országokat, az instabil államokat, valamint a visszatérő és idényjellegű válságoknak kitett országokat, és minden esetben különös figyelmet kell ezekre fordítania, kezelve egyben a válságok kiváltó okait, nevezetesen a megelőzéssel és készültséggel kapcsolatos tevékenységek támogatása révén;

22.  hangsúlyozza a korai előrejelző rendszerek és a korai reagálási képességek mint a rezilienciát elősegítő mechanizmusok fontosságát, és felhívja az EU-t, hogy fokozza erőfeszítéseit ezen a területen, mégpedig a különböző szereplők közötti szorosabb helyszíni együttműködés előmozdítása révén, különösen az uniós küldöttségeknél, valamint azáltal, hogy bizonytalan helyzetekben közös elemzést dolgoz ki és a természeti csapásoknak különösen kitett, hasonló veszélyekkel küzdő régiókkal való eszmecserét alakít ki, ami lehetővé tenné a jobb megértést, valamint az uniós szakpolitikák és az uniós intézmények, valamint a tagállamok között a koordináltabb válaszadást;

23.  felhív, hogy elegendő mennyiségű forrást biztosítsanak a reziliencia előmozdítására, összhangban ennek az EU stratégiai prioritásai között elfoglalt helyével; üdvözölne egy stratégiai átgondolást a következő többéves pénzügyi keret előtt arról, hogy a reziliencia fejlesztési és segítségnyújtási stratégiákba és programokba történő szisztematikus beépítése érdekében az EU miként tudná jobban hatékonyabban felhasználni a meglévő külső finanszírozási eszközöket és az innovatív mechanizmusokat, amellett, hogy továbbra is hozzáigazítja azokat a nemzetközileg megállapított fejlesztéshatékonysági alapelvekhez; hangsúlyozza, hogy a fellépések különböző, egymást kiegészítő eszközökből finanszírozhatóak, és hangsúlyozza, hogy a fejlesztési együttműködési eszközöknek központi célként fenn kell tartaniuk a szegénység visszaszorítását;

24.  kiemeli, hogy a katasztrófákkal és a válsághelyzetekkel kapcsolatban fokozni és fejleszteni kell az oktatást, valamint javítani kell az információ- és ismeretterjesztést, -gyűjtést és -közlést, ami elősegíti a közösségi reziliencia kiépítését és előmozdítja a magatartásbeli változásokat és a katasztrófára való felkészülés kultúráját;

25.  ösztönzi az állami és a magánszektor közötti, rezilienciával kapcsolatos együttműködés fokozását; e tekintetben emlékeztet „A magánszektor meghatározóbb szerepe a fejlődő országok inkluzív és fenntartható növekedésének elérése érdekében” című bizottsági közleményre; felszólítja a Bizottságot, hogy segítse még inkább elő a magánszektor részvételét azáltal, hogy ösztönzőket és megfelelő környezetet teremt a magánszervezetek számára ahhoz, hogy a partnerországokban részt tudjanak venni a reziliencia kiépítésében és a kockázatcsökkentésben;

26.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Bizottság alelnökének / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének.

(1) HL C 468., 2016.12.15., 120. o.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0459.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0026.
(4) OECD (2016), States of Fragility 2016: Understanding violence, OECD-kiadványok, Párizs.

Jogi nyilatkozat