Index 
Elfogadott szövegek
2017. október 3., Kedd - StrasbourgVégleges kiadás
Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása
 Egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozása ***I
 Az ICCAT hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések ***I
 A nők gazdasági szerepvállalása az uniós magán- és állami szektorban
 A civil társadalom szűkülő mozgásterének kezelése a fejlődő országokban
 A kiberbűnözés elleni küzdelem
 Az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatai

Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása
PDF 246kWORD 46k
Az Európai Parlament 2017. október 3-i állásfoglalása az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások aktuális állásáról (2017/2847(RSP))
P8_TA(2017)0361B8-0538/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Egyesült Királysággal az Európai Unióból való kilépésére vonatkozó bejelentése nyomán kezdődő tárgyalásokról szóló, 2017. április 5-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az Európai Tanácsnak az Egyesült Királyság EUSZ 50. cikke szerinti bejelentését követő, 2017. április 29-i iránymutatásaira (50. cikk) és a Tanács határozatának 2017. május 22-i mellékletére, amely irányelveket fektet le a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságával az állam Európai Unióból való kilépésének szabályait meghatározó megállapodásról folytatandó tárgyalásokra vonatkozóan,

–  tekintettel a Bizottságnak „A polgárok jogaira vonatkozó alapelvek” és „A pénzügyi elszámolásra vonatkozó alapelvek” című, 2017. június 12-i állásfoglalásaira, valamint „Az Írországról/Észak-Írországról folytatott párbeszédre vonatkozó irányelvek” című, 2017. szeptember 20-i állásfoglalására,

–  tekintettel az Egyesült Királyság kormányának az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésével kapcsolatos ügyekben tett állásfoglalásaira, és különösen „Az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok és az Egyesült Királyság Európai Unióban élő állampolgárai helyzetének védelme” című a 2017. június 26-i és az „Észak-Írország és Írország” című 2017. augusztus 16-i állásfoglalására,

–  tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel jelenleg a megmaradó 27 tagállam (EU-27) mintegy 3,2 millió állampolgára él az Egyesült Királyságban és az Egyesült Királyság 1,2 millió állampolgára él az EU-27 országaiban;

B.  mivel azok az uniós állampolgárok, akik egy másik tagországban telepedtek le, ezt az Európai Unió jogszabályai értelmében élvezett jogaik és azon jogos feltételezés alapján tették, hogy ezekkel a jogokkal egész életükben rendelkeznek majd;

C.  mivel az Európai Parlament az Európai Unió valamennyi polgárát, így az Egyesült Királyság polgárait is képviseli és az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséhez vezető folyamat során mindvégig az ő érdekeik védelmében fog fellépni;

D.  mivel az Egyesült Királyságban és néhány más tagállamban a közelmúltban előforduló adminisztratív incidensek azt bizonyítják, hogy már most is diszkriminációra kerül sor az EU-27 tagállamok polgárai ellen az Egyesült Királyságban, illetve az Egyesült Királyság polgárai ellen az EU-27 tagországaiban, befolyásolva az érintett polgárok életét és korlátozva jogaik tényleges gyakorlását;

E.  mivel az Egyesült Királyság Európai Unióból való rendezett kilépése szükségessé teszi Írország egyedülálló helyzetének és sajátos körülményeinek rendezését, az 1998. április 10-i nagypénteki megállapodás és annak valamennyi része megőrzését és a „kemény” határ megjelenésének megelőzését;

F.  mivel Észak-Írország azon polgárai, akik gyakorolták vagy gyakorolhatják az ír állampolgársághoz való jogukat, uniós állampolgárságot kapnak és semmilyen módon nem szabad akadályozni vagy gátolni, hogy maradéktalanul gyakorolhassák a Szerződések szerinti jogaikat;

G.  mivel mind az Európai Uniónak, mind az Egyesült Királyságnak maradéktalanul be kell tartania azokat a pénzügyi kötelezettségeket, amelyek az Egyesült Királyság uniós tagságának időszakában keletkeztek;

H.  mivel az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2017. szeptember 22-i firenzei beszédében némileg pontosította az állampolgári jogokat, az Írországgal és Észak-Írországgal kapcsolatos ügyeket, a pénzügyi rendezés kérdését, az átmeneti időszak szükségességét és az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatok kilátásait;

1.  megismétli az Egyesült Királysággal az Európai Unióból való kilépésére vonatkozó bejelentése nyomán kezdődő tárgyalásokról szóló, 2017. április 5-i állásfoglalásában érintett tárgyköröket;

2.  hangsúlyozza, hogy az Európai Tanács által 2017. április 29-én elfogadott iránymutatások és az ezt követő, a Tanács által 2017. május 22-én elfogadott tárgyalási irányelvek összhangban állnak az Európai Parlament 2017. április 5-i állásfoglalásával; üdvözli, hogy az Európai Unió tárgyalója e mandátummal teljes összhangban jár el;

3.  megjegyzi, hogy a 2017. április 5-i parlamenti állásfoglalásnak megfelelően az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2017. szeptember 22-i beszédében határozott időtartamú átmeneti időszakra tett javaslatot; rámutat, hogy erre az átmenetre csak a meglévő uniós szabályozási, költségvetési, felügyeleti, igazságszolgáltatási és végrehajtási eszközök és struktúrák alapján kerülhet sor; hangsúlyozza, hogy egy ilyen átmeneti időszak – akkor, amikor az Egyesült Királyság már nem uniós tagállam – csak a közösségi vívmányok egészének folytatása lehet, ami a négy szabadság (a polgárok, a tőke, a szolgáltatások és az áruk szabad mozgása) maradéktalan alkalmazását vonja maga után, valamint hogy erre csak a személyek szabad mozgásának bármilyen új feltétel előírása révén való korlátozása nélkül kerülhet sor; hangsúlyozza, hogy ez az átmeneti időszak csak az Európai Unió Bíróságának (EUB) teljes körű joghatósága alatt képzelhető el; ragaszkodik ahhoz, hogy ebbe az átmeneti időszakba csak azzal a feltétellel lehet beleegyezni, hogy a felek az Egyesült Királyság kilépésével kapcsolatos valamennyi kérdést lefedő, teljes körű kilépési megállapodást kötnek;

A polgárok jogai

4.  hangsúlyozza, hogy a kilépési megállapodásnak tartalmaznia kell az állampolgárok által jelenleg élvezett valamennyi jogot úgy, hogy helyzetükben nem áll be lényeges változás, továbbá biztosítania kell a viszonosság, az egyenlőség, az egyenértékűség és a megkülönböztetésmentesség elveinek érvényesülését az Egyesült Királyságban lakó uniós állampolgárok, illetve az Európai Unióban lakó brit állampolgárok számára; hangsúlyozza különösen, hogy a jogosult uniós polgároknak és az Egyesült Királyság kilépése után született gyermekeknek családtagként, nem pedig független joggyakorlóként kell a kilépési megállapodás hatálya alá tartozniuk, hogy a jövőbeli családtagoknak továbbra is részesedniük kell a tartózkodási jogban ugyanazon rendelkezések értelmében, mint a jelenlegi családtagok, hogy a dokumentumoknak az uniós joggal összhangban deklaratívnak kell lenniük, hogy minden nehézkes igazgatási eljárást kerülni kell, valamint hogy az uniós jogban meghatározott valamennyi kedvezménynek exportálhatónak kell lennie;

5.  hangsúlyozza e tekintetben, hogy a kilépési megállapodásnak meg kell tartania a polgárok jogaira vonatkozó valamennyi uniós szabályt a vonatkozó uniós jogszabályokban meghatározottak szerint, ám úgy véli, hogy az Egyesült Királyságnak a 2017. június 26-i állásfoglalásában meghatározott javaslatai e tekintetben nem felelnek meg a várakozásnak, különösen az a javaslat, amelyik a „letelepedett jogállás” új kategóriájának az Egyesült Királyság menekültügyi törvénye értelmében történő létrehozására irányul; aggodalmának ad hangot, hogy ezek a javaslatok, a tárgyalások lassú menete és az uniós polgárok jövőbeli státuszával kapcsolatosan közzétett politikai lehetőségek szükségtelen nehézségeket és aggodalmakat okoznak az EU-27 tagállamok Egyesült Királyságban élő polgárai számára;

6.  aggodalmának ad hangot az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok ellen alkalmazott sajnálatos adminisztratív gyakorlatok ellen; emlékezteti továbbá az Egyesült Királyságot, hogy amíg uniós tagállam marad, addig tiszteletben kell tartania és végre kell hajtania az Európai Unió jogszabályait, és tartózkodnia kell mindennemű adminisztratív vagy más gyakorlattól, amely többek között a munkahelyükön akadályozza vagy hátrányosan megkülönbözteti az Egyesült Királyságban élő EU-27 tagállamok polgárait; elvárja viszont, hogy az összes többi tagállam biztosítsa az Európai Unióban élő brit állampolgárok számára, hogy az Európai Unió jogszabályainak megfelelő elbánásban részesüljenek, tekintve, hogy mindaddig uniós polgárok maradnak, amíg az Egyesült Királyság ki nem lép az Európai Unióból;

7.  megjegyzi, hogy az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2017. szeptember 22-i beszédében kötelezettséget vállalt annak biztosítására, hogy az EU-27 tagállamok Egyesült Királyságban élő polgárainak jogai közvetlen hatással bírnak azáltal, hogy a kilépési megállapodást az Egyesült Királyság törvényei közé foglalják; hangsúlyozza, hogy ezt oly módon kell megtenni, hogy megelőzzék e tekintetben az egyoldalú változtatásokat, lehetővé tegyék az uniós polgárok számára, hogy a kilépési megállapodásban foglalt jogokra hivatkozzanak közvetlenül az Egyesült Királyság bíróságai és közigazgatása előtt, valamint elsőbbséget biztosítsanak az Egyesült Királyság törvényeivel szemben; hangsúlyozza, hogy az uniós jogrend koherenciájának és integritásának biztosítása érdekében továbbra is az EUB-nak kell az uniós jog és a kilépési megállapodás értelmezésének és végrehajtásának egyetlen és illetékes szerveként működnie; várakozással tekint az Egyesült Királyság ezzel kapcsolatos konkrét javaslatai elé;

Írország és Észak-Írország

8.  hangsúlyozza, hogy a kilépési megállapodásnak foglalkoznia kell Írország egyedülálló helyzetével és sajátos körülményeivel, teljes mértékben összhangban a nagypénteki megállapodás valamennyi részével, az együttműködés elismert területeivel és az Európai Unió jogszabályaival annak érdekében, hogy biztosítani lehessen az észak-írországi békefolyamat folytonosságát és stabilitását;

9.  meggyőződése, hogy az Egyesült Királyság kormányának felelőssége egy olyan egyedülálló, hatékony és megvalósítható megoldás felkínálása, amely megelőzi a „kemény” határ megjelenését, biztosítja a nagypénteki megállapodás valamennyi részének való teljes körű megfelelést, összhangban áll az uniós joggal és teljes mértékben biztosítja a belső piac és a vámunió integritását; úgy véli, hogy az Egyesült Királyságnak továbbra is méltányos módon hozzá kell járulnia az Észak-Írországot/Írországot támogató pénzügyi segítséghez; sajnálja, hogy az Egyesült Királyságnak az Észak-Írországról és Írországról szóló állásfoglalásában meghatározott javaslatai e tekintetben nem felelnek meg a várakozásnak; megjegyzi másrészt, hogy az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2017. szeptember 22-i beszédében kizárta fizikai infrastruktúra felállítását a határnál, ami azt feltételezi, hogy az Egyesült Királyság továbbra is a belső piac és a vámunió tagja marad, vagy hogy Észak-Írország valamilyen formában a belső piac és a vámunió tagja marad;

10.  megismétli, hogy bármilyen megoldás születik is Észak-Írország tekintetében, az nem befolyásolhatja az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatokról szóló megbeszélések során kialakítandó megoldásokat;

Pénzügyi elszámolás

11.  tudomásul veszi az Egyesült Királyság miniszterelnökének 2017. szeptember 22-i beszédében elhangzott kijelentést a pénzügyi elszámolással kapcsolatosan, ám e tekintetben konkrét javaslatokat vár az Egyesült Királyság kormányától; kiemeli, hogy a konkrét javaslatok eddigi hiánya komolyan hátráltatta a tárgyalásokat, és hogy e területen lényeges előrelépésre van szükség, mielőtt elkezdődnének a megbeszélések más területekkel, többek között az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatok keretével kapcsolatosan;

12.  újból megerősíti, hogy „A pénzügyi elszámolásra vonatkozó alapelvek” című, 2017. június 12-i bizottsági állásfoglalással összhangban az Egyesült Királyságnak teljes mértékben tiszteletben kell tartania az Európai Unió tagállamaként vállalt pénzügyi kötelezettségeit, és kitart amellett, hogy ezt a kérdést teljes egészében rendezni kell a kilépési megállapodásban; rámutat elsősorban a többéves pénzügyi keretből és a saját forrásokról szóló 2014. évi határozatból(2) származó pénzügyi kötelezettségekre, amelyek magukban foglalják – az átmeneti időszaktól függetlenül – az Európai Unió fennálló kötelezettségvállalásait, kötelezettségeinek rá eső részeit, többek között a függő kötelezettségeket, valamint az Európai Unióból való kilépés költségeit, ugyanis szó sem lehet arról, hogy a 28 tagállam által vállalt kötelezettségvállalásokat csak a megmaradó 27 tartsa tiszteletben;

A tárgyalások előrehaladása

13.  emlékeztet, hogy a tárgyalások szakaszos megközelítésével összhangban, ami alapvető fontosságú ahhoz, hogy az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése rendezett körülmények között történjen, alapvető előrelépést kell elérni a polgárok jogait, Írországot és Észak-Írországot, valamint az Egyesült Királyság pénzügyi kötelezettségeinek elszámolását illetően, hogy meg lehessen kezdeni a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatok keretével és az átmeneti időszakkal kapcsolatosan;

14.  kiemeli annak alapvető fontosságát, hogy az Egyesült Királyság miniszterelnökének 2017. szeptember 22-i beszédében vállalt kötelezettségek az Egyesült Királyság álláspontjában érzékelhető változásokká és ennek megfelelően konkrét javaslatokká váljanak, hogy a tárgyalások első szakaszában felgyorsuljon a munka, a második szakaszban pedig lehetővé váljon a megbeszélések kölcsönös bizalom és őszinte együttműködés alapján történő megkezdése egy, az Egyesült Királyság és Európai Unió közötti társulás keretében kialakítandó új és szoros partnerségről;

15.  azon a véleményen van, hogy a negyedik tárgyalási körben nem sikerült kellő előrelépést elérni a polgárok jogait, Írországot és Észak-Írországot, valamint az Egyesült Királyság pénzügyi kötelezettségeinek elszámolását illetően; felszólítja az Európai Tanácsot, hogy amennyiben az ötödik tárgyalási fordulóban e három területen ezzel az állásfoglalással összhangban nincs jelentős áttörés, 2017 októberi ülésén döntsön arról, hogy elhalasztja arra vonatkozó értékelését, hogy kellő előrelépés történt-e e kérdések tekintetében;

o
o   o

16.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanácsnak, az Európai Unió Tanácsának, az Európai Bizottságnak, a nemzeti parlamenteknek, valamint az Egyesült Királyság kormányának.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0102.
(2) A Tanács 2014/335/EU, Euratom határozata (2014. május 26.) az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről (HL L 168., 2014.6.7., 105. o.).


Egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozása ***I
PDF 247kWORD 44k
Állásfoglalás
Szöveg
Az Európai Parlament 2017. október 3-i jogalkotási állásfoglalása az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 2011/65/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2017)0038 – C8-0021/2017 – 2017/0013(COD))
P8_TA(2017)0362A8-0205/2017

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2017)0038),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 114. cikkére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C8-0021/2017),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2017. július 5-i véleményére(1),

–  a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően,

–  tekintettel az illetékes bizottság által az eljárási szabályzat 69f. cikkének (4) bekezdése alapján jóváhagyott ideiglenes megállapodásra és a Tanács képviselőjének 2017. június 28-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért a Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére,

–  tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére (A8-0205/2017),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslata helyébe másik szöveget szándékozik léptetni, azt lényegesen módosítja vagy lényegesen módosítani kívánja;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2017. október 3-án került elfogadásra az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 2011/65/EU irányelv módosításáról szóló (EU) 2017/... európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadására tekintettel

(A Parlament és a Tanács megállapodása következtében a Parlament álláspontja megegyezik a végleges jogalkotási aktussal, az (EU) 2017/2102 irányelvvel.)

(1) A Hivatalos Lapban még nem tették közzé.


Az ICCAT hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések ***I
PDF 261kWORD 51k
Állásfoglalás
Szöveg
Függelék
Az Európai Parlament 2017. október 3-i jogalkotási állásfoglalása az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottságot (ICCAT) létrehozó egyezmény hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések megállapításáról, valamint az 1936/2001/EK, az 1984/2003/EK és az 520/2007/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2016)0401 – C8-0224/2016 – 2016/0187(COD))
P8_TA(2017)0363A8-0173/2017

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2016)0401),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 43. cikkének (2) bekezdésére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C8-0224/2016),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2016. október 19-i véleményére(1),

–  tekintettel az illetékes bizottság által az eljárási szabályzat 69f. cikkének (4) bekezdése alapján jóváhagyott ideiglenes megállapodásra és a Tanács képviselőjének 2017. június 14-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért a Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére,

–  tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére, valamint a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A8-0173/2017),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;

2.  jóváhagyja ezen állásfoglaláshoz mellékelt nyilatkozatát;

3.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslata helyébe másik szöveget szándékozik léptetni, azt lényegesen módosítja vagy lényegesen módosítani kívánja;

4.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2017. október 3-án került elfogadásra az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottságot (ICCAT) létrehozó egyezmény hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések megállapításáról, valamint az 1936/2001/EK, az 1984/2003/EK és az 520/2007/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló (EU) 2017/... európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel

(A Parlament és a Tanács megállapodása következtében a Parlament álláspontja megegyezik a végleges jogalkotási aktussal, az (EU) 2017/2107 rendelettel.)

MELLÉKLET A JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁSHOZ

AZ EURÓPAI PARLAMENT NYILATKOZATA

Az Európai Parlament mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság a 2008-as ICCAT-ajánlások 2017-ben történő végrehajtását javasolja. Ez azt jelenti, hogy az Unió közel 10 éve nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.

Eltekintve attól, hogy ez a Bíróság előtt megtámadható, és rossz hatással van az Unió jó hírére, amely vezető szerepet tölt be a nemzetközi fórumokon a fenntarthatóság tekintetében, van egy további probléma, amely jogbizonytalanságot okoz a gazdasági szereplők körében és az érdekelt felek jogos bírálatához vezet: az a tény, hogy az intézmények hamarosan elfogadják az elavult, régi ICCAT-ajánlásokat – és különösen a földközi-tengeri kardhal, egy olyan ikonikus faj vonatkozásában, amelyre az ICCAT tavaly többéves helyreállítási tervet fogadott el.

Ez ahhoz a paradoxonhoz vezetne, hogy az Unió – e rendelet révén – olyan intézkedéseket fog elfogadni a kardhalról, amelyeket időközben egy új, a gazdasági szereplőkre már 2017 áprilisa óta alkalmazandó helyreállítási tervvel váltottak fel. Ez a helyzet jogilag – és ami mindennél fontosabb – politikailag elfogadhatatlan.

A helyzet annál is inkább elfogadhatatlan, mivel a Bizottság mintegy hat hónappal a földközi-tengeri kardhalról szóló 16-05. számú ajánlás ICCAT általi elfogadása után sem fogadott el semmilyen javaslatot ezen ajánlás átültetésére, noha általánosan elismert tény, hogy az állományok állapota kritikus, és hogy a helyreállítási terv már egyébként is alkalmazandó a gazdasági szereplők számára. Megjegyzendő, hogy ez az átültetés nem annyira bonyolult, mivel a rendelkezéseket már elfogadták és csak kisebb kiigazításokat kell a szövegen elvégezni.

Az Európai Parlament sürgeti a Bizottságot, hogy a regionális halászati gazdálkodási szervezetektől érkező ajánlások átültetésére vonatkozó jövőbeni javaslatokat az elfogadásukat követő legfeljebb hat hónapon belül nyújtsa be.

A helyreállítási terv tartalmáról:

Az Európai Parlament üdvözli a 16-05. számú ICCAT-ajánlást, amely többéves helyreállítási tervet hoz létre a földközi-tengeri kardhal vonatkozásában.

Az Európai Parlament elismeri a kisüzemi földközi-tengeri halászat társadalmi-gazdasági dimenzióját és azt, hogy fokozatos megközelítésre és rugalmasságra van szükség az e halászatokkal való gazdálkodás során.

Kiemeli, hogy a helyreállítási terv sikere érdekében a szomszédos harmadik országoknak is komoly erőfeszítéseket kell tenniük e fajok hatékony kezelése céljából.

Végül hangsúlyozza, hogy a kvótákat tisztességesen kell a gazdasági szereplők között elosztani, figyelembe véve a termelési értékeket és az árbevételt. Az eresztőhálókkal illegálisan kifogott kvóták nem vehetők figyelembe a fogási adatok és a jogok kiszámítása során.”

(1) HL C 34., 2017.2.2., 142. o.


A nők gazdasági szerepvállalása az uniós magán- és állami szektorban
PDF 488kWORD 61k
Az Európai Parlament 2017. október 3-i állásfoglalása a nők magán- és közszférán belüli gazdasági szerepvállalásának növeléséről az EU-ban (2017/2008(INI))
P8_TA(2017)0364A8-0271/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkére és 3. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. és 10. cikkére, 153. cikke (1) bekezdésére, 153. cikkének (2) bekezdésére és 157. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. és 33. cikkére,

–  tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és a munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre(1),

–  tekintettel az önálló vállalkozói tevékenységet folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról és a 86/613/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 7-i 2010/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(2),

–  tekintettel a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1992. október 19-i 92/85/EGK tanácsi irányelvre(3) (a szülési szabadságról szóló irányelv),

–  tekintettel a Bizottságnak a személyek közötti, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló tanácsi irányelvre irányuló, 2008. július 2-i javaslatára (COM(2008)0426),

–  tekintettel a személyek közötti, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló tanácsi irányelvről szóló, 2009. április 2-i álláspontra(4),

–  tekintettel a szülési szabadságról szóló irányelvet módosító európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 2008. október 3-i bizottsági javaslatra (COM(2008)0637),

–  tekintettel az első olvasatban 2010. október 20-án elfogadott, a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 92/85/EGK tanácsi irányelv módosításáról, valamint a munkavállalókat a munka és a családi élet összeegyeztethetőségében segítő intézkedések bevezetéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadásáról szóló álláspontjára(5),

–  tekintettel a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról szóló 2010/18/EU irányelvnek a Mayotte Európai Unióval kapcsolatos jogállásának változása miatt szükségessé váló módosításáról szóló, 2013. december 17-i 2013/62/EU tanácsi irányelvre(6),

–  tekintettel a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúly javításáról és kapcsolódó intézkedésekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre (a vezetőtestületekben lévő nőkről szóló irányelv) (COM(2012)0614) irányuló, 2012. november 14-i bizottsági javaslatra,

–  tekintettel az első olvasatban 2013. november 20-án elfogadott, a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúly javításáról és kapcsolódó intézkedésekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadásáról szóló álláspontjára(7),

–  tekintettel „A nemi sztereotípiák felszámolásáról az EU-ban” című, 2013. március 12-i állásfoglalására(8),

–  tekintettel a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló, 2013. szeptember 12-i állásfoglalására(9),

–  tekintettel a szülési szabadságról szóló, 2015. május 20-i állásfoglalására(10),

–  tekintettel 2016. április 28-i állásfoglalására a női háztartási alkalmazottakról és gondozókról az EU-ban(11),

–  tekintettel a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. március 8-i 2010/18/EU tanácsi irányelv alkalmazásáról szóló, 2016. május 12-i állásfoglalására(12),

–  tekintettel 2016. május 26-i állásfoglalására a szegénységről: a nemek közötti egyenlőség szempontjai(13),

–  tekintettel a munka és magánélet közötti egyensúly szempontjából kedvező munkaerőpiaci körülmények megteremtéséről szóló, 2016. szeptember 13-i állásfoglalására(14),

–  tekintettel a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (a foglalkoztatási egyenlőségről szóló irányelv) alkalmazásáról szóló, 2016. szeptember 15-i állásfoglalására(15),

–  tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról szóló, 2015. október 8-i állásfoglalására(16),

–  tekintettel a Tanácshoz intézett 2017. február 14-i ajánlására az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottsága 61. ülésszakára vonatkozó uniós prioritásokról(17),

–  tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2014-2015” című, 2017. március 14-i állásfoglalására(18),

–  tekintettel 2017. április 4-i állásfoglalására a nőkről és szerepükről a vidéki térségekben(19),

–  tekintettel „A nők és férfiak közötti jövedelmi esélyegyenlőség: A nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetése” című, 2015. június 19-i tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel a Tanács nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumról (2011–2020) szóló, 2011. március 7-i következtetéseire(20),

–  tekintettel a Bizottság 2014. március 7-i ajánlására a férfiak és nők egyenlő díjazása elvének az átláthatóság révén történő megerősítéséről (2014/124/EU)(21),

–  tekintettel az „Új kezdet a dolgozó családoknak a munka és a magánélet közötti egyensúly kihívásainak kezelésére” című, 2015. decemberi bizottsági ütemtervre, valamint a nyilvános és az érdekelt felekkel folytatott konzultációra,

–  tekintettel az üzleti és emberi jogokra vonatkozó irányadó ENSZ-alapelvekre, az üzleti és emberi jogokra vonatkozó első globális iránymutatásokra, amelyeket valamennyi ENSZ tagállam egyértelműen jóváhagyott az Emberi Jogi Tanács 2011. június 16-i ülésén; tekintettel a Bizottság vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló, 2011. október 25-i közleményére (COM(2011)0681), amely arra ösztönzi az uniós tagállamokat, hogy az ENSZ irányadó alapelveit a nemzeti viszonyaikhoz igazítsák,

–  tekintettel a Bizottság a szociális jogok európai pillérének létrehozásáról szóló, 2017. április 26-iközleményére (COM(2017)0250),

–  tekintettel a Bizottság „Kezdeményezés a dolgozó szülők és gondozók körében a munka és a magánélet közötti egyensúly támogatására” című, 2017. április 26-i közleményére (COM(2017)0252),

–  tekintettel az Európai Beruházási Bank nemek közötti egyenlőségről és a nők gazdasági szerepvállalásának növeléséről szóló csoportstratégiájára,

–  tekintettel a „Stratégiai kötelezettségvállalás a nemek közötti egyenlőségért 2016–2019” című 2015. december 3-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2015)0278), és különösen annak a nők munkaerő-piaci részvételének növeléséről és a nők és férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlenségéről szóló 3.1. fejezetére,

–  tekintettel a Bizottságnak az Európai Unióban a nők és férfiak közötti egyenlőségről szóló 2017. évi jelentésére, és különösen annak a nők munkaerőpiaci részvételének növeléséről és a nők és férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlenségéről szóló 1. fejezetére, valamint a nemek között bér, jövedelem és nyugdíj tekintetében fennálló különbségek csökkentéséről szóló 2. fejezetére,

–  tekintettel az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) „A nemek közötti foglalkoztatási szakadék: kihívások és megoldások” (2016), „A munka és a magánélet közötti egyensúly: megoldások létrehozása mindenki számára” (2016), „Szociális partnerek és a nemek közötti egyenlőség Európában” (2014), és „A munka világának fejleményei Európában: az EurWORK éves felülvizsgálata” (2014 és 2015), valamint „Az európai munkakörülményekről szóló hatodik felmérés” (EWCS) (2016) című jelentéseire,

–  tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyenlő díjazásról szóló 1951. évi egyezményére, a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló 1994. évi egyezményére, az otthon végzett munkáról szóló 1996. évi egyezményére, az anyaság védelméről szóló 2000. évi egyezményére és a háztartási alkalmazottak méltányos módon történő foglalkoztatásáról szóló, 2011. évi egyezményére,

–  tekintettel az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottsága (CWS) 61. ülésszakának „A nők gazdasági szerepvállalása a munka változó világában” című, 2017. március 24-én elfogadott következtetéseire,

–  tekintettel a nők gazdasági szerepvállalásának növelésével foglalkozó magas szintű ENSZ-munkacsoport „Senkit nem hagyunk az út szélén: cselekvési felhívás a nemek közötti egyenlőség elérésére és a nők gazdasági szerepvállalásának növelésére” című 2016. szeptemberi jelentésére,

–  tekintettel a Pekingi Cselekvési Platformra és a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményre (CEDAW),

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A8-0271/2017),

A.  mivel az Unió elkötelezett az iránt, hogy valamennyi fellépésében előmozdítsa a nemek közötti egyenlőséget, és biztosítsa a nemek közötti egyenlőség szempontjainak érvényesülését;

B.  mivel a nők munkaerőpiaci, valamint a gazdasági döntéshozatalban való egyenlő részvétele a nők gazdasági szerepvállalásának egyaránt előfeltételei és következményei;

C.  mivel az Unió egészében a nők továbbra is jelentősen alulreprezentáltak a munkaerőpiacon és a vezetői munkakörökben, és a nők teljes foglalkoztatása még mindig csaknem 12%-kal alacsonyabb, mint a férfiaké;

D.  mivel a nők gazdasági szerepvállalása útjában álló főbb akadályok többek között a társadalmi normák, a megkülönböztető jogszabályok vagy a jogi védelem hiánya, a nem fizetett házimunka és gondozás férfiak és nők közötti egyenlő megosztásának kudarca, valamint a pénzügyi, digitális és ingatlanjavakhoz való hozzáférés hiánya; mivel ezen akadályokat tovább súlyosbíthatja az interszekcionális megkülönböztetés(22), például faji és etnikai, vallási alapon, fogyatékosság, egészségi állapot, nemi identitás, szexuális irányultság és/vagy társadalmi-gazdasági feltételek alapján;

E.  mivel a nők gazdasági szerepvállalásának növelése előtti akadályokat a magán- és a közszférában is tapasztalható többszörös és interszekcionális egyenlőtlenségek, sztereotípiák és diszkrimináció okozzák;

F.  mivel a nők gazdasági szerepvállalásának növelése egyszerre „helyes és okos” lépés, először is, mivel ez a nemek közötti egyenlőség alapvető dimenziója, és így emberi jogi kérdés, másodszor pedig mivel a nők magasabb munkaerőpiaci részvétele hozzájárul a fenntartható gazdasági fejlődéshez a társadalom minden szintjén; mivel virágzóbbak azok a cégek, amelyek értékelik és alkalmassá teszik a nőket arra, hogy teljes körűen részt vegyenek a munkaerőpiacon és a döntéshozatalban, és ez ösztönzi termelékenységüket és gazdasági növekedésüket; mivel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) egy közelmúltbeli tanulmánya szerint a nemek közötti egyenlőség javulása további 10,5 millió munkahelyet hozna létre 2050-re az Unióban, amivel az uniós foglalkoztatási arány majdnem elérni a 80%-ot, az egy főre eső uniós GDP pedig 6,1–9,6%-kal nőne, a tagállamokban a növekedés pedig 15–45%-kal emelkedne 2050-ig;

G.  mivel az Európa 2020 stratégia célja, hogy 2020-ra a nők és férfiak 75%-a foglalkoztatott legyen, és különösen az, hogy bezáruljon a nemek közötti szakadék a foglalkoztatás terén; mivel a nők munkaerőpiaci részvételének elősegítéséhez összehangolt erőfeszítésekre lesz szükség;

H.  mivel 2015 végén a Bizottság kiadta a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2016–2020-as cselekvési tervet, amelyben a négy „központi” cselekvési terület egyikét a nők gazdasági jogai és szerepvállalása jelentik;

I.  mivel „a nők és férfiak munkabére, keresete és nyugdíja közötti különbség csökkentését, és ezzel együtt a nők elszegényedése elleni küzdelmet” a Bizottság a „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című dokumentumban prioritásként határozza meg;

J.  mivel a 17 fenntartható fejlesztési cél mindegyikén belül vannak a nők gazdasági szerepvállalására vonatkozó célok;

K.  mivel a munka és a magánélet közötti hatékony egyensúlynak pozitív hatása van az „egyenlő kereső/egyenlő gondozó” modell felé történő előrelépésre a nők és férfiak között, valamint az egészségi szempontokra, és előmozdít egy befogadó gazdasági környezetet, a növekedést, a versenyképességet, az átfogó munkaerő-piaci részvételt, a nemek közötti egyenlőséget, csökkenti a szegénység kockázatát, fokozza a nemzedékek közötti szolidaritást, és segít kezelni az idősödő társadalom okozta kihívásokat;

L.  mivel az Eurostat szerint az Unióban a dolgozó nők 31,5%-a részmunkaidőben dolgozik, szemben a dolgozó férfiak 8,2%-os arányával, és mivel csak a nők alig több mint 50%-a dolgozik teljes munkaidőben, összevetve a férfiak 71,2%-ával, ami a teljes munkaidős foglalkoztatási arányok közötti 25,5%-os szakadékot jelent; mivel a gazdaságilag inaktív nők csaknem 20%-a esetén a gondozási feladatok jelentik az inaktivitás okát, míg a gazdaságilag inaktív férfiak esetén ez az arány csak kevesebb mint 2%; mivel a gondozási kötöttségek, valamint a munka és a magánélet összeegyeztetéséből eredő nehézségek miatt a nők sokkal gyakrabban dolgoznak részmunkaidőben vagy válnak gazdaságilag inaktívvá, mint a férfiak, ami negatív hatással van a javadalmazásukra és a nyugdíjhoz köthető bevételükre;

M.  mivel a gondozottak többsége általában a fizetetlen gondozók gyermekei, idős családtagjai vagy fogyatékossággal élő családtagjai;

N.  mivel a nők legalább két és félszer több nem fizetett házimunkát és gondozási tevékenységet végeznek, mint a férfiak;

O.  mivel az anyaságot nem szabad a nők szakmai fejlődése, és következésképpen emancipációjuk akadályának tekinteni;

P.  mivel a nők és a férfiak gyermekneveléssel kapcsolatos jogai és kötelességei (a szülés utáni felépülés kivételével) egyenlőek, szem előtt tartva, hogy a gyermeknevelés felelősségét meg kell osztani, ezért az nem hárítható kizárólag az anyákra;

Q.  mivel 2015-ben az egy 6 év alatti gyermeket nevelő nők átlagos foglalkoztatottsága közel 9%-kal volt alacsonyabb, mint a kisgyermekkel nem rendelkező nőké, és ez a különbség egyes tagállamokban a 30%-ot is meghaladta;

R.  mivel az anyaság és a szülői lét nem lehet hátrányos megkülönbözetés alapja a munkavállalással és a munkaerőpiacon maradással kapcsolatban;

S.  mivel a nemek közötti bérszakadék megszüntetésének érdekében létre kell hozni a bérek feltérképezésének nyilvánosan hozzáférhető rendszerét, hogy így az adatgyűjtés is potenciálisan nyomást gyakoroljon mind a magán-, mind az állami szférára, hogy értékeljék át a kifizetési struktúráikat, és orvosolják az észlelt nemek közötti különbségeket, és alakítsanak ki egy „tudatossági kultúrát”, ami társadalmilag elfogadhatatlanná tesz bármely bérszakadékot egy ágazatban vagy egy vállalatnál;

T.  mivel a kvótákról bebizonyosodott, hogy javítják a magánvállalatok teljesítményét, és fokozzák a szélesebb értelemben vett gazdasági növekedést, emellett pedig jobban hasznosítják a munkaerőben rejlő tehetséget;

U.  mivel a nemek közötti esélyegyenlőség és a munkavállalói képviselet sokszínűsége a vállalatok vezetőtestületeiben demokratikus alapérték, olyan pozitív gazdasági hatásokkal, mint befogadó stratégiai döntéshozatali folyamat és a nemek közötti bérszakadék csökkentése;

V.  mivel az OECD-tanulmányok azt mutatják, hogy azok a vállalatok, amelyeknél több nő van a vezetőtestületekben, nyereségesebben működnek, mint a kizárólag férfiakból álló vezetőtestületekkel rendelkező vállalatok;

W.  mivel a tipikusan nők által uralt ágazatokban vagy szerepekben általában alacsonyabbak a bérek, mint a férfiak által uralt ágazatokban vagy szerepekben, ami a nemek közötti – jelenleg 16% és 40%-os – bér- és nyugdíjszakadék egy elemét alkotja;

X.  mivel az ILO kialakított egy keretet, amelyen belül négy tényező: a képesítés, az erőfeszítés, a felelősség és a munkakörülmények alapján értékelik az álláshelyeket, amely tényezőket a kérdéses vállalatok vagy szervezetek számára betöltött fontosság szerint súlyoznak;

Y.  mivel a szociális partnereknek lehetőségük van a kollektív tárgyalások, a nők és férfiak egyenlő munkabérének előmozdítása, a munka és a magánélet közötti egyensúlyba való befektetés, a nők vállalati szakmai előmenetelének ösztönzése, valamint a munkavállalói jogokkal kapcsolatos információk és oktatás nyújtása révén erősíteni a nők gazdasági szerepvállalását;

Z.  mivel bebizonyosodott, hogy az erős kollektív tárgyalások eredményeképpen csökkennek a bérek közötti különbségek(23);

AA.  mivel az Európai Unióban a nők 24,4%-át fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélye, az egyedülálló anyákat, az 55. életévüket betöltött nőket és a fogyatékossággal élő nőket pedig különösen veszélyezteti a munkanélküliség és a munkaerőpiaci aktivitás hiánya;

AB.  mivel az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Egyezménye (Isztambuli Egyezmény) alkalmazása a nők szerepvállalásának és így a nemek közötti egyenlőségnek az előfeltétele; mivel a nemi alapú erőszak a megkülönböztetés elfogadhatatlan formáját és az alapvető jogok megsértését jelenti, mivel az nem csak a nők egészségét és jóllétét érinti, hanem a foglalkoztatáshoz és a pénzügyi függetlenséghez való hozzáférésüket is; mivel a nők elleni erőszak a nemek közötti egyenlőség egyik fő akadálya, az oktatás pedig potenciálisan csökkentheti a nemi alapú erőszak kockázatát; mivel a nők ebből következő társadalmi és gazdasági szerepvállalása segíthet abban, hogy elmeneküljenek az erőszakos helyzetekből; mivel a munkahelyi erőszak, köztük a szexizmus és a szexuális zaklatás súlyos negatív következményekkel jár az érintett női és férfi munkavállalókra, munkatársaikra és családjaikra, valamint a munkahelyi szervezetekre és a társadalom egészére nézve, és részben felelős a nők munkaerőpiacról történő kieséséért;

AC.  mivel a gazdasági erőszak a nemi alapú erőszak egy formája, ami a nők mindennapi életében következik be, és megakadályozza, hogy a nők gyakorolják a szabadsághoz való jogukat, újratermeli a nemek közötti egyenlőtlenséget, és figyelmen kívül hagyja a nők által a társadalom egészében betöltött szerepet;

AD.  mivel számos tanulmány egyértelműen bemutatta, hogy az állami szféra kiadáscsökkentései rendkívüli mértékű negatív hatást gyakoroltak a nőkre, gazdasági szerepvállalásukra és a nemek közötti egyenlőségre;

AE.  mivel az oktatás, a képesítések és a készségek elsajátítása alapvető fontosságúak a nők szerepvállalásának növeléséhez társadalmi, kulturális és gazdasági szinten, és az oktatási lehetőségeket az egyenlőtlenségekkel (mint a döntéshozatalban és a vezetői beosztásokban, a mérnöki és természettudományos területen való alulreprezentáltság) szembeni küzdelem központi elemeként ismerik el, így javítva a nők és lányok gazdasági szerepvállalását;

AF.  mivel a digitalizálásnak pozitív hatása van az új munkalehetőségek kialakítására és a rugalmasabb munkaidő-beosztások irányába történő konstruktív váltás előidézésére, különösen a munkaerőpiacra belépő és visszatérő nők számára, valamint a gondozási és szakmai élet közötti jobb egyensúly kialakítására is, a nők és a férfiak számára egyaránt;

I.Általános megfontolások

1.  úgy véli, hogy a nők gazdasági részvétele és szerepvállalása kulcsfontosságú alapvető jogaik erősítésében, valamint a gazdasági függetlenség elérésére, a társadalom befolyásolására és az életük feletti ellenőrzésre való felhatalmazásukban, egyben az üvegplafon áttörésében, ami megakadályozza, hogy a munka világában a férfiakkal egyenlő bánásmódban részesüljenek; ösztönzi ezért a nők gazdasági részvételének pénzügyi és politikai eszközökkel való támogatását;

2.  hangsúlyozza, hogy a nők jogainak és gazdasági szerepvállalásának erősítéséhez kezelnünk kell a mélyen gyökerező, nemek közötti egyenlőtlen hatalmi viszonyokat, amelyek a nők és lányok, valamint az LMBTI-személyek megkülönböztetéséhez és az ellenük való erőszakhoz vezetnek, és hogy a nemi hatalmi struktúrák a megkülönböztetés és az egyenlőtlenség egyéb formáival járnak együtt, amelyek faji hovatartozáson, fogyatékosságon, életkoron és nemi identitáson alapulnak;

3.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mindenki számára biztosítsanak egyenlőséget és megkülönböztetésmentességet a munkahelyen;

4.  felhívja a tagállamokat, hogy teljes mértékben hajtsák végre mind a foglalkoztatási egyenlőségről szóló irányelvet, mind az önálló vállalkozói tevékenységet folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló 2010/41/EU irányelvet; felszólítja a Bizottságot ezen irányelvek jobb alkalmazásának biztosítására;

5.  rámutat, hogy a nők alacsony foglalkoztatási arányának és a nők foglalkoztatásból való kizárásának negatív hatása van a nők gazdasági szerepvállalására; kiemeli, hogy a nők alacsonyabb foglalkoztatási arányának teljes éves gazdasági költségei, figyelembe véve a kiesett kereseteket, az elmaradt jóléti hozzájárulásokat és a további közpénzekkel kapcsolatos költségeket, az Eurofound becslései szerint az EU GDP-jének 2,8%-át teszi ki, vagyis 370 milliárd eurót 2013-ban, míg egy nő foglalkoztatásból való kizárása az EIGE becslései szerint 1,2 és 2 millió EUR között van, a képzettsége szintjétől függően;

6.  hangsúlyozza, hogy a nők gazdasági szerepvállalása és egyenlő munkaerőpiaci esélyeik elsősorban egyénileg kulcsfontosságúak a nők számára, de az EU gazdasági növekedése szempontjából is kiemelten fontosak, mivel pozitív hatással járnak a GDP-re, a befogadóképességre és a vállalkozások versenyképességére, valamint az öregedő népességgel kapcsolatos uniós kihívásokra is segítenek választ adni; rámutat, hogy egy 2009-es tanulmány szerint az Unió GDP-je elméletileg csaknem 27%-kal növekedne, ha a munkaerőpiac a nemek szempontjából teljes mértékben kiegyensúlyozott lenne;

II.Fellépések és eszközök a nők gazdasági szerepvállalásának növelésére

A munka és a magánélet közötti jobb egyensúly

7.  megállapítja, hogy a Bizottság nem jogalkotási javaslatokkal és a 21. századi kihívások kezelése céljából többféle szabadságfajtát felvázoló jogalkotási javaslattal válaszolt a Parlamentnek a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly kialakítására irányuló felhívására; hangsúlyozza, hogy a Bizottság javaslata megfelelő első lépés az európai polgárok elvárásainak teljesítése felé, mivel lehetővé teszik a nők és a férfiak számára a munkával kapcsolatos, illetve a családi és társadalmi kötelezettségeik egyenlőbb megosztását, különösen ahol eltartottak és gyermekek gondozása felmerül; felhívja az összes intézményt, hogy amint lehetséges, teljesítsék e csomag előírásait;

8.  kéri a tagállamokat, hogy nyújtsanak fokozott védelmet a családi élet és a munka egyensúlyával kapcsolatos hátrányos megkülönböztetéssel és törvénytelen elbocsátásokkal szemben, és biztosítsák az igazságszolgáltatáshoz és a jogi eljárásokhoz való hozzáférést; felhívja a Bizottságot, hogy erősítse a diszkriminációellenes uniós jogszabályok nyomon követését, átültetését és végrehajtását, indítson kötelezettségszegési eljárásokat, ha szükséges, és mozdítsa elő a szabályok betartását többek között információs kampányok révén, hogy növelje az egyenlő bánásmódhoz való törvényes jogokkal kapcsolatos tudatosságot;

9.  hangsúlyozza, hogy a béreket és a társadalombiztosítási járulékokat továbbra is fizetni kell a távollétek alatt;

10.  felhívja a tagállamokat, hogy a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők számára is biztosítsanak pótszabadságot, különös figyelmet fordítva az egyedülálló édesanyákra, és a bevált gyakorlatok megvizsgálása alapján;

11.  sürgeti a tagállamokat, hogy ruházzanak be tanítás utáni, játékközpontú, nem formális tanulási létesítményekbe, melyek segítséget nyújthatnak az iskola és óvoda utáni órákban a gyermekeknek, hogy áthidalják a tanítási idő és a munkaidő közti időbeli eltérést;

12.  úgy véli, hogy az Európa 2020 célkitűzések eléréséhez elengedhetetlen, hogy a tagállamok megvalósítsák a barcelonai célkitűzéseket, és bevezessék a gondozási célkitűzéseket a társadalom eltartott és idősödő tagjai számára, köztük az elérhető, megfizethető és magas színvonalú gyermekgondozási és gondozási létesítmények és szolgáltatások, illetve a fogyatékossággal élő személyek számára független életviteli politikák kialakítását; emlékeztet arra, hogy a szociális infrastruktúrába, például a gyermekgondozásba történő befektetés nem csak a foglalkoztatásra van jelentős hatással, hanem komoly kiegészítő bevételt is generál a közszektor számára a munkaviszonyt terhelő adók, valamint a megtakarított munkanélküli segélyek formájában; hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy a vidéki térségekben is elérhetővé kell tenni a gyermekgondozási létesítményeket, és ösztönzi a tagállamokat, hogy támogassák az elérhető és megfizethető gondozási szolgáltatások nyújtásába történő beruházásokat a teljes életciklusban, ideértve a gyermekek, az eltartottak és az idősek gondozását is; úgy véli, hogy a megfelelő gyermekgondozásnak azért is elérhetőnek és megfizethetőnek kell lennie, hogy a szülők hozzáférhessenek az egész életen át tartó tanulás lehetőségeihez;

13.  kiemeli a kiváló minőségű közszolgáltatások döntő szerepét, különösen a nők esetén; kiemeli a kiváló minőségű, megfizethető, kényelmesen elhelyezett és a kereslet által vezérelt közszolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférés jelentőségét, a nők gazdasági szerepvállalását biztosító eszközként;

14.  megjegyzi, hogy jelenleg a tagállamok eredményei és a barcelonai célkitűzéseken belül meghatározott célok között következetlenség áll fenn, és sürgeti a Bizottságot, hogy szorosan kísérje figyelemmel a tagállamok intézkedéseit annak biztosítása érdekében, hogy teljesítsék a kötelezettségeiket;

15.  úgy véli, hogy a férfiak gondozási feladatokba való bevonása előfeltétele a nemi szerepekhez kapcsolódó hagyományos sztereotípiák megváltoztatásának; úgy véli továbbá, hogy mindkét nem és az egész társadalom hasznára válik a nem fizetett munka méltányosabb elosztása és a gondozáshoz kapcsolódó szabadság egyenlőbb kivétele; úgy véli, hogy egy „egyenlő kereső – egyenlő gondozó” modell jelenti a nemek közötti egyenlőség elérésének leghatékonyabb módját az élet minden területén;

16.  felhívja a tagállamokat, hogy folytassanak konkrét, aktív foglalkoztatási és képzési politikákat, hogy támogassák a szakmai pályafutásukat hozzátartozók gondozása miatt felfüggesztő nők munkába való visszatérését;

17.  hangsúlyozza, hogy a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly és a nők és férfiak közötti nagyobb egyenlőség alapvető fontosságú a nők gazdasági szerepvállalása növelésének célja eléréséhez; hangsúlyozza, hogy a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly biztosítaná a fizetett és nem fizetett munkák méltányosabb elosztását a családon belül, fokozná a nők munkaerőpiaci részvételét, és ennek megfelelően csökkentené a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadékot;

18.  hangsúlyozza a jó és biztonságos munkakörülmények fontosságát, a nők és a férfiak számára egyaránt lehetővé téve munkájuk és magánéletük összeegyeztetését, és felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a munkavállalói jogok és a kollektív tárgyalások megerősítésére, valamint a nemek közötti nagyobb egyenlőség megteremtésére irányuló erőfeszítéseket;

19.  határozottan ösztönzi a szabadsághoz való jog egyéniesítésének támogatását, a szülői szabadságra való jogosultság szülők közötti át nem ruházhatóságát, és a gondozással kapcsolatos feladatok egyenlő elosztását a két szülő között abból a célból, hogy elérjék a munka és magánélet nemek szempontjából kiegyensúlyozott összehangolását;

20.  felhívja a Bizottságot, hogy finanszírozzon tanulmányokat, amelyek a nők és férfiak által végzett, nem fizetett családi gondozási tevékenységek mennyiségét és értékét, valamint a fizetett és nem fizetett munkával töltött átlagos óraszámokat elemzik, különösen az idősek ápolásával, a gyermekgondozással és a fogyatékossággal élő személyek ápolásával kapcsolatban;

21.  felszólít egy, a rugalmas foglalkoztatási modellekre vonatkozó jogi keret kidolgozására a férfiak és nők számára megfelelő szociális védelem biztosítása mellett, a személyes feladatok és a szakmai kötelességek összeegyeztetésének megkönnyítése érdekében; úgy véli, ugyanakkor, hogy a munkavállalói jogoknak és a biztonságos foglalkoztatáshoz való jognak meg kell előznie a munkaerőpiac rugalmasságának bármiféle növekedését annak biztosítása érdekében, hogy a rugalmasság ne fokozza a nemkívánatos és bizonytalan munkavégzési és foglalkoztatási formákat, és ne ássa alá a férfiaknál a nőket gyakrabban érintő foglalkoztatási normákat – a bizonytalan foglalkoztatás alatt a nemzetközi, nemzeti vagy az uniós normáknak és jogszabályoknak meg nem felelő és/vagy az olyan foglalkoztatást értve, amely nem biztosít elegendő forrásokat egy tisztességes életszínvonalhoz vagy nem nyújt megfelelő szociális védelmet, mint például a nem folyamatos foglalkoztatás, az ideiglenes szerződések többsége, a nulla órás szerződések vagy a nem önként vállalt részmunkaidős foglalkoztatás; hangsúlyozza emellett azon feltételek megteremtésének szükségességét, amelyek garantálják az önkéntes részmunkaidős munkavégzésből a teljes munkaidőben való munkavégzéshez való visszatérés jogát;

Egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás és a bérek feltérképezése

22.  emlékeztet rá, hogy az EUMSZ 157. cikke is rögzíti a férfi és női munkavállalók számára az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás elvét, amelyet minden tagállamnak hatékonyan alkalmaznia kell; nyomatékosítja ezzel összefüggésben, hogy a nők és férfiak egyenlő díjazása elvének az átláthatóság révén történő megerősítéséről szóló bizottsági ajánlást arra kell használni, hogy szorosan figyelemmel kísérjék a tagállamokban a helyzetet, és folyamatosan jelentéseket készítsenek a szociális partnerek támogatásával is, emellett ösztönzi a tagállamokat és a Bizottságot, hogy ezen ajánlással összhangban dolgozzák ki és hajtsák végre a vonatkozó szakpolitikákat a nemek közötti tartós bérszakadék felszámolása céljából;

23.  felhívja a tagállamokat és a vállalatokat, hogy tartsák tiszteletben a bérek egyenlőségét, és vezessenek be kötelező erejű intézkedéseket a bérek átláthatóságát illetően, hogy a vállalatok számára módszereket alakítsanak ki a nemek közötti bérszakadék kérdésének megoldására, többek között bérellenőrzések és a kollektív tárgyalások során az egyenlő díjazást célzó eszközök bevonása révén; kiemeli annak jelentőségét, hogy megfelelő képzésről gondoskodjanak a tagállami, regionális és helyi hatóságok, a bűnüldöző szervek alkalmazottai és a munkaügyi felügyelők számára a foglalkoztatással kapcsolatos hátrányos megkülönböztetést tiltó jogszabályokról és a bíróságok ítélkezési gyakorlatáról;

24.  kiemeli, hogy – a tipikusan férfiak által uralt munkával összehasonlítva – szükség van a tipikusan nők által uralt munka, mint például az egészségügyi, a szociális és a tanítási ágazat elismerésére és újraértékelésére;

25.  meg van róla győződve, hogy a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazásának eléréséhez a munkahelyek értékelésére szolgáló specifikus eszközök meghatározott keretére van szükség, a munkahelyek vagy ágazatok „értékének” felmérését segítő összehasonlítható mutatókkal;

26.  emlékeztet, hogy az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban a munka értékét objektív kritériumok – így a képesítési, szakmai és képzési követelmények, készségek, erőfeszítés és felelősség, az elvállalt munka és a feladatok jellege – alapján kell felmérni és összehasonlítani;

27.  hangsúlyozza a nemi szempontból semleges munkaértékelési és besorolási rendszerek elvének fontosságát a köz- és a magánszférában egyaránt; üdvözli a tagállamoknak a munkaerő-felvétel során történő hátrányos megkülönböztetés megakadályozását célzó politikákat támogató erőfeszítéseit, és arra bátorítja őket, hogy támogassák a nem meghatározását nem tartalmazó önéletrajzokat, hogy eltántorítsák a vállalatokat és a közigazgatási szerveket a felvételi folyamat során alkalmazott nemek közötti megkülönböztetéstől; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az anonimizált Europass önéletrajz kifejlesztésének lehetőségét; javasolja, hogy a tagállamok készítsenek programokat a társadalmi és nemi sztereotípiák leküzdésére, különösen a fiatalabb népességi csoportok körében a munkahelyi fokozatok olyan szakmai kategorizálásának megelőzésére, mely gyakran korlátozza a nők legjobban fizetett állásokhoz és munkakörökhöz való hozzáférését;

A nemek közötti egyenlőség az állami és magánszektorban

28.  úgy véli, hogy a közszférában szükség lehet kvótákra, ha egy közintézmény nem teljesíti a méltányos képviselet kötelezettségét, és így javíthatja a döntéshozó intézmények demokratikus legitimitását;

29.  megjegyzi, hogy a nemi kvóták és a tömörített listák használata nagyon hatékony eszköznek bizonyult a politikai döntéshozatalban a megkülönböztetés és a nemi alapú egyenlőtlenségek kezelésére, valamint a politikai döntéshozatali szervekben a demokratikus képviselet javítására;

30.  kéri a Bizottságot, hogy javítsa a nők döntéshozatali folyamatokban való részvételével kapcsolatos átfogó, összehasonlítható, megbízható és rendszeresen frissített adatok gyűjtését, elemzését és terjesztését;

31.  felszólítja az uniós intézményeket, hogy ösztönözzék a nők európai választási folyamatokban való részvételét azáltal, hogy az európai választási jogszabályok következő felülvizsgálata során a nemek szempontjából kiegyensúlyozott listákat fogadnak el;

32.  ismételten felhívja a Tanácsot, hogy mihamarabb fogadja el a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúlyról szóló irányelvet, mivel az jelentős lépés az egyenlő képviselet felé az állami és magánszektorban, és megjegyzi, hogy azok a vállalati vezetőtestületek, amelyekben több nő vesz részt, a tapasztalatok szerint javították a magánvállalatok teljesítményét; megjegyzi emellett, hogy az előrelépés azon tagállamokban a legegyértelműbb (a 2010-es 11,9%-ról 2015-re 22,7%-ra nőtt a képviseleti arány), ahol az igazgatótanácsokra vonatkozó kvótákról szóló kötelező erejű jogszabályokat fogadtak el(24); sürgeti a Bizottságot, hogy továbbra is gyakoroljon nyomást a tagállamokra, hogy jussanak megállapodásra;

A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervek

33.  elismeri, hogy a Bizottság támogatja a kutatást folytató és finanszírozó szervezeteken belül a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervek elfogadását;

34.  megjegyzi, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervek vállalati vagy ágazati szinten többféle emberierőforrásbeli eszközt is tartalmazhatnak a felvétel, a díjazás, az előmenetel, a képzés és a munka és a magánélet közötti egyensúly tekintetében; ezek gyakran tartalmaznak konkrét eszközöket, ilyen többek között a nemek szempontjából semleges nyelvhasználat, a szexuális zaklatás megelőzése, az alulreprezentált nem vezető pozíciókba való kinevezése, a részmunkaidő és az apák részvétele a gyermekgondozásban, a tagállamokban pedig számos megközelítés létezik az ilyen eszközök kötelező bevezetésével kapcsolatban;

35.  elismeri, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervek és nemi szempontú auditok elfogadása a magánszférában támogathatja a vállalatokról kialakított pozitív, a munka és a magánélet egyensúlyát segítő képet, és hozzájárul a munkavállalók motivációjának fokozásához és a személyzeti fluktuáció csökkentéséhez; felkéri ezért a Bizottságot, hogy ösztönözze az 50 főnél többet foglalkoztató vállalatokat, hogy tárgyaljanak a szociális partnerekkel az egyenlőségi tervekről a nemek közötti egyenlőség fokozása és a munkahelyi megkülönböztetéssel szembeni küzdelem céljából; felszólít arra, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervekbe foglaljanak bele egy stratégiát a munkahelyi szexuális zaklatás kezelésére, megakadályozására és felszámolására;

Kollektív szerződések és a szociális partnerek

36.  meg van róla győződve, hogy a szociális partnerek és a kollektív szerződések képesek a nemek közötti egyenlőség előmozdítására, a nők szerepvállalásának növelésére az egység révén, valamint a nemek közötti béregyenlőtlenségek elleni küzdelemre; hangsúlyozza, hogy a nők gazdasági szerepvállalásának előmozdítása szempontjából alapvető fontosságú a kollektív tárgyalásokat folytató csapatokban a nők és férfiak egyenlő és megfelelő képviseletének biztosítása, és ezért úgy véli, hogy a szociális partnereknek meg kell erősíteniük a nők szerepét a szociális partneri struktúráikban a vezető döntéshozó szerepekben, és vállalati és ágazati szinten kell tárgyalásokat folytatniuk a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervekről;

37.  ösztönzi a Bizottságot a szociális partnerekkel és a civil társadalommal való együttműködésre, hogy megerősítse azokat a bértáblák kialakítása során a megkülönböztető nemi alapú elfogultság észlelésében, illetve a nemi alapú elfogultságtól mentes munkahelyi teljesítményértékelések biztosításában betöltött kulcsfontosságú szerepükben;

III.Ajánlások a nők gazdasági szerepvállalásának növelésére

38.  úgy véli, hogy a gazdasági modelleknek és gyakorlatoknak, az adópolitikáknak és a kiadási prioritásoknak különösen a válságok alatt magukban kell foglalniuk a nemek közötti egyenlőség szempontjait, gazdasági szereplőkként kell figyelembe venniük a nőket, és arra kell irányulniuk, hogy felszámolják a nemek közötti szakadékokat a polgárok, a vállalkozások és a társadalom egészének javára egyaránt, és ezzel összefüggésben emlékeztet rá, hogy a gazdasági válságok különösen a nők számára jártak hátrányos hatással;

39.  reformokra szólít fel a nemek közötti egyenlőség fokozása érdekében mind a családi életben, mind a munkaerőpiacon;

40.  megjegyzi, hogy a nők pályafutása általában nélkülözi a jelentős előrelépést; felszólítja a tagállamokat, hogy bátorítsák és támogassák a nőket, hogy sikeres karriert futhassanak be, többek között pozitív fellépések, például hálózatépítési és mentori programok, valamint a megfelelő feltételek megteremtése és valamennyi korosztály számára a képzés, az előmenetel, az átképzés és a továbbképzés, továbbá a férfiakéval egyenlő nyugdíjjogosultságok és munkanélküliségi juttatások tekintetében a férfiakéval azonos lehetőségek biztosítása révén;

41.  arra ösztönzi a tagállamokat az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/24/EU, a közbeszerzésről szóló irányelvének(25) (közbeszerzési irányelv) rendelkezései alapján, hogy mozdítsák elő a szociális záradékok alkalmazását a közbeszerzésekben, a nők és férfiak közötti egyenlőség fokozását szolgáló eszközként, ahol vannak vonatkozó nemzeti jogszabályok, és azok a szociális záradékok alapjául szolgálhatnak;

42.  hangsúlyozza, hogy küzdeni kell a nemi alapú erőszak minden formája, köztük a kapcsolati erőszak, például a nemi erőszak, a női nemi szerv megcsonkítása (FGM), a szexuális bántalmazás, a szexuális kizsákmányolás, a szexuális zaklatás és kényszerített korai házasság/gyermekházasság, valamint a gazdasági erőszak jelensége ellen; felhívja a figyelmet a munkahelyi szexuális zaklatás aggasztóan magas mértékére(26), és kiemeli, hogy annak érdekében, hogy sikeres legyen a nők szerepvállalásának növelése, a munkahelynek mentesnek kell lennie a megkülönböztetés és az erőszak minden formájától; felhívja az Uniót és a tagállamokat, hogy fenntartások nélkül ratifikálják az Isztambuli Egyezményt, és szervezzenek figyelemfelkeltő és tájékoztató kampányokat a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatban, és ösztönözzék a helyes gyakorlatok cseréjét; megjegyzi, hogy a nők gazdasági függetlensége döntő szerepet játszik abban, hogy képesek legyenek elmenekülni az erőszakos helyzetekből; felhívja ezért a tagállamokat szociális védelmi rendszerek biztosítására, hogy támogassák az ilyen helyzetben lévő nőket;

43.  megismétli, hogy a nők egyéni, szociális és gazdasági szerepvállalása és függetlensége összekapcsolódik a saját testük és szexualitásuk feletti döntéshez való joggal; emlékeztet rá, hogy a szexuális és reprodukciós egészség és jogok teljes köréhez való hozzáférés kulcsfontosságú ösztönző erőt jelent a minden embert érintő egyenlőség erősítésében;

44.  üdvözli a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság 61. ülésének következtetéseit a nők gazdasági szerepvállalásáról a munka változó világában, amely első alkalommal kapcsolta össze közvetlenül és kifejezetten a nők gazdasági szerepvállalását és szexuális és reproduktív egészségüket és reproduktív jogaikat; sajnálatát fejezi ki azonban amiatt, hogy az átfogó szexuális oktatás teljes mértékben kimaradt a megállapodásból;

45.  megjegyzi, hogy a nők Európa össznépességének 52%-át, az uniós önálló vállalkozóknak és induló vállalkozásoknak azonban csak az egyharmadát teszik ki; megjegyzi továbbá, hogy a nők a férfiaknál több nehézséggel szembesülnek a finanszírozáshoz, képzéshez való hozzáférés, illetve a hálózatépítés és a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése terén; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy támogassák a vállalkozni szándékozó nőket felkaroló intézkedéseket, segítségnyújtást és tanácsadást, hangsúlyozva, hogy a pénzügyi függetlenség döntő fontosságú az egyenlőség eléréséhez; felszólítja a tagállamokat, hogy segítsék a hitelhez jutást, csökkentsék a bürokratikus eljárásokat, és szüntessék meg a nők induló vállalkozásai előtt álló egyéb akadályokat; felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a tagállamokkal végzett munkáját azzal kapcsolatban, hogy azonosítsák és felszámolják a nők vállalkozóvá válása előtt álló akadályokat, és több nőt ösztönözzenek saját vállalkozás indítására, többek között a finanszírozáshoz, a piackutatáshoz, a képzéshez és az üzleti célú hálózatépítéshez való hozzáférés révén (mint a WE Gate Platform és egyéb európai hálózatok);

46.  kiemeli, hogy a nők és lányok digitális készségeinek és informatikai jártasságának javítása és az IKT-ba történő integrációjuk fokozása hozzájárulhat gazdasági szerepvállalásukhoz és függetlenségükhöz, ami a nemek közötti teljes bérszakadék csökkenését eredményezi; felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy fokozzák arra vonatkozó erőfeszítéseiket, hogy véget vessenek a férfiak és a nők közötti, az Európa 2020 Digitális Menetrendben is említett digitális megosztottságnak azáltal, hogy javítják a nők hozzáférést az információs társadalomhoz, külön összpontosítva a nők láthatóságának növelésére a digitális ágazatban;

47.  rámutat, hogy a nők az EU-ban a diplomások közel 60%-át teszik ki, de a tartós akadályozó tényezők miatt mégis alulreprezentáltak a természettudománnyal, matematikával, informatikával, mérnöki tudományokkal kapcsolatos és hasonló szakmákban; felkéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy mozdítsák elő, információs és figyelemfelkeltő kampányok révén, a nők részvételét a hagyományosan „férfi” ágazatoknak tekintett ágazatokban, nevezetesen a természettudományokban és az új technológiákban, többek között a nemek közötti egyenlőség szempontjainak érvényesítése révén az elkövetkező évek digitális menetrendjében, valamint a férfiak részvételének előmozdításával a hagyományosan „női” ágazatoknak tekintett ágazatokban, nevezetesen a gondozásban és az oktatásban; kiemeli a szociális védelem kiterjesztésének jelentőségét azokban az ágazatokban, ahol a munkaerő többségét nők alkotják, ilyenek többek között például az egyéni ápolást biztosító dolgozók, a takarítók és segítők, a vendéglátóipari személyzet és az egészségügyi segédszemélyzet; kiemeli a szakképzésnek a szakmaválasztás sokszínűbbé tételében játszott jelentőségét, mivel megismerteti a nőket és a férfiakat nem hagyományos karrierlehetőségekkel, hogy leküzdjék a horizontális és vertikális kirekesztést ,és növeljék a nők létszámát a döntéshozó szervekben a politikai és üzleti szférában;

48.  jogalkotási és nem jogalkotási intézkedéseket kér a tagállamoktól annak érdekében, hogy az úgynevezett elnőiesedett ágazatokban garantálják a munkavállalók gazdasági és szociális jogait; kiemeli, hogy fontos elkerülni a nők felülreprezentáltságát a bizonytalan foglalkoztatásban, és felszólít arra, hogy le kell küzdeni a foglalkoztatás bizonytalan jellegét ezekben az ágazatokban, például a háztartási munkában vagy a gondozási ágazatban; elismeri, hogy a házimunkát és a háztartási szolgáltatásokat, melyeket javarészt nők végeznek, gyakran bejelentés nélkül végzik; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák és fejlesszék tovább a háztartási szolgáltatásokat mint hivatalos ágazatot, többek között a be nem jelentett munkavégzés kezelését célzó európai platformon keresztül, ismerjék el a háztartási szolgáltatásokat, a családi foglalkoztatást és az otthoni ellátást munkahelyteremtési potenciállal rendelkező értékes gazdasági ágazatként, amelyet jobban kell szabályozni a tagállamokon belül, hogy biztos álláshelyeket hozzanak létre a háztartási alkalmazottaknak, és biztosítsák a családok számára, hogy foglalkoztatói szerepet töltsenek be, továbbá lehetőséget teremtsenek a dolgozó családok számára a munka és a magánélet összehangolására;

49.  hangsúlyozza az oktatás jelentőségét a nemi sztereotípiák elleni küzdelemben; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a nemek közötti egyenlőségről szóló képzési programok kidolgozására, valamint a sztereotípiák tanterveken és pedagógiai anyagokon keresztül történő továbbadásának megakadályozására irányuló kezdeményezéseket az oktatási szakemberek számára;

50.  hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőség szempontjai érvényesülésének jelentőségét, mint a nemi szempontokra érzékeny politikák és jogszabályok tervezésének alapvető eszközét, többek között a foglalkoztatás és a szociális ügyek területén is, és így biztosítva a nők gazdasági szerepvállalását; felkéri a Bizottságot, hogy vezessen be rendszeres nemi szempontú hatásvizsgálatokat; megerősíti a Bizottsághoz szóló felhívását, hogy egy közlemény elfogadása révén erősítse meg a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó, 2016–2019 közötti időszakra szóló stratégiai szerepvállalását; felkéri a Bizottságot, hogy vezessen be a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezést a következő többéves pénzügyi keretben, és kezdje meg az uniós költségvetés-megállapítási folyamatok és kiadások egyre szigorúbb ellenőrzését, többek között tegyen lépéseket az átláthatóság és a finanszírozás elköltésének módjáról szóló jelentések javítására; felhívja továbbá az Európai Beruházási Bankot, hogy tevékenységei során érvényesítse a nemek közötti egyenlőséget és a nők gazdasági szerepvállalását az Unión belül és kívül;

51.  felszólítja a tagállamokat, hogy nemzeti készségfejlesztési és munkaerőpiaci politikáikban érvényesítsék általánosan a nemi dimenziót, és nemzeti cselekvési terveikbe és az európai szemeszter részeként a foglalkoztatási iránymutatásokkal összhangban foglaljanak beléjük erre irányuló intézkedéseket;

52.  kiemeli az egész életen át tartó tanulás biztosításának jelentőségét a vidéki térségekben élő nők számára, például vállalatközi képzések révén; hangsúlyozza a vidéki térségekben az önálló vállalkozók magas arányát, akik nem részesülnek megfelelő szociális védelemben, illetve a különösen a nőkre jellemző „láthatatlan” munkavégzés magas arányát; felkéri a tagállamokat és a jogalkotói hatáskörrel rendelkező régiókat, hogy biztosítsák a szociális biztonságot a vidéki területeken dolgozó férfiak és nők számára egyaránt; felhívja a tagállamokat, hogy támogassák emellett a nők hozzáférését a földterületekhez, biztosítsák tulajdonjogot és az öröklési jogot, és segítsék elő a nők hitelhez való hozzáférését;

53.  rámutat, hogy a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélye által fenyegetett személyek aránya a nők körében magasabb, mint a férfiak körében, és hangsúlyozza ezért, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet szolgáló intézkedések különösen kihatnak a nők gazdasági szerepvállalására; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti nyugdíjszakadék megelőzése és megszüntetése, valamint a nők időskori szegénységének csökkentése leginkább és elsősorban az olyan feltételek kialakításától függ, melyek további munkaerőpiaci integrációjuk és a fizetések, a szakmai pályafutás során való előrelépés és a teljes munkaidős foglalkoztatás tekintetében való egyenlő lehetőségek biztosítása révén lehetővé teszik a nők számára, hogy egyenlő nyugdíjjárulékot fizethessenek be; felkéri a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy az esb-alapok, valamint az Európai Stratégiai Beruházási Alap hozzájáruljon a nők szegénységének csökkentéséhez abból a célból, hogy elérjék az általános Európa 2020 szegénységcsökkentési célkitűzést; felszólítja a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy az ESZA-finanszírozásból a társadalmi integrációs intézkedésekre juttatott 20%-ot arra is használják, hogy növeljék a szegénységben és társadalmi kirekesztésben élő nők szerepvállalásának növelésére irányuló, kis helyi projektek támogatását;

54.  megjegyzi, hogy a szegénységet továbbra is a halmozott háztartási jövedelem alapján mérik, ami feltételezi, hogy a háztartás valamennyi tagja ugyanannyit keres, és a források egyenlően oszlanak meg; a női szegénység mértékének feltárása érdekében egyénre szabott jogosultságokra és számításokra szólít fel az egyéni jövedelmek alapján;

55.  megjegyzi, hogy a megszorító intézkedések és az állami szféra kiadáscsökkentései leginkább a nőket érintették (kevesebb és drágább gyermekgondozás, csökkentett szolgáltatások az idősek és fogyatékossággal élők számára, kórházak privatizációja és bezárása), különösen az olyan területeken, mint az oktatás, az egészségügy és a szociális munka, mivel ők képviselik az állami ágazatban dolgozó munkaerő 70%-át;

56.  kiemeli annak fontosságát, hogy figyelmet fordítsanak a munkaerőpiacra történő belépés kapcsán akadályokkal szembesülő egyes kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportok egyedi igényeire; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak az ilyen személyek számára megfelelő idejű és könnyű hozzáférést a magas színvonalú képzéshez, ideértve a szakmai gyakorlatot, annak érdekében, hogy biztosítsák a teljes társadalmi és munkaerőpiaci integrációjukat, figyelembe véve a meglévő informális és formális készségeiket és kompetenciáikat, képességeiket és szakismereteiket; felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket a – különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket sújtó – interszekcionális diszkrimináció megelőzésére; kiemeli a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK irányelv, valamint a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK irányelv(27) helyes végrehajtásának jelentőségét;

57.  felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy hajtsák végre a hatályos jogszabályokat és munkahelyi politikákat, illetve javítsák ezek gyakorlati alkalmazását, továbbá adott esetben e jogszabályokat és politikákat tegyék jobbá, a nők közvetlen és közvetett megkülönböztetéssel szembeni védelme érdekében, különösen a kiválasztás, a felvétel, a szakképzés, a köz- és a magánszférában a nők foglalkoztatásának előmozdítása és a fizetés és a karrier-előmenetel szempontjából a nők számára egyenlő esélyek kínálása terén;

58.  határozottan helyteleníti, hogy a Tanács még mindig nem fogadta el a személyek közötti, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló irányelvre irányuló, 2008-ban készült javaslatot; üdvözli, hogy az Európai Bizottság ezt az irányelvet prioritásnak tekinti; megismétli a Tanácsnak szóló felhívását, hogy a lehető leghamarabb fogadja el a javaslatot;

59.  felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a specifikus, nemekre vonatkozó mutatók és nemek szerint lebontott adatok gyűjtését annak érdekében, hogy becsléseket készítsenek a tagállami és uniós politikák nemek közötti egyenlőségre gyakorolt hatásáról;

60.  hangsúlyozza, hogy a nők gyakran akaratlanul is aránytalanul nagy mértékben dolgoznak bizonytalan munkakörülmények között; sürgeti a tagállamokat, hogy hajtsák végre az ILO ajánlásait arra vonatkozóan, hogy csökkentsék a bizonytalan munkák mértékét, például korlátozzák azokat a körülményeket, amelyekben bizonytalan szerződések használhatók, és korlátozzák annak az időtartamnak a hosszát, ameddig a munkavállalók ilyen szerződéssel alkalmazhatók;

61.  felhívja az EIGE-t, hogy folytassa a nemspecifikus adatok és eredménytáblák valamennyi vonatkozó szakpolitikai területen való összegyűjtésére irányuló munkáját;

o
o   o

62.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 204., 2006.7.26., 23. o.
(2) HL L 180., 2010.7.15., 1. o.
(3) HL L 348., 1992.11.28., 1. o.
(4) HL C 137. E, 2010.5.27., 68. o.
(5) HL C 70. E, 2012.3.8., 163. o.
(6) HL L 353., 2013.12.28., 7. o.
(7) HL C 436., 2016.11.24., 225. o.
(8) HL C 36., 2016.1.29., 18. o.
(9) HL C 93., 2016.3.9., 110. o.
(10) HL C 353., 2016.9.27., 39. o.
(11) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0203.
(12) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0226.
(13) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0235.
(14) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0338.
(15) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0360.
(16) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0351.
(17) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0029.
(18) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0073.
(19) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0099.
(20) A Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács 3073. ülése (Brüsszel, 2011. március 7.).
(21) HL L 69., 2014.3.8., 112. o.
(22) A nők gazdasági szerepvállalásának növelésével foglalkozó magas szintű ENSZ-munkacsoport : „Senkit nem hagyunk az út szélén: cselekvési felhívás a nemek közötti egyenlőség elérésére és a nők gazdasági szerepvállalásának növelésére” (2016. szeptember).
(23) Lásd: Európai Szakszervezetek Szövetsége: „Kollektív tárgyalások – a nemek közötti bérszakadék megszüntetésének eredményes eszköze” (2015).
(24) Lásd: Az Európai Bizottság 2015. októberi, „Nemek közötti egyensúly a vállalatok igazgatótanácsában – Európa áttöri az üvegplafont” című tájékoztatója; Európai Bizottság, DG JUST: „Nők a gazdasági döntéshozatalban az Unióban: Eredményjelentés: az Európa 2020 stratégiához kapcsolódó kezdeményezés”, 2012; Aagoth Storvik és Mari Teigen, „Nők a vezetőtestületekben: a norvég példa”, 2010. június.
(25) HL L 94., 2014.3.28., 65. o.
(26) A FRA felmérése a nők elleni erőszakról.
(27) HL L 180., 2000.7.19., 22. o.


A civil társadalom szűkülő mozgásterének kezelése a fejlődő országokban
PDF 315kWORD 53k
Az Európai Parlament 2017. október 3-i állásfoglalása a civil társadalom mozgásterének fejlődő országokban tapasztalható szűküléséről (2016/2324(INI))
P8_TA(2017)0365A8-0283/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 21. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 208. cikkére,

–  tekintettel az EUMSZ 7. cikkére, amely újólag megerősíti, hogy az EU „valamennyi célkitűzését figyelembe véve [...] biztosítja különböző politikái és tevékenységei összhangját”,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára és az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) egyéb emberi jogi egyezményeire és eszközeire, különösen a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára és az 1966. december 16-án New Yorkban elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló 1979. évi egyezményre (CEDAW),

–  tekintettel ENSZ fenntartható fejlődésről szóló csúcstalálkozójára, valamint az ENSZ Közgyűlés által 2015. szeptember 25-én elfogadott „Világunk átalakítása: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című záródokumentumra(1),

–  tekintettel a fejlesztési politikára vonatkozó európai konszenzusra,

–  tekintettel a „Közös jövőkép, közös fellépés: erősebb Európa. Globális stratégia az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájára vonatkozóan” című, a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által 2016 júniusában ismertetett dokumentumra(2),

–  tekintettel a Tanács által 2015. július 20-án elfogadott, az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó cselekvési tervre (2015–2019)(3),

–  tekintettel a civil társadalommal való együttműködésre irányuló országspecifikus uniós ütemtervekre,

–  tekintettel az egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti, 2000. június 23-án Cotonouban aláírt partnerségi megállapodásra (a továbbiakban: Cotonoui Megállapodás) és annak 2005. és 2010. évi felülvizsgálatára,

–  tekintettel a Nemzetközi Nem Kormányzati Szervezetek Konferenciája által 2009. október 1-én elfogadott „A döntéshozatalban való állampolgári részvétel jó gyakorlatának kódexére”,

–  tekintettel a békeépítéssel és az államépítéssel foglalkozó civil társadalmi platform központi csoportja 2016. július 6–9-én tartott éves ülésének berlini nyilatkozatára,

–  tekintettel a 2014–2020-as időszakra szóló fejlesztési együttműködési finanszírozási eszköz létrehozásáról szóló, 2014. március 11-i 233/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(4) és a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszköz létrehozásáról szóló, 2014. március 11-i 230/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(5),

–  tekintettel a 11. Európai Fejlesztési Alapra alkalmazandó pénzügyi szabályzatról szóló, 2015. március 2-i (EU) 2015/323 tanácsi rendeletre(6) és a Cotonoui Megállapodás I. nyilatkozatára (Együttes nyilatkozat a partnerség szereplőiről),

–  tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet(7) (költségvetési rendelet) 187. cikkének (2) bekezdésére,

–  tekintettel a Fejlesztési Együttműködési Finanszírozási Eszköz civil társadalmi szervezetekre és helyi hatóságokra vonatkozó 2014–2020 közötti időszakra szóló többéves indikatív programjára(8),

–  tekintettel a Bizottság „A demokrácia és a fenntartható fejlődés gyökerei: Európa együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című, 2012. szeptember 12-i közleményére (COM(2012)0492),

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a civil társadalom mozgásteréről szóló, 2016. június 27-i határozatára(9),

–  tekintettel az emberi jogok és a demokrácia világbeli helyzetéről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló 2015. évi éves jelentésre,

–  tekintettel a vállalatok harmadik országokban elkövetett súlyos emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatos felelősségéről szóló, 2016. október 25-i állásfoglalására(10),

–  tekintettel az AKCS–EU kapcsolatok 2020 utáni jövőjéről szóló, 2016. október 4-i állásfoglalására(11),

–  tekintettel az Európai Unió emberi jogokra vonatkozó iránymutatásaira, ideértve az Európai Unió emberi jogok védelmezőiről szóló iránymutatásait, valamint a vallás és a meggyőződés előmozdításáról és védelméről szóló, a Tanács által 2013. június 24-én elfogadott európai uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel az Európai Parlament parlamentközi küldöttségei számára készült, az emberi jogok és a demokrácia nem uniós országokba irányuló látogatásaik során történő előmozdításáról szóló iránymutatásokra(12),

–  tekintettel a Régiók Bizottsága „A helyi hatóságok hatáskörének megerősítése a partnerországokban a hatékonyabb kormányzás és a kézzelfoghatóbb fejlesztési eredmények érdekében” című, 2013. október 9-i véleményére,

–  tekintettel a Régiók Bizottsága „Méltó életet mindenkinek: az elképzeléstől az együttes fellépésig” című, 2015. február 24-i véleményére,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának a biztonságos és támogató környezet bevált gyakorlatokon és levont tanulságokon alapuló létrehozásáról és fenntartásáról szóló, 2016. április 11-i gyakorlati ajánlásokra vonatkozó jelentésére(13), valamint az ENSZ békés gyülekezéshez és egyesüléshez való joggal foglalkozó különleges előadójának jelentéseire,

–  tekintettel a Világgazdasági Fórum globális kockázatokról szóló 2017. évi jelentésére(14),

–  tekintettel a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzus felülvizsgálatáról szóló, 2017. február 14-i állásfoglalásra(15),

–  tekintettel a fejlesztési együttműködés hatékonyságának fokozásáról szóló, 2016. november 22-i állásfoglalására(16),

–  tekintettel a politikák fejlesztési célú koherenciájáról szóló 2015. évi uniós jelentésről szóló, 2016. június 7-i állásfoglalására(17),

–  tekintettel az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvekre,

–  tekintettel a 2030-ig szóló menetrend nyomon követéséről és felülvizsgálatáról szóló, 2016. május 12-i állásfoglalására(18),

–  tekintettel „A helyi hatóságokról és a civil társadalomról: Európa elköteleződése a fenntartható fejlődés támogatása mellett” című, 2013. október 22-i európai parlamenti állásfoglalásra(19),

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Külügyi Bizottság véleményére (A8-0283/2017),

A.  mivel az EUSZ 21. cikke kimondja, hogy az Unió nemzetközi szintű fellépése – amely magában foglalja a fejlesztési együttműködést – a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemes és oszthatatlan voltának elvére épül;

B.  mivel a civil társadalom az egészséges és tisztességes társadalom harmadik szektorát képviseli, az állami és a magánszektor mellett; mivel a civil társadalom olyan nem kormányzati és nonprofit szervezeteket foglal magában, amelyek jelen vannak a közéletben, és saját tagjaik vagy mások etikai, kulturális, politikai, tudományos, vallási vagy karitatív szempontokon alapuló érdekeit és értékeit juttatják kifejezésre;

C.  mivel a civil társadalom központi szerepet játszik a demokrácia építésében és megerősítésében, az állam jogköreinek felügyeletében, illetve a jó kormányzás, az átláthatóság és az elszámoltathatóság előmozdításában; mivel a társadalom alapvető fontosságú elemeként a civil társadalmi szervezetek jelenléte elengedhetetlen, hiszen szükséges a mindenkori hatalom ellensúlyozásához azáltal, hogy a lakosság és az állam közötti közvetítő, valamint a demokrácia őrzője szerepét tölti be; mivel számos civil társadalmi csoport törekszik az alkotmányos reformfolyamatokban való részvételre annak érdekében, hogy védelmezze a demokrácia elveit és intézményeit;

D.  mivel a civil társadalmi szervezetek az emberi jogok széles spektrumát fedik le – többek között a fejlődéshez, az oktatáshoz, a nemek közötti egyenlőséghez, valamint a szociális és környezeti területeken végzett tevékenységekhez való jogokat; mivel a civil társadalom széles körű és heterogén csoportokat és célokat ölel fel, nemcsak a civil társadalmi szervezeteket, hanem a nem kormányzati szervezeteket, az emberi jogi és közösségi csoportokat, a diaszpórákat, az egyházakat, a vallási egyesületeket és közösségeket, védi a fogyatékossággal élők, a társadalmi mozgalmak és a szakszervezetek, a bennszülött emberek és az alapítványok érdekeit, valamint a kiszolgáltatott, hátrányosan megkülönböztetett és marginalizált emberek képviseletét;

E.  mivel a Cotonoui Megállapodás elismeri, hogy a civil társadalom kulcsfontosságú szereplő az AKCS–EU együttműködésben; mivel a megállapodás 2020. évi lejárta lehetőséget biztosít a partnerség felülvizsgálatára és a civil társadalmi szervezetek részvételének további fokozására;

F.  mivel a civil társadalmi szervezetek a globális fejlesztési támogatás fontos szereplőjévé váltak, különösen az alapvető szociális szolgáltatások, a figyelemfelkeltés biztosítása, a demokrácia, az emberi jogok, a helyes kormányzás és – az egyének, a családok és a helyi közösségek erőszakos szélsőségességgel szembeni ellenálló képességének elősegítése révén – a békés és inkluzív társadalmak előmozdítása, valamint a humanitárius válságok kezelése terén;

G.  mivel a nemzetközi szervezetek jegyzőkönyveiben és gyakorlataiban foglaltakkal összhangban az egyházak, a vallási közösségek és egyesületek, egyéb, valláson vagy meggyőződésen alapuló szervezetekkel együtt kiemelt készenléti szerepet töltenek be és régóta az első vonalban tevékenykednek a fejlesztési és humanitárius segítségnyújtás terén;

H.  mivel a Fejlesztési Együttműködési Finanszírozási Eszköznek a civil társadalmi szervezetekkel és helyi hatóságokkal foglalkozó tematikus programra vonatkozó 2014–2020 közötti időszakra szóló többéves indikatív programja horizontális elemként magában foglalja a civil társadalmi szervezeteket és a helyi hatóságokat támogató környezet előmozdítását; mivel a program célja a civil társadalmi szervezetek hangjának hallhatóbbá tétele, a partnerországok fejlődési folyamatában való részvételének fokozása és a politikai, társadalmi és gazdasági párbeszéd előmozdítása;

I.  mivel az EU a fejlődő országok helyi civil társadalmi szervezeteinek legnagyobb adományozója, és a civil társadalmi szereplők és az emberijog-védők védelmében vezető szerepet tölt be olyan eszközök és szakpolitikák széles palettájának alkalmazása és végrehajtása révén, mint a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze, a Fejlesztési Együttműködési Eszköz civil társadalmi szervezetekkel és helyi hatóságokkal foglalkozó tematikus programja, a Demokráciáért Európai Alapítvány, a civil társadalommal való együttműködés 105 országban végrehajtott ütemterve és az országstratégiai dokumentumok;

J.  mivel a civil társadalom méretében, hatáskörében, összetételében és befolyásában az elmúlt évtized során világszerte kiterjedtebb lett; mivel ugyanakkor a civil társadalmi szereplők és tevékenységek korlátozása világszerte egyre több országban – fejlődő és fejlett országban egyaránt – egyre elnyomóbb és erőteljesebb lett;

K.  mivel ezenkívül néhány esetben fennáll a lehetősége annak, hogy a támogatók által megszabott menetrend nem helyezi előtérbe az adott területen működő civil társadalmi szereplők valódi igényeit;

L.  mivel a civil társadalom helyzetéről szóló 2016. évi jelentés a 2015-ös évet a civil társadalom lesújtó éveként jellemzi, amely során a polgári jogokat súlyosan veszélyeztették több mint száz országban; mivel a szubszaharai-afrikai és a közel-keleti és észak-afrikai (MENA) régiókat különösen érinti ez a jelentés, ugyanis gyakrabban küzdenek politikai feszültségekkel, konfliktusokkal és instabilitással;

M.  mivel egyre több kormány lép fel a civil társadalmi szervezetekkel szemben jogi és közigazgatási eszközökkel, többek között korlátozó jogszabályok alkotásával, a finanszírozás korlátozásával, szigorú engedélyezési eljárásokkal és büntető jellegű adókkal;

N.  mivel a fejlődő országokban aggodalomra ad okot az, hogy az utóbbi években egyre nagyobb számban fordul elő az aktivisták, civil társadalmi szervezeti tagok, emberijog-védők, szakszervezeti tagok, jogászok, értelmiségiek, újságírók és vallási vezetők üldözése, zaklatása, „külföldi ügynökként” való megbélyegzése, önkényes letartóztatása vagy bebörtönzése, illetve egyre többen esnek bántalmazás vagy erőszak áldozatául; mivel mindezt számos országban büntetlenül viszik véghez, és néha a hatóságok támogatásával vagy hallgatólagos beleegyezésével;

O.  mivel az emberi jogok egyetemesek, elidegeníthetetlenek, oszthatatlanok, egymástól függőek és egymáshoz kapcsolódóak; mivel a civil társadalom akkor tud válaszlépéseket tenni, ha gyakorolhatja az alapvető szabadságokat, többek között az egyesülési, a békés gyülekezési és a véleménynyilvánítási, a gondolat-, lelkiismereti, vallási vagy meggyőződési szabadságot, valamint az információhoz való szabad hozzáférés szabadságát;

P.  mivel a meggyengült civil társadalom, a korlátozott politikai és polgári mozgástér, a megnövekedett korrupció, a társadalmi és a nemek közötti egyenlőtlenség, az alacsony szintű emberi és társadalmi-gazdasági fejlődés, valamint az instabilitás és a konfliktusok összefüggésben állnak egymással;

Q.  mivel a szűkülő polgári mozgástérre adott uniós válaszlépés hitelességéhez és eredményességéhez a korlátozásokat meghatározó fenyegetések és tényezők pontos és naprakész értékelésére és megértésére van szükség; mivel az ilyen válaszlépéshez szükség van a fejlődés és a politikai együttműködés közötti koordinált megközelítésre annak érdekében, hogy a szabadon működő civil társadalom jelentőségére vonatkozó közös üzenetet terjesztve biztosítsa az EU valamennyi külső és belső eszközének koherenciáját, valamint a helyi, regionális és nemzetközi szintű együttműködést;

R.  mivel a 2030-ig szóló menetrend, és kiváltképp a 16. és 17. fenntartható fejlesztési cél a civil társadalommal mint kulcsfontosságú partnerrel és támogató erővel folytatott együttműködés fokozását írja elő a fenntartható fejlesztési célok előmozdítása, végrehajtása, nyomon követése és felülvizsgálata tekintetében;

1.  meggyőződése, hogy egy valóban független, változatos, pluralista és élénk civil társadalom sarkalatos fontosságú egy ország fejlődése és stabilitása szempontjából, a demokratikus konszolidáció, a társadalmi igazságosság és az emberi jogok biztosításához, valamint az inkluzív társadalmak kiépítéséhez, hogy senkit ne rekesszenek ki; emlékeztet továbbá, hogy a civil társadalom kulcsfontosságú szereplő a fenntartható fejlesztési célok megvalósításában;

2.  hangsúlyozza, hogy a civil társadalom világszerte központi szerepet tölt be a demokrácia támogatásában, a hatalmi ágak szétválasztásának biztosításában és az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a jó kormányzás előmozdítása terén, különös tekintettel a korrupció és az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemre, és közvetlen hatást fejt ki az adott országok gazdasági és emberi fejlődésére, valamint környezeti fenntarthatóságára;

3.  mélységes aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a fejlődő országokban a civil társadalom mozgásterének leszűkítését egyre összetettebb és kifinomultabb módon hajtják végre, amit nehezebb kezelni és ami jogszabályok, adóztatás, finanszírozási korlátozások, fokozott bürokrácia, jelentéstételi és bankügyi követelmények, a civil társadalmi szervezetek képviselőinek kriminalizálása és megbélyegzése, rágalmazás, a zaklatás minden formája, online elnyomás és az internet-hozzáférés korlátozása, cenzúra, önkényes fogva tartás, nemi alapú erőszak, kínzás és merénylet révén valósul meg, különösen a konfliktus sújtotta államokban; kitart amellett, hogy szükség van azon kormányzati és nem kormányzati taktikák kezelésére, amelyek marginalizálják a bíráló hangokat;

4.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy amikor a civil társadalmi szervezetek jogszerűen részesülhetnek külföldről érkező finanszírozásban, „külföldi ügynöknek” minősíthetik és ezzel megbélyegzik őket, és jelentősen növelik azokat a kockázatokat, amelyekkel szembe kell nézniük; felszólítja az EU-t, hogy erősítse meg az intézményfejlesztésre és a jogállamiságra összpontosító eszközeit és politikáit, és foglaljon bele ezekbe az elszámoltathatóságra és az emberijog-védők önkényes letartóztatása, az ellenük elkövetett rendőrségi visszaélések, kínzás és a rossz bánásmód egyéb formáinak büntetlensége elleni küzdelemre irányuló szigorú referenciaértékeket, figyelembe véve, hogy a nők és a férfiak mindezt eltérően élik meg;

5.  hangsúlyozza, hogy a civil társadalom mozgásterének csökkenése globális jelenség, amely nem csak a fejlődő országokban fordul elő, hanem egyre inkább a fejlett demokráciákban és a közepes és magas jövedelmű országokban, köztük EU-tagállamokban és az EU néhány legközelebbi szövetségesénél; felszólítja az Európai Uniót és a tagállamokat, hogy a civil társadalom alapvető jogainak szigorú tiszteletben tartásával mutassanak példát, és tegyenek az ezen a téren tapasztalható kedvezőtlen tendenciák ellen;

6.  ragaszkodik ahhoz, hogy az érintett államoké az elsődleges felelősség és az ő kötelezettségük, hogy valamennyi személy valamennyi emberi jogát és alapvető szabadságát megóvják, és az ő feladatuk olyan szabad és működőképes civil társadalmat előmozdító politikai, jogi és közigazgatási környezet biztosítása, amelyben biztosul szabad működésük és – többek között külföldi forrásokból származó – finanszírozáshoz való szabad hozzáférésük;

7.  felszólítja az EU-t, hogy ismerje el annak szükségességét, hogy iránymutatást nyújtson a kedvezményezett országok kormányainak, politikai pártjainak, parlamentjeinek és közigazgatási szerveinek a civil társadalmi szervezetek hatékony munkáját lehetővé tevő megfelelő jogi, igazgatási és politikai környezet kialakítására irányuló stratégiáik kidolgozásában;

8.  mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az emberijog-védőket világszerte egyre több támadás éri; felszólítja az EU-t, és különösen a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét az (alelnök/főképviselő), hogy fogadjon el olyan szakpolitikát, amely következetesen és egyértelműen elítéli az emberijog-védők meggyilkolását, illetve az ellenük irányuló erőszakos cselekedetekre, üldöztetésre, fenyegetésre, zaklatásra, elrablásra, bebörtönzésre vagy önkényes letartóztatásra tett bármilyen kísérletet, és marasztalja el az ilyen atrocitások elkövetőit vagy megengedőit, valamint, hogy fokozza az emberijog-védőket nyíltan és egyértelműen támogató nyilvános diplomáciáját; ösztönzi az uniós küldöttségeket és a tagállamok diplomáciai képviseleteit, hogy továbbra is aktívan támogassák az emberijog-védőket, különösen a perek rendszeres nyomon követése, a bebörtönzött emberijog-védők látogatása, valamint adott esetben az egyes esetekről szóló nyilatkozatok kiadása révén;

9.  úgy véli, hogy a civil társadalmi mozgástér gyors és drámai szűkülésével járó esetekben az uniós tagállamoknak magas szintű nyilvános elismerést kellene biztosítaniuk az érintett emberi jogi nem kormányzati szervezetek / egyéni emberijog-védők számára munkájukért, például azáltal, hogy hivatalos látogatások során meglátogatják őket;

10.  ösztönzi az EU-t, hogy dolgozzon ki a békés gyülekezési és egyesülési szabadságra vonatkozó iránymutatásokat; felszólítja az EU-t, hogy teljes mértékben használja ki az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós országstratégiákat, valósítson meg nyomon követési eszközöket az emberi jogok védelmezőiről szóló európai uniós iránymutatások hatékony és közös végrehajtására, és biztosítsa a védelmi hiányosságok megszüntetését, valamint azt, hogy az emberi jogok súlyos megsértése esetén szankciókat léptetnek életbe;

11.  emlékeztet, hogy a civil társadalom fontos szerepet játszik a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságának előmozdításában, és ismételten biztosít a vallás és a meggyőződés szabadságának előmozdításáról és védelméről szóló uniós iránymutatások végrehajtásának támogatásáról;

12.  hangsúlyozza, hogy alapvető fontosságú a civil társadalmi szervezetek kapcsolatának erősítése a polgárokkal és az állammal ahhoz, hogy ténylegesen képviselhessék a közösségeket és a választócsoportokat, többek között a nőket és a nőjogi szervezeteket és valamennyi kiszolgáltatott csoportot, és segíthessenek abban, hogy az állam eredményesebb és elszámoltatható legyen a fejlesztések és az emberi jogok fenntartása kapcsán;

13.  üdvözli az EU fejlődő országok civil társadalma tekintetében meglévő tartós elkötelezettségét és támogatását, és ismételten egyértelműen felszólítja az EU-t, hogy nyújtson folyamatos és megnövelt uniós támogatást és finanszírozást a szabad és támogató környezet kialakításához a civil társadalom számára országos és helyi szinten, többek között éves programozás révén; felszólítja az EU-t, hogy diverzifikálja és maximalizálja a civil társadalmi szereplőknek szánt finanszírozási módszereket és mechanizmusokat, figyelembe véve ezek sajátos jellemzőit, és biztosítva azt, hogy nem korlátozódik mozgásterük vagy a potenciális vitapartnerek száma;

14.  felszólítja az EU-t annak biztosítására, hogy az uniós finanszírozást hosszú távú támogatásra és vészhelyzeti beavatkozásra egyaránt fordítsák, különösen a kockázatnak kitett civil társadalmi aktivisták segítése érdekében;

15.  emlékeztet arra, hogy a civil részvételt és a civil társadalom erejét a demokrácia mutatójaként kellene figyelembe venni; határozottan ösztönzi a demokráciával foglalkozó parlamentközi vitákat, amelyek arra irányulnak, hogy a civil társadalmi szervezeti tagokat és a civil társadalmat bevonják az őket érintő ügyekkel foglalkozó jogszabályokkal kapcsolatos konzultációs folyamatba;

16.  felszólítja az EU-t, hogy a civil mozgástér autonómiáját ne csak az uniós fejlesztési és emberi jogi politikákon keresztül fokozza, hanem a fejlesztést célzó politikai koherencia elvével összhangban valamennyi egyéb uniós belső és külső politika integrálásával is, ideértve az igazságügyi, belügyi, kereskedelmi és biztonsági politikákat;

17.  óva inti az EU-t és a tagállamokat attól, hogy a civil társadalom mozgásterének szűkítése és egyéb emberi jogi problémák tekintetében elnézően bánjanak azokkal az országokkal, amelyekkel az EU migrációs kérdésekben együttműködik; hangsúlyozza, hogy a civil társadalom mozgásterének szűkítése és az emberi jogok megsértése hozzájárulhatnak a kényszerű migrációhoz;

18.  hangsúlyozza, hogy a civil társadalom mozgástere szűkülésének kezeléséhez az EU és a harmadik országok közötti kapcsolatokban egységes és következetes megközelítésre van szükség; felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy tegyenek aktív lépéseket a civil társadalmi mozgástér szűkülése alapvető okainak kezelésére, különösen a civil társadalmi szervezetek szabad és felelős szerepvállalása előmozdításának, valamint a két- és többoldalú együttműködés valamennyi szakaszában – ideértve a politikai párbeszédek legmagasabb szintjét is – való részvételük általános érvényesítésével; felszólítja e tekintetben az EU-t, hogy vegye figyelembe a civil társadalmi szervezetek eltérő méreteit, kapacitásaikat és szakértelmüket;

19.  ösztönzi az EU-t, hogy tevékenyen segítse elő a fejlődő országok kormányai, civil társadalmi szervezetei, helyi hatóságai és a magánszektor között, támogató civil társadalmi környezetben folyó megerősített párbeszédekre irányuló intézményi mechanizmusok előmozdítását és az erősebb és szélesebb körű koalíciók és partnerségek kialakítását; hangsúlyozza a biztonságos terek jelentőségét az ilyen párbeszédek számára;

20.  felszólítja az EU-t, hogy kövesse nyomon a terrorizmus elleni intézkedéseket, valamint a pénzmosás elleni és az átláthatóságra irányuló jogalkotást, és tegyen lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy ezek ne korlátozzák jogellenesen a civil társadalmi szervezetek finanszírozását és tevékenységeit; ezzel összefüggésben ismételten hangsúlyozza, hogy a Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF) ajánlásait nem szabad úgy értelmezni és alkalmazni, hogy azok indokolatlanul korlátozzák a civil társadalom mozgásterét;

21.  emlékeztet, hogy a magánszektor kulcsfontosságú partner a fenntartható fejlesztési célok megvalósításában, és jelentős szerepet játszik a polgári mozgástér előmozdításában, támogató környezetet biztosítva a civil társadalmi szervezetek és a szakszervezetek számára, különösen a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának és a kellő gondosságra vonatkozó kötelezettségek ellátási láncokban való megerősítése és a köz- és a magánszféra közötti partnerségek kialakítása révén;

22.  ismételten hangsúlyozza a magánszektornak az emberi jogok, valamint a legmagasabb szociális és környezetvédelmi normák tiszteletben tartására irányuló kötelezettségét; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy továbbra is tevékenyen vegyenek részt az ENSZ olyan nemzetközi szerződés kidolgozására irányuló munkájában, amelynek értelmében felelősségre kell vonni azokat a társaságokat, amelyek bármilyen módon részt vettek emberi jogok megsértésében, és vezessenek be emberi jogi kockázatértékelést a közbeszerzések és -beruházások tekintetében;

23.  úgy véli, hogy az EU és tagállamai által kötött kereskedelmi és beruházási megállapodásoknak nem szabad – sem közvetlenül, sem közvetve – aláásniuk az emberi jogok és a polgári mozgástér előmozdítását és védelmét a fejlődő országokban; úgy véli, hogy a kereskedelmi megállapodások kötelező erejű emberi jogi rendelkezései nagy hatású eszközök a polgári mozgástér bővítése szempontjából; felszólítja a Bizottságot, hogy erősítse meg a civil társadalmi szereplők szerepét a kereskedelmi megállapodásokkal foglalkozó intézményekben, például a belső tanácsadó csoportokban és a gazdasági partnerségi megállapodások tanácsadó bizottságaiban;

24.  felhívja a Bizottságot, hogy az EU külső finanszírozási eszközei vonatkozásában dolgozzon ki egy elsősorban az emberi jogokra összpontosító nyomon követési keretet;

25.  felhívja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy a szűkülő mozgástér kapcsán határozzon meg bevált gyakorlatokat és dolgozzon ki egyértelmű referenciaértékeket és mutatókat az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési terv és a demokrácia és az emberi jogok európai eszközének félidős felülvizsgálata keretében a kézzelfogható előrelépés mérése érdekében;

26.  felhívja valamennyi uniós szereplőt, hogy a többoldalú fórumokon támogassa hatékonyabban a demokráciát és emberi jogokat alátámasztó nemzetközi jogi keret erősítését, többek között a többoldalú szervezetek, például az ENSZ – ideértve az ENSZ különleges eljárásait és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa időszakos egyetemes helyzetértékelési mechanizmusát –, és olyan regionális szervezetek bevonásával, mint az Amerikai Államok Szervezete (OAS), az Afrikai Unió (AU), a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és a Demokráciák Közösségének a civil társadalom előmozdításával és védelmezésével foglalkozó munkacsoportja; emlékeztet annak fontosságára, hogy az Unió mindenre kiterjedő emberi jogi párbeszédet alakítson ki valamennyi partnerállammal, a civil társadalmi szervezetek bevonásával; felhívja az Uniót és a tagállamait, hogy erősítsék meg a jó kormányzást célzó programjaikat a harmadik országokkal, és mozdítsák elő a civil társadalmi szervezetek döntéshozatali folyamatokba való bevonásával és azokban való részvételével kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréjét; úgy véli, hogy a kormányok, az EU és a civil társadalmi szervezetek között szükség van a többek között olyan kényes kérdésekről folytatott háromoldalú párbeszéd előmozdítására, mint a biztonság és a migráció;

27.  kéri, hogy az érintett uniós intézmények bevonásával hozzanak létre egy, a szűkülő mozgástérrel kapcsolatos nyomon követési és korai előrejelző mechanizmust, amely nyomon tudja követni a civil társadalom mozgásterével kapcsolatos és az emberijog-védők elleni fenyegetéseket, és riasztást tud adni, ha egy fejlődő ország bizonyíthatóan a civil társadalmat sújtó, súlyos korlátozás bevezetésére készül, vagy ha a független civil társadalom megléte látszatának fenntartására a kormány által kialakított nem kormányzati szervezeteket (GONGO) alkalmaz, és így az EU gyorsabban, koordináltabban és kézzelfoghatóbb módon tud válaszlépéseket tenni;

28.  felszólítja az EU-t, hogy fokozottan támogassa a kisebbségek és egyéb kiszolgáltatott csoportok – többek között a fogyatékossággal élő személyek, az őslakos népek, az elszigetelt népességek – teljes körű részvételét és szerepvállalását a kulturális, társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokban; felhívja e tekintetben az államokat annak biztosítására, hogy jogszabályaik, a szakpolitikáik ne akadályozzák e személyeket emberi jogaik érvényesítésében, sem pedig a civil társadalom e jogok megvédelmezésére irányuló tevékenységeit;

29.  sajnálja, hogy nincsenek olyan szervezetek, amelyek a globális terrorizmus jelenlegi fokozódó terjedése idején segítenék a terrorizmus áldozatait a harmadik országokban; hangsúlyozza ezért, hogy sürgősen biztonságos környezetet kell teremteni az ilyen szervezetek számára a terrorizmus áldozatainak védelme érdekében;

30.  hangsúlyozza a nők és a nőjogi szervezetek alapvető fontosságú szerepét a társadalmi haladásban, ideértve a fiatalok által irányított mozgalmakat is; felszólítja az EU-t, hogy ragaszkodjon a nők társadalmi szerepvállalásának támogatásához és ahhoz, hogy biztonságos és támogató környezetet hozzanak létre a nők civil társadalmi szervezetei és a nőjogi jogvédők számára, különösen a konfliktus sújtotta régiókban;

31.  kiemeli, hogy aktívan hozzá kell járulni a nőjogokkal kapcsolatos politikák és fellépések támogatásához, ideértve a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat is;

32.  ismételten hangsúlyozza a jogokon alapuló megközelítés érvényesítésének fontosságát az uniós fejlesztési politikában, abból a célból, hogy az emberi jogi és jogállamisági alapelveket integrálják az uniós fejlesztési tevékenységekbe, és összehangolják az emberi jogi és fejlesztési együttműködésre irányuló tevékenységeket;

33.  emlékeztet a regionális együttműködés jelentőségére a civil társadalmat támogató környezet megerősítése tekintetében; ösztönzi a fejlődő országokat, hogy mozdítsák elő a civil társadalom védelmére és bevonására irányuló párbeszédet és bevált gyakorlatokat;

34.  üdvözli a civil társadalommal való együttműködésre irányuló országspecifikus uniós ütemterveket, amelyek hatékony eszközök, illetve a civil társadalommal való együttműködés új uniós keretét alkothatják; kiemelt fontosságúnak ítéli, hogy a civil társadalmi szervezeteket ne csak az ütemtervek megszövegezéséhez vezető konzultációs folyamatba vonják be, hanem annak végrehajtásába, nyomon követésébe és felülvizsgálatába is;

35.  vállalja, hogy az érintett intézményi és nem kormányzati szereplőkkel mélyreható konzultációt folytatva évente összeállítják azoknak az országoknak a listáját, amelyekben a civil társadalom mozgástere a leginkább veszélyben van;

36.  felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy rendszeresen vegye fel a Külügyi Tanács napirendjére az emberijog-védők, szociális munkások, újságírók, politikai aktivisták, a vallási vagy morális meggyőződésük miatt bebörtönzött, valamint a szűkülő civil társadalmi mozgástér nyomán bebörtönzött egyéb személyek szabadon bocsátására irányuló uniós erőfeszítésekről folyó megbeszéléseket és ezek nyomon követését;

37.  üdvözli az uniós küldöttségek emberi jogi és civil társadalmi kapcsolattartó pontjainak kijelölését, amelyek célja a helyi civil társadalommal való együttműködés javítása, kiváltképp a kiszolgáltatott és marginalizált csoportoknak és személyeknek nyújtott segítség terén; felhívja az uniós küldöttségeket, hogy rendszeresen irányítsák rá a nemzeti parlamenti képviselők, kormányzati tagok és helyi önkormányzati tisztviselők figyelmét a szűkülő civil társadalmi mozgástérrel és az aktivisták védelmével kapcsolatos kérdésekre, valamint továbbra is működjenek együtt a civil társadalmi szervezetekkel az uniós alapok programozási ciklusában, és ezek későbbi nyomon követésében, még akkor is, ha a kétoldalú együttműködés már megszűnt; felhívja továbbá az uniós küldöttségeket, hogy rendszeresen és átlátható módon nyújtsanak az civil társadalom számára tájékoztatást a pénzeszközökről és a finanszírozási lehetőségekről;

38.  felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy kétoldalú kapcsolataikban rendszeresen foglalkozzanak a civil társadalom szűkülő mozgásterével, és használják ki az összes rendelkezésükre álló eszközt, például a fejlesztést és a kereskedelmet annak biztosítására, hogy a partnerországok fenntartsák az emberi jogok védelmére és garantálására irányuló kötelezettségvállalásaikat; felszólítja az EU-t, hogy szorosan kövesse nyomon a civil társadalmi szereplők bevonását a partnerországokban, és sürgesse a kormányokat, hogy vonjanak vissza minden olyan jogszabályt, amely sérti a gyülekezési és egyesülési szabadságot; úgy véli e tekintetben, hogy az EU-nak a költségvetési támogatásban a polgári mozgástér szűkülése tekintetében pozitív feltételességet kellene bevezetnie;

39.  hangsúlyozza, hogy a nyugati civil társadalomnak támogatnia kellene a nem kormányzati szervezetek létrehozását és megerősítését a szakértelem átadása révén, hogy hozzá tudjanak járulni saját országuk fejlődéséhez;

40.  határozottan ösztönzi a civil társadalmat támogató, az EU külső finanszírozási eszközei közötti szinergiákat, és felszólít valamennyi uniós civil társadalmi finanszírozás átfogó országszintű feltérképezésére, a párhuzamosságok és átfedések elkerülése, valamint az esetleges finanszírozási hiányok és igények meghatározásának elősegítése érdekében;

41.  ösztönzi az EU-t, hogy fogadjon el iránymutatásokat az egyházakkal és vallási alapú szervezetekkel, valamint vallási vezetőkkel fejlesztési együttműködés céljából kötendő partnerségről, a nemzetközi szervezetek és programok (többek között az UNICEF, Világbank, WHO vagy az ENSZ Fejlesztési Programja) tapasztalata és az EU-tagállamok és a külföldi országok bevált gyakorlatai alapján;

42.  határozottan ajánlja a harmadik országokban tevékenykedő civil társadalmi szervezetek képviselőinek jobb védelmét, hogy kezelni lehessen az őket érintő esetleges ellenségeskedést;

43.  üdvözli a fejlesztési együttműködéshez kapcsolódó számos uniós finanszírozási eszköz által nyújtott fokozott rugalmasságot, amely lehetővé teszi többek között a támogatást igénylők könnyebb nyilvántartásba vételét, valamint – adott esetben – a támogatás kedvezményezettjeivel kapcsolatos titoktartást; úgy véli azonban, hogy több is tehető annak érdekében, hogy egy adott országban jellemző konkrét helyzetre a legmegfelelőbb és legtestreszabottabb választ adják, ideértve a várható pályázati felhívásokra vonatkozó, feljebbről érkező tájékoztatást, a több finanszírozási lehetőséget, az ütemtervekre vonatkozó naprakész információk rendszeres rendelkezésre bocsátását, az ütemtervek nyilvánosságra hozatalát, a finanszírozási módozatok harmonizációját és egyszerűsítését, valamint a civil társadalmi szervezetek igazgatási eljárásaikban való támogatását;

44.  felszólítja a Bizottságot a Fejlesztési Együttműködési Finanszírozási Eszköz 2018–2020 közötti időszakra szóló többéves indikatív programjába vegyen fel globális tematikus pályázati felhívást, amely kifejezetten a szűkülő civil társadalmi mozgástér kérdésére irányul;

45.  felhívja a Bizottságot, hogy növelje a demokrácia és az emberi jogok európai eszközének (EIDHR) a szűkülő mozgástér és az emberijog-védők helyzetének kezelésére irányuló pénzeszközeit; sajnálja, hogy néhány országban az éves összegek rendkívül alacsony szinten állnak; felhívja a Bizottságot, hogy a civil társadalmi szervezetekkel kapcsolatban alkalmazott átfogó megközelítés segítségével határozza meg a demokrácia és az emberi jogok európai eszközéből finanszírozandó tevékenységek új formáit, és a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze keretében rendelkezésre álló finanszírozás lehívása tekintetében továbbra is léptessen életbe rugalmasabb és egyszerűbb eljárást, különösen a fiatalok számára, beleértve a fokozottan veszélyeztetett civil társadalmi szervezeteknek biztosított jelentősebb kivételeket és a nyilvántartásba nem vett, a hatóságok által végezetül elismerendő csoportok támogatását; úgy véli, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a helyi csoportok és szereplők támogatására, mivel az emberi jogokat érintő problémák helyi szinten gyakran valóságosabban és fokozottabban jelentkeznek; megismétli, hogy a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze fontos szerepet játszik abban, hogy a veszélyben lévő emberijog-védőknek sürgős közvetlen pénzügyi és anyagi támogatást nyújtsanak, valamint kiemeli a szükséghelyzeti alap fontosságát, amely lehetővé teszi az Unió küldöttségei számára, hogy közvetlen eseti támogatást nyújtsanak a veszélyben lévő emberijog-védők számára; elismeri a nemzetközi és nemzeti civil társadalmi szereplők szövetségeinek vagy csoportosulásainak fontosságát a helyi nem kormányzati szervezetek megtorló intézkedésekkel szembeni munkájának elősegítése és védelme terén; felszólítja a Bizottságot, az Európai Külügyi Szolgálatot és a tagállamokat, hogy támogassák az Európai Unió emberi jogok védelmezőiről szóló iránymutatásának hatékony és közös végrehajtását valamennyi olyan harmadik országban, amelyben a civil társadalom tevékenységeit veszély fenyegeti, azáltal, hogy az iránymutatások teljes körű működésének biztosítása érdekében helyi stratégiákat fogadnak el;

46.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) http://www.un.org/ga/search/view_doc.asp?symbol=A/RES/70/1&Lang=E
(2) 10715/16. számú tanácsi dokumentum.
(3) 10897/15. számú tanácsi dokumentum
(4) HL L 77., 2014.3.15., 44. o.
(5) HL L 77., 2014.3.15., 1. o.
(6) HL L 58., 2015.3.3., 17. o.
(7) HL L 298., 2012.10.26., 1. o.
(8) C(2014)4865.
(9) A/HRC/32/L.29.
(10) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0405.
(11) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0371.
(12) http://www.europarl.europa.eu/document/activities/cont/201203/20120329ATT42170/20120329ATT42170EN.pdf
(13) A/HRC/32/20.
(14) http://www3.weforum.org/docs/GRR17_Report_web.pdf
(15) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0026.
(16) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0437.
(17) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0246.
(18) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0224.
(19) HL C 208., 2016.6.10., 25. o.


A kiberbűnözés elleni küzdelem
PDF 421kWORD 68k
Az Európai Parlament 2017. október 3-i állásfoglalása a kiberbűnözés elleni küzdelemről (2017/2068(INI))
P8_TA(2017)0366A8-0272/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 3. és 6. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 16., 67., 70., 72., 73., 75., 82., 83., 84., 85., 87. és 88. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 1., 7., 8., 11., 16., 17., 21., 24., 41., 47., 48., 49., 50. és 52. cikkére,

–  tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-i ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel a gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló, a gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött, 2000. május 25-i fakultatív jegyzőkönyvre,

–  tekintettel a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása elleni 1. világkongresszus által elfogadott stockholmi nyilatkozatra és cselekvési tervre, a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása elleni 2. világkongresszus által elfogadott jokohamai globális kötelezettségvállalásra, valamint a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása elleni 2. világkongresszus előkészítő konferenciáján elfogadott budapesti kötelezettségvállalásra és cselekvési tervre,

–  tekintettel az Európa Tanácsnak a gyermekek szexuális kizsákmányolással és szexuális visszaéléssel szembeni védelméről szóló, 2007. október 25-i egyezményére,

–  tekintettel „A gyermekek védelme a digitális világban” című, 2012. november 20-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel a gyermekekkel szemben elkövetett internetes szexuális visszaélésről szóló, 2015. március 11-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a nem készpénzes fizetőeszközökkel összefüggő csalás és hamisítás elleni küzdelemről szóló, 2001. május 28-i 2001/413/IB tanácsi kerethatározatra(3),

–  tekintettel a számítástechnikai bűnözésről szóló, 2001. november 23-i Budapesti Egyezményre(4) és az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvre,

–  tekintettel az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló, 2004. március 10-i 460/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre(5),

–  tekintettel az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint védelmük javítása szükségességének értékeléséről szóló, 2008. december 8-i 2008/114/EK tanácsi irányelvre(6),

–  tekintettel az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló, 2002. július 12-i 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre(7),

–  tekintettel a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és a tanácsi irányelvre(8),

–  tekintettel „Az Európai Unió kiberbiztonsági stratégiája: nyílt, megbízható és biztonságos kibertér” című (JOIN(2013)0001), az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, a Bizottság és a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által kiadott, 2013. február 7-i közös közleményre,

–  tekintettel az információs rendszerek elleni támadásokról és a 2005/222/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2013. augusztus 12-i 2013/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(9),

–  tekintettel a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3-i 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre(10) (ENYH-irányelv),

–  tekintettel az Európai Unió Bíróságának (EUB) 2014. április 8-i ítéletére(11), amely érvénytelenítette az uniós adatmegőrzési irányelvet,

–  tekintettel 2013. szeptember 12-i, „az Európai Unió kiberbiztonsági stratégiája: nyílt, megbízható és biztonságos kibertér” témájú állásfoglalására(12),

–  tekintettel a Bizottság „Európai digitális egységes piaci stratégia” című, 2015. május 6-i közleményére (COM(2015)0192),

–  tekintettel „Az európai biztonsági stratégia” című, 2015. április 28-i bizottsági közleményre (COM(2015)0185), illetve az azt követő, „A hatékony és valódi biztonsági unió megvalósítása” című eredményjelentésre,

–  tekintettel a kibertérben gyakorolt joghatóságról 2016. március 7-én és 8-án Amszterdamban tartott konferenciáról szóló jelentésre,

–  tekintettel a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (általános adatvédelmi rendelet)(13),

–  tekintettel a személyes adatoknak az illetékes hatóságok által a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, a vádeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása céljából végzett kezelése tekintetében a természetes személyek védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 2008/977/IB tanácsi kerethatározat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/680 európai parlamenti és tanácsi irányelvre(14),

–  tekintettel a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynökségéről (Europol) szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/794 európai parlamenti és tanácsi rendeletre(15),

–  tekintettel a Bizottság 2016. július 5-i határozatára a Bizottság által képviselt Európai Unió és az érdekelt szervezetek közötti, kiberbiztonsági ipari kutatás és innováció témájú köz-magán társulásra vonatkozó szerződéses megállapodás aláírásáról (C(2016)4400),

–  tekintettel a Bizottság és a Bizottság alelnöke/ az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője „A hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépés közös kerete – európai uniós válasz” című, az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak címzett, 2016. április 6-i közös közleményére (JOIN(2016)0018),

–  tekintettel a gyermekbarát internet európai stratégiájára (COM(2012)0196) és a Bizottság 2016. június 6-i, Az internetet és egyéb kommunikációs technológiákat használó gyermekek védelmére irányuló többéves uniós program végső értékelése (biztonságosabb internet) című jelentésére (COM(2016)0364),

–  tekintettel az Europol és az ENISA 2016. május 20-i közös nyilatkozatára a 21. századi adatvédelmet tiszteletben tartó jogszerű bűnügyi nyomozásról,

–  tekintettel a Tanács 2016. június 9-i, a számítástechnikai bűnözés elleni európai igazságügyi hálózatról szóló következtetéseire,

–  tekintettel a hálózati és információs rendszerek biztonságának az egész Unióban egységesen magas szintjét biztosító intézkedésekről szóló 2016. július 6-i (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelvre(16),

–  tekintettel az ENISA 2016. decemberi „Titkosítás – Az erős titkosítás védi digitális identitásunkat” című véleményére,

–  tekintettel az Európa Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló egyezménnyel foglalkozó bizottságának a felhőben található bizonyítékokkal foglalkozó csoportja (Cloud Evidence Group) által kiadott „A büntető igazságszolgáltatás hozzáférése a felhőben található elektronikus bizonyítékokhoz: a T-CY ajánlásai” című, 2016. szeptember 16-i végleges jelentésre,

–  tekintettel a Számítástechnikai Bűnözés Elleni Közös Akció Munkacsoport (J-CAT) tevékenységére,

–  tekintettel a súlyos és szervezett bűnözés általi fenyegetettség értékeléséről (EU SOCTA) szóló, 2017. február 28-i, illetve az internetes szervezett bűnözés általi fenyegetettség értékeléséről (IOCTA) szóló, 2016. szeptember 28-i Europol-jelentésekre,

–  tekintettel az EUB a C-203/15. számú ügyben hozott, 2016. december 21-i ítéletére (TELE2 ítélet)(17),

–  tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2017. március 15-i (EU) 2017/541 irányelvére a terrorizmus elleni küzdelemről, a 2002/475/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról, valamint a 2005/671/IB tanácsi határozat módosításáról(18),

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére és a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság véleményére (A8-0272/2017),

A.  mivel a kiberbűnözés egyre jelentősebb társadalmi és gazdasági károkat okoz, ami sérti az egyének alapvető jogait, illetve veszélyt jelent a jogállamiságra a kibertérben és a demokratikus társadalmak stabilitására egyaránt;

B.  mivel a kiberbűnözés egyre nagyobb probléma a tagállamokban;

C.  mivel a 2016-os IOCTA rávilágított arra, hogy folyamatosan növekszik kiberbűnözés intenzitása, összetettsége és mértéke, hogy egyes uniós tagállamokban a bejelentett számítógépes bűncselekmények száma meghaladja a hagyományos bűncselekményekét, hogy a kiberbűnözés a bűnözés egyéb területeire is kiterjed, például az emberkereskedelemre, hogy terjed a titkosításra és anonimizálásra szolgáló eszközök bűnözési célokra való felhasználása, és hogy a zsarolóvírus-támadások száma meghaladja a rosszindulatú számítógépes programok hagyományos fajtáival, például trójai programmal elkövetett támadások számát;

D.  mivel az Európai Bizottság szerverei elleni támadások 2016-ra 20%-kal nőttek a 2015. évhez képest;

E.  mivel a számítógépek támadásokkal szembeni kiszolgáltatottsága egyrészt az információtechnológia elmúlt évekbeli sajátos fejlődéséből, másrészt az online vállalkozások növekedéséből és a kormányzati fellépés hiányából ered;

F.  mivel a számítógépes zsarolás, a felbérelt zombihálózatok és hackertámadások, valamint a lopott digitális termékek feketepiaca egyre nő;

G.  mivel a kibertámadások fő formája továbbra is az olyan vírusok, mint a banki trójai programok, azonban egyre nő az ipari vezérlőrendszerek és hálózatok elleni támadások száma és hatása is, aminek célja a létfontosságú infrastruktúrák, gazdasági szerkezetek megsemmisítése és társadalmak destabilizációja, mint például a 2017 májusában bekövetkezett WannaCry zsarolóvírus-támadás esetében, ennélfogva ezek egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a biztonságra, védelemre és egyéb fontos ágazatokra nézve; mivel a nemzetközi bűnüldöző hatóságok adatkéréseinek többsége csalásokhoz és pénzügyi bűncselekményekhez köthető, megelőzve az erőszakos és súlyos bűncselekményeket;

H.  mivel bár az emberek, helyek és tárgyak folyamatosan fejlődő összekapcsoltsága számos előnnyel jár, fokozza a kiberbűnözés kockázatát; mivel a dolgok internetéhez kapcsolódó eszközök, például az intelligens hálózatok, hálózatba kapcsolt hűtőgépek, orvosi eszközök vagy segédeszközök, gyakran nem olyan jól védettek, mint a hagyományos internetes eszközök, ezért ideális célpontként szolgálnak a kiberbűnözők számára, különösen mivel a hálózatba kapcsolt eszközökre vonatkozó biztonsági frissítések gyakran hiányosak, néha pedig teljes mértékben elmaradnak; mivel a hackertámadás áldozatául esett, dolgok internetéhez kapcsolódó azon eszközök, amelyek fizikai aktuátorokkal is rendelkeznek, vagy fizikai aktuátorokat tudnak irányítani, konkrétan veszélyeztethetik az emberek életét;

I.  mivel az adatvédelem hatékony jogi kerete elengedhetetlen az online világba vetett bizalom építéséhez, mivel egyszerre teszi lehetővé a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak, hogy teljes mértékben kihasználhassák a digitális egységes piac előnyeit és kezelhessék a kiberbűnözést;

J.  mivel a vállalkozások nem tudnak megbirkózni a hálózatba kapcsolt világ biztonságosabbá tételével, és a kormányzatnak rendeletekkel és a felhasználók biztonságosabb viselkedését elősegítő ösztönzőkkel hozzá kellene járulnia a kiberbiztonsághoz;

K.  mivel a kiberbűnözés, a kiberkémkedés, a kiberhadviselés, a kiberszabotázs és a kiberterrorizmus közötti válaszvonal egyre homályosabb; mivel a kiberbűnözés egyformán célba vehet egyéneket és köz- vagy magánszervezeteket, és bűncselekmények széles skáláját ölelheti fel, ideértve a magánélet megsértését, a gyermekek online szexuális bántalmazását, az erőszakra és a gyűlöletre való nyilvános uszítást, a szabotázst, a kémkedést, a pénzügyi bűncselekményeket és csalásokat, többek között fizetési csalásokat, lopást, személyazonosság-lopást, illetve az informatikai rendszereket érintő jogellenes beavatkozást;

L.  mivel a Világgazdasági Fórum globális kockázatokról szóló 2017. évi jelentése a tömeges adatcsalást és -lopást az öt legfontosabb globális kockázat közé sorolja a valószínűség szempontjából;

M.  mivel a számítógépes bűncselekmények jelentős része büntetlenül marad; mivel még mindig nagyon alacsony a bejelentési arány, hosszú az észlelési idő, ami lehetővé teszi a kiberbűnözők számára több belépési és kilépési pont vagy hátsó ajtó létrehozását, nehéz az e-bizonyítékokhoz való hozzáférés és azok begyűjtése és bírósági felhasználása, valamint a kiberbűnözés határokon átívelő természetéből adódó összetett eljárások és joghatósági kihívások állnak fenn;

N.  mivel a Tanács 2016. júniusi következtetéseiben kiemelte, hogy a kiberbűnözés határokon átnyúló természete és az Uniót érő közös kiberbiztonsági fenyegetések miatt a rendőri és igazságügyi hatóságok és a számítógépes bűncselekményekkel foglalkozó szakértők közötti együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy eredményes nyomozást folytassanak a kibertérben és begyűjtsék az elektronikus bizonyítékokat;

O.  mivel az EUB-nak az adatmegőrzési irányelv érvénytelenítésére vonatkozó 2014. április 8-i ítélete és az EUB az adatok általános és különbségtétel nélküli megőrzésének tiltását megerősítő 2016. december 21-i TELE2-ítélete szigorú korlátokat szab a távközlési adatok tömeges kezelésének, valamint az illetékes hatóságok adatokhoz való hozzáférésének;

P.  mivel az EUB Max Schrems-ítélete(19) kiemeli, hogy a tömeges megfigyelés az alapvető jogok megsértése;

Q.  mivel a kiberbűnözés elleni küzdelemnek ugyanazokat az eljárási és anyagi biztosítékokat, valamint alapvető jogokat – nevezetesen az adatvédelmet és a szólásszabadságot – kell tiszteletben tartania, mint más területek bűncselekményei elleni küzdelemnek;

R.  mivel a gyerekek egyre fiatalabb korban kezdik használni az internetet, és különösen kiszolgáltatottak az online csábítás és az online szexuális kizsákmányolás egyéb formáival (az internetes zaklatással, szexuális erőszakkal, szemérem elleni erőszakkal és zsarolással), a személyes adatok hűtlen kezelésével, valamint az olyan veszélyes kampányokkal szemben, amelyek az önkárosítás különböző formáinak népszerűsítését célozzák – mint a „kék bálna” esetében, és ezért különleges védelemre szorulnak; mivel az internetes bűnözők gyorsabban megtalálják és magukhoz csábítják az áldozatokat a csevegőszobák, e-mailek, online játékok és közösségi hálózati oldalak segítségével, és a rejtett fájlcserélő („peer-to-peer”) hálózatok jelentik továbbra is a gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövetők számára a gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos anyagok hozzáférésének, kommunikációjának, tárolásának és megosztásának fő színtereit;

S.  mivel a szemérem elleni erőszak és a zsarolás növekvő tendenciáját továbbra is kevéssé vizsgálják és kevés bejelentés érkezik ilyen cselekményekről, főleg a bűncselekmény természeténél fogva, az áldozatok által érzett szégyen és bűntudat miatt;

T.  mivel az egyenes adásban közvetített gyermekbántalmazás a jelentések szerint egyre növekvő veszély; mivel az egyenes adásban közvetített gyermekbántalmazás nyilvánvalóan kapcsolatba hozható a gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló anyagok kereskedelmi forgalmazásával;

U.  mivel a brit Nemzeti Bűnüldözési Hivatal tanulmánya megállapította, hogy a hackertevékenységekkel foglalkozó fiatalokat nem igazán a pénz hajtja, hanem gyakran azért támadnak meg számítógépes hálózatokat, hogy kivívják barátaik elismerését vagy hogy próbára tegyenek egy politikai rendszert;

V.  mivel a kiberbűnözés veszélyei iránti tudatosság ugyan nőtt, azonban az egyének, a közintézmények és a gazdálkodási szervezetek részéről egyaránt továbbra is teljességgel elégtelenek az elővigyázatossági intézkedések, főleg a tudás és a források hiánya miatt;

W.  mivel a kiberbűnözés és a jogellenes online tevékenységek elleni küzdelem nem homályosíthatja el a szabad és nyílt kibertér pozitív aspektusait, amelyek új lehetőségeket nyitnak a tudásmegosztás, valamint a politikai és szociális integráció elősegítése előtt világszerte;

Általános megfontolások

1.  hangsúlyozza, hogy a zsarolóvírus-támadások számában, a zombihálózatok használatában és a számítógépes rendszerek jogosulatlan károsításának számában bekövetkezett éles növekedés hatással van az egyének biztonságára, személyes adataik elérhetőségére és integritására, valamint a magánélet és az alapvető szabadságjogok védelmére és a kritikus jelentőségű – többek között, de nem kizárólag az energiához és a villamosenergia-ellátáshoz, valamint a pénzügyi struktúrákhoz, például az értéktőzsdéhez kapcsolódó – infrastruktúra integritására is; ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy a kiberbűnözés elleni küzdelem a 2015. április 28-i európai biztonsági stratégia egyik prioritása;

2.  hangsúlyozza, hogy egységesíteni kell a kiberbűnözés, kiberhadviselés, kiberbiztonság, kiberzaklatás és kibertámadás közös meghatározásait annak érdekében, hogy az uniós intézmények és az uniós tagállamok egységes jogi meghatározással rendelkezzenek;

3.  hangsúlyozza, hogy a kiberbűnözés elleni küzdelem céljának elsősorban és leginkább a kritikus jelentőségű infrastruktúrák és hálózatba kapcsolt egyéb eszközök védelmének és erősítésének, nem csupán megtorló intézkedések kidolgozásának kell lennie;

4.  ismételten hangsúlyozza azon európai szintű jogi intézkedések jelentőségét, melyeknek célja az információs rendszerek elleni támadásokhoz vagy a gyermekek online szexuális bántalmazásához és kizsákmányolásához kapcsolódó bűncselekmények definícióinak harmonizációja, valamint a tagállamok kötelezése egy olyan rendszer létrehozására, amely az említett bűncselekményekre vonatkozó statisztikai adatokat rögzíti, előállítja és elérhetővé teszi a bűncselekmények elleni küzdelmet célzó hatékony fellépés érdekében;

5.  nyomatékosan kéri azokat a tagállamokat, amelyek még nem tették meg, hogy sürgősen és megfelelően ültessék át és hajtsák végre a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló 2011/93/EU irányelvet; kéri a Bizottságot, hogy szigorúan ellenőrizze és biztosítsa a 2004/68/IB tanácsi kerethatározatot felváltó nevezett irányelv maradéktalan és hatékony végrehajtását, és megfelelő időben készítsen jelentést a megállapításairól a Parlament és az illetékes bizottsága számára; hangsúlyozza, hogy az Eurojust és az Europol számára megfelelő erőforrásokat kell biztosítani az áldozatok jobb azonosítása, a szexuális erőszak elkövetőinek szervezett hálózata elleni küzdelem, illetve a gyermekek bántalmazását ábrázoló anyagok online és offline kiszűrése, elemzése és továbbküldése céljából;

6.  sajnálja, hogy Európában a vállalkozások 80%-a tapasztalt már legalább egy kiberbiztonsági incidenst, és hogy a vállalatok elleni kibertámadások gyakran észrevétlenek maradnak vagy nem kerülnek bejelentésre; emlékeztet arra, hogy számos tanulmány becslése szerint a kibertámadások éves költsége jelentős a világgazdaság szempontjából; úgy véli, hogy a vállalkozásoknak, különösen a kkv-knak nyújtott támogatás révén segíthet a probléma megoldásában a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló (EU) 2016/679 rendelet (az általános adatvédelmi rendelet) és a hálózati és információs rendszerek biztonságának az egész Unióban egységesen magas szintjét biztosító intézkedésekről szóló (EU) 2016/1148 irányelv (a hálózati és információs rendszerek biztonságáról szóló (NIS) irányelv) által bevezetett kötelezettség, mely szerint a biztonság megsértését minden esetben jelenteni kell és meg kell osztani a kockázatokkal kapcsolatos információkat;

7.  hangsúlyozza, hogy a kiberfenyegetés helyzetének folyamatosan változó természete minden érdekelt felet komoly jogi és technológiai kihívások elé állít; úgy véli, hogy az új technológiákban rejlő lehetőségeket nem szabad fenyegetésnek tekinteni, és elismeri, hogy a titkosítási technológiák fejlődése javítja informatikai rendszereink általános biztonságát, többek között azáltal, hogy lehetővé teszi a végfelhasználók adatainak és kommunikációjának hatékonyabb védelmét; rámutat ugyanakkor, hogy továbbra is jelentős hiányosságok tapasztalhatóak a kommunikáció biztosítása terén és hogy az onion-routinghoz (hagyma-elosztáshoz) és a rejtett hálózatokhoz hasonló technikákat rosszindulatú felhasználók, például terroristák és gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövetők, nem baráti államok, illetve szélsőséges politikai vagy vallási csoportok által támogatott hackerek bűnözési célokra használhatják fel, és e technológiák segítségével rejthetik el jogsértő tevékenységüket és személyazonosságukat, súlyosan hátráltatva a nyomozásokat;

8.  mélységesen aggasztja a közelmúltbeli globális zsarolóvírus-támadás, amely a jelek szerint több tízezer számítógépet érintett közel 100 országban és számos szervezetnél, beleértve az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatát (NHS), a kiterjedt vírustámadás legnagyobb figyelmet felkeltő áldozatát; ezzel összefüggésben felismeri, mennyire fontos munkát végez a No More Ransom (NMR) kezdeményezés, amely 40 különböző visszafejtő eszközt biztosít, lehetővé téve világszerte a zsarolóvírus-támadások áldozatainak, hogy visszafejtsék érintett eszközeik titkosítását;

9.  hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a rejtett hálózatok és az onion-routing teret ad újságírók, politikai aktivisták és emberijog-védők számára bizonyos országokban az elnyomó államhatalom figyelmének elkerülésére;

10.  megjegyzi, hogy a bűnözői- és terroristahálózatok egyelőre csak korlátozott mértékben folyamodnak kiberbűnözési eszközökhöz; kiemeli azonban, hogy ez a valószínűleg változni fog a terrorizmus és a szervezett bűnözés közötti erősödő kapcsolat, illetve a lőfegyverek és robbanóanyag-prekurzorok rejtett hálózaton történő elérhetőségének fényében;

11.  határozottan elítéli az informatikai rendszerek elleni összes olyan beavatkozást, amelyet egy ország demokratikus folyamatainak megzavarása céljából végez vagy irányít egy külföldi állam vagy annak ügynökei;

12.  hangsúlyozza, hogy a domének lefoglalására, tartalmak eltávolítására és a felhasználói adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó, határokon átívelő kérelmek komoly kihívást jelentenek és hatalmas tétjük miatt sürgős intézkedést kívánnak; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy az online és offline egyaránt érvényes nemzetközi emberi jogi keretek jelentős globális mércét képviselnek;

13.  felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy az egyes kibertámadások áldozatai teljes mértékben élhessenek a 2012/29/EU irányelvben foglalt valamennyi joggal, és hogy fokozzák az áldozatazonosítással és áldozatok támogatására összpontosító szolgáltatásokkal kapcsolatos erőfeszítéseiket és továbbra is támogassák az Europol áldozatok azonosításával foglalkozó munkacsoportját; felhívja a tagállamokat, hogy az Europollal együttműködve sürgősen hozzanak létre kapcsolódó platformokat annak biztosítása érdekében, hogy minden internet-felhasználó tudja, hogyan kérjen segítséget, ha illegális támadás éri online; felhívja a Bizottságot, hogy tegyen közzé tanulmányt a határokon átívelő kiberbűnözés következményeiről a 2012/29/EU irányelv alapján;

14.  kiemeli, hogy a 2014-es Europol IOCTA szerint a kölcsönös jogsegély-megállapodás (Mututal Legal Assistance Treaty – MLAT) folyamatának jelenlegi korlátozásaira való tekintettel hatékonyabb és hatásosabb jogi eszközökre, valamint a jogszabályok további uniós harmonizációjára van szükség bizonyos területeken;

15.  kiemeli, hogy a kiberbűnözés súlyosan aláássa a digitális egységes piac működését, mivel csökkenti a digitális szolgáltatók iránti bizalmat, aláássa a határokon átívelő ügyleteket és súlyosan sérti a digitális szolgáltatások fogyasztóinak érdekeit;

16.  hangsúlyozza, hogy a kiberbiztonsági stratégiák és intézkedések csak akkor lehetnek hatékonyak és eredményesek, ha összhangban vannak az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, valamint az Unió alapértékeivel;

17.   hangsúlyozza, hogy jogos és jelentős szükség mutatkozik az egyének közötti, valamint az egyének és köz- vagy magánintézmények közötti kommunikáció védelmezésére a kiberbűnözés megelőzése érdekében; kiemeli, hogy az erős kriptográfia képes kielégíteni ezt a szükségletet; hangsúlyozza továbbá, hogy a kriptográfiai eszközök alkalmazásának korlátozása vagy azok gyengítése bűnözői visszaéléseknek helyt adó sebezhetőségeket fog teremteni, valamint csökkenteni fogja az elektronikus szolgáltatások iránti bizalmat, ami káros hatással lesz a civil társadalomra és az ágazatra egyaránt;

18.  kéri a gyermekek jogainak a kibertérben való online és offline védelmére vonatkozó cselekvési terv kidolgozását, és emlékeztet arra, hogy a bűnüldöző hatóságoknak a kiberbűnözés ellen folytatott küzdelemben különös figyelmet kell szentelniük a gyermekek elleni bűncselekményeknek; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy meg kell erősíteni az igazságszolgáltatási és rendőrségi együttműködést a tagállamok között, valamint az Europollal és annak Számítástechnikai Bűnözés Elleni Európai Központjával (EC3) a kiberbűnözésnek és különösen a gyermekek online szexuális kizsákmányolásának a megakadályozása, valamint az azok ellen folytatott küzdelem céljából;

19.  sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak meg minden szükséges jogi és bírósági intézkedést a nőkkel szemben elkövetett online erőszak és az internetes erőszak elleni küzdelem érdekében; elsősorban arra kéri az Uniót és a tagállamokat, hogy egyesítsék erőiket, és alakítsanak ki egy olyan bűnüldözési keretet, amely arra kötelezi az online vállalatokat, hogy töröljék a lealacsonyító, sértő és megalázó tartalmakat, és akadályozzák meg ezek terjesztését; azt kéri továbbá, hogy nyújtsanak pszichológiai támogatást az online erőszak női áldozatai, valamint az internetes zaklatástól szenvedő lányok számára;

20.  hangsúlyozza, hogy az illegális online tartalmat megfelelő jogi eljárás révén haladéktalanul el kell távolítani; felhívja a figyelmet az infokommunikációs technológiáknak, az internetszolgáltatóknak és az internetes tárhelyszolgáltatóknak az illegális online tartalmak gyors és hatékony, az illetékes bűnüldöző hatóság kérésére történő eltávolításában játszott szerepére;

Megelőzés

21.  felszólítja a Bizottságot, hogy az európai kiberbiztonsági stratégia felülvizsgálatának vonatkozásában folytassa a kritikus európai infrastruktúra hálózati és információs sebezhetőségeinek azonosítását és a reziliens rendszerek fejlesztésének ösztönzését, valamint értékelje ki a kiberbűnözés elleni uniós és tagállami küzdelem helyzetét, elősegítve a kibertér bűncselekményeihez köthető tendenciák változásának jobb megértését;

22.  hangsúlyozza, hogy a számítógépes támadások elleni reziliencia kulcsfontosságú, ezért annak a legmagasabb prioritást kell élveznie; felszólítja a tagállamokat, hogy fogadjanak el proaktív szakpolitikákat és intézkedéseket a hálózatok és a kritikus infrastruktúra védelmében, valamint olyan átfogó európai megközelítést kér a kiberbűnözés elleni küzdelemben, ami összeegyeztethető az alapvető jogokkal, az adatvédelemmel, a kiberbiztonsággal, a fogyasztóvédelemmel és az e-kereskedelemmel;

23.  ezzel összefüggésben üdvözli, hogy az Európai Unió támogatási forrásokat nyújt a kiberbiztonsági köz-magán társuláshoz (kiberbiztonsági köz-magán társulás) hasonló kutatási projektekhez, innováción és kapacitásbővítésen keresztül növelve a számítógépes támadások elleni rezilienciát Európában; elismeri különösen a köz- és magánszféra közötti kiberbiztonsági partnerség erőfeszítéseit a nulladik napi sebezhetőségek kezelését célzó, megfelelő válaszlépések kialakítására;

24.  hangsúlyozza e tekintetben az ingyenes és nyílt forráskódú szoftverek fontosságát; kéri, hogy az informatikai biztonság területe több uniós forrást kapjon kifejezetten az ingyenes és nyílt forráskódú szoftverek fejlesztésére;

25.  aggodalommal állapítja meg, hogy több képzett informatikai szakemberre lenne szükség a kiberbiztonság területén; sürgeti a tagállamokat, hogy fektessenek be az oktatásba;

26.  úgy véli, hogy a szabályozásnak jelentősebb szerepet kellene játszania a kiberbiztonsági kockázatok kezelésében a tervezésre és a későbbi frissítésekre vonatkozó, hatékonyabb termék- és szoftverszabványokon keresztül, valamint az alapértelmezett felhasználónevekre és jelszavakra vonatkozó minimumszabályok lefektetése által;

27.  sürgeti a tagállamokat, hogy fokozzák az Eurojuston, az Europolon és az ENISA-n keresztül folytatott információcserét, valamint a legjobb gyakorlatok megosztását az európai CSIRT (számítógépes biztonsági eseményekre reagáló csoport) hálózaton és a CERT-eken (hálózatbiztonsági vészhelyzeteket elhárító csoport) keresztül a kiberbűnözés elleni harc kihívásaival kapcsolatban, valamint az e problémák kezelésére szolgáló konkrét jogi és technikai megoldásokról és a kibertámadásokkal szembeni ellenálló képesség megerősítése érdekében; ezzel összefüggésben felszólítja a Bizottságot, hogy a kiberbiztonsági irányelvvel összhangban mozdítsa elő az eredményes együttműködést, valamint segítse az információcserét a lehetséges kockázatok előrejelzése és kezelése céljából;

28.  aggodalmának ad hangot az Europol azon megállapításai kapcsán, melyek szerint az egyéneket érő sikeres támadások többsége a digitális higiénia és a felhasználói tudatosság hiánya, illetve a technikai biztonsági intézkedésekre – pl. beépített biztonság – fordított figyelem elégtelensége miatt következik be; kiemeli, hogy a nem megfelelően biztosított hardverek és szoftverek elsődleges áldozatai a felhasználók;

29.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy minden releváns szereplő és érdekelt fél bevonásával indítsanak figyelemfelkeltő kampányt azzal a céllal, hogy felvilágosítsák a gyermekeket és támogassák a szülőket, gondozókat és oktatókat az online kockázatok megértésében és kezelésében, valamint a gyermekek online védelmének biztosításában, továbbá, hogy támogassák a tagállamokat a gyermekekkel szemben elkövetett internetes szexuális visszaélés megelőzésére irányuló programok beindításában, előmozdítsák a közösségi médiában való felelősségteljes magatartásra vonatkozó figyelemfelhívó kampányokat, valamint ösztönözzék a fő keresőprogramokat és a közösségimédia-hálózatokat a gyermekek online védelmére vonatkozó proaktív megközelítés alkalmazására;

30.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy indítsanak figyelemfelhívó és megelőző kampányokat és ösztönözzék a bevált gyakorlatok alkalmazását annak biztosítása érdekében, hogy a polgárok, különösen a gyermekek és egyéb veszélyeztetett felhasználók, de a központi és helyi kormányzatok, a kritikus szolgáltatók és a magánszektor szereplői is tisztában legyenek a kiberbűnözés veszélyeivel, tudják, hogyan lehetnek biztonságban online és hogyan védhetik meg eszközeiket; felszólítja továbbá a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ösztönözzék gyakorlati biztonsági intézkedések bevezetését, így titkosítás vagy egyéb, a biztonságot és a magánélet védelmét megerősítő technológiák és anonimizálásra szolgáló eszközök használatát;

31.  hangsúlyozza, hogy a figyelemfelhívó kampányokat az információs technológiai eszközök „tudatos használatával” foglalkozó oktatókampányoknak kell kísérnie; ösztönzi a tagállamokat, hogy iskolai tanterveikbe építésék be a kiberbiztonság és a személyes adatok online használatával járó kockázatok és következmények kérdését; ezzel összefüggésben hangsúlyozza a gyermekbarát internet európai stratégiájának (2012-es Gyermekbarát internet stratégia) keretében tett erőfeszítéseket;

32.  hangsúlyozza, hogy a kiberbűnözés elleni küzdelem során sürgősen jelentősebb erőfeszítéseket kell tenni a hálózat- és információbiztonsághoz kapcsolódó oktatásban és képzésben, aminek keretében szükség van hálózat- és információbiztonsági képzés, informatikus-hallgatókat célzó, biztonságos szoftverfejlesztésre és a személyes adatok védelmére összpontosító képzések, valamint a közigazgatásban dolgozóknak szóló, alapvető hálózat- és információbiztonsági képzések bevezetésére;

33.  úgy véli, hogy a hekkelés elleni biztosítás lehetne az egyik olyan eszköz, amely a biztonság területén való cselekvésre serkenthetné a szoftverek tervezéséért felelőssé tett vállalkozásokat és a helyes szoftverhasználatra ösztökélt felhasználókat;

34.  hangsúlyozza, hogy a vállalatoknak rendszeres értékelésekkel kell azonosítaniuk a sebezhetőségeket és kockázatokat, valamint termékeiket és szolgáltatásaikat a sebezhetőségek azonnali kijavításával, többek között frissítéskezelési politikák és adatvédelmi frissítések révén kell megvédeniük, a zsarolóvírusok hatását átfogó adatmentési rendszerek kialakításával kell enyhíteniük, és következetesen jelenteniük kell az őket ért kibertámadásokat;

35.  sürgeti a tagállamokat, hogy hozzanak létre CERT-eket, amelyeknek a vállalkozások és fogyasztók a kiberbiztonsági irányelvnek megfelelően jelenthetik a rosszindulatú e-maileket és weboldalakat, hogy a tagállamok rendszeres tájékoztatást kapjanak a biztonsági incidensekről és a saját rendszereiket érintő kockázatok kezelésére és csökkentésére rendelkezésre álló intézkedésekről; ösztönzi a tagállamokat, hogy vegyék fontolóra olyan adatbázis létrehozását, amelynek célja a számítástechnikai bűnözés különböző formáinak regisztrálása és a vonatkozó jelenségek fejlődésének figyelemmel kísérése;

36.  sürgeti a tagállamokat, hogy fektessenek be a kritikus infrastruktúrájuk és az ahhoz kapcsolódó adatok biztonságának fejlesztésébe, hogy képesek legyenek ellenállni a kibertámadásoknak;

A szolgáltatók hatáskörének és felelősségének erősítése

37.  kulcsfontosságúnak tartja az illetékes hatóságok és a szolgáltatók közti együttműködés elmélyítését a kölcsönös jogsegély és a kölcsönös elismerési eljárások felgyorsítása és hatékonyabbá tétele szempontjából, az európai jogi keret által előírt hatáskörökön belül; felhívja az uniós székhellyel nem rendelkező, elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó szolgáltatókat, hogy írásban jelöljenek ki uniós képviselőket;

38.  megismétli, hogy a dolgok internetét illetően elsősorban a gyártók szintjén kell szigorítani a felelősségi szabályokat, ami a termékminőség javulásához, továbbá a külső hozzáférés és a dokumentált frissítési eszköz tekintetében biztonságosabb környezetet eredményez majd;

39.  úgy véli, hogy az innovációs trendek és a dolgok internetéhez kapcsolódó eszközök növekvő elérhetősége miatt különleges figyelmet kell szentelni minden eszköz biztonságának, beleértve a legegyszerűbbeket is; úgy véli, hogy a kiberbűnözés megelőzésére irányuló megoldásokba történő beruházás és a kiberbiztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos információcsere a hardvergyártók és az innovatív szoftverek fejlesztőinek érdekében áll; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ösztönözzék a beépített biztonság elve szerinti megközelítést, valamint sürgeti az iparág szereplőit, hogy minden ilyen eszközben alkalmazzanak a beépített biztonság elvét alkalmazó megoldásokat; ebben az összefüggésben ösztönzi a magánszektort, hogy vezessen be a vonatkozó uniós jogszabályokon, így a kiberbiztonsági irányelven alapuló, nemzetközileg elismert szabványoknak megfelelő olyan, önkéntes intézkedéseket, mint a dolgok internete bizalmi jegy, a szoftverek és az eszközök biztonságosságába vetett bizalom növelése érdekében;

40.  ösztönzi a szolgáltatókat, hogy csatlakozzanak a jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó magatartási kódexhez és felhívja a Bizottságot és a résztvevő vállalatokat, hogy továbbra is működjenek együtt ezzel a kérdéssel kapcsolatban;

41.  emlékeztet rá, hogy az Európai Parlament és a Tanács a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK irányelve (20) (Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) kizárólag abban az esetben mentesíti a közvetítőket a tartalommal kapcsolatban viselt felelősség alól, ha a közvetített és/vagy tárolt tartalommal kapcsolatos szerepük semleges és passzív, de emellett azt is előírja, hogy ha a közvetítő jogsértésről vagy jogellenes tevékenységről vagy információról tényleges tudomást szerez, haladéktalanul intézkednie kell a tartalom eltávolításáról, illetve az ahhoz való hozzáférés megszüntetéséről;

42.  kiemeli a bűnüldözői adatbázisok védelmének feltétlen szükségességét a biztonság megsértésével és a jogszerűtlen hozzáféréssel szemben, mivel ez az egyének számára aggodalomra okot adó kérdés; aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a bűnüldöző hatóságok nyomozás keretében területen kívüli hatókörrel rendelkeznek az adatokhoz való hozzáférés tekintetében, továbbá hangsúlyozza, hogy ezzel kapcsolatban szigorú szabályokra van szükség;

43.  úgy véli, hogy a jogsértő online tevékenységekkel kapcsolatos ügyeket sürgősséggel és hatékonyan, többek közt eltávolítási eljárások alkalmazásával kell kezelni, amennyiben a tartalomra nincs vagy már nincs szükség nyomozás, felderítés és vádeljárás lefolytatása céljából; emlékeztet rá, hogy amikor a tartalom eltávolítása nem kivitelezhető, a tagállamok szükséges és arányos intézkedéseket hoznak az ilyen tartalom uniós területről való hozzáférésének megakadályozására; hangsúlyozza, hogy az ilyen intézkedéseknek meg kell felelniük a meglévő jogalkotási és bírósági eljárásoknak és a Chartának, továbbá biztosítani kell a megfelelő biztosítékok, így a bírósági jogorvoslat lehetőségét;

44.  felhívja a figyelmet a digitális információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltatóknak az illegális online tartalmak gyors és hatékony, az illetékes bűnüldöző hatóság kérésére történő eltávolításában játszott szerepére és üdvözli az e tekintetben többek közt az uniós internetfórum révén elért eredményeket; hangsúlyozza, hogy az illetékes hatóságoknak és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltatóknak erősebben el kel kötelezniük magukat és fokozottabban együtt kell működniük annak érdekében, hogy az ágazati szereplők gyorsan és hatékonyan eltávolítsák a tartalmakat, valamint hogy elkerüljék az illegális tartalmak kormányzati intézkedésekkel való blokkolását; felhívja a tagállamokat, hogy az előírásokat nem teljesítő platformokat vonják jogi felelősségre; megismétli, hogy a jogellenes online tartalom eltávolítását célzó valamennyi, szerződéses feltételeket megállapító intézkedés csak akkor megengedhető, ha a nemzeti eljárási szabályok lehetőséget adnak a felhasználóknak jogaik bíróság előtt történő érvényesítésére, miután tudomást szereztek ezen intézkedésekről;

45.  felhívja a figyelmet arra, hogy a digitális egységes piaci intézkedéscsomag megvalósításáról szóló, 2016. január 19-i parlamenti állásfoglalással(21) összhangban a közvetítők korlátozott felelőssége alapvető fontosságú az internet nyitottságának, az alapvető jogoknak, a jogbiztonságnak és az innovációnak a védelme szempontjából; üdvözli a Bizottság arra vonatkozó szándékát, hogy iránymutatást ad az értesítési és eltávolítási eljárásokat illetően, valamint hogy segítséget nyújt az online platformoknak az elektronikus kereskedelemre vonatkozó irányelvben (2000/31/EC) meghatározott feladataik teljesítésében és a felelősségre vonatkozó szabályok betartásában; felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási javaslatot ebben a tárgyban;

46.  felhív a „kövesd a pénz útját” megközelítés alkalmazására az Európai Parlament „A szellemitulajdon-jogok érvényesítésére vonatkozó megújított konszenzus felé” című uniós cselekvési tervről szóló 2015. június 9-i állásfoglalásában(22) megfogalmazottak szerint, az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv szabályozási kerete, valamint a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítéséről szóló irányelv alapján;

47.  hangsúlyozza annak alapvető fontosságát, hogy folyamatos és célzott képzést, valamint pszichológiai támogatást biztosítsanak a magán- és közszervezeteknél a kifogásolható vagy illegális online tartalmak értékeléséért felelős moderátorok számára, hiszen e területen őket kell az elsődleges beavatkozóknak tekinteni;

48.  felhívja a szolgáltatókat, hogy rendelkezzenek egyértelmű bejelentés-típusok kialakításáról és állítsanak fel megfelelően meghatározott háttértámogatási infrastruktúrát, amely lehetővé teszi a bejelentésekre való gyors és megfelelő reagálást;

49.  felhívja a szolgáltatókat, hogy fokozzák az internethasználatban, főleg a gyermekek számára rejlő kockázatokkal kapcsolatos tudatosságra irányuló erőfeszítéseiket interaktív eszközök és tájékoztató anyagok kidolgozása révén;

A rendőrségi és igazságügyi együttműködés megerősítése

50.  aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a számítógépes bűncselekmények jelentős része büntetlenül marad; sajnálja, hogy az internetszolgáltatók által használt olyan technológiák, mint a NAT CGN súlyosan nehezítik a vizsgálatokat, mivel technikailag lehetetlenné teszik az IP-cím használójának, azaz az internetes bűncselekmény elkövetőjének pontos meghatározását; hangsúlyozza, hogy fontos biztosítani a bűnüldöző hatóságok számára a jogszerű hozzáférést a releváns információhoz – akkor is, ha az titkosított – azon korlátozott esetekben, amikor az biztonsági vagy igazságszolgáltatási szempontból szükséges és arányos; hangsúlyozza, hogy a bűnüldöző és az igazságügyi hatóságok számára megfelelő képességeket kell biztosítani a jogszerű nyomozások lefolytatásához;

51.  sürgeti a tagállamokat, hogy ne írjanak elő olyan kötelezettséget – például „hátsó kapuk” létrehozását vagy elősegítését – a titkosítás szolgáltatói számára, amelyeknek eredményeképpen gyengülne hálózataik vagy szolgáltatásaik biztonsága; hangsúlyozza, hogy kivitelezhető megoldásokat kell nyújtani – mind a jogalkotás, mind a folyamatos technológiai fejlődés révén – azokban az esetekben, amikor ezek megtalálása kulcsfontosságú az igazságszolgáltatás számára és a biztonság szempontjából; felhívja a tagállamokat, hogy az igazságszolgáltatással és az Eurojusttal egyeztetve működjenek együtt a nyomozati eszközök jogszerű, online használatára vonatkozó feltételek összehangolásában;

52.  hangsúlyozza, hogy a jogszerű lehallgatás rendkívül hatékony eszköz lehet a jogszerűtlen feltöréssel szembeni küzdelemben, amennyiben az szükséges, arányos, megfelelő jogi eljáráson alapul és maradéktalanul megfelel az alapvető jogoknak, az Unió adatvédelmi jogszabályainak, valamint az uniós ítélkezési gyakorlatnak; felszólítja a tagállamokat, hogy éljenek a gyanúsítottakra irányuló jogszerű lehallgatás adta lehetőségekkel, állapítsanak meg egyértelmű szabályokat a jogszerű lehallgatási tevékenységek előzetes igazságügyi engedélyezési eljárásához, ideértve a jogszerű feltörőeszközök használati körének és időtartamának korlátozását, egy felügyeleti mechanizmus létrehozását, valamint hatékony jogorvoslati lehetőségek megteremtését a feltörési tevékenységek célpontjai számára;

53.  ösztönzi a tagállamokat, hogy működjenek együtt az IKT biztonságával foglalkozó közösségekkel és ösztönözzék annak tagjait, hogy vállaljanak tevékenyebb szerepet az etikus feltörésben és az olyan jogszerűtlen tartalmak jelentésében, mint gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléssel kapcsolatos anyagok;

54.  ösztönzi az Europolt, hogy állítson össze olyan, a rejtett hálózatokon belüli, anonim jelentéstételi rendszert, amely lehetővé teszi az egyének számára, hogy a jogszerűtlen tartalmakról – többek között a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélést ábrázoló anyagokról – jelentést tegyenek a hatóságoknak ugyanolyan technikai biztosítékok mellett, mint amilyet számos sajtószervezet is alkalmaz, amelyek ilyen rendszereket használnak az érzékeny adatok újságírókkal való cseréjének a hagyományos e-mailnél nagyobb fokú anonimitást és biztonságot lehetővé tevő elősegítésére;

55.  hangsúlyozza, hogy minimalizálni kell annak a kockázatát, hogy a bűnüldöző hatóságok által jogszerű nyomozásaik részeként használt eszközök vagy megoldások kiszivárgása veszélyeztesse az internet-felhasználók magánéletét;

56.  hangsúlyozza, hogy az igazságügyi és bűnüldöző hatóságokat megfelelő képességekkel és forrásokkal kell felvértezni a kiberbűnözés elleni hatékony küzdelemhez;

57.  hangsúlyozza, hogy a sokféle, területileg elkülönülő nemzeti joghatóság megnehezíti a transznacionális esetekben alkalmazandó törvények megállapítását, illetve jogbizonytalanságnak ad teret, megakadályozva a határokon átívelő együttműködést, amelyre a számítástechnikai bűnözés elleni küzdelemben feltétlenül szükség lenne;

58.  hangsúlyozza, hogy gyakorlati alapot kell kidolgozni a kibertérben gyakorolt joghatósággal kapcsolatos közös uniós megközelítés számára, az igazság- és belügyminiszterek 2016. január 26-i nem hivatalos ülésén megállapítottakkal összhangban;

59.  e tekintetben hangsúlyozza, hogy közös eljárási előírásokat kell kialakítani, amelyek meghatározhatják azokat a területi tényezőket, amelyek alapul szolgálnak a kibertérben alkalmazandó jogszabályokhoz, valamint hogy olyan nyomozati intézkedéseket kell meghatározni, amelyek földrajzi határoktól függetlenül alkalmazhatók;

60.  elismeri, hogy egy ilyen közös európai megközelítés, amelynek tiszteletben kell tartania az alapvető jogokat és a magánéletet, bizalmat teremt az érdekelt felek között, csökkenti a határokon átnyúló kérelmek feldolgozási időtartamát, interoperabilitást alakít ki heterogén szereplők között, valamint lehetőséget nyújt arra, hogy a jogszerű eljárásra vonatkozó követelményeket operatív keretekbe foglalják;

61.  úgy véli, hogy hosszú távon, globális szinten a kibertérben gyakorolt végrehajtási joghatóságra vonatkozó közös eljárási szabályokat is ki kell alakítani; üdvözli e tekintetben az Európa Tanács felhőben található bizonyítékokkal foglalkozó csoportjának munkáját;

e-bizonyíték

62.  hangsúlyozza, hogy a kibertérben való büntető igazságszolgáltatás közös európai megközelítése kiemelt fontosságú, mivel javítja a jogállamiság érvényesítését a kibertérben és megkönnyíti az e-bizonyítékok beszerzését a büntetőeljárások során, valamint hozzájárul az egyes ügyek a jelenleginél gyorsabb rendezéséhez;

63.  hangsúlyozza, hogy meg kell találni az e-bizonyíték gyorsabb biztosításának és megszerzésének módját, valamint kiemeli a bűnüldöző hatóságok közti szoros, többek közt közös nyomozócsoportok, harmadik országok és az Európai területen tevékenykedő szolgáltatók fokozott igénybevételén keresztül, az általános adatvédelmi rendelettel ((EU) 2016/679), az (EU) 2016/680 irányelvvel (rendőrségi irányelv) és a meglévő, kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodásokkal összhangban történő együttműködés fontosságát; hangsúlyozza, hogy valamennyi tagállamban egyablakos kapcsolattartási pontokat kell létrehozni a meglévő kapcsolattartási pontok igénybevételének optimalizálása érdekében, mivel ez elősegíti az e-bizonyítékokhoz való hozzáférést és az információmegosztást, javítja a szolgáltatókkal folytatott együttműködést, valamint felgyorsítja a kölcsönös jogsegélynyújtási eljárásokat;

64.  elismeri, hogy a jelenlegi széttöredezett jogi keret kihívásokat jelenthet azon szolgáltatók számára, amelyek teljesíteni akarják a bűnüldöző hatóságok megkereséseit; felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő az e-bizonyítékokra vonatkozó európai jogi keretet, ideértve a szolgáltató belföldi vagy külföldi státuszának megállapítására szolgáló harmonizált szabályozást, valamint hogy kötelezze a szolgáltatókat, hogy válaszoljanak a más tagállamoktól érkező, megfelelő jogi eljárás alapján, az európai nyomozási határozattal összhangban benyújtott megkeresésekre, ugyanakkor vegye figyelembe az arányosság elvét, hogy ezáltal elkerülje a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlását érintő káros hatásokat és biztosítson megfelelő védintézkedéseket, hogy ezáltal jogbiztonságot teremtsen és javítsa a szolgáltatók és közvetítők a bűnüldöző hatóságok megkereséseire való reagálási képességét;

65.  hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az e-bizonyíték bármely keretrendszere megfelelő biztosítékokat tartalmazzon valamennyi érintett jogai és szabadságai tekintetében; kiemeli, hogy ennek magában kell foglalnia azt a követelményt, hogy az e-bizonyíték iránti kérelmekkel első fokon az adatkezelőkhöz vagy az adatbirtokosokhoz kell fordulni be annak biztosítása érdekében, hogy tiszteletben tartsák jogaikat és azok jogait, akikre az adatok vonatkoznak (például azon jogosultságukat, hogy éljenek előjogaikkal, és jogorvoslatot kérjenek aránytalan vagy más módon jogellenes hozzáférés miatt); szükségesnek tartja továbbá annak biztosítását, hogy bármely jogszabályi keret védelmet nyújtson a szolgáltatók és minden más fél számára azon kérelmekkel szemben, amelyek kollíziót okozhatnak, vagy más módon sértheti más államok szuverenitását;

66.  felszólítja a tagállamokat a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló 2014/41/EU irányelv (ENYH-irányelv) maradéktalan végrehajtására az e-bizonyítékok hatékony biztosítása és begyűjtése érdekében az Európai Unióban, illetve arra, hogy az e-bizonyítékok bíróságokon való felhasználását megkönnyítendő foglaljanak a kibertérre vonatkozó rendelkezéseket nemzeti büntető törvénykönyveikbe és tegyék lehetővé, hogy a bírák egyértelműbb iránymutatást kapjanak a kiberbűnözés büntetéséről;

67.  üdvözli a Bizottság folyamatos munkáját, amely egy olyan együttműködési fórumra irányul, amely biztonságos kommunikációs csatornával rendelkezik az e-bizonyítékokkal kapcsolatos európai nyomozási határozatok és válaszok uniós igazságügyi hatóságok közti digitális cseréje céljából; felkéri a Bizottságot, hogy a tagállamokkal, az Eurojusttal és a szolgáltatókkal együttműködve vizsgálja meg és hozza összhangba egymással az e-bizonyítékok biztosítására és beszerzésére szolgáló formanyomtatványokat, eszközöket és eljárásokat a hitelesítés elősegítése érdekében, gyors eljárásokat biztosítva és növelve az e-bizonyítékok biztosításának és beszerzésének átláthatóságát és elszámoltathatóságát; felhívja az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynökségét (CEPOL), hogy alakítson ki az e-bizonyítékok biztosítására és beszerzésére használt jelenlegi keret hatékony használatával kapcsolatos képzési modulokat; kiemeli ebben az összefüggésben, hogy a szolgáltatásnyújtói politikák egyszerűsítése segíti majd a megközelítések sokféleségének csökkentését, nevezetesen a kért adathoz való hozzáférés biztosításának eljárásai és feltételei tekintetében;

Kapacitásbővítés európai szinten

68.  rámutat, hogy közelmúltbeli incidensek egyértelműen igazolták az EU – és különösen az uniós intézmények, a nemzeti kormányok és parlamentek, a jelentősebb európai vállalatok, az európai informatikai infrastruktúrák és hálózatok – akut sebezhetőségét az összetett szoftverekkel és a rosszindulatú számítógépes programokkal végrehajtott, kifinomult támadásokkal szemben; felhívja az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökséget (ENISA), hogy folyamatosan értékelje a fenyegetési szintet, valamint kéri a Bizottságot, hogy ruházzon be az uniós intézmények kulcsfontosságú infrastruktúráinak IT-kapacitásába, védelmébe és ellenálló képességébe, hogy ezáltal csökkentse az EU nagy bűnözői szervezetek vagy terrorista csoportok által végrehajtott kibertámadásokkal és államilag szponzorált támadásokkal szembeni sebezhetőségét;

69.  elismeri az Europol és az Eurojust Számítástechnikai Bűnözés Elleni Európai Központja (EC3), illetve az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) a kiberbűnözés elleni küzdelemhez nyújtott fontos hozzájárulását;

70.  felszólítja az Europolt, hogy támogassa a nemzeti bűnüldöző hatóságokat a biztonságos és megfelelő kommunikációs hálózatok felállításában;

71.  sajnálja, hogy jelenleg nincsenek uniós képzési és képesítési normák; elismeri, hogy a kiberbűnözés jövőbeli tendenciái egyre magasabb szintű szakértelmet követelnek meg a szakemberektől; üdvözli, hogy a meglévő kezdeményezések, például a Számítástechnikai Bűnözés Elleni Európai Képzési és Oktatási Csoport (ECTEG), az oktatók képzésére irányuló TOT-projekt és az uniós szakpolitikai ciklus keretében folytatott képzési tevékenységek már egyengetik a szakértelem terén meglévő hiányosságok kezelését uniós szinten;

72.  felszólítja a CEPOL-t és az Európai Igazságügyi Képzési Hálózatot, hogy a kiberbűnözéssel kapcsolatos témákkal foglalkozó képzéseiket tegyék elérhetővé Unió-szerte az illetékes bűnüldöző hatóságok és igazságügyi hatóságok számára is;

73.  hangsúlyozza, hogy az Eurojust felé továbbított számítástechnikai bűncselekmények száma 30%-kal nőtt; kéri, hogy bocsássanak rendelkezésre elegendő forrást, szükség esetén több álláshely biztosításával annak érdekében, hogy az Eurojust megbirkózhasson a számítástechnikai bűnözéssel kapcsolatos növekvő munkateherrel, valamint hogy fejleszthesse és megerősíthesse a kiberbűnözésre szakosodott nemzeti ügyészeknek a határokon átívelő ügyekben nyújtott támogatását, többek közt a közelmúltban létrehozott számítástechnikai bűnözés elleni európai igazságügyi hálózaton keresztül;

74.  kéri az ENISA megbízatásának felülvizsgálatát és a nemzeti kiberbiztonsági ügynökségek megerősítését; kéri az ENISA feladatok, alkalmazottak és források tekintetében való megerősítését; hangsúlyozza, hogy az új megbízatásnak magában kell foglalnia az Europolhoz és az ágazati érdekelt felekhez fűződő kapcsolatok erősítését is, hogy ezáltal az ügynökség jobban támogathassa az illetékes hatóságokat a kiberbűnözés elleni küzdelemben;

75.  kéri az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét (FRA), hogy állítson össze egy olyan gyakorlati és részletes kézikönyvet, amely iránymutatásokat ad a tagállamok számára a felügyeleti és ellenőrzési intézkedésekről;

Fokozottabb együttműködés harmadik országokkal

76.  hangsúlyozza a kiberbűnözés elleni globális harc jegyében folytatott, harmadik országokkal való szoros együttműködés fontosságát, ideértve a bevált gyakorlatok megosztását, a közös nyomozásokat, a kapacitásbővítést, valamint a kölcsönös jogsegélyt;

77.  felhívja a tagállamokat, hogy ha eddig még nem tették meg, ratifikálják és maradéktalanul hajtsák végre az Európa Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló, 2001. november 23-i egyezményét (Budapesti Egyezmény) és annak kiegészítő jegyzőkönyveit, és a Bizottsággal együttműködve hívják fel arra a figyelmet a megfelelő nemzetközi fórumokon;

78.  hangsúlyozza, hogy komoly aggályai vannak a Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló egyezmény (Budapesti Egyezmény) 32. cikkének értelmezésével foglalkozó bizottságában a tárolt számítógépes adatokhoz való, határokon átnyúló hozzáférés („felhőben található bizonyítékok”) tárgyában folytatott munkával kapcsolatban, és ellenzi olyan kiegészítő jegyzőkönyv vagy iránymutatás elfogadását, amely e rendelkezés hatályát az említett egyezmény által létrehozott hatályos rendszeren túlra is kiterjesztené, ami már jelenleg is a territorialitás elve alóli jelentős kivételt képez, mivel ez a bűnüldöző hatóságok akadálytalan távoli hozzáférését eredményezheti más államok joghatósága alá tartozó területen elhelyezkedő szerverekhez és számítógépekhez, anélkül hogy igénybe kellene venniük a kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodásokat vagy az igazságügyi együttműködés más, az egyének alapvető jogainak – köztük az adatok védelméhez és a megfelelő eljáráshoz való jog – garantálása céljából létrehozott eszközöket, így különösen az Európa Tanács 108. egyezményét;

79.  sajnálja, hogy a számítástechnikai bűnözés vonatkozásában nincs kötelező erejű nemzetközi jogszabály, és sürgeti a tagállamokat és az európai intézményeket, hogy dolgozzanak egy ilyen tárgyú egyezmény létrehozásán;

80.  felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot olyan kezdeményezésekre vonatkozó lehetőségekre, amelyek javítanák a kölcsönös jogsegélyről szóló szerződések hatékonyságát és előmozdítanák azok használatát, annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a harmadik országok területen kívüli joghatóságára vonatkozó feltételezést;

81.  felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak elegendő kapacitást a kibertérben zajló nyomozásokhoz kapcsolódó kölcsönös jogsegély iránti kérelmek kezelésére, és alakítsanak ki megfelelő képzési programokat az ilyen kérelmek kezeléséért felelős személyzet számára;

82.  hangsúlyozza, hogy a stratégiai és műveleti együttműködési megállapodások az Europol és harmadik országok között előmozdítják az információcserét és a gyakorlati együttműködést egyaránt;

83.  megjegyzi, hogy a bűnüldöző hatóságok kérelmeik többségét az Egyesült Államok vagy Kanada felé nyújtják be; aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok nagy szolgáltatóinak az európai bűnüldöző hatóságok kérelmeire vonatkozó önkéntes közzétételi rátája a 60%-ot sem éri el, továbbá emlékeztet rá, hogy az általános adatvédelmi rendelet V. fejezete szerint a külföldön tárolt személyes adatokhoz való hozzáférés lehetővé tételének előnyben részesített mechanizmusát a kölcsönös jogsegélyről szóló szerződések és egyéb nemzetközi megállapodások képezik;

84.  felhívja a Bizottságot, hogy a kölcsönös jogsegélyt előmozdítandó javasoljon konkrét intézkedéseket a gyanúsítottak vagy vádlottak alapvető jogainak védelme érdekében az európai bűnüldöző hatóságok és harmadik országok közötti információcsere megvalósítása során, nevezetesen biztosítékokat a releváns bizonyítékok, az előfizető-specifikus információk, vagy részletes (amennyiben nem titkosított) meta- és tartalomadatok bírósági döntést követő, bűnüldöző hatóságok és/vagy szolgáltatók általi gyors átadása tekintetében;

85.  felszólítja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal, a kapcsolódó európai szervekkel és adott esetben a harmadik országokkal együttműködve vizsgálja meg a harmadik országokban tárolt e-bizonyítékok – az alapvető jogoknak és az EU adatvédelmi jogszabályainak teljes mértékben megfelelő – hatékony biztosításának és begyűjtésének új módjait a kölcsönös jogsegélyre irányuló eljárások alkalmazásának felgyorsításával és egyszerűsítésével;

86.  kiemeli a NATO számítástechnikai incidenskezelő központjának fontosságát;

87.  felszólítja a tagállamokat, hogy a kapacitásépítést célzó partnerségek létrehozásának elősegítése érdekében vegyenek részt a számítástechnikai szakértők világfóruma (GFCE) munkájában;

88.  üdvözli az Unió keleti szomszédos országok számára nyújtott kapacitásbővítési támogatását, mivel számos kibertámadás ezen országokból indul ki;

o
o   o

89.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL C 419., 2015.12.16., 33. o.
(2) HL C 316., 2016.8.30., 109. o.
(3) HL L 149., 2001.6.2., 1. o.
(4) Európa Tanács, Európai szerződések sorozat, 185. szám, 2001.11.23.
(5) HL L 77., 2004.3.13., 1. o.
(6) HL L 345., 2008.12.23., 75. o.
(7) HL L 201., 2002.7.31., 37. o.
(8) HL L 335., 2011.12.17., 1. o.
(9) HL L 218., 2013.8.14., 8. o.
(10) HL L 130., 2014.5.1., 1. o.
(11) ECLI:EU:C:2014:238.
(12) HL C 93., 2016.3.9., 112. o.
(13) HL L 119., 2016.5.4., 1. o.
(14) HL L 119., 2016.5.4., 89. o.
(15) HL L 135., 2016.5.24., 53. o.
(16) HL L 194., 2016.7.19., 1. o.
(17) A Bíróság 2016. december 21-én hozott ítélete a Tele2 Sverige AB kontra Post- och telestyrelsen és a Secretary of State for the Home Department kontra Tom Watson és társai ügyben, C-203/15, ECLI:EU:C:2016:970.
(18) HL L 88., 2017.3.31., 6. o.
(19) ECLI:EU:C:2015:650.
(20) HL L 178., 2000.7.17., 1. o.
(21) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0009.
(22) HL C 407., 2016.11.4., 25. o.


Az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatai
PDF 303kWORD 58k
Az Európai Parlament 2017. október 3-i állásfoglalása az EU–ASEAN politikai kapcsolatokró (2017/2026(INI))
P8_TA(2017)0367A8-0243/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) 1967. augusztus 8-i megalapítására,

–  tekintettel az EU és az ASEAN között fenntartott kapcsolatok fő jogi keretére, nevezetesen az 1980. márciusban aláírt ASEAN–EGK együttműködési megállapodásra(1),

–  tekintettel a 2007. novemberben aláírt ASEAN-chartára, amely létrehozta az ASEAN jogi személyiségét, illetve jogi és intézményi keretét, beleértve az Állandó Képviselők Bizottságának (CPR) létrehozását az ASEAN munkájának támogatására és összehangolására,

–  tekintettel az 1993-ban létrehozott ASEAN Regionális Fórumra (ARF), melynek feladata a politikai és biztonsági kérdésekről folytatott párbeszéd és konzultáció elősegítése, valamint hozzájárulás a bizalomépítéshez és a megelőző diplomáciához az ázsiai–csendes-óceáni régióban,

–  tekintettel a regionális bizalomépítést szolgáló különböző ASEAN-keretekre, melyek: az ASEAN Regionális Fóruma (ARF), az ASEAN Védelmi Miniszterek Találkozója (ADMM-Plus), a Kelet-ázsiai Csúcstalálkozó (EAS), az ASEAN+3 (az ASEAN plusz Kína, Japán és Dél-Korea) és az ASEAN+6 (az ASEAN plusz Kína, Japán, Dél-Korea, India, Ausztrália és Új-Zéland),

–  tekintettel az ASEAN Japánnal, Kínával, Dél-Koreával, Indiával, Ausztráliával és Új-Zélanddal kötött kereskedelmi megál-lapodásaira,

–  tekintettel a hét partnerségi és együttműködési megállapodásról jelenleg folyó tárgyalásokra és/vagy megkötésére az Európai Unió és bizonyos ASEAN-tagállamok –pontosabban a Brunei Darussalam Állam, Indonézia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Thaiföld és Vietnam – között,

–  tekintettel az Indonéziával és a Fülöp-szigetekkel, valamint a Malajziával és Thaifölddel kötendő szabadkereskedelmi megállapodásokról szóló, jelenleg felfüggesztett tárgyalásokra, a Szingapúrral és Vietnammal megvalósuló szabadkereskedelmi megállapodások következő hónapokban várható megkötésére és a Mianmarral kötendő beruházási megállapodásról szóló tárgyalásokra,

–  tekintettel Cecilia Malmströmnek, az EU kereskedelmi biztosának az ASEAN pénzügyminisztereivel 2017. március 10-én, Manilában lezajlott találkozójára,

–  tekintettel az Ulánbátorban (Mongólia) 2016. április 21–22-én tartott 9. Ázsia–Európa parlamenti partnerségi ülésre (ASEP9),

–  tekintettel az EU–ASEAN megerősített partnerségről szóló, 2007. márciusi nürnbergi nyilatkozatra és annak 2007. novemberi cselekvési tervére,

–  tekintettel az EU–ASEAN megerősített partnerség további elmélyítését célzó Bandar Seri Begawan-i cselekvési tervre (2013–2017), amelyet Brunei Darussalam Államban fogadtak el 2012. április 27-én,

–  tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének 2015. május 18-i, „Az EU és az ASEAN: stratégiai célú partnerség” című, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett közös közleményére (JOIN(2015)0022),

–  tekintettel az EU Külügyek Tanácsának 2015. június 22-én elfogadott, az EU és az ASEAN közötti kapcsolatokról szóló következtetéseire,

–  tekintettel a közös stratégiai célokat szolgáló ASEAN–EU globális partnerség előmozdításáról szóló, 2016. október 14-i bangkoki nyilatkozatra,

–  tekintettel arra, hogy az Európai Unió 2012. július 12-én Phnompenben csatlakozott a Délkelet-ázsiai Barátsági és Együttműködési Szerződéshez(2),

–  tekintettel az Ulánbátorban (Mongólia) 2016. július 15–16-án tartott 11. Ázsia–Európa csúcstalálkozóra (ASEM11),

–  tekintettel az 1997. februárban létrehozott Ázsia–Európa Alapítványra (ASEF), melynek célja, hogy fórumot biztosítson a nem kormányzati párbeszédnek,

–  tekintettel a regionális integráció támogatására szolgáló ASEAN–EU-programra (APRIS), a regionális integráció támogatására szolgáló ASEAN-programra (ARISE), valamint az EU–ASEAN közötti regionális párbeszéd eszközére (READI), melyek támogatják a nem kereskedelmi ágazatok szakpolitikáinak és szabályozásának harmonizálását,

–  tekintettel az ASEAN gazdasági közösségről szóló, 2007-ben elfogadott tervezetre,

–  tekintettel a 2009-ben tartott 14. ASEAN-csúcstalálkozóra és az ASEAN gazdasági közösség (AEC), az ASEAN politikai-biztonsági közösség (APSC) és az ASEAN társadalmi-kulturális közösség (ASCC) egységes piac létrehozására irányuló ütemtervére,

–  tekintettel a Vientianéban (Laosz) 2016. szeptember 6–7-én tartott 28. és 29. ASEAN-csúcstalálkozókra, valamint a Manilában (Fülöp-szigetek) 2017. április 26–29-én tartott 30. ASEAN-csúcstalálkozóra,

–  tekintettel az ASEAN–EU közös együttműködési bizottság 24., 2017. március 2-i jakartai (Indonézia) ülésére,

–  tekintettel az ASEAN közösség 2025-re vonatkozó, a Kuala Lumpurban (Malajzia) 2015. november 18–22-én tartott 27. ASEAN-csúcstalálkozón elfogadott jövőképére, valamint a több mint 600 millió emberre kiterjedő belső piac kialakítását célul kitűző ASEAN gazdasági közösség létrehozásáról szóló, 2015. december 31-i bejelentésre,

–  tekintettel a Vientianéban (Laosz) 2016. szeptember 8-án tartott 11. kelet-ázsiai csúcstalálkozóra (EAS), melyen 18 ország – az ASEAN-tagállamok, Kína, Japán és Dél-Korea (ASEAN+3), India, Ausztrália és Új-Zéland (ASEAN+6), Oroszország és az Egyesült Államok – vezetői vettek részt,

–  tekintettel az első – 2012. november 18-i – ASEAN emberi jogi nyilatkozatra és az ASEAN emberi jogi kormányközi bizottságának (AICHR) 2009. évi létrejöttére,

–  tekintettel a 2013-ban létrehozott ASEAN Parlamenti Képviselők az Emberi Jogokért (APHR) szervezetre, amelynek a célja a demokrácia és az emberi jogok ügyének előmozdítása minden ASEAN-tagállamban,

–  tekintettel az ASEAN Béke és Megbékélés Intézetére (AIPR),

–  tekintettel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezményre, a gyermek jogairól szóló egyezményre és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményre, melyeket minden ASEAN-tagállam megerősített,

–  tekintettel „Az ENSZ üzleti vállalkozásokra és emberi jogokra vonatkozó irányadó elvei: a jogok védelmére, tiszteletben tartására és a jogorvoslatra vonatkozó ENSZ-keretrendszer végrehajtása” című, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által 2011. június 16-án elfogadott dokumentumra,

–  tekintettel az ASEAN emberkereskedelem, kiemelten a nőket és gyermekeket érintő emberkereskedelem elleni egyezményére, amelyet minden ASEAN-tagállam aláírt 2015 novemberében,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának időszakos egyetemes helyzetértékeléseire, amelyekben valamennyi ASEAN-tagállam részt vesz,

–  tekintettel az ASEAN-ról szóló legutóbbi állásfoglalásaira, különösen a 2014. január 15-i, az EU és az ASEAN közötti kapcsolatok jövőjéről szóló állásfoglalására(3),

–  tekintettel az ASEAN tagállamairól szóló legutóbbi állásfoglalásaira, különösen a Vietnamról szóló 2016. június 9-ire(4), az EU–Vietnam átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodásról szóló 2015. december 17-ire (állásfoglalás)(5), az EU–Vietnam átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodásról szóló 2015. december 17-ire (egyetértés)(6), az EU és a Fülöp-szigetek közötti partnerségi és együttműködési keretmegállapodásról szóló 2016. június 8-ira (egyetértés)(7) és az EU és a Fülöp-szigetek közötti partnerségi és együttműködési keretmegállapodásról szóló 2016. június 8-ira (állásfoglalás)(8),

–  tekintettel az ASEAN tagállamairól szóló legutóbbi sürgősségi emberi jogi állásfoglalásaira, különösen a Mianmarról, különösen a rohindzsák helyzetéről szóló 2017. szeptember 14-i(9), a rohindzsa menekültek helyzetéről, többek között a thaiföldi tömegsírokról szóló 2015. május 21-i(10), a mianmari rohindzsa kisebbség helyzetéről szóló 2016. december 15-i(11), a Mianmarról, különösen a rohindzsák helyzetéről szóló 2016. július 7-i(12), a Kambodzsáról, nevezetesen Kem Sokha ügyéről szóló 2017. szeptember 14-i(13), a Kambodzsáról szóló 2016. június 9-i(14), a kambodzsai politikai helyzetről szóló 2015. november 26-i(15), Kambodzsa nem kormányzati szervezetekről és szakszervezetekről szóló törvénytervezeteiről szóló 2015. július 9-i(16), a Thaiföldről, különösen Andy Hall helyzetéről szóló 2016. október 6-i(17), a thaiföldi helyzetről szóló 2015. október 8-i(18), a Malajziáról szóló 2015. december 17-i(19), az Indonéziáról szóló 2017. január 19-i(20), az Indonéziáról szóló 2017. június 15-i(21), a Fülöp-szigetekről szóló 2016. szeptember 15-i(22) és 2017. március 16-i(23), valamint a Laoszról, különösen Somphone Phimmasone, Lod Thammavong és Soukane Chaithad ügyéről szóló 2017. szeptember 14-i állásfoglalásaira(24);

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A8-0243/2017),

A.  mivel ebben az évben ünnepeljük az ASEAN 50. évfordulóját, a Római Szerződések 60. évfordulóját és az EU és az ASEAN közötti hivatalos kapcsolatok 40. évfordulóját;

B.  mivel az ASEAN a világ főként gazdasági, technológiai és kutatási szempontból egyik legdinamikusabb és leggyorsabban növekvő régiójaként emelkedett fel, geopolitikai és geoökonómiai helyzete stratégiailag fontos, erőforrásokban gazdag, célja az fokozott gazdasági integráció, továbbá a fenntartható fejlesztési célok – különösen az oktatás – tekintetében ambiciózus ütemterve van, valamint határozottan kiáll a multilaterális kapcsolatok mellett; mivel az ASEAN-on belüli fejlettségbeli különbségek csökkentése kulcsfontosságú lesz a további integráció, valamint a biztonság, a stabilitás, továbbá a társadalmi, gazdasági és politikai jogok védelme szempontjából;

C.  mivel az EU és az ASEAN integrációs folyamata eltérő, hiszen eltérő kontextus, eltérő jövőképek és küldetések jellemzik; mivel mindkettő saját logikája szerint halad ugyan, de ennek ellenére összevethetők, hiszen mindkét szabályokon alapuló szervezet sok évtizede támogatja a békés egymás mellett élést, a regionális integrációt, a nemzetközi együttműködést és fejlődést, és törekszik a tagok közötti bizalom kiépítésére; ennek következtében az EU és az ASEAN között egyedi típusú partnerség áll fenn;

D.  mivel a két régió elérte az együttműködés jelentős szintjét, és az EU és az ASEAN közötti kapcsolatok átfogó jellegűek és számos ágazatra kiterjednek, többek között a kereskedelemre és a beruházásokra, a fejlesztésre, a gazdasági és a politikai ügyekre; mivel az ASEAN az EU harmadik kereskedelmi partnere, míg az EU az ASEAN második partnere, és a kétoldalú árukereskedelem értéke meghaladja az évi 200 milliárd eurót, továbbá az EU az első számú külföldi közvetlen tőkebefektető az ASEAN-régióban; mivel az európai vállalatok számára az ASEAN lehetőséget kínál arra, hogy hozzáférjenek a szélesebb régióhoz; mivel a 2014 és 2020 közötti időszakban az EU és tagállamai az első számú fejlesztési segélyezők a régióban és az EU további több mint 3 milliárd euró összegre vállalt kötelezettséget a szegénység és a fejlettségbeli eltérések csökkentése érdekében az alacsony jövedelmű ASEAN-országokban;

E.  mivel az EU tapasztalata a múltban ösztönző forrásként szolgált más régiók integrációs folyamataihoz;

F.  mivel az EU szilárdan támogatja az ASEAN és különösen az ASEAN Titkárságának munkáját, és az ASEAN fontosságának elismeréseként külön uniós küldöttségvezetőt nevezett ki az ASEAN-hoz, aki 2015-ben foglalta el hivatalát;

G.  mivel jelenleg az integrációs folyamatokat mindkét régióban kihívások feszítik, amelyek ugyanakkor új lehetőségeket is megnyitnak; mivel az EU jelenleg több válsággal néz szembe; mivel az ASEAN-on belüli kereskedelem – az ASEAN-központúság ösztönzése mint cél ellenére – 2016-ban hanyatlott és nehézségekkel szembesült, beleértve a széttartó külpolitikai orientációkat és a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető veszélyekkel, a vallások közti kapcsolatokhoz, az etnikai kisebbségekhez, a társadalmi egyenlőtlenségekhez, valamint az emberi jogok megsértéséhez, köztük a határokon átnyúló hatással járók kapcsán felmerülő hazai problémák továbbgyűrűző hatásait;

H.  mivel az EU elhatározta, hogy az emberi jogok központi szerepet fognak játszani harmadik országokkal fenntartott kapcsolataiban;

I.  mivel az EU 2014 decemberében GSP+ státusz adott a Fülöp-szigeteknek, és ezzel ő lett az első olyan ASEAN-ország, amely kereskedelmi preferenciában részesült; mivel ez lehetővé teszi a Fülöp-szigetek számára, hogy termékei 66%-át vámmentesen exportálja az EU-ba;

J.  mivel az USA kivonulása a Csendes-óceáni Partnerségből (TPP) új lendületet adhat a kelet-ázsiai átfogó regionális gazdasági partnerségről (RCEP) folyó tárgyalásoknak; mivel a magabiztosabbá vált Kína olyan kezdeményezésekkel áll elő, mint az „egy övezet, egy út”, melyek valamennyi szomszéd országot – sőt azon túl is – kihívás elé állítják;

K.  mivel a Dél-kínai-tengert érintő feszültségek fenyegetést és veszélyt jelentenek a térség biztonságára és stabilitására; mivel a legaggasztóbb tendencia a fegyverkezés a Dél-kínai-tengeren; mivel az ASEAN és Kína között a magatartási kódexről folyó párbeszéd továbbra is az ASEAN első számú mechanizmusa a Dél-kínai-tengerről Kínával folytatott eszmecserének; mivel Kína lépései – a katonai őrjáratozástól és hadgyakorlatoktól az építkezésekig, melyek semmibe veszik a Dél-kínai-tenger országainak magatartási kódexéről szóló 2002-es nyilatkozatban kifejtett elveket – továbbra is aggodalomra adnak okot;

1.  üdvözli az ASEAN tagállamait az ASEAN 50. évfordulója alkalmából és teljes mértékben támogatja a regionális integráció érdekében tett valamennyi erőfeszítést; ugyancsak kifejezi nagyrabecsülését az EU és az ASEAN közötti kapcsolatok 40. évfordulója alkalmából és megismétli ajánlását, mely szerint a kapcsolatokat stratégiai partnerséggé kell fejleszteni konkrét cselekvésekre, kézzel fogható eredményekre és erősebb érdemi együttműködésre építve; hangsúlyozza, hogy az EU-nak érdeke fűződik az együttműködés továbbfejlesztéséhez a stratégiai fontosságú régió e kulcsfontosságú szereplőjével; hangsúlyozza, hogy a stratégiai partnerség lehetőséget biztosít az EU-nak arra, hogy megerősítse a közös célkitűzések végrehajtásához való hozzájárulását az Indiai- és a Csendes-óceán térségében;

2.  hangsúlyozza az ASEAN és az EU közötti erős kereskedelmi és beruházási kapcsolatok politikai értékét, és mindkét partnert felszólítja a gazdasági és politikai kapcsolatok további erősítésére; hangsúlyozza, hogy az ASEAN és az EU közötti kereskedelmi kapcsolatokat jelentős növekedési potenciál jellemzi; hangsúlyozza, hogy az EU az ASEAN első számú külföldi beruházója; ugyancsak felhívja a figyelmet a fenntartható fejlesztési célok végrehajtása tekintetében az együttműködési lehetőségekre; felhív az együttműködés elmélyítésére az ASEAN-on belüli fejlettségbeli különbségek megszüntetése érdekében; véleménye szerint meg lehetne erősíteni az együttműködést és meg lehetne osztani a bevált gyakorlatokat a különböző területeken, például a globális kihívások, köztük az éghajlatváltozás, a határokon átnyúló szervezett bűnözés és a terrorizmus kezelése, a határigazgatás, a tengerbiztonság, a pénzügyi ágazat fejlesztése, az átláthatóság és a makrogazdasági politikák terén; nyomatékosan hangsúlyozza, hogy folytatni kell az EU és az ASEAN közti magas szintű együttműködést az olyan multilaterális szervezetekben, mint az ENSZ, valamint a Kereskedelmi Világszervezetben is, a multilaterális nemzetközi kereskedelem és a méltányos kereskedelmi kapcsolatok fenntartása, megerősítése és továbbfejlesztése tekintetében;

3.  elismerését fejezi ki a Bizottság alelnökének/főképviselőnek és a Bizottságnak, hogy a tagállamok által elfogadott együttes nyilatkozatot fogadtak el a partnerség elmélyítésének ütemtervéről politikai, biztonsági és gazdasági kérdésekben, valamint a konnektivitás, környezetvédelem, természeti erőforrások és más területek, például az emberi jogok támogatása és védelme terén; hangsúlyozza az EU és az ASEAN közötti politikai párbeszéd erősítésének fontosságát; emlékeztet arra, hogy az EU-nak az ASEAN integrálásához nyújtott aktív támogatása hozzájárul az ASEAN rezilienciájához és a régió stabilitásához; hangsúlyozza, hogy az EU technikai segítségnyújtást és kapacitásépítést biztosít a belső piac létrehozásához;

4.  üdvözli az EU ASEAN-hoz kinevezett küldöttségvezetőjének kinevezését és az EU ASEAN-hoz dedikált missziójának 2015-ös megnyitását egy olyan fejlemény részeként, amely elismeri az EU és az ASEAN közötti kapcsolat fontosságát;

5.  megállapítja, hogy mivel az Egyesült Királyság az évek során jelentős és értékes szerepet játszott az EU és az ASEAN közötti kapcsolatok előmozdításában, szükség és lehetőség lesz arra, hogy az ASEAN, valamint az EU és tagállamai a brexit teremtette új helyzetben tevékenyen erősítsék a kapcsolatokat; felhívja az Egyesült Királyságot, hogy továbbra is működjön szorosan együtt az EU és az ASEAN közötti partnerséggel; felhív az EU fokozottabb részvételére a meglévő ASEAN vezette fórumokon; úgy véli, hogy az EU-nak fokoznia kell és intenzívebbé kell tennie az ASEAN tekintetében kifejtett diplomáciai erőfeszítéseit, hogy ezáltal hozzájáruljon a nagyobb stabilitás és biztonság kialakulásához azokon a konfliktus sújtotta területeken, ahol kiújultak a feszültségek, szorosan együttműködve a régióban található partnereivel és érvényesítve a nemzetközi jogot;

6.  sajnálja, hogy az Európai Unió későn és visszafogottan reagált az UNCLOS (az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye) döntésére a dél-kínai-tengeri vita kapcsán, és felszólítja az Uniót az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményében foglaltak betartásának előmozdítására; megismétli, hogy az EU támogatja a nemzetközi viták békés tárgyalások keretében történő megoldását; ragaszkodik a hajózás szabadságához; felszólítja Kínát, hogy fogadja el a bíróság döntését; ösztönzi a feleket, hogy tűzzék ki célul a viták békés rendezését a nemzetközi jog elvei alapján, az UNCLOS-nak megfelelően; támogatja az ASEAN tagállamainak erőfeszítéseit, amelyeket egy hatékony Dél-kínai-tengeri magatartási kódex (COC) mielőbbi elfogadása érdekében tesznek;

7.  sajnálja az olyan fellépéseket, mint a túlzott földterület-követelések, valamint katonai berendezések és lőszerraktárak vitatott területekre történő telepítése, ami a konfliktus militarizálásának veszélyét hordozza; komoly aggodalmát fejezi ki a védelmi kiadások növekedése miatt a régióban és a régió szomszédságában, illetve a konfliktusok egyre inkább katonai síkra terelődése miatt, különösen a Dél-kínai-tengeren és a Kelet-kínai-tengeren; megjegyzi, hogy az EU-nak inkluzív többoldalú mechanizmusok révén továbbra is támogatnia kell a Kína és annak a Dél-kínai-tenger körüli szomszédai közötti békés kapcsolatok kialakulását; támogat minden olyan intézkedést, amely lehetővé teszi, hogy a Dél-kínai-tenger „a béke és az együttműködés tengerévé” váljon; kéri a tagállamokat, hogy teljes mértékben tartsák tiszteletben az EU fegyverkivitelről szóló magatartási kódexét; ragaszkodik a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni küzdelem fontosságához, különös tekintettel a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban megfigyelhető legújabb fejleményekre;

8.  támogatja az EU–ASEAN biztonsági partnerséget, valamint a tapasztalatok és a bevált gyakorlatok megosztását számos leginkább nem hagyományos biztonsági kérdés kapcsán, a regionális képességek megerősítése céljából, különös tekintettel a fokozott párbeszédre és együttműködésre a következő területeken: tengerhajózási biztonság, kalózkodás, szervezett bűnözés elleni küzdelem, továbbá az Europol és az Aseanapol együttműködésének támogatása ezen a területen, terrorelhárítás, kiberbiztonság, klímabiztonság, bizalomépítő intézkedések, megelőző jellegű diplomácia és közvetítés, válságkezelés, katasztrófavédelmi felkészültség és -segély, valamint humanitárius segítségnyújtás; támogatja az EU ARF-hez való nagyobb fokú hozzájárulását és szerepvállalását;

9.  üdvözli a Thaiföldön 2016. szeptember 15–16-án tartott a tengerbiztonsági együttműködésről szóló 3. magas szintű ASEAN–EU párbeszédet, amely az ASEAN és az EU közötti jövőbeli konkrét együttműködéshez azonosított és javasolt területeket a tengerbiztonság és a megelőző jellegű diplomácia területén; várakozással tekint a tengerbiztonsági együttműködésről szóló 4. magas szintű ASEAN–EU párbeszéd elé, amelyre 2017-ben kerül sor a Fülöp-szigeteken;

10.  megismétli, hogy az EU támogatja az ASEAN központi szerepvállalását és fontos szerepét a párbeszéd és az együttműködés előmozdításában a béke, a biztonság, a stabilitás és a jólét megteremtése érdekében az ázsiai–csendes-óceáni régióban, valamint azon túlmutatóan is; felhív az ASEAN-charta 8. fejezetében, valamint a chartához készült 2010. évi jegyzőkönyvben említett, működő és hatékony vitarendezési mechanizmusok létrehozására, amelyek magukban foglalnak jogilag kötelező intézkedéseket és szabályozásokat is; felhívja a figyelmet azokra a pozitív tapasztalatokra, amelyeket az európai kontinensen több mint 40 év alatt gyűjtöttek össze a biztonságra vonatkozó olyan megközelítéssel, amely a politikai-katonai dimenzió mellett ugyanúgy magában foglalja a gazdasági és környezetvédelmi, mint az emberi dimenziót; meggyőződése, hogy ezeknek a tapasztalatoknak hasznát lehet venni az ASEAN által régiója békés fejlesztésére tett erőfeszítései során; hangsúlyozza az EU érdekét abban, hogy elmélyítse kapcsolatait a régióval az összes ASEAN-vezette folyamaton keresztül;

11.  hangsúlyozza, hogy az EU különleges tapasztalatokat szerzett az intézményépítés, az egységes piac, a szabályozások közelítése, a konfliktus- és válságkezelés, a tengerbiztonság, a közvetítés, a humanitárius segítségnyújtás és a katasztrófasegély, valamint a védelmi integrációval kapcsolatos közelmúltbeli előrelépés terén, és hogy az EU sikeres tapasztalatokkal rendelkezik az emberi jogokkal és demokráciával kapcsolatos regionális normameghatározás és erős regionális struktúrák terén, továbbá hogy az EU szívesen megosztja ilyen irányú tapasztalatait ott, ahol ez hasznos lehet; felhívja a figyelmet az EU–ASEAN átfogó légiközlekedési megállapodásról (CATA) folytatott tárgyalásokra és a szélesebb konnektivitással kapcsolatos menetrendre; megjegyzi, hogy a 2014–2020-as időszakban az EU által az ASEAN számára biztosított pénzügyi segítségnyújtás felét az ASEAN konnektivitásának támogatására fordítják;

12.  felhívja a figyelmet a régió más joghatóságaival való kapcsolatok ápolásának fontosságára a többoldalú tárgyalások szintjén, többek között az ASEAN megfigyelő státuszú tagjaival, Pápua Új-Guineával és Kelet-Timorral, valamint Kínával, Japánnal és Tajvannal;

13.  véleménye szerint geopolitikai szempontból nyomós indokok szólnak a regionális EU–ASEAN szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások újraindításának támogatása mellett, és üdvözli Cecilia Malmströmnek, az EU kereskedelmi biztosának, és az ASEAN gazdasági minisztereinek a közelmúltban lezajlott találkozója következtetéseit, az ezt a tárgykört érintő hatályfelmérés, valamint a régiók közötti megállapodás végső céljának elérése érdekében tett lépések tekintetében; stratégiai szempontból ösztönöz minden arra irányuló erőfeszítést, hogy feltárják a szabadkereskedelmi megállapodások megkötésének lehetőségeit minden ASEAN-országgal; emlékeztet, hogy az ASEAN az EU harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere Európán kívül, míg az EU az ASEAN második legnagyobb kereskedelmi partnere;

14.  hangsúlyozza, hogy az ASEAN-országokban működő hazai és külföldi székhelyű vállalatoknak a vállalati társadalmi felelősségvállalás elveit betartva kell fellépniük; sürgeti az ASEAN-államokat a társadalmi, környezeti és munkajogok teljes körű tiszteletben tartása megvalósításának biztosítására; kéri az ILO–egyezmények teljes körű és hatékony végrehajtását, valamint az alapvető munkaügyi normák tiszteletben tartását; felhívja az ASEAN és tagállamai figyelmét az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek hatékony végrehajtására, a megfelelő foglalkoztatásvédelem és a tisztességes munkakörülményekhez való hozzáférés előmozdítására, valamint olyan környezet megteremtésére, amely jobban előmozdítja a szakszervezetek és tevékenységük fejlődését; felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt használjanak fel a fent említetteknek való megfelelés fokozása érdekében; kiemeli továbbá, hogy szükséges biztosítani a kényszer- és kötelező, valamint a gyermekmunka minden formájának felszámolását;

15.  felhívja az ASEAN-régióban befektető európai vállalatokat arra, hogy feleljenek meg vállalati társadalmi felelősségvállalásuknak, és tartsák be a fogyasztói, a munka-, valamint a környezetvédelmi jogokra vonatkozó európai normákat, továbbá tartsák tiszteletben az őslakos népesség jogait;

16.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy segítsék elő az Ázsia–Európa Civil Fórum (AEPF) és az annak megfelelő uniós civil társadalmi struktúrák közötti intézményesített társadalmi párbeszédet;

17.  megjegyzi, hogy az ASEAN saját nyilatkozata szerint az emberekre összpontosít és az embereket állítja a középpontba, továbbá hogy a regionális integrációs folyamatok legitimitása és relevanciája – az EU és az ASEAN esetében egyaránt – azon múlik, hogy a lehető legtöbb érdekelt felet vonják be a folyamatba, és kommunikálják az eredményeket; úgy véli, hogy az emberek – különösen a fiatalok – közötti kapcsolatok igen fontos eszközei a kulturális cserének, és felhív az Erasmus+ program jelentős kibővítésére az ASEAN irányában; hangsúlyozza, hogy az ASEAN-országokban jelentős tartalékai vannak a szakképzésnek, és hangsúlyozza a bizonyos EU-tagállamokban alkalmazott duális képzési rendszer területén folytatandó együttműködés kilátásait; sürgeti továbbá a kulturális diplomáciai tevékenységek fejlesztését a nemzetközi kulturális kapcsolatokra vonatkozó európai uniós stratégiával foglalkozó 2016. júniusi 8-i közlemény, valamint az Európai Parlament ugyanezzel a témakörrel foglalkozó közelmúltbeli jelentése alapján; hangsúlyozza az Ázsia–Európa Alapítvány fontos szerepét, és úgy véli, hogy fokozni kell a működéséhez nyújtott támogatást;

18.  hangsúlyozza, hogy a strukturált kapcsolatok, valamint az együttműködés a régiók és a települések szintjén (testvérvárosok) figyelemre méltó eszközt kínálnak a kölcsönös tapasztalatszerzés élénkebbé tételéhez, továbbá felhívja a figyelmet az olyan konkrét kezdeményezésekre, mint a Polgármesterek Szövetsége vagy az „Under2 MOU” egyetértési megállapodás, amelyeket szükséges aktívan népszerűsíteni;

19.  javasolja, hogy az idén esedékes ASEAN–EU évfordulót az EU kezdeményezéséből egy EU–ASEAN ifjú vezetői csereprogrammal tegyék emlékezetessé, amelyre Szingapúr ASEAN-elnöksége alatt kerülne sor 2018-ban; amennyiben ez sikeres, évente megrendezett fórum létrehozását javasolja, amelyen az EU és az ASEAN fiatal vezetői eszmét cserélhetnek és lehetőségük nyílik a kapcsolatépítésre, a jövőbeli EU–ASEAN-kapcsolatok támogatása érdekében; javasolja továbbá, hogy az ASEAN-partnerekkel együtt vizsgálják meg azon kutatóintézmények vagy tudományos programok kölcsönös finanszírozásának gyakorlati hatályát, amelyek célja az integrációs folyamatok és e folyamatok tapasztalatainak tanulmányozása a megfelelő partnerrégióban;

20.  hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani a nemek közötti egyenlőséget, valamint növelni kell a nők társadalmi szerepvállalását és javítani kell a nők és lányok életkörülményeit; felhívja a figyelmet arra, hogy a fentiek következtében az oktatás szerepe kulcsfontosságú, és a társadalom és a gazdaság átalakulásához vezethet;

21.  hangsúlyozza, hogy az Uniónak intenzívebbé kell tennie a szakpolitikai párbeszédeket és az együttműködést az olyan területeken is, mint az alapvető jogok, beleértve az etnikai és vallási kisebbségek jogait, illetve a jogállamisággal és a biztonsággal kapcsolatos közös problémák, a szólásszabadság és az információ szabad áramlásának védelme, valamint a transznacionális bűnözés elleni küzdelem, a korrupció, az adókikerülés, a pénzmosás, az ember- és drogkereskedelem, a terrorizmus elleni küzdelem, a nonproliferáció, a leszerelés, a tengeri biztonság és a kiberbiztonság;

22.  üdvözli az emberi jogokról folytatott, első EU–ASEAN szakpolitikai párbeszédet, amelyre 2015 októberében került sor, és várakozással tekint a további hasonló párbeszédek elé; mélységesen aggódik a demokrácia helyzetének romlása és az emberi és kisebbségi jogok megsértései, valamint a folytatódó elnyomás és hátrányos megkülönböztetés miatt a régió egyes országaiban, valamint hogy nem sikerül elegendő teret engedni a menekülteknek és a hontalan személyeknek és a civil társadalomnak, különösen a környezetvédelemmel, a földjogokkal és a munkavállalói jogokkal foglalkozó aktivisták, az emberijog-védők és a médiamunkások esetében; figyelmeztet arra, hogy a kisebbségek marginalizálódásához kapcsolódó problémák megoldásának sikertelensége kihívást jelent az ASEAN fenntarthatóságát és hosszú távú sikerét illetően; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a kábítószer-használók elleni megtorló jellegű fellépés magas árat követelt emberi életekben és bírósági eljárás nélküli kivégzésekhez vezetett; hangsúlyozza, hogy az ASEAN országaiban fontos a civil társadalom szerepvállalásának növelése annak biztosításával, hogy a regionális politikák kidolgozásánál érdemi konzultáció folyjon a nem kormányzati szervezetekkel és az alulról építkező mozgalmakkal;

23.  aggodalmát fejezi ki a halálbüntetésnek a régióban való eltörlését érintő kedvezőtlen fordulatok miatt, és az ASEAN összes országát felhívja arra, hogy tartózkodjanak a halálbüntetés visszaállításától, és tartsák be nemzetközi kötelezettségvállalásaikat; üdvözli az emberkereskedelem és a kényszermunka elleni küzdelem területén tett erőfeszítéseket, és az összes kormányt az áldozatok védelme, valamint az országhatárokon átnyúló együttműködés további erősítésére hívja fel;

24.  felhívja az ASEAN-t megfelelő források biztosítására Emberi Jogi Kormányközi Bizottsága (AICHR) számára; reméli, hogy az Emberi Jogi Kormányközi Bizottság (AICHR) ötéves munkaterve konkrét és ellenőrizhető célokat és intézkedéseket fog tartalmazni, valamint hogy megerősítik mandátumát és így aktívan ellenőrizheti, vizsgálhatja ki, állíthatja bíróság elé és előzheti meg az emberi jogok megsértésének eseteit; ösztönzi az ASEAN Emberi Jogi Kormányközi Bizottságát (AICHR), hogy vegye fontolóra és vitassa meg egy kiegészítő ASEAN Emberi Jogi Bíróság létrehozását, amely a világ más régióiban létezőkhöz hasonló vonalak mentén működne;

25.  sürgeti az EU-t és tagállamait, hogy kutassanak fel minden olyan együttműködési lehetőséget az ASEAN országaival, amelyek hozzájárulnak a demokrácia erősítéséhez; támogatja az EU–ASEAN közötti regionális párbeszéd eszközének emberi jogokkal foglalkozó irodája munkáját, amelynek célja az emberi jogi kérdések és fellépések nyilvánosságra hozatala, és az emberi jogokkal kapcsolatos felvilágosító munka; sürgeti valamennyi ASEAN-tagállamot, hogy ratifikálják az ENSZ emberi jogi egyezményeit és opcionális jegyzőkönyveiket, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) statútumát, és támogassák az átmeneti igazságszolgáltatásra, a megbékélésre és a büntetlenség elleni küzdelemre vonatkozó kezdeményezéseket a régió egészében;

26.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy milliós nagyságrendű hontalan személy él az ASEAN tagállamaiban; megjegyzi, hogy a mianmari rohindzsák a legnagyobb hontalan csoport a világon, több mint 1 millió – az UNHCR hontalanokkal kapcsolatos mandátuma alá tartozó – fővel, de nagy létszámú hontalan közösségek találhatók Bruneiben, Vietnamban, a Fülöp-szigeteken, Thaiföldön, Malajziában és másutt is; ösztönzi az ASEAN tagállamait a közös munkára és a jó példák és erőfeszítések megosztására azzal a céllal, hogy a teljes régióban megszüntethető legyen a hontalanság;

27.  elismeri az EU jelentőségét az ASEAN országai által eddig elért fejlődésben, és felszólítja az Uniót, hogy mindig tartsa fenn a párbeszédet annak érdekében, hogy támogassa a térséget a demokratizálódás, a fejlődés és az integráció folyamatában;

28.  aggasztja, hogy az éghajlatváltozás jelentős hatással lesz az ASEAN-ra; emlékeztet arra, hogy az ASEAN továbbra is az éghajlatváltozásnak leginkább kiszolgáltatott régiók egyike; sürgeti, hogy az ASEAN tagállamai gyorsítsák fel az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságok felé való elmozdulást és gyors ütemben csökkentsék az erdőirtást, hatékonyan fékezzék meg az erdőtüzeket és fogadjanak el környezetbarátabb technológiákat a közlekedés és az építmények tekintetében; üdvözli az EU kezdeményezését egy új, célzott EU–ASEAN fenntartható fejlesztési párbeszédre; ebben az összefüggésben megjegyzi, hogy az EU a régió néhány országában támogatást adott a fel nem robbant robbanótestektől való mentesítéshez; sürgeti az EU–ASEAN együttműködést a fenntartható turizmus, az élelmiszer-biztonság, valamint a biológiai sokféleség – különösen a korallzátonyok és a mangroveerdők – védelme érdekében, valamint a régiót érintő túlhalászat hatékony kezelése érdekében; hangsúlyozza, hogy az ASEAN-országok számára támogatást kell nyújtani a biológiai sokféleség védelmének és fenntartható használatának továbbfejlesztéséhez és az erdei ökoszisztémák szisztematikus rehabilitációjához; sürgeti az ASEAN tagállamait, hogy fokozzák a természeti katasztrófák elhárítására szolgáló gyorsreagálási képességük fejlesztésére irányuló erőfeszítéseiket az ASEAN katasztrófavédelemről és vészhelyzeti reagálásról szóló megállapodásával (AADMER) összhangban;

29.  felhívja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy tekintsék kellő prioritásként a minél gyakoribb politikai kapcsolatokat, nevezetesen miniszteri szinten, továbbá maradéktalanul éljenek az ASEAN–EU párbeszéd koordinálásáért felelős ASEAN-tagállam, valamint az ASEAN elnöksége nyújtotta lehetőségekkel; emlékeztet egy régióközi EU–ASEAN parlamenti közgyűlés iránti kéréseire, és sürgeti a parlamentáris közdiplomáciai tevékenység fokozását különböző szakpolitikai területeken; hangsúlyozza, hogy rendszeres és strukturált kapcsolatokon keresztül addig is erősíteni kell az együttműködést az ASEAN Parlamentközi Közgyűlésével (AIPA); felhívja az EU intézményeit és tagállamait, hogy használják ki a regionális kérdésekkel kapcsolatos intenzív eszmecsere lehetőségét is, amelyet az évenként megrendezett Shangri-La párbeszédfórum nyújt;

30.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, az ASEAN Parlamentközi Közgyűlésének, az ASEAN Titkárságának és az ASEAN-tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL C 85., 1980.4.8., 83. o.
(2)HL L 154., 2012.6.15., 1. o.
(3)HL C 482., 2016.12.23., 75. o.
(4)Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0276.
(5)Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0468.
(6)Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0467.
(7)Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0262.
(8)Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0263.
(9) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0351.
(10) HL C 353., 2016.9.27., 52. o.
(11) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0506.
(12) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0316.
(13) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0348.
(14) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0274.
(15) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0413.
(16) HL C 265., 2017.8.11., 144. o.
(17) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0380.
(18) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0343.
(19) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0465.
(20) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0002.
(21) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0269.
(22) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0349.
(23) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0088.
(24) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0350.

Jogi nyilatkozat