Index 
Elfogadott szövegek
2017. október 5., Csütörtök - StrasbourgVégleges kiadás
Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban
 Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye
 A Maldív-szigeteki helyzet
 Megerősített együttműködés: Európai Ügyészség ***
 Büntetés-végrehajtási rendszerek és körülmények

Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban
PDF 271kWORD 48k
Az Európai Parlament 2017. október 5-i állásfoglalása az Afrikában, és különösen a Malawiban élő albínók helyzetéről (2017/2868(RSP))
P8_TA(2017)0381RC-B8-0543/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Afrikában élő albínók helyzetéről szóló korábbi állásfoglalásaira, kivált az Afrikában, és különösen a Malawiban élő albínó személyek helyzetéről szóló 2016. július 7-i(1), valamint az albínók ellen Tanzániában elkövetett gyilkosságokról szóló 2008. szeptember 4-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel az albínók emberi jogainak érvényesülésével foglalkozó független ENSZ-szakértő 2016. január 18-i és 2017. március 24-i jelentésére,

–  tekintettel az Európai Külügyi Szolgálatnak (EKSZ) az albinizmus nemzetközi napjáról szóló 2017. június 13-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának 2017. szeptember 19-i, „Úttörő lépés a boszorkánysághoz kapcsolódó emberi jogi jogsértések büntetlenségének megszüntetése felé” című, és a 2017. július 28-i, „Tanzánia: a jelentések szerint csökken az albínók elleni támadások száma, de a falvakban továbbra is megfigyelhetők a jelenség kiváltó okai – ENSZ-szakértő” című sajtóközleményére,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének az albinizmus nemzetközi napjáról szóló, 2014. december 18-i 69/170. sz. határozatára,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének az albínó személyekről szóló, 2015. december 23-i 70/229. sz. határozatára,

–  tekintettel az Emberi Jogok és a Népek Jogai Afrikai Bizottságának (ACHPR) 2013. november 5-i, az albínó személyek elleni támadások és diszkrimináció megakadályozásáról szóló 263. sz. határozatára,

–  tekintettel az albínók ellen Afrikában elkövetett támadások megszüntetésére irányuló, a 2017–2021-es időszakra vonatkozó regionális cselekvési tervre és az ACHPR erről szóló 2017. május 22-i 373. számú határozatára,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, amelyet 1948. december 10-én fogadtak el,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

–  tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezményre,

–  tekintettel az ENSZ nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló 1992. december 18-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájára,

–  tekintettel a Cotonou-i Partnerségi Megállapodásra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel az albinizmus veleszületett genetikai állapot, amely világszerte minden 20 000 emberből egyet érint, de a szubszaharai országokban lényegesen magasabb az albínók aránya, különösen Tanzániában, Malawiban és Burundiban, ahol a világon a legmagasabb ez az arány;

B.  mivel az albínókat fenyegető legnagyobb veszélyt Afrika legtöbb részén a jelenséghez kapcsolódó félrevezető és babonás hiedelmek jelentik; mivel az albínók számára az albinizmushoz tévesen társított mágikus erők jelentik a legsúlyosabb fenyegetést; mivel az ilyen mítoszok erőszakcselekményekhez szolgálnak indítékul, és ösztönzik az albínók testrészeivel folytatott kereskedelmet, mivel azok a hiedelmek szerint szerencsét, egészséget és gazdagságot hoznak; mivel az albínó nők gyakran esnek nemi erőszak áldozatául azon tévhit miatt, hogy a velük folytatott közösülés gyógyítja a HIV/AIDS betegséget;

C.  mivel emberi jogi jogvédő csoportok szerint az elmúlt évtizedben több mint 600 albínók elleni támadást jelentettek Afrikában, bár a támadások valós száma vélhetően ennél nagyobb; mivel ezek a támadások az elmúlt években jelentősen gyakoribbá váltak, különösen Malawiban, Tanzániában és Mozambikban;

D.  mivel 2016-ban 25 afrikai országban 172, albínók sérelmére elkövetett gyilkosságot és 276 egyéb támadást jegyeztek fel; mivel ebben az évben a Malawiban elkövetett támadásokon túl Burundiból, Mozambikból, Zambiából és Tanzániából is érkeztek albínók elleni támadásokról szóló hírek, mely támadások áldozatai a jelentések szerint nagyobbrészt gyermekek voltak;

E.  mivel 2017 eleje óta az albínók sérelmére elkövetett támadások és gyilkosságok újabb hullámát indították el a malawi büntető igazságszolgáltatási rendszer rendszerszintű hiányosságai, amelyek e veszélyeztetett csoport tagjait teljes mértékben kiszolgáltatják a bűnbandák kényének-kedvének; mivel 2017 januárja óta legalább két albínó személyt öltek meg, míg további hét számolt be ellene végrehajtott bűncselekményekről, köztük gyilkossági kísérletről és emberrablásról;

F.  mivel bár 2016-ban szigorúbb szabályozást vezettek be Malawiban, beleértve a büntető törvénykönyv és a patológiai vizsgálatokat szabályozó törvény reformját, ez nem akadályozta meg az albínók sérelmére elkövetett gyilkosságok és támadások gyakoriságának újbóli növekedését, aminek okai főleg a hatástalan bűnüldözésben és a gyér igazságügyi kapacitásokban keresendők, és abban, hogy a kiváltó okokkal, valamint a társadalmi és kulturális közeggel nem foglalkoznak, és csak ritkán fordul elő, hogy az elkövetőket megtalálják, bíróság elé állítják vagy elítélik;

G.  mivel az albínók emberi jogaik szélsőséges megsértésével szembesülnek, a zaklatástól kezdve az üldöztetésen, a hátrányos megkülönböztetésen és társadalmi kirekesztésen, az emberrabláson és nemi erőszakon át egészen a gyilkosságig;

H.  mivel az albínó nők és gyermekek különösen ki vannak szolgáltatva a társadalmi kirekesztésnek; mivel az albínó csecsemőket gyakran sorsukra hagyják; mivel a gyermekek oktatása is csorbát szenved a zaklatás, a megbélyegzés és a támadásoktól való állandó félelem miatt;

I.  mivel a tanzániai kormány komoly és konkrét lépéseket tett annak érdekében, hogy visszaszorítsa a boszorkányságot az országban, ideértve a hagyományos gyógyítók engedélyeinek felfüggesztését és számos boszorkánydoktor letartóztatását; mivel a tanzániai elnök 2008-ban kinevezte az első albínó parlamenti képviselőt, 2015 decemberében pedig az első albínó miniszterhelyettest;

J.  mivel Mozambik, Nigéria és Kenya a támadásokra reagálva cselekvési tervet fogadott el, amely középpontba helyezi az albinizmussal kapcsolatos lakossági tájékoztatást, a családokat és a közösségeket célzó figyelemfelhívó tevékenységet, az albínók védelmét és a nekik kínált szociális segítségnyújtás garantálását, a jogi segítségnyújtás, a gyors eljárások és az erőszak-megelőzés biztosítását, a bírósági határozatok megosztását és közzétételét az elrettentés eszközeként, valamint a tervben meghatározott intézkedések javítását és a tényeken alapuló szakpolitikai döntéshozatal támogatását célzó további kutatások végzését;

K.  mivel az ACHPR 2017 júniusában regionális cselekvési tervet fogadott el a 2017–2021 közötti időszakra az albínó személyek elleni támadások felszámolása céljából, amelyet az ENSZ és különböző regionális és nemzetközi érdekeltek is támogattak; mivel e cselekvési terv célja, hogy támogassa az albínókkal szembeni erőszak elleni fellépést és az érintettek és családtagjaik jogainak védelmét célzó közös erőfeszítéseket és intézkedéseket;

L.  mivel, annak ellenére, hogy a nemzetközi közvélemény egyre jobban odafigyel e kérdésre, továbbá az érintett országokban elfogadott új jogszabályok dacára továbbra is csak nagyon kis számban sikerül elfogni és elítélni az elkövetőket, és számos afrikai országban továbbra is büntetlenül kerül sor ilyen bűncselekményekre és kínzásokra;

M.  mivel a gyilkosságok, a csonkítások, a diszkrimináció, a zaklatás és a megbélyegzés elől több száz albínó kényszerült menedéket keresni ideiglenes menedékhelyeken; mivel ez a helyzet fokozta az albínók kiszolgáltatottságát és helyzetük bizonytalanságát, továbbá korlátozza hozzáférésüket olyan alapvető szolgáltatásokhoz, mint az egészségügy és az oktatás, valamint korlátozza foglalkoztatási lehetőségeiket és társadalomban való részvételüket; mivel a megfelelő orvosi ellátáshoz, így a bőrrák megelőzéséhez szükséges ellátáshoz való hozzáférést korlátozzák az albínók előtt álló kihívások, melyeket a régióbeli egészségügyi létesítmények fejlesztésével és az ismeretek bővítésével lehet leküzdeni;

N.  mivel az egész életen át tartó félelem és megkülönböztetés tartós, vagy akár állandó pszichoszociális károsodást okoz;

O.  mivel 2015 márciusában az ENSZ kinevezte az albínó személyek emberi jogainak érvényesülésével foglalkozó első független szakértőjét, Ikponwosa Erót, és június 13-át hivatalosan az albinizmus nemzetközi napjává nyilvánította;

P.  mivel az EU figyelemfelkeltő kampányokat szervezett a közvélemény ezzel kapcsolatos tudatosságának fokozása céljából, és támogatta a civil társadalmi szervezetek bevonását, illetve a helyi hatóságok kapacitásépítési erőfeszítéseit az albínók elleni gyilkosságok megfékezése céljából;

Q.  mivel az albínókat a velük szemben megnyilvánuló erőszak, a megkülönböztetés és a marginalizálódás miatt aránytalan mértékben sújtja a szegénység;

1.  rendkívül aggasztónak tartja az afrikai albínókat fenyegető folyamatos és széles körű megkülönböztetést és üldözést, különösen azt követően, hogy Malawiban a közelmúltban fokozódott az erőszak; határozottan elítéli az albínók által elszenvedett gyilkosságokat, emberrablásokat, csonkításokat és egyéb embertelen és megalázó bánásmódot, és részvétéről és szolidaritásáról biztosítja az áldozatok családtagjait; elítéli továbbá az albínók testrészeivel való spekulatív kereskedést;

2.  továbbra is különösen aggódik amiatt, hogy a Malawiban bevezetett szigorúbb jogszabályok nem akadályozták meg az albínók elleni támadások közelmúltbeli újjáéledését; üdvözli a büntető törvénykönyv és a patológiai vizsgálatokról szóló jogszabály reformját; mindazonáltal felszólítja a malawi hatóságokat, hogy teljes körűen vizsgálják ki az albínók ellen a közelmúltban elkövetett bűncselekmények tömegét, és hogy az albínók elleni bűncselekmények elkövetőit állítsák bíróság elé;

3.  emlékeztet arra, hogy az állam elsődleges felelőssége az, hogy megvédje polgárait, ezen belül a kiszolgáltatott csoportokat, és felszólítja a malawi kormányt, hogy kínáljon hatékony védelmet az albínóknak, hogy fenntartsa az élethez és a személyes biztonsághoz való jogukat, Malawi nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel és kötelezettségvállalásaival összhangban;

4.  sürgeti a malawi hatóságokat, hogy lépjenek fel proaktívan minden olyan bűnszervezettel szemben, amely boszorkánysággal és emberkereskedelemmel foglalkozik, biztosítsanak megfelelő képzést és erőforrásokat a rendőrségnek, alaposan vizsgálják ki az albínókkal kapcsolatos bűncselekményeket, vessenek véget a büntetlenségnek és sürgősen kérjenek nemzetközi támogatást az albínók elleni összes bejelentett támadás pártatlan és hatékony kivizsgálásának lefolytatásához, hogy a felelősöket bíróság elé állítsák és felelősségre vonják;

5.  felszólítja az érintett afrikai országokat, hogy ahol szükséges, terjesszék ki a jogi szabályozást, hogy a testrészek birtoklása és kereskedelme bűncselekménnyé váljon;

6.  felszólítja a malawi kormányt, hogy hatékonyabban elégítse ki az albínók orvosi, pszichológiai és szociális szükségleteit, az integrációs politikák részeként garantálva számukra az egyenlő hozzáférést az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz; emlékeztet arra, hogy az egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz való hozzáférés továbbra is jelentős kihívás az albínók számára, amellyel foglalkozni kell; felszólít az áldozatok, különösen a nők és gyermekek számára megfelelő szociális, ellátó és tanácsadó struktúrák létrehozásába történő fokozottabb beruházásra, és arra, hogy jobban elégítsék ki az áldozatok egészségügyi és pszichológiai szükségleteit; kitart amellett, hogy vezessenek be a közösségeikbe való újbóli beilleszkedésüket megkönnyítő szakpolitikákat;

7.  hangsúlyozza, hogy az albinizmussal kapcsolatos ismeretek és egészségügyi információk általános hiánya csak tovább súlyosbítja az albínók egészségi állapotát; hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket, különösen a vidéki és a távol eső térségekben; úgy véli, hogy az egészségügyi dolgozóknak az albinizmus iránti érzékenységük fokozását célzó szakképzést kellene tartani; szorgalmazza a tanárok és az iskolai adminisztratív személyzet albinizmussal kapcsolatos szakképzését, és kéri a malawi hatóságokat, hogy könnyítsék meg az albínók oktatáshoz való hozzáférését és az oktatást magát;

8.  üdvözli a tanzániai kormány által az albínók elleni hátrányos megkülönböztetés leküzdésére tett erőfeszítéseket, és a kormány azon határozatát, hogy az albínók elleni gyilkosságok felszámolására törekedve törvénytelennek nyilvánítja a boszorkánydoktorokat, elismerve ugyanakkor, hogy túl kevés ügyet visznek bíróság elé; üdvözli ezenkívül a Mozambik, Kenya és Nigéria által tett erőfeszítéseket;

9.  úgy véli, hogy nyilvános figyelemfelkeltő kampányok útján nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az albínókkal szemben megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetés kiváltó okainak kezelésére és az ellenük irányuló erőszak visszaszorítására; hangsúlyozza a helyi hatóságok és a civil társadalmi szervezetek döntő szerepét az albínók jogainak előmozdítása, a lakosság tájékoztatása és nevelése, valamint az albinizmussal kapcsolatos mítoszok és előítéletek eloszlatása terén;

10.  aggodalmát fejezi ki az albínó nőket és gyermekeket érő konkrét kihívások okán, amelyek miatt ők még inkább ki vannak szolgáltatva a szegénységnek, a bizonytalanságnak és az elszigeteltségnek; ragaszkodik ahhoz, hogy valamennyi áldozatnak hozzá kell férnie a megfelelő egészségügyi és pszichológiai ellátáshoz, és hogy megfelelő politikákat kell életbe léptetni a közösségükbe való újbóli beilleszkedésük megkönnyítésére;

11.  felszólítja az érintett országok hatóságait, hogy – együttműködve nemzetközi és regionális partnereikkel – kötelezzék el magukat amellett, hogy kezelik az albínókra irányuló támadásokat állandósító, káros, babonás hiedelmeket, megtesznek minden szükséges intézkedést az albínók testrészeivel folytatott illegális kereskedelem megakadályozására és felszámolására, hogy felülvizsgálják a feltételezett súlyos sírrablási eseteket, hogy kinyomozzák és meghatározzák az ilyen testrészek iránti kereslet forrását, és hogy bíróság elé állítják az albínókra vadászókat;

12.  emlékeztet arra, hogy az albínók elleni erőszak gyakran határokon átnyúló jellegű, és kitart amellett, hogy meg kell erősíteni a problémával kapcsolatos regionális együttműködést; üdvözöl ezért minden olyan regionális vagy nemzetközi szintű kezdeményezést, melynek célja az albínók elleni erőszak elleni küzdelem, valamint üdvözli különösen az Afrikai Unió és az ENSZ által a közelmúltban elfogadott, a 2017–2021 közötti időszakra vonatkozó, az albinizmusról szóló regionális cselekvési tervet, amely az afrikai vezetők pozitív és konkrét kötelezettségvállalásának jele; felszólít e cselekvési terv haladéktalan és hatékony végrehajtására;

13.  felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy továbbra is működjenek együtt az érintett országokkal, hogy – a szükséges pénzügyi és szakmai segítségnyújtás megadásával – erőfeszítéseiket hatékonyan támogathassák az albínók egyedi szükségleteinek és jogainak megfelelő, a megkülönböztetésmentességen és a társadalmi befogadáson alapuló szakpolitikák kidolgozásában;

14.  felszólítja az Európai Uniót, hogy továbbra is szorosan kísérje figyelemmel az albínók emberi jogi helyzetét Afrikában, különösen a küldöttségei általi rendszeres jelentéstételi és nyomon követési munka révén, és hogy továbbra is munkálkodjék védelmük és társadalmi integrációjuk jelentős javításának elősegítésén;

15.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, Malawi és Tanzánia kormányának és parlamentjének, az Afrikai Uniónak, valamint az ENSZ főtitkárának.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0314.
(2) HL C 295. E, 2009.12.4., 94. o.


Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye
PDF 267kWORD 50k
Az Európai Parlament 2017. október 5-i állásfoglalása Ahtem Csijgoz, Ilmi Umerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügyéről (2017/2869(RSP))
P8_TA(2017)0382RC-B8-0545/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodásra, valamint a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi térségről szóló megállapodásra,

–  tekintettel az Ukrajnáról és a Krím félszigetről, az európai szomszédságpolitikáról és a keleti partnerségről szóló, és különösen a Grúziával, Moldovával és Ukrajnával kötött társulási megállapodásokról/mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi térségekről szóló 2016. január 21-i(1), a krími emberi jogi helyzetről, különösen a krími tatárok helyzetéről szóló 2016. február 4-i(2), a krími tatárokról szóló 2016. május 12-i(3), valamint az Oroszországban fogva tartott ukrán foglyokról és a krími helyzetről szóló 2017. március 16-i(4) korábbi állásfoglalásaira,

–  tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosa hivatalának „Az emberi jogok helyzete az ideiglenesen megszállt Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városában (Ukrajna)” című, 2017. szeptember 25-i jelentésére,

–  tekintettel az ENSZ-közgyűlés 2014. március 27-i, 68/262. számú, Ukrajna területi integritásáról szóló határozatára, valamint az ENSZ-közgyűlés 2016. december 19-i 71/205. számú, „Az emberi jogok helyzete a Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városában (Ukrajna)” című határozatára,

–  tekintettel a Tanács határozataira, amelyek további szankciókat szabnak ki az Oroszországi Föderációra a Krím félsziget jogellenes annektálása miatt,

–  tekintettel a nemzetközi humanitárius jogra, és különösen annak a megszállt területekre, illetve a civil lakossággal való bánásmódra és az ő védelmükre vonatkozó rendelkezéseire,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel számos megbízható jelentés, köztük az ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentése is bizonyítékkal szolgál az emberi jogok egyre növekvő, a krími tatárok képviselőit, újságírókat, médiamunkásokat, bloggereket és átlagembereket érintő megsértésére a Krím félszigeten, akik felszólalnak az orosz megszállás ellen, vagy egyszerűen csak megpróbálják dokumentálni a de facto hatóságok atrocitásait;

B.  mivel az ENSZ emberi jogi főbiztosa hivatalának „Az emberi jogok helyzete az ideiglenesen megszállt Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városában (Ukrajna)” című, 2017. szeptember 25-i jelentése azt állítja, hogy „az emberi jogok súlyos megsértését, mint például önkényes letartóztatásokat és fogva tartásokat, erőszakos eltüntetéseket, bántalmazást és kínzást, és legalább egy bírósági eljárás nélküli kivégzést dokumentáltak”;

C.  mivel Ilmi Umerov krími tatár vezetőt, a medzslisz alelnökét két éves börtönbüntetésre ítélték azért, mert kinyilvánította egyet nem értését a Krím félsziget jogellenes, az orosz büntető törvénykönyvnek az „Oroszország területi integritásának megsértésére irányuló fellépésre buzdító nyilvános felhívásról” szóló 280.1 cikke szerinti annektálása miatt;

D.  mivel Ahtem Csijgozt, a medzslisz alelnökét nyolc éves börtönbüntetésre ítélték a 2014. február 26-i „tömegzavargás szervezése” miatt;

E.  mivel Mikola Szemena újságírót két és fél éves felfüggesztett börtönbüntetésre és az újságírói munkától való három éves eltiltásra ítélték az orosz büntető törvénykönyvnek az „Oroszország területi integritásának megsértésére irányuló fellépésre buzdító nyilvános felhívásról” szóló 280.1 cikke alapján;

F.  mivel a közelmúltbeli bírósági ítéletek azt igazolják, hogy az igazságszolgáltatási rendszer kezd politikai eszközzé válni a Krím félsziget orosz annektálását ellenzők elnyomására;

G.  mivel számos esetben érkeztek hírek emberrablásokról, erőszakos eltűnésekről, valamint az őrizeti létesítményekben a kínzás, illetve a kegyetlen és megalázó bánásmód használatáról; mivel kínzást is használtak a bűnösség hamis elismerésének megszerzésére; mivel ezeket az állításokat eddig nem vizsgálták ki megfelelően;

H.  mivel a Krím félszigeten köz- és magánjavak kompenzáció nélküli, a tulajdon lefoglalástól vagy a megsemmisítéstől való védelmére vonatkozó nemzetközi humanitárius jogi előírásokat semmibe vevő, jelentős mértékű kisajátítására került sor;

I.  mivel a civil társadalom működési terét jelentősen lecsökkentették a Krím félszigeten, mivel médiaorgánumokat zártak be, ami aránytalanul érintette a krími tatár közösséget, a tájékoztatáshoz való jogukat, illetve a kultúrájuk és identitásuk megőrzéséhez való jogukat;

J.  mivel a Krím félsziget Oroszország általi annektálása jogellenes és sérti a nemzetközi jogot, illetve az Oroszországi Föderáció és Ukrajna által egyaránt aláírt európai megállapodásokat, többek között az ENSZ Alapokmányát, a Helsinki Záróokmányt és az 1999. évi Budapesti Memorandumot, valamint az Oroszországi Föderáció és Ukrajna közötti 1997. évi barátsági, együttműködési és partnerségi megállapodást;

K.  mivel az annektálás teljes időtartama alatt az Oroszországi Föderációt terheli a felelősség a Krím félsziget lakosságának és polgárainak védelméért, a régióban jelen lévő de facto hatóságokon keresztül;

1.  elítéli Ilmi Umerov krími tatár vezető, a medzslisz alelnöke és Ahtem Csijgoz, a medzslisz alelnöke, valamint Mikola Szemena újságíró elítélését; követeli ezen ítéletek visszavonását, Umerov és Csijgoz alelnökök azonnali és feltétel nélküli szabadon engedését, illetve hogy Mikola Szemena ellen azonnal és feltételek nélkül ejtsenek minden vádat;

2.  határozottan elítéli a krími tatár közösség vezetőinek és az orosz annektálást ellenző más személyek, mint például Uzair Abdullajev, Tejmur Abdullajev, Zevri Abszeitov, Rusztem Abiltarov, Muszlim Alijev, Refat Alimov, Ali Aszanov, Vologyimir Baluk, Enver Bekirov, Olekszij Besszarabov, Hlib Sablij, Olekszij Hirnij, Musztafa Değirmenci, Emil Dzsemadenov, Arszen Dzsepparov, Vologyimir Dudka, Pavlo Grib, Rusztem Iszmailov, Mikola Karpjuk, Sztanyiszlav Klik, Andrij Kolomijec, Olekszandr Kolcsenko, Olekszandr Kosztyenko, Emir-Uszein Kuku, Szergej Litvinov, Enver Mamutov, Remzi Memetov, Jevhenij Panov, Juri Primov, Vologyimir Priszics, Ferat Szajfullajev, Ejder Szaledinov, Oleg Szencov, Vagyim Sziruk, Olekszij Sztognyij, Redvan Szulejmanov, Roman Szusenko, Mikola Siptur, Dmitro Stiblikov, Viktor Sur, Rusztem Vaitov, Valentyin Vigovszki, Andrij Zaktej és Ruszlan Zsejtullajev ügyében hozott, nevetséges bírósági eljárásokat és megkérdőjelezhető vádakat követő szigorú ítéleteket; követeli bírósági ítéleteik visszavonását, valamint a fogva tartottak azonnali szabadon bocsátását;

3.  elítéli az úgynevezett hatóságok által bevezetett, különösen az őshonos krími tatár közösséggel szembeni diszkriminatív politikákat, tulajdonhoz fűződő jogaik megsértését, e közösség, illetve az orosz annektálást ellenzők egyre fokozódó megfélemlítését a politikai, társadalmi és gazdasági életben;

4.  véleménye szerint a krími tatárok jogai súlyosan sérültek azáltal, hogy betiltották a medzslisz tevékenységét és 2016. április 26-án szélsőséges szervezetnek nyilvánították, valamint azáltal, hogy megtiltották vezetőik visszatérését a félszigetre; határozottan megismétli felhívását, hogy a vonatkozó határozatot és következményeit haladéktalanul tegyék semmissé és tegyenek eleget az átmeneti rendelkezésekről szóló azon végzésnek, amelyet a Nemzetközi Bíróság 2017. április 19-én hozott az Ukrajna által az Oroszországi Föderáció ellen indított eljárásban, amely megállapítja, hogy az Oroszországnak „tartózkodnia kell attól hogy korlátozásokat tartson fenn vagy vessen ki a krími tatár közösség azon képességére, hogy megőrizze képviseleti intézményeit, többek között a medzsliszt”;

5.  emlékeztet arra, hogy az elnyomás valóságossága, valamint a szélsőségességről, a terrorizmusról és a szeparatizmusról szóló jogszabályok alkalmazása az emberi jogi helyzet súlyos romlásához, illetve a szólásszabadság és az egyesülési szabadság széles körű megsértéséhez vezetett a Krím félszigeten, és hogy az orosz állampolgárság kötelező felvétele rendszeressé vált és az alapvető szabadságok nem garantáltak a Krím félszigeten; kéri a diszkriminatív jogszabályok visszavonását és hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van az emberi jogok megsértésével és a visszaélésekkel kapcsolatos felelősségre vonásra a félszigeten;

6.  határozottan elítéli azt a gyakorlatot, hogy a foglyokat Oroszország távoli részeibe szállítják, mivel ez súlyosan hátráltatja kapcsolattartásukat családjukkal és barátaikkal és azt, hogy az emberi jogi szervezetek ellenőrizzék jóllétüket; hangsúlyozza, hogy ez a gyakorlat ellentétes a hatályos orosz jogszabályokkal, különösen a Büntető Törvénykönyv 73. cikkével, amely szerint a börtönbüntetést abban a régióban kell letölteni, amelyben a bíróság ítéletét meghozta;

7.  felhívja az EKSZ-t és az EU oroszországi képviseletét, hogy kövessék szorosan nyomon a folyamatban lévő tárgyalásokat és fordítsanak figyelmet a fogva tartottakkal való bánásmódra; különös aggodalmát fejezi ki a pszichiátriai kezelések büntető jelleggel történő alkalmazásáról szóló jelentések miatt; elvárja, hogy az EU képviselete, az EKSZ és a tagállamok nagykövetségei kövessék szoros figyelemmel ezen eljárásokat, és keressék a fogva tartottakkal való kapcsolatfelvétel lehetőségét az őket érintő tárgyalások előtt, alatt és után;

8.  felhívja az Emberi Jogok Európai Bíróságát, hogy a lehető legnagyobb prioritást biztosítva vizsgálja meg a Krím félszigetről érkező valamennyi jogorvoslati kérelmet, mivel az orosz bírósági rendszer nem képes és nem nyújt jogorvoslati lehetőségeket ilyen esetekben;

9.  elítéli a kisebbségi közösségeket képviselő független médiumok elnyomását, és sürgeti az orosz hatóságokat, hogy tartózkodjanak attól, hogy jogi és adminisztratív akadályokat állítanak működésük útjába;

10.  felszólít arra, hogy a nemzetközi emberi jogi megfigyelők – többek között az ENSZ, az EBESZ és az Európa Tanács szakosodott struktúrái – akadálytalanul bejuthassanak a Krím félszigetre annak érdekében, hogy kivizsgálják a félszigeten kialakult helyzetet, valamint független felügyeleti mechanizmusokat hozzanak létre; támogatja Ukrajna arra irányuló kezdeményezéseit, hogy az említett kérdések az Emberi Jogi Tanács és az ENSZ Közgyűlése elé kerüljenek; felhívja az EKSZ-t és az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjét, hogy kövesse folyamatos figyelemmel az emberi jogok helyzetét a Krím félszigeten és arról tájékoztassa a Parlamentet;

11.  felhívja a Bizottságot, hogy támogassa az emberek közötti kapcsolatok javítását célzó projekteket és cseréket, valamint azokat, amelyek előmozdítják a béketeremtést, a konfliktusrendezést, a megbékélést és a kultúrák közötti párbeszédet, többek között a Krím félszigeten; ösztönzi a bürokratikus akadályok elkerülését és ösztönzi a rugalmasabb megközelítést, amely lehetővé teszi a nemzetközi megfigyelők – többek között parlamenti képviselők – könnyebb bejutását a félszigetre, Kijev hozzájárulásával és anélkül, hogy ez az elcsatolás elismerése lenne;

12.  hangsúlyozza, hogy korlátozó intézkedéseket kell elrendelni minden, súlyos emberi jogi visszaélés elkövetéséért felelős személlyel szemben, többek között azon krími és orosz tisztviselőkkel szemben, akik közvetlenül felelősek Ahtem Csijgoz, Mikola Szemena és Ilmi Umerov megvádolásáért és elítéléséért, és ezeknek magukban kell foglalniuk az uniós bankokban lévő eszközök befagyasztását és az utazási tilalmat; megismétli, hogy támogatja az EU arra irányuló határozatát, hogy megtiltja a Krímből származó importot és egyes áruk és technológiák Krímbe történő kivitelét, valamint a beruházást, a kereskedelmet és a szolgáltatásnyújtást;

13.  sajnálatát fejezi ki a krími gyermekek szomorú helyzete miatt, akik apa nélkül nőnek fel, akiket jogellenesen megfosztottak szabadságuktól mint de facto politikai foglyok, beleértve azokat is, akiket az Oroszországi Föderáció távoli részeire helyeztek át; ezt a nemzetközi emberi jogok, a gyermekek jogai és az Oroszország által vállalt nemzetközi kötelezettségek – mint például az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye – kirívó megsértésének tekinti; felhívja az orosz hatóságokat és a de facto krími hatóságokat, hogy tegyék lehetővé a fent említett személyek rendszeres kapcsolatát családtagjaikkal, és különösen gyermekeikkel;

14.  emlékezteti az orosz hatóságokat, hogy a Krím felett tényleges ellenőrzést gyakorló megszálló hatalomként teljes mértékben felelősek a krími polgárok önkényes bírósági és közigazgatási intézkedésekkel szembeni védelméért, és a nemzetközi humanitárius jog alapján biztosítaniuk kell az emberi jogok védelmét a félszigeten;

15.  támogatja Ukrajna szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül és megismétli, hogy elítéli a Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol városának az Oroszországi Föderáció általi jogellenes annektálását; támogatja az EU és tagállamai politikáját, hogy nem ismerik el a Krím félsziget jogellenes annektálását és korlátozó intézkedéseket vezettek be ennek kapcsán; mély aggodalmát fejezi ki a Krím félsziget Oroszország általi nagymértékű militarizálása miatt, ami veszélyezteti a regionális és páneurópai biztonságot;

16.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamoknak, Ukrajna elnökének, Ukrajna és az Oroszországi Föderáció kormányának és parlamentjének, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlésének, valamint a krími tatárok medzsliszének és az ENSZ főtitkárának.

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0018.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0043.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0218.
(4) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0087.


A Maldív-szigeteki helyzet
PDF 262kWORD 47k
Az Európai Parlament 2017. október 5-i állásfoglalása a maldív-szigeteki helyzetről (2017/2870(RSP))
P8_TA(2017)0383RC-B8-0549/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Maldív-szigetekről szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2004. szeptember 16-i(1), a 2015. április 30-i(2) és a 2015. december 17-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára (PPJE), amelynek a Maldív-szigetek részes fele,

–  tekintettel az ENSZ 1981. évi, a valláson vagy meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló nyilatkozatára,

–  tekintettel a halálbüntetésről szóló uniós iránymutatásokra,

–  tekintettel az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, különösen annak 2., 7. és 19. cikkére,

–  tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. évi ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményre,

–  tekintettel António Guterres ENSZ-főtitkár 2017. július 27-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a 2016. február 8–9-i, 5. EU–Maldív-szigetek parlamentközi ülésről készült küldöttségi jelentésre,

–  tekintettel az Unió maldív-szigeteki küldöttsége által uniós tagállamok, valamint Kanada, Norvégia, Svájc és az Egyesült Államok Maldív-szigetekre akkreditált nagykövetségeivel közösen, 2017. július 25-én kiadott, a maldív-szigeteki helyzetről szóló nyilatkozatra,

–  tekintettel az Európai Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (alelnök/főképviselő) szóvivőjének Mohamed Nasíd volt maldív-szigeteki elnök elítéléséről szóló, 2016. március 14-i nyilatkozatára,

–  tekintettel a bírósági tárgyalás nélküli, azonnali vagy önkényes kivégzésekkel foglalkozó különleges ENSZ-előadó, Agnès Callamard 2017. augusztus 3-i nyilatkozatára a kivégzések „küszöbön álló” visszaállításáról a Maldív-szigeteken,

–  tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel az Unió hosszú múltra visszatekintő kapcsolatokat ápol a Maldív-szigetekkel, és évente több százezer európai turista utazik a Maldív-szigetekre;

B.  mivel a maldív-szigeteki emberi jogi helyzet drámai mértékben romlott a 2008. évi első demokratikus választások, illetve az első demokratikusan megválasztott elnök, Mohamed Nasíd 2012-es elűzése óta;

C.  mivel a politikai és polgári szabadságjogokat meggyengítették, ellenzéki vezetőket önkényesen letartóztattak, a média ellen támadásokat indítottak, a vallásszabadság és a tolerancia visszaszorulásáért pedig a fokozódó vallási konzervativizmust teszik felelőssé, mivel Abdulla Jamín elnök, a maldív-szigeteki Haladás Párt korábbi vezetője és kormánya arra törekszik, hogy még nagyobb mértékben magához ragadja a hatalmat;

D.  mivel 2017. augusztus 22-én a biztonsági erők erőszakkal bezárták a parlamentet (a Madzsliszt), amit az ellenzéki képviselők a Parlament elnökének közjogi felelősségre vonását célzó indítvány megakadályozására irányuló kísérletként írtak le;

E.  mivel ellenzéki pártok tagjai, független újságírók és emberijog-védők a hatóságok, a rendőrség és szélsőséges csoportok részéről fokozódó fenyegetésekről és támadásokról számolnak be;

F.  mivel 2015 márciusában Mohamed Nasídet, a Maldív-szigetek első demokratikusan megválasztott elnökét terrorizmus vádjával 13 év börtönbüntetésre ítélték; mivel a parlament 85 képviselője közül 12 ellenzéki képviselő ellen folyik bírósági eljárás, legalább három útlevelét elkobozták, és legalább egyiküket továbbra is önkényesen tartják fogva; mivel az elnökválasztások 2018-ban esedékesek;

G.  mivel aggályok merültek fel az erős politikai befolyásoltságú maldív-szigeteki igazságszolgáltatással kapcsolatban, amely éveken keresztül visszaélt hatalmával és az aktuális kormánypárt érdekei szerint járt el, az ellenzéki politikusok ellen; mivel a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot továbbra sem garantálják, és az érintett elvek a jogállamiság alapvető elemeit képezik;

H.  mivel 2016. augusztus 9-én a maldív-szigeteki parlament elfogadta „a hírnév és a becsület védelméről és a szólásszabadságról szóló törvénytervezetet”, amely számos korlátozást vezet be a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozóan, és felhatalmazza a kormányt arra, hogy visszavonja vagy felfüggessze műsorszolgáltatók, kiadványok, honlapok és más médiaorgánumok engedélyét;

I.  mivel 2016 augusztusában a Maldív-szigetek elnöke számos, a gyülekezés szabadságáról szóló törvényt érintő módosítást ratifikált, amelyek korlátozzák a jogszerű tiltakozásra kijelölt területeket;

J.  mivel az Interparlamentáris Unió parlamenti képviselők emberi jogaival foglalkozó bizottsága szerint a Maldív-szigetek a legrosszabb országok között van a világon az ellenzéki parlamenti képviselők elleni támadásokat tekintve, ahol az ellenzéki politikusokat rutinszerűen megfélemlítik, letartóztatják és bebörtönzik; mivel a véleménynyilvánítás szabadságát (beleértve a sajtószabadságot), az egyesülési szabadságot és a demokratikus pluralizmust egyre nagyobb veszély fenyegeti, és ez kormányellenes tüntetők százainak letartóztatásában és megvádolásában nyilvánul meg; mivel egyre több bizonyíték utal arra, hogy a Jamín elnök politikai ellenzéke elleni büntetőjogi vádak politikai indíttatásúak lehettek;

K.  mivel Jamín elnök többször is hangot adott azon szándékának, hogy a 60 éves moratóriumnak véget vetve visszaállítsa az állami kivégzések gyakorlatát; mivel az ázsiai és csendes-óceáni régióban húsz állam már eltörölte a halálbüntetést, és további hét gyakorlatilag nem folytat kivégzéseket;

L.  mivel a Maldív-szigeteken jelenleg legalább 20 halálraítélt van, és közülük letartóztatásuk időpontjában legalább öten 18 év alattiak voltak; mivel a maldív-szigeteki jog a nemzetközi jogot sértve lehetővé teszi, hogy a kiskorúak halálbüntetését késleltetve, 18 éves koruk elérése után hajtsák végre; mivel a bírósági tárgyalás nélküli, azonnali vagy önkényes kivégzésekkel foglalkozó különleges ENSZ-előadó nyomatékosan felszólította a maldív-szigeteki kormányt, hogy ne állítsa vissza a kivégzéseket;

M.  mivel legalább három esetben, nevezetesen Husszein Humám Ahmed, Ahmed Murat és Mohamed Nabíl esetében a Maldív-szigetek Legfelsőbb Bírósága helybenhagyta a halálos ítéleteket olyan bírósági eljárásokat követően, amelyek nem feleltek meg a nemzetközileg elismert normáknak; mivel ők hárman jelenleg a kivégzés közvetlen kockázatának vannak kitéve;

N.  mivel a Nemzetközi Jogászbizottság a közelmúltban elítélte 56 maldív-szigeteki ügyvéd – az ország gyakorló ügyvédjei harmadának – felfüggesztését, akik részt vettek azokban a felhívásokban, amelyek igazságügyi reformokat szorgalmaztak az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása érdekében;

O.  mivel aggodalmat okoz, hogy a Maldív-szigeteken fokozódik az iszlám militantizmus, és hogy feltehetően számos radikalizálódott fiatal férfi és nő csatlakozott az IS/Dáishoz;

P.  mivel Jamín Rasídot, a kormányt aktívan bíráló bloggert 2017. április 23-án meggyilkolták; mivel Ahmen Rilvan újságíró 2014 augusztusa óta nem került elő, és attól lehet tartani, hogy meghalt; mivel Iszmail Rasíd bloggert 2012-ben leszúrták és megsebesítették;

1.  mélységes sajnálatát fejezi ki a maldív-szigeteki politikai és emberi jogi helyzet romlása és Abdulla Jamín elnöknek és kormányának egyre önkényesebb uralma miatt, ami a félelem légkörét teremtette meg, és veszélybe sodorta az elmúlt években az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság területén elért eredményeket, különösen a 2018-ban esedékes választásokra való tekintettel;

2.  elítéli, hogy 2016-ban elfogadták a rágalmazásról és a szólásszabadságról szóló, a véleménynyilvánítás szabadságának visszaszorítására törekvő törvényt, illetve a gyülekezés szabadságáról szóló törvénynek a gyülekezési jogot korlátozó 2016. évi módosításait; felhívja a Maldív-szigetek kormányát, hogy valamennyi nemzeti törvényt hozzon összhangba a nemzetközi emberi jogi jogszabályokkal, és a fent említett törvényeket helyezze hatályon kívül vagy dolgozza át;

3.  elítéli a maldív-szigeteki politikai ellenzék elfojtását, és felhívja a kormányt, hogy ejtsen minden vádat Mohamed Nasíd volt elnökkel szemben, és haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássa szabadon valamennyi politikai okból fogva tartott személyt, ideértve a Dzsumhuri Párt vezetőjét, Kaszim Ibrahimot is; emlékezteti a kormányt azon nemzetközi kötelezettségeire, hogy tiszteletben tartsa a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya szerinti alapvető szabadságjogokat és jogokat, amelyek a tisztességes eljárásra vonatkozó minimális garanciákat is magukban foglalnak;

4.  felhívja a Maldív-szigetek Legfelsőbb Bíróságát, hogy haladéktalanul vonja vissza a 2017 szeptemberében felfüggesztett 56 ügyvéd felfüggesztését, akikre ez az intézkedés továbbra is érvényes; ismételten felszólítja a kormányt, hogy biztosítsa az igazságszolgáltatás maradéktalan függetlenségét és pártatlanságát, valamint garantálja valamennyi polgár számára a tisztességes és átlátható, politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatáshoz való jogot;

5.  ismételten hangsúlyozza, hogy az EU minden esetben és kivétel nélkül határozottan ellenzi a halálbüntetést; felszólít a halálbüntetés egyetemes eltörlésére; határozottan elítéli a halálbüntetés maldív-szigeteki visszaállítására vonatkozó bejelentést, és nyomatékosan kéri a maldív-szigeteki kormányt és parlamentet, hogy tartsa tiszteletben a halálbüntetésre vonatkozó, immár több mint 60 éve fennálló moratóriumot;

6.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyilvánosan és nyomatékosan szólítsák fel Jamín elnököt és a Maldív-szigetek kormányát, hogy vizsgálják felül a halálra ítéltek eseteit annak biztosítása érdekében, hogy a tisztességes eljáráshoz való, nemzetközileg elismert és az alkotmányban biztosított jogokat tiszteletben tartsák; felhívja a kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza a kiskorúak elleni, halálbüntetésre irányuló vádakat, és tiltsa meg a kiskorú elkövetők kivégzését;

7.  úgy véli, hogy a demokrácia, az emberi jogok és szabadságjogok helyzetének maldív-szigeteki romlását csak valódi párbeszédfolyamat révén, valamennyi politikai párt és egyéb civil vezető bevonásával lehet megoldani;

8.  felhívja a Maldív-szigetek kormányát, hogy tartsa tiszteletben és maradéktalanul támogassa a tiltakozáshoz, a véleménynyilvánításhoz, az egyesüléshez és a gyülekezéshez való jogot, valamint a vallás és a meggyőződés szabadságát, a többségi vallástól függetlenül;

9.  felszólítja a Maldív-szigetek kormányát, hogy vessen véget azon polgárőrök büntetlenségének, akik a vallási toleranciát népszerűsítők, a békés tüntetők, a kritikus média és a civil társadalom ellen erőszakosan léptek fel;

10.  elítéli a maldív-szigeteki Madzslisz erőszakos bezárását a képviselők elől, valamint a parlament választott képviselői elleni zaklatásokat, megfélemlítéseket és letartóztatásokat;

11.  elítéli, hogy újságírók, bloggerek és emberijog-védők ellen továbbra is megfélemlítés és fenyegetés folyik, tudósítókat tartóztatnak le, valamint hogy hírügynökségek ellen razziákkal és erőszakos bezáratással lépnek fel;

12.  felszólítja a kormányt, hogy garantálja Jamín Rasíd halálának, illetve Ahmed Rilvan elrablásának pártatlan és független kivizsgálását az összes felelős azonosítása és felelősségre vonása érdekében;

13.  felszólítja a maldív-szigeteki hatóságokat annak biztosítására, hogy a Maldív-szigeteki Emberi Jogi Bizottság, a Nemzeti Integritásügyi Bizottság és a választási bizottságok függetlenül és a kormány befolyásától mentesen működhessenek; felhívja a maldív-szigeteki kormányt, hogy teljes mértékben működjön együtt az ENSZ emberi jogi mechanizmusaival, ideértve a különleges eljárásokat és az Emberi Jogi Főbiztos Hivatalát is;

14.  felhívja az Uniót, hogy maradéktalanul használja ki a rendelkezésére álló valamennyi eszközt az emberi jogok és demokratikus elvek Maldív-szigeteken való tiszteletben tartásának előmozdítására, többek között ideiglenes, egyénekre szabott szankciókat fontolóra véve az emberi jogokat veszélyeztető személyekkel szemben;

15.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Európai Külügyi Szolgálatnak, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának, az Európa Tanácsnak és a Maldív-szigetek kormányának.

(1) HL C 140. E, 2005.6.9., 165. o.
(2) HL C 346., 2016.9.21., 60. o.
(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0464.


Megerősített együttműködés: Európai Ügyészség ***
PDF 237kWORD 42k
Az Európai Parlament 2017. október 5-i jogalkotási állásfoglalása az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló tanácsi rendeletre irányuló tervezetről (09941/2017 – C8-0229/2017 – 2013/0255(APP))
P8_TA(2017)0384A8-0290/2017

(Különleges jogalkotási eljárás– egyetértés)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi rendelet tervezetére (09941/2017),

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 86. cikkével összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C8-0229/2017),

–  tekintettel eljárási szabályzata 99. cikkének (1) és (4) bekezdésére,

–  tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság ajánlására (A8-0290/2017),

1.  egyetért a tanácsi rendelet tervezetével;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.


Büntetés-végrehajtási rendszerek és körülmények
PDF 382kWORD 62k
Az Európai Parlament 2017. október 5-i állásfoglalása a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről (2015/2062(INI))
P8_TA(2017)0385A8-0251/2017

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2., 6. és 7. cikkére, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4., 19., 47., 48. és 49. cikkére,

–  tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményre (EJEE) (3. cikk, 8. cikk), az EJEE-hez csatolt jegyzőkönyvekre és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatára, a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló, 1987. évi európai egyezményre és az Európa Tanács kínzás megelőzésével foglalkozó bizottságának jelentéseire,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára (3. és 5. cikk), a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára (7. cikk) és a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményre,

–  tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-án, New Yorkban elfogadott ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának alábbiakról szóló általános megjegyzéseire: 10. sz. (2007) a gyermekjogokról a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatásban, 13. sz. (2011) a gyermek jogáról az erőszak minden formájától való szabadságra és 17. sz. (2013) a gyermeknek a pihenésre, a szabadidőre, a játékra, a szabadidős tevékenységekre, a kulturális életre és a művészetekre vonatkozó jogáról (31. cikk),

–  tekintettel az ENSZ fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó minimumszabályaira, valamint az ENSZ Közgyűlése által elfogadott nyilatkozatokra és elvekre; tekintettel az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, az ENSZ fiatalkorúakat illető igazságszolgáltatásra vonatkozó minimumszabályaira (pekingi szabályok); tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatásaira; tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlásaira, nevezetesen az európai börtönszabályokról szóló CM/Rec (2006) 2. sz. ajánlásra, az előzetes letartóztatásról, végrehajtásának körülményeiről és a visszaéléssel szembeni biztosítéknyújtásról szóló CM/Rec (2006) 13. sz. ajánlásra, a szankciók vagy intézkedések hatálya alatt álló fiatalkorú elkövetőkre vonatkozó európai szabályokról szóló CM/Rec (2008) 11. sz. ajánlásra, az Európa Tanács pártfogó felügyelet szabályairól szóló CM/Rec (2010) 1. sz. ajánlásra, a közösségen belül alkalmazott szankciókra és intézkedésekre vonatkozó európai szabályokról szóló CM/Rec (2017) 3. sz. ajánlásra; tekintettel továbbá az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott ajánlásokra,

–  tekintettel az Európai Unióban tapasztalható rossz börtönkörülményekről szóló, 1996. január 18-i(1), az európai uniós börtönkörülményekről: javításukról és az alternatív szankciókról szóló, 1998. december 17-i(2), a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülés térségére vonatkozó többéves, 2010–2014 közötti programról (a stockholmi programról) szóló, 2009. november 25-i(3), valamint az Unión belüli börtönkörülményekről szóló, 2011. december 15-i állásfoglalására(4),

–  tekintettel az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározatra(5),

–  tekintettel a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztéssel járó büntetéseket vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket előíró ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról szóló 2008. november 27-i 2008/909/IB tanácsi kerethatározatra(6) (fogvatartottak átszállítása),

–  tekintettel a kölcsönös elismerés elvének az ítéletekre és próbaidőt megállapító határozatokra való, a próbaidő alatti magatartási szabályok és alternatív szankciók felügyelete céljából történő alkalmazásáról szóló, 2008. november 27-i 2008/947/IB tanácsi kerethatározatra(7) (próbaidő és a szabadságvesztés alternatívái),

–  tekintettel a kölcsönös elismerés elvének az Európai Unió tagállamai közötti, az előzetes letartóztatás alternatívájaként felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatokra történő alkalmazásáról szóló, 2009. október 23-i 2009/829/IB tanácsi kerethatározatra(8) (igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozat),

–  tekintettel a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/800 európai parlamenti és tanácsi rendeletre(9),

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége „A büntetőjogi őrizet és alternatívái: alapjogi szempontok az uniós belüli, határokon átnyúló átadási eljárásokban” című jelentésére,

–  tekintettel a Bizottság „A kölcsönös bizalom megerősítése a jog érvényesülésén alapuló európai térségben – Zöld könyv az őrizetre vonatkozó uniós büntető igazságszolgáltatási jogszabályok alkalmazásáról” című, 2011. június 14-i zöld könyvére (COM(2011)0327),

–  tekintettel az Európai Unió Bíróságának a C-404/15. és C-659/15. PPU sz. egyesített, Aranyosi Pál-, illetve Robert Căldăraru-ügyben hozott ítéletére,

–  tekintettel az európai polgárok radikalizálódásának és terrorista szervezetek általi toborzásának megelőzéséről szóló, 2015. november 25-i állásfoglalására(10), valamint a bebörtönzött erőszakos szélsőségesek kezeléséről és a börtönbeli erőszakos radikalizálódás megelőzéséről szóló UNODC kézikönyvre(11);

–  tekintettel a fogvatartottak alapvető jogainak Európai Unióban történő megsértéséről szóló, 2011. február 14-i 0006/2011. számú írásbeli nyilatkozatra,

–  tekintettel az Európa Tanács büntetés-végrehajtási kérdésekben hozott megállapodásaira, ajánlásaira és határozataira,

–  tekintettel az Európa Tanács börtönök túlzsúfoltságáról szóló, 2016. szeptember 28-i fehér könyvére,

–  tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a külföldi fogvatartottakra vonatkozó, a tagállamoknak tett CM/Rec (2012) 12. sz. ajánlására, amelyet a Miniszteri Bizottság 2012. október 10-én fogadott el,

–  tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a büntetés-végrehajtási személyzet európai etikai kódexéről szóló, a tagállamoknak tett CM/Rec (2012) 5. sz. ajánlására (amelyet a Miniszteri Bizottság 2012. április 12-én fogadott el),

–  tekintettel az Európa Tanács büntetés-végrehajtási és pártfogó felügyeleti szolgálatok számára kiadott, a radikalizálódásról és erőszakos szélsőségességről szóló kézikönyvére,

–  tekintettel az Európai Börtönfigyelő (European Prison Observatory (EPO)) „A nemzeti gyakorlatoktól az európai iránymutatásokig: érdekes kezdeményezések a börtönirányításban” (2013), és „A börtönkörülmények nemzeti ellenőrző szervei és az európai normák” (2015) című tanulmányaira,

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A8-0251/2017),

A.  mivel 2014-ben az Európai Unióban több mint félmillió személyt tartottak fogva börtönökben, ideértve a jogerős büntetésüket töltő elítélteket és a bűncselekmény elkövetésével vádolt, előzetes letartóztatásban lévőket is;

B.  mivel a börtönkörülmények és a börtönök irányítása a tagállamok hatáskörébe tartozik, de az Uniónak szerepet kell vállalnia a fogvatartottak alapvető jogainak védelmében és a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térség megteremtésében; mivel az Unió feladata, hogy az európai területen valódi biztonsági kockázatot jelentő, közös problémákkal szemben alkalmazott bevált gyakorlatok cseréjét elősegítse a tagállamok között;

C.  mivel néhány tagállamban a börtönökbeli helyzet és a fogva tartás olykor méltatlan és embertelen körülményei rendkívül aggasztóak, amint az például az Európa Tanács kínzás megelőzésével foglalkozó bizottságának jelentéseiből is kitűnik;

D.  mivel a börtönök túlzsúfoltsága visszatérő probléma az Unióban, amint azt a tagállamok több mint harmada is elismeri, és amint azt a jelentések is igazolják, például az Európa Tanács 2017. március 14-én publikált, legfrissebb éves büntetés-végrehajtási statisztikája (SPACE); és mivel a túlzsúfoltságot az Emberi Jogok Európai Bírósága az EJEE 3. cikke megsértésének minősítette;

E.  mivel a túlzsúfoltság a fogadó állambeli rossz börtönkörülményekkel kapcsolatos miatti aggályok miatt megakadályozza az elítélt személyek kiadatását vagy átszállítását; mivel bizonyos tagállamokban tovább romlik a helyzet, egyes börtönökben a tarthatatlanságig súlyosbodva;

F.  mivel a börtönök túlzsúfoltsága komolyan rontja a fogva tartás körülményeinek minőségét, elősegítheti a radikalizálódást, kedvezőtlen hatásai vannak a fogvatartottak egészségi állapotára és jóllétére, akadályozza társadalmi rehabilitációjukat, és hozzájárul ahhoz, hogy a büntetés-végrehajtási személyzet munkakörnyezete nem biztonságos, bonyolult és egészségtelen;

G.  mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága a Hirst kontra Egyesült Királyság ügyben hozott 2005. október 6-i ítéletében kinyilvánította, hogy a fogvatartottak szavazati jogának általános és automatikus megvonása összeegyeztethetetlen a demokráciával; mivel 2011-ben a Lengyelországban bebörtönzött szavazóképes személyek 58,7%-a részt vett a parlamenti választásokon;

H.  mivel nincs összefüggés a büntetések súlyossága és a bűnözési ráta csökkenése között;

I.  mivel a fogva tartás különösen alkalmatlan helyzet bizonyos kiszolgáltatott személyek, például kiskorúak, időskorúak, várandós nők, valamint súlyos mentális vagy testi betegségben vagy zavarban szenvedők számára; mivel ők személyre szabott és állapotuknak megfelelő megközelítést igényelnek;

J.  mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 37. cikke úgy rendelkezik, hogy a gyermekekkel szemben szabadságvesztés-büntetés kiszabása „csak végső eszközként legyen alkalmazható a lehető legrövidebb időtartammal”, és hogy a gyermekeket „el kell különíteni a felnőttektől, kivéve ha ez ellentétes a gyermek mindenek felett álló érdekével”;

K.  mivel az Eurostat adatai szerint 2014-ben a teljes börtönnépesség több mint 20%-át az előzetes letartóztatásban lévők tették ki;

L.  mivel az előzetes letartóztatás csak végső eszközként alkalmazandó; mivel a gyermekek nem tarthatók olyan létesítményben, amelyben negatív hatásoknak vannak kitéve; mivel mindig figyelembe kell venni a gyermek fejlődési szakaszának megfelelő sajátos igényeket;

M.  mivel a fogva tartást, beleértve az előzetes letartóztatást is, csak jogilag indokolt esetben kellene alkalmazni, és helyénvalóbb lenne elsősorban a szabadságvesztés alternatíváit – például a házi őrizetet vagy más intézkedést –alkalmazni olyan fogvatartottak esetében, akik nem jelentenek súlyos veszélyt a társadalomra, így biztosítva számukra a nyitott vagy ismerős környezetben maradást, ahol jobban hozzáférnek a szociális, egészségügyi és a visszailleszkedést segítő szolgáltatásokhoz;

N.  mivel a fiatalkorú elkövetők elvileg mindig jogosultak alternatív őrizeti intézkedésekre az általuk elkövetett bűncselekménytől függetlenül;

O.  mivel az Európa Tanács 2015-re vonatkozó adatai szerint az európai börtönökben fogva tartottak 10,8%-a külföldi – 2014-ben ez a szám 13,7% volt –, akik leggyakrabban a szökés jelentős veszélye miatt vannak előzetes letartóztatásban;

P.  mivel a büntetés-végrehajtási személyzet a közösség nevében lát el fontos feladatot, és olyan foglalkoztatási körülményeket kell számára biztosítani, amelyek megfelelnek képzettségének, és amelyek figyelembe veszik munkája megerőltető jellegét; mivel tevékenységének nehéz és kényes természetét figyelembe véve a büntetés-végrehajtási személyzet jobb alap- és továbbképzése, a célzott támogatás növelése, a bevált gyakorlatok megosztása, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint az állomány növelése alapvetően fontos a jó börtönkörülmények biztosítása érdekében; mivel a továbbképzés elősegítené, hogy a büntetés-végrehajtási személyzet képes legyen fellépni az olyan új kihívásokkal szemben, mint a börtönbeli radikalizálódás;

Q.  mivel a motivált, elhivatott és tiszteletet kapó büntetés-végrehajtási személyzet az emberséges börtönkörülmények és ennélfogva a börtönirányítás javítását célzó fogva tartási elképzelések sikerének, a fogvatartottak társadalomba történő sikeres visszailleszkedésének, valamint a radikalizálódás és a visszaeső bűnözés kockázata csökkentésének előfeltételét jelenti;

R.  mivel a fogvatartottak önkárosító és erőszakos viselkedését gyakran a börtönök túlzsúfoltsága és a siralmas fogvatartási körülmények váltják ki; mivel ehhez hozzájárul az a tényező is, hogy a személyzet nem megfelelően képzett vagy nem rendelkezik megfelelő képesítéssel; mivel ezek a feszültség szintje számos börtönben különösen nehéz munkakörülményeket idéz elő a személyzet számára, és mindez az Európai Unió tagállamaiban több szervezett fellépéshez vezetett;

S.  mivel a hatékony büntetés-végrehajtási igazgatásnak megfelelő pénzeszközöket és személyzetet kell kapnia, hogy biztonsági és rehabilitációs megbízatását teljesíthesse;

T.  mivel a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalma egyetemes norma, amely felnőttekre és gyermekekre egyaránt alkalmazandó, és a fogvatartottak alapvető jogainak bármiféle – nem a szabadságelvonás érdekében feltétlenül szükséges korlátozásokból adódó – megsértése az emberi méltóságot sérti;

U.  mivel az Unió-beli börtönökben elkövetett öngyilkosságok aránya aggasztóan magas;

V.  mivel az Unió számos börtönében tapasztalható radikalizáció különös aggodalomra ad okot, ezért kiemelt figyelmet érdemel, és megfelelő eszközökkel kell kezelni, az emberi jogok és a nemzetközi kötelezettségek maradéktalan tiszteletben tartása mellett; mivel a jelenség terjedésében közrejátszhatnak az embertelen fogvatartási körülmények és a túlzsúfoltság, ami erősítheti az erőszakos szélsőségeseket toborzók befolyását;

W.  mivel az Unió az európai biztonsági stratégia keretében pénzeszközöket biztosított a börtönökben bekövetkező radikalizálódás kezelése céljából; mivel, tekintettel az európai biztonsági helyzetre, minden tagállamnak késedelem nélkül intézkedéseket kell foganatosítania a börtönökben történő radikalizálódás megelőzésére; mivel létfontosságú a bevált gyakorlatok európai szintű cseréjének megvalósítása;

X.  mivel a jelenlegi börtönrendszerek, létesítmények és a jelenleg börtönként használt épületek jelentős része számos európai országban a XIX. századból származik; mivel az ilyen épületek egy része már nem alkalmas a XXI. században történő használatra az alapvető emberi jogokat sértő siralmas körülmények miatt;

Y.  mivel a kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a képviseleti demokrácia és a börtönökön belüli konstruktív párbeszéd fejlesztése kedvező volt a fogvatartottak, a személyzet és a szélesebb társadalom számára, és segíti a személyzet és a fogvatartottak közötti kapcsolatok javítását;

1.  nyugtalankodik bizonyos tagállamokban fennálló börtönkörülmények és számos európai börtön állapota miatt; felhívja a tagállamokat a fogva tartásra vonatkozó, nemzetközi jogi okmányokból eredő szabályok és az Európa Tanács normáinak betartására; emlékeztet arra, hogy a szabadságelvonás nem egyenlő a méltóság megvonásával; felkéri a tagállamokat, hogy a kínzás elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvében (OPCAT) foglaltaknak megfelelően fogadjanak el független büntetés-végrehajtási felügyeleti rendszert;

2.  felívja a tagállamokat, hogy erősítsék meg igazságszolgáltatási rendszereiket, és támogassák a bírák képzését;

3.  megerősíti, hogy a börtönkörülmények meghatározó elemei a bírósági határozatok kölcsönös elismerése elve alkalmazásának az Európai Unió szabadságon, biztonságon és jogi érvényesülésen alapuló térségében, amint azt a Bíróság az Aranyosi- és Căldăraru-ügyekben megerősítette; emlékeztet ugyanakkor a határozatok kölcsönös elismerése Európai Unióról szóló szerződésben rögzített elvének alapvető fontosságára;

4.  sajnálattal állapítja meg, hogy a börtönök túlzsúfoltsága jellemző az európai börtönökre; riasztónak tartja az Európai Unió egyes tagállamaiban elért túlzsúfoltsági rekordszinteket; kiemeli, hogy az Európa Tanács éves büntetés-végrehajtási statisztikájának legutóbbi, 2017. március 14-i kiadása szerint a fogvatartottak száma az európai büntetés-végrehajtási intézmények egyharmadában továbbra is meghaladja a rendelkezésre álló helyek számát; felhívja a tagállamokat, hogy kövessék az Európa Tanács börtönök túlzsúfoltságáról szóló, 2016. szeptember 28-i fehér könyvének ajánlásait, valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága börtönök túlzsúfoltságával és a börtönnépesség felduzzadásával kapcsolatos 1999. szeptember 30-i R (99) 22. sz. ajánlását;

5.  emlékeztet arra, hogy a tagállamok az országonként gyökeresen eltérő térbeli paraméterek alapján számítják ki a börtönök kapacitását és ebből adódóan a túlzsúfoltság mértékét, ami megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi az Unió szintjén történő összehasonlítást;

6.  sajnálattal állapítja meg, hogy a börtönök túlzsúfoltsága sok esetben komoly következményekkel jár a személyzetre és a fogvatartottakra nézve, befolyásolva egészségüket, a rendelkezésre álló tevékenységeket, az orvosi és pszichológiai ellátást, valamint a fogvatartottak rehabilitációját és figyelemmel kísérését; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy alakítsanak ki nemzeti adatbázisokat a fogvatartottak börtönkörülményeinek valós idejű figyelemmel kísérése céljából, és biztosítsák a börtönnépesség hatékony elosztását;

7.  hangsúlyozza, hogy a túlzsúfoltság enyhítésére nem a börtönök kapacitásának növelése az egyetlen megoldás; kéri azonban a tagállamokat, hogy különítsenek el megfelelő forrásokat a börtönök átalakítására és modernizációjára, hogy előnyben részesüljenek a korlátozott számú fogvatartottat befogadó kisebb intézetek, biztosítsanak méltó fogvatartási körülményeket, alakítsanak ki közös tereket, amelyek megfelelnek a tevékenységek biztosítására és a szocializálásra vonatkozó célkitűzéseknek, ösztönözzék a rehabilitációt és a társadalomba történő visszailleszkedést, fejlesszék az oktatási létesítményeket, és biztosítsanak biztonságosabb környezetet a fogvatartottaknak és a személyzetnek egyaránt;

8.  úgy ítéli meg, hogy a fogvatartottak és az általuk jelentett veszély szerint differenciált fogvatartási szabályok megfelelő megoldást jelentenek a visszaesés megelőzésére és a társadalomba történő visszailleszkedés elősegítésére; megismétli, hogy az újbóli beilleszkedést célzó intézkedéseket internalizálni kell, és a fogva tartás ideje alatt el kell kezdeni; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a börtönnépesség elosztásának mérlegelésekor tartsák szem előtt az elkövetett bűncselekmény típusát, megelőzve, hogy azok, akiket rövid ideig tartanak fogva és akiket kisebb bűncselekmények miatt ítéltek el, kapcsolatba kerüljenek azokkal, akiket hosszú ideig tartanak fogva;

9.  felhívja a tagállamokat, hogy minden fogvatartott számára biztosítsanak kiegyensúlyozott tevékenységi programot, és minden nap annyi órát töltsenek celláikon kívül, amennyi az emberi és társadalmi kapcsolattartás megfelelő szintjéhez, valamint a frusztráció és az erőszak csökkentéséhez szükséges; hangsúlyozza, hogy a fogvatartottak számára biztosított elhelyezésnek, különösen az alvás feltételeinek meg kell felelniük az emberi méltóság és a magánéletet tiszteletben tartásának, továbbá meg kell felelniük az egészügyi és higiéniai követelményeknek, kellő figyelmet fordítva az éghajlati követelményekre és különösen az alapterületre, a levegő mennyiségére, a világításra, a fűtésre és a szellőztetésre, kerülve a magas zajszintet; felhívja a tagállamokat, hogy fogadják el az egyes fogvatartottak részére biztosítandó „minimális hely” közös fogalommeghatározását; emlékeztet rá, hogy a Bizottság nemrégiben felhívta a figyelmet az uniós strukturális alapok ilyen célú felhasználásának lehetőségére;

10.  felkéri a tagállamokat, hogy az egyén társadalomba történő visszailleszkedését lehetővé tevő kapcsolatok kialakítása érdekében vegye fontolóra önkéntesek toborzását a büntetés végrehajtás keretén belül a hivatalos állomány támogatására; úgy véli, hogy az önkéntesekre háruló feladatokat világosan el kell különíteni a hivatásos személyzet feladataitól, és e feladatok nem haladhatják meg az önkéntesek szakértelmét;

11.  javasolja a tagállamoknak, hogy bizonyos tagállamokhoz hasonlóan hozzák létre a fogvatartási létesítmények felügyeletét, ami lehetővé tenné, hogy független testületek munkájára támaszkodjanak a börtönkörülmények értékelésekor;

12.  aggodalmát fejezi ki a börtönrendszerek Unió-beli növekvő privatizációja miatt, és emlékeztet rá, hogy a büntetőrendszerek privatizációja gyakran sok kérdést hagy nyitva a börtönkörülményekre és az alapvető jogok tiszteletben tartására gyakorolt hatásával kapcsolatban; sajnálatát fejezi ki, hogy rendkívül kevés összehasonlító tanulmány született a költségek és az irányítás minőségének értékelésére a köz- és magánbörtönök tekintetében; hangsúlyozza, hogy az alapvető irányítási, felügyeleti és hivatali feladatoknak továbbra is az állam kezében kell maradniuk;

13.  hangsúlyozza, hogy az előzetes letartóztatást végső eszközként szabad alkalmazni, kizárólag olyan esetekben, amelyekben feltétlenül szükséges, és a lehető legrövidebb időtartamra, a büntetőeljárásról szóló nemzeti törvénykönyvnek megfelelően; sajnálattal állapítja meg, hogy a gyakorlatban számos tagállamban rendszeresen alkalmazzák az előzetes letartóztatást, ami – többek között – a rossz börtönkörülményekkel együtt a fogvatartott alapvető jogainak megsértését eredményezi; úgy véli, hogy az előzetes letartóztatás túlzott alkalmazása problémájának megoldása innovatív megoldásokat igényel, ideértve a büntetőeljárási törvények modernizálását és az igazságszolgáltatás megerősítését is;

14.  emlékeztet rá, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott európai börtönszabályok kiemelik, hogy a fogvatartottak részére biztosítani kell, hogy részt vehessenek a választásokon, a népszavazásokon és a közélet egyéb eseményeiben, amennyiben ezt a jogukat nem korlátozzák a nemzeti jogszabályok; emlékeztet rá, hogy a választási tevékenységekben való részvétel lehetővé teszi a fogvatartottak számára, hogy ismét a társadalom aktív tagjává váljanak, ami segíti visszailleszkedésüket; sürgeti a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a fogvatartottak választási jogukhoz való gyakorlati hozzáférését, például a választások napján szavazófülkék felállítását a börtönökben;

15.  kitart amellett, hogy a büntetés-végrehajtási rendszerek hatékony, hosszú távú irányítását kell megvalósítani, csökkentve a fogvatartottak számát a szabadságelvonással nem járó büntető intézkedések – például közérdekű munka vagy elektronikus nyomkövető – gyakoribb alkalmazásával, és minimálisra csökkentve az előzetes letartóztatás igénybevételét;

16.  felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a szabadságvesztés végrehajtásába a büntető szempont mellett építsék be a fogvatartottak gyakorlati képzésének és rehabilitációjának fejlesztését is a büntetés letöltésének jobb irányítása, a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés és a visszaeső bűnözés csökkentése érdekében; emlékeztet arra, hogy a szabadságvesztés az alternatív intézkedésekkel összehasonlítva több visszaeséshez vezet a rövid időtartamra szóló büntetések esetében;

17.  arra ösztönzi a tagállamokat, hogy különös tekintettel a legrövidebb büntetésekre, alkalmazzanak enyhébb végrehajtási szabályokat, beleértve a félszabad szabadságkorlátozást, a büntetés szabadság alatt történő letöltésének lehetőségét a fogvatartott munkahelyének megtartása érdekében, közérdekű munka elrendelését vagy a házi őrizet és az elektronikus nyomkövető fokozott használatát; továbbá hangsúlyozza, hogy a büntetés megfelelőbb végrehajtásának érdekében helyénvaló a büntetés egyénre szabott jellegének megszilárdítása;

18.  úgy véli, hogy hatékonysága érdekében az új, szabadságelvonással nem járó intézkedések bevezetését más olyan intézkedéseknek kell kísérniük, mint a büntetés-végrehajtási, oktatási és szociális reformok, amelyek célja a társadalomba történő visszailleszkedés és a külső társadalmi-gazdasági környezettel való kapcsolat fenntartásának elősegítése; e tekintetben úgy véli, hogy a büntetés-végrehajtási szerveknek erős kapcsolatokat kell kialakítaniuk a helyi közösségekkel, magyarázó dokumentumokat és statisztikai bizonyítékokat kell kiadniuk a közvélemény meggyőzésére arról, hogy szükség van a szabadságelvonással nem járó intézkedésekre a visszaeső bűnözés csökkentése, valamint a társadalmunkon belüli hosszú távú biztonság garantálása céljából; ezzel kapcsolatban kiemeli a skandináv országokban bevált gyakorlatokat;

19.  felhívja a Bizottságot, hogy végezzen összehasonlító vizsgálatot a tagállamok alternatív intézkedéseinek elemzése céljából, és támogassa a tagállami bevált gyakorlatok terjesztését;

20.  felhívja valamennyi tagállamot arra, hogy vezessen be megerősített intézkedéseket a súlyos bűncselekmények miatt elítélt, börtönből szabadulók nyomon követése érdekében; javasolja, hogy a társadalomba történő visszailleszkedés és a visszaesés kockázatának értékelése céljából a szabadulást követően nyomonkövetési intézkedések kerüljenek megvalósításra egy bíró által vezetett és a pártfogó felügyeletet, valamint a visszailleszkedést felügyelő tisztviselők részvételével zajló meghallgatás összehívásával;

21.  hangsúlyozza, hogy a próbaidőről és a szabadságvesztés alternatíváiról szóló kerethatározat rendelkezik a tagállamok által használt intézkedésekre – például az utazási tilalomra, a közérdekű munka elrendelésére, a kommunikáció korlátozására és a kiutasítási intézkedésekre – alkalmazandó kölcsönös elismerési mechanizmusokról, az igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozatról szóló kerethatározat pedig ugyanígy rendelkezik az előzetes letartóztatásra vonatkozóan;

22.  kéri a tagállamokat, hogy kövessék a kiszolgáltatott fogvatartottak börtönkörülményeire vonatkozó egyedi ajánlásokat; sajnálattal állapítja meg, hogy időnként a mentális zavarban szenvedő személyeket egyszerűen csak azért helyezik és tartják börtönben, mert a megfelelő külső szolgáltatások nem léteznek, és emlékeztet arra, hogy az EJEB szerint a mentális zavarban szenvedőkkel való nem megfelelő bánásmód az EJEE 3. cikke, az öngyilkos hajlamú fogvatartottak esetében pedig az EJEE 2. cikke (élethez való jog) megsértésének minősülhet;

23.  sajnálattal állapítja meg, hogy egyes tagállamokban nem veszik teljesen figyelembe az idős és fogyatékossággal élő fogvatartottak kiszolgáltatott helyzetét; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a cselekvőképtelenné váló idős fogvatartottakat engedjék szabadon, a fogyatékkal élő fogvatartottak részére pedig biztosítsák a szükséges infrastruktúrát;

24.  kéri a tagállamokat, hogy lépjenek fel a diszkrimináció minden formájával szemben a fogvatartottak szexuális irányultsága vagy nemi identitása alapján történő bánásmódot illetően, és biztosítsák a fogvatartottak saját szexualitáshoz való jogát;

25.  hangsúlyozza, hogy a női fogvatartottaknak sajátos szükségleteik vannak, és hogy hozzá kell férniük a megfelelő orvosi szolgáltatásokhoz és orvosi vizsgálatokhoz, és ugyanakkor a megfelelő higiéniai intézkedésekhez is; felkéri a tagállamokat, hogy a női fogvatartottak bánásmódját illetően kövessék az érvényben lévő ajánlásokat, kerülve minden nemi alapú megkülönböztetést;

26.  elengedhetetlennek tartja, hogy különleges figyelmet fordítsanak a női fogvatartottak szükségleteire a terhesség folyamán és a szülést követően is, megfelelő helyet biztosítva a szoptatásra és a szakképzett személyzet által végzett ápolásra; helyesnek tartja az olyan alternatív modellek megfontolását, melyek figyelembe veszik a börtönben élő gyermekek jóllétét; fenntartja, hogy az anya és a gyermek automatikus elszakítása erős érzelmi zavart okoz a gyermeknél, és újabb büntetéssel érhet fel az anya és a gyermek számára egyaránt;

27.  aggodalmának ad hangot a börtönökben elkövetett öngyilkosságok nagy száma miatt; felhív minden egyes tagállamot a szabadságelvonás helyén történő öngyilkosságok megelőzését célzó nemzeti cselekvési terv kidolgozására;

28.  arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a családi kötelékek megőrzése érdekében biztosítsák a fogvatartottak számára a családdal és barátokkal való rendszeres kapcsolattartást, lehetővé téve büntetésük lakóhelyükhöz közeli intézményekben történő letöltését, elősegítve a látogatók fogadását, valamint a bíró által engedélyezett és a börtönigazgatás által felügyelt telefonhívásokat és elektronikus kommunikációt; emlékeztet rá, hogy a család fogalmát tágan kell értelmezni, beleértve a hivatalossá nem tett kapcsolatokat is; fontosnak tartja az említett kötelékek megtartásához szükséges megfelelő feltételek biztosítását;

29.  elítéli a több államban alkalmazott távoli büntetés-végrehajtást, mivel ez további büntetést jelent, amely a fogvatartottak családját is érinti; olyan intézkedések végrehajtására szólít fel, amelyek lehetővé teszik valamennyi, az otthonától távol fogva tartott személy közelebbi börtönökbe való áthelyezését, hacsak az igazságügyi hatóság jogilag indokolt okból másképp nem határoz; emlékeztet ré, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az olyan börtönben történő fogva tartás, amely annyira messze van a fogvatartott családjától, hogy nagyon megnehezíti vagy akár lehetetlenné teszi a családi látogatásokat, az EJEE 8. cikkének megsértését jelenti (a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog);

30.  megismétli, hogy biztosítani kell a gyermekek mindenek felett álló érdekük figyelembevételével való kezelését, beleértve azt, hogy a felnőttektől mindig el kell választani őket, a börtönök közötti átszállítás ideje alatt is, és biztosítani kell számukra a családjukkal való kapcsolattartás jogát, hacsak a bíróság másképp nem határoz; sajnálattal állapítja meg, hogy egyes tagállamokban, a létesítményekben a fiatalkorú elkövetőket a felnőttekkel együtt tartják fogva, kitéve őket a bántalmazás és erőszak veszélyének és megfosztva őket attól a különleges bánásmódtól, amelyet egy ilyen kiszolgáltatott csoport igényel; emlékeztet rá, hogy az eljárási biztosítékokról szóló (EU) 2016/800 irányelv rögzíti, hogy az alternatív intézkedéseket kell előnyben részesíteni; felhívja a tagállamokat, hogy a kamaszok részére hozzanak létre javítóintézeteket;

31.  emlékeztet rá, hogy a fogva tartott gyerekeknek meg kell kapniuk mindazt a gondoskodást, védelmet és minden szükséges személyes – szociális, oktatási, képzési, pszichológiai, orvosi és fizikai – segítséget, amelyre életkoruk, nemük és személyiségük figyelembevételével szükségük lehet; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a legnehezebben kezelhető kiskorúak esetében a szabadságvesztés helyett inkább részesítsék előnyben a gyermekpszichiátriai ellátást biztosító zárt oktatási intézményeket; felhívja a tagállamokat, hogy fordítsanak különös gondot a fogva tartott gyerekekre, és részesítsék őket különleges védelemben;

32.  felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő oktatási létesítményeket a fogva tartott fiatalkorúak részére; megjegyzi, hogy a fogva tartott gyerekeknek olyan programokhoz kell hozzáférniük, amelyek előkészítik őket a saját közösségükbe való visszatérésre, teljes figyelmet fordítva rájuk érzelmi és fizikai szükségleteik, családi kapcsolataik, lakhatási, iskoláztatási és foglalkoztatási lehetőségeik és társadalmi-gazdasági státuszuk tekintetében;

33.  ösztönzi az Európai Bizottságot a bevált gyakorlatok cseréjének elősegítése érdekében olyan különleges munkacsoportok létrehozására, amelyek a tagállamok igazságügyi minisztériumai és nemzeti hatóságai, valamint az adott területen működő nem kormányzati szervezetek képviselőiből állnak;

34.  megjegyzi, hogy a fogva tartott gyerekeknek rendszeres és jelentőségteljes kapcsolatot kell fenntartaniuk a szülőkkel, a családdal és a barátokkal, látogatások és levelezés révén, kivéve, ha az igazságszolgáltatás érdekei és a gyermek érdekei miatt korlátozásokra van szükség; emlékeztet rá, hogy e jog korlátozását soha nem szabad büntetésként alkalmazni;

35.  felkéri a Bizottságot, hogy segítse elő a fogva tartott szülők gyermekei által elszenvedett hátrányos megkülönböztetés leküzdésére irányuló szakpolitikákat a társadalmi integráció erősítésének és a befogadó és igazságos társadalom létrehozásának érdekében;

36.  elismeri a gyermekek arra vonatkozó jogát, hogy közvetlen kapcsolatot tartsanak fenn fogva tartott szülőjükkel, és ugyanakkor ismételten megállapítja a fogvatartottak gyermekneveléshez való jogát; e tekintetben a börtönöket megfelelő, gyerekek számára kialakított helyiséggel kell ellátni, ahol megfelelően képzett börtöntisztek, szociális asszisztensek és a nem kormányzati szervezetek önkéntesei gondoskodnak a gyerekekről, a börtönlátogatások során segítve a gyerekeket és a családokat;

37.  felhívja az Európai Bizottságot, hogy értékelje egy uniós szintű egyetértési megállapodás létrehozásának lehetőségét annak érdekében, hogy a gyermekek és a fogva tartott szülők közötti családi kapcsolat fenntartását biztosítsák, és lehetővé tegyék a szülők számára, hogy jelen lehessenek gyermekük nevelésének fontos pillanataiban, így biztosítva a kiskorúak érdekeit;

38.  kiemeli, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban fogva tartottak nagyobb nehézségekkel küzdenek a családjukkal való kapcsolattartás tekintetében;

39.  kéri a tagállamokat, hogy kövessék a külföldi fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó, érvényben lévő ajánlásokat, amelyek hátrányos megkülönböztetésük tilalmán alapulnak, és különösen támogassák a kulturális mediátorok tevékenységét;

40.  felkéri a tagállamokat, hogy a magánelzárást csak végső eszközként alkalmazzák és csak abban az esetben, ha a fogvatartott veszélyt jelent magára vagy a többi fogvatartottra, valamint hozzák létre az összes lehetséges mechanizmust a visszaélések megelőzése érdekében; felkéri a tagállamokat, hogy kiskorúak esetében hagyjanak fel a magánelzárás alkalmazásával;

41.  felhívja a tagállamokat, hogy hatékonyabb módon lépjenek fel a tiltott anyagok és kábítószerek börtönökön belüli illegális kereskedelme ellen;

42.  emlékeztet az egészséghez való jog egyetemességének elvére, és felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák a megfelelő egészségügyi ellátáshoz és megfelelő orvosi létesítményekhez való hozzáférést a börtönökben, és hogy a fogvatartottak – amikor csak szükséges – hozzáférjenek az egészségügyi ellátáshoz, biztosítva hogy minden börtönben legyen elégséges számú, kinevezett szakképzett orvos; aggodalmát fejezi ki azokkal a nehézségekkel kapcsolatban, amelyekkel a fogvatartottak több tagállamban akkor szembesülnek ha orvoshoz akarnak fordulni, vagy pszichológiai segítséget akarnak kérni;

43.  felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a súlyos vagy krónikus, orvosi kezelésre szoruló állapotban lévő fogvatartottak, beleértve a rákbetegeket is, részesüljenek a szükséges speciális kezelésben;

44.  felszólítja azokat a tagállamokat, amelyekben még nem ez a gyakorlat, hogy vegyék fontolóra a súlyos betegségben szenvedő fogvatartottak ítéletének humanitárius okokból történő enyhítését, bírói engedéllyel és figyelembe véve a fogvatartott veszélyességét és a szakértői bizottság véleményét;

45.  kéri a tagállamokat, hogy vegyék fel a harcot a börtönbeli radikalizálódás növekvő jelensége ellen, biztosítva ugyanakkor a vallásszabadság védelmét és kerülve a bizonyos vallás gyakorlása miatti megkülönböztetést; kiemeli, hogy a fogvatartottak bizonyos csoportjai, például a „radikalizálódott” fogvatartottak részére kialakított különleges programoknak tiszteletben kell tartaniuk a bármely más fogvatartottra alkalmazandó emberi jogokat és nemzetközi kötelezettségeket; javasolja, hogy a börtönigazgatás tájékoztassa az illetékes hatóságokat, ha egyes fogvatartottak radikalizálódnak;

46.  hangsúlyozza, hogy a nem megfelelő fogvatartási körülmények, a bántalmazás és a túlzsúfoltság olyan tényezők lehetnek, amelyek növelik a radikalizálódás kockázatát;

47.  úgy véli, hogy a radikalizálódás ellen úgy lehet hatékonyan fellépni, ha felismerik a jelenség korai jeleit (pl. a személyzet képzése és a börtönbeli hírszerzés javítása által), ha javítják a szélsőséges viselkedés kezelésére vonatkozó mechanizmusokat, ha fejlesztik a nevelési intézkedéseket, és ha támogatják a vallásközi párbeszédet és kommunikációt; hangsúlyozza, hogy a jobb mentorálás, a több pszichiátriai ellátás vagy az azokkal az emberekkel való eszmecsere, akik deradikalizálódtak, rendkívül fontos a radikalizálódás ellen folytatott küzdelemben; emlékeztet arra, hogy a fiatalok különösen kiszolgáltatottak a terrorista szervezetek által terjesztett propagandának; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy hozzanak létre deradikalizációs programokat;

48.  véleménye szerint a tagállami felügyeleti tevékenységeknek magukba kell foglalniuk a legveszélyesebb radikalizálódott fogva tartottak jelentését az igazságügyi hatóságoknak és/vagy a terrorizmus elleni küzdelemért felelős nemzeti hatóságoknak;

49.  arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a börtönökben és a fiatalkorúak intézeteiben történő radikalizálódás megelőzése és az ellene folytatott küzdelem érdekében vegyék át egymástól a bevált gyakorlatokat; emlékeztet rá, hogy az európai biztonsági stratégia keretében az Unió pénzeszközöket biztosított a büntető-végrehajtási személyzet képzésének támogatására azzal a céllal, hogy lépjenek fel a börtönökben bekövetkező radikalizálódás ellen; felhívja a tagállamokat, hogy teljes mértékben használják ki a radikalizálódással foglalkozó uniós információs hálózat (RAN hálózat) kiválósági központját, és kifejezetten folytassák a szaktudás megosztását a központon belül működő börtönügyi és pártfogói munkacsoporton keresztül;

50.  rámutat, hogy a radikalizáltnak tekintett vagy terrorista szervezetek által toborzott fogvatartottakra alkalmazandó, eltérő fogvatartási szabályok olyan intézkedések lehetnek, amelyekkel korlátozható a börtönbeli radikalizáció; figyelmeztet ugyanakkor arra, hogy ilyen intézkedéseket csak eseti jelleggel és bírói határozat alapján szabad megvalósítani, valamint az illetékes igazságügyi hatóság felülvizsgálata alá kell vonni;

51.  hangsúlyozza, hogy a büntetés-végrehajtási személyzet rendkívül megerőltető munkát végez a közösség megbízásából, ezért megfelelő díjazásban kell részesülnie és megfelelő munkakörülményeket kell biztosítani számára, ideértve a díjmentes pszichológiai tanácsadást és a speciális segélyvonalakat, amelyek célja, hogy támogatást nyújtsanak a munkáját esetlegesen befolyásoló problémákkal küzdő személyzetnek;

52.  emlékeztet rá, hogy a büntetés-végrehajtási személyzet társadalmi megbecsülése és rendszeres képzése alapvetően fontos a jó börtönkörülmények biztosítása érdekében; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy osszák meg egymással az információkat és alkalmazzák a bevált gyakorlatokat, valamint fogadjanak el magatartási és etikai kódexet a büntetés-végrehajtási személyzet számára; ennek érdekében kéri, hogy hívják össze a büntetés-végrehajtási szervek közgyűlését, amelyen a büntetés-végrehajtási személyzet képviselőinek is helyet kell biztosítani;

53.  emlékeztet a büntetés-végrehajtási személyzettel folytatott szociális párbeszéd, valamint a tájékoztatás és a konzultáció révén történő bevonása alapvető szerepére, különösen amikor a börtönökön belüli rendszerek és körülmények javítása érdekében új fogvatartási koncepciókat dolgoznak ki, ideértve azokat is, amelyek célja a radikalizálódással összefüggő fenyegetések elhárítása;

54.  felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak rendszeres párbeszédet a fogvatartottak és a büntetés-végrehajtási személyzet között, mivel a személyzet és a fogvatartottak közötti jó munkakapcsolat a dinamikus biztonság fontos elemét jelenti az esetleges incidensek megszüntetésében vagy a rend párbeszéd révén történő helyreállításában;

55.  felhívja a tagállamokat, hogy ösztönözzék a börtönigazgatókat arra, hogy minden létesítményben alakítsanak ki börtöntanácsokat;

56.  felhívja a Bizottságot, hogy indítson európai fórumot a börtönkörülményekről a bevált gyakorlatok szakértők és szakemberek közötti cseréjének ösztönzése érdekében az összes tagállamban;

57.  kéri a Bizottságot és az uniós intézményeket, hogy tegyék meg a hatáskörükbe tatozó szükséges intézkedéseket a fogvatartottak, nevezetesen a kiszolgáltatott személyek, gyerekek, mentális zavarban szenvedők, fogyatékossággal élők és a nők alapvető jogainak tiszteletben tartása és védelme érdekében, többek között az összes tagállamban fogadjanak el közös európai normákat és szabályokat a fogva tartásra vonatkozóan;

58.  felhívja a Bizottságot, hogy a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartva minden tagállamban kísérje figyelemmel és gyűjtsön információkat és statisztikákat a fogvatartási feltételekről és azon esetekről, amikor a fogvatartottak alapvető jogainak megsértésére került sor; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak jogot az európai parlamenti képviselőknek arra, hogy akadályoztatás nélkül bejuthassanak a börtönökbe és büntetés-végrehajtási központokba;

59.  kéri a tagállamokat, hogy az Európa Tanács 2004. április 27-i R (2004) 1656. sz. ajánlásának megfelelően fogadják el a börtönökre vonatkozó európai chartát;

60.  kéri a tagállamokat, hogy olyan szakpolitikákat részesítsenek előnyben, amelyek a fogvatartottak polgári életbe való visszailleszkedését segítik elő, különösen azokat a szakpolitikákat, amelyek célja a volt fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedését akadályozó strukturális korlátok megszüntetése, és alkalmazzanak a figyelemmel kísérésre és a büntetések enyhítésére irányuló szakpolitikákat; emlékeztet arra, hogy a visszaesés kevésbé gyakori abban az esetben, ha a fogvatartott fokozatosan lép át a börtönéletből a börtönfalakon kívüli életbe;

61.  úgy véli, hogy a büntető igazságszolgáltatási rendszerek visszatekintő és védelmező szemlélete automatikusan az egyén emberi méltóságának nagyobb tiszteletben tartását vonja maga után, mivel a társadalom védelmét és az egyén rehabilitációját tűzi ki célul, megkönnyítve a büntetés átnevelő célkitűzéseinek elérését, a fogvatartottak társadalomba való visszaillesztését és a visszaeső bűnözés csökkentését; sajnálattal állapítja meg, hogy a közvetítés és a fegyelmi eljárások használata tekintetében a helyreállító gyakorlatok fejlesztése szinte teljesen hiányzik a legtöbb tagállamban; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy olyan helyreállító és mediációs igazságszolgáltatást célzó szakpolitikát és törvényi szabályozást részesítsenek előnyben, amely inkább szociális, gazdasági és kulturális, mintsem pusztán büntető eszközöket használ;

62.  hangsúlyozza a fogvatartottak oktatáshoz és szakképesítéshez való hozzáférése biztosításának fontosságát; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a nemzetközi normáknak megfelelően kínáljanak értelmes tevékenységeket, például tanulmányi képzést vagy munkalehetőségeket minden fogvatartottnak, azzal a céllal, hogy visszavezessék őket a társadalomba, és eszközöket biztosítsanak a bűnözésmentes élethez a büntetés letöltése után; annak biztosítására ösztönzi a tagállamokat, hogy a fogvatartottak dolgozzanak, szerezzenek képesítést vagy vegyenek részt képzésben a fogva tartás ideje alatt, hogy jobban kihasználják az idejüket és felkészüljenek a társadalomba történő visszailleszkedésre; elengedhetetlennek tartja a fiatalkorúak számára történő iskoláztatás és a szakmai képzés biztosítását;

63.  ösztönzi a tagállamokat, hogy a terület igényeihez képest történő álláslehetőségek beazonosítása érdekében dolgozzanak ki eszközöket a fogvatartottak munkába való visszatérésének támogatására, a lehető legszemélyesebbre szabott módon szervezzék meg és felügyeljék a képzést és a munkát, valamint folytassanak állandó párbeszédet a munkáltatók képviselőivel; arra buzdítja a tagállamokat, hogy alakítsanak ki képzési rendszert, amelynek célja a munkáltatók és a magánvállalatok ösztönzése arra, hogy biztosítsanak szakmai képzést a fogvatartottak részére azzal a céllal, hogy a fogvatartási idő lejárta után alkalmazzák őket; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy hozzanak létre – pénzügyi és adóügyi – ösztönzőket azon munkáltatóknak, akik készek fogvatartottakat alkalmazni, valamint a volt fogvatartottaknak saját vállalkozás indításához; arra is ösztönzi a tagállamokat, hogy alakítsanak ki a szabadlábra helyezett fogvatartottak számára kapcsolattartási pontokat, amelyek tájékoztatást és támogatás nyújtanak az álláskereséshez, valamint kötelező és szigorúan felügyelt távoktatást;

64.  emlékeztet rá, hogy az Európai Szociális Alap olyan uniós pénzügyi eszköz, amelynek célja, hogy európaiak milliói számára javítsa az álláslehetőségeket, különösen azok esetében, akik nehezen találnak munkát, ideértve a fogvatartottakat és a volt elkövetőket is; üdvözli azon projektek létrehozását, amelyek segítik a fogvatartottak társadalomba és munkaerőpiacra történő visszailleszkedését, miután letöltötték büntetésüket;

65.  hangsúlyozza, hogy a fogvatartott által végzett munkát nem szabad büntetési formának tekinteni, és küzdeni kell a lehetséges visszaélésekkel szemben; hangsúlyozza, hogy a fogvatartottak részére kínált munkalehetőségeknek meg kell felelniük a jelenlegi munkavégzési szabványoknak és technikáknak, és úgy kell azokat megszervezni, hogy a modern irányítási rendszereken és gyártási eljárásokon belül működjenek; felkéri a tagállamokat, hogy a börtönben végzett munkát a jelenleginél jobban fizessék meg; felhívja a Bizottságot, hogy végezze el a tagállamokban a fogvatartottak béreinek összehasonlító vizsgálatát a tisztességes és fenntartható díjazási szintek azonosítása céljából, amelyek minden fogvatartott számára lehetővé teszik a munkavégzést;

66.  ösztönzi a tagállamokat, hogy osszák meg egymással az oktatási, a rehabilitációs és a reintegrációs programokkal kapcsolatos bevált gyakorlatokat, különösen a börtönből való távozás utáni visszailleszkedés javítása, valamint a visszaesés és a további radikalizálódás megelőzésének elősegítése érdekében;

67.  felhívja az uniós intézményeket, hogy – amennyire csak lehetséges – technikai és gazdasági szempontból támogassák a börtönrendszerek és börtönkörülmények fejlesztését, különösen a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő tagállamokban;

68.  felhívja a Bizottságot, hogy ezen állásfoglalás elfogadásától kezdve ötévente tegyen közzé részletes jelentést az európai börtönök helyzetéről, beleértve a fogvatartottak részére nyújtott oktatás és képzés színvonalának mélyreható elemzését, valamint az alternatív fogvatartási intézkedések alkalmazásával elért eredmények értékelését (ideértve az ismételt elkövetések arányát is);

69.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Európa Tanácsnak, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács emberi jogi biztosának és az Európa Tanács kínzás megelőzésével foglalkozó bizottságának.

(1) HL C 32., 1996.2.5., 102. o.
(2) HL C 98., 1999.4.9., 299. o.
(3) HL C 285. E, 2010.10.21., 12. o.
(4) HL C 168. E, 2013.6.14., 82. o.
(5) HL L 190., 2002.7.18., 1. o.
(6) HL L 327., 2008.12.5., 27. o.
(7) HL L 337., 2008.12.16., 102. o.
(8) HL L 294., 2009.11.11., 20. o.
(9) HL L 132., 2016.5.21., 1. o.
(10) Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0410
(11) www.unodc.org/documents/brussels/News/2016.10_Handbook_on_VEPs.pdf

Jogi nyilatkozat