Index 
Elfogadott szövegek
2018. április 17., Kedd - StrasbourgVégleges kiadás
EU–Libanon-megállapodás a tudományos és technológiai együttműködésről: Libanon részvétele a földközi-tengeri térségben folytatott kutatási és innovációs partnerségben (PRIMA) ***
 EU‒Mauritius halászati partnerségi megállapodás: halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás ***
 EU-Norvégia-megállapodás a mezőgazdasági termékekre alkalmazandó kiegészítő kereskedelmi kedvezményekről ***
 A fehérjenövények termesztésének ösztönzésére irányuló európai stratégia
 A földhasználathoz, a földhasználat-megváltoztatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztése ***I
 A Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében kötelezően teljesítendő éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések ***I
 Az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállása és finanszírozása ***I
 Az épületek energiahatékonysága ***I
 A hetedik környezetvédelmi cselekvési program végrehajtása
 A nemek közötti egyenlőség uniós médiaszektoron belüli helyzete
 A nők és lányok szerepvállalásának a digitális ágazaton keresztül történő növelése
 A fejlesztési együttműködési eszköz, a humanitárius segítségnyújtási eszköz és az Európai Fejlesztési Alap végrehajtása
 A fejlődő országok államadóssága fenntarthatóságának javítása
 A gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítése az Európai Unióban

EU–Libanon-megállapodás a tudományos és technológiai együttműködésről: Libanon részvétele a földközi-tengeri térségben folytatott kutatási és innovációs partnerségben (PRIMA) ***
PDF 246kWORD 42k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i jogalkotási állásfoglalása a Libanoni Köztársaságnak a földközi-tengeri térségben folytatott kutatási és innovációs partnerség (PRIMA) programban való részvételére vonatkozó feltételeket meghatározó, az Európai Unió és a Libanoni Köztársaság közötti tudományos és technológiai együttműködésről szóló megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (11967/2017 – C8-0344/2017 – 2017/0199(NLE))
P8_TA(2018)0092A8-0352/2017

(Egyetértés)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (11967/2017),

–  tekintettel a Libanoni köztársaságnak a földközi-tengeri térségben folytatott kutatási és innovációs partnerség (PRIMA) programban való részvételére vonatkozó feltételeket meghatározó, az Európai Unió és a Libanoni Köztársaság közötti tudományos és technológiai együttműködésről szóló megállapodás tervezetére (11928/2017),

–  tekintettel az Uniónak a több tagállam által együttesen indított, a földközi-tengeri térségben folytatott kutatási- és innovációs partnerségben (PRIMA) való részvételéről szóló, 2017. július 4-i (EU) 2017/1324 európai parlamenti és tanácsi határozatra(1)

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 186. cikkével és 218. cikke (6) bekezdése második albekezdése a) pontjának v. alpontjával összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C8-0344/2017),

–  tekintettel eljárási szabályzata 99. cikkének (1) és (4) bekezdésére, valamint 108. cikkének (7) bekezdésére,

–  tekintettel az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság ajánlására (A8-0352/2017),

1.  egyetért a megállapodás megkötésével;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok és a Libanoni Köztársaság kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL L 185., 2017.7.18., 1. o.


EU‒Mauritius halászati partnerségi megállapodás: halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás ***
PDF 318kWORD 42k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i jogalkotási állásfoglalása az Európai Unió és a Mauritiusi Köztársaság közötti halászati partnerségi megállapodásban előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás megállapításáról szóló jegyzőkönyv megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (12476/2017– C8-0445/2017 – 2017/0223(NLE))
P8_TA(2018)0093A8-0053/2018

(Egyetértés)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (12476/2017),

–  tekintettel az Európai Unió és a Mauritiusi Köztársaság közötti halászati partnerségi megállapodásban előírt halászati lehetőségek és pénzügyi hozzájárulás megállapításáról szóló jegyzőkönyvre (12479/2017),

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 43. cikkével, 218. cikke (6) bekezdése második albekezdésének a) pontjával és 218. cikke (7) bekezdésével összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C8-0445/2017),

–  tekintettel eljárási szabályzata 99. cikkének (1) és (4) bekezdésére, valamint 108. cikkének (7) bekezdésére,

–  tekintettel a Halászati Bizottság ajánlására és a Költségvetési Bizottság véleményére (A8-0053/2018),

1.  egyetért a jegyzőkönyv megkötésével;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok és a Mauritiusi Köztársaság kormányainak és parlamentjeinek.


EU-Norvégia-megállapodás a mezőgazdasági termékekre alkalmazandó kiegészítő kereskedelmi kedvezményekről ***
PDF 242kWORD 41k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i jogalkotási állásfoglalása a mezőgazdasági termékekre alkalmazandó kiegészítő kereskedelmi kedvezményekről szóló, az Európai Unió és a Norvég Királyság között levélváltás formájában létrejött megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (13357/2017 – C8-0434/2017 – 2017/0259(NLE))
P8_TA(2018)0094A8-0126/2018

(Egyetértés)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (13357/2017),

–  tekintettel a mezőgazdasági termékekre alkalmazandó kiegészítő kereskedelmi kedvezményekről szóló, az Európai Unió és a Norvég Királyság között levélváltás formájában létrejött megállapodás tervezetére (13471/2017),

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikke (4) bekezdése első albekezdésével és 218. cikke (6) bekezdése második albekezdése a) pontjának v. alpontjával összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C8-0434/2017),

–  tekintettel eljárási szabályzata 99. cikkének (1) és (4) bekezdésére, valamint 108. cikkének (7) bekezdésére,

–  tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság ajánlására (A8-0126/2018),

1.  egyetért a megállapodás megkötésével;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok és a Norvég Királyság kormányainak és parlamentjeinek.


A fehérjenövények termesztésének ösztönzésére irányuló európai stratégia
PDF 377kWORD 58k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i állásfoglalása a fehérjenövények termesztésének ösztönzésére irányuló európai stratégiáról – a fehérje- és hüvelyes növények termesztésének ösztönzése az európai mezőgazdasági ágazatban (2017/2116(INI))
P8_TA(2018)0095A8-0121/2018

Az Európai Parlament,

–  tekintettel „az EU-ban tapasztalható növényifehérje-hiányról: mi a megoldás erre a régóta fennálló problémára?” című, 2011. március 8-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2016. szeptember 14-i bizottsági javaslatra (COM(2016)0605), illetve annak azon módosítására, amelynek értelmében a Bizottság felkérést kapna, hogy 2018 végéig tegyen közzé egy „fehérjetervet”(2),

–  tekintettel a Mezőgazdasági Tanácsban 2017. június 12-én Németország és Magyarország által előterjesztett, majd 14 tagállam által aláírt, a szójáról szóló európai nyilatkozatra(3),

–  tekintettel az Európai Gazdasági Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között a GATT keretében az olajos magvakról létrejött szándéknyilatkozat aláírásáról szóló, 1993. június 8-i 93/355/EGK tanácsi határozatra(4),

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlése által 2015. szeptember 25-én elfogadott, „Alakítsuk át világunkat: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című dokumentumra, és az abban szereplő 2., 12. és 15. fenntartható fejlesztési célokra,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 68. ülésszakán hozott határozatra, amelynek értelmében a 2016-os évet hivatalosan a Hüvelyesek Nemzetközi Évének nyilvánította, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének égisze alatt(5),

–  tekintettel a Parlament B Tematikus Főosztálya megbízásából, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság kérésére készített, „A fehérjenövények környezeti szerepe az új KAP-ban”” című tanulmányra(6),

–  tekintettel az Európai Parlamentben tartott, „Európa fehérjenövényekkel való ellátásának javítása” című meghallgatásra,

–  tekintettel a Duna Szója Szövetség 2013. január 19-i nyilatkozatára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság jelentésére és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A8-0121/2018),

A.  mivel az állattenyésztési ágazat által támasztott magas kereslet miatt az Európai Unió továbbra is jelentős hiányt szenved növényi fehérjékben, ezért harmadik országokból származó takarmányimportra szorul, és mivel ez a helyzet sajnálatos módon csak igen csekély mértékben javult annak ellenére, hogy az elmúlt több mint 15 évben rengeteg szándéknyilatkozat és kezdeményezés hangzott el e kérdéssel kapcsolatosan, és hogy immár a bioüzemanyag-termelésből származó társtermékeket is felhasználnak a takarmánytermelésben; mivel az EU jelenlegi helyzete, amelyre a növényi fehérjék (főként szója) Dél-Amerikából származó importja nyomja rá a bélyegét, fenntarthatatlan, és azt mutatja, hogy energikusabban kell cselekednünk, különösen az említett import fenntarthatóságának fokozása érdekében;

B.  mivel alapvető fontosságú, hogy csökkentsük az Unió nagymértékű függőségét a főként takarmányozásra használt fehérjenövények behozatalától; mivel a szójatermesztő régiók környezeti hatásán túlmenően a jelenlegi helyzet jelentős kockázatokat hordoz különösen az uniós állattenyésztő ágazat számára, mivel a nemzetközi piacokon jelentősen megnőtt az árvolatilitás;

C.  mivel az Európai Parlament többször felszólalt a fehérjékkel és azzal kapcsolatban, hogy európai fehérjetervet kell bevezetni, de a kezdeményezéseit valójában nem követték olyan lépések, amelyek gyökeresen változtatni tudtak volna Európának a növényifehérje-ellátás terén kialakult függőségén;

D.  mivel a BSE-válság (a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma) kitörését követően helyénvaló európai uniós tilalom(7) lépett életbe a húsliszt takarmányokban való felhasználását illetően, amely azonban a latin-amerikai eredetű szójabehozatal erőteljes növekedéséhez vezetett;

E.  mivel az Európai Unió teljes fehérjenövény-termesztése ennek következtében a szántóterületek csupán 3%-át foglalja el, és a növényi fehérjék több mint 75%-át importálja, főként Brazíliából, Argentínából és az Egyesült Államokból;

F.  mivel az uniós állattenyésztő ágazat rendkívül érzékeny az árvolatilitással és a verseny torzulásával szemben, és a megfizethető és jó minőségű növényi fehérjék behozatalától függ, ami valós kihívás elé állítja az európai gazdaságokat;

G.  mivel az európai fehérjenövények olajtartamú melléktermékeket állítanak elő, amelyek hozzájárulhatnak a körforgásos gazdasághoz, és értékesek lehetnek emberi fogyasztás céljára, megújuló energiaként vagy zöld vegyszerek gyártására; mivel a fehérjék és a melléktermékek európai társtermelése lehetővé teszi, hogy csökkenjen a géntechnológiával módosított fehérjék és az erdőirtást okozó bioüzemanyagok behozatala;

H.  mivel a takarmányozásban használt növényi fehérjével kapcsolatos problémát gyakran kizárólag a fehérjében gazdag anyagok szempontjából vizsgálták, összekapcsolva azt a fehérjehiánnyal és az állati takarmányok kiegészítésére szánt alapanyagokra irányuló kutatásokkal;

I.  mivel az európai növényifehérje-kérdés átfogóbb elemzésére van szükség egy hosszú távú stratégia kidolgozásának céljából, valamint annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mozgásterünk legyen az importált növényi eredetű fehérjéktől való függőségünk hatékonyabb csökkentését illetően; mivel ez a stratégia hozzájárulhat a fenntarthatóbb agrár-élelmiszeriparra és mezőgazdasági termelési rendszerre való átálláshoz;

J.  mivel a fehérje – csakúgy, mint az energia – a táplálkozásunk alapvető eleme, amely növényi vagy állati formában vihető be;

K.  mivel a növényi fehérjék az (emberi és állati) élelmezésbiztonsággal és élelmiszer-önrendelkezéssel, a környezetvédelemmel, a globális felmelegedéssel és a megújuló energiákkal kapcsolatos kihívások központi elemét képezik; mivel a fehérjék nélkülözhetetlenek az élethez, jelen vannak az ember és állatok által fogyasztott valamennyi élelmiszerben és takarmányban;

L.  mivel a fehérjében gazdag növények európai össztermelése 24,2 millió tonnáról 36,3 millió tonnára nőtt (+50 %) 1994 és 2014 között, ugyanakkor viszont a teljes fogyasztás 39,7 millió tonnáról 57,1 millió tonnára emelkedett (+44 %); mivel az Unió teljes fehérjedeficitje (20,8 millió tonna 2014-ben) tehát növekvőben van; mivel a növényi eredetű fehérjék világpiaca, amely szorosan összefügg a szója és a szójapogácsa piacával, az elmúlt 50 évben komoly növekedésen ment át, és ezen alapanyagok fogyasztása valamennyi tagországban jelentősen nőtt, tekintve, hogy a szójafogyasztás az 1960-as 2,42 millió tonnáról napjainkra közel 36 millió tonnára emelkedett; mivel az uniós állattenyésztő szektor nagyban függ a harmadik országokból, különösen Dél-Amerikából érkező szójabab- és szójapogácsa-behozataltól; mivel a szója iránti uniós kereslet kielégítése majdnem 15 millió hektár földterületet vesz igénybe, amelyből 13 millió hektár Dél-Amerikában található;

M.  mivel a fehérjenövények termesztése jelentős hozzáadott értéket teremt a környezet számára, amelyet nem veszélyeztet a növényvédő szerek ezzel járó használata;

N.  mivel az elmúlt években Kína lett a világ legnagyobb szójaimportőre, és saját, nem átlátható stratégiát dolgozott ki ellátásának biztosítása céljából, amely mellőzi a hagyományos piaci mechanizmusokat, és a világ legnagyobb szójaszállítójával, azaz Brazíliával kötött termelési szerződéseken alapul annak révén, hogy a környezetet károsítva hatalmas helyi beruházásokat hajt végre Brazíliában a termelés, valamint a feldolgozó (sajtoló) és a kikötői szállítási infrastruktúrák terén; mivel ez a kínai agráripari ágazatok nemzetközi térhódítására irányuló stratégia hatást gyakorolhat a szintén Brazília jelentős vevőjének számító EU jelenlegi szója- és olajosmagpiaci ellátására, és veszélyeztetheti az uniós piacok stabilitását;

O.  mivel a – különösen Észak- és Dél-Amerikából – behozott szója nagy része géntechnológiával módosított növényekből származik és az európai fogyasztók körében bizalmatlanság tapasztalható e technológiával szemben; mivel egyre nagyobb az érdeklődés a helyi GMO-mentes termékek iránt, és egyre nagyobb aggályok fogalmazódnak meg az import szénlábnyomával kapcsolatban; mivel az EU-n belül sok szójababtermelő és -feldolgozó, takarmánytermelő, és az élelmiszeripar képviselői (hústermelők, tej- és tojástermelők és más szójabab-felhasználók), kereskedelmi lánc és más érintett intézmény támogatja az ellenőrzött származású, GMO-mentes szójabab fenntartható termelési rendszereit;

P.  mivel az EU élelmiszer-szükségletének biztosítása érdekében az európai mezőgazdaság – a KAP hatására – átalakult; mivel az európai mezőgazdaság intenzívebbé vált, a mezőgazdasági és alapanyag-piacok nyitottá váltak, ami fokozta az EU Észak- és Dél-Amerikából származó növényifehérje-importtól való függőségét; mivel a globalizáció a táplálkozási szokások és a mezőgazdasági termelés konvergenciáját eredményezte, aminek következtében jelentős mennyiségű inputanyagot – legyen szó akár nitrogéntartalmú műtrágyákról vagy az állatok takarmányozására használt fehérjében gazdag alapanyagokról – mozgatnak nagy távolságokra fehérje előállítása céljából, ami kihat a környezetre és az éghajlatra;

Q.  mivel a takarmánytermelési célú importra folytatott fehérjenövény- és különösen szójatermesztés sok nem európai régióban jelentős mértékben hozzájárul földhasználat megváltozásához és a globális erdőirtáshoz; mivel Európában a fehérjenövény-termesztés fokozása a mezőgazdasági nyersanyagokkal kapcsolatos, erdőirtástól mentes ellátási lánc támogatását célzó intézkedések jelentős kiegészítését jelentheti; mivel az erdőirtás és erdőpusztulás globális kihívásának kezelése egyre fontosabbá vált a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend és az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás fényében;

R.  mivel a növények termesztéséhez és a növényi fehérjék előállításához szükséges nitrogént ma elsősorban szintetikus műtrágyák biztosítják, amelyek gyártása költséges és energiaintenzív, komoly víz- és levegőszennyezést okoz, és nagy ökológiai lábnyommal rendelkezik, mivel jelentős mennyiségű fosszilis tüzelőanyagot használnak fel a termelési folyamat során; mivel ez nem járul hozzá a körforgásos gazdaság céljához és ahhoz, hogy hatékonyabban használjuk fel erőforrásainkat és a hulladékáramokat; mivel ezért az előállítási szakasztól a fogyasztásig terjedően át kell gondolni a fehérjekérdést a termelési és környezeti teljesítmény szempontjából, méghozzá egy jobban záródó nitrogénkörforgás biztosítása révén, ideértve a szerves nitrogénműtrágyák, például az állati trágyához hasonló hulladékáramokból származó újrahasznosított tápanyagok használatát és fejlesztését;

S.  mivel az EU növényi fehérjék behozatalától való függőségének csökkentése érdekében nem csupán a kérődzők és egyéb állatfajok szükségleteit kielégítő, magasabb fehérjetartalmú növénykultúrákra kell összpontosítani, hanem minden más növényre (többek között takarmánytermő és füves területekre) is, amelyek csekély fehérjetartalmuk ellenére jelentős területen termeszthetők az Unióban mindenütt; mivel számos előnye van a kérődzők legeltetésének, többek között csökkennek a mezőgazdasági termeléshez felhasznált alapanyagok költségei;

T.  mivel a növényifehérje-termelés növeléséhez elengedhetetlen a fehérjenövények termesztésének nyereségessé tétele, és a fehérjeellátásra vonatkozó hatékony és ambiciózus stratégiai terv végrehajtására van szükség az európai mezőgazdaság fenntartható fejlődésének biztosításához; mivel egy ilyen tervhez az Unió több szakpolitikáját is mozgósítani kell, elsősorban a KAP-ot;

U.  mivel az Európai Unió az elmúlt évtizedekben három fő eszközt használt az európai fehérjetermesztés függetlenségének elérése érdekében, nevezetesen a fehérjenövények és olajos magvak termesztéséhez kapcsolódó önkéntes támogatásokat, a bioüzemanyagokra vonatkozó európai szakpolitikai intézkedéseket, valamint a közös agrárpolitika (KAP) legutóbbi reformja során bevezetett, a közvetlen kifizetésekre vonatkozó 30 %-os követelményt a „kizöldítési intézkedések” tekintetében, többek között azt kötelezettséget, amelynek értelmében a szántóföld 5%-át ökológiai jelentőségű területnek kell nyilvánítani, valamint lehetővé kell tenni a nitrogénmegkötő növények és a köztes kultúrák termesztését;

V.  mivel jelentősen megélénkült a gazdálkodók érdeklődése a nitrogénmegkötő fehérjenövények iránt, amiért ezek termesztésével könnyebben eleget tudnak tenni az ökologizálás keretében támasztott követelményeknek, és mivel ez arra ösztönzi a nemesítőket, hogy újrakezdjék vagy élénkítsék az ezekhez a növényekhez kapcsolódó tevékenységeiket;

W.  mivel a 2000–2013-as időszakban a KAP által bevezetett intézkedések önmagukban nem voltak képesek az európai fehérjenövény-termesztés visszaesésének vagy stagnálásának megfordítására, de mivel 2013-tól kezdődően e támogatások kombinálása a kizöldítési intézkedéssel – amely lehetővé tette a fehérjenövények ökológiai jelentőségű területeken történő termesztését – azt eredményezte, hogy az EU-ban jelentősen nőtt a fehérjenövények termesztése;

X.  mivel a KAP-pal kapcsolatban a Parlament, a Tanács és a Bizottság által 2013-ban elért politikai megállapodás kilátásba helyezi a nitrogént megkötő növények termesztését az ökológiai jelentőségű területeken;

Y.  mivel kutatások szerint a takarmánygyártók gyakran a szükségesnél több fehérjét adnak a takarmányhoz, és mivel a célállatok számára szükséges fehérjetartalom pontosabb meghatározásával hatékonyságnövekedés lenne elérhető;

Z.  mivel az EU-ban termesztett fehérjenövények aránya rendkívül alacsony, a növényi fehérjékkel kapcsolatos kutatási programok száma, valamint a képzési, az innovációs és a gyakorlati tapasztalatok elsajátításának lehetősége is csökkenőben van; mivel fokozni kell az innováció hatékonyságát és a fehérjékre irányuló kutatási politikát, de mivel ez csak akkor lehet sikeres, ha közép- és hosszú távú politikai kötelezettségvállalások támasztják alá; mivel a fehérjékre irányuló kutatási politikának ki kell terjednie a helyi igényekre szabott, saját termesztésű hüvelyesekre is;

AA.  mivel a növénynemesítési tevékenységek támogatása fontos szerepet kap az új fehérjenövény-fajták kifejlesztésében, amelyek hozzájárulhatnak az EU fehérjetermelésének növekedéséhez; mivel a hatékony növénynemesítési tevékenységek egy megfelelően finanszírozott hosszú távú kutatáspolitikát és megfelelő, az innovációt ösztönző szabályozási környezetet követelnek meg;

AB.  mivel a Bizottság már számos ezzel foglalkozó projektet finanszírozott, és finanszíroz most is, köztük a „SFS-44-2016: Közös növénynemesítési program az EU és Kína fehérjebehozataltól való függőségének csökkentése érdekében” elnevezésű projektet; mivel biztosítani kell az ilyen projektek eredményeinek megfelelő kommunikálását, terjesztését és hasznosítását, hogy az ezen a területen a jövőben meghozandó politikai döntések tudományos eredményeken alapuljanak;

AC.  mivel a szója költsége reálértéken majdnem megkétszereződött 2007 óta;

1.  úgy véli, ideje kialakítani egy átfogó európai stratégiai tervet a növényi eredetű fehérjék előállítása és a fehérjékkel való ellátás biztosítása érdekében, amely az Unió egészében megtalálható valamennyi növénykultúra fenntartható fejlődésen alapszik; úgy véli továbbá, hogy ennek érdekében jelentős változtatásokat kell eszközölni termelési rendszereink terén, szem előtt tartva a mezőgazdasági termelők megélhetési követelményeit, valamint a körforgásos gazdaság és a fenntartható mezőgazdasági termelés követelményeit, amelyek például az agroökológia és egyéb környezetbarát gyakorlatok elvein alapulnak, ideértve a kérődzők takarmányozását alacsony nyersanyag-ráfordítással biztosító stratégiákat, amelyek az állandó legelőkön és a szántóföldeken kialakított ideiglenes gyepterületeken alapulnak;

2.  felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen azonnali intézkedéseket annak érdekében, hogy elkerülje a fehérjenövények jelenlegi termelési szintjének bármilyen csökkentését, figyelembe véve a nitrogénmegkötő növények hagyományos termesztéséből eredő környezeti előnyöket az ökológiai jelentőségű területeken;

3.  megállapítja, hogy a fehérjenövények kedvező hatást gyakorolhatnak a környezetre azzal, hogy képesek megkötni a légkörben lévő nitrogént; hozzáfűzi továbbá, hogy a kedvező hatások közé tartozik a fosszilistüzelőanyag-alapú műtrágya használatának csökkentése, a talaj minőségének és termékenységének javítása, a vetésforgó révén a betegségek szintjének csökkentése a folyamatos monotermesztéshez képest, valamint a biológiai sokféleség védelme és erősítése is; hangsúlyozza továbbá, hogy e növények biológiai nitrogénmegkötése hozzájárulhat az alapanyagköltségek és a műtrágyák túlzott használatához kapcsolódó lehetséges negatív környezeti hatások csökkentéséhez;

4.  kéri egy olyan európai platform kialakítását, amely a szántóföldi növények piaca európai megfigyelőközpontjának támogatásával lehetővé teszi a következőket: az európai fehérjetermelő területek növénykategóriánkénti és elhelyezkedés szerinti azonosítását, az összes mezőgazdasági termelő számára elérhető technikai referenciák kidolgozását, a rendelkezésre álló európai fehérjetermelési kapacitások összegzését a forgalomba hozataluk elősegítése érdekében, valamint a fehérjékkel kapcsolatos állami és magánkutatások áttekintését;

5.  véleménye szerint valamennyi növényi fehérjeforrást a figyelem középpontjába kell állítani (azaz az élelmezési és takarmányozási célú kultúrnövényeket egyaránt), valamint szabályokkal kell támogatni az új növényi alapú fehérjék kifejlesztését és forgalmazását; úgy véli továbbá, hogy több kutatást kell végezni az alternatív fehérjeforrásokra vonatkozóan;

6.  elismeri, hogy a dél-amerikai szójatermelés a földhasználat megváltozásának egyik fő oka és számos ökológiai probléma előidézője, ilyen például a felszín alatti vizek növényvédőszer-szennyezettsége, a talajerózió, a vízforrások kimerülése és az erdők pusztulása, ezek ugyanis rendkívül súlyos veszteségeket okoznak a biológiai sokszínűség tekintetében; tisztában van azzal, hogy a szójatermelés a termelő országokban negatív társadalmi és egészségügyi következményekkel jár, amit tovább súlyosbít a földbirtoklási jogok gyengesége, a nagyarányú (rabló jellegű) földszerzés, a földekről való erőszakos elűzés és sok más emberi jogi visszaélés;

7.  emlékeztet arra, hogy a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma okozta, 1990-es évekbeli válság, valamint a 999/2001/EK rendelet szerinti, a feldolgozott, állati fehérjék takarmányban történő felhasználására vonatkozó tilalom növelte a növényi eredetű fehérjék iránti európai keresletet; megjegyzi, hogy az európai haltenyésztési ágazatban alternatív európai fehérjeforrásokat, például hallisztet, használnak;

A terv különféle célkitűzései

8.  úgy véli, hogy a tervnek maximalizálnia kell a fenntartható biomassza-termelést a megfelelő mezőgazdasági földterületen állandó növénytakaró kialakításával, amelynek egy része fehérjetermelésre szánható;

9.  úgy véli, hogy különös figyelmet kell szentelni a hüvelyes takarmánynövények vagy olajos magvak termesztésére, e növénycsalád ugyanis különböző mezőgazdasági, gazdasági és környezeti előnyöket kínál, amelyek között a legfontosabb, hogy szimbiotikus rendszerének köszönhetően megköti a levegőben található nitrogént, ezért kevesebb nitrogéntartalmú szintetikus műtrágyát és csak minimális növényvédőszert igényel; hangsúlyozza, hogy a hüvelyes növények a nitrogén megkötésével kedvező talajszerkezetet biztosítanak a következő kultúra számára, ami 10–20% közötti többlethozamot eredményezhet; rámutat, hogy a vetésforgó kedvez a talajminőségnek, csökkenti a fertőzések szintjét és hozzájárul a biológiai sokszínűség fenntartásához;

10.  rámutat arra is, hogy a hüvelyes növényeket is magukban foglaló vetésforgó rendszerekben a kártevők és kórokozók reprodukciós ciklusai megszakadnak, ezáltal csökkentve a növényi betegségek előfordulási gyakoriságát és a növényvédő szerek alkalmazásának szükségességét; megjegyzi, hogy ennek további előnye, hogy az éves monokultúrák megszakításán keresztül növekszik a biológiai sokféleség;

11.  javasolja a szója EU-ban történő termesztésének támogatását különösen a közös agrárpolitika keretében, ezáltal jövedelmezővé és versenyképessé téve a szójatermesztést, hiszen az új fajták új, friss lehetőségeket kínálnak egyes régiókban, amelyek körülményeihez az adott növénykultúra alkalmazkodni képes, ugyanakkor hozzáfűzi, hogy a szójának nem szabad háttérbe szorítania más magvas fehérjenövények (csillagfürt, lóbab, borsó, csicseriborsó, mogyoró, disznóbab stb.) termesztését; úgy véli, hogy e rendkívüli változatosság lehetővé teszi azt, hogy a helyi éghajlati viszonyok függvényében Európa valamennyi régiójában a lehető legtöbb fehérjét lehessen előállítani;

12.  kéri, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet a gyepkultúrák és a lóhere kezelésének, amelyek az érintett területek nagysága révén jelentős mértékben hozzájárulnak a takarmányozás támasztotta fehérjeigény kielégítéséhez (csak kérődzők számára); megjegyzi, hogy a hüvelyes növények, például a lóhere, jól fejlődnek a gyepterületeken;

13.  ajánlja a fehérjenövények, például a szója, a lóbab és borsó, valamint az olyan növények, mint a lucerna, a lóhere, a baltacim és más egyéb hüvelyesek termesztésének visszaállítását a nagyobb növénytermesztési rendszerekbe és takarmányozási rendszerekbe;

14.  szükségesnek tartja egyrészt a helyi és regionális szintű fehérjetermelési és -feldolgozási láncok kialakítását, csoportokba tömörítve a gazdákat és szoros kapcsolatot teremtve a gabonatermesztők és az állattenyésztők között (ellátási és kereskedelmi szerződések révén és a környezetbarát fehérjét hasznosító decentralizált kis- és közepes méretű bioüzemekre/finomítókra támaszkodva), másrészt a megfelelő hüvelyes fajtákra, vetésforgókra és talajokra vonatkozó ismeretek cseréjét; hasznosnak tartja ennek érdekében a fehérjealapú élelmiszer- és takarmánytermelés közvetlen ellátási láncaiba belépő üzleti szereplők kockázatvállalásának támogatását a KAP keretében; kiemeli a termesztők és az állattenyésztők közötti közvetlen szerződések fontosságát;

15.  véleménye szerint az európai fogyasztók részéről a GMO-mentes termékek iránt támasztott, egyre nagyobb kereslet kielégítése érdekében elő kell mozdítani a jó minőségű, változatos, növényi fehérjék előállításának támogatását, biztosítva azok nyomonkövethetőségét és címkézését (feltüntetve mind az előállítási hely megnevezését, mind pedig az előállítás során alkalmazott módszereket);

16.  úgy véli, hogy a kérődzőket és többgyomrúakat tenyésztő gazdaságok takarmányozási önellátását az egyes gazdaságok szintjén és regionális szinten egyaránt támogatni kell, többek között a takarmányok egyazon gazdaságban történő előállításának előmozdítása révén;

17.  úgy véli, hogy minimálisra kellene csökkenteni a betakarítás során keletkező veszteségeket, valamint a betakarítási, tárolási és feldolgozási rendszerek (szárítás, bálázás stb.) javításával fokozni kellene a tápértéket;

18.  úgy véli, hogy a növényifehérje-előállítás előmozdítása érdekében fokozni kell e növényfajták jövedelmezőségét és megfelelő gyakorlati módszereket kell kidolgozni – mint amilyen például a (legalább hároméves) vetésforgó vagy a hüvelyes növényekkel történő felülvetés –, és hogy a fenntarthatóbb agrár-élelmiszeripari rendszerre történő átállás érdekében növelni kell a fajták és kultúrák mag- (lóhere/repce, tritikálé/borsó stb.) és takarmányágazatbeli (fűfélék, hüvelyesek, kétszeres stb.) kombinációit, az EU-n belül és kívül egyaránt támogatva az áttérést a nyersanyagigényes növényi monokultúrákról egy diverzifikált agroökológiai rendszerre;

19.  felhív kutatási munkálatok megkezdésére a következő területeken: alkalmazhatóság vetésforgókban és vegyes növénytermesztésben; a mezőgazdasági termelőknek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban rugalmasságot biztosító új fajtaváltozatok és fajták kiválasztása; stressztűrő képesség; kultúrák keverése; a terméshozam fokozása; a takarmány (csíráztatott magvak, repcemag stb.) proteintartalma és emészthetősége; a növények betegségekkel szembeni ellenálló képességének fokozása; a kártékony növények csírázásbiológiája a gyomirtás szempontjából; takarmánykonverzió; és biostimulánsok; hangsúlyozza, hogy a gazdák számára átfogó eszköztárat kell biztosítani, amely irányítási gyakorlatokat, technikákat és növényvédő termékeket tartalmaz a kártevők, valamint a növénytermesztés hozamát és növekedését gátló egyéb tényezők leküzdése érdekében;

20.  felhív e növénykultúrák technikai teljesítményét fokozó jelentős beruházásokra, a fehérjenövény-kultúrák vonzerejének növelésére (ezek ugyanis alulmaradhatnak a más növényekkel elérhető árrésekkel való összehasonlításban), a hozamok növelése érdekében a rendelkezésre álló fajták számának gyarapítására, a fehérjenövény-termesztést korlátozó, sürgető agronómiai kérdések megoldására valamint az elegendő – az ágazatok és elosztási láncok felépítéséhez nélkülözhetetlen – mennyiségek garantálására; hangsúlyozza, hogy emellett az európai éghajlathoz jobban alkalmazkodó fehérjenövényeket is ki kell fejleszteni, és a kutatás megerősítése érdekében biztonságot kell szavatolni a befektetések számára;

21.  javasolja a precíziós mezőgazdaság még szélesebb körű alkalmazását (különösen a digitalizálás révén) annak érdekében, hogy a lehető legpontosabban lehessen beállítani a növények tápanyagbevitelét és a takarmányadagolást, a pazarlás és bizonyos szennyezések csökkentése céljából; javasolja továbbá a precíziós mezőgazdaság gyakoribb alkalmazását a gépi gyomirtás területén;

22.  támogatja új ismeretek megszerzését, a tudástranszfert, az alap- és továbbképzést, valamint az emberi élelmiszerrel és takarmányokkal kapcsolatos innováció és az alkalmazott kutatás valamennyi formájának támogatását;

23.  felszólít az innováció és az alkalmazott kutatások minden formájának támogatására, a tapasztalatok és a tudás kölcsönös megosztása révén és különösen az innovatív megoldásokkal rendelkező helyi szereplőkre építve;

24.  fenntarthatósági kritériumok bevezetését kéri a takarmánybehozatalra annak érdekében, hogy biztosítsák a harmadik országokban a fehérjenövények fenntartható termesztését, amelynek nincsenek negatív környezeti és társadalmi hatásai;

25.  aláhúzza, hogy a helyes táplálkozásra való nevelés jelentős szerepet játszhat az élelmiszer-kereslet alakításában; hangsúlyozza az uniós vagy a tagállami szinten elfogadott táplálkozási irányelvek fontosságát, amelyek az egészséges táplálkozást hivatottak elősegíteni, valamint az élelmiszer-előállítással kapcsolatos környezeti aggodalmakra is kitérnek;

26.  úgy véli, hogy a magvas fehérjenövények és fehérjetartalmú takarmányok fenntartható termelésének előmozdítása érdekében feltétlenül meg kell erősíteni a mezőgazdasági termelők részére biztosított technikai segítségnyújtást és tanácsadást;

A terv eszközei

27.  úgy véli, hogy a terv szükségessé teszi több uniós szakpolitika mobilizálását és összhangba hozását: KAP; kutatáspolitika; környezetvédelem és éghajlat-politika; energiapolitika; szomszédságpolitika és kereskedelmi politika;

28.  fontosnak tartja, hogy a KAP támogassa a fehérjenövény-kultúrákat különböző intézkedések, például az önkéntes függő kifizetések révén – amelyek nem korlátozódhatnak a nehézségekkel küzdő kultúrákra és régiókra, hanem nagyobb mozgástérrel kell rendelkezniük –, valamint az ökologizáláshoz kapcsolódó kifizetések révén, továbbá a második pillér segítségével, például a biogazdálkodásra és a más típusú gazdálkodásra, a beruházásokra, a minőségre, a tanácsadásra és a képzésre irányuló agro-környezetvédelmi intézkedések révén, nem feledkezve meg az európai innovációs partnerség keretében megvalósuló innovációról; hangsúlyozza, hogy a termeléssel összekapcsolt önkéntes kifizetések bevezetése fellendítette a fehérjenövények termesztését néhány tagállamban;

29.  úgy véli, hogy a peszticidek ökológiai jelentőségű területen való használatának közelmúltban történő betiltásából hasznos tanulságokat lehet levonni, hiszen ezek 2016-ban az ökológiai jelentőségű területek 15%-át (nyolc millió hektárt) fedték le, és e területek majdnem 40%-a nitrogénmegkötő vagy köztes növénykultúra; úgy véli, hogy az összes használható mezőgazdasági területnek a növényifehérje-ellátás függetlenítésére irányuló tervben előirányzott általános bevonása keretében mind az integrált védelmet alkalmazó hagyományos mezőgazdaságban, mind az ökológiai gazdálkodásban az ökológiai jelentőségű területeket is be lehet vonni a fehérjetermesztésbe – integrált növényvédelem mellett, figyelembe véve, hogy az e növényeket ökológiai jelentőségű területen hagyományos mezőgazdasági módszerekkel termesztő gazdák nem mindig képesek hatékonyan reagálni a növényeket megtámadó betegségekre, mivel az uniós szójabehozatal kiváltása érdekében mintegy 17 millió hektáron kellene szóját termeszteni az EU-ban; úgy véli, hogy az ökológiai jelentőségű területekre egyébként elengedhetetlenül szükség van a veszélyben lévő biológiai sokféleség megerősítéséhez és az élelmezésbiztonságunkhoz, hiszen ez a biológiai sokféleség – különösen a beporzás javítása révén – 20%-kal is növelheti a szomszédos növényi kultúrák hozamát, ami a fehérjenövényeket is érintheti.

30.  javasolja az állandó gyepterületek fenntartására vonatkozó ökológiai átállás módjának oly módon történő kiigazítását, hogy egyes régiókban jobban figyelembe lehessen venni a több mint 5 éve fennálló ideiglenes gyepterületeken önmagában vagy fűfélékkel keverve lévő lucerna sajátosságát, mivel ezen időkorlát következtében a jogszabályban meghatározott állandó gyepterület kategóriájába kerülnek át, amelyek esetében a jogszabály ezen 5 éves időtartam után korlátozza a visszaállításukat, holott újbóli beültetésük sok fehérjetartalmú takarmány termesztését és az érintett gazdaságok jobb fehérje-önellátásának biztosítását tenné lehetővé;

31.  üdvözli, hogy a közös agrárpolitika salátajogszabály keretében történő felülvizsgálatának összefüggésében az Európai Parlament elérte a nitrogénmegkötő növények konverziós együtthatójának 0,7-ről 1-re történő átértékelését, cserébe a növényvédő szerek ökológiai jelentőségű területeken való használatának tilalmáért;

32.  véleménye szerint az európai fehérjestratégiának figyelembe kell vennie a megújulóenergia-irányelv átdolgozását, a fehérjék kettős felhasználását, valamint melléktermékeik, hulladékaik és maradványaik szerepét a körforgásos gazdaságban, továbbá támogatja a vetésforgót, a növénykultúrák diverzifikálását és a parlagon heverő területeknek a közös agrárpolitika keretében előírt kizöldítési intézkedésekkel összhangban álló felhasználását;

33.  fontosnak tartja, hogy a jövőbeli KAP figyelembe vegye a fehérjenövények termesztésének támogatására irányuló kiegészítő javaslatokat, például a hüvelyesek termesztését is magába foglaló hároméves vetésforgó alkalmazását a szántóföldi területeken; e tekintetben kiemeli, hogy azokban a tagállamokban, hogy esős időjáráshoz kapcsolódó betegségek vannak jelen, hosszabb vetésforgóra lehet szükség; ugyancsak rendkívül fontosnak tartja továbbá az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtott támogatásnál rugalmasabb ökoszisztéma-alapú kifizetést (elismerve a hüvelyes növények és az olajos magvak előnyeit a biodiverzitás, többek között a beporzók táplálása szempontjából), az innovációba kezdők kockázatait fedező eszközök létrehozását, továbbá egy fehérjével kapcsolatos alprioritás bevezetését a vidékfejlesztési politika területén;

34.  ragaszkodik új eszközök létrehozásához a növényi fehérje, különösen a szója kínálat növelésének támogatására és a méltányos végrehajtására valamennyi tagállamban;

35.  úgy véli, hogy a fehérjenövényekkel kapcsolatos stratégia terén jelenleg folyó kutatás szétaprózódott és nem célirányos; kéri a kutatási és fejlesztési erőfeszítések, és különösen az állami kutatás fokozását még kevésbé elterjedt – a magánbefektetőket egyáltalán nem vagy csak kis mértékben érdeklő –, de emberi fogyasztásra és takarmányozásra alkalmas fehérjenövény-kultúrák, valamint alternatív fehérjeforrások, például rovarok és algák tekintetében; nagyobb mértékű együttműködést szorgalmaz az állami és magántulajdonban lévő kutatóintézetek között; hangsúlyozza, hogy a nagyobb mértékű és versenyképesebb fehérjetermelés elérése érdekében olyan szabályozási keretre van szükség, amely támogatja a kutatási és innovációs programokat;

36.  azt ajánlja, hogy fektessenek be többet az ipari és mezőgazdasági kutatási projektekbe, amelyek az emberi fogyasztásra szánt funkcionális fehérjék minőségének és sokféleségének javítására helyezik a hangsúlyt;

37.  úgy véli, hogy gondoskodni kell szójaellátásunk önállóságáról, szorosabban együttműködve a szomszédos országokkal, és diverzifikálni kell az EU-n kívül előállított fehérjék behozatali forrásait, kiváltképpen az EU szomszédságában fekvő olyan származási országok bevonásával, amelyek Európához szeretnének tartozni, és ahonnan a megtermelt szóját a Dunán könnyen be lehet juttatni az Unióba; kéri, hogy az ilyen behozatalok ugyanazoknak a szociális és környezetvédelmi normáknak feleljenek meg, mint az Európán belüli termékek, és elismeri, hogy a fogyasztói igények kielégítése érdekében a GMO-mentes szójatermesztés üdvözlendő megoldás;

38.  elismeri, hogy a mai mezőgazdasági gyakorlatok szója nélkül elképzelhetetlenek, hogy e rendkívül fontos növény termesztése a közelmúltban csaknem teljesen megszűnt az EU-ban, és hogy a szójatermesztés az 1960-s 17 millió tonnás éves szintről 2015-re 319 millió tonnára emelkedett;

39.  felhív a KAP második pillérének módosítására annak érdekében, hogy jobban elismerjék és díjazzák azt, hogy ezek a növények hozzájárulnak a beporzók táplálásához az évszak kritikus időszakaiban (tavasszal korán virágzó növények), és hogy fontos szerepet játszanak a beporzók kihalása ellen vívott küzdelemben;

40.  támogatja az átlátható termékcímkézési rendszerek bevezetését, amelyek tanúsított termelési szabványokon, például a „Donau Soja” és az „Europe Soya” címke előírásain alapulnak;

41.  úgy véli, hogy bár az 1992-es Blair House megállapodások még hatályban vannak, de elavultak, és nem akadályozhatják az európai fehérjenövény-kultúrák fenntartható fejlődését;

o
o   o

42.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL C 199. E, 2012.7.7., 58. o.
(2) Lásd a jelentést az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, valamint a 2012/2002/EK, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1305/2013/EU, az 1306/2013/EU, az 1307/2013/EU, az 1308/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU, a 283/2014/EU és a 652/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, továbbá az 541/2014/EU európai parlamenti és tanácsi határozat módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (A8-0211/2017).
(3) A Tanács Főtitkársága (OR. en) 10055/17, Brüsszel, 2017. június 7.
(4) HL L 147., 1993.6.18., 25. o.
(5) Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), „A Hüvelyesek Nemzetközi Éve”: Tápláló magok a fenntartható jövőért.
(6) IP/B/AGRI/IC/2012-067 (PE 495.856).
(7) Az Európai Parlament és a Tanács 999/2001/EK rendelete (2001. május 22.) egyes fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzésére, az ellenük való védekezésre és a felszámolásukra vonatkozó szabályok megállapításáról (HL L 147., 2001.5.31., 1. o.).


A földhasználathoz, a földhasználat-megváltoztatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztése ***I
PDF 252kWORD 53k
Állásfoglalás
Szöveg
Az Európai Parlament 2018. április 17-i jogalkotási állásfoglalása a földhasználathoz, a földhasználat-megváltoztatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztéséről, valamint az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nyomon követésének és bejelentésének rendszeréről szóló 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról (COM(2016)0479 – C8-0330/2016 – 2016/0230(COD))
P8_TA(2018)0096A8-0262/2017

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2016)0479),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 192. cikkének (1) bekezdésére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C8-0330/2016),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2016. december 14-i véleményére(1),

–  tekintettel a Régiók Bizottságának 2017. március 23-i véleményére(2),

–  tekintettel az illetékes bizottság által az eljárási szabályzat 69f. cikkének (4) bekezdése alapján jóváhagyott ideiglenes megállapodásra és a Tanács képviselőjének 2017. december 20-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért a Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére,

–  tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményére (A8-0262/2017),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot(3);

2.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslata helyébe másik szöveget szándékozik léptetni, azt lényegesen módosítja vagy lényegesen módosítani kívánja;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2018. április 17-én került elfogadásra a földhasználathoz, a földhasználat-változtatáshoz és az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak és -elnyelésnek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretbe történő beillesztéséről, valamint az 525/2013/EU rendelet és az 529/2013/EU határozat módosításáról szóló (EU) 2018/... európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel

(A Parlament és a Tanács megállapodása következtében a Parlament álláspontja megegyezik a végleges jogalkotási aktussal, az (EU) 2018/841 rendelettel.)

(1) HL C 75., 2017.3.10., 103. o.
(2) HL C 272., 2017.8.17., 36. o.
(3) Ez az álláspont lép a 2017. szeptember 13-án-án elfogadott módosítások helyébe (Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0339).


A Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében kötelezően teljesítendő éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések ***I
PDF 251kWORD 50k
Állásfoglalás
Szöveg
Az Európai Parlament 2018. április 17-i jogalkotási állásfoglalása a stabil és alkalmazkodóképes energiaunió megvalósítása és a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében a tagállamok által 2021-től 2030-ig kötelezően teljesítendő éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések meghatározásáról, valamint az üvegházhatásúgáz-kibocsátás és az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nyomon követésének és bejelentésének rendszeréről szóló 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2016)0482 – C8-0331/2016 – 2016/0231(COD))
P8_TA(2018)0097A8-0208/2017

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2016)0482),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 192. cikkének (1) bekezdésére, amely alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C8-0331/2016),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2016. december 14-i véleményére(1),

–  tekintettel a Régiók Bizottsága 2017. március 23-i véleményére(2),

–  tekintettel az illetékes bizottság által az eljárási szabályzat 69f. cikkének (4) bekezdése alapján jóváhagyott ideiglenes megállapodásra és a Tanács képviselőjének 2018. január 17-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért a Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére,

–  tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság és a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményére (A8-0208/2017),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot(3);

2.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez,ha javaslata helyébe másik szöveget szándékozik léptetni, azt lényegesen módosítja vagy lényegesen módosítani kívánja;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2018. április 17-én került elfogadásra a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében a tagállamok által 2021-től 2030-ig kötelezően teljesítendő, az éghajlat-politikai fellépéshez hozzájáruló éves üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentések meghatározásáról, valamint az 525/2013/EU rendelet módosításáról szóló (EU) 2018/... európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel

(A Parlament és a Tanács megállapodása következtében a Parlament álláspontja megegyezik a végleges jogalkotási aktussal, az (EU) 2018/842 rendelettel.)

(1) HL C 75., 2017.3.10., 103. o.
(2) HL C 272., 2017.8.17., 36. o.
(3) Ez az álláspont lép a 2017. június 14-én elfogadott módosítások helyébe (Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0256).


Az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállása és finanszírozása ***I
PDF 246kWORD 43k
Állásfoglalás
Szöveg
Az Európai Parlament 2018. április 17-i jogalkotási állásfoglalása az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló, 2014. október 22-i 1141/2014/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2017)0481 – C8-0307/2017 – 2017/0219(COD))
P8_TA(2018)0098A8-0373/2017

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2017)0481),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 224. cikkére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C8-0307/2017),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel az európai szintű politikai pártok és politikai alapítványok finanszírozásáról szóló, 2017. június 15-i állásfoglalására(1),

–  a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően,

–  tekintettel az illetékes bizottság által az eljárási szabályzat 69f. cikkének (4) bekezdése alapján jóváhagyott ideiglenes megállapodásra és a Tanács képviselőjének 2018. március 7-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért a Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére,

–  tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság jelentésére, valamint a Költségvetési Ellenőrző Bizottság módosítások formájában megfogalmazott álláspontjára (A8-0373/2017),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslata helyébe másik szöveget szándékozik léptetni, azt lényegesen módosítja vagy lényegesen módosítani kívánja;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2018. április 17-én került elfogadásra az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló 1141/2014/EU, Euratom rendelet módosításáról szóló (EU, Euratom) 2018/... európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel

(A Parlament és a Tanács megállapodása következtében a Parlament álláspontja megegyezik a végleges jogalkotási aktussal, az (EU, Euratom) 2018/673 rendelettel.)

(1) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0274.


Az épületek energiahatékonysága ***I
PDF 249kWORD 48k
Állásfoglalás
Szöveg
Az Európai Parlament 2018. április 17-i jogalkotási állásfoglalása az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2016)0765 – C8-0499/2016 – 2016/0381(COD))
P8_TA(2018)0099A8-0314/2017

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2016)0765),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 194. cikkének (2) bekezdésére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C8-0499/2016),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel a holland felsőház és a holland alsóház által a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. jegyzőkönyv alapján előterjesztett, indokolással ellátott véleményekre, amelyek szerint a jogalkotási aktus tervezete nem egyeztethető össze a szubszidiaritás elvével

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2017. április 26-i véleményére(1),

–  tekintettel a Régiók Bizottságának 2017. július 13-i véleményére(2),

–  tekintettel az illetékes bizottság által az eljárási szabályzat 69f. cikkének (4) bekezdése alapján jóváhagyott ideiglenes megállapodásra és a Tanács képviselőjének 2018. január 31-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért a Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 59. cikkére,

–  tekintettel az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság jelentésére és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A8-0314/2017),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez,ha javaslata helyébe másik szöveget szándékozik léptetni, azt lényegesen módosítja vagy lényegesen módosítani kívánja;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2018. április 17-én került elfogadásra az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelv és az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv módosításáról szóló (EU) 2018/... európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadására tekintettel

(A Parlament és a Tanács megállapodása következtében a Parlament álláspontja megegyezik a végleges jogalkotási aktussal, az (EU) 2018/844 irányelvvel.)

(1) HL C 246., 2017.7.28., 48. o.
(2) HL C 342., 2017.10.12., 119. o.


A hetedik környezetvédelmi cselekvési program végrehajtása
PDF 286kWORD 56k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i állásfoglalása a 7. környezetvédelmi cselekvési program végrehajtásáról (2017/2030(INI))
P8_TA(2018)0100A8-0059/2018

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a „Jólét bolygónk felélése nélkül” című, a 2020-ig tartó időszakra szóló általános uniós környezetvédelmi cselekvési programról szóló, 2013. november 20-i 1386/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozatra(1) (7. környezetvédelmi cselekvési program),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. és 192. cikkére, amely az emberi egészség és a környezet minőségének megőrzésére, védelmére és javítására vonatkozik,

–   tekintettel a Párizsi Megállapodásra, az 1/CP.21 határozatra és az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye részes feleinek Párizsban, 2015. november 30. és december 11. között megtartott 21. konferenciájára,

–   tekintettel az ENSZ fenntartható fejlesztési céljaira és azok egymással összefüggő és integrált jellegére,

–  tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség „2016. évi jelentés a környezeti mutatókról – A 7. környezetvédelmi cselekvési program ellenőrzésének támogatása” című, 2016. decemberi jelentésére,

–   tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség „2017. évi jelentés a környezeti mutatókról – A 7. környezetvédelmi cselekvési program ellenőrzésének támogatása” című, 2017. novemberi jelentésére,

–  tekintettel „A környezetvédelmi politikák végrehajtásának uniós felülvizsgálata: Közös kihívások és az erőfeszítések egyesítésének lehetőségei a jobb eredmények elérése érdekében” című, 2017. február 3-i bizottsági közleményre (COM(2017)0063) és az azt kísérő 28 országjelentésre,

–  tekintettel „Az uniós környezetvédelmi politikák hatásának erősítése végrehajtásuk rendszeres felülvizsgálata révén” című, 2016. május 27-i bizottsági közleményre (COM(2016)0316),

–   tekintettel a környezetvédelmi politikák végrehajtásának uniós felülvizsgálatáról szóló, 2017. november 16-i állásfoglalására(2),

–   tekintettel „Az erőforrás-hatékonyságról: úton a körforgásos gazdaság felé” című, 2015. július 9-i állásfoglalására(3),

–   tekintettel a biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós stratégia félidős értékeléséről szóló, 2016. február 2-i állásfoglalására(4),

–   tekintettel a természetre, az emberekre és a gazdaságra vonatkozó cselekvési tervről szóló, 2017. november 15-i állásfoglalására(5),

–   tekintettel a gépjárműiparban alkalmazott kibocsátásmérés vizsgálatát követően a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett, 2017. április 4-i ajánlására(6),

–   tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) „Az európai környezet – állapot és előretekintés 2015” című jelentésére,

–   tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség „A természet állapota az EU-ban” című, 2015. május 19-i jelentésére,

–  tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálata által készített, „A 7. környezetvédelmi cselekvési program végrehajtásának félidős értékelése (2014–2020)” című, 2017. novemberi európai végrehajtás-értékelési tanulmányra és az annak mellékletében található tanulmányra,

–  tekintettel az Európai Parlament 2012. április 20-i jelentésére a 6. környezetvédelmi cselekvési program felülvizsgálatáról és a 7. környezetvédelmi cselekvési program prioritásainak meghatározásáról – egészségesebb környezet egy jobb életért(7),

–  tekintettel „A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért” című, 2016. november 22-i bizottsági közleményre (COM(2016)0739),

–   tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezményre (CBD),

–   tekintettel „Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve” című, 2011. szeptember 20-i bizottsági közleményre (COM(2011)0571),

–   tekintettel „Az élelmiszer-ágazat és a mezőgazdaság jövője” című, 2017. november 29-i bizottsági közleményre (COM(2017)0713),

–  tekintettel eljárási szabályzatának 52. cikkére, továbbá az Elnökök Értekezlete saját kezdeményezésű jelentések készítésére vonatkozó engedélyezési eljárásról szóló, 2002. december 12-i határozata 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára, valamint 3. mellékletére,

–  tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére (A8-0059/2018),

A.  mivel a 7. környezetvédelmi cselekvési program jogilag kötelező erejű célkitűzéseket határoz meg a környezetvédelem és az éghajlatváltozás terén, amelyeket 2020-ig kell megvalósítani; mivel emellett 2050-re szóló hosszú távú jövőképet is meghatároz;

B.  mivel a 7. környezetvédelmi cselekvési program nem rendelkezik félidős felülvizsgálatról; mivel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 7. környezetvédelmi cselekvési programról szóló jelentése alkalmat teremt a program előrehaladásának értékelésére, valamint arra, hogy bizonyítékokon alapuló javaslatokat lehessen tenni a jelenlegi program további végrehajtására és egy jövőbeni programra vonatkozóan; mivel e jelentésnek túl kell lépnie a jól ismert problémák újbóli bemutatásán, és a 7. környezetvédelmi cselekvési programban megállapított célok elérése felé vezető megoldásokra vonatkozó javaslatok megfogalmazására kell összpontosítania;

C.  mivel a Bizottság egy értékelő jelentésen dolgozik, amelynek középpontjában a 7. környezetvédelmi cselekvési program struktúrája és az általa játszott stratégiai szerep áll majd; mivel e jelentés különösen azt kívánja ellenőrizni, hogy az elfogadott keret segít-e a kilenc kiemelt célkitűzés intelligens módon történő megvalósításában;

D.  mivel az EU szigorú környezetvédelmi jogszabályokkal rendelkezik, azonban ezek erőtlen és eredménytelen végrehajtása régóta fennálló probléma; mivel ezek a végrehajtási hiányosságok veszélyeztetik a fenntartható fejlődést, és kedvezőtlen, határokon átnyúló hatással vannak a környezetre és az emberi egészségre nézve, valamint jelentős társadalmi-gazdasági költségeket eredményeznek; mivel ezen túlmenően a végrehajtási hiányosságok aláássák az EU hitelességét;

E.  mivel a 2020-as célkitűzések végrehajtása tekintetében elért előrehaladás nem egyenletes: nem valószínű, hogy az 1. célkitűzés (a természeti tőke védelme) megvalósul, a 2. célkitűzés (kis szén-dioxid-kibocsátású gazdaság és erőforrás-hatékonyság) néhány részcélja azonban valószínűleg teljesül; bizonytalan, hogy a 3. célkitűzés (a környezeti nyomás és az emberi egészségre gyakorolt kockázatok csökkentése) megvalósul-e;

F.  mivel a jogszabályok végrehajtásának és a szakismeretek politikai döntéshozatalba való beépítésének elmaradása az olyan területeken, mint a levegőminőség, a környezeti zaj és a vegyi anyagoknak történő kitettség, súlyos egészségügyi veszélyt jelent, és csökkenti az uniós polgárok életminőségét és élettartamát;

G.  mivel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által közzétett legújabb adatok megerősítik az egyes tematikus célkitűzések tekintetében leírt általános tendenciákat, de egyes területeken az előrehaladás lassulásáról is beszámolnak; mivel egyes esetekben, így például az üvegházhatásúgáz-kibocsátások és az energiahatékonyság esetében ezen új tendenciák nem változtatnak az alcélkitűzések megvalósításának kilátásain;

H.  mivel immár bizonytalan, hogy teljesülni fog-e az ammóniakibocsátásokra vonatkozó cél, és nem valószínű, hogy sikerülhet a földterület-használatra vonatkozó cél elérése;

I.  mivel a végrehajtást nagy bizonytalanság övezi a mutatók hiánya, illetve a meglévő mutatók korlátai miatt; mivel az ismeretek hiánya továbbra is három szinten akadályozza az előrehaladást: a kockázat megértése; a kockázatkezelést és -csökkentést célzó megfelelő politika kialakítása; valamint a politikák eredményességének ellenőrzése;

J.  mivel az ismeretek gyakran rendelkezésre állnak, ám azokat a politikai döntéshozók nem használják fel, vagy nem adják át a végrehajtásért felelős szereplőknek; mivel ez gyakran a politikai akarat hiányából és érdekellentétekből fakad, amelyek nem felelnek meg a környezetvédelmi cselekvési program vagy általában véve a környezetvédelmi politika céljainak; mivel a folyamatos gazdasági növekedéshez tiszta környezetre is szükség van;

K.  mivel a program célkitűzéseinek elérése érdekében javítani kell a magas szintű uniós szakpolitikai eszközök és a környezetvédelmi cselekvési program közötti szinergiát;

L.  mivel a 7. környezetvédelmi cselekvési program megfelelő végrehajtásának finanszírozása néhány szinten nem megfelelő; mivel az uniós szintű finanszírozás néha nem hozta meg a várt eredményt, ami sokszor a pénzgazdálkodás gyengeségéből adódott, nem pedig a pénzhiányból;

M.  mivel a 7. környezetvédelmi cselekvési program hatóköre megfelel a jelenlegi környezetvédelmi igényeknek, jóllehet számos érdekelt fél további új részcél hozzáadását javasolja a program jövőbeni relevanciájának fokozása érdekében;

N.  mivel az érdekelt felek kifejezték egy egyszerűbb és célzottabb program iránti preferenciájukat is;

O.  mivel a 8. környezetvédelmi cselekvési programot általános támogatás övezi;

Fő következtetések

1.  úgy véli, hogy a 7. környezetvédelmi cselekvési program hozzáadott értéket teremt és pozitív hatást gyakorol a környezetvédelmi politikákra az EU-ban és a tagállamokban, és a polgárok, a természet és a gazdasági szereplők javát szolgálja;

2.  megismétli, hogy a 7. környezetvédelmi cselekvési program egyértelmű, hosszú távú jövőképet határoz meg 2050-re annak érdekében, hogy stabil környezetet teremtsen a fenntartható beruházások és növekedés számára, bolygónk ökológiai korlátait tiszteletben tartva;

3.  üdvözli a múltbeli pozitív trendeket a program számos részcéljának megvalósítását illetően, valamint a biztató kilátásokat néhány 2020-as célkitűzés vonatkozásában;

4.  hangsúlyozza azonban, hogy még mindig nagy lehetőségek kínálkoznak a továbbfejlesztésre, és felhívja a Bizottságot és a tagállamok illetékes hatóságait, hogy a legmagasabb szinten növeljék a 7. környezetvédelmi cselekvési program végrehajtására irányuló politikai akaratot;

5.  sajnálja, hogy az Unió természeti tőkéjének védelmére, megőrzésére és fejlesztésére vonatkozó kiemelt célkitűzés valószínűleg nem valósul meg; aggodalommal jegyzi meg továbbá, hogy az Európa 2020 program biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiájának és a Biológiai Sokféleség Egyezménynek a céljai további azonnali és jelentős erőfeszítések nélkül nem fognak teljesülni;

6.  megállapítja, hogy a 2. sz. kiemelt célkitűzést illetően bizonyos területeken, különösen az éghajlattal és az energiával kapcsolatos célok tekintetében történt némi előrehaladás, megjegyzi azonban, hogy az erőforrás-hatékonysággal kapcsolatban többet kell tenni; ismét felhívja a figyelmet a környezetbarát tervezésről szóló irányelvben(8) és az ökocímke-rendeletben(9) rejlő lehetőségekre, amelyek többek között a termékek tartósságának, javíthatóságának, újrahasználhatóságának, újrahasznosíthatóságának, újrahasznosított tartalmának és élettartamának kezelésével javíthatják a termékek teljes életciklus alatti környezeti teljesítményét és energiahatékonyságát;

7.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a felszíni vizek jó környezeti állapotának 2020-ig történő elérésére vonatkozó részcél nem fog megvalósulni a szennyezés, a vízfolyások morfológiájába való beavatkozások és a vízenergia előállítása céljából történő nagy vízkivételek okozta nyomás miatt;

8.  hangsúlyozza, hogy a 7. környezetvédelmi cselekvési program célkitűzései minimumcélok, és hogy a Párizsi Megállapodás céljainak, valamint a fenntartható fejlesztési céloknak az eléréséhez jelentős további erőfeszítésekre van szükség;

9.  emlékeztet arra, hogy az EU és valamennyi tagállama aláírta a Párizsi Megállapodást, tehát elkötelezett az abban foglalt célkitűzések megvalósítása iránt, és hogy a tagállamok nemzeti vállalást nyújtottak be, amely 2030-ig az egész gazdaságra kiterjedően 40%-os üvegházhatásúgázkibocsátás-megtakarítást hoz majd az Unióban; hangsúlyozza, hogy valamennyi uniós szakpolitikába és finanszírozási programba teljes mértékben be kell építeni a 2030-as célt és a zéró nettó kibocsátásra vonatkozó hosszú távú célt; felhívja a Bizottságot, hogy a 2018. évi támogató párbeszéd és az ötévente esedékes globális értékelés keretében tartsa folyamatos felülvizsgálat alatt az éghajlat- és energiapolitikai keret céljait, és dolgozzon ki az évszázad közepére zéró kibocsátást eredményező stratégiát az EU számára, amely költséghatékony pályán vezet el a Párizsi Megállapodásban elfogadott zéró nettó kibocsátásra vonatkozó cél eléréséhez;

10.  megállapítja, hogy jelentős bizonytalanság övezi az emberi egészséggel és jóléttel kapcsolatos célkitűzések terén való előrehaladást; hangsúlyozza, hogy az ismeretek hiánya és a mutatók korlátai akadályozzák a politikaformálást és az ellenőrzést;

11.  üdvözli a meglévő kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulnak a tudás terén fennálló hiányosságok megszüntetéséhez, ideértve a következőket: a DPSEEA-modell (hajtóerők, kényszerítő erő, állapot, expozíció, hatások, intézkedések), amellyel megérthetők az ökoszisztéma-szolgáltatások zavarát előidéző tényezők; humán biomonitoring (HBM), amellyel megbecsülhető az emberi populációk szennyezőanyagoknak való kitettsége és ennek lehetséges egészségügyi hatásai; valamint a vegyi anyagok nyomon követésével foglalkozó információs platform (IPCheM);

12.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a szakismereteket és a tudományos bizonyítékokat a politikai döntéshozók nem mindig veszik megfelelően figyelembe, vagy nem adják át a végrehajtásért felelős szereplőknek; kiemeli a bioenergia, a pálmaolaj, a növényvédelmi termékek, az endokrin károsító anyagok, az élelmiszer-termelés és -fogyasztás, a GMO-k, a várostervezés és -rendezés, a levegő- és zajszennyezés, valamint a városi élelmiszer-hulladékok példáját, ahol a nyilvános és a politikai viták során nem vettek figyelembe az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt, tudományosan bizonyított kockázatokat; meggyőződése, hogy a felelős politikai döntéshozatalt a széles körben egységes tudományos álláspontoknak, valamint megfelelő tudományos adatok rendelkezésre állásának hiányában az elővigyázatosság elvének kell vezérelniük; e tekintetben emlékeztet az uniós ügynökségek rendelkezésére álló tudományos bizonyítékok jelentőségére; hangsúlyozza, hogy az uniós környezetvédelmi jog és politika további vezérelvei a „szennyező fizet” elv, a megelőző intézkedés, valamint a környezeti károk azok eredeténél való helyreállítása;

13.  elítéli, hogy a Bizottság nem tartotta be az endokrin károsító anyagok azonosítására szolgáló, veszélyeken alapuló harmonizált kritériumok elkészítésére, valamint az 1223/2009/EK rendelet(10) (a kozmetikai termékekről szóló rendelet) endokrin károsító anyagok tekintetében történő módosítására vonatkozóan a jogszabályban megszabott határidőt; felhívja a Bizottságot, hogy bármilyen további késedelem nélkül, haladéktalanul vizsgálja felül a kozmetikai termékekről szóló rendeletet az endokrin károsító anyagok tekintetében; sajnálja, hogy az endokrin károsító anyagok tekintetében a megfelelő előrehaladás hiánya egészségügyi kockázatokat jelent az állampolgárok számára, és akadályozza a 7. környezetvédelmi cselekvési program 3. sz. kiemelt célkitűzésének megvalósítását;

14.  sajnálja az előrehaladás hiányát a nem toxikus környezetre vonatkozó uniós stratégia kidolgozása, a nem toxikus anyagciklusok előmozdítása és a káros anyagoknak, így többek között a termékekben található vegyi anyagoknak való kitettség csökkentése terén; kiemeli, hogy fokozni kell az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy 2020-ra valamennyi különös aggodalomra okot adó anyagot – többek között az endokrin rendszer működését megzavaró tulajdonságokkal rendelkező anyagokat is – felvegyék a REACH jelöltlistára, a hetedik környezetvédelmi cselekvési programban foglaltaknak megfelelően; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy valamennyi vonatkozó uniós jogszabály mihamarabb eredményesen kezelje a vegyi anyagok együttes hatásait, különös tekintettel a veszélyes anyagoknak való kitettségből adódóan a gyermekekre gyakorolt kockázatokra; üdvözli a Bizottság műanyagokra vonatkozó stratégiáját és kéri annak gyors végrehajtását; ezzel összefüggésben ismételten hangsúlyozza, hogy a nem toxikus anyagciklusok előmozdítása elengedhetetlen egy működőképes másodlagos nyersanyagpiac megfelelő fejlődéséhez;

15.  kiemeli, hogy a környezetvédelmi jogszabályok és politikák végrehajtási hiányosságainak egyik alapvető oka a környezetvédelmi vonatkozások más szakpolitikai területekbe való integrálásának hiánya; úgy véli, hogy a más magas szintű uniós szakpolitikai eszközökkel, mint például a közös agrárpolitikával (KAP), a közös halászati politikával, a strukturális alapokkal és a Kohéziós Alappal való szinergiák, valamint a magas szintű szakpolitikai prioritások közötti koherencia erősödése továbbra is alapvető fontosságú a 7. környezetvédelmi cselekvési program célkitűzéseinek megvalósítása érdekében; felhívja a Bizottság és a Tanács valamennyi formációját, hogy javítsák a szakpolitikai koordinációt és a 7. környezetvédelmi cselekvési program célkitűzéseinek integrálását; hangsúlyozza továbbá, hogy a 7. környezetvédelmi cselekvési program valamennyi nyitott vonatkozását integrálni kell a magas szintű eszközökbe, köztük az európai szemeszterbe;

16.  hangsúlyozza hogy a 2020-as célok elérése érdekében a biodiverzitás megőrzésére irányuló új pénzügyi mechanizmusok esetleges létrehozása korlátozott a jelenlegi többéves pénzügyi keret időtartama miatt; felhív e tekintetben a jelenlegi többéves pénzügyi keretben foglalt eszközök, köztük a LIFE, a KAP és a strukturális alapok maximális kihasználására, és kéri, hogy a következő többéves pénzügyi keretbe vegyenek fel a biológiai sokféleség megőrzését szolgáló új pénzügyi mechanizmusokat;

17.  üdvözli a közös halászati politika és a kohéziós politika terén elért előrehaladást, amelyek esetében nőtt a 7. környezetvédelmi cselekvési programmal fennálló koherencia; sajnálja ugyanakkor, hogy a közös halászati politika szabályozási keretének javulása ellenére e szakpolitika végrehajtása továbbra is gyenge; emlékeztet az egészséges halállományok fontosságára;

18.  elismeri, hogy a KAP fokozatosan integrált környezeti megfontolásokat, ennek ellenére továbbra is kihívást jelent a környezetvédelmi cselekvési program megvalósítása tekintetében, főként, ami az erőforrás-intenzív termelést és a biológiai sokféleséget illeti; emlékeztet arra, hogy a KAP nagy kihívást jelentő feladata a nem megfelelő mezőgazdasági gyakorlatok (pl. nem fenntartható bioüzemanyagok) megelőzése, a mezőgazdaság intenzitása nem fenntartható növelésének vagy a földterületek parlagon maradása által okozott környezetkárosodásnak az elkerülése, és ezzel egyidejűleg jobb minőségű és nagyobb mennyiségű élelmiszer és mezőgazdasági nyersanyag biztosítása a világ egyre növekvő népessége számára; hangsúlyozza a környezetbarát gazdálkodási módszerekkel, többek között a vetésforgóval és a nitrogénmegkötő növényekkel kapcsolatos további kezdeményezések és támogatás jelentőségét, és hogy ezekkel összefüggésben a megoldás részeként figyelembe kell venni a mezőgazdaságot és a gazdálkodókat;

19.  hangsúlyozza, hogy a megreformált KAP kulcsfontosságú célkitűzései között szerepelnie kell az élelmezésbiztonság hosszú távú védelmének és megerősítésének a környezetkárosítás megakadályozása, valamint egy olyan élelmiszerrendszer felé történő elmozdulás révén, amely észszerű árakon biztosít élelmiszert a fogyasztók számára; hangsúlyozza, hogy e célkitűzéseket kizárólag a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás és az ökoszisztémák védelmét biztosító szakpolitikai beavatkozás révén lehet megvalósítani;

20.  emlékeztet rá, hogy az éghajlatváltozás és a világ népességének növekedése kontextusában az állati eredetű fehérjékben gazdag étrend iránti növekvő kereslet jelentős környezeti nyomást gyakorol a termőföldekre és az egyre sérülékenyebb ökoszisztémákra; hangsúlyozza továbbá, hogy a túl sok állati eredetű zsírt tartalmazó étrendek egyre nagyobb mértékben összefüggnek a nem fertőző betegségek jelentette teherrel;

21.  emlékeztet arra, hogy a Bizottság 2016-ban kötelezettséget vállalt a fenntartható fejlesztési célok uniós politikákban és kezdeményezésekben való általános érvényesítésére; elismeri, hogy e kötelezettségvállalás nélkülözi a világos stratégiát és az azon intézményi struktúrákra és irányítási keretre irányuló konkrét javaslatokat, amelyek biztosítanák a fenntartható fejlesztési célok uniós szakpolitikákban, jogalkotási javaslatokban, végrehajtásban és betartatásban való általános érvényesítését; fontosnak tartja, hogy az EU úttörőként teljes elkötelezettséget vállaljon a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend és a fenntartható fejlődés célkitűzéseinek megvalósításában; hangsúlyozza továbbá, hogy a 7. környezetvédelmi cselekvési program az egyik kulcsfontosságú eszköz a fenntartható fejlesztési célok végrehajtásában;

22.  megállapítja, hogy az uniós ivóvíz kiváló minőségű; számít arra, hogy a 98/83/EK irányelv(11) („az ivóvízirányelv”) felülvizsgálata biztosítja az említett jogi keret szükséges frissítéseit; ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a környezetvédelmi cselekvési program összefüggésében fokozzák az uniós vízügyi célkitűzések más ágazati szakpolitikákkal, és különösen a KAP-pal való integrálását;

23.  üdvözli az uniós finanszírozású projektek által hozott eredményeket, sajnálja azonban, hogy elmulasztották azt, hogy jobb eredményeket érjenek el, amint arra a Számvevőszék is rámutatott; hangsúlyozza, hogy a 2020 utáni időszakra szóló többéves pénzügyi keretnek a fenntartható fejlődést és a környezetvédelmi politika valamennyi finanszírozási mechanizmusban és költségvetési sorban való általános érvényesítését kell céloznia; hangsúlyozza, hogy a 7. környezetvédelmi cselekvési program hosszú távú jövőképének megvalósításához fokozni kell a zöld beruházásokat, az innovációt és a fenntartható növekedést, új, mind állami, mint pedig magán finanszírozási eszközök felhasználásával, valamint a jelenlegi befektetési politikától eltérő megközelítésekkel, mint amilyen a környezeti szempontból káros támogatások fokozatos megszüntetése; úgy véli, hogy minden uniós strukturális és beruházási alap tekintetében, egyértelműen meghatározott fenntarthatósági kritériumokat és teljesítményalapú célkitűzéseket kell alkalmazni; felhív a jelenlegi többéves pénzügyi keret és a kohéziós és regionális fejlesztési politikák keretében rendelkezésre álló alapok hatékonyabb és célzottabb felhasználására, valamint a Számvevőszék által említett fenti problémák sürgős kezelésére; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak támogatására, hogy az uniós költségvetés egy részét továbbra is a környezettel és az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépésre különítsék el, valamint esetlegesen növeljék az e célokra elkülönített összeget;

24.  sajnálatát fejezi ki az Európa különféle régióiban a városi szennyvíz összegyűjtése és kezelése terén mutatkozó hiányosságok tartós fennállása miatt; hangsúlyozza a szennyvíztisztításban és a szennyvíz újrahasznosításában rejlő lehetőségeket az olyan helyzetek enyhítése terén, amikor vízhiány alakul ki, továbbá a közvetlen vízkitermelés csökkentése, a biogáztermelés és a vízforrások jobb kezelése terén, különösen a mezőgazdasági öntözés révén; várakozással tekint a Bizottság által 2018 elején benyújtandó, a szennyvíz újrahasznosítására vonatkozó jogalkotási javaslatra;

25.  megállapítja, hogy az egészségre gyakorolt legjelentősebb környezeti kockázatok leginkább a városi területeken jelentkeznek, ám a peremterületeken és a külvárosi agglomerációkban is érezhetőek, és hogy 2020-ra várhatóan a lakosság 80%-a fog városi és külvárosi területeken élni; hangsúlyozza, hogy a légköri szennyezőanyagoknak a nem megfelelő tervezéssel és infrastruktúrával együtt drámai gazdasági, társadalmi, közegészségügyi és környezeti következményei vannak; megállapítja, hogy a légszennyezés már most több mint 400 000 korai halálozást okoz az EU-ban(12), és hogy az egészséggel kapcsolatos külső költségek 330 milliárd és 940 milliárd euró között mozognak;

26.  kiemeli, hogy az EU-ban legalább 10 000 ember korai halálát okozzák a zaj által előidézett betegségek, és hogy 2012-ben az európai népesség egynegyede a határértékek feletti zajszintnek volt kitéve; kéri a tagállamokat, hogy a 2002/49/EK irányelvvel(13) összhangban kezeljék prioritásként a zajszintek folyamatos mérését, hogy ilyen módon biztosítsák az alkalmazandó határértékek betartását mind a belső, mind a külső környezetben;

27.  elismeri az egyes légköri szennyező anyagok kibocsátásnak csökkentése terén elért eredményeket, különösen a városi területeken, ugyanakkor sajnálja, hogy továbbra is problémák mutatkoznak a levegőminőség tekintetében, amihez jelentős mértékben hozzájárulnak a közúti közlekedési és a mezőgazdasági kibocsátások; elismeri a Bizottság által 2017 novemberében benyújtott mobilitási csomagot, valamint az alacsony kibocsátású mobilitásra vonatkozó, 2016-ban előterjesztett európai stratégiát, amelyek megnyithatják az utat az Unióban az alacsony kibocsátással járó mobilitás előtt;

28.  üdvözli a körforgásos gazdaságról szóló csomaggal kapcsolatban tett előrelépéseket; sürget valamennyi felet, hogy törekedjen ambiciózus célokat magában foglaló megállapodás elérésére;

Ajánlások

29.  felhívja a tagállamokat, hogy értékeljék a 7. környezetvédelmi cselekvési program célkitűzései felé tett előrehaladásukat, és szükség esetén igazítsák ki tevékenységeik irányát; sürgeti a tagállamokat, hogy tegyék az eredményeket nyilvánosan hozzáférhetővé;

30.  felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy bármely új jogalkotási javaslat teljes mértékben valósítsa meg a 7. környezetvédelmi cselekvési program célkitűzéseit és intézkedéseit;

31.  felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa a civil társadalmi szervezetek aktív bevonását az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának értékelésébe;

32.  kéri, hogy az érintett uniós intézmények és ügynökségek helyezzék előtérbe a kutatást és az ismeretek hiányának felszámolását a következő területeken: környezeti küszöbértékek (fordulópontok), a körforgásos gazdaság paradigmája, a vegyi anyagok és a nanoanyagok kombinált hatása, a veszélyazonosítás módjai, a mikroműanyagok hatásai és a rendszerszintű kockázatok és más, egészséget meghatározó tényezők közötti kölcsönhatás, talaj- és földhasználat és idegenhonos inváziós fajok;

33.  üdvözli a környezetvédelmi politikák végrehajtásának felülvizsgálatát, amely az uniós környezetvédelmi jogszabályok és politika végrehajtásának javítását segítő pozitív mechanizmus, és hozzájárulhat a 7. környezetvédelmi cselekvési program végrehajtásának nyomon követéséhez, ahogyan azt a környezetvédelmi politikák végrehajtásának uniós felülvizsgálatáról szóló, 2017. november 16-i állásfoglalásában már hangsúlyozta; úgy véli, hogy a környezetvédelmi politikák végrehajtásának felülvizsgálatába minden lényeges szereplőt, köztük a civil társadalmat is be kell vonni, és hogy a felülvizsgálatnak le kell fednie a környezetvédelmi cselekvési program valamennyi kiemelt tematikus célkitűzését;

34.  kéri az Uniót és a tagállamokat, hogy gyorsan és határozottan hagyjanak fel a környezetet károsító tevékenységek állami támogatásával;

35.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák és hangolják össze erőfeszítéseiket az állatkísérletekkel szembeni alternatív módszerek fejlesztésének és ellenőrzésének előmozdítására, hogy ezek hozzájárulhassanak a 7. környezetvédelmi cselekvési program 5. sz. kiemelt célkitűzésének megvalósításához;

36.  sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek többet az uniós környezetvédelmi politikák kognitív és tudományos alapjainak fejlesztése érdekében, növelve az adatok hozzáférhetőségét a polgárok számára és előmozdítva a nyilvánosság tudományos kutatásba való bevonását;

37.  felhívja az uniós intézményeket és a nemzeti és adott esetben regionális kormányokat, hogy a szakpolitikák kialakítása és ellenőrzése során teljes mértékben használják ki a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt kockázatokkal kapcsolatosan rendelkezésre álló szaktudást;

38.  felhív a növényvédő szerek uniós engedélyezési rendszerének javítására, tudományos szakmai vizsgálatok alapján, teljes átláthatóságot biztosítva az emberi és környezeti kitettség mértékével és az egészségügyi kockázatokkal kapcsolatban; felhív a növényvédő szerek monitoringjára vonatkozó normák javítására és a felhasználásuk csökkentésére vonatkozó célkitűzések megerősítésére; tudomásul veszi a „Tiltsák be a glifozátot, és védjék meg az embereket és a környezetet a mérgező növényvédő szerektől!” európai polgári kezdeményezésről szóló, 2017. december 12-i bizottsági közleményt (C(2017)8414);

39.  elegendő anyagi és emberi erőforrást kér annak érdekében, hogy az uniós ügynökségek teljesíthessék küldetésüket és a legjobb tudományos adatokat, elemzést és bizonyítékokat bocsáthassák rendelkezésre;

40.  felhívja a Bizottságot, hogy gondoskodjon arról, hogy 2020-ra azonosítsák a nem toxikus környezetre vonatkozó célkitűzés eléréséhez szükséges hosszú távú intézkedéseket;

41.  kéri az érintett uniós ügynökségeket és a Bizottságot az előrehaladás ellenőrzésére használt mutatók mennyiségének növelésére és minőségének javítására; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy működjenek együtt új adatok előállításában és összegyűjtésében azzal a céllal, hogy új mutatókat hozzanak létre és javítsák a meglévőket;

42.  kéri, hogy a végrehajtás kérdése rendszeres napirendi pontként szerepeljen az elnökségi trió prioritásai között és programjaiban, továbbá évente legalább egyszer tárgyalják meg a Környezetvédelmi Tanácsban, esetleg egy végrehajtási tanácsban, amelyet egy másik fórum egészítene ki, amelyben a Parlament és a Régiók Bizottsága is részt vesz; felszólít együttes tanácsi ülések szervezésére az ágazatközi, horizontális problémák és a közös kihívások, valamint az esetlegesen felmerülő, határokon átnyúló hatásokkal rendelkező problémák megoldása érdekében;

43.  felszólít arra, hogy haladéktalanul fokozzák az uniós biodiverzitási stratégia teljes körű végrehajtását;

44.  sürgeti, hogy az infrastrukturális projektek – különösen a TEN-T-hez kapcsolódóak – teljes mértékben vegyék figyelembe a regionális szinten és a projekt szintjén jelentkező környezeti hatásokat; megállapítja, hogy fontos a különböző környezeti politikák közötti összhang; hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni a környezeti és a biodiverzitási szempontokat a vízerőművekből származó és a tengeri megújuló energia előállítását célzó infrastrukturális projektekben;

45.  sürgeti a tagállamokat, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a frissvíztartalékok felhasználásának és épségének megőrzésére, a 7. környezetvédelmi cselekvési programban e tekintetben foglalt részcél megvalósítási lehetőségével kapcsolatos bizonytalanság miatt; kéri a tagállamokat, hogy kiemelten orvosolják a felszíni vizek rossz állapotát, mivel az e területre vonatkozó célkitűzések 2020-ig valószínűleg nem megvalósíthatók; kéri a tagállamok illetékes hatóságait, hogy kezeljék a víztestekre nehezedő nyomást, szüntessék meg a vízszennyezés forrásait, hozzanak létre olyan területeket, ahol vízerőművet nem lehet létesíteni, és gondoskodjanak az ökológiai áramlások megtartásáról a vízfolyások teljes hosszában; kéri a Bizottságot, hogy ne halogassa a tagállamok által a vízügyi keretirányelv keretében elfogadott vízgyűjtő-gazdálkodási tervek második ciklusának megfelelőségértékelését;

46.  sürgeti a KAP további reformját a fenntartható élelmiszer-termelési és környezetvédelmi politikai célkitűzések harmonizálása érdekében, beleértve a biológiai sokféleséggel kapcsolatos célkitűzéseket, az élelmezésbiztonság jelenlegi és jövőbeni megóvása céljából; hangsúlyozza, hogy intelligens mezőgazdasági politikára van szükség, amely határozottan elkötelezett a talajhoz, a vízhez, a biológiai sokféleséghez, a levegőminőséghez, az éghajlat-politikai fellépéshez és a tájfeltételek megteremtéséhez kapcsolódó közjavak és ökoszisztéma-szolgáltatások biztosítása iránt; integrált politikát kér, amely célzottabb, ambiciózusabb, ám mégis rugalmas megközelítést követ, és amelynek keretében a mezőgazdasági ágazatnak nyújtott támogatást az élelmezésbiztonsághoz és a környezeti eredmények megvalósításához kötik; felhívja a tagállamokat, hogy az 1307/2013/EU rendelet(14) 46. cikkével összhangba ismerjék el az agrárerdészeti rendszert ökológiai jelentőségű területként; felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a KAP bármely jövőbeli felülvizsgálata során kapjanak megfelelő támogatást a környezeti szempontból előnyös gazdálkodási gyakorlatok;

47.  felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy fokozzák a környezeti kihívások megoldásainak elterjedését, különösen amennyiben már létezik műszaki megoldás, de azt még nem terjesztették el maradéktalanul, mint például az ammónia mezőgazdaságban való csökkentése esetében;

48.  felhívja a Bizottságot, hogy jelentős mértékben javítsa az uniós pénzeszközök mennyiségét, felhasználását és az azokkal való gazdálkodást a környezetvédelmi cselekvési program célkitűzéseivel összefüggésben; felhív az ellenőrzés, az átláthatóság és az elszámoltathatóság javítására; kéri, hogy az uniós költségvetésben általánosan érvényesítsék az éghajlat-politikai és egyéb környezetvédelmi szempontokat;

49.  felhívja a Bizottságot, hogy késedelem nélkül dolgozzon ki a fenntartható fejlesztési célok EU-ban való végrehajtására vonatkozó átfogó, mindenre kiterjedő keretstratégiát, amely valamennyi szakpolitikai területtel foglalkozik, és felülvizsgálati mechanizmust foglal magában a végrehajtás eredményességének értékeléséhez; kéri a Bizottságot, hogy vezesse be valamennyi új szakpolitika és jogszabály fenntartható fejlesztési célok szempontjából való ellenőrzését, és biztosítsa a fenntartható fejlesztési célok végrehajtása során a szakpolitikák maradéktalan koherenciáját;

50.  felhívja a Bizottságot, hogy a rendelkezésére álló összes eszközt – például a kötelezettségszegési eljárást is – kihasználva garantálja a hatályos uniós jog betartatását és biztosítsa, hogy a tagállamok maradéktalanul megfeleljenek a 7. környezetvédelmi cselekvési program célkitűzéseinek;

51.  üdvözli a Számvevőszék meglévő különjelentéseit és teljesítményellenőrzéseit, és felhívja a Számvevőszéket a környezetvédelmi cselekvési program szempontjából releváns olyan más területek további elemzésére, amelyekre a munkaprogramja eddig nem terjedt ki;

52.  felhívja a Bizottságot és a tagállami illetékes hatóságokat, hogy nyújtsanak megfelelő útmutatást annak érdekében, hogy az uniós alapok hozzáférhetőbbek legyenek többek között a helyi projektek számára is, különösen, ami a környezetbarát infrastruktúrát, a biológiai sokféleséget és a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelveket illeti;

53.  felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák a levegőminőséggel kapcsolatos jogszabályok teljes körű végrehajtását; felhívja a regionális hatóságokat, hogy biztosítsanak támogató keretet – különösen a városi tervezést és a helyi politikaformálást illetően – ahhoz, hogy valamennyi területen, de különösen a legrosszabb helyzetben lévő területeken javuljanak az egészségvédelemmel kapcsolatos eredmények;

54.  sürgeti az illetékes nemzeti és regionális hatóságokat, hogy fogadjanak el hiteles intézkedésekből álló átfogó terveket az uniós jogszabályok által a finom és az ultrafinom szálló porra vonatkozóan előírt napi és éves határértékek túllépése problémájának felszámolására olyan agglomerációkban, ahol rossz a levegőminőség; kiemeli, hogy mindez elengedhetetlen a 7. környezetvédelmi cselekvési program 2., 3. és 8. sz. kiemelt célkitűzésének megvalósításához;

55.  a következő intézkedéseket javasolja a levegőminőség városi területeken való javítása érdekében: alacsony kibocsátási zónák létrehozása; a közös gépkocsihasználati létesítmények és szolgáltatások előmozdítása; a nagymértékben szennyező járművek adókedvezményeinek fokozatos megszüntetése; „mobilitási költségvetések” bevezetése az alkalmazottak számára a céges autók alternatívájaként; olyan parkolási politikák alkalmazása, amelyekkel csökkenthető a forgalom a zsúfolt területeken; jobb infrastruktúra a kerékpározás ösztönzése érdekében, valamint a multimodális összeköttetések növelése és a kerékpározás biztonságának javítása; gyalogos övezetek létrehozása;

56.  fokozott várostervezést és infrastrukturális fejlesztést kér a megfelelő irányítási szinteken, annak érdekében, hogy az infrastruktúrát mihamarabb igazítsák hozzá az elektromos és a tiszta járművekhez (pl. töltőinfrastruktúra kialakítása), és megvalósítsanak olyan környezeti és egészségügyi előnyöket, mint például a hősziget hatás csökkentése és a fizikai aktivitás fokozása, például a zöld infrastruktúra bővítése, valamint az elhagyott vagy leromlott ipari övezetek helyreállítása révén; elismeri, hogy ezen intézkedések javítanák a levegőminőséget, szembe szállnának a szennyeződésből eredő betegségekkel és korai halálozással, és lehetővé tennék a kibocsátásmentes mobilitás felé való előrehaladást;

57.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a tisztességes intermodális versenyt és a fenntartható közlekedési módokra való áttérést;

58.  felhívja a Bizottságot, hogy az EUMSZ 192. cikkének (3) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelően legkésőbb 2019 végéig terjesszen elő a 2020 utáni időszakra szóló átfogó uniós környezetvédelmi cselekvési programot; kiemeli az átláthatóság és a demokratikus elszámoltathatóság fontosságát az uniós politika nyomon követése során, és ezért hangsúlyozza, hogy a következő környezetvédelmi cselekvési program tartalmazzon mérhető, eredményen alapuló köztes mérföldköveket;

59.  felhívja a következő Bizottságot, hogy a következő jogalkotási ciklus egyik kiemelt területét szentelje általában a fenntartható fejlődésnek, a környezet- és éghajlatvédelemnek és különösen a 7. környezetvédelmi cselekvési program és a soron következő, 8. környezetvédelmi cselekvési program célkitűzéseinek;

o
o   o

60.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Számvevőszéknek, az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL L 354., 2013.12.28., 171. o.
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0450.
(3) HL C 265., 2017.8.11., 65. o.
(4) HL C 35., 2018.1.31., 2. o.
(5) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0441.
(6) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0100.
(7) HL C 258. E, 2013.9.7., 115. o.
(8) Az Európai Parlament és a Tanács 2009/125/EK irányelve (2009. október 21.) az energiával kapcsolatos termékek környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról (HL L 285., 2009.10.31., 10. o.).
(9) Az Európai Parlament és a Tanács 66/2010/EK rendelete (2009. november 25.) az uniós ökocímkéről (HL L 27., 2010.1.30., 1. o.).
(10) Az Európai Parlament és a Tanács 1223/2009/EK rendelete (2009. november 30.) a kozmetikai termékekről (HL L 342., 2009.12.22., 59. o.).
(11) A Tanács 98/83/EK irányelve (1998. november 3.) az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről (HL L 330., 1998.12.5., 32. o.).
(12) Az EEA 2017. október 11-i 13/2017. sz. jelentése: „Levegőminőség Európában, 2017.”
(13) Az Európai Parlament és a Tanács 2002/49/EK irányelve (2002. június 25.) a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről (HL L 189., 2002.7.18., 12. o.).
(14) Az Európai Parlament és a Tanács 1307/2013/EU rendelete (2013. december 17.) a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 608. o.).


A nemek közötti egyenlőség uniós médiaszektoron belüli helyzete
PDF 464kWORD 66k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i állásfoglalása a nemek közötti egyenlőség uniós médiaszektoron belüli helyzetéről (2017/2210(INI))
P8_TA(2018)0101A8-0031/2018

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. és 23. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkére,

–  tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre(1),

–  tekintettel a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10-i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv)(2),

–  tekintettel a Bizottságnak a szülők és gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről, valamint a 2010/18/EU tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló 2017. április 26-i javaslatára (COM(2017)0253),

–  tekintettel a nők és a férfiak esélyegyenlőségére vonatkozó harmadik középtávú közösségi cselekvési programra (1991–1995) (COM(90)0449),

–  tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által elfogadott, a nők és a férfiak médiában és reklámokban való ábrázolásáról szóló 1995. október 5-i tanácsi állásfoglalásra(3),

–  tekintettel „A nemek közötti egyenlőséget célzó közösségi keretstratégia felé (2001–2005)” című, 2000. június 7-i bizottsági közleményre (COM(2000)0335),

–  tekintettel a nemekhez kötődő sztereotípiák társadalomban való felszámolásáról szóló 2008. június 9-i tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel „A nők döntéshozói szerepének erősítése a médiában” című 2013. június 24-i tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel a Tanács által 2011 márciusában elfogadott, a nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumra (2011–2020),

–  tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2006–2010-es, 2006. március 1-jei ütemtervre (COM(2006)0092),

–  tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2010–2015-ös, 2010. szeptember 21-i ütemtervre (COM(2010)0491),

–  tekintettel a Bizottság „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című, 2015. december 3-i munkadokumentumára (SWD(2015)0278),

–  tekintettel a reklámokban a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésről szóló, 1997. július 25-i állásfoglalására(4),

–  tekintettel a marketingnek és a hirdetéseknek a nők és férfiak közötti egyenlőségre gyakorolt hatásáról szóló, 2008. szeptember 3-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel „A nemi sztereotípiák felszámolásáról az EU-ban” című, 2013. március 12-i állásfoglalására(6),

–  tekintettel „A nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak erősítése a digitális korban” című 2016. április 28-i állásfoglalására(7),

–  tekintettel a munka és magánélet közötti egyensúly szempontjából kedvező munkaerőpiaci körülmények megteremtéséről szóló, 2016. szeptember 13-i állásfoglalására(8),

–  tekintettel a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (a foglalkoztatási egyenlőségről szóló irányelv) alkalmazásáról szóló, 2016. szeptember 15-i állásfoglalására(9),

–  tekintettel a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetése és megelőzése érdekében egy uniós stratégia szükségességéről szóló 2017. június 14-i állásfoglalására(10),

–  tekintettel a munkakörülményekről és a bizonytalan foglalkoztatásról szóló 2017. július 4-i állásfoglalására(11),

–  tekintettel „A nők magán- és közszférán belüli gazdasági szerepvállalásának növeléséről az EU-ban” című 2017. október 3-i állásfoglalására(12),

–  tekintettel a szexuális zaklatás és bántalmazás ellen az Unióban folytatott küzdelemről szóló 2017. október 26-i állásfoglalására(13),

–  tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a nemek közötti egyenlőségről és a médiáról szóló, 2013. július 10-i ajánlására,

–  tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének „A nők ábrázolása a reklámokban” című, 2002. április 24-i 1555. sz. ajánlására,

–  tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének „A nők ábrázolása a reklámokban” című, 2007. június 26-i 1799. sz. ajánlására,

–  tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a nemek közötti egyenlőség audiovizuális szektoron belüli helyzetéről szóló, a tagállamokhoz intézett 2017. szeptember 27-i ajánlására,

–  tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) „A pekingi akcióplatform uniós tagállamokon belüli végrehajtásának felülvizsgálata: a nők és a média – a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása a médiaszervezetek döntéshozatalában” című 2013. évi tanulmányára,

–  tekintettel az 1995 szeptemberében Pekingben rendezett, a nők helyzetéről szóló negyedik világkonferencián elfogadott nyilatkozatra és cselekvési platformra, valamint annak mellékleteire,

–  tekintettel az Európa Tanács „Média és a nőkről alkotott kép” című 2013. évi jelentésére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A8-0031/2018),

A.  mivel a nők és férfiak közötti egyenlőség az Európai Unió alapvető elve, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkében foglaltak szerint, amely rögzíti, hogy az Unió tevékenységeinek folytatása során törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítására; mivel a nemek közötti egyenlőség előmozdítására irányuló uniós politikák hozzájárultak számos európai polgár életének javulásához;

B.  mivel a média negyedik hatalmi ágként működik, képes a közvélemény befolyásolására, illetve végső soron alakítására; mivel a média a demokratikus társadalmak egyik sarokköve, és mint ilyen, kötelessége biztosítani az információszabadságot, a vélemények sokszínűségét és a médiapluralizmust, elősegíteni az emberi méltóság tiszteletben tartását, valamint – többek között diverzifikált társadalmi modellek bemutatása révén – küzdeni a megkülönböztetés és egyenlőtlenség valamennyi formája ellen; mivel erre fel kell hívni a médiaszervezetek figyelmét;

C.  mivel az 1995-ben Pekingben rendezett, a nők helyzetéről szóló negyedik világkonferencia elismerte, hogy a nők és a média közötti kapcsolat fontos a nők és a férfiak közötti egyenlőség eléréséhez, és két stratégiai célt foglalt a pekingi cselekvési platformba:

   a) a véleménynyilvánítás és a döntéshozatal tekintetében a nők médiában és új kommunikációs technológiákban, illetve ezeken keresztül való részvételének, illetve részvételi lehetőségének fokozása,
   b) a nők kiegyensúlyozott, sztereotípiáktól mentes ábrázolásának előmozdítása a médiában;

D.  mivel a nők és a férfiak médián belüli uralkodó megjelenítése egyenlőtlen képviseletet eredményezhet különböző területeken, többek között politikai, gazdasági, társadalmi, tudományos, vallási és kulturális területeken, illetve a sportban, mivel a férfiak főként aktív társadalmi szerepben, a nők viszont inkább passzív szerepben jelennek meg; mivel a nőkről és a férfiakról alkotott képet befolyásoló különféle sztereotípiákon belül különösen gyakori a női test szexualizációja, ami még nyilvánvalóbb a bulvárújságírás és a reklámok esetében; mivel az erőszak erotizálása és a nők tárgyiasítása a médiában negatívan befolyásolja a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáért folytatott harcot; mivel a nemi sztereotípiákat gyakran kombinálják más, a megkülönböztetés valamely formájával együtt járó sztereotípiákkal;

E.  mivel a média jelentősen befolyásolja, hogy hogyan alakulnak és fejlődnek a nőkre és férfiakra érvényes társadalmi és kulturális nemi normák, és a test sztereotipikus megjelenítése, illetve a férfiasságról és nőiességről alkotott elképzelések révén jelentős befolyást gyakorol a nézőkre, például azáltal, ahogy a nők reklámokban megjelenő ábrázolása vagy termékek potenciális fogyasztókat célzó reklámjai tovább erősíthetik a hagyományos nemi normákat; mivel azokban az esetekben, amikor a média továbbra is sztereotip módon ábrázolja a nőket és a férfiakat, így az LMBTI személyeket is, az emberek gyakran jogosnak érzik ezeket a megjelenítéseket, ennélfogva rendkívül nehéz vagy lehetetlen ezeket megkérdőjelezni;

F.  mivel napjaink társadalmaiban a médiakörnyezeten belül jelentős szerepet játszik a reklámipar, amely olyan képeket és gondolatokat közvetít, amelyek az érzelmeinkre hatnak és ezáltal alakíthatják értékrendünket, attitűdünket és világképünket; mivel a reklámok a nemek torz ábrázolása révén hozzájárulnak a szexizmushoz és újratermelik a diszkriminációt, mivel egy reklám diszkriminatívnak, illetve szexistának tekinthető, amennyiben az egyik nemet lekezelő, sértő módon vagy kevésbé hozzáértőnek, kevésbé intelligensnek vagy alacsonyabbrendűnek ábrázolja;

G.  mivel az új technológiák átalakítják a hagyományos médiaüzleti modelleket; mivel az audiovizuális ágazat rendkívül fontos gazdasági értékkel bír, és önmagában közvetlenül több mint egymillió embert foglalkoztat az Unióban; mivel az új online kommunikációs és multimédiás rendszerek megkívánják a felügyeleti mechanizmusok kiigazítását, európai és nemzeti szinten és az önszabályozás szintjén egyaránt, az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvről folytatott tárgyalások eredményétől függetlenül;

H.  mivel mind a nők, mind pedig a férfiak nézőpontját egyenlő mértékben figyelembe kell venni a társadalmi valóság valamennyi területére vonatkozó teljes és differenciált kép kialakításához; mivel fontos, hogy hogy ne hagyjuk veszni azokat a képességeket és készségeket, amelyekkel a nők hozzájárulhatnak ahhoz, hogy információkat és tényeket közöljenek, illetve véleményeket fogalmazzanak meg a médiában a nőkre váró kihívásokkal kapcsolatban, ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a nőket nem lehet homogén csoportként kezelni;

I.  mivel a médiakommunikációban – elektronikus, nyomtatott, vizuális és audio – folyamatosan megjelenített, a nőkről szóló negatív és megalázó képeket meg kell változtatni; mivel a nemek közötti egyenlőtlenség a média által közvetített nyelvezet és képek révén is kialakul és újratermelődik; mivel a gyermekek már nagyon fiatalon szembesülnek a nemek közötti egyenlőtlenséggel a televíziós sorozatok, programok, beszélgetések, játékok, videojátékok és reklámok által támogatott szerepmodellek révén; mivel a nemi szerepek a gyermek- és kamaszkori szocializáció során formálódnak, ezért az emberekre egész életük folyamán kihatnak; mivel a médiaszakemberek oktatása és képzése hathatós eszköz a sztereotípiák elleni küzdelemhez és annak felszámolásához, valamint a tájékoztatáshoz és az egyenlőség előmozdításához;

J.  mivel 2015-ben az EU-28-ban az újságíró és kommunikációs diplomát szerzők 68%-a nő volt(14), miközben az EU-28 2008–2015 időszakra vonatkozó foglalkoztatási adatai azt mutatják, hogy a médiaszektorban foglalkoztatott nők aránya folyamatosan 40% körül mozog;

K.  mivel az EU 28 tagállamában a döntéshozatalban részt vevő nők aránya a médiában 32%, ami még mindig a nemek közötti egyensúlyi arány alatt van (40%–60%), míg a nők aránya az igazgatótanácsi elnökök között 22%(15);

L.  mivel a bérek és a nyugdíjak terén fennálló egyenlőtlenség állandó probléma az EU-ban, és nyilvánvaló számos különböző ágazatban, így a médiában is, ahol a nemek közötti bérkülönbség 17%;

M.  mivel a nők továbbra is különböző okok miatt üvegplafonba ütköznek a médiában, és adott esetben nem egyenlőek az esélyeik az előléptetésre és szakmai előmenetelre, többek között egy olyan szervezeti kultúra eljárásaiból fakadóan, amelyek nem kedveznek a munka és a magánélet közötti egyensúly kialakításának a versenykörnyezet, a stressz miatti hajszoltság, a rugalmatlan határidők és a hosszú munkanapok miatt; mivel a nők a felsővezetői pozíciókban való alulreprezentáltságuk miatt kevesebb döntéshozói hatáskörrel rendelkeznek a hírgyártásban;

N.  mivel a médiaszervezetek a tagállamokban a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó saját szakpolitikákat alakíthatnak ki, minek következtében számos eltérő gyakorlat alakul ki az Unióban: van, ahol a médiatartalomra vonatkozó rendkívül átfogó szakpolitikai keretek vannak, illetve a döntéshozó szervezetekben egyenlő képviseletet biztosítanak a férfiaknak és nőknek, és van, ahol egyáltalán nem alkalmaznak ilyen szakpolitikákat;

O.  mivel kutatások szerint a híradások csupán 4%-a mentes a sztereotipikus ábrázolásoktól; mivel a nők csupán a hírekben hallott vagy olvasott személyek 24%-át teszik ki(16); mivel kutatások szerint mind az online, mind az offline hírforrások csupán mintegy 37%-a származik nőktől, és ez a helyzet az elmúlt tíz évben semmiféle javulást nem mutatott(17); mivel a nőket leggyakrabban arra kérik meg, hogy véleményüket (41%) vagy személyes tapasztalatukat (38%) osszák meg, és ritkán idézik őket szakértőként (a hírek mindössze 17%-ában); mivel a kutatások azt is kimutatták, hogy öt szakértőből vagy kommentátorból mindössze egy nő (18%)(18);

P.  mivel a nők aránytalanul alulreprezentáltak a hírekben és az információs médiumokban, és még kevésbé láthatóak a sport, a politika, a gazdaság és a pénzügyek területén, függetlenül attól, hogy a tagállamokban számos különböző médiaorgánum működik; mivel a történelem nőalakjai szinte egyáltalán nincsenek jelen a vonatkozó médiatartalomban, például az életrajzi dokumentumfilmekben;

Q.  mivel a nők férfiakéval azonos szintű részvétele a riporttartalmakban, illetve információforrásként nemcsak a képviselet miatt rendkívül fontos, hanem az esélyegyenlőség, valamint szakértelmük és tudásuk elismerése érdekében is; mivel a pénzügyi korlátok és a munkafeltételek – többek között a munkahelyek bizonytalansága és a szakmai tapasztalat szintje, valamint az információ egyre gyorsabb áramlása és az egyre inkább üzleti jellegű gondolkodásmód – az európai média esetében akadályozzák a nemekkel kapcsolatos kérdések iránt felelős hozzáállást;

R.  mivel vannak olyan nők, akik magas szakmai színvonalon dolgoznak a médiában, köztük ismert filmkészítők, újságírók és riporterek, akik, noha a férfiakkal egyenlő szinten teljesítenek, jobban ki vannak téve a nemi alapú erőszaknak és a munkahelyi diszkriminációnak, és nem ugyanolyan szintű elismerésben részesülnek, mint férfi kollégáik;

S.  mivel a közösségi médiát használó nőknek egyre növekvő mértékű zaklatásban van részük; mivel ez a zaklatás elhallgattathatja a nőket, és gyengíti társadalmi részvételüket; mivel a világszerte gyűjtött adatok azt mutatják, hogy a médiában dolgozó nők fele tapasztalt már szexuális zaklatást, egynegyedük tapasztalt fizikai erőszakot, és háromnegyedük tapasztalt megfélemlítést, fenyegetést vagy bántalmazást(19); mivel növekszik az aggodalom a nők és lányok elleni internetes erőszakkal kapcsolatban, és az Unióban a becslések szerint 15 éves kora óta minden tizedik nő tapasztalt már valamilyen formában internetes erőszakot; mivel uniós szinten nincsenek adatok és kutatások a nők és lányok ellen irányuló internetes erőszakra vonatkozóan; mivel a lelki és a szexuális zaklatás az emberi jogok megsértésének minősül; mivel a médiának, valamint a nemzeti és nemzetközi szabályozó szerveknek szabályokat – többek között szankciókat – kell megállapítaniuk, amelyeket a médiaszervezeteknek az ilyen ügyek kezelésében alkalmazniuk kell;

T.  mivel az oknyomozó újságírónők különösen nagy mértékben ki vannak téve az erőszaknak és gyakran válnak halálos kimenetelű támadások áldozataivá, mint azt Veronica Guerin és Daphne Caruana Galizia esete is bizonyítja;

U.  mivel az Európai Női Audiovizuális Hálózat (EWA) tanulmánya szerint(20) a vizsgált hét európai országban csak minden ötödik filmet rendezett nő, és a finanszírozási források túlnyomó többsége olyan filmekre jut, amelyeket nem nők rendeztek, noha a filmművészeti iskolák végzőseinek mintegy fele nő;

V.  mivel a médiavállalatoknak önszabályozási rendszereket és magatartási kódexeket kell elfogadniuk, amelyek a nemek közötti egyenlőséget védő és előmozdító eljárási normákat és kritériumokat tartalmaznak a szakmai előmenetellel és a médialefedettséggel kapcsolatban; mivel ezeket az önszabályozási és magatartási kódexeket az ágazat szakszervezeteivel együttműködésben kellene kialakítani, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó világos politikát követve;

A nők jelenléte a médiában

1.  rámutat, hogy bár a nők a felsőfokú végzettség szintjén ezen a területen a munkaerő jelentős részét alkotják, a vezetői és felsővezetői szinteken alulreprezentáltak; úgy véli, hogy mind az állami, mind a magán médiaszolgáltatók felelősek azért, hogy biztosítsák a nők és férfiak közötti egyensúlyt, és megakadályozzanak mindenfajta hátrányos megkülönböztetést; felhívja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki szakpolitikai ösztönzőket annak érdekében, hogy csökkentsék a nők vezetői pozíciókba és vezetői szerepbe kerülése előtt álló akadályokat a médiaorgánumokban;

2.  sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a nők képviselete az Unión belül a közmédiában általánosságban alacsony, mind a stratégiai, mind pedig az operatív jellegű magas szintű pozíciókban, illetve az igazgatótanácsokban (2017-ben 35,8% a vezető pozíciót betöltő, 37,7% a nem vezető beosztású és 33,3% az igazgatótanácsi tagságot betöltő nők aránya)(21);

3.  emlékeztet arra, hogy a pekingi akcióplatform nők médián belüli szerepére vonatkozó kritikus területeinek nyomon követése céljából az EIGE a következő mutatókat dolgozta ki:

   a médiaszervezetek döntéshozó pozícióiban, valamint igazgatóságában helyet foglaló nők és férfiak aránya az EU-ban;
   a médiaszervezetek igazgatóságában helyet foglaló nők és férfiak aránya az EU-ban;
   a nemek közötti egyenlőség médiaszervezeteken belüli előmozdítását célzó politikák;

4.  emlékeztet arra, hogy noha az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv kimondja, hogy célkitűzései tagországi szinten nem érhetők el megfelelő mértékben, és azok uniós szinten jobban teljesíthetők, nem tartalmaz hivatkozást a médiaszervezeteken belüli egyenlő képviseletre vonatkozóan;

5.  megjegyzi, hogy noha jelenleg nem megfelelő a nők képviselete a közmédiában, még mindig nagyobb a valószínűsége, hogy ott magas szintű pozíciókra felveszik vagy előléptetik őket, mint a magánkézben lévő médiaorgánumokban(22);

6.  felhívja a tagállamokat és a médiaszervezeteket, hogy támogassák ösztönző intézkedések bevezetését, és dolgozzanak ki ilyen intézkedéseket – ideértve a kvótákat is –valamint hogy e szervezeteken belül fektessenek nagyobb hangsúlyt az ilyen törekvések nyomon követésére; felhívja a Bizottságot, hogy fokozza erőfeszítéseit annak érdekében, hogy újraindítsák a Nők az igazgatóságban irányelv folyamatát, amelyet a Tanács 2013 óta visszatart;

7.  tudomásul veszi, hogy a médiaágazatban hagyománya van mind a szabadúszók, mind pedig az állandó alkalmazottak foglalkoztatásának, illetve hogy a folyamatos digitalizáció a hagyományos példányszám és a reklámbevételek csökkenéséhez vezetett, ami hatással van az ágazatban kínált munkaszerződések típusára; megállapítja továbbá, hogy a nők az egész munkaerőpiacon felülreprezentáltak számos atipikus munkavégzési formában; megjegyzi, hogy a médiaágazatra nehezedő, a gazdasági életképesség fenntartására irányuló egyre növekvő nyomás valószínűleg egyre több ilyen típusú szerződést fog eredményezni;

8.  úgy véli, hogy e sztereotípiák negatív szociális környezetet teremthetnek a nők számára, és hozzájárulhatnak a nemi alapon történő megkülönböztetéshez a munkahelyen; megjegyzi, hogy a pozitív szociális környezet fontos szerepet játszik abban, hogy a munkavállalók megbirkózzanak a magas szintű munkaterheléssel;

9.  emlékeztet arra, hogy a médiaszervezeteknek jogában áll meghatározni az alkalmazottaik – férfiak és nők – számára kijelölt szerepeket, azonban felszólítja őket, hogy ezt a személyes méltóság és szakmai minőség maradéktalan tiszteletben tartása mellett tegyék; felhívja a figyelmet ezzel kapcsolatban arra az aggasztó jelenségre, hogy azokat a riporternőket tartják a televíziózásra alkalmasabbnak, akiket elképzeléseik szerint a nézők vonzóbbnak találnak, és ahogy ezek a riporterek idősebbekké válnak, fiatalabb kollégákat ültetnek a helyükre;

10.  elítéli továbbá a szexuális zaklatás és a más típusú bántalmazások széles körű előfordulását, különösen az online játékokban és a közösségi médiában, és arra ösztönzi a médiavállalatokat, hogy hozzanak létre olyan biztonságos környezetet, amely reagál a zaklatás eseteire; ezért különböző intézkedéseket szorgalmaz, többek között tájékoztató kampányokat, a jogsértőkkel szembeni fegyelmi szankciókra vonatkozó belső szabályok bevezetését, valamint ezen gyakorlatok áldozatainak pszichológiai és/vagy jogi támogatását, a munkahelyi és az online környezetben történő megfélemlítés és szexuális zaklatás megelőzése és leküzdése érdekében;

11.  erőteljesen elítéli a jelentős politikai és bűnügyi témákról rettenthetetlenül beszámoló női újságírók elleni támadásokat, és az újságírók védelme és biztonsága érdekében a lehető legkomolyabb intézkedések megtételére szólít fel;

12.  sürgeti az állami, illetve a magánkézben lévő médiaorgánumokat, hogy fogadjanak el belső szabályzatokat, például az esélyegyenlőségre és a sokszínűségre vonatkozó politikákat, többek között zaklatás elleni intézkedéseket, az anyasági vagy szülői szabadságra vonatkozó szabályokat, olyan rugalmas munkafeltételeket, amelyek lehetővé teszik a munka és a magánélet közötti egyensúly kialakítását, amely a nők és férfiak számára egyaránt lehetővé teszi a szülői szabadságot, ösztönözve a férfiakat, hogy ők is éljenek ezzel a lehetőséggel, biztosítva a gyermekgondozás egyenlő megosztását, valamint a mentori és vezetőképzési programokat, a távmunka és a rugalmas munkavégzés igénybe vételét mind a nők, mind a férfiak számára, önkéntes alapon és a szakmai előmenetel sérelme nélkül;

13.  nyomatékosan kéri, hogy a médiaorgánumok tartsák tiszteletben a nők és a férfiak anyasági, apasági, illetve szülői szabadság igénybevételéhez való jogát; emlékeztet arra, hogy a várandós nőket semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érheti állapotuk miatt, és nem tagadható meg nőktől állás amiatt, hogy gyermekvállalás mellett dönthetnek; ösztönzi a médiaszervezeteket és szabályozó hatóságokat, hogy hozzák nyilvánosságra a nemek közötti bérszakadékot, vezessenek be a bérek átláthatóságára vonatkozó kötelezettségeket, valamint kötelező érvényű intézkedések révén ültessék át a gyakorlatba az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvet;

14.  javasolja, hogy a médiaszervezetek hozzanak létre a különböző, különösen a nők által alulreprezentált szakterületeken tevékenykedő női szakértőkből álló adatbázisokat, és adott esetben használják azokat; szorgalmazza továbbá, hogy az összes lehetséges médiatartalom tekintetében nemek szerinti adatgyűjtést folytassanak;

15.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a média és az új kommunikációs technológiák révén növeljék a nők részvételét a véleménynyilvánítás terén és a döntéshozatalban;

16.  úgy véli, hogy minden médiában dolgozó javát szolgálhatja a nők munkahelyi helyzetének általános javulása; úgy véli azonban, hogy ez a javulás idáig nem bizonyult elegendőnek, és hogy továbbra is vannak egyenlőtlenségek; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak és a Bizottságnak elő kell mozdítaniuk és biztosítaniuk kell az egyenlő bérezés elvét az EUMSZ 157. cikkének megfelelően, többek között a nemek közötti bérszakadék és a nyugdíjszakadék elleni küzdelem, a bizonytalan foglalkoztatás csökkentése(23), a hozzáférhető és megfizethető gyermekgondozáshoz való hozzáférés, illetve a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly biztosítása és a kollektív tárgyaláshoz való jog biztosítása révén;

17.  kitart amellett, hogy a médiaorgánumoknak sürgősen át kell ültetniük a gyakorlatba az „egyenlő munkáért egyenlő bér” politikáját, így a bérek átláthatóságára vonatkozó kötelezettségeket is, és lehetővé kell tenniük, hogy a nők azonos feltételek mellett ugyanolyan előmeneteli és képzési lehetőségekben, illetve egyéb jellegű kiegészítő juttatásokban részesülhessenek, mint a férfiak;

18.  tudomásul veszi a munkahelyi női tanácsok és női egyenjogúsággal foglalkozó munkatársak pozitív szerepét; szorgalmazza a nemek közötti egyenlőség médián belüli horizontális humánerőforrás-politikaként történő előmozdítását; úgy véli, hogy a médiában a nők egyenlőségének valamennyi – és különösen döntéshozói – szinten való megvalósításához munkavállaló-centrikus szervezeti kultúrára és a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő felsővezetői testületre van szükség; javasolja a nemzeti szabályozó testületeknek és a médiaszervezeteknek, hogy kövessék a férfiak és nők egyenlő díjazása elvének az átláthatóság révén történő megerősítéséről szóló 2014/124/EU bizottsági ajánlást(24), hogy dolgozzanak ki útmutatást a tisztességes kiválasztási eljárásokra vonatkozóan, hogy átfogó egyenlőségi szabályzatokat hozzanak létre, kiterjedve a médiatartalmakra és biztosítva a nők előmenetelét a döntéshozó testületekben, valamint dolgozzanak ki a munkahelyi zaklatásokkal foglalkozó, belső eljárásokat; felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is kövesse nyomon a 2006/54/EK irányelv helyes alkalmazását és érvényesítését, amely a nemi alapú megkülönböztetést érintő ügyekben megfordítja a bizonyítás terhét;

A médiatartalom és a nők

19.  hangsúlyozza, hogy a média fontos szerepet tölt be a társadalmi változás előidézésében és a közvélemény alakításában, és felhívja a tagállamokat, hogy támogassák a nemek közötti egyenlőségről szóló tartalmak megjelenését az állami médiában; felhívja a figyelmet arra, hogy a szexista és a nemeket sztereotip módon megjelenítő médiatartalmakra vonatkozó szabályozási intézkedések mindeddig a tagállamok hatáskörébe tartoztak; emlékeztet arra, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv értelmében tiltott a nemi alapon történő megkülönböztetés a médiában; hangsúlyozza továbbá, hogy noha a szabályozó intézkedések a tagállamok hatáskörébe tartoznak és a véleménynyilvánítás alapelvét érintő megfontolások tárgyát képezik, a szerkesztői szabadság semmilyen körülmények között nem szolgálhat ürügyként a nők és az LMBTI-személyek lealacsonyító ábrázolásának ösztönzésére vagy legitimálására; kéri a tagállamokat, hogy a fent említett szabadságok biztosítása érdekében szabályozzák a káros online tartalommal rendelkező videojátékok és a pornográfia elérhetőségét az interneten;

20.  hangsúlyozza, hogy a gazdasági érvek nem jelenthetnek kifogást arra, hogy fenntartsák a nemi sztereotípiákat a médiatartalmakban;

21.  hangsúlyozza, hogy az erőszakos és szexista médiatartalmak negatív hatással vannak a nőkre és társadalmi részvételükre; aggodalmának ad hangot a kereskedelmi csatornák olyan audiovizuális tartalmaival kapcsolatosan, amelyek károsan befolyásolják a gyermekek és a fiatalok mentális és fizikai állapotát; arra ösztönzi az érintett feleket és a hatóságokat, hogy foglalkozzanak az olyan reklámok kérdésével, amelyek közvetetten táplálkozási zavarokat, például anorexiát idézhetnek elő, és tegyenek lépéseket a különösen kiszolgáltatott személyek, köztük a lányok és nők ilyen tartalmakkal szembeni védelme érdekében;

22.  hangsúlyozza, hogy a családtervezéssel, a szexuális és reproduktív jogokkal, az anyák és a gyermekek egészségével és az oktatással kapcsolatos médiatartalmakkal – beleértve a reklámokat is – a férfiakat és a nőket egyaránt meg kell célozni;

23.  kiemeli a médiaműveltség, illetve annak fontosságát, hogy az összes érintett fél részt vehessen a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő média-oktatási kezdeményezésekben azzal a céllal, hogy a fiatalokat a kritikus gondolkodáshoz szükséges készségek elsajátítására ösztönözzék, illetve segítsék őket a szexista ábrázolások, a diszkrimináció, a nemi alapú erőszak, az internetes megfélemlítés, a gyűlöletbeszéd és valamely személy neme, nemi identitása, nemi önkifejezése, szexuális irányultsága vagy nemi jellege által motivált erőszak felismerésében és az ezekkel szembeni felszólalásban; kiemeli, hogy megelőző intézkedésekre van szükség, többek között titkosításra és szülői ellenőrzésre a biztonságosabb internethasználat, illetve a digitális és médiaműveltség biztosítása érdekében; felhívja a figyelmet arra, hogy a hirdetésekben, illetve egyéb médiatermékekben megjelenő nemi sztereotípiák befolyásolhatják a gyermekek szocializációját, következésképpen az önmagukról, családtagjaikról és a külvilágról alkotott képüket; rámutat, hogy a hirdetések hatékony eszközként szolgálhatnak a sztereotípiák, így a nemi sztereotípiák és az LMBTI-személyek elleni sztereotípiák megkérdőjelezésében; kéri ezért, hogy a diszkrimináció leküzdése és a nemek közötti egyenlőség, illetve az LMBTI-személyek egyenlőségének elősegítése érdekében kapjon nagyobb hangsúlyt a szakmai képzés és az oktatási tevékenység;

24.  ajánlja, hogy az olyan „puha intézkedések”, mint a nemek közötti egyenlőségi tervek vagy iránymutatások, kapjanak még nagyobb hangsúlyt a médiaszervezetekben, és azt tanácsolja, hogy ezek a protokollok jelöljék ki a normákat a nők reklámokban, hírekben, riportokban, gyártásban vagy műsorszolgáltatásban való pozitív ábrázolásához, és terjedjenek ki valamennyi érzékeny tartalmi területre, úgymint a hatalom és a tekintély, a szakértelem, a döntéshozatal, a szexualitás, az erőszak, valamint a szerepek sokféleségének ábrázolása és a szexizmustól mentes kifejezésmód használata; arra ösztönzi továbbá a közszolgálati és a kereskedelmi médiát, hogy a társadalmi sokszínűség képviselete érdekében az összes tartalomban érvényesítsék a nemek közötti egyenlőséget, és fogadjanak el a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó terveket;

25.  javasolja, hogy a média és kommunikáció területén illetékes hatóságok határozzák meg a nők és lányok sztereotípiáktól mentes ábrázolását biztosító feltételeket, többek között biztosítsanak lehetőséget a sértő tartalom eltávolítására vagy felfüggesztésére; javasolja továbbá, hogy a szakmai szervezetek, például az egyenlőséggel foglalkozó nemzeti testületek és a nőjogi szervezetek vegyenek részt e szabályozások végrehajtásának nyomon követésében;

26.  emlékeztet arra, hogy a tagállamoknak minden megfelelő eszközzel szavatolniuk kell, hogy a média – az online médiát és a reklámokat is beleértve – ne közvetítsen semmilyen erőszakra vagy gyűlöletre való uszítást valamely személlyel vagy személyek csoportjával szemben; hangsúlyozza, hogy az EIGE-vel együttműködve nemek szerint bontott adatokat kell gyűjteni és kutatásokat kell végezni a nők és lányok – beleértve az LMBTI-személyek közé tartozó nők és lányok – elleni internetes erőszak, online szexuális zaklatás, fenyegetések, szexista megjegyzések és gyűlöletbeszéd kezelése érdekében; hangsúlyozza, hogy különös figyelmet kell fordítani az arra irányuló képzésre, hogy a média hogyan számoljon be a nemi alapú erőszakról, ideértve az LMBTI-személyek elleni erőszakot is; javasolja, hogy nyújtsanak a nemek médiatartalmakban való megjelenítésével kapcsolatos továbbképzéseket a médiában dolgozó szakemberek – köztük a vezető beosztásúak – számára; javasolja a nemek közötti egyenlőség témájának az újságírói és kommunikációs képzések és posztgraduális képzések képzési moduljaiba történő felvételét;

27.  felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy magatartási kódexek révén mozdítsák elő a médián belüli önszabályozást és társszabályozást;

Példák a bevált gyakorlatokra

28.  lelkesen üdvözli a tagállamokban alkalmazott bevált gyakorlatok számos példáját, többek között az alábbiakat: médiakampányok, konkrét jogszabályok, díjak és antidíjak a sztereotipikus és szexista hirdetések kategóriájában, női szakértők adatbázisa, képzések az ágazatban dolgozó szakemberek számára, továbbá médiaszervezetek egyenlőségre vonatkozó tervei, magatartási kódexek és az esélyegyenlőségre és sokszínűségre vonatkozó politikák, továbbá az egyes nemek médiaszabályozó hatóságok irányító szerveiben való képviseletére vonatkozó minimumküszöbök meghatározása;

29.  arra ösztönzi a tagállamokat, hogy támogassák az olyan kampányokat, mint például a belga Expertalia eszköz, a cseh „Szexista disznó” díj vagy a svéd #TackaNej („Kösz, nem”) kezdeményezés; felkéri a tagállamokat, hogy rendszeres időközönként folytassanak tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányokat a médiában megjelenő, nemi alapon megkülönböztető tartalmakra vonatkozóan; továbbá rendszeresen tegyenek közzé jelentéseket a nemek közötti egyenlőség médián belüli alakulásáról; felszólítja a Bizottságot, hogy különítsen el olyan alprogramokra szánt forrásokat, amelyek a nők médiaipari előmenetelére összpontosítanak, és támogassa a médiaszövetségeket és hálózatokat abban, hogy állami és ágazati figyelemfelkeltő kampányokat indítsanak; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy hozzon létre európai uniós díjat a médiával kapcsolatos tanulmányokat folytató felsőoktatási hallgatók számára a nemek közötti egyenlőség témájához kapcsolódó dolgozatokért;

30.  felkéri a társadalmi szervezeteket, hogy alakítsanak ki kommunikációs stratégiákat, a hagyományos média és az online média vonatkozásában egyaránt, szélesítve ezáltal a médiában megjelenő témák befolyásolásának és nyomon követésének lehetőségeit;

További ajánlások

31.  felhívja a tagállamokat, hogy az egyenlőséggel foglalkozó szervekkel együttműködve teljes mértékben hajtsák végre a nemek közötti egyenlőség előmozdítását szolgáló meglévő jogszabályokat és ösztönözzék arra a szabályozó testületeket, hogy fordítsanak figyelmet a nők jelenlétére és előmenetelére, illetve a sztereotípiáktól mentes médiatartalmakra; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy rendszeresen értékeljék a fent említett területeket és – amennyiben még nem tették meg – dolgozzanak ki a sztereotípiáktól mentes médiatartalmakra összpontosító jogszabályokat; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak szerepük van abban, hogy közszolgálati feladatuk ellátása érdekében saját hatáskörükön belül jobban kihasználják a médiában rejlő erőforrásokat, egyben nemi szempontból kiegyensúlyozottabb és demokratikusabb társadalmat jelenítsenek meg;

32.  felhívja a Bizottságot, hogy végezzen további kutatásokat a nőknek a vezető médiapozíciókban való részvételére vonatkozóan; elismerését fejezi ki az EIGE e területen végzett munkája iránt, és arra ösztönzi, hogy továbbra is dolgozzon ki erre a területre – többek között a nők döntéshozatalban való jelenlétére, a nők munkakörülményeire, valamint a nemek közötti egyenlőség médiatartalmakban való megjelenítésére – vonatkozó mutatókat és azokat kísérje figyelemmel, egyben fordítson figyelmet az új közösségi médiatechnológiákra a közösségi médiában a nemi alapú erőszak és zaklatás megelőzésére irányuló módszertanok kidolgozása érdekében;

33.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsanak támogatást a nemek közötti egyenlőség médiabeli előmozdításának területén tevékenykedő nőszervezeteknek, ideértve az olyan nőket és lányokat támogató szervezeteket, akik nemi alapú erőszak, interszekcionális megkülönböztetés vagy szexuális zaklatás áldozatai, és mozdítsák elő azokat;

34.  felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre olyan cselekvési programokat, amelyek biztosítják a nők bevonását a nemek közötti egyenlőség szempontjait figyelembe vevő hatékony és eredményes politikák és programok tervezésébe és végrehajtásába a médiaszervezeteken belül;

35.  felhívja a tagállamokat olyan programok kidolgozására, amelyek javítják a nők készségeit a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika (STEM) tárgyakban, amelyek fontosak a médián belüli, inkább technikai jellegű álláskörök, például az audiovizuális és hangtechnikusi állások esetében; hangsúlyozza a szakképzésnek a szakmaválasztás sokszínűbbé tételében játszott jelentőségét, bevezetve a nőket és a férfiakat nem hagyományos karrierlehetőségekbe a horizontális és a vertikális kirekesztés megszüntetése érdekében;

o
o   o

36.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 204., 2006.7.26., 23. o.
(2) HL L 95., 2010.4.15., 1. o.
(3) HL C 296., 1995.11.10., 15. o.
(4) HL C 304., 1997.10.6., 60. o.
(5) HL C 295. E, 2009.12.4., 43. o.
(6) HL C 36., 2016.1.29., 18. o.
(7) HL C 66., 2018.2.21., 44. o.
(8) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0338.
(9) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0360.
(10) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0260.
(11) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0290.
(12) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0364.
(13) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0417.
(14) UNESCO/OECD/Eurostat közös adatgyűjtés, elérhető ezen a linken: http://eige.europa.eu/gender-statistics/dgs/indicator/ta_educ_part_grad__educ_uoe_grad02
(15) Az EIGE nemek közötti egyenlőségre vonatkozó mutatója, 2017.
(16) https://www.womenlobby.org/IMG/pdf/factsheet_women_and_media.pdf
(17) Lenka Vochocová, a FEMM bizottság nyilvános meghallgatása „A nemek közötti egyenlőség az Európai Unió médiaszektorában”, 2017. június 26., a felvétel ezen a linken érhető el: http://www.europarl.europa.eu/ep-live/hu/committees/video?event=20170626-1500-COMMITTEE-FEMM
(18) Globális médiafigyelő projekt, regionális jelentés Európa számára (2015), ezen a linken érhető el: http://cdn.agilitycms.com/who-makes-the-news/Imported/reports_2015/regional/Europe.pdf
(19) A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) kampánya a nemi alapú munkahelyi erőszakról, https://www.ifj-stop-gender-based-violence.org/
(20) „Hol vannak a női rendezők az európai filmeknél? A nemek közötti egyenlőségről szóló jelentés a női rendezőkkel kapcsolatban (2006-2013), bevált gyakorlatokkal és politikai ajánlásokkal kísérve” http://www.ewawomen.com/en/research-.html
(21) A nemek közötti egyenlőség a hatalomban és a döntéshozatalban. A pekingi akcióplatform uniós tagállamokon belüli végrehajtásának felülvizsgálata, 2017 (Forrás: az EIGE nemekkel kapcsolatos statisztikai adatbázisa – Nők és férfiak a döntéshozatalban).
(22) A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE): A pekingi akcióplatform uniós tagállamokon belüli végrehajtásának felülvizsgálata: a nők és a média – a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása a médiaszervezetek döntéshozatalában (2013).
(23)1 Lásd az Európai Parlament 2017. július 4-i állásfoglalását a munkakörülményekről és a bizonytalan foglalkoztatásról.
(24) HL L 69., 2014.3.8., 112. o.


A nők és lányok szerepvállalásának a digitális ágazaton keresztül történő növelése
PDF 285kWORD 57k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i állásfoglalása a nők és lányok szerepvállalásának a digitális ágazaton keresztül történő növeléséről (2017/3016(RSP))
P8_TA(2018)0102B8-0183/2018

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

–  tekintettel a Nők Negyedik Világkonferenciáján 1995-ben elfogadott Pekingi Nyilatkozatra és Cselekvési Platformra, különösen a „nők és a média” kérdésére,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 2015. december 16-i, magas szintű ülésén elfogadott, az információs társadalomról szóló csúcstalálkozó eredményei végrehajtásának átfogó felülvizsgálatáról szóló következtetésekre,

–  tekintettel a Bizottság „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című munkadokumentumára,

–  tekintettel az „Európai digitális egységes piaci stratégia” című, 2015. május 6-i bizottsági közleményre (COM(2015)0192) és a végrehajtásáról készített „Összekapcsolt digitális egységes piac mindenki számára” című félidős értékelésre (COM(2017)0228),

–  tekintettel a Bizottság digitális egységes piaci stratégiájának II. pillérére, amely a digitális hálózatok és az innovatív szolgáltatások virágzását elősegítő feltételek és egyenlő versenyfeltételek megteremetésére irányul, valamint III. pillérére, amely egy olyan digitális társadalmat támogat, amelyben a polgárok megfelelő készségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy megragadják az internet adta lehetőségeket és növeljék munkavállalási esélyeiket,

–  tekintettel az Oktatás és képzés 2020 keretrendszerre,

–  tekintettel a Bizottság „Ikt a munkához: Digitális készségek a munkahelyen” című tanulmányára és az „Új európai készségfejlesztési program – Közös erővel a humántőke, a foglalkoztathatóság és a versenyképesség megerősítéséért” című, 2016. június 10-i bizottsági közleményre (COM(2016)0381),

–  tekintettel „A nők interneten való érvényesülésének elősegítése” című, az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága által 2015. októberben közzétett mélyreható elemzésre(1),

–  tekintettel a Bizottság „Az ikt-ágazatban aktív nők” című, 2013. október 1-jei jelentésére,

–  tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) „Nemek közötti egyenlőség és digitális menetrend” című, 2017. január 26-i tanulmányára,

–  tekintettel a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó, 2012. május 24-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel „A nemi sztereotípiák felszámolásáról az EU-ban” című, 2013. március 12-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel „A növekedésről, a mobilitásról és a foglalkoztatásról szóló digitális menetrendről: ideje magasabb sebességbe kapcsolni” című, 2013. szeptember 12-i állásfoglalására(4), és különösen a digitális készségekkel és munkahelyekkel foglalkozó nagykoalícióra,

–  tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról szóló, 2015. október 8-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel „A nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak erősítése a digitális korban” című, 2016. április 28-i állásfoglalására(6),

–  tekintettel „A nők és lányok szerepvállalásának a digitális ágazaton keresztül történő növelése” tárgyában a Bizottsághoz intézett kérdésre (O-000004/2018 – B8‑0010/2018),

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel a digitalizáció forradalmasította és alapvetően megváltoztatta annak módját, ahogyan az emberek információkat szereznek és nyújtanak, kommunikálnak, érintkeznek egymással, tanulnak és dolgoznak, új lehetőségeket teremtve a nyilvános és politikai vitákban, a képzésben és a munkaerőpiacon való részvételre, új távlatokat nyitva az önálló élethez, és óriási gazdasági potenciált rejtve magában az Európai Unión belül és kívül; mivel a digitalizáció nem csak a piacokra van hatással, de a társadalom egészére is;

B.  mivel az információs és kommunikációs technológiák (ikt) révén kialakuló információs társadalom rengeteg lehetőséget rejt magában a javak és az ismeretek létrehozása és megosztása tekintetében;

C.  mivel a világ minden táján a nők demográfiai csoportként kevésbé valószínű, hogy interneten elérhetők, mint a férfiak. mivel a férfiak 68%-a, a nők 62%-a használ rendszeresen számítógépet és internetet; mivel a férfiak 54%-a, a nők 48%-a használja mobil eszközökön az internetet; mivel ezekre az eszközökre a férfiak 33%-a, míg a nőknek csak a 18%-a telepíti saját maga a szoftvereket; mivel a férfiak 41%-a használ online rádiót és televíziót, míg a nők esetében ez az arány 35%; mivel a férfiak 47%-a használ online banki szolgáltatásokat, szemben a nők 35%-os rátájával; mivel a férfiak 22%-a, míg a nőknek csak a 17%-a értékesít árut az interneten; mivel a férfiak 20%-a vásárol interneten árut, szemben a nők 13%-os rátájával;

D.  mivel a digitális kommunikációs modellek hozzájárultak a nőkkel szembeni gyűlöletbeszéd és fenyegetések fokozott terjesztéséhez szükséges feltételek kialakulásához, és Európában a kamaszkortól kezdve a nők 18%-a szenvedett el zaklatást valamilyen formában az interneten; mivel megnőtt a nőkkel szembeni fenyegetések, köztük a halálos fenyegetések száma; mivel az erőszak digitális formáival kapcsolatos társadalmi tudatosság továbbra sem kielégítő; mivel a jogi keret még nem vette teljes mértékben figyelembe az internetes erőszak különböző formáit;

E.  mivel a munkaerőpiacon lévő összes nő közül csupán 2%-uk dolgozik műszaki, szakképzettséget igénylő és tudományos munkakörben, szemben a férfiak 5%-os arányával; mivel Európában 100 fejlesztőből csupán 9 nő, mivel az információs és kommunikációs technológia ágazatában tevékenykedő felső vezetők csupán 19%-a nő (míg egyéb szolgáltató ágazatokban a nők aránya 45%), és mivel az ágazatban dolgozó vállalkozók csupán 19%-a nő (míg egyéb szolgáltató ágazatokban a nők aránya 54%);

F.  mivel az információs és kommunikációs technológiák és a digitális készségek tekintetében továbbra is jelentős különbségek mutatkoznak a nemek között a szakmai és oktatási lehetőségekhez való hozzáférésben;

G.  mivel a szexizmus és a nemi sztereotípiák komolyan akadályozzák a nők és a férfiak közötti egyenlőséget, és a digitális ágazatban tovább mélyítik a nemek közötti szakadékot, ami megnehezíti a nők számára, hogy felhasználókként, innovátorokként és alkotókként maradéktalanul kibontakoztathassák képességeiket;

H.  mivel a munkahelyek – nem csak az ikt-ágazaton belül – egyre inkább a digitális készségek és a digitális jártasság bizonyos fokát követelik meg, és ezt a tendenciát a jövőben valószínűleg felerősíti a legtöbb foglalkozáshoz és állásajánlathoz szükséges digitális készségek szélesebb spektruma;

I.  mivel a digitális készségek és az informatikai jártasság fejlesztése egyedülálló lehetőséget kínál a munka és a magánélet közötti egyensúly javítására azáltal, hogy növeli az oktatáshoz és a képzéshez való hozzáférést, és megkönnyíti a munkaerőpiaci beilleszkedést nemcsak a nők és a lányok, hanem a sajátos igényű emberek, például a fogyatékossággal élők, valamint a városi központoktól távoli vidéki és távoli területek lakói számára is; mivel a munkahely digitalizálása néhány olyan kihívással járhat, amelyekkel foglalkozni kell; mivel a nők számának növelése az ikt területén – amely az egyik legjobban fizető ágazat – hozzájárulhat pénzügyi helyzetük stabilizálásához és függetlenségükhöz, ezáltal csökkentve a nemek közötti bérszakadékot és növelve a nők pénzügyi függetlenségét; mivel az ikt területén Európában dolgozó csaknem nyolc millió ember mintegy 16%-a nő;

J.  mivel a digitalizálás új lehetőségeket kínál a nők – többek közt kisméretű digitális – vállalkozásaihoz, melyek sok esetben nem igényelnek jelentős kezdőtőkét, továbbá a társadalmi befogadást erősítő szociális gazdaság keretében működő vállalkozásokhoz; mivel támogatni kell a nők digitális vállalkozói tevékenységét, mivel ez a gazdaság egyik leggyorsabban növekvő és sikeres ágazata, amely az innováció és a növekedés számos lehetőségét kínálja, és az e területen vállalkozók csak 19%-a nő;

K.  mivel a nők ikt-ágazatba történő belépése fellendítene egy olyan piacot, amely előreláthatólag munkaerőhiánnyal fog küzdeni, és amelyen a nők a férfiakéval egyenlő munkaerőpiaci részvételi aránya évente körülbelül 9 milliárd EUR uniós GDP-nyereséghez vezetne; mivel a nők továbbra is súlyosan alulreprezentáltak az ikt képzési programokban, ahol az e területen végzettek mindössze körülbelül 20%-át teszik ki, amelyből az ikt területén diplomával rendelkező nők aránya csak 3%; mivel a nők az ikt-ágazatba való beilleszkedésük és bennmaradásuk során jelentős nehézségekkel szembesülnek; mivel a mindössze 30%-os női munkaerőt foglalkoztató, „férfiak uralta” munkakörnyezet erősíti azt a tendenciát, amelyben egyetemi tanulmányai befejezését követően néhány éven belül sok nő elhagyja az ikt-ágazatot; mivel az életkor előrehaladtával csökken a nők részvétele a digitális munkaerőpiacon; mivel az ikt-ágazatban dolgozók 20%-át 30 év alatti diplomás nők, 15,4%-át a 31 és 45 év közötti nők és 9%-át pedig a 45 év feletti nők teszik ki;

L.  mivel „Az ikt-ágazatban aktív nők” című tanulmány becslései szerint 2020-ra Európában 900 000 munkavállaló fog hiányozni az ikt-ágazatban; mivel az ikt-ágazat gyorsan nő, minden évben közel 120 000 új munkahelyet teremtve;

M.  mivel az ikt-ágazatot rendkívül erőteljes vertikális és horizontális szegregáció, valamint a nők képesítése és az ikt-ágazaton belüli pozíciója közötti szakadék jellemzi; mivel az ikt-ágazatban a vállalkozók kevesebb mint 20%-a nő; mivel az ikt-állásokban dolgozó nők túlnyomó többsége (54%) alacsonyabb fizetéssel járó és alacsonyabb képzettségi szintet megkövetelő pozíciókat tölt be, és csak egy szűk kisebbség (8%) tölt be magas szakképzettséget igénylő szoftvermérnöki pozíciókat; mivel a nők az ágazaton belüli döntéshozatalban is alulreprezentáltak, tekintve, hogy az ikt-ágazatban dolgozók csupán 19,2%-ának van női főnöke, míg ez az arány a többi ágazat esetében 45,2%;

N.  mivel az 55 éves és a feletti nők különösen ki vannak téve a munkanélküliség és a munkaerőpiaci inaktivitás kockázatának, ugyanis az 55 és 64 év közötti nők átlagos uniós foglalkoztatási rátája 2016-ban mindössze 49% volt, szemben a férfiakéval, ahol ez az arány 62% volt; mivel az alacsony szintű informatikai jártasság és digitális készségek tovább fokozzák ezt a kockázatot; mivel az 55 éves és a feletti nők digitális kompetenciáinak javítása és az abba való befektetés fellendítené a foglalkoztathatóságukat, és bizonyos fokú védelmet kínálna munkaerőpiaci kirekesztésükkel szemben;

O.  mivel az Eurostat 2014. évi adatai szerint több nő (42,3%) folytat felsőfokú tanulmányokat mint férfi (33,6%), de a nők nagyobb számban vannak jelen humán, mint tudományos területeken; mivel a felsőfokú oktatásban részt vevő női hallgatók mindössze 9,6%-a tanult ikt-hoz kapcsolódó szakmát, szemben a férfiak 30,6%-ával; mivel a nők még mindig alulreprezentáltak az olyan kezdeményezésekben, mint az európai programozási hét, az „Ikt a jobb oktatásért”, „Startup Europe a Vezetők klubja” és a digitális munkahelyekkel foglalkozó nagykoalíció, amelyek célja az e-oktatás és a digitális készségek további előmozdítása;

P.  mivel a nők és lányok ikt-val kapcsolatos oktatásban és később foglalkoztatásban való alacsony részvétele részben a nemi sztereotipizálás összetett kölcsönhatásának tudható be, amely már korai életszakaszban és az oktatás korai fázisában megkezdődik, és folytatódik a szakmai pályafutás során is;

1.  felhívja a Bizottságot, hogy használja ki a digitális menetrendet és a digitális egységes piaci stratégiát, és célzottan foglalkozzon ezekkel annak érdekében, hogy áthidalja az ikt-ágazaton belüli, nemek közötti mély szakadékot, valamint mozdítsa elő a nők szakmai integrációját, különösen a műszaki és távközlési szakmákban, segítse elő a nők és lányok oktatását és képzését az ikt, a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika területén;

2.  üdvözli a „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című dokumentumban szereplő, a nők információs társadalomba történő integrációját és részvételét elősegítő intézkedéseket; felhívja a Bizottságot, hogy hajtsa végre a bérszakadék, a jövedelmek közötti különbségek és a nyugdíjszakadék csökkentésére irányuló intézkedéseket, ezáltal küzdve a nők körében tapasztalható szegénység ellen, és az Oktatás és képzés 2020 keretrendszerben meghatározott prioritásokkal összhangban mozdítsa elő a nők ikt-ágazaton belüli foglalkoztatását a nemi sztereotípiák elleni küzdelem és az oktatás valamennyi szintjén és típusánál a nemek közötti egyenlőség előmozdítása révén, többek között a nemi alapon történő tantárgy- és pályaválasztással kapcsolatban;

3.  arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az Oktatás és képzés 2020 stratégiai keretrendszerén belül a nyílt együttműködés szellemében törekedjenek a megoldások megtalálására és a korai digitális oktatásra vonatkozó bevált gyakorlatok megosztására, beleértve a lányokra is kiterjedő e-készségeket és programozást, valamint – az oktatás későbbi szakaszaiban – azon programok esetében, amelyek célja a TTMM területén tanulmányokat folytató, illetve e területen diplomát szerző nők arányának növelése, mivel ez lehetővé tenné, hogy a nők a férfiakkal egyenrangú felekként hozzáférjenek az elektronikus szolgáltatásokhoz és profitáljanak a mérnökök és informatikai szakemberek előtt álló lehetőségekből;

4.  felhívja az Uniót és a tagállamokat, hogy fejlesszék, támogassák és hajtsák végre az Egyesült Nemzetek és annak testületei által, különösen az információs társadalmi csúcstalálkozó (WSIS) Pekingi Nyilatkozata és Cselekvési Platformja keretében támogatott – többek között az iskolai tantervekkel kapcsolatos – intézkedéseket annak érdekében, hogy törekedjenek a nők európai és világszintű szerepvállalásának erősítésére a digitális korszakban;

5.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy kezeljék a nemek közötti szakadék problémáját az ikt-ágazatban, a sokféleség jótékony üzleti hatásának hangsúlyozása révén, valamint azáltal, hogy további és erősebb ösztönzőket teremtenek mind a vállalatok, mind pedig a nők számára, például szerepmodellek, mentorálási programok és karrierlehetőségek felkínálása révén, a nők társadalmi jelenlétének erősítése érdekében; ösztönzi a tagállamokat, hogy tevőlegesen támogassák többek között olyan online tartalmak fejlesztését, amelyek előmozdítják a nemek közötti egyenlőséget, elősegítik az ikt-hez való hozzáférést és az ikt használatát a nemi alapú megkülönböztetés elleni küzdelem eszközeként az olyan területeken, mint például a nemi alapú erőszak, illetve a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése;

6.  üdvözli a nemek közötti bérszakadék kezeléséről szóló 2017–2019-as uniós cselekvési tervet (COM(2017)0678); hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni a nők és férfiak egyenlő díjazása elvének az EUSZ-ben rögzített elvét, és felszólítja a Bizottságot, hogy hajtsa végre a terv II. programjában szereplő kezdeményezéseket, amelyek célja, hogy több nőt vonzzanak a TTMM-szakmákba, ami az EIGE szerint – a TTMM-munkahelyek nagyobb termelékenységének köszönhetően – a nemek közötti bérszakadék 2050-ig történő megszüntetéséhez vezethet;

7.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyék elérhetővé a rendelkezésre álló pénzeszközöket, és javítsák a meglévő alapokhoz való hozzáférést a nők vállalkozásának támogatása érdekében, különösen az ipar digitális átalakulása keretében, biztosítva, hogy bármely vállalat, – méretétől, az ágazattól és Európán belüli elhelyezkedésétől függetlenül – részesülhessen a digitális innovációk előnyeiből; ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a digitális innovációs csomópontoknak, amelyek kulcsfontosságúak a digitális átalakulás elősegítésében, kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a női vállalkozókra és a nők tulajdonában lévő induló vállalkozásokra; felhívja a Bizottságot, hogy teljes körűen és átfogóan kezelje a digitális átállás folyamatában a nemek között fennálló szakadék problémáját;

8.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák az egész életen át tartó tanulást, valamint az olyan képzéseket és programokat, amelyek segítik a résztvevőket abban, hogy jobban alkalmazkodjanak, illetve felkészüljenek egy esetleges karrierváltásra a különböző ágazatokban az e-készségek iránti növekvő kereslethez igazodva, kiemelt figyelmet fordítva az 55 éves és annál idősebb nőkre, különösen a gondozási feladatokat ellátókra vagy azokra a nőkre, akik megszakították szakmai pályafutásukat vagy épp visszatérnek a munkahelyükre, annak érdekében hogy ne maradjanak le az egyre gyorsuló digitalizáció során, illetve ne essenek ki a munkaerő-piacról;

9.  hangsúlyozza, mennyire hatékony az internet használata kampányokhoz, fórumokhoz és a női szerepmodellek ismertségének növeléséhez, amelyek révén gyorsabban megvalósulhat a nemek közötti egyenlőség; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a nők online hálózatait, mivel azok a női társadalmi szerepvállalás saját kezdeményezésű, alulról felfelé építkező megközelítésének megnyilvánulásai;

10.  felhívja a Bizottságot, hogy erősítse a hálózatok kiépítését a civil szervezetek és a szakmai médiaszervezetek között a nők médiában való aktív részvételének kibontakoztatása és sajátos szükségleteik elismerése érdekében;

11.  hangsúlyozza, hogy a civil társadalom kulcsszerepet játszik az internetirányításban; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy konstruktívan működjenek együtt a digitális civil társadalmi szervezetekkel és támogassák azokat;

12.  arra ösztönzi a hatóságokat és a civil társadalmi szereplőket, hogy támogassák az e-szolgáltatások, az e-készségek és a munka digitális formáinak bevezetését és alkalmazását, amelyek elősegíthetik társadalmainkban a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését, illetve biztosítják, hogy a nőknek ne kelljen kettős terhet viselniük; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tárják fel a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket, illetve az abból fakadó kihívásokat, többek között a munkakörülmények – például a bizonytalan foglalkoztatási formák és a munkával kapcsolatos mentális problémák – tekintetében is;

13.  hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a nemek közötti egyenlőség érvényesítését az ikt-oktatásban és -szakképzésben a digitális jártasság és a nők és lányok ikt-oktatásban és -képzésben való részvételének előmozdításával, az oktatás minden szintjén a programozás, az új médiák és technológiák tantervbe való beépítésével, valamint a tanórán kívüli, az informális és nem formális oktatásban, és valamennyi oktatási és képzési típusban, többek között a tanárok körében, a digitális készségek közötti szakadékok csökkentése és felszámolása érdekében, és arra ösztönözve a lányokat és a fiatal nőket, hogy a tudomány és az ikt területén válasszanak pályát; rámutat a szociális partnerekkel való folyamatos párbeszéd fontosságára az e téren fennálló, nemek közötti szakadék megszüntetése érdekében;

14.  ösztönzi a tagállamokat, hogy már az iskola korai szakaszában vezessenek be az életkornak megfelelő ikt-oktatást, különös hangsúlyt helyezve arra, hogy a lányokban érdeklődést és tehetséget fejlesszenek ki a digitális terület iránt, és sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy segítsék elő a reáltárgyak oktatását a lányoknak fiatal kortól kezdve, mivel a lányok tanulmányaik korai szakaszától tartózkodnak a TTMM-tantárgyaktól az e tantárgyakat övező nemi sztereotípiák, a szerepminták hiánya, valamint a tevékenységek és játékok terén megmutatkozó szegregáció miatt, amely azt eredményezi hogy kevesebb nő folytat ilyen irányú tanulmányokat az egyetemen, és ez a tendencia a munkahelyen is érvényesül;

15.  ösztönzi a tagállamokat és a Bizottságot, hogy különösen tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányokkal mozdítsák elő a nők részvételét azokban az üzleti ágazatokban – mint például a digitalizáció –, amelyeket sztereotip módon „férfi” ágazatnak tekintenek; hangsúlyozza, hogy figyelemfelkeltő, képzési és a nemek közötti egyenlőség szempontjainak érvényesítéséről szóló kampányokat kell szervezni a digitalizációs politikában érdekelt valamennyi szereplő számára; hangsúlyozza, hogy támogatni kell, hogy a nők olyan ágazatokban is sajátítsák el az e-készségeket, amelyek nem ikt-intenzívek, azonban a közeljövőben digitális készségeket és kompetenciákat igényelnek;

16.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, valamint a vállalkozásokat, hogy mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőséget az ikt-ágazatban azáltal, hogy nemek szerinti bontásban adatokat gyűjtenek az ikt használatáról, célokat, mutatókat és referenciapontokat dolgoznak ki a nők ikt-hoz való hozzáférése terén tett előrelépések nyomon követésére, és népszerűsítik az ikt-vállalatok körében bevált gyakorlatokat; felhívja az EIGE-t, hogy gyűjtsön arra vonatkozó adatokat, hogy hogyan lehetne jobban felhasználni a digitális szolgáltatásokat a nők és a nemek közötti egyenlőség érdekében;

17.  kiemeli az ikt és az internet használatával elkövetett bűncselekmények, fenyegetések, zaklatás vagy nők elleni erőszak jelentette kihívások azonosításának fontosságát; sürgeti a politikai döntéshozókat, hogy megfelelően kezeljék ezeket a kérdéseket, biztosítsák egy arra szolgáló keret létrehozását, hogy a bűnüldöző szervek hatékonyan tudják kezelni a digitális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyeket; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondoskodjanak róla, hogy a digitális környezetben a lányok védve legyenek az olyan reklámoktól, amelyek egészségkárosító magatartásra ösztönözhetik őket;

18.  felhívja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy indítsanak kampányokat annak érdekében, hogy felhívják a nők figyelmét az ikt előnyeire és az azzal kapcsolatban felmerülő kockázatokra, továbbá biztosítsák számukra a szükséges oktatást és nyújtsanak tájékoztatást arról, hogyan védhetik meg magukat az online felületen;

19.  felhívja az uniós intézményeket, ügynökségeket és szerveket, valamint a tagállamokat és azok bűnüldöző hatóságait, hogy működjenek együtt és tegyenek konkrét lépéseket az ikt emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésére, valamint internetes zaklatásra való felhasználása ellen, mivel ezek gyakran határokon átnyúló jellegűek, és mivel az uniós szintű koordináció elengedhetetlen az ilyen bűncselekmények elkövetőinek büntetőeljárás alá vonásához; felkéri a tagállamokat, hogy vizsgálják felül büntetőjogi jogszabályaikat a digitális erőszak új formáinak meghatározása és elismerése érdekében;

20.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) Mélyreható elemzés – „A nők interneten való érvényesülésének elősegítése”, Európai Parlament, Uniós Belső Politikák Főigazgatósága, C. Tematikus Osztály – Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Tematikus Főosztály, Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság, 2015. október.
(2) HL C 264. E, 2013.9.13., 75. o.
(3) HL C 36., 2016.1.29., 18. o.
(4) HL C 93., 2016.3.9., 120. o.
(5) HL C 349., 2017.10.17., 56. o.
(6) HL C 66., 2018.2.21., 44. o.


A fejlesztési együttműködési eszköz, a humanitárius segítségnyújtási eszköz és az Európai Fejlesztési Alap végrehajtása
PDF 504kWORD 71k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i állásfoglalása a fejlesztési együttműködési eszköz, a humanitárius segítségnyújtási eszköz és az Európai Fejlesztési Alap végrehajtásáról (2017/2258(INI))
P8_TA(2018)0103A8-0118/2018

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkének (5) bekezdésére és 21. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208–211. és 214. cikkére,

–  tekintettel a 2011-ben Puszanban megrendezett, segélyhatékonysággal foglalkozó magas szintű fórumon elfogadott és a 2016-ban Nairobiban megtartott magas szintű ülésen megújított, a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló globális partnerségre,

–  tekintettel a 2015. március 14–18-án Szendaiban (Japánban) megrendezett, katasztrófakockázat-csökkentéssel foglalkozó harmadik ENSZ-világkonferenciára,

–  tekintettel az ENSZ 2015. szeptember 25-én New Yorkban megrendezett, fenntartható fejlődésről szóló csúcstalálkozóján elfogadott „Alakítsuk át világunkat: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című ENSZ-határozatra és az abban nevesített 17 fenntartható fejlesztési célra,

–  tekintettel a 2016. május 23–24-én Isztambulban megtartott humanitárius csúcstalálkozóra és az egyik legjelentősebb humanitárius segélynyújtók és donorok között létrejött „nagyszabású egyezség” elnevezésű megállapodásra,

–  tekintettel a 2000. június 23-án Cotonouban aláírt és 2005. június 25-én, valamint 2010. június 22-én felülvizsgált AKCS–EU partnerségi megállapodásra(1),

–  tekintettel az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról szóló, 2013. november 25-i 2013/755/EU tanácsi határozatra(2),

–  tekintettel a humanitárius segítségnyújtásról szóló, 1996. június 20-i 1257/96/EK tanácsi rendeletre(3),

–  tekintettel a 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló, 2013. december 2-i 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendeletre(4),

–  tekintettel az Európai Unió tagállamai kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői közötti, az AKCS–EU partnerségi megállapodással összhangban a 2014–2020 közötti időtartamra szóló többéves pénzügyi keret értelmében nyújtandó európai uniós támogatás finanszírozásáról, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés negyedik részének hatálya alá tartozó tengerentúli országok és területek számára nyújtandó pénzügyi támogatás elosztásáról szóló belső megállapodásra (a továbbiakban: a belső megállapodás),

–  tekintettel a 11. Európai Fejlesztési Alap végrehajtásáról szóló, 2015. március 2-i (EU) 2015/322 tanácsi rendeletre(5),

–  tekintettel a 11. Európai Fejlesztési Alapra alkalmazandó pénzügyi szabályzatról szóló, 2015. március 2-i (EU) 2015/323 tanácsi rendeletre(6),

–  tekintettel a 2014–2020-as időszakra szóló fejlesztési együttműködési finanszírozási eszköz létrehozásáról szóló, 2014. március 11-i 233/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(7),

–  tekintettel a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos, 2007. évi európai konszenzusra(8),

–  tekintettel a fejlesztéspolitikára vonatkozó, 2017. június 7-i új európai konszenzusra(9),

–  tekintettel „Az EU együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című, 2017. június 19-i tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel a fejlesztési együttműködés hatékonyságának fokozásáról szóló, 2016. november 22-i állásfoglalására(10),

–  tekintettel „Az EU‒Afrika Alap: következmények a fejlesztés és a humanitárius segítségnyújtás szempontjából” című 2016. szeptember 13-i állásfoglalására(11),

–  tekintettel a politikák fejlesztési célú koherenciájáról szóló 2015. évi uniós jelentésről szóló, 2016. június 7-i állásfoglalására(12),

–  tekintettel „A helyi hatóságokról és a civil társadalomról: Európa elköteleződése a fenntartható fejlődés támogatása mellett” című, 2013. október 22-i európai parlamenti állásfoglalásra(13),

–  tekintettel az Európai Számvevőszék „A EuropeAid értékelési és eredményorientált monitoringrendszerei” című, 18/2014. sz. különjelentésére,

–  tekintettel a Bizottság Európai Parlamentnek és Tanácsnak benyújtott, „Félidős felülvizsgálati jelentés a külső finanszírozási eszközökről” című, 2017. december 15-i jelentésére (COM(2017)0720) és az azt alátámasztó, „A fejlesztési együttműködési eszköz értékelése” (SWD(2017)0600) és „A 11. Európai Fejlesztési Alap értékelése” (SWD(2017)0601) című bizottsági szolgálati munkadokumentumra,

–  tekintettel a 11. Európai Fejlesztési Alapnak a Bizottság által külső szakértői csoporttól megrendelt külső értékelésére (2017. júniusi végső jelentés),

–  tekintettel a fejlesztési együttműködési eszköznek a Bizottság által külső szakértői csoporttól megrendelt külső értékelésére (2017. júniusi végső jelentés),

–  tekintettel „Az Európai Unió új, korszerű többéves pénzügyi kerete a 2020 utáni prioritások megvalósításának hatékony szolgálatában” című, 2018. február 14-i bizottsági közleményre (COM(2018)0098),

–  tekintettel a Bizottság által külső vállalkozói csoporttól megrendelt, „Koherenciajelentés – a külső finanszírozási eszközök külső értékeléséből származó meglátások” című dokumentumra (2017. júliusi végső jelentés),

–  tekintettel eljárási szabályzatának 52. cikkére, valamint eljárási szabályzata 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára és 3. mellékletére, valamint az Elnökök Értekezlete 2002. december 12-i ülésén hozott, a saját kezdeményezésű jelentések engedélyezésére vonatkozó eljárásról szóló határozatára,

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Költségvetési Bizottság véleményére (A8-0118/2018),

A.  mivel a külső finanszírozási eszközök elfogadása óta jelentősen megváltozott a nemzetközi és az uniós szakpolitikai keret, miután olyan, mérföldkövet jelentő eszközök elfogadására került sor, mint a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend, az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás, az addisz-abebai cselekvési program, a 2015–2030-as időszakra szóló szendai katasztrófakockázat-csökkentési keret és a „Program az emberiségért”; mivel az EU vezető szerepet töltött be az ezen eszközökről szóló tárgyalások során;

B.  mivel a Lisszaboni Szerződés, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend, a fenntartható fejlesztési célok, valamint a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus, a fejlesztéspolitikára vonatkozó új európai konszenzus és a puszani fejlesztéshatékonysági alapelvek meghatározzák az EU fejlesztési együttműködéssel és humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos stratégiáját; mivel a Bizottság ezenfelül egy, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiát is elfogadott, amely többek között szintén tárgyalja a fejlesztési együttműködést;

C.  mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 214. cikke és a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus értelmében a humanitárius segítséget az emberiesség, a semlegesség, a függetlenség és a pártatlanság humanitárius elveinek megfelelően kell nyújtani, a szükségleteken alapuló megközelítés szellemében; mivel a humanitárius segítségnyújtás nem lehet válságkezelési eszköz;

D.  mivel a fejlesztéspolitikának ki kell egészítenie az EU külpolitikáját és migrációkezelését, miközben biztosítania kell, hogy a fejlesztésre szánt pénzeket kizárólag a fejlesztéssel összefüggő célokra fordítsák, és ne használják fel más célokat szolgáló kiadások fedezésére, mint amilyen a határellenőrzés vagy a migrációellenes politikák;

E.  mivel a fejlesztési együttműködési eszköz fő célja az, hogy csökkentse, és hosszú távon felszámolja a szegénységet az Európai Fejlesztési Alap (EFA), az Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz (ENI) vagy az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA) keretében finanszírozásban nem részesülő fejlődő országokban, tematikus támogatást nyújtson a partnerországok társadalmi szervezeteinek és helyi hatóságainak a fejlesztéssel kapcsolatos globális közjavak és kihívások terén, és támogassa az Afrika és az EU közötti stratégiai partnerségeket. mivel a fejlesztési együttműködési eszköz 19,6 milliárd EUR-val a fejlesztési együttműködés legjelentősebb eszköze az EU költségvetésében a 2014–2020-as időszakra;

F.  mivel az Európai Fejlesztési Alap fő célja, hogy csökkentse és hosszú távon felszámolja a szegénységet az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) térségben, és megteremtse a fenntartható fejlődést a tengerentúli országokban és területeken; mivel az Európai Fejlesztési Alap az EU legjelentősebb fejlesztési együttműködési eszköze, amely a 2014–2020-as időszakra 30,5 milliárd EUR-t különített el a 11. Európai Fejlesztési Alap keretében;

G.  mivel a humanitárius segítségnyújtás fő célja, hogy támogatást, enyhülést és védelmet nyújtson a természeti és ember okozta katasztrófák és hasonló szükséghelyzetek esetén a legveszélyeztetettebb áldozatokra összpontosítva nemzetiségre, vallásra, nemre, korra, etnikai származásra vagy politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, a szükségleteknek, valamint a nemzetközi humanitárius elveknek és a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzusnak megfelelően;

H.  mivel a humanitárius segítségnyújtás túlmutat az alapvető életmentési feladatokon, és magában foglalja a tartós válságok sújtotta emberek részére történő segítségnyújtást, a rövid távú rehabilitációs és újjáépítési munkákat, a katasztrófavédelmi felkészültséget is, továbbá kezeli a lakosságmozgások következményeit;

I.  mivel a hatékony fejlesztési együttműködéshez innovatív megközelítésekre van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy a donorok gyorsan tudjanak reagálni a helyi helyzetekre, és együtt dolgozzanak a helyi szervezetekkel, továbbá támogassák a helyi vállalkozásokat és vállalkozókat különösen a legszegényebb és legveszélyeztetettebb országokban; mivel a EU ellenőrzési rendszerének biztosítania kell a donorok számára a rugalmasságot ahhoz, hogy észszerű mértékű kockázatot vállaljanak e projektek keretében, növelve az EU képességét a gyors reagálásra és a hatékony segítségnyújtásra;

J.  mivel a fejlesztés és a humanitárius segítségnyújtás területén az EU a világ legnagyobb donora; mivel e támogatás révén az EU síkraszáll a szegénység csökkentése és a globális és uniós érdekek és alapvető értékek előmozdítása mellett;

K.  mivel a 2017. november 30-án Abidjanban megrendezett Afrikai Unió–EU csúcstalálkozó megerősítette a hiteles, korszerűbb, globalizált, ambiciózus partnerség szándékát, amely megteremti a valódi egyenlőség politikai és gazdasági feltételeit;

L.  mivel a harmadik országok egyre nagyobb számban kötnek fejlesztési együttműködési megállapodásokat, elsősorban Kínával, Oroszországgal, Törökországgal, Brazíliával és Indiával;

M.  mivel az úgynevezett általános tilalmi szabály újbóli alkalmazása és kiterjesztése, az azon szervezeteknek nyújtott források megnyirbálása, amelyek nőknek és lányoknak nyújtanak szolgáltatásokat a családtervezést, a szexuális és reproduktív egészséget, továbbá jogaikat illetően komoly aggodalmakra ad okot;

N.  mivel a harmadik országok kormányainak valós elvárásai vannak a gyors fellépéssel, a hatékonysággal és annak a sürgető kényszernek a kezelésével kapcsolatban, hogy szilárd fejlesztési együttműködési partnerségeket tartsanak fenn; mivel a partnerországokban nyitott és termelékeny gazdaságokat kell kialakítani, figyelembe véve a nemzetközi színtéren megjelenő új körülményeket és új gazdasági szereplőket;

O.  mivel 2020 után az Egyesült Királyság nem fog hozzájárulni az uniós költségvetéshez, a brexit annak 12–15%-os csökkenését vonja majd maga után;

P.  mivel az EFA és a fejlesztési együttműködési eszköz értékelései megerősítik, hogy valóban lehetséges a különböző földrajzi és tematikus eszközök koherens használata;

Q.  mivel a 11. Európai Fejlesztési Alap értékelése megállapítja, hogy „fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Fejlesztési Alapnak olyan programoknak kell megfelelnie, amelyek eltérítik elsődleges céljától, a szegénység csökkentésétől, ami nehezen összeegyeztethető az Európai Fejlesztési Alap alapvető értékeivel, és veszélyezteti eredményességét”, hogy „a konzultációk ellenére csak ritkán veszik figyelembe a kormányok és a társadalmi szervezetek véleményét a programok kiválasztásánál (néhány jelentős kivétellel, mint például a csendes-óceáni térségben)”, valamint „a 11. Európai Fejlesztési Alap programjainak készítésekor ezért felülről építkező megközelítést alkalmaztak a koncentráció elvének érvényesítésére a Cotonoui Megállapodásban lefektetett partnerségi elv rovására”;

R.  mivel a 11. Európai Fejlesztési Alap 2017. áprilisi értékelése szerint az Európai Fejlesztési Alap tartalékából közel 500 millió EUR-t a Bizottság Európai Polgári Védelem és Humanitárius Segítségnyújtási Műveletek Főigazgatóságának (ECHO) támogatására, közel 500 millió EUR-t az egyes országoknak nyújtott szükséghelyzeti támogatásra, 1,5 milliárd EUR-t pedig az Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért részére fizettek ki; mivel az EFA hozzájárul az új Európai Fenntartható Fejlődési Alaphoz is;

S.  mivel a fejlesztési együttműködési eszközre vonatkozó értékelés megállapítja, hogy „az Európai Fejlesztési Alap általában véve megfelelő és megfelel céljának mind elfogadásakor, mind pedig megvalósításának félidejében. Általában véve összhangban van a szakpolitikai dokumentumokkal (pl. a fejlesztéspolitikára vonatkozó európai konszenzussal és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrenddel), bár egyes prioritások megvalósítása a jelenlegi formában nehézséget jelenthet”;

T.  mivel a 2014–2020-as időszakra szóló külső finanszírozási eszközök elfogadásakor a Parlament a fejlesztési együttműködésre szánt külön külső finanszírozási eszközt részesítette előnyben, és az Európai Fejlesztési Alap költségvetésbe emelése esetére a fejlesztési források elkülönítésére szólított fel;

U.  mivel az Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért tekintetében az Európai Fejlesztési Alap értékelése megállapítja, hogy „az Európai Fejlesztési Alap szokásos projektjeihez viszonyítva rövidebb készítési és jóváhagyási idő, az EU közvetett részvétele a projekt megvalósításában, továbbá az, hogy e projektek inkább az EU főbb aggodalmait tükrözik, semmint választ adnának a partnerországok hosszú távú célkitűzéseire, aggodalomra ad okot az [Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért] uniós projekteknek feltételezett hatékonyságával és fenntarthatóságával, valamint az EU azon képességével kapcsolatban, hogy szorosan nyomon kövesse megvalósításukat”;

V.  figyelembe véve, hogy az Unióból a fejlesztést szolgáló pénzügyi eszközökben részesülő országok felé áramló cash flow kisebb, mint az ugyanezen országoknak az Európában élő diaszpórájából privát formában küldött átutalások értéke;

W.  mivel annak ellenére, hogy éveken keresztül több milliárd EUR-t kapott az Európai Fejlesztési Alaptól és az Európai Bizottság komoly aggodalmát fejezte ki pénzügyi igazgatásával kapcsolatban, az Afrikai Békekeretre nem vonatkozott az Európai Fejlesztési Alap értékelése; mivel az Afrikai Békekeretet 2011 óta nem értékelték;

X.  mivel a külső finanszírozási eszközök egyes értékeléseiés a Bizottságnak ezen eszközökre vonatkozó félidős felülvizsgálati jelentése szerint a megfelelő értékelési és ellenőrzési rendszerek meghatározásával és a külső tényezők szerepének értékelésével kapcsolatos komoly korlátok, valamint az érintett országok és témák sokfélesége miatt nehéz mérni a fejlesztési együttműködési eszköz és az Európai Fejlesztési Alap átfogó hatékonyságát és hosszú távú hatását a célkitűzéseik elérése tekintetében; mivel az értékelők szerint a támogatásötvözés csak kiegészítő forrásokat mobilizál az esetek 50%-ában;

Y.  mivel a Parlamentnek igen rövid határidő állt rendelkezésére a végrehajtási intézkedések tervezetének vizsgálatára; mivel e határidők nem veszik kellőképp figyelembe az Európai Parlament munkájának sajátosságait; mivel egyes esetekben ezt az is súlyosbította, hogy a végrehajtási intézkedéstervezeteket határidőn túl vagy az ülésezési szünetek előtt küldték meg a Parlamentnek, ami még jobban megnehezítette a Parlament számára, hogy megfelelően gyakorolja vizsgálati jogkörét;

Z.  mivel az EU elismerte a civil társadalmi szervezetekkel kialakított partnerség fontosságát a külkapcsolatok során; mivel ez magában foglalja a civil szervezetek bevonását a külső finanszírozási eszközök programozásába és végrehajtásába;

A fejlesztési együttműködési eszköz, a humanitárius segítségnyújtási eszköz és az Európai Fejlesztési Alap végrehajtásáról szóló félidős felülvizsgálat tényei és megállapításai

Általános észrevételek

1.  üdvözli, hogy a fejlesztési együttműködési eszköz, az Európai Fejlesztési Alap és a humanitárius segítségnyújtási eszköz értékeléseiből az látszik, hogy kialakításuk időpontjában az eszközök célkitűzései nagyrészt relevánsak voltak a szakpolitikai prioritásokra nézve, és általában megfeleltek a fenntartható fejlesztési célokhoz kapcsolódó értékeknek és célkitűzéseknek, és összhangban álltak azokkal; rámutat arra, hogy a fenntartható fejlesztési célok eléréséhez szükséges finanszírozás éves hiánya eléri a 200 milliárd USD-t;

2.  megállapítja, hogy néhány olyan országban, ahol az Európai Fejlesztési Alap és a fejlesztési együttműködési eszköz keretében földrajzi programok működnek, az elmúlt tíz évben előrelépés történt a szegénység mérséklésében, valamint az emberi és gazdasági fejlődés terén, míg másokban a helyzet továbbra is kritikus;

3.  elégedetten veszi tudomásul, hogy az EU elfogadásuk tekintetében játszott meghatározó szerepének köszönhetően a fejlesztési együttműködési eszköz és az Európai Fejlesztési Alap prioritásai összhangban vannak a fenntartható fejlesztési célokban megfogalmazott értékekkel és célkitűzésekkel, ami nagymértékben megkönnyítette és egyszerűsítette ezen eszközök félidős felülvizsgálatát;

4.  megállapítja, hogy Európai Fejlesztési Alap és a fejlesztési együttműködési eszköz – a megfogalmazott célkitűzések átfogó jellegének köszönhetően – a végrehajtása első éveiben szerepet játszott abban, hogy az EU reagáljon az új válságokra és igényekre; megjegyzi ugyanakkor, hogy a megsokszorozódó válságok és a megjelenő új szakpolitikai prioritások miatt a fejlesztési együttműködési eszköz, az Európai Fejlesztési Alap és a humanitárius segítségnyújtási eszköz pénzügyi nyomás alá került, és azon döntéshez vezetett, hogy új ad hoc mechanizmusokat, így például vagyonkezelői alapokat hoztak létre, amelyekkel kapcsolatban komoly aggodalmak merülnek fel különösen az átláthatóság, a demokratikus elszámoltathatóság és a fejlesztési céloktól való eltávolodás tekintetében; emlékeztet a közelmúltban elfogadott Európai Fenntartható Fejlődési Alapra, amelyet a tőkeáttételi képesség növelése érdekében hoztak létre;

5.  elégedettségét fejezi ki a fejlesztési együttműködési eszköz és az Európai Fejlesztési Alap nagyobb belső koherenciája miatt, amely javarészt a színvonalas értékeléseknek, harmonizált döntéshozatali folyamatoknak és az ágazati koncentrációnak köszönhető;

6.  megállapítja, hogy bizonyos esetekben a költségvetés-támogatás – hasznosságának és hatékonyságának hiánya miatt – továbbra is kritika tárgya, bár e támogatási módozat az együttműködés korszerű koncepciójának felel meg, amely teljes mértékben illeszkedik a valódi fejlesztési partnerségek logikájához, lehetővé teszi a partnerországok felelősségvállalását, és megvan az az előnye, hogy rugalmas és hatékony; felszólít a politikai és intézményi partnerség megerősítésére, amely kedvez a költségvetés-támogatás nyújtásának, ugyanakkor a hatékony gazdasági kormányzásra és demokratikus értékek tiszteletben tartására helyezi a hangsúlyt; rámutat arra, hogy a fejlesztési együttműködési politikát oly módon kell végrehajtani, amely figyelembe veszi a rászoruló ország és annak lakóinak kívánságait, biztosítva részvételüket a döntéshozatali folyamatban, és hogy vállalják a felelősséget azok átlátható és hatékony alkalmazásáért;

7.  megjegyzi, hogy számos ország került be a közepes jövedelmű országok felső sávjába, amelynek eredményeképp meghaladták a fejlesztési együttműködési eszköz keretében folytatott kétoldalú együttműködésre jogosító státuszt, vagy csökkentett kétoldalú együttműködési támogatásban részesültek, mivel a fejlesztési segély a sikeres nemzeti politikákkal összekapcsolva pozitív eredményekkel járhat; emlékeztet arra, hogy a szegénységnek és a fejlődésnek több dimenziója van, és nem elégséges azt a felfogást fenntartani, amely a GDP-t tekinti az egyetlen fejlődési mutatónak; megjegyzi azt is, hogy mivel a világ szegényeinek többsége a közepes jövedelmű országokban él, amelyekben az egyenlőtlenségek továbbra is fennállnak, a közepes jövedelmű országoknak nyújtott segély hirtelen visszavonása alááshatja a fenntartható fejlesztési célok elérését; ezért ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket az érzékeny fázisban lévő országokat továbbra is támogatni kell a továbbfejlődés útján;

8.  hangsúlyozza, hogy biztosítani kell, hogy a fejlesztési segélyeket eredeti céljuknak megfelelően alkalmazzák, kellő súllyal figyelembe véve a segélyezés és a fejlesztés hatékonyságára vonatkozó elveket; ismételten kijelenti, hogy az EU fejlesztési együttműködésének a partnerországok terveihez és szükségleteihez kell igazodnia;

9.  hangsúlyozza, hogy az EU rövid távú (biztonsági és migrációs) belső érdekei semmi esetre sem határozhatják meg fejlesztési menetrendjét, és hogy a támogatási és fejlesztéshatékonysági elveket maradéktalanul tiszteletben kell tartani, és a fejlesztési együttműködés valamennyi formájára alkalmazni kell;

10.  megjegyzi, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy ésszerűsítésük útján növelni kell az eszközök közötti összhangot; rámutat arra, hogy a különböző értékelések egyike sem utalt ilyen jellegű megállapításra;

11.  aggodalmát fejezi ki az értékelők ellenőrzési és értékelési rendszerek hiányára vonatkozó megállapításai miatt, ami megnehezíti az eredmények mérését; hangsúlyozza másfelől, hogy az Európai Számvevőszék ellenőrzései során számos pozitív megállapítást tett az EU fejlesztési politikáival kapcsolatban; emlékeztet az Európai Számvevőszék „A EuropeAid értékelési és eredményorientált monitoringrendszerei” című, 18/2014. sz. különjelentésének megfigyeléseire; felszólítja a Bizottságot, hogy használja fel ezt az alkalmat az értékelési és nyomon követési rendszerének további javítására, a Számvevőszék ajánlásainak megfelelően;

12.  meglepetését fejezi ki az értékelési eredmények és a félidős felülvizsgálatban a Bizottság által levont következtetések közötti eltérés miatt; sajnálja, hogy a bizottsági következtetések egyáltalán nem térnek ki az eszközökkel kapcsolatban a partnerségek hiánya okozta komoly problémákra és azon kockázatra, hogy az eszközök eltérnek a szegénység enyhítésével kapcsolatos célkitűzéstől, annak ellenére, hogy ezek az értékelés kulcsfontosságú elemei;

13.  aggodalmát fejezi ki az elérhető adatok hiánya vagy elégtelen volta miatt; megjegyzi, hogy a millenniumi fejlesztési célokra és a fenntartható fejlesztési célokra vonatkozó ellenőrzési és értékelési rendszer hiánya nem teszi lehetővé a változások kielégítő értékelését például az eszközök rugalmassága vagy az egyéb eszközök közötti összhang szintje tekintetében;

14.  emellett hangsúlyozza, hogy egy kifejezetten a politikai sokféleség ösztönzésére fenntartott finanszírozási fejezet hiánya (különös tekintettel a politikai pártok támogatására) nem kedvez a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célok elérésének;

15.  felszólít a jelentéstétel statisztikák és mutatók automatikus előállítása révén történő javítására;

16.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság nem ragadta meg a félidős felülvizsgálat által kínált lehetőséget, hogy szakpolitikáit a mezőgazdasági kistermelés és a fenntartható mezőgazdasági ökológiai gazdálkodásról szóló európai konszenzusban meghatározott követelményekhez igazítsa; megjegyzi, hogy a javasolt intézkedések ezzel szemben a nagyüzemi gazdálkodás és a mezőgazdasági vállalkozások még nagyobb mértékű támogatását tartalmazzák;

Fejlesztési együttműködési eszköz

17.  hangsúlyozza, hogy a fejlesztési együttműködési eszköz jelentősége elsődlegesen abban áll, hogy a programozás és a végrehajtási módszerek megválasztása, az eszközökön belüli és az eszközök közötti átcsoportosítások, valamint a vagyonkezelői alapok használata tekintetében rugalmasan tud reagálni az előre nem látható eseményekre; kiemeli, hogy a többéves programozás rugalmassága a programozás időtartamának az adott terület helyzetéhez való adaptálását is figyelembe vette a finanszírozás jelentős változás esetén szükséges gyors reallokációja és különleges intézkedések alkalmazása érdekében;

18.  üdvözli, hogy az értékelések kiemelték a fejlesztési együttműködési eszköz tematikus programjának stratégiai jelentőségét, különösen a közjavakat szolgáló globális fellépések előmozdításában játszott szerepét;

19.  tudomásul veszi a harmonizációt és a szélesebb körű megvalósítási módokat, amelyeket a külső finanszírozási eszköz végrehajtására vonatkozó közös szabályokról szóló 236/2014/EU rendelet vezetett be, és ami a fejlesztési együttműködési eszköz hatékonyságának javulását eredményezte; hangsúlyozza, hogy a fejlesztési együttműködési eszköz létrehozásáról szóló 233/2014/EU rendelet nem tartalmaz részletes információkat az eszköz teljesítményének mérésére szolgáló ellenőrzési és értékelési rendszerről; mélységesen aggasztja, hogy a végrehajtási eljárások, amelyek közül néhány a pénzügyi szabályzatból ered, továbbra is hosszadalmasak és megterhelők, ami veszélyezteti az EU hitelességét, és növeli a bizonyos országok által képviselt, jóval kevésbé formális és feltételekhez kötött megközelítések vélt vonzerejét; ebben az összefüggésben emlékeztet arra, hogy ezen eljárások némelyike a pénzügyi szabályzatból, nem pedig a külső finanszírozási eszközökből ered, más követelmények ugyanakkor a fejlesztési együttműködés alapelveinek alkalmazásán, mint például a partnerségen és a felelősségvállaláson alapulnak;

20.  megjegyzi, hogy az Európai Bizottság szolgálati munkadokumentumai a lekötött összegekhez képest viszonylag alacsony kifizetett összegekről számolnak be; hangsúlyozza, hogy a fejlesztési támogatás terén kialakult „verseny” összefüggésében ez komoly problémát jelent; szorgalmazza ezért, hogy hatékonyabban kommunikálják a finanszírozási lehetőségeket, hogy az EU partnerei kellően tájékozottak legyenek; szorgalmazza a helyi szereplők, különösen a tisztviselők képzését az európai uniós témákban, hogy képesek legyenek a kritériumok teljesítésére, és így növelni tudják annak esélyét, hogy projektkérelmeik támogatásban részesüljenek; megjegyzi, hogy az ilyen képzésnek az is célja lehet, hogy jobban tudjanak reagálni más nemzetközi szervezetek projektfelhívásaira;

21.  aggasztja azon követelmény érzékelhető be nem tartása, amely a fejlesztési együttműködési eszköz keretében nyújtott támogatás legalább 20%-ának az alapvető szociális szolgáltatásokra, mint az egészségügyre és a középfokú oktatásra, valamint egyéb szociális szolgáltatásokra történő ráfordítását írja elő, amennyiben ezek elengedhetetlenek ezen országok fejlődéséhez; aggasztja továbbá a nemzeti egészségügyi rendszereknek nyújtott nem megfelelő támogatás, valamint az is, hogy nem állnak rendelkezésre adatok vagy jelentések az oktatásfinanszírozással kapcsolatban elért eredményekről; megismétli a fejlesztéspolitikára vonatkozó új európai konszenzusban tett kötelezettségvállalást, hogy az EU hivatalos fejlesztési támogatásának (ODA) legalább 20%-át a társadalmi befogadásra és a humán fejlődésre kell fordítani;

22.  elégedett a társadalmi szervezeteknek és helyi önkormányzatoknak szóló tematikus program célkitűzéseivel és eredményeivel, és a program jövőbeli eszközökben történő továbbvitelére szólít fel; mélyen aggasztja ugyanakkor a programok tervezési és végrehajtási fázisaiban a társadalmi szervezetek és a helyi önkormányzatok számára biztosított részvételi lehetőségek szűkülése, és e szervek mint szolgáltatók szerepének megerősítésére, valamint személyre szabottabb együttműködési szabályok meghatározására és a stratégiai megközelítés megerősítésére szólít fel; hangsúlyozza, hogy ezen országok fejlődése a legitim helyi önkormányzatokkal folytatott együttműködésen keresztül érhető el teljes mértékben;

23.  bátorítja a Bizottságot, hogy vezessen be olyan politikákat, amelyek kedveznek az afrikai diaszpóra mint a fejlődés kulcsfontosságú szereplője bevonásának;

Európai Fejlesztési Alap

24.  megállapítja, hogy az Európai Fejlesztési Alap fontos szerepet töltött be a szegénység megszüntetésének és a fenntartható fejlesztési célok elérésének előmozdításában; megjegyzi azonban, hogy a regionális szinten elért eredményeknek kevesebb jele van, és az Európai Fejlesztési Alap nem hozott létre következetesen tartós szinergiákat és koherenciát a nemzeti, regionális és az AKCS-n belüli együttműködési programok között;

25.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a félidős felülvizsgálat nem terjed ki az Afrikai Békekeretre, amelyet évek óta nem értékeltek megfelelően; úgy véli, hogy egy olyan időszakban, amikor egyre több politikai hangsúly helyeződik a biztonság és a fejlesztés közötti kapcsolatra, alapvetően fontos a tényeken alapuló politikai döntéshozatal;

26.  üdvözli, hogy az Európai Fejlesztési Alapról bebizonyosodott, hogy – köszönhetően a rövidebb tervezési ciklusnak, az egyszerűsített eljárásoknak és a hatékonyabb költségvetés-irányításnak – a gyorsan változó környezetben is megfelel a célnak; megjegyzi ugyanakkor, hogy az alap még mindig nem alkalmazkodott a megváltozott környezethez, és hogy az eljárások továbbra is némileg merevek és megterhelők;

27.  megjegyzi, hogy az Európai Fejlesztési Alap hatálya alá tartozó AKCS-országok és tengerentúli országok és területek csoportjainak nagyon különböző igényei és jellege miatt kétségek merültek fel az eljárások és módozatok megválasztását jellemző egységes megközelítés, és végső soron az Európai Fejlesztési Alap területi hatálya kapcsán; emlékeztet arra, hogy egy, az emberi jogokra összpontosító, egyenlők felek közötti, új és hiteles partnerségre van szükség;

28.  megjegyzi, hogy nyomás nehezedett az Európai Fejlesztési Alapra annak érdekében, hogy nagyszámú olyan – például biztonsági és migrációs témájú – politikai igényre reagáljon, amely nehezen összeegyeztethető az Európai Fejlesztési Alap alapértékeivel és az EU fejlesztési és együttműködési politikájának, különösen a szegénység megszüntetésének alapelveivel;

Humanitárius segítségnyújtási eszköz

29.  elégedett azzal, hogy a humanitárius segítségnyújtási eszköz elérte azt a célját, hogy a nemzetközi közjog maradéktalan betartásával támogatást nyújtson a vészhelyzetekben, biztosítva közben, hogy a humanitárius támogatást ne használják eszközként egyéb célokra, és ne sérüljenek az emberiesség, a semlegesség, a pártatlanság és a függetlenség alapelvei;

30.  megállapítja, hogy a humanitárius segítségnyújtási eszköz által kezelt humanitárius válságok és katasztrófák száma az elmúlt években jelentős mértékben emelkedett, aminek következtében a teljes sürgősségisegély-tartalékot fel kellett használni és további pénzforrásokat kellett bevonni, és hogy rövid és középtávon nem várható a helyzet javulása, mivel a Föld különböző részeit érintő válsághelyzetek száma megsokszorozódott; megjegyzi, hogy ez jelzi a sürgősségisegély-tartalék jelentős mértékű növelésének, valamint a rendelkezésre álló források gyorsabb és rugalmasabb felhasználásának szükségességét;

31.  úgy véli, hogy továbbra is az embereknek és a közösségeknek kell a humanitárius segítségnyújtási eszköz középpontjában állniuk és a legfontosabb érintett feleknek lenniük, és hogy minden körülmények között a helyi önkormányzatok és hatóságok, valamint a helyi közösségek, fejlesztésközpontú vallási szervezetek és a civil szereplők véleményének figyelembevételével kell egy rugalmas, összehangolt és az adott helyzetnek megfelelő megközelítést elfogadni; hangsúlyozza, hogy e szervezetek, köztük az Európában élő diaszpóra szervezetei értékes munkát végeznek számos kritikus területen, és hozzáadott értéket nyújthatnak a humanitárius segélyek terén;

32.  emlékeztet arra, hogy a nem biztonságos terhességmegszakítás a gyermekágyi halálozás Egészségügyi Világszervezet által megállapított öt fő okának egyike; emlékeztet a szexuális és a reproduktív egészséghez való joggal, valamint a szexuális erőszak áldozatainak és a konfliktushelyzeteket átélő emberek jogaival kapcsolatos, nemzetközileg elfogadott jogalapra;

Ajánlások a hátralévő végrehajtási időszakra

33.  hangsúlyozza, hogy a fejlesztési együttműködési eszközt, az Európai Fejlesztési Alapot és a humanitárius segítségnyújtási eszközt az új nemzetközi és uniós szakpolitikai keret, többek között a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend, az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás, az addisz-abebai cselekvési program, valamint a Program az emberiségért fényében kell végrehajtani;

34.  emlékeztet arra, hogy a fenntartható fejlesztési célokat világszerte valamennyi nemzetközi szereplő – a fejlődő és a fejlett országokat, valamint a nemzetközi szervezeteket is beleértve – közös erőfeszítése és partnersége révén kell elérni; kiemeli, hogy uniós szinten ehhez közös, koherens és egyeztetett módon tervezett és végrehajtott belső és külső szakpolitikák szükségesek a politikák fejlesztési célú koherenciájára vonatkozó elveknek megfelelően; úgy véli, hogy – az EU belső és külső politikái közötti összefüggésekből fakadóan – a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherenciának az egyik fő tényezőnek kell lennie a külső finanszírozási eszközök meghatározásában és végrehajtásában, valamint más uniós szakpolitikák és eszközök elfogadásában; az a véleménye ugyanakkor, hogy az eszközök közötti általános koherencia még tovább növelendő, különösen a földrajzi és a tematikus programok közti határvonalak csökkentése, valamint a többi uniós szakpolitikával való fokozottabb koordináció és komplementaritás révén;

35.  aggódik, hogy az Európai Fejlesztési Alapra és a fejlesztési együttműködési eszközre jogosító státuszt meghaladó, a közepes jövedelem felső sávjába kerülő országok finanszírozás hiánnyal szembesülhetnek, ami sebezhetővé teszi őket; felszólítja a Bizottságot, hogy foglalkozzon a következményekkel, vegye fontolóra a negatív hatások megakadályozására szolgáló intézkedéseket, és segítse elő a közepes jövedelem felső sávjába kerülő országok hozzáférését az igényeikhez illeszkedő külső finanszírozási eszközökhöz, különösen a jó közigazgatásnak a korrupció, adócsalás és büntetlenség elleni küzdelem révén történő megerősítésre irányuló erőfeszítések, a joguralom betartásának biztosítása, a szabad és átlátható választások tartása, az igazságszolgáltatási rendszerhez való egyenlő hozzáférés biztosítása és az intézmények gyengeségének kezelése érdekében; tudomásul veszi az EUROsociAL e téren végzett munkáját; hangsúlyozza azonban, hogy a támogatások felosztása tekintetében a legkevésbé fejlett országoknak kell prioritást élvezniük, amelyek a fenntartható fejlődést illetően jelentős strukturális akadályoktól szenvednek, ezért nagymértékben függenek a nemzetközi közfinanszírozástól;

36.  úgy véli, hogy a külső finanszírozási eszközöknek továbbra is közvetlenül támogatniuk kell az uniós és helyi társadalmi szervezeteket és a helyi közösségeket, valamint a partnerországok helyi és regionális önkormányzatait és helyi hatóságait és partnerségüket az európai helyi és regionális önkormányzatokkal, és szisztematikusan meg kell könnyíteniük ezek aktív részvételét az eszközökre vonatkozó uniós szakpolitikákhoz és valamennyi tervezési folyamathoz kapcsolódó, számos érdekelt fél közötti párbeszédben; ezen túlmenően úgy véli, hogy az EU-nak támogatnia kell a társadalmi szervezetek éber felügyelőként betöltött szerepét az Unión belül és kívül, valamint a partnerországok decentralizációs folyamatait; üdvözli e tekintetben a Bizottság azon szándékát, hogy elmélyítse és megszilárdítsa a partnerségek és a fejlesztés területén működő civil társadalommal való párbeszéd kiépítésével kapcsolatban folyamatban lévő munkákat, valamint előmozdítsa a párbeszédet és a társadalmi szervezetek hálózatainak az Unió politikai döntéshozatalában és folyamataiban való részvételét; emlékeztet arra, hogy az EU-nak a harmadik országbeli szervezetek tevékenységeinek támogatására szolgáló mechanizmusok azonosításával támogatnia kell a demokrácia megszilárdulását, hogy hozzájáruljon a stabilizációhoz és a közjavak kezelésére vonatkozó intézményi normák javításához;

37.  megerősíti elhatározását, hogy nyomon követi az EU azon kötelezettségvállalásának teljesítését, amely szerint folyamatos támogatást biztosít a humán fejlődés számára annak érdekében, hogy – összhangban a fenntartható fejlesztési célokkal – jobbá tegye az emberek életét; emlékeztet arra, hogy a fejlesztési együttműködési eszközök esetében ez azt eredményezi, hogy a támogatás legalább 20%-át a szociális szolgáltatásokhoz rendeljék, az egészségügyre és az oktatásra, valamint a középfokú oktatásra összpontosítva; ezért aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy amikor kétségek merülnek fel a 20%-os humántőke-fejlesztési célokat illetően, a Bizottság a humántőke-fejlesztésről a befektetésekre csoportosítja át a finanszírozást;

38.  felszólít a költségvetés-támogatás hatékony igénybevételére vonatkozó előfeltételek szigorú alkalmazására és e támogatási módozat partnerországokban történő szisztematikusabb nyomon követésére, valamint az elszámoltathatóság, az átláthatóság és a támogatási hatékonyság növelésére, továbbá a költségvetési támogatás és annak célkitűzéseinek összehangolására;

39.  figyelmeztet a vagyonkezelői alapok visszaélésszerű használatára, amely veszélyezteti az európai fejlesztési együttműködési politika specifikusságát; hangsúlyozza, hogy azokat kizárólag abban az esetben kellene használni, ha hozzáadott értékük más támogatási módozatokhoz képest garantált, különösen szükséghelyzetekben, felhasználásuknak pedig teljes mértékben összhangban kell lennie a segélyhatékonyság elveivel és a fejlesztéspolitika elsődleges céljával, a szegénység felszámolásával; aggasztja, hogy a tagállamok és más támogatók vagyonkezelői alapokhoz való hozzájárulása elmaradt a várakozásoktól, ami kedvezőtlen következményekkel jár az alapok eredményességére nézve; emlékeztet az ezen alapokkal kapcsolatos parlamenti ellenőrzés szükségességére; komoly aggodalmát fejezi ki az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó értékelés Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért elnevezésű alappal kapcsolatos következtetései miatt;

40.  emlékeztet arra, hogy a Bizottságnak a vagyonkezelői alapok felhasználása esetén biztosítania kell az átláthatóságot, többek között a Parlament rendszeres tájékoztatása, valamint a releváns irányítási struktúrákba való megfelelő bevonása révén, az alkalmazandó uniós jogszabályokkal összhangban; emlékeztet ezenkívül arra, hogy a vagyonkezelői alapoknak alkalmazniuk kell a fejlesztéshatékonysági alapelvek teljes körét, és összhangban kell lenniük a hosszú távú fejlesztési prioritásokkal, elvekkel és értékekkel, valamint az EU országstratégiáival és az egyéb releváns eszközökkel és programokkal, továbbá hogy az ezen összehangolást értékelő nyomon követési jelentést kétévente közzé kell tenni; ismételten hangsúlyozza, hogy az Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért a reziliencia, a gazdasági lehetőségek, az egyenlő lehetőségek, a biztonság és a fejlesztés előmozdítása révén kívánja kezelni a migráció problémájának gyökereit;

41.  emlékeztet arra, hogy az EU külső fellépéseire szánt költségvetés folyamatosan mozgósításra és megerősítésre került, kimerítve az egyre növekvő számú válsághelyzetek kezelésére rendelkezésre álló összes tartalékot; az a véleménye, hogy a sokrétű válságok és bizonytalanság jellemezte helyzetben a külső finanszírozási eszközöknek kellőképpen rugalmasnak kell lenniük ahhoz, hogy gyorsan tudjanak igazodni a változó prioritásokhoz, és váratlan események esetén gyorsan működjenek a gyakorlatban; ezért javasolja a külső finanszírozási eszközök tartalékai vagy a fel nem használt alapok kapcsán az okos felhasználást, a többéves tervezésben megnyilvánuló nagyobb rugalmasságot, a támogatási módozatok megfelelő kombinálását és a végrehajtás szintjén történő egyszerűsítést; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a nagyobb rugalmasság nem mehet a segélyhatékonysági elvek és a támogatás kiszámíthatósága, a hosszú távú földrajzi és tematikus prioritások, illetve a partnerországban folyó reformok fenntartására tett kötelezettségvállalások rovására sem;

42.  felszólítja a Bizottságot arra, hogy a humanitárius segítségnyújtási eszközt a humanitárius csúcstalálkozón nagyszabású egyezség keretében elfogadott humanitárius elvekkel és kötelezettségvállalásokkal és az Európai Számvevőszék 15/2016. sz. különjelentésének(14) következtetéseivel összhangban hajtsa végre; felszólítja a Bizottságot különösen arra, hogy növelje az átláthatóságot a stratégiai programozás és a támogatások kiválasztási eljárása során, szenteljen kellő figyelmet a fellépések költséghatékonyságának – nem veszélyeztetve a humanitárius segély célkitűzéseit és a legkiszolgáltatottabbak felé megnyilvánuló segítőkészséget, továbbá a humanitárius kényszerítő indok megőrzésére való képességének fenntartása mellett, amelynek révén eléri a legveszélyeztetettebb személyeket és műveleteit ott folytatja, ahol a legnagyobb szükség van rájuk –, javítsa a végrehajtás nyomon követését, különítsen el nagyobb finanszírozási forrást a nemzeti és helyi beavatkozók számára, a jelentéstételi követelmények harmonizálásával csökkentse a bürokratikus terheket, és a stratégia, a programozás és a finanszírozás tekintetében rendelkezzen több évre szólóan, biztosítva ezáltal a humanitárius reagálás nagyobb kiszámíthatóságát, rugalmasságát, gyorsaságát és folyamatosságát;

43.  ragaszkodik ahhoz, hogy a válságövezetekben élők továbbra is részesüljenek humanitárius segítségnyújtásban, és hogy a humanitárius szereplők tevékenységük végzése érdekében szabadon eljuthassanak a konfliktus által sújtott térségekben és a sebezhető országokban található áldozatokhoz;

44.  felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a humanitárius segítségnyújtási eszköz – a fejlesztési együttműködési eszközzel és az Európai Fejlesztési Alappal együtt és egymást kiegészítő módon, figyelembe véve a humanitárius segítségnyújtás és a fejlesztési kapcsolódási pontjait – a humanitárius válságokra történő azonnali reagálás mellett ellenálló képességet alakítson ki a jövőbeni sokkhatásokkal szemben olyan korai riasztási és megelőzési stratégiák és struktúrák előmozdítása révén, amelyek a segélyezés, a helyreállítás és a fejlesztés összekapcsolásával összhangban hosszú távú fenntartható fejlesztési haszonnal járnak, és továbbra is koncentrálnak az elfelejtett válságokra, teljes mértékben tiszteletben tartva a „senkit nem hagyunk magára" elvét;

45.  megjegyzi, hogy a fejlesztési eszközök és a humanitárius segítségnyújtási eszköz közötti komplementaritást fokozni kell, különösen a humanitárius segélyezés és a fejlesztés közötti kapcsolattal, a stratégia rezilienciapolitikával és az EU katasztrófakockázat-csökkentésre és felkészültségre vonatkozó kötelezettségvállalásával összefüggésben, ezen eszközök célkitűzéseinek és felhatalmazásainak megkérdőjelezése nélkül;

46.  emlékeztet arra, hogy a fejlesztés a sokkhatások és válságok megelőzése érdekében kiegészíti a humanitárius segítségnyújtást;

47.  felszólít a humanitárius segítségnyújtás uniós költségvetésen belüli különös jellegének elismerésére, ami szükségessé teszi a sürgősségisegély-tartalék mint az új válságokra a megfelelő forrásokkal reagáló rugalmas eszköz biztosítását;

48.  úgy véli, hogy az uniós képviseleteknek erőteljesebben részt kellene venniük az általuk irányított különböző külső finanszírozási eszközök keretében a fejlesztési együttműködési programozással kapcsolatban hozott döntésekben; úgy véli, hogy ennek révén fokozottabb komplementaritást és szinergiákat lehet elérni, valamint nagyobb összhangot lehet teremteni a szükségletek és a partnerországok felelősségvállalása között;

49.  ragaszkodik a Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) központjainak és az uniós küldöttségeknek a megfelelő személyzeti ellátásához, a létszám és a fejlesztési és humanitárius segítségnyújtásban szerzett tapasztalat szempontjából egyaránt.

50.  elégedetlenségét fejezi ki a fejlesztési együttműködési eszközre vonatkozó végrehajtási intézkedéstervezet parlamenti vizsgálatára rendelkezésre álló határidő rendkívüli rövidsége miatt; sürgeti a Bizottságot, hogy 2018 decemberéig módosítsa a fejlesztési együttműködési eszköz és a Humanitárius Segélyek Bizottsága eljárási szabályzatát, ami több időt biztosítana a Parlament és a Tanács számára vizsgálati jogkörük megfelelő gyakorlására;

51.  sürgeti a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy a más tagállamokkal és donorokkal való közös programozás és közös végrehajtás révén növeljék a donorok koordinációját a partnerországok nemzeti fejlesztési programjaival összhangban, az uniós képviseletek vezetése és koordinációja mellett;

52.  felszólítja a Parlamentet, hogy az átláthatóság és az elszámoltathatóság növelése érdekében gyakoroljon nagyobb politikai ellenőrzést a 11. Európai Fejlesztési Alap programozási dokumentumai felett;

A fejlesztési együttműködési eszköz és az Európai Fejlesztési Alap 2020 utáni felépítésére, valamint a humanitárius segítségnyújtási eszköz jövőjére vonatkozó ajánlások

53.  emlékeztet az EU fejlesztéspolitikájának és humanitárius politikájának autonómiájára, amely politikák a Szerződésekben elismert külön jogalapokra épülnek, és különös értékeket és célkitűzéseket határoznak meg, amelyeket nem lehet az EU geopolitikai stratégiájának alárendelni, és amelyeknek mindig összhangban kell lenniük a fejlesztési hatékonyságra vonatkozó elvekkel, továbbá – a humanitárius segélyezés esetében – az emberiesség, a pártatlanság, a semlegesség és a függetlenség elvével;

54.  hangsúlyozza, hogy feltétlenül egymástól külön kell kezelni a fejlesztési és a humanitárius segélyezési eszközöket a fejlesztési alapelvek tiszteletben tartása mellett, az EFA és a fejlesztési együttműködési eszköza partnerségek hiányára és a szakpolitikai prioritásváltás új keretrendszerében a szegénység enyhítésére vonatkozó központi célkitűzés veszélyeztetésére vonatkozó értékelési megállapításainak fényében;

55.  emlékeztet arra, hogy az EFA-t, a fejlesztési együttműködési eszközt és a humanitárius segítségnyújtási eszközt a költségvetés pozitív végrehajtása jellemzi, és hogy kulcsfontosságú szerepet töltenek be a nemzetközi szolidaritás bizonyításában, miközben hozzájárulnak az Unió hitelességéhez a globális színtéren; úgy véli, hogy ezen eszközök esetleges szerkezeti átalakításától vagy összevonásától függetlenül – ideértve az EFA esetleges költségvetésbe emelését is – a következő többéves pénzügyi keret összes előirányzatát meg kell emelni, miközben a hivatalos fejlesztési támogatásokra (ODA) vonatkozó feltételek nem hígulhatnak fel, és hogy a külső finanszírozási eszközök jövőbeli szerkezetének magába kell foglalnia a vagyonkezelői alapok és eszközök átláthatóbb beépítését a demokratikus felelősségvállalás és a fejlesztéshatékonyság kulcsfontosságú elvei mentén, valamint a külső beruházási terv lehetséges folytatását annak fejlesztési szempontú addicionalitását és emberi jogi, társadalmi és környezeti hatását bizonyító értékelése alapján;

56.  tekintettel a segélyezési módokat illetően a közvetlen támogatásokról a vagyonkezelői alapokra és a kevert finanszírozásra – beleértve az Európai Fenntartható Fejlődési Alapot is – való váltásra, felhívja a Tanácsot, a Bizottságot és az Európai Beruházási Bankot, hogy a fejlesztési politikáról szóló új európai konszenzusban meghatározott politikai elvek alapján fogadjanak el intézményközi megállapodást az Európai Parlamenttel az átláthatóságra, az elszámoltathatóságra és a parlamenti vizsgálatra vonatkozóan;

57.  kiemeli a nemzetközi közösségben az Unióról mint együttműködő globális szereplőről élő pozitív képet, amelyet veszélyeztet az adminisztratív eljárások nehézkessége és lassúsága; az a véleménye, hogy ez hozzájárul az EU nemzetközi kapcsolatokban megnyilvánuló „puha hatalmához”, ami differenciált fejlesztési eszközökkel bíró, erős és autonóm fejlesztéspolitikát tesz szükségessé 2020 után;

58.  kiemeli, hogy az EU fejlesztéspolitikájának és eszközeinek elsősorban a szegénység csökkentését és hosszú távon megszüntetését, valamint a fenntartható fejlesztési célok, a Párizsi Megállapodás és a globális közjavak védelmének megvalósítását kell megcélozniuk, különös figyelmet szentelve a leginkább veszélyeztetett csoportoknak;

59.  kiemeli, hogy a fejlesztési együttműködési eszköz és az Európai Fejlesztési Alap 2020 utáni felépítésének és a humanitárius segítségnyújtásnak összhangban kell lennie az EU nemzetközi kötelezettségvállalásaival, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet, a Párizsi Megállapodást és az Unió szakpolitikai keretrendszerét – mint például a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzus, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikára vonatkozó új globális stratégiája és a fejlesztéspolitikára vonatkozó új európai konszenzus – is beleértve;

60.  úgy véli, hogy az új külső finanszírozási eszközök architektúrájának figyelembe kellene vennie a jelenlegi külső finanszírozási eszközök jó működését, az ODA igénybevételének lehetőségét, valamint azt, hogy tárgyalja a fenntartható fejlődési célokat;

61.  úgy véli, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend és számos fenntartható fejlődési cél globális dimenziója új politikai megközelítést követel meg, amelynek keretében a fejlődő és a fejlett országok valamennyi politikai szereplője erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy következetes és összehangolt belső és külső szakpolitikák révén hozzájáruljon a fenntartható fejlődési célok eléréséhez, továbbá úgy véli, hogy a 2020 utáni időszakra vonatkozó új külső finanszírozási eszközök és a fejlesztéspolitikára vonatkozó új európai konszenzus ehhez hozzájárulnak;

62.  meg van győződve a fejlesztés emberi jogokon és elveken alapuló megközelítésének, továbbá a demokratikus alapelvek, az alapvető értékek és az emberi jogok világszintű előmozdításának fontosságáról; felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy mind kétoldalú módon, mind a regionális és világszervezetek keretében kombinálják a külső finanszírozási eszköz keretében nyújtott segítséget a politikai párbeszéddel ezen elvek, értékek és jogok előmozdításának érdekében;

63.  elengedhetetlennek tartja a horizontális és ágazatokon átívelő környezetvédelem és a környezetpolitika nyújtotta lehetőségek beemelését az összes fejlesztési szakpolitikába; sajnálatát fejezi ki a demokrácia, az emberi jogok és a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítése terén elért elégtelen eredmények miatt; sürgeti továbbá, hogy a Párizsi Megállapodás kötelezettségvállalásai teljes mértékben jelenjenek meg a jövőbeli eszközökben és programokban, megfelelő nyomon követéssel kísérve; ezért úgy véli, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek egyre fontosabb szerepet kell játszania a fejlesztési együttműködésben;

64.  szükségesnek tartja a tapasztalatok feldolgozását a hiányosságok feltárása és az EU külső finanszírozási eszközei, valamint más nemzetközi szervezetek finanszírozási eszközei közötti koordináció javítása érdekében, melynek révén szinergiák teremthetők, és maximalizálni lehet a finanszírozási eszközök fejlődő országokban gyakorolt hatását;

65.  úgy véli, hogy a külső finanszírozási eszközök 2020 utáni, jövőbeli szerkezetében a jelenlegi szinthez képest növelni kell az EU által nyújtott hivatalos fejlesztési támogatások (ODA) szintjét és egyértelmű ütemtervet kell kidolgozni annak érdekében, hogy az EU tiszteletben tartsa a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,7%-ának az ODA-ra és az ODA/GNI 0,2%-ának a legkevésbé fejlett országok számára történő elkülönítésére tett kollektív kötelezettségvállalását; üdvözli ezzel összefüggésben a Bizottság új többéves pénzügyi keretre vonatkozó, közelmúltban kiadott közleményét; emlékezteti a tagállamokat azon kötelezettségvállalásuk betartásának szükségességére, amely szerint a GNI-jük 0,7%-ával járulnak hozzá az ODA-hoz; emlékeztet arra, hogy végre kell hajtani a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Fejlesztési Támogatási Bizottságának arra vonatkozó ajánlását, hogy a teljes hivatalos fejlesztési támogatás 86%-át kitevő átlagos támogatási elemet kell elérni;

66.  úgy véli, hogy – nem érintve a nagyobb rugalmasságot és/vagy a tartalékokat – a finanszírozási eszközök 2020 utáni, jövőbeli szerkezetének továbbra is vegyesen kell támogatnia földrajzi és tematikus többéves programokat, lehetővé téve a különböző szintű fejlesztési fellépéseket; úgy véli, hogy a partnerországok regionális együttműködése és integrációja céljából nyújtott támogatás jelentős szerepet játszik a szegénység felszámolásában és a hosszú távon fenntartható fejlődés előmozdításában;

67.  kiemeli, hogy az EU – kielégítő pénzügyi forrásokra alapozott – külső fejlesztési fellépéseinek a fejlesztési támogatások rugalmasságának és kiszámíthatóságának megfelelő egyensúlyán kell alapulnia; elismeri ugyanakkor, hogy a fejlesztési támogatások kiszámíthatósága többek között a meglévő korai riasztási rendszerek jó működési révén is elérhető, különösen a legsérülékenyebb és legkevésbé reziliens országokban;

68.  véleménye szerint a valamely eszközön belüli célkitűzések közötti és a megváltozó prioritások miatti forrásátcsoportosításra kizárólag a partnerországok tényleges szükségletei alapján kerülhet sor, az eszköz alapelveinek és célkitűzéseinek veszélyeztetése nélkül és az ellenőrző hatóság megfelelő bevonásával; felszólít különösen az ODA-ból finanszírozható támogatások és az ODA-ból nem finanszírozható támogatások közötti egyértelmű különbségtételre; határozottan elveti a Fejlesztési Támogatási Bizottság (DAC) számára előirányzott pénzeszközök bármely átcsoportosítását olyan programokra, amelyek nem számolhatók el az ODA terhére; ennek megóvása érdekében hangsúlyozza, hogy a külső finanszírozásra vonatkozó rendeletek keretében ODA-célok meghatározására van szükség;

69.  az a véleménye, hogy a külső finanszírozási eszköz 2020 utáni szerkezetének számos referenciaértéket és szigorúan elkülönített előirányzatot kell tartalmaznia, valamint általános érvényű kötelezettségvállalást arra, hogy a legfontosabb prioritásokra elegendő pénzeszköz áll majd rendelkezésre;

70.  úgy véli, hogy az előre nem látható szükségleteket a különböző külső finanszírozási eszközökön belüli, jelentős méretű rendkívüli tartalékalapoknak kell kezelniük, és hogy az adott évhez kapcsolódó le nem kötött pénzeszközöket vagy visszavont kötelezettségvállalásokat át kell csoportosítani a következő évre szóló rendkívüli tartalékalapokba;

71.  emlékezet arra, hogy szükség van egy stabil és független humanitárius segítségnyújtási eszköz fenntartására, amint azt a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus kérte; úgy véli, hogy külön tartalékalapot kell fenntartani célzottan a humanitárius segítségnyújtás számára, tekintettel a humanitáriussegély-tartalék jelenlegi többéves pénzügyi keret időszaka alatt a világszinten megnövekedett igények miatti folyamatos igénybevételére; emlékeztet arra, hogy a Parlament, miközben időről-időre elismeri a Bizottság azon erőfeszítéseit, hogy választ adjon a növekvő kihívásokra, ismételten kiemelte a humanitárius segélyezésre szánt finanszírozás növelésének szükségességét, és hangsúlyozta, hogy meg kell szüntetni a kötelezettségvállalások és a kifizetések közti növekvő szakadékot, továbbá növelni kell az uniós költségvetés keretében elérhető humanitárius és fejlesztési támogatások hatékonyságát és reakcióképességét;

72.  kiemeli, hogy a pénzügyi rugalmasság növelése és az egyszerűsítés nem járhat a társjogalkotó nyomon követési és ellenőrzési kapacitásainak csökkenésével, ami veszélyeztetheti az elszámoltathatóság és az átláthatóság elvének érvényesülését; hangsúlyozza a forrásallokálási kritériumok átláthatóságának szükségességét a programozás valamennyi szakaszában; úgy véli, hogy a külső finanszírozási eszközök új architektúrájának rugalmasnak és korszerűnek kell lennie, amely lehetővé teszi az erőforrások optimalizálását és eredmények fejlesztés terén történő elérését a partnerországok számára;

73.  hangsúlyozza, hogy az új külső finanszírozási eszközökben meghatározott pénzügyi rugalmasságokat az országon belüli rugalmasságra is ki kell terjeszteni annak érdekében, hogy szabad belátás szerint kisebb támogatásokat is lehessen nyújtani a társadalmi szervezeteknek, a vállalkozásoknak és a vállalkozóknak; úgy véli, hogy a Bizottságnak felül kell vizsgálnia a fejlesztési segítségnyújtásra vonatkozó jelenlegi ellenőrzési követelményeit annak érdekében, hogy növelje a kis összegű, országon belüli támogatások kockázati profilját;

74.  hangsúlyozza, hogy a fejlesztéspolitikát és a humanitárius célkitűzéseket sem a donor országok és az EU biztonságpolitikai célkitűzéseinek, sem pedig a határellenőrzésnek vagy a migrációs áramlások kezelésének nem lehet alárendelni; e gondolatmenet mentén úgy véli, hogy az ODA-t elsősorban a szegénység csökkentésére kell felhasználni, és – elkerülendő az uniós támogatások más célokat szolgáló eszközként történő használatát – a fejlesztésre szánt pénzeszközökből nem lehet kizárólag a donorok nemzetbiztonsági érdekeihez igazodó programokat finanszírozni; ezzel egyidejűleg szükségesnek véli a partnerországok rezilienciájának támogatását a fenntartható fejlődés számára kedvező feltételek megteremtése érdekében;

75.  úgy véli, hogy egyrészt a jövendő többéves pénzügyi keret migrációról, menekültügyről és belbiztonságról szóló fejezetében az EU belső célkitűzéseinek megvalósítására szánt kiadásokat, másrészt pedig a fejlesztési politikára vonatkozó új európai konszenzus megvalósítására szánt kiadásokat továbbra is el kell különíteni egymástól; úgy véli, hogy e két különálló fejezet összevonása az uniós támogatások további instrumentalizációjának kockázatával járna, amely azt is jelentené, hogy a migráció terén a támogatásokat az együttműködéstől tenné függővé;

76.  javasolja ezzel összefüggésben a társadalmi és az állami reziliencia fejlesztési támogatások révén történő további megerősítését, valamint azt, hogy több pénzügyi és politikai eszközzel támogassák a konfliktusmegelőzést és a felkészültséget, továbbá hozzanak korai intézkedéseket konfliktusok és természeti katasztrófák esetén;

77.  felszólítja a Bizottságot, hogy a partnerországok részére nyújtott finanszírozás allokációját és az együttműködési módozatokat ne kizárólag a GDP, hanem olyan kritériumok széles körének alapján határozza meg, amelyek figyelembe veszik az inkluzív humán fejlesztést, az emberi jogokat és az egyenlőtlenségek mértékét is;

78.  megismétli az Európai Fejlesztési Alap költségvetésbe emelésére irányuló felszólítását, amely a fejlesztéspolitika és más uniós politikák közötti koherencia biztosításának egyik fő eszköze, továbbá megismétli a Parlament költségvetési ellenőrzésének erősítésére irányuló felhívását; emlékeztet arra, hogy az Európai Fejlesztési Alap költségvetésbe emelése olyan előnyökkel jár, mint az eszköz erőteljesebb demokratikus legitimitása és ellenőrzése, a nagyobb támogatásfelvevő képesség, valamint az uniós fejlesztési támogatások nagyobb láthatósága és átláthatósága, ami egyértelműbb helyzetet teremt az uniós kiadásokkal kapcsolatban ezen a területen, továbbá a fejlesztés eredményességének és hatékonyságának növekedése; emlékeztet arra, hogy a fejlesztéspolitikáról folyó parlamenti viták segítenek a polgároknak a fejlesztési segélyre nyújtott uniós kiadások végrehajtásában;

79.  kiemeli, hogy az Európai Fejlesztési Alap költségvetésbe emeléséhez garanciáknak kell társulniuk, hogy megakadályozzák a korábbi EFA-források átcsoportosítását más költségvetési tételekhez, és hogy ennek során figyelembe kell venni a harmadik országbeli donorokat; hangsúlyozza továbbá, hogy az Afrikai Békekeretnek az uniós költségvetésen kívül, valamint egy elkülönített eszközön belül kell maradnia;

80.  kiemeli, hogy az Európai Fejlesztési Alap költségvetésbe emeléséhez az uniós költségvetésben megállapított felső határ emelésének kell társulnia, annak érdekében, hogy ez ne járjon sem az AKCS-országok felé tett uniós pénzügyi kötelezettségvállalás mérséklésével, sem az uniós fejlesztési támogatásoknak a 2020 utáni időszakra szóló többéves pénzügyi kereten belüli általános csökkenésével;

81.  véleménye szerint az, hogy a humanitárius segítségnyújtási eszköz nyílt végű, kedvező eredményekkel járt; ezért ajánlja a humanitárius és fejlesztési fellépésekre szolgáló külön eszközök és költségvetések megtartását úgy, hogy közben megmarad a két terület közötti erős és stratégiai jellegű kapcsolat;

82.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a 2020 utáni architektúrában megerősítsék a demokratikus legitimációt, és hogy újra kell gondolni a döntéshozatali eljárást; hangsúlyozza, hogy a 2020 utáni új architektúrában a társjogalkotóknak felhatalmazással kell rendelkezniük vizsgálati jogkörük mind jogi, mind politikai szempontból történő teljes jogú gyakorlására az eszközök és végrehajtási programjaik tervezési, elfogadási és végrehajtási szakaszában egyaránt; hangsúlyozza, hogy elegendő időt kell biztosítani erre a célra;

83.  úgy véli, hogy a tagállamoknak a fejlesztési programok tervezésével és végrehajtási fáziásval kapcsolatos, különösen a közös programozás révén történő, a nemzeti fejlesztési programokon alapuló és azokkal összhangban lévő együttműködési potenciálját teljes mértékben ki kell használni;

84.  felszólít a külső finanszírozási eszközök 2020 utáni architektúrájának félidős értékelésére és felülvizsgálatára az eszközök irányításának további tökéletesítése, a nagyobb mértékű koherencia és egyszerűsítés módjainak elérésére szolgáló módszerek áttekintése, valamint a relevancia fenntartása és a hatékony fejlesztési elvekkel való összehangolása érdekében; felszólítja az érintett feleket, hogy aktívan vegyenek részt ebben a folyamatban;

o
o   o

85.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, az Unió külügyi és biztonságpolitikai alelnökének/főképviselőjének és a Bizottságnak.

(1) HL L 317., 2000.12.15., 3. o.
(2) HL L 344., 2013.12.19., 1. o.
(3) HL L 163., 1996.7.2., 1. o.
(4) HL L 347., 2013.12.20., 884. o.
(5) HL L 58., 2015.3.3., 1. o.
(6) HL L 58., 2015.3.3., 17. o.
(7) HL L 77., 2014.3.15., 44. o.
(8) HL C 25., 2008.1.30., 1. o.
(9) HL C 210., 2017.6.30., 1. o.
(10) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0437.
(11) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0337.
(12) HL C 86., 2018.3.6., 2. o.
(13) HL C 208., 2016.6.10., 25. o.
(14) Az Európai Számvevőszék 15/2016. sz. különjelentése: „Eredményesen irányította a Bizottság az afrikai Nagy-tavak régiójában konfliktusok által sújtott lakosságnak nyújtott humanitárius segélyt?”, 2016. július 4.


A fejlődő országok államadóssága fenntarthatóságának javítása
PDF 299kWORD 61k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i állásfoglalása az adósság fenntarthatóságának javításáról a fejlődő országokban (2016/2241(INI))
P8_TA(2018)0104A8-0129/2018

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az addisz-abebai cselekvési program adósságról és az adósság fenntarthatóságáról szóló fejezetére(1),

–  tekintettel az ENSZ főtitkárának 2014. július 22-i, 2016. augusztus 2-i és 2017. július 31-i jelentéseire a külső adósság fenntarthatóságáról és a fejlődésről,

–  tekintettel az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia (UNCTAD )felelős szuverén hitelezésről és hitelfelvételről szóló elveire,

–  tekintettel az UNCTAD államadósság-rendezésre irányuló menetrendjére (2015. április);

–  tekintettel a G20-ak fenntartható finanszírozásról szóló operatív iránymutatásaira,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 2014. szeptember 9-i, „Az államadósság-átütemezési folyamatokra vonatkozó többoldalú jogi keret létrehozása felé” című 68/304. sz. határozatára,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 2015. szeptember 10-i, az államadósság-átütemezési folyamatok alapelveiről szóló 69/319. sz. határozatára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatala által a külső adósságra és az emberi jogokra vonatkozóan létrehozott irányelvekre,

–  tekintettel a fejlesztésfinanszírozásról szóló 2015. május 19-i állásfoglalására(2) (különösen annak (10), (26), (40), (46) és (47) bekezdésére),

–  tekintettel a „Global Financial Integrity” agytröszt jelentésire, amelyek megbecslik az illegális pénzmozgások mértékét és összetételét,

–  tekintettel a keselyűalapok tevékenysége elleni küzdelemről szóló, 2015. július 12-i belga törvényre (Moniteur belge, 2015. szeptember 11.),

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A8-0129/2018),

A.  mivel a fejlődő országok államadósságával összefüggő problémák megoldása fontos eleme a nemzetközi együttműködésnek és a fejlődő országokban hozzájárulhat a fenntartható fejlesztési célok megvalósításához;

B.  mivel a fenntartható fejlesztési célok megvalósítása a fejlődő országokban jelentős beruházásokat igényel, és mivel a jelenlegi finanszírozás ezen e területen jelenleg a becslések szerint évi mintegy 2,5 milliárd USD hiányt mutat(3);

C.  mivel a hitelek jelentik a fejlesztés finanszírozásának egyik lehetséges forrását; mivel a hitelfelvételnek megfontoltnak és kiszámíthatónak kell lennie; mivel a hitelfelvétel költségeit teljes mértékben ellentételeznie kell az adott beruházás megtérülésének, és mivel az eladósodottsággal kapcsolatos kockázatokat alaposan értékelni és kezelni kell;

D.  mivel a ’80-as és ’90-es évekbeli adósságválság a fejlődő országokban és egy széles körű adósságkönnyítési kampány nyomán az IMF és a Világbank elindította a súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC) megsegítésére irányuló kezdeményezést és a többoldalú adósságcsökkentési kezdeményezést (MDRI), hogy előre lehessen lépni a millenniumi fejlesztési célok elérése felé;

E.  mivel a súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC) megsegítésére irányuló kezdeményezés és a többoldalú adósságcsökkentési kezdeményezés (MDRI) nem elegendő az adósságválság megszüntetéséhez;

F.  mivel e kezdeményezések, valamint a nyersanyagárak robbanása megerősítette számos fejlődő ország finanszírozását, és mivel a 2008-as pénzügyi válság óta tapasztalható rendkívül alacsony kamatlábak is hozzájárultak az adósságok fenntarthatóságához; mivel azonban a nyersanyagárak csökkentek 2008 óta; mivel új adósságválság indult el az elszegényedett országokban, amelyben Mozambik, Csád, Kongó és Gambia fizetésképtelenek;

G.  mivel a csökkenő nyersanyagárak és az ingadozó tőkeáramlások által kiváltott adósságválságok folyamatos fenyegetést jelentenek az adósság fenntarthatóságára, különösen a fejlődő országok számára, amelyek továbbra is függenek a nyersanyagkiviteltől;

H.  mivel nőtt azon fejlődő országok száma, amelyek az IMF és a Világbank besorolása szerint fenntarthatatlan adósságterhekkel néznek szembe vagy nagy, illetve közepes kockázatot jelentenek, és mivel a legtöbb alacsony jövedelmű ország immár e kategóriák valamelyikébe tartozik;

I.  mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a Szaharától délre fekvő afrikai államokban az adósság medián szintje meredeken emelkedett, a 2013-as GDP 34%-ról 48%-ra 2017-ben;

J.  mivel számos ország, köztük Etiópia, Ghána és Zambia adósságszintje a GDP 50 %-a vagy annál nagyobb, és mivel ez jelentős adósságterhet jelent, ha figyelembe vesszük a legtöbb afrikai országra jellemző alacsony adóalapot;

K.  mivel a kormányzati kiadások százalékos arányában az adósságszolgálat jelentősen megnőtt 2013 óta, és mivel ez lényegesen csökkenti az állami beruházások lehetőségét;

L.  mivel az államadósság globális környezete a magánbefektetők, valamint Kína kulcsszereplőkké válásával az elmúlt évtizedekben alaposan átalakult;

M.  mivel a fejlődő országok adósságának összetétele megváltozott, hiszen a magánhitelezők és az üzleti kondíciók egyre jelentősebb szerepet játszanak, amivel erősödik a pénzügyi piacok volatilitásának való kitettségük is, ami az adósság fenntarthatóságára is hatást gyakorol; mivel a nemzeti valutában történő hitelfelvétel megszünteti az árfolyamkockázatot, azonban a hazai tőke hiánya kedvezőtlenné vagy megvalósíthatatlanná teheti azt;

N.  mivel az adósság fenntarthatóságát fenyegető veszélyek közé tartozik a kereskedelem visszaesése, a természeti és az ember okozta katasztrófák, a nemzetközi pénzügyi piacok kedvezőtlen alakulása és áringadozása, de a felelőtlen hitelnyújtás és hitelfelvétel, a közpénzekkel való visszaélések, a sikkasztások és a korrupció is; mivel a belföldi források eredményesebb igénybevétele jelentős lehetőségeket kínál az adósság fenntarthatóságának javítására;

O.  mivel a partnerországokban részt kell venni az adóhatóságok kapacitásainak megerősítésében és a tudásátadásban;

P.  mivel az UNCTAD felelős szuverén hitelezésről és hitelfelvételről szóló elvei és a G20-ak fenntartható finanszírozásról szóló operatív iránymutatásai hasznos hozzájárulások egy normatív keret létrehozásához, azonban a felelőtlen gyakorlatokat elsősorban átlátható szabályok, kötelező erejű és érvényesíthető elrettentő intézkedések, és megalapozott esetekben szankciók alkalmazásával kell megszüntetni;

Q.  mivel az államok adósságának fenntarthatósága nem csak az adósság állományától függ, hanem az általuk adott explicit és implicit (esetleg passzív) pénzügyi biztosítékoktól és egyéb tényezőktől is; mivel a köz- és magánszféra közötti partnerségek gyakran magukban foglalnak kapcsolódó garanciákat, és mivel ugyancsak fontos lehet a jövőbeli bankmentések kockázata is;

R.  mivel az adósság fenntarthatóságának elemzésekor nem szabad kizárólag olyan gazdasági megfontolásokra összpontosítani, mint az adós állam gazdasági növekedési kilátásai és az adósságszolgálata teljesítésére való képessége, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy az adósságteher milyen hatást gyakorol az ország azon képességére, hogy minden emberi jognak érvényt szerezzen;

S.  mivel az EU külső beruházási terve és az Afrikával kötött G20 megállapodás keretében a köz- és magánszféra közötti partnerség növekvő felhasználása a fejlődő országokban hozzájárulhat az államadósság növekedéséhez; mivel a köz- és magánszféra közötti partnerség (PPP) befektetőit kétoldalú beruházási megállapodások védik, nevezetesen befektető-állam közötti vitarendezési mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik a befektetők számára a fogadó államokkal szembeni pereskedést;

T.  mivel egyes kormányok korrupt ügyletek vagy más,a hitelezők által tudottan illegális tevékenységek finanszírozására vettek fel hiteleket, és ez jelentős terhet ró a lakosságra, különösen a legkiszolgáltatottabb népességcsoportokra;

U.  mivel a fejlődő országoknak nyújtott hitelek átláthatósága elengedhetetlen a hitelezés elszámoltathatóságának biztosításához; mivel az átláthatóság hiánya kulcsfontosságú tényező volt a Mozambiknak nyújtott felelőtlen hitelek támogatásában, amelyet anélkül bonyolítottak le, hogy komolyan ellenőrizték volna az ország hitelvisszafizetési képességét, és utána titokban tartották a pénzpiac és a Mozambik lakossága előtt;

V.  mivel az illegitim államadósság alatt olyan adósságot értünk, amelyet egy rendszer az állam polgárainak érdekeit sértő intézkedések finanszírozására szolgáló fellépések finanszírozása érdekében halmoz fel, és erről a hitelezőknek tudomása van, és mivel ez a rendszer olyan személyes adóssága, amelyet olyan hitelezőkkel szemben halmozott fel, akik jól ismerték a hitelfelvevő szándékait; mivel azonban az egyes hitelezők erőteljes ellenzése miatt nincs konszenzus az illegitim államadósság fogalmával kapcsolatban;

W.  mivel az adócsalás és a káros adóverseny, valamint a határokon átnyúló tevékenységet folytató vállalkozások nyereségátcsoportosítása korlátozza a belső erőforrások mozgósítását; mivel az OECD adóalap-erózióval és nyereségátcsoportosítással kapcsolatos kezdeményezése (BEPS) üdvözlendő, azonban nem elégséges e jelenség felszámolására; mivel szükség van egy ENSZ védnöksége alatt működő, adóügyi együttműködésre irányuló kormányközi testület létrehozására annak érdekében, hogy a fejlődő országok egyenlő mértékben vehessenek részt a hatályos nemzetközi adószabályok globális reformjában, amint azt a Parlament 2016. július 6-i, feltételes adómegállapítással és más, hasonló jellegű vagy hatású intézkedésekkel kapcsolatos állásfoglalásában(4) kérte;

X.  mivel a fejlődő és feltörekvő országok illegális pénzmozgásai a becslések szerint évi 1 000 milliárd USD-t tesznek ki, és folyamatosan elszívják ezekből az országokból a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez szükséges hazai forrásokat; mivel ezek a pénzmozgások a mozgatórugói a külső hitelfelvételnek és rontják az adósságtörlesztési képességet;

Y.  mivel a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend és az Addisz-Abeba Cselekvési Terv teljesítése magában foglalja új, fenntartható fejlesztési célt szolgáló finanszírozási lehetőségek fontolóra vételét, mint például a pénzügyi tranzakciókra és a külföldi pénznemben történő ügyletekre kivetendő adó létrehozását; mivel a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) becslései szerint egy 0,1%-os deviza-tranzakciós adó könnyen finanszírozhatná a fenntartható fejlesztési célokat minden alacsony jövedelmű országban és közepes (alsó sáv) jövedelmű országban(5);

Z.  mivel fel kell lépni a jogellenes pénzmozgások ellen annak érdekében, hogy azok 2030-ra véglegesen megszűnjenek, többek között az adócsalás elleni küzdelem és a nemzetközi együttműködés olyan intézkedésekkel való fokozása révén, amelyek mind a származási, mind pedig a célországokban elősegítik az adóügyi adatok illetékes adóhatóságok számára történő átadását és az adóügyek átláthatóságát;

AA.  mivel az államadósság-törlesztés meghiúsulásának kezelésére vonatkozó jelenlegi szabályok alapvetően eltérnek a nemzeti jogszabályok által a vállalkozások fizetésképtelenségére vonatkozóan meghatározott eljárásoktól, mivel ebben az esetben nem létezik a jogszabályoknak érvényt szerző független bíró; mivel az IMF, amelynek feladata a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása, feltételekhez kötött és részletekben folyósított rövid távú hiteleket nyújt; mivel a hitelező államok Párizsi Klubja csak az adósságterhek enyhítéséről dönt a tagok hivatalos, kétoldalú hitelezésével kapcsolatban; mivel a magánhitelezők Londoni Klubja csak a tagok kereskedelmi banki hitelei ügyében dönt; mivel egy adósságtörlesztési nehézségekkel küzdő ország esetén az adósságátrendezéssel kapcsolatos összehangolt, hitelezői döntéshozatalnak nincsen állandó fóruma;

AB.  mivel az IMF továbbra is az államadósság átütemezésével kapcsolatos kérdések megvitatásának legfontosabb fóruma és jelentős hatást gyakorol az Európai Unióra és tagországaira;

AC.  mivel a nehéz helyzetbe került adósokat célzó és az adósságok átstrukturálásának folyamatát megzavaró keselyűalapok romboló tevékenysége nem részesülhet jogi és igazságügyi támogatásban, és mivel további lépéseket kell tenni ezen a téren;

AD.  mivel míg az adósságcsökkentés új lehetőségeket kínált az alacsony jövedelmű országok számára, meg kell jegyezni, hogy ez egy olyan egyszeri beavatkozás az adósság fenntarthatóságának helyreállítására, amely nem vizsgálja a nem fenntartható adósság felhalmozódásának kiváltó okait, és mivel a kihívások – mint a korrupció, gyenge intézmények és a kívülről érkező megrázkódtatásokkal szembeni kiszolgáltatottság – kezelésének prioritást kell biztosítani;

1.  hangsúlyozza, hogy a hitelek felelős és kiszámítható igénybevétele elengedhetetlen eszköz a fejlődő országok számára, mivel az biztosítja számukra a méltó jövőt; ezzel szemben hangsúlyozza, hogy a fenntartható adósság a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend teljesülésének előfeltétele; megjegyzi azonban, hogy az adósságfinanszírozásnak csak kiegészítésnek és a második legjobb lehetőségnek kell lennie az olyan, nem adósságfelhalmozó eszközök között, mint az adózási és vámjellegű bevételek, valamint a hivatalos fejlesztési támogatás, ugyanis az adósságfinanszírozás eredendő és jelentős válságkockázatokkal jár, amely megköveteli, hogy az adósságválság megelőzésére és megoldására megfelelő intézményeket hozzanak létre;

2.  megjegyzi, hogy a fejlődő országok hozzáférése a nemzetközi tőkepiacokhoz megkönnyíti számukra a fejlődési célok megvalósításához szükséges források megteremtését;

3.  aggodalommal veszi tudomásul, hogy az elszegényedő országok számára nyújtott hitelezés 2008 óta drámai mértékben megnövekedett; kifejezi aggodalmát egy új adósságválság-ciklussal kapcsolatban; hangsúlyozza a nagyobb átláthatóságnak, a hitelezők nagyobb mértékű szabályozásának és az adózás méltányosságának szükségességét, valamint azt, hogy kevésbé függővé kell tenni az országokat a nyersanyagkiviteltől;

4.  emlékeztet arra, hogy a hitelfelvétel fontos eszköze a fenntartható fejlődés, köztük a fenntartható fejlesztési célok eléréséhez nélkülözhetetlen beruházás támogatásának;

5.  úgy véli, hogy a hitelfelvétel elválaszthatatlanul összefügg más fejlesztésfinanszírozási eszközökkel, például a kereskedelmi bevételekkel, az adóbevételekkel, a kivándorlók fejlődő országokba irányuló átutalásaival, valamint az állami fejlesztési támogatással; különösen pedig emlékeztet rá, hogy a belföldi források adózás révén való mobilizálása a legfontosabb bevételi forrás a fenntartható fejlődés finanszírozásához; e célból sürgeti az Európai Uniót, hogy a fejlődő országokban fokozza kapacitásfejlesztési támogatást annak érdekében, hogy megfékezze a tiltott pénzügyi mozgásokat, támogasson egy hatékony, fejlődő és átlátható, jó kormányzati elvekkel összhangban lévő adózási rendszert, valamint növelje a korrupció elleni harcban és az ellopott vagyonok visszaszerzésében nyújtott segítségét;

6.  aggodalmát fejezi ki az államadósság és a magánszektor adósságának jelentős növekedése miatt számos fejlődő országban, ami kedvezőtlen hatást gyakorol az egészségügyi, oktatási, gazdasági, infrastrukturális és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló beruházások finanszírozási kapacitására;

7.  emlékeztet, hogy az 1990-es években a túlzottan eladósodott államok esetében alkalmazott strukturális kiigazítási tervek súlyosan hátráltatták az alapvető szociális ágazatok fejlődését és korlátozták a biztonság fenntartásához elengedhetetlen állami szerepük ellátásának képességét;

8.  hangsúlyozza, hogy nem megengedhető, hogy az adósságcsökkentési intézkedések a kedvezményezett országban gátolják az alapszolgáltatások biztosítását és hátrányosan érintsék az emberi jogok, különösen a gazdasági, szociális és kulturális jogok érvényesülését, valamint a fejlődést;

9.  úgy véli, hogy a túlzott (külső) államadósság kialakulásáért a fő felelősség ugyan a politikai vezetést terheli, de az adósoknak és hitelezőknek osztozniuk kell a nem fenntartható adóssághelyzetek megelőzésének és megoldásának felelősségében; tágabb értelemben hangsúlyozza az adósok és a hitelezők közös felelősségét az adósságválság megelőzésében és megoldásában a felelősségteljesebb hitelezés és hitelfelvétel révén;

10.  rámutat arra, hogy a támogatásötvözés miatt adósságbuborék alakulhat ki, mindenekelőtt a Szaharától délre fekvő afrikai országokban és a karibi térség országaiban, amelynek következtében korlátozott bevételekkel rendelkeznének a hitelek visszafizetéséhez; ennek megfelelően felszólítja a segítséget nyújtó országokat, hogy a támogatásuk nagyobb részét a legkevésbé fejlett országoknak adják vissza nem térítendő támogatások formájában; megismétli, hogy bármely, támogatásötvözés révén a köz- és magánszféra közötti partnerséget előmozdító döntésnek a fejlődő országokban ezen mechanizmusok alapos értékelésén kell alapulnia, különösen a fejlődés és a pénzügyi addicionalitás, az átláthatóság és elszámoltathatóság tekintetében, továbbá alapulnia kell a múltbeli tapasztalatokból levont tanulságokon is; kéri, hogy az Európai Fenntartható Fejlődési Alap (EFFA) értékelése egyértelmű kritériumokat tartalmazzon az adósság fenntarthatóságára vonatkozóan;

11.  hangsúlyozza a védelmi mechanizmusok meghatározásának fontosságát annak érdekében, hogy meg lehessen akadályozni, hogy a függő kormányzati kötelezettségek veszélyeztessék az adósság fenntarthatóságát a fejlődő országokban; különösen sürgeti a multilaterális fejlesztési bankokat, hogy a köz-és magánszféra partnerségére alapuló projektek pénzügyi kockázati hatásvizsgálatát előzetesen hajtsák végre (figyelembe véve ezen PPP projektek teljes időtartama alatti összes pénzügyi kockázatot) azért, hogy az adósság fenntarthatósága ne kerüljön veszélybe a fejlődő országokban; úgy véli, hogy az IMF-nek és a Világbanknak minden PPP-költséget bele kell foglalnia az adósságfenntarthatósági elemzésükbe;

12.  úgy véli, hogy a jelenleg hatályban lévő szabályok és eszközök nem elégségesek, illetve kevéssé vagy nem eléggé kötelező jellegűek;

13.  kéri az EU-t és tagállamait, hogy aktívan küzdjenek az adóparadicsomok, az adókikerülés és a jogellenes pénzmozgások ellen, amelyek csak növelik a fejlődő országok adósságát, működjenek együtt a fejlődő országokkal az agresszív adókikerülési gyakorlatok megakadályozása érdekében, és keressék annak eszközeit, hogy hogyan lehet segíteni a fejlődő országoknak abban, hogy ellenálljanak az adóverseny jelentette nyomásnak, ami kedvezőtlenül befolyásolná a fejlődés támogatására fordítható nemzeti erőforrások mobilizálását;

14.  úgy véli, hogy az állami vezetés által az államháztartás rovására elkövetett sikkasztás feltárása esetén a hitelezőknek figyelmeztető intézkedéseket, és azok hatékonyságának hiányában megfelelő szankciókat kell kezdeményezniük, melyek a felfüggesztéstől akár a szerződésben megállapított feltételek lejárta előtti visszafizetés kötelezettségéig is terjedhetnek;

15.  kéri a Bizottságot és az EU tagállamait, hogy támogassák a fejlődő országokat az államadósságukat érintő adatok nyilvános elérhetőségének elősegítésében, és támogassák a társadalmi felvilágosítást ezen a területen, mivel a fejlődő országok esetében ritkán érhetőek el részletes információk a civil társadalom számára a ország pénzügyi helyzetéről;

16.  felszólít olyan jogszabályok kidolgozására, amelyek megakadályozzák a nyilvánvalóan korrupt kormányok számára történő hitelezést, és szankcionálják azokat a hitelezőket, akik ennek tudatában nyújtanak számukra hiteleket;

17.  felhívja a Bizottságot, hogy az összes jelentős nemzetközi szereplővel és az érintett országokkal egyeztetve, többoldalú megközelítést alkalmazva dolgozzon ki egy valódi stratégiát tartalmazó fehér könyvet a fejlődő országok túlzott eladósodottsága elleni küzdelem érdekében, meghatározva valamennyi érintett szereplő jogait, kötelezettségeit és feladatait, és gondolkozzon el a legmegfelelőbb intézményi megoldásokon az adósság problémája méltányos és fenntartható kezelésének biztosítására; támogatja hitelkezelésre vonatkozó magatartási kódex létrehozását az intézményi, politikai és magánszereplőkre vonatkozóan;

18.  hangsúlyozza, hogy a legtöbb fenntartható fejlődési cél integrálható az emberi jogokkal, és így célul szolgálhat a szegénység elleni küzdelemben, ellentétben az adósság visszafizetésével, amely pusztán egy eszköz;

19.  támogatja az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának a külső adósságra és az emberi jogokra vonatkozó irányelveit, amelyek szerint a fenntartható fejlődési célok eléréséhez való jognak elsőbbséget kell élveznie az adósság visszafizetésére vonatkozó kötelezettséggel szemben; kéri az Európai Unió tagállamait, hogy támogassák az emberi jogi hatásvizsgálatok rendszeres felhasználását a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által végzett adósság-fenntarthatósági vizsgálatok részeként;

20.  kéri az Európai Uniót és tagállamait, hogy igazodjanak ezen elvekhez kétoldalú hitelnyújtásaik, illetve a nemzetközi pénzügyi intézményeken belüli fellépésük során;

21.  megjegyzi, hogy az IMF–Világbank adósságfenntarthatósági elemzését általában hitelezők használják útmutatásként a hitelezéseikhez; hangsúlyozza a buktatók kezelésének szükségességét, leginkább a magánszektor külső adósságának nyomon követését és az emberi jogok tiszteletben tartásának hiányát;

22.  felhívja a fejlesztési partnereket annak értékelésére, hogy milyen hatást fejt ki az adósságszolgálat a súlyosan eladósodott országok finanszírozási kapacitására a fenntartható fejlesztési célok fényében, amelyeket 2030-ig kötelesek teljesíteni, és amelyeknek elsőbbséget kell élvezniük azon hitelezők jogaival szemben, akik tudatosan nyújtanak hitelt korrupt kormányoknak;

23.  támogatja az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) ajánlását, mely szerint létre kell hozni egy Afrikai Nyersanyagár-Stabilizációs Alapot annak érdekében, hogy a nyersanyagárak csökkenése esetén kevésbé kelljen hitelfelvételhez folyamodni;

24.  felszólítja a tagállamokat és a hitelező államokat, hogy a fenntartható fejlesztési célú beruházásokra nyújtsanak több támogatást, és tartsák magukat azon hosszú távú ígéretükhöz, mely szerint a jövőben a bruttó nemzeti jövedelem 0,7%-át biztosítják hivatalos fejlesztési támogatásként; felszólítja a tagállamokat és a hitelező államokat, hogy ezt a támogatást hitelek helyett inkább vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtsák, amennyiben az értékelő jelentésekből az derül ki, hogy az államháztartás romlása tartósan veszélyezteti a fenntartható fejlesztési célok megvalósítását; ezenkívül sürgeti a hitelt nyújtó országokat, hogy a fenntartható fejlesztési célok elérése érdekében új, innovatív és diverzifikált finanszírozási forrásokat hozzanak létre, mint például a külföldi pénznemben történő tranzakciók adóját és a pénzügyi tranzakciós adót, amely hozzájárulhat minden egyes ország adósságának fenntarthatóságához, különösen pénzügyi válság idején;

25.  aggodalmát fejezi ki a hivatalos fejlesztési támogatás jelentéstételi kritériumainak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Fejlesztési Támogatási Bizottsága (DAC) által történt átdolgozásával kapcsolatban, különösen a magánszektorbeli eszközök tekintetében, ugyanis a kibővített jelentéstételi kritériumok ösztönzést adnak bizonyos segítségnyújtási formák használatára, leginkább a hitelekre és garanciákra; megjegyzi, hogy miközben ezek a megbeszélések folyamatban vannak, az adományozóknak engedélyezett bizonyos kölcsönöket és garanciákat hivatalos fejlesztési támogatásként (ODA) jelenteniük anélkül, hogy elfogadott szabályrendszert alkalmaznának; hangsúlyozza az átláthatóságra és eladósodottságra vonatkozó biztosítékok beépítését;

26.  hangsúlyozza, hogy elő kell segíteni az átláthatóságot az érintett szereplők elszámoltathatóságának előmozdítása érdekében; hangsúlyozza az államadósság-rendezéshez kapcsolódó adatok és folyamatok megosztásának szükségességét;

27.  támogatja az ENSZ által a felelős hitelezési politika érdekében a kereskedelem és a fejlesztés vonatkozásában meghatározott elveket és kéri, hogy az EU támogassa ezek végrehajtását, amelyek hangsúlyozzák a hitelezők és a hitelfelvevők közös felelősségét (az UNCTAD felelős szuverén hitelezésről és hitelfelvételről szóló elvei), valamint az állami finanszírozási műveletek feltétlenül szükséges parlamenti ellenőrzését; úgy véli, hogy a UNCTAD felelősségteljes hitelezésről és hitelfelvételről szóló elveit jogilag kötelező erejűvé és kikényszeríthetővé kell tenni;

28.  úgy véli, hogy az átláthatóság és az elszámoltathatóság elengedhetetlenek a felelősségteljes állami hitelezés és hitelfelvétel támogatásához; ennek érdekében kéri a tagállamokat, hogy támaszkodjanak az Addisz-Abebai cselekvési menetrendben tett kötelezettségvállalásokra és a G20 fenntartható finanszírozásról szóló operatív iránymutatásaira, hogy a hitelezők felelősségteljesebbek legyenek a hitelekkel az átláthatóság és elszámoltathatóság jelenlegi elveire támaszkodva – amelyek a nyersanyag-kitermelő iparágakban érvényesülnek elsősorban (a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezése – EITI), továbbá segítsék elő az államadóssággal kapcsolatos adatok nyilvános hozzáférhetőségét, beleértve a függő kötelezettségeket is, ezen adatoknak egy központi nyilvántartásba történő összeállítása révén; felhívja a tagállamokat, hogy rendszeresen tegyenek közzé információt a fejlődő országokba irányuló hitelnyújtási tevékenységükről;

29.  hangsúlyozza kötelező erejű nemzetközi szabályokról kell megállapodni a tisztességtelen célú és törvénytelen hitelek problémájának kezelésére; ezért úgy véli, hogy az adósság-átütemezést független adósságellenőrzéssel kell támogatni a törvénytelen és tisztességtelen célú hitelek egyéb hitelektől való megkülönböztetése érdekében; hangsúlyozza, hogy a törvénytelen és tisztességtelen célú hiteleket semmissé kell nyilvánítani;

30.  sajnálja, hogy a tagállamok 2015-ben, a 2015. szeptember 7-i tanácsi közös álláspont(6) elfogadását követően megtagadták az ENSZ Közgyűlésének az államadósság-átütemezési folyamatok alapelveiről szóló 69/319 sz. határozata jóváhagyását, amelyet pedig az ENSZ Közgyűlése a többség szavazatával 2015. szeptember 10-én elfogadott;

31.  hangsúlyozza az IMF szintjén és az ENSZ keretein belül tett intézkedések következetességének fontosságát és a tagállamok álláspontjának lehető legjobb összehangolását;

32.  hangsúlyozza az adósságválság igazságos, gyors és fenntartható módon történő megoldását egy nemzetközi adósságkezelő mechanizmus létrehozása révén, amely az UNCTAD államadósság-rendezési ütemtervére, valamint a Nemzetközi Adósságátütemezési Bíróság létrehozására, az úgynevezett „Stiglitz” Bizottság ötletére épül;

33.  kéri a tagállamokat, hogy aktiválják az ENSZ Közgyűlésének 2015. szeptember 10-i, 69/319. számú határozatával elfogadott mandátumot az alábbiak érdekében:

   a) korai, figyelmeztető mechanizmusok létrehozása, amelyek az adósság fenntarthatóságának szélesebb körű romlásáról szóló jelentéseken alapulnak, és segítik a súlyosan eladósodott országok kockázatainak és gyenge pontjainak korai szakaszban történő azonosítását;
   b) az IMF-el egyeztetve, egy többoldalú jogi keret létrehozásának lehetővé tétele az államadóságok rendezett és kiszámítható átstrukturálására, annak elkerülése érdekében, hogy azok fenntarthatatlanná váljanak, és hogy javuljon a kiszámíthatóság a befektetők számára; felhív a fejlődő országok méltányos képviseletére a nemzetközi pénzügyi intézmények döntéshozó szerveiben;
   c) annak biztosítása, hogy az EU támogassa a fejlődő országokat a korrupció, a bűncselekmények, az adókikerülés és a pénzmosás elleni küzdelemben;

34.  kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nemzetközi fórumokon dolgozzanak, és a magánszektorral együtt alakítsanak ki egy olyan szabályozási keretet, amely a fejlődő országoknak nyújtott hitelekre vonatkozó feltételek és e hitelek tulajdonjogának teljes átláthatóságát biztosítja, mint például az Átlátható Hitelezési Szerződés, amely néhány pénzügyi intézet közötti megbeszélés tárgya;

35.  sajnálatát fejezi ki a Tunéziához hasonló országokra nehezedő nyomás miatt, amely arra ösztönzi őket, hogy ne végezzenek nyilvános ellenőrzéseket a hitelek eredetére és feltételeire vonatkozóan; felszólítja az Európai Uniót, hogy dolgozzon együtt segítséget nyújtó országokkal és nemzetközi szervezetekkel, mint például az IMF, hogy megvédjék és támogassák az államok azon jogát, hogy nyilvános hitelvizsgálatot végezzenek;

36.  sürgeti egy fizetésképtelenség veszélye esetén alkalmazandó jogszabály elfogadását, amely szerint a bíróság megfoszthatná a hitelezőt attól a jogától, hogy visszakövetelje az adósságot, amennyiben az állam az adott hitelt a nemzeti parlamentje által meghatározott jogszabályok megsértése mellett vette fel;

37.  felszólítja a tagállamokat, hogy a Bizottság kezdeményezésére fogadjanak el egy rendeletet a keselyűalapok adósságokkal kapcsolatos spekulációja elleni küzdelemről szóló belga jogszabályok mintájára;

38.  kéri, az intézményi és magánhitelezőket, hogy fogadjanak el adósságtörlesztési moratóriumot természeti katasztrófákat vagy súlyos humanitárius válságokat – ideértve a bevándorlók tömeges érkezését is – követően, lehetővé téve a hitelfelvevők számára, hogy minden eszközt a normális kerékvágásba való visszatérésre használjanak fel;

39.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) Lásd a 27–29. oldalig.
(2) HL C 353., 2016.9.27., 2. o.
(3) World Investment Report 2014 (2014-es beruházási világjelentés). Beruházás a fenntartható fejlesztési célok megvalósításába: cselekvési terv, UNCTAD 2014, 140–145. o.
(4) HL C 101., 2018.3.16., 79. o.
(5) Az adósság fenntarthatóságának felülvizsgálata Afrikában. Háttérdokumentum az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia 2016 Gazdasági Fejlődés Afrikában jelentéséhez: „Adósságdinamika és fejlesztésfinanszírozás Afrikában”.
(6) 11705/15. sz. dok.


A gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítése az Európai Unióban
PDF 185kWORD 68k
Az Európai Parlament 2018. április 17-i állásfoglalása a gazdasági, társadalmi és területi kohézió Európai Unión belüli megerősítéséről: az Európai Bizottság hetedik jelentése (2017/2279(INI))
P8_TA(2018)0105A8-0138/2018

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 4., 162., 174–178. és 349. cikkére,

–  tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és a tanácsi rendeletre(1),

–  tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1301/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(2),

–  tekintettel az Európai Szociális Alapról és az 1081/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1304/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(3),

–  tekintettel a Kohéziós Alapról és az 1084/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1300/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(4),

–  tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2013. december 17-i 1299/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(5),

–  tekintettel a Bizottság „Az én régióm, az én Európám, a mi jövőnk. Hetedik jelentés a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról” című, 2017. október 9-i jelentésére (COM(2017)0583),

–  tekintettel a városfejlesztési ügyekért felelős miniszterek 2016. május 30-i amszterdami nem hivatalos találkozóján elfogadott, uniós városfejlesztési menetrendről szóló Amszterdami Paktumra,

–  tekintettel az Európai Unió Bíróságának 2015. december 15-i ítéletére(6),

–  tekintettel a szociális jogok európai pillérére, melyet a Parlament, a Tanács és a Bizottság 2017. november 17-én Göteborgban hirdetett ki,

–  tekintettel a Tanácsnak a kohéziós politika polgáraink számára hatékonyabbá, relevánsabbá és láthatóbbá tételéről szóló, 2017. április 25-i következtetéseire(7),

–  tekintettel a Tanácsnak a 2020 utáni kohéziós politika területén alkalmazandó szinergiákról és egyszerűsítésről szóló, 2017. november 15-i következtetéseire(8),

–  tekintettel a Bizottság „Európa jövőjéről: A 27 tagú EU útja 2025-ig: gondolatok és forgatókönyvek” című, 2017. március 1-jei fehér könyvére (COM(2017)2025),

–  tekintettel a Bizottságnak az Európa szociális dimenziójáról szóló, 2017. április 26-i vitadokumentumára (COM(2017)0206),

–  tekintettel a Bizottságnak a globalizáció előnyünkre fordításáról szóló, 2017. május 10-i vitaanyagára (COM(2017)0240),

–  tekintettel a Bizottságnak a gazdasági és monetáris unió elmélyítéséről szóló, 2017. május 31-i vitaanyagára (COM(2017)0291),

–  tekintettel az Európai Unió pénzügyeinek jövőjéről szóló, 2017. június 28-i bizottsági vitaanyagra (COM(2017)0358);

–  tekintettel a „Versenyképesség az alacsony jövedelmű és alacsony növekedésű régiókban: jelentés a fejlődésben lemaradó régiókról” című, 2017. április 10-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2017)0132),

–  tekintettel a Bizottság „Miért fontos a regionális fejlesztés Európa gazdasági jövője érdekében” című munkadokumentumára(9),

–  tekintettel a 2020 utáni prioritások megvalósításának hatékony szolgálatában az Európai Unió új, korszerű többéves pénzügyi keretéről szóló, 2018. február 14-i bizottsági közleményre (COM(2018)0098),

–  tekintettel az EU legkülső régióival folytatott megerősített és megújított stratégiai partnerségről szóló, 2017. október 24-i bizottsági közleményre (COM(2017)0623),

–  tekintettel a Régiók Európai Bizottságának „A kohéziós politika jövője 2020 után – Erős és hatékony európai kohéziós politika 2020 után” című, 2017. május 11-i véleményére(10),

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak a „Munkahelyteremtést és növekedést támogató beruházások – az európai strukturális és beruházási alapok hozzájárulásának maximalizálása” című bizottsági közleményről szóló, 2016. május 25-i véleményére(11),

–  tekintettel a növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló beruházásokról: a gazdasági, társadalmi és területi kohézió Unión belüli előmozdításáról szóló, 2015. szeptember 9-i állásfoglalására(12),

–  tekintettel az uniós politikák városi dimenziójáról szóló, 2015. szeptember 9-i állásfoglalására(13),

–  tekintettel a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó kohéziós politika új területfejlesztési eszközeiről: az integrált területi beruházásról és a közösségvezérelt helyi fejlesztésről szóló, 2016. május 10-i állásfoglalására(14),

–  tekintettel az Európa régiói számára megfelelő finanszírozási szerkezetről: az uniós kohéziós politikában a pénzügyi eszközök és támogatások egyensúlyáról szóló, 2017. május 18-i állásfoglalására(15),

–  tekintettel a kohéziós politikáról és az intelligens szakosodást célzó kutatási és innovációs stratégiákról szóló, 2016. szeptember 13-i állásfoglalására(16),

–  tekintettel az európai területi együttműködésről – bevált gyakorlatokról és innovatív intézkedésekről szóló, 2016. szeptember 13-i állásfoglalására(17),

–  tekintettel a munkahelyteremtést és növekedést támogató beruházásokról – az európai strukturális és beruházási alapok hozzájárulásának maximalizálásáról: a közös rendelkezésekről szóló rendelet 16. cikkének (3) bekezdése szerinti jelentés értékeléséről szóló, 2017. február 16-i állásfoglalására(18),

–  tekintettel a 2020 utáni uniós kohéziós politika alapelemeiről szóló, 2017. június 13-i állásfoglalására(19),

–  tekintettel a partnerek növekvő bevonásáról és az európai strukturális és beruházási alapok teljesítményének láthatóságáról szóló, 2017. június 13-i állásfoglalására(20),

–  tekintettel az Unió legkülső régióiban a kohézió és a fejlődés előmozdításáról: az EUMSZ 349. cikkének végrehajtásáról szóló, 2017. július 6-i állásfoglalására(21),

–  tekintettel az Európai Unió pénzügyeinek jövőjével kapcsolatos vitaanyagról szóló, 2017. október 24-i állásfoglalására(22),

–   tekintettel a lemaradó uniós régiókról szóló, 2018. március 13-i állásfoglalására(23);

–  tekintettel a „A következő többéves pénzügyi keret: a 2020 utáni többéves pénzügyi keretre vonatkozó parlamenti álláspont előkészítése” című, 2018. március 14-i állásfoglalására(24),

–  tekintettel az esb-alapok kedvezményezettjeit szolgáló egyszerűsítésekkel foglalkozó magas szintű munkacsoport következtetéseire és ajánlásaira,

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére és a Költségvetési Bizottság, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság és a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményére (A8-0138/2018),

A.  mivel a kohéziós politika célja az Unió egésze és régiói harmonikus és egyenletes fejlődésének előmozdítása, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítése révén, a szolidaritás és a fenntartható növekedés, a foglalkoztatás, a társadalmi befogadás mentén és a régiókon belüli és régiók közötti különbségek, valamint a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésével, a Szerződéssel összhangban;

B.  mivel a kohézióról szóló hetedik jelentés azt mutatja, hogy a regionális egyenlőtlenségek ismét csökkennek, de a helyzet rendkívül egyenetlen, akár az egy főre eső GDP, a foglalkoztatás vagy egyéb mutatók alapján nézzük, és hogy bizonyos egyenlőtlenségek továbbra is fennállnak, áthelyeződnek vagy növekednek a régiók és tagállamok között vagy azokon belül, többek között az euróövezeten belül is;

C.   mivel a kohézióról szóló hetedik jelentés aggasztó megállapításokat tesz a munkanélküliségi ráta, így a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliségi ráta – amely sok régióban nem tért vissza a válság előtti szintre –, valamint a versenyképesség, a szegénység és a társadalmi befogadás tekintetében;

D.  mivel az európaiak 24%-a (csaknem 120 millió ember) él szegénységben, a szegénység veszélyének kitéve, súlyos anyagi nélkülözésben és/vagy nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban; mivel a szegénységben élő munkavállalók száma folyamatosan növekszik, a fiatal munkanélküliek száma pedig továbbra is magas;

E.  mivel a munkanélküliség és a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség az Unióban 2013 óta fokozatosan csökken, de 7,3%-os, illetve 16,1%-os szintjük (2017. decemberi adat(25)) még mindig meghaladja a 2008. évi szintet, és jelentős különbségek mutatkoznak a tagállamok között és a tagállamokon belül, különösen a pénzügyi válság által leginkább érintett egyes uniós tagállamokban; mivel a regionális különbségek csökkenni kezdtek; mivel a munkanélküliségi ráták tagállamok közötti különbsége még mindig jelentős, a cseh köztársasági 2,4%-tól és a németországi 3,6%-tól a spanyolországi 16,3%-ig és a görögországi 20,9%-ig(26); mivel a rejtett munkanélküliség mint jelenség – a dolgozni akaró, de munkát aktívan nem kereső munkanélküliek – aránya 2016-ban 18%-os volt;

F.  mivel a kohézióról szóló hetedik jelentés kiemeli a régiók és területek jelentős sokféleségét, a meglévő régiókategóriákon belül is, azok sajátos feltételeitől (legkülső régiók, alacsony népsűrűség, alacsony jövedelem vagy alacsony növekedés stb.) függően, ami a megközelítés területi finomhangolását igényli;

G.  mivel a kohézióról szóló hetedik jelentés egyik fő eredménye azoknak a régióknak a meghatározása, amelyek a közepes jövedelem csapdájába kerültek, és a lemaradás kockázata fenyegeti őket, stagnálnak vagy visszaesnek;

H.  mivel a kohézióról szóló hetedik jelentés kiemeli az elszegényedett területek létezését, a területi széttagoltság kockázatát, valamint a szubregionális különbségek elmélyülését, beleértve a kedvezőbb helyzetben lévő régiókat is;

I.  mivel a kohézióról szóló hetedik jelentés hangsúlyozza, hogy „a globalizáció, a migráció, a szegénység és az innováció hiánya, az éghajlatváltozás, az energetikai átállás és a környezetszennyezés által gyakorolt hatások nem csak a kevésbé fejlett régiókban érhetők nyomon”;

J.  mivel – miközben a kohéziós politika jelentős szerepet játszott az uniós gazdaság fellendülésében az intelligens, fenntartható és befogadó növekedés ösztönzése révén – a közberuházások az Unión belül továbbra is elmaradnak a válság előtti szinttől, a válság által leginkább sújtott tagállamokban ráadásul jelentős hiányosságok mutatkoznak e téren, mivel a közberuházások GDP-hez viszonyított aránya a 2008. évi 3,4%-ról 2016-ra 2,7%-ra esett vissza;

K.   mivel a kohézióról szóló hetedik jelentés egyértelműen bemutatja a kohéziós politika eredményeit a növekedés, a munkahelyteremtés, a közlekedés, az energiaügy, a környezet és az oktatás és képzés tekintetében, ahogy azt a 2014–2020 közötti programozási időszakban az 1,1 millió kkv-nak nyújtott támogatás jelzi, amely ezáltal közvetlenül 420 000 új munkahely megteremtéséhez vezetett, több mint 7,4 millió munkanélkülinek segített munkahelyet találni és ezenfelül több mint 8,9 millió embernek segített új képesítést szerezni, így e politikát az Európát összekovácsoló erővé téve;

A kohéziós politika hozzáadott értéke

1.   alapvető fontosságúnak tartja, hogy a kohéziós politika az új programozási időszakban továbbra is megfelelően kiterjedjen az összes európai régióra, és továbbra is az Unió legfőbb közberuházási eszköze maradjon hosszú távú stratégia és kilátások alapján, amelyhez a jelenlegi és új kihívásoknak megfelelő költségvetést kell rendelni, ily módon biztosítva e politika alapvető céljainak megvalósítását; hangsúlyozza, hogy a kohéziós politikának kizárólag a legkevésbé fejlett régiókra való összpontosítása hátráltatná az egész Unió politikai prioritásaival kapcsolatos előrehaladást;

2.  hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika európai hozzáadott értéket biztosít azáltal, hogy hozzájárul az európai közjavakhoz és elsődleges célokhoz (többek között a növekedéshez, a társadalmi befogadáshoz, az innovációhoz és a környezetvédelemhez), valamint a köz- és magánberuházásokhoz, és hogy alapvető eszközt jelent a Szerződés azon céljának eléréséhez, amely az egyenlőtlenségek leküzdésére irányul az életszínvonal általános javítása és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentése érdekében;

3.  megismétli határozott elkötelezettségét a megosztott irányítás és a partnerség elve – amelyet 2020 után is fenn kell tartani és meg kell erősíteni –, valamint a többszintű kormányzás és a szubszidiaritás mellett, amelyek hozzájárulnak a kohéziós politika által teremtett többletértékhez; hangsúlyozza, hogy e politika többletértékét elsősorban az adja, hogy képes figyelembe venni a nemzeti fejlesztési igényeket, valamint a különböző régiók és területek szükségleteit és sajátosságait, és közelebb hozni az Uniót saját polgáraihoz;

4.  hangsúlyozza, hogy az uniós hozzáadott értéket erőteljesen tükrözi az európai területi együttműködés, annak valamennyi dimenziójában (határokon átnyúló, országok közötti és régiók közötti, mind belső, mind külső együttműködés), mivel hozzájárul a gazdasági, társadalmi és területi kohézió céljaihoz, valamint a szolidaritáshoz; emlékeztet azon felhívására, hogy növelni kell a kohéziós politika költségvetésében való részesedését, az átfedések elkerülése érdekében a különböző programok közötti koordináció javítása mellett; emlékeztet a makrogazdasági stratégiák végrehajtásának jelentőségére a kohéziós politika célkitűzéseinek elérésében;

5.   megjegyzi, hogy a kohéziós politika egy adott régión belüli végrehajtása externáliákat és közvetlen és közvetett áttételes előnyöket idézhet elő az egész Unióban többek között a megnövekedett kereskedelem révén, erősítve az egységes piacot; rámutat azonban, hogy ezek az előnyök tagállamonként jelentősen eltérnek egymástól különösen a földrajzi távolságtól és a tagállamok gazdasági szerkezetétől függően;

6.  hangsúlyozza, hogy az Európai Parlament által „az európai egység hiányából fakadó költségek” tekintetében végzett munka példáját követve ki kell dolgozni a „kohéziós politika hiányából fakadó költségek” kiszámítására vonatkozó módszertant annak érdekében, hogy az további számszerűsíthető bizonyítékkal szolgáljon a kohéziós politika európai hozzáadott értékét illetően;

Területi dimenzió

7.  megjegyzi, hogy a városi térségekre egyszerre jellemzőek egyrészt a jelentős növekedési, beruházási és innovációs lehetőségek, másrészt a különböző környezeti, gazdasági és társadalmi kihívások, többek között az emberek koncentrációja és a szegénynegyedek létezése miatt, beleértve a viszonylag kedvező helyzetben lévő városokat is; ezért hangsúlyozza, hogy az egyik fő kihívást továbbra is a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélye jelenti;

8.  hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika területi dimenziójának erősítésekor nagyobb figyelmet kell fordítani a városkörnyéki és vidéki kérdésekre, számítva a helyi hatóságok szakértelmével és különös figyelmet fordítva az egyes tagállamok közepes méretű városaira;

9.  hangsúlyozza, hogy mennyire fontos a sokszínű vidéki térségek támogatása a bennük rejlő lehetőségek előtérbe helyezésével, a helyi gazdaságokat támogató projektekbe való beruházások ösztönzésével, a közlekedési összeköttetések javításával, az akadálymentesítéssel és nagy sávszélességű internetkapcsolat kialakításával, támogatva e térségeket abban, hogy megfeleljenek az előttük álló kihívásoknak, amelyek az elnéptelenedés, a társadalmi befogadás, a munkalehetőségek hiánya, a vállalkozást ösztönző kezdeményezések és a megfizethető lakhatás, a népességfogyás, a városközpontok kiürülése, az egészségügyi ellátás hiánya stb.; e tekintetben hangsúlyozza a KAP második pillérének jelentőségét a fenntartható vidékfejlesztés előmozdításában;

10.  felhívja a figyelmet arra, hogy a beruházási prioritások meghatározása során jobban figyelembe kell venni az olyan sajátos területi jellemzőket, mint az EUMSZ 174. cikkének (3) bekezdésében említett régiók, mint például a szigeti, hegyvidéki, vidéki, határ menti, legészakibb, part menti régiók és a peremterületek jellemzőit; hangsúlyozza, hogy e különböző régiók tekintetében testre szabott stratégiákat, programokat és fellépéseket kell létrehozni, vagy akár meg kell vizsgálni az uniós városfejlesztési menetrend és az Amszterdami Paktum példáját követve új egyedi menetrendek bevezetésének lehetőségét;

11.  emlékeztet arra, hogy a legkülső régiók sajátos strukturális társadalmi és gazdasági helyzete az EUMSZ 349. cikkével összhangban indokolja az egyedi intézkedéseket, többek között az európai strukturális és beruházási alapokhoz való hozzáférésük feltételei tekintetében; hangsúlyozza, hogy fenn kell tartani az ezen régiók strukturális hátrányainak ellensúlyozására szánt valamennyi eltérő intézkedést, valamint hogy javítani kell az e régiókra vonatkozó egyedi intézkedéseket, szükség esetén kiigazítva azokat; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az Európai Unió Bíróságának 2015. december 15-i ítéletére támaszkodva biztosítsák az EUMSZ 349. cikkének a strukturális alapokhoz való hozzáférés feltételei tekintetében történő tényleges alkalmazását; javasolja különösen a legkülső régiók számára elkülönített egyedi források kiterjesztését a szociális alkotóelemre, a jelenlegi uniós társfinanszírozási szint említett régiókon belüli fenntartását és a tematikus koncentráció jobb kiigazítását; hangsúlyozza a legkülső régiókban – mint például kísérleti projektek végrehajtása tekintetében előnyben részesített térségekben – rejlő lehetőségeket;

12.  úgy véli, hogy a fenntartható városfejlesztést célzó integrált stratégiák bevezetése pozitív tapasztalatot hozott, és ezért meg kell azokat erősíteni, valamint érdemes lenne más, szubregionális területeken is megvalósítani, például a tematikus célkitűzések mellett az integrált területi megközelítés bevezetésével, a tematikus koncentráció sérelme nélkül; hangsúlyozza a közösségvezérelt helyi fejlesztés fontosságát, amely erősíti a kohéziós politika azon képességét, hogy helyi szereplőket vonjon be; hangsúlyozza, hogy meg kell vizsgálni az integrált területi stratégiák és az intelligens szakosodási stratégiák alapján elkészített nemzeti és regionális operatív programok bevezetésének a lehetőségét;

A „közepes jövedelmű régiók”: az ellenálló képesség ösztönzése és a veszélyeztetett területek lemaradásának megelőzése

13.  hangsúlyozza, hogy a „közepes jövedelmű régiókban” a növekedés nem volt ugyanolyan, mint az alacsony jövedelműekben (amelyeknek még mindig utol kell érniük az EU többi részét) vagy a nagyon magas jövedelműekben, mert e régiók a „közepes jövedelem csapdájában” találják magukat, mivel az előbbiekhez képest túl magasak a költségek, az utóbbiakhoz képest pedig túl gyengék az innovációs rendszerek; továbbá megjegyzi, hogy ezekben a régiókban meggyengült a feldolgozóipar, és kiszolgáltatottak a globalizáció és az abból következő társadalmi-gazdasági átalakulás hatásaival szemben;

14.  meg van győződve arról, hogy a jövőbeli kohéziós politika fő kihívása az lesz, hogy megfelelő támogatást nyújtson a közepes jövedelmű régióknak, hogy többek között beruházásbarát légkört alakítson ki, és hogy a kohéziós politikának csökkentenie kell a különbségeket és az egyenlőtlenségeket, ugyanakkor a különböző tendenciákat, dinamikákat és körülményeket figyelembe véve meg kell akadályoznia a veszélyeztetett területek lemaradását is;

15.  felhívja a Bizottságot, hogy foglalkozzon az uniós átlaghoz képest alacsony növekedési arány által jellemzett, közepes jövedelmű régiók előtt álló kihívásokkal, hogy előmozdítsa az egész Unió harmonikus fejlődését; emlékeztet arra, hogy e régiók támogatása, valamint annak érdekében, hogy megoldást kínáljon e régiók problémáira, a jövőbeli kohéziós politikának a következő programozási időszakban kellően fedeznie és támogatnia kell őket, illetve ki kell terjednie rájuk, többek között testre szabott stratégiák, programok és fellépések kidolgozása és végrehajtása révén; ezzel összefüggésben emlékeztet a GDP-t kiegészítő mutatók jelentőségére, amelyek pontosabb képet festenek e sajátos régiók társadalmi-gazdasági helyzetéről; úgy véli, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a gyenge pontok korai azonosítására, hogy a kohéziós politika támogatni tudja a régiók ellenálló képességének megőrzését és megakadályozza új különbségek kialakulását a régiók valamennyi típusában;

16.  üdvözli, hogy az Európai Bizottság kísérleti projektet indított, amelynek célja, hogy testre szabott támogatást nyújtson az ipari átalakulás által érintett régiók egyedi kihívásaihoz; felhívja a Bizottságot, hogy vonja le a kísérleti projekt tanulságait, és elvárja, hogy a tervezett eredmények mielőbb megmutatkozzanak; úgy véli, hogy az intelligens szakosodási stratégiák lehetőséget kínálnak arra, hogy a szóban forgó régiókat jobban lehessen segíteni fejlesztési stratégiájuk terén, általánosságban pedig regionális szinten előmozdítsák a differenciált végrehajtást, de támogathatók a régiók közötti további együttműködéssel, illetve a tudás és a tapasztalatok megosztásával is; üdvözli a Vanguard-kezdeményezéshez hasonló fellépéseket, amelyek az Unión belül a kiemelt területek növekedésének fellendítését és az ipar megújulását célzó intelligens szakosodási stratégia használatára irányulnak;

17.  hangsúlyozza, hogy a szociális és adóügyi konvergencia hozzájárul a kohézió célkitűzéséhez, javítva az egységes piac működését; úgy véli, hogy e téren az eltérő gyakorlatok ellentmondhatnak a kohézió célkitűzésének, és még inkább kiszolgáltatottá tehetik a lemaradó vagy a globalizáció miatt leginkább veszélyeztetett területeket, továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy a kevésbé fejlett régióknak folyamatosan arra kell törekedniük, hogy utolérjék az Unió többi részét; úgy véli, hogy a kohéziós politika pozitív ösztönzők biztosítása révén hozzájárulhat – a gazdasági és területi konvergencia mellett – a szociális és adóügyi konvergencia előmozdításához; kiemeli e tekintetben például a szociális jogok európai pillérére való támaszkodás lehetőségét; felhívja a Bizottságot, hogy az európai szemeszter keretében jobban vegye figyelembe ezt a szempontot a kohéziós politika gazdaságpolitikába való jobb integrálása érdekében, ugyanakkor megfelelően vonja be a helyi és regionális hatóságokat a folyamat hatékonyságának növelése és a folyamatban való szerepvállalásuk fokozása érdekében;

Cselekvési területek

18.  támogatja a főbb európai politikai célokhoz kötődő, korlátozott számú prioritásra való, erőteljes tematikus összpontosítást, nagyobb rugalmasságot biztosítva az irányító hatóságok számára ahhoz, hogy a partnerségi megállapodások előkészítése során helyi és regionális szintű, inkluzív konzultációt követően szükségleteik és lehetőségeik alapján dolgozzák ki saját területi stratégiáikat; hangsúlyozza, hogy a foglalkoztatás (többek között a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség), a társadalmi befogadás, az innováció, a digitalizáció ösztönzése, a kkv-k és induló vállalkozások támogatása, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a körforgásos gazdaság, valamint az infrastruktúra a jövőbeli kohéziós politika kiemelt területei;

19.  üdvözli a szociális jogok európai pillérének elfogadását, amely előrelépést jelent a szociális Európa kiépítése terén; ismételten hangsúlyozza az európai strukturális és beruházási alapok szerves részét képező ESZA, az ifjúsági garancia, az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés és az Európai Szolidaritási Testület melletti elkötelezettségét, amelyek fontos szerepet töltenek be a foglalkoztatás, a gazdasági növekedés, a társadalmi befogadás, a tanulás és a szakképzés előtt álló kihívások leküzdésében;

20.  hangsúlyozza, hogy a jövőbeli kohéziós politikának jobban kell összpontosítania a globalizáció (delokalizáció, munkahelyek megszűnése) és egyben az Unión belül végbemenő hasonló tendenciák által hátrányosan érintett lakosság és területek védelmére és támogatására; kéri a strukturális alapok és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap összehangolási lehetőségének megvizsgálását az érintett esetekben, többek között annak érdekében, hogy hatályuk az Unión belüli delokalizációra is kiterjedjen;

21.  megjegyzi, hogy az éghajlatváltozásnak való kiszolgáltatottság területenként jelentős eltéréseket mutat; úgy ítéli meg, hogy az esb-alapokat a lehető leghatékonyabban kell felhasználni annak érdekében, hogy hozzásegítsék az Uniót az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás (COP21) szerint vállalt kötelezettségeinek betartásához, például a megújuló energiaforrásokkal, az energiahatékonysággal vagy a különösen a lakhatási ágazaton belüli bevált gyakorlatok megosztásával kapcsolatban, valamint az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak figyelembevételéhez; kitart amellett, hogy természeti katasztrófák esetén a szolidaritási eszközöket az adott körülmények között a lehető leghamarabb, és minden esetben koordinált módon kell rendelkezésre bocsátani;

22.  kéri, hogy az esb-alapokat használják fel fenntartható módon az európai régiókat számos különböző módon érintő demográfiai kihívásokkal (az idősödéssel, a népességfogyással, a demográfiai nyomással, a megfelelő humán tőke odavonzására és megtartására való képesség hiányával) való szembenézéshez is; hangsúlyozza különösen, hogy egyes területek, például bizonyos legkülső régiók számára megfelelő támogatást kell biztosítani;

23.  hangsúlyozza, hogy az EUMSZ 349. cikke értelmében a sajátosságaik miatt nagyobb migrációs nyomással szembesülő legkülső régiókban a migránsok integrációja céljából egy egyedi, a 2020 utáni időre szóló finanszírozási mechanizmust kell létrehozni, amely ezáltal segítené azok fenntartható fejlődését;

24.  úgy véli, hogy az uniós alapoknak tiszteletben kell tartaniuk a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, valamint továbbra is elő kell mozdítaniuk az intézményesítettség csökkentését;

25.  hangsúlyozza a kultúrába, az oktatásba, az örökségbe, az ifjúságba, a sportba és a fenntartható turizmusba való további beruházás komoly munkahelyteremtési lehetőségeket rejt magában, különösen a fiatalok számára létesített minőségi munkahelyek és a növekedés, továbbá a társadalmi kohézió javítása és egyszersmind a szegénység és a megkülönböztetés elleni küzdelem tekintetében, amely különös jelentőséggel bír például a legkülső, a vidéki és a távoli régiók szempontjából; támogatja a kulturális és kreatív ágazatok fejlesztését, amely szorosan összekapcsolódik az innovációval és a kreativitással;

A 2020 utáni programozási keret

26.  hangsúlyozza, hogy a kohézióról szóló hetedik jelentés kiemeli, hogy a támogatások odaítéléséhez és a társadalmi-gazdasági feltételekre vonatkozó, pontosabb kép megalkotásához a továbbra is a fő mutatóként szolgáló egy főre jutó GDP mellett figyelembe kell venni a kiegészítő mutatókat is, a feltárt kihívásoknak és szükségleteknek megfelelően, szubregionális szinten is; megjegyzi, hogy jó minőségű, megbízható, naprakész, rendszerezett és rendelkezésre álló adatokat kell alapul venni; kéri ezért, hogy a Bizottság és az Eurostat a lehető legrészletesebb adatokat és földrajzi bontást biztosítsa a kohéziós politika szempontjából lényeges statisztikákban, a programozási folyamatban a régiók szükségleteinek megfelelő figyelembevétele érdekében; támogatja társadalmi, környezetvédelmi és demográfiai kritériumok, különösen a munkanélküliségi ráta és az ifjúsági munkanélküliségi ráta figyelembevételét;

27.  támogatja az integrált megközelítések megerősítését, és nyomatékosan kiemeli, hogy az ESZA-nak jelentős kohéziós dimenziója miatt továbbra is az európai regionális politika szerves részét kell képeznie;

28.  hangsúlyozza, hogy a támogatásoknak a kohéziós politika fő finanszírozási eszközének kell maradniuk, elismeri azonban, hogy a pénzügyi eszközök hatékony ösztönzők lehetnek, és használatukat megfelelő előzetes értékelés alapján elő kell mozdítani, amennyiben hozzáadott értéket teremtenek; hangsúlyozza azonban, hogy használatuk nem válhat önmagában vett céllá, hogy hatékonyságuk számos tényezőtől (a projekt, a terület vagy a kockázat jellegétől) függ, és hogy minden régiónak – fejlettségi szinttől függetlenül – lehetőséget kell kapnia arra, hogy szabadon határozhassa meg a számára legmegfelelőbb finanszírozási módot; ellenezné a pénzügyi eszközök alkalmazására vonatkozó bármely kötelező célkitűzés előírását;

29.  kéri a pénzügyi eszközök használatára vonatkozó feltételek egyszerűsítését és a támogatásokkal való összehangolásuk előmozdítását a kiegészítő jelleg és a hatékonyság biztosítása és a területi realitások figyelembevétele érdekében; hangsúlyozza a kormányzás adminisztratív kapacitásának és minőségének és annak fontosságát, hogy a nemzeti fejlesztési bankoknak és intézményeknek kiegészítő szerepet kell játszaniuk a helyi igényekhez igazított pénzügyi eszközök végrehajtásában; úgy véli, hogy a pénzügyi eszközökre vonatkozó szabályokat – függetlenül azok kezelési módjától – lehetőség szerint össze kell hangolni; a kohéziós politika már meglévő pénzügyi eszközein felül javasolja a részvételen alapuló pénzügyi eszközök előmozdítását is;

30.  úgy véli, hogy a kohéziós politika, illetve a beruházásbarát környezetnek, a hatékonyságnak és a források megfelelő felhasználásának biztosítása közötti kapcsolat a kohéziós politika célkitűzéseinek megvalósítása szempontjából is hasznos, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika célja nem az, hogy saját célkitűzéseihez nem kapcsolódó prioritásokat szolgáló eszközzé silányodjon; hangsúlyozza, hogy a ciklikus feltételekre, a strukturális reformokra és a kormányzati beruházásokra vonatkozó rugalmasság tekintetében a Stabilitási és Növekedési Paktumról elfogadott álláspontot kell alkalmazni; úgy véli, hogy többek között valamennyi érdekelt fél bevonásával alaposan meg kell vizsgálni azokat az intézkedéseket, amelyek összekötik az esb-alapok hatékonyságát a gondos gazdasági irányítással az 1303/2013/EU rendeletben foglaltaknak megfelelően; úgy véli, hogy a Bizottságnak kiigazításokat kellene fontolóra vennie a kohéziós politika és az európai szemeszter kapcsolódási módjaira vonatkozóan annak érdekében, hogy megerősítse utóbbi területi és szociális dimenzióját, és figyelembe vegye a kohéziós célkitűzésekhez hozzájáruló egyéb tényezőket, például a reálkonvergenciát; felszólítja a Bizottságot, hogy ezzel összefüggésben és az európai szemeszter keretében vizsgálja meg az esb-alapok keretében nyújtott regionális és nemzeti társfinanszírozást és annak a nemzeti államadósságra kifejtett hatását;

31.  kéri az intelligens szakosodási stratégiák fokozását, amely a technológia gyors változását és a globalizációt illetően új utat nyit a hosszabb távú növekedési potenciállal bíró beruházások megvalósítására; elismeri az előzetes feltételrendszerek hasznosságát, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a programozás kidolgozásában és elindításában bonyodalmat és késedelmet okoztak; tudomásul veszi a Számvevőszék által a 15/2017. sz. különjelentésében az előzetes feltételrendszerekkel kapcsolatban tett megállapításokat; felhívja a Bizottságot, hogy megfelelő esetben vegye fontolóra az előzetes feltételrendszerek számának csökkentését, és e területen javítsa az arányosság és a szubszidiaritás elvének való megfelelést, a lehető legnagyobb mértékben felhasználva azokat a meglévő stratégiai dokumentumokat, amelyek megfelelhetnek a jövőbeli előzetes feltételrendszereknek; hangsúlyozza, hogy az előzetes feltételrendszereknek szorosan kell kapcsolódniuk a beruházások hatékonyságához, minden tagállam számára egyenlő bánásmódot biztosítva;

32.  megjegyzi, hogy a közigazgatás minősége és stabilitása, amelynek feltétele a megfelelő oktatás, képzés és a helyben rendelkezésre álló tanácsadási támogatás, továbbra is döntő fontosságú tényező a regionális növekedés és az esb-alapok hatékonysága szempontjából; hangsúlyozza, hogy javítani kell a kormányzás minőségét, és biztosítani kell elegendő technikai segítségnyújtás rendelkezésre állását, mivel ezek komoly hatást gyakorolnak a kohéziós politika megfelelő végrehajtására, és tagállamonként jelentős mértékben eltérhetnek, amint az különösen a lemaradó régiókban észlelhető; felhívja a Bizottságot különösen arra, hogy a jövőbeli JASPERS programot az Európai Számvevőszék ajánlásai alapján értékelje;

33.  támogatja a kohéziós politika oly módon történő átalakítását, hogy eredmény- és tartalomorientáltabbá váljon, a számvitel helyett a teljesítményre összpontosítson, és hogy a célkitűzések teljesítésének módja tekintetében nagyobb rugalmasságot hagyjon az irányító hatóságoknak, mindeközben tiszteletben tartva többek között a partnerség, az átláthatóság és az elszámoltathatóság elvét;

34.  elengedhetetlennek tartja a csalás elleni küzdelem folytatását, a korrupció esetében pedig a zéró tolerancia alkalmazását szorgalmazza;

Egyszerűbb kohéziós politika

35.  felhívja a Bizottságot, hogy a jövőbeli jogalkotási javaslataiban vegye figyelembe a magas szintű munkacsoport egyszerűsítésre vonatkozó ajánlásait;

36.  hangsúlyozza, hogy olyan keretet kell biztosítani, amely egyszerű, egyértelmű és kiszámítható szabályok révén garantálja a jogbiztonságot, különösen az irányítás és az ellenőrzés tekintetében, a teljesítményre és az egyszerűsítésre vonatkozó célkitűzések közötti megfelelő egyensúly megteremtése érdekében; kéri, hogy a következő programozási időszakban csökkentsék a szabályok és az iránymutatások mennyiségét (elővigyázatosan, hogy az érdekelt felekkel szoros együttműködésben biztosítható legyen az érdekelt felek és az irányító hatóságok számára ismert szabályok és eljárások szükséges folytonossága); kéri, hogy a vonatkozó dokumentumokat fordítsák le az Unió valamennyi nyelvére, és a lehető legnagyobb mértékben kerüljék el a szabályok visszamenőleges alkalmazását és értelmezését; a határokon átnyúló projektekkel kapcsolatban egységes jogi keretet és iránymutatásokat szorgalmaz;

37.  ugyanakkor hangsúlyozza, hogy el kell kerülni a túlszabályozást, és az operatív programokat igazi stratégiai dokumentumokká kell alakítani, amelyek tömörebbek és rugalmasabbak, és a programozási időszak alatt (például természeti katasztrófák esetében) szükségessé váló, célzott módosításuk esetén egyszerűsített eljárást kell alkalmazni a változó globális realitásokra és a regionális szükségletekre való megfelelő válaszadás érdekében;

38.  kéri, hogy az esb-alapokra vonatkozóan vezessenek be egységes szabályokat, ideértve az ugyanezen tematikus célkitűzés eléréséhez hozzájáruló eszközökre vonatkozó közös szabályok további harmonizálását is; szükségesnek tartja, hogy észszerűsítsék az esb-alapokhoz kapcsolódó közbeszerzéseket, és gyorsítsák fel az állami támogatási eljárásokat azon projektek esetében, amelyeknél ellenőrizni kell a megfelelést; támogatja a közvetlen irányítás alá tartozó európai alapok és a kohéziós politikai alapok állami támogatás tekintetében történő egységes, következetesebb kezelését, általánosságban pedig az ugyanazon kedvezményezetteknek szóló európai alapok szabályainak harmonizálását; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a kohéziós politika és a jövőbeli uniós kutatási program jobban kiegészítse egymást az alapkutatástól a piaci alkalmazásig tartó teljes ciklusra kiterjedően; úgy véli, hogy a különböző finanszírozási források közötti szinergiák projektszinten való lehetővé tétele érdekében meg kell őrizni a tematikus koncentrációt;

39.  tudomásul veszi a szubszidiaritással és az arányossággal foglalkozó munkacsoport létrehozását, és elvárja, hogy e munkacsoport konkrét javaslatokat tegyen e két elv megerősítésére a kohéziós politika keretében; támogatja ezen elvek alkalmazásának biztosítását a valódi többszintű kormányzás megteremtése érdekében, amely megfelelő szerepvállalást kíván meg mind a helyi és regionális önkormányzatok, mind pedig a többi érdekelt fél részéről;

40.  sajnálja, hogy a Bizottság nem készített egységesebb értékelést a horizontális politikákról, valamint nem számolt be a különböző európai politikák közötti szinergiákról sem; olyan nagyratörő stratégiákat, finanszírozást és fellépéseket szorgalmaz, amelyek növelik az egyéb uniós forrásokkal való szinergiákat, és kiegészítő pénzügyi támogatást vonzanak; hangsúlyozza, hogy tovább kell optimalizálni az esb-alapok és egyéb eszközök, többek között az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) közötti, valamint a többi központilag kezelt programmal, például a kutatás és az innováció támogatása terén a kohéziós politikát kiegészítő Horizont 2020-szal való szinergiákat;

41.  kéri, hogy az esb-alapok programozási, végrehajtási és ellenőrzési követelményei a jövőben a differenciálás és az arányosság elvén, valamint átlátható és méltányos kritériumokon alapuljanak, a programokra megítélt összegektől, a kockázati profiltól, az adminisztratív végrehajtás minőségétől és a kedvezményezettek saját hozzájárulásának mértékétől függően;

42.  lényegesnek tartja, hogy a Bizottság és az irányító hatóságok közötti kapcsolat egyfajta „bizalmi szerződéssé” alakuljon; ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a többszintű kormányzás esetében megfelelő és működőképes keretrendszerre van szükség; felhívja a Bizottságot, hogy ismerje el a közfinanszírozás jó irányítása terén eddig elvégzett munkát, és vezesse be a szabályok betartásának terén jól teljesítő irányító hatóságokat jutalmazó új címkézés elvét; kéri, hogy az ellenőrzés terén támaszkodjanak nagyobb mértékben azokra a nemzeti és regionális szabályokra, amelyek hatékonyságát már ellenőrizték és igazolták;

43.  kéri az egységes ellenőrzés elvének megerősítését, az e-kohézió végrehajtásának felgyorsítását, és az egyszerűsített és egységesített költségelszámolás általános elfogadását, mivel az többek között könnyebben végrehajthatónak bizonyult, és nem eredményezett hibákat; hangsúlyozza a nyomonkövetési és jelentéstételi tevékenységek tekintetében a digitalizálásban rejlő lehetőségeket; úgy véli, hogy meg kellene könnyíteni a szakértelem megosztását a bevált gyakorlatok cseréjét célzó tudásmegosztó portál létrehozásával;

44.  felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatokat a kohéziós politika váratlan eseményekre való reagálása javításának érdekében, és ebben az összefüggésben ismételten kéri egy olyan jellegű tartalék létrehozását, amely további rugalmasságot biztosítana a régióknak anélkül, hogy veszélyeztetné az operatív programok hosszú távú céljait;

Kihívások és lehetőségek

45.  rendkívüli aggodalmát fejezi ki a Bizottság által nemrégiben ismertetett forgatókönyvek miatt, amelyek a kohéziós politika költségvetésének csökkentését vetítik előre a következő többéves pénzügyi keretben, és amelyek számos régiót kizárnának a kohéziós politikából; nagyratörő költségvetést vár el, amely megfelel a régiók előtt álló kihívásoknak, és kéri, hogy a kohéziós politikát ne alakítsák kiigazítási változóvá; emlékeztet arra, hogy az Európai Parlament számára nem képezi alku tárgyát az, hogy a kohéziós politikának valamennyi régióra ki kell terjednie; hangsúlyozza, hogy a „gazdasági fejlődési csoportok” elmélete megerősíti a differenciált támogatás fontosságát az európai régiók egészében, beleértve a nagyon magas jövedelmű régiókat is, amelyeknek versenyképesnek kell maradniuk globális versenytársaikkal szemben;

46.  úgy véli, hogy a kohéziós politika hozzájárulhat az új kihívásoknak – például a biztonság vagy a nemzetközi védelem alatt álló menekültek integrációjának – való megfelelés érdekében szükséges fellépéshez; hangsúlyozza azonban, hogy a kohéziós politikától nem várható el az összes válság megoldása, és ellenzi a kohéziós politikai alapok felhasználását a hatókörén kívüli, rövid távú finanszírozási igények fedezésére, emlékeztetve arra, hogy e politika célja Európai Unió közép- és hosszú távú társadalmi és gazdasági fejlesztése;

47.  tudomásul veszi az ESBA pozitív eredményeit, megjegyezve, hogy az alapnak átláthatóbb és célzottabb módon kell végrehajtania beruházásait; hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika és az ESBA különböző elgondolásokon és célkitűzéseken alapul, és ezek bizonyos esetekben kiegészíthetik, de nem helyettesíthetik egymást, függetlenül a régiók fejlettségi szintjétől, különösen mivel az ESBA a strukturális alapoktól eltérően túlnyomórészt kölcsönökön alapul; emlékeztet arra, hogy megfelelő különbséget kell tenni az ESBA és a kohéziós politika között, valamint egyértelmű lehetőségeket kell feltárni a kettő ötvözésére;

48.  megismétli a hosszú távú programozási időszak melletti elkötelezettségét; úgy véli, hogy a jelenlegi 7 éves időszak egyetlen életképes alternatívája az 5+5 éves többéves pénzügyi keret lenne, félidős felülvizsgálattal; felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egyértelmű javaslatot, amely meghatározza az 5+5 éves többéves pénzügyi keret gyakorlati megvalósításának módszereit;

49.  kéri minden lehetséges erőfeszítés megtételét az új időszakra vonatkozó programozást érintő késedelmek elkerülése érdekében, megelőzendő a késedelmes kifizetéseket és a kötelezettségvállalások visszavonását, ami megakadályozza, hogy a kohéziós politika pozitív eredményeket érjen el; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a jövőbeli jogi kerethez tartozó összes dokumentumot kellő időben az összes hivatalos nyelven nyilvánosságra hozzák a kedvezményezettek méltányos és időben történő tájékoztatása érdekében;

50.  az európai polgárokkal való kommunikáció javítását célzó intézkedéseket szorgalmaz, hogy a nyilvánosság jobban megismerje a kohéziós politika konkrét eredményeit; felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a támogatások használatának eredményeivel kapcsolatos, helyi innovatív kommunikációt folytató irányító hatóságok és projektgazdák szerepét; hangsúlyozza, hogy nemcsak (az esb-alapok eredményeiről szóló) utólagos tájékoztatást és kommunikációt kell javítani, hanem a döntéshozatal korábbi szintjein lévő szereplőkkel (a finanszírozási lehetőségekről) folytatottat is, különösen a kis projektgazdák körében; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak létre együttműködési mechanizmusokat és széles körű intézményesített együttműködési platformokat a jobb láthatóság biztosítása és a nyilvánosság figyelmének fokozottabb felkeltése érdekében;

51.  megjegyzi, hogy egyes európai régiók különösen kiszolgáltatottak a brexit következményeivel szemben; hangsúlyozza, hogy a jövőbeli kohéziós politikának minimálisra kell csökkentenie a brexit által a többi európai régióra gyakorolt negatív hatást, és kéri, hogy részletesen tanulmányozzák a partnerségek területi együttműködés keretében való folytatásának lehetőségét;

o
o   o

52.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 347., 2013.12.20., 320. o.
(2) HL L 347., 2013.12.20., 289. o.
(3) HL L 347., 2013.12.20., 470. o.
(4) HL L 347., 2013.12.20., 281. o.
(5) HL L 347., 2013.12.20., 259. o.
(6) A Bíróság 2015. december 15-i ítélete a Parlament és a Bizottság kontra Tanács ügyben, C-132/14 – C-136/14, ECLI:EU:C:2015:813.
(7) 8463/17. sz. dok.
(8) 14263/17. sz. dok.
(9) Iammarino, S., Rodríguez-Pose, A., Storper, M. (2017), „Miért fontos a regionális fejlesztés Európa gazdasági jövője érdekében”, 07/2017. számú munkadokumentum, Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság, Európai Bizottság.
(10) HL C 306., 2017.9.15., 8. o.
(11) HL C 303., 2016.8.19., 94. o.
(12) HL C 316., 2017.9.22., 132. o.
(13) HL C 316., 2017.9.22., 124. o.
(14) HL C 76., 2018.2.28., 2. o.
(15) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0222.
(16) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0320.
(17) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0321.
(18) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0053.
(19) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0254.
(20) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0245.
(21) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0316.
(22) Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0401.
(23) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0067.
(24) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0075.
(25) http://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/8631691/3-31012018-BP-EN.pdf/bdc1dbf2-6511-4dc5-ac90-dbadee96f5fb
(26) http://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/8701418/3-01032018-AP-EN/37be1dc2-3905-4b39-9ef6-adcea3cc347a

Jogi nyilatkozat