Az Európai Parlament,

–  tekintettel a nők jogainak és a nemek közötti egyenlőség érvényesülése terén az Európai Unióban tapasztalható visszaesésről szóló, a Bizottsághoz intézett kérdésre (O-000135/2018 – B8-0005/2019),

–  tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság állásfoglalási indítványára,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ), mindenekelőtt annak 8. és 153. cikkére (nők és férfiak közötti egyenlőség), 10. és 19. cikkére (megkülönböztetésmentesség), valamint 6., 9. és 168. cikkére (egészségügy),

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre, mindenekelőtt annak 2. és 3. cikkére, amelyek az Unió alapértékeként határozzák meg a nemek közötti egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség elvét,

–  tekintettel az Alapjogi Chartára, mindenekelőtt annak 21. (megkülönböztetésmentesség), 23. (nők és férfiak közötti egyenlőség) és 35. (egészségügy) cikkére,

–  tekintettel az 1995. szeptemberi pekingi nyilatkozatra és cselekvési platformra és az 1994. szeptemberi Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferenciára (kairói konferencia) és annak cselekvési programjára, valamint az ezek felülvizsgálatáról rendezett konferenciák eredményeire,

–  tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre (EJEE),

–  tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményre,

–  tekintettel az Európa Tanácsnak a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményére (Isztambuli Egyezmény),

–  tekintettel a 2017. évi, „A nők jogai viharos időkben” című, a Bizottság által szervezett Éves Alapjogi Kollokvium következtetéseire;

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel a visszaesést a társadalmi változásnak való ellenállásként, a megszerzett jogok terén való visszalépésként, illetve a nem egyenlőségen alapuló status quo fenntartásaként lehet értelmezni, és mivel különösen aggasztó a nők jogainak és a nemek közötti egyenlőség érvényesítése terén tapasztalható visszaesés; mivel ez az ellenállás a szociális háttértől vagy a kortól függetlenül megjelenhet, formális és informális is lehet, valamint passzív és aktív stratégiákat is tartalmazhat a további előrelépés akadályozására a jogszabályok vagy szakpolitikák megváltoztatása révén, amelyek végül korlátoznák a polgárok megszerzett jogait; mivel mindehhez az álhírek és a káros sztereotípiák terjesztése társult;

B.  mivel a nők jogai emberi jogok;

C.  mivel a nemek közötti egyenlőség szintje gyakran jelzésértékű, valamint az alapvető jogok és értékek – köztük a demokrácia és a jogállamiság – romló helyzetének első figyelmeztető jeleként szolgál az adott társadalomban; mivel a nők jogainak korlátozására vagy aláásására irányuló erőfeszítések gyakran egy szélesebb társadalmi konfliktus jelei;

D.  mivel a nemzetközi jog és az uniós szerződések keretein belül minden tagállam kötelezettséget és felelősséget vállalt az alapvető jogok és a nők jogainak tiszteletben tartása, biztosítása, védelme és érvényesítése érdekében;

E.  mivel a férfiak és nők közötti egyenlőség az EU egyik alapértéke; mivel az egyenlő bánásmódhoz és a megkülönböztetésmentességhez való jog a Szerződésekben is rögzített alapvető jog, amelyet a jogalkotásban, a gyakorlatban, az ítélkezési gyakorlatban és a mindennapi életben egyaránt alkalmazni kell;

F.  mivel az EUMSZ 8. cikke szerint „az Unió tevékenységeinek folytatása során törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítására”; mivel az ilyen egyenlőtlenségek megszüntetése elsősorban a tagállamok felelőssége;

G.  mivel a nemek közötti egyenlőség mutatója szerint tartós az egyenlőtlenség, és csak marginális előrelépés történt 2005 és 2015 között; mivel még minden tagállamban jelentős előrelépésre van szükség ahhoz, hogy olyan, a nemek szempontjából egyenlő társadalmak jöjjenek létre, ahol a nők és a férfiak egyenlő képviseletben, tiszteletben és biztonságban részesülnek az élet és a munka minden területén; mivel a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szakpolitikák mindenki számára előnnyel járnak, és a társadalom egészére pozitív hatást gyakorolnak; mivel ha nem teszünk előrelépéseket a nők jogaival kapcsolatos kérdések terén, akkor hátrafelé haladunk;

H.  mivel az egyenlőségi politikák fejlesztését a nők és férfiak egyenlő esélyekhez való hozzáférésére kell alapozni, ugyanakkor támogatni kell a nőket és a férfiakat a munka és a családi élet összeegyeztetésében;

I.  mivel nem automatikus vagy lineáris a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak elősegítése terén való előrelépés; mivel folyamatos erőfeszítéseket igényel a nemek közötti egyenlőség védelme és elősegítése;

J.  mivel a nők hátrányos megkülönböztetése számos formát ölthet, többek között a strukturális, a munkahelyi és a gazdasági megkülönböztetés formáját, amely gyakori előfordulása miatt rejtett és hallgatólagos lehet;

K.  mivel ebben az évtizedben látható jelei vannak a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak előmozdítása elleni, globális és európai szinten szervezett törekvéseknek, köztük az EU-ban is, számos tagállamban pedig különösen megmutatkozik mindez;

L.  mivel a jogok érvényesítése terén tapasztalható visszaesés uniós szinten is megfigyelhető, és az a tény, hogy a jelenlegi parlamenti ciklus elején a Bizottság úgy döntött, hogy nem folytatja a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó, eddig alkalmazott stratégiát, továbbra is sajnálatra ad okot;

M.  mivel úgy tűnik, hogy a nők jogai és a nemek közötti egyenlőség érvényesítése terén tapasztalható visszaesés fő célpontja megegyezik az egyes országokban, és magában foglalja a nemek közötti egyenlőség és a nők jogai intézményi és szakpolitikai keretének kulcsfontosságú területeit, ilyen a nemek közötti egyenlőség érvényesítése, a szociális és munkahelyi védelem, az oktatás, a szexuális és reproduktív egészség és jogok, a nőkkel szembeni és a nemen alapuló erőszak elleni küzdelem és annak megelőzése, az LMBTI+-jogok, a nők jelenléte a politikai döntéshozó pozíciókban és a munkahelyen, valamint a nőszervezetek és más emberi jogi szervezetek megfelelő támogatása; mivel az emberi jogok elleni aktivisták és szervezetek egy része arra törekszik, hogy stratégiájuk segítségével az alapvető emberi jogokra vonatkozó hatályos jogszabályokat hatályon kívül helyezze az alábbi területeken; szexualitás és reprodukció, köztük a fogamzásgátlás modern formáihoz, az asszisztált reprodukciós technológiákhoz vagy a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés joga; egyenlőség a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI+) személyek számára; az őssejtkutatáshoz való hozzáférés, valamint a társadalmi vagy biológiai nem megváltoztatásához való jog, a jogi következményektől való félelem nélkül;

N.  mivel a nőket különösen súlyosan érinti a bizonytalan munkavégzés és az atipikus foglalkoztatás különböző formái; míg a 2008–2014 közötti időszakban az EU-n belüli súlyos gazdasági válság miatt a munkanélküliek száma kiugróan nőtt, és 2014-ben a nők munkanélküliségi rátája (10,4%) még mindig magasabb volt, mint a férfiaké (10,2%); mivel a gazdasági válság az egész Európai Uniót érintette, ám különösen a vidéki területeket sújtja a pusztító mértékű munkanélküliség, szegénység és elnéptelenedés, amely különösen a nőkre van nagy hatással;

O.  mivel az elmúlt évtizedben a nők jogainak előmozdítása és végrehajtása során a nőszervezetek, a női csoportok és a nőjogi jogvédők a jogalkotási és szakpolitikai fejlemények katalizátoraiként és vezetőiként működtek; mivel a forrásokhoz való hozzáférés tekintetében jelentős kihívásokkal küzdenek a korlátozó feltételek, az adminisztratív terhek és az egyre ellenségesebb környezet miatt, amely már nem teszi lehetővé, hogy hatékonyan teljesítsék közszolgálati küldetéseiket;

P.  mivel számos tagállam még mindig nem ratifikálta vagy nem ültette át az isztambuli egyezményt, és mivel az Európai Unióban a szexuális és reproduktív jogokhoz való hozzáférés tekintetében léteznek állami korlátozások;

Q.  mivel 2018 első felében több tagállamban is sor került az isztambuli egyezmény elleni fellépésre, megnyitva a teret a gyűlöletbeszéd és különösen az LMBTI+-személyek elleni reakciók számára; mivel sem a Tanácsban, sem az Európai Tanácsban nem szálltak még szembe ezzel a reakcióval;

R.  mivel az Európa Tanács 2017-ben arra figyelmeztetett, hogy veszélyben vannak a nők szexuális és reproduktív jogai, mivel több tagállam is szigorítani akarta az abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz való hozzáférésre vonatkozó jogszabályokat; mivel ehhez kapcsolódóan a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésével foglalkozó ENSZ-bizottság és a fogyatékossággal élő személyek jogainak bizottsága 2018 augusztusában közös nyilatkozatot adott ki, hangsúlyozva, hogy a biztonságos és legális abortuszhoz, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokhoz és információkhoz való hozzáférés alapvető részét képezik a nők reproduktív egészségének, arra sürgetve az országokat, hogy állítsák meg a nők és lányok szexuális és reproduktív jogai területén a visszalépést, mivel ez az egészségüket és az életüket veszélyezteti; mivel az Európai Parlament elismerte, hogy az abortuszhoz való garantált, legális hozzáférés megtagadása a nőkkel szembeni erőszaknak minősül;

S.  mivel egyes tagállamokban a nők szexuális és reproduktív jogait aktívan ellenző szervezetek állami finanszírozás formájában a kormányok teljes támogatását élvezik, ami lehetővé teszi számukra, hogy nemzetközi és európai szinten összehangolt tevékenységeket szervezzenek;

T.  mivel nem minden tagállamban biztosítanak az Egészségügyi Világszervezet szexuális oktatásra vonatkozó normáinak és az Egészségügyi Világszervezet szexuális oktatásra és reproduktív egészségre vonatkozó cselekvési tervének megfelelő oktatást a társkapcsolatról, a szexualitásról és a nemek közötti egyenlőségről, ami ahhoz vezet, hogy a nemzetközi iránymutatások nem érvényesülnek; riasztónak tartja, hogy bizonyos politikai mozgalmak részéről növekszik az ellenállás az ilyen jellegű oktatással szemben és egyre nagyobb méreteket ölt azok megbélyegzése, akik részt vesznek ebben az oktatásban, amely mozgalmakban sok tagállamban gyakran a szexuális nevelés tartalmáról szóló félretájékoztatási kampányoknak tudható be az az ellenállás, amely az ilyen informatív, fontos és inkluzív oktatás mindenki számára való biztosítását gátolja;

U.  mivel a több száz éves patriarchális struktúrák világszerte a nők és a nők jogainak elnyomását szolgálják, és állandósítják a nemek közötti egyenlőtlenségeket; mivel e struktúrák leküzdése számos hatalmi pozícióval és mechanizmussal való összeütközéssel jár majd világszerte;

V.  mivel a nemek közötti egyenlőség előmozdítása és a nőkbe való beruházás a társadalom egésze számára megtérül, mivel a gazdasági erőforrásokkal és vezetői lehetőségekkel rendelkező nők a gyermekeik és családjaik egészségébe, táplálkozásába, oktatásába és jóllétébe fektetnek be;

1.  sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tartsák fenn a nemek közötti egyenlőség, a nők és az LMBTI+-személyek jogai – köztük a leginkább kiszolgáltatott kisebbségek – iránti erős elkötelezettségüket, és kezeljék kiemelten ezeket a kérdéseket; emlékezteti valamennyi tagállamot a nők jogainak fenntartására és a nemek közötti egyenlőség előmozdítására vonatkozó kötelezettségeikre; felszólít a nők jogait, autonómiáját és emancipációját aláásó diskurzusoktól és intézkedésektől való széles körű elhatárolódásra; megjegyzi, hogy a nők jogai érvényesítése terén tapasztalható visszaesés elleni küzdelem legfontosabb módja – a jogokon alapuló – nemek közötti egyenlőség proaktív elősegítése és a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítése;

2.  megjegyzi, hogy a nők jogai érvényesítése terén tapasztalható visszaesés természete, intenzitása és hatásai eltérnek az egyes országokban és régiókban, néhány esetben megmaradnak a retorika szintjén, máshol pedig intézkedések és kezdeményezések formájában meg is valósulnak; mivel azonban szinte valamennyi tagállamban érzékelhető; úgy véli, hogy azt a társadalmi vita és a politikai lehetőségek is formálják;

3.  megjegyzi, hogy a nők társadalmi-gazdasági szerepvállalás révén való függetlenségéhez olyan célzott munkaügyi politikákra van szükség, amelyek hozzájárulnak a jelentős egyenlőtlenségek és a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés leküzdéséhez, a bérek emelkedéséhez, a munka- és munkaidőre vonatkozó szabályozás előmozdításához, a bizonytalan foglalkoztatás minden formájával szembeni fellépéshez és ezek betiltásához, valamint a kollektív tárgyaláshoz való jog védelméhez;

4.  megjegyzi, hogy a jogok érvényesítése terén tapasztalható visszaesés tekintetében a nők kisebbségi csoportjai – többek között a nemi, szexuális, etnikai és vallási alapú kisebbségek – a legkiszolgáltatottabbak;

5.  hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség nem valósítható meg, ha nem kap valamennyi nő – köztük a vallási és etnikai kisebbségi csoportokba tartozó, interszekcionális egyenlőtlenségekkel küzdő nők – egyenlő jogokat;

6.  elítéli a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó politika család- és anyasági politikaként történő újraértelmezését és hangsúlyáthelyezését néhány tagállamban; megjegyzi, hogy mindez csak bizonyos csoportokra vonatkozik, és nem jár inkluzív megközelítéssel; megjegyzi továbbá, hogy ez a politika nem irányul olyan fenntartható strukturális változásra, amely a nők jogainak és a nemek közötti egyenlőségnek a fenntartható javulását eredményezné;

7.  felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a nők jogait és az LMBTI+-jogokat védjék, valamint a demokrácia és a jogállamiság keretein belül az egyenlőség elveként ismerjék el őket; úgy véli, hogy a nemek közötti egyenlőség eléréséhez nem elegendő a nők jogainak jogszabályi rögzítése, az csak akkor valósítható meg, ha a tagállamok átültetik, elfogadják és végezetül alkalmazzák és érvényesítik a vonatkozó jogszabályokat a női jogok teljes körű védelme érdekében; kifogásolja, hogy a nők jogainak védelmét nem holisztikus szempontból, valamennyi nemzeti és európai közpolitika vezérelveként közelítik meg, és nem rendelnek hozzá megfelelő költségvetést; úgy véli, hogy az oktatás az a kulcsfontosságú terület, amelybe a jogok érvényesítése terén tapasztalható visszaesés megelőzése céljából be kell fektetni; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tudatosítsák a közvéleményben a nők jogai és a nemek közötti egyenlőség biztosításának, illetve a társadalomban jelen lévő nemi sztereotípiák megszüntetésének fontosságát és előnyeit, valamint támogassák továbbra is a tényeken alapuló kutatás és tájékoztatás fejlesztését és terjesztését a nők jogai terén;

8.  felhívja a tagállamokat, hogy kötelezzék el magukat a vonatkozó nemzetközi szerződések és egyezmények, valamint az alapvető törvényeikben rögzített elvek mellett, és tartsák be azokat, így biztosítva a kisebbségek és a nők jogainak tiszteletben tartását és megerősítését, beleértve a szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos jogokat és általában a nemek közötti egyenlőséget;

9.  hangsúlyozza, hogy a nőkkel szembeni erőszak valamennyi formájának – többek között az ártalmas hagyományos gyakorlatok és a nemi alapú erőszak – megelőzése és az ellenük folytatott küzdelem terén továbbra is számos kihívással kell szembenézni; aggodalmának ad hangot az erőszak olyan, egyre erősödő formái miatt, mint a szexista és az LMBTI-személyek ellen irányuló gyűlöletbeszéd, a nőgyűlölet és az online erőszak, többek között a zaklatás, valamint a nőkkel szemben a munkahelyen vagy emberkereskedelem és prostitúció összefüggésében elkövetett erőszak; emlékeztet rá, hogy a nőket és lányokat érő nemi alapú erőszak ellen megelőző és védelmi intézkedéseket kell tenni, az elkövetőket bíróság elé kell állítani, emellett pedig biztosítani kell, hogy a női menedékhelyek megfelelő finanszírozással, személyzettel és támogatással rendelkezzenek; emlékeztet az áldozatok jogairól szóló irányelv, az európai védelmi határozatról szóló irányelv, valamint az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló irányelv végrehajtásának kiemelt fontosságára; hangsúlyozza, hogy orvosolni kell az összehasonlítható adatok hiányát annak érdekében, hogy a szakpolitikák kidolgozóit megfelelően tájékoztassák ezekről az új fejleményekről; kéri, hogy uniós és tagállami szinten továbbra is indítsanak figyelemfelkeltő kampányokat a nemi alapú és a családon belüli erőszak elleni küzdelemről;

10.  felhívja képviselőket, hogy tanúsítsanak zéró toleranciát a plenáris ülések során előforduló gyűlöletbeszéddel szemben úgy, hogy módosítják az eljárási szabályzatot annak érdekében, hogy magában foglalja az ilyen felszólalásokra vonatkozó tilalmat;

11.  ismételten felszólít arra, hogy a nemek közötti tényleges egyenlőség elérése érdekében az Európai Parlamentben a szexuális zaklatás elleni küzdelemre irányuló lehető leghatékonyabb intézkedéseket hajtsák végre; felszólít a legjobb működési szabályok megállapítását célzó külső ellenőrzés végrehajtására annak érdekében, hogy bevezessék a munkahelyi tiszteletről és méltóságról szóló kötelező képzést a parlamenti személyzet valamennyi tagja számára, ideértve a képviselőket is, és hogy független szakértő tagokkal és az egyenlőséget tiszteletben tartva újjáalakítsák a zaklatási ügyekért felelős két bizottságot;

12.  úgy véli, hogy a férfiakkal való együttműködés fontos része a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdításának és a nők elleni erőszak felszámolásának;

13.  elítéli a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemről szóló isztambuli egyezmény ellen irányuló kampányt és az egyezmény félreértelmezését; aggodalmát fejezi ki a nők elleni erőszakkal és a nemi alapú erőszakkal szembeni zéró tolerancia erős nemzetközi konszenzust élvező erkölcsi szabályának elutasítása miatt; felhívja a figyelmet arra, hogy ebben az esetben az emberi jogok, az egyenlőség, az autonómia és a méltóság elvei lényegének megkérdőjelezéséről van szó; felhívja a Tanácsot, hogy zárja le az Isztambuli Egyezmény uniós ratifikációját és teljes végrehajtását, és hogy lépjen fel a valamennyi tagállam általi ratifikáció érdekében;

14.  megjegyzi, hogy a családon belüli erőszak egyes tagállamokban az erőszak legelterjedtebb formájának tekinthető, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy egyre növekszik a családon belüli erőszakot elszenvedő nők száma;

15.  a legkomolyabban elítéli a nőkkel szembeni erőszak növekedését, amiről az emberölések számának növekedése is szomorú tanúságot nyújt;

16.  megállapítja, hogy a nemi alapú erőszak – többek között a családon belüli erőszak – áldozatai gyakran korlátozott mértékben férnek hozzá az igazságszolgáltatáshoz és a megfelelő védelemhez, az erőszak valamennyi formájával szembeni küzdelemre irányuló jogszabályok megléte ellenére, valamint hogy a jogszabályokat gyenge hatásfokkal hajtják végre; felhívja a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a nemi alapú és a családon belüli erőszak valamennyi áldozata részesüljön jogi segítségnyújtásban az újbóli áldozattá válás és a büntetlenség elkerülése és az ilyen bűncselekmények bejelentési gyakoriságának javítása érdekében;

17.  rámutat a civil társadalom mozgástere globális és európai szinten is tapasztalható csökkenésének és az alapvető jogokkal foglalkozó szervezetek – többek között nőjogi szervezetek és aktivisták – kriminalizációja, bürokratizálódása és forráskorlátozása fokozódásának aggasztó tendenciájára;

18.  határozottan támogatja és szolidaritásáról biztosítja a nőszervezetek és -mozgalmak által támogatott, a nemek közötti egyenlőséget követelő széles körű kezdeményezéseket, köztük alulról építkező kezdeményezéseket; hangsúlyozza, hogy munkájuk folytatásának biztosításához folyamatos pénzügyi támogatásra van szükség; felszólít ezért arra, hogy a tagállamok és az Unió növeljék az e szervezetek rendelkezésére álló pénzügyi eszközök finanszírozását; ragaszkodik ahhoz, hogy e pénzeszközökhöz való hozzáférés legyen kevésbé bürokratikus, és ne legyen diszkriminatív a szervezetek célkitűzései és tevékenységei tekintetében;

19.  aggodalmát fejezi ki ezért a nőjogi szervezetek és a női menedékhelyek rendelkezésére álló erőforrások számos tagállamban történő csökkentéséről szóló hírek miatt;

20.  felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő pénzügyi forrásokat az erőszak valamennyi formája – különösen a nőkkel szembeni erőszak – elleni küzdelemre irányuló eszközök végrehajtásához;

21.  rámutat arra a tendenciára, hogy egyes tagállamokban kormánypárti személyekből és szervezetekből álló, párhuzamos nem kormányzati szervezeti környezetet hoznak létre; kiemeli a kritikus, sokszínű nem kormányzati szervezeti környezet fontosságát a nők jogainak és a nemek közötti egyenlőségnek, valamint a társadalom egésze fejlődésének érdekében;

22.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat a támogatás elosztására, nyomon követésére és értékelésére vonatkozó mechanizmusaik felülvizsgálatára és annak biztosítására, hogy vegyék figyelembe a nemek közötti egyenlőséget, és igazodjanak az egyes szervezetek és mozgalmak, különösen a kis és közepes méretűek által a jogérvényesítés terén tapasztalható visszaesés esetén tapasztalt problémákhoz, valamint adott esetben alkalmazzanak olyan eszközöket, mint a nemi szempontú hatásvizsgálat és a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék a nők jogainak és a nemek közötti egyenlőségnek – többek között a szexuális és reproduktív egészségnek és jogoknak – a védelmére és előmozdítására irányuló finanszírozást az Unióban és világszerte;

23.  felhívja a Bizottságot, hogy a nőket és jogaikat védő, megszakított szolgáltatások folytonosságának biztosítása érdekében nyújtson közvetlen és jelentős pénzügyi támogatást a nőjogi szervezetek számára azokban az országokban, ahol rendszerszintű alulfinanszírozás és a civil társadalmi szervezetek általi támadások tapasztalhatók, valamint ellenőrizze a finanszírozást annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok által elosztott uniós finanszírozással olyan szervezeteket támogassanak, amelyek tevékenységei és szolgáltatásai megkülönböztetéstől mentesek, inkluzívak, a túlélők érdekeit tartják szem előtt, és nem tartják fenn a nemi sztereotípiákat, a hagyományos nemi szerepeket és az intoleranciát;

24.  úgy véli, hogy a prostitúció az erőszak és kizsákmányolás súlyos formája;

25.  felhívja a Bizottságot, hogy szorgalmazza az Unión belüli prostitúció jelenlegi helyzetének értékelését, mivel az Unión belüli prostitúció esetében az emberkereskedők hálózata profitál az egységes piac nyújtotta előnyökből, és olyan programokra különítsen el pénzügyi támogatást, amelyek lehetővé teszik a prostitúcióból való kimenekülést az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás áldozatai számára;

26.  felhívja a Bizottságot, hogy a szexuális és reproduktív egészség és jogok előmozdítását és javítását foglalja bele a következő közegészségügyi stratégiába;

27.  felhívja a tagállamokat, hogy szüntessék meg és fordítsák vissza a nemek közötti egyenlőséget előmozdító programokra, közszolgáltatásokra és különösen a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátásra vonatkozó elvonásokat,

28.  sajnálattal állapítja meg, hogy egyes tagállamokban a szülési szabadság hosszát a gazdasági szféra határozza meg anélkül, hogy figyelembe venné a nőket és gyermekeket egyaránt érintő szociális és egészségügyi tényezőket; emlékeztet arra, hogy a szülési, az apasági és a szülői jogok védelmének együtt kell járnia a munkajogok és a munkahelyi biztonság védelmével;

29.  emlékeztet arra, hogy a nemek közötti egyenlőség biztosítása, valamint a nemek közötti bérszakadék és a nemek közötti nyugdíjszakadék elleni küzdelem jelentős társadalmi és gazdasági előnyökkel jár a családok és társadalmak számára;

30.  felszólít a nők gazdasági szerepvállalásának növelésére irányuló célzott kezdeményezések indítására, valamint a nemek közötti szegregáció elleni és a nők munkaerő-piaci hozzáférését támogató fellépésre, különösen a női vállalkozás, a digitalizáció és a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika (TTMM) területén, a nemek közötti digitális szakadék megszüntetése érdekében;

31.  hangsúlyozza, hogy ösztönözni kell a nők szerepvállalását, és lehetővé kell tenni részvételüket a döntéshozatalban és a vezetésben, a negatív sztereotípiák elleni fellépés érdekében;

32.  felszólít arra, hogy tegyenek tényleges lépéseket a nemek közötti bérszakadék felszámolása érdekében, amely kedvezőtlen hatással van a nők szociális és gazdasági helyzetére; hangsúlyozza, hogy a kollektív tárgyalások védelme és aktív alkalmazása, a bérek emelése, a bizonytalan foglalkoztatás valamennyi formájának tiltása és a munkavállalói jogok szabályozása elengedhetetlen a nemek közötti bérkülönbségek kiegyenlítéséhez;

33.  hangsúlyozza, hogy a nemek szerinti bontásban végzett adatgyűjtést tovább kell javítani az olyan területeken, mint az informális foglalkoztatás, a vállalkozói készség és a finanszírozáshoz való hozzáférés, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, a nők elleni erőszak és a fizetetlen munka; hangsúlyozza, hogy a tájékozott és tényeken alapuló politikai döntéshozatalhoz minőségi adatok és tények gyűjtésére és felhasználására van szükség;

34.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló rendeletben nem ismerték el horizontális elvként a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezést, és felszólítja a Tanácsot, hogy sürgősen módosítsa a rendeletet, ezáltal megerősítve a nemek közötti egyenlőség iránti elkötelezettségét; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy költségvetéseik tervezésekor a nemek közötti egyenlőség szempontjait figyelembe véve járjanak el, kifejezetten nyomon követve, hogy a közforrások mekkora része irányul a nőket érintő témákra, és lépjenek fel a nemek közötti egyenlőség érvényesítése terén tapasztalható visszaeséssel szemben, biztosítva, hogy a források mobilizálására és a költségek elosztására irányuló valamennyi szakpolitika előmozdítsa a nemek közötti egyenlőséget;

35.  megjegyzi, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontjainak érvényesítése a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó általános stratégia része, és ezért hangsúlyozza, hogy az uniós intézmények e területen való elkötelezettsége alapvető fontosságú; ezzel összefüggésben sajnálja, hogy a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatban nem fogadtak el uniós stratégiát a 2016–2020-as időszakra vonatkozóan, a nemek közötti egyenlőség melletti stratégiai szerepvállalást (2016–2019) leminősítették szolgálati munkadokumentummá; ismételten megerősíti felhívását a Bizottság felé arra, hogy fogadjon el a nők jogaira és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó uniós stratégiát;

36.  sürgeti a Tanácsot, hogy indítsa újra a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúly javításáról szóló irányelv (a vezetőtestületekben lévő nőkről szóló irányelv) folyamatát, a nők és férfiak között a gazdasági döntéshozatalban a legmagasabb szinten tapasztalható jelentős egyensúlyhiányt elleni fellépés érdekében;

37.  sürgeti a Tanácsot, hogy indítsa újra az egyenlő bánásmód elvének a munkaerőpiacon kívül az életkortól, fogyatékosságtól, szexuális irányultságtól vagy vallási meggyőződéstől függetlenül való alkalmazásáról szóló irányelv tárgyalását, amely irányelv célja, hogy horizontális megközelítés révén kiterjessze a megkülönböztetés elleni védelmet;

38.  ismételten felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül az átdolgozott, a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet(1), és sürgeti a fizetések átláthatóságáról szóló 2014. évi bizottsági ajánlásra épülő megfelelő jogalkotási kísérő intézkedések meghozatalát a nemek között továbbra is fennálló bérszakadék felszámolása érdekében;

39.  sajnálattal állapítja meg, hogy a szülési szabadságról szóló irányelvvel kapcsolatos munkát felfüggesztették;

40.  felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egységes és átfogó ütemtervet a nemek közötti egyenlőség megvalósítása és a nők egyenlő jogainak védelme érdekében, beleértve a nők elleni erőszak valamennyi formájának megszüntetését;

41.  felhívja a Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon a nemek közötti egyenlőség előmozdítását és helyzetét a leginkább érintett tagállamokban, különös tekintettel az intézményi, politikai és jogi keretekre;

42.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a reproduktív jogoknak és a nők autonómiájának ellenzői jelentős hatással vannak a nemzeti jogszabályokra és szakpolitikákra, különösen egyes tagállamokban, további szigorítások bevezetésére törekedve a nők egészségügyi és reproduktív jogait illetően, különösen a családtervezéshez és fogamzásgátláshoz való hozzáférés, valamint a terhesség önkéntes megszakításához való jog korlátozása vagy megszüntetése vonatkozásában; ismételten hangsúlyozza, hogy szakpolitikákat kell elfogadni az anyaság és a szülői szerep védelmére, amelyek biztos munkahelyi és szociális ellátást garantálnak, valamint olyan szakpolitikákat, amelyek családtámogatási infrastruktúrát, iskolai előkészítő létesítményeket és a betegek vagy idősek számára otthoni ellátást biztosítanak;

43.  bírálja a feminizmussal és a nők jogaiért folytatott küzdelemmel a rasszizmusra való felbujtás céljából folytatott visszaélést;

44.  azt ajánlja, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy minden fiatal részesüljön a szexualitásról és a párkapcsolatról szóló oktatásban; meggyőződése, hogy a szélesebb körű oktatási stratégiák alapvető szerepet játszanak az erőszak valamennyi formájának, különösen a nemi alapú erőszak megelőzése terén, különösen serdülőkorban;

45.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak és a Tanácsnak.

(1) HL L 204., 2006.7.26., 23. o.