Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2019/2582(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :

Előterjesztett szövegek :

RC-B8-0195/2019

Viták :

Szavazatok :

PV 14/03/2019 - 11.15
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P8_TA(2019)0217

Elfogadott szövegek
PDF 203kWORD 63k
2019. március 14., Csütörtök - Strasbourg Ideiglenes kiadás
Éghajlatváltozás
P8_TA-PROV(2019)0217RC-B8-0195/2019

Az Európai Parlament 2019. március 14-i állásfoglalása az éghajlatváltozásról: európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról a Párizsi Megállapodással összhangban (2019/2582(RSP))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című, 2018. november 28-i közleményére (COM(2018)0773),

–  tekintettel a Bizottság közleményét alátámasztó részletes elemzésre(1),

–  tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

–  tekintettel a Párizsi Megállapodásra, az 1/CP.21 határozatra és az UNFCCC feleinek 21. konferenciájára (COP 21), valamint a feleknek a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, 2015. november 30. és december 11. között Párizsban (Franciaország) megrendezett 11. konferenciájára (CMP 11),

–  tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Feleinek 24. Konferenciájára (COP 24) és a Kiotói Jegyzőkönyv Feleinek 14. találkozójára (CMP 14), valamint a feleknek a Párizsi Megállapodás feleinek találkozójaként szolgáló, 2018. december 2. és december 14. között Katowicében (Lengyelország) megrendezett konferenciája első ülésének harmadik részére (CMA 1.3),

–  tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjére és a fenntartható fejlesztési célokra,

–  tekintettel az ENSZ 2018-as katowicei (Lengyelország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP 24) szóló, 2018. október 25-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel a Tanács 2018. március 22-i következtetéseire,

–  tekintettel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) „1,5°C-os globális felmelegedés” című különjelentésére, 5. értékelő jelentésére (AR 5) és összefoglaló jelentésére,

–  tekintettel az ENSZ környezetvédelmi kibocsátási szakadékról szóló jelentésének 2018. november 27-én elfogadott, 9. kiadására,

–  tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

1.  üdvözli a „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című bizottsági közleményt, amely kiemeli azokat a lehetőségeket és kihívásokat, amelyeket az európai polgárok és az európai gazdaság számára jelent a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátású gazdaságra való átállás, és meghatározza az uniós intézmények, a nemzeti parlamentek, az üzleti szektor, a nem kormányzati szervezetek, a városok és közösségek, valamint a polgárok részvételével folytatandó széles körű vita alapját; támogatja az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2050-re nulla nettó szintre csökkentő célkitűzést, és kéri a tagállamokat, hogy az Európa jövőjéről szóló vita részeként a 2019 májusában, Nagyszebenben tartandó különleges uniós csúcstalálkozón tegyék ugyanezt; felhívja a tagállamokat, hogy e cél elérése érdekében vállaljanak kötelezettséget;

2.  elismeri, hogy az éghajlatváltozás súlyos kockázatai központi szerepet töltenek be polgáraink aggályaiban; üdvözli, hogy az emberek, különösen a fiatalabb nemzedékek Európa-szerte egyre aktívabban vesznek részt az éghajlati igazságosságért folytatott demonstrációkon; üdvözli ezen aktivistáknak az éghajlatváltozással kapcsolatos törekvések fokozására és az 1,5 °C-os éghajlati korlát túllépésének elkerülését célzó konkrét és gyors intézkedésekre irányuló felhívásait ; úgy véli, hogy ezekre a felhívásokra felelnie kell a nemzeti, regionális és helyi kormányzatoknak, valamint az EU-nak is;

3.  kiemeli, hogy az európai polgároknak már most is szembe kell nézniük az éghajlatváltozás közvetlen hatásaival; hangsúlyozza, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az időjárási és éghajlati szélsőségek okozta átlagos éves veszteségek az Unióban 2010 és 2016 között mintegy 12,8 milliárd EUR-t tettek ki, és hogy amennyiben nem kerül sor további fellépésre, az Európai Unióban az éghajlati károk 2080-ig elérhetik a legalább 190 milliárd EUR-t, ami a jelenlegi GDP 1,8%-át kitevő nettó jóléti veszteségnek felel meg; hangsúlyozza, hogy magas kibocsátások esetén az árvizekhez köthető éves költségek az EU-ban akár az 1 billió EUR összeget is elérhetik 2100-ra, az időjáráshoz köthető katasztrófák pedig az európai polgárok körülbelül kétharmadát érinthetik 2100-ra, szemben a jelenlegi 5%-kal; hangsúlyozza továbbá, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az EU lakott területeinek 50%-a 2030-ra súlyos vízhiánytól fog szenvedni;

4.  hangsúlyozza, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1,5 °C-os globális felmelegedésre vonatkozó különjelentése tekinthető a legátfogóbb és legfrissebb tudományos értékelésnek a Párizsi Megállapodással összhangban álló éghajlatváltozás-enyhítési módozatok tekintetében;

5.  hangsúlyozza, hogy az IPCC 1,5 °C-os globális felmelegedésre vonatkozó különjelentése szerint a globális felmelegedés 1,5 °C-ra való korlátozása, ha a felmelegedés nem vagy csak korlátozottan lépi túl ezt a küszöböt, azt jelenti, hogy legkésőbb 2067-re világszinten el kell érni az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátásának nulla nettó szintjét, és 2030-ra évente 27,4 Gt CO2-egyenértékre kell korlátozni a világszintű ÜHG-kibocsátást; hangsúlyozza, hogy ennek fényében annak biztosításához, hogy a globális felmelegedés 2100-ra 1,5 °C-ra korlátozódjon, az Európai Uniónak arra kell törekednie, hogy a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2050-re elérje az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nulla nettó szintjét;

6.  aggodalmát fejezi ki az ENSZ Környezetvédelmi Programjának a kibocsátási szakadékról szóló 2018. évi jelentése miatt, amely megállapítja, hogy a jelenlegi feltétel nélküli nemzetileg meghatározott hozzájárulások messze túllépik a Párizsi Megállapodás 2 °C-os felmelegedési határértékét, és helyette 3,2°C-os(3) melegedéshez vezetnek 2100-ra; hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van arra, hogy 2020-ig az UNFCCC valamennyi részes fele aktualizálja az éghajlatváltozással kapcsolatos ambícióit;

Az évszázad közepére szóló, európai nulla kibocsátásra irányuló stratégia módozatai

7.  úgy véli, hogy Európa vezető szerepet játszhat az éghajlat-semlegesség kezelésében azáltal, hogy beruház innovatív technológiai megoldásokba, elősegíti a polgárok szerepvállalását, és összehangolja a fellépéseket olyan kulcsfontosságú területeken, mint az energia, az iparpolitika és a kutatás, miközben biztosítja a társadalmilag méltányos és igazságos átmenetet;

8.  megjegyzi, hogy a stratégia nyolc módozatot ismertet a gazdasági, technológiai és társadalmi átalakulás számára, amely ahhoz szükséges, hogy az Unió megfeleljen a Párizsi Megállapodás hőmérsékletre vonatkozó hosszú távú céljának; megállapítja, hogy a fenti módozatok közül csak kettő teszi lehetővé az Unió számára, hogy legkésőbb 2050-ig elérje a nulla nettó ÜHG-kibocsátást; kiemeli, hogy ez gyors intézkedést és jelentős erőfeszítéseket igényel helyi, regionális, nemzeti és uniós szinten, bevonva valamennyi nem állami szereplőt is; emlékeztet a tagállamok azon kötelezettségére, hogy az irányítási rendeletben meghatározott hosszú távú nemzeti stratégiákat kell elfogadniuk; felszólítja ezért a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki egyértelmű, rövid és hosszú távú célokat és politikákat, amelyek összhangban állnak a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel, és nyújtsanak beruházási támogatást a nulla nettó kibocsátást megvalósító módozatok számára;

9.  kiemeli, hogy a stratégiában felvázolt módozatok első lehetséges kategóriája az 1990-es szinthez képest mindössze 80 %-kal kívánja csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2050-ig; aggodalommal veszi tudomásul, hogy e törekvés a globális felmelegedés 2°C alatt tartásának alsó tartományát jelenti, ezért nincs összhangban azzal a párizsi célkitűzéssel, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés jóval 2°C alatt maradjon, és végképp nem felel meg annak a további célnak, hogy azt 1,5°C alatt tartsák;

10.  rámutat arra, hogy az Európai Bizottság becslései szerint az EU GDP-je a nulla nettó kibocsátást célzó forgatókönyvek alkalmazása mellett várhatóan jobban fog növekedni, mint a kisebb kibocsátáscsökkentést eredményező forgatókönyvek esetében, és a tagállamok közötti különbségek miatt az eredmények többek között az egy főre jutó GDP és az energiaszerkezet szén-dioxid-intenzitása tekintetében az EU egészében mindkét esetben egyenlőtlenül fognak eloszlani; úgy véli, hogy a „cselekvés elmaradása” messze a legköltségesebb forgatókönyv lenne, és nemcsak jelentős GDP-csökkenést eredményezne Európában, hanem tovább növelné a tagállamok és régiók közötti és az azokon belüli gazdasági egyenlőtlenségeket is, mivel a cselekvés elmaradásának következményei egyes tagállamokat várhatóan jobban sújtanának, mint másokat;

11.  aggodalommal jegyzi meg, hogy az Európai Unió jelenlegi energiabehozatali függősége körülbelül 55%; hangsúlyozza, hogy egy nulla nettó kibocsátásos forgatókönyv esetén ez 2050-re 20%-ra esne vissza, ami pozitívan befolyásolná az Európai Unió külkereskedelmi egyenlegét és geopolitikai helyzetét; megjegyzi, hogy a fosszilis üzemanyagok importálási költségein nyert összmegtakarítás 2031 és 2050 között körülbelül 2–3 billió EUR lenne, amelyet az Unió polgárainak egyéb prioritásaira lehetne költeni;

12.  üdvözli azon két módozat stratégiába való belefoglalását, amelyek célja 2050-ig a nulla nettó ÜHG-kibocsátás elérése, valamint azt, hogy ezeket támogatja a Bizottság, és úgy véli, hogy ez a század közepére kitűzött cél az egyetlen olyan cél, amely összeegyeztethető az Unió Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségvállalásaival; sajnálja, hogy a stratégiában nem mérlegeltek olyan módozatot, amely 2050 előtt érné el a nulla nettó ÜHG-kibocsátást;

13.  megjegyzi, hogy a stratégiában javasolt módozatok számos szén-dioxid-kivonási technológián, többek között a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) vagy a szén-dioxid-leválasztás és -hasznosítás (CCU), valamint a levegőből történő közvetlen felvétel technológiáján alapulnak, amelyek széles körű alkalmazására még várni kell; úgy véli azonban, hogy az EU nulla nettó stratégiájának előnyben kell részesítenie a közvetlen kibocsátáscsökkentést és az EU természetes elnyelőit és tározóit megőrző és erősítő intézkedéseket, és csak akkor kell törekednie a szén-dioxid-kivonási technológiák alkalmazására, ha nem állnak rendelkezésre közvetlen kibocsátáscsökkentési lehetőségek; úgy véli, hogy 2030-ig további fellépésre van szükség, ha az Unió el akarja kerülni, hogy olyan szén-dioxid-kivonási technológiákra támaszkodjon, amelyek jelentős kockázatot jelentenek az ökoszisztémákra, a biológiai sokféleségre és az élelmezésbiztonságra nézve, amint azt az IPCC 1,5 °C-os globális felmelegedésre vonatkozó különjelentése is megerősíti;

Az éghajlatváltozás szociális vonatkozásai és az igazságos átmenet

14.  üdvözli, hogy a Bizottság értékelése szerint a nulla nettó kibocsátást el lehet érni nettó munkahelyveszteségek nélkül, és pozitívan fogadja az energiaintenzív iparágakban zajló átmenetre vonatkozó részletes felmérést; kiemeli azt a megállapítást, hogy megvan az esély arra, hogy a nulla nettó ÜHG-kibocsátásra való igazságos átállás, ha jól kezelik, a legkiszolgáltatottabb régiók, ágazatok és polgárok számára nyújtott megfelelő támogatással, az Unióban a munkahelyek nettó növekedését eredményezheti – a nulla nettó kibocsátást célzó forgatókönyv esetében a foglalkoztatás a gazdaság egészében 2050-ig 2,1 millió új munkahellyel fog bővülni, szemben a 80%-os kibocsátáscsökkentést célzó forgatókönyv szerinti 1,3 millió új munkahellyel; úgy véli ezért, hogy a Bizottságnak az uniós „készségkörkép” keretén belül egy megújított készségfelmérést kell létrehoznia, amely regionális adatokkal szolgál a klímasemleges Európa ahhoz szükséges készségeiről, hogy támogassa a legkiszolgáltatottabb régiókat, ágazatokat és embereket a jövőbiztos, minőségi munkákra való átállásban ugyanezekben a régiókban;

15.  hangsúlyozza, hogy a klímasemleges társadalom számos járulékos előnyt eredményez egyrészt a közegészségügyben az ellátási költségek tekintetében elért megtakarítások és a biztosítási és közegészségügyi rendszerekre jelentett terhek enyhítése révén, másrészt a nagyobb biológiai sokféleségnek, a légszennyezés csökkenésének és a szennyező anyagoknak való kitettség enyhítésének köszönhetően az európai polgárok általános jóléte terén; megjegyzi, hogy ilyen forgatókönyv esetén az egészségkárosodás miatti költségek évente körülbelül 200 milliárd EUR összeggel csökkennének;

16.  hangsúlyozza egy méltányos átmenetet biztosító alap létrehozásának fontosságát, különösen a dekarbonizáció által leginkább érintett régiók, mint például a szénbányászattal foglalkozó régiók számára, a meglévő éghajlat-politikai finanszírozások társadalmi hatásainak általános figyelembevételével együtt; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy a hosszú távú stratégiát széles körben el kell fogadnia a nyilvánosságnak, tekintettel arra, hogy mekkora átalakításokra van szükség bizonyos ágazatokban;

17.  hangsúlyozza, hogy egyes uniós régiókban – például a széntermelő régiókban – több cselekvésre és nagyobb erőfeszítésekre lenne szükség a tiszta energiára való átállás érdekében; ezzel összefüggésben ismételten kéri, hogy a 2021–2027-re szóló többéves pénzügyi keretbe vezessenek be egy 4,8 milliárd eurós külön előirányzatot egy új, igazságos átmenetet támogató alap számára, amelynek célja, hogy támogassa a munkavállalókat és a közösségeket az átmenet által hátrányosan érintett régiókban;

18.  hangsúlyozza, hogy előretekintő megközelítésre van szükség annak érdekében, hogy az uniós polgárok számára igazságos átmenetet biztosítsanak, valamint hogy támogassák a dekarbonizáció által leginkább érintett régiókat; úgy véli, hogy Európa éghajlatvédelmi átállásának ökológiai, gazdasági és társadalmi szempontból fenntarthatónak kell lennie; hangsúlyozza, hogy a politikai elfogadottság valamennyi polgár körében történő biztosítása érdekében fontos figyelembe venni az éghajlatváltozási és dekarbonizációs politikák elosztási hatásait, különösen az alacsony jövedelmű emberek esetében; úgy véli ezért, hogy valamennyi uniós és nemzeti éghajlat-politikának figyelembe kell vennie a szociális hatásokat az európai szociális és gazdasági átalakulás biztosítása érdekében; hangsúlyozza ebben az értelemben, hogy a testreszabott és kellően finanszírozott stratégiákat minden szinten átfogó folyamatok, valamint a helyi és regionális hatóságokkal, a szakszervezetekkel, az oktatási intézményekkel, a civil társadalmi szervezetekkel és a magánszektorral fenntartott szoros együttműködés alapján kell kialakítani annak érdekében, hogy ebben az átmenetben valamennyi európai polgár számára egyenlő esélyek adódjanak;

19.  emlékeztet arra, hogy körülbelül 50–125 millió európai polgárt érint jelenleg az energiaszegénység kockázata(4); kiemeli, hogy az energetikai átállás aránytalan hatással lehet az alacsony jövedelmű személyekre, és tovább növelheti az energiaszegénységet; felhívja a tagállamokat, hogy integrált nemzeti energia- és éghajlat-politikai terveikben mérjék fel az energiaszegény háztartások számát, és szükség esetén hozzanak nyomonkövetési intézkedéseket, amint azt az energiaunió irányításáról szóló rendelet előírja; felkéri a tagállamokat, hogy tegyenek előremutató lépéseket az igazságos energetikai átállás biztosítása érdekében, valamint azzal a céllal, hogy valamennyi uniós polgár hozzáférjen az energiához;

20.  úgy véli, hogy a fiatalok egyre növekvő, erős társadalmi és környezeti tudatossággal rendelkeznek, ami lehetővé teszi társadalmaink átalakulását egy éghajlat szempontjából rugalmas jövő felé, és hogy a fiatalok oktatása az egyik leghatékonyabb eszköze az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a fiatalabb generációk részt vegyenek olyan nemzetközi, kultúrák és generációk közötti kapcsolatok kialakításában, amelyek alapul szolgálnak ahhoz a kulturális szemléletváltáshoz, amely támogatni fogja a fenntarthatóbb jövőre irányuló globális erőfeszítéseket;

Részidős célok

21.  tudomásul veszi, hogy a 2020-tól 2030-ig tartó évtized döntő fontosságú lesz az EU számára a nulla nettó kibocsátás 2050-re történő elérése szempontjából; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a 2030-as stabil középtávú célkitűzést, mivel ez szükséges ahhoz, hogy megfelelő stabilitást lehessen biztosítani a piaci beruházások számára, és hogy teljes mértékben ki lehessen aknázni a technológiai innovációban rejlő lehetőségeket, továbbá hogy meg lehessen erősíteni az európai vállalkozások arra vonatkozó lehetőségeit, hogy globális piacvezető vállalatokká váljanak az alacsony kibocsátású termelésben;

22.  hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy 2050-ig a leginkább költséghatékony módon elérjük a nulla nettó ÜHG-kibocsátást, növelni kell a 2030-ra vonatkozó célokat, és azokat össze kell hangolni a nulla nettó kibocsátás 2050-re való megvalósítását célzó forgatókönyvekkel; rendkívül fontosnak tartja, hogy az Unió legkésőbb az ENSZ 2019. szeptemberi New York-i éghajlatváltozási csúcstalálkozóján egyértelmű üzenetet fogalmazzon meg arról, hogy készen áll a Párizsi Megállapodáshoz való hozzájárulásának felülvizsgálatára;

23.  támogatja az uniós nemzetileg meghatározott hozzájárulás aktualizálását egy a gazdaság egészére vonatkozó cél kitűzésével, amely szerint az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ra legalább 55%-kal csökkenteni kell az 1990-es szinthez képest; ezért felszólítja az uniós vezetőket, hogy tekintettel az ENSZ 2019. szeptemberi éghajlat-változási csúcstalálkozójára, a 2019 májusában Nagyszebenben megtartandó különleges uniós csúcstalálkozón ennek megfelelően növeljék az uniós nemzetileg meghatározott hozzájárulások szintjét;

24.  úgy véli ezért, hogy a Bizottságnak legkésőbb a 2030-as éghajlatváltozási csomag és más vonatkozó jogszabályok 2022–2024-es felülvizsgálata során olyan jogalkotási javaslatokat kell előterjesztenie, amelyek az aktualizált nemzetileg meghatározott hozzájárulással és a nulla nettó kibocsátási célkitűzéssel összhangban növelik a megfogalmazott célok szintjét; úgy véli, hogy a 2030-as célkitűzés nem elégséges szintje korlátozná a jövőbeli lehetőségeket, többek között adott esetben a költséghatékony dekarbonizációra vonatkozó egyes lehetőségek rendelkezésre állását is; úgy véli, hogy ezek a felülvizsgálatok fontos mérföldköveket jelentenek az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós kötelezettségvállalások biztosítása szempontjából;

25.  úgy véli, hogy a piacok fokozottabb stabilitásának további biztosítása érdekében hasznos lenne, ha az EU további, 2040-ig szóló közbülső kibocsátáscsökkentési célt is kitűzne, ami nagyobb stabilitást biztosítana, és elősegítené a 2050-es hosszú távú célkitűzés elérését;

26.  úgy véli, hogy a nulla nettó kibocsátást célzó uniós stratégiának a Párizsi Megállapodásban meghatározott ötévente elvégzett globális helyzetfelmérésen kell alapulnia, és figyelembe kell venni a technológiai és társadalmi fejleményeket, valamint a nem állami szereplők és az Európai Parlament hozzájárulását;

Ágazati hozzájárulások

27.  hangsúlyozza, hogy a nettó kibocsátást nullához közeli szintre kell csökkenteni a gazdaság valamennyi ágazatában, amelyek mindegyikének hozzá kell járulnia a kibocsátások csökkentésére irányuló közös erőfeszítésekhez; ezért kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan módozatokat, amelyek valamennyi ágazat klímasemlegességéhez vezetnek; e tekintetben hangsúlyozza „a szennyező fizet” elv fontosságát;

28.  hangsúlyozza a különféle éghajlat-politikai intézkedések és a különböző szakpolitikai területeken hozott jogszabályok fontosságát, figyelmeztet azonban arra, hogy a széttöredezett megközelítés következetlenségekhez vezethet, és így azt eredményezheti, hogy az EU 2050-ig nem valósítja meg a nulla nettó kibocsátású gazdaságot; úgy véli, hogy átfogó megközelítésre van szükség;

29.  kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a szén-dioxid- és energiaárazás uniós harmonizálásának lehetőségét a nulla nettó kibocsátású gazdaságra történő átállás támogatása érdekében, különösen azokban az ágazatokban, amelyek nem tartoznak az Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerébe; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a nehézségek elkerülésének lehető legjobb módját, és ragaszkodik ahhoz, hogy a polgárokra háruló terhek összességében ne növekedjenek;

30.  elismeri az IPCC 1,5 °C-os különjelentésében szereplő legtöbb 1,5 °C-os forgatókönyvben a szén-dioxid-leválasztásnak és -tárolásnak tulajdonított szerepet; hangsúlyozza, hogy az EU-nak ambiciózusabbnak kell lennie e téren; megjegyzi továbbá, hogy a tagállamok az európai stratégiai energiatechnológiai terv keretében célokat tűztek ki, amelyek szerint a 2020-as években az európai energia- és ipari ágazatban kereskedelmi nagyságrendű szén-dioxid-leválasztást és -tárolást (CCS) valósítanak meg; úgy véli, hogy növelni kell a környezeti szempontból biztonságos szén-dioxid-leválasztás és -hasznosítás (CCU), valamint a CCS ipari folyamatokban történő alkalmazását, a nettó kibocsátás csökkenését eredményezve a kibocsátások elkerülése vagy a CO2 tartós tárolása révén; aggodalommal állapítja meg, hogy számos CCU technológia jelenleg nem eredményez tartós kibocsátáscsökkenést; felhívja ezért a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan technikai kritériumokat, amelyek csak az igazolható eredményeket hozó technológiák támogatását biztosítják;

31.  rámutat arra, hogy a stratégia megerősíti, hogy a közlekedési ágazatból származó ÜHG-kibocsátás továbbra is nő, és hogy a jelenlegi szakpolitikák nem lesznek elegendők a közlekedési ágazat 2050-ig történő szén-dioxid-mentesítéséhez; hangsúlyozza a légiről a vasúti közlekedésre való modális átállás biztosításának fontosságát, többek között az Európai Unión belüli interoperábilis vasúti hálózat gyors megvalósítása és a fokozott beruházások mozgósítása révén, valamint a tömegközlekedés és a megosztott mobilitás irányában; megjegyzi, hogy a közúti közlekedés az EU teljes szén-dioxid-kibocsátásának mintegy egyötödét teszi ki; felhívja ezért a tagállamokat és a Bizottságot, hogy tegyenek határozott lépéseket annak érdekében, hogy valamennyi tagállamban elérhetővé tegyék a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járműveket a fogyasztók számára, elkerülve ugyanakkor a régi, rendkívül szennyező járművek fokozott bevitelét az alacsonyabb jövedelmű tagállamokba; hangsúlyozza továbbá az intelligens technológiák, például az elektromos járművek töltésére szolgáló intelligens infrastruktúrák szerepét a közlekedés elektromossá tétele és a megújuló energiaforrások elterjedése közötti szinergiák létrejöttében;

32.  hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy az Unió teljes gazdasága elérje a klímasemlegességet, minden ágazat – többek között a nemzetközi légi közlekedés és szállítás – hozzájárulása is szükséges; megjegyzi, hogy a Bizottság elemzése azt mutatja, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által tervezett jelenlegi globális célkitűzések és intézkedések még teljes végrehajtásuk esetén sem elégségesek a szükséges kibocsátáscsökkentéshez, és hogy olyan további jelentős intézkedésekre van szükség, amelyek összhangban állnak a teljes gazdaságra kiterjedő, a nulla nettó kibocsátásra vonatkozó célkitűzéssel; hangsúlyozza a nulla és alacsony kibocsátású technológiákba és tüzelőanyagokba való beruházások szükségességét ezekben az ágazatokban; felszólítja a Bizottságot, hogy gondoskodjon „a szennyező fizet” elvének alkalmazásáról ezekben az ágazatokban; emlékeztet arra, hogy a nemzetközi szállításból eredő ÜHG-kibocsátások várhatóan akár 250%-kal is növekedhetnek 2050-re; üdvözli, hogy a nemzetközi szállítási ágazat meghatározott magának egy, az ÜHG-kibocsátásokra vonatkozó abszolút csökkentési célt; aggodalommal jegyzi meg, hogy nem történt előrelépés ennek a célnak rövid és középtávú intézkedésekre és egyéb konkrét lépésekre való lebontásában; megjegyzi, hogy a különböző közlekedési módok esetében a teher eltérő mértékű; azt kéri, hogy a megnövekedett ETS-bevételeket olyan környezetbarát közlekedési módok támogatására használják fel, mint az autóbusz vagy a vasút;

33.  megjegyzi, hogy a világ metánkibocsátásának körülbelül 60%-a olyan forrásokból származik, mint a mezőgazdaság, a hulladéklerakók és a szennyvíz, valamint a fosszilis tüzelőanyagok termelése és csővezetékes szállítása; emlékeztet arra, hogy a metán erős üvegházhatást okozó gáz, amelynek 100 éves felmelegedési potenciálja 28-szorosa a szén-dioxidénak (5), ismételten felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb tárja fel a metánkibocsátás elleni gyors fellépést szolgáló szakpolitikai lehetőségeket az Unió metánra vonatkozó stratégiai tervének részeként, és e célból terjesszen jogalkotási javaslatokat a Parlament és a Tanács elé;

34.  hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság 2050-re az Unió ÜHG-kibocsátásának egyik fő forrása marad, különösen a metán- és a dinitrogén-oxid-kibocsátás miatt; hangsúlyozza a mezőgazdasági ágazat lehetséges szerepét az éghajlatváltozás kihívásaira való válaszadásban, például ökológiai és technológiai innovációk révén, valamint a szén-dioxid talajban történő megkötésével; olyan közös agrárpolitikát kér, amely hozzájárul az ÜHG-kibocsátás csökkentéséhez a klímasemleges gazdaságra történő átállással összhangban; felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a mezőgazdasági politikák, különösen az uniós és nemzeti alapok összhangban álljanak a Párizsi Megállapodás céljaival és célkitűzéseivel;

35.  hangsúlyozza, hogy az éghajlati célokat valamennyi uniós szakpolitikában, többek között a kereskedelempolitikában is érvényesíteni kell; sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy az EU által aláírt valamennyi kereskedelmi megállapodás legyen teljes mértékben összeegyeztethető a Párizsi Megállapodással, mivel ez nemcsak az éghajlatváltozással kapcsolatos globális intézkedéseket fokozhatja, hanem az érintett ágazatok egyenlő versenyfeltételeit is garantálja;

36.  támogatja a nemzeti szintű aktív és fenntartható erdőgazdálkodást, a hatékony és fenntartható uniós biogazdaság ösztönzésének konkrét eszközeivel együtt, tekintettel az erdők azon jelentős potenciáljára, hogy hozzájárulnak Európa éghajlati erőfeszítéseinek megerősítéséhez (a megkötés, tárolás és helyettesítés révén), valamint a nulla kibocsátás 2050-ig történő elérésére irányuló célkitűzés megvalósításához; elismeri, hogy alkalmazkodni kell az éghajlatváltozáshoz, 2020-ig meg kell állítani az EU-n belül a biológiai sokféleség csökkenését és az ökoszisztéma-szolgáltatások romlását, és olyan, tényeken alapuló szakpolitikákat kell kialakítani, amelyek segítik a biológiai sokféleség megőrzésére irányuló uniós intézkedések végrehajtását és finanszírozását;

37.  hangsúlyozza, hogy a talaj több szén-dioxidot köt meg, mint a bioszféra és az atmoszféra együttvéve; hangsúlyozza ezért a talajromlás megállításának fontosságát az Unióban, valamint a talaj minőségének és szén-dioxid-tároló kapacitásának megőrzésére és javítására irányuló közös uniós fellépés biztosításának fontosságát;

Energiapolitika

38.  kiemeli az energiahatékonyság hozzájárulását az ellátás biztonságához, a gazdasági versenyképességhez, a környezetvédelemhez, az energiára fordított kiadások csökkenéséhez és az otthonok minőségének javításához; megerősíti az energiahatékonyságnak az üzleti lehetőségek és a foglalkoztatás megteremtésében játszott fontos szerepét, valamint globális és regionális előnyeit; ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy az energiaunió irányításáról szóló rendelet bevezeti az energiahatékonyság elsődlegességének elvét, és hogy annak alkalmazását költséghatékony módon teljes mértékben ki kell használni az egész ellátási láncban, és a 2050-es nulla nettó szén-dioxid-kibocsátási célkitűzés felé vezető minden módozat alapjaként kell kezelni;

39.  kiemeli az energia központi szerepét a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaság felé való átmenetben; emlékeztet arra, hogy az Unió az elmúlt évtizedekben sikeresen függetlenítette a gazdasági növekedést az ÜHG-kibocsátástól, és csökkentette a kibocsátást, különösen az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körű elterjedése révén; hangsúlyozza, hogy a tiszta energiára való átállásnak továbbra is ösztönöznie kell az európai gazdaság modernizációját, a fenntartható gazdasági növekedést, valamint társadalmi és környezeti előnyöket kell teremtenie az európai polgárok számára;

40.  úgy véli, hogy az EU-nak a megújuló energia és az energiahatékonyság terén betöltött vezető szerepe azt bizonyítja a világ más részei számára, hogy a tiszta energiára való átállás megvalósítható és előnyös az éghajlatváltozás elleni küzdelmen túl is;

41.  rámutat arra, hogy a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaság eléréséhez a jelenlegi kiindulási szinthez képest az EU energiarendszerébe és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrába történő további jelentős − évi 175–290 milliárd EUR értékű − beruházásra lesz szükség;

42.  hangsúlyozza, hogy tekintettel arra, hogy az energetikai átállást illetően eltérőek a kiindulópontok, az uniós szintű klímasemlegesség elérése érdekében teendő üvegházhatásúgázkibocsátás-csökkentési erőfeszítések is Unió-szerte eltérőek lehetnek;

43.  felszólítja a tagállamokat, hogy haladéktalanul hajtsák végre a tiszta energiára vonatkozó jogalkotási csomag rendelkezéseit; emlékeztet arra, hogy az uniós éghajlat- és energiapolitikai kereten belül a tagállamok hatáskörébe tartozik, hogy saját energiaszerkezetükről döntsenek;

44.  kéri egy rendkívül energiahatékony és megújuló energiaforrásokon alapuló energiarendszer kialakítását, és kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést e tekintetben, mivel ennek továbbgyűrűző hatásai lesznek valamennyi gazdasági ágazatban; kiemeli, hogy a Bizottság által felvázolt valamennyi megvalósítási módozat a fosszilis tüzelőanyagok drasztikus mértékű csökkentését, valamint a megújuló energiák használatának erőteljes növelését feltételezi;

45.  hangsúlyozza, hogy a környezettudatos tervezésről szóló irányelv(6) jelentősen hozzájárult az Unió éghajlati célkitűzéseihez az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásnak évi 320 millió tonna CO2-egyenértéknek megfelelő csökkentésével, valamint hogy becslések szerint 2020-ra az EU fogyasztói akár 112 milliárd EUR-t vagy háztartásonként körülbelül évi 490 EUR-t is megtakaríthatnak az irányelvnek köszönhetően; további termékek, többek között a táblagépek és okostelefonok szabályozását kéri a környezettudatos tervezésről szóló irányelv keretében, valamint a meglévő szabványok naprakészen tartását, hogy azok tükrözzék a technológiai fejlődést;

46.  hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az európai energiapiac további integrációját az energiaipar lehető leghatékonyabb dekarbonizációja és a beruházások segítése érdekében azokban az esetekben, ahol a megújuló energián alapuló termelés leginkább megvalósítható, és ösztönözni kell a polgárok aktív részvételét azzal a céllal, hogy felgyorsuljon a szén-dioxid-semleges és fenntartható gazdaságra való energetikai átállás; alapvetően fontosnak tartja a tagállamok közötti összekapcsoltság szintjének több határokon átnyúló támogatási rendszer létrejöttének ösztönzése révén történő fokozását;

47.  megjegyzi, hogy az építőipari ágazat felelős Európa végsőenergia-fogyasztásának körülbelül 40%-áért, és a szén-dioxid-kibocsátások 36%-áért(7); felszólít az ágazatban rejlő energiamegtakarítási és szénlábnyomcsökkentési lehetőségek felszabadítására az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvben(8) foglalt, a magas energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállomány 2050-ig történő elérésére vonatkozó célkitűzéssel összhangban; hangsúlyozza, hogy az épületek energiafogyasztásának hatékonyabbá tétele komoly lehetőséget jelent Európa ÜHG-kibocsátásának további csökkentésére; úgy véli továbbá, hogy a teljes mértékben megújulóenergia-ellátású, alacsony energiaigényű épületek a Párizsi Megállapodás, valamint a növekedést, helyi munkahelyeket és a minden európai polgár számára jobb életkörülményeket biztosító uniós menetrend elengedhetetlen feltételét jelentik;

48.  felszólítja az összes nemzeti, regionális és helyi szintű kormányzatot, hogy vezessenek be intézkedéseket annak érdekében, hogy ösztönözzék a polgárok energetikai átállásban való részvételét, valamint a bevált gyakorlatok megosztását; hangsúlyozza, hogy a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátásra való áttérés során kulcsfontosságú lesz az állampolgárok bevonása az energiaszolgáltatási rendszerbe a saját célra történő, decentralizált megújulóenergia-termelés, villamosáram-tárolás, valamint az igény-visszajelzési és energiahatékonysági rendszerekben való részvétel révén; felhív ezért arra, hogy az aktív polgári részvételt teljes mértékben integrálják ezekbe a pályákba, különösen a keresleti oldalon;

Iparpolitika

49 úgy véli, hogy a gazdasági jólét, a globális ipari versenyképesség és az éghajlat-politika kölcsönösen erősítik egymást; megismétli, hogy a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaságra való átállás kihívásokat és lehetőségeket jelent az EU számára, és hogy az ipari innovációba, többek között a digitális technológiákba és a tiszta technológiákba történő beruházásokra lesz szükség a növekedés ösztönzéséhez és a versenyképesség fokozásához, valamint a jövőbeli készségek előmozdításához és több millió munkahely létrehozásához, például a növekvő körforgásos gazdaság és biogazdaság terén;

50.  hangsúlyozza, hogy egy stabil és kiszámítható energia- és éghajlat-politikai keret kulcsfontosságú a szükséges befektetői bizalom megteremtéséhez és ahhoz, hogy lehetővé tegye az európai vállalkozások számára, hogy hosszú távú beruházási döntéseket hozhassanak Európában, mivel a legtöbb ipari létesítmény élettartama több mint 20 év;

51.  kiemeli az energiaintenzív iparágak által az EU ÜHG-kibocsátásának hosszú távú uniós csökkentésében játszott szerepet; úgy véli, hogy intelligens és célzott szakpolitikai keretekre van szükség ahhoz, hogy az EU továbbra is vezető szerepet tölthessen be az alacsony szén-dioxid-kibocsátású ipar és ipari termelés terén és meg lehessen őrizni az európai iparágak versenyképességét, hogy minimálisra csökkenjen a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség, ezáltal a fosszilis tüzelőanyagok ingadozó és növekvő árainak való kitettség, valamint el lehessen kerülni a kibocsátásáthelyezés kockázatát; arra kéri a Bizottságot, hogy mutasson be egy új és integrált uniós éghajlatváltozási iparstratégiát az energiaigényes iparágak számára, amely támogatja a versenyképes, nulla nettó kibocsátású nehéziparra történő átállást;

52.  felkéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan ipari stratégiát, amelynek intézkedései lehetővé teszik, hogy az európai ipar globális szinten egyenlő feltételek mellett vegyen részt a piaci versenyben; úgy véli, hogy a Bizottságnak e politika részeként meg kell vizsgálnia a termékek importja révén a kibocsátásáthelyezés kockázatának kitett iparágak védelmére szolgáló, a kibocsátásáthelyezéssel kapcsolatos jelenlegi intézkedések helyébe lépő, azokat kiigazító vagy kiegészítő intézkedések hatékonyságát és a WTO szabályaival való összhangját;

53.  megjegyzi, hogy számos feltörekvő piac már úgy pozicionálja magát, hogy fontos szerepet játsszon a globális piac szükségleteinek kielégítésében a nulla nettó kibocsátású gazdaságra való átállás idején, például a nulla kibocsátású közlekedés és a megújuló energiaforrások tekintetében; hangsúlyozza, hogy az Unió gazdaságának meg kell tartania vezető szerepét a zöld innováció és a zöld technológiákba való beruházás területén;

54.  megjegyzi, hogy a Bizottság energiaárakról és -költségekről szóló 2018-as jelentése (COM(2019)0001)(9) felhívja a figyelmet arra, hogy az Unió folyamatosan nagy mértékben ki van szolgáltatva a fosszilis tüzelőanyagok ingadozó és növekvő árainak, és hogy a jövőben várhatóan növekedni fog a fosszilis tüzelőanyagokból előállított villamos energia előállítási költsége, míg a megújuló energiaforrások esetén ennek csökkenése várható; hangsúlyozza, hogy az Unió energiaimportálási költségei 2017-ben 26%-kal, 266 milliárd EUR-ra nőttek, főként a növekvő olajárak miatt; megjegyzi továbbá, hogy a jelentés becslése szerint az olajár-emelkedés negatív hatással volt az Unió növekedésére (a GDP -0,4%-a 2017-ben) és inflációjára (+0,6%);

Kutatás és innováció

55.  hangsúlyozza, hogy az uniós és a nemzeti kutatási és innovációs programok kulcsfontosságúak az EU éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött vezető szerepének támogatása szempontjából, és úgy véli, hogy az éghajlati szempontok érvényesítését megfelelően be kell építeni a kutatási és innovációs programok előkészítésébe és végrehajtásába;

56.  úgy véli, hogy a következő két évtizedben jelentős kutatási és innovációs erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy az alacsony és nulla szén-dioxid-kibocsátású megoldások mindenki számára elérhetőek, valamint társadalmilag és gazdaságilag életképesek legyenek, és hogy új megoldásokat találjanak a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaság elérésére;

57.  hangsúlyozza az Európai horizont keretprogramra vonatkozó álláspontját, miszerint adott esetben a keretprogram kiadásainak legalább 35%-át az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésekre kell fordítani, az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépések általános érvényesítésére irányuló átfogó uniós célkitűzés részeként;

Finanszírozás

58.  az EU ETS innovációs alap gyors végrehajtására és a 2019. évi első pályázati felhívás elindítására szólít fel annak érdekében, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, ipari áttörést jelentő technológiák demonstrációjára irányuló beruházások lendületet kapjanak az ágazatok széles körében, nem csak a villamosenergia-termelésben, hanem a távfűtés és az ipari folyamatok területén is; kéri, hogy a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret és programjai teljes mértékben feleljenek meg a Párizsi Megállapodásnak;

59.  úgy véli, hogy jelentős magánberuházásokat kell mozgósítani annak érdekében, hogy az Unió legkésőbb 2050-re elérje a nettó nulla kibocsátást; úgy véli, hogy ez hosszú távú tervezést, valamint szabályozási stabilitást és kiszámíthatóságot igényel a befektetők számára, és hogy ezt a jövőbeni uniós szabályozásoknak megfelelően figyelembe kell venniük; ezért hangsúlyozza, hogy a 2018 márciusában elfogadott fenntartható pénzügyi cselekvési terv végrehajtását kiemelten kell kezelni;

60.  úgy véli, hogy a 2021–2027 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretet annak elfogadása előtt meg kell vizsgálni a klímasemleges gazdaság 2050-re történő elérésére irányuló célkitűzés szempontjából, és hogy ki kell dolgozni egy szabványos tesztet, amely az uniós költségvetés kiadásainak éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képességét vizsgálja;

61.  sajnálja, hogy a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott támogatások továbbra is növekednek, és évente körülbelül 55 milliárd EUR-t tesznek ki(10); felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy azonnal szüntessék be a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott összes európai és nemzeti támogatást;

62.  hangsúlyozza a karbonsemleges gazdaságra való méltányos átmenet fontosságát, és kéri a tagállamokat, hogy vezessenek be megfelelő szakpolitikákat és finanszírozást ezzel kapcsolatban; kiemeli, hogy a megfelelő alapokból származó uniós kiadások adott esetben szintén támogatást jelenthetnek;

A fogyasztók szerepe és a körforgásos gazdaság

63.  kiemeli a viselkedésbeli változások jelentős hatását üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére; felhívja a Bizottságot, hogy a viselkedésbeli változások ösztönzése érdekében a lehető leghamarabb vizsgálja meg a szakpolitikai lehetőségeket, beleértve a környezetvédelmi adózást is; hangsúlyozza az alulról felfelé építkező kezdeményezések – például a Polgármesterek Szövetsége – fontosságát a viselkedésbeli változás előmozdítása terén;

64.  hangsúlyozza, hogy az energia-felhasználás – és így az ÜHG-kibocsátások – rendkívül nagy része közvetlenül az erőforrások beszerzéséhez, feldolgozásához, szállításához, átalakításához, felhasználásához és ártalmatlanításához kötődik; hangsúlyozza, hogy rendkívül jelentős megtakarítások érhetők el az erőforrás-kezelési lánc minden szakaszában; hangsúlyozza ezért, hogy az erőforrás-termelékenység nagyobb hatékonyság révén való növelése, valamint az erőforrás-pazarlás különféle intézkedések – például újrafelhasználás, újrahasznosítás és utángyártás – révén való csökkentése jelentősen csökkentheti mind az erőforrás-fogyasztást, mind az ÜHG-kibocsátásokat, miközben javítja a versenyképességet, valamint üzleti lehetőségeket és munkahelyeket teremt; kiemeli a körforgásos gazdaságra vonatkozó intézkedések költséghatékonyságát; hangsúlyozza, hogy a jobb forráshatékonyság és a körforgásos gazdaságon alapuló megközelítések, valamint a körforgásos termékek kialakítása hozzájárul a termelési és fogyasztási szokások megváltozásához, és csökkenti a hulladék mennyiségét;

65.  hangsúlyozza a termékpolitikák, például a környezetbarát közbeszerzés és az ökodizájn fontosságát, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak az energia-megtakarításokhoz és a termékek szénlábnyomának csökkentéséhez, egyúttal javítva a felhasznált anyagok szénlábnyomát és az általános környezeti hatást; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a körforgásos gazdaságra vonatkozó követelményeket az uniós környezettudatos tervezési előírások részeként dolgozzák ki, és hogy a jelenlegi környezettudatos tervezési módszertant az energiával kapcsolatos termékeken kívül más termékkategóriákra is kiterjesszék;

66.  úgy véli, hogy folytatni kell egy megbízható modell kidolgozását a fogyasztáson alapuló éghajlati hatások mérésére; tudomásul veszi, hogy a Bizottság mélyreható elemzése kimutatta, hogy a termelésből származó kibocsátások csökkentésére irányuló uniós erőfeszítéseket némileg aláássa a nagyobb szénlábnyomú országokból származó árucikkek importja, azonban azt is, hogy az EU már jelentősen hozzájárult más országok kibocsátásának csökkentéséhez a megnövekedett kereskedelmi forgalom, valamint exportjának jobb karbonhatékonysága révén;

Az EU és a globális éghajlat-politika

67.  hangsúlyozza a növekvő számú kezdeményezések és a megfelelő nemzetközi fórumokon folytatott folyamatos párbeszéd, valamint a hatékony klímadiplomácia fontosságát azzal a céllal, hogy ösztönözzék a hasonló szakpolitikai döntéseket, amelyek megerősítik más régiók és harmadik országok éghajlatváltozással kapcsolatos törekvéseit; felszólítja az Unió, hogy növelje az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fordított saját pénzügyi támogatását, és aktívan törekedjen arra, hogy a tagállamokat is ösztönözze az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására fordított támogatásuk növelésére harmadik országokban (hitelek helyett fejlesztési támogatás formájában), amelyet a hivatalos fejlesztési támogatáson felül kell nyújtani, nem pedig kétszeresen elszámolni fejlesztési és az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására fordított támogatásként is;

68.  hangsúlyozza, hogy az ENSZ 2019. szeptemberi éghajlat-változási csúcstalálkozója ideális pillanat lesz a vezetők azon bejelentésére, hogy növelik a nemzetileg meghatározott hozzájárulásokat; úgy véli, hogy az Uniónak jó előre el kell fogadnia a nemzetileg meghatározott hozzájárulások naprakésszé tételére vonatkozó álláspontját annak érdekében, hogy a csúcstalálkozóra megfelelően felkészülve érkezzen, és a felek nemzetközi koalíciójával szoros együttműködésben támogatva a megerősített éghajlat-politikai törekvéseket;

69.  kiemeli az uniós szakpolitikai eszközök és a harmadik országok vonatkozó eszközei – többek között a szén-dioxid-árazási mechanizmusok – közötti interoperabilitás fokozásának előnyeit; kéri a Bizottságot, hogy folytassa és fokozza az együttműködést és a támogatást a szén-dioxid-árazási mechanizmusok Európán kívüli fejlesztése terén annak érdekében, hogy elősegítse a fokozott kibocsátáscsökkentések elérését és a globálisan azonos feltételek megteremtését; hangsúlyozza a környezetvédelmi védintézkedések létrehozásának fontosságát annak érdekében, hogy tényleges és további ÜHG-kibocsátáscsökkentést lehessen elérni; felhívja ezért a Bizottságot, hogy ösztönözze szigorú és megbízható nemzetközi szabályok kidolgozását, megelőzendő a kibocsátáscsökkentések elszámolásának és kettős számításának kiskapuit;

o
o   o

70.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) https://ec.europa.eu/clima/sites/clima/files/docs/pages/com_2018_733_analysis_in_support_en_0.pdf
(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0430.
(3) Az ENSZ Környezetvédelmi Programja: „The Emissions Gap Report 2018” (A kibocsátási szakadékról szóló jelentés,), 10. o.
(4) http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2015/563472/IPOL_STU(2015)563472_EN.pdf
(5) R. Van Dingenen, M. Crippa, G. Maenhout, D. Guizzardi és F. Dentener: Globális metánkibocsátási trendek és azok ózonkoncentrációkra gyakorolt hatásai (Global trends of methane emissions and their impacts on ozone concentrations), EUR 29394 EN, Az Európai Unió Kiadóhivatala, Luxembourg, 2018, ISBN 978-92-79-96550-0, doi:10.2760/820175, JRC113210.
(6) Az Európai Parlament és a Tanács 2009/125/EK irányelve (2009. október 21.) az energiával kapcsolatos termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról (HL L 285., 2009.10.31., 10. o.).
(7) https://ec.europa.eu/energy/en/topics/energy-efficiency/buildings
(8) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/844 irányelve (2018. május 30.) az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelv és az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv módosításáról (HL L 156., 2018.6.19., 75. o.).
(9) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?qid=1548155579433&uri=CELEX%3A52019DC0001
(10) Energiaárak és -költségek Európában, 10–11. o.

Utolsó frissítés: 2019. március 15.Jogi nyilatkozat