Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2018/0106(COD)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A8-0398/2018

Előterjesztett szövegek :

A8-0398/2018

Viták :

PV 15/04/2019 - 14
CRE 15/04/2019 - 14

Szavazatok :

PV 16/04/2019 - 8.8
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P8_TA(2019)0366

Elfogadott szövegek
PDF 424kWORD 130k
2019. április 16., Kedd - Strasbourg Ideiglenes kiadás
Az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelme ***I
P8_TA-PROV(2019)0366A8-0398/2018
Állásfoglalás
 Egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Az Európai Parlament 2019. április 16-i jogalkotási állásfoglalása az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2018)0218 – C8-0159/2018 – 2018/0106(COD))

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2018)0218),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére, 16., 33., 43. 50. cikkére, 53. cikkének (1) bekezdésére, 62., 91., 100., 103., 109., 114., 168., 169., 192., 207. cikkére és 325. cikkének (4) bekezdésére, valamint az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 31. cikkére, amelynek megfelelően a Bizottság benyújtotta a javaslatot a Parlamentnek (C8-0159/2018),

–  tekintettel a Jogi Bizottságnak a javasolt jogalapra vonatkozó véleményeire,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére, valamint 16. cikkére, 43. cikkének (2) bekezdésére, 50. cikkére, 53. cikkének (1) bekezdésére, 91., 100. és 114. cikkére, 168. cikkének (4) bekezdésére, 169. cikkére, 192. cikkének (1) bekezdésére és 325. cikkének (4) bekezdésére, valamint az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 31. cikkére,

–  tekintettel a svéd parlament által a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. jegyzőkönyv alapján előterjesztett indokolt véleményre, amely szerint a jogalkotási aktus tervezete nem egyeztethető össze a szubszidiaritás elvével,

–  tekintettel az Európai Számvevőszék 2018. szeptember 26-i véleményére(1),

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2018. október 18-i véleményére(2),

–  a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően,

–  tekintettel az illetékes bizottság által az eljárási szabályzat 69f. cikkének (4) bekezdése alapján jóváhagyott ideiglenes megállapodásra és a Tanács képviselőjének 2019. március 15-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért a Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 59. és 39. cikkére,

–  tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Gazdasági és Monetáris Bizottság, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, a Költségvetési Ellenőrző Bizottság, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság, a Kulturális és Oktatási Bizottság és az Alkotmányügyi Bizottság véleményére (A8-0398/2018),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;

2.  tudomásul veszi a Bizottság ezen állásfoglaláshoz csatolt nyilatkozatát;

3.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslata helyébe másik szöveget szándékozik léptetni, azt lényegesen módosítja vagy lényegesen módosítani kívánja;

4.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

(1) HL C 405., 2018.11.9., 1. o.
(2) HL C 62., 2019.2.15., 155. o.


Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2019. április 16-án került elfogadásra az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló (EU) 2019/... európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadására tekintettel(1)
P8_TC1-COD(2018)0106

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 16. cikkére, ▌43. cikkének (2) bekezdésére, 50. cikkére, 53. cikkének (1) bekezdésére, ▌91., 100., ▌114. cikkére, 168. cikkének (4) bekezdésére, 169. cikkére, 192. cikkének (1) bekezdésére ▌és 325. cikkének (4) bekezdésére, valamint az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 31. cikkére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére(2),

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére(3),

tekintettel a Számvevőszék véleményére(4),

tekintettel a Tudományos és Műszaki Bizottság által kinevezett, a tagállamok tudományos szakértőiből álló szakértőcsoport véleményére, az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 31. cikkével összhangban,

rendes jogalkotási eljárás keretében(5),

mivel:

(1)  Gyakran a közjogi vagy magánjogi szervezetek dolgozói vagy a munkavégzéssel összefüggő tevékenységük során a szervezetekkel kapcsolatba kerülő személyek értesülnek először az ilyen összefüggésben a közérdeknek okozott fenyegetésekről vagy kárról. A visszaélés bejelentésével kulcsszerepet játszanak a közérdeknek kárt okozó jogsértések feltárásában és megelőzésében, valamint a társadalom egésze jólétének biztosításában is. A visszaélést potenciálisan bejelentő személyeket ugyanakkor a megtorlástól való félelem gyakran eltántorítja attól, hogy hangot adjanak aggodalmaiknak vagy gyanújuknak. Ezzel összefüggésben mind európai, mind nemzetközi szinten egyre inkább elismerik a visszaélést bejelentő személyek számára biztosított kiegyensúlyozott és hatékony védelem fontosságát.

(2)  Uniós szinten a visszaélést bejelentő személyek jelentései és nyilvánosságra hozatalai egyre fontosabb elemei az uniós jog és szakpolitikák érvényesítésének: az uniós jogsértések hatékony felderítését, kivizsgálását valamint az ezekkel kapcsolatos eljárások lefolytatását lehetővé tevő információval látják el a nemzeti és uniós jogérvényesítési rendszereket, erősítve ezzel az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.

(3)  Bizonyos szakpolitikai területeken az uniós jogsértés – függetlenül attól, hogy az a nemzeti jog alapján közigazgatási jogsértésnek, bűncselekménynek vagy egyéb típusú jogsértésnek minősül-e – súlyos károkat okozhat a közérdeknek abban az értelemben, hogy a társadalom jólétét fenyegető jelentős kockázatot teremt. Ha ezeken a területeken a jogérvényesítésben tapasztalt gyengeségeket azonosítottak, és a visszaélést bejelentő személyek általában abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy fel tudják fedni a jogsértéseket, hatékony, bizalmas és biztonságos bejelentési csatornák bevezetésével, valamint a visszaélést bejelentő személyek megtorlástól való hatékony védelmének biztosításával ▌javítani kell a jogérvényesítést.

(4)  A visszaélést bejelentő személyek védelmének jelenlegi szabályozása széttagolt az Európai Unió tagállamaiban és szakpolitikai területenként egyenetlen. A visszaélést bejelentő személyek által fel nem tárt, határokon átnyúló dimenzióval rendelkező uniós jogsértések következményei mutatják, hogy a valamely tagállamban elégtelen védelem nem csupán abban a tagállamban gyakorol negatív hatást az uniós szakpolitikákra, hanem annak más tagállamokra és az Unió egészére továbbgyűrűző hatása is lehet.

(5)  Ennek megfelelően a visszaélést bejelentő személyek hatékony védelmét biztosító közös minimumszabályokat kell alkalmazni azokban az aktusokban és azon szakpolitikai területeken, ahol

i.  szükség van a jogérvényesítés erősítésére,

ii.  a visszaélést bejelentő személyek jelentésének elmaradása kulcsfontosságú a jogérvényesítésre nézve, valamint

iii.  az Uniós jog megsértése súlyos károkat okozhat a közérdek számára.

A tagállamok kiterjeszthetik a nemzeti rendelkezések alkalmazását más területekre is egy átfogó és koherens nemzeti szintű keret biztosítása céljából.

(6)  A visszaélést bejelentő személyek védelme szükséges a közbeszerzéssel kapcsolatos uniós jogérvényesítés javítása érdekében. Amellett, hogy szükség van a csalás és a korrupció megelőzésére és feltárására az Unió költségvetésének végrehajtásával kapcsolatban – ideértve a közbeszerzést is –, az árubeszerzés, az építési beruházások és a szolgáltatások igénybevétele során szükség van a közbeszerzéssel kapcsolatos szabályok nemzeti hatóságok és bizonyos közüzemi szolgáltatók általi elégtelen végrehajtásának kezelésére. Az ilyen szabályok megsértése torzítja a versenyt, növeli az üzleti tevékenység végzésének költségeit, sérti a befektetők és a cégtulajdonosok érdekeit, valamint összességében kevésbé vonzóvá teszi a befektetési környezetet és Európa szerte egyenlőtlen versenyfeltételeket teremt a vállalkozások számára, és ezáltal hatást gyakorol a belső piac megfelelő működésére.

(7)  A pénzügyi szolgáltatások terén az uniós jogalkotó már elismerte a visszaélést bejelentő személyek védelme által jelentett többletértéket. A vonatkozó szabályok érvényesítésének súlyos hiányosságait feltáró pénzügyi válság utóhatásaként ezen a területen jelentős számú jogalkotási aktusban fogadtak el a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó intézkedéseket(6), ideértve a belső és külső bejelentési csatornákat, valamint a megtorlás kifejezett tilalmát. A hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra alkalmazandó prudenciális követelményekkel kapcsolatban különösen a 2013/36/EU irányelv rendelkezik a visszaélést bejelentő személyek védelméről, amely a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló 575/2013/EU rendeletre is kiterjed.

(8)  Ami a belső piacon forgalomba hozott termékek biztonságát illeti, azok a vállalkozások az elsődleges forrásai a bizonyítékok összegyűjtésének, amelyek részt vesznek a gyártási és forgalmazási láncban, ezáltal a visszaélést bejelentő személyek jelentései jelentős hozzáadott értékkel rendelkeznek, mivel azok sokkal közelebb állnak a nem biztonságos termékek esetlegesen tisztességtelen és jogellenes gyártási, importálási és forgalmazási gyakorlatainak forrásaihoz. Mindez indokolja a visszaélést bejelentő személyek védelmének bevezetését a „harmonizált termékekre”(7) és „nem harmonizált termékekre”(8) egyaránt alkalmazandó biztonsági követelmények tekintetében. A visszaélést bejelentő személyek védelme továbbá a lőfegyverek, azok részei és alkotóelemei, valamint a lőszerek és a védelmi vonatkozású termékek illetéktelen kezekbe jutásának elkerülésére is szolgál az olyan jogsértések bejelentésének ösztönzésével, mint például az okirathamisítás, a megjelölés-változtatás ▌, valamint a lőfegyverek közösségen belüli csalárd beszerzése, amikor a jogsértés gyakran a legális piacon szerzett terméknek az illegális piacra való eltérítését jelenti. A visszaélést bejelentő személyek védelme továbbá a házi készítésű robbanóanyagok illegális gyártását is segítene megakadályozni azáltal, hogy hozzájárul a robbanóanyag-prekurzorokra vonatkozó korlátozások és ellenőrzések megfelelő alkalmazásához.

(9)  A repülésbiztonságra(9) és a tengeri közlekedés biztonságára(10) vonatkozó ágazati uniós jogi aktusokban – amelyek a visszaélést bejelentő személyek védelmére célirányos intézkedésekről és egyedi bejelentési csatornákról rendelkeznek – már elismerték a visszaélést bejelentő személyek védelmének fontosságát a közlekedésbiztonságról szóló uniós szabályok emberéleteket veszélyeztető megsértésének megelőzése és az ilyen jogsértésektől való elrettentés szempontjából. Ezek a jogi eszközök rendelkeznek továbbá azon munkavállalók megtorlással szembeni védelméről, akik saját, jóhiszeműen elkövetett hibáikról tesznek bejelentést (az úgynevezett méltányossági kultúra („just culture”)). Ebben a két ágazatban ki kell egészíteni és ki kell bővíteni a visszaélést bejelentő személyek védelmének meglévő elemeit, és hasonló védelmet kell biztosítani a többi közlekedési mód – nevezetesen a belvízi, a közúti és a vasúti közlekedés – biztonsági előírásai érvényesítésének javítása érdekében.

(10)  A környezeti bűnözéssel, valamint a környezetvédelmet érintő jogellenes magatartásokkal vagy mulasztásokkal, illetve esetleges jogsértésekkel kapcsolatos bizonyítékok összegyűjtése, az ilyen gyakorlatok megelőzése, felderítése és orvoslása továbbra is kihívást jelent és azt javítani kell, ahogyan azt a Bizottság az „Uniós intézkedések a környezetvédelmi megfelelés és irányítás javítására” című, 2018. január 18-i közleményében(11) is elismerte. Noha jelenleg csak egyetlen környezetvédelemről szóló ágazati jogi aktusban(12) találhatók a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó szabályok, szükség van az ilyen védelem bevezetésére az uniós környezeti vívmányok hatékony érvényesítésének biztosítása érdekében, amelyek megsértése a nemzeti határokon is esetleg továbbgyűrűző hatásokkal károkat okozhat ▌a közérdeknek. Ez ugyancsak releváns azokban az esetekben, amikor nem biztonságos termékek okozhatnak környezeti károkat.

(11)  A visszaélést bejelentő személyek védelmének javítása továbbá előmozdítaná a nukleáris biztonsággal, a sugárvédelemmel, valamint a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok felelősségteljes és biztonságos kezelésével kapcsolatos Euratom-szabályok megsértésének megelőzését, illetve az ilyen jogsértésektől való elrettentést. Emellett megerősítené a nukleáris biztonságról szóló felülvizsgált irányelv(13) hatékony nukleáris biztonsági kultúráról szóló meglévő rendelkezéseinek – különösen a 8b. cikk (2) bekezdése a) pontjának – az érvényesítését, amely többek között arra a kötelezi az illetékes szabályozó hatóságot, hogy olyan irányítási rendszereket vezessen be, amelyek kellő prioritást tulajdonítanak a nukleáris biztonságnak, és a személyzet és a vezetők minden szintjén előmozdítják azt a képességet, hogy megkérdőjelezzék a releváns biztonsági elvek és gyakorlatok tényleges érvényesülését, és hogy kellő időben bejelentést tehessenek biztonsági kérdésekről.

(12)  Hasonló megfontolások indokolják a meglévő jogszabályi rendelkezésekre építve a visszaélést bejelentő személyek védelmének bevezetését és az uniós szabályok megsértések megakadályozását az élelmiszerlánccal – különösen az élelmiszer és takarmányok biztonságával, valamint az állategészségüggyel, az állatok védelmével és az állatjóléttel – kapcsolatos uniós szabályok terén. Az e téren kidolgozott különböző uniós szabályok szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A 178/2002/EK rendelet(14) rendelkezik az élelmiszerrel és takarmánnyal kapcsolatos valamennyi uniós és nemzeti intézkedés alapjául szolgáló általános alapelvekről és követelményekről – különös hangsúlyt helyezve az élelmiszer-biztonságra – annak érdekében, hogy biztosítsa az élelmiszerek területét érintően az emberi egészség és a fogyasztói érdekek magas szintű védelmét, valamint a belső piac hatékony működését. Ez a rendelet többek között arról rendelkezik, hogy az élelmiszer-vállalkozók és a takarmányipari vállalkozók nem akadályozhatják meg a munkavállalóikat vagy másokat az illetékes hatóságokkal való együttműködésben, amennyiben ezzel megelőzhető, csökkenthető vagy megszüntethető egy élelmiszerrel kapcsolatos kockázat. Az uniós jogalkotó hasonló megközelítést alkalmazott az állategészségügyi jogszabályok terén az állatra vagy emberre átvihető állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére vonatkozó szabályokat megállapító (EU) 2016/429 rendelet(15) révén. A 98/58/EK tanácsi irányelv és a 2010/63/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1/2005/EK és az 1099/2009/EK tanácsi rendelet szabályokat határoz meg az állatoknak a tenyésztési célú tartás, illetve a szállítás és a leölés során való védelmére vonatkozóan.

(13)  Hasonlóképpen, a visszaélést bejelentő személyek bejelentései kulcsfontosságúak lehetnek az uniós szabályok megsértéséből eredő, a közegészségügyre és a fogyasztóvédelemre vonatkozó olyan kockázatok felderítése, megelőzése, csökkentése és felszámolása szempontjából, amelyek egyébként rejtve maradnának. A fogyasztóvédelem szoros kapcsolatban áll azokkal az esetekkel is, amikor nem biztonságos termékek számottevő kárt okozhatnak a fogyasztóknak.▌

(14)  A magánélet és a személyes adatok védelme, amelyet az Alapjogi Charta 7. és 8. cikke rögzít, egy másik olyan terület, ahol a visszaélést bejelentő személyek segíthetnek felfedni a közérdeknek ▌esetleg károkat okozó uniós jogsértéseket. Hasonló megfontolások vonatkoznak a hálózati és információs rendszerek biztonságáról szóló irányelv(16) megsértésére, amely irányelv bevezeti az események bejelentését (ami magában foglalja azokat az eseményeket is, amelyek nem veszélyeztetnek személyes adatokat), valamint a több ágazatban (pl. az energia, az egészségügy, a közlekedés, a bankszolgáltatások stb. területén) alapvető szolgáltatásokat nyújtó szervezetek és a kulcsfontosságú digitális (pl. felhőalapú) szolgáltatásokat nyújtók, illetve az alapvető közüzemi szolgáltatásokat (víz, villamos energia, gáz) nyújtó szervezetek biztonsági követelményeit. A visszaélést bejelentő személyek jelentéstétele ezen a területen különösen értékes az olyan biztonsági események megelőzése érdekében, amelyek kulcsfontosságú gazdasági és társadalmi tevékenységeket, valamint széles körben használt digitális szolgáltatásokat érintenének, továbbá az uniós adatvédelmi jogszabályok megsértésének megakadályozása érdekében. Segíti az olyan szolgáltatások folytonosságának biztosítását, amelyek alapvető fontosságúak a belső piac működése és a társadalom jóléte szempontjából.

(15)  Továbbá, az Unió pénzügyi érdekeinek védelme, amely a csalás, a korrupció és minden egyéb olyan jogellenes tevékenység elleni küzdelemre irányul, amely érinti az uniós kiadások felhasználását, az uniós bevételek és források, illetve uniós pénzeszközök beszedését, olyan alapvető terület, ahol erősíteni kell az uniós jogérvényesítést. Az Unió pénzügyi érdekei védelmének megerősítése magában foglalja az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés alapján felmerülő kiadásokhoz kapcsolódó uniós költségvetés végrehajtását is. Az Unió pénzügyi érdekei területén a hatékony jogérvényesítés hiánya – ideértve a nemzeti szintű csalást és korrupciót – az uniós bevételek csökkenéséhez és az uniós pénzeszközökkel való visszaélésekhez vezet, ami torzíthatja a közberuházásokat és a növekedést, valamint alááshatja a polgároknak az uniós tevékenységekbe vetett bizalmát. Az EUMSZ 325. cikke előírja az Unió és a tagállamok számára, hogy küzdjenek az ilyen tevékenységek ellen. Az e tekintetben releváns uniós intézkedések közé tartozik mindenekelőtt a 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet, amelyet a csaláshoz kapcsolódó tevékenységek legsúlyosabb típusai vonatkozásában az (EU) 2017/1371 irányelv és az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikkén alapuló, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. július 26-i egyezmény egészít ki, ideértve annak 1996. szeptember 27-i(17), 1996. november 29-i(18) és 1997. június 19-i jegyzőkönyveit (azon tagállamok számára továbbra is hatályos egyezmény és jegyzőkönyvek, amelyekre nézve az (EU) 2017/1372 irányelv nem kötelező), valamint a 883/2013/EU, Euratom (OLAF) rendelet.

(16)  Közös minimumszabályokat szükséges meghatározni a visszaélést bejelentő személyek védelmére az EUMSZ 26. cikkének (2) bekezdésében említett belső piacot érintő jogsértések tekintetében is. Emellett a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban azok az uniós intézkedések, amelyek célja a belső piac megteremtése vagy működésének biztosítása, hozzá hivatottak járulni az áruk szabad mozgása és a szolgáltatásnyújtás szabadsága előtt álló vagy felmerülő akadályok felszámolásához, illetve a versenyt torzító tényezők felszámolásához.

(17)  A visszaélést bejelentő személyek védelme konkrétan abból a célból, hogy fokozni lehessen az uniós versenyjog érvényesítését többek között az állami támogatások területén, elősegítené a piacok hatékony működését az Unióban, egyenlő versenyfeltételeket tenne lehetővé a vállalkozások számára és előnyökkel járna a fogyasztók számára. Ami a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályokat illeti, a versenyjogi szabálysértésekkel kapcsolatos belső jelentéstétel fontosságát már elismerték az uniós engedékenységi politikában, valamint az Európai Bizottság által nemrég bevezetett, a visszaélések anonim bejelentésére szolgáló eszköz által. A versenyt és az állami támogatást érintő jogsértések az EUMSZ 101., 102., 106., 107. és 108. cikkéhez, valamint az ezek alkalmazása céljából elfogadott másodlagos jogszabályokhoz kapcsolódnak.

(18)  Azok a társasági adózási szabályokat és megállapodásokat sértő cselekmények, amelyek célja adóelőny szerzése és a jogi kötelezettségek megkerülése, és amelyek ellentétesek a társasági adóra vonatkozó alkalmazandó jogszabályok tárgyával vagy céljával, negatív hatást gyakorolnak a belső piac megfelelő működésére. Mindez tisztességtelen adóversenyt és széleskörű adókijátszást eredményezhet, torzítva a vállalkozások közötti azonos versenyfeltételeket, valamint adóbevétel-kiesést eredményezve a tagállamok és az uniós költségvetés egésze számára. Ez az irányelv a megtorlással szembeni védelmet biztosít azon személyek számára, akik bejelentést tesznek az olyan adókerülő és/vagy visszaélő megállapodásokról, amelyek egyébként észrevétlenek maradnának. Ennek célja az, hogy az illetékes hatóságok nagyobb mértékben képesek legyenek a belső piac megfelelő működésének biztosítására és azoknak a versenyt torzító tényezőknek és kereskedelmi akadályoknak a felszámolására, amelyek a belső piacon hatással vannak a vállalkozások versenyképességére, ami közvetlenül kapcsolódik a szabad mozgást érintő szabályokhoz, valamint releváns az állami támogatásra vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából is. A visszaélést bejelentő személyek védelme kiegészíti a Bizottság azon közelmúltbeli kezdeményezéseit, amelyek célja az adózás területén az átláthatóság növelése és az információcsere javítása, valamint az Unión belüli méltányosabb társasági adózási környezet megteremtése annak érdekében, hogy a tagállamok eredményesebbek legyenek az olyan adókerülő és/vagy visszaélő megállapodások felismerését illetően, amelyek egyébként felderítetlenek maradnának, és elő fogja segíteni az ilyen megállapodásoktól való elrettentést, noha ez az irányelv nem harmonizálja az adózással kapcsolatos – anyagi vagy eljárásjogi – rendelkezéseket.

(19)  Az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontja az uniós jogi aktusoknak a mellékletben (I. és II. rész) foglalt jegyzékére hivatkozva meghatározza ezen irányelv tárgyi hatályát. Ez azt jelenti, hogy ha az említett uniós jogi aktusok a tárgyi hatályukat maguk is a mellékleteikben felsorolt uniós jogi aktusokra hivatkozva határozzák meg, akkor azok a jogi aktusok szintén ezen irányelv tárgyi hatályának a részét képezik. Emellett a mellékletben foglalt jogi aktusokra hivatkozást úgy kell értelmezni, hogy azok magukban foglalják az összes olyan nemzeti és uniós végrehajtási vagy felhatalmazáson alapuló intézkedést is, amelyeket e jogi aktusok alapján fogadtak el. Ezen túlmenően, az uniós jogi aktusokra hivatkozás ennek az irányelvnek a mellékletében dinamikus hivatkozásként értendő, azaz ha a mellékletben foglalt uniós jogi aktust módosították vagy később módosítják, a hivatkozás a módosított jogi aktusra vonatkozik; ha a mellékletben foglalt uniós jogi aktus helyébe új jogi aktus lépett vagy fog lépni, akkor a hivatkozás az új jogi aktusra értendő.

(20)  Bizonyos uniós jogi aktusok – különösen a pénzügyi szolgáltatások területén –, mint például a piaci visszaélésekről szóló 596/2014/EU rendelet(19), valamint a Bizottságnak az említett rendelet alapján elfogadott 2015/2392 végrehajtási irányelve(20) már részletes szabályokat tartalmaz a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozóan. Az ilyen hatályos uniós jogszabályoknak, ideértve azokat, amelyek szerepelnek a melléklet II. részében foglalt felsorolásban, meg kell őrizniük a releváns ágazatokhoz szabottan általuk előírt sajátosságokat. Ez különösen fontos annak megállapításához, hogy a pénzügyi szolgáltatások, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzésének terén jelenleg mely jogi személyek kötelesek belső bejelentési csatornák létrehozására. Ugyanakkor a tagállamokban a következetesség és a jogbiztonság biztosítása érdekében ennek az irányelvnek alkalmazandónak kell lennie minden olyan kérdésben, amelyeket az ágazatspecifikus eszközök keretében nem szabályoznak; ezeket – annyiban, amennyiben bizonyos kérdéseket nem szabályoznak – ennek az irányelvnek ki kell egészítenie annak érdekében, hogy teljes mértékben összhangban legyenek a minimumszabályokkal. Ennek az irányelvnek mindenekelőtt részletesebben meg kell határoznia a belső és külső csatornák kialakítását, az illetékes hatóságok kötelezettségeit, valamint a megtorlással szemben nemzeti szinten biztosítandó védelem konkrét formáit. E tekintetben az 1286/2014/EU rendelet 28. cikkének (4) bekezdése lehetőséget ad a tagállamok számára, hogy a rendelet hatálya alá tartozó területen belső bejelentési csatornát hozzanak létre. Az ebben az irányelvben meghatározott minimumszabályokkal való következetesség érdekében az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a belső bejelentési csatornák létrehozására vonatkozó kötelezettségnek az 1286/2014/EU irányelv tekintetében is alkalmazandónak kell lennie.

(21)  Ez az irányelv nem érintheti az uniós munkajoggal kapcsolatos jogsértéseket jelentő munkavállalókat megillető védelmet. Különösen a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén a 89/391/EGK keretirányelv 11. cikke kötelezi már a tagállamokat annak biztosítására, hogy a munkavállalókat és a munkavállalók képviselőit ne érje hátrány amiatt, hogy a munkáltatót a megfelelő intézkedések megtételére kérik, és hozzá javaslatokat nyújtanak be a munkavállalókat fenyegető veszélyek mérséklése és/vagy a veszélyforrások eltávolítása céljából. A munkavállalók, illetve képviselőik az illetékes nemzeti hatóságokhoz folyamodhatnak, ha úgy vélik, hogy a munkáltató által megtett intézkedések és alkalmazott eszközök nem megfelelőek a munkahelyi biztonság és egészségvédelem biztosításához.

(22)  A tagállamok úgy rendelkezhetnek, hogy a kizárólag a bejelentő személyt érintő, személyek közötti sérelmekkel kapcsolatos bejelentéseket – azaz amelyek olyan személyközi konfliktusokkal érintenek, amelyek a bejelentő személy és egy másik alkalmazott között alakultak ki – más rendelkezésre álló eljárások felé lehet irányítani.

(23)  Ez az irányelv nem érinti az esetleges törvényellenes tevékenységek – ideértve az Unió érdekeinek hátrányt okozó csalást vagy korrupciót, illetve a szakmai feladatok teljesítésével kapcsolatos olyan magatartást, amely az Unió tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését képezi – bejelentésére vonatkozó, azon eljárások által biztosított védelmet, amelyeket az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról és az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételekről szóló, 259/69/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet(21) 22a., 22b. és 22c. cikke határozott meg. Az irányelvet alkalmazni kell, ha az uniós tisztviselők az uniós intézményekkel fennálló munkaviszonyukon kívüli, munkával kapcsolatos helyzetről tesznek bejelentést.

(24)  A nemzeti biztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad. Ez az irányelv az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban nem alkalmazható a védelmi és biztonsági vonatkozású közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértések bejelentéseire, amennyiben azok az EUMSZ 346. cikkének hatálya alá tartoznak. Ha egyes tagállamok úgy döntenek, hogy az irányelvben előírt védelmet kiterjesztik más olyan területekre vagy cselekményekre is, amelyek nem tartoznak az irányelv hatálya alá, ezek a tagállamok különös rendelkezéseket fogadhatnak el e tekintetben a nemzetbiztonság alapvető érdekeinek védelme céljából.

(25)  Ez az irányelv továbbá nem érintheti az olyan titkosított információra vonatkozó védelmet, amelyet uniós jogszabály vagy az érintett tagállamban hatályos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések írnak elő biztonsági okokból az illetéktelenek hozzáférésének megakadályozása érdekében. ▌Az irányelv rendelkezései továbbá nem érinthetik az EU-minősített adatok védelmét szolgáló biztonsági szabályokról szóló, 2015. március 13-i (EU, Euratom) 2015/444 bizottsági határozatból vagy az EU-minősített adatok védelmét szolgáló biztonsági szabályokról szóló 2013. szeptember 23-i tanácsi határozatból eredő kötelezettségeket.

(26)  Ez az irányelv az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban nem érintheti az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének a nemzeti vagy adott esetben az uniós jog által előírt védelmét (a továbbiakban: ügyvédi titoktartási kötelezettség). Az irányelv továbbá nem érintheti az egészségügyi szolgáltatók – köztük a terapeuták – és betegeik közötti érintkezés, valamint az egészségügyi dokumentáció bizalmas jellegének a nemzeti vagy adott esetben az uniós jog által előírt fenntartását (a továbbiakban: az egészségügyi adatok védelme).

(27)  A vonatkozó szakmai szabályok alapján védett információk bejelentésével összefüggésben más szakmák képviselői is részesülhetnek védelemben ezen irányelv alapján, feltéve hogy az adott információ bejelentése az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértés feltárásához szükséges.

(28)  Bár ez az irányelv bizonyos feltételek mellett a felelősség alóli korlátozott mentességről rendelkezik – beleértve a büntetőjogi felelősséget is –, a titoktartási kötelezettség megsértése esetén nem érinti a büntetőeljárásokra vonatkozó nemzeti szabályokat, különösen azokat, amelyek célja a nyomozások és eljárások integritásának, vagy az érintettek védelemhez való jogának a megóvása. Ez nem érinti a védelemre irányuló intézkedéseknek a nemzeti eljárásjog egyéb típusaiba való bevezetését, és különösen a bizonyítási teher megfordulását a nemzeti közigazgatási, polgári vagy munkajogi eljárásokban.

(29)  Ez az irányelv nem érintheti azokat a nemzeti szabályokat, amelyek a munkavállalók képviselőinek a tájékozódáshoz, a konzultációhoz és a kollektív tárgyalásokon történő részvételhez való jogának gyakorlására, valamint a munkavállalók foglalkoztatáshoz kapcsolódó jogainak a munkavállalók képviselői általi védelmére vonatkoznak. Ez nem érintheti az irányelv által biztosított védelem szintjét.

(30)  Ez az irányelv nem alkalmazandó azokban az esetekben, amikor olyan személyek jelentenek be jogsértéseket a végrehajtó hatóságoknak jutalom vagy ellenszolgáltatás fejében, akiket tájékoztatáson alapuló beleegyezésük alapján informátorként azonosítottak vagy informátorként regisztráltak a nemzeti szinten kijelölt hatóságok, például a vámhatóságok által vezetett nyilvántartásban. Az ilyen bejelentésekre különleges eljárások vonatkoznak, amelyek testi épségük védelme céljából garantálják e személyek névtelenségét, és amelyek az ezen irányelvben meghatározott bejelentési csatornáktól eltérő csatornákon keresztül zajlanak.

(31)  A munkával kapcsolatos tevékenység során szerzett, a közérdeket érintő veszélyekről és károkról szóló információt bejelentő személyek szabadon gyakorolják a véleménynyilvánítás szabadságához való jogukat. A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 11. cikke, valamint az emberi jogok európai egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 10. cikke rögzít, magában foglalja az információk megismerésének és közlésének szabadságát, valamint a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét.

(32)  Ennek megfelelően ez az irányelv az Emberi Jogok Európai Bíróságának a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó ítélkezési gyakorlatára, valamint az Európa Tanácsnak a visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló, az említett ítélkezési gyakorlaton alapuló 2014-es ajánlására(22) támaszkodik.

(33)  Annak érdekében, hogy védelemben részesüljenek, a bejelentő személyeknek a bejelentés időpontjában fennálló körülmények és a számukra elérhető információk fényében észszerűen feltételezniük kell, hogy az általuk bejelentett ügyek igazak. Mindez alapvető biztosíték a rosszindulatú és komolytalan vagy visszaélésszerű bejelentések ellen, amely biztosítja, hogy ne élvezzenek védelmet azok, akik a bejelentés időpontjában tudatosan és szándékosan jelentettek rossz vagy félrevezető információt. Ugyanakkor gondoskodik arról, hogy a védelem ne vesszen el, ha a bejelentő személy jóhiszeműen tett pontatlan bejelentést. A bejelentő személyeknek hasonlóan joguk van az irányelv szerinti védelemre, amennyiben alapos okkal feltételezik, hogy a jelentett információ az irányelv hatálya alá tartozik. Az, hogy a bejelentő személy milyen indítékból tesz bejelentést, nem bírhat jelentőséggel abból a szempontból, hogy részesülhet-e védelemben.

(34)  Általánosságban elmondható, hogy a bejelentő személyek szívesebben folyamodnak a belső csatornákhoz, kivéve ha valami a külső csatornák igénybevételét indokolja. Empirikus tanulmányok szerint a visszaélést bejelentő személyek többsége azon a szervezeten belül tesz bejelentést, ahol dolgozik. A belső bejelentés emellett a legjobb módja annak, hogy az információk eljussanak azokhoz a személyekhez, akik hozzá tudnak járulni a közérdeket érintő kockázatok korai és hatékony felszámolásához. Ugyanakkor lehetővé kell tenni a bejelentő személy számára, hogy az ügy sajátos körülményeitől függően válassza meg a legmegfelelőbb csatornát. Emellett a demokratikus alapelvek, így például az átláthatóság és az elszámoltathatóság, valamint az alapvető jogok, mint például a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága figyelembevételével a nyilvánosságra hozatalt is védelemben kell részesíteni, ugyanakkor az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatában kialakult kritériumoknak megfelelően meg kell találni az egyensúlyt a munkáltatóknak a szervezetük irányításához, valamint jó hírnevük és érdekeik megvédéséhez fűződő érdeke és a közérdek károkkal szembeni védelme között.

(35)  A névtelen bejelentés lehetővé tételére vonatkozó, az uniós jog alapján jelenleg fennálló kötelezettségek sérelme nélkül a tagállamok eldönthetik, hogy a magán- és közjogi jogalanyok, valamint az illetékes hatóságok elfogadják-e az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekre vonatkozó névtelen bejelentéseket és kivizsgálják-e azokat. Mindazonáltal abban az esetben, ha egy személy névtelenül tett bejelentést vagy hozott nyilvánosságra az irányelv hatálya alá tartozó információt, és megfelel az irányelvben foglalt feltételeknek, amennyiben későbbi azonosítását követően megtorlás érte, ezen irányelv alapján védelmet kell biztosítani számára.

(36)  Védelmet kell biztosítani azokban az esetekben is, ha egy személy az uniós jogszabályokkal összhangban uniós intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek tett bejelentést, például az uniós költségvetés kárára elkövetett csalásokkal összefüggésben.

(37)  Különleges jogi védelmet kell biztosítani azoknak a személyeknek, akiknek munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységük során jut birtokába az általuk bejelentett információ, és ezáltal fennáll a kockázata annak, hogy velük szemben munkavégzéssel összefüggő megtorlást alkalmaznak (például a titoktartási és lojalitási kötelezettségek megsértése miatt). A védelmük biztosítása mögött meghúzódó ok az, hogy gazdasági kiszolgáltatottságot okozó helyzetben vannak azzal a személlyel szemben, akitől a munkájuk folytán ténylegesen függnek. Amennyiben nem áll fenn ilyen munkajellegű egyensúlytalanság (például általános panaszosok vagy kívülálló állampolgárok esetében), akkor nincs szükség megtorlással szembeni védelemre.

(38)  Az uniós jog hatékony érvényesítése megköveteli, hogy azon személyek lehető legszélesebb kategóriáját illesse meg védelem, akik – tekintet nélkül arra, hogy uniós polgárok vagy harmadik országok polgárai – munkával kapcsolatos tevékenységeik alapján (függetlenül e tevékenységek jellegétől, és attól, hogy jár-e értük díjazás) kiemelt helyzetük folytán hozzáférhetnek olyan, jogsértésekkel kapcsolatos információkhoz, amelyek bejelentése a közérdeket szolgálná, és az ilyen információ bejelentése esetén megtorlástól kellene tartaniuk. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a védelem szükségességének meghatározása nem csupán a jogviszony jellegének, hanem valamennyi releváns körülménynek a figyelembevételével történik, annak érdekében, hogy a döntéshozatal kiterjedjen azoknak a személyeknek a teljes körére, akik tágabb értelemben kötődnek ahhoz a szervezethez, ahol a jogsértés történt.

(39)  A védelemnek először is ki kell terjednie az Európai Unió Bírósága értelmezésével összhangban az EUMSZ 45. cikkének (1) bekezdése szerinti „munkavállalókra”, azaz azokra a személyekre, akik meghatározott időn keresztül valamely másik személy részére és irányítása alatt szolgáltatásokat teljesítenek, amiért cserébe számukra díjazás jár. Ebbe a fogalomba a köztisztviselők is beletartoznak. Védelem illeti meg ezért az atipikus munkaviszonyban álló dolgozókat is, ideértve a részmunkaidőben és a határozott idejű munkaviszonyban foglalkoztatottakat, valamint a munkaerő-kölcsönző ügynökségekkel szerződésben vagy munkaviszonyban álló személyeket – ezek olyan bizonytalan jogviszonyok, amelyekre a tisztességtelen bánásmód elleni védelemre vonatkozó előírások gyakran nehezen alkalmazhatók.

(40)  A védelmet olyan természetes ▌személyek további kategóriáira is ki kellene terjeszteni, akik – noha nem minősülnek „munkavállalónak” az EUMSZ 45. cikke (1) bekezdésének értelmében – kulcsszerepet játszhatnak a jogsértések feltárásában, és munkával kapcsolatos tevékenységeiket illetően gazdaságilag sebezhető helyzetben találhatják magukat. Így az olyan területeken, mint például a termékbiztonság, a beszállítók sokkal közelebb állnak a nem biztonságos termékek esetlegesen tisztességtelen és jogellenes gyártási, importálási és forgalmazási gyakorlatainak forrásaihoz; az uniós alapok végrehajtása során a tanácsadók vannak kiváltságos helyzetben ahhoz, hogy felhívják a figyelmet azokra a jogsértésekre, amelyeknek tanúivá válnak. Az ilyen kategóriákba tartozó személyek – köztük a szolgáltatásokat nyújtó önálló vállalkozók, szabadúszók, vállalkozók, alvállalkozók és beszállítók – jellemzően megtorlás áldozataivá válhatnak, amely például a szolgáltatási szerződés, engedély vagy jogosítvány idő előtti megszüntetése, felmondása, üzleti lehetőség elvesztése, bevételkiesés, kényszerítés, megfélemlítés vagy zaklatás, feketelistára helyezés/üzleti bojkott vagy pedig hírnévben okozott károk formáját öltheti. A részvényesek és az ügyvezető testületek tagjai ugyancsak megtorlás áldozataivá válhatnak például a pénzügyi feltételeket illetően, vagy pedig megfélemlítés vagy zaklatás, feketelistára helyezés vagy hírnévben okozott kár formájában. Védelemben kell továbbá részesíteni azokat a személyeket, akiknek a munkaviszonya véget ért, továbbá azokat az állásra jelentkezőket vagy valamely szervezet részére szolgáltatás nyújtására pályázókat, akik a felvételi folyamat vagy szerződéskötést megelőző egyéb tárgyalási szakasz során jutottak a jogsértésre vonatkozó információ birtokába, és például negatív munkareferencia vagy pedig feketelistára helyezés/üzleti bojkott formájában megtorlás áldozatává válhatnak.

(41)  A visszaélést bejelentő személyek hatékony védelme feltételezi továbbá személyek további kategóriáinak védelmét is, akik ugyan gazdaságilag nem függnek a munkával kapcsolatos tevékenységeiktől, jogsértések feltárása miatt mégis megtorlás áldozataivá válhatnak. Önkéntesekkel vagy fizetett és nem fizetett gyakornokokkal szembeni megtorlás például megnyilvánulhat abban, hogy nem tartanak többé igényt a szolgálataikra, vagy pedig negatív referenciát adnak róluk a jövőbeli munkáltatójuk számára, vagy másképpen okoznak kárt a hírnevükben vagy karrierkilátásaikban.

(42)  A közérdek szempontjából súlyos károk hatékony felderítése és megelőzése megköveteli, hogy a jogsértés fogalma magában foglalja az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott visszaélésszerű gyakorlatokat is, nevezetesen olyan tevékenységeket vagy mulasztásokat, amelyek alakilag nem minősülnek jogellenesnek, azonban a törvény tárgyát vagy célját meghiúsítják.

(43)  Ahhoz, hogy hatékonyan megelőzhető legyen az uniós jog megsértése, védelmet kell biztosítani azon személyek ▌számára, akik olyan információkat bocsátanak rendelkezésre, amelyek szükségesek a következők valamelyikének feltárásához: már elkövetett jogsértések; még nem elkövetett, de nagy valószínűséggel bekövetkező jogsértések; olyan cselekmények vagy mulasztások, amelyeket a bejelentő személy észszerű indokok alapján tekinthet az uniós jog megsértésének; továbbá a jogsértések elfedésének megkísérlése. Ugyanezen okokból kell a védelmet garantálni olyan személyeknek is, akik ugyan nem bocsátanak rendelkezésre pozitív bizonyítékot, azonban észszerű aggályokra és gyanúra mutatnak rá. A védelem ugyanakkor nem alkalmazandó az olyan információ bejelentésére, amely már teljeskörűen elérhető a nyilvánosság számára, illetve megalapozatlan pletyka vagy szóbeszéd.

(44)  A megtorlás feltételezi a bejelentés és a bejelentő személy által közvetlenül vagy közvetetten elszenvedett hátrányos bánásmód közötti szoros (ok-okozati) kapcsolatot, amely indokolja a bejelentő személy jogosultságát a védelemre. A bejelentő személyek hatékony védelméhez – amely az uniós jogérvényesítés javításának eszköze – a megtorlás fogalmát tág értelemben kell meghatározni, és ki kell terjednie a munkakörnyezetben zajló minden olyan tevékenységre vagy mulasztásra, amely e személyeket hátrányosan érinti. Ez az irányelv nem gátolja meg a munkáltatókat abban, hogy a foglalkoztatással kapcsolatban a bejelentéssel vagy a nyilvánosságra hozatallal nem összefüggő döntéseket hozzanak.

(45)  A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságának megóvását szolgáló eszközként a megtorlással szembeni védelmet biztosítani kell azon személyek számára, akik valamely tevékenységről vagy mulasztásról valamely szervezeten belül (belső bejelentés) vagy pedig külső hatóságnak (külső bejelentés) szolgáltatnak információt, továbbá olyan személyeknek is, akik a nyilvánosság előtt (például a nyilvánosság számára közvetlenül, webes felületeken vagy a közösségi médiában, vagy pedig a médiának, választott tisztviselőknek, társadalmi szervezeteknek, szakszervezeteknek vagy pedig szakmai/üzleti szervezeteknek) tárnak fel ilyen információt.

(46)  A visszaélést bejelentő személyek különösen fontos forrásai a tényfeltáró újságíróknak. A visszaélést bejelentő személyek megtorlással szembeni hatékony védelme növeli a visszaélést (potenciálisan) bejelentő személyek számára a jogbiztonságot, ezáltal ösztönzi és megkönnyíti a visszaélések média számára történő bejelentését. Ebben a tekintetben az újságírói forrásként közreműködő visszaélést bejelentő személyek védelme alapvető fontosságú a tényfeltáró újságírás által a demokratikus társadalmakban betöltött „őrszem” szerep megóvásában.

(47)  Az uniós jog megsértésének hatékony felderítése és megelőzése érdekében alapvető fontosságú, hogy a releváns információ gyorsan eljusson a probléma forrásához legközelebb állókhoz, akik a leginkább képesek azt kivizsgálni és – amennyiben az lehetséges – hatáskörrel rendelkeznek annak orvosolására. Ezért elvben arra kell ösztönözni a bejelentő személyeket, hogy elsőként a belső csatornákat vegyék igénybe, és munkáltatójuknak tegyenek bejelentést, amennyiben elérhetők számukra ilyen csatornák és azok megfelelő működése észszerűen feltételezhető. Ez különösen vonatkozik azokra az esetekre, amelyekben a bejelentő személy úgy véli, hogy a jogsértést hatékonyan lehet kezelni az érintett szervezeten belül, és nem áll fenn a megtorlás kockázata. Ez szükségessé teszi, hogy a magán- és a közszektorban működő jogalanyok megfelelő belső eljárásokat hozzanak létre a bejelentések kézhezvételére és nyomon követésére. A belső csatornák használatának ösztönzése azokra az esetekre is vonatkozik, amikor a csatorna létrehozására nem az uniós vagy a nemzeti jog szerinti kötelezettség miatt került sor. Ennek az elvnek a célja, hogy ösztönözze a szervezeteken belül a hatékony kommunikáció és a vállalati társadalmi felelősségvállalás kultúrájának a megteremtését, amelynek keretében úgy tekintik, hogy a bejelentő személy jelentősen hozzájárul a hibák belső javításához és a kiválóság előmozdításához.

(48)  A magánszektorban működő jogalanyok számára a belső csatornák létrehozására irányuló kötelezettség arányban áll a méretükkel, valamint azzal, hogy tevékenységeik milyen mértékű kockázatokat hordoz a közérdekre nézve. Ezt a kötelezettséget a tevékenységük jellegére való tekintet nélkül, a héabeszedési kötelezettségeik alapján alkalmazni kell valamennyi olyan vállalkozásra, amely legalább 50 főt foglalkoztat. Megfelelő kockázatértékelést követően a tagállamok egyéb vállalkozásokat is kötelezhetnek arra, hogy meghatározott esetekben (pl. a tevékenységükből fakadó jelentős kockázatokra tekintettel) hozzanak létre belső bejelentési csatornákat.

(49)  Ez az irányelv nem érinti a tagállamok lehetőségét arra, hogy az 50-nél kevesebb főt foglalkoztató magánszektorbeli jogalanyokat is ösztönözzék arra, hogy hozzanak létre belső csatornákat a bejelentések megtételére és nyomon követésére, és ezzel összefüggésben többek között az 5. cikkben meghatározottaknál kevésbé szigorú követelményeket állapítsanak meg ezekre a csatornákra vonatkozóan, feltéve hogy ezekkel a követelményekkel garantálható a titoktartás, valamint a bejelentés gondos nyomon követése.

(50)  A kis- és mikrovállalkozások belső bejelentési csatornák létrehozása alóli mentessége nem alkalmazható azokra a magánvállalkozásokra, amelyek a melléklet I.B. és II. részében hivatkozott uniós jogszabályok értelmében jelenleg kötelesek létrehozni belső bejelentési csatornákat.

(51)  Egyértelművé kell tenni, hogy amennyiben egy magánjogi jogalany nem hoz létre belső bejelentési csatornákat, lehetővé kell tenni a bejelentő személyek számára, hogy külső csatornán keresztül, közvetlenül az illetékes hatóságoknak tegyenek bejelentést, és az ilyen személyeket meg kell, hogy illesse az ezen irányelvben rögzített megtorlással szembeni védelem.

(52)  Különösen annak érdekében, hogy a közbeszerzési szabályok tiszteletben tartása biztosított legyen a közszektorban, valamennyi közjogi jogalanyra helyi, regionális és nemzeti szinten alkalmazni kell a belső bejelentési csatornák létrehozatalára irányuló kötelezettséget, ugyanakkor annak arányosnak kell lennie a jogalany méretével.

(53)  Feltéve hogy a bejelentő személy személyazonosságának titkossága biztosított, az egyes magán- és közjogi jogalanyok maguk dönthetik el, hogy milyen típusú bejelentési csatornát hoznak létre. Konkrétabban lehetővé kell tenniük írásbeli bejelentések megtételét postai úton, fizikai panaszdoboz(ok)on vagy online (intranetes vagy internetes) platformon keresztül és/vagy szóbeli bejelentések megtételét telefonos forródróton vagy más hangüzenetküldő rendszer útján. Az ilyen csatornákon keresztül a bejelentő személy kérésére személyes találkozók észszerű időn belüli megtartását is lehetővé kell tenni.

(54)  Harmadik személyek is felhatalmazhatók arra, hogy magán- vagy közjogi jogalanyok nevében bejelentéseket fogadjanak, feltéve hogy megfelelően garantálják a függetlenség, a bizalmas kezelés, az adatvédelem és a titkosság tiszteletben tartását. Ilyen harmadik személyek lehetnek külső bejelentési platformok szolgáltatói, külső tanácsadók, ellenőrök, szakszervezeti képviselők vagy munkavállalók képviselői.

(55)  A szakszervezeti képviselők és a munkavállalók képviselői számára ilyen minőségükben az uniós és nemzeti jogszabályok alapján biztosított védelem sérelme nélkül az ezen irányelv szerinti védelem is megilleti őket akkor is, ha munkavállalóként tesznek bejelentést, és akkor is, ha egy bejelentő személy részére adtak tanácsot vagy nyújtottak támogatást.

(56)  A belső bejelentési eljárásoknak alkalmasnak kell lenniük arra, hogy a magánjogi jogalanyok teljes titoktartás mellett vegyék kézhez és vizsgálják meg a szervezet, annak leányvállalatai vagy kapcsolt vállalatai (a csoport) munkavállalói által tett bejelentéseket, illetve – a lehetséges mértékben – a csoport bármely ügynöke vagy beszállítója, valamint bármely olyan személy által tett bejelentéseket, aki a szervezettel vagy a csoporttal fennálló munkával kapcsolatos tevékenysége során jutott az információ birtokába.

(57)  Az, hogy a magánjogi jogalanyon belül melyik személy vagy részleg a legalkalmasabb arra, hogy a bejelentések fogadására és nyomon követésére hatáskörrel rendelkezzen, a szervezet struktúrájától függ, feladatkörüknek ugyanakkor minden esetben biztosítania kell a függetlenséget és az összeférhetetlenség hiányát. Kisebb szervezeteknél ez lehet kettős feladatkör, amelyet egy olyan vállalati vezető láthatna el, akinek a beosztása elég magas ahhoz, hogy közvetlenül a szervezet vezetőjének tudjon jelenteni, így például a megfelelés-ellenőrzési részleg vezetője vagy HR-vezető, integritás-tanácsadó, jogi vagy adatvédelmi tisztviselő, a pénzügyi igazgató, az ellenőrzési igazgató vagy egy igazgatótanácsi tag.

(58)  A belső bejelentések tekintetében elengedhetetlen, hogy a bejelentő személy a jogszabályok által lehetővé tett legnagyobb mértékben részletes tájékoztatást kapjon a bejelentés nyomán tett intézkedésekről , annak érdekében, hogy bizalom alakuljon ki a visszaélést bejelentő személyek védelme egész rendszerének hatékonyságát illetően, illetve hogy a további szükségtelen bejelentések és nyilvánosságra hozatalok valószínűsége csökkenjen. A bejelentő személyt észszerű időn belül tájékoztatni kell a bejelentés nyomán tervezett vagy meghozott intézkedésekről és azok hátteréről (például másik csatorna vagy eljárás alkalmazása olyan esetekben, ha a bejelentés kizárólag a bejelentő személy személyhez fűződő jogait érinti; az eljárás megszüntetése kellő bizonyíték hiánya miatt vagy más okból; belső vizsgálat indítása és esetlegesen tájékoztatás annak eredményeiről és/vagy a felmerült probléma orvosolása érdekében megtett intézkedésekről, valamint az ügynek az illetékes hatósághoz történő továbbítása további vizsgálat lefolytatása céljából) olyan mértékben, amennyiben az ilyen információ nem érinti a vizsgálatot, a nyomozást vagy az érintett személy jogait. A bejelentő személyt minden esetben tájékoztatni kell a vizsgálat előrehaladásáról és eredményéről. A bejelentő személytől a vizsgálat során további információ kérhető, azonban nem köteles e kérésnek eleget tenni.

(59)  Az ilyen észszerű időkeret összesen nem haladhatja meg a három hónapot. Amennyiben a megfelelő intézkedések meghatározása még folyamatban van, a bejelentő személyt tájékoztatni kell erről, valamint arról, hogy a későbbiekben milyen visszajelzésre számíthat.

(60)  Azon személyeknek, akik az uniós jog megsértésének bejelentését mérlegelik, képesnek kell lenniük arra, hogy megalapozott döntést hozzanak arról, hogy tegyenek-e bejelentést, illetve hogy milyen módon és mikor tegyék azt. A belső bejelentési eljárásokat létrehozó magán- és közjogi jogalanyok kötelesek információt nyújtani ezekről az eljárásokról, valamint a releváns illetékes hatóságoknak címzett külső bejelentésre vonatkozó eljárásokról. Az ilyen információknak a lehetséges mértékben a munkavállalók mellett más olyan személyek számára is könnyen érthetőnek és könnyen hozzáférhetőnek kell lenniük, akik munkával kapcsolatos tevékenységeik révén kerülnek kapcsolatba a szervezettel, így például a szolgáltatók, forgalmazók, beszállítók és üzleti partnerek számára is. Az ilyen információ megjeleníthető például valamennyi ilyen személy számára elérhető, látható helyszínen vagy a szervezet honlapján, továbbá az etikáról és az integritásról szóló kurzusok vagy képzések anyagába is be lehet építeni.

(61)  Az uniós jog megsértésének hatékony felderítése és megelőzése megköveteli, hogy a visszaélést esetlegesen bejelentő személyek könnyen és teljes titoktartás mellett hozhassák a birtokukban lévő információt azon releváns illetékes hatóságok tudomására, akiknek módjában áll a probléma kivizsgálása és lehetőség szerint orvosolása.

(62)  Előfordulhat, hogy nem állnak rendelkezésre belső csatornák, vagy ha voltak is, nem működtek megfelelően (például a bejelentést nem vizsgálták ki gondosan vagy észszerű időn belül, vagy nem tették meg a megfelelő lépéseket a jogsértés kezelésére, jóllehet a vizsgálat megállapította a jogsértést).

(63)  Más esetekben a belső csatornák megfelelő működése nem lenne észszerűen feltételezhető. Ez leginkább abban az esetben fordul elő, ha a bejelentő személy alapos okkal feltételezheti, hogy i) a bejelentéssel kapcsolatban megtorlást kellene elszenvednie, például a bejelentésre vonatkozó titoktartási kötelezettség megszegése miatt, és hogy ii) az illetékes hatóságok hatékonyabban tudnának fellépni a jogsértés kezelése érdekében, például azért, mert a munkakörnyezetben a legfőbb felelős szerv vagy személy maga is érintett a jogsértésben, vagy fennáll a veszélye a jogsértés elfedésének vagy a hozzá kapcsolódó bizonyítékok elrejtésének vagy megsemmisítésének; vagy általánosságban véve, mert az illetékes hatóságok vizsgálatra irányuló eljárásainak hatékonysága egyébként veszélybe kerülne (például ha a bejelentés kartellmegállapodásokra vagy a versenyszabályok egyéb megsértésére vonatkozik); vagy ha a jogsértés sürgős fellépést tesz szükségessé például azért, mert életet, egészséget, személyek biztonságát vagy a környezetet fenyegető veszély áll fenn. A külső illetékes hatóságoknak, illetve adott esetben uniós intézményeknek, szerveknek, hivataloknak vagy ügynökségeknek bejelentést tevő személyeket valamennyi esetben védelem illeti meg. Ez az irányelv védelmet biztosít akkor is, ha az uniós vagy a nemzeti jog előírja a bejelentő személy számára, hogy bejelentést tegyen a nemzeti illetékes hatóságoknak, például munkahelyi feladatai vagy felelősségi köre keretében, vagy ha a jogsértés bűncselekménynek minősül.

(64)  A bejelentés hatékonyságába vetett bizalom hiánya az egyik olyan fő tényező, amely elbizonytalanítja a visszaélést bejelentő személyeket. Ez indokolja, hogy az illetékes hatóságok számára egyértelműen kötelező legyen a megfelelő külső bejelentési csatornák létrehozása, továbbá a beérkezett bejelentések gondos kivizsgálása és észszerű időn belül visszajelzés biztosítása a bejelentő személy számára ▌.

(65)  A tagállamok feladata kijelölni az irányelv hatálya alá tartozó bejelentések átvételére és megfelelő nyomon követésére hatáskörrel rendelkező hatóságokat. Ilyen kijelölt hatóságok lehetnek az igazságügyi hatóságok, a konkrét érintett területen illetékes szabályozó vagy felügyeleti hatóságok, vagy általánosabb hatáskörrel rendelkező, központi állami szintű hatóságok, bűnüldöző hatóságok, korrupció elleni intézmények vagy ombudsmanok.

(66)  A bejelentések címzettjeiként az illetékesként kijelölt hatóságoknak feladatkörükkel összhangban rendelkezniük kell az ahhoz szükséges kapacitásokkal és hatáskörökkel, hogy biztosítani tudják a bejelentésben tett állítások pontosságának megfelelő nyomon követését, így többek között értékelését, és a jogsértések kezelését, ▌mégpedig belső vizsgálat indítása, nyomozás, büntetőeljárás, a pénzeszközök visszafizettetésére irányuló intézkedés vagy más megfelelő jogorvoslati intézkedés útján, illetve rendelkezniük az ahhoz szükséges hatáskörökkel, hogy a bejelentést egy másik hatóság elé utalják, amelynek ki kell vizsgálnia a bejelentett jogsértést, biztosítva az említett hatóság általi megfelelő nyomon követést. Amennyiben a tagállamok a központi állami szint keretén belül külső csatornákat kívánnak létrehozni, például az állami támogatás területén, megfelelő biztosítékokat kell bevezetniük a függetlenség és az autonómia tekintetében az irányelvben előírt követelmények betartásának biztosítása céljából. Az említett külső csatornák létrehozása nem érinti a tagállamoknak vagy a Bizottságnak az állami támogatás felügyelete tekintetében meglévő hatásköreit, továbbá ez az irányelv nem érinti a Bizottságnak az állami támogatási intézkedések uniós jogszabályokkal, és különösen az EUMSZ 107. cikkének (3) bekezdésével való összeegyeztetőségének megállapítása tekintetében fennálló kizárólagos hatáskörét. Az EUMSZ 101. és 102. cikkének megsértése tekintetében a tagállamoknak az 1/2003/EK rendelet 35. cikkében említett hatóságokat kell illetékes hatóságként kijelölniük, a Bizottság e terület tekintetében fennálló hatásköreinek sérelme nélkül.

(67)  Az illetékes hatóságoknak visszajelzést kell adniuk a bejelentő személy számára a tervezett vagy meghozott nyomonkövetési intézkedésekről (például: más hatóság elé utalás, az ügy lezárása kellő bizonyíték hiányában vagy más okokból, vizsgálat indítása, lehetőség szerint a vizsgálat során nyert megállapítások és/vagy a kérdés kezelése érdekében hozott intézkedések), valamint a nyomon követés indokairól. A vizsgálatok végleges eredményéről való tájékoztatás nem érintheti az alkalmazandó uniós szabályokat, ami magában foglalhatja a pénzügyi szabályozás területén hozott döntések közzétételének lehetséges korlátozásait is. Ez értelemszerűen a társasági adózás területén is alkalmazandó, amennyiben az alkalmazandó nemzeti jog hasonló korlátozásokat ír elő.

(68)  A nyomon követésnek és a visszajelzésnek észszerű időn belül meg kell történnie, mivel a bejelentés tárgyát képező problémát haladéktalanul orvosolni kell és el kell kerülni a szükségtelen nyilvánosságra hozatalt. Ez az időkeret nem haladhatja meg a három hónapot, ugyanakkor az hat hónapra meghosszabbítható, amennyiben az ügy különleges körülményei miatt ez szükséges, különös tekintettel a bejelentés tárgyának jellegére és összetettségére, ami hosszú vizsgálatot tehet szükségessé.

(69)  Az uniós jog meghatározott területeken – például a piaci visszaélés(23), a polgári repülés(24) vagy a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonsága terén(25) – már rendelkezik belső és külső bejelentési csatornák létrehozásáról. Az ilyen csatornák létrehozására irányuló, jelen irányelvben meghatározott kötelezettségeket lehetőség szerint a konkrét uniós aktusokban szabályozott, már meglévő csatornák felhasználásával kell létrehozni.

(70)  Az Európai Bizottság, valamint az Unió néhány szerve, hivatala és ügynöksége – például az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (EMSA), az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – már működtet az irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekre vonatkozó bejelentések fogadására szolgáló külső csatornákat és eljárásokat, amelyek főként a bejelentő személyek személyazonosságának bizalmas kezeléséről rendelkeznek. Ezen irányelv nem érinti az ilyen külső bejelentési csatornákat és eljárásokat, amennyiben azok már léteznek, ugyanakkor gondoskodni kell arról, hogy az említett uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek felé bejelentéssel élő személyeket az Unió egészében megillessék a védelem közös minimumszabályai.

(71)  A bejelentések nyomon követésére szolgáló eljárások hatékonyságának biztosítása és az érintett uniós szabályok megsértésének orvoslása céljából a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy intézkedéseket hozzanak az ezen irányelv hatálya alá tartozó rendelkezések enyhébb jellegű megsértésének bejelentése, az ismétlődő bejelentések vagy a kiegészítő (például a dokumentációra vagy a bejelentési kötelezettségre vonatkozó) rendelkezések megsértésének bejelentése következtében az illetékes hatóságra háruló terhek enyhítése céljából. Ilyen intézkedés lehet például az, hogy az ügy kellő áttekintését követően az illetékes hatóságok dönthetnek úgy, hogy a bejelentett jogsértés enyhe mértéke miatt az nem igényel az ezen irányelv szerinti további nyomonkövetési intézkedéseket. A tagállamok ezenfelül lehetővé tehetik az illetékes hatóságok számára, hogy lezárják az eljárást olyan ismétlődő bejelentések esetében, amelyek nem tartalmaznak érdemi új információkat egy korábbi, már lezárt bejelentéshez képest, kivéve, ha új jogi vagy ténybeli körülmények miatt eltérő nyomon követés indokolt. A tagállamok továbbá lehetővé tehetik az illetékes hatóságok számára, hogy nagyszámú bejelentések esetén a súlyos jogsértésekre vagy az ezen irányelv hatálya alá tartozó lényegi rendelkezések megsértésére vonatkozó bejelentéseket fontossági sorrendet felállítva kezeljék.

(72)  Amennyiben a nemzeti vagy uniós jog azt előírja, az illetékes hatóságoknak az ügyeket vagy a releváns információt továbbítaniuk kell az uniós intézményekhez, szervekhez, hivatalokhoz vagy ügynökségekhez, ami a jelen irányelv alkalmazásában magában foglalja az Európai Csalás Elleni Hivatalt (OLAF) valamint az Európai Ügyészség Hivatalát (EPPO), és ami nem érinti a bejelentő személy azon jogát, hogy közvetlenül forduljon ezekhez az uniós szervekhez, hivatalokhoz vagy ügynökségekhez.

(73)  Az ezen irányelv hatálya alá tartozó szakpolitikai területek közül többen is léteznek együttműködési mechanizmusok, amelyek keretében a nemzeti illetékes hatóságok az uniós szabályok határokon átnyúló dimenzióval bíró megsértése tekintetében információt cserélnek egymással és nyomonkövetési tevékenységet végeznek. Példa erre az az agrár-élelmiszerláncra vonatkozó uniós jogszabályok határokon átnyúló megsértése esetén alkalmazott igazgatási segítségnyújtási és együttműködési mechanizmus, az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat, a nem élelmiszer jellegű termékekre vonatkozó Európai Uniós Gyors Tájékoztatási Rendszer, a fogyasztóvédelmi együttműködési hálózat, a környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés vonatkozásában működő hálózat, az Európai Versenyhatóságok Hálózata, valamint az adózás terén folytatott igazgatási együttműködés. Az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekre vonatkozó bejelentések nyomon követésére vonatkozó kötelezettségük keretében a tagállamok illetékes hatóságainak adott esetben maradéktalanul igénybe kell venniük ezeket az együttműködési mechanizmusokat. A tagállamok hatóságai ezenfelül a határokon átnyúló dimenzióval bíró jogsértések esetén az adott területre vonatkozó együttműködési mechanizmus hiányában a meglévő együttműködési mechanizmusokon kívül is együttműködhetnek egymással.

(74)  A bejelentések kezeléséért felelős személyzettel való hatékony kommunikáció érdekében az illetékes hatóságoknak olyan felhasználóbarát csatornákat kell alkalmazniuk, amelyek biztonságosak, garantálják a bejelentő személy által szolgáltatott információk kézhezvételének és kezelésének bizalmas jellegét és további vizsgálatok céljából lehetővé teszik az információk tartós tárolását. A fentiek miatt szükség lehet arra, hogy az említett csatornák elkülönüljenek azoktól a csatornáktól, amelyeken keresztül az illetékes hatóság a nyilvánossággal kommunikál, így például a rendes nyilvános panasztételi rendszerektől, vagy azoktól a csatornáktól, amelyeket az illetékes hatóság a belső kommunikációra és a harmadik felekkel folytatott kommunikációra használ a szokásos működése során.

(75)  Az illetékes hatóságok bejelentések kezeléséért felelős személyzetének szakmailag képzett – a vonatkozó adatvédelmi szabályokban is jártas – munkatársaknak kell lenniük, ▌a bejelentések megfelelő kezelése, a bejelentő személlyel való megfelelő kommunikáció, valamint a bejelentés megfelelő nyomon követésének biztosítása érdekében.

(76)  Azoknak a személyeknek, akik bejelentést terveznek tenni, képesnek kell lenniük arra, hogy megalapozott döntést hozzanak arról, tegyenek-e bejelentést, hogyan és mikor. Az illetékes hatóságoknak ezért nyilvánosságra kell hozniuk és könnyen hozzáférhetővé kell tenniük az illetékes hatóságoknál működő elérhető bejelentési csatornákra, az alkalmazandó eljárásokra, valamint a bejelentések kezeléséért felelős, egy-egy szakterületre szakosodott munkatársaik elérhetőségére vonatkozó információt. A bejelentésre vonatkozó összes információnak átláthatónak, könnyen érthetőnek, valamint megbízhatónak kell lennie annak érdekében, hogy inkább ösztönözze, mintsem visszatartsa a jogsértések bejelentését.

(77)  A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az illetékes hatóságok megfelelő védelmi eljárásokkal rendelkezzenek a jogsértésekre vonatkozó bejelentések feldolgozása, valamint a bejelentésben hivatkozott személyek személyes adatainak védelme tekintetében. Az ilyen eljárásoknak biztosítaniuk kell, hogy a bejelentő személyek, a bejelentéssel érintett személyek, valamint a bejelentésben hivatkozott harmadik személyek (például tanúk vagy kollégák) az eljárás valamennyi szakaszában védelemben részesüljenek.

(78)  Az illetékes hatóságok bejelentések kezeléséért felelős személyzetének, valamint az illetékes hatóság azon munkatársainak, akik jogosultak hozzáférni a bejelentő személy által ▌benyújtott információkhoz, eleget kell tenniük a szakmai titoktartásra és a bizalmas kezelésre vonatkozó kötelezettségüknek az adatok illetékes hatóságon belüli és kívüli továbbítása során, abban az esetben is, amikor az illetékes hatóság vizsgálatot vagy nyomozást indít, vagy jogérvényesítési tevékenységet folytat a jogsértésekről szóló bejelentéssel kapcsolatban.

(79)  Az illetékes hatóságok eljárásainak rendszeres felülvizsgálata és a bevált gyakorlatok cseréje révén gondoskodni kell arról, hogy az említett eljárások megfelelőek legyenek és a célt szolgálják.

(80)  A jogsértést nyilvánosságra hozó bejelentő személyeket ▌ védelem illeti meg olyan esetekben, ahol a belső és/vagy külső bejelentés ellenére a jogsértést nem orvosolták, például abban az esetben, ha az említett személy alapos okkal feltételezi azt, hogy a jogsértést nem értékelték vagy vizsgálták meg (megfelelően) vagy pedig nem került sor megfelelő jogorvoslati intézkedésre. A nyomon követés megfelelőségét objektív kritériumok szerint kell értékelni, az illetékes hatóság azon kötelezettségével összefüggésben, hogy értékelnie az állítások helytállósságát és véget kell vetnie az uniós jog mindennemű megsértésének. A megfelelőség így az egyes esetek konkrét körülményeitől és a megsértett szabályok jellegétől függ. A hatóságok azon döntése, miszerint a jogsértés egyértelműen enyhe jellege miatt nincs szükség nyomon követésre, ezen irányelv alkalmazásában megfelelő nyomon követésnek minősülhet.

(81)  A jogsértést nyilvánosságra hozó bejelentő személyeket védelem illeti meg abban az esetben is, ha alapos okuk van feltételezni, hogy a közérdek közvetlen vagy nyilvánvaló veszélyeztetettsége vagy ▌visszafordíthatatlan kár kockázata áll fenn, ami többek között magában foglalja a fizikai épségben okozott kárt.

(82)  Az említett személyeket a fentiekhez hasonlóan védelem illeti meg akkor is, ha alapos okuk van feltételezni, hogy külső bejelentés esetén az ügy sajátos körülményeiből fakadóan fennáll a megtorlás kockázata, illetve kicsi az esélye annak, hogy a jogsértést érdemben orvosolni fogják, például azért, mert bizonyítékok elrejtésére vagy megsemmisítésére kerülhet sor, vagy mert valamely hatóság összejátszik a jogsértés elkövetőjével vagy közreműködik a jogsértésben.

(83)  A megtorlás megelőzésének céljából alapvető előzetes intézkedésként biztosítani kell a bejelentő személy személyazonosságának bizalmas kezelését úgy a bejelentési folyamat, mint a nyomonkövetési vizsgálatok során. A bejelentő személyazonosságát csak akkor lehet felfedni, ha ez az uniós vagy tagállami jog által előírt szükséges és arányos kötelezettség, például nemzeti hatóságok által végzett vizsgálatok vagy bírósági eljárások során, különösen az érintett személy védelemhez való jogának biztosítása céljából. Ez a kötelezettség eredhet különösen a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvből. A személyazonosság bizalmas jellegének védelme nem alkalmazandó, ha a bejelentő személy a nyilvánosságra hozatal keretében szándékosan felfedte személyazonosságát.

(84)  A személyes adatok ezen irányelv alkalmazásában történő bárminemű kezelésének, így például a személyes adatok illetékes hatóságok közötti cseréjének vagy továbbításának összhangban kell lennie az (EU) 2016/679 rendelettel és az (EU) 2016/680 irányelvvel(26), az információk uniós szintű hatóságok közötti bármely cseréjének vagy továbbításának pedig összhangban kell lennie a 45/2001/EK rendelettel(27). Különös figyelmet kell fordítani az általános adatvédelmi rendelet 5. cikkében, az (EU) 2016/680 irányelv 4. cikkében és a 45/2001/EK rendelet 4. cikkében foglalt, a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvekre, valamint az általános adatvédelmi rendelet 25. cikkében, az (EU) 2016/680 irányelv 20. cikkében és a 45/2001 rendeletet és az 1247/2002/EK határozatot hatályon kívül helyező (EU) 2018/XX rendelet XX. cikkében foglalt, a beépített és az alapértelmezett adatvédelem elvére.

(85)  Az ezen irányelv hatálya alá tartozó területeken elkövetett jogsértések bejelentésével kapcsolatos, ezen irányelvben foglalt eljárások hatékonysága az általános adatvédelmi rendelet 23. cikkének (1) bekezdése e) pontja értelmében az Unió és a tagállamok általános érdekét szolgáló, fontos cél, mivel az eljárások az uniós jog és szakpolitikák jobb érvényesítésre hivatottak azokon a területeken, ahol a jogsértések súlyos károkat okozhatnak a közérdekre nézve. A bejelentő személyek személyazonossága bizalmas jellegének hatékony védelme szükséges ahhoz, hogy védelemben lehessen részesíteni mások, és különösen a bejelentő személy jogait és szabadságait, ahogyan arról az általános adatvédelmi rendelet 23. cikke (1) bekezdésének i) pontja rendelkezik. A tagállamoknak gondoskodniuk kell ezen irányelv hatékony érvényesítéséről, ideértve szükség esetén azt is, hogy jogalkotási intézkedések útján korlátozzák az érintett személyek bizonyos adatvédelmi jogainak gyakorlását az adatvédelmi rendelet 23. cikke (1) bekezdésének e) és i) pontjával összhangban, amennyire és ameddig ez szükséges azon kísérletek megelőzésére és kezelésére, amelyek a bejelentések megakadályozására, a bejelentések nyomon követésének, így különösen a vizsgálatoknak a meghiúsítására, zavarására vagy lassítására, illetve a bejelentő személy személyazonosságának felfedésére irányulnak.

(86)  A bejelentő személyek személyazonossága bizalmas jellegének hatékony védelme ugyancsak szükséges ahhoz, hogy védelemben lehessen részesíteni mások, és különösen a bejelentő személy jogait és szabadságait abban az esetben, ha a bejelentést az (EU) 2016/680 irányelv 3. cikke (7) bekezdésében meghatározott hatóságok kezelik. A tagállamoknak gondoskodniuk kell ezen irányelv hatékony érvényesítéséről, ideértve szükség esetén azt is, hogy jogalkotási intézkedések útján korlátozzák az érintett személyek bizonyos adatvédelmi jogainak gyakorlását az (EU) 2016/680 irányelv 13. cikke (3) bekezdésének a) és e) pontjával, 15. cikke (1) bekezdésének a) és e) pontjával, 16. cikke (4) bekezdésének a) és e) pontjával, valamint 31. cikke (5) bekezdésével összhangban, amennyire és ameddig ez szükséges azon kísérletek megelőzésére és kezelésére, amelyek a bejelentések megakadályozására, a bejelentések nyomon követésének, így különösen a vizsgálatoknak a meghiúsítására, zavarására vagy lassítására, illetve a bejelentő személy személyazonosságának felfedésére irányulnak.

(87)  A tagállamoknak gondoskodniuk kell a jogsértésekről szóló összes bejelentés megfelelő nyilvántartásáról, továbbá arról, hogy minden bejelentés visszakereshető legyen, valamint hogy a bejelentések révén szerzett információkat adott esetben bizonyítékként lehessen felhasználni a jogérvényesítési eljárás során.

(88)  A bejelentő személyeket a megtorlás valamennyi formájával szemben védelemben kell részesíteni, függetlenül attól, hogy az közvetett vagy közvetlen, azt a munkáltató, vagy a vásárló/a szolgáltatás kedvezményezettje, illetve az utóbbinak dolgozó vagy az utóbbi nevében eljáró személy alkalmazza, ajánlja vagy megtűri, ideértve az ugyanazon szervezetnél vagy pedig azon más szervezetnél dolgozó munkatársakat vagy ügyvezetőket, akikkel a bejelentő személy a munkáját illetően kapcsolatban áll ▌. A védelmet nem csak magával a bejelentő személlyel szemben alkalmazott megtorló intézkedésekkel – például a szolgáltatásnyújtás megtagadásával, feketelistára helyezéssel vagy üzleti bojkottal – szemben kell biztosítani, hanem azzal a jogalannyal szembeni megtorlással szemben is, amely a bejelentő személy tulajdona, amelynek a bejelentő személy dolgozik vagy amellyel a munkáját illetően más módon kapcsolatban áll. A közvetett megtorlás magában foglalja a bejelentő személy olyan segítői, munkatársai vagy rokonai elleni intézkedések foganatosítását, akik az ilyen személy munkáltatójával vagy vásárlójával/szolgáltatásának kedvezményezettjével állnak munkajellegű kapcsolatban.

(89)  Amennyiben nincsenek érvényben a megtorlástól elrettentő eszközök, valamint ha a megtorlásra büntetlenül sor kerülhet, az visszatartó hatással lehet a visszaélések bejelentésére nézve. A megtorlás törvényben foglalt egyértelmű tilalma komoly elrettentő hatással bír, amit tovább erősítenek a személyes felelősségre és a megtorlás elkövetőit sújtó büntetésekre vonatkozó rendelkezések.

(90)  Egy független hatóság vagy információs központ egyéni tanácsadást és pontos információkat nyújthat e tekintetben.

(91)  Azok a személyek, akik visszaélést szándékoznak bejelenteni, de nem biztosak azzal kapcsolatban, hogy miként tegyenek bejelentést, és hogy védelemben részesülnek-e, e bizonytalanság miatt végül elállhatnak a bejelentéstől. A tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell, hogy a releváns információ a nyilvánosság számára könnyen érthető és könnyen elérhető módon álljon rendelkezésre. Egyénre szabott, pártatlan és bizalmas tanácsadást („útmutatás”) kell ingyenesen hozzáférhetővé tenni például arra vonatkozóan, hogy a kérdéses információra kiterjednek-e a visszaélést bejelentő személyek védelmére alkalmazandó szabályok, hogy melyik bejelentési csatorna használata lehet a legelőnyösebb, illetve hogy milyen alternatív eljárások léteznek abban az esetben, ha az információra nem vonatkoznak az alkalmazandó szabályok. Az ilyen tanácsadáshoz való hozzáférés segíthet annak biztosításában, hogy a megfelelő csatornákon keresztül és felelős módon tegyenek bejelentéseket, továbbá hogy a jogsértéseket vagy visszaéléseket megfelelő időben felderítsék, vagy akár megelőzzék azokat. A tagállamok dönthetnek úgy is, hogy ezt a tanácsadást kiterjesztik a jogi tanácsadásra is. Amennyiben a bejelentő személy olyan civil társadalmi szervezettől kap tanácsadást, amelyet köt a kapott információ bizalmasságának megőrzése, a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az említett szervezetekkel szemben ne lehessen a szervezet megfelelő működését akadályozó megtorló intézkedéseket alkalmazni, például gazdasági hátrányok formájában, többek között a finanszírozáshoz való hozzáférésük korlátozása, vagy feketelistára helyezésük révén.

(92)  Az illetékes hatóságoknak támogatást kell nyújtaniuk a bejelentő személyek számára ahhoz, hogy ténylegesen igénybe tudják venni az őket megillető védelmet. Így például többek között igazolást vagy más olyan dokumentumot kell rendelkezésükre bocsátaniuk, amely szükséges ahhoz, hogy a hatóságok vagy bíróságok előtt megerősítsék, hogy külső bejelentésre került sor. Néhány nemzeti szabályrendszer keretében és bizonyos esetekben a ▌ bejelentő személyek olyan nyomtatványt kaphatnak, amely tanúsítja, hogy teljesítik az alkalmazandó szabályokban foglalt feltételeket. E lehetőségek ellenére is biztosítani kell számukra az olyan bírósági felülvizsgálathoz történő hatékony hozzáférést, ahol a bíróság az ügy valamennyi egyedi körülménye alapján hozza meg a döntést arra vonatkozóan, hogy az adott személyek teljesítik-e az alkalmazandó szabályokban foglalt feltételeket.

(93)  ▌Magánszemélyek törvényes és szerződéses kötelezettségeire – például szerződések vagy titoktartási megállapodások lojalitási záradékaira hivatkozva – nem akadályozható meg a bejelentés, nem tagadható meg a védelem, és nem büntethetők a bejelentő személyek, amennyiben az említett záradékok és szerződések hatálya alá tartozó információk bejelentése szükséges a jogsértés felfedéséhez. A fenti feltételek teljesülése esetén a bejelentő személyeket nem terheli semmilyen felelősség, sem polgári jogi, sem büntetőjogi, sem közigazgatási jogi, sem pedig munkajogi tekintetében. Az ezen irányelv szerinti bejelentés vagy nyilvánosságra hozatal tekintetében való felelősség alóli mentesség akkor biztosítható, ha a bejelentő személynek alapos oka volt feltételezni azt, hogy egy az ezen irányelv szerinti jogsértés felfedéséhez szükség volt az adott információ bejelentésére vagy nyilvánosságra hozatalára. A mentesítés nem érvényes az olyan felesleges információk tekintetében, amelyeket a bejelentő személy alapos okok nélkül fedett fel.

(94)  Amennyiben a bejelentő személy jogszerűen szerezte meg a bejelentett információkat vagy az ezen információkat tartalmazó dokumentumokat, illetve jogszerű hozzáféréssel rendelkezett ezekhez az információkhoz vagy dokumentumokhoz, mentesül a felelősség alól. Ez érvényes mind abban az esetben, ha felfedi az olyan dokumentumok tartalmát, amelyhez jogszerű hozzáféréssel rendelkezett, mind pedig abban az esetben, ha másolatokat készít ezekről a dokumentumokról, vagy kiviszi azokat annak a szervezetnek az épületéből, amely őt foglalkoztatja, és e módon megszegi azokat a szerződéses vagy más záradékokat, amelyek értelmében a vonatkozó dokumentumok a szervezet tulajdonát képezik. A bejelentő személy mentesül a felelősség alól azokban az esetekben is, amelyekben a vonatkozó információk vagy dokumentumok megszerzése vagy az azokhoz való hozzáférés problémákat vet fel a polgári jogi, közigazgási jogi vagy munkajogi felelősség tekintetében. Példa lehet erre az, amikor a bejelentő személy az információt egy munkatárs emailjeihez való hozzáférés, vagy olyan fájlokhoz való hozzáférés útján szerezte, amelyeket normál körülmények között a munkája során nem használ, vagy ha a szervezet olyan helyiségeiről készített fényképeket vagy olyan helyiségekbe lépett be, amelyekhez szokott körülmények között nincs hozzáférése. Amennyiben a bejelentő személy az adott információkat vagy dokumentumokat úgy szerezte meg, illetve úgy fért azokhoz hozzá, hogy eközben bűncselekményt követett el, például illetéktelen behatolás vagy feltörés útján, a büntetőjogi felelősség tekintetében továbbra is az alkalmazandó nemzeti jog marad az irányadó, a 15. cikk (7) bekezdésének sérelme nélkül. Hasonlóképpen továbbra is az alkalmazandó uniós vagy nemzeti jog az irányadó a bejelentő személyek minden olyan egyéb lehetséges felelőssége tekintetében, amely olyan cselekményekből vagy mulasztásokból fakad, amelyek nem kötődnek a bejelentéshez, vagy amelyek nem szükségesek az ezen irányelv szerinti jogsértés felfedéséhez. Ezekben az esetekben a nemzeti bíróságoknak kell megvizsgálniuk a bejelentő személy felelősségét, mégpedig az összes releváns tényszerű információ fényében, figyelemmel az eset egyedi körülményeire, ideértve azt is, hogy a cselekmény vagy mulasztás mennyiben volt szükséges és arányos a bejelentés vagy a nyilvánosságra hozatal tekintetében.

(95)  Megtorló intézkedéseket nagyobb valószínűséggel alkalmaznak olyan módon, hogy nem a bejelentést, hanem más okokat jelölnek meg az intézkedés indokaként, ezáltal a bejelentő személyek számára nagyon nehéz lehet a bejelentés és a megtorlás közötti összefüggés bizonyítása, miközben a megtorlás elkövetőinek több hatalmuk és erőforrásuk lehet a meghozott intézkedés dokumentálására és indokolására. Ezért ha a bejelentő személy prima facie demonstrálja, hogy a jelen irányelv alapján bejelentést tett vagy nyilvánosságra hozott információkat, és hátrányt szenvedett el, a bizonyítási tehernek a hátrányos intézkedést foganatosító személyre kell szállnia, akinek igazolnia kell, hogy az intézkedés semmilyen módon nem állt összefüggésben a bejelentéssel vagy a nyilvánosságra hozatallal.

(96)  A megtorlás jogszabályban foglalt kifejezett tilalma mellett alapvető fontosságú, hogy a megtorlást elszenvedő bejelentő személy jogorvoslathoz jusson és kártérítésben részesüljön. Valamennyi esetben az elszenvedett megtorlás típusától függően kell meghatározni a megfelelő jogorvoslatot, és az elszenvedett kárért nyújtott kártérítésnek a nemzeti joggal összhangban teljes körűnek kell lennie. A jogorvoslat lehet a munkaviszony helyreállításra irányuló kereset (például felmondás, átirányítás vagy elmozdítás esetén, illetve képzés vagy előreléptetés megtagadása esetén), vagy a visszavont engedély vagy felmondott szerződés visszaállítására irányuló kereset; kártérítés a tényleges és jövőbeli anyagi veszteségekért (elmaradt múltbeli jövedelemért, illetve elvesztett jövőbeli bevételekért, illetve a foglalkozás megváltozásához kapcsolódó költségekért); kártérítés egyéb gazdasági károkért, például a jogi költségekért, az orvosi kezelés költségeiért vagy pedig immateriális károkért (fájdalomért és szenvedésért).

(97)  A jogorvoslati intézkedések jogrendszerenként eltérőek lehetnek, de azoknak tényleges és eredményes, visszatartó erejű, az elszenvedett károkkal arányos mértékű kártérítést vagy jóvátételt kell biztosítaniuk. Ezzel összefüggésben fontosak a szociális jogok európai pillérében foglalt alapelvek, és különösen a 7. alapelv, amelynek értelmében az elbocsátást megelőzően a munkavállalókat tájékoztatni kell az indokokról, és észszerű felmondási időt kell biztosítani számukra. A munkavállalóknak joguk van a hatékony és pártatlan vitarendezéshez, valamint indokolatlan elbocsátás esetén a jogorvoslathoz, ideértve a megfelelő kártérítést is. Nemzeti szinten úgy kell meghatározni a jogorvoslatokat, hogy azok ne tántorítsanak el a bejelentéstől. Például az, hogy felmondás esetén a munkaviszony helyreállítása helyett a kártérítés is lehet alternatíva, különösen a nagyobb szervezeteknél alakíthat ki rendszerszerű gyakorlatot, ami ezáltal eltántoríthatja a visszaélést bejelenteni szándékozó személyeket a bejelentéstől.

(98)  Különösen fontos, hogy a bejelentő személyek számára rendelkezésre álljanak ideiglenes jogorvoslati intézkedések az esetlegesen elhúzódó bírósági eljárások lezárásáig. Mindenekelőtt olyan ideiglenes intézkedéseknek is a bejelentő személyek rendelkezésére kell állnia, amelyekről a nemzeti jog rendelkezik a megtorlással való fenyegetések és próbálkozások, és a folyamatos cselekményekkel megvalósuló megtorlás, például a ▌zaklatás megszüntetése céljából, vagy pedig a megtorlás különböző formáinak, például a felmondásnak a megelőzése céljából, amelyek esetében hosszabb időszak elteltével a folyamat csak nehezen visszafordítható, illetve amely anyagilag is tönkreteheti a visszaélést bejelentő személyt – az ilyen végkifejlet komoly elrettentő hatással lehet a visszaélést bejelenteni szándékozó személyekre nézve.

(99)  Ugyancsak komoly elrettentő hatással lehet a visszaélést bejelentő személyekre nézve a velük szemben a munkakörnyezeten kívül való fellépés is, például a becsületsértés miatt, a szerzői jog, az üzleti titok, a titoktartási kötelezettség megsértése vagy a személyes adatok védelmének megsértése miatt indított bírósági eljárások is. A bejelentő személy számára lehetővé kell tenni, hogy ezekben a bírósági eljárásokban védelem céljára felhasználhassa azt a tényt, hogy ezen irányelvnek megfelelően bejelentést tett vagy nyilvánosságra hozott információkat, feltéve, hogy az információ bejelentése vagy nyilvánosságra hozatala szükséges volt a jogsértés felfedéséhez. Az ilyen esetekben az eljárást indító személyre kell hárulnia a bizonyítási tehernek arra vonatkozóan, hogy a bejelentő személy nem teljesíti az ezen irányelvben foglalt feltételeket.

(100)  Az (EU) 2016/943 európai parlamenti és tanácsi irányelv szabályokat állapít meg annak biztosítása érdekében, hogy az üzleti titkok jogosulatlan megszerzése, hasznosítása, illetve felfedése esetére megfelelő és egységes szintű polgári jogi jogorvoslati eszközök álljanak rendelkezésre. Az említett irányelv ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy az üzleti titkok megszerzése, hasznosítása vagy felfedése jogszerűnek minősül, amennyiben azt az uniós jog megengedi. Helyénvaló, hogy azok a személyek, akik munkakörnyezetben tudomásukra jutott üzleti titkokat fednek fel, csak abban az esetben részesülhessenek az ezen irányelvvel biztosított védelemben (a polgári jogi felelősség megállapítása alóli mentesülést is beleértve), ha teljesítik az ezen irányelvben foglalt feltételeket, többek között azt, hogy a felfedés szükséges volt az ezen irányelv tárgyi hatálya alá tartozó jogsértés feltárásához. Az említett feltételek teljesülése esetén az üzleti titkok felfedését az (EU) 2016/943 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében úgy kell tekinteni, hogy az uniós jog „megengedi”. Emellett úgy kell tekinteni, hogy a két irányelv kiegészíti egymást, továbbá célszerű, hogy az (EU) 2016/943 irányelv szerinti, a polgári jogi jogorvoslatra lehetőséget adó intézkedések, eljárások és jogorvoslatok, valamint a mentességek továbbra is alkalmazandók legyenek az üzleti titkok minden olyan felfedésére, amely nem tartozik ezen irányelv hatálya alá. Az üzleti titkokat tartalmazó bejelentéseket fogadó illetékes hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az üzleti titkokat a bejelentések megfelelő nyomon követéséhez szükséges mértéken túl ne használják fel, illetve fedjék fel.

(101)  A bejelentő személyek számára a velük szemben alkalmazott megtorló intézkedések vitatásával kapcsolatos bírósági eljárás során jelentős költséget jelenthetnek a felmerülő jogi költségek. Noha ezeket a költségeket az eljárás végén visszatéríthetik nekik, előfordulhat, hogy nem tudják azokat megelőlegezni, különösen, hogy ha munkanélküliek vagy feketelistán szerepelnek. A büntetőeljárás során nyújtott segítség – különösen ha a bejelentő személyek teljesítik az (EU) 2016/1919 európai parlamenti és tanácsi irányelvben(28) foglalt feltételeket –, valamint általánosabban a súlyos pénzügyi gondokkal küzdők számára nyújtott támogatás bizonyos esetekben kulcsfontosságú lehet a védelemhez való jogaik hatékony érvényesítéséhez.

(102)  Az érintett személyek jogait védelem illeti meg a hírnévben okozott kár, valamint más negatív következmények elkerülése érdekében. Az érintett személy védelemhez és jogorvoslathoz való jogának továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. és 48. cikkében foglaltaknak megfelelően a bejelentést követő eljárás valamennyi szakaszában teljeskörűen érvényesülnie kell. A tagállamoknak biztosítaniuk kell az érintett személy személyazonosságának bizalmas kezelését és védelemhez való jogát ▌, ami magában foglalja az iratbetekintéshez való jogot, a meghallgatáshoz való jogot, valamint azt a jogot, hogy a tagállami jogban meghatározott alkalmazandó eljárások – a vizsgálatok vagy azt követő bírósági eljárások – során hozott döntésekkel szemben az érintett személy hatékony jogorvoslattal élhessen.

(103)  Minden olyan személynek, akit pontatlan vagy félrevezető információ bejelentése vagy nyilvánosságra hozatala folytán közvetlenül vagy közvetve sérelem ér, az általános jog szabályainak megfelelően továbbra is védelemben kell részesülnie és meg kell illetniük őt az elérhető jogorvoslatoknak. Amennyiben ilyen pontatlan vagy félrevezető bejelentést vagy nyilvánosságra hozatalt szándékosan és tudatosan tesznek, az érintett személynek a nemzeti jognak megfelelően jogosultnak kell lennie kártérítésre.

(104)  A visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó szabályok hatékonyságának biztosítása érdekében büntetőjogi, polgári jogi, illetve közigazgatási szankciókra van szükség. A bejelentő személyekkel szemben megtorló vagy más hátrányos intézkedést alkalmazó személyek elleni szankciók elrettenthetnek az ilyen intézkedésektől. A további rosszindulatú bejelentésektől való elrettentés és a rendszer hitelességének megőrzése érdekében szankciókra van szükség továbbá azokkal a személyekkel szemben, akik bizonyítottan tudatosan hamis bejelentést vagy nyilvánosságra hozatalt tesznek. Az ilyen szankciók arányosságával biztosítani kell, hogy a potenciálisan visszaélést bejelentő személyekre nézve ne legyen elrettentő hatásuk.

(105)  A hatóságok által hozott, az ezen irányelv által biztosított jogokat hátrányosan érintő határozatok – különösen a 6. cikk alapján elfogadott határozatok – az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével összhangban bírósági felülvizsgálatnak vethetők alá.

(106)  Az irányelv minimumszabályokat vezet be, a tagállamoknak pedig hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy a bejelentő személyre vonatkozóan kedvezőbb rendelkezéseket vezessenek be vagy tartsanak fenn, feltéve, hogy ezek a rendelkezések nem akadályozzák az érintett személyek védelmét szolgáló intézkedéseket. Ezen irányelv átültetése semmilyen körülmények között nem képezhet alapot a bejelentő személyek számára a tagállami jogban az irányelv hatálya alá tartozó területeken már biztosított védelem szintjének csökkentésére.

(107)  Az EUMSZ 26. cikkének (2) bekezdése szerint a belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben biztosított az áruk és a szolgáltatások biztonságos szabad mozgása. A belső piacnak jobb minőségű és biztonságú áruk és szolgáltatások formájában hozzáadott értéket kell nyújtania az uniós polgárok számára, biztosítva egyúttal a közegészség és a környezet magas szintű védelmét, valamint a személyes adatok szabad áramlását. Ennélfogva az EUMSZ 114. cikke a megfelelő jogalap a belső piac létrehozásához és működéséhez szükséges intézkedések elfogadására. Az EUMSZ 114. cikke mellett ennek az irányelvnek további külön jogalapokkal kell bírnia, hogy azokra a területekre is kiterjedjen, amelyek az uniós intézkedések elfogadása céljából az EUMSZ 16. cikkén, ▌43. cikkének (2) bekezdésén, 50. cikkén, 53. cikkének (1) bekezdésén, ▌91. cikkén, 100. cikkén, ▌168. cikkének (4) bekezdésén, 169. cikkén, 192. cikkének (1) bekezdésén és 325. cikkének (4) bekezdésén, valamint az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 31. cikkén alapulnak.

(108)  Ezen irányelv tárgyi hatálya azoknak a területeknek a meghatározásán alapul, ahol a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a visszaélést bejelentő személyek védelmének bevezetése indokoltnak és szükségesnek tűnik. E tárgyi hatály további területekre vagy uniós jogi aktusokra is kiterjeszthető, amennyiben ez a jövőben esetleg felmerülő bizonyítékok fényében e jogi aktusok megerősített érvényesítése érdekében vagy az irányelv alkalmazásának módjáról szóló értékelés alapján szükségesnek bizonyul.

(109)  Bármely későbbi, az ezen irányelv szempontjából releváns jogszabály elfogadásakor abban adott esetben rendelkezni kell arról, hogy ez az irányelv alkalmazandó. Az 1. cikket és a mellékletet szükség esetén módosítani kell.

(110)  Ezen irányelv célját – nevezetesen a visszaélést bejelentő személyek hatékony védelmén keresztül a jogérvényesítés megerősítését bizonyos olyan szakpolitikai területeken és aktusokat illetően, ahol az uniós jogsértés súlyos károkat okozhat a közérdeknek – a tagállamok egyedül vagy összehangolatlanul nem tudják kielégítően megvalósítani, a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó harmonizált minimumszabályokról rendelkező uniós fellépés útján azonban e cél jobban megvalósítható. Ezenkívül kizárólag uniós fellépés útján biztosítható a koherencia, illetve hangolhatók össze a visszaélést bejelentő személyek védelmére vonatkozó meglévő uniós szabályok. Az Unió ezért intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(111)  Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat ▌ és mindenekelőtt az Európai Unió Alapjogi Chartájában – különösen annak 11. cikkében – elismert alapelveket. Ennek megfelelően ezen irányelvet az említett jogokkal és alapelvekkel összhangban kell végrehajtani, biztosítva többek között a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, a személyes adatok védelméhez való jogot, a vállalkozás szabadságát, a magas szintű fogyasztóvédelemhez való jogot, az emberi egészség magas szintű védelméhez való jogot, a magas szintű környezetvédelemhez való jogot, a megfelelő ügyintézéshez való jogot, a hatékony jogorvoslathoz való jogot és a védelemhez való jogot.

(112)  Az európai adatvédelmi biztossal a 45/2001/EK rendelet 28. cikkének (2) bekezdésével összhangban konzultációra került sor ▌,

ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:

I. FEJEZET

HATÁLY, A VÉDELEMRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK, VALAMINT FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

1. cikk

Cél

Ezen irányelv célja, hogy meghatározott területeken javítsa az uniós jog és szakpolitikák érvényesítését olyan közös minimumszabályok megállapítása révén, amelyek a jogsértéseket bejelentő személyek magas szintű védelméről rendelkeznek.

2. cikk

Tárgyi hatály

(1)  ▌Ez az irányelv közös minimumszabályokat állapít meg az alábbi uniós jogsértéseket bejelentő személyek védelme érdekében:

a)  az ezen irányelv mellékletében (annak I. és II. részében) felsorolt uniós jogi aktusok hatálya alá tartozó jogsértések a következő területeken:

i.  közbeszerzés;

ii.  pénzügyi szolgáltatások, termékek és piacok, valamint a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése;

iii.  termékbiztonság;

iv.  közlekedésbiztonság;

v.  környezetvédelem;

vi.  sugárvédelem és nukleáris biztonság;

vii.  élelmiszer- és takarmánybiztonság, valamint állategészségügy és állatjólét;

viii.  közegészségügy;

ix.  fogyasztóvédelem;

x.  a magánélet és a személyes adatok védelme, valamint a hálózati és információs rendszerek biztonsága.

b)  az EUMSZ 325. cikkében meghatározott, az Unió pénzügyi érdekeit érintő és a vonatkozó uniós intézkedésekben részletesebben meghatározott jogsértések;

c)  az EUMSZ 26. cikkének (2) bekezdésében említett belső piaccal kapcsolatos jogsértések, többek között a versenyre és az állami támogatásokra vonatkozó szabályok megsértése, továbbá olyan cselekmények tekintetében, amelyek sértik a társasági adóra vonatkozó szabályokat, vagy olyan konstrukciók tekintetében, amelyek célja a társasági adóra vonatkozó, alkalmazandó jogszabályok tárgyát vagy célját meghiúsító adóelőny szerzése.

(2)  Ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy a nemzeti jog szerinti védelmet az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó területekre és jogi aktusokra is kiterjesszék.

3. cikk

Kapcsolat egyéb uniós jogi aktusokkal és nemzeti rendelkezésekkel

(1)  Amennyiben a melléklet II. részében felsorolt ágazatspecifikus uniós jogi aktusok különös szabályokat állapítanak meg a jogsértések bejelentésére vonatkozóan, úgy az említett szabályokat kell alkalmazni. Ezen irányelv rendelkezései annyiban alkalmazandók ▌, amennyiben az adott kérdést nem szabályozzák kötelező jelleggel az említett ágazatspecifikus uniós jogi aktusok.

(2)  Ez az irányelv nem érinti a tagállamoknak a nemzetbiztonság biztosításával kapcsolatos feladatát, sem pedig az alapvető biztonsági érdekeik védelmére vonatkozó hatáskörüket. Különösen nem alkalmazandó a védelmi vagy biztonsági vonatkozásokra kiterjedő közbeszerzési szabályok megsértésével kapcsolatos bejelentésekre, kivéve, ha a releváns uniós jogi eszközök hatálya alá tartoznak.

(3)  Ez az irányelv nem érinti az alábbiakra vonatkozó uniós vagy nemzeti jog alkalmazását:

a)  a minősített adatok védelme;

b)  a jogi és az orvosi szakmák gyakorlóinak biztosított kiváltságok védelme;

c)  a bírói ítélkezéssel kapcsolatos titoktartás; valamint

d)   a büntetőeljárási szabályok.

(4)  Ez az irányelv nem érinti azokat a nemzeti szabályokat, amelyek a munkavállalók azon jogának gyakorlására vonatkoznak, hogy konzultáljanak a képviselőikkel vagy a szakszervezetekkel, illetve amelyek az ilyen konzultációk következményeként alkalmazott indokolatlan hátrányos intézkedéssel szembeni védelemre vonatkoznak, továbbá amelyek a szociális partnerek autonómiájára és kollektív szerződések kötésére való jogukra vonatkoznak. Ez nem érinti az ezen irányelvvel biztosított védelem szintjét.

4. cikk

Személyi hatály

(1)  Ezt az irányelvet minden olyan magán- vagy közszektorban dolgozó bejelentő személyre alkalmazni kell, akinek munkakörnyezetben jutott tudomására a jogsértésre vonatkozó információ; közéjük tartoznak legalább a következő személyek:

a)  az EUMSZ 45. cikkének (1) bekezdése értelmében vett munkavállaló jogállású személyek, a köztisztviselőket is beleértve;

b)  az EUMSZ 49. cikke értelmében vett önálló vállalkozó jogállású személyek;

c)  valamely vállalkozás részvényesei, valamint az ügyviteli, ügyvezető, illetve felügyelő testületéhez tartozó személyek, ideértve a nem ügyvezető tagokat, továbbá az önkénteseket, valamint a fizetett, illetve nem fizetett gyakornokokat is;

d)  a vállalkozók, alvállalkozók és beszállítók felügyelete és irányítása alatt dolgozó személyek.

(2)  Ez az irányelv abban az esetben is alkalmazandó a bejelentő személyekre, ha olyan munkaviszony során szerzett információt jelentenek be vagy fednek fel, amely azóta már megszűnt.

(3)  Ezt az irányelvet azokra a bejelentő személyekre is alkalmazni kell, akiknek munkaviszonya még nem kezdődött meg, abban az esetben, ha a jogsértésre vonatkozó információt a felvételi eljárás vagy más, szerződéskötést megelőző tárgyalás során szerezték meg.

(4)  A IV. fejezetben foglalt, a bejelentő személyek védelmét szolgáló intézkedések adott esetben alkalmazandók továbbá

a)  a segítőkre;

b)  a bejelentő személyekkel kapcsolatban álló olyan harmadik személyekre – például a bejelentő személy munkatársaira vagy családtagjaira –, akiket munkakörnyezetben megtorlás érhet, valamint

c)  olyan jogalanyokra, amelyek a bejelentő személyek tulajdonában állnak, illetve amelyeknek a bejelentő személyek dolgoznak, vagy amelyekkel munkakörnyezetben egyéb módon kapcsolatban állnak.

5. cikk

A bejelentő személyek védelmére vonatkozó feltételek

(1)  Az ezen irányelv hatálya alá tartozó területeket érintő jogsértésekre vonatkozó információkat bejelentő személyek védelemre jogosultak, feltéve, hogy:

a)  alapos okuk volt feltételezni, hogy a bejelentett információ a bejelentés időpontjában valós volt, és hogy az információ ezen irányelv hatálya alá tartozik;

b)  belső bejelentést tettek ezen irányelv 7. cikkének megfelelően és külső bejelentést tettek a 10. cikkének megfelelően, vagy közvetlenül külső bejelentést tettek, illetve nyilvánosságra hozták az információt a 15. cikkének megfelelően.

(2)  A névtelen bejelentés lehetővé tételére vonatkozóan az uniós jog alapján fennálló jelenlegi kötelezettségek sérelme nélkül, ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon hatáskörét, mely szerint eldönthetik, hogy a magán- és közjogi jogalanyok, valamint az illetékes hatóságok elfogadják-e a jogsértésekre vonatkozó névtelen bejelentéseket és nyomon kövessék azokat.

(3)  Mindazonáltal védelemre jogosultak azok a személyek, akik névtelenül tettek bejelentést vagy hoztak nyilvánosságra információt, de későbbi azonosításukat követően megtorlás éri őket, feltéve, hogy teljesítik az (1) bekezdésben foglalt feltételeket.

(4)  Azok a személyek, akik az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekről az illetékes uniós intézményeknél, szerveknél és hivataloknál tesznek bejelentést, ugyanolyan feltételek mellett jogosultak az ezen irányelv szerinti védelemre, mint azok a személyek, akik külső bejelentést tettek.

6. cikk

Fogalommeghatározások

Ezen irányelv alkalmazásában:

1.  „jogsértés”: olyan cselekmények vagy mulasztások, amelyek

i.  jogellenesek és a 2. cikkben és a mellékletben foglaltak hatálya alá tartozó uniós jogi aktusokkal és területekkel kapcsolatosak; vagy

ii.  meghiúsítják az ezen uniós jogi aktusokban foglalt, illetve az ezen uniós területeken alkalmazandó szabályok ▌tárgyát vagy célját;

2.  „jogsértésre vonatkozó információ”: információk tényleges vagy potenciális jogsértésekről, valamint olyan jogsértések leplezésére tett kísérletekről, amelyek ▌bekövetkeztek vagy nagy valószínűséggel bekövetkeznek azon szervezetnél, ahol a bejelentő személy dolgozik, dolgozott, vagy más szervezetnél, amellyel munkája során kapcsolatba lépett, illetve az ilyen jogsértésekkel kapcsolatos megalapozott gyanú;

3.  „bejelentés”: jogsértésre vonatkozó információ szolgáltatása;

4.  „belső bejelentés”: jogsértésre vonatkozó információ szolgáltatása valamely köz- vagy magánjogi jogalanyon belül;

5.  „külső bejelentés”: jogsértésre vonatkozó információ szolgáltatása az illetékes hatóságoknak;

6.  „nyilvánosságra hozatal”: jogsértésre vonatkozó információ ▌ nyilvánosan hozzáférhetővé tétele;

7.  „bejelentő személy”: olyan természetes ▌személy, aki munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységével összefüggésben szerzett, jogsértésre vonatkozó információt bejelent vagy felfed;

8.  „segítő”: olyan természetes személy, aki munkakörnyezetben segítséget nyújt a bejelentő személynek a bejelentési folyamat során; e segítségnyújtásnak bizalmasnak kell lennie;

9.  „munkakörnyezet”: olyan köz- vagy magánszektorbeli jelenlegi vagy múltbeli munkavégzés, amelynek során – annak jellegétől függetlenül – személyek jogsértésre vonatkozó információt szerezhetnek és amelynek keretében a jogsértés bejelentése esetén e személyeket megtorlás érheti;

10.  „érintett személy”: olyan természetes vagy jogi személy, akinek a bejelentés vagy a felfedés keretében a jogsértést tulajdonítják vagy akit azzal kapcsolatba hoznak;

11.  „megtorlás”: minden olyan közvetlen vagy közvetett cselekmény vagy mulasztás, amely belső vagy külső bejelentés, illetve nyilvánosságra hozatal következményeként a munkakörnyezetben történik, és amely indokolatlan hátrányt okoz vagy okozhat a bejelentő személynek;

12.  „nyomon követés”: a bejelentés címzettje▌ vagy bármely illetékes hatóság által annak érdekében tett intézkedés, hogy értékeljék a bejelentés állításainak pontosságát, és adott esetben orvosolják a bejelentett jogsértést, többek között olyan intézkedések révén, mint a belső vizsgálat, a vizsgálat/nyomozás, a büntetőeljárás alá vonás, a pénzeszközök visszafizettetésére irányuló intézkedések és az ügy lezárása;

13.  „visszajelzés”: a bejelentő személyek tájékoztatása a bejelentésük nyomán hozott tervezett vagy megtett intézkedésről és e nyomon követés indokairól;

14.  „illetékes hatóság”: bármely olyan nemzeti hatóság, amely a III. fejezetnek megfelelően jogosult bejelentéseket fogadni és visszajelzést adni a bejelentő személyeknek, és/vagy amelyet kijelöltek az ezen irányelv szerinti feladatok elvégzésére, különösen a bejelentések nyomon követése tekintetében.

II. FEJEZET

BELSŐ BEJELENTÉS ÉS A BEJELENTÉSEK NYOMON KÖVETÉSE

7. cikk

Belső csatornákon történő bejelentés

(1)  Általános elvként, valamint a 10. és 15. cikk sérelme nélkül az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekre vonatkozó információk az e fejezetben meghatározott belső csatornák és eljárások útján is bejelenthetők.

(2)  A tagállamoknak ösztönözniük kell, hogy a bejelentő személyek a külső bejelentést megelőzően igénybe vegyék a belső csatornákat, amennyiben a jogsértés belső úton eredményesen kezelhető, és amennyiben a bejelentő személy úgy ítéli meg, hogy nem áll fenn a megtorlás kockázata.

(3)  A belső csatornák ilyen igénybevételét illetően megfelelő tájékoztatást kell nyújtani a 9. cikk (1) bekezdésének g) pontja értelmében a köz- és magánjogi jogalanyok, valamint a 12. cikk (4) bekezdésének a) pontja és a 13. cikk értelmében az illetékes hatóságok által nyújtott tájékoztatással összefüggésben.

8. cikk

A ▌belső csatornák létrehozására irányuló kötelezettség

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a köz- és a magánjogi jogalanyok – amennyiben ezt a nemzeti jog előírja, a szociális partnerekkel való konzultációt követően és velük egyetértésben – belső bejelentési csatornákat és eljárásokat hozzanak létre a bejelentések megtételére és nyomon követésére.

(2)  Az ilyen csatornáknak és eljárásoknak lehetővé kell tenniük a szervezet munkavállalói számára a bejelentést. Ezen túlmenően lehetővé tehetik a 4. cikk (1) bekezdésének b), c) és d) ▌pontjában említett, munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységeikkel összefüggésben a jogalannyal kapcsolatban álló más személyek általi bejelentést is.

(3)  Az (1) bekezdésben említett, magánjogi jogalanyok alatt a legalább 50 munkavállalót foglalkoztató jogalanyokat kell érteni.

(4)  A (3) bekezdés szerinti küszöbérték nem alkalmazandó a melléklet I.B. és II. részében említett uniós jogi aktusok hatálya alá tartozó jogalanyokra.

(5)  A bejelentési csatornákat egy belsőleg erre a célra kijelölt személynek vagy szervezeti egységnek kell működtetnie, vagy pedig egy külső harmadik félnek kell biztosítania. A 9. cikk (1) bekezdésében említett biztosítékokat és követelményeket a magánjogi jogalany megbízásából számára bejelentési csatornát működtető harmadik feleknek is ugyanúgy biztosítaniuk, illetve teljesíteniük kell.

(6)  Az 50–249 főt foglalkoztató magánjogi jogalanyok a bejelentések fogadása és akár azok kivizsgálása tekintetében is megoszthatják erőforrásaikat. Mindez nem érinti a titoktartásra és a visszajelzés adására, valamint a bejelentett jogsértés orvosolására vonatkozó kötelezettségeiket.

(7)  A jogalanyok tevékenységeit és a különösen a környezetre és a közegészségügyre jelentett kapcsolódó kockázat szintjét figyelembe vevő megfelelő kockázatértékelést követően a tagállamok előírhatják az 50-nél kevesebb főt foglalkoztató ▌magánjogi jogalanyok számára, hogy belső bejelentési csatornákat és eljárásokat hozzanak létre.

(8)  A tagállamnak a (7) bekezdés alapján hozott, a magánjogi jogalanyok számára belső bejelentési csatornák létrehozását előíró valamennyi döntésről értesítenie kell a Bizottságot, a kapcsolódó indokolással és a kockázatértékelésben alkalmazott kritériumokkal együtt. A Bizottság tájékoztatja az említett döntésről a többi tagállamot.

(9)  Az (1) bekezdésben említett közjogi jogalanyok fogalma valamennyi közjogi jogalanyt magában foglalja, így bármely olyan jogalanyt is, amely közjogi jogalany tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll.

A tagállamok az (1) bekezdésben említett kötelezettség alól mentesíthetik a 10 000 főnél kevesebb lakosú településeket vagy 50-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató önkormányzatokat, illetve más, 50-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató jogalanyokat.

A tagállamok előírhatják, hogy több önkormányzat megosztva használjon bizonyos belső bejelentési csatornákat, vagy azokat a nemzeti joggal összhangban közös önkormányzati hatóságok működtessék, feltéve, hogy a megosztott belső csatornák elkülönülnek és függetlenek a külső csatornáktól.

9. cikk

A belső bejelentésre és a nyomon követésre vonatkozó eljárások

(1)  A 8. cikkben említett, a bejelentésre és a bejelentések nyomon követésére vonatkozó eljárásoknak a következőket kell tartalmazniuk:

a)  bejelentéseket fogadó csatornák, amelyek megtervezése, kialakítása és működtetése olyan biztonságos módon történik, hogy az biztosítsa a bejelentő személy, valamint a bejelentésben említett bármely harmadik fél személyazonosságának titkosságát és megakadályozza a jogosultsággal nem rendelkező munkatársak hozzáférését;

b)  visszaigazolás a bejelentő személy számára a bejelentés kézhezvételétől számított legfeljebb hét napon belül;

c)  a bejelentések nyomon követésére illetékes pártatlan személy vagy szervezeti egység kijelölése, aki vagy amely a bejelentéseket fogadó személy vagy szervezeti egység is lehet, és aki/amely kapcsolatot fog tartani a bejelentő személlyel, illetve szükség esetén további információkat kér tőle és visszajelzést ad a részére;

d)  a bejelentések kijelölt személy vagy szerv általi gondos nyomon követése;

e)  a névtelen bejelentések gondos nyomon követése, ha ezt a nemzeti jog előírja;

f)  az az▌ észszerű időtartam, amelyen belül a bejelentő személynek visszajelzést kell adni a bejelentés nyomon követéséről, legkésőbb a bejelentés visszaigazolásától, vagy ennek hiányában a bejelentést követő hétnapos időtartam leteltétől számított három hónapon belül;

g)  világos és könnyen hozzáférhető információ ▌arról, hogy milyen feltételekkel és eljárások útján lehet szervezeten kívüli bejelentést tenni a – 10. cikk szerinti – illetékes hatóságoknak, valamint adott esetben az uniós intézményeknek, szerveknek, hivataloknak vagy ügynökségeknek.

(2)  Az (1) bekezdés a) pontjában előírt csatornáknak a bejelentést írásban, illetve telefonon vagy más hangüzenetküldő rendszerek útján szóban, valamint a bejelentő személy kérésére észszerű időn belüli személyes találkozó keretében is lehetővé kell tenniük.

III. FEJEZET

KÜLSŐ BEJELENTÉS ÉS A BEJELENTÉSEK NYOMON KÖVETÉSE

10. cikk

Külső csatornákon történő bejelentés

A 15. cikk sérelme nélkül a bejelentő személyek a belső csatorna igénybevételét követően a 11. és 12. cikkben említett csatornák és eljárások igénybevételével vagy az illetékes hatóságoknak történő közvetlen bejelentés útján szolgáltatnak információkat az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekre vonatkozóan.

11. cikk

Külső bejelentési csatornák létrehozására és a bejelentések nyomon követésére irányuló kötelezettség

(1)  A tagállamok kijelölik a bejelentések fogadására, visszajelzés adására vagy a bejelentések nyomon követésére illetékes hatóságokat, és megfelelő erőforrásokat bocsátanak a rendelkezésükre.

(2)  A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatóság:

a)  független és autonóm külső bejelentési csatornákat hozzon létre ▌a bejelentő személyektől származó információk fogadására és kezelésére;

b)  késedelem nélkül, hét napon belül visszaigazolja a bejelentés kézhezvételét, kivéve, ha a bejelentő személy kifejezetten kérte ennek mellőzését, vagy ha az illetékes hatóság észszerűen feltételezi, hogy a bejelentés visszaigazolása veszélyeztetné a bejelentő személy személyazonosságának védelmét;

c)  gondosan nyomon kövesse a bejelentéseket;

d)  három hónapot, illetve – kellően indokolt esetben – hat hónapot meg nem haladó észszerű határidőn belül visszajelzést adjon a bejelentő személynek a bejelentés nyomon követéséről. Az illetékes hatóságok a nemzeti jogban előírt eljárásoknak megfelelően közlik a bejelentő személlyel a vizsgálatok eredményét;

e)  adott esetben, további vizsgálat céljából kellő időben továbbítsa a bejelentésben szereplő információkat az Unió illetékes intézményeinek, szerveinek, hivatalainak vagy ügynökségeinek, amennyiben nemzeti vagy uniós jogszabályok ezt előírják.

(3)  A tagállamok rendelkezhetnek arról, hogy az ügy kellő áttekintését követően az illetékes hatóságok dönthetnek úgy, hogy a bejelentett jogsértés enyhe mértéke miatt az nem igényel az ezen irányelv szerinti további nyomonkövetési intézkedéseket. Ez nem érinti a bejelentett jogsértés kezelésére vonatkozó egyéb kötelezettségeket vagy egyéb alkalmazandó eljárásokat, illetve a belső és/vagy külső csatornákon keresztüli bejelentés tekintetében az ezen irányelvben biztosított védelmet. Ilyen esetben az illetékes hatóságok értesítik a bejelentő személyt a döntésükről és annak indokairól.

(4)  A tagállamok rendelkezhetnek arról, hogy az illetékes hatóságok dönthetnek úgy, hogy azok az ismétlődő bejelentések, amelyek nem tartalmaznak érdemi új információkat egy korábbi, már lezárt bejelentéshez képest, nem igényelnek további nyomonkövetési intézkedéseket, kivéve, ha új jogi vagy ténybeli körülmények miatt eltérő nyomon követés indokolt. Ilyen esetben a hatóságok tájékoztatják a bejelentő személyt a döntésük indokairól.

(5)  A tagállamok előírhatják, hogy nagyszámú bejelentés esetén az illetékes hatóságok előrevehetik az ezen irányelv hatálya alá tartozó súlyos jogsértésekkel vagy lényegi rendelkezések megsértésével kapcsolatos bejelentéseket, az e cikk (2) bekezdésének b) pontjában előírt határidőt azonban minden esetben be kell tartaniuk.

(6)  A tagállamok biztosítják, hogy a bejelentést kézhez vevő minden olyan hatóság, amely a bejelentés tárgyát képező jogsértés kezelése tekintetében hatáskörrel nem rendelkezik, észszerű időn belül és biztonságos módon továbbítsa a bejelentést az illetékes hatóságnak, és a bejelentő személyt késlekedés nélkül tájékoztassa a továbbításról.

12. cikk

Külső bejelentési csatornák megtervezése

(1)  ▌A külső bejelentési csatorna akkor tekinthető függetlennek és autonómnak, ha valamennyi alábbi kritériumnak megfelel:

a)  e csatornákat oly módon tervezték, hozták létre és működtetik, hogy az biztosítja az információk teljességét, sértetlenségét és bizalmas kezelését, továbbá megakadályozza az illetékes hatóság jogosultsággal nem rendelkező munkatársainak hozzáférését;

b)  a 18. cikkel összhangban lehetővé teszik az információk tartós tárolását a későbbi vizsgálatok érdekében.

(2)  A külső bejelentési csatornáknak a bejelentést írásban, telefonon vagy más hangüzenetküldő rendszerek útján szóban, valamint a bejelentő személy kérésére észszerű időn belüli személyes találkozó keretében is lehetővé kell tenniük.

(3)  Az illetékes hatóságok biztosítják, hogy a nem az (1) és (2) bekezdésben említett bejelentési csatornán beérkezett vagy nem a bejelentések kezeléséért felelős munkatársak által fogadott bejelentések esetén a bejelentést kézhez vevő munkatársak semmilyen olyan információt ne fedjenek fel, amely azonosíthatná a bejelentő vagy az érintett személyt, továbbá hogy e munkatársak módosítás nélkül, haladéktalanul továbbítsák a bejelentést a bejelentések kezeléséért felelős ▌munkatársaknak.

(4)  A tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy az illetékes hatóságok rendelkezzenek olyan munkatársakkal, akik a bejelentések kezeléséért felelnek és ellátják különösen az alábbi feladatköröket:

a)  bármely érdeklődő személy részére tájékoztatást adnak a bejelentési eljárásokról;

b)  fogadják és nyomon követik a bejelentéseket;

c)  kapcsolatot tartanak a bejelentő személlyel, hogy visszajelzést adjanak a részére és szükség esetén további információkat kérjenek tőle.

(5)  Ezeknek a munkatársaknak speciális képzést kell kapniuk a bejelentések kezeléséről.

13. cikk

A bejelentések kézhezvételével és nyomon követésével kapcsolatos információk

A tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy az illetékes hatóságok legalább az alábbi információkat elkülönülten, könnyen azonosítható és hozzáférhető módon közzétegyék a honlapjukon:

a)  azok a feltételek, amelyek alapján a bejelentő személy az irányelv szerint védelemre jogosult;

b)  a 12. cikk szerinti külső bejelentési csatornák igénybevételéhez szükséges kapcsolattartási adatok, mindenekelőtt az e-mail- és postacímek, illetve telefonszámok, annak feltüntetésével, hogy a ▌telefonbeszélgetést rögzítik-e vagy sem;

c)  a jogsértések bejelentésére alkalmazandó eljárások, ideértve annak módját, hogy az illetékes hatóság miként kötelezheti a bejelentő személyt arra, hogy tegye egyértelművé a bejelentett információkat vagy adjon meg további információkat, továbbá a bejelentő személynek adandó visszajelzés határidejét és e visszajelzés típusát és tartalmát;

d)  a bejelentésekre vonatkozó titoktartási szabályok, így különösen a személyes adatok kezelésével kapcsolatos információk az e rendelet 17. cikkével, az (EU) 2016/679 rendelet 5. és 13. cikkével, az (EU) 2016/680 irányelv 13. cikkével és az (EU) 2018/1725 rendelet 11. cikkével összhangban;

e)  a bejelentés utáni nyomon követés jellege;

f)  a megtorlással szemben rendelkezésre álló jogorvoslatok és eljárások, valamint a bizalmas tanácsadás lehetőségei a potenciális bejelentő személyek számára;

g)  arra vonatkozó, egyértelmű nyilatkozat, hogy az illetékes hatóságoknak bejelentést tevő személyek milyen feltételek mellett nem vonhatók felelősségre titoktartási kötelezettség megsértéséért a 21. cikk (4) bekezdésében előírtak szerint;

h)  adott esetben a független közigazgatási hatóság kapcsolattartási adatai a 20. cikk (2) bekezdésének rendelkezései szerint.

14. cikk

Az eljárások illetékes hatóságok általi felülvizsgálata

A tagállamok biztosítják, hogy illetékes hatóságaik rendszeresen, legalább háromévente felülvizsgálják a jogsértésről szóló bejelentések fogadására és nyomon követésére vonatkozó eljárásaikat. Az ilyen eljárások felülvizsgálata során az illetékes hatóságok kötelesek figyelembe venni saját és más illetékes hatóságok tapasztalatait, továbbá kötelesek eljárásaikat ennek megfelelően módosítani.

IV. FEJEZET

KÖZZÉTÉTEL

15. cikk

Nyilvánosságra hozatal

(1)  Az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekkel kapcsolatos információkat nyilvánosságra hozó személy ezen irányelv szerint védelemben részesül, amennyiben a következő feltételek legalább egyike teljesül:

a)  először belső és külső vagy közvetlenül külső bejelentést tett a II. és a III. fejezetnek megfelelően, azonban a bejelentésre a 9. cikk (1) bekezdésének f) pontjában és a 11. cikk (2) bekezdésének d) pontjában említett határidőn belül nem történt megfelelő intézkedés; vagy

b)  alapos okkal vélelmezte, hogy:

i.  a jogsértés közvetlen vagy nyilvánvaló módon veszélyezteti a közérdeket, például akkor, amikor sürgős helyzet vagy visszafordíthatatlan kár kockázata áll fenn; vagy

ii.  külső bejelentés esetén az ügy sajátos körülményeiből fakadóan fennáll a megtorlás kockázata, illetve kicsi az esélye annak, hogy a jogsértést érdemben orvosolni fogják, például azért, mert bizonyítékok elrejtésére vagy megsemmisítésére kerülhet sor, vagy mert valamely hatóság összejátszik a jogsértés elkövetőjével vagy közreműködik a jogsértésben.

(2)  Ez a cikk nem alkalmazandó azokban az esetekben, amikor egy személy – a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához kapcsolódó védelmi rendszert biztosító konkrét nemzeti rendelkezések értelmében – közvetlenül a sajtó számára fed fel információkat.

V. FEJEZET

A BELSŐ ÉS A KÜLSŐ BEJELENTÉSRE ALKALMAZANDÓ SZABÁLYOK

16. cikk

Titoktartási kötelesség

(1)  A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a bejelentő személyazonosságát az illető kifejezett beleegyezése nélkül ne fedjék fel a bejelentések fogadására és/vagy nyomon követésére hatáskörrel és jogosultsággal rendelkező munkatársak körén túl. Ez minden olyan egyéb információra is vonatkozik, amelyből közvetlenül vagy közvetve kikövetkeztethető a bejelentő személyazonossága.

(2)  Az (1) bekezdéstől eltérve a bejelentő személyazonossága és az (1) bekezdésben említett egyéb információk felfedhetők, de csak akkor, ha ez az uniós vagy tagállami jog által előírt szükséges és arányos kötelezettség, például nemzeti hatóságok által végzett vizsgálatok vagy bírósági eljárások során, többek között az érintett személy védelemhez való jogának biztosítása céljából.

(3)  Ezen információk felfedésekor az alkalmazandó szabályok szerinti megfelelő biztosítékokat kell alkalmazni. A bejelentő személyt személyazonossága felfedését megelőzően tájékoztatni kell erről a lépésről, kivéve, ha ez a tájékoztatás veszélyeztetné a vizsgálatok vagy a bírósági eljárások sikerét. A bejelentő személy tájékoztatásakor az illetékes hatóság írásbeli indokolást küld a részére, amelyben ismerteti az érintett bizalmas adatok felfedésének okait.

(4)  A tagállamok gondoskodnak arról, hogy az üzleti titkokat tartalmazó bejelentéseket fogadó illetékes hatóságok kizárólag a bejelentések megfelelő nyomon követéséhez szükséges célokból használják vagy fedjék fel az ilyen információkat.

17. cikk

A személyes adatok kezelése

Az ezen irányelv alapján kezelt személyes adatok feldolgozását és az illetékes hatóságok közötti cseréjét vagy továbbítását az (EU) 2016/679 rendelettel, valamint az (EU) 2016/680 irányelvvel összhangban kell megtenni. Az uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek általi információcserét vagy információtovábbítást az (EU) 2018/1725 rendelettel összhangban kell végrehajtani.

Nem gyűjthetők azok a személyes adatok, amelyek nyilvánvalóan nem relevánsak egy adott ügy kezelése szempontjából, és ha véletlenül ilyen adatok gyűjtésére kerül sor, azokat haladéktalanul törölni kell.

18. cikk

A bejelentések nyilvántartása

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatóságok, valamint a magán- és közjogi jogalanyok minden beérkezett bejelentésről nyilvántartást vezessenek, tiszteletben tartva az ezen irányelv 16. cikkében előírt titoktartási követelményeket. A bejelentéseket legfeljebb addig kell tárolni, amíg az az illetékes hatóságokra, valamint a magán- és közjogi jogalanyokra vonatkozóan az ezen irányelv alapján előírt követelmény teintetében szükséges és arányos.

(2)  Amennyiben a bejelentő személy hozzájárulását igénylő, rögzített telefonvonalat vagy egyéb beszédátviteli rendszert használnak a bejelentésekhez, az illetékes hatóságoknak, valamint a magán- és közjogi jogalanyoknak jogukban áll a szóbeli bejelentést az alábbi módok valamelyikén dokumentálniuk:

a)  a beszélgetés rögzítése tartós és visszakereshető formában;

b)  a beszélgetés teljes és pontos átirata, amelyet az illetékes hatóságnak a bejelentések kezeléséért felelős ▌munkatársai készítenek.

Az illetékes hatóságoknak, valamint a köz- és magánjogi jogalanyoknak biztosítaniuk kell a bejelentő személy számára annak lehetőségét, hogy ellenőrizze, helyesbítse és aláírásával elfogadja a hívásról készített átiratot.

(3)  Amennyiben nem rögzített telefonvonalat vagy egyéb hangüzenetküldő rendszert használnak a bejelentésekhez, az illetékes hatóságoknak, valamint a magán- és közjogi jogalanyoknak jogukban áll, hogy a szóbeli bejelentést a bejelentések kezeléséért felelős ▌munkatársak által a beszélgetésről készített pontos jegyzőkönyv formájában dokumentálják. Az illetékes hatóságoknak, valamint a köz- és magánjogi jogalanyoknak biztosítaniuk kell a bejelentő személy számára annak lehetőségét, hogy ellenőrizze, helyesbítse és aláírásával elfogadja a hívásról készített ▌jegyzőkönyvet.

(4)  Amennyiben valaki személyes találkozót kér az illetékes hatóságok vagy a magán- és közjogi jogalanyok ▌munkatársaival a 9. cikk (2) bekezdése és a 12. cikk (2) ▌bekezdése szerinti bejelentéshez, az illetékes hatóságoknak, valamint a magán- és közjogi jogalanyoknak biztosítaniuk kell, hogy – a bejelentő személy hozzájárulásának függvényében – a találkozóról készült teljes és pontos feljegyzést időtálló és visszakereshető formában tárolják.

Az illetékes hatóságoknak, valamint a magán- és közjogi jogalanyoknak jogukban áll, hogy az alábbi módok valamelyikén dokumentálják a találkozón készített feljegyzést:

a)  a beszélgetés rögzítése időtálló és visszakereshető formában;

b)  a bejelentés kezeléséért felelős ▌munkatársak által a találkozóról készített pontos jegyzőkönyv.

Az illetékes hatóságoknak, valamint a köz- és magánjogi jogalanyoknak biztosítaniuk kell a bejelentő személy számára annak lehetőségét, hogy ellenőrizze, helyesbítse és aláírásával elfogadja a találkozóról készített jegyzőkönyvet.

VI. FEJEZET

VÉDELMI INTÉZKEDÉSEK

19. cikk

A megtorlás tilalma ▌

A tagállamok meghozzák a megtorlás bármely – akár közvetlen, akár közvetett – formájának, így például a fenyegetéseknek, illetve a megtorlási kísérleteknek ▌a tiltásához szükséges intézkedéseket, beleértve különösen az alábbi formák valamelyikében történő megtorlásét:

a)  felfüggesztés, elbocsátás, felmondás vagy ezekkel egyenértékű intézkedések;

b)  lefokozás vagy az előléptetés megtagadása;

c)  munkaköri feladatok átruházása, a munkavégzés helyének megváltoztatása, bércsökkentés, a munkaidő megváltoztatása;

d)  képzés megtagadása;

e)  negatív teljesítményértékelés vagy munkareferencia;

f)  bármely fegyelmi vétség, megrovás vagy egyéb büntetés kiszabása, beleértve a pénzbüntetést is;

g)  kényszerítés, megfélemlítés, zaklatás vagy kiközösítés ▌;

h)  diszkrimináció, hátrány vagy tisztességtelen bánásmód;

i)  határozott idejű munkaszerződés határozatlan idejű munkaszerződéssé módosításának elmulasztása, amennyiben a munkavállaló jogszerű elvárása az volt, hogy állandó foglalkoztatást ajánlanak fel neki;

j)  határozott idejű munkaszerződés megújításának elmulasztása vagy annak idő előtti megszüntetése;

k)  károkozás, amely magában foglalja a személy jóhírnevének, különösen a közösségi médiában történő megsértését, vagy a pénzügyi veszteséget, beleértve az üzleti lehetőség elvesztését és a bevételkiesést is;

l)  ágazatra vagy iparágra kiterjedő informális vagy hivatalos megállapodás alapján feketelistára helyezés, amely miatt az adott személy a jövőben nem fog munkahelyet találni az ágazatban vagy az iparágban;

m)  áru- vagy szolgáltatási szerződés idő előtti megszüntetése vagy felmondása;

n)  engedély vagy jogosítvány visszavonása;

o)  pszichiátriai vagy orvosi beutalások.

20. cikk

Támogató intézkedések

(1)  A tagállamok biztosítják, hogy a 4. cikkben említett személyek adott esetben hozzáférjenek támogató intézkedésekhez, különösen a következőkhöz:

i.  a nyilvánosság számára a megtorlás elleni védelemre vonatkozó eljárásokról és jogorvoslati lehetőségekről, valamint az érintett személy jogairól szóló átfogó és független tájékoztatáshoz és tanácsadáshoz való díjmentes hozzáférés;

ii.  ▌az illetékes hatóságok hatékony segítségéhez való hozzáférés azt megelőzően, hogy bármely megfelelő hatóság részt venne a megtorlással szembeni védelemben, így például – a nemzeti jog ilyen rendelkezése esetén – annak a ténynek a tanúsítása, hogy a bejelentő személyek jogosultak az ezen irányelv szerinti védelemre.

iii.  költségmentességhez való hozzáférés büntetőeljárásokban és határon átnyúló polgári eljárásokban az (EU) 2016/1919 és a 2008/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően, továbbá költségmentességhez való hozzáférés további eljárások és jogi tanácsadás vagy egyéb jogi segítségnyújtás során, a nemzeti jognak megfelelően.

(2)  A tagállamok a pszichológiai támogatást is magában foglaló pénzügyi segítségnyújtást és támogatást irányozhatnak elő bírósági eljárásában részt vevő bejelentő személyek részére.

(3)  Az e cikkben említett támogató intézkedéseket adott esetben egy információs központ vagy egy egységes és egyértelműen meghatározott független közigazgatási hatóság biztosíthatja.

21. cikk

A megtorlással szembeni ▌védelmet célzó intézkedések

(1)  A tagállamok megteszik az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy biztosítani lehessen az 5. cikkben meghatározott feltételeknek megfelelő, bejelentő személyek védelmét a megtorlással szemben. Ezeknek az intézkedéseknek különösen a (2)–(8) bekezdésben meghatározottakat kell magukban foglalniuk.

(2)  A 3. cikk (2) és (3) bekezdésének sérelme nélkül az ezen irányelvvel összhangban bejelentést tevő vagy nyilvánosságra hozatalt végző személyek nem tekinthetők az információfelfedésre vonatkozó korlátozást megszegőknek, és az ilyen bejelentés vagy felfedés tekintetében semmilyen jellegű felelősség nem terheli őket, feltéve, hogy alapos okkal feltételezték azt, hogy az információk bejelentése vagy felfedése szükséges volt az ezen irányelv szerinti jogsértés feltárásához.

(3)  A bejelentő személyeket nem terheli felelősség a vonatkozó információk megszerzése vagy az azokhoz való hozzáférés tekintetében, feltéve, hogy az információk megszerzése vagy az azokhoz való hozzáférés nem minősül önálló bűncselekménynek. Ez utóbbi esetben a büntetőjogi felelősségre továbbra is az alkalmazandó nemzeti jog az irányadó.

(4)  Továbbra is az alkalmazandó uniós vagy nemzeti jog az irányadó a bejelentő személyek minden olyan egyéb lehetséges felelőssége tekintetében, amely olyan cselekményekből vagy mulasztásokból fakad, amelyek nem kötődnek a bejelentéshez, vagy amelyek nem szükségesek az ezen irányelv szerinti jogsértés feltárásához.

(5)  Bíróság vagy egyéb hatóság előtti olyan ▌eljárás során, amely a bejelentő személy által elszenvedett hátránnyal kapcsolatos, és amennyiben ez a személy azt állapítja meg, hogy egy bejelentést vagy nyilvánosságra hozatalt követően hátrányt szenvedett, azt kell feltételezni, hogy ez a hátrány a bejelentés vagy a ▌felfedés miatti megtorlás volt. Ilyen esetekben a hátrányt okozó intézkedést hozó személynek kell bizonyítania azt, hogy erre az intézkedésre kellően indokolt alapon került ▌sor.

(6)  A bejelentő személyeknek és a segítőknek adott esetben hozzáféréssel kell rendelkezniük a megtorlással szembeni jogorvoslati intézkedésekhez, így például a bírósági eljárás lezárultáig ideiglenes intézkedés alkalmazásához, a nemzeti jogi kerettel összhangban.

(7)  ▌Többek között rágalmazás, szerzői jog megsértése, titoktartási kötelezettség megsértése, adatvédelmi szabályok megsértése, üzleti titok felfedése vagy a magánjogon, közjogon, illetve kollektív munkajogon alapuló kártérítési keresetek miatt indított bírósági eljárások keretében a bejelentő személyeket semmilyen jellegű felelősség nem terheli az ezen irányelv szerinti bejelentés vagy nyilvánosságra hozatal miatt, és biztosítani kell számukra azt a jogot, hogy e bejelentésre vagy felfedésre támaszkodva az ügyben az eljárás megszüntetését kérhessék, feltéve, hogy alapos okkal feltételezték azt, hogy a bejelentés vagy a felfedés szükséges volt az ezen irányelv szerinti jogsértés feltárásához. Amennyiben valaki bejelent vagy nyilvánosságra hoz az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekkel kapcsolatos olyan információkat, amelyek többek között üzleti titkokat tartalmaznak és megfelelnek az ezen irányelvben szereplő feltételeknek, az ilyen bejelentés vagy nyilvánosságra hozatal az (EU) 2016/943 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében szereplő feltételek alapján jogszerűnek minősül.

(8)  A tagállamok meghozzák az annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy az 5. cikkben meghatározott feltételeknek megfelelő bejelentő személyek az általuk elszenvedett károkért a nemzeti jog szerinti jogorvoslatot és teljes körű kártérítést kapjanak.

22. cikk

Az érintett személyek védelmét célzó intézkedések

(1)  A tagállamok az Európai Unió Alapjogi Chartájával összhangban biztosítják, hogy az érintett személyek ▌teljeskörűen gyakorolhassák a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, teljeskörűen élvezhessék az ártatlanság vélelmét, és maradéktalanul gyakorolhassák a védelemhez való jogot, többek között a meghallgatáshoz és az iratbetekintéshez való jogot.

(2)   Az illetékes hatóságoknak biztosítaniuk kell az érintett személyek személyazonosságának ▌ a nemzeti joggal összhangban történővédelmét a vizsgálat teljes ideje alatt.

(3)  A 12., a 17. és a 18. cikkben meghatározott eljárásokat az érintett személyek személyazonosságának védelmére is alkalmazni kell.

23. cikk

Szankciók

(1)  A tagállamok hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat írnak elő azon természetes vagy jogi személyek esetében, akik, illetve amelyek:

a)  akadályozzák a bejelentést vagy megkísérelik azt akadályozni;

b)  megtorló intézkedéseket alkalmaznak a 4. cikkben említett ▌személyekkel szemben;

c)  zaklatásszerű eljárást indítanak a 4. cikkben említett ▌személyekkel szemben;

d)  megsértik a bejelentő személyek személyazonosságával kapcsolatban a 16. cikkben említett titoktartás fenntartásának kötelességét.

(2)  A tagállamok hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat írnak elő azon személyek tekintetében, akik esetében megállapítást nyer, hogy tudatosan hamis bejelentéseket vagy hamis nyilvánosságra hozatalokat tettek. A tagállamok továbbá – a nemzeti joggal összhangban – intézkedéseket írnak elő az olyan károk ellentételezésére, amelyek az ilyen bejelentésekből vagy felfedésekből származnak.

24. cikk

A jogokról és a jogorvoslatról való lemondás kizárása

A tagállamok biztosítják, hogy az ezen irányelvben előírt jogokról és jogorvoslatokról nem lehet lemondani, illetve azok nem korlátozhatók semmilyen megállapodással, szabályzattal, foglalkoztatási formával vagy feltétellel, így például vitarendezéssel kapcsolatos választottbírósági megállapodással.

VII. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

25. cikk

Kedvezőbb bánásmód és csökkentést kizáró rendelkezés

(1)  A tagállamok a 22. cikknek és a 23. cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül bevezethetnek, illetve megtarthatnak a bejelentő személyek jogai tekintetében az ezen irányelvben meghatározottaknál kedvezőbb rendelkezéseket.

(2)  Ennek az irányelvnek a végrehajtása semmilyen körülmények között nem jelenthet jogalapot az irányelv hatálya alá tartozó területeken a védelemnek a tagállamok által már biztosított szintjéhez képest történő csökkentéséhez.

26. cikk

Átültetés és átmeneti időszak

(1)  A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek ...[az elfogadás után két évvel]-re megfeleljenek.

(2)  Az (1) bekezdéstől eltérve, a tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az 50 főnél több, de 250 főnél kevesebb munkavállalóval rendelkező jogalanyok tekintetében … [az átültetés után két évvel]-re megfeleljenek a 8. cikk (3) bekezdésében említett belső bejelentési csatorna létrehozására vonatkozó kötelezettségnek.

(3)   Amikor a tagállamok elfogadják az (1) és a (2) bekezdésben említett rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg. E rendelkezések szövegét haladéktalanul megküldik a Bizottság számára.

27. cikk

Jelentés, értékelés és felülvizsgálat

(1)  A tagállamok megadnak a Bizottság részére az ezen irányelv végrehajtásával és alkalmazásával kapcsolatos minden releváns információt. A kapott információk alapján a Bizottság … [az átültetés után két évvel]-ig jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv végrehajtásáról és alkalmazásáról.

(2)  Az egyéb uniós jogi aktusokban megállapított jelentéstételi kötelezettségek sérelme nélkül a tagállamok – lehetőség szerint összesített formában – évente megküldik a III. fejezetben említett bejelentésekre vonatkozó alábbi statisztikákat a Bizottságnak, ha ezek az érintett tagállamban központi szinten elérhetők:

a)  az illetékes hatóságokhoz beérkezett bejelentések száma;

b)  az ilyen bejelentések eredményeként kezdeményezett vizsgálatok és eljárások száma, valamint azok ▌eredménye;

c)  ha megállapítást nyer, a becsült pénzügyi kár ▌, valamint a bejelentett jogsértésekkel kapcsolatos nyomozások és eljárások nyomán megtérített összegek.

(3)  A Bizottság ...[az átültetés után 4 évvel]-ig – figyelembe véve az (1) bekezdés alapján benyújtott jelentését és a (2) bekezdés alapján benyújtott tagállami statisztikákat – jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli az ezen irányelvet átültető nemzeti jog hatását A jelentésben értékelni kell ezen irányelv működésének módját és meg kell vizsgálni, hogy szükség van-e további intézkedésekre, többek között – adott esetben – olyan kiigazításokra, amelyek célja az ezen irányelv hatályának kiterjesztése további uniós jogi aktusokra, illetve területekre, különösen a munkakörnyezet javítására, a munkavállalók egészségének és biztonságának, valamint munkakörülményeinek védelme érdekében.

Emellett a jelentésben értékelni kell, hogy a tagállamok hogyan alkalmazták a meglévő együttműködési mechanizmusokat azon kötelezettségeik részeként, hogy nyomon kövessék az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogsértésekkel kapcsolatos bejelentéseket, és általánosabban, hogy hogyan működnek együtt határokon átnyúló dimenziójú jogsértések esetén.

(4)  A Bizottság nyilvánosságra hozza és könnyen hozzáférhetővé teszi az (1) és a (3) bekezdésben említett jelentéseket.

28. cikk

Hatálybalépés

Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

29. cikk

Címzettek

Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.

Kelt ...,

az Európai Parlament részéről a Tanács részéről

az elnök az elnök

MELLÉKLET

I.  rész

A.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, i. alpont – közbeszerzés:

1.  A közbeszerzésre és a koncesszió-odaítélésre, a védelem ▌és a biztonság területével kapcsolatos szerződések odaítélésére, szerződéseknek a vízügyi, az energetikai, a közlekedési és a postai szolgáltatási ágazat területén tevékenykedő szervezetek általi odaítélésére, valamint minden egyéb szerződésre vagy szolgáltatásra vonatkozó, az alábbiak által szabályozott eljárási szabályzat:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/23/EU irányelve (2014. február 26.) a koncessziós szerződésekről (HL L 94., 2014.3.28., 1. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányelve (2014. február 26.) a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 94., 2014.3.28., 65. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/25/EU irányelve (2014. február 26.) a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 94., 2014.3.28., 243. o.);

iv.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/81/EK irányelve (2009. július 13.) a honvédelem és biztonság területén egyes építési beruházásra, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló, ajánlatkérő szervek vagy ajánlatkérők által odaítélt szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról, valamint a 2004/17/EK és 2004/18/EK irányelv módosításáról (HL L 216., 2009.8.20., 76. o.).

2.  Az alábbiak által szabályozott jogorvoslati eljárások:

i.  A Tanács 92/13/EGK irányelve (1992. február 25.) a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (HL L 76., 1992.3.23., 14. o.);

ii.  A Tanács 89/665/EGK irányelve (1989. december 21.) az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (HL L 395., 1989.12.30., 33. o.).

B.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, ii. alpont – pénzügyi szolgáltatások, termékek és piacok, valamint a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése:

Az uniós pénzügyi szolgáltatásokra és tőkepiacokra, bankokra, hitelezésre, beruházásokra, biztosításra és viszontbiztosításra, foglalkozási vagy magánnyugdíj-termékekre, értékpapírokra, befektetési alapokra, fizetési ▌ szolgáltatásokra, valamint a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26-i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 176., 2013.6.27., 338. o.) I. mellékletében felsorolt tevékenységekre vonatkozóan szabályozási és felügyeleti keretrendszert, továbbá a fogyasztók és a befektetők védelmét megállapító, az alábbiak által szabályozott szabályok:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/110/EK irányelve (2009. szeptember 16.) az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények tevékenységének megkezdéséről, folytatásáról és prudenciális felügyeletéről, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról, valamint a 2000/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 267., 2009.10.10., 7. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/61/EU irányelve (2011. június 8.) az alternatívbefektetésialap-kezelőkről, valamint a 2003/41/EK és a 2009/65/EK irányelv, továbbá az 1060/2009/EK és az 1095/2010/EU rendelet módosításáról (HL L 174., 2011.7.1., 1. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 236/2012/EU rendelete (2012. március 14.) a short ügyletekről és a hitel-nemteljesítési csereügyletekkel kapcsolatos egyes szempontokról (HL L 86., 2012.3.24., 1. o.);

iv.  Az Európai Parlament és a Tanács 345/2013/EU rendelete (2013. április 17.) az európai kockázatitőke-alapokról (HL L 115., 2013.4.25., 1. o.);

v.  Az Európai Parlament és a Tanács 346/2013/EU rendelete (2013. április 17.) az európai szociális vállalkozási alapokról (HL L 115., 2013.4.25., 18. o.);

vi.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/17/ЕU irányelve (2014. február 4.) a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról (HL L 60., 2014.2.28., 34. o.);

vii.  Az Európai Parlament és a Tanács 537/2014/EU rendelete (2014. április 16.) a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről, valamint a 2005/909/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 158., 2014.5.27., 77. o.);

viii.  Az Európai Parlament és a Tanács 600/2014/EU rendelete (2014. május 15.) a pénzügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról (HL L 173., 2014.6.12., 84. o.);

ix.  Az Európai Parlament és a Tanács 2015/2366/EU irányelve (2015. november 25.) a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a 2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és a 1093/2010/EU rendelet módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 337., 2015.12.23., 35. o.);

x.  Az Európai Parlament és a Tanács 2004/25/EK irányelve (2004. április 21.) a nyilvános vételi ajánlatról (HL L 142., 2004.4.30., 12. o.);

xi.  Az Európai Parlament és a Tanács 2007/36/EK irányelve (2007. július 11.) az egyes részvényesi jogok gyakorlásáról a tőzsdén jegyzett társaságokban (HL L 184., 2007.7.14., 17. o.);

xii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2004/109/EK irányelve (2004. december 15.) a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó átláthatósági követelmények harmonizációjáról és a 2001/34/EK irányelv módosításáról (HL L 390., 2004.12.31., 38. o.);

xiii.  Az Európai Parlament és a Tanács 648/2012/EU rendelete (2012. július 4.) a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról (HL L 201., 2012.7.27., 1. o.);

xiv.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/1011 rendelete (2016. június 8.) a pénzügyi eszközökben és pénzügyi ügyletekben referenciamutatóként vagy a befektetési alapok teljesítményének méréséhez felhasznált indexekről és a 2008/48/EK és a 2014/17/EU irányelv, továbbá az 596/2014/EU rendelet módosításáról (HL L 171., 2016.6.29., 1. o.);

xv.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/138/EK irányelve (2009. november 25.) a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról (Szolvencia II) (HL L 335., 2009.12.17., 1. o);

xvi.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/59/EU irányelve (2014. május 15.) a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról (HL L 173., 2014.6.12., 190. o.);

xvii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2002/87/EK irányelve (2002. december 16.) a pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek, biztosítóintézetek és befektetési vállalkozások kiegészítő felügyeletéről, valamint a 73/239/EGK, a 79/267/EGK, a 92/49/EGK, a 92/96/EGK, a 93/6/EGK és a 93/22/EGK tanácsi irányelvek, illetve a 98/78/EK és 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek módosításáról (HL L 35., 2003.2.11., 1. o.);

xviii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/49/EU irányelve (2014. április 16.) a betétbiztosítási rendszerekről (átdolgozás) (HL L 173., 2014.6.12., 149. o.);

xix.  Az Európai Parlament és a Tanács 97/9/EK irányelve (1997. március 3.) a befektetőkártalanítási rendszerekről (HL L 84., 1997.3.26., 22. o.);

xx.  Az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete (2013. június 26.) a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról EGT-vonatkozású szöveg (HL L 176., 2013.6.27., 1. o.).

C.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, iii. alpont – termékbiztonság és -megfelelőség:

1.  ▌Az alábbiak által meghatározott és szabályozott, az uniós piacon forgalmazott termékekkel kapcsolatos biztonsági és megfelelőségi követelmények:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2001/95/EK irányelve (2001. december 3.) az általános termékbiztonságról (HL L 11., 2002.1.15., 4. o.);

ii.  A piacfelügyeletről és a termékmegfelelőségről szóló (EU) XX rendelet(29) mellékleteiben szereplő, az élelmiszerektől, a takarmányoktól, az emberi, illetve az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerektől, az élő növényektől és állatoktól, az emberi eredetű termékektől, valamint a növények és az állatok jövőbeli reprodukciójához közvetlenül kapcsolódó növényi és állati termékektől eltérő, gyártott termékekre vonatkozó, a címkézési követelményekre is kiterjedő uniós harmonizációs jogszabály;

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2007/46/EK irányelve (2007. szeptember 5.) a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról (keretirányelv) (HL L 263., 2007.10.9., 1. o.).

2.  Érzékeny és veszélyes termékek forgalmazását és felhasználását az alábbi jogforrások szabályozzák:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/43/EK irányelve (2009. május 6.) a védelmi vonatkozású termékek Közösségen belüli transzferére vonatkozó feltételek egyszerűsítéséről (HL L 146., 2009.6.10., 1. o.);

ii.  A Tanács 91/477/EGK irányelve (1991. június 18.) a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről (HL L 256., 1991.9.13., 51. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 98/2013/EU rendelete (2013. január 15.) a robbanóanyag-prekurzorok forgalmazásáról és felhasználásáról (HL L 39., 2013.2.9., 1. o.).

D.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, iv. alpont – közlekedésbiztonság:

1.  A vasútbiztonságról szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/798 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 138., 2016.5.26., 102. o.) által szabályozott, a vasúti ágazat biztonsági követelményei.

2.  A polgári légiközlekedési balesetek és repülőesemények vizsgálatáról és megelőzéséről és a 94/56/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 20-i 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 295., 2010.11.12., 35. o.) által szabályozott, a polgári légiközlekedés ágazat biztonsági követelményei.

3.  A közúti közlekedési ágazatnak az alábbiak által szabályozott biztonsági követelményei:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/96/EK irányelve (2008. november 19.) a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről (HL L 319., 2008.11.29., 59. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2004/54/EK irányelve (2004. április 29.) a transzeurópai közúthálózat alagútjaira vonatkozó biztonsági minimumkövetelményekről (HL L 167., 2004.4.30., 39. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 1071/2009/EK rendelete (2009. október 21.) a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 300., 2009.11.14., 51. o.).

4.  A tengeri közlekedési ágazatnak az alábbiak által szabályozott biztonsági követelményei:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 391/2009/EK rendelete (2009. április 23.) a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetek közös szabályairól és szabványairól (átdolgozás) (HL L 131., 2009.5.28., 11. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 392/2009/EK rendelete (2009. április 23.) a tengeri utasszállítók baleseti felelősségéről (HL L 131., 2009.5.28., 24. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/90/EU irányelve (2014. július 23.) a tengerészeti felszerelésekről és a 96/98/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 257., 2014.8.28., 146. o.);

iv.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/18/EK irányelve (2009. április 23.) a tengeri szállítási ágazatban bekövetkező balesetek kivizsgálására irányadó alapelvek megállapításáról, valamint az 1999/35/EK tanácsi és a 2002/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról (HL L 131., 2009.5.28., 114. o.);

v.  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/106/EK irányelve (2008. november 19.) a tengerészek képzésének minimumszintjéről (HL L 323., 2008.12.3., 33. o.);

vi.  A Tanács 98/41/EK irányelve (1998. június 18.) a Közösség tagállamainak kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartásáról (HL L 188., 1998.7.2., 35. o.);

vii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2001/96/EK irányelve (2001. december 4.) az ömlesztettáru-szállító hajók biztonságos be- és kirakodására vonatkozó harmonizált követelmények és eljárások megállapításáról (HL L 13., 2002.1.16., 9. o.);

5.  A veszélyes áruk szárazföldi szállításáról szóló, 20018. szeptember 24-i 2008/68/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 260., 2008.9.30., 13. o.) által szabályozott biztonsági követelmények.

E.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, v. alpont – környezetvédelem:

1.   A környezetet fenyegető valamennyi bűncselekmény, amelyet a környezet büntetőjog általi védelméről szóló, 2008. november 19-i 2008/99/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 328., 2008.12.6., 28. o.) szabályoz, vagy a 2008/99/EK irányelv mellékleteiben meghatározott jogszabályokat megszegő bármilyen jogellenes magatartás.

2.  A környezetre és az éghajlatra vonatkozó, az alábbiak által szabályozott rendelkezések:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2003/87/EK irányelve (2003. október 13.) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról (HL L 275, 2003.10.25., 32. o);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/28/EK irányelve (2009. április 23.) a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről (HL L 140., 2009.6.5., 16. o.); iii. Az Európai Parlament és a Tanács 2012/27/EU irányelve (2012. október 25.) az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 315., 2012.11.14., 1. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 525/2013/EU rendelete (2013. május 21.) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló rendszerről, valamint a 280/2004/EK határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 165., 2013.6.18., 13. o.);

iv.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/2001 irányelve (2018. december 11.) a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról (HL L 328., 2018.12.21., 82. o.).

3.  A fenntartható fejlődésre és a hulladékgazdálkodásra vonatkozó, az alábbiak által szabályozott rendelkezések:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve (2008. november 19.) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről (HL L 312., 2008.11.22., 3. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 1257/2013/EU rendelete (2013. november 20.) a hajók újrafeldolgozásáról, valamint az 1013/2006/EK rendelet és a 2009/16/EK irányelv módosításáról (HL L 330., 2013.12.10., 1. o.);

iii.   Az Európai Parlament és a Tanács 649/2012/EU rendelete (2012. július 4.) a veszélyes vegyi anyagok kiviteléről és behozataláról (HL L 201., 2012.7.27., 60. o.).

4.  A tenger-, levegő- és zajszennyezésre vonatkozó, az alábbiak által szabályozott rendelkezések:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 1999/94/EK irányelve (1999. december 13.) az új személygépkocsik forgalmazása alkalmával a tüzelőanyag-fogyasztásról és CO2-kibocsátásról szóló vásárlói információk rendelkezésre állásáról (HL L 12., 2000.1.18., 16. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2001/81/EK irányelve (2001. október 23.) az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről (HL L 309., 2001.11.27., 22. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2002/49/EK irányelve (2002. június 25.) a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről (HL L 189., 2002.7.18., 12. o.);

iv.  Az Európai Parlament és a Tanács 782/2003/EK rendelete (2003. április 14.) a szerves ónvegyületek hajókon történő használatának tilalmáról (HL L 115., 2003.5.9., 1. o.);

v.   Az Európai Parlament és a Tanács 2004/35/EK irányelve (2004. április 21.) a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről (HL L 143., 2004.4.30., 56. o.);

vi.  Az Európai Parlament és a Tanács 2005/35/EK irányelve (2005. szeptember 7.) a hajók által okozott szennyezésről és a jogsértésekre alkalmazandó szankciók bevezetéséről (HL L 255., 2005.9.30., 11. o.);

vii.  Az Európai Parlament és a Tanács 166/2006/EK rendelete (2006. január 18.) az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról (HL L 33., 2006.2.4., 1. o.);

viii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/33/EK irányelve (2009. április 23.) a tiszta és energiahatékony közúti járművek használatának előmozdításáról (HL L 120., 2009.5.15., 5. o.);

ix.  Az Európai Parlament és a Tanács 443/2009/EK rendelete (2009. április 23.) a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében az új személygépkocsikra vonatkozó kibocsátási követelmények meghatározásáról (HL L 140., 2009.6.5., 1. o.);

x.  Az Európai Parlament és a Tanács 1005/2009/EK rendelete (2009. szeptember 16.) az ózonréteget lebontó anyagokról (HL L 286., 2009.10.31., 1. o.);

xi.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/126/EK irányelve (2009. október 21.) a gépjárművek töltőállomásokon történő üzemanyag-feltöltésekor kibocsátott benzingőz II. fázisú visszanyeréséről (HL L 285., 2009.10.31., 36. o.);

xii.  Az Európai Parlament és a Tanács 510/2011/EU rendelete (2011. május 11.) az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó kibocsátási követelményeknek a könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátásának csökkentésére irányuló uniós integrált megközelítés keretében történő meghatározásáról (HL L 145., 2011.5.31., 1. o.);

xiii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/94/EU irányelve (2014. október 22.) az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről (HL L 307., 2014.10.28., 1. o.);

xiv.   Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/757 rendelete (2015. április 29.) a tengeri közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátások nyomon követéséről, jelentéséről és hitelesítéséről, valamint a 2009/16/EK irányelv módosításáról (HL L 123., 2015.5.19., 55. o.);

xv.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2193 irányelve (2015. november 25.) a közepes tüzelőberendezésekből származó egyes szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásának korlátozásáról (HL L 313., 2015.11.28., 1. o.).

5.  A víz- és talajvédelemre és -gazdálkodásra vonatkozó, az alábbiak által szabályozott rendelkezések:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2007/60/EK irányelve (2007. október 23.) az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről (HL L 288., 2007.11.6., 27. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/105/EK irányelve (2008. december 16.) a vízpolitika területén a környezetminőségi előírásokról, a 82/176/EGK, a 83/513/EGK, a 84/156/EGK, a 84/491/EGK és a 86/280/EGK tanácsi irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről, valamint a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról (HL L 348., 2008.12.24., 84. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/92/EU irányelve (2011. december 13.) az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról (HL L 26., 2012.1.28., 1. o.).

6.  A természet és a biológiai sokféleség védelmével kapcsolatos, az alábbiak által szabályozott rendelkezések:

i.  A Tanács 1936/2001/EK rendelete (2001. szeptember 27.) a hosszú távon vándorló halfajok bizonyos állományainak halászatára vonatkozó ellenőrzési intézkedések megállapításáról (HL L 263., 2001.10.3., 1. o.);

ii.  A Tanács 812/2004/EK rendelete (2004. április 26.) a cetfélék halászat során történő véletlenszerű kifogásával kapcsolatos intézkedések megállapításáról és a 88/98/EK rendelet módosításáról (HL L 150., 2004.4.30., 12. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 1007/2009/EK rendelete (2009. szeptember 16.) a fókatermékek kereskedelméről (HL L 286., 2009.10.31., 36. o.);

iv.  A Tanács 734/2008/EK rendelete (2008. július 15.) a veszélyeztetett nyílt tengeri ökoszisztémáknak a fenékhalászati eszközök káros hatásával szembeni védelméről (HL L 201., 2008.7.30., 8. o.);

v.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/147/EK irányelve (2009. november 30.) a vadon élő madarak védelméről (HL L 20., 2010.1.26., 7. o.);

vi.  Az Európai Parlament és a Tanács 995/2010/EU rendelete (2010. október 20.) a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról (HL L 295., 2010.11.12., 23. o.);

vii.  Az Európai Parlament és a Tanács 1143/2014/EU rendelete (2014. október 22.) az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről (HL L 317., 2014.11.4., 35. o.).

7.  A vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 396., 2006.12.30., 1. o.) alapján szabályozott, a vegyi anyagokra vonatkozó rendelkezések.

8.  Az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek jelöléséről, valamint a 834/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 150, 2018.6.14., 1. o.) alapján szabályozott, az ökológiai termelésre vonatkozó rendelkezések.

F.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, vi. alpont – sugárvédelem és nukleáris biztonság

A nukleáris biztonságra vonatkozó, az alábbiak által szabályozott szabályok:

i.  A Tanács 2009/71/Euratom irányelve (2009. június 25.) a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról (HL L 172., 2009.7.2., 18. o.);

ii.  A Tanács 2013/51/Euratom irányelve (2013. október 22.) a lakosság egészségének az emberi fogyasztásra szánt vízben található radioaktív anyagokkal szembeni védelmére vonatkozó követelmények meghatározásáról (HL L 296., 2013.11.7., 12. o.);

iii.  A Tanács 2013/59/Euratom irányelve (2013. december 5.) az ionizáló sugárzás miatti sugárterhelésből származó veszélyekkel szembeni védelmet szolgáló alapvető biztonsági előírások megállapításáról, valamint a 89/618/Euratom, a 90/641/Euratom, a 96/29/Euratom, a 97/43/Euratom és a 2003/122/Euratom irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 13., 2014.1.17., 1. o.);

iv.  A Tanács 2011/70/Euratom irányelve (2011. július 19.) a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok felelősségteljes és biztonságos kezelését szolgáló közösségi keret létrehozásáról (HL L 199., 2011.8.2., 48. o.);

v.  A Tanács 2006/117/Euratom irányelve (2006. november 20.) a radioaktív hulladékok és a kiégett fűtőelemek szállításának felügyeletéről és ellenőrzéséről (HL L 337., 2006.12.5., 21. o.);

vi.  A Tanács 2016/52/Euratom rendelete (2016. január 15.) a nukleáris balesetet vagy egyéb radiológiai veszélyhelyzetet követően az élelmiszerek és a takarmányok radioaktív szennyezettsége maximális megengedett szintjeinek megállapításáról, valamint a 3954/87/Euratom rendelet, a 944/89/Euratom bizottsági rendelet és a 770/90/Euratom bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 13., 2016.1.20., 2. o.);

vii.  A Tanács 1493/93/Euratom rendelete (1993. június 8.) a radioaktív anyagok tagállamok közötti szállításáról.

G.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, vii. alpont – élelmiszer- és takarmánybiztonság, valamint állategészségügy és állatjólét:

1.  Az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2002. január 28-i 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL L 31., 2002.2.1., 1. o.) meghatározott általános alapelvek és követelmények által szabályozott uniós élelmiszer- és takarmányjog.

2.  Az alábbiak által szabályozott állategészségügy:

i.   Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/429 rendelete (2016. március 9.) a fertőző állatbetegségekről és egyes állat-egészségügyi jogi aktusok módosításáról és hatályon kívül helyezéséről („Állat-egészségügyi rendelet”) (HL L 84., 2016.3.31., 1. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete (2009. október 21.) a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 300., 2009.11.14., 1. o.);

3.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/625 rendelete (2017. március 15.) az élelmiszer- és takarmányjog, valamint az állategészségügyi és állatjóléti szabályok, a növényegészségügyi szabályok, és a növényvédő szerekre vonatkozó szabályok alkalmazásának biztosítása céljából végzett hatósági ellenőrzésekről és más hatósági tevékenységekről, továbbá a 999/2001/EK, a 396/2005/EK, az 1069/2009/EK, az 1107/2009/EK, az 1151/2012/EU, a 652/2014/EU, az (EU) 2016/429 és az (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendelet, az 1/2005/EK és az 1099/2009/EK tanácsi rendelet, valamint a 98/58/EK, az 1999/74/EK, a 2007/43/EK, a 2008/119/EK és a 2008/120/EK tanácsi irányelv módosításáról, és a 854/2004/EK és a 882/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 89/608/EGK, a 89/662/EGK, a 90/425/EGK, a 91/496/EGK, a 96/23/EK, a 96/93/EK és a 97/78/EK tanácsi irányelv és a 92/438/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (a hatósági ellenőrzésekről szóló rendelet) (HL L 95., 2017.4.7., 1. o.).

4.   Az állatok védelmével és jólétével kapcsolatos, az alábbiak által szabályozott rendelkezések és normák:

i.  A Tanács 98/58/EK irányelve (1998. július 20.) a tenyésztés céljából tartott állatok védelméről (HL L 221., 1998.8.8., 23. o.);

ii.  A Tanács 2005/1/EK rendelete (2004. december 22.) az állatoknak a szállítás és a kapcsolódó műveletek közbeni védelméről, valamint a 64/432/EGK és a 93/119/EK irányelv és az 1255/97/EK rendelet módosításáról (HL L 3., 2005.1.5., 1. o.);

iii.  A Tanács 1099/2009/EK rendelete (2009. szeptember 24.) az állatok leölésük során való védelméről (HL L 303., 2009.11.18., 1. o.);

iv.  A Tanács 1999/22/EK irányelve (1999. március 29.) a vadon élő állatok állatkertben tartásáról (HL L 94., 1999.4.9., 24. o.).

H.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, viii. alpont – közegészségügy:

1.  Az emberi eredetű szervek és anyagok magas szintű minőségi és biztonsági előírásainak megállapítására vonatkozó, az alábbiak által szabályozott intézkedéseket:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2002/98/EK irányelve (2003. január 27.) az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírások megállapításáról, valamint a 2001/83/EK irányelv módosításáról (HL L 33., 2003.2.8., 30. o.).;

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2004/23/EK irányelve (2004. március 31.) az emberi szövetek és sejtek adományozására, gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, megőrzésére, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírások megállapításáról (HL L 102., 2004.4.7., 48. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2010/53/EU irányelve (2010. július 7.) az átültetésre szánt emberi szervekre vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról (HL L 207., 2010.8.6., 14. o.).

2.  A gyógyszerek és a gyógyászati célú eszközök magas szintű minőségi és biztonsági előírásainak megállapítására vonatkozó, az alábbiak által szabályozott intézkedések:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 141/2000/EK rendelete (1999. december 16.) a ritka betegségek gyógyszereiről (HL L 18., 2000.1.22., 1. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2001/83/EK irányelve (2001. november 6.) az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről (HL L 311., 2001.11.28., 67. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/6 rendelete (2018. december 11.) az állatgyógyászati készítményekről és a 2001/82/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 4., 2019.1.7., 43. o.);

iv.  Az Európai Parlament és a Tanács 726/2004/EK rendelete (2004. március 31.) az emberi, illetve állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerek engedélyezésére és felügyeletére vonatkozó közösségi eljárások meghatározásáról és az Európai Gyógyszerügynökség létrehozásáról (HL L 136., 2004.4.30., 1. o.);

v.  Az Európai Parlament és a Tanács 1901/2006/EK rendelete (2006. december 12.) a gyermekgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerkészítményekről, valamint az 1768/92/EGK rendelet, a 2001/20/EK irányelv, a 2001/83/EK irányelv és a 726/2004/EK rendelet módosításáról (HL L 378., 2006.12.27., 1. o.);

vi.  Az Európai Parlament és a Tanács 1394/2007/EK rendelete (2007. november 13.) a fejlett terápiás gyógyszerkészítményekről, valamint a 2001/83/EK irányelv és a 726/2004/EK rendelet módosításáról (HL L 324., 2007.12.10., 121. o.);

vii.  Az Európai Parlament és a Tanács 536/2014/EU rendelete (2014. április 16.) az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek klinikai vizsgálatairól és a 2001/20/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 158., 2014.5.27., 1. o.).

3.  A határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló, 2011. március 9-i 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 88., 2011.4.4., 45. o.) által szabályozott betegjogok.

4.  A tagállamoknak a dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártására, kiszerelésére és értékesítésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről és a 2001/37/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 3-i 2014/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 127., 2014.4.29., 1. o.) által szabályozott dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártása, kiszerelése és értékesítése.

I.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, ix. alpont – fogyasztóvédelem:

Az alábbiak által szabályozott fogyasztói jogok és fogyasztóvédelem:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 98/6/EK irányelve (1998. február 16.) a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről (HL L 80., 1998.3.18., 27. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 1999/44/EK irányelve (1999. május 25.) a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól (HL L 171., 1999.7.7., 12. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2002/65/EK irányelve (2002. szeptember 23.) a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról (HL L 271., 2002.10.9., 16. o.);

iv.  Az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelve (2005. május 11.) a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról (irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról) (HL L 149., 2005.6.11., 22. o.);

v.  Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 133., 2008.5.22., 66. o.);

vi.  Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve (2011. október 25.) a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 304., 2011.11.22., 64. o.);

vii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/92/EU irányelve (2014. július 23.) a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla-váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról (HL L 257., 2014.8.28., 214. o.).

J.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, x. alpont – a magánélet és a személyes adatok védelme, valamint a hálózati és információs rendszerek biztonsága:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2002/58/EK irányelve (2002. július 12.) az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről (elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv) (HL L 201., 2002.7.31., 37. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (HL L 119., 2016.5.4., 1. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/1148 irányelve (2016. július 6.) a hálózati és információs rendszerek biztonságának az egész Unióban egységesen magas szintjét biztosító intézkedésekről (HL L 194., 2016.7.19., 1. o.).

II.  rész

Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése az alábbi uniós jogszabályokra hivatkozik:

A.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, ii. alpont – pénzügyi szolgáltatások, termékek és piacok, valamint a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése:

1.  Pénzügyi szolgáltatások:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/65/EK irányelve (2009. július 13.) az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (HL L 302., 2009.11.17., 32. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/2341 irányelve (2016. december 14.) a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységéről és felügyeletéről (HL L 354., 2016.12.23., 37. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2006/43/EK irányelve (2006. május 17.) az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról, a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 84/253/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 157., 2006.6.9., 87. o.);

iv.  Az Európai Parlament és a Tanács 596/2014/EU rendelete (2014. április 16.) a piaci visszaélésekről (piaci visszaélésekről szóló rendelet), valamint a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124/EK, a 2003/125/EK és a 2004/72/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 173., 2014.6.12., 1. o.);

v.  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/36/EU irányelve (2013. június 26.) a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 176., 2013.6.27., 338. o.);

vi.  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/65/EU irányelve (2014. május 15.) a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról (HL L 173., 2014.6.12., 349. o.);

vii.  Az Európai Parlament és a Tanács 909/2014/EU rendelete (2014. július 23.) az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról, valamint a 98/26/EK és a 2014/65/EU irányelv, valamint a 236/2012/EU rendelet módosításáról (HL L 257., 2014.8.28., 1. o.);

viii.  Az Európai Parlament és a Tanács 1286/2014/EU rendelete (2014. november 26.) a lakossági befektetési csomagtermékekkel, illetve biztosítási alapú befektetési termékekkel kapcsolatos kiemelt információkat tartalmazó dokumentumokról (HL L 352., 2014.12.9., 1. o.);

ix.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2365 rendelete (2015. november 25.) az értékpapír-finanszírozási ügyletek és az újrafelhasználás átláthatóságáról, valamint a 648/2012/EU rendelet módosításáról (HL L 337., 2015.12.23., 1. o.);

x.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/97 irányelve (2016. január 20.) a biztosítási értékesítésről (átdolgozás) (HL L 26., 2016.2.2., 19. o.);

xi.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1129 rendelete (2017. június 14.) az értékpapírokra vonatkozó nyilvános ajánlattételkor vagy értékpapíroknak a szabályozott piacra történő bevezetésekor közzéteendő tájékoztatóról (HL L 168., 2017.6.30., 12. o.).

2.  A pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/849 irányelve (2015. május 20.) a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 141., 2015.6.5., 73. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/847 rendelete (2015. május 20.) a pénzátutalásokat kísérő adatokról és az 1781/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 141., 2015.6.5., 1. o.).

B.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, iv. alpont – közlekedésbiztonság:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 376/2014/EU rendelete (2014. április 3.) a polgári légi közlekedési események jelentéséről, elemzéséről és nyomon követéséről, valamint a 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 2003/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1321/2007/EK bizottsági rendelet és az 1330/2007/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 122., 2014.4.24., 18. o.);

ii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/54/EU irányelve (2013. november 20.) a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezménynek való megfelelés és annak végrehajtása vonatkozásában a lobogó szerinti államokra háruló egyes kötelezettségekről (HL L 329., 2013.12.10., 1. o.);

iii.  Az Európai Parlament és a Tanács 2009/16/EK irányelve (2009. április 23.) a kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzésről (HL L 131., 2009.5.28., 57. o.).

C.  2. cikk, (1) bekezdés, a) pont, v. alpont – környezetvédelem:

i.  Az Európai Parlament és a Tanács 2013/30/EU irányelve (2013. június 12.) a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról és a 2004/35/EK irányelv módosításáról (HL L 178., 2013.6.28., 66. o.).

MELLÉKLET A JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁSHOZ

A Bizottság nyilatkozata az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló irányelvről

Az irányelv 27. cikke szerinti felülvizsgálat idején a Bizottság mérlegelni fogja, hogy javasolja-e az irányelv hatályának kiterjesztését az EUMSZ 153. és 157. cikkén alapuló bizonyos jogi aktusokra, miután adott esetben az EUMSZ 154. cikkével összhangban konzultált a szociális partnerekkel.

(1)* EZ A SZÖVEG MÉG NEM ESETT ÁT JOGI-NYELVI VÉGLEGESÍTÉSEN.
(2)HL C […], […], […]. o.
(3)HL C […], […], […]. o.
(4)HL C […], […], […]. o.
(5) Az Európai Parlament 2019. április 16-i álláspontja.
(6) 2010. december 8-i közlemény „A pénzügyi szolgáltatások ágazatában a szankciórendszerek megerősítéséről”.
(7)A releváns „uniós harmonizációs jogszabályok” összességét az uniós harmonizációs jogszabályok betartására és érvényesítésére vonatkozó szabályok és eljárások megállapításáról szóló [XXX] rendelet részletezi és sorolja fel, 2017/0353 (COD).
(8)Az Európai Parlament és a Tanács 2001/95/EK irányelve (2001. december 3.) az általános termékbiztonságról (HL L 11., 4. o.).
(9)Az Európai Parlament és a Tanács 376/2014/EU rendelete (2014. április 3.) a polgári légi közlekedési események jelentéséről, elemzéséről és nyomon követéséről (HL L 122., 18. o.).
(10)Az Európai Parlament és a Tanács 2013/54/EU irányelve (2013. november 20.) a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezménynek való megfelelés és annak végrehajtása vonatkozásában a lobogó szerinti államokra háruló egyes kötelezettségekről (HL L 329., 1.o.), az Európai Parlament és a Tanács 2009/16/EK irányelve (2009. április 23.) a kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzésről (HL L 131., 57. o.).
(11)COM(2018)0010.
(12)Az Európai Parlament és a Tanács 2013/30/EU irányelve (2013. június 12.) a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról (HL L 178., 66. o.).
(13)A Tanács 2014/87/Euratom irányelve (2014. július 8.) a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági közösségi keretrendszerének létrehozásáról szóló 2009/71/Euratom irányelv módosításáról (HL L 219., 2014.7.25., 42. o.).
(14)Az Európai Parlament és a Tanács 178/2002/EK rendelete (2002. január 28.) az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról (HL L 31., 1. o.).
(15)HL L 84., 1. o.
(16)Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/1148 irányelve (2016. július 6.) a hálózati és információs rendszerek biztonságának az egész Unióban egységesen magas szintjét biztosító intézkedésekről.
(17)HL C 313., 1996.10.23., 1. o.
(18)HL C 151., 1997.5.20., 1. o.
(19)HL L 173., 1. o.
(20)A Bizottság (EU) 2015/2392 végrehajtási irányelve (2015. december 17.) az 596/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet tényleges vagy lehetséges megsértésének illetékes hatóságoknak történő bejelentéséről (HL L 332, 126. o.)
(21)HL L 56., 1968.3.4., 1. o.
(22)CM/Rec (2014)7.
(23)Lásd fent.
(24)Az Európai Parlament és a Tanács 376/2014/EU rendelete (2014. április 3.) a polgári légi közlekedési események jelentéséről, elemzéséről és nyomon követéséről (HL L 122., 2014.4.24., 18. o.).
(25)Az Európai Parlament és a Tanács 2013/30/EU irányelve (2013. június 12.) a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról és a 2004/35/EK irányelv módosításáról (HL L 178., 2013.6.28., 66. o.).
(26)Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/680 irányelve (2016. április 27.) a személyes adatoknak az illetékes hatóságok által a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, a vádeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása céljából végzett kezelése tekintetében a természetes személyek védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 2008/977/IB tanácsi kerethatározat hatályon kívül helyezéséről (HL L 119., 2016.5.4., 89. o.).
(27)Az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK rendelete (2000. december 18.) a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról (HL L 8., 2001.1.12., 1. o.).
(28)Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/1919 irányelve (2016. október 26.) a büntetőeljárások során a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről (HL L 297., 2016.11.4., 1. o.).
(29)2017/0353 (COD) – Jelenleg: a piacfelügyeletről és a termékmegfelelőségről, valamint a 2004/42/EK irányelv, a 765/2008/EK rendelet és a 305/2011/EU rendelet módosításáról szóló, ...-i (EU) 2019/... európai parlamenti és tanácsi rendeletjavaslat, amelynek a mellékletében szerepel a terméktervezési és -címkézési követelményeket tartalmazó összes harmonizált jogszabály.

Utolsó frissítés: 2019. április 29.Jogi nyilatkozat