Ismertetők az Európai Unióról
Európai Parlament
Kérjük, töltse ki ezt a mezőt.

A KAP második pillére: a vidékfejlesztési politika

Az Unió vidékfejlesztési politikája a közös agrárpolitika (KAP) második pillére, és célja az Unió vidéki térségeinek támogatása, valamint a XXI. század számos gazdasági, környezeti és társadalmi kihívásának kezelése. Ez a terület az első pillérhez képest rugalmasabb, ami lehetővé teszi a regionális, nemzeti és helyi hatóságok számára, hogy saját többéves vidékfejlesztési programjaikat egy európai intézkedéscsomag kínálatából választható lehetőségek alapján alakítsák ki. Az első pillérrel ellentétben – amelynek finanszírozását teljes egészében az Unió fedezi – a második pillér programjai egyrészt uniós alapok, másrészt regionális vagy nemzeti források társfinanszírozásából valósulnak meg.

Jogalap

  • Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 38–44. cikke;
  • az 1303/2013/EU rendelet (HL L 347 ., 2013.12.20., 320. o.) (az európai strukturális és beruházási alapokra vonatkozó közös rendelkezések);
  • az 1305/2013/EU rendelet (HL L 347., 2013.12.20., 487. o.) (vidékfejlesztési támogatás);
  • az 1306/2013/EU rendelet (HL L 347., 2013.12.20., 549. o.) (a közös agrárpolitika finanszírozása, irányítása és nyomon követése);
  • a salátarendelet ((EU) 2017/2393 rendelet; HL L 350., 2017.12.29., 15. o.) (amely módosítja az 1305/2013/EU rendeletet és az 1306/2013/EU rendeletet).

Feladatok és prioritások

Az Európai Unió vidékfejlesztést támogató politikáját a KAP második pilléreként a „2000-es menetrend” reformja során vezették be. A vidékfejlesztési politikát az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és regionális vagy nemzeti források társfinanszírozással működtetik.

A Bizottság a vidékfejlesztési politika számára három nagy prioritást állapított meg:

  1. a mezőgazdaság versenyképességének megerősítése,
  2. a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás biztosítása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem;
  3. a Bizottság a vidékfejlesztési politika számára három átívelő prioritást tűzött ki: a mezőgazdaság versenyképességének megerősítése.

E fő célkitűzések öltenek testet a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó uniós vidékfejlesztési politika alábbi hat prioritásában:

  1. a vidéki gazdaságok és közösségek kiegyensúlyozott területfejlesztésének megvalósítása, munkahelyek létrehozását és fenntartását is beleértve;
  2. a versenyképesség fokozása a mezőgazdasági termelés valamennyi típusa esetében és a mezőgazdasági üzemek életképességének javítása;
  3. a tudásátadás előmozdítása a mezőgazdaságban, az erdészetben és a vidéki térségekben;
  4. a mezőgazdaságtól és az erdészettől függő ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása;
  5. az erőforrás-hatékonyság előmozdítása, valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenálló gazdaságra történő átállás támogatása a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és az erdészetben;
  6. a társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység csökkentése és a gazdasági fejlődés támogatása a vidéki térségekben.

A vidékfejlesztési politika végrehajtása a tagállamok (vagy régióik) által kijelölt vidékfejlesztési programok révén történik. A többéves programok az adott egyedi területre szabott stratégiát követnek, amely egyaránt megfelel a tagállamok (vagy régiók) sajátos igényeinek, és a fent említett hat prioritás közül legalább néggyel kapcsolatosak. Ezek a programok egy európai intézkedéscsomag kínálatából választható intézkedéseken alapulnak (és azokat kombinálják), amelyek részletes ismertetését a vidékfejlesztési rendelet (az 1035/2013/EU) rendelet tartalmazza, és társfinanszírozásukat az EMVA biztosítja (részletesebben az alábbiakban). A társfinanszírozás aránya az adott régiók és az érintett intézkedések függvényében változik. A programokat az Európai Bizottságnak jóvá kell hagynia, és tartalmazniuk kell egy finanszírozási tervet és az eredmények mérését lehetővé tevő mutatók együttesét is. A Bizottság és a tagállamok közös rendszert vezettek be a vidékfejlesztési politika ellenőrzésére és értékelésére. A jelenleg folyó (a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló) programozási időszakban a hangsúlyt arra helyezték, hogy összehangolják egymással az EMVA forrásaiból, illetve az alábbiakban felsorolt európai strukturális és beruházási alapokból juttatott finanszírozást: a kohéziós politika alapjai (Kohéziós Alap (KA), Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és Európai Szociális Alap (ESZA), valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA).

Az „európai kínálatból” választható intézkedések

A tagállamok programjaiba felveendő intézkedéseknek az alábbi területekre kell kiterjedniük:

  • tudásátadás és tájékoztatási tevékenységek (szakmai képzés, tájékoztatási tevékenységek stb.);
  • tanácsadási szolgáltatások, üzemvezetési és helyettesítési szolgáltatások;
  • a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszerei (mezőgazdasági termelők minőségrendszerekhez való csatlakozása);
  • tárgyieszköz-beruházások (mezőgazdasági termékek feldolgozása, infrastruktúra, a termelékenység és a termelés fenntarthatóságának javítása stb.);
  • természeti katasztrófák és katasztrófaesemények által károsított mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítása és megfelelő megelőző intézkedések bevezetése;
  • a mezőgazdasági üzemek és vállalkozások fejlesztése (pályakezdési támogatás fiatal gazdálkodók számára, nem mezőgazdasági tevékenységek vidéki övezetekben stb.);
  • alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben (széles sávú lefedettség, kulturális tevékenységek, turisztikai infrastruktúra stb.);
  • beruházások az erdőterületek fejlesztésébe és az erdők életképességének javításába (erdőtelepítés és fás területek létrehozása; agrárerdészeti rendszerek létrehozása, tüzek, természeti katasztrófák és katasztrófaesemények által okozott erdőkárok megelőzése és helyreállítása, beleértve a kártevőkkel, betegségekkel és az éghajlatváltozással kapcsolatos eseményeket is; beruházások az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének fokozásába, valamint az éghajlatváltozás mérséklése tekintetében bennük rejlő potenciális lehetőségek kihasználásába; beruházások az erdészeti technikákba, valamint erdészeti termékek feldolgozásába, mobilizálásába és forgalmazásába);
  • „termelői csoportok és szervezetek létrehozása”;
  • a környezetvédelemhez és az éghajlatváltozással szembeni küzdelemhez kedvezően hozzájáruló mezőgazdasági gyakorlatok fenntartása és az e tekintetben szükséges változtatások ösztönzése („agrár-környezetvédelmi és éghajlathoz kapcsolódó intézkedések”); Ezen intézkedéseket kötelező belefoglalni a vidékfejlesztési programokba. Kötelezettséget kell vállalni a kötelező szabványok túlteljesítésére;
  • a biogazdálkodás támogatása (a biogazdálkodásra való áttérést vagy a biogazdálkodás gyakorlatainak fenntartását támogató kifizetések);
  • a Natura 2000-hez és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések;
  • hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek számára teljesített kifizetések;
  • állatjóléti kifizetések;
  • erdészeti, környezetvédelmi és éghajlati szolgáltatásokat és erdővédelmi intézkedéseket támogató kifizetések;
  • a mezőgazdasági és az erdőgazdálkodási ágazatok, valamint az élelmiszer-lánc közötti együttműködés ösztönzése (csomópontok és hálózatok létrehozása, a mezőgazdaság termelékenységét és fenntarthatóságát célzó Európai Innovációs Partnerségi Hálózat (EIP) operatív csoportjai);
  • „Kockázatkezelési eszköztár”: termény-, állat- és növénybiztosítási díjak fizetése; kedvezőtlen éghajlati jelenségek, állat- és növénybetegségek, kártevőfertőzések, valamint környezeti események esetére létrehozott kölcsönös kockázatkezelési alapok; jövedelemstabilizáló eszköz (pénzügyi hozzájárulások olyan kölcsönös kockázatkezelési alapokhoz, amelyek ellentételezést nyújtanak arra az esetre, ha a mezőgazdasági termelők jövedelme jelentős mértékben visszaesik).

A 2018. január 1-jén hatályba lépett „salátarendelet” lényegi változásokat hozott a meglévő kockázatkezelési rendszerben. Az új rendelet új, ágazatspecifikus stabilizációs eszközt vezetett be, amely a gazdák súlyos jövedelemkiesése esetén mozgósítható, és jelentős gazdasági hatása lesz majd a vidéki térségekben. Az ágazati stabilizációs eszköz akkor alkalmazandó, ha a jövedelemkiesés mértéke meghaladja a 20%-ot. Biztosítási szerződésekre vonatkozóan hasonló támogatása jelenleg rendelkezésre áll azokban az esetekben, amikor egy mezőgazdasági gazdálkodó éves átlagos termelésének több mint 20%-a megsemmisül.

A vidékfejlesztési támogatásról szóló rendelet a helyi szereplők által vezérelt helyi fejlesztésre vonatkozó, „alulról felfelé” építkező megközelítést is tartalmaz (a Leader program). Ezen kívül, az EMVA által nyújtott finanszírozás kiterjed emellett egy európai hálózatra (amelynek feladata, hogy az Unióban a vidékfejlesztés terén működő nemzeti hálózatokat, szervezeteket és közigazgatási szerveket közös hálózatba szervezze), valamint az EIP-hálózatra, amely a mezőgazdasági szereplőket és a kutatókat kapcsolja össze az ismeretek cseréjének előmozdítása érdekében. A rendelet a fentieken túlmenően kifejezetten előírja, hogy a tagállamok tematikus alprogramokat valósíthatnak meg a fiatal gazdálkodókkal, a kisméretű gazdaságokkal, a hegyvidéki területekkel, a rövid ellátási láncokkal, a vidéki övezetekben élő nőkkel, az éghajlatváltozás következményeinek enyhítésével és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással, a biológiai sokféleséggel és bizonyos mezőgazdasági ágazatok szerkezeti átszervezésével kapcsolatban.

Pénzügyi szempontok

A 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretben az uniós költségvetés mintegy 100 milliárd EUR összeget különített el vidékfejlesztésre, további 61 milliárd EUR összeget pedig a tagállamok bocsátottak rendelkezésre ezen intézkedések nemzeti társfinanszírozása formájában. Az EMVA négy legnagyobb kedvezményezettje Franciaország (11,4 milliárd euró), Olaszország (10,4 milliárd euró), Németország (9,4 milliárd euró) és Lengyelország (8,7 milliárd euró). Az EMVA által biztosított források legalább 30%-át a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem, az erdősítés és az erdők életképességének javítása terén eszközölt beruházásokra, agrár-környezetvédelmi és éghajlathoz kapcsolódó intézkedésekre, biogazdálkodásra és Natura 2000 kifizetésekre kell fordítani. Ezen kívül, az EMVA hozzájárulásainak legalább 5%-át a fent említett LEADER megközelítésre kell fordítani. A támogatás összegét és mértékét a rendelet II. melléklete részletezi (pl. a fiatal mezőgazdasági termelők tevékenységének megkezdéséhez nyújtott támogatás összegének felső határa 70 000 EUR, a minőségbiztosítási rendszerekhez nyújtott támogatásé évi 3 000 EUR, az ökológiai gazdálkodáshoz nyújtott támogatásé pedig évi 900 EUR az évelő növények esetében).

Végrehajtás

A Bizottság 2014 decembere és 2015 decembere között jóváhagyta a 28 tagállam által készített mind a 118 vidékfejlesztési programot. Húsz tagállam döntött úgy, hogy mindössze egyetlen nemzeti programot készít, 8 tagállam pedig egynél többet kíván alkalmazni (figyelemmel földrajzi viszonyaira vagy közigazgatási szerkezetére). A második pillér megvalósítása az egyes tagállamokban rendkívül eltérő módon történik, sőt a tagállamokon belül is nagy eltérések vannak. Az elemzés rendelkezésre álló első elemei azt mutatják, hogy a tagállamok gyakran döntenek úgy, hogy a választott intézkedéseket folyamatosan fenntartják. Az „európai kínálatból” így a tagállamok által legszívesebben választott három intézkedés a tárgyieszköz-beruházás (a teljes közkiadások 23%-a), az agrár-környezetvédelmi és éghajlathoz kapcsolódó intézkedések (17%) és a hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek számára teljesített kifizetések (16%). Mivel a II. pillér végrehajtását az adminisztráció bonyolultsága miatt sok bírálat érte, a 2020 utáni KAP egyik célkitűzése az igazgatási rendelkezések egyszerűsítése.

A KAP reformja (2020–2027)

A Bizottság 2017. november 29-én a vidékfejlesztésre vonatkozó Cork 2.0 nyilatkozat alapján kiadta „Az élelmezés és a gazdálkodás jövője” című új közleményét (a második pillér jövőjéről folytatott viták a 2016 szeptemberében Corkban tartott európai konferencián kezdődtek meg). A közlemény a fenntartható fejlődésre, a természeti erőforrások megőrzésére és a nemzedékváltás biztosításának szükségességére helyezi a hangsúlyt. Ez utóbbi tekintetében a Bizottság többek között a fiatal mezőgazdasági termelők szükségleteit kielégítő programok kidolgozására kéri a tagállamokat, valamint javasolja, hogy könnyítsék meg a fiatal mezőgazdasági termelők hozzáférését a mezőgazdasági beruházásokat és a működő tőkét támogató pénzügyi eszközökhöz. A közlemény végezetül új prioritáscsomagot is előír, amelynek középpontjában a vidéki értékláncok állnak olyan területeken, mint például a tiszta energia, a feltörekvő biogazdálkodás, a körforgásos gazdaság és az ökológiai turizmus.

Bár a Bizottság reformjavaslata a második pillér tekintetében nem változtat sem a szerkezeti elemeken, sem a végrehajtás módszerein, mégis több fontos változtatást vezet be: az EMVA a jövőben már nem a kohéziós politika közös keretébe tartozó strukturális alap, a közösségi költségvetésből történő társfinanszírozás aránya csökken és a Leader program szabályozása a kohéziós politika hatálya alá kerül át annak ellenére, hogy a finanszírozása továbbra is a mezőgazdasági költségvetésből történik.

Meg kell jegyezni, hogy az agrár-környezetvédelmi és az éghajlattal kapcsolatos intézkedések kulcsszerepet játszanak majd a KAP-nak az az európai zöld megállapodás, valamint az EU agrár-élelmiszeripari lánccal és környezetvédelemmel kapcsolatos nagyra törő stratégiáinak – „a termelőtől a fogyasztóig” és a biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégia – végrehajtásához való hozzájárulásában.

A II. pillér másik fő kihívása a nagyra törő célok fenntartása lesz csökkentett költségvetés mellett – a többéves pénzügyi keretről szóló, 2020. júliusi megállapodás ugyanis a II. pillér előirányzatait a megelőző időszakhoz képest 19%-kal (2018-ban 77,8 milliárd EUR összegre) csökkentette (3.2.3) – annak ellenére, hogy a NextGenerationEU helyreállítási eszköz 8 milliárd EUR összeggel fogja majd megerősíteni az EMVA költségvetését annak érdekében, hogy segítse a vidéki térségeket az európai zöld megállapodás és a digitális átállási paktum célkitűzéseinek eléréséhez szükséges strukturális változtatások végrehajtásában.

Az Európai Parlament szerepe

A KAP legutóbbi reformját első ízben fogadták el a rendes jogalkotási eljárás (az „együttdöntés”) keretében (3.2.4). Az Európai Parlament maradéktalanul betöltötte társjogalkotói szerepét, különösen annak biztosítása tekintetében, hogy az EMVA által biztosított források legalább 30%-át a környezetet védő és az éghajlatváltozás káros hatásait elhárító fellépés, az erdősítés és az erdők életképességének javítása terén eszközölt beruházásokra, agrár-környezetvédelmi és éghajlathoz kapcsolódó intézkedésekre, biogazdálkodásra és Natura 2000 kifizetésekre kell fordítani, miként azt a fentiekben is ismertettük. A Parlament ahhoz is ragaszkodott, hogy a legkevésbé fejlett régiókban, a legkülső régiókban és a kisebb égei-tengeri szigeteken az EMVA által nyújtott társfinanszírozás mértéke elérje a 85%-ot (a Tanács eredetileg 75%-os társfinanszírozási arányt javasolt). Végezetül, a Parlamentnek köszönhetően a hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek esetében a hektáronkénti kifizetések legmagasabb összege 450 euró/hektár lenne, szemben a Bizottság 300 euró/hektárra vonatkozó, a Tanács is támogatott eredeti javaslatával.

 

François Nègre