Az Unió bővítése

2013. július 1-jén Horvátország az Európai Unió 28. tagállamává vált. Horvátország csatlakozása, amely Románia és Bulgária 2007. január 1-jei csatlakozását követte, a hatodik bővítés volt. Tárgyalások folynak Montenegróval, Szerbiával és Törökországgal. Albánia és az Észak-macedón Köztársaság szintén tagjelölt állam, míg Bosznia-Hercegovina és Koszovó potenciális tagjelölt országok.

Jogalap

  • Az Európai Unióról szóló szerződés 49. cikke (EUSZ) határozza meg, hogy mely államok kérelmezhetik a felvételt.
  • Az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke határozza meg az Unió alapvető értékeit.

Célkitűzések

Az Unió bővítési politikájának célja az európai országok egyesítése egy közös politikai és gazdasági projekt keretében. A bővítés, amely az uniós értékek és szigorú feltételek mentén megy végbe, a politikai, gazdasági és társadalmi reformok, valamint a béke, stabilitás és demokrácia megszilárdítása egyik legsikeresebb eszközének bizonyult szerte a kontinensen. A bővítési politika növeli továbbá az Unió súlyát a nemzetközi színtéren.

Előzmények

A. A csatlakozás feltételei

Bármely európai állam kérheti felvételét az Unióba, amennyiben tiszteletben tartja az Unió közös értékeit, és elkötelezett azok érvényesítése mellett (az EUSZ 49. cikke). Az Európai Tanács által 1993-ban Koppenhágában lefektetett koppenhágai kritériumok alapvető fontosságúak a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országok uniós integrációja szempontjából. A következők tartoznak ide:

  • a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, valamint a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét garantáló intézmények stabilitása;
  • működő piacgazdaság és az a képesség, hogy az adott ország meg tudjon birkózni az Unión belüli versenyviszonyokkal és piaci erőkkel;
  • a tagsággal járó kötelezettségek, többek közt a politikai, gazdasági és monetáris unió célkitűzéseinek vállalására való képesség, valamint az Európai Unió joganyagának központi részét képező közös szabályok, normák és politikák – a közösségi vívmányok – elfogadása.

2006 decemberében az Európai Tanács elfogadta a „konszolidáción, kondicionalitáson és kommunikáción” alapuló „megújított bővítési konszenzust”, valamint megállapította az Unió képességét új tagok integrálására.

B. Az EU integrációs képessége: intézményi rendelkezések

Az egymást követő bővítések lényegi elemét képezték azoknak az intézményi tárgyalásoknak, amelyek a Lisszaboni Szerződés elfogadásához vezettek. Az Uniónak hozzá kellett igazítania intézményeit és döntéshozatali folyamatait az új tagállamok befogadásához, továbbá biztosítania kellett, hogy a bővítés ne a hatékony, elszámoltatható szakpolitikai döntéshozatal kárára történjen. A Lisszaboni Szerződés alapvető változásokat hozott a főbb uniós intézmények összetétele és munkája tekintetében. E változások egy része a fenntartható szabályrendszer iránti igényt tükrözte, amely nem igényel módosítást minden egyes bővítéskor.

C. A folyamat

Az Unióhoz csatlakozni kívánó országnak a kérelmet a Tanácshoz kell benyújtania, amely véleményezést kér a Bizottságtól. A kérelemről az Európai Parlamentet is értesítik. Amennyiben a Bizottság döntése kedvező, az Európai Tanács – egyhangúlag – úgy határozhat, hogy tagjelölti státuszt biztosít a szóban forgó országnak. A Bizottság ajánlását követően a Tanács – ismét egyhangúlag – határoz arról, hogy megkezdjék-e a tárgyalásokat. Az uniós jog egésze (az „uniós vívmányok”) több mint 30 politikai fejezetre oszlik. A tényleges tárgyalások megkezdése előtt a Bizottság átvilágítási jelentést készít minden fejezethez. A bizottsági ajánlás alapján a Tanács egyhangúlag határoz arról, hogy megnyissa-e a soron következő új tárgyalási fejezeteket vagy sem. Amennyiben megfelelőnek ítéli az elért haladást, a Bizottság ajánlatot tehet a fejezet „ideiglenes lezárására”. A Tanács erről szintén egyhangúlag határoz. Amikor a tárgyalások valamennyi fejezet esetében lezárulnak, a feltételeket – beleértve az esetleges védzáradékokat és átmeneti intézkedéseket – beépítik az uniós tagállamok és a csatlakozó állam közötti csatlakozási szerződésbe. A csatlakozási szerződést csak a Parlament beleegyezését és a Tanács egyhangú jóváhagyását követően lehet aláírni. A csatlakozási szerződést ezután minden szerződő állam saját alkotmányos előírásainak megfelelően (a nemzeti parlament vagy népszavazás által) megerősíti.

Múltbeli bővítések

Ország Tagság kezdete Részletek
Bulgária
Franciaország
Németország
Olaszország
Luxemburg
Hollandia
1958 Az 1957-es Római Szerződés eredeti aláírói.
Dánia
Írország
Egyesült Királyság
1973  
Görögország 1981 Görögország csatlakozása megszilárdította a demokráciát az országban.
Portugália
Spanyolország
1986 E bővítés megszilárdította a demokráciát Portugáliában és Spanyolországban.
Ausztria
Finnország
Svédország
1995  
Ciprus
Cseh Köztársaság
Észtország
Magyarország
Lettország
Litvánia
Málta
Lengyelország
Szlovákia
Szlovénia
2004 E bővítést, amelynek célja a kontinens újraegyesítése volt a berlini fal leomlását és a Szovjetunió bukását követően, az Európai Tanács 1997. decemberi ülésén indították el. A tárgyalásokat egységes tárgyalási keret alapján, külön folytatták az egyes országokkal.
Bulgária
Románia
2007 A reformok megvalósításának üteme nem tette lehetővé Bulgária és Románia számára 2004-ben a csatlakozást. A kulcsfontosságú területekre – igazságügyi reform, a korrupció elleni harc, továbbá a szervezett bűnözés elleni küzdelem (ez utóbbi csak Bulgáriára vonatkozik) – irányuló együttműködési és ellenőrzési mechanizmus a csatlakozást követően is folyamatosan figyelemmel kíséri az e téren elért fejlődést. A Bizottság az elért eredményeket az éves jelentésekben értékeli.
Horvátország 2013 Horvátország csatlakozását a 2006. decemberi Európai Tanács által kialakított „megújított bővítési konszenzussal” bevezetett szigorúbb feltételek alapján hajtották végre.

A. Nyugat-Balkán

A Nyugat-Balkánnal ápolt kapcsolatok az 1999-ben indított stabilizációs és társulási folyamat keretébe tartoznak és kétoldalú stabilizációs és társulási megállapodásokon alapulnak.

Horvátország 2013. július 1-jei uniós csatlakozása jelentős ösztönzésül szolgál a régió többi állama számára. A Horvátországgal kapcsolatos tapasztalatokra építve a Bizottság 2011–2012-es „bővítési stratégiájában” további javaslatokkal állt elő tárgyalási megközelítésének további fejlesztése érdekében, többek között nagyobb hangsúlyt helyezve a jogállamiság kérdéseire. Ez azt jelenti, hogy valamennyi jövőbeli tárgyalás korai szakaszában megnyitják az igazságügyi reformról és az alapvető jogokról (23. fejezet), valamint a jog érvényesüléséről, a szabadságról és a biztonságról (24. fejezet) szóló tárgyalási fejezeteket, és e fejezeteket zárják le utoljára.

Ezzel az „új megközelítéssel” összhangban a Montenegróval és Szerbiával folytatott tárgyalások keretében a 23. és 24. fejezet megnyitása kiemelt fontosságot kapott. 2018 februárjában a Bizottság közzétette új nyugat-balkáni stratégiát, amely szerint Montenegró és Szerbia, „élenjáró országokként”, 2025-re csatlakozhatnak az EU-hoz, elismerte ugyanakkor, hogy ez az elképzelés „rendkívül ambiciózus”.

A Nyugat-Balkán másik két tagjelölt országával még nem kezdődtek meg a tárgyalások. A 2005-ben tagjelölt ország státuszát elnyerő Észak-macedón Köztársaság esetében ez elsősorban a Görögországgal a „Macedónia” név használata miatt folytatott vitának tudható be. A vitát sikeresen megoldották a preszpa-tavi megállapodás révén, amely az ország új elnevezéséről – Észak Macedónia – szól, és amely 2019. februárban lépett hatályba. 2009 óta a Bizottság következetesen javasolja az országgal folytatandó tárgyalások megkezdését. Albánia 2014 júniusában kapott tagjelölt státuszt Az ország eredményeinek tükrében a Bizottság 2016-os és 2018-as jelentéseiben azt az ajánlást tette, hogy induljanak el a tárgyalások Albániával. 2018 júniusában a Tanács beleegyezett, hogy amennyiben a szükséges feltételek teljesülnek, 2019 júniusában esetlegesen megnyitja az Észak-Macedóniával és Albániával folytatandó csatlakozási tárgyalásokat.

Bosznia-Hercegovina és Koszovó potenciális tagjelölt országok. Bosznia-Hercegovina esetében a gazdasági kormányzásra különös hangsúlyt helyező, úgynevezett „megújult megközelítés” lehetővé tette az EU-val kötött stabilizációs és társulási megállapodás 2015. június 1-i hatálybalépését. Az ország 2016. február 15-én nyújtotta be tagsági kérelmét. A Bizottság most dolgozza ki véleményét Bosznia-Hercegovina átfogó kérdőívre adott válaszai alapján. 2016. április 1-jén hatályba lépett egy stabilizációs és társulási megállapodás Koszovó és az EU között. Emellett Koszovó párbeszédet folytat Szerbiával, amelynek el kell vezetnie egy jogilag kötelező erejű, átfogó megállapodáshoz a kapcsolatok rendezéséről, ami mind Szerbia, mind Koszovó sikeres uniós integrációjának elengedhetetlen feltétele

B. Törökország

Törökország 1987-ben nyújtotta be tagsági kérelmét, és 1999-ben nyilvánították tagjelölt országgá. A tárgyalásokat 2005 októberében kezdték meg. Nyolc tárgyalási fejezetet blokkoltak, és egyetlen fejezetet sem zárnak le ideiglenesen, míg Törökország nem alkalmazza az ankarai társulási megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvét Ciprussal kapcsolatban. A többi fejezet megnyitását egyes uniós tagállamok ellenezték. A több mint három éves patthelyzetet követően 2013 novemberében új tárgyalási fejezetet nyitottak meg, több mint két évvel később, 2015 decemberében pedig ismét egy újabbat. Törökország és az EU 2016. március 18-án újból megerősítette a közös cselekvési terv végrehajtása melletti elköteleződését az Európába érkező rendezetlen jogállású migrációs áramlat megfékezése, valamint az uniós csatlakozási folyamat újbóli fellendítése érdekében. Ez 2016 júniusában újabb fejezet megnyitását eredményezte. A 2016. júliusi puccskísérletet követően a jogállamiság drámai romlása miatt kijelenthető, hogy Törökország csatlakozásának folyamata gyakorlatilag megrekedt.

C. Izland

Izland 2009 júliusában folyamodott uniós tagságért, a tárgyalások 2010 júniusában kezdődtek meg. Izland stabil demokrácia, és az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagja, így gyors haladást ért el az Unióval folytatott tárgyalások során. A 2013. évi általános választásokat követően azonban új kormány került hatalomra, amely befagyasztotta a csatlakozási tárgyalásokat. A hatóságok 2015 márciusában arra kérték az EU-t, hogy már ne tekintse Izlandot tagjelölt országnak, ugyanakkor nem vonta vissza hivatalosan is tagsági kérelmét. Azóta az egymást követő kormányok is fenntartják ezt a megközelítést.

Az Európai Parlament szerepe

Az EUSZ 49. cikke értelmében a Parlamentnek beleegyezését kell adnia bármilyen új tag Unióba történő felvételéhez. A Parlament jelentős szerepet tölt be a csatlakozás pénzügyi vonatkozását illetően is: költségvetési hatásköreinek köszönhetően a Parlament közvetlen befolyással bír az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA) számára elkülönített forrásokra.

A Parlament Külügyi Bizottsága kinevezi a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokért felelős állandó előadókat. A Parlament a bővítésre vonatkozó álláspontját éves állásfoglalások formájában fejezi ki, reagálva a Bizottság legfrissebb éves országjelentéseire. Végül, de nem utolsósorban, rendszeres kétoldalú kapcsolatokat ápol a tagjelölt és potenciális tagjelölt országok parlamentjeivel küldöttségei révén, amelyek évente átlagosan kétszer találkoznak kollégáikkal.

 

André De Munter