A Nyugat-Balkán  

Az EU Nyugat-Balkánnal kapcsolatos politikájának kidolgozásakor annak elősegítését tartotta szem előtt, hogy a régió országai fokozatosan integrálódjanak az Unióba. 2013. július 1-jén a hét ország közül Horvátország csatlakozott elsőként az Unióhoz, Montenegró, Szerbia, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság és Albánia pedig hivatalos tagjelölt országok. Montenegróval és Szerbiával elkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, és megnyíltak a csatlakozási fejezetek, Bosznia-Hercegovina és Koszovó pedig potenciális tagjelölt.

Jogalap  

  • Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) V. címe: Az EU külpolitikai fellépései.
  • Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 207. cikke: Nemzetközi kereskedelmi megállapodások.
  • Az EUSZ 49. cikke: A csatlakozás iránti kérelem benyújtásának kritériumai és az uniós tagság feltételei.

Célkitűzések  

Az Európai Unió célja a béke, a stabilitás és a gazdasági fejlődés előmozdítása a Nyugat-Balkánon, valamint az uniós integráció kilátásba helyezése a térség számára.

Előzmények  

Az EU 1999-ben indította el az Unió és a régió országai közötti kapcsolatok keretéül szolgáló stabilizációs és társulási folyamatot, valamint az összes kulcsfontosságú nemzetközi szereplőt bevonó tágabb kezdeményezést, a stabilitási paktumot. 2008-ban a stabilitási paktumot a Regionális Együttműködési Tanács váltotta fel. Az Európai Tanács 2003-ban, a Szalonikiben tartott ülésén kijelentette, hogy a stabilizációs és társulási folyamat összes országa potenciális uniós tagjelölt ország. A Bizottság 2018. februári nyugat-balkáni stratégiája, továbbá az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón 2018. május 17-én a bolgár fővárosban tett szófiai nyilatkozat is megerősíti ezt az „európai perspektívát”.

Eszközök  

A. A stabilizációs és társulási folyamat

Az 1999-ben elindított stabilizációs és társulási folyamat stratégiai keretül szolgál a Nyugat-Balkán országainak az Európai Unióhoz történő fokozatos közeledéséhez. Ennek alapját a kétoldalú szerződéses kapcsolatok, a pénzügyi segítségnyújtás, a politikai párbeszéd, a kereskedelmi kapcsolatok és a regionális együttműködés képezi.

A szerződéses kapcsolatok stabilizációs és társulási megállapodásokban öltenek formát. Ezek az érintett országokkal való politikai és gazdasági együttműködést, illetve egy szabadkereskedelmi térség létrehozását biztosítják. A közös demokratikus elveken, az emberi jogokon és a jogállamiságon alapuló stabilizációs és társulási megállapodások révén állandó együttműködési struktúrák jönnek létre. A Stabilizációs és Társulási Tanács miniszteri szinten évente ülésezik, és felügyeli az adott megállapodás alkalmazását és végrehajtását. Munkáját a Stabilizációs és Társulási Bizottság segíti. Végül pedig egy Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottság (SAPC) biztosítja a nyugat-balkáni országok parlamentjei és az Európai Parlament közötti együttműködést.

A Koszovóval kötött stabilizációs és társulási megállapodások 2016. áprilisi hatálybalépése óta valamennyi nyugat-balkáni tagjelölt és potenciális tagjelölt országgal van hatályos stabilizációs és társulási megállapodás. Koszovó esetében a megállapodás egy kizárólag uniós hatáskörbe tartozó megállapodás lesz, amelyet a tagállamoknak nem kell megerősíteniük (öt tagállam nem ismeri el Koszovót független államként). A stabilizációs és társulási megállapodás kereskedelmi és kereskedelemmel kapcsolatos aspektusait ideiglenes megállapodások tartalmazzák: általában nem sokkal az aláírást követően hatályba lépnek, mivel a kereskedelem az Unió „kizárólagos” hatáskörébe tartozik.

B. A csatlakozási folyamat

Az Unióhoz való csatlakozást kérelmező országoknak meg kell felelniük a koppenhágai politikai kritériumoknak (lásd „Az Unió bővítése” című tájékoztatót). Ha egy országot már tagjelöltként elismertek, akkor teljesítenie kell a folyamat különböző szakaszait, és ennek sebessége főként saját előrehaladásától függ.

A tagjelölt országoknak valamennyi uniós jogszabályt – a közösségi vívmányokat – el kell fogadniuk, illetve végre kell hajtaniuk. A Bizottság éves országjelentéseiben ismerteti az eredményeket. Minden fontos határozatot a Tanács egyhangú döntéssel hoz meg a tárgyalások megkezdésétől egészen azok lezárásáig. A csatlakozási szerződést a szerződő államok általi ratifikációt megelőzően az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

A tagjelölt és potenciális tagjelölt országok a szükséges reformok végrehajtására pénzügyi támogatásban részesülnek. Az uniós előcsatlakozási támogatás 2007 óta egy különálló, egységes eszközön, az ún. előcsatlakozási támogatási eszközön (IPA) keresztül valósul meg.

A legtöbb tagjelölt és potenciális tagjelölt ország is részt vehet uniós programokban.

C. Regionális együttműködés

Az európai integráció és a regionális együttműködés szorosan összefonódik. A stabilizációs és társulási folyamat egyik kulcsfontosságú célkitűzése a régió országainak arra való ösztönzése, hogy a szakpolitikai területek széles skáláján együttműködjenek, többek között a háborús bűnösök bíróság elé állítása, a határkérdések rendezése, a menekültügy és a szervezett bűnözés elleni fellépés területén. Az IPA-n belül külön keretösszeget határoztak meg a regionális együttműködésre és a határokon átnyúló programokra.

A Regionális Együttműködési Tanács (RCC) a délkelet-európai együttműködési folyamat (SEECP) égisze alatt működik. Az RCC célja a nem uniós tagok európai és euro-atlanti törekvéseinek támogatása, illetve a gazdasági és társadalmi fejlődés, az energia és az infrastruktúra, a bel- és igazságügy, a biztonsági együttműködés, a humántőke építése és a parlamenti kapcsolatok terén történő együttműködés fejlesztése. Az Unió és számos tagállama támogatja és részt vesz az RCC munkájában.

Egy másik fontos regionális kezdeményezés a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA). Emellett a Nyugat-Balkán országai is részt vesznek számos regionális keretben.

D. Vízummentes utazás

Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró és Szerbia állampolgárai 2009 decemberétől, míg Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárai 2010 novemberétől utazhatnak vízummentesen a schengeni térségbe. A vízumliberalizációról 2012 januárjában kezdődött párbeszéd Koszovóval. A Bizottság a Koszovó által e téren elért eredményekről szóló, 2016. májusi negyedik jelentésében megállapította, hogy két követelmény kivételével, amelyek egyike a Montenegróval kötendő határmegállapodás, Koszovó minden más követelményt teljesített. A határmegállapodást 2018 márciusában ratifikálták, így egy feltétel van még hátra, nevezetesen a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcra vonatkozó, bizonyítható eredmények.

A jelenlegi helyzet  

A. Albánia

Albánia 2009. április 28-án, pár nappal az EU–Albánia stabilizációs és társulási megállapodás hatálybalépését követően csatlakozási kérelmet nyújtott be. A Bizottság megfelelő előrehaladást regisztrált 2012-ben, és javasolta, hogy Albánia számára adják meg a tagjelölt státuszt, amennyiben az ország elfogadja a még függőben lévő reformokat. E feltételt a 2013. júniusi – a nemzetközi megfigyelők által pozitívan véleményezett – parlamenti választások előtt jórészt teljesítették. 2013 októberében a Bizottság egyhangúan javasolta, hogy Albánia számára adják meg az uniós tagjelölti státuszt, amelyet 2014 júniusában megkapott. Az ország eredményeinek tükrében a Bizottság 2016-os és 2018-as jelentéseiben azt az ajánlást tette, hogy induljanak el a csatlakozási tárgyalások Albániával.

B. Bosznia-Hercegovina

Bosznia és Hercegovina potenciális tagjelölt ország. 2008 júniusában megállapodtak és aláírtak egy stabilizációs és társulási megállapodást, ám hatálybalépését elnapolták, legfőképp amiatt, mert az ország nem hajtotta végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik elvi ítéletét. Az országgal kapcsolatos új uniós megközelítésnek köszönhetően, amely nagyobb hangsúlyt helyez a gazdasági kormányzásra, 2015. június 1-jén hatályba lépett a hosszú ideje várt stabilizációs és társulási megállapodás. 2016. február 15-én Bosznia-Hercegovina benyújtotta uniós tagságra vonatkozó kérelmét, és a Tanács 2016. szeptember 20-án felkérte a Bizottságot, hogy egy átfogó kérdőívre adott válaszok alapján véleményezze a kérelmet, és 2016. december 9-én a Bizottság benyújtotta a kérdőívet a hatóságoknak. A Bizottság 2018. február 28-án kapta kézhez a kitöltött kérdőívet, és jelenleg készíti véleményét. Az Unió továbbá támogatást biztosít az 1995-ös daytoni békeszerződés végrehajtásához, különösen az ALTHEA-művelet révén.

C. Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság

Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság 2004 márciusában nyújtotta be uniós tagságra vonatkozó kérelmét, és 2005 decemberében pedig megszerezte a tagjelölti státuszt. 2009 óta a Bizottság a Parlament támogatásával következetesen ajánlja a tárgyalások elindítását. 2018. június 12-én a megújított és rendkívül intenzív tárgyalásokat követően bejelentették, hogy megszületett a megállapodás arról, hogy az ország új neve Észak-Macedónia Köztársaság legyen.

D. Koszovó

Bosznia-Hercegovinához hasonlóan Koszovó is potenciális tagjelölt ország. Az Unió Koszovó függetlenségének 2008 februárjában történt egyoldalú kinyilvánítását követően kijelentette, hogy Koszovó egyértelműen „európai távlatokkal” rendelkezik. Öt ország (Ciprus, Görögország, Románia, Spanyolország és Szlovákia) kivételével az összes tagállam elismerte Koszovó függetlenségét. A régióban Szerbia és Bosznia-Hercegovina nem ismerte el Koszovót. Az EU kinevezte koszovói különleges képviselőjét, aki egyben uniós kirendeltségvezető is, és létrehozta az európai uniós jogállamiság-missziót (EULEX), amelyet jelenleg fokozatosan megszüntetnek. 2012 júniusában vízumliberalizációs menetrendet fogadtak el. A Bizottság a Koszovó által e téren elért eredményekről szóló, 2016. májusi negyedik jelentésében megállapította, hogy két követelmény kivételével, amelyek egyike a Montenegróval kötendő határmegállapodás, Koszovó minden más követelményt teljesített. A határmegállapodást 2018-ban ratifikálták, így egy feltétel van még hátra, nevezetesen a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcra vonatkozó, bizonyítható eredmények felmutatása. Miután 2013 áprilisában Belgrád és Pristina mérföldkőnek számító megállapodást (az úgynevezett „brüsszeli megállapodás”) írt alá a kapcsolatok rendezéséről, az Európai Tanács 2013 júniusában a stabilizációs és társulási megállapodásról szóló, Koszovóval folytatandó tárgyalások megkezdéséről döntött. A megállapodást 2015. október 27-én írták alá, és 2016. április 1-jén lépett hatályba, miután a koszovói nemzetgyűlés és az Európai Parlament ratifikálta (egyetértés). Koszovó jövendőbeli uniós integrációja – Szerbia integrációjához hasonlóan – szorosan kapcsolódik az Unió közreműködésével Koszovó és Szerbia között zajló magas szintű párbeszéd végrehajtásához, aminek el kell vezetnie egy jogilag kötelező erejű, átfogó megállapodáshoz a kapcsolatok rendezéséről.

E. Montenegró

Montenegró 2008. decemberben, több mint két évvel (az összes uniós tagállam által elismert) függetlenségének kikiáltását követően nyújtott be csatlakozási kérelmet. Montenegró 2010 decemberében kapta meg a tagjelölti státuszt, és 2012 júniusában megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Összhangban a csatlakozási folyamat „új uniós megközelítésével” a tárgyalások korai szakaszában, 2013 decemberében megnyitották a jogállamisággal kapcsolatos, döntő jelentőségű fejezeteket, azaz az igazságügyi reformról és az alapvető jogokról szóló, 23. fejezetet és a jog érvényesüléséről, a szabadságról és a biztonságról szóló, 24. fejezetet. Montenegróval 2017 végére az összesen 35 fejezetből 30-at nyitottak meg. 2018 februárjában a Bizottság közzétette új nyugat-balkáni stratégiát, amely szerint Montenegró (és Szerbia) 2025-re csatlakozhatnak az EU-hoz.

F. Szerbia

Szerbia 2009 decemberében nyújtotta be európai uniós tagság iránti kérelmét. 2012 márciusában azt követően kapta meg a tagjelölt státuszt, hogy Belgrád és Pristina között megszületett a Koszovó regionális képviseletéről szóló megállapodás. 2013 júniusában az Európai Tanács jóváhagyta a Szerbiával való csatlakozási tárgyalások elindítására vonatkozó bizottsági ajánlást, elismerve Szerbia eredményeit a Koszovóval fenntartott kapcsolatok normalizálása terén, különösen az Unió közvetítésével Belgrád és Pristina között zajló párbeszéd révén. Az EU és Szerbia közötti stabilizációs és társulási megállapodás 2013 szeptemberében lépett életbe, és Szerbiával a csatlakozási tárgyalások hivatalosan 2014. január 21-én kezdődtek el. 2015 decemberében két fejezet megnyitására került sor, ebből az egyik a Koszovóval fennálló kapcsolatok normalizálására vonatkozik. A jogállamiságról szóló, kulcsfontosságú 23. és 24. fejezetet július 18-án nyitották meg. 2017 végére összesen 12 fejezetet nyitottak meg. 2018 februárjában a Bizottság közzétette új nyugat-balkáni stratégiát, amely szerint Szerbia (és Montenegró) 2025-re csatlakozhatnak az EU-hoz. Szerbia jövendőbeli uniós integrációja – Koszovó integrációjához hasonlóan – szorosan kapcsolódik az Unió közreműködésével Szerbia és Koszovó között zajló magas szintű párbeszéd eredményeihez és végrehajtásához.

Az Európai Parlament szerepe  

Az Európai Parlament teljes körűen részt vesz a stabilizációs és társulási folyamatban, és beleegyezése az összes stabilizációs és társulási megállapodás megkötéséhez szükséges (az EUMSZ 218. cikkének (6) bekezdése). A Parlament beleegyezése szükséges továbbá az Unióhoz történő bármely új csatlakozás esetében is (az EUSZ 49. cikke). A Parlamentnek költségvetési hatásköre révén közvetlen befolyása van az előcsatlakozási támogatási eszközre előirányzott pénzösszegekre. A Parlament Külügyi Bizottsága kinevezi a tagjelölt és potenciális tagjelölt országokért felelős állandó előadókat. A Parlament a bővítésre vonatkozó álláspontját éves állásfoglalások formájában fejezi ki, reagálva a Bizottság legfrissebb éves országjelentéseire. Végül, de nem utolsósorban, a Parlament rendszeres kétoldalú kapcsolatokat ápol a nyugat-balkáni országok parlamentjeivel küldöttségei révén, amelyek évente egyszer vagy kétszer találkoznak kollégáikkal, hogy megvitassák a stabilizációs és társulási folyamat és az uniós csatlakozási folyamat szempontjából lényeges kérdéseket.

 

André De Munter