|
Európa építésének fél évszázada során az Unió intézményei és politikái szövevényes labirintussá váltak, amelyben az állampolgárok többsége nem ismeri ki magát. A 207 tagot számláló "Konvent" 2002. februárja és 2003. júliusa között nekilátott, hogy egyszerűsítse és átláthatóbbá tegye ezt az intézményi keretet, szem előtt tartva a legfontosabb szempontot, hogy a közel harminc tagállammal rendelkező Unió továbbra is hatékony és működőképes maradjon. Végül megszületett az Alkotmányos szerződés tervezete, az Unió új alapító okirata, melynek létrejöttében az Európai Parlamentnek is jelentős szerepe volt.
"Európa lépésről lépésre, szerződésről szerződésre haladt. (...) A döntésmechanizmus bonyolulttá, következésképp a közvélemény számára áttekinthetetlenné vált. A Maastricht óta kötött szerződések aláírását hosszas viták előzték meg, és nem feleltek meg az előzetes célkitűzéseknek. (...) A problémák már Európa jelenlegi földrajzi határai között is jelentkeznek. A kibővített Európában csak súlyosbodik majd a helyzet. Európa és a világ érdekében orvosolnunk kell a problémákat". Ezt a célt tűzte az Európa jövőjéről szóló konvent elé Valéry Giscard d'Estaing elnök a Konvent 2002. február 28-án tartott alakulóülésén.
A laekeni megbízatás
Egy évvel Nizza után (lásd előző jegyzetünket) az állam- és kormányfők 2001. decemberében Laekenben tartottak csúcstalálkozót, hogy megfogalmazzák az Európa jövőjéről szóló Konvent megbízatását. "Az európai állampolgárok sokszor olyan elvárásokat fogalmaznak meg az Európai Unióval szemben, amelyeknek az nem mindig tud megfelelni. Ugyanakkor néha az a benyomásuk, hogy az Unió túl sokat tesz azokon a területeken, amelyeken nélkülözhető lenne a közbenjárása" - vélték a csúcstalálkozó résztvevői. A Konvent egyik feladata tehát az Unió és a tagállamok hatásköreinek, valamint a közös hatáskörök pontosabb meghatározása volt. Mindezt a "szubszidiaritás" elvének megfelelve, amely megköveteli, hogy a döntéseket a célkitűzéseknek megfelelő és a leghatékonyabb - európai, állami vagy regionális - szinten kell meghozni.
A világosabbá tétel jegyében a Konventet felkérték az Unió jogi eszközeinek egyszerűsítésére is. Az európai jogszabálynak megfelelő irányelvtől a véleményig vagy az ajánlásig mintegy húsz törvényi vagy rendeleti eszköz létezik, amelyeket csak a beavatottak értenek. A Konvent megbízatásai közé tartozott az Unió átláthatóbbá, demokratikusabbá és hatékonyabbá tétele, aminek egyik elsődleges összetevője a döntési folyamatok egyszerűsítése és a nemzeti parlamentek fokozott bevonása az európai ügyekbe.
Egységes, érthető és tömör szöveg
Az Unió még soha nem tűzött maga elé ilyen méretű, belső reformra irányuló feladatot. Hogyan teljesítheti azt? Az Európai Parlament egy ekkora horderejű feladathoz nem tartotta megfelelőnek a kormányközi konferenciák, vagyis a zárt ajtók mögött tartott diplomáciai tárgyalások módszerét. A képviselők "Konvent" összehívását javasolták, a 2000-ben ülésező, az Alapvető Jogok Chartáját sikerrel megfogalmazó konvent mintájára. Az Európai Parlament már 2000 októberében, a Nizzai Szerződés kudarca előtt a szerződések "alkotmányosítását", "egységes keretbe foglalt, érthető és tömör szöveg" kidolgozását javasolta. 2001. novemberében, néhány nappal a laekeni csúcstalálkozó előtt elfogadott jelentésükben a képviselők olyan Konvent létrehozását vetették fel, "amelynek összetétele tükrözi Európa politikai pluralizmusát", és amely "nélkülözhetetlen újítás az Unió demokratikus reformjának sikeréhez".
Az állam- és kormányfők osztották ezt a véleményt, mert tisztában voltak vele, hogy egy ilyen alapvető reformtervezetet nyilvános vitának kell megelőznie, az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek választott képviselőinek részvételével. És a Laekeni Nyilatkozat - első ízben - megkockáztatta az "Alkotmány" szó használatát.
Az "Európa jövőjéről szóló Konvent" 2002. február 28-án tartotta alakuló ülését. A résztvevők: a 15 tagállam és a 13 csatlakozó ország egy-egy képviselője, tagállamonként és csatlakozó országonként két-két nemzeti parlamenti képviselő (56), az Európai Bizottság két képviselője, valamint az Európai Parlament 16 képviselője. Rajtuk kívül jelen volt ugyanennyi póttag, akik ugyancsak aktívan részt vettek a plenáris üléseken és az új szöveg kidolgozásában. A Konvent 204 tagja Valéry Giscard d'Estaing elnök és két alelnök - egykori kormányfő -, az olasz Giuliano Amato és a belga Jean-Luc Dehaene irányítása alatt dolgozott. A felsorolt 207 Konvent-tagot kiegészítette a Régiók Bizottsága, a Gazdasági és Szociális Bizottság, a társadalmi partnerek és az Európai Ombudsman 13 megfigyelője. Állampolgári fórumot hoztak létre a civil társadalom vitába való bevonása érdekében: ez utóbbinak és a fiataloknak külön plenáris ülést szenteltek.
2002. márciusa és 2003. júliusa között 25 plenáris ülést és két kiegészítő ülést tartottak, amelyen több száz írásos beadványt, valamint a különböző témákkal (külpolitika, védelem, társadalom) foglalkozó 11 munkacsoport és 3 "vitakör" munkáját vitatták meg. Az Unió még soha nem gyűlt össze ilyen horderejű közös gondolkodásra, európai és nemzeti parlamenti képviselők, a tagállamok és a tagjelölt országok képviselői, politikai személyiségek és a civil társadalom képviselői részvételével.
A vendéglátó Európai Parlament kulcsszerepben
A plenáris üléseket az Európai Parlament brüsszeli épületében tartották, amely rendelkezik az ilyen horderejű eseményekhez szükséges infrastruktúrával és tolmácskapacitással. A Parlament azonban nem csak szállást és étkezést biztosított. Számos megfigyelő véleménye szerint kulcsszerepet játszott abban, hogy végül a konszenzus létrejöhetett.
Az EP küldöttségét Íñigo Méndez De Vigo (EPP-ED, E) vezette, aki az alapvető jogokkal kapcsolatos első konventben is ezt a tisztséget viselte. Klaus Hänsch (PES, D), az EP egykori elnöke és Andrew Duff (ELDR, UK) töltötte be az alelnöki tisztséget. A hasonló ügyekhez és eljárásokhoz szokott európai képviselők meghatározó javaslatokat tettek, amelyeket a Konvent plenáris üléseit előkészítő Elnökségben Méndez De Vigo és Hänsch képviselt.
Méndez De Vigo - illetve helyettese, Elmar Brok (EPP-ED, D) - és Hänsch a Konventet követő kormányközi konferencia miniszteri találkozóin is képviselték az EP-t. Az EP elnöke, Pat Cox az állam- és kormányfői szinten folyó vitákon vett részt.
A rendszeres előkészítő összejöveteleken kívül az EP küldöttsége a Közgyűlés egészére és annak alkotmányos megbízatására is támaszkodhatott: a Közgyűlésnek a Konvent munkájával közvetlenül összefüggő jelentései ugyanis nélkülözhetetlen segítséget jelentettek. A jelentések az EU és a tagállamok hatáskörének meghatározását, az EU intézkedéseinek jellegét és normáinak fontossági sorrendjét, az EU Alapvető Jogok Chartájának hatását és jövőbeli státuszát, valamint a regionális és helyi kormányzatok európai szinten játszott szerepét érintették. Az EP jelentései már a Konventet megelőzően is szem előtt tartották a későbbi vitákat; többek között a Tanács reformjával és az EU jogi személyével foglalkoztak.
A Konvent során egyes kormányküldöttek bizonyos témákkal kapcsolatban ugyanúgy éltek a tartózkodás lehetőségével, mint ahogyan azt klasszikus kormányközi konferenciákon tették volna. A nemzeti parlamentek és az Európai Parlament képviselői között kialakult kapcsolat azonban alapvető szerepet játszott a konszenzus kialakulásában; szükség volt ugyan kölcsönös engedményekre, a célkitűzések azonban egységesen magasra törtek.
|
