skip to content

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartósi Irodájának cookie (süti) szabályzata

Weboldalunkon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A cookie-kat nem használjuk személyes adatok gyűjtésére, kizárólag statisztikai okokból a Google Analyticsen keresztül.

Folytatás
 
 
 
2016-12-13

Átvették a Szaharov-díjat az Iszlám Állam áldozatait segítő jazidi aktivisták

Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár, az Iszlám Állam (IS/Daesh) szexuális rabszolgatartásának túlélői átvették a Szaharov-díjat december 13-án Strasbourgban.

 A két jazidi aktivistát azért tüntette ki emberi jogi díjával a Parlament, mert az Iszlám Állam áldozatainak megsegítésén dolgoznak és harcolnak az iraki jazidik jogaiért. „Az IS/Daesh több mint 3500 gyermeket és nőt ejtett túszul és tart fogva rabszolgaként. Ezek az emberek naponta ezerszer meghalnak” - mondta Lámia Adzsi Bassár a díjátadón.

Lámia Adzsi Bassár: Azok hangja leszek, akik nem tudnak szólni


„Négyszer adott el a Daesh” - mondta a díjátadón Lámia Adzsi Bassár, aki az EP-képviselőknek beszélt a megpróbáltatásairól, amelyeket a Daesh fogságában élt át.

Lámia Adzsi Bassár elmondta, hogyan sérült meg, amikor megszökött a dzsihádista szervezet karmaiból és menekülés közben felrobbant mellette egy akna. A balesetben gyermekkori barátja és egy másik fiatal lány életét veszítette: „Az egyik barátommal és egy kilenc éves lánnyal el tudtunk menekülni, de mielőtt védett helyre értünk volna, a barátom, Kathrin véletlenül egy taposóaknára lépett, ami felrobbant, és az utolsó, amit hallottam a halálsikolyuk volt. Ez volt a leborzasztóbb dolog, amit életemben hallottam”.

„Hiszem, hogy az áldozatok szószólója lehetek. A Szaharov-díj óriási erőt ad nekem, ezért döntöttem úgy, hogy azok hangja leszek, akik nem tudnak szólni” - mondta beszédében, és hangsúlyozta, hogy „az IS/Daesh több mint 3500 gyermeket és nőt ejtett túszul és tart fogva rabszolgaként. Ezek az emberek naponta ezerszer meghalnak”.

Nemzetközi védelmet kérnek a jazidi közösségnek

„A Daesh katonái és más szélsőségesek (2014) augusztus 3-án bevonultak a falunkba, hogy eltöröljék a jazidikat a föld színéről. Választanunk kellett: meghalunk, vagy áttérünk az iszlámra. Nem kérdés, hogy a Daesh tömeges népirtást hajtott végre. Ez a népirtás azonban nemcsak a gyilkolásról szólt, hanem a célja volt az is, hogy a nőket rabszolgává tegye és a gyerekeket is elvigye” - beszélt az EP-képviselőknek Nádia Murád arról a napról, amikor az IS a családja nagy részét megölte, őt pedig elvitte szexuális rabszolgának. „Mára a közösség szétmorzsolódott a népirtás súlya alatt” - mondta az aktivista, aki nemzetközi védelmet kért a jazidi közösség számára.

„Az Irakban élő félmillió jazidi a közösség utolsó képviselői a Közel-Keleten” - mondta Nádia Murád, aki Lámia Adzsi Bassárral együtt védelmi zónák létrehozását kérte a jazidi és más kisebbségek számára Irakban. Az aktivisták szerint ha ez nem lehetséges, akkor Európa befogadhatná a jazidi közösséget: „Úgy tekintünk Európára, mint az emberiesség szimbólumára, és erre rá is szolgál. Európa továbbra is példa kell, hogy maradjon az egész világ számára, és példaként kell szolgáljon a különböző népek és kultúrák együttélésére is” - mondta Nádia Murád.

Harc azokért, akik otthon maradtak

„Elmondhatatlan rémtettektől szenvedtek és túlélték a fogságot, elmenekültek és száműzetésben élnek. Felülemelkedtek a félelmeiken és fájdalmaikon és végül menedékre találtak itt Európában. Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár azokért küzdenek, akik otthon maradtak. A büntetlenség ellen, az igazságért harcolnak” - mondta a díjátadón Martin Schulz, a Parlament elnöke.

Martin Schulz arra kérte a nemzetközi törvényszéket, hogy vizsgálja ki az Iszlám Állam által elkövetett bűncselekményeket és hangsúlyozta, hogy Európának kötelessége, hogy segítse az üldözötteket. „Mi, akik demokratikus közösségben és a világ gazdagabb részén, jólétben élünk, néha visszautasítjuk, hogy védelmet adjunk ezeknek az embereknek. Ez szégyen és elfogadhatatlan” - mondta az EP elnöke.

Martin Schulz a 2016-os Szaharov-díj két további döntősét, Can Dündar bebörtönzött török újságírót, a Cumhuriyet napilap volt főszerkesztőjét, és Musztafa Dzsemiljev volt ukrán parlamenti képviselőt, a krími tatárok Medzsliszének (a tatár parlament) volt elnökét is köszöntötte a díjátadón. Az EP elnöke a tavalyi díjazott Raif Badawi bebörtönzött szaúdi bloggerről is beszélt és az azonnali szabadon engedését kérte a szaúdi hatóságoktól.

A Parlament elnöke bemutatta Lámia Adzsi Bassár öccsét is, aki 18 hónapot töltött egy menekülttáborban és tegnap találkozott először nővérével.

A jazidik jogaikért küzdő Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár

Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár az észak-iraki Kocsó faluból származnak, ahol 2014 nyarán mészárlást hajtott végre az Iszlám Állam, a nőket és gyermekeket elhurcolták és szexuális munkára kényszerítették. Nádia Murád 2014 novemberében, Lámia Adzsi Bassár pedig 2016 áprilisában szabadult ki a dzsihádista szervezet fogságából. Mindketten Németországban élnek, és az Iszlám Állam áldozatai, valamint a jazidi közösség megsegítéséért dolgoznak.

Szaharov-díj

A gondolatszabadságért adományozott Szaharov-díjat az Európai Parlament ítéli oda minden évben. A díjat 1988-ban alapították, és azokat a személyeket vagy csoportokat tüntetik ki vele, akik, vagy amelyek az emberi és alapvető jogok védelme érdekében munkálkodnak. A díjhoz 50 ezer euró jutalom is jár.

Tavaly Raif Badawi bebörtönzött szaúd-arábiai emberi jogi aktivista kapta a Szaharov-díjat, akit azért tüntetett ki a Parlament, mert a gondolat- és véleményszabadságért küzdött Szaúd-Arábiában.

A december 13-i díjátadót felvételről meg lehet nézni honlapunkon, a közösségi oldalainkon pedig a #Szaharov és a #SakharovPrize hashtagre kattintva lehet követni híreinket. A Szaharov-díjról szóló cikkeinket Szaharov 2016 kiemelt témánkban gyűjtöttük össze.

Videó: A 2016. évi Szaharov-díj - két jazidi nő mondja el történetét

Összeállítás: Szaharov-díj 2016

Audiovizuális anyagok

A Szaharov-díj weboldala

További információ

DAMOKOS Bence
Európai Parlament
Tájékoztatási Irodája Magyarországon
Sajtóattasé
Telefon: +36 1 411 3552
Mobil: +36 30 603 0575
E-mail: bence.damokos@europarl.europa.eu

LINDER Bálint
Sajtóreferens
(+32) 2 28 32584 (BXL)
(+33) 3 881 73839 (STR)
sajto-hu@europarl.europa.eu
@Europarl_HU

Ön azért kapta meg ezt az üzenetet, mert kérésére felvettük a levelezőlistánkra. Ha a továbbiakban nem szeretne ilyen üzenetet kapni, kérjük, küldjön egy üzenetet az epbudapest@ep.europa.eu e-mail címre!
A feliratkozáshoz kérjük, küldjön egy üzenetet az epbudapest@ep.europa.eu e-mail címre!
Adatait csak az üzenetek elküldéséhez használjuk, és nem adjuk ki harmadik félnek.