skip to content

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartósi Irodájának cookie (süti) szabályzata

Weboldalunkon cookie-kat használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A cookie-kat nem használjuk személyes adatok gyűjtésére, kizárólag statisztikai okokból a Google Analyticsen keresztül.

Folytatás
 
 
 
2018-05-07

Európa-nap sajtómeghívó

Szeretettel várjuk május 13-án a Szabadság térre, az Európa-napi családi fesztiválra! A rendezvényt idén is a több ezer résztvevővel elrajtoló futóverseny nyitja meg, amelynek 14 kilométeres távja Magyarország uniós csatlakozásának 14. évfordulóját szimbolizálja. Az Európa-napi fesztiválon idén többek között fellép a Budapest Bár, a Pál Utcai Fiúk együttes és Szalonna és Bandája is. A gyerekkel kilátogató családokat Bíró Eszter „Állati zenés ABC” gyermekkoncertje, Bolba Éva és a JAZZterlánc,valamint az Ákom-Bákom Bábcsoport és a Mintapinty zenekar produkciói várják majd. Az Európa-napon veszi kezdetét az EU&ME kampány is, amelynek célja az, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az Európai Unió közös vívmányaira és előnyeire.

A futóversenyen hazánk hírességei közül részt vesz: Kovács Katalin többszörös világ-, Európa-, és olimpia bajnok kajakozó, Michl Juli színész, Molnár Andi műsorvezető, Tatár Csilla műsorvezető és Gömöri András Máté színművész. Az eseményre kilátogat Fenyvesi Zoltán, alias wheelchairguy is.

A futás rajtja: 2018. május 13. vasárnap, 10:00

Helyszín: Budapest, Szabadság tér

A rendezvényt megnyitja és köszöntőt mond:

Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke

dr. Molnár Balázs Péter, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára

A nap folyamán (15.00 órától) az Európa Pont sátornál lehet találkozni Ujhelyi István európai parlamenti képviselővel is. Az ünnepélyes megnyitót követően kerül sor a futás eredményhirdetésére.

A megnyitó időpontja: 2018. május 13. vasárnap, 12:00

Helyszín: Budapest, Szabadság tér, nagyszínpad

Az Európa-napi rendezvényt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája szervezi együttműködésben a Miniszterelnökséggel és a Fővárossal. A programok ingyenesek.

Az eseményen interjúkészítési lehetőséget biztosítunk a megnyitón felszólalókkal és a résztvevő hírességekkel is. Részvételi és interjúkészítési szándékát kérem lehetőség szerint 2018. május 10. csütörtök 15.00 óráig jelezze.

SZONTAGH Andrásné Annamária
Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája
Sajtóattasé
Telefon: +36 1 411 3552
Mobil: +36 30 603 0575
E-mail: andrasne.szontagh@europarl.europa.eu

BUBENHEIMER Felix
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Sajtófőnök
Tel: +36 1 209 9775
E-mail: felix.bubenheimer@ec.europa.eu

Ön azért kapta meg ezt az üzenetet, mert kérésére felvettük a levelezőlistánkra. Ha a továbbiakban nem szeretne ilyen üzenetet kapni, kérjük, küldjön egy üzenetet az epbudapest@ep.europa.eu e-mail címre!
A feliratkozáshoz kérjük, küldjön egy üzenetet az epbudapest@ep.europa.eu e-mail címre!
Adatait csak az üzenetek elküldéséhez használjuk, és nem adjuk ki harmadik félnek.