skip to content

 
 
 

Egyéb

Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj díjátadó 2015
Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közös díjáért 16 és 30 év közötti fiatalok projektjei szállhatnak versenybe.
Plakát - Túl az első X-en
A „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!" egy középiskolásoknak szóló vetélkedő, amelynek célja, hogy a fiatalok megértsék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, kiemelten a választások jelentőségét, és így – jövőbeni elsőválasztóként – tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.
Diákok az Országházban
A „Van beleszólásod” elnevezésű Parlamenti Ifjúsági Nap célja, hogy a fiatalok megismerhessék a demokrácia alapintézményét és a törvényhozás helyszínét, az Országházat, megtanuljanak beleszólni a róluk szóló döntésekbe, a jövőben pedig aktívan részt vegyenek az őket érintő közösségi ügyek megoldásában.
Strasbourg 2016
2016. május 20-21-én tartották az Európai ifjúsági rendezvényt (EYE), amelyen többezer fiatal vitatta meg az EU előtt álló kihívásokat és kereste a választ a korosztályát érintő fő problémákra, mint például a munkanélküliség, a háború, vagy a fenntarthatóság. A strasbourgi eseményen az EU, az üzleti szektor és a civil szféra vezetői várták workshopokra és vitákra a fiatalokat. Az EYE után ötleteiket egy jelentésben foglalják össze, amelyet eljuttatnak az EP-képviselőkhöz.