skip to content

 
 
 

Sajtóközlemények

2018

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdán az EU jövőjéről vitázott a képviselőkkel és az Európai Bizottság alelnökével, Valdis Dombrovskis-szal.
Szerda reggel Mateusz Morawiecki nyolcadik uniós vezetőként vitázik Európa jövőjéről a képviselőkkel Jean-Claude Juncker bizottsági elnök jelenlétében.
A legtöbb képviselő nem találta elégségesnek a legutóbbi európai csúcstalálkozón született eredményeket. Leginkább a menedékkérelmi rendszer reformja és a gazdasági és monetáris unió terén hiányolták az előrelépést.
A képviselők kedden 15 órától értékelik az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójának migrációval és menekültpolitikával kapcsolatos döntéseit. A vitán Donald Tusk, a Tanács, és Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke is részt vesz.
Magyarországon fennáll az EU-s értékek megsértésének egyértelmű kockázata, és a Tanácsnak be kell avatkoznia, hogy megelőzze az alapértékek tényleges megsértését, döntött az állampolgári jogok bizottsága hétfőn.
Az Európai Parlament továbbra is az az uniós intézmény, melyben a legtöbben bíznak, derült ki az Európai Bizottság által ma közzétett adatokból.
Az újfajta, hibrid (azaz államok vagy egyéb szereplők nyílt katonai akciók nélkül folytatott befolyásolási műveletei jelentette) fenyegetettség miatt elengedhetetlen, hogy megerősítsük az EU kibervédelmét, fogalmaztak a képviselők szerdán. Ehhez egy gyorsreagálású csoport felállítására és szorosabb NATO-együttműködésre van szükség.
Az Európai Parlament létszáma 751-ről 705-re csökken azt követően, hogy az Egyesült Királyság kiválik az Unióból. A fennmaradó helyek egy része a jövőben csatlakozóké lesz.
Szerdán 15 órától vitázik a Parlament a lengyelországi igazságügyi reformról az Európai Bizottság alelnökével, Frans Timmermans-szal.
Szerda reggel 10 órától Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke személyében a hetedik európai állam-vagy kormányfő folytat eszmecserét az EU jövőjéről a képviselőkkel.

2017

2020-ig meghosszabbítják, és pluszforrásokkal egészítik ki az európai gazdasági talpra állásban kitüntetett szerepet játszó beruházási alapot (EFSI).
Az agrárpolitika egyszerűsítését és a gazdálkodók szupermarketekkel szembeni alkupozíciójának erősödését szolgáló intézkedéseket szavazott meg kedden az EP.

Sajtómeghívó

2017-12-08

Meghívó Szaharov-díj rendezvényre, melynek díszvendége LÁMIA ADZSI BASSÁR emberi jogi aktivista
Az EP-képviselők szerint az EU-nak jóval többet kell tennie, hogy javuljon a fogyatékkal élők szociális és gazdasági helyzete.
Az EP nyomására a jövő évi büdzséből több pénz jut a fiatalok és kisvállalkozások támogatására, kutatás-fejlesztésre és az Erasmus programra is.
Mairead McGuinness alelnök az ülés kezdetén bejelentette, hogy Antonio Tajani tiltakozó levelet küldött Lengyelországba, amelyben elítélte a lengyel EP képviselők eljátszott felakasztását.
Európa jövője és az Erasmus program témájában rendezett fórumot az Európai Parlament magyarországi és szlovákiai Tájékoztatási Irodája Kassán. A november 20-i eseménynek a kassai Műszaki Egyetem adott otthont. A résztvevő szlovák és magyar diákok Monika Smolková (S&D) és Schöpflin György (EPP) európai parlamenti képviselőknek tehették fel kérdéseiket.
Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini szabályok reformjáról szóló tárgyalásokra.

2016

Sajtómeghívó

2016-12-19

Tourism on the Spot - év végi beszámoló az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottságának alelnökétől
Az uniós tagállamok „tartózkodjanak attól, hogy politikai célból félelmet és gyűlöletet keltenek az állampolgáraikban a migránsok és menekültek ellen” - kérik az EP-képviselők abban az emberi jogok helyzetéről szóló állásfoglalásban, amelyet kedden fogadott el a plenáris.
Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár, az Iszlám Állam (IS/Daesh) szexuális rabszolgatartásának túlélői átvették a Szaharov-díjat december 13-án Strasbourgban.
Az Iszlám Állam, az Al-Shabab és a többi terrorista szervezet ellen a tolerancia, szolidaritás, humanizmus fegyvereivel is küzdeni kell - mondta az ülés megnyitásakor Martin Schulz, aki a Parlament nevében együttérzését fejezte ki a törökországi, egyiptomi és szomáliai bombatámadások áldozatainak hozzátartozói és barátai felé.
A jazidi közösség jogaiért harcoló Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár kapja idén az Európai Parlament emberi jogi díját, a Szaharov-díjat.
Az Európai Parlament plenáris ülést tart Strasbourgban 2016. december 12. és 16. között.
A képviselők széles köre támogatta csütörtökön az EU-USA közötti a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és büntetőeljárás alá vonása céljából kezelt személyes adatok védelméről szóló megállapodást.
A jövő évi költségvetés elfogadásával a képviselők biztosítják a források növelését, így támogatva a munkanélküli fiatalokat, valamint olyan további alapokat, amelyek kulcsfontosságúak a kis-és középvállalkozások, közlekedési infrastruktúra, kutatás és az Erasmus+ hallgatói mobilitás fejlesztéséhez.
Szerdán 19:00 óra körül vitázik és csütörtökön szavaz a Parlament az EU és az USA közötti adatvédelmi keretmegállapodásról, amely a bűncselekmények kapcsán továbbított személyes adatokat védi.
Az Európai Parlament plenáris ülést tart Brüsszelben 2016. november 30. és december 1. között.

2015

Nem szabad megengedni a hagyományos növénynemesítési eljárások, például a keresztezés szabadalmaztatását, hiszen ezek az eljárások kulcsszerepet játszanak az innovációban, az élelmiszerbiztonság fenntartásában és a kisvállalkozások fennmaradásában, fogalmaz egy nem jogalkotási állásfoglalás, amelyről csütörtökön döntött a Parlament. A képviselőket meglepte az Európai Szabadalmi Hivatal közelmúltban hozott, az ilyen szabadalmaztatást megengedő döntése, ezért a Bizottsághoz fordultak a szabályok sürgős tisztázását és a növénynemesítők biológiai anyagokhoz való hozzáférésének garantálását kérve.
A Parlament az autók kibocsátásmérési tesztjeire vonatkozó uniós szabályzás megsértésének kivizsgálására 45 fős vizsgálóbizottság felállítása mellett döntött csütörtökön. A bizottság áttekinti, hogy miért nem sikerült a tagállamoknak és az Európai Bizottságnak betartatnia az uniós szabályokat. A bizottság hat hónap múlva időközi jelentést mutat be, a végső jelentést egy éven belül kell elkészítenie.
„Raif Badawi elég bátor volt ahhoz, hogy felemelje a hangját és nemet mondjon a kegyetlenségre. Ezért korbácsolták meg” - mondta Ensaf Haidar, a bebörtönzött szaúd-arábiai emberi jogi aktivista Raif Badawi felesége, aki szerdán, a Parlament strasbourgi plenáris ülésén vette át a Szaharov-díjat férje nevében. A szaúdi Raif Badawit a gondolat és a vélemény szabadságért folytatott küzdelméért tüntette ki emberi jogi díjával a Parlament.
A december 17-18-i csúcson találkozó európai uniós vezetőknek támogatniuk kellene az európai határ- és parti őrség létrehozását, és szorosabban együtt kellene működniük a terrorizmus elleni fellépés terén, mondták a képviselők egy szerdai vita során. A vitán Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és a Tanács elnökségének képviseletében Nicolas Schmit luxemburgi miniszter is részt vett. Meg kellene vizsgálni, hogyan tartható az Egyesült Királyság bent az Unióban, vélték többen.
Az Uniónak azonnal el kellene kezdenie a magyarországi demokráciát, jogállamiságot és az alapvető jogokat veszélyeztető lépések monitorozását, jelentette ki a Parlament egy szerdán megszavazott állásfoglalásban. A Bizottságnak meg kellene vizsgálnia, hogy a kormány intézkedéseinek együttes hatása rendszerszinten rontotta-e a demokrácia állapotát. Bizottsági fellépés hiányában hasonló jelenségek már más tagállamokban is megjelentek, teszi hozzá a szöveg.
A képviselők szerdán 9 órától megvitatják az európai állam- és kormányfők december 17-18-i tanácsülésének főbb témáit: a terrorizmus elleni fellépést, a bevándorlás aktuális és jövőbeli kihívásaira adott uniós választ, és az uniós tagságról rendezendő brit népszavazás előtt az Unió reformját felvető brit kérdéseket.
Az európai villamosenergia-hálózat teljes összekapcsolása megawattóránként legalább 2 euróval csökkentené a villamos energia árát, így 2030-ig akár 40 milliárd euróval kevesebbet kellene fizetniük a felhasználóknak, jelentették ki a képviselők egy kedden megszavazott, nem törvényerejű állásfoglalásban. Azonban ehhez a tagállamoknak mintegy 150 milliárd eurós befektetéssel össze kell kötniük a nemzeti hálózatokat, tették hozzá.
Az Unió határőrizeti ügynöksége, a Frontex megerősítésére és a sürgős esetben akár az érintett tagállam jóváhagyása nélkül is bevethető európai határ- és parti őrség létrehozására vonatkozó terveket ismerteti kedden 15 órától a Parlamentben a Bizottság alelnöke, Frans Timmermans. Felszólalását vita követi.
Immár kilencedik alkalommal lehet pályázni a következő évi Európai Ifjúsági Károly-díjra. A díjat olyan fiataloknak ítélik oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak az európai országok lakói közötti kölcsönös megértés javításához. A pályázatok beadási határideje 2016. január 25.
A Párizsban a hétvégén megszületett éghajlat-megállapodás „fordulópontot jelenthet a bolygónk számára" - mondta a Parlament elnöke, Martin Schulz, aki „globális, úttörő jellegű, és irányt mutató" egyezségről beszélt. Ugyanakkor hangsúlyozta: a megállapodást most a gyakorlatba is át kell ültetni.
A Párizsban a hétvégén megszületett éghajlat-megállapodás „fordulópontot jelenthet a bolygónk számára" - mondta a Parlament elnöke, Martin Schulz, aki „globális, úttörő jellegű, és irányt mutató" egyezségről beszélt. Ugyanakkor hangsúlyozta: a megállapodást most a gyakorlatba is át kell ültetni.
 

2014

Az Európai Parlament „elvben támogatja Palesztina államiságának elismerését és a két állam elvén alapuló megoldást, és hiszi, hogy ezeknek együtt kell járniuk a béketárgyalások előrehaladásávalˮ, fogalmaz egy szerdán elfogadott állásfoglalás. A közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos uniós diplomáciai erőfeszítések érdekében a Parlament elindítja a „Képviselők a békéértˮ kezdeményezést, amely európai parlamenti, valamint izraeli és palesztin parlament képviselőket ültetne egy asztalhoz.
Az Európai Parlament Lux-filmdíjának 2014-es nyertese az „Idaˮ című lengyel film, jelentette be a Parlament elnöke, Martin Schulz szerdán délben. Az Ida egy önmagát kereső fiatal nőről szól, a háttérben Európa fájdalmas múltjával.
A Parlament szerdán elfogadta a 2015-ös költségvetést és többletforrásokat szavazott meg a 2014-es évre. A jövő évre 145,32 milliárd euró áll rendelkezésre kötelezettségvállalásokra, 141,21 milliárd euró konkrét kifizetésekre, a 2014-es rendezetlen számlák kifizetésére pedig további 4,25 milliárd eurót biztosít Európa.
Az Európai Parlament kedden újraválasztotta Emily O’Reilly hivatalban levő európai ombudsmant, akinek a mandátuma a 2014–2019-es parlamenti ciklus végéig szól. Az ír O’Reilly-t 569 szavazattal, 66 ellenszavazat és 43 tartózkodás mellett választották újra. Első ízben 2013. július 3-án nevezték ki a posztra azt követően, hogy elődje nyugdíjba vonult.
Az Európai Bizottság 2015. évi munkaprogramját illetve néhány jogszabályjavaslat visszavonásának szándékát vitatja meg a Parlament Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel és Frans Timmermans első alelnökkel kedden 15 órától. A kérdésről januárban állásfoglalást fogad el a Parlament.
A sajtó szabadsága és sokszínűsége alapvető uniós érték, jelentette ki a Parlament elnöke, Martin Schulz a decemberi plenáris ülésszak megnyitóján annak kapcsán, hogy Törökországban a hétvégén több újságírót őrizetbe vettek. Komolyan vesszük a török csatlakozási tárgyalásokat, ezért hívjuk fel a figyelmet a hibákra is, tette hozzá.
December első hetében az Európai Parlament Tájékozatási Irodája négy vetítésén közel ezren látták az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX-díjra jelölt három döntős alkotást, Céline Sciamma Csajok (Bande de filles), Paweł Pawlikowski Ida és Rok Biček Osztályellenség (Razredni sovražnik) című filmjét. A LUX Filmnapok keretében december 1-3. között az Urániában láthatta a közönség a három döntős művet. A megnyitón köszöntőt mondott Lővei Andrea az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának vezetője, Bakos Edit az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója és Báron György filmkritikus, a LUX-díj alapító tagja. A negyedik vetítés alkalmával december 5-én az IDA című filmet vetítették az Európa Pontban, az eseményt Pelczné Dr. Gáll Ildikó EP-alelnök nyitotta meg.
Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete beszélgetést szervez „Szaharov-díj: Nők az oktatásért ” címmel 2014. december 12-án 18:00 óra kezdettel az Európa Pontban. A program középpontjában egy mindössze 17 éves fiatal lány küzdelme áll, aki már megkapta a világ legjelentősebb emberi jogi elismeréseit –az Európai Parlament Szaharov-díját (2013) és a Nobel-békedíjat (2014). Ő Malala Juszufzaj, a pakisztáni lány, aki hazájában az élete veszélyeztetésével is kiállt elveiért – azért, hogy a lányoknak ugyanolyan joguk legyen tanulni, mint a fiúknak.
Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája december 2-án látta vendégül a holland, lengyel, török, spanyol illetve magyar diákokból és tanárokból álló nemzetközi csapatot, az Európai Ifjúsági Nagyköveteket. A fiatalok a Tájékoztatási Iroda jóvoltából az Európai Uniót és az Európai Parlament főbb tevékenységi köreit bemutató előadáson vehettek részt az Európa Pontban.
Az Európai Parlament és a Tanács tárgyalói hétfőn átmeneti megállapodást kötöttek az Európai Unió 2015-ös költségvetéséről és az idei év kifizetetlen számláinak rendezéséről. A megállapodást még a Tanácsnak és a Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Az EP-képviselők a megállapodással elérték, hogy 4,8 milliárd euróval több pénz álljon rendelkezésre a 2014-2015-ös számlák kifizetésére. A tárgyalófelek kompromisszumos megállapodása alapján az EU költségvetés kötelezettségvállalásainak szintje 145,3 milliárd euró, a kifizetések összege 141,2 milliárd euró lesz.