skip to content

 
 
 

Sajtóközlemények

2019

Több mint 200 millió európai választópolgár adta le szavazatát a május 23-26. közötti választásokon, a választási részvétel a 2014-es 42,61 %-ról 51 %-ra emelkedett. Az EP új, 9. ciklusa július 2.-án veszi kezdetét. De hogyan is zajlik a 8. és a 9. parlamenti ciklus közötti átmenet, és mi történik a következő hónapokban?  
Az Európai Parlament frissített mandátumbecslése 27 tagállam előzetes- vagy végeredményén, és Írország becslésén alapul.
Az első parlamenti mandátumbecslés 7 ország végeredményén, 19 ország előzetes eredményén és 2 ország exit poll eredményén alapul, a távozó parlament struktúrája alapján.
A 2019-es európai parlamenti választásokra készülve az utolsó hét folyamán naponta jelentkezünk multimédiás tartalmakkal, érdekes hírekkel.
Az alábbiakban az európai választások napján, május 26-án a média számára szükséges információkról, időpontokról és a tudósítók rendelkezésére álló szolgáltatásokról olvashat.
A 2019-es európai parlamenti választásokra készülve az utolsó hét folyamán naponta jelentkezünk multimédiás tartalmakkal, érdekes hírekkel.
Az alábbiakban az európai választások napján, május 26-án a média számára szükséges információkról, időpontokról és a tudósítók rendelkezésére álló szolgáltatásokról olvashat.
Május 17-én, pénteken 11 órától az Európai Parlament Anna Politkovszkaja termében a Parlament sajtótájékoztatót tart a választás napjával kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról.
A fesztivál délelőtti fő attrakciójának számító, hazánk 15 éves uniós tagságát szimbolizáló „15 év – 15 kilométer” elnevezésű Európa-napi futóversenynek idén több mint háromezer résztvevője volt. Az idén hatodik alkalommal megrendezett – hazánk Európai Unióban eltöltött éveinek számával egyre növekvő távú – futóverseny útvonalának mentén a tizenöt éves EU-tagságunkra emlékeztető tizenöt óriásplakátot helyeztek el a szervezők. Ezek azt mutatták be, milyen sok területen támogatta az Európai Unió hazánk fejlődését az iskolafelújításoktól a kisvállalkozások hitelhez juttatásán át az egészségügyig

2018

A Parlament szerdán alapos vizsgálatot követően javaslattal állt elő a radikalizálódás megállítására, az adatfelhasználhatóság javítására, és a terrorizmus áldozatainak támogatására.
Oleg Szencov, az Oroszországban bebörtönzött ukrán filmrendező kapta idén az EP emberi jogi díját, a Szaharov-díjat. A díjátadót nélküle tartották meg december 12-én Strasbourgban.
Az európai uniós tagállamok nagykövetségei és konzulátusai adhassanak ki humanitárius vízumokat annak érdekében, hogy a védelemért folyamodóknak ne kelljen az életüket kockára tenniük ahhoz, hogy Európába jussanak.
Az Európai Parlament szerdán hozzájárult az Unió által valaha megkötött legnagyobb kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodáshoz az Unió és Japán között.
A Ciprusi Köztársaság államfőjével, Nikosz Anasztasziadisszal Európa jövőjéről folytatott vita előtt felszólalva, az EP elnöke együttérzését fejezte ki az Európai Parlament székhelyén, Strasbourgban történt terrortámadás áldozataival és hozzátartozóikkal.
Az uniós minisztereknek mihamarabb fel kellene vennie Bulgáriát és Romániát a schengeni övezetbe, mondták a képviselők.
Az európai uniós tagállamok nagykövetségei és konzulátusai adhassanak ki humanitárius vízumokat annak érdekében, hogy a védelemért folyamodóknak ne kelljen az életüket kockára tenniük ahhoz, hogy Európába jussanak.
Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70 éves évfordulójára emlékezett a decemberi strasbourgi ülésszak megnyitásakor.

2017

2020-ig meghosszabbítják, és pluszforrásokkal egészítik ki az európai gazdasági talpra állásban kitüntetett szerepet játszó beruházási alapot (EFSI).
Az agrárpolitika egyszerűsítését és a gazdálkodók szupermarketekkel szembeni alkupozíciójának erősödését szolgáló intézkedéseket szavazott meg kedden az EP.

Sajtómeghívó

2017-12-08

Meghívó Szaharov-díj rendezvényre, melynek díszvendége LÁMIA ADZSI BASSÁR emberi jogi aktivista
Az EP-képviselők szerint az EU-nak jóval többet kell tennie, hogy javuljon a fogyatékkal élők szociális és gazdasági helyzete.
Az EP nyomására a jövő évi büdzséből több pénz jut a fiatalok és kisvállalkozások támogatására, kutatás-fejlesztésre és az Erasmus programra is.
Mairead McGuinness alelnök az ülés kezdetén bejelentette, hogy Antonio Tajani tiltakozó levelet küldött Lengyelországba, amelyben elítélte a lengyel EP képviselők eljátszott felakasztását.
Európa jövője és az Erasmus program témájában rendezett fórumot az Európai Parlament magyarországi és szlovákiai Tájékoztatási Irodája Kassán. A november 20-i eseménynek a kassai Műszaki Egyetem adott otthont. A résztvevő szlovák és magyar diákok Monika Smolková (S&D) és Schöpflin György (EPP) európai parlamenti képviselőknek tehették fel kérdéseiket.
Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini szabályok reformjáról szóló tárgyalásokra.

2016

Sajtómeghívó

2016-12-19

Tourism on the Spot - év végi beszámoló az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottságának alelnökétől
Az uniós tagállamok „tartózkodjanak attól, hogy politikai célból félelmet és gyűlöletet keltenek az állampolgáraikban a migránsok és menekültek ellen” - kérik az EP-képviselők abban az emberi jogok helyzetéről szóló állásfoglalásban, amelyet kedden fogadott el a plenáris.
Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár, az Iszlám Állam (IS/Daesh) szexuális rabszolgatartásának túlélői átvették a Szaharov-díjat december 13-án Strasbourgban.
Az Iszlám Állam, az Al-Shabab és a többi terrorista szervezet ellen a tolerancia, szolidaritás, humanizmus fegyvereivel is küzdeni kell - mondta az ülés megnyitásakor Martin Schulz, aki a Parlament nevében együttérzését fejezte ki a törökországi, egyiptomi és szomáliai bombatámadások áldozatainak hozzátartozói és barátai felé.
A jazidi közösség jogaiért harcoló Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár kapja idén az Európai Parlament emberi jogi díját, a Szaharov-díjat.
Az Európai Parlament plenáris ülést tart Strasbourgban 2016. december 12. és 16. között.
A képviselők széles köre támogatta csütörtökön az EU-USA közötti a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és büntetőeljárás alá vonása céljából kezelt személyes adatok védelméről szóló megállapodást.
A jövő évi költségvetés elfogadásával a képviselők biztosítják a források növelését, így támogatva a munkanélküli fiatalokat, valamint olyan további alapokat, amelyek kulcsfontosságúak a kis-és középvállalkozások, közlekedési infrastruktúra, kutatás és az Erasmus+ hallgatói mobilitás fejlesztéséhez.
Szerdán 19:00 óra körül vitázik és csütörtökön szavaz a Parlament az EU és az USA közötti adatvédelmi keretmegállapodásról, amely a bűncselekmények kapcsán továbbított személyes adatokat védi.
Az Európai Parlament plenáris ülést tart Brüsszelben 2016. november 30. és december 1. között.

2015

Hogyan lehetne igazságosabb a társasági adózás rendszere Európában? Szerdán az ezzel kapcsolatos álláspontjáról szavazott a Parlament. A képviselők szerint a multinacionális cégeknek kötelezően országonként kellene elkészíteniük a nyereségről és az adózásról szóló beszámolóikat, közös konszolidált adóalapot és egységes adózási definíciókat kellene elfogadni, és a felelősségviselést egyértelműsítő, átlátható rendszert kellene kialakítani a jelenleg titkos nemzeti társaságiadó-kedvezmények kezelésére.
A Parlament szerdán elfogadta az Európai Unió 2016-os költségvetését, amely a Parlament és a Tanács között november 14-én létrejött informális megállapodás alapján 155 milliárd euróban határozza meg a kötelezettségvállalási, és 143.9 milliárd euróban a kifizetési előirányzat összegét. A Parlament a lehető legtöbb forrást kiharcolta a migráció és a menekültkérdés, a kis- és középvállalkozások, a diákok és az Unió kutatásfejlesztési programja számára.
A menekülteket a terroristákkal azonosító politikusi kijelentések pusztán a terroristacsoportokhoz csatlakozókat inspiráló gyűlöletet és a kiábrándultságot növelik, érvelt több képviselő egy szerdai vitában az Európai Parlamentben. A tagállamoknak az uniós szabadságjogok és tolerancia kikezdése helyett a biztonság fokozása a feladatuk, amelyet a titkosszolgálati együttműködés és az adatcsere javításával, illetve a terrorizmus elleni fellépéshez szükséges készségekbe és technológiába való befektetéssel érhetnek el, mondták a képviselők.
Szerdán 8:30-tól délig a november 13-i párizsi terrortámadásról, az arra adott válaszokról, és a bel- és igazságügy-miniszterek tanácsának november 20-i eredményeiről vitázik a plenáris ülés Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és a Tanács elnökségét képviselő Nicolas Schmit miniszter részvételével.
Minden negyedik gyermeket szegénység és társadalmi kirekesztés fenyeget ma Európában, gyermekkori nehézségeik pedig egész életükre hatással vannak. A kedden elfogadott állásfoglalásban a Parlament felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket a gyermekszegénység csökkentéséért.
A Parlament kedd délután vitázik arról, hogy hogyan előzhető meg a radikalizálódás és az, hogy terrorista szervezetek fiatal európaiakat szervezzenek be soraikba. A vitán Dimitrisz Avramopulosz biztos is részt vesz. A Ház szerda délben szavaz a nem törvényerejű állásfoglalásról, amely többek között a radikalizálódott fogvatartottak elkülönítéséről, valamint oktatás és a társadalmi befogadás szerepéről szól a szélsőségessé válás megelőzésében. Álláspontjával a Parlament az Unió szélsőségesség elleni startégiájához kíván hozzájárulni.
Kedden 15 órától vitázik a Parlament az agresszív társaságiadó- tervezés és az adóelkerülés elleni fellépésre vonatkozó parlamenti ajánlásokról, amelyekről szerdán szavaz a Ház. Az állásfoglalásban a Parlament javasolja többek között, hogy a multinacionális vállalatok országonként készítsék el pénzügyi beszámolóikat, az Unió hozzon létre közös konszolidált társaságiadó-alapot, átláthatóbbak legyenek a multinacionális cégek és a kormányok közti adómegállapodások, és fokozottabb védelem illesse meg a közérdekű bejelentőket.
A Mustang című film nyerte az Európai Parlament 2015-ös LUX-díját, jelentette be Martin Schulz elnök a keddi plenáris ülésen rendezett díjátadón. A Mustang öt nővér történetét meséli el, akiket kényszerházasság keretében akarnak férjhez adni, de akik ehelyett a saját életüket élve megtörik a hagyományt.
„Mindenben elbuknak azok, akik nem tudják összeegyeztetni a szabadságot a biztonsággal" - idézte az Európai Parlament elnöke a volt német államférfit, Helmut Schmidtet, akinek a temetésén hétfőn korábban részt vett. „Szervezett biztonságot kell teremteni, de nem hagyhatjuk, hogy korlátozzák szabadságunkat azok, akik meg akarnak minket félemlíteni", tette hozzá Martin Schulz, aki szerint a Franciaország ellen tíz napja elkövetett brutális támadás a Parlament által is osztott elveket célozta. A képviselők egy perc néma csenddel tisztelegtek a terror áldozataira az egész világon, így Maliban, Szíriában és Irakban is.
A képviselők szerdán 8:30-tól 12:00-ig a november 13-i párizsi terrortámadásról és az azt követő rendőrségi és katonai akcióról vitáznak, hozzászólva a bel- és igazságügy-miniszterek november 20-i tanácsüléséhez. Az ülésen részt vesz Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke, és a Tanács luxemburgi elnöksége is. Egy, az uniós polgárok radikalizálódásának és terroristák általi beszervezésének megelőzéséről szóló állásfoglalást pedig a keddi vita után szerdán bocsátják szavazásra.
A Parlament a menekültválság uniós kezelése érdekében az Európai Tanácsban tett vállalások teljesítésére és a pénzbeli ígéretek valóra váltására kérte a tagállamokat egy szerda késő esti vita során. A képviselők a tagállamok között kiosztandó 2,3 milliárd eurós, főként bírságokból és a vártnál magasabb vámbevételből fakadó uniós forrás befizetését javasolják a menekültügy céljára. A Bizottság adatai szerint a Szíriát és Afrikát érintő két új uniós alapból 2,22 milliárd eurónyi tagállami hozzájárulás hiányzik.
 

2014

Az Európai Parlament „elvben támogatja Palesztina államiságának elismerését és a két állam elvén alapuló megoldást, és hiszi, hogy ezeknek együtt kell járniuk a béketárgyalások előrehaladásávalˮ, fogalmaz egy szerdán elfogadott állásfoglalás. A közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos uniós diplomáciai erőfeszítések érdekében a Parlament elindítja a „Képviselők a békéértˮ kezdeményezést, amely európai parlamenti, valamint izraeli és palesztin parlament képviselőket ültetne egy asztalhoz.
Az Európai Parlament Lux-filmdíjának 2014-es nyertese az „Idaˮ című lengyel film, jelentette be a Parlament elnöke, Martin Schulz szerdán délben. Az Ida egy önmagát kereső fiatal nőről szól, a háttérben Európa fájdalmas múltjával.
A Parlament szerdán elfogadta a 2015-ös költségvetést és többletforrásokat szavazott meg a 2014-es évre. A jövő évre 145,32 milliárd euró áll rendelkezésre kötelezettségvállalásokra, 141,21 milliárd euró konkrét kifizetésekre, a 2014-es rendezetlen számlák kifizetésére pedig további 4,25 milliárd eurót biztosít Európa.
Az Európai Parlament kedden újraválasztotta Emily O’Reilly hivatalban levő európai ombudsmant, akinek a mandátuma a 2014–2019-es parlamenti ciklus végéig szól. Az ír O’Reilly-t 569 szavazattal, 66 ellenszavazat és 43 tartózkodás mellett választották újra. Első ízben 2013. július 3-án nevezték ki a posztra azt követően, hogy elődje nyugdíjba vonult.
Az Európai Bizottság 2015. évi munkaprogramját illetve néhány jogszabályjavaslat visszavonásának szándékát vitatja meg a Parlament Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel és Frans Timmermans első alelnökkel kedden 15 órától. A kérdésről januárban állásfoglalást fogad el a Parlament.
A sajtó szabadsága és sokszínűsége alapvető uniós érték, jelentette ki a Parlament elnöke, Martin Schulz a decemberi plenáris ülésszak megnyitóján annak kapcsán, hogy Törökországban a hétvégén több újságírót őrizetbe vettek. Komolyan vesszük a török csatlakozási tárgyalásokat, ezért hívjuk fel a figyelmet a hibákra is, tette hozzá.
December első hetében az Európai Parlament Tájékozatási Irodája négy vetítésén közel ezren látták az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX-díjra jelölt három döntős alkotást, Céline Sciamma Csajok (Bande de filles), Paweł Pawlikowski Ida és Rok Biček Osztályellenség (Razredni sovražnik) című filmjét. A LUX Filmnapok keretében december 1-3. között az Urániában láthatta a közönség a három döntős művet. A megnyitón köszöntőt mondott Lővei Andrea az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának vezetője, Bakos Edit az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója és Báron György filmkritikus, a LUX-díj alapító tagja. A negyedik vetítés alkalmával december 5-én az IDA című filmet vetítették az Európa Pontban, az eseményt Pelczné Dr. Gáll Ildikó EP-alelnök nyitotta meg.
Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete beszélgetést szervez „Szaharov-díj: Nők az oktatásért ” címmel 2014. december 12-án 18:00 óra kezdettel az Európa Pontban. A program középpontjában egy mindössze 17 éves fiatal lány küzdelme áll, aki már megkapta a világ legjelentősebb emberi jogi elismeréseit –az Európai Parlament Szaharov-díját (2013) és a Nobel-békedíjat (2014). Ő Malala Juszufzaj, a pakisztáni lány, aki hazájában az élete veszélyeztetésével is kiállt elveiért – azért, hogy a lányoknak ugyanolyan joguk legyen tanulni, mint a fiúknak.
Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája december 2-án látta vendégül a holland, lengyel, török, spanyol illetve magyar diákokból és tanárokból álló nemzetközi csapatot, az Európai Ifjúsági Nagyköveteket. A fiatalok a Tájékoztatási Iroda jóvoltából az Európai Uniót és az Európai Parlament főbb tevékenységi köreit bemutató előadáson vehettek részt az Európa Pontban.
Az Európai Parlament és a Tanács tárgyalói hétfőn átmeneti megállapodást kötöttek az Európai Unió 2015-ös költségvetéséről és az idei év kifizetetlen számláinak rendezéséről. A megállapodást még a Tanácsnak és a Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Az EP-képviselők a megállapodással elérték, hogy 4,8 milliárd euróval több pénz álljon rendelkezésre a 2014-2015-ös számlák kifizetésére. A tárgyalófelek kompromisszumos megállapodása alapján az EU költségvetés kötelezettségvállalásainak szintje 145,3 milliárd euró, a kifizetések összege 141,2 milliárd euró lesz.