Háttér 
 

Végső szavazás az új szerzői jogi szabályzásról 

A Parlament kedden szavaz az új internetes szerzői jogi szabályzásról, amelyről februárban született megállapodás a tagállamokkal.

Az Európai Parlament és a tagállamokból álló Tanács tárgyalói három éves tárgyalássorozatot követően állapodtak meg a digitális szerzői jogi szabályzásról és az abban foglalt jogokról és kötelezettségekről. Az új szabályzás lényege, hogy megerősíti az alkotók – többek között zenészek, előadók és forgatókönyvek szerzői - és a hírszolgáltatók alkupozícióit akkor, amikor a különböző megosztó platformokon (például a YouTube-on, Google News-on vagy Facebookon) megjelent munkájuk után járó fizetségről tárgyalnak. A jogszabályban számos biztosíték garantálja, hogy az internet továbbra is a szólásszabadság tere marad.

A megállapodás megkönnyíti, hogy kutatók a szerzői jogi védelem alatt álló anyagokat is elérhessék szöveg- és adatbányászat céljából. Az európai kutatók ezzel egy nagy versenyhátránytól szabadulnak meg. A szabályzás leszögezi: oktatás vagy illusztráció céljából felhasznált tartalmakra nem vonatkoznak a szerzői jogi korlátozások.


Vita és szavazás: március 26., kedd

Sajtótájékoztató. március 26., kedd, 15:00