Szaharov‑díj 2011 - Díj a gondolatszabadságért

Üresen maradt Guillermo Farinas, a Szaharov‑díjjal kitüntetett kubai ellenzéki személyiség széke a szerdai strasbourgi díjátadó ünnepségen, mert a kitüntetett nem kapott engedélyt a kubai hatóságoktól az utazásra. Drámai egybeesés az oslói Nobel‑békedíj átadási ünnepséggel. Néhány napja azonban sikerült telefonon beszélnünk Guillermo Farinasszal, aki felszólította az EU‑t, hogy ne enyhítsen a Kubával kapcsolatos közös álláspontján. Interjúnk.

Milyen érzés Szaharov-díjasnak lenni, Nelson Mandela és Aung Szan Szú Csí nyomdokaiba lépni?

Nagyon elkötelezettnek érzem magam, különösen a hazám és szülőföldem iránt. Úgy érzem, a díj odaítélése hatalmas felelősséget ró rám.

Miért választotta az éhségsztrájkot a kubai rezsim elleni tiltakozása eszközéül?

Csak akkor folyamodok ehhez a módszerhez, ha már nincs más választásom, mivel az egészségem nagyon megromlott. Trombózisom van a testem bal oldalán, így ha kénytelen vagyok éhségsztrájkba lépni, nem lesz túl sok esélyem a túlélésre. Mindazonáltal, ha a rezsim elnyomása elviselhetetlen helyzethez vezet, akkor nem marad túl sok választásom, mint a lehető legtöbb méltósággal meghalni.

Mit gondol, az EU-nak meg kell-e változtatnia a Kubával szembeni politikáját?

Nem. Tisztelem azokat, akik másképp gondolkodnak, de úgy gondolom, hogy az EU‑nak szigorítania kell a Kubával kapcsolatos politikáján. Különösen fenn kell tartania a közös álláspontját, nem tárgyalva egy olyan kormánnyal, amely már elárulta az Európai Uniót. Ne feledje, hogy a múltban Kuba kötelezettségvállalásokat tett az uniónak, még mielőtt gazdasági segítséget kapott volna Venezuelától, és elkezdte javítani az emberi jogok helyzetét.

Aztán, ahogy feltűnt Chavez rendszere, a kubai kormány otthagyta a tárgyalóasztalnál az EU‑t, és ragaszkodott autokratikus álláspontjához. Úgy gondolom, hogy az Európai Uniónak nem szabad újra ugyanabba a csapdába esnie, és hallgatnia a kubai kormány szirénhangjaira, mondván, hogy időre van szükség a változáshoz, hanem egy sor célkitűzést kell keresni és azt mondani: ha nem tartják be ígéretüket, nem fogunk tárgyalni Önökkel.

Ön a harmadik kubai, aki az elmúlt nyolc évben Szaharov-díjat kapott. Úgy gondolja‑e, hogy az előző díjak változtattak a kubai politikai helyzeten?

Azt hiszem, igen. Úgy gondolom, hogy a Varela projekt fő – de nem egyetlen –menedzserének, Oswaldo Payá esetében a díj rákényszerítette a kormányt arra, hogy elismerje, nem tartja tiszteletben a saját törvényeit, sem az alkotmányt. Ez nagyon fontos volt, mert addig a pillanatig, ez nyilvánosan soha nem történt meg. A Varela projekt megmutatta a világnak, hogy a kubai kormány még a saját törvényeinek sem engedelmeskedik. Nem is beszélve a nemzetközi jogról.

Ami a másik nyertest, az „Asszonyok fehérben” csoportot illeti, a helyzet megváltozott, mivel a 2003-as megtorláshullámot követően az ellenzéki mozgalom megbénult, különösen az utcai békés fellépések, így az „Asszonyok fehérben” csoport mintát állított fájdalmuk kifejezésével. Ezért úgy gondolom, ezek nagyon fontos díjak voltak, mivel újraélesztették és újramozgósították az ellenzéki mozgalmat, amely egy csapásra, három nap alatt megbénult. Az „Asszonyok fehérben” mozgalom nagy érdeme volt, hogy az igazságtalanságok, fenyegetések, száműzetések ellenére az emberek nem félnek többé.

Mit jelent az Ön számára a Szaharov-díj?

A díj fő jelentősége, hogy a kubai kormány most első alkalommal, a spanyol kormány és – bizonyos mértékig – a Szentszék támogatásának megszerzésére irányuló manőverei ellenére, kénytelen volt humanitárius alapon belső tényezőknek engedni, ami még soha nem fordult elő. A kormány mindig igyekszik azt mutatni, hogy a konfliktusainak nem saját népükhöz, hanem más országokhoz és országcsoportokhoz van közük. Ebben az esetben, a saját küszöbön álló halálom, valamint Orlando Zapata halálának nemzetközi elítélése nagyon nehéz helyzetbe hozta a kormányt. Úgy, hogy egy olyan viszonylag hiteles közvetítőnek, mint a katolikus egyháznak kellett eljönnie, hogy enyhítsen a kubai állam iránti hitelvesztésen.

Miért utasította el azt a lehetőséget, hogy Spanyolországban éljen száműzetésben?

Nem megyek Spanyolországba, vagy bárhova máshová. Nem akartam semmilyen körülmények között száműzött lenni. Tisztelem valamennyi testvéremet, akik úgy döntenek, hogy ezt az utat követik, de úgy gondolom, hogy itt kell küzdenünk. Ha Isten is úgy akarja, életben maradok, ha Isten is úgy akarja, nem ölnek meg a Castro‑diktatúra talpnyalói. De úgy hiszem, itt kell küzdenünk, mivel – katonai nyelven szólva – itt, Kubában van a fő gócpont.

Üresen maradt a díjazott helye a Nobel-díj átadáson, és most már a Szaharov-díj átadásán is. Hogyan értékeli ezt?

Egyetértünk abban, hogy maradjon üres a szék, de legyen rajta egy kubai zászló. Szeretnék egy üzenetet küldeni valamennyi, az EP-ben képviselt uniós polgárnak: soha ne hagyják abba a kubai helyzet nyomon követését, mivel nap mint nap sokasodnak a társadalmi robbanás jelei, még azok között a kubaiak között is, akik hivatalosan nem tagjai az ellenzéki mozgalmaknak. Az 52 évnyi abszolutizmus által arrogánssá vált kubai kormány bármely pillanatban képes lemészárolni honfitársaimat, és az EP-nek, illetve azoknak, akiket képvisel, készen kell állniuk, hogy ezt elítéljék, és megtegyék a szükséges lépéseket.