Malala Juszufzaj: „Van ahol a szegénység, a félelem és a terror uralkodik. De van remény” 

 
 
Malala Juszufzaj, a lányok oktatáshoz való jogáért küzdő 16 éves pakisztáni lány 

Malala Juszufzaj pakisztáni tinédzser az oktatás fontosságáról beszélt az EP strasbourgi üléstermében, miután átvette az idei Szaharov-díjat. Malala Juszufzaj azért kapta az EP emberi jogi díját, mert a talibán erőszakkal szembeszállva állt ki a lányok oktatáshoz való jogáért. „Szegénység van, nincs mindenhol szabadság, van ahol a félelem és a terror uralkodik. De van remény. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk ezeknek a gyerekeknek, hogy kiálljunk értük, hogy cselekedjünk” – mondta.

Malala Juszufzaj a díj átvétele után arról beszélt, hogy egy ország nem a hadserege által hatalmas, hanem az mutatja meg az erejét, hogy mennyire iskolázottak állampolgárai. A pakisztáni tinédzser szerint több segítséget kell kapniuk azoknak a gyerekeknek, akik nem tanulhatnak.


„Ezeknek a gyerekeknek nem Iphone-ra, X-boxra, Playstationre és csokoládéra van szükségük. Csak egy könyvet és egy tollat szeretnének” – mondta.

Szaharov-díjasok csoportképe 

A novemberi plenáris ülésen megtartott díjátadó egybeesett a díj alapításának 25. évfordulójával.

Az idei díjátadón ezért részt vett huszonkét korábbi díjazott is, akiket állva tapsoltak meg a képviselők.


Martin Schulz, az EP elnöke elmondta: „Azokra a díjazottakra is gondolunk most, akiket most is megfosztanak szabadságuktól, és azokra is, akik már nincsenek közöttünk. A taps nekik is szól. Nem felejtettük el őket, nem felejtettük el küzdelmüket.”