Előnyösebb és környezetbarát lesz az új útdíj rendszer

Az új szabályok szerint előnyösebb útdíjakra számíthatunk szerte Európában és várhatóan csökkeni fog a járművek szén-dioxod-kibocsátása is. Infografikánkon mutatjuk, hogyan.

TOLL GATE ON THE HIGHWAY ©AP Images/European Union-EP
Díjfizető kapu egy autópályán ©AP Images/European Union-EP

Október 25-én szavazott a Parlament az új útdíjakról, amelyek egyenlő feltételeket biztosítanak minden utasnak az Európai Unió területén belül. Emellett a szállítást végző gépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésében is segítik a tagállamokat. A javaslat felelőse Christine Revault D’Allonnes Bonnefoy (szocialista, francia) képviselő.

Az új szabályok szerint minden könnyű (3,5 tonnánál könnyebb) és nagy teljesítményű (3,5 tonnánál nehezebb) gépjármű után a tényleges úthasználat szerint kell fizetni, ahogy azt is figyelembe kell venni, mennyire szennyezik a környezetet. Erre eddig az uniós országok idő-alapú útdíjat használtak (matricák), amely most távolság-alapúra (autópálya-díj) változik: 2023-tól a buszok és a teherautók, 2027 végétől pedig a kisteherautók és minibuszok esetében is.

A változás csak azt a 136 706 kilométernyi útszakaszt érinti, amely a Transzeurópai Közlekedési Hálózatot alkotja, és csak ott, ahol eddig is voltak útdíjak. A tagállamok továbbra is dönthetnek úgy, hogy nem vetnek ki útjaikra díjat.

Miért kell útdíjat fizetnünk?

  • Hogy hozzájáruljunk az új utak építéséhez és a már meglévők fenntartásához.
  • Hogy csökkentsük a csúcsforgalmat, például azzal, hogy a forgalmasabb területeken és időszakokban magasabb díjat fizetünk.
  • Hogy csökkentsük a környezet- és zajszennyezést, például azzal, hogy a környezetbarát autók használatáért alacsonyabb díjat fizetünk.
Road Charges
Útdíjak az EU-ban

Még több környezetbarát autót!

Azoknak a tagországoknak, ahol autópálya-díj van életben, annak megfelelően kell megállapítania a járművekre (ide értve a személygépjárműveket is) vonatkozó különböző útdíjakat, hogy az adott gépjármű mennyi szén-dioxidot bocsát ki. Amelynél ez a szám nulla, csupán a legkisebb megállapított útdíj felét kell fizetni, ezzel is öszöntözve az autóvezetőket a minél inkább környezetbarát autók használatára.

A Parlament egy ún. dugódíjat is javasolt azokra a helyekre vagy időszakokra, ahol vagy amikor különösen nagy a forgalom, és így a levegőszennyezés is (ahol már eddig is volt dugódíj, annak fennmaradását továbbra is támogatja). A tagállamoknak arra is lehetősége van, hogy a buszokkal kivételt tegyen, a tömegközlekedés népszerűsítésének érdekében.

Előnyösebb feltételek az utazóknak

A jelenlegi uniós szabályok csak a 12 tonnánál nehezebb kamionokra vonatkoznak, a buszokra és kisebb teherautókra nem. Az új előírás 2020-tól viszont minden olyan gépjárműre érvényes lesz, amely árut vagy utasokat szállít, ezzel garantálva az egyenlő bánásmódot minden autóvezetőnek és fuvarosnak. Kivétel itt is akad, a tagállamok ugyanis kedvezményeket adhatnak azoknak, akik gyakran használnak autót, minibuszt vagy kisteherautót. Ezzel a nagyvárosok külvárosi részeiről és a távolabbi területekről való beutazást szeretnék elősegíteni.

Az új szabályok értelmében árkorlátot vezetnek be azokra a rövid-távú matricákra, amelyek már néhány uniós tagállamban kötelezőek a személygépkocsiknál. A Parlament továbbá azt szeretné, ha ezentúl mindenhol, ahol matricákat használnak, elérhetőek lennének az egynapos és egyhetes matricák is (jelenleg csak Bulgáriában és Romániában kapható egynapos matrica a nehéz járműveknek; Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Szlovéniában pedig az egyhetes matrica).

Mi a különbség az autópálya-díj és a matrica között?

  • Az autópálya-díjak távolság- vagy terület-alapú útdíjak, amelyet utak határainál, kapuknál vagy sorompóknál fizetünk. Ezek összege a jármű típusától és a napszaktól függően változhat, és elektronikus is lehet.
  • A matricák idő-alapú útdíjak, amelyekkel meghatározott ideig használhatjuk az utakat. Az autósoknak meg kell vásárolniuk a matricát és ki kell tűzniük a jármű szélvédőjére.

Következő lépések

A Tanács szavazása után a Parlament tárgyalásokba kezd a tagországokkal.

További információ