COP22 marokkói klímakonferencia: a párizsi megállapodás gyakorlati megvalósítása

Marrakeshben találkoznak a világ vezetői november 7. és 18. között, hogy kevesebb, mint egy évvel a párizsi klímamegállapodás elfogadása után most annak gyakorlati megvalósításáról egyeztessenek. A konferencián a Parlament 12 fős delegációja is részt vesz. Összefoglaltuk, hogy mit érdemes tudni az első jogilag kötelező, nemzetközi klímamegállapodás tárgyalásairól.

Logo COP 22 in Marrakesh
Zajlik a COP22 marrakeshi ENSZ klímakonferencia

COP21 párizsi klímakonferencia

A párizsi klímacsúcson 2015 decemberében 195 ország állapodott meg az első jogilag kötelező, nemzetközi akciótervről, amelynek alapján 2 Celsius-fok alatt tarthatják a globális felmelegedés mértékét. A klímaegyezmény az uniós ratifikációnak köszönhetően október 4-én lépett hatályba.

COP22 Marrakesh: a tervek megvalósítása a gyakorlatban

A marrakeshi klímakonferencián a világ vezetői arról egyeztetnek, hogy hogyan ültessék át a párizsi egyezményben foglalt vállalásaikat a gyakorlatba.

Az egyeztetések során kitérnek az egyes országok vállalásaira és az átláthatóság érdekében egyértelműen meghatározzák, hogy milyen információkat várnak tőlük a megállapodás megvalósítása során. Fontos, hogy a tagállamok ne különböző szempontok szerint, hanem egységes rendszerben adjanak jelentést arról, hogyan alakul az egyezményben foglaltak gyakorlati megvalósítása.

Bár a párizsi megállapodás csak 2020-tól tartalmaz konkrét cselekvési tervet a károsanyag-kibocsátás visszaszorítására, számos ország már tett vállalásokat önkéntes alapon az ezt megelőző időszakra is. A mostani klímakonferencia egyik célja, hogy megerősítse és ösztönözze a tagállamokat, hogy minél többet tegyenek az éghajlatváltozás ellen.

A párizsi egyezményben a fejlett országok évi 100 milliárd dollár pénzügyi támogatást ígértek a klímafinanszírozásra és a fejlődő országok támogatására 2020-ig. A marokkói tárgyalások során ezért központi szerepet kap, hogy hogyan finanszírozzák e vállalásaikat a gyakorlatban.


EP-delegáció Marokkóban

A Parlament 12 főből álló delegációja Giovanni La Via (néppárti, olasz) vezetésével részt vesz a marrakeshi klímakonferencián hétfőtől péntekig. Az EP-képviselők találkoznak civil szervezetek képviselőivel és más országok delegációval, és napi szinten egyeztetnek Miguel Arias Cañete éghajlat- és energiapolitikáért felelős uniós biztossal.