Az igazgatótanácsok tagjainak 40%-a 2020-ra lehetőleg nő legyen  

Sajtóközlemény 
 
 
A cégek vezetőtestületeiben pusztán 17,6 százalék a nők aránya. A Parlament szerint méltányosabb felvételi eljárások révén az aránynak 2020-ra 40 százalékra kell emelkednie. © BELGA/EASYSTOCKFOTO/A.Brockwell  

Az EU tőzsdéin jegyzett cégek törekedjenek arra, hogy a felvételi eljárásaik átalakítása révén 2020-ig a nem ügyvezető igazgatói tisztet betöltő igazgatótanácsi tagjaik körében legalább 40%-ra emelkedjen a nők aránya: ezt kérték a képviselők szerdán, amikor a nemek egyensúlyát javító szabályokról szavaztak. A képviselők büntetéssel sújtanák azokat a cégeket, amelyek nem alakítják át eljárásaikat. Az EU legnagyobb cégeinek igazgatótanácsaiban most pusztán 17,6% a nők aránya.

„Következetes állásfoglalást fogadtunk el, és nem csupán a Tanácsnak, hanem az európai vállalatoknak és társadalomnak is határozott jelzést küldtünk" - mondta a Parlament nőjogi bizottságát képviselő Rodi Kratsa-Tsagaropoulou (néppárti, Görögország). „A tőzsdén jegyzett cégeknek alapvető érdekük, hogy döntéshozatali folyamataikba magasan képzett női munkaerőt is bevonjanak, hiszen csak így tudnak az EU értékeinek tisztelete mellett versenyképesek maradni."


„A rendelet tisztázza, hogy melyek azok a nyílt, átlátható eljárások, amelyek segítségével a jegyzett vállalatok nem ügyvezető igazgatói tisztet betöltő vezetőségi tagjai kiválaszthatók. A Parlament elvégezte a feladatát, most a Tanácson a sor, hogy még a választások előtt befejezhessük ezt az irányelvet. Az európai cégek közelebb kerülnek a nemek egyenrangúságának biztosításához, az európai polgárok pedig meggyőződhetnek róla, hogy a Parlament kiáll a diszkrimináció ellen és az egyenlő esélyek mellett "- mondta Evelyn Regner (szocialista, Ausztria) képviselő, a téma szakértője az állampolgári jogok bizottságában.


Átlátható és a nemek szempontjából kiegyensúlyozott felvételi eljárás


A képviselők tagállamoktól várják annak biztosítását, hogy a jegyzett cégek vezetőtestületeiben az ügyvezető igazgatói poszttól eltérő álláshelyek betöltéséért egyenlő eséllyel indulhassanak a nők és a férfiak. Ehhez hatékony és kötelező érvényű szabályokra van szükség, amelynek eredményeképpen 2020-ra az ilyen álláshelyek legalább 40 százalékát már nőknek kellene betölteni. Az állami cégek esetében 2018-ra el kellene érni ezt az arányt.


Ha két jelölt egyformán megfelel a felvételi követelményeknek, akkor elsőbbség illeti az alulreprezentált nemet. A képviselők azonban kiemelték: a legfontosabb kritérium továbbra is a jelölt szakértelme és tapasztalata marad.


Kire vonatkozik a parlamenti javaslat?


A felvételi eljárásra vonatkozó szabályok nem vonatkoznak a kis- és középvállalkozásokra, azaz olyan cégekre, amelyek 250 főnél kevesebb munkaerőt foglalkoztatnak. A képviselők ugyanakkor ösztönzik a tagállamokat, hogy az ilyen vállalatoknál is támogassák a nemek közötti egyenlőséget célzó szabályok bevezetését.


Szankciók


A szabályokat be nem tartó cégeknek az illetékes nemzeti hatóság előtt nyilatkozniuk kell a mulasztás okairól, majd részletes leírást kell adniuk azokról a lépésekről, amelyekkel a hibát orvosolni kívánják.


Bírság az átlátható kinevezési gyakorlat hiányában, és nem a 40 százalékos cél elmulasztása miatt szabható ki, fogalmaztak a képviselők. Javaslatuk szerint a nyílt közbeszerzési eljárásokból való kizárással kellene kötelezően büntetni a szabályokat nem követő vállalatokat.


Következő lépések


A Parlament 459 szavazattal, 148 ellenszavazat és 81 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot, amelynek hatályba lépéséhez a Tanács jóváhagyása szükséges.