Strasbourgban történt: új Európai Bizottság, Szaharov-díj, büdzsé, alapjogok Magyarországon

Az EP megválasztotta az új Európai Bizottságot, Jean-Claude Junckerrel az élén. A képviselők elutasították a 2015. évi uniós költségvetés tagállamok által javasolt megvágását...

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság új elnöke

Szerdán 423 igen, 209 nem és 67 tartózkodó szavazattal az EP jóváhagyta a Jean-Claude Juncker által vezetett új Európai Bizottságot. José Manuel Barroso, a Bizottság leköszönő elnöke második ötéves mandátumát értékelte a képviselőkkel.


A kongói demokratikus köztársaságbeli Denis Mukwege nőgyógyász kapja idén az EP emberi jogi díját, a Szaharov-díjat – döntött az EP elnöke és a frakcióvezetők. Mukwege, aki hazájában a nemi erőszak áldozatait kezeli, november 26-án Strasbourgban veszi át a díjat.


Kedden este ismét a magyarországi alapjogi helyzet volt a téma az EP-ben. A képviselők kétségeiknek adtak hangot a magyarországi pluralizmust, szólásszabadságot, médiaszabadságot és civil társadalmat érintő kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban. Egyben hangsúlyozták, hogy az EU értékeit az összes uniós országnak tiszteletben kell tartania.


Az EP szerint a 2015. évi uniós költségvetésben több pénzt kell szánni a kkv-k támogatására, a kutatásra, az oktatásra és a nemzetközi segélyezésre is. A képviselők szerint több pénzre van szükség annak érdekében is, hogy ne nőjön a kifizetetlen számlák száma, mert az az uniós vállalkozásokat hozhatja nehéz helyzetbe. Az EP most a tagállamokkal véglegesíti a költségvetés számait.


Az EP elítélte az Iszlám Állam által elkövetett erőszakos cselekményeket, egyben arra kérte Törökországot, hogy tegyen többet a kurdok megsegítéséért a szíriai Kobane városánál. Egy másik vitán arról volt szó, hogy mit lehet tenni az Európába visszatérő dzsihádista harcosokkal. Néhány képviselő felgyorsítaná az uniós utas-nyilvántartási (PNR) szabályok elfogadását, hogy jobban figyelemmel lehessen követni a potenciális terroristák mozgását.


A gazdaságpolitikai koordinációról szóló vitán a képviselők arra sürgették a tagállamokat, hogy hajtsák végre a beígért reformokat és az Európai Bizottság ajánlásait.


Mintegy 2800 spanyol, belga és francia munkanélküli átképzését és újbóli elhelyezkedését támogathatja az EU 15,2 millió euróval. A pénz abból az uniós alapból érkezik, amelyik a globalizáció miatt állástalanná lett munkavállalóknak segít. A támogatást még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia.


Szerdán a képviselők megvitatták a Mos Maiorum névre hallgató rendőrségi programot, amelynek célja az embercsempész-hálózatok felszámolása. A képviselők szerint a hatóságoknak le kell fülelniük az emberkereskedőket, de ez nem szabad, hogy a bevándorlók elleni boszorkányüldözéssé váljon.


Az EP támogatja, hogy 2015 végéig Ukrajna továbbra is vámmentesen hozhassa be áruit az EU piacára. Az intézkedés meghosszabbítja az EU által egyoldalúan bevezetett kereskedelmi intézkedéseket, amelyeknek célja az ukrán gazdaság támogatása.


Újjáéledt a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport (EFDD). Múlt héten azt követően szűnt meg az euroszkeptikus frakció, hogy kilépett belőle a lett Iveta Grigule. A héten viszont csatlakozott a lengyel Robert Jarosław Iwaszkiewicz, amivel ismét teljesült a frakcióalakítás azon feltétele, hogy legalább hét országból kell képviselőknek ülniük a képviselőcsoportban.

További információ