Mi a panorámaszabadság és kell-e uniós szinten szabályozni?

Meg kellene engedni, hogy bárki szabadon készíthessen és közzétehessen képeket középületekről külön engedély nélkül? Ez az úgynevezett panorámaszabadság, amely már számos uniós országban engedélyezett. A július 9-i plenáris ülésen az EP-képviselők arról vitáznak, szükséges-e uniós szinten szabályozni, illetve hogyan érinti a szerzői jogok területét. Két, ellentétes véleményen lévő EP-képviselőt kérdeztünk a témáról.

Paris panorama by night. View on La Defense from Eiffel Tower. ©BELGA_EASYFOTOSTOCK
Párizsi panoráma éjjel. Az EP-képviselők jövő héten döntenek a panorámaszabadság kérdéséről. ©BELGA_EASYFOTOSTOCK

Az Európai Bizottság ez év végéig nyújtja be a szerzői jogok szabályozására vonatkozó új javaslatát.


Julia Reda (zöldpárti, német) jelentéstevő felelős az EP álláspontjának kialakításáért, aki szerint szükség van a reformra, hogy a szabályozás megfeleljen a mai digitális kornak. Az EP-képviselő jelentésében a panorámaszabadság bevezetését szorgalmazza az összes uniós tagállamban.


Ezzel szemben Jean-Marie Cavada (liberális, francia) módosító javaslatot nyújtott be a jelentéshez, amely a középületekről készült fényképek kereskedelmi célú felhasználását a jogtulajdonos engedélyéhez kötné. A módosítást a jogi szakbizottság megszavazta, az EP-képviselők a júliusi plenáris ülésen szavaznak a jelentésről és döntenek a panorámaszabadság kérdéséről.


Julia Reda (zöldpárti, német)


Kivételesen nagy igény van az emberek részéről arra, hogy kifejezhessék és megoszthassák tapasztalataikat, gondolataikat, akár írásban, akár képekben vagy dalokban. Elraktározzuk az utazásainkat és megőrizzük emlékeinket a hosszú téli napokra, vagy akár a következő generáció számára. A jogszabályok igyekeznek díjazni a szerzőket, ugyanakkor ösztönzik az alkotások megosztását. Ha ütköznek az érdekek, igyekeznek útmutatással szolgálni a kompromisszumos megoldáshoz.


A panorámaszabadság tulajdonképpen annak elismerése, hogy a közszféra valóban a közösség javát szolgálja. A középületek megérdemlik és meg is kapják a megfelelő védelmet a jogszabályok alapján, de ez a védelem addig terjed, ameddig a közérdek nem válik fontosabbá.


Annak érdekében, hogy a szerzői jogi szabályok jól használhatóak legyenek a gyakorlatban, többről kell szólniuk, mint az elkészült munkák védelme. Teret kell biztosítaniuk azok számára, akik megemlítik, ábrázolják, idézik, vagy kritizálják az eredeti művet. A panorámaszabadság is ezt célozza, több mint 500 millió európai alkotó érdekében.


Jean-Marie Cavada (liberális, francia)


A módosító javaslatom célja, hogy ellensúlyozza Julia Reda terveit a panorámaszabadság kiterjesztéséről minden tagállamra.  Minden országnak megvan a joga, hogy döntsön a panorámaszabadságról a jogalkotás során és én azt javaslom, hogy ez maradjon is így.


Ha kereskedelmi célokra használjuk az alkotásokat, az visszaélésekhez vezet, aminek pedig a művészek és sokszor a felhasználók az áldozatai. Az úgynevezett Wikimédia az alkotók kárpótlása nélkül szeretné felhasználni a műveket, nem csak oktatási, hanem kereskedelmi célra is.  A Facebook a szerzők kárpótlását áthárítja a felhasználókra, mondván, hogy a felhasználási feltételekben szerepel, hogy a tartalom feltöltője felelős annak felhasználásáért.


Garantálnunk kell a felhasználók védelmét és pénzügyi kárpótlást kell biztosítanunk a művészek számára, ha Interneten közzéteszik a műveiket.


További hírek az Európai Parlamentből erre a linkre kattintva olvashatók.