Vita Magyarországról Orbán Viktor miniszterelnökkel 

Sajtóközlemény 
 
 
Vita Magyarországról az EP-ben  

A frakcióvezetők és a képviselők Frans Timmermans-sal, a Bizottság alelnökével és Orbán Viktor miniszterelnökkel vitatták meg a CEU-t érintő felsőoktatási törvényt, a menedékkérőkkel és civil szervezetekkel kapcsolatos jogszabályok szigorítását, illetve a kormány által indított nemzeti konzultációt.

Számos EP képviselő vélekedett úgy, hogy a felsőoktatással kapcsolatos új jogszabály sérti az akadémiai szabadságot, a civil szervezeteket pedig a kritikus hangok elhallgattatása miatt támadják. Az EU passzívan figyeli, ahogy a demokrácia fokozatosan leépül Magyarországon - mondták más képviselők, akik egyúttal keményebb fellépést sürgettek. Egyes képviselők védelmükbe vették a magyar kormány intézkedéseit, szerintük ugyanis a civil szervezeteket szabályozni kell, az oktatás kérdése pedig tagállami hatáskör. Magyarországot azért támadják, mert nem lelkesedik a multikulturalizmusért és a nyitott határokért - tették hozzá.

 

Kötelezettségszegési eljárás indul a CEU-t érintő jogszabály miatt, mivel az nem egyeztethető össze az uniós joggal - jelentette be Frans Timmermans. A Bizottság alelnöke bírálta a magyar kormányt a nemzeti konzultáció az Unió szándékaival kapcsolatos „hamis vádjai” miatt. A magyar miniszterelnök szerint alaptalan, hogy kormánya bezárná a CEU-t, a nemzeti konzultáció pedig szerinte demokratikus eszköz. A civileket érintő törvény amerikai mintára készült, tette hozzá. „Szeretnénk megreformálni az EU-t, de európai elköteleződésünk megkérdőjelezhetetlen” - mondta.

 

Az alábbi linkekre kattintva a beszédek visszanézhetők:


Frans Timmermans  (első rész)

Frans Timmermans (második rész)

Orbán Viktor (első rész)

Orbán Viktor (második rész)

Manfred Weber (EPP, DE)

Gianni Pittella (S&D, IT)

Zdzisław Krasnodebski (ECR, PL)

Guy Verhofstadt (ADLE, BE)

Gabriele Zimmer (GUE/NGL, DE)

Philippe Lamberts (Zöldek, BE)

Nigel Farage (EFDD, UK)

Matteo Salvini (ENF, IT)