• Nagyobb kártérítés késések esetén 
  • Szélesebb körű segítség a csökkent mozgásképességű emberek számára 
  • Könnyebben lehet majd kerékpárral vonatozni  

A késésekért járó kártérítés összegének növelése, a csökkent mozgásképességű emberek hatékonyabb segítése is legyen része a vasúton utazók jogait frissítő javaslatnak, kérte a Parlament.

A képviselők támogatták a 2009-es szabályokat módosító javaslatot, amely bővíti az utasok információhoz való jogát, a fogyatékkal élők számára hathatósabb segítséget, a kerékpárosok számára pedig könnyebb használhatóságot biztosít. Emellett egyszerűbbé teszi a reklamációt és késések esetére nagyobb kártérítést ígér.


Nagyobb kártérítés hosszú késések után

A képviselők növelték az egy óránál hosszabb késések esetén az utasoknak járó kártérítés összegét, amely így a jegy árának negyedéről a felére emelkedne. Az utasoknak mindenképpen jár ez a kompenzáció, függetlenül attól, hogy folytatják-e az utazást, és hogy az eredeti vagy módosított útvonalon haladnak.

Ha a vonat másfél órát késik, akkor a jegy 75 százaléka, két órás késésen túl pedig a teljes jegyár járna kártérítésként.

Ha az utasnak több, vagy akár eltérő vasúttársaságtól vett jegye van az út különböző szakaszaira, az információhoz, segítséghez és kártérítéshez való joga nem változik.

A képviselők elutasították a javaslatnak azt a részét, amelynek értelmében az utasok „rendkívüli körülmények" fennállta esetén nem kaptak volna kártérítést.


Hatékonyabb segítség a csökkent mozgásképességűeknek

A csökkent mozgásképességű emberek számára a nagyobb állomásokon ingyenesen és előzetes kérés nélkül segítségnek kell rendelkezésére kell állnia.

A kisebb állomásokon a képviselők lerövidítették az előzetes értesítés határidejét, és tisztázták: a kerekes székben vagy egyéb mozgássegítő eszközben a vasúti társaságok és állomásüzemeltető által okozott kár teljes körű megtérítésére a társaságok és az üzemeltető felelőssége.


Nagyobb hely a kerékpároknak

Az utasoknak jogukban áll felvinni biciklijüket a vonatra, beleértve a nagysebességű, távolsági, a határokat átlépő és a helyi járatokat is, fogalmaz az elfogadott szöveg. Az új és felújított vonatokban mindenképpen lennie kell jól láthatóan kijelölt helynek összeszerelve szállított kerékpárok számára.


Az uniós utasjogok egységes alkalmazása

A képviselők az ideiglenes felmentések előrehozott kivezetését is támogatták. A felmentést több tagállam, köztük Magyarország is megkapta ahhoz, hogy a 2009-es utasjogokat egy ideig csak részben alkalmazhassák a hazai vasúton. A felmentéseknek a javaslat szerint viszont legkésőbb egy évvel a megváltoztatott szabályok életbe lépte után meg kell szűnnie.

A képviselők az új szabályokat külvárosi vasutak esetében is alkalmaznák.


A jelentéstevő szerint

„Jó nap ez a mai a fogyasztói jogok szempontjából. Nemsoká minden vonatra fel lehet majd vinni a biciklit, és a csökkent mozgásképességűek is jobb segítséghez jutnak a vonaton és az állomásokon. A Parlament nagyon komolyan foglalkozik a fogyasztók jogaival, ezért javaslunk nagyobb kártérítést a vonatok késése esetén, és akarjuk biztosítani, hogy az utasok az átszállással járó, és többféle vonatjegyet igénylő utazásokon is teljes körű védelmet élvezzenek" – mondta Bogusław Liberadzki lengyel szocialista képviselő.


A következő lépések

A képviselők 533 szavazattal, 37 ellenszavazat és 47 tartózkodás mellett fogadták el a vasúti utasok jogainak felülvizsgálatáról alkotott álláspontjukat. A szabályok végleges formájáról szóló tárgyalások azonnal megkezdődnek a tagállamok szakminisztereiből álló Tanáccsal, amint az is elfogadja saját tárgyalási álláspontját.