Megosztás itt: 

  • Az Unión belüli hívások percenként legfeljebb 19 centbe, az SMS-ek hat centbe kerülhetnek 
  • 2020-ra megfelelő rádiósávot kell az 5G hálózatok számára biztosítani 
  • Kötelező mobiltelefonos vészjelző rendszer (ún. „fordított 112-es” rendszer) 

A képviselők szerdán jóváhagyták az új távközlési szabályokat az Unión belüli hívások árának korlátozására.

A Parlament a szupergyors 5G hálózatok kiépítésének támogatását, és a vészhelyzeti figyelmeztetőrendszer létrehozását is jóváhagyta.

A belföldi díjas barangolást biztosító döntéssel 2017-ben megszűntek a roaming-díjak a külföldről belföldre irányuló hívások esetén. Az új jogszabály a belföldről külföldre irányuló hívások díját maximálja 2019. május 15-től 19 eurócentben, míg a szöveges üzenetek legfeljebb hat centbe kerülhetnek majd.

A jogszabály a biztonsági előírások, például a titkosítás szigorításával az okostelefonok, többek között az internetalapú szolgáltatások (például Skype, WhatsApp, stb.) használóit is védi. Bevezeti a telefonszám megőrzésének jogát, amely a szerződés megszűnte után egy hónapig érvényesíthető, az előre fizetett kártyákon maradt, fel nem használt összeget pedig a szerződés megszűnésekor ezentúl kötelező lesz visszaadni a felhasználónak. A felhasználók kártérítésre tarthatnak igényt, ha elhúzódik a szolgáltatóváltás, vagy közben kárt szenvednek.

A tagállamoknak elő kell segíteniük az 5G hálózatok kiépítését, amelyet a megfelelő rádiófrekvencia rendelkezésre bocsátásával tehetik meg 2020-ig. A cél az, hogy az EU 5G tervével összhangban 2020-ra az EU minden tagállamában legyen legalább egy nagyobb város, ahol már működik az 5G hálózat.


„Fordított 112-es”

A tagállamokban kötelező lesz bevezetni az úgynevezett „fordított 112-es” kommunikációs rendszert, amely vészhelyzet vagy katasztrófa esetén SMS-ben vagy mobil alkalmazások révén értesíti a térségben tartózkodó lakosokat. A tagállamoknak az irányelv hatályba lépésétől 42 hónap áll rendelkezésre, hogy felállítsák a rendszert.


Nagyobb kiszámíthatóság a távközlési cégeknek

Az irányelv kiszámíthatóbbá teszi a távközlési befektetések tervezhetőségét és elősegíti a cégek közötti költség- és kockázatmegosztást.


A jelentéstevők szerint

„A kódex kiszámíthatóbb befektetési környezetet ad a szolgáltatók számára, amely elengedhetetlen az 5G hálózatok fejlesztéséhez"- mondta Pilar del Castillo Vera spanyol néppárti jelentéstevő.

„A telefonhívások árának csökkenése minden európai számára győzelem, a kódex pedig az EU összes fogyasztója számára védelmet nyújt" – tette hozzá Dita Charanzová cseh liberális képviselő.

„Az új távközlési szabályok új területekre terjesztik ki a hírközlési szabályzók testületének hatáskörét" – jegyezte meg Evžen Tošenovský jelentéstevő.


A következő lépések

A Tanács végső jóváhagyását követően a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre az irányelv átültetésére a nemzeti jogrendbe. Az árhatárok 2019. május 15-én lépnek életbe.