10 dolog, amit megtudtunk az EP novemberi plenáris ülésén
Az Európai Parlament legutóbbi strasbourgi plenáris ülésén a képviselők kifejezték abbéli óhajukat, hogy egy jogilag kötelező egyezmény elfogadását szeretnék a koppenhágai éghajlatvédelmi csúcson. A Tanáccsal folytatott két évig tartó tárgyalásokat követően elfogadták az uniós távközlési jogszabálycsomagot, amely erősítené az internetet használók jogait, valamint az adatok védelmét. Kiderült az is, hogy a Welcome című francia film nyerte az EP 2009‑es Lux‑díját.
Viharos időjárás Strasbourgban – Szakadó eső és erős széllökés fogadta a képviselőket Strasbourgban, amint összegyűltek novemberi rendes plenáris ülésükre. A zord időjárási viszonyok talán arra is emlékeztették a képviselőket, hogy mindenképpen kompromisszumra kell jutniuk a koppenhágai klímacsúcson.
Koppenhágai remények – Ambiciózus, jogilag kötelező egyezmény elfogadását szeretné az EP a koppenhágai éghajlatvédelmi csúcson. A képviselők szerint ennek ki kell terjednie a fejlett és a fejlődő országok kibocsátáscsökkentésére, a vállalások finanszírozására és – a célkitűzések nemteljesítése esetén – szankciók alkalmazására is.
Autógumi-címkézés segítheti a vásárlókat három év múlva – 2012 novemberétől minden Európában eladott gumiabroncsot el kell látni az üzemanyag-felhasználási hatékonyságot, a hanghatást és a csúszási tulajdonságokat jelző címkével. A jelzés hasonlatos lenne a most például a hűtőszekrényeknél alkalmazott besoroláshoz.
Távközlési reform – Kedden a parlament elfogadta az új uniós távközlési szabályozást, amely megerősítené a telefont és internetet használók jogait, elősegíti a távközlési cégek közötti versenyt és modernizálná a rádióspektrum használatát. Az új szabályokat egy-másél éven belül kell alkalmazni.
Facebook-csevegés Catherine Trautmannal – Az új technológiák nem okoznak csalódást: az internetfelhasználók a Facebook közösségi oldalon beszélgetést folytathattak az uniós távközlési keretirányelv parlamenti felelősével, Catherine Trautmann európai parlamenti képviselővel. A kérdések főként arra irányultak, hogyan sikerült a parlamentnek egyezségre jutnia az internetes felhasználók jogainak védelméről.
Kérdezz-felelek Barrosóval – Sisteregtek a billentyűk kedden délután, amikor a Twitter mikroblogon Strasbourgból tudósítottunk a José Manuel Barroso bizottsági elnökkel másodízben megrendezett „Kérdések órájáról”. „Éppen ma kaptam meg a 27 biztosjelölt végleges listáját” – mondta a Bizottság elnöke a plenáris ülésen, első alkalommal megerősítve azt, hogy a jelöltek egyharmada (kilenc) nő.
A Welcome nyerte a 2009‑es Lux‑díjat – A Philippe Lioret által rendezett győztes film egy Calais‑i úszásoktató történetét meséli el, aki segítséget nyújt egy a Csatornán átúszni kívánó kurd menekültnek. A Lux‑díj értéke mintegy 87 ezer euró. Ebből az EU mind a 23 hivatalos nyelvén feliratozzák a győztes filmet.
Csődbe ment légitársaságok: kompenzációt kér az EP az utasoknak – Kártérítést kelljen fizetni azoknak az utasoknak, akik egy később csődbe ment légitársaságnál váltottak jegyet – erre kérik az Európai Bizottságot a képviselők az EP által szerdán megszavazott állásfoglalásban.
Kötelező eredetjelzést sürget az EP – A fogyasztók jobb tájékoztatása és védelme érdekében a képviselők egyértelmű eredetmegjelölési szabályokat sürgetnek szerdán elfogadott állásfoglalásukban. A jövőben minden uniós országban harmonizálnák az importárukra vonatkozó eredetmegjelölési szabályokat.
Uniós jogszabály a nőkkel szembeni erőszak ellen – A nők erőszak elleni védelme továbbra is kihívást jelent Európában: a képviselők csütörtökön állásfoglalásban sürgették a Tanácsot és a Bizottságot, hogy dolgozzanak ki egy uniós szintű tervet a nőkkel szemben elkövetett családon belüli erőszak kezelésére.