A gondolat szabadságáért járó Szaharov-díjnak tavaly három nyertese volt: a Nők fehérben nevű kubai tiltakozó mozgalom, Hauwa Ibrahim nigériai polgárjogi ügyvéd és a Riporterek határok nélkül nevű sajtószabadságot védelmező szervezet. A 2005. évi díj átadása után közel egy évvel megkerestük a jelölteket, és megkérdeztük, hogyan befolyásolta a díj elnyerése a tevékenységüket.

 

„Nők fehérben” (Damas de blanco) – így nevezik magukat azok a kubai nők, akik a kubai politikai foglyok jogaiért tüntetnek. 2004 óta minden vasárnap békés tüntetést szerveznek Kubában, mellyel ellenzéki politikai nézeteik miatt letartóztatott férjeik és fiaik fogva tartása ellen tiltakoznak. Azért öltöznek fehérbe, mert ez szín a béke és a bebörtönzöttek ártatlanságának a jelképe.

 

Egy év elteltével: „El sem tudja képzelni, mit jelentett nekünk ez díj” – meséli Laly Garcia, a csoport kapcsolattartója az USA-ban. „A Szaharov-díj nagyfokú védelmet biztosított nekünk. Nemcsak Kubán kívül, de Kubában is jobban megismerték a mozgalmunkat.” Elmondta, hogy a díj nagyban segítette a tevékenységüket, és úgy tűnik, hogy a kubai kormány is tiszteletben tartja.

 

A „Nők fehérben” mozgalom továbbra is küzd a férfiak szabadon bocsátásáért. Minden vasárnap fehérbe öltöznek, és elmennek a miramari Szent Rita templomba, majd néma utcai felvonulást tartanak. Most már tudják az emberek, hogy kik ők, és miért róják az utcákat.

 

Hauwa Ibrahim egy észak-nigériai polgárjogi ügyvédnő, aki védelmébe vette az iszlám jog (saría) alapján házasságtörésért halálra kövezésre ítélt nőket és a lopásért súlyos büntetésre ítélt gyermekeket.

 

Egy évvel a Szaharov-díj átvétele után Ibrahim asszony úgy látja, hogy „ez az elismerés kapukat nyit meg, és rengeteg új lehetőséget teremt”. 2005 júniusától augusztusáig hivatalos kivizsgálást folytatott hat állampolgár ügyében, akiket a nigériai rendőrség gyilkolt meg. Erről írt egy kétezer oldalas jelentést, amelyet az ország elnöke akkor nem fogadott el. A Szaharov-díj átvétele után az egyik miniszter e-mailben értesítette arról, hogy az elnök gratulál neki a díjhoz, és elfogadta a korábban elutasított jelentést.

 

„A Szaharov-díj elnyerése paradigmaváltást, új szemléletet hozott az országunkba.” Az EP-től elnyert pénzjutalmat egy alapítványba fektette. Ehhez mások is hozzájárultak, és az így összegyűlt összegből fedezni lehet, hogy tizennégy gyermek – fiúk és lányok egyaránt – újra iskolába járhasson. „Nigériában a lányok iskoláztatása még mindig nincs megoldva. Én kivételezett helyzetben vagyok azzal, hogy oktatásban részesülhettem, ezért ezt a pénzt szeretném visszaforgatni az oktatásba.”

 

Az ügyvédnő jelenleg az egyesült államokbeli Saint Louis Egyetem meghívott előadója. A Szaharov-díj elnyerésének híre az egyetemi újság címoldalára került. 2006 decemberében visszautazik Nigériába, ahol folytatni szeretné emberjogvédő munkát. 

 

„Riporterek határok nélkül” – ezt a nevet egy olyan nemzetközi szervezet viseli, amely világszerte fellép a sajtószabadság védelme érdekében. Harcol emellett az újságírók és más médiaszakemberek cenzúrával és zaklatással szembeni védelméért.

 

A szervezet szóvivője, Jean-François Julliard így nyilatkozott: „A díj mindenekelőtt nagyobb közismertséget és hitelességet hozott nekünk. Az emberek számon tartják, hogy tavaly a nyertesek között voltunk. A sajtószabadság védelme továbbra is célkitűzésünk marad.”

 

A külügyi és a fejlesztési szakbizottság tagjai szeptember 25-én kiválasztották a 2006. évi Szaharov-díj három döntősét. A díj célja a gondolati szabadságért küzdő személyek vagy szervezetek megjutalmazása, függetlenül nemzeti hovatartozásuktól vagy a tevékenységük helyétől. Kép- és hanganyagaink segítségével megismerheti az EP-képviselők véleményét a döntősökről.

A gondolat szabadságát támogató Szaharov-díj decemberi odaítélése előtt a parlament webhelyén bemutatjuk a három döntőst. Ma a „Kolumbiában elraboltak és túszként fogva tartottak szabadon bocsátásáért küzdők” elnevezésű jelölést ismertetjük. A csoportot a korábbi kolumbiai elnökjelölt, Ingrid Betancourt (maga is túsz) és a túszként fogva tartottak és családjaik érdekében harcoló País Libre Alapítvány („szabad ország”) képviseli.

Kolumbia a világ egyik legveszélyesebb országa. A kormányerők, a baloldali gerillák és a jobboldali félkatonai szervezetek között folyó több évtizedes konfliktus halottak tízezreit és túszok ezreit eredményezte. A becslések szerint Kolumbiában jelenleg háromezer embert tartanak túszként fogva – a világ összes túszának 80 százalékát. Ehhez hozzáadódik még az a vérontás, ami abból adódik, hogy Kolumbia a világ legnagyobb kokaintermelője. A jövedelmező kábítószer-kereskedelem az erőszak és az instabilitás melegágya.
 
Ingrid Betancourt: a kolumbiai béke élharcosa
 
Ingrid Betancourt síkra szállt Kolumbia problémáinak tárgyalásos rendezéséért. A 2002. évi választásokon elnökjelöltként a kábítószer-kereskedelem és a korrupció ellen, valamint a FARC (a kolumbiai forradalmi fegyveres erők) gerillamozgalmával való tárgyalás szükségessége mellett foglalt állást – ezeket a lépéseket a kormány októberben kezdte meg. Betancourt asszonyt 2002. február 23-án rabolták el, és valószínűleg a FARC tartja fogva.
 
Korábban kolumbiai parlamenti képviselő és szenátor volt, valamint az Oxigén nevű politikai párt alapítója, amely célul tűzte ki, hogy a párbeszéd révén véget vessen a polgárháborúnak. Betancourt asszonynak sok ellenséget szerzett a kábítószer-kereskedelem, a közéleti korrupció és az erőszak ellen folytatott kampánya. Többször kapott halálos fenyegetést, és túlélt egy orgyilkossági kísérletet.
 
País Libre Alapítvány: a túszok és családjaik támogatója
 
Ez a független kolumbiai alapítvány nemcsak a túszok szabadon bocsátásáért küzd, hanem azoknak a jólétéért is, akiket így elszakítottak a szeretteiktől. Az erőszak áldozatain is igyekszik segíteni.
 
A País Libre célja, hogy felhívja a problémára a figyelmet, valamint támogatással és tanácsadással segítse az emberrablások szenvedő alanyait. A kolumbiai törvények módosításáért is kampányolnak. Az alapítvány pszichológiai segítséget nyújt, és útmutatást ad arra vonatkozóan, hogyan kell a váltságdíjat követelő emberrablókkal tárgyalni. A szervezet nem vesz részt a tárgyalásokban, nem nyújt anyagi támogatást a családoknak, és nem jelenti be a bűneseteket a hatóságoknak. Az alapítvány minden szolgáltatása ingyenes az áldozatok részére.
 
A 2006-os Szaharov-díj másik két döntősét a következő hetekben mutatjuk be.
 
Aljakszandr Milinkevics fehérorosz ellenzéki vezető – október 17.
Ghassan Tueni újságíró, a Libanonban meggyilkolt vezető személyiségek képviselője – október 24.

Aljakszandr Milinkevics ötvenkilenc éves fizikus, a fehérorosz politikai ellenzék vezetője is bekerült az Európai Parlament gondolat szabadságát támogató Szaharov-díjának 2006-os három döntőse közé. A másik két jelölt a kolumbiai túszok kiszabadításáért harcolók csoportja és Ghassan Tueni, a Libanonban meggyilkolt vezető személyiségek képviselője. Milinkevics Lukasenko elnök fő ellenfele volt a márciusi elnökválasztáson, melynek tisztaságát az EU és az USA is kifogásolta.

Milinkevicset 15 napra őrizetbe is vették, mert részt vett egy ellenzéki megmozduláson. Állítólag Lukasenko a szavatok 82 százalékát szerezte meg, míg Aljakszandr Milinkevicset a választók mindössze 6 százaléka támogatta. A választásokkal kapcsolatban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői komoly hiányosságokat jelentettek, az EP-képviselők küldöttsége pedig vízumvisszatartás miatt be sem juthatott Belaruszba a választások kezdetére.
 
A választás után Josep Borrell, az Európai Parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy a fehérorosz nép alapvető jogainak folyamatos megsértése nem maradhat következmények nélkül. A választásokat követően Lukasenkót több fehérorosz miniszterrel együtt kitiltották az Európai Unióból.
 
Kitüntetett fehérorosz újságírók
 
Idén februárban Aljakszandr Milinkevics a parlament vendége volt, ahol az EP-képviselők támogatását kérte, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a fehérorosz nép feladata az, hogy változtasson saját helyzetén.
 
2005 szeptemberében a parlament állásfoglalásban emelt szót az ellen, hogy a megelőző években „számos politikai pártot, huszonkét újságot és több mint ötven demokratikus szellemű civil szervezetet... tiltottak be az elnök és a kormány bírálata miatt”. Ez volt a háttere annak, hogy 2004-ben a Fehérorosz Újságírói Szövetség kapta meg a Szaharov-díjat.
 
Aljakszandr Milinkevicsről röviden
 
1947-ben született Belaruszban, Hrodna városában.
 
Tanulmányai: fizikát és matematikát tanult Hrodnában, Franciaországban, az USA-ban és Németországban.
 
Szakmai tapasztalatai: az algériai Setifi Egyetem Fizika Tanszékének vezetője (1980–1984); a fehérorosz Hrodnai Állami Egyetem docense (1978–1980 és 1984–1990)
 
Politikai pályafutása: Hrodna polgármester-helyettese 1990–1996. A következőkért volt felelős: oktatás, kultúra, egészségügy, ifjúság, sport, média, vallás, nemzetközi kapcsolatok és műemlékvédelem.
2001: Szemjon Domas elnökjelölt kampánymenedzsere.
2006: Elnökjelölt, Lukasenko elnök ellenfele.
 
Szaharov-díj
 
A 2006-os Szaharov-díjnak még két döntőse van. „Kolumbia: a túszok kiszabadításáért harcolók” (október 10-én már bemutattuk a jelöltet) és Ghassan Tueni, akit október 24-én mutatunk be.
 
A nyertest októberben hirdetik ki, és a decemberi plenáris ülésszak során lesz a díjátadás.

 

 

Ghasszán Tuení 80 éves kora ellenére továbbra is harcol a toleranciáért egy vallási és etnikai közösségekre forgácsolódott országban: olyan nemzet eszméjét hirdeti, mely sokszínűségén keresztül lehet erős. Hosszú pályafutása során – személyes tragédiája ellenére – mindvégig Libanon szabadságáért és egységéért harcolt. Feleségét és lányát rákos betegség, fiát autóbaleset, utolsó gyermekét, az újságíró-politikus Dzsibrán Tuenít pedig egy merénylő autójában felrobbant bomba ragadta el tőle.

 

Tueni úr lelkesen támogatja az Európai Parlamentnek a Földközi-tenger déli partján fekvő országok parlamenti képviselőivel kibővített közgyűlésén keresztül meghirdetett párbeszédet.

 

Bejrútban született 1926-ban. A Harvardon tanult, majd 1948-ban visszatért Libanonba, hogy folytassa apja, Dzsibrán Tuení munkáját, az An-Nahar című független arab napilap vezetését. Politikai pályafutása 1951-ben indult, számos libanoni kormányban töltött be miniszteri posztot, valamint Libanon ENSZ-nagykövete és állandó képviselője volt 1977-től 1982-igazgató.

 

 

Tuení úr hozzájárult, hogy a Szaharov-díjra jelöljék az alábbi öt, merényletben meggyilkolt libanoni személyiség emlékére:

 

Dzsibrán Tuení – saját fia, újságíró és parlamenti képviselő, aki Libanon Szíria általi megszállását kritizáló vezércikkeket publikált. A szíriai katonai jelenlét és politikai befolyás ellen folytatott kitartó kampányának eredményeként halálos fenyegetéseket kapott, majd Franciaországba menekült ideiglenes száműzetésbe. 2005 decemberében a Libanonba történő visszatérését követő napon egy autóba rejtett bomba ölte meg.

 

Rafík Karímí – Libanon miniszterelnöke volt 1992 és 1998, illetve 2000 és 2004 között. Vezető szerepet játszott Bejrút újjáépítésében, és a különböző vallási és etnikai csoportok egységének elérésén dolgozott. 2005 februárjában, egy Bejrút központjában haladó konvoj elleni bombatámadásban vesztette életét, melynek további 21 áldozata között volt Bászil Fléhán korábbi gazdasági miniszter is.

 

Bászil Fléhán - 2000 és 2003 között gazdasági és kereskedelmi miniszter, 1993 és 1999 között pedig a pénzügyminiszter tanácsadója volt, jelentős szerepet töltött be Libanon gazdasági reformprogramjának kidolgozásában. Abban a bombatámadásban sérült meg, melynek Rafík Karímí is áldozatául esett; két hónappal később a kórházban vesztette életét.

 

Szamir Kasszír ­– egyetemi tanár, újságíró és történész, a libanoni An-Nahar című napilap rovatvezetője volt. 2005 júniusában Bejrútban egy autóba rejtett pokolgép ölte meg.

 

George Hawi – libanoni politikus, a Libanoni Kommunista Párt korábbi főtitkára, gyakran szólalt fel Szíriának a Libanoni belügyeibe történő beavatkozása ellen. Szintén 2005 júniusában Bejrútban vesztette életét, amikor az autójába rejtett távirányítású pokolgép működésbe lépett.

 

Az Európai Parlament elnökök értekezlete nevű vezető testülete csütörtökön kiválasztotta az emberi jogok védelmét és a szólásszabadságot támogató, az EP által kiosztott Szaharov-díj idei nyertesét. Az elismerést az idén Aljakszandr Milinkevics fehérorosz ellenzéki politikus veheti át a decemberi plenáris ülésen.

Az idén Aljakszandr Milinkevics fehérorosz ellenzéki vezető kapja az Európai Parlament gondolat szabadságát támogató, Andrej Szaharovról elnevezett díját.
 
Milinkevics indult az államelnökségért a legutóbbi választáson, amelyen végül a hivatalos eredmény szerint Lukasenko elnök 82 százalékot szerzett.  A politikust egy ellenzéki megmozduláson való részvételéért tizenöt napra őrizetbe vették.
 
Idén februárban Milinkevics az EP vendége volt.  2005 szeptemberében a parlament állásfoglalásban emelt szót a szólásszabadság fehéroroszországi megsértése ellen.
 
Az 59 éves politikus fizikát és matematikát tanult Franciaországban, Németországban és az Egyesült Államokban. A kilencvenes évek elején szülővárosa, Hrodna polgármestere volt. 
 
2004-ben egyébként a Fehérorosz Újságírószövetség kapta meg a Szaharov-díjat.
 
Az 50 ezer eurós pénzjutalommal járó idei Szaharov-díjat az EP elnöke, Josep Borrell adja át a parlament decemberi plenáris ülésén.
 
A másik két idei jelölt „a Kolumbiában elrabolt túszokért harcolók” (Ingrid Betancourt és a Pais Libre Alapítvány), illetve Ghassan Tueni libanoni újságíró és diplomata volt. Utóbbit azért jelöltek a díjra, „hogy megemlékezzenek számos, meggyilkolt libanoni személyiség - Rafiq Hariri, Basil Fuleihane, Samir Kassir, George Haoui és Gebrane Tueni - áldozatvállalásáról”.
 
A díj névadója, Andrej Szaharov (1921–1989). Szaharov részt vett a szovjet atom- és hidrogénbomba kifejlesztésében, később azonban nyíltan bírálta a nukleáris fegyverkezési versenyt, 1970-ben pedig emberi jogi bizottságot alapított. A Szovjetunióban ezért eltiltották a stratégiai kutatásoktól és a publikálástól, és belső emigrációba kényszerítették, mígnem 1986-ban, a Gorbacsov által elindított reformfolyamat idején „rehabilitálták”. 1975-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.