Sajtóközlemény
Plenáris ülés Strasbourgban
Intézmények - 17-11-2008 - 20:44
Plenáris ülés
Plenáris ülés
Az Európai Parlament plenáris ülésén szó lesz az eurózónán kívüli tagállamok számára nyújtható uniós pénzügyi támogatás lehetséges mértékének emeléséről és a pénzügyi válságról. A képviselők szavaznak Bauer Edit nőjogi jelentéséről, és az iskolai gyümölcsfogyasztás támogatásáról. Az EP tárgyal jövedéki adókról, a mezőgazdasági reformról, a képzett külföldiek munkavállalását támogató „kékkártyáról”, valamint például az európai méhállomány védelméről is.
Nagyobb pénzügyi segítség a nem eurót használó tagállamoknak
A Magyarországnak nyújtott uniós pénzügyi támogatásról szóló döntéssel egyidőben az Európai Bizottság azt javasolta, hogy 12 milliárdról 25 milliárd euróra emeljék az eurózónán kívüli, fizetési nehézségekkel küzdő EU-tagállamok pénzügyi támogatásának maximális lehetséges összegét. Az EP kedd reggel szavaz arról, sürgősségi eljárásban tárgyalja-e a módosítást. Ha igen, csütörtökig el is fogadhatják azt.
Mezőgazdasági reform: több támogatás maradjon a termelőknél
Kevesebb támogatást csoportosítana át évente az EP szakbizottsága a mezőgazdasági termelőknek szánt pénzekből a nemzeti vidékfejlesztési programokra. A tagállami tejkvótákat egyelőre csak a következő két évben növelnék a képviselők 1 százalékkal, és megtartanák a tejtermelők és az állattenyésztők külön nemzeti támogatási lehetőségét.
Pénzügyi válság, G20-ak csúcstalálkozója és az Európai Bizottság 2009-es munkaterve
A pénzügyi válságot, az Európai Tanács ülésének és a G20-ak washingtoni csúcstalálkozójának eredményeit, valamint az Európai Bizottság 2009-es munkatervét vitatják meg az EP-képviselők kedden a strasbourgi plenáris ülésen.
Kékkártya: magasan képzett munkavállalók az EU-ban
Több szakmai tapasztalathoz kötnék a „kék kártya” kiadását a magasan képzett külföldi munkavállalók számára az EP-képviselők. Meghosszabbítanák ugyanakkor a kártya érvényességét, és a tagállamokra bíznák, hány kártyát kívánnak kiadni egy évben. A konzultációra felkért EP a szerdai plenáris ülésen vitázik a képzett külföldiek munkavállalásának megkönnyítéséről szóló jelentésről.
EP: napi egy gyümölcs minden gyermeknek!
Nemcsak hetente, hanem naponta adnának egy-egy gyümölcsöt az EP-képviselők nemcsak a kisiskolások, de az óvodások számára is. Az EP keddi strasbourgi plenáris ülésén tárgyalja a Niels Busk (liberális, dán) mezőgazdasági szakbizottsági képviselő által készített jelentést a közösségi iskolagyümölcs-programról.
A jövedéki adókról szavaz az EP
Az EP gazdasági szakbizottsága alapvetően támogatja az Európai Bizottság terveit a jövedéki adók szabályainak felülvizsgálatáról. A képviselők egyértelműbbé tennék a szöveget, és meghatároznák, mikor vásárolhatnának az utasok vámmentes üzletekben. Arról is dönthetnek, szükséges-e megszabni, mennyi alkoholt, illetve dohányterméket vihetnek át a határokon a polgárok.
Bauer Edit jelentése: egyenlő bért a nőknek és férfiaknak
Ugyanazért a munkáért a nőknek ugyannyi bért kell kapniuk, mint a férfiaknak – véli az EP nőjogi szakbizottsága. A képviselők semleges munkaköri kategóriákat vezetnének be, rendszeresen ellenőriznék a béreket, büntetnék a diszkrimináló cégeket, és például bevezetnék az egyenlő fizetések napját, amikor a férfiak és a nők ugyanannyi bért kapnának. A Bauer Edit (néppárti, Szlovákia) által jegyzett jelentést hétfői strasbourgi plenáris ülésén vitatja meg az EP.
Több munkahelyet és biztos nyugdíjat akar az EP
Több és biztosabb munkahelyet teremtene, valamint magánnyugdíjjal egészítené ki az állami nyugdíjat az EP foglalkoztatási és szociális szakbizottsága. A testület szerint mindenki számára biztosítani kell a méltó nyugdíjat, a dolgozni vágyó nyugdíjasoknak pedig munkalehetőségeket kell teremteni. A társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer jövőjéről szóló véleményadó jelentést csütörtöki plenáris ülésén vitatja az EP.
Hitelekről és befektetésről már az általános iskolában
Már az általános és középiskolában is tanítani kellene az alapvető pénzügyi ismereteket, a pályakezdőknek, a nyugdíjasoknak és az alacsony jövedelműeknek pedig speciális pénzügyi képzést kellene nyújtani – véli az EP fogyasztóvédelmi szakbizottsága. A különféle pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos tájékozottság javításáról szóló jelentést szerdai strasbourgi plenáris ülésén tárgyalja az EP.
Az Európai Számvevőszék 2007-es jelentése az EP-ben
Az Európai Számvevőszék elnöke, Vítor Manuel da Silva Caldeira csütörtökön mutatja be jelentését arról, hogyan használták fel az EU-forrásokat 2007-ben. A számvevők szerint a számlák rendben voltak, az azokkal kapcsolatos tranzakciókkal azonban gondok vannak.
EP: sikeres az európai monetáris unió első tíz éve
Sikeres volt az európai monetáris unió első tíz éve, de a jövőben a tagállamok erősebb együttműködésére és egységesebb nemzetközi fellépésre van szükség - vélik az EP szakbizottságának képviselői. A gazdasági és monetáris unió első tíz évét és a jövő kihívásait értékelő jelentést a hétfői plenáris ülésen tárgyalja az EP.
EP: feleslegesek a költséges közzétételi és fordítási kötelezettségek
Az EP-képviselők egyes vállalatok esetében megszüntetnék a közzétételi és fordítási kötelezettségeket, mivel azok sok esetben csak felesleges többletköltségeket rónak a társaságokra. Az EP a keddi plenáris ülésen tárgyalja első olvasatban az Európai Bizottság erről szóló javaslatát.
Veszélyben a méhek
Az Európai Bizottságot kérdezik az EP-ben arról, mit tesz az unió a rendkívüli gazdasági jelentőségű méhek pusztulása ellen.
HIV/AIDS: korai felismerést és beteggondozást akar az EP
2008. december 1-jén tartják az első AIDS-világnap huszadik évfordulóját. Az EP-ben ennek kapcsán vitáznak szerdán a parlament, az Európai Bizottság és a Tanács képviselői.
EP-állásfoglalás az utasadatokról
A biztonsági okokból gyűjtött személyi adatokkal kapcsolatos állásfoglalásról szavaz az Európai Parlament.
A fürtösbombák betiltásáról az EP-ben
A 2008. májusi, dublini nemzetközi találkozón 107 ország elfogadta a fürtösbomba-egyezményt, amely betilja az ilyen eszközök használatát, gyártását, szállítását és raktározását. Az egyezményt 2008. december 3-án, Oslóban nyitják meg aláírásra.
Jonathan Sacks rabbi az EP-ben
Jonathan Sacks, az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség főrabbija szólal fel november 19-én az EP plenáris ülésén a „Kulturák közötti párbeszéd éve” alkalmából.
Elégtelen környezetvédelmi ellenőrzések
A környezetvédelmi ellenőrzések során betartandó követelményekről kérdezik az európai biztost az EP-ben.
EP-vita Kongóról
Az EP szerdán vitázik a Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult helyzetről.
Megakadt a Szolidaritási Alap reformja
Bár az EP korábban megszavazta az EU szolidaritási alapjának reformját, a Tanács egyelőre nem jutott megegyezésre a kérdésben. Az EP-ben erről kérdezik az illetékes uniós biztost.
Európa az űrben
Az európai űrkutatás jövőjéről, például a Galileo-programról kérdezik a képviselők a Tanácsot Strasbourgban.
EU-elnökségi honlapok minden nyelven?
Az Európai Parlament petíciós szakbizottsága támogatja azt a petícióban megfogalmazott a javaslatot, hogy az angol és a francia mellett a német is legyen kiemelt nyelv legyen az EU-elnökségek honlapjain. A parlament a polgárok jobb tájékoztatása érdekében még több nyelven is elérhetővé tenné az információkat.

REF: 20081114IPR42068