Elnök. – A következő napirendi pont Millán Mon úr által a Külügyi Bizottság nevében benyújtott, a transzatlanti kapcsolatoknak az amerikai választásokat követő állásáról szóló jelentés (A6-0114/2009) (2008/2199(INI)).

  Francisco José Millán Mon , előadó. − (ES) Elnök úr, először is szeretnék köszönetet mondani az árnyékelőadóknak, különösen Severin úrnak, Lambsdorff úrnak és Lagendijk úrnak, valamint a Külügyi Bizottságnak és a vélemény előadóinak, García-Margallo úrnak és Quisthoudt-Rowohl asszonynak. Mindannyiuknak köszönöm azt az együttműködést, amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokról szóló jelentés kidolgozása során biztosítottak számomra.

Így egy fontos témában széles konszenzussal sikerült létrehoznunk egy jelentést. Ezért az a jelentés, amelyről holnap szavazni fogunk, az az Európai Parlament határozott és meggyőző üzenete, amely megfelelő időben született. Hogy miért mondom, hogy ez egy fontos téma, annak az az oka, hogy egyértelmű, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok két jelentős globális szereplő, amelyeknek szorosan együtt kell működni, mivel ugyanazokat az elveket és értékeket vallják, és sok esetben érdekeik egybeesnek.

A jelentés fő üzenete, hogy a transzatlanti kapcsolatok erősítésére igen alkalmas időben vagyunk. Ennek három alapvető oka van. Az első, hogy az Egyesült Államok új kormánya pragmatikus, tudja, hogy egyetlen ország sem képes egyedül kezelni a globális kihívásokat, és nagy várakozásokat ébresztett Európa és az egész világ közvéleményében. A második, hogy egy erősebb Európai Unió kifelé jobban fel tud lépni, mint az 1995-ös EU, amikor az Új Transzatlanti Cselekvési Programról megállapodtak; ezenkívül az EU-t hamarosan a Lisszaboni Szerződés külpolitikára és védelemre vonatkozó eszközei is támogatni fogják. A harmadik ok az új környezeti feltételek, amelyeket új globális kihívások, például a gazdasági válság és az éghajlatváltozás, és nem a korábbiakhoz hasonló katonai kihívások jellemeznek.

Az új kihívásokkal szemben az Európai Unióval való együttműködés igen hasznos lesz az Egyesült Államok számára. A transzatlanti kapcsolatok két dimenzióját kell erősíteni: az intézményi dimenziót és a fizikai dimenziót, a megvalósítható együttműködést is beleértve. A Lisszaboni Szerződést fel kell használnunk az intézményi struktúrák erősítésére: mindössze egy csúcstalálkozó helyett két éves csúcstalálkozó, amelyen részt vesz az Európai Tanács új állandó elnöke; egy Transzatlanti Politikai Tanács létrehozása, amelyen negyedévente találkozik egymással a főképviselő – és a Bizottság alelnöke – és a külügyminiszter; egy transzatlanti közgyűlés létrehozásával a jogalkotók közötti párbeszéd felújítása és a Transzatlanti Gazdasági Tanács tökéletesítése. Mindezek a változtatások intenzívebb és hatékonyabb összehangolást tesznek majd lehetővé; azokat egy új transzatlanti társulási megállapodásban kell egyesíteni, és a tárgyalásokat a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésekor meg kell kezdeni.

A jelentés második célja az együttműködés gyakorlatban történő erősítése. Ez azt jelenti, hogy a fő kihívások és ellentétek, valamint a kétoldalú kérdések kezelésére vonatkozó menetrendet kell felállítani. E közös menetrend kialakítása érdekében az elkövetkezendő hónapokban a Tanácsnak és a Bizottságnak újabb szerződéseket kell kötnie az új washingtoni kormánnyal. Ezért örülök az Obama elnök részvételével megrendezendő április 5-i prágai csúcstalálkozónak, ahogy azt a képviselőcsoportom által benyújtott módosítás is kiemeli.

A jelentés számos olyan globális kihívást sorol fel, amelyekre az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak közös megközelítést kell keresniük; például a gazdasági válságra, a felemelkedő hatalmak bevonását célzó hatékony multilateralizmusra, a millenniumi fejlesztési célokra, az éghajlatváltozásra, az emberi jogok előmozdítására stb. Különböző regionális kérdéseket is megemlít, amelyek esetében összehangoltan kell fellépnünk; ezek például olyan konfliktusok, mint például a közel-keleti konfliktus, valamint az iráni és afganisztáni nukleáris programok; az Oroszországgal és a latin-amerikai országokkal folytatott kapcsolatokat szintén megemlíti a jelentés. A leszerelés és a biztonság további olyan területek, ahol megfelelőbb összehangolásra van szükség, beleértve a terrorizmus komoly veszélye elleni harcot, amelyet a nemzetközi joggal összhangban és az emberi jogok tiszteletben tartásával kell folytatni.

Hölgyeim és uraim, a jelentés az igazságszolgáltatás és a belügyek területén is megemlít néhány kétoldalú kérdést, a vízumok kérdését is beleértve. Kiemeli továbbá, hogy a transzatlanti partnerségnek szüksége van a civil társadalom, különösen a fiatalok széleskörű támogatására. A gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok szintén szerepelnek a jelentésben, amely hangsúlyozza, hogy a transzatlanti piac beillesztése terén előrehaladásra van szükség. E témákban természetesen a Gazdasági és Monetáris Bizottság és a Külügyi Bizottság számos javaslatát beillesztettem a jelentésbe.

Összefoglalva, hölgyeim és uraim: úgy gondolom, ha holnap elfogadják ezt a jelentést, a Parlament egyértelmű üzenetet küld. Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítésére szólítunk fel, intézményi szinten is. Úgy gondolom, hogy ez az erősítés mindkét fél és az egész nemzetközi közösség számára is hasznos lesz.

  Alexandr Vondra, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, elnézést kérek, hogy a bizottsági elnökök konferenciájának ülése miatt kissé késve érkeztem. Csak ma reggel tértem vissza Washingtonból. Szeretném megköszönni meghívásukat erre a transzatlanti kapcsolatokról szóló, fontos és időszerű vitára, és különösen köszönöm az előadónak, Millán Mon úrnak az értékes és sokat felölelő jelentést, amelyet utazásom alatt nagy érdeklődéssel olvastam. A jelentésben sok minden szerepel, amivel az Elnökség és a Tanács egyet tud érteni.

Bármilyen politikai háttérrel rendelkezzünk is, mindannyian tudjuk, hogy a transzatlanti kapcsolatok jövőnk, Európa jövője szempontjából létfontosságúak. Hat évtizeden át a szilárd transzatlanti partnerség Európa és Észak-Amerika, valamint az egész világ számára a béke, a stabilitás és a jólét vezető erejét képezte. Azt állítom, hogy ez nem csak történelem. A XXI. század számára is ez a lehető legjobb program. A transzatlanti kapcsolatok lehetővé teszik számunkra, hogy együtt olyan eredményeket érjünk el, amelyeket egyik fél sem tud egyedül érni. Itt szeretném idézni Joe Biden alelnök első müncheni látogatásán tett kijelentését, amelyben egyértelműen kifejezte, hogy Amerikának szüksége van Európára, Európának pedig szüksége van Amerikára. Úgy gondolom, hogy pontosan értjük ezt a kijelentést. Ha egyetértünk, meghatározhatjuk az átfogó menetrend feltételeit. Ha nem értünk egyet, nehéz lesz előrevinni bármilyen menetrendet, tehát a transzatlanti kapcsolatok lehetővé teszik számunkra, hogy együtt olyan eredményeket érjünk el, amelyeket egyedül nem tudunk elérni.

A múlt novemberi amerikai elnökválasztás példátlan mértékű lelkesedést, várakozást és érdeklődést váltott ki itt Európában. Ez azért történt, mert az amerikai elnökválasztás fontos az európaiaknak. Obama elnök az előttünk álló kihívások új megközelítését határozta meg. Európában sokakat vonzott ez a változás és ez a szemléletváltás. Az Atlanti-óceán mindkét partján óriási várakozások születtek. Ezek a várakozások közös együttműködésünk számára olyan időben jelentenek lehetőséget, amikor a leginkább szükségünk van erre. Elővigyázatosan kell azonban bánnunk velük, mert kapcsolatainkra semmi sem jelentene akkora veszélyt, mint a beteljesületlen elvárások – és minél magasabbak az elvárások, annál nehezebb kielégíteni azokat.

Az új kormány energikusan indult. A várakozásoknak megfelelően az elnök programja a gazdasági és pénzügyi válságra összpontosított. Biztatóak voltak a Guantánamóra vonatkozó korai döntések – erről mindössze néhány hete beszéltünk itt –, a közel-keleti kötelezettségvállalás ismételt megerősítése és az Afganisztánról szóló konferencia összehívása, amelyre május 31-én Hágában kerül sor. Ezek olyan kezdeményezések, amelyeket Európában is sokan szorgalmaztak.

Az USA-val folytatott párbeszéd új életre kelt. Az új kormánnyal folytatott kapcsolataimból, beleértve a Biden alelnökkel és Clinton külügyminiszterrel itt Brüsszelben tartott találkozókat is, egyértelműen kiderül, hogy az USA új hangnemben kíván beszélni az EU-val és partnereinkkel. Üdvözlöm az ezekre a korai kapcsolatfelvételekre jellemző gyakorlati megközelítést.

Miközben a hangnemváltás fontos, önmagában azonban természetesen nem hoz konkrét eredményeket. Ha konstruktívan szeretnénk együttműködni, együtt kell felülvizsgálnunk politikai prioritásainkat, és újra meg kell vizsgálnunk, hogy hogyan működik a transzatlanti partnerség. Az Önök jelentése e folyamathoz értékes hozzájárulást jelent. Ez természetesen egy olyan folyamat, amely az EU részéről tavaly kezdődött, amikor a külügyminiszterek két nem hivatalos találkozón, Avignonban és Marseille-ben tárgyaltak a transzatlanti kapcsolatokról. Úgy gondolom, hogy itt köszönet illeti egyrészt a francia elnökséget ennek kezdeményezéséért, másrészt Portugáliát, amely szintén szerepet játszott. Ez egy olyan folyamat, amelyet a következő hónapokban tovább kell fejlesztenünk. A következő héten az állam- és kormányfők, valamint az amerikai elnök prágai nem hivatalos találkozója kiváló lehetőséget kínál. A transzatlanti kapcsolatok gazdagok és változatosak, valamint számos politikai területet fognak át. Nem tudom valamennyit érinteni, de azokat ki szeretném emelni, amelyekkel a közelgő prágai találkozón különösen foglalkozni szeretnénk.

Először is az energiabiztonság és az éghajlatváltozás. Ezek az egymással összefüggő témák számos európait komolyan aggasztanak. Az energiabiztonság olyan kulcsfontosságú prioritás, amelyet az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat felölelő átfogó stratégián keresztül kell kezelni, éppúgy mint az energiaellátás, a források és az utak diverzifikálását. Lehetőség és szükség szerint az EU-nak és az USA-nak e területeken együtt kell működnie, és elő kell mozdítania a közös menetrendet. Az éghajlatra vonatkozóan ez az év döntő lesz. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének december végi koppenhágai éghajlatváltozási konferenciája történelmi lehetőséget nyújt az éghajlatváltozás kezelésére vonatkozó kötelező nemzetközi célkitűzések végrehajtásának felülvizsgálatára és kiszélesítésére.

Az EU, a konferenciát megelőzően ambiciózus energia- és éghajlatváltozási kötelezettségvállalásokat határozott meg. Obama elnök éghajlatváltozással kapcsolatos kijelentései és bejelentései jelentős politikai váltás jelének tűnnek, de ebben a vonatkozásban kemény munka vár még ránk. Természetesen az USA részéről e kérdésben biztosított támogatás elengedhetetlen, de nem elegendő. Olyan fejlett országok részéről is biztosítanunk kell a támogatást, mint például Kína.

Másodszor, a gazdasági és pénzügyi válság. A jelenlegi válság komoly, globális válság, amely minden szinten és az egész világon határozott politikai választ követel. Az EU-nak és az USA-nak különleges felelőssége van e téren mind az otthon hozott intézkedések, mind pedig a nemzetközi összehangolás tekintetében. A jelenlegi globális válságra és a pénzügyi problémákra adandó összehangolt válasz érdekében együtt kell működnünk az USA-val. Együtt kell dolgoznunk a pénzügyi rendszer felülvizsgálatára és a nemzetközi pénzügyi intézmények reformjára vonatkozó kérdések kezelése érdekében. A növekedés és a foglalkoztatás fokozása érdekében politikáinkat össze kell hangolni. Biztosítanunk kell, hogy az általunk választott megközelítések összeegyeztethetők legyenek, és a transzatlanti piacon ne idézzék elő a verseny torzulását. E kérdések jó része szerepel a G8-aknál és a G20-aknál is, különösen a G20-ak londoni csúcstalálkozóján, amellyel Obama elnök európai látogatása kezdődik. Egyértelmű azonban, hogy a szélesebb körű globális menetrend meghatározásában a transzatlanti kapcsolatok kulcsszerepet kapnak.

Harmadszor, Afganisztán Európa és az USA számára is kulcsfontosságú kérdés. Ez egy közös probléma – az USA-ban és Európában végrehajtott terrorista támadások kiindulópontja a régióban van. Valamennyi európai politikai vezető számára fontos, ugyanakkor nem könnyű kihívást jelent, hogy polgáraiknak el kell magyarázniuk, hogy saját biztonságukat Kabulban kell megvédeni. Afganisztán volt a fő téma az uniós trojka és Biden alelnök közötti március 10-i nem hivatalos találkozón is. Az alelnök kifejezte reményét, hogy Afganisztán továbbra is az uniós menetrend egyik fő témája marad. Világossá tette, hogy az USA nemcsak az általános afganisztáni stratégia támogatását kívánja tőlünk, hanem kötelezettségvállalást is arra vonatkozóan, hogy a támogatáshoz konkrét források is illeszkednek. Annak ismeretében, hogy az afganisztáni polgárok biztonságának kérdése fontos ügy, intézkedéseket tettünk afganisztáni rendőrségi missziónk megerősítésére. Az EUPOL polgári misszión kívül katonai rendőrségre, „csendőrségre” van szükség, amelyről tárgyalunk. E tekintetben a helyszínre küldött, a csendőrséget képző oktatók, valamint a NATO-misszióhoz való uniós hozzájárulás olyan lehetőség, amelyről az elnökség tárgyalt az uniós országok által frissen kinevezett pakisztáni és afganisztáni különleges megbízottal. Találkoztam például a franciaországi Pierre Lellouche-sal, és erről Dick Holbrooke-kal is tárgyalunk. Biztosítanunk kell továbbá, hogy a sikeres afganisztáni elnökválasztásnak meglegyenek a feltételei, és figyelembe kell vennünk a regionális szempontokat, különösen a fenntartható pakisztáni civil kormány fejlődéséhez szükséges további támogatás biztosításával. Tehát ez a regionális dimenzió nagyon fontos, és ezt a nemzeti, majd a globális dimenzión felül figyelembe vesszük.

Negyedszer, a tömegpusztító fegyverek elterjedését jelentő kockázat kezelése szempontjából a multilaterális válasz döntő lesz. Az EU és az USA növekvő aggodalmának adott hangot különösen az iráni nukleáris tevékenységek miatt, valamint amiatt, hogy a nukleáris területen Irán nem tartotta be nemzetközi kötelezettségvállalásait. Az EU-nak és az USA-nak közösen kell biztosítania, hogy a nukleáris technológia fejlesztése jogszerű, civil célokra korlátozódik. E cél elérésének legmegfelelőbb módja szigorú, nemzetközileg kötelező szabályok meghatározása, amelyeket hiteles ellenőrzési rendszerek támogatnak. Ugyanakkor az EU és az USA készek arra, hogy ebben a vonatkozásban és a régió más problémái esetében Iránnal szemben konstruktív megközelítésekre vállaljanak kötelezettséget.

Egy további előttünk álló kihívás, hogy hogyan dolgozzunk együtt a közös értékeinken alapuló, szabályalapú multilateralizmus gyakorlati alkalmazásainak erősítésén. E területen sokat tudunk együtt tenni. Egyetértek Obama elnök nézetével, amelyet Clinton miniszter és Biden alelnök is hangsúlyozott, hogy a biztonság és az ideálok közötti választás nem a helyes választás. E tekintetben üdvözlöm Obama elnök szándékát, hogy Guantánamo bezárása ügyében előre akar lépni.

Üdvözöljük továbbá Obama elnök korábbi kötelezettségvállalását, amelynek célja az arab-izraeli konfliktus kezelése, beleértve George Mitchellnek a régió különleges megbízottjaként történő kinevezését. A tartós béke, amely az izraeliek és a palesztinok törekvéseit is kifejezi, a régió lakossága számára létfontosságú, valamint továbbra is az EU és az USA kulcsfontosságú célkitűzése. A békekötés további előnyökkel is járhat, nem utolsósorban a nyugat és a szélesebb iszlám világ közötti nagyobb megértést hozhat.

Érdeklődéssel olvastam a jelentésükben szereplő, a transzatlanti kapcsolatok intézményi struktúrájára vonatkozó számos ajánlást. Nagyon egyetértek azzal, hogy az EU és az USA közötti intézményi kapcsolatoknak tükrözniük kell a kapcsolat jelentőségét. A cseh elnökség által indított kezdeményezések ezt a pontot kívánják kiemelni. Kezdettől fogva minden szinten kötelezettséget vállaltunk az USA-val és az új kormánnyal szemben. 10 nap múlva pedig az elnökség Prágában, az EU állam- és kormányfőinek nem hivatalos csúcstalálkozóján üdvözölheti Obama elnököt. Amint említettem, ez lehetőséget teremt a transzatlanti kapcsolatok számos dimenziójának vizsgálatára és együttműködési szándékunk megerősítésére. Ezek a megbeszélések például az EU és az USA külügyminiszterei közötti, rendszeres nem hivatalos találkozókon folytatódnak. Úgy gondolom továbbá, hogy az Európai Parlament és az USA kongresszusa között érdemes rendszeresebb és szorosabb kapcsolatokat kiépíteni.

Hálás vagyok e Parlamentnek azért, hogy továbbra is támogatja a transzatlanti kapcsolatok fejlődését, és különösen hálás vagyok jelentésükért. Ebben az évben új lehetőségünk nyílik a kapcsolatok továbbfejlesztésére. Ezen elnökség és a Tanács számára a transzatlanti partnerség Európa mint egész szempontjából mindig stratégiai jelentőséggel bírt.

Biztosíthatom Önöket, hogy a cseh elnökség elkötelezett annak biztosításában, hogy ez továbbra is szélesebb külső stratégiánk középpontjában marad, és meghatározó szerepet játszik a napjainkban világszerte bennünket érintő fő kihívások és problémák kezelésében.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök úr, az EU–USA kapcsolatok Obama elnök új kormánya alatt pozitív, új kezdetet vettek. A Bizottságban mindannyian keményen dolgozunk azon, hogy közös, új életre keltett menetrendünkből méltányosan kivegyünk részünket. Ezért is méltányolom ezt az időszerű vitát. Örülök, hogy a Parlament és a Bizottság ebben az esetben számos prioritásra egyformán tekint.

Zsúfolt EU-US napirendet várunk. Bevezető megjegyzéseim azonnali „tennivalóink” listájára összpontosítanak, de az elején két pontot szeretnék még kiemelni az EU–USA intézményi struktúrákkal kapcsolatosan. Először is, úgy gondolom, hogy az EU és az USA jogalkotói közötti szorosabb kapcsolat a sikeres transzatlanti partnerséghez elengedhetetlen. Másodszor, az 1995-ös Új Transzatlanti Cselekvési Program kivizsgálása vonatkozásában követni fogom a jelentés ajánlásait.

Többekhez hasonlóan, számos alkalommal találkoztam már Clinton külügyminiszterrel, és Biden alelnökkel is beszéltem, amikor a közelmúltban Brüsszelben járt. Egy dolog világos: ez az amerikai kormány megbízható partnereket keres a globális és regionális kihívások leküzdéséhez, és Európát a megbízhatóság alapján kiválasztott partnernek tekintik. Meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget.

Ugyanakkor azonban azért is szükségük van az Európai Unióra, hogy konkrét „teljesítendő tételekről” is tárgyaljanak – nem utolsósorban olyan nehéz kérdésekről, mint például Afganisztán kérdése és Guantánamo bezárása. Ezért saját, közös érdekeinken alapuló egyértelmű állásfoglalást kell kialakítanunk, és egységes hangon kell megszólalnunk. Hadd legyek világos: ez a döntő transzatlanti barátság nem egyirányú utca. Európának és az Európai Uniónak szolgáltatnia kell.

A globális kihívások leküzdésében az erős EU így az USA számára fontos partner. Úgy gondolom, hogy kezdetben korlátozott számú prioritásra kell összpontosítanunk.

A világgazdaság igen nehéz helyzete természetesen minden cselekedetünk hátterében ott van. Elsőrendű cél az Európai Unió, az Egyesült Államok és más fontos szereplők közötti szélesebb együttműködés a makrogazdasági politika és a pénzügyi ágazat reformszabályozása terén. A kereslet és a foglalkoztatás helyreállításának előmozdítása érdekében megfelelőbb egyeztetésre van szükségünk, és biztosítanunk kell, hogy politikáink kölcsönösen támogatják, nem pedig zavarják a kereskedelmet. Az Atlanti-óceán mindkét partján vissza kell utasítani a protekcionista elemeket. Az Európai Uniónak és az USA-nak szorosan együtt kell működnie a G20-ak következő heti csúcstalálkozóján születő eredmények végrehajtása érdekében, beleértve a pénzügyi ágazat szabályozásának reformjára vonatkozó összeegyeztethető megközelítések kidolgozását is. A legutóbbi brüsszeli Európai Tanács nagy lépést tett ebbe az irányba.

Figyelnünk kell a transzatlanti gazdaságra is, amely a globális termelés és kereskedelem felét adja. Jelentésük, helyesen, erőteljes hangsúlyt fektet erre a kérdésre. Erősítenünk kell a Transzatlanti Gazdasági Tanácsot, hogy hatékonyabban tudjon fellépni a szabályozási korlátok felszámolása és a növekedés előmozdítása érdekében, miközben szemléletmódját inkább stratégiai irányba kell terelni. A Transzatlanti Gazdasági Tanácsnak – elnevezésének megfelelően – képesnek kell lennie például arra, hogy megtárgyalja, hogy a nemzeti helyreállítási tervekben hogyan lehet elkerülni a szomszéd rovására menő politikát.

Az éghajlatváltozással kapcsolatban: egy évtizede először történik meg, hogy az EU és az USA politikái egy irányba kezdtek haladni. Arra kell összpontosítanunk, hogy decemberben Koppenhágában megállapodás szülessen. Példamutatóan, közösen kell élen járnunk, hogy Kínát és Indiát be tudjuk vonni egy multilaterális megállapodásba, és a jövő globális piacának részeként integrált szénpiacot indíthassunk. Mindkettőnknek elő kell mozdítania azt a világos üzenetet, hogy a tiszta, hatékony technológiák és a „környezetbarát munkahelyek” szerepet játszhatnak a gazdaság helyreállításában. Obama elnök már helyesen hangsúlyozta ezt a pontot. Ez energiakutatási programjaink szorosabb együttműködését és az energiabiztonságról szóló párbeszéd erősítését is jelenti – amint elnökünk is említette.

A külföldi segítségnyújtás és a fejlesztési politika tekintetében mind Obama elnök, mind pedig Clinton külügyminiszter hangsúlyozták ezek fontosságát mint a teljes körű külpolitika részét. Ez az EU mint a világ legnagyobb adományozója szempontjából nagyon fontos. Arra kell törekednünk, hogy az USA megújítsa millenniumi fejlesztési célokkal kapcsolatos elkötelezettségét, és hogy a fejlesztési együttműködésről az EU és az USA közötti párbeszédet újraindítsuk, olyan témákra összpontosítva, mint a támogatások hatékonysága és a politikai koherencia.

A gazdaság Obama elnök programjának élén áll, de az USA a fő külpolitikai kérdések felülvizsgálata terén is gyorsnak bizonyult.

Afganisztánnal és Pakisztánnal kapcsolatban: az új kormány egyetért abban, hogy átfogóbb politikára van szükség – ennek célja, hogy a katonai fellendüléssel párhuzamosan polgári fellendülés is végbemenjen. Az új USA kiemeli a polgári kapacitásbővítést és a regionális megközelítést, amely arra összpontosít, hogy Pakisztán közeledjen a régóta fennálló uniós politikákhoz. A Bizottság Afganisztánban kifejtett erőfeszítései közé tartozik a rendőrség képzésének támogatása, az igazságszolgáltatás reformja és a vidéki térségekben alternatív megélhetési lehetőségek ösztönzése, például a kábítószer-termelés elleni küzdelem érdekében. Én is kaptam egyértelmű jelzéseket – magától Biden alelnöktől is – arra vonatkozóan, hogy támogatják aktív előkészületben lévő munkánkat, amelynek célja, hogy esetleg uniós választási megfigyelési missziót küldjünk Afganisztánba, feltéve, hogy a biztonsági előírások megfelelőek. Aktívan vizsgálom, hogy mindezekre a területekre tudunk-e további finanszírozást biztosítani. A napokban erről is beszéltünk Richard Holbrooke-kal, az afganisztáni és pakisztáni különleges megbízottal. Várjuk a hágai regionális konferencián, valamint a Pakisztánról szóló tokiói konferencián való részvételt.

Hasonlóképpen, a Közel-Keleten a kezdetektől nagyobb amerikai kötelezettségvállalást kértünk. Biztató volt számunkra Clinton miniszter jelenléte a Sharm el-Sheik-i konferencián és jelenlétében megnyilvánuló aktív bevonása az első Négyesen keresztül. Meg kell tárgyalnunk, hogyan tudjuk legjobban megnyerni az új izraeli kormányt – és remélhetőleg a palesztin nemzeti egység kormányát is – ahhoz, hogy kidolgozzák a két-állam megoldást. Biztató számunkra, hogy az Obama-kormány kötelezettséget kíván vállalni a régió más részével, többek között Szíriával szemben is. Az USA-val együtt kell működnünk az iráni kötelezettségvállalás tekintetében is – amint már elhangzott – a régióban a nukleáris fegyverek elterjedésének megelőzése részeként, a kezdeményezésekre és a szankciókra vonatkozó munkák erősítésével.

Az EU keleti szomszédságunkban is jelentős szerepet játszik. A régióban a demokratikus és piacorientált reformok ösztönzése érdekében kifejtett erőfeszítéseink terén továbbra is szoros kapcsolatot tartunk az USA-val, többek között az új keleti partnerségen keresztül, amely hat keleti szomszédunkkal politikai társulási és gazdasági integrációs célkitűzéseket követ.

Az USA-val a jövőben többet fogunk beszélni arról, hogy hogyan vállaljunk kötelezettséget olyan stratégiai partnerekkel mint Oroszország és Kína, vagy Latin-Amerika. A közeljövőben szeretném biztosítani, hogy az EU és Obama elnök közötti április 5-i prágai találkozó kézzelfogható módon, már a konkrét eredményekre összpontosítva viszi előre a kapcsolatokat. Ezáltal ez sikeres, valószínűleg júniusi EU–USA washingtoni csúcstalálkozót vetít majd előre.

Júniusban lehetőség nyílik továbbá a megújított transzatlanti menetrend és a megvalósítható EU–USA együttműködés fenntartható programjának kidolgozására.

  Albert Deß, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményének előadója − (DE) Elnök úr, soros tanácselnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim, először is, szeretném megköszönni Millán Mon előadónak az előterjesztett kiváló jelentést, amely valamennyi, a transzatlanti kapcsolatok szempontjából fontos pontot megemlít. A transzatlanti kapcsolatoknak az amerikai választást követő állásáról szóló állásfoglalás-tervezet rámutat, hogy milyen fontosak ezek a kapcsolatok.

A Bizottság adatai szerint az Európai Unióban és az USA-ban közel 14 millió munkahely függ ezektől a transzatlanti gazdasági és beruházási kapcsolatoktól. Remélem, hogy az Egyesült Államok új elnöke – ahogy 2008 júliusában, Berlinben, megválasztása előtti beszédében mondta – nagy hangsúlyt fog fektetni ezekre a kapcsolatokra. Ahogy akkor mondta, Amerikának nincs jobb partnere Európánál.

Az állásfoglalásra irányuló indítványban megállapítjuk, hogy ez a partnerség Európa számára is a legfontosabb stratégiai partnerség. Ez a partnerség valójában, különösen a jelenlegi globális pénzügyi és gazdasági válságban, a globális kihívásoknak való megfelelés előfeltétele. Az életképes transzatlanti partnerség előfeltétele azonban az, hogy az amerikaiak is elismerjék Európának a transzatlanti kereskedelemmel kapcsolatos indokolt aggályait.

Az Európai Unió különösen szigorú előírásokkal rendelkezik például a fogyasztóvédelem, az állatvédelem és a környezetvédelem területén. Azt szeretnénk, ha ezen előírásoknak az USA-ból Európába érkező termékek is megfelelnének. Remélem, hogy az új elnök és új kormánya dolgozni fognak azon, hogy ezeket az előírásokat az USA-ban is bevezessék. Így ezzel nekünk sem lesznek problémáink.

Meg vagyok győződve arról, hogy holnap elfogadják ezt az állásfoglalásra irányuló indítványt, mert az a véleményem, hogy tartalmazza mindazt, ami a jó kapcsolatokhoz szükséges.

  José Manuel García-Margallo y Marfil, a Gazdasági és Monetáris Bizottság véleményének előadója. − (ES) Elnök úr, azzal szeretném kezdeni, hogy megköszönjem az előadó munkáját, amelyet annak érdekében végzett, hogy ma a Háznak átfogó, szigorú és rendkívül időszerű jelentést nyújtson be.

Az elnökség és a biztos asszony említést tettek következő találkozóinkról, a londoni megbeszéléstől egészen a prágai találkozóig, amelyen Obama elnök megválasztását követően az Európai Unió és az Egyesült Államok új kapcsolatokat indít.

Egy, a Gazdasági és Monetáris Bizottság által készített jelentésre szeretnék összpontosítani, amely megfelelő, egyhangúlag elfogadott és a következő célkitűzéseket tartalmazó anyag.

Az első cél a válságból való kilábalás. Vagy együtt történik meg a kilábalás, vagy nem fogunk kilábalni. Az 1929-es válság óta nemzedékünk legnagyobb adócsomagjainak idejét éljük. Ezeknek az adófizetőkre nagyobb hatása lesz, és kisebb költségekkel járnak, ha erőfeszítéseinket össze tudjuk összehangolni.

A második cél a jelenlegi válságban sikertelennek bizonyult intézményi pénzügyi rendszer reformja, valamint a termékek, a jogalanyok és a piacok átláthatóságának visszaállítása. Vagy közösen tesszük ezt, vagy nem fogjuk tudni megtenni. Ahogy a biztos asszony emlékeztetett bennünket, a világ legnagyobb gazdasági tömörülését képezzük, és olyan közös értékekkel rendelkezünk – ahogy az előadó mondta –, amelyek lehetővé teszik ezt a közeledést

A harmadik cél, a feltörekvő piacokkal folytatott versennyel szembeni helytállás érdekében, a pénzügyi piacok integrációja. Ehhez a szabályozási piacokat közelebb kell hozni, amely az Atlanti-óceán mindkét partján lehetővé teszi a kölcsönös elismerés elvének gyakorlati alkalmazását és a hatóságok általi megfelelőbb felügyeletet.

A biztos asszony hivatkozott a negyedik célra, és ezt nálam jobban tette: közösen ellen kell állnunk a protekcionizmus jelentette kísértésnek és jó lenne, ha a dohai fordulón közös álláspontot fogadnánk el.

Végül, de nem utolsósorban, biztos asszony, közösen kell megoldanunk azokat a globális egyenlőtlenségeket, amelyek nagyrészt e válság gyökereit jelentették.

Új nemzetközi monetáris rendszert kell létrehoznunk, és szégyen lenne, ha hangunk elveszne a globális vitában, mert fő szövetségesünkkel nem jutunk egyetértésre.

  José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök úr, az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti partnerség alapvetően értékeken és óriási gazdasági lehetőségen alapul.

A két régió össztermelése eléri a 23 milliárd EUR-t, amely a világ bruttó hazai termékének 60%-a. A két régió adja a világkereskedelem 60%-át és a világ nettó beruházásainak 75%-át mobilizálta.

A Millán Mon előadó által hozzánk benyújtott szigorú és kiegyensúlyozott jelentés a legmegfelelőbb időben érkezett – amint mondta –, mivel egybeesik az Egyesült Államok közelmúltban megválasztott elnökének első európai látogatásával, amelynek során részt vesz a G20-ak találkozóján, a NATO 60. születésnapján, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti rendkívüli csúcstalálkozón.

Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak együtt kell fellépnie, hogy megszilárdítsa a vezető szerep három, véleményem szerint megújításra váró aspektusát.

Először is, meg kell védenünk azokat az elveket és értékeket, amelyek erősítik ezt a transzatlanti szövetséget.

Másodszor, a transzatlanti párbeszéd során átfogóbb célokra van szükség az előadó és a biztos asszony által említett témákkal, többek között Iránnal, Irakkal, a Közel-Kelettel, Afganisztánnal kapcsolatban.

Harmadszor, új párbeszédet kell elindítanunk a globális kérdések, például a szegénység elleni küzdelem, az élelmiszer- és energiabiztonság, az éghajlatváltozás elleni küzdelem stb. stratégiai aspektusairól.

Elnök úr, teljesen világos, hogy az az Európa, amelyet mi „hatalomként” kívánunk létrehozni, nem erősödhet meg az Egyesült Államok ellenére, hanem csak az Egyesült Államokkal együtt, mint két partner, amelyeknek bizonyos mértékig a világról alkotott közös jövőképe és közös értékei vannak, valamint kölcsönös tiszteletet tanúsítanak egymás iránt.

Ez nem azt jelenti, elnök úr, hogy az Európai Uniónak biankó csekket kell kiállítania: szükség esetén meg kell védenie álláspontját például a halálbüntetés, a Nemzetközi Büntetőbíróság, a Kyotói Jegyzőkönyv, Guantánamo és az országhatáron túli hatással bíró jogszabályok kérdésében, valamint az Egyesült Államoknak tiszteletben kell tartania az Európai Uniót mint a világon stabilitást és az egyensúlyt biztosító egyik tényezőt.

Elnök úr, az új külügyminiszter, Hillary Clinton, nagyon jól összefoglalta – már befejezem –, amikor a szenátus külkapcsolati bizottsága előtt kijelentette a következőket: „Amerika a legnyomasztóbb problémákat nem tudja egyedül megoldani, és a világ nem tudja azokat Amerika nélkül megoldani.”

  Adrian Severin, a PSE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, az Amerikai Egyesült Államoknak erős Európai Egyesült Államokra van szüksége. Az Európai Uniónak erős Amerikai Unióra van szüksége. Az Egyesült Államok és az Európai Unió együtt tudja garantálni a világ biztonságát és stabilitását, valamint együtt tudnak a globális rendre vonatkozó mintával szolgálni.

E jelentés nemcsak a transzatlanti kapcsolatok előmozdításáról, hanem azok kiegyensúlyozásáról is szól. Az Atlanti-óceán két partja között olyan aszimmetriák léteznek, amelyek negatívan hatnak a transzatlanti együttműködésre. Ezért a politikai Európai Unió megerősítése az Egyesült Államokkal való jövőbeni együttműködéshez elengedhetetlen. A két fél nemzetközi kötelezettségeinek betartása terén lehetővé teszi a megfelelőbb teherviselést.

E két stratégiai partner között mélyebb és jobban felépített kapcsolatokra, valamint a kapcsolatok intézményesítésére van szükség. Az általunk ma tárgyalt jelentés stratégiai szempontból továbbfejlesztett partnerségre és az ahhoz vezető folyamatra tesz javaslatot. E vonalak mentén arra kell törekednünk, hogy köztünk és az Amerikai Egyesült Államok között valódi szövetségi transzatlanti szervet hozzunk létre.

Ugyanakkor a transzatlanti stratégiai partnerség megszilárdításának új lehetőséget kell nyújtania az északi félteke harmadik főszereplőjével, nevezetesen Oroszországgal való együttműködés fejlesztésére. Az Egyesült Államok–Európai Unió kapcsolatokat nem úgy kell tekinteni, mint az Oroszországgal szembeni transzatlanti szövetséget, hanem mint egy háromoldalú együttműködés létrehozásának kezdőpontját, amelynek célja a világ biztonságának és stabilitásának fenntartása.

Végül, nem az az elsődleges célunk, hogy elvárásainkat önámító módon fejezzük ki, hanem az, hogy olyan reális feltételezésekre alapozzuk, amelyeknek az Európai Unió és az Egyesült Államok meg tud felelni, miközben ezt a megfelelési képességünket növelni tudjuk. Ennek fényében támogatjuk a jelentés ajánlását. Engedjenek meg egy személyes megjegyzést, mégpedig hogy megköszönjem Millán Mon úrnak azt a kiváló és szívélyes együttműködést, amelyet ezen ajánlások kialakításához nyújtott számunkra.

  Sarah Ludford, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, az e jelentésben tárgyalt, az igazságszolgáltatással és a biztonsággal kapcsolatos kérdésekről szeretnék beszélni, nem azért, mert nem érdekelnek a gazdasági aspektusok, hanem azért, mert csak három perc áll rendelkezésemre.

Egyértelmű, hogy a terrorizmus és a komoly bűncselekmények elleni küzdelemhez elengedhetetlen szükség van a transzatlanti együttműködésre, de ennek a hazai és a nemzetközi jogállamiság, valamint az alapvető jogok teljes mértékű tiszteletben tartásával kell megtörténnie. Az adatcsere vonatkozásában azonban szilárd és kötelező érvényű adatvédelmi jogi keretre van szükség.

A megközelítésben bekövetkezett változás legegyértelműbb jele, hogy Obama elnöknek szándékában áll a Guantánamói-öböl bezárása. Ezt igazán üdvözöljük, és e Ház felhívta a tagállamokat, hogy pozitívan reagáljanak az USA hivatalos megkeresésére, amelyben körülbelül 60 alacsony kockázatot jelentő vagy kockázatot nem jelentő korábbi letartóztatott elhelyezését kérte, akik ellen nem indítanak vádeljárást. A kérést hivatalosan Barrot alelnök és Langer miniszter látogatása alkalmából a múlt héten jelentették be, és remélem, hogy hamarosan látjuk majd az eredményeket is. Úgy vélem, hogy ezt az is segíti, hogy az amerikaiak maguk is készek néhányukat, köztük például 17 ujgurt elhelyezni.

Jó lenne továbbá, ha Obama elnök januári végrehajtási utasításain túlmenően bejelentené valamennyi CIA-büntetésvégrehajtási központ bezárását és a rendkívüli kiadatás teljes megszüntetését. Teljes egészében fel kell tárni, hogy mi történt az elmúlt hét és fél évben, beleértve a kínvallatások kiszervezésének szégyenletes alkalmazását is. Erre azért van szükség, hogy ez ne ismétlődhessen meg, és különösen ne ismétlődhessen meg az Európával való összejátszás.

E jelentés az általam benyújtott módosítás elfogadásával sürgeti az amerikai kormányt, hogy ratifikálja a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumát és csatlakozzon ahhoz. Ez nyilvánvalóan erősítené a bíróságot. A halálbüntetés eltörlése az USA-ban világviszonylatban hasonlóképpen vezető szerepet játszana.

Az EU–USA kiadatási és jogi segítségnyújtási megállapodások azonnali hatálybalépése fokozná mind a büntetőjog területén történő együttműködést, mind pedig annak a szürke területnek a felszámolását, amely lehetővé tette a rendkívüli kiadatási műveletekhez a légi járatok használatát. Ez az együttműködés azonban csak akkor támogatható, ha tisztességes bánásmódot biztosít. Van egy olyan választópolgárom, akit a kiadatás veszélye és supermax-börtönbe való több évtizedes bezárás fenyeget, mert betört a Pentagon számítógépébe. Nyugtalanító, hogy sikerrel járt, ő azonban számítógép-függő, nem terrorista, és Asperger-szindrómája van. Az USA-nak vissza kellene vonnia kiadatási kérelmét és hagynia kellene, hogy az Egyesült Királyságban emeljenek ellene vádat, ha egyáltalán ez megtörténik.

Végül szeretném megemlíteni az ALDE-képviselőcsoport módosításainak témáját, amely az online szerencsejátékokat érinti. Fontos, hogy ebben a vitában, amely az USA által kizárólag európai internetes szerencsejátékosok elleni, illegálisan megkülönböztető büntetőeljárásokban indított kitiltásokat és büntetőeljárásokat érint, gyors megoldást találjunk. Az USA a WTO előtt azt állítja, hogy náluk minden internetes fogadás tiltott, de ez nem igaz. A lóversenyek, sőt a hivatalos állami lottó esetében az online fogadást az USA-ban megengedik, csak a külföldi szolgáltatók ellen indítanak eljárást.

Különösebben nem kedvelem az internetes fogadást – sőt, aggaszt engem –, de a WTO-szabályokkal szembeni arcátlan, megkülönböztető elbánásnak nincs helye az egészséges transzatlanti kapcsolatokban. Egyébként a vízumoknak sem, így remélem, hogy hamarosan valamennyi uniós polgár vízummentességet élvez.

  Konrad Szymański, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, valószínűleg nincs olyan jelentős nemzetközi probléma, amelyet ne tudnánk saját magunk megoldani. Nemcsak Iránról, Irakról vagy Afganisztánról beszélek. A nemzetközi rend valódi elvei inognak a nemzetközi terrorizmus miatt. A nem konkrét államokhoz kapcsolódó fenyegetésekkel szembeni megfelelő fellépés lehetővé tétele érdekében szükség van a genfi egyezmény reformjára.

Az optimista nyilatkozatok ellenére ma a NATO jövője a kérdés. Ha a szövetség továbbra is biztonságunk garanciája marad, az európai országoknak újjá kell éleszteniük politikai és katonai kötelezettségvállalásukat. Együttműködésünknek azonban pragmatikusnak kell lennie – el kell ismernünk, hogy Amerika eltérő, bár egyformán érvényes demokráciamodellt képvisel, és mérsékletet kell tanúsítanunk a nemzetközi joggal, a Nemzetközi Büntetőbírósággal és a halálbüntetéssel kapcsolatos tanácsadás terén.

  Joost Lagendijk, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti új kapcsolatok kezdetén állunk. Mindannyian tudjuk, hogy e kapcsolatoknak milyen károkat okozott George W. Bush Fehérházban eltöltött nyolc éve. Ezért örült annyira sok európai Barack Obama megválasztásának és annak az ígéretének, hogy számos területet alapvetően más módon kíván megközelíteni. Millán Mon úr jelentése felveti mindezt a fontos kérdést. Erre példa az éghajlatváltozásra, valamint a pénzügyi és gazdasági válságra vonatkozó közös megközelítés. Vannak más példák is, például, hogy Afganisztánban és Pakisztánban új stratégiát kell követni, vagy a Guantánamói-öbölben található büntetésvégrehajtási tábor bezárása. Ez utóbbi kérdés, a Guantánamói-öböl kérdése egyike volt azoknak a hibáknak, amelyek az egész világon komoly károkat okoztak az Egyesült Államok erkölcsi tekintélyének. Ugyanez érvényes az olyan kérdésekre mint a kínzás és a kiadatás. Obama elnök véget kíván vetni ennek a gyakorlatnak, és ez olyan dolog, amelyet képviselőcsoportom szintén melegen üdvözöl.

Van egy másik döntés is, amely talán kevésbé nyilvánvaló, de amely azonban véleményem szerint szintén szégyenteljes, és a lehető leghamarabb meg kell változtatni. Ez pedig az, hogy az Egyesült Államok visszautasította a hágai Nemzetközi Büntetőbírósággal való együttműködést. Ami még nagyobb baj, hogy az USA kongresszusa azzal állt bosszút, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság 2002. júliusi megalakulását követően elfogadta az American Service-Members’ Protection Act elnevezésű törvényt.

Mi jelent pontosan ez a törvény? Megtiltja, hogy az amerikai intézmények és polgárok együttműködjenek a Nemzetközi Büntetőbírósággal, és hogy információkat szolgáltassanak számára. Kötelezi az amerikaiakat, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének műveleteiben való részvétel előtt nemzetközi mentességi biztosítékokat szerezzenek. Más szóval, ez lehetetlenné teszi az ellenük történő vádemelést. A Nemzetközi Büntetőbíróságot elfogadó országokat ezért meg lehet büntetni és az Egyesült Államok meg is bünteti őket. Végül, ami a legnagyobb zavart okozta országomban, Hollandiában az az a tény, hogy ez a törvény az amerikai elnök rendelkezésére bocsát minden szükséges eszközt – minden szükséges eszköz használatának lehetőségét biztosítja –, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság által fogva tartott amerikai személyzet bármely tagját szabadlábra helyezzék. Ezért mi Hollandiában ezt a törvényt „Hague Invasion Act” néven ismerjük.

Sokat tréfálkozhatnánk ezzel, és valójában ez így is történt, mégpedig helyesen. Ez azonban azzal a következménnyel járhat, hogy alábecsüljük mindennek a jelentőségét. Ez a törvény Bush elnök részéről rendkívül antagonisztikus és igen szimbolikus lépés volt a Nemzetközi Büntetőbíróság létrejöttére. Most Obama elnök részéről egy hasonlóképpen szimbolikus, de remélem igen barátságos lépésre van szükség. Arra ösztönzöm, hogy vonja vissza ezt a törvényt, és működjön együtt a Nemzetközi Büntetőbírósággal, valamint felhívom a Bizottságot és a Tanácsot, hogy következő heti találkozójukon szintén hívják fel az elnök figyelmét erre a kérdésre.

  Jiří Maštálka, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (CS) Elnök úr, hölgyeim és uraim, nagy érdeklődéssel olvastam a jelentést, és őszintén kijelenthetem, hogy bizonyos mértékben összezavart. A jelentés 61 pontból áll és kimerítő, de véleményem szerint nagyon homályos. Teljes mértékben elfeledkezik olyan kérdések tárgyalásáról, amelyek a leginkább érintik a hétköznapi embereket a Cseh Köztársaságban és Európában. Nem találok világos véleményt a jelenlegi gazdasági világválságról, sem pedig az EU és az USA megközelítéséről. Nem találok állásfoglalást arról a háborúról, amelyet bizonyos uniós államok az USA mellett Afganisztánban igen sikertelenül folytattak. A jelentésben megfogalmazott álláspont megmagyarázhatatlanul óvatos. Mit jelent az a felhívás, hogy „új stratégiai koncepcióval kell előállni”? Az a kijelentés, hogy „üdvözöljük Richard Holbrooknak a pakisztáni-afganisztáni régió egyedüli különleges megbízottként való kinevezését” egyáltalán nem illik egy ilyen jellegű jelentésbe, és nem több mint egy olyan kis politikai csoporton belüli hízelgés megnyilvánulása, amely 10 évvel ezelőtt Jugoszlávia bombázásáról határozott. Teljes egészében hiányzik továbbá az amerikai nemzeti rakétaelhárító védelmi rendszer elemeinek Közép-Európában való felállítására vonatkozó tervvel kapcsolatos világos álláspont, amely egyébként a nemzetközi kapcsolatokban vita tárgya lett, és elindítja a világűrben folytatott militarizálási programot.

Annak ellenére, hogy a jelentés észrevehető váltást jelent a Kelet-Európával kapcsolatos kettős politikával szemben, és nagyobb hangsúlyt fektet a nemzetközi jogra, a jelentés általánosságban úgy néz ki, mint az EU főképviselőjének, Javier Solanának a védelmi dokumentuma. A munkát megfelelően elvégezték, nincs szükség alapvető változtatásokra. A dokumentumban két új egyesített EU–USA szerv felállítására vonatkozó felhívás és az erre vonatkozó javaslat szerepel. Véleményem szerint nem szabadna efféle irodalmi alkotásokat benyújtani az Európai Parlamentnek. Ehelyett arra vonatkozó állásfoglalásra van szükségünk, hogy hogyan járjunk el a világot ma érintő alapvető kérdésekben.

  Bastiaan Belder, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, tökéletesen osztom azt a szellemiséget, amely áthatja Millán Mon úr jelentését azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió számára a szilárd transzatlanti kapcsolatoknak alapvető jelentősége van. Helyesen hivatkozik a ténylegesen közös politikai és társadalmi értékekre.

A dicséret mellett van néhány kritikai észrevételem is. Úgy gondolom, hogy szégyen, hogy az előadó a 35. bekezdésben csak mellékesen javasolja, hogy Kínával kapcsolatosan közös transzatlanti megközelítésre van szükség. Hiányzik a konkrét javaslat a globális válság időszakában és a G20-ak londoni találkozójának előkészületei idején, amikor mindenki a pénzügyi tartalékokra és Peking hatalmára figyel. Igaz, hogy a 47. bekezdésben az előadó hangsúlyozza a közös transzatlanti kereskedelmi érdekeket, például a szellemi tulajdonjogok megerősítését. Mi van a közös érdeklődésre számot tartó területekkel – Kínával – Millán Mon úr?

Második megjegyzésem a multilateralizmus jövőjére vonatkozik, egy olyan elgondolásra, amelyről gyakran nyilatkoztak e Házban. Politikai akarata és katonai képessége alapján csak az Egyesült Államok kész és képes a globális stabilitás és biztonság biztosítására. Tegyünk egy gyors összehasonlítást Európával. Európa feladata egyszerűen az, hogy Washingtont felelős és megbízható módon támogassa. Véleményem szerint ez a valódi transzatlanti együttműködés, mert miközben az Egyesült Államoknak szüksége van Európára, tudatában kell lennünk annak, hogy Európának sokkal nagyobb szüksége van az amerikaiakra, mint nekik ránk. Gondoljuk át ezt a kérdést!

  Jana Bobošíková (NI). – (CS) Hölgyeim és uraim, gratulálok Millán Mon úrnak a transzatlanti kapcsolatok állásáról szóló hasznos és inspiráló jelentéshez. Mivel itt most a részletes elemzésre nincs idő, csak néhány megjegyzést szeretnék tenni. Először is, az állásfoglalás szövegének a B. pontban nem kellene olyan bizonyossággal állítania, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba fog lépni. Ezt még nem tudjuk. Másodszor, ezekből a szakaszokból, amelyek helyesen állapítják meg, hogy szükség van a nemzetközi pénzügyi rendszer, a Világbank és az IMF reformjára, hiányzik a hitelminősítő intézetek reformjának és szigorú szabályozásának igénye. Ezek az intézetek a legmagasabb, három A minősítést adták bankoknak és biztosítótársaságoknak még akkor is, amikor tele voltak toxikus eszközzel, valójában csődben voltak és milliárdokat fizettek ki vezetőiknek. Harmadszor, a 24. pont hivatkozik egy jelentésre, amelyet a 2025-ig tartó időszak globális tendenciáiról 16 új amerikai intézetből álló csoport készített. Ki kell emelnem, hogy hasonló elemzések készültek Oroszországban és Kínában is, de a jelentés ezeket a jelentéseket nem veszi kellő mértékben figyelembe. Kínának különben is nagyobb figyelmet kellene szentelni. Szeretném hangsúlyozni, hogy a múlt heti Financial Times szerint a világ három legnagyobb bankja tőzsdei értéke alapján kínai. Kína GDP-je eléri az USA GDP-jét. Az EU-nak ehhez kell igazítania magatartását. Negyedszer, a 31. és a 32. pontban Oroszországgal kapcsolatban szerepel néhány pontos terv. Szó van arról, hogy konstruktív együttműködésre van szükség, de a 33. pont már felhívja az EU-t és az USA-t, hogy a volt Szovjetunió hat országára vonatkozóan, ahol széles körben beszélik az orosz nyelvet, és ahol orosz a lakosság egy része, dolgozzanak ki közös stratégiát. Hölgyeim és uraim, a jelentés szerint ezt a stratégiát az Orosz Föderáció nélkül kell végrehajtani. Ebben az esetben sajnos nem beszélhetünk konstruktív együttműködésről, hanem egy sor konfliktus csírájának az elültetéséről, amit, remélem, nem akarunk.

  Elmar Brok (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, biztos asszony, soros tanácselnök úr, hölgyeim és uraim, az Európai Unió és tagállamai, valamint az Amerikai Egyesült Államok a béke és a demokrácia erői. A Föld valamennyi államával összehasonlítva talán itt becsülik leginkább az értékeket.

Az Egyesült Államok épp a legutóbbi választásoknál ismét bizonyította, hogy ebben az értékeken és demokrácián alapuló folyamatban képes a megújulásra és a megfiatalodásra. Ebben a globális rendben, amint azt a pénzügyi válság ismét megmutatta, ezért az a legfontosabb, hogy mi, európaiak határozottabban együttműködjünk az amerikaiakkal, és jobban összefűzzük érdekeinket, mert csak ebben az esetben tudjuk meghatározni a normákat és elmélyíteni az államaink közötti kapcsolatokat.

Ezért tartom Millán Mon jelentését ebben az időpontban rendkívül fontosnak. Törekednünk kell a Transzatlanti Gazdasági Tanács előmozdítására és olyan politika alkalmazására, amely felszámolja a nem vámjellegű kereskedelmi akadályokat, hogy így biztosítsuk az érdekek összekapcsolását, a transzatlanti piac elérését, és ezáltal a politikai kapcsolatok tartós elmélyítését.

Emellett el kell ismernünk, hogy ez csak abban az esetben történik meg, ha a parlamenteket bevonják, mert a szabályozások többsége csak a parlamenteken keresztül igazítható ki megfelelően, és hogy ez a folyamat, valamint a transzatlanti jogalkotói párbeszéddel és a transzatlanti közgyűléssel kapcsolatos folyamatok elsődleges jelentőségűek.

Ezenfelül döntő fontosságú, hogy ma hosszú távú stratégiákat fejlesztünk ki, hogy képesek vagyunk közös tervek készítésére, és hogy mindkét fél tudja, hogy mik lesznek a közös érdekeink 10 vagy 20 év múlva, tehát gyakorlati politikánkat ezekre tudjuk alapozni. Úgy gondolom továbbá, hogy ez a cseh elnökség számára kiindulópontként szolgálhat ahhoz, hogy az amerikaiakkal április 5-én sorra kerülő találkozón ezt hangsúlyozzák, annak érdekében, hogy a közös érdekek terén ezáltal is erősebb kapcsolatot hozhassunk létre.

Egy utolsó megjegyzés: mindez csak abban az esetben fog működni, ha az Európai Unió erősebb és megbízhatóbb partner, ha rendelkezik valami olyasmivel, mint a Lisszaboni Szerződés és a külpolitikában megszerzi a cselekvés szabadságát. Ezért szeretném kérni továbbá, hogy ebben az órában védjük érdekeinket, és ne feledkezzünk meg arról, hogy meg kell tennünk ezeket a lépéseket annak érdekében, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal szemtől szembe, valódi partnerségre léphessünk.

  Erika Mann (PSE). – Elnök úr, szeretnék néhány szót szólni gazdasági kapcsolatunkról. Szeretném megköszönni Millán Mon kollégámnak ezt a kiváló jelentést.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy mit akarunk elérni. Úgy hiszem, az Európai Parlament volt az, amely a Tanács és a Bizottság jóval későbbi támogatásával felvetette azt a gondolatot, hogy szilárdabb gazdasági kapcsolatokra és a transzatlanti piac létrehozására van szükségünk. A transzatlanti piacra vonatkozó elgondolást követte a Transzatlanti Gazdasági Tanács. Ezek a kezdeményezések csak abban az esetben maradhatnak fenn, ha mindkét oldalról határozott támogatást kapnak. Az a tény, hogy az Egyesült Államoknak új kormánya van, nem jelenti automatikusan, hogy a Gazdasági Tanács határozott támogatást kap, mivel óriási gazdasági és pénzügyi válsággal vagyunk elfoglalva.

Ezért arra ösztönzöm a Bizottságot és a Tanácsot, hogy biztosítsa, hogy a Transzatlanti Gazdasági Tanács minden szükséges támogatást megkapjon, mert ez nem történik meg automatikusan.

Három napirenden lévő témára szeretném emlékeztetni Önöket, amelyek igen fontosak, és amelyeket valahogyan meg kell oldanunk. Az egyik a kereskedelmi vita kérdése. Ez a téma még mindig nagyon széleskörű, de csak egy témára szeretnék összpontosítani, amely fontos, és ez pedig az Airbus-Boeing ügy, amely a WTO előtt fekszik, és amelyet folyamatosan elnapolnak. Arra szeretném ösztönözni Önöket, hogy találjanak megoldást! Ez a kérdés nem szerepel a Transzatlanti Gazdasági Tanács napirendjén, de hamarosan megoldást kell találnunk, különben egy fontos ágazatban nehézségeink támadnak.

Második kérésem, hogy biztosítsák, hogy végre álljon rendelkezésünkre egy menetrend, és legyen átlátható számunkra, hogy milyen jellegű témákat vitatnak meg a Transzatlanti Gazdasági Tanácsban. Ezt már sokszor kértük. Tudom, hogy a Tanács dolgozik ezen, de még mindig nem értük el a megfelelő előrehaladást. Szeretnénk, ha mindkét oldalon minél hamarabb meghallgatást tartanának a konténerek biztonságáról. Erről állapodtunk meg a Transzatlanti Gazdasági Tanács legutóbbi ülésén, de nyomon követésre lenne szükség.

Utolsó felvetésem: biztosítani kell, hogy a nagy mennyiségű energiát felhasználó iparágak esetében a Transzatlanti Gazdasági Tanács figyelmébe ajánlják azt az elgondolást, hogy a referenciaértéket közösen kell meghatározni. A nagy mennyiségű energiát felhasználó iparágakban a problémák megoldásának ez az egyetlen módja.

ELNÖKÖL: DOS SANTOS ÚR
alelnök

  Anneli Jäätteenmäki (ALDE). – Elnök úr, a jövő héten az Egyesült Államok elnöke, Obama elnök első tengerentúli látogatására Európába érkezik, hogy kifejezze a transzatlanti szövetség és párbeszéd iránti elkötelezettségét.

Elnökké történő megválasztásával reményt és változást hozott nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész világ, így Európa számára is. Elkerülhetetlen, hogy az EU az Egyesült Államokkal számos kulcsfontosságú kérdésben, például a közel-keleti konfliktus, a gazdasági válság és az éghajlatváltozás témakörében folytatott határozott párbeszéd fenntartása érdekében kommunikációs hálózatokat hozzon létre. Ezek a kérdések globális problémák, amelyeket ezért az Egyesült Államok, az Európai Unió, az európai államok, Kína, India és a világ valamennyi állama közötti nemzetközi együttműködés keretében kell megvitatni.

  Bogusław Rogalski (UEN). – (PL) Elnök úr, az Egyesült Államokban megtartott elnökválasztás új korszakot nyitott az országgal folytatott kapcsolatok történetében, és új korszakot nyitott magában az országban is. Remélem, hogy az Egyesült Államok számára ez evolúciós és nem forradalmi változást jelent.

Ugyanakkor tele vagyok félelemmel az Egyesült Államok és Oroszország közötti furcsa és megerősödő kapcsolatok miatt, amelynek ára néhány európai országgal, például Lengyelországgal és Cseh Köztársasággal kötött nemzetközi megállapodás, például a rakétaelhárító pajzs megépítése kérdésében, amely esetekben az Egyesült Államok visszavonta az ezekkel az országokkal szembeni korábbi kötelezettségvállalását. Gondoljunk a vízumokra, amelyeket egyes tagállamokkal szemben még mindig megkövetel az Egyesült Államok. Ennek az EU és az USA közötti transzatlanti kapcsolatok keretében nem szabadna megtörténnie.

A transzatlanti együttműködés megerősítésének különleges jelentőséget kell kapnia a terrorizmus elleni küzdelemben, amelynek mindenekelőtt a nemzetközi jog tiszteletben tartásán kell alapulnia. Ahogy Barack Obama mondta, „Egyetlen nemzet sem képes arra, bármilyen nagy vagy erős legyen is, hogy egyedül leküzdje ezeket a kihívásokat”. Erről ne feledkezzünk meg e Házban, mert gyakran úgy tűnik számomra, hogy az Európai Unióban sokszor azt gondoljuk, hogy egyedül képesek leszünk szembeszállni ezzel a globális kihívással.

  Zbigniew Zaleski (PPE-DE). – (PL) Elnök úr, ebben a dokumentumban kollégánk, Millán Mon úr, a biztos asszony és a miniszter úr is lehetséges megoldásokat, stratégiákat és célkitűzéseket vázolt fel, amelyek irányt mutatnak számunkra az Amerikával folytatott együttműködésünkben. Szeretnék visszatérni egy másik gondolatra, amelyet szeretnék megosztani Önökkel.

Úgy gondolom, hogy Barack Obama választási jelmondata – „A változás, amelyre szükségünk van” – bennünket, európaiakat is érint. Az USA-val szemben tanúsított magatartásunkban való változásra gondolok. Egyrészt csodáljuk a jólétet, a gazdaságot, a tudományt, a filmet, a zenét és azt a szabadságot, amit történelmileg egy fiatal társadalom jelent. Másrészt idegenkedés, sőt ellenséges viszony tapasztalható, különösen számos, a balszárnyhoz tartozó képviselő részéről az amerikai politika, az amerikai vallásosság és az amerikai kapitalizmus iránt. Paradox módon Oroszország állandó barát, bármit is tesz, beleértve a legrosszabb támadásokat, például újságírók megölését, Amerika pedig az ellenségnek öltözött partner, olyan ellenség, és ez igaz, amely segített megszabadítani Európát a náciktól, bár nem kényszerítette semmi arra, hogy ilyen áldozatokat hozzon, hanem ezt saját akaratából tette. Ellenségként tekintenek rá, aki segített újjáépíteni Európát, ennek ellenére azonban nem nyerte el az állandó koalíciós partner címet.

Ezért beszélek megfelelő normákról és nézetekről, amelyek a józanészen, és nem az egyedül helyes és tisztességes ideológián alapulnak, amely olyan, mintha egy Moszkvából visszaverődő visszhang lenne. Bármit, ami az USA-val kapcsolatosan rossz vagy hibás, megfelelően kell megítélni, de bármit, ami jó és segíthet bennünket az EU céljainak megvalósításában, méltányolni kell. Az együttműködésnek a realitásokon, és ugyanakkor a problémák közös megoldására irányuló akaraton kell alapulnia. A baloldal által közel négy év alatt javasolt számos nyilatkozatot, helyeslést, módosítást és teljes állásfoglalást, amelynek tanúja lehettem, gyakran negatív, általánosított magatartás kísért, amelyet a tények nem feltétlenül támasztottak alá. Engedjen meg, elnök úr, egy utolsó mondatot – Barack Obama kizárólag egy nemzet akaratból lett elnök, egy olyan nemzetéből, amellyel érdemes együtt dolgozni, egy olyan nemzetéből, amely védi a számunkra is fontos értékeket.

  Libor Rouček (PSE). – (CS) Hölgyeim és uraim, Európának és az USA-nak számos globális problémával és globális kihívással kell szembenéznie. A pénzügyi és gazdasági válsággal, a globális felmelegedés, a terrorizmus, a nukleáris fegyverek elterjedése miatti problémákkal, a közel-keleti, iraki és afganisztáni megoldatlan problémákkal és konfliktusokkal, valamint számos más problémával. Ezeket a problémákat sem az EU, sem az USA nem képes megoldani a szükséges együttműködés, például stratégiai együttműködés és egy olyan jellegű stratégiai partnerség nélkül, amelyről itt már szó esett. Ez egy olyan partnerség, amely a szabadság, az emberi és polgári jogok, valamint a demokrácia közös értékrendjén alapul, azokon az értékeken, amelyek értéke az elmúlt 60 évben már bebizonyosodott.

Az új amerikai kormány létrejöttével most óriási az együttműködésre való hajlandóság. Néhány héttel ezelőtt néhányunknak alkalma nyílt arra, hogy Washingtonba látogasson és beszéljen nemcsak a külügyminisztérium miniszterhelyetteseivel, hanem kongresszusi, szenátusi és különböző tudományos intézetekbeli kollégáinkkal is. Hajlandóság mutatkozik az együttműködésre, a közös fellépésre és a kérdések közös megoldására. Tehát én is szeretnék csatlakozni az európai parlamenti képviselők felszólításához, hogy az amerikai kollégákkal szorosabb és intenzívebb együttműködést alakítsanak ki.

Európa és az USA stratégiai együttműködése azonban nem irányulhat harmadik országok ellen, olyan partnerek ellen mint például Oroszország vagy Kína. Például a leszerelés vagy a nukleáris fegyverek ellenőrzése nem oldható meg az Oroszországgal folytatott együttműködés nélkül. Ezért üdvözlöm például a START-szerződésről folyó megbeszélések felújítását, valamint üdvözlöm az amerikai rakétavédelem kérdéséről az oroszországi partnereinkkel folytatott tárgyalásokat. Mindez nagyon fontos. Azzal szeretném befejezni, hogy a cseh elnökségnek sikereket kívánok a közeljövőben megrendezendő csúcstalálkozóhoz, és megköszönöm Millán Mon úrnak a jelentést.

  Ignasi Guardans Cambó (ALDE). – (ES) Elnök úr, Gordon Brown a közelmúltban, az Egyesült Államokban, Washingtonban, a fővárosban elsőként megszólaló európai vezetőként tartott beszédében, és azt mondta, hogy a politikai emlékezet óta nem volt még olyan idő, amelyben Európa ennyire elkötelezett lett volna az Egyesült Államok iránt. Ez bizonyára igaz. Azt mondhatjuk, hogy társadalmaink egészében, és nyilvánvalóan politikai, kulturális és társadalmi elitünk körében soha nem volt ilyen erős az Amerika melletti kiállás, ilyen amerikanizmus.

Ki kellene használnunk ezt a tényt. Ez olyan közös érzés, amely túlmutat az új kormány iránti személyes szimpátián, és amely egy széleskörű közös menetrendhez társul, amelyen munkálkodhatunk, amely itt van, és amelyet nagyon jól kifejt az a jelentés, amelyről holnap szavazni fogunk.

Az is nagyon fontos azonban, hogy pontosan tisztában legyünk azzal a ténnyel, hogy annak ellenére, hogy sok dologban közös az álláspontunk, érdekeink nem mindig egyeznek meg, és ezért bizonyos érdekkörben, barátokként, akik most nyíltan, egymás szemébe nézve beszélnek és képesek együtt dolgozni, vannak olyan területek, amelyekkel kapcsolatban továbbra is eltérőek a nézeteink. Ez azért is különösen igaz, mert különböző társadalmakat kell kiszolgálnunk, és különösen a gazdasági és kereskedelmi területről beszélek; ezen a területen vannak olyan függőben lévő kérdések, amelyeket a lehető legjobb együttműködés keretében kell megoldanunk, anélkül, hogy elfeledkeznénk az egyes oldalak álláspontjáról.

Ebben az összefüggésben az Európai Uniónak önkritikusnak kell lenni azzal kapcsolatban, amit tennie kell, és amit javítania kell ahhoz, hogy hiteles legyen. Tudjuk, ha a Lisszaboni Szerződést elfogadják, egyértelműbb eszközeink lesznek, és alkalmazni tudjuk azokat. Az azonnali kezdéshez azonban látnunk kell, hogyha ki akarjuk vívni a tiszteletet, és fel akarunk tűnni az Egyesült Államok radarkészülékén, akkor a saját működési módunkat is meg kell reformálnunk.

  James Elles (PPE-DE). – Elnök úr, úgy gondolom, hogy az előttünk lévő jelentés egy nagyon fontos jelentés, tekintettel arra, hogy előadónknak, Francisco Millán Monnak sikerült ezt a jelentést a Külügyi Bizottsággal szinte egyhangúlag elfogadtatnia, és így benyújtania. Nem ismerek ilyent a múltból: most minden képviselőcsoport meg akarja mutatni, hogy támogatja a szilárdabb transzatlanti partnerséget. Sőt, megállapítottam, hogy ebben a jelentésben most első alkalommal olyan erős stratégiai partnerségre szólítunk fel, mint még soha. Sok más partnerségben is részt veszünk, de ez számunkra, az Európai Unióban kulcsfontosságú.

Amint korábban már említettem, új hangnem jelent meg, de azt is érzem, hogy ez az amerikai hangnem azt is keresi, hogy Európa mit tud tenni azért, hogy a globális rendszerben partnerré váljon, nekünk pedig el kell gondolkodnunk azon, hogy mit tudunk tenni azért, hogy hozzájáruljunk ehhez a folyamathoz.

Úgy gondolom, hogy e vitában az Ön felszólalása jelentette a csúcspontot, biztos asszony, amelyben kijelentette, hogy egy stratégiai szempontból határozottabb párbeszédet várunk, a hosszú távú tendenciák figyelembevételének képességét, úgy ahogy például a 2025-ről szóló NIC-jelentés teszi; hogy képesek legyünk előrelátni az úton, hogy meglássuk, hogy közös elemzéseket végezhetünk, hogy ennek eredményeképpen képesek legyünk közös fellépésekre. Gyanítom, hogy az Európai Unión belül szükség lesz egy kis generálásra, talán támogatásunkra a 2010-es költségvetés keretében, hogy képesek legyünk saját hosszú távú gondolkodásunk kialakítására, mert a Bizottságban, sőt e Házban is nagyon kevés a hosszú távú tendenciákról való olyan hosszú távú gondolkodás, mint amilyen a NIC-jelentésben szerepel.

Ebben az esetben meg kell találnunk a módját annak, hogy az európaiak és az amerikaiak e vitákba történő bevonására hogyan alakítsunk ki egy sokkal simább terepet. Az elmúlt öt évben az amerikai agytröszt Brüsszelre gyakorolt óriási befolyását tapasztalhattunk, amely megmondta, hogy bizonyos politikai vonatkozásokban mit kell tennünk, de az európaiak Washingtonban igen kevés területen tudják közölni az amerikaiakkal, hogy az európai politika kialakításáról mik a mi elgondolásaink. Arra kell összpontosítanunk, hogy megfelelő költségvetési forrás álljon rendelkezésre az efféle hatásgyakorláshoz, annak érdekében, hogy transzatlanti tárgyalásainkat egyenletesen tudjuk támogatni és táplálni.

  Ana Maria Gomes (PSE). – Elnök úr, a Bush-kormány által hagyott hamvakból Obama megválasztásával feltámasztott transzatlanti partnerség már nem elegendő ahhoz, hogy az emberiség előtt álló főbb kihívásokat megoldjuk, bár erre továbbra is szükség van.

Európának ki kell használnia ezt a lehetőséget, és az USA-val ki kell dolgoznia a jelenlegi globális válságból kivezető stratégiát, fenntartva az emberek biztonságát – és ez nemcsak a nemzetközi pénzügyi rendszer reformját jelenti, hanem a teljes globalizációs folyamat szabályozását és globális szinten a fenntartható gazdaságba történő befektetést.

Határozottabb és erősebb Európára van szükségünk ahhoz, hogy segíthessünk Obamának Guantánamo bezárásában, a titkos börtönök megszüntetésében, továbbá Afganisztánban, Pakisztánban, Iránban és Szudánban a biztonsággal kapcsolatos kihívásokra vonatkozó alternatív stratégia meghatározásában, valamint az izraeliek és az arabok számára az igazságosság és a béke megteremtésében.

A millenniumi fejlesztési célok eléréséhez erősebb Európára és az USA-val valódi partnerségre van szükségünk. Csak a terhek megosztására és globális felelőssége vállalására képes EU-t, egy nem egyszerűen részeinek összességét jelentő EU-t fognak komolyan venni Washingtonban, amely képes az Obama-kormány politikáinak befolyásolására, és amely olyan helyzetben lesz, amely lehetővé teszi a valódi transzatlanti partnerséget, amelyre a világnak továbbra is szüksége van.

  István Szent-Iványi (ALDE). – (HU) Barack Obama tavaly Berlinben tartott beszédében kimondta, hogy az Egyesült Államoknak nincs jobb partnere a világon Európánál. Legfőbb ideje, hogy mi is kimondjuk, nincs fontosabb és jobb partnerünk a világon az Egyesült Államoknál. Nekünk a szövetségeseket azok között kell keresnünk, akikkel közösek az értékeink, és közösek az érdekeink, és nem azok között, akik nagyon távol állnak tőlünk.

A transzatlanti kapcsolatoknak nincs alternatívája Európa számára. Súlyos kihívásokkal néz szembe az egész nyugati világ. Nemzetközi terrorizmus, proliferáció, klímaváltozás, gazdasági válság. Ezekkel szemben csak együtt lehetünk eredményesek és sikeresek.

Ami a gazdasági válságot illeti, minden országban érzékelhető a protekcionizmus kísértése. Az Egyesült Államokban is, hiszen meghirdették a „Buy American” programot. Nekünk együtt kell fellépnünk a protekcionizmus ellen, mert végső soron a protekcionizmus nem megvéd minket, hanem mindannyiunknak károkat okoz.

Nagy várakozások előzik meg Obama első európai körútját, s látogatását. A G20-as csúcstalálkozótól azt várjuk, hogy lefektesse a közös fellépés intézményi alapjait, a közös szabályokat, amelyekkel úrrá lehetünk a világgazdasági válságon.

Európának az az ambíciója, hogy komoly nemzetközi szereplő legyen. A Lisszaboni Szerződés megteremti ehhez az intézményes feltételeket, de a politikai akaratot semmi sem pótolhatja. Nekünk nagyobb mértékben kell szerepet vállalnunk a nemzetközi életben, csak akkor tudunk az ambícióinknak megfelelni.

  Călin Cătălin Chiriţă (PPE-DE). – (RO) Szeretném megköszönni Francisco José Millán Monnak ezt a transzatlanti kapcsolatokról szóló kiváló jelentést.

Európai parlamenti képviselőkkként ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közös stratégiát dolgozzon ki hat kelet-európai állam, Moldova, Ukrajna, Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán és Fehéroroszország vonatkozásában, amelyek az európai szomszédsági politika középpontjában vannak, annak érdekében, hogy az új keleti partnerség végrehajtása során és a fekete-tengeri szinergia tekintetében hosszú távú eredmények születhessenek. Örülök, hogy a jelentésbe bekerült az e témára vonatkozó módosításom, és szeretném megköszönni képviselőtársaimnak, hogy támogatták ezt az elgondolást.

Egy másik különös érdeklődésre számot tartó előadói javaslat, hogy az Egyesült Államokba utazni kívánó valamennyi európai polgár esetében szüntessék meg a vízumokat. Valamennyi európai polgárt egyenlő elbánásban kell részesíteni. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió egyes polgárait másodosztályú polgárokként kezelik.

Szeretném hangsúlyozni azt a meghatározott és jelentős fejlődést, amely a vízummentesség elnyerése érdekében végbement. Például Romániában 2009 januárjában új biometrikus útleveleket vezettek be, amelyek a polgárok személyes adatait tároló chipet, valamint 50 biztonsági elemet tartalmaznak, és ez 18-cal több mint amennyit a jelenlegi útleveleknél alkalmaznak. Úgy gondolom azonban, hogy a biometrikus útlevelek nem képezhetik a vízummentességi program előfeltételét.

Az Európai Bizottság és az Egyesült Államok közötti párbeszédben valamennyi európai tagállam vízummentességi programba való bevonásának prioritást kell kapnia.

  Józef Pinior (PSE). – (PL) (a mikrofon az elején nincs bekapcsolva) (...) ahogy Barack Obama megcímezte a londoni G20-as csúcstalálkozón elhangzó üzenetét. A gazdasági válság az egész világ számára kihívássá vált, de lehetőséget is teremt a transzatlanti kapcsolatok elmélyítésére és újrafogalmazására. Mon úr jelentése rámutat az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti partnerség stratégiai aspektusaira. Egyértelmű tanúságot tesz amellett a jelentőség mellett, amelyet az Európai Parlament a transzatlanti kapcsolatokhoz fűz.

Az EU és az USA közötti kapcsolatok ezen új fejezetét az uniós intézmények egyesült államokbeli tevékenységének fokozására is fel kell használni. Az európai intézményekre, az európai egyetemekre és az európai alapítványokra gondolok. Eljött az ideje annak, hogy újrafogalmazzuk partnerségünket, hogy Európa megmutassa magát Washingtonban és az Egyesült Államokban a mai Európai Unió lehetőségeit, az európai tudomány, az európai kultúra és az európai civilizáció lehetőségeit. Ki kell használnunk, hogy az Egyesült Államoknak új elnöke van – egy olyan elnök, aki olyannak mutatja Amerikát, amilyennek Európa mindig is látta, a demokrácia és a szabadság jelképének.

  Toomas Savi (ALDE). – Elnök úr, Obama elnök azt mondta: „Amerikának Európánál nincs jobb partnere”. Úgy gondolom, hogy sokunk nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy ez a vélemény kölcsönös. Obama elnök megválasztása új fejezetet nyitott a transzatlanti kapcsolatokban, amelyek komolyan visszaestek. A Kanadával folytatott kapcsolatok küldöttségének elnökeként tanúja voltam annak a helyzetnek, amikor egy ponton Kanada közvetítőként lépett fel az Európai Unió és az Egyesült Államok között.

Második megjegyzésem: üdvözlöm Obama elnöknek az Iráni iszlám Köztársasággal történő diplomáciai kapcsolatok iránti elkötelezettségét. A Szabad Irán Barátai támogatójaként azonban remélem, hogy az iráni demokratikus ellenzéket is be fogják vonni. Az Iránnal folytatott tárgyalásoknak minden szempontból átláthatóknak kell lenniük. Az EU–USA kapcsolatok ezen új korszaka remélhetőleg az USA harmadik országokkal folytatott kapcsolataira is át fog terjedni. Európa Obama elnökkel kapcsolatos elvárásait most cselekvéssel kell támogatni.

  Alojz Peterle (PPE-DE). – (SL) Az Új Transzatlanti Cselekvési Program 1995-ben új volt. Az azóta eltelt években sok minden megváltozott, ezért van szükségünk új partnerségi megállapodásra.

A berlini fal leomlása óta húsz év telt el, és ezt az eseményt az Európai Unió történelmi bővítése követte. Ebben az időszakban tanúi voltunk a terrorizmus tragikus fellendülésének és a régióban a békét fenyegető új veszélyeknek. Ezenfelül egyre inkább tapasztaljuk az éghajlatváltozást, valamint pénzügyi, gazdasági és energiaválságokkal találjuk szembe magunkat. Hasznos lenne, ha a kommunizmus összeomlása után mérleget készítenénk, és nagyobb érzékenységgel mérnénk fel a globális szereplőktől való kölcsönös függőség fényében a világ helyzetét. Az USA-val való szilárdabb partnerségünket az új kihívások és az új ismeretek összefüggésében kell kialakítani.

Nemcsak pénzügyi vagy gazdasági válsággal van dolgunk. Globális vezetői válsággal is szembe kell néznünk. Számos fronton egyszerre kell előrelépnünk. Nem tudjuk megvalósítani a nemzetközi pénzügyi rendszer reformját, hacsak nem történik fejlődés a dohai folyamatban, és hacsak nem leszünk sikeresebbek a béke megteremtése és a szegénység felszámolása érdekében végzett munkában.

Ha hatékony multilateralizmusról beszélünk, azt úgy kell kialakítanunk, hogy mindenki nyertes legyen. „Yes, we can”.

Ebben a szellemben támogatom a két partner közötti rendszeres politikai konzultációt, és különösen a transzatlanti közgyűlés létrehozásával az együttműködés parlamenti dimenziójának erősítését. Ami a jelentést illeti, különösen örülök annak, hogy hangsúlyt helyeztek a beruházásokra és a transzatlanti pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó korlátozások felszámolására.

Végezetül, üdvözlöm továbbá a jelentésben szereplő, szorosabb együttműködésre való hajlandóságot az űrprogramok terén, különösen az Európai Űrügynökség és a NASA között. Nem is szólva arról, hogy űrhajós szeretnék lenni, sőt, érdekelnek az új technológiák.

  Helmut Kuhne (PSE). – (DE) Elnök úr, az Európai Unió lakosainak nagy többsége, valószínűleg az Európai Unió kormányainak többsége és szinte bizonyosan e Ház többsége azt remélte novemberben, hogy Barack Obamát választják elnöknek. Ez jó dolog, még akkor is, ha talán egy kis kétkedés is vegyült e vitában néhány felszólalásba azzal kapcsolatban, hogy mindez annyira jó dolog volt-e?

Természetesen Európának a jövőben tudatosan saját álláspontját kell képviselnie. Az Egyesült Államokra vonatkozó kárörvendő megjegyzések ideje azonban a múlté, mert már nem lehet mindent kényelmesen George Bushra hárítani, és ez feladat elé állít bennünket. A transzatlanti kapcsolatokra vonatkozó politika az Európai Unió részéről, e Parlament részéről már nem állhat csupán abból, hogy követeléseket állítunk fel az Egyesült Államokkal szemben; most azt is meg kell válaszolnunk, hogy mivel akarunk hozzájárulni ennek a partnerségnek a hatékonnyá tételéhez.

Vegyük Afganisztán példáját, amelyet több képviselő is említett. Mit akarunk mi mint Európai Unió tenni a rendőrségi missziók javítása és erősítése terén annak érdekében, hogy a civil támogatást és a civil újjáépítést elősegítsük ebben az országban? Ez lenne a feladatunk mint EU; a NATO foglalkozhatna a katonai oldallal. Ez olyan téma, amelyet külön meg kell vitatnunk. Mi lehet az, amit fel tudunk ajánlani?

  Janusz Onyszkiewicz (ALDE). – (PL) Elnök úr, a háború után 50 évig Nyugat-Európában a biztonságról való gondolkodás alapját képezte az Egyesült Államokkal folytatott szoros szövetség és az az elv, hogy a biztonság oszthatatlan, és hogy az Egyesült Államok biztonsága közvetlenül kapcsolódik Európa biztonságához. Úgy tűnik, hogy a hidegháború befejeződése és remélhetőleg egy lehetséges nagy európai konfliktus határozatlan időre való elhalasztása továbbra is megkívánja azonban, hogy ez az elv ne veszítse el hitelét. Ellenkezőleg, támogatni kell és a közös biztonságra vonatkozó gondolkozásunk alapját kell képeznie.

Másodszor, szeretnék hivatkozni arra, amit röviddel ezelőtt Kuhne úr mondott. Az Egyesült Államok véget vetett az egyoldalú politikai fellépés korszakának, és kész az Európával való párbeszédre, valamint kész arra, hogy az Európával folytatott partnerségben közös döntéseket hozzon. A kérdés az, hogy készek vagyunk-e erre, és készek vagyunk-e arra, hogy e közösen hozott döntések végrehajtásában megbízhatóak legyünk?

  Tunne Kelam (PPE-DE). – Elnök úr, Millán Mon úr egy fontos és kiváló jelentést nyújtott be. Most az a kérdés, hogy ezt időveszteség nélkül hogyan hajtsuk végre?

A gazdasági világválság gyakorlati lehetőséget nyújt a világ két legnagyobb demokráciájának arra, hogy a közös értékek és a hasonló gazdasági rendszerek alapján egyesítsék erőiket, hiszen a világ GDP-jének több mint felét az Egyesült Államok és az EU adja. Severin úr igen helyesen állapította meg, hogy Európának erős Egyesült Államokra, az USA-nak pedig erős Európára van szüksége. Ha ez a két partner jobban és hatékonyabban össze tudná hangolni tevékenységét, az igen pozitív hatást gyakorolna a világ stabilitására, valamint számos konkrét regionális problémára.

Igen, az új amerikai kormány által Európával szemben tanúsított nagyobb érdeklődés, nagyobb rugalmasság és nyitottság egy olyan örvendetes lehetőség, amit ki kell használni. Sohasem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy az USA-val folytatott kapcsolat továbbra is a legfontosabb stratégiai partnerség. Ez azonban nem a nyilatkozatok ideje, hanem a végrehajtás ideje, és ez a jelentés három konkrét prioritást hangsúlyoz. Arra szólítunk fel, hogy meg kell állapodni a rövid és hosszú távú célokra vonatkozó közös menetrendben, valamint a globális és a regionális kérdésekben. Arra szólítunk fel, hogy a 14 éves kapcsolatot egy új transzatlanti partnerségi megállapodással kell felváltani, amelynek magában kell foglalnia egy gazdasági tanácsot is, és arra szólítunk fel, hogy létre kell hozni a Transzatlanti Politikai Tanácsot, és hogy a parlamenti kapcsolatokat transzatlanti közgyűlés formájában korszerűbbé kell tenni.

  Martí Grau i Segú (PSE). – (ES) Elnök úr, Obama elnök megválasztása az Egyesült Államok számára történelmi időben következett be, amelynek különleges jelentőségét széles körben érzékelték és érezték Európában.

Obama elnök az „újjáépítés” és a „fellendülés” kulcsfontosságú szavakon alapuló politikai fellépéssel kapcsolatban ma teljes egészében egy hullámhosszon van Európával.

Gordon Brown miniszterelnök ezen ülésteremben tartott tegnapi beszéde egyértelmű bizonyítéka annak, hogy létezik a kölcsönös megértés. Az „újjáépítés” és a „fellendülés” szavak kétségtelenül minden kezdeményező vezetői magatartást kiérdemelnek, figyelembe véve a jelenlegi válságot, amellyel szemben szeretnénk továbbfejleszteni a környezetbarát gazdaságot, amelyben a növekedés és a környezetvédelem nem egymással szemben állnak, hanem tökéletesen kiegészítik egymást.

Látjuk ugyanakkor az Európa és az Egyesült Államok közötti hidak „újjáépítését” és „fellendülését”, amelyek az utóbbi tíz évben kárt szenvedtek.

Európa számára nagyon jó jel, valamint a globális békével, igazsággal és jóléttel kapcsolatos célkitűzéseinket életképesebbé teszi, hogy az Egyesült Államok visszatért a multilateralizmushoz. Az elmúlt évek alatt az Atlanti-óceán két partján a civil társadalmak között is szakadék alakult ki.

Nekünk európai intézményekként elő kell mozdítanunk a szervezetek, a tudományos világ, a kommunikációs média és a szociális területen aktív szereplők közötti mindenféle együttműködést annak érdekében, hogy ez a törés begyógyuljon.

  Luís Queiró (PPE-DE). – (PT) Gomes asszonnyal ellentétben, aki röviddel ezelőtt beszélt, és azt mondta, hogy Obama elnök megválasztásával újjászülettek a transzatlanti kapcsolatok, úgy gondolom, hogy e kapcsolat végéről szóló hírek egyértelműen túlzottak voltak. Ez a jelentés is ezt bizonyítja, és ezért gratulálok az előadónak.

Európa és az Egyesült Államok régóta a jóléthez, a fejlődéshez és a globalizációhoz elengedhetetlen szövetségesek voltak. Európának és az Egyesült Államoknak régóta közös kihívásokkal, sőt közös ellenségekkel kell megküzdenie, bár néhányan, különösen az Atlanti-óceán ezen oldalán vonakodnak ennek elismerésétől. Mind az európaiak, mind pedig az amerikaiak régóta tudják, hogy mit kell tenniük a világ igényeinek kielégítése érdekében, amely továbbra is igazságtalan, egyenlőtlen és veszélyes, és amely most globális válságban van.

Ez a válság azonban nem húzhat vissza bennünket, nem gyengítheti szövetségesként vállalt kötelezettségeinkkel összhangban lévő diplomáciai határozottságunkat vagy politikai és katonai kötelezettségvállalásunkat, és nem fordíthatunk hátat a közös gazdaságnak, vagy nem engedhetjük meg a protekcionizmus ismételt felbukkanását, amely gazdaságaink fellendülése szempontjából végzetes lenne.

A globális szinten nyitott gazdaságnak kiszolgáltatott Európának és Egyesült Államoknak most erős szövetségesei vannak Japánban, Indiában, Brazíliában és Ázsia különböző országaiban.

A jelenlegi válság ellenére számos nemzet van a világon, amelyek még mindig országainkra tekintenek, és remélik, hogy egy napon úgy élnek, mint mi. E nemzetek számára Európának és az Egyesült Államoknak ismét olyan szövetséggé kell válnia, amely vezeti, másokkal megosztja és globalizálja a jóléti gazdaságot.

Ezért is olyan fontos a következő G20-ak csúcstalálkozója, nem azért, hogy megismerjük, hogy ki áll a legközelebb Barack Obamához, hanem azért, mert lehetőséget nyújt annak bizonyítására, hogy képesek vagyunk válaszokat adni és képesek vagyunk a vezetésre: az új hatalmakkal együtt fogunk működni a szükséges reformok terén, de tudatában kell lennünk annak, hogy csak az emberiség kreatív kitartásán alapuló gazdasági modell teszi lehetővé a jólét – és jólétre gondolok, nem kapzsiságra –, munkahelyek és fejlődés létrehozását, valamint a válságból való kilábalást.

Elnök úr, ha hosszú távú megoldást akarunk, ezekben a nehéz időkben új munkahelyek teremtésének, illetve a leginkább rászorulókkal a szolidaritás vállalásának nincs más útja.

  Dushana Zdravkova (PPE-DE). – (BG) Biztos asszony, szeretném megköszönni az előadónak, Millán Mon úrnak az átfogó jelentést és a vízumrendszer felszámolásával kapcsolatosan kifejtett határozott álláspontját.

Az USA és az Európai Unió között a vízumkötelezettségek eltörléséről folytatott tárgyalások megkezdése után négy évvel 80 millió uniós polgárnak még mindig sorban kell állnia és útlevelébe amerikai vízumot kell kérnie. Az eddig elért jelentős eredmények ellenére az amerikai kormány megtagadja az utolsó lépés megtételét és a még fennmaradó öt tagállamra a kölcsönösség alkalmazását, valamint a vízummentességi programba történő bevonásukat.

2008. május 22-i állásfoglalásunkban arra szólítottunk fel, hogy a júniusi európai választások előtt be kell fejezni a valamennyi tagállam vízummentességi programba történő bevonásáról folyó tárgyalásokat. Az eddig e kérdésben tapasztalható fejlődés elmaradása aggodalomra ad okot, éppúgy, mint a sajtóban megjelenő számos jelzés, hogy az amerikai politikában nem lesz valódi változás.

Szeretném kiemelni Barrot biztos múlt heti washingtoni látogatását, ahol folytatódtak a vízumkorlátozások megszüntetéséről folyó tárgyalások. Még nem világos, hogy ezt a látogatást milyen konkrét eredmények kísérik. Attól félek, hogy a Bizottság által tett erőfeszítésektől függetlenül az általunk kitűzött célokat e Parlament megbízatásának végéig nem érjük el.

Meg szeretném azonban említeni, hogy sajnos egyes tagállamok által hozott intézkedések inkább abban segítik amerikai partnereinket, hogy ne egységes egészként tekintsenek az Európai Unióra. Ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy felhívjam az európai kormányokat, hogy változtassanak politikájukon és tegyenek konkrét lépéseket az Európai Bizottság képviselőinek valódi támogatása érdekében.

Ezenfelül arra ösztönzöm képviselőtársaimat, hogy támogassák az egyes képviselők által, többek között általam is kezdeményezett nyilatkozatot, amely amellett áll ki, hogy az Egyesült Államok az Európai Unió valamennyi tagállamának polgárára vonatkozóan törölje el a vízumrendszert.

  Urszula Gacek (PPE-DE). – Elnök úr, Obama elnök megválasztását mind az USA-ban, mind Európában lelkesedéssel fogadták, és sok mindent várnak az USA 44. elnökétől. Egy sor olyan kihívás előtt áll, amellyel békeidőben e nemzet egyetlen vezetőjének sem kellett még megküzdenie. Otthon pénzügyi és gazdasági válság van, amelyet a pénzpiacok teljes összeomlása kísér, amely kihatott a világgazdaságra, és amelynek megoldása hosszú időt vesz még igénybe. Kötelezettséget vállalt arra, hogy megoldást talál a háború sújtotta Afganisztán kérdésére és Pakisztánban fellépő utóhatás kezelésére. Szembe kell néznie azzal a veszéllyel, amit az az Irán jelent, amely egyre közelebb kerül ahhoz, hogy nukleáris hatalommá váljon.

Hiszünk a közös értékeinken, a demokrácián és a szabad piacgazdaságon alapuló szilárd transzatlanti kapcsolatokban. Tiszteletben tartjuk azokat a prioritásokat, amelyeket Obama elnök és új kormánya felállított magának. Nem sértődünk meg, ha az USA úgy ítéli meg, hogy e célkitűzések némelyike csak az USA és Oroszország közötti együttműködéssel érhető el. Európa tárt karokkal fordul az Egyesült Államok felé. Csak néhány hete, hogy ebben az ülésteremben kijelentettük, hogy nyitottak vagyunk a Guantánamói-öböl bezárásában és a korábbi börtönlakók letelepítésében való együttműködésre.

A korábban a keleti blokkba tartozó tagállamok különös hálával tartoznak az Egyesült Államoknak. Az uniós tagságot sok évvel megelőzően lettünk a transzatlanti közösség tagjai. Lengyelország azzal fejezte ki háláját, hogy bármikor készen áll az USA támogatására, amikor annak szüksége van erre, beleértve az Irakban és Afganisztánban történő katonai kötelezettségvállalást. Azzal fordulok az új kormányhoz, hogy ne vegye ezt a támogatást teljesen természetesnek! A demokráciában felnövő fiatalabb lengyel generáció gyorsan elfelejti, hogy hálával tartozik. Széleskörű célja megvalósítása során az USA-nak nem szabad elfeledkeznie arról, hogy e hűséges szövetségesek érzékenyek, különösen, amikor megnyomja az USA–Oroszország újraindító gombot.

  Geoffrey Van Orden (PPE-DE). – Elnök úr, néhány figyelmeztető szót szeretnék mondani, különösen az új Obama-kormány felé. Az elmúlt 60 év során az Egyesült Államok különféle magatartást tanúsított az európai integrációval szemben. Természetesen ezt egy külső szereplő szempontjából látja, és azt is gondolhatja – úgy vélem, hogy tévesen –, hogy ez Amerika saját történelmi tapasztalatához hasonló. Ez egy olyan meglátás, amelyet az uniós intézményekben uralkodó föderalista tendencia előmozdított. A veszély abban áll, hogy az amerikai partnerek az EU saját elbeszéléseit tényként fogadják, ahelyett, hogy dokumentumfilmként bemutatott, de számos félrevezető és kitalált tartalommal tűzdelt történetként fogadnák el.

Az USA-nak meg kell értenie, hogy közülünk sokan hiszik, hogy az EU rossz irányba megy, és arra való törekvése, hogy létrehoz egy Európa nevű államot, nem tükrözi polgáraink akaratát, akik helyesen ragaszkodnak ahhoz, hogy ők gyakorolják a nemzeteik feletti hatalmat, valamint ahhoz a képességükhöz, hogy kormányokat választhatnak és hívhatnak vissza.

Nem áll az Egyesült Államok érdekében, hogy a számos európai országgal szemben a szövetkezésre vonatkozó önkéntes kötelezettségvállalást egy más gondolkodású Európai Unió elbitorolja.

Meg kell mondanom, hogy nagyon tisztelem Millán Mon urat és e jelentés számos nézetét helyeslem, fő vonalát azonban nem, amely magasztalja az EU mint intézmény által az Egyesült Államokkal folytatott ügyletekben egyedüli szóvivőként játszott szerepet.

  Ioan Mircea Paşcu (PSE). – Elnök úr, még akkor is, ha a Nyugat segített függetlenségünk elnyerésében és a hidegháború befejezésében, időközben országaink csatlakoztak a NATO-hoz és az EU-hoz, a transzatlanti kapcsolatok nem igazán jól alakultak.

A jelenlegi válság és az emiatt megjelenő közös kihívások – a biztonsági környezet romlása, a globális kérdések, például az energia, az éghajlatváltozás, a nukleáris fegyverek elterjedése és az új hatalmi központok, az olyan regionális kérdések, mint a Közel-Kelet, Afganisztán, Pakisztán, Irán és Afrika – a transzatlanti együttműködés lehető legnagyobb erősítését kívánják meg.

Ebben az összefüggésben azzal, hogy elsődlegesen ezeknek a kapcsolatoknak az intézményesítésére vonatkozó módokat javasol, a jelentés pozitívan járul hozzá Oroszország és hat kelet-európai ország közös megközelítéséhez, amelynek célja az egységes transzatlanti piac megteremtése, pénzpiacaink fokozatos integrálása és az amerikai vízummentességi program valamennyi uniós tagállamra való kiterjesztése.

Nem bukhatunk el! A Nyugat szempontjából ennek az lenne az ára, hogy valószínűleg hosszú időre elveszítené a világ ügyeiben a kezdeményezést.

  Alexandru Nazare (PPE-DE). – (RO) Figyelemmel az elmúlt években az Európai Unióban, az amerikai kormány szintjén és globális szinten elért fejlődésre, úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy felülvizsgáljuk a transzatlanti partnerséget, és hozzáigazítsuk az új realitásokhoz.

E tekintetben üdvözlöm kollégám, Millán Mon úr jelentését, és szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak neki. Ez a jelentés egy igen hasznos dokumentumban egyesíti az Európa és az Egyesült Államok közötti kapcsolatra vonatkozó fő prioritásokat. Annak is örülök, hogy az általam javasolt módosítások bekerültek a jelentésbe.

Szeretnék néhány észrevételt tenni.

Mindenekelőtt a biztonság terén az együttműködést tovább kell folytatni. Európa számára itt az ideje, hogy az afganisztáni hadszíntéren, ahol döntő háború folyik a régió jövőjéért, nagyobb szerepet vállaljon. Szeretném azt is megjegyezni, hogy országom, Románia támogatta az Egyesült Államok Irakban és Afganisztánban kifejtett erőfeszítéseit.

Másodszor, az energiakérdéssel kapcsolatban úgy gondolom, hogy közös cselekvésre van szükség a kutatói munka összehangolásához és az új tiszta energiaforrások azonosításához.

Az Oroszországgal folytatott kapcsolatok vonatkozásban úgy vélem, hogy megfelelő a pillanat egyrészről az Egyesült Államok és Európa, másrészről Oroszország közötti kapcsolatokban következetes megközelítés elfogadására.

Végül, szeretném üdvözölni a transzatlanti konzultációs szervek, köztük a kül- és biztonságpolitikával foglalkozó szervek létrehozására vonatkozó különösen konstruktív javaslatokat.

  Luis Yañez-Barnuevo García (PSE). – (ES) Elnök úr, azt kellene kiabálnunk, hogy „jó hír, jó hír!” Obama elnök egy másik csodát is elért, oly sok év után sikerült egyesítenie e Parlamentet és az Európai Uniót egy közös cél, a transzatlanti kapcsolatok erősítése köré.

A múltban hasonló pillanat volt, amikor Bill Clinton és Felipe González 1995-ben aláírták a Transzatlanti Cselekvési Programot; abban az időben komoly optimizmussal tekintettek a jövőre. Aztán jött Bush úr elnökségének nyolc fekete éve. Alapvetően megosztotta az európai kormányokat, bár a közvéleményt nem annyira. Kormánya folyamatosan hagyott fel az Európai Unió számára alapvetőnek számító elvekkel, például a multilateralizmussal, az Egyesült Nemzetek támogatásával és a nemzetközi törvényességgel.

Mindezt most újra kell építeni, és az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok jövőjét illetően reményeink megalapozottak. Ezért gratulálok Millán Mon úrnak ehhez a kiváló jelentéshez, amely a két kontinens közötti kapcsolatok erősítéséhez jó időben jelent meg.

  Íñigo Méndez de Vigo (PPE-DE). – (ES) Elnök úr, én is szeretnék csatlakozni Yañez-Barnuevo García úr „jóhír-kiáltásához”, mert úgy gondolom, hogy ez a jelentés az Egyesült Államokkal folytatott kapcsolatokban fordulópontot jelez.

Nemrégiben egy jó barátom mesélte, hogy az Egyesült Államokban járt, és meglepte, hogy mennyire nem ismerik a Lisszaboni Szerződés által létrehozott új intézményeket és új eljárásokat.

Ha a Millán Mon úr által készített kiváló jelentésben valamit dicsérnem kellene, ha egy dologról nagyon pozitív értékelést kellene adnom, az pontosan ez: a transzatlanti kapcsolatokat számunkra a Lisszaboni Szerződés érdekkörébe helyezi és a Lisszaboni Szerződés által meghatározott minden fő mechanizmust felsorol úgy, hogy az Európai Unió fenntarthassa az Egyesült Államokkal folytatott bizalmas viszonyt.

Biztosítja számunkra, európaiak számára azokat az eszközöket, amelyekre szükségünk van ennek az európai kívánságnak a kifejezésére, amelyre olyan nagy szükség lett volna a múltban és van ma is, és kétségtelenül a jövőben is lesz.

Én is szeretnék gratulálni Millán Mon úrnak az általa készített kiváló jelentéshez.

  Alexandr Vondra, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, hálás vagyok az ebben a vitában elhangzott valamennyi hozzászólásukért és észrevételükért. Örülök, hogy az Európai Parlament, a Bizottság és az elnökség az EU és az USA közötti stratégiai párbeszédre vonatkozó legfontosabb kérdésekben ugyanazt a nézetet képviseli. Örömmel hallottam, hogy erős támogatást kaptak azok a témák, amelyek Obama elnökkel folytatott első, nem hivatalos megbeszélésünk tárgyát képezik, nevezetesen: először az energiabiztonság és az éghajlatváltozás; másodszor, a gazdasági együttműködés; és harmadszor, a biztonságra és a külkapcsolatokra vonatkozó együttműködés.

Figyelmesen hallgattam az egyéb észrevételeket is, például, hogy egy új transzatlanti cselekvési program kialakítására, a külföldi segítség és a fejlesztési politika terén az együttműködés elmélyítésére, az igazságszolgáltatás és a belügyek terén az együttműködés folytatására, a Transzatlanti Gazdasági Tanács lendületének fenntartására, a Transzatlanti Politikai Tanács létrehozásának vizsgálatára stb. van szükség. Ezeket figyelembe fogjuk venni a júniusban megtartandó szokásos EU–USA csúcstalálkozó előkészítésekor.

Azok, akik más témákat vetettek fel, például a vízummentességet – mert ebben nem minden uniós ország vesz részt – emlékezhetnek arra, hogy egy évvel ezelőtt országom tett erőfeszítéseket e kérdésben. E Parlamentben is vitáztak róla, tehát biztosíthatom Önöket, hogy ezt a kérdést az amerikai kormánnyal szemben továbbra is fel fogjuk vetni.

Végül, szeretném még hozzátenni a következő gondolatokat. Egyértelműnek tűnik, hogy az új amerikai kormány számos, az elmúlt hónapokban és években általunk küldött, a transzatlanti kapcsolatokról szóló üzenetet átgondolt. Most válaszolnak. Például, most azt kérik tőlünk, hogy nagyobb stratégiai hozzájárulást biztosítsunk Afganisztánban. Az is egyértelmű, hogy azt várják, hogy a stratégiai hozzájárulás egy igen gyakorlati kötelezettségvállaláshoz illeszkedjen, tehát úgy gondolom, hogy emlékezni fognak erre, amikor a jövőbeni afgán misszióhoz való gyakorlati hozzájárulásunkat fogjuk megbeszélni. Ez nem érhet meglepetésként bennünket, ha valóban mély és komoly vitába szállunk. Amikor Obama elnök tavaly Berlinben azt mondta, hogy Amerikának nincs jobb partnere Európánál, nemcsak egy elvi kijelentést tett, hanem arra hívta fel Európát, hogy szolgáltasson erre bizonyítékot.

Másodszor, valamennyiünk számára világos, hogy az előttünk álló kihívások száma egyre nő és egyre összetettebbé válnak. Visszatérve egyik nyitó megjegyzésemhez, ha az EU és az USA egyetért, segíthetünk a globális menetrend létrehozásában. Ez azt is jelenti, hogy a vezetésben részt vállalunk, és úgy irányítjuk a többieket, hogy a meghatározott célokat támogassák és biztosítsák az ehhez szükséges eszközöket. Ahhoz azonban, hogy erre képesek legyünk és az USA hiteles partnerévé váljunk, az EU-nak a lehető legszélesebb körben egy hangon kell megszólalnia.

A cseh elnökség továbbra is biztosítani fogja, hogy a transzatlanti partnerség az EU külpolitikájának egyik sarokköve maradjon. Örömmel várom ennek a kapcsolatnak a továbbfejlesztését, hogy az új kihívásokkal együtt tudjunk szembenézni, és ebben várom az e Parlamenttel való együttműködés folytatását.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök úr, amint sokan említették, ez a vita megmutatta, hogy az a kérdés, hogy hogyan tudjuk a legfontosabb kérdéseket egy olyan döntő stratégiai partnerrel mint az Amerikai Egyesült Államok együttesen megoldani.

Mivel az elején már számos nagyon világos és gyakorlati megjegyzést tettem, most csak néhány konkrét megjegyzést szeretnék tenni.

Először is, a jogalkotók szerepe az EU–USA kapcsolatokban és annak intézményi felépítésében nagyon fontos. Elvileg egyhangúlag támogatjuk az EU és az USA jogalkotói közötti szorosabb kapcsolatokat. Nyilvánvalóan az elsődleges késztetésnek ehhez maguktól a jogalkotóktól kell érkeznie. Tudom, hogy az Európai Parlament kész erre, és ennek a kongresszus részéről is így kell lennie. Azt javaslom azonban, hogy az uniós jogalkotóknak érdemes lenne intenzívebb kapcsolatokat ápolni a szenátussal is, amelynek hosszabb a megbízatása, valamint azokkal a képviselőházi tagokkal, akiknek ágazati szakértelme előmozdíthatja a Transzatlanti Gazdasági Tanács menetrendjét.

A Lisszaboni Szerződés, amennyiben és amikor hatályba lép, amint már szó volt róla, az EP-nek megerősített szerepet biztosít az EU–USA párbeszéd kialakítása terén, különösen szabályozási kérdésekben; amint már említették, a szellemi műhelyek szintén nagyon fontosak lesznek nemcsak az USA részéről felénk, hanem az EU részéről az USA felé is.

Az EU–USA intézmények vonatkozásában először is arra szeretnék figyelmeztetni, hogy a transzatlanti cselekvési programot a tartalomnak és nem a folyamatnak kell irányítania. Az Obama elnökkel folytatott első találkozónkon ezért – amint már említettem – fontos, hogy megmutassuk az eredményekre való összpontosításra való képességünket.

Tudomásul vettem azonban felhívásukat arra, hogy az új transzatlanti cselekvési program alapján alaposan át kell vizsgálni a jelenlegi megállapodásokat. Jobb működésük támogatása érdekében szándékomban áll a struktúrák felülvizsgálatának kezdeményezése, és a Bizottság ennek megfelelő javaslatokkal fog előállni.

Engedjék meg, hogy röviden a Transzatlanti Gazdasági Tanácsról is beszéljek. Verheugen úr 2009. március 23-án már találkozott új amerikai kollégájával, Froman úrral. Az új kormány alatt a Transzatlanti Gazdasági Tanács fő kérdései a következők: először, a politikai stratégiai kérdések profiljának meghatározása, ugyanakkor a csúcstalálkozók menetrendjére vonatkozóan az inkább technikai kérdések terhének enyhítése. Másodszor, a jövőbeni munkaprogram időtartama – Verheugen úr erre vonatkozóan egy nagyon hosszú távú perspektívát akar meghatározni, ezt azonban e Bizottság megbízatásával kell szembeállítanunk, és néhány rövid távú eredményre is szükségünk van. Végül, hogyan kezeljük a tagállamok részéről érkező nyomást – amelyeknek közép távú programot ígértünk, ezt azonban nem teljesítettük –, hogy jobban vonjuk be őket a Transzatlanti Gazdasági Tanács munkájába.

Másodszor, szeretném kiemelni, hogy mi egy olyan Közösséget képezünk, amelynek közös értékei vannak az USA-val, de van még tennivaló. Ezért továbbra is arra kell ösztönöznünk az USA-t, hogy írja alá az alapvető ENSZ emberi jogi egyezményeket, beleértve a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésről és a gyermekek jogairól szóló egyezményeket –hogy csak néhányat említsek. Ide tartozik a Nemzetközi Büntetőbírósággal kapcsolatos álláspontunk is, amint azt a Bush-kormány előtt számos esetben hangsúlyoztuk, és ezt ismét fel fogjuk vetni.

Hármadszor, a vízummentesség és a vízumkölcsönösség tekintetében, amelyet Önök közül sokan megemlítettek: tudjuk, hogy a tagállamok és az EU szintjén kifejtett jelentős erőfeszítéseknek köszönhetően 2008 novemberében és decemberében hét tagállamot vettek fel a vízummentességi programba. Öt tagállamból azonban még mindig nem utazhatnak vízummentesen az USA-ba. Ezért továbbra is fel fogjuk vetni ezt a kérdést.

Azt mondhatom Önöknek, hogy Barrot alelnök és Langer cseh miniszter erről a kérdésről ismét tárgyalt a múlt héten Washingtonban, és az amerikai oldal általánosságban megértést tanúsított álláspontunk iránt, miközben hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormány fellépése jogszabályi előírásokon alapul, amelyek pontosan meghatározzák a program jövőbeni bővítésének kereteit, és amelyeket a kongresszus szorosan figyelemmel kísér. Napolitano miniszter arról tájékoztatott bennünket, hogy egy további tagállam igen közel van ahhoz, hogy bekerüljön a vízummentességi programba.

Végül, Afganisztán vonatkozásában: nemcsak hogy sokat tettünk a múltban, de, ahogy korábban is említettem, készek vagyunk arra, hogy hozzájáruljunk, és valamennyi további finanszírozás rendelkezésünkre fog állni az ázsiai költségvetésből, a választások, a rendőrség és valószínűleg a mezőgazdaság területén a civil kereséshez, mert további alternatív megélhetési lehetőségekre van szükség.

Mindig nyitott vagyok az új ötletekre, és erre egy példa, amivel az Önök jelentése is foglalkozik, a külügyminiszterek találkozójának a Transzatlanti Politikai Tanács keretében való frissítése, amely nagyobb hangsúlyt fektetne a stratégiai témákra. Amint már említettem, a meglévő transzatlanti cselekvési programot ennek figyelembevételével szeretnénk megújítani, az új transzatlanti megállapodás 2010-es 15. évfordulója fényében.

  Francisco José Millán Mon , előadó. − (ES) Elnök úr, először is köszönetet szeretnék mondani a hozzászólásokért és a kapott gratulációkért. E vita legfontosabb elemeként azt látom, hogy széleskörű az egyetértés az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok fontossága, valamint azok erősítésének szükségessége kérdésében, amely erősítésre nemcsak a komoly kihívások és komoly konfliktusok kezelésére létrehozott közös cselekvési programon, hanem új intézményi mechanizmusokon keresztül is szükség van.

Egy kivétellel nem tapasztaltam jelentős ellenvetést sem az évenkénti két csúcstalálkozóval vagy a transzatlanti politikai tanács létrehozásával szemben, sem pedig azzal szemben, hogy a jogalkotók közötti párbeszédet javítani kell, illetve a párbeszéd szintjét strukturáltabb párbeszéd szintjére, egyfajta transzatlanti közgyűlési szintre kell emelni, a jelentés javaslata szerint.

E ponton üdvözlöm azt a tényt is, hogy a biztos asszony úgy ítélte meg, hogy a jogalkotók közötti párbeszéd erősítése igen hasznos, és sem ő, sem a Tanács képviselője nem ellenezte a többi intézmény megerősítését, amit szerintem nagyrészt a Lisszaboni Szerződés tett szükségessé. Ez mindkét fél számára igen ajánlatos és hasznos.

Nem tudok egy percen belül minden általam hallott észrevételre válaszolni, de Oroszországgal kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy, amint Severin úr tudja, a jelentés konstruktív együttműködést ajánl, természetesen az emberi jogok és a nemzetközi jog sérelme nélkül. Kínára vonatkozóan vannak nyílt és burkolt hivatkozások, amikor az új feltörekvő hatalmak globális kormányzásba való bevonásáról beszélek. Természetesen – és ez egy olyan megjegyzés, amely nagyrészt az általam kapott, szerencsére kevés számú módosításra vonatkozik – a jelentés nem tud minden témával foglalkozni.

A jelentésnek prioritási sorrendet kell felállítania; már így is túl hosszú, és a prioritási sorrend kiválasztást, szelektálást és néha elvetést jelent. Nem keverhetek össze nagyon fontos témákat olyanokkal, amelyek bár fontosak, de kevésbé. A jelentésnek olvashatónak kell lennie. Ezért ahogy a spanyol mondja, nem „eshet ki a kezedből” olvasás közben amiatt, hogy olyan nehéz.

Hölgyeim és uraim, úgy gondolom, hogy az Egyesült Államokkal való együttműködés döntő jelentőségű; Gordon Brown miniszterelnök tegnap emlékeztetett bennünket erre. Úgy gondolom, hogy e jelentés holnapi elfogadásával a Parlament meg fogja tenni kötelességét: jelzést küld, hogy az Egyesült Államokkal még erősebb stratégiai kapcsolatokat kívánunk, és erre szólítunk fel. A jelentés emlékeztet bennünket arra – és ezt Elles úr említette néhány perccel ezelőtt –, hogy az Európai Unió legfontosabb stratégiai partnersége az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolata.

Biztos vagyok abban, remélem és bízom abban, hogy a Bizottság és a Tanács az elkövetkezendő hónapokban és hetekben, amelyek igen fontosak, minden tőle telhetőt megtesz a kapcsolatok erősítése érdekében, többek között az intézményi dimenzión keresztül is.

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra holnap kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 142. cikke)

  Corina Creţu (PSE) , írásban. – (RO) Barack Obama elnök megválasztása az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kapcsolatokban új korszakot indíthat, feltéve, hogy a két fél a jószándékot és a baráti nyilatkozatokat konkrétabb lépésekre váltja, amelyek célja a kötelékek erősítése és hatékonyabb együttműködés kialakítása.

A gazdasági válság és a jelenlegi geostratégiai klíma miatt a transzatlanti együttműködés javítására nagyobb szükség van, mivel komoly kihívásokkal nézünk szembe. Az USA-t és az EU-t olyan partnerség köti össze, amely alapvetően fontos mindkét fél számára, és amely valamennyi tevékenységi területet lefed, a kereskedelemtől a katonai szövetségig.

Ilyen körülmények között úgy gondolom, hogy az USA–EU kapcsolatokban még fennálló hátrányos megkülönböztetés utolsó nyomainak felszámolása elsődleges fontosságú. Annak a ténynek, hogy az USA-ba való belépéshez az Európai Unió hat tagállamának polgárai számára a vízum még mindig kötelező, a Bizottság és az Európai Parlament, valamint az amerikai hatóságok közötti párbeszédben prioritást kell kapnia annak elérése érdekében, hogy az uniós országok valamennyi polgára a teljes kölcsönösség alapján egyenlő elbánásban részesüljön. Ebben a vonatkozásban üdvözlöm, hogy a jelentésbe bekerült az Egyesült Államok felszólítása arra, hogy a vízummentességi programban még nem szereplő hat ország esetében törölje el a vízumkötelezettséget.

  Daniel Petru Funeriu (PPE-DE) , írásban. – „Amerikának nincs jobb partnere Európánál”, jelentette ki Obama elnök 2008 júliusában, Berlinben. Európának a maga részéről, nincs jobb partnere Amerikánál. Ez a fő következtetés és jelmondat, amely levonható ebből a kiváló jelentésből.

A XXI. század globális világában Európa és Amerika közös kihívásokkal néz szembe, de közös értékei is vannak, és ugyanazokért az ideákért küzd. Ezért a jelentés valamennyi, az EU–USA kapcsolatok bővítésére vonatkozó javaslata nemcsak, hogy üdvözlendő, de határozottan szükséges is.

Ezek között, úgy vélem, az ember és ember közötti kapcsolatok a tartós kapcsolatok és együttműködés valódi kulcsa. Ezért ismételten arra szólítom fel az amerikai kormányt, és teljes mértékben támogatok minden ilyen felszólítást, hogy az uniós polgárok esetében a lehető leghamarabb törölje el a vízumrendszert. Elfogadhatatlan, hogy öt uniós tagállam polgárai még mindig akadályokba ütköznek, és vízumra van szükségük, ha Amerikába utaznak. Európa egy egyesült egység, és ilyennek kell lennie valamennyi polgára, jogaik és szabadságaik megközelítésének is.

Hagyjuk, hogy az emberek párbeszédet folytassanak, a kutatók együttműködjenek és az üzleti vállalkozások közös megoldásokat találjanak a jelenlegi gazdasági válságra! A két kontinens között a mozgás szabadsága így sürgőssé vált, és prioritást élvező témaként kell megjelennie már a 2009. április 5-i prágai találkozón.

  Csaba Sógor (PPE-DE) , írásban. – Az utóbbi 18 évben az USA-nak sok szidalmat kellett eltűrnie – és talán az előző republikánus kormány esetében, Bush elnök alatt sokszor nagyon indokoltan.

Szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy amerikai segítség és Amerika bevonása nélkül az európai kontinensen bizonyos problémák még mindig a levegőben lógnának. A korábban említett időszakban nagyon sokszor kiderült, hogy az Európai Unió erőtlenné és képtelenné válhat arra, hogy a szomszédban, kontinensünkön bekövetkező konfliktusokat megoldja.

Amerika bevonása és a daytoni megállapodás nélkül talán még mindig háború lenne Boszniában. Biztos vagyok abban továbbá, hogy nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy Koszovó jogállása még mindig tisztázatlan, és ezért nagyon frusztráló lenne nemcsak Koszovó népe, hanem az európai hatalmak számára is.

Az amerikai demokrácia számos hiányossága ellenére ők olyan dolgot értek el, amiről ezen a ponton mi csak álmodni tudunk: fekete elnökük van. Nagy reményekkel tekintek a transzatlanti kapcsolatok elé, és őszintén remélem, hogy a dolgok javulni fognak, amely az EU és az USA javát is szolgálja.