Index 
 Teljes szöveg 
Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve
2009. május 5., Kedd - Strasbourg HL kiadás

A 2009. június 18-19-i Európai Tanács előkészítése (vita)
MPphoto
 

  Robert Goebbels (PSE).(FR) Elnök asszony,Vondra úr, Barroso úr, hölgyeim és uraim! A világgazdaság egyre mélyebben és mélyebben belemerül ebbe a súlyos recesszióba. A különféle résztvevők között megrendezett számos csúcstalálkozó és egyéb ülés ellenére a gazdasági tevékenységek hanyatlása a továbbiakban is kiemelt téma lesz Európában és szerte a világon.

A különféle gazdaságélénkítési tervek legfeljebb lelassították ezt az alvilágba történő leereszkedést, de a fellendülés jelei még nem látszanak. Ami még ennél is rosszabb, a munkanélküliség folyamatosan emelkedik, és Európában több mint 25 millió lesz a munkanélküliek száma, de Rasmussen úr felvetése szerint akár a 27 milliót is elérheti ez a szám.

Az államfők azonban ahelyett, hogy erre a drámai foglalkoztatási helyzetre összpontosítanának, a következő prágai csúcstalálkozón az Unió keleti határain fekvő egyes országokkal kapcsolatos „fontos politikával” foglalkoznak.

A jószomszédi kapcsolatok minden bizonnyal rendkívül fontosak, de nagyon egyértelműen kell fogalmaznunk ezzel kapcsolatban: a Parlament már számos alkalommal kijelentette, hogy ellenzi az Unió minden jövőbeni bővítését, kivéve abban az esetben, ha egy intézményi reform előfeltételként lehetővé teszi, hogy a jelenlegi 27 tagállam hatékonyabban működhessen a végrehajtás területén.

Szeretném hozzátenni, hogy minden jövőbeni bővítést meg kell előznie a pénzügyi tervek alapvető reformjának és az uniós költségvetés megfelelő mértékű bővítésének. Pénzügyi erőforrások nélkül a diplomácia nem egyéb, mint üres gesztus.

Az Unió cseh elnöksége sokkal jobban szolgálta volna Európa törekvéseit egy teljes foglalkoztatási csúcstalálkozó megszervezésével. Jól látom azonban, hogy a Sarkozy-félék, akik jobban szeretik a sajtóban megjelenő szenzációkat, mint a valódi politikai munkát, csúnyán elszabotálták a szükséges csúcstalálkozót, és remélem, hogy jövő júniusban az európai választók olyan képviselők megválasztására fogják felhasználni szavazatukat, akik képesek valós prioritásokat – a foglalkoztatást, a foglalkoztatás, a foglalkoztatás, a szociális védelmet, valamint a vásárlóerő védelmét – meghatározni Európa számára.

Nem mindig értek egyet Jean­Claude Juncker miniszterelnökkel, de minden bizonnyal igaza van, amikor azt jósolja, idézem: „a munkanélküliség meredek emelkedése esetén szociális válság várható a következő hónapokban”. Ezért azáltal, hogy a foglalkoztatás témájában egy informális ülésre korlátozták magukat, az európai vezetők hátat fordítottak a válságnak, és egy rendkívül súlyos szociális és politikai válságot kockáztatnak.

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat