Elnök. – A következő napirendi pont a Bernhard Rapkay úr által a Gazdasági és Monetáris Bizottság nevében, a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásokról készített jelentés (COM(2010)0372 – C7-0296/2010 – 2010 /0220(NLE)) (Α7-0324/2010).

  Bernhard Rapkay, előadó. – (DE) Elnök asszony, Almunia úr, hölgyeim és uraim! Először is szeretnék gratulálni önnek és hivatalainak, Almunia úr. Az ön által benyújtott hatásvizsgálat rendkívül jó. Tényekre épül, bizonyító erejű, és sikerült megragadnia a lényeget.

Sajnálatos, hogy a biztosi testület többi tagja nem olvasta el ezt a hatásvizsgálatot, mert ha elolvassák, akkor biztosan nem nyújtják be ezt a javaslatot, amelynek az égadta világon semmi köze sincs a hatásvizsgálathoz. Szeretném tudni például, hogy a biztosi testület honnan vette az évszámot. Még véletlenül sem történik erről említés a hatásvizsgálatban. Az egyetlen épkézláb magyarázat az lehet, hogy 2014 pontosan félúton van 2010 és 2018 között. Talán ez lehet a magyarázat.

Az is lehetséges azonban, hogy nem is értették meg a hatásvizsgálat tartalmát. A javaslat mellett szóló érvek közül egyet sem lehet komolyan mérlegelni, mert nem helyesek. Ott van például az az érv, hogy az állami támogatások 2002-ben elfogadott rendszere, amely hamarosan lejár, a szénbányászat lépcsőzetes megszüntetésére irányuló intézkedés volt. Ez természetesen totális tévedés. Ez egy korábbi intézkedésből fakadó intézkedés volt. Azért tudom, mert ott voltam és én voltam a Parlament előadója 2002-ben. Ez akkor történt, amikor az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés (ECSC) 50 év elteltével érvényét veszítette, és szükség volt egy utódintézkedésre, nemcsak a támogatás, hanem más kérdések tekintetében is.

Ha ez egy lépcsőzetes megszüntetésre irányuló intézkedés lett volna, akkor mi történik például az ECSC eszközeivel? Nem lépcsőzetes megszüntetésre irányuló intézkedés volt, hanem utódintézkedés. Abban az időben teljes joggal megállapodtunk arról, hogy ennek az utódintézkedésnek az időtartama legyen nyolc év, amelynek letelte után újból megvizsgáljuk ezt a kérdést. Ez az érv ezért téves.

A második felhozott érv a fenntarthatóság kérdésére vonatkozik. Ezt valamennyien támogatjuk és tudjuk, hogy a szén természetesen nagy mennyiségű CO2-kibocsátásokat eredményez. A Bizottság azonban nem tudja döntésével megszüntetni a tudomány törvényeit. Mi fog ezután történni? A hazai szenet felváltja az importált szén. Csak ennyi fog történni, semmi más. Az importált szén ugyanannyi szén-dioxidot termel, mint a hazai. A probléma egyszerűen az, hogy ha a továbbiakban nem lesznek referenciapontjaink, akkor nem is tudjuk ezeket felhasználni a bányászat és az erőművek új, korszerű technológiáinak kifejlesztése során. Európa vezető szerepet tölt be ezen a területen és exportelőnnyel rendelkezik. Nem hiszem, hogy erről egyszerűen le kellene mondanunk.

A harmadik érv az, hogy a támogatás káros, és hogy a pénzt más célokra hasznosabban is el lehet költeni. Semmit sem lehet felhozni ez ellen az érv ellen vagy a piac radikális híveinek hozzáállása ellen. Nem lehet tényekkel érvelni ideológiákkal szemben. De például azt a kijelentést, hogy ez túlságosan költséges lenne, annak fényében kell megvizsgálni, hogy mit idézne elő valójában a bányászat hirtelen leállítása, és 2014 egy ilyen hirtelen leállítás lenne. Megnövelné például a munkanélküliség elleni küzdelem költségeit, és mindenekfelett a bányák bezárásával kapcsolatos hosszú távú költségeket. Ez egy nagyon bonyolult és összetett kérdéskör. A bányák bezárásával kapcsolatos hosszú távú költségek a szénbányászat befejezése után éveken, sőt évtizedeken keresztül folyamatosan jelentkeznek. A költségeket pedig közpénzből kell megfizetni. Egyes tagállamokban azonban olyan rendszer van érvényben, amely gondoskodik arról, hogy ne az államnak kelljen viselnie ezeket a költségeket. Ezért ez az érvelés sem állja meg a helyét. Ezért azt javaslom, hogy a lehető leggyorsabban gondolják át újból ezt a kérdést, és figyeljenek oda a hatásvizsgálat megállapításaira. Ellenkező esetben csak regionális, valamint szociális és politikai torzulásokat fogunk előidézni, ami nem áll szándékunkban. Ezért a 2018-ra vonatkozó javaslat rendkívül ésszerű.

  Joaquín Almunia, a Bizottság alelnöke. – (ES) Elnök asszony! Nagyon hálás vagyok Rapkay úrnak a Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottságának nevében elkészített jelentéséért.

A Bizottság nagy érdeklődéssel, behatóan tanulmányozta mind a jelentést, mind pedig a vitára vonatkozó módosító javaslatokat, és tudomásul vettük azt a tényt, hogy a jelentés kifejezetten támogatja a versenyképtelen bányák bezárási határidejének 2018-ig történő meghosszabbítását.

A Bizottság azzal is tisztában van, hogy az Állandó Képviselők Bizottságában (Coreper) lefolytatott viták során a többség támogatta a 2018. évi határidőt, Rapkay úr jelentésének megfelelően.

Amikor elkészítettük a rendeletjavaslatot és elemeztük ezt a helyzetet, a Bizottság tagjaiként természetesen teljes mértékben tisztában voltunk azzal, hogy az EU egyes régióiban milyen szociális és regionális hatásokat váltana ki a szénbányák bezárása. A rendelet kidolgozása során azonban azt a tényt is figyelembe vettük, hogy a bányák egy része nem versenyképes, és kizárólag a közpénzek és a közpénzből nyújtott támogatások folyamatos injekcióinak köszönhetően maradhattak fenn. Ezért rendeletjavaslatunkban megengedtük, hogy a tagállamok további működési támogatásokat nyújtsanak, de ez alkalommal kifejezetten a versenyképtelen bányák fokozatos bezárásának megkönnyítése céljából.

Szeretnék kifejteni három szempontot azok közül, amelyeket a jelentés mérlegel.

Az első a működési támogatás vagy a bányák versenyképessé tételére irányuló beruházás nyújtására vonatkozó javaslat. A korábbi rendeletben már volt egy hasonló rendelkezés az ágazat támogatására nézve. Az előző rendeletnek azonban a kívánt eredmények közül alig sikerült valamit megvalósítania, és ahelyett hogy nyereségessé tette volna a szénbányákat, inkább bizonyos mértékű morális veszélyeket idézett elő.

Támogattuk a bányákat a nyereségesség elérésének hiú reményében. Most meg kell oldanunk ennek következményeit: ki kell terjesztenünk ezt a különleges rendszert a széntermelésre, mivel az érintett bányákat nem sikerült nyereségessé tenni, de nem is zárták be azokat.

Mindenesetre azoknak a bányáknak, amelyek hiteles előrejelzések szerint nyereségessé tehetők, nincs szükségük állami támogatásra, és a szükséges tőkét beszerezhetik a tőkepiacokról vagy a pénzügyi piacokról.

Másodszor szeretném kifejteni, miért tartjuk szükségesnek, hogy javaslatunkban szerepeljen a környezetre gyakorolt hatások minimalizálásának terve. Javaslatunk 3. cikkének (1) bekezdése megemlíti ezt a szempontot.

Az állami támogatások torzítják a versenyt. Ezért a szerződés tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek alapján azokat számos esetben összeegyeztethetetlennek kell nyilvánítani. Működési támogatás csak akkor engedélyezhető, ha feltételezhető, hogy pozitív hatásai lesznek. Rendeletünk javasol egy tervet a szénhasználat környezetre gyakorolt hatásainak csökkentésére, a támogatás negatív hatásainak ellentételezése érdekében.

Végül harmadik szempontom az, hogy ha a működési támogatásnak az a célja, hogy elősegítse a versenyképtelen bányák bezárása felé vezető átmenetet, akkor a bányák bezárásának egyértelműen fokozatosnak kell lennie és nem lehet egyszerre végrehajtani, amikor lejár a határidő. Ezt a fokozatosságot egyértelműen meg kell határozni a bezárási tervben, és a tervnek azt is tartalmaznia kell, hogy milyen mértékben csökken ez a támogatás az átmeneti időszak során.

Ezért javaslatunk meghatározza a támogatások százalékban kifejezett lineáris csökkentését, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az átmeneti időszak végére megszüntesse ezt a támogatást.

Miután mindezt elmondtam, szeretnék újból köszönetet mondani Rapkay úrnak és mindenkinek, aki a most mérlegelt jelentéshez hozzájárult. Figyelembe fogjuk venni a Parlamentnek a jelentéssel kapcsolatos álláspontját, és folytatjuk a vitát a Tanácsban, természetesen a belga elnökséggel folytatott konzultációban. A Parlament álláspontjának fényében és annak alapján, hogy mi lesz a Tanács álláspontja, a Bizottság természetesen néhány héten belül megfogalmazza véleményét.

  Herbert Reul, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményének előadója. – (DE) Elnök asszony, Almunia úr, hölgyeim és uraim! Senki sem vitatja azt a tényt, hogy a szén fontos szerepet játszik energiaellátásunkban. Az is vitathatatlan, hogy a bányászati iparnak versenyképesnek kell lennie és hogy a támogatás nem a megfelelő megközelítési mód.

A kérdés most az, hogy vajon 2014 vagy 2018 a megfelelő határidő. Rapkay úr számos intelligens érvet felsorakoztatott, amelyet nem fogok megismételni. Csak egy kérésem van a Bizottság felé. A Parlament összes érintett szakbizottságában a többség támogatta azt, hogy a versenyképesség feltétel legyen. Ami a határidőt illeti, egyszerűen gondoskodnunk kell arról, hogy meglegyen a szükséges rugalmasság ahhoz, hogy a tagállamok kezelhető szinten tarthassák az emberekre, a munkahelyekre és a gazdasági struktúrákra nehezedő nyomást. Az egyetlen elhangzott érv, amely véletlenül ellentétben áll a Bizottság hatásvizsgálatával, és amely kezdetben látszólag a 2018-as dátumot támogatta az volt, hogy itt környezetvédelmi okok is szerepet játszhatnak. Szeretném újból kihangsúlyozni, hogy az éghajlat szempontjából teljesen mindegy, hogy importált vagy hazai szenet égetünk-e el. Kérem, hogy a biztos úr mérlegelje, hogy ha a Parlament és a Tanács előáll ilyen jellegű új érvekkel, akkor ez a négyéves határidő elegendő-e ahhoz, hogy a Bizottság valamivel nagyobb mozgásteret kapjon. Én így értettem azt a referenciát, amelyhez viszonyítva a Bizottság jelenleg mérlegeli ezt a kérdést, és ezért nagyon hálás vagyok.

  Jan Březina, a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményének előadója. – (CS) Elnök asszony! A Regionális Fejlesztési Bizottság nevében üdvözöljük a Bizottság javaslatát, bár javasoltunk bizonyos módosításokat. Javasoltuk továbbá a versenyképtelen bányák bezárása határidejének meghosszabbítását. E nélkül a változtatás nélkül fennáll annak kockázata, hogy a bányabezárások miatt teljes régiók nyomorba zuhannak és súlyos szociális problémákkal kell szembenézniük.

Többek között azt is javasoltuk, hogy az ilyen módon érintett régiók esetében igazítsuk ki a kohéziós erőforrások felhasználásának módját. A szakbizottság úgy véli továbbá, hogy nem a versenyképtelen bányák bezárása az egyetlen elfogadható mód az állami támogatások felhasználására az ilyen jellegű bányák esetében, mivel azoknak versenyképesség elérését célzó fejlesztések előmozdítására is felhasználhatónak kell lenniük.

Ha egy bánya adott határidőig versenyképessé válik, az mindenképpen kívánatos helyzet, és ez az érintett régiónak és az Unió egészének egyaránt az érdekében áll. A széntüzelésű erőművek fontossága többek között azon a tényen alapul, hogy gyakorlatilag csak ezek az erőművek képesek azonnal és rugalmasan reagálni a termelés megnövelésével, ha hirtelen megnövekszik a villamos energia iránti igény, más tényezőktől függetlenül. Ha azt akarjuk, hogy az Unió energiabiztonsága több legyen üres szlogennél, akkor nem fogunk boldogulni stabil és versenyképes szénbányászat és szénfeldolgozó ipar nélkül.

  Werner Langen, a PPE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony! Mindenekelőtt arra szeretném bátorítani Almunia urat, hogy ragaszkodjon a 2018-as eredeti javaslatához. Ez egy jól megalapozott javaslat volt, és gazdasági, regionális, szociális és energiapolitikai alapokra épült.

Nem értem, hogy a biztosi testület utólag miért vett fel szempontjai közé teljesen irreleváns környezetvédelmi okokat. Amint az előző felszólalók is megemlítették, teljesen mindegy, hogy importált szenet vagy olyan szenet égetünk el, amelyet saját magunk bányászunk és támogatunk. Éghajlati lábnyomunk mindkét esetben lényegében azonos. Valójában az importált szén használata valószínűleg sokkal rosszabb, mert azt még ide is kell szállítani Kanadából, Ausztráliából vagy a világ más részéből. Ezért téves az indoklás. Szeretnék köszönetet mondani Rapkay úrnak azért, mert ezt a javaslatot az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoporttal szorosan együttműködve dolgozta ki. Meggyőződésem, hogy ez egy tanácsi rendeletre vonatkozik. Van egy kiskapu a Lisszaboni Szerződésben, ami azt jelenti, hogy a versenyjogra épülő rendeletek nem alkotják a Parlament együttdöntési eljárásának részét. Ehelyett az az eljárás, amelyben nem szerepel megfelelő vizsgálat, továbbra is az 1965. évi 17. rendeletre épül. Ezért most – legalábbis a nyilatkozatunk tekintetében – túlnyomó többséggel kell szavaznunk, hogy a szén, amely továbbra is a legfontosabb energiaforrások egyike, és amely még mindig a rendelkezésünkre áll Európában, a jövőben is versenyképes maradjon.

Képviselőcsoportunk fenntartás nélkül támogatja Rapkay úr jelentését. Arra bátorítjuk Almunia urat, hogy ösztönözze a Bizottságot új javaslat benyújtására, amelyben 2018 szerepel határidőként, és módosítani kívánunk két pontot az elfogadott jelentésben. Az egyik a támogatás fokozatos csökkentése módjának kérdésére vonatkozik. Azon a véleményen vagyunk, hogy ezt a tagállamokra kell bíznunk ebben a nyolcéves időszakban.

A második pont arra a tényre vonatkozik, hogy 2030-ban az egész rendeletnek fokozatosan ki kell futnia. Ez megegyezik azzal a szakasszal, amelyet a Tanács is elfogadott erről a rendeletről. Csak akkor tudjuk megfelelő módon kiértékelni a szociális, politikai, energiapolitikai, gazdasági és regionális alapokat, ha a Parlament egyértelműen 2018 mellett dönt.

  Olle Ludvigsson, az S&D képviselőcsoport nevében. – (SV) Elnök asszony! Ez az ügy nem egyértelmű. Ezért nagyon fontos, hogy a Parlament jól kiegyensúlyozott álláspontot alakítson ki. Két fő szempontot kell figyelembe vennünk. Az egyik oldalról nézve hosszú távon ésszerűtlen a bányászat ezen versenyképtelen formájának további mesterséges életben tartása. A környezetvédelemhez és a versenyhez egyaránt kapcsolódó okok miatt fenntarthatatlan az állami támogatási programok felhasználása a veszteséges szénbányák működésének fenntartására. Ezért logikus lépés, ha ezt a tevékenységet most kivezetjük.

Ugyanakkor a támogatások megszüntetése nemcsak több tízezer szénbányász életére gyakorol majd alapvető hatást, akik kénytelenek lesznek új munka után nézni, hanem családjuk és mindazok életére is, akik a bányászattól függenek. Nagyon nehéz lesz az alkalmazkodás az érintett régiókban élő emberek számára. Nem könnyű egyensúlyba hozni ezt a két szempontot. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a Bizottság ésszerű egyensúlyt talált javaslatában. A támogatások megszűnnek, de ezt gondosan fogjuk kezelni, a munkahelyek és a környezet megfelelő figyelembevételével.

Az érintett régiók súlyos hanyatlást fognak elszenvedni, amikor a támogatások megszűnnek, ugyanakkor a javaslat gondoskodik átfogó szociális és környezetvédelmi intézkedések lehetőségéről abból a célból, hogy ez a kiigazítási folyamat a lehető leghatékonyabb legyen. Rendkívül fontos, hogy a nemzeti és a regionális hatóságok teljes mértékben kiaknázzák az összes ilyen lehetőséget. Feltétlenül szükség van nagy léptékű beruházásokra az aktív munkaerő-piaci kezdeményezések és az átfogó környezeti helyreállítás területén ahhoz, hogy a végeredmény elfogadható legyen e régiók számára.

A vita mindeddig három kérdésre összpontosított. Először is azzal az érvvel hozakodtak elő, hogy lehetővé kell tenni a működés folytatását azon szénbányák számára, amelyek a bezárási időszakban versenyképessé válnak. Véleményem szerint helytelen lenne ennek a lehetőségnek a biztosítása, mert az odaítélendő támogatást megfelelő módon kell felhasználni, a végleges bezárás alapján. Másodszor vitatták a bezárási támogatások befejeződésének időpontját. Ebben a tekintetben feltétlenül figyelembe kell venni azt, hogy a jelenlegi rendelet 2002 óta érvényben van, és hogy mindenki tisztában volt azzal, hogy a versenyszabályok alóli mentességek ebben az évben lejárnak. Ezért ebben nem volt semmi különösebben meglepő. A konkrét év tekintetében lehetek rugalmas. Harmadszor: a Parlament álláspontjában megoszlottak a vélemények a környezetvédelmi és a fenntarthatósági elemek tekintetében. Meggyőződésem, hogy ezeknek az elemeknek a lehető legvilágosabbaknak, és egyértelműen sokkal prominensebbeknek kell lenniük, mint ahogyan a Gazdasági és Monetáris Bizottság által elkészített szövegben megjelennek. Nagyon fontos, hogy e tekintetben helyes üzenetet közvetítsünk.

  Sophia in 't Veld, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Azt kell mondanom, nagyon mélyen megérintett az EPP és az S&D Képviselőcsoport közötti bimbózó románc, de úgy érzem, hogy Rapkay úr és Lange úr bensőséges és szeretetteljes ölelkezése szilárdan a múlthoz köti Európát.

A speciális állami támogatási rendszer hetedik meghosszabbításáról beszélünk. Rapkay úr maga jelezte, hogy ő volt az előadó 2002-ben. Ki garantálja nekünk, hogy 2018-ban nem kell majd ugyanezt a vitát lefolytatnunk? Hiszen azok az érvek, amelyek 2002-ben érvényesek voltak, ma is érvényesek, és még 2018-ban is érvényesek lesznek. Ezért képviselőcsoportom fenntartás nélkül támogatja a Bizottság álláspontját. Külön szavazást kértünk a 25. és a 27. módosításról, és felszólítjuk a két nagy képviselőcsoport összes képviselőjét, hogy utasítsák el ezeket a módosításokat és támogassák a Bizottság álláspontját a támogatások 2014-ig történő kivezetéséről.

Tudom, hogy volt szavazás a különféle szakbizottságokban, de azt is tudom, hogy sok olyan kolléga dolgozik a két nagy képviselőcsoportban, akik számára nagyon kényelmetlen a jelenlegi álláspont. Szerintem rá kell ébredniük, hogy joguk van teljesen szabadon szavazni a saját lelkiismeretük szerint, mert valójában nem az Európai Parlament hozza meg a döntést. Tehát úgy kell szavazniuk, hogy ezzel kifejezzék véleményüket.

Nem tárgyalunk, tehát nem kell kompromisszumot kötnünk. Nagyon erős politikai jelzést adhatunk arról, hogy támogatjuk a Bizottságot, és ezért úgy gondolom, hogy az Európai Parlamentnek ellensúlyoznia kell a tagállamok által a Bizottságra gyakorolt rendkívül erős politikai nyomást, és meg kell mutatnia, hogy a Parlament a jövő, nem pedig a múlt felé tekint.

  Philippe Lamberts, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja nem kifogásolja állami pénzeszközök beruházását, amennyiben ezek előmozdítják azt az átalakulást, amelyen társadalmunknak, iparunknak, gazdaságunknak át kell esnie ahhoz, hogy igazságosabb és mindenekfelett fenntarthatóbb legyen. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a versenyképtelen szénbányák támogatása ellentétes ezekkel a célkitűzésekkel. Olyan ipart támogat, amely nem fenntartható sem gazdasági – különben nem kellene támogatni –, sem pedig környezetvédelmi szempontból.

Amint in ’t Veld asszony éppen az előbb kihangsúlyozta, a szénfeldolgozó ipar évtizedek óta folyamatosan ennek az átmenetnek a meghosszabbítására szólít fel, de még csak nem is látjuk a folyamat végét. Hasonló módon, kedves német képviselőtársaim, sok európai ország már évtizedek óta harcol ennek a fenntarthatatlan iparágnak a megszüntetéséért. Ez az én hazámra, Franciaországra és sok más országra nézve is igaz. Ezért támogatjuk a Bizottság javaslatát és azt a javaslatot, hogy a meghosszabbított támogatásokat arra kell felhasználni, hogy az érintett dolgozókat tisztességes és méltó módon átcsoportosíthassuk más munkakörökbe.

Ám az alatt a nyomás alatt, amiről itt ma hallhattak, a Bizottság meglehetősen dicstelen visszavonulásra készül, Almunia úr, az alatt a nyomás alatt, amelyet többek között az ön munkatársa, Oettinger úr gyakorol önre, akinek az ebben az ügyben tanúsított viselkedése nem méltó a közérdeket védelmező felelős munkatárshoz, hanem sokkal inkább egy adott ország, Németország egyedi, ágazati érdekeit szolgáló hivatalos képviselőre vall. Ráadásul ezt még csak nem is próbálja titkolni!

Összegezve azt szeretném mondani önöknek, hogy mindaddig, amíg az Európai Unió, mindaddig, amíg a tagállamok a múlthoz tartozó iparágak támogatására fordítják energiájukat, állami pénzeszközök felhasználásával, amelyek – és remélem, hogy az ír válság emlékeztet erre bennünket – rendkívül szűkössé váltak, mindaddig, amíg ezeknek az állami pénzeszközöknek a felhasználásával 19. századi iparágakat támogatunk, nem tudjuk lehetővé tenni, hogy Európa átvegye a vezetést a 21. századi iparágak területén. Közben a világ változik, méghozzá gyorsan.

  Konrad Szymański, az ECR képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök asszony! Az Európai Bizottság által benyújtott javaslatot nyilvánvaló módon az éghajlatpolitika parancsára írták meg, a társadalmi következmények figyelmen kívül hagyásával – különös tekintettel az energetikai következményekre –, amelyek például Németországban, Spanyolországban és Lengyelországban felléphetnek. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a világ szénpiaca a szemünk láttára változik. A szén iránti kereslet és a szén ára emelkedik. Ezért azok a bányák, amelyek ma veszteségesek, a jövőben még nyereségessé is válhatnak.

A szén használatáról történő lemondás emellett nagyon súlyos energiabiztonsági problémákat is felvet például Lengyelországban, ahol a villamos energia 95%-át szénből állítják elő. A szén használatáról történő lemondás ilyen helyzetekben csak egyetlen alternatívát enged meg – a gáztól való még nagyobb függést, amely csak egyetlen irányból importálható. Ezért, mielőtt politikai nyomásra úgy döntenénk, hogy ilyen esetekben lemondunk a szén használatáról, gondoskodnunk kell a gázellátás diverzifikálásáról és biztonságáról is, mert ma ez az energiaszektor egyetlen reális alternatívája azokban az országokban, ahol szenet használnak erre a célra.

Ezek azok az okok, amelyek miatt támogatjuk a Gazdasági és Monetáris Bizottság, valamint az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság által benyújtott kompromisszumokat, ahol mi azt javasoltuk, hogy a rendelet tegye lehetővé, hogy a nemzeti költségvetések – amelyek elvégre nem EU-költségvetések – fenntartsák a bányákat azokban az országokban, ahol ez szükséges, és azt a javaslatot is, hogy a rendelet 2030-ig maradjon érvényben. Szerintem az Európai Bizottság eredeti javaslatai lényegesen közelebb álltak pontosan ehhez az állásponthoz. Csak az utolsó szakaszban döntött úgy az Európai Bizottság, hogy az irreális 2014. évi határidőt javasolja.

  Andreas Mölzer (NI). – (DE) Elnök asszony! Véleményünk szerint a szénfeldolgozó ipar további támogatása nemcsak indokolt, hanem az én véleményem szerint teljességgel elengedhetetlen. Továbbra is támogatnunk kell, nemcsak 2014-ig, hanem azt követően is. Ezt kell tennünk, hogy megvédjük az Európai Unió polgárait a globalizáció sok negatív hatásától. Ide tartozik az is, hogy azoknak a dolgozóknak, akik a világpiacon nem igazán versenyképes iparágakban dolgoznak, hosszú távú átképzést kínálunk fel, hogy más munkakörökben el tudjanak helyezkedni.

Nem kell szakértőnek lenni annak felismeréséhez, hogy a bányászati iparnak szakképzett dolgozókra van szüksége. Sok bányász egész életében a bányákban dolgozik. Ezért véleményem szerint nagyon sok időre van szükségünk ahhoz, hogy valamennyiüknek új munkát tudjunk felkínálni. Lehetséges, hogy az idősebb bányászoknak már értelmetlen az átképzés lehetőségét felajánlani. Lehetővé kell tennünk, hogy a bányászattal foglalkozó régiók fokozatosan függetlenedjenek a bányászati ipartól, jólétük jelentős csökkenése nélkül. Ezek a régiók továbbra is jelentős gazdasági potenciállal rendelkeznek, ha lehetőséget kapnak gazdaságuk szerkezetének átalakítására. A szénbányászat támogatásának az elmúlt években végrehajtott drasztikus csökkentése sok bányászattal foglalkozó régió számára kész istencsapása volt. Számos terület nem volt képes kellő gyorsasággal reagálni a gazdasági feltételek változásaira, mert túlságosan erősen kapcsolódott a bányászathoz. Ennek eredményeként fokozódott a szegénység. De ennek nem kell így lennie. Meg tudunk védeni sok európai régiót a súlyos gazdasági és szociális károktól, és ezért meg kell szavaznunk ezeket a rendeleteket.

  Gunnar Hökmark (PPE). – (SV) Elnök asszony! Ami a szénipar állami támogatását illeti, véleményem szerint minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy az európai gazdaság minél versenyképesebb maradjon, és erre sok különféle területen van szükség. Kell, hogy legyen célunk a gépjárműiparban, a gépiparban és az egészségügyi ágazatban. Ha sikeresek akarunk lenni, akkor át kell alakítanunk gazdaságunkat, hogy képes legyen megfelelni a modern verseny és a globális gazdaság követelményeinek.

Mindennek fényében súlyos kételyeim vannak azzal a mostani szándékkal kapcsolatban, hogy kiterjesztjük az állami támogatásokat a veszteséges szénbányákra. Ez azt fogja jelenteni, hogy állami szinten lekötünk pénzeszközöket veszteséges vállalkozásokban, amelyek képtelenek támogatni azokat a munkahelyeket, amelyekről most beszélünk, és amelyek nem járulnak hozzá a környezet javításához. Ez azt is jelenti, hogy le fog lassulni az az átalakulás, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy valóban versenyképesek legyünk. Azt jelenti, hogy nem fogunk fejlődni más területeken, és azt is jelenti, hogy a következő évek során továbbra is olyan iparágakban fognak embereket foglalkoztatni, amelyek nem kínálnak hosszú távú biztonságot és lehetőséget a megélhetésre, és azok a régiók, amelyekről most beszélünk, továbbra is attól a szénipartól fognak függeni, amelyben veszteséges szénbányák működnek.

Mindezeknek hátterében meggyőződésem, hogy támogatnunk kell a Bizottság javaslatát, és mi meg fogjuk azt szavazni.

  Wolf Klinz (ALDE). – (DE) Elnök asszony, Almunia úr! Inkább most viseljük el a nehézségeket, mint hogy elnyújtsuk ezt az agonizálást. Ez jut az eszembe, amikor a ma megvitatott témán gondolkodom. Támogatom a Bizottság javaslatát az állami támogatások 2014-ben történő kivezetéséről azoknak a bányáknak az esetében, amelyek addig nem válnak versenyképessé. A szénbányászatban az egyes munkakörök költségei az átlagnál sokkal magasabbak. Ezt a pénzt nem a jövőbeni fenntartható és versenyképes foglalkoztatás fejlesztésére költik el. Ezért meggyőződésem szerint helyes döntés a versenyképtelen bányák állami támogatásának 2014-ben történő fokozatos megszüntetése. Az így felszabaduló pénzeszközöket a kutatás és fejlesztés, valamint az oktatás és a képzés területén kell felhasználnunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy fenntartsuk technológiai előnyünket és versenyképesek maradjunk a globális gazdaság egészében.

  George Sabin Cutaş (S&D). – (RO) Elnök asszony! Szerintem a bányák bezárására és a támogatások csökkentésére vonatkozó javaslat egyaránt túlságosan korai, és ezeknek az intézkedéseknek nem kívánatos szociális, gazdasági és regionális utóhatásai lehetnek.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az európai bányászati ágazat hozzávetőlegesen 100 000 munkahelyet biztosít, 42 000 munkahelyet a szénbányászatban és 55 000 munkahelyet a kapcsolódó ágazatokban, és hogy egyes európai régiók gazdasága teljes mértékben ettől az ágazattól függ. Ezekben a régiókban nagyon sok ember vagy a bányákban dolgozik, vagy pedig az ágazathoz kapcsolódó munkakörökben helyezkedett el.

Ezek az intézkedések hátrányos következményekkel járhatnak, amelyek egész közösségeket taszíthatnak teljes nyomorba. Ezért nagyon gyorsan ki kell dolgozni a bányabezárási tervek által érintett dolgozók átképzésének stratégiáját.

Ugyanakkor külön támogatásról kell gondoskodni az Európai Unió strukturális alapjából annak érdekében, hogy kölcsönös segítségnyújtásról gondoskodhassunk a szóban forgó intézkedések következményeit megszenvedő régiók számára. Ezenkívül megrendülhet a bányászok és családjaik bizalma abban a politikai folyamatban, ahol olyan döntéseket hoznak, amelyek közvetlenül érintik őket, ha nem megfelelő időben hozzák meg ezeket a döntéseket.

Ugyanennyire oda kell figyelnünk a ritkán lakott régiókra is, amelyek szociális és gazdasági szempontból a leginkább meg fogják szenvedni ezeket az intézkedéseket. Nem hiszem, hogy 2014 reális határidő lenne a bányák bezárására. Ugyanakkor az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság által kifejezetten javasolt 2020. évi határidő nem kapott elégséges pozitív visszajelzést. Ezért úgy gondolom, hogy a 2018. évet kell közös alapként elfogadnunk.

Szeretnék megemlíteni még egy szempontot, mégpedig azt, hogy a szénipar az európai politika szerves részét alkotja, az EU saját forrásai közé tartozik és ezáltal az ellátási biztonság garanciája. Szükség van egy átmeneti időszakra, amely lehetővé teszi, hogy ezek a bányák, és azok is, amelyek versenyképessé válhatnak, fokozatosan egyre versenyképesebbé váljanak annak érdekében, hogy az európai szén hozzáférhető legyen és hogy elkerülhessük a kedvezőtlen szociális és gazdasági hatásokat.

  Ivo Strejček (ECR). – (CS) Elnök asszony! Véleményem szerint senki sem vitatja azt a tényt, hogy a gazdaság egyes szegmenseinek támogatása torzítja és rombolja a gazdasági versenyt, és ezért az állami támogatás károsítja a piac egészséges működését, nemcsak rövid távon, hanem hosszú távon is.

Mi most olyan régiókról beszélünk, amelyeknek súlyos munkanélküliséggel kell majd vagy kellhet szembenézniük, ugyanakkor azokról a régiókról sem szabad megfeledkeznünk, amelyek már átestek a gazdaság ezen ágazatának szerkezetátalakításán, és amelyek megszenvedték és leküzdötték a magas munkanélküliséget. Ezért a mai szavazáson az ECR támogat minden olyan javaslatot, amelyeknek eredményeként az egyes tagállamok elegendő időt kapnak a dolgozók nagyszabású átképzésének végrehajtására, a szénkitermeléssel kapcsolatos környezeti terhek megszüntetésére és kiküszöbölésére, valamint az összes szociális zűrzavar kellő időben történő elsimítására.

  Salvador Garriga Polledo (PPE). – (ES) Elnök asszony, biztos úr! Szégyen, hogy a Parlamentnek csak konzultációs joga van akkor, amikor 180 000 európai család és kiváltképpen az Európai Unió saját energiaforrásainak jövőjéről beszélgetünk.

A támogatások nem jelentenek a versenyképességhez vezető általános utat, de az európai szén támogatások útján történő versenyképessé tétele stratégiai szempontból szükséges lépés, először is azért, mert az európai energia 60%-át importálják, és a fennmaradó 40% jelentős része atomenergia – amit a Ház többsége nem támogat –, másodszor pedig azért, mert az árak emelkednek: az európai szén ára egyre jobban megközelíti a szén nemzetközi árát.

Ezenkívül feltennék egy kérdést: mit jelent az, hogy versenyképes szén? Tegyék fel maguknak a kérdést, vajon az összes szén, amelyet az Európai Unió importál, tartalmazza-e a bányák összes olyan szociális és biztonsági költségét, amely az európai szén árába be van építve? Ez az a modell, amelyet sokan önök közül Európában is akarnak? Egyetértenek-e azzal, hogy olyan termékeket importáljunk kontinensünkön kívülről, amelyek nem felelnek meg az Unió által preferált elveknek és amelyekbe nincsenek beépítve szociális jogok? Az európai szén esetében viszont elutasítják ugyanezt az eszmét?

Minél hosszabb ez az időszak, annál jobb, mert így bevezethetjük az Európai Unióban már létező tiszta égetési és tárolási technológiákat. Európai szén nélkül, ha bezáratjuk az európai bányákat, semmi sem fog minket arra ösztönözni, hogy folytassuk a hőerőművek kibocsátásának csökkentését, amelyek folytatni fogják az importált szén elégetését és továbbra is kibocsátanak szén-dioxidot. Mit részesítenek előnyben: azt akarják, hogy a CO2 az Európai Unión kívülről érkezzen hozzánk, vagy inkább lehetővé teszik a CO2 kezelését és tárolását saját európai technológiánkkal?

Nem hiszem, hogy az uniós szén lehetőségének elutasítása, amit önök tesznek, liberalizmus lenne: én inkább képmutatásnak nevezném.

  Silvia-Adriana Ţicău (S&D). – (RO) Elnök asszony! A szén az Európai Unió energiaforrás-összetételének fontos részét alkotja. A szénbányászati ágazat 280 000 munkahelyet biztosít az Európai Unióban, különösen az egyoldalú iparszerkezettel rendelkező térségekben. Ezért annyira fontos az Unió számára, hogy szénszükségletének lehető legnagyobb részét hazai termelésből elégítse ki, nyilvánvaló módon versenyképes áron, a szénkitermelés és a feldolgozási eljárás racionalizálására építve.

Ha nem gondoskodunk állami támogatásról, a termelés 20%-kal visszaesik, ami miatt 100 000 munkahely elvész. A kőszéniparágnak nyújtott támogatás teljességgel elengedhetetlen a versenyképtelen bányák esetében. Ezek a bányák az elavult műszaki berendezések miatt versenyképtelenek. Az állami támogatás lehetővé teszi ezeknek a létesítményeknek a korszerűsítését a munkahelyek biztonságának megteremtése érdekében.

A Bizottság javaslatával ellentétben mi a bányabezárások határidejének eltolását támogatjuk. Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság a 2020. év mellett szavazott, és mi támogatjuk azt a kompromisszumot, amelyet az előadónak, Rapkay úrnak sikerült elérnie, más politikai csoportok képviselőivel együtt.

Támogatjuk a 3. cikk (1) bekezdése (h) albekezdésének eltávolítását, különösen ami a támogatások fokozatos megszüntetésének előírt százalékos arányát illeti, hogy azok a tagállamok, amelyek állami támogatást nyújtanak a versenyképtelen szénbányáknak, a lehető legnagyobb mozgástérrel rendelkezhessenek.

Úgy gondolom azonban, hogy a tagállamoknak a bányászati régiók gazdasági és szociális fejlesztésére vonatkozó terveiket is be kell mutatniuk, mert e régiók iparszerkezete gyakran egyoldalú. Ezekben a fejlesztési tervekben a munkahelyteremtést, valamint az energiahatékonyságba és a megújuló forrásokból nyert energiatermelésbe történő beruházásokat kell célul kitűzni.

Gratulálok az előadónak, Rapkay úrnak, ehhez a jelentéshez és az elvégzett munkához.

  Jorgo Chatzimarkakis (ALDE). – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Először is szeretnék gratulálni Almunia úrnak azért a nyílt vitáért, amelyre a Bizottságban sor került. Alapos okai vannak annak, hogy ön és a Bizottság elnöke, Barroso úr, teljesen más évet szem előtt tartva vett részt a biztosi testület vitájában. Nagyon örülök annak, hogy a Bizottság képes ilyen nyílt vitát folytatni az egyes kérdésekről szabályozási szempontból, és aztán képes megváltoztatni a határozatát. Ez csodálatra és figyelemre méltó. Nagyon jó, hogy önök támogatják az új határozatot.

Nagyon sok megalapozott oka van ennek a határozatnak. Ennek ellenére az érintett tagállamoknak már vannak terveik. Már vannak érvényben lévő tervek, és csak annyit mondhatok, hogy nagyon örülök a felülvizsgálati záradék eltávolításának, amely kijelentette, hogy 2012-től kezdve újból meg kell nyitnunk ezt a problémás és kiszámíthatatlan tárgykört a legnagyobb érintett tagállam, vagyis Németország esetében. Ez azt jelenti, hogy a biztosi testületben lefolytatott vitájuk kimenetele rendkívül sikeres volt. Tudom, hogy végül eljön majd a 2018. esztendő. Annak is nagyon örülök, hogy a bányászati ágazat rendelkezik azzal a biztonsággal, hogy előre tervezhet, és én ennek megfelelően fogok szavazni. Úgy látom azonban, hogy itt a szabályozási politika lett a győztes.

  Theodor Dumitru Stolojan (PPE). – (RO) Elnök asszony! Végighallgattam képviselőtársaim véleményét, akik hangsúlyozták, mennyire fontos a szén az európai gazdaság energiabiztonsága szempontjából.

Szeretnék egy további érvet is előadni. Egyes országokban, például Romániában, az aszályos években – és ezeknek száma egyre növekszik – visszaesik a hidroelektromos energia és az atomenergia termelése. Az egyetlen forrás, amely hazámban és más országokban ilyenkor azonnal rendelkezésre áll az energiatermelés fokozására, a szén.

Elég sok olyan bányánk van, amely nem nyereséges, de rendelkezik a 2014. éven túlnyúló szerkezetátalakítási programmal. Liberális politikusként ellenzem a kereskedelmi társaságoknak nyújtott támogatásokat, de a határozott szerkezetátalakítási programokkal rendelkező társaságok esetében nem. Így tehát támogatom azt a módosítást, amely hosszabb átmeneti időt javasol a veszteséges szénbányáknak nyújtott támogatások megszüntetéséhez.

  Petru Constantin Luhan (PPE). – (RO) Elnök asszony! Bár a támogatott szén az Európai Unió villamosáram-termelésének csak kis hányadát teszi ki, a kőszénbányák azonnali és egyidejű bezárása jelentős szociális hatásokkal fog járni Európa egyes térségeiben. Nagyon sok emberről beszélünk ezzel kapcsolatban, akik ebben az ipari ágazatban dolgoznak, és akiket nem lehet azonnal újra munkába állítani más ágazatokban, ezáltal pedig az intézkedés munkanélküliséget és hátrányos helyzetű térségek kialakulását fogja előidézni.

Úgy gondolom, hogy azonnali intézkedésekre van szükség ezeknek az embereknek az átképzéséhez, Uniós források felhasználásával. Amíg ez megtörténik, feltétlenül ki kell tolnunk azt az időpontot, ameddig állami támogatás adható a termelőegységek bezárásához, legalább 2018-ig.

Úgy gondolom továbbá, hogy az érintett tagállamnak kell meghatároznia az állami támogatás csökkentésének mértékét egy adott időszak eltelte után, és nem szabad minimális szinteket előírni a tagállamokra nézve.

  Elmar Brok (PPE). – (DE) Elnök asszony, Almunia úr, hölgyeim és uraim! Néhány mondatban szeretnék szólni liberális barátainkhoz és különösen in ’t Veld asszonyhoz. A verseny nem fog torzulni, mivel a széntüzelésű erőművek tovább fognak működni az importált szén felhasználásával, amelyek növelni fogják az erőművek szénlábnyomát. Más szóval: az érvelésnek nincs értelme, bárhogy is nézzük.

Ezenkívül ez nem folytatható 2018 után például Németország esetében, mert a szerződés, amely az érintettekre, nem egyszerűen az államra vonatkozik, megköveteli, hogy 2018-ban mindennek véget kell vetni, hogy a bányabezárások hosszú távú költségeit ne az államnak kelljen viselnie. A hosszú távú költségeket, amelyek több évszázad alatt sok millióra rúgnak majd, egy alapítványnak kell megfizetnie. Ha az alapítvány összeomlana, az meghatározatlan ideig nagyon sokba kerülne az államnak.

Miután kidolgoztunk egy ilyen okos elgondolást, amelynek ennyire egyértelmű a vége, feltétlenül ennek megfelelően kell is cselekednünk, és nem szabad megpróbálni azt, hogy előállunk a piac valamiféle elméleti meghatározásaival, amelyeknek semmi közük sincs a szerződés valóságához.

  Antonio Masip Hidalgo (S&D). – (ES) Elnök asszony! Szeretnék köszönetet mondani az előadónak, aki már járt az én régiómban, Asztúriában, amely sok évvel ezelőtt szerepet játszott Spanyolország és Európa kialakulásában, és amely a szénnek és a lakosságnak köszönhetően a modern társadalom előterébe került.

A bányászati térségekben folytatni kell ezeket a dicséretes újraélesztési erőfeszítéseket, anélkül, hogy beleütköznénk az Európai Unió által támasztott akadályokba. Sőt, inkább bátorításra van szükség. Fel kell hagynunk a hazai szénbányászat megszüntetésével történő fenyegetőzéssel, és inkább ésszerű módon lehetővé kell tennünk, hogy ez a stratégiai ágazat életben maradjon. Emellett támogatnunk is kell ezt az ágazatot annak érdekében, hogy ésszerű időn belül versenyképessé válhasson, és később sem szabad megbüntetnünk az üzleti vállalkozásokat. Ami pedig a legfontosabb: rövid időn belül el kell érnünk a szennyezésmentes kitermelést.

A tiszta széntechnológiák jelentős beruházásainak elsősorban Európa és saját szénbányászati térségeink érdekeit kell szolgálniuk. Abszurd helyzet, hogy vannak, akik ellenzik az európai szén használatát, de közben védelmezik vagy eltűrik a világ más részeiből származó szenet, amelyet sokkal nagyobb környezeti károk előidézésével állítanak elő, a biztonság teljes figyelmen kívül hagyásával és nem versenyképes fizetésekkel. Ez a helyzet diszkriminációt jelent saját területünk ellen és egyszerűen elfogadhatatlan, hogy kialakulhatott. Tartsuk fenn saját bányászati ágazatunkat az új technológiák kihasználásával.

  María Muñiz De Urquiza (S&D). – (ES) Elnök asszony! A versenyképesség nagyon fontos, de nem lehet kizárólagos feltétel. Energiafüggőségünk miatt csak a szén garantálhat számunkra biztonságos ellátást a fosszilis tüzelőanyagok hazai forrásaként, és a bányászat gazdasági és társadalmi jelentősége több európai régióban azt jelenti, hogy a bányák bezárását nem szabad elkerülhetetlennek tekintenünk, sem 2014-ben, sem pedig 2018-ban.

Ha 2018-ban továbbra is igénybe akarjuk venni a szenet energiaforrásként, akkor továbbra is garantálnunk kell az energiaellátást, vagy támogatások felhasználásával – ha a bányák nem versenyképesek –, vagy támogatások nélkül – ha versenyképesek.

Ezenkívül nemcsak a szén gazdasági versenyképességét kell figyelembe venni, hanem foglalkoztatási és környezetvédelmi versenyképességét is. Az európai szén biztonságos, és ezt látnunk kell, különösen azért, mert Európán kívül a bányabalesetek mindennaposak. Ezenkívül az európai szén esetében alkalmazható a tiszta technológia.

A Rapkay-jelentés módosításaiban ezért kérjük a CO2 elkülönítésével és az egyéb olyan technológiákkal kapcsolatos költségek támogatásának határozatlan időre történő meghosszabbítását, amelyek lehetővé teszik a szén tisztább elégetését.

  Miloslav Ransdorf (GUE/NGL). – (CS) Elnök asszony! Ez az intézkedés megerősíti azt a régi mondást, hogy a pénzember úgy tartja a markában az államot, mint az akasztott embert a kötél. Három megjegyzésem van. Először is úgy gondolom, hogy a veszélyben lévő versenyképes bányákat kell pénzzel támogatni, ezek a bányák 5%-át teszik ki az Európai Unió egészében. Emellett meg kell akadályoznunk a támogatott szén külföldről történő behozatalát. Harmadszor: meg kell akadályoznunk a lobbisták minden beavatkozását. Szeretnék megemlíteni egy példát az Orosz Föderációból, ahol az olajlobbi elérte több bánya bezárását a vorkutai régióban, ami katasztrofális szociális következményekkel járt. Ennek nem szabad megtörténnie az Európai Unióban.

  Agustín Díaz de Mera García Consuegra (PPE). – (ES) Elnök asszony! A szociális helyzetre és az energiaellátásra gyakorolt hatások csökkentése, valamint a biztonságos energiatartalékok biztosítása érdekében benyújtottunk három módosítást a plenáris ülésen, a következő célokkal: az első a támogatás teljes éves összegének csökkentése, százalékos vagy az egyes vállalkozásokra vonatkozó határok nélkül. Ebben a tekintetben hálásak vagyunk Langen úrnak a rögzített referenciák megszüntetésével és azzal kapcsolatos álláspontjáért, hogy az egyes tagállamok önállóan dönthessenek, saját érdekeiknek megfelelően.

A második cél az, hogy a rendkívüli költségek fedezésére szolgáló támogatást hosszabbítsuk meg 2030-ig. Az ilyen javaslatok hozzájárulnak számos uniós ország, többek között Spanyolország energiafüggőségének enyhítéséhez. Ezek a javaslatok gondoskodnának a hazai termelés folytatásáról és sok ezer munkahely megőrzéséről, amelytől Spanyolország és Európa egészének jelentős régiói erősen függenek.

  Ioan Enciu (S&D). – (RO) Elnök asszony! Először is szeretnék gratulálni Rapkay úrnak erőfeszítéseiért.

Én is úgy gondolom, hogy az átmeneti időszaknak mindenképpen a lehető leghosszabbnak kell lennie – legyen 2018, amint javasolták. Én még hosszabb időt javasoltam a versenyképtelen bányák bezárásához vagy lehetőleg egy részük nyereségessé tételéhez, mivel a bányászati térségekben a lakosság többségét érinti ez a tevékenység.

Feltétlenül rendelkeznünk kell a szakmai átképzésre és a szociális-gazdasági helyreállásra vonatkozó tervekkel. Ha ezeknek a terveknek a teljes végrehajtása előtt bezárják a bányákat, az rendkívül súlyos szociális problémákat fog eredményezni. Hosszú időre van szükség a szakmai átképzéssel kapcsolatos tervek végrehajtásához és a térségek környezetvédelmi megtisztításához. A jelenlegi válság során különösen helyénvaló lenne az európai strukturális alapoknál is pályázni, annak figyelembevételével, hogy ez a helyzet mennyire fontos az Európai Unió számára szociális, gazdasági és környezetvédelmi szempontból.

  Iuliu Winkler (PPE). – (RO) Elnök asszony! Képviselőtársaink itt az Ülésteremben megemlítették, hogy ez egy visszatérő vita az Európai Parlamentben. Valóban visszatérő vita, de a korábbiaktól eltérő gazdasági és szociális feltételek között kerül rá sor.

Globális recessziót élünk át, és az Európai Uniót válság sújtja. Senki sem hiszi azt, hogy már kilábaltunk ebből a válságból, és sok tagállamnak még a recesszió realitásával kell szembenéznie. Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy nekünk – ebben a Parlamentben – fokoznunk kellene ezt a helyzetet azáltal, hogy további 100 000 munkanélkülivel növeljük azoknak a számát, akiknek jelenleg nincs munkájuk az Európai Unióban.

Másodszor: egy új európai stratégiáról vitatkozunk – amely további befolyásoló tényező. Meggyőződésem, hogy az új stratégiával kapcsolatos megközelítési módunknak nem szabad növelnie az egyetlen szénhidrogénforrástól való függőségünket, hanem gazdasági függetlenségünket kell erősítenie.

Végül: megemlítették a XXI. század gazdaságát is. Őszintén hiszem, hogy részt kell vennünk ebben a gazdaságban, ugyanakkor a meglévő lehetőségek diverzifikálására kell összpontosítanunk. Ebből a szempontból gratulálok az előadónak, Rapkay úrnak.

  Bogdan Kazimierz Marcinkiewicz (PPE). – (PL) Elnök asszony! A mai vita tárgyát képező rendelet természetének figyelembevételével ne feledkezzünk meg arról, hogy az Európai Uniónak vannak olyan tagállamai, amelyeknek energiatermelése alapvetően a szénre épül. Ezért a rendeleten végzett munka során javasolt változtatásokat olyan módon kell hatályba kell léptetni, amely lehetővé teszi, hogy a változások sebességét annak megfelelően módosítsuk, ahogyan a polgárok és a társadalmi struktúrák képesek ezeket felszívni. Üdvözlöm az elért kompromisszumot. Figyelembe véve, milyen szerepet tölt be a szén az energiabiztonság megteremtésében, a kitermelést a szükséges szinten stabilizálni kell. Az a szerep, amelyet a szén tüzelőanyagként betölt az energiaegyensúly megteremtésében, továbbra is kritikus jelentőségű lesz az energetikai ágazat számára Európa energiabiztonságának stabilizálása révén. Bízom benne, hogy a Tanács osztja majd aggodalmunkat és gondosan odafigyel az Európai Parlament által elfogadott álláspontra.

  Jens Geier (S&D). – (DE) Elnök asszony, Almunia úr, hölgyeim és uraim! Szeretnék röviden utalni két szempontra. Ezek egyike a versenyképességre vonatkozik, ami a jelentés számos különféle területén felmerül. Kérem, hogy gondolják végig, hány bányabalesetről hallunk a médiában. Ez annak a ténynek tulajdonítható, hogy bányászattal, és különösen szénbányászattal mindenhol foglalkoznak a világon, de sajnálatos módon a biztonsági előírások máshol rendkívül alacsonyak a német vagy más európai bányákkal összehasonlítva. Ez talán túlzásnak tűnik, de én személyesen nem sokra tartom azt a versenyképességet, amelyet a bányászok élete árán vásárolnak meg. Ha azonban megvizsgáljuk a szénbányászat idő előtti megszüntetésének iparpolitika következményeit, akkor erről azt szeretném mondani, hogy az európai bányászati berendezéseket gyártó ipar versenyképes. Szeretném meghívni mindazokat, akik úgy gondolják, hogy a bányászat a múlthoz tartozó iparág, és különösen Klinz urat, hogy tegyenek látogatást egy bányában. Hamar rá fognak jönni, hogy a bányászat csúcstechnológiai megoldásokat alkalmaz és hogy a kérdés az, vajon akarjuk-e, hogy ez az iparág továbbra is nyereséges maradjon. Tudom, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport nem ezt akarja. Attól tartok, hogy a bányagépészeti ipar követni fogja a bányászatot, és kivonul Európából.

  Joaquín Almunia, a Bizottság alelnöke. – (ES) Elnök asszony! Megismétlem azt, amit nyitó felszólalásomban elmondtam: a Bizottság és én magam is teljes mértékben tisztában vagyunk mindazokkal az érvekkel, amelyeket önök említettek, és a Parlament álláspontjával is teljes mértékben tisztában leszünk, mihelyt elfogadják Rapkay úr jelentését.

Úgy gondolom, hogy különbséget kell tennünk – és ezt gyakorlatilag minden felszólaló megtette – a szén mint elsődleges energiaforrás, valamint a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatást szabályozó rendelet között, ami teljesen más kérdés.

A mi javaslatunk, amely a mai vita tárgyát képezi, és amelyet a Tanács is meg fog vitatni a következő néhány hét során, a második kérdéssel foglalkozik, más szóval a versenyképtelen szénbányászattal, nem pedig a szén használatával, ami egy teljesen másik vita, amelyet már lefolytattunk, és amely természetesen folytatódni fog Európában.

Nekünk az az álláspontunk, hogy meghatározott időn belül véget kell vetnünk a versenyképtelen szénbányászatnak, amelyhez folyamatosan állami támogatásokat kell igénybe venni. Ez az álláspont egyértelmű, és nem ez az első alkalom, amikor ez elhangzik. Amint erre néhányan emlékeztettek, nagyon hosszú múltra nyúlik vissza. A probléma az, hogy nem mindenki tartotta be az idők során meghatározott határidőket. Javaslatunk célja annak biztosítása, hogy ezeket a határidőket egyszer s mindenkorra tiszteletben tartsák.

Eljött az ideje, hogy azoktól az összefüggésektől eltérően, amelyek között a korábbi vitákra sor került, valóban mérlegeljük a szénbányászathoz nyújtott támogatásokat. Két további kérdést is figyelembe kell vennünk. Az első az éghajlatváltozás kihívása, amelyet már számos alkalommal megvitattunk, és amelyre nézve az Európai Uniónak nagyon konkrét célkitűzései vannak. A második kérdés a válság hatása és az ebből fakadó hitelfelvételek a kormányzati költségvetésekben, a nemzeti szintű költségvetésekben, mivel ez egyre nagyobb nyomást gyakorol az államháztartásra.

De nemcsak ezeket a kérdéseket kell mérlegelnünk. Mérlegelnünk kell ezenkívül azt is – amint ez gyakorlatilag az összes felszólalásban elhangzott –, hogy mi legyen a versenyképtelen szénbányák állami támogatása megszüntetésének határideje.

Ez egy vitatott kérdés, és a parlamenti vita során meghallgattuk a különféle álláspontokat. A Tanácsban is vita zajlik, és megvárjuk a Tanács december elején esedékes ülését, hogy megismerjük a Tanács álláspontját. Természetesen a Bizottságban is folytattunk vitát erről a kérdésről, és további viták is várhatók.

Amint önök is tudják – és ezt Langen úr is említette korábban –, ez egy tanácsi rendelet. A Parlament véleménye nagyon fontos, de a szerződés kijelenti, hogy az állami támogatásokkal kapcsolatos kérdéseket tanácsi rendeletekben kell szabályozni. A Tanács ki fogja alakítani saját álláspontját. Jelenleg – az Állandó Képviselők Bizottságának utolsó ülésén – az volt a többségi álláspont, hogy 2018-ban kell véglegesen megszüntetni ezt az állami támogatást, és ez a határidő hosszabb, mint ami a Bizottság javaslatában szerepel. Szabályaink kimondják azonban, hogy a Bizottság javaslatait kizárólag a Tanács egyhangú döntésével lehet jogszerűen módosítani.

Bármilyen döntésre jusson is a Tanács, gyakorlatilag biztos, hogy határozata nem lesz egyhangú, de a Bizottság nagyon figyelmesen tanulmányozza majd a Tanács álláspontját, mint ahogyan a Parlament érveire is gondosan oda fog figyelni és meg fogja hallgatni a Parlament álláspontját, amikor a szavazásra sor kerül. A Bizottság a Tanács és a Parlament vonatkozó álláspontjának végleges elemzése, valamint a Rapkay-jelentés alapján fogadja majd el végleges álláspontját, a Tanácsnak a szerződésben meghatározott előjogai szerint.

El kell mondanom, hogy a Bizottság nem ért egyet a versenyképtelen szénbányák korlátlan ideig történő támogatását pártoló érvekkel, és szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy ha nem születik meg az új szénrendelet a Bizottság javaslata alapján, akkor 2011. január 1-jén hatályba lép az állami támogatások általános keretrendszere, amely sokkal szigorúbb, mint a Bizottság javaslata, a Tanács vitáiból kialakuló javaslat, vagy a parlamenti vitából kialakuló álláspont.

  Bernhard Rapkay, előadó. – (DE) Elnök asszony, Almunia úr! Pontosan ez a probléma. Igaza van, amikor megerősíti Lange úrnak, hogy ez egy tanácsi rendelet. Ám a végeredmény attól is függ, hogy a Bizottság meghallja-e a Tanácsban és itt, a Parlamentben előadott érveket. El kell vetniük ezt a nagyon szigorú javaslatot a jelenlegi formájában, hogy elfogadhassunk egy józan, demokratikus megközelítési módot, amely többségi döntéssel születik meg és nem igényel egyhangú döntést.

Van még egy megjegyzésem Chatzimarkakis úr számára. A felülvizsgálati záradék, amelyre ön hivatkozott, ebben az esetben teljesen irreleváns. A Németországban lefolytatott vitáknak csak az volt a rendeltetésük, hogy megőrizzék a gazdasági miniszter tekintélyét, semmi több. Most nézzük az Almunia úr által megfogalmazott aggályt. Senki, és még maga a jelentés sem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy ez egy kivezető jellegű intézkedés, Almunia úr. Hogy energiapolitikai vagy technológiai szempontból értelmes-e, az más kérdés. Amit Geier úr mondott, az teljesen helyénvaló, de mi ezt nem is kérdőjelezzük meg. Az egyetlen kérdés az, hogy ezt meg kell-e tennünk viszonylag hirtelen 2014-ben, vagy hozhatunk-e ésszerű átmeneti intézkedéseket 2018-ig. Egyébként semmit sem kérdőjelezünk meg. A helyzet nem úgy áll, mint ahogyan például Lambert úr leírta, aki felolvasta felszólalását, majd távozott. Itt kellett volna maradnia, mert megtudhatott volna egy s mást. Nem igaz, hogy vannak tagállamok, amelyek egyáltalán semmit sem tettek. Ez nem igaz Spanyolországra, Lengyelországra, Romániára vagy Németországra nézve. 1990-ben több mint 200 000 ember dolgozott a bányászati iparban Németországban. Most, 20 évvel később, ez a szám 20 000 körül mozog. Ez 90%-os csökkenést jelent, amely után a munkahelyeknek alig 10%-a maradt meg. Nagyon sok bányát bezártak 2002 és napjaink között abban az időszakban, amelyre ez a rendelet vonatkozott, és amely még ma is hatályban van. Ne tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna.

A kérdés az, hogy vajon szükségünk van-e egy józan átmeneti időszakra ahhoz, hogy képesek legyünk ezt szociális és politikai károk előidézése nélkül elérni. Csak annyit mondhatok, hogy igen, szükségünk van rá. Ez a négyéves időszak nem lehet vita tárgya, mert ezt egyébként sem kérdőjelezte meg senki. Kérem, vigye magával ezt az üzenetet a Bizottságnak.

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra ma 11:30-kor kerül sor.

(Az ülést néhány percre berekesztik.)

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Vasilica Viorica Dăncilă (S&D), írásban. – (RO) A dokumentum megszövegezése során az előadó jelentős sikert ért el – választ talált két kérdésre: az egyik a környezetre, a másik pedig a szociális védelemre vonatkozik. Románia szempontjából, és meggyőződésem szerint Németország, Lengyelország, Spanyolország vagy Magyarország is osztja ezt a szempontot, a bányászat a hazai gazdaság fontos eleme. A szénbányák bezárásának súlyos szociális hatásai lehetnek, hozzájárulhat a munkanélküliség növekedéséhez és súlyosbíthatja azoknak a régióknak az elnéptelenedését, ahol csak egyetlen ipar létezik: a bányászat. A bányabezárások ugyanakkor az energetikai ágazatot is súlyosan érintik. Tudom, hogy mindezek az érvek az intézkedés mellett és ellen is szólnak. A jelenlegi realitás azonban egyetlen következtetéshez vezet el bennünket: meg kell hosszabbítani a versenyképtelen szénbányák bezárásának határidejét, így támogatva azokat abban, hogy életképes alternatívákat találjunk mindazoknak, akik ebben az ágazatban dolgoznak.

  Adam Gierek (S&D), írásban. – (PL) Az Európai Bizottság – bármi áron, és a gazdasági ésszerűség által nem indokolható módon – csökkenteni akarja a szén kitermelését. Ezeket az erőfeszítéseket mesterségesen gerjesztették azáltal, hogy megnövelték a széntüzelésű erőművek által termelt energia költségeit. Hivatkozom itt a kibocsátásokkal kapcsolatos költségekre. Ez a politika aláássa azoknak az országoknak a gazdasági alapjait, ahol az energia legnagyobb részét szénnel termelik. Ez a stratégia azt tanúsítja, hogy semmit sem sikerült megérteni abból, hogy koherens tüzelőanyag- és energiapolitikára van szükségünk, ami előnyben részesíti a gazdasági hatékonyságot és a versenyképességet. Tanúskodik továbbá az egységes energiapolitika hiányáról, amely garantálná az energiaellátás biztonságát, valamint a teljes közös piacra vonatkozó egységes feltételekre épülő rendeletek hiányáról is, amelyek tisztességes piaci versenyhez vezetnének, és közben minimális szinten tartanák a szociális költségeket. Ma ezeknek az alapelveknek a brutális felrúgásával kell foglalkoznunk.

A kérdés az, hogy milyen jellegű iparra van szüksége az Uniónak – olyan iparra, amely az Unió számára hasznos, vagy olyanra, amely nemzetek feletti, vállalati, és amely adóparadicsomokban fekteti be az adókat? Az elsődleges iparágaknak és az energiatermelésnek sok éves beruházásokra és tőkekoncentrációra van szüksége, ami azt jelenti, hogy támogatásra szorulnak. Ezenkívül nem kell bármi áron nyereségeseknek lenniük. Az olcsó energia és tüzelőanyag nélkülözhetetlen a másodlagos ipar számára ahhoz, hogy versenyképes legyen, a gépipart is ide számítva. Így tehát a nettó nyereségességről beszélünk. Szeretném elmondani, hogy az Unió által a válság során megtapasztalt gazdasági problémák nemcsak a tisztességtelen globális pénzügyi spekulációk következményei, hanem egy megalapozott, egységes és tisztességes iparpolitika is hiányzik magában az Unióban, különös tekintettel a tüzelőanyag- és energiapolitikára.

  Edit Herczog (S&D), írásban. – (HU) Számos érv szól amellett, ami miatt a támogatásoknak ilyen gyorsan nem vethetünk véget, gondolok itt elsősorban a regionális méretű társadalmi és gazdasági következményekre. Fontos, hogy a bányabezárási támogatásokat a megfelelő módon költsük el: biztosítsuk az érintett munkavállalók átképzését és átirányításukat a munkaerőpiac más szektoraiba. Fontos a megfelelő környezeti rehabilitáció. Ezek nélkül félő, hogy kevesebb pénzt spórol meg az Unió a megszüntetett támogatásokon, mint amennyit a károk enyhítésére el kell, hogy költsön. Alaposan megfontolandó, hogy egyáltalán hasznos-e bezárni szénbányákat, ha csak azt érjük el vele, hogy a hazai szenet a közös piacon kívülről behozott szénnel helyettesítik a megmaradó erőművek.

Hasznos-e bezárnunk szénerőműveket, a villamosenergia egyik legolcsóbb forrásait, amikor a világban az energiahiány vészjósló jelei kezdenek mutatkozni? Gondolnunk kell az Unió növekvő energiaigényére is, illetve a szén energiabiztonságban betöltött szerepére is. Nem engedhetjük meg, hogy anélkül kerüljön sor a magyarországi Vértesi Erőműhöz és az oroszlányi bányához hasonló üzemek zárjanak be alapos, részletekbe menő tervek nélkül. Ezeknek a terveknek rendezniük kell a munkavállalók helyzetét, a környezeti rehabilitációt, és megalapozott hatástanulmányokkal bizonyítaniuk kell, hogy a bezárás az elkerülhetetlen és legjobb opció a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. A zöld növekedés programja nem vonhat maga után olyan intézkedéseket, amelyek komoly gazdasági és társadalmi problémákat okoz.

  Eija-Riitta Korhola (PPE), írásban. – (FI) Az Európai Uniónak a szénfelhasználás csökkentésére irányuló kísérlete helyes és megfelelő. Mivel az Európára és az emberi fajra vonatkozó hosszú távú célok nem a fosszilis tüzelőanyagoktól függenek, fel kell ismernünk, hogy az európai szénbányáknak előbb vagy utóbb alkalmazkodniuk kell a változásokhoz. A globalizáció azt jelenti, hogy jelentős árnyomás nehezedik majd a szénre. Ezért a termelés át fog helyeződni olyan országokba, ahol a munkaerő olcsóbb, és az Unió széntermeléssel foglalkozó térségei azt fogják tapasztalni, hogy a munkahelyek és a jövedelmek elszivárognak, mivel a bányák már nem tudnak megfelelni a verseny követelményeinek. Bár ez a fejlemény nagyon kellemetlen, a hatóságok lépései nem állhatnak ellentétben a piacgazdaság alapelveivel. A veszteséges termelést nem szabad a végtelenségig életben tartani életmentő készülékekkel. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ilyen léptékű szerkezetváltások elkerülhetetlenül messze ható és drámai szociális következményekkel járnak. A bányabezárások miatt az adott térségekben gyakran megszűnik a fő megélhetési forrás. Ez visszatükröződik abban, hogy a városok és települések mennyire képesek szolgáltatásokról gondoskodni lakosaik számára, valamint a teljes települések hanyatlásában. Mindenkinek az az érdeke, hogy ha alapvető szociális változások következnek be, mint amire például sor kerül a bányák fokozatos bezárása kapcsán, akkor legyenek a kezünkben megfelelő eszközök ennek kezelésére, és hogy az átmeneti időszak kellően hosszú legyen. Ennek ellenére a belátható jövőben a szén továbbra is kulcsszerepet fog játszani az életünkben. Szükségünk lesz rá például az acéliparban, és a polimerek nyersanyagaként történő felhasználásával kapcsolatos tanulmányok nagyon ígéretesek. Ezenkívül kiváló költség-haszon arányt lehet elérni a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésben szén felhasználásával. Ezért nem szabad átengednünk magunkat annak az illúziónak, hogy a szénbányák leépítése önmagában egyfajta politikai cél. A jövőben a nyereséges bányászatnak lehetőségnek kell lennie – az EU-ban is.

  Veronica Lope Fontagné (PPE), írásban. – (ES) Többféle oka is van a szénhez nyújtott állami támogatás melletti kiállásnak: stratégiai okok, regionális fenntarthatósági okok és szociális okok.

Ami a stratégiai okokat illeti, figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a piac gyorsan változik. Ezért a szénről történő lemondás életképes alternatíva nélkül nem lenne helyénvaló. A környezetvédelmi érv sem releváns, mivel az importált szén ugyanúgy szennyez, mint a hazai. Ezenkívül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy azok a bányák, ahonnan a szenet importáljuk, gyakran figyelmen kívül hagyják a szociális jogokat.

Ami a regionális fenntarthatóságot illeti, a bányák gyakran ritkán lakott térségekben találhatók, amelyek teljes egészében az iparra támaszkodva tartják fenn a régiót, és azt kockáztatjuk, hogy sivataggá tesszük földjeinket.

A végső és a legfontosabb ok az a több mint 180 000 család, akiket ez a helyzet érinthet. Spanyolországban, az én aragoni régiómban, mi a megújuló energiaforrások úttörői vagyunk, és csaknem 60%-ban energiafüggetlenek vagyunk. Az egyetlen tárolható forrás a szén, és több időre van szükségünk technológiáink fejlesztéséhez és azoknak a bányászatban történő alkalmazásához, valamint hazai szenünk tiszta, fenntartható szénné történő átalakításához.

(Az ülést 11.05-kor félbeszakították, függőben lévő szavazások órája következett, majd 11.30-kor folytatták)

  Sirpa Pietikäinen (PPE), írásban. – (FI) Az éghajlattal kapcsolatos minden szép beszéd ellenére ennek a jelentésnek az elfogadásával Európa továbbra is ragaszkodik szénfekete múltjához. Az Európa 2020 stratégia alapján az EU a megújuló energiákra építve gyorsan szeretne áttérni egy alacsony károsanyag-kibocsátású jövőre. Ezek azonban csak szavak maradnak, ha a Parlament a jövőben megengedi a tagállamoknak, hogy milliárdokat elpazaroljanak szénbányáikra.

A támogatások jelenlegi szabályai decemberben lejárnának, de a Bizottság javaslata szerint ez az időszak meghosszabbodna 2014-ig. A szénfekete sötétséget még intenzívebbé teszi az a tény, hogy a Parlament a támogatásokra vonatkozó szabályokat egészen 2018-ig meg akarja hosszabbítani. Két évvel ezelőtt az a támogatás, amelyet az EU tagállamai a feketeszenet, vagyis antracitot termelő és felhasználó iparágaknak nyújtottak, elérte a 2,9 milliárd EUR összeget. Ez csak azt mutatja, hogy a fosszilis tüzelőanyagokhoz nyújtott támogatások még mindig többszörösen meghaladják a megújuló energiaforrások támogatását, annak ellenére is, hogy az éghajlattal kapcsolatos célkitűzéseink pontosan ennek ellenkezőjére szólítanak fel.

ELNÖKÖL: STAVROS LAMBRINIDIS
alelnök