Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2010/2103(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :

Előterjesztett szövegek :

A7-0310/2010

Viták :

PV 24/11/2010 - 20
CRE 24/11/2010 - 20

Szavazatok :

PV 25/11/2010 - 8.13
CRE 25/11/2010 - 8.13
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P7_TA(2010)0445

Viták
2010. november 24., szerda - Strasbourg HL kiadás

20. Az emberi jogok, a szociális és környezetvédelmi normák a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban - Nemzetközi kereskedelempolitika az éghajlatváltozással kapcsolatos követelmények összefüggésében - Vállalati és szociális felelősség a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban (vita)
A felszólalásokról készült videofelvételek
PV
MPphoto
 

  Elnök. – A következő napirendi pont a nemzetközi kereskedelemről szóló következő jelentések együttes vitája:

A7-0312/2010: Saïfi asszony jelentése a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében az emberi jogokról, valamint a szociális és környezetvédelmi normákról a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban (2009/2219(INI));

A7-0310/2010: Jadot úr jelentése a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében a nemzetközi kereskedelempolitikáról az éghajlatváltozás által támasztott követelmények összefüggésében (2010/2103(INI));

A7-0317/2010: Désir úr jelentése a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében a vállalati társadalmi felelősségvállalásról a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban (2009/2201(INI));

 
  
MPphoto
 

  Tokia Saïfi, előadó.(FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, a jelentés témája vitát váltott ki a nemzetközi közösségen belül. A fejlődő országok úgy gondolják, hogy a fejlett országok a protekcionizmus egy bújtatott formájaként alkalmazzák az emberi jogi záradékokat, a fejlett országok pedig elégedetlenségüknek adnak hangot a feltörekvő országok által alkalmazott szociális és környezeti dömping miatt, Egy pozitív megközelítését akartam kialakítani, és meg akartam mutatni, hogyan erősíthetik egymást kölcsönösen a szociális, illetve környezetvédelmi normák és a kereskedelmi érdekek, ha valamennyi ország elkötelezi magát az egyenlő versenyfeltételek mellett.

Az EU-nak be kell vetnie nemzetközi kereskedelmi befolyását a változtatások elindítása érdekében. Ez összhangban lenne az EU alapító szerződéseivel, amelyek kimondják, hogy az EU-nak különösen hozzá kell járulnia a fenntartható fejlődéshez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez és az emberi jogok védelméhez. Nézetem szerint az EU-nak egyszerre kell a többoldalú, a kétoldalú és az egyoldalú kapcsolatok szintjén is fellépnie.

A többoldalú kapcsolatok szintjén az EU-nak ösztönöznie kell a nemzetközi szervezeteket, különösen a Kereskedelmi Világszervezetet, a szociális és környezetvédelmi normák fokozottabb figyelembevételére. Ugyanakkor ezeknek a nemzetközi szervezeteknek nagyobb mértékben együtt kellene működniük. Főként ezért javasoltam azt, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kapjon hivatalos megfigyelői státuszt a WTO-ban.

Véleményem szerint a környezetvédelem terén prioritást kell kapnia a környezetbarát termékekhez és technológiákhoz való hozzáférés javításának, mivel ezek nemcsak a foglalkoztatáspolitikák új formáit mozdítják elő, hanem új növekedési lehetőségeket biztosítanak az ezen a területen tevékenykedő, nagy teljesítőképességű európai vállalatoknak. Meg kell fontolni egy környezetvédelmi világszervezet létrehozását is, amelyhez környezeti dömping esetén is lehetne fordulni.

A kétoldalú kapcsolatok szintje az, ahol az EU valóban példát tud mutatni. Egyrészt örülök, hogy a szabadkereskedelmi megállapodások „új generációja” kötelező erejű emberi jogi záradékot tartalmaz, másrészt szeretném, ha így lenne ez a fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezet esetén is.

Ezekről a megállapodásokról az Európai Bizottság folytat tárgyalásokat. A Bizottságnak biztosítania kell, hogy a megállapodások az EU valamennyi kereskedelmi partnerére nézve kötelező szociális és környezetvédelmi normákat tartalmazzanak. Az adott ország gazdasági, társadalmi és környezeti fejlettségétől függően ezeket az alapvető normákat ki lehetne egészíteni további egyezményekkel is, amelyek az egyes esetekben eltérőek lehetnének. Ennek a fokozatos és rugalmas megközelítésnek köszönhetően különböző kereskedelmi partnereinkkel szemben igazságosabban járhatnánk el, ami mindenki számára méltányosabb lenne. Mindenekelőtt a kétoldalú egyezmények végrehajtásának fokozottabb ellenőrzésére van szükség. Ezért javaslom, hogy a tárgyalások előtt, alatt és után hajtsanak végre hatásvizsgálatokat, és ezek a jövőben ne csak a fenntartható fejlődésre vonatkozzanak, hanem az emberi jogok kérdését is vizsgálják meg.

Végezetül pedig, remélem, hogy az egyoldalú kapcsolatok szintjén gyors változások lesznek, hiszen az általános preferenciarendszer sürgős reformra szorul. Ahogy azt önök is tudják, a GSP megköveteli az emberi jogokkal és a munkajoggal, a környezetvédelemmel és a felelősségteljes kormányzással kapcsolatos, összesen megközelítőleg 30 nemzetközi egyezmények ratifikálását. Az egyezményeket széles körben ratifikálták, azonban gyakorlati végrehajtásuk nagyon hiányos, és nekünk erre a területre kell összpontosítanunk erőfeszítéseinket. Ha számos jel mutat arra, hogy az egyezmények végrehajtása nem történt meg, akkor a Bizottságnak vizsgálatot kell végeznie ezzel kapcsolatban, vagy akár vissza kell vonnia a kedvezményeket.

Összegzésül szeretném elmondani, hogy az említett intézkedések némelyikét végre lehet hajtani most, de az attitűdök nem változnak meg egyik napról a másikra. Az EU-nak minden szinten fokozatosan kell eljárnia a kereskedelmi kapcsolatok igazságosabbá és tisztességesebbé tétele érdekében.

 
  
MPphoto
 

  Yannick Jadot, előadó.(FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, az Európai Unió a Lisszaboni Szerződés után megpróbálja újrafogalmazni kereskedelempolitikáját, ezzel egyidejűleg pedig összeegyeztetni azt iparpolitikájával. Üdvözlendőnek tartom azt a tényt, hogy a Parlament egyszerre tárgyalja ezt a három jelentést, amelyek végül is ugyanannak a politikai és nyilvános vitának a részét képezik – ez a „Mi a kereskedelem, és hogyan lehet összeegyeztetni a szociális, környezeti és emberi jogi kérdésekkel?”címet kaphatná.

Valójában folyamatosan egyfajta tudathasadásos állapotban vagyunk: a vállalatok mindenhol áthelyezéseket hajtanak végre, a szociális jogokat megkérdőjelezik, a környezetszennyezés egyre nagyobb méreteket ölt, ugyanakkor pedig szabadkereskedelmi megállapodásokról tárgyalunk, a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) belül pedig olyan intézkedésekről tárgyalunk, amelyek sajnálatos módon egyáltalán nem tartanak lépést azzal a nyilvános vitával, amelynek keretében a polgáraink próbálnak fellépni.

Hogyan is mondhatnák azt a nyilvánosságnak, hogy egy, az európai piacra behozott focilabda, amelyet megfelelő munkakörülmények között és a környezetvédelmi követelmények betartásával gyártottak, ugyanolyan focilabda, mint az, amelyet gyermekmunkával állítottak elő, vagy például egy olyan országban gyártották, ahol be vannak tiltva a szakszervezetek? Nem mondhatunk ilyesmit a nyilvánosságnak. Tehát ma a mi felelősségünk, hogy ezeket a környezeti és szociális kérdéseket integráljuk a kereskedelembe.

Ami konkrétabban az én jelentésem témáját illeti, jelenleg számos olyan európai ország van, amelynek termékimportja messze meghaladja a saját kibocsátásának csökkentését. Az európai kibocsátás harmada nem Európában jön létre, hanem az importált árukból ered. Ezért létfontosságú az éghajlati kérdések integrálása kereskedelempolitikánkba.

Hogyan magyarázhatnánk meg a nyilvánosságnak, hogy egyrészt olyan szabadkereskedelmi megállapodásokat kötünk, amelyek erdőirtáshoz vezethetnek, másrészt pedig ugyanakkor Cancúnban a REDD-megállapodásról (az erdőirtásból és az erdőpusztulásból származó kibocsátás csökkentéséről szóló megállapodás) fogunk tárgyalni, amelynek célja az, hogy pénzügyi kompenzációt biztosítsunk a déli országok számára, ha nem irtják az erdőket? Létfontosságú, hogy összeegyeztessük ezeket a különböző területeket.

Ennek a jelentésnek a megfogalmazásakor – és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a különböző képviselőcsoportok árnyékelőadóinak – próbáltunk minél konstruktívabban eljárni. Remélem, ezt a holnapi szavazás is igazolni fogja. Megpróbáltunk véget vetni a „fekete vagy fehér” típusú vitáknak is. Már nem mondjuk azt, hogy a kereskedelem liberalizációja és az éghajlatváltozás elleni küzdelem 100%-ig tönkre fogja tenni az európai ipart, és nem mondjuk azt, hogy ez nem érdekel minket, mert az éghajlatváltozás kérdésének amúgy is elsőbbséget kell élveznie.

A „szénszivárgás” kérdésének kidolgozásakor például mindig próbáltuk meghatározni, hogy melyik ágazatot érintheti ez érzékenyen, és milyen eszközökkel lehetne megvédeni az adott ágazatot. Ugyanez igaz a WTO dömpingellenes szabályokról folytatott vitájára, valamint a termelési eljárásokra és módszerekre is. Mindezekkel a kérdésekkel kapcsolatban a többi képviselőcsoporttal együtt megpróbáltunk olyan javaslatokat tenni, amelyek előmozdítják a dolgokat. Véleményem szerint sikerült konkrét javaslatokkal előállnunk, amelyek jól tükrözik ambícióinkat és az Európai Bizottság, valamint az összes európai intézmény szerepét.

Még egyszer szeretnék hangot adni annak a reményemnek, hogy a holnapi szavazás tükrözni fogja azt az együttműködő és konstruktív szellemet, amelyben ezt a jelentést létrehoztuk, és még egyszer szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak munkájukért.

 
  
MPphoto
 

  Harlem Désir, előadó.(FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, én is szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság tagjainak, különösen pedig a különböző képviselőcsoportok árnyékelőadóinak, akik ebben a témában már a harmadik jelentés létrehozásában működtek közre. Munkájuknak köszönhetően ma innovatív és konkrét javaslatokat tudunk felmutatni arra nézve, hogyan lehetne előmozdítani a vállalati társadalmi felelősségvállalást az EU kereskedelempolitikájának keretei között.

A nemzetközi válság és az általa okozott gazdasági és társadalmi károk után, az erről folytatott viták után, a nyilvánosság által kifejezett elvárások és a megszívlelendő tanulságokra vonatkozó politikai elvárások után az a közös meggyőződésünk, hogy az európai kereskedelempolitikának minden eddiginél jobban hozzá kell járulnia a globalizáció szabályozásához, valamint különösképpen annak szociális és környezeti célkitűzéseihez.

Ez a szabályozás a tagállamokra és gazdaságaikra irányul, de nyilvánvaló, hogy a világkereskedelem fő gazdasági szereplői a vállalatok és különösen a multinacionális vállalatok. A multinacionális vállalatok tudják a leginkább kihasználni a piacok megnyitását, nemcsak azért, mert így el tudnak jutni a fogyasztókhoz, hanem azért is, mert az alacsony gyártási költségekkel és mindenekelőtt kevésbé szigorú szociális és környezeti szabályozással bíró országok révén termelési tevékenységük egy részét ki tudják szervezni, és ellátási láncukat diverzifikálni tudják.

A nemzetközi kereskedelem liberalizációjához emellett hozzá társul még az országok közötti erőteljes verseny a külföldi befektetők megszerzéséért, valamint a vállalkozások közötti verseny fokozódása is. Ez túlságosan gyakran vezetett elfogadhatatlan visszaélésekhez a munkakörülmények, az emberi jogok és a környezettel kapcsolatos várakozások terén.

Számtalan példa van erre: a bhopáli (India) katasztrófa egy vegyipari multinacionális vállalat leányvállalatánál, amelynek több ezer áldozata volt, és amelyért az anyavállalatot a mai napig nem büntették meg; az afrikai és burmai, valamint számos más országbeli olaj- és bányavállalatok magatartása, amelyek elpusztítják a környezetet, és dolgozóikat rabszolgasorsban tartják; az ázsiai textilgyárak, amelyek gyermekmunkát alkalmaznak; a közép-amerikai mezőgazdasági vállalatok, amelyek meggyilkolják a szakszervezetei tagokat. Ezek az esetek annál is inkább elfogadhatatlanok, mivel gyakran ipari országok vállalatai, azok leányvállalatai és ellátási láncai is érintettek bennük, köztük európai vállalatok is.

Sok évvel ezelőtt ez vitához és kampányhoz vezetett, amelyet a Parlament számos alkalommal támogatott a vállalati társadalmi és környezeti felelősségvállalásról szóló állásfoglalások elfogadásával. A vállalati társadalmi felelősségvállalás terén elért fejlődés még nem olyan szintű, mint a Saïfi asszony jelentése által tárgyalt, a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokba beépítendő szociális és környezetvédelmi normák terén elért fejlődés. Ez érthető is, hiszen a kereskedelmi megállapodások az adott államokra nézve kötelező erejű jogi szabályokat állapítanak meg; míg a vállalati társadalmi felelősségvállalás mellett a vállalkozások önkéntes alapon kötelezik el magukat. Ez ugyanakkor mégis ellentmondásos, mivel a vállalati társadalmi felelősségvállalás, illetve a szociális és környezetvédelmi záradékok egy és ugyanazon irányba mutatnak, mégpedig egy olyan globalizáció felé, amely nagyobb mértékben tiszteletben tartja az emberi jogokat, jobban odafigyel a környezetvédelemre, továbbá elősegíti a fenntartható fejlődést.

Ezért javasoljuk a vállalati társadalmi felelősségvállalás integrálását a kereskedelmi megállapodásokba, különösen pedig egy vállalati társadalmi felelősségvállalási záradék integrálását a fenntartható fejlődésről szóló fejezetekbe, mindenekelőtt a szabadkereskedelmi megállapodások esetén. Ennek világos és ellenőrizhető kötelezettségvállalásokat kellene tartalmaznia a vállalatokra nézve. Először is, az Európai Uniónak és partnereinek kölcsönösen el kell kötelezniük magukat amellett, hogy a vállalatokat buzdítani fogják a vállalati társadalmi felelősségvállalásra irányuló kötelezettségvállalásokra és ennek ellenőrzésére: „kapcsolattartó pontok” megnyitására lenne szükség, amelyek nemcsak a tájékoztatást segítenék elő, hanem panaszokat is befogadnának a szakszervezeti tagoktól és a civil társadalomtól; beszámoló-közzétételi kötelezettséget kellene bevezetni a vállalkozásokra vonatkozóan, ami fokozná az átláthatóságot; jelentéstételi kötelezettséget kellene bevezetni; a körültekintő magatartásra vonatkozó kötelezettséget kellene előírni a vállalkozásokra vonatkozóan, ami azt jelentené, hogy a vállalkozásoknak megelőző intézkedéseket kell hozniuk.

Végezetül javasoljuk, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás elveinek súlyos megsértése, valamint a szociális jogok, illetve a szociális és környezetvédelmi törvények megsértése esetén is mechanizmusokat kellene bevezetni...

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

 
  
MPphoto
 

  Elnök. – Mindenkitől elnézést kérek, de vannak bizonyos dolgok, amelyeket egyszerűen nem engedhetek meg. Önnek négy perc felszólalási ideje van. Annak ellenére, hogy félbeszakítottam, több mint négy és fél percig beszélt. Minden képviselővel szigorúan kell bánnom ebben a tekintetben. Próbálok minél igazságosabb lenni, de ön a felszólalása közepén azt mondta, hogy fél szemmel figyeli az órát. Azzal, hogy gyorsabban olvassuk fel a felszólalásunkat, nem feltétlenül tesszük élénkebbé a vitát. Ön nem gondolhat csak francia szavazóira – és ez igaz az összes képviselőre, akiknek szintén nem csak saját választóikra kell gondolniuk –, mivel az Európai Unió valamennyi polgára hozzáférhet a felszólalások tolmácsolt verziójához weblapunkon. Ha a tolmácsok nem tudják követni, amit mond, akkor az európai polgárokhoz nem fog eljutni a felszólalása, mivel túl gyorsan olvasta fel. Tehát mindenkinek be kell tartania a felszólalási időt, és nem lóghat át a következő képviselő felszólalási idejébe, mivel ezt az időt végül a catch-the-eye eljárásból fogjuk levonni.

 
  
MPphoto
 

  William (The Earl of) Dartmouth (EFD). – Elnök úr, másodszor vagyok tanúja ebben az ülésteremben annak, hogy az elnök félbeszakítja a felszólalót, mert az túl gyorsan beszél.

Nem tudom, ön milyen gyakran szólal fel, de meg kell értenie, hogy egy ilyen félbeszakítás teljesen tönkreteszi a felszólalást.

Egyébként egyáltalán nem értettem egyet Désir úr felszólalásával, de azt gondolom, hogy a tolmácsok fizetett alkalmazottak, és ha nem tudnak követni egy felszólalást, az az ő problémájuk. Az elnöknek nem az a dolga, hogy úgy félbeszakítsa a felszólalót, mint ahogy most ön tette.

 
  
MPphoto
 

  Elnök. – De, kétségkívül az én dolgom, hogy félbeszakítsam a felszólalót. Fizessünk egy rövidtávfutónak 1 millió eurót, és le fogja futni a száz méteres távot 10 másodperc alatt. De hiába fizetünk neki 100 millió eurót, öt másodperc alatt nem fogja tudni lefutni. Kötelességem, hogy félbeszakítsam a túl gyorsan beszélő képviselőket. 13 éven keresztül voltam európai parlamenti képviselő, és nagyon jól tudom, hogy amikor a tolmácsok nem tudják követni a felszólalót, akkor megnyomnak egy gombot, és az én asztalomon felvillan egy lámpa. Nagyon szívesen megmutatom önnek ezt a lámpát. Az van ráírva, hogy „lassabban”. Már a bizottságokban is tapasztaltam ezt. Egy ponton a tolmácsok azt mondják, hogy nem tolmácsolnak tovább. És ha ilyenkor egy képviselő panaszkodni kezd, akkor az egész ügy csak elhúzódik, a felszólalók pedig nem tudják folytatni.

(Kellemetlenkedő hozzászólás)

Berès asszony, én csak azt teszem, amit ön is tesz a bizottságban, azaz elmagyarázom a helyzetet, ha ügyrendi javaslat merül fel.

(Kellemetlenkedő hozzászólás)

Ez a két dolog ugyanaz.

 
  
MPphoto
 

  Karel De Gucht, a Bizottság tagja. – Elnök úr, hadd biztosítsam róla, hogy nekem legalább 15 másodpercig tartana a 100 méteres táv, tehát velem nincs nagy probléma, legalábbis ezen a téren.

Először is szeretnék köszönetet mondani az előadóknak és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnak ezekért a jelentésekért, amelyek fontos kérdéseket tárgyalnak azzal kapcsolatban, hogyan tudna az Európai Unió kereskedelempolitikája hozzájárulni a közpolitika néhány alapvető célkitűzésének eléréséhez – ilyenek az emberi jogok tiszteletben tartása, a gazdasági jólétre és a társadalmi igazságosságra való törekvés, a fenntartható növekedés megteremtése, valamint a környezeti és különösképpen az éghajlati szempontok figyelembevétele.

Bizonyára megértik, hogy a ma rendelkezésemre álló rövid időben nem tudok minden részletre kitérni. Ezért engedjék meg, hogy néhány általános megállapítást tegyek!

A három jelentésben sok közös pont van. Mindhárom jelentés hangsúlyozza a politikák koherenciáját, valamint azt, hogy a kereskedelempolitikát össze kell hangolni az EU globális céljaival, különösen gazdasági, társadalmi és környezeti céljaival. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy ezeknek a céloknak az eléréséhez minden rendelkezésünkre álló eszközt alkalmazni kell. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ha valóban hatékony intézkedéseket akarunk hozni, akkor minden egyes területen meg kell találni a legmegfelelőbb eszközöket.

Nézetem szerint a kereskedelempolitika az egyik kulcstényező az Európai Unió szociális modelljének, valamint e modell értékeinek és elveinek megvalósításában és megvédelmezésében, és tisztában vagyok vele, hogy ezen a téren nagyok az elvárások. De nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy nem feltétlenül lehet minden problémát a kereskedelempolitika révén megoldani. Előfordulhat, hogy a megoldás kulcselemeit vagy akár jobb megoldást lehet találni más politikák révén. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy politikánk lényege a különböző érdekek közötti egyensúly megteremtése kell, hogy legyen. Döntéseket mindig kell majd hozni.

A kihívások is különbözőek lesznek attól függően, hogy olyan autonóm eszközről van-e szó, mint a GSP, vagy pedig kétoldalú vagy többoldalú megállapodásokról. Saïfi asszony jelentése – az emberi jogokról, valamint a szociális és környezetvédelmi normákról a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban – felismeri, hogy ezen dimenziók mindegyike különböző lehetőségeket rejt magában.

Általánosságban elmondható, hogy a nemzetközi együttműködésben ott van a hatékonyabb cselekvés potenciálja. Másrészt viszont kettőn áll a vásár. Figyelembe kell vennünk, hogy mi elfogadható kereskedelmi partnereink számára – és milyen áron.

Különösen a többoldalú kapcsolatok esetén fordulhat elő, hogy nagyon nehéz konszenzusra jutni. Az EU-nak általános érdeke a nemzetközi irányítás javítása például a különböző fórumok – a WTO, az ILO, nemzetközi éghajlat-változási tárgyalások stb. – tevékenysége közötti koherencia fokozásával.

A három jelentés ezzel kapcsolatosan számos lehetséges irányt körvonalaz. Pragmatikusnak kell lennünk, és képesnek kell lennünk különbséget tenni a valószínűleg inkább a rövid távon sikeres, illetve a valószínűleg inkább a hosszú távú célkitűzésekben eredményes lépések között. Tudnunk kell előre gondolkodni, és mernünk kell nagyokat álmodni. Másfelől a Bizottság azt akarja, hogy kereskedelempolitikánknak és a kereskedelmi testületek tevékenységének legyen hatása és legyenek eredményei.

Ez kétoldalú kapcsolatainkra is igaz. Nem szabad, hogy szabadkereskedelmi megállapodásaink rendelkezései pusztán a jó szándék kinyilvánítását szolgálják. Ezeknek a rendelkezéseknek végrehajthatónak kell lenniük.

Áttérve Jadot úrnak az éghajlatváltozásról szóló jelentésére, szeretném hangsúlyozni, hogy biztosítani kell, hogy ezek az opciók valóban alkalmasak legyenek a „szénszivárgás” kockázatának hatékony csökkentésre, és hogy valóban méltányos költségekkel végrehajthatóak legyenek. Mindannyian jól tudjuk, hogy például a határintézkedések számos kérdést felvetnek: hogyan történjen a mérés, az ellenőrzés stb. Az igazság az, hogy nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonnunk, hanem előbb minden releváns kérdést alaposan meg kell vizsgálnunk. Az EU-nak továbbra is meg kell vizsgálnia minden megvalósítható opciót.

Ami Désir úrnak a vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló jelentését illeti, felfigyeltem arra a megállapítására, hogy „a Bizottság kezdeményezéseinek a vállalati társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódó tevékenységek támogatására, nem pedig azok szabályozására kell irányulnia”. Meg kell húzni a határvonalat a támogatás, a szabályozás és a kötelezővé tétel között – ezt az előadó is jól hangsúlyozta, de tudnunk kell, hogy ez számos politikai és gyakorlati kérdést vet fel. A vállalati társadalmi felelősségvállalás nem helyettesítheti az államot, és nem mentesítheti az államot a törvények betartatására vonatkozó kötelezettségeitől – mint ahogy az állami hatóságoknak sem az a dolguk, hogy bizonyos vállalati politikákat végrehajtassanak. Hasznos megjegyezni, hogy ezen témák közül sokkal foglalkoznak az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásainak 2011-ben elfogadandó frissítései. Ez jó példa a valóban hasznos munkára, amelyben mi is aktívan részt veszünk.

A ma vitára bocsátott jelentések nagyon speciális megközelítéseket tartalmaznak arra nézve, milyen lehetőségeink vannak a szabadkereskedelmi megállapodások szociális és környezetvédelmi, valamint a vállalati társadalmi felelősségvállalásra és az éghajlatváltozásra vonatkozó rendelkezései hatáskörének, hatékonyságának, következetességének és átláthatóságának fokozására. Nem is kell hangsúlyoznom, hogy a Bizottság fontolóra fogja venni ezeket a megközelítéseket. Összhangban a már említett kifogásaimmal, számos ponton erőteljes fenntartásokra számíthatnak – míg más pontokkal kapcsolatban teljes egyetértésre.

Számos alkalmunk – például a GSP jövő évi felülvizsgálata is ilyen – fog nyílni a következő hónapokban vagy években ezeknek a kérdéseknek a további megvitatására, akár a jövőbeli jogalkotási vagy egyetértési eljárások keretében is. Az Európai Bizottság – együttműködve az Európai Parlamenttel – meg fogja vizsgálni, mely eszközök lehetnek megfelelőek, hatékonyak és megvalósíthatók egy olyan kereskedelempolitika kialakítására, amely kellő mértékben figyelembe veszi a társadalmi megfontolásokat. A vezérelv a körültekintő, analitikus politizálás kell, hogy legyen, amelynek hosszú távú célkitűzéseken és realisztikus elvárásokon kell alapulnia.

 
  
MPphoto
 

  David Martin, a Külügyi Bizottság véleményének előadója. – Elnök úr, Európa kereskedelempolitikájának pusztán a maximális gazdasági haszon elérését kell szolgálnia, vagy tágabb értelemben vett céljaink – fenntartható környezeti politika, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, szociális modellünk, az emberi jogok és demokratikus értékek védelme – megvalósításának előmozdítását is? Az előttem beszélő három felszólaló – a három előadó – az utóbbi verzió mellett tették le a voksukat, és örömmel hallottam, hogy a biztos úr is. Igaz, kétoldalú kereskedelmi megállapodásainkban már most is figyelmet szentelünk az emberi jogoknak, a környezetvédelemnek és a munkaügyi normáknak. De kérdés, hogy ezt olyan módon tesszük-e, ami lehetővé teszi ezeknek a normáknak a megfelelő alkalmazását és végrehajtását.

A Parlament Emberi Jogi Albizottságának komoly kétségei vannak hatékonyságunkkal kapcsolatban. A jövőben szeretnénk biztosítani, hogy mielőtt bármiféle szabadkereskedelmi megállapodás létrejönne, végezzenek emberi jogi hatásvizsgálatot annak biztosítása érdekében, hogy a megállapodásból ne csak gazdasági előnyök származzanak, hanem az emberi jogok megerősítése is.

Véleményünk szerint a szabadkereskedelmi megállapodások emberi jogi jogsértések miatti felfüggesztésének rendszerét átláthatóbbá és hozzáférhetőbbé kell tenni, és nagyra értékelem, hogy De Gucht úr a Koreával kötendő szabadkereskedelmi megállapodás esetében ebbe az irányba mozdult el.

A GSP+ tekintetében az a véleményünk, hogy a kedvezményezetteket következetesebb és igazságosabb teljesítményértékelési rendszer alapján kell értékelni, így biztosítva, hogy a környezeti, szociális és emberi jogi normákat magas szinten és következetesen betartsák.

Saïfi asszony, Désir úr és Jadot úr mindhárman nyilvánvalóvá tették, hogy a kereskedelmet nem szabad öncélnak tekinteni, hanem egy szélesebb, globális stratégia részeként kell kezelni, amelynek célja egy igazságosabb, biztonságosabb és egészségesebb bolygó megteremtése.

 
  
MPphoto
 

  Filip Kaczmarek, a Fejlesztési Bizottság véleményének előadója.(PL) Elnök úr, örülök, hogy De Gucht úr, Désir úr és Saïfi asszony nagyon jól látják, hogy amennyiben egyenlő kereskedelmi feltételeket akarunk teremteni, akkor a normákat – a szélesebb értelemben vett normákat, azaz az emberi jogi, szociális és környezeti normákat is – átfogó harmonizációnak kell alávetnünk. Ezek a normák nagyon fontosak, nemcsak a világkereskedelem, hanem a fejlesztési együttműködés szempontjából is, és ami még fontosabb, alapvető értékeink terjesztése szempontjából.

A Fejlesztési Bizottság számos javaslatot terjesztett elő Saïfi asszony jelentésével kapcsolatban. Például sajnálatunkat fejezzük ki amiatt, hogy az Európai Uniónak továbbra sincs átfogó megközelítése az emberi jogi kötelezettségek vállalatok általi betartásának módja tekintetében. Ez bizonyos vállalatok és tagállamok számára lehetővé teszi, hogy ezeket a normákat megkerüljék. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapvető normáinak tiszteletben tartása a szabadkereskedelmi egyezményekhez való csatlakozás előfeltétele legyen.

 
  
MPphoto
 

  Catherine Grèze, a Fejlesztési Bizottság véleményének előadója.(FR) Elnök úr, a Fejlesztési Bizottság nevében, ha szabad, azzal kezdeném, hogy elismételnék néhányat a legfontosabb gondolatok közül.

Szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy az éghajlatváltozás a legkiszolgáltatottabbakat, köztük az őslakosokat érinti a leginkább, ezért létfontosságú, hogy ők is részt vegyenek a politikában, különösen a kereskedelempolitikában.

Másodszor szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy az uniós kereskedelempolitikát össze kell hangolni az éghajlatváltozás és a szegénység elleni küzdelemmel. Felszólítunk arra, hogy az EU és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) valamennyi kereskedelmi megállapodásába illesszenek be környezetvédelmi záradékokat. Felszólítunk a tiszta fejlesztési mechanizmus felülvizsgálatára, a valódi technológiatranszferre és a biokalózkodás elleni küzdelemre.

És végül, de nem utolsósorban, mivel a kibocsátás 20%-a a szállításból adódik, el kell mozdulunk a rövid értékesítési csatornák irányába, különösen a mezőgazdaságban, ami munkahelyeket fog teremteni országainkban, valamint a fejlődő országokban is, és a kibocsátás csökkenéséhez fog vezetni.

 
  
MPphoto
 

  Pervenche Berès, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményének előadója.(FR) Elnök úr, biztos úr, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében szeretném elismerésemet kifejezni Désir úrnak a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében írt igazán világos jelentéséhez. A mi bizottságunkban is a vállalati társadalmi felelősségvállalás célja váltotta ki a leghevesebb vitát. Az a kérdés, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás öncél-e, vagy pedig jogszabályokhoz kell vezetnie, ha már sok vállalatnál bevezetik? Ez a vita nem egészen világos; ez a vita arra ösztönöz minket, hogy a vállalatirányítással kapcsolatban tovább gondolkodjunk, és összehangoljuk ezt a két vitát.

Mi a Foglalkoztatási és Szociális Bizottságban úgy gondoljuk, hogy a társadalmi felelősségvállalás alapvető fontosságú, ha a kereskedelmi megállapodások révén le akarjuk küzdeni az adócsalást és a be nem jelentett munkát. Úgy gondolom, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás megerősítésében érdekelt felek közül teljes mértékben be kell vonni a szakszervezeteket és az európai üzemi tanácsokat, mivel ezek jelentősen hozzájárulhatnak a felelősségvállaláshoz, akárcsak a társadalmi párbeszéd. Úgy gondoljuk, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa „Védelem, tisztelet és jogorvoslat” kezdeményezésének létfontosságú szerepe van abban, hogy ezeket az eszközöket teljes mértékben ki lehessen aknázni, és ezzel a lehetőséggel élnünk is kell.

Úgy gondoljuk, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás a versenyképesség eszköze is, és ezt ki kell aknázni. Azonban ha sikerül konszenzusra jutnunk, ha a vállalati társadalmi felelősségvállalást végül általánosan elfogadott normákkal sikerül meghatároznunk, akkor annak úgy kell történnie, hogy ezek a normák ne a munkajogi szabályok és a kollektív szerződések helyét vegyék át.

Végezetül pedig úgy gondoljuk, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalásnak és a kereskedelmi szerződéseknek dinamikusnak kell lenniük, hogy hozzá lehessen igazítani őket az újonnan bevonandó ágazatokhoz.

 
  
MPphoto
 

  Richard Howitt, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményének előadója. – Elnök úr, mint a Parlamentnek a vállalati társadalmi felelősségvállalással foglalkozó előadója, ami immár három parlamenti ciklus óta vagyok, nagy örömmel üdvözlöm Harlem Désir képviselőtársamnak a kereskedelemre és a vállalati társadalmi felelősségvállalásra irányuló kezdeményezését.

A vállalatok gyakran mondják, hogy központi területté kellene tenni a vállalati társadalmi felelősségvállalást, ez a kezdeményezés pedig azt mutatja, hogy ennek a közpolitikában is így kellene lennie. Nagyon remélem, hogy De Gucht biztos úr az új kereskedelempolitikai közleményben tükrözni fogja a jelentés ajánlásait.

Az elmúlt években egyre gyakrabban az európai érdekek képviselete volt a feladatom a globális vállalati társadalmi felelősségvállalási mechanizmusok kialakításában. Az OECD iránymutatásainak – ami szerintem jelenleg a legfontosabb nemzetközi vállalati társadalmi felelősségvállalási norma, amelyet a kormányok is aláírtak – pártfogójaként teljes mértékben támogatom a 25. bekezdést, amely szerint az EU jövőbeli kereskedelmi megállapodásainak kifejezetten hivatkozniuk kell ezekre az iránymutatásokra.

A Bizottság ezen iránymutatásoknak megfelelően hivatalból nemzeti kapcsolattartó pontokat működtet; remélem, ezt a kötelezettségvállalást is felül fogják vizsgálni.

John Ruggie, az üzleti és emberi jogok professzorának konzultánsaként támogatom a jelentés Q. preambulumbekezdésében leírt követelményt, amely szerint a vállalatoknál be kell vezetni be a kellő gondosságot. Szeretnék gratulálni az előző svéd elnökségnek, amiért a Tanács következtetéseiben teljes mértékben támogatták az ENSZ különmegbízottjának ajánlásait.

A biztos úrnak alaposan el kellene olvasnia Ruggie kritikáját az emberi jogi megfontolások figyelembevételével kapcsolatban elkövetett kormányzati hibákról, amikor a Bizottság kialakítja a beruházásokra vonatkozó, új hatáskörét.

A globális jelentési kezdeményezés tanácsadó testületének tagjaként támogatni tudom a 15. bekezdésben megfogalmazott, átláthatóságra vonatkozó célkitűzést, de ugyanakkor azt szeretném kérni, hogy a Bizottság által a nem pénzügyi adatszolgáltatásról tartott, közelgő nyilvános konzultáció határozottan mozduljon el a vállalatok pénzügyi, szociális, környezeti és emberi jogi hatásokról való egységes jelentéstétele elvének irányába.

 
  
MPphoto
 

  Elnök. – Szeretném önöket még egyszer emlékeztetni erre a dologra. Most visszafogtam magamat, és nem szakítottam félbe a képviselőt felszólalási ideje lejárta előtt. Azonban amikor befejezte a felszólalását, a tolmácsok azt mondták: „Tényleg túl gyorsan beszélt. Sajnáljuk.” Szeretném megkérni a képviselőket, hogy normális tempóban beszéljenek.

 
  
MPphoto
 

  Daniel Caspary, a PPE képviselőcsoport nevében.(DE) Elnök úr, Wieland úr, hölgyeim és uraim, szeretnék gratulálni a három előadónak a jelentésekhez. Véleményem szerint a három jelentésről folytatott viták és tárgyalások jól példázták, hogyan tudunk a Parlamentben közös megközelítést kialakítani olyan fontos témákról, mint például a jelenlegi.

Különösképpen egy pontra szeretnék összpontosítani. Az a benyomásom, hogy a három jelentés nagy részletességgel szól a kereskedelempolitikának a jelentésekben tárgyalt három politika területén betöltött szerepéről. Désir úr vállalatokról szóló jelentése, Saïfi asszony emberi jogi és környezetvédelmi normákról szóló jelentése és Jadot úr éghajlatváltozásról szóló jelentése nagyon alaposan megvizsgálja, hogyan tud hozzájárulni a kereskedelempolitika ehhez a három másik politikához. Azonban gyakran elgondolkodom azon, hogy ez a három másik politika milyen eredményeket is ér el önmagában. Megfelelően erős nyomást gyakorlunk a környezetvédelmi és szociális politika döntéshozóira, illetve az egyéb politikai döntéshozókra, hogy elvégezzék a saját feladataikat?

Hogy félre ne értsük egymást, szeretném elmondani, hogy szerintem a célkitűzésekben mindannyian egyetértünk. De néha úgy látom, hogy túlterheljük a kereskedelempolitikát, amikor más politikák egyre kevésbé végzik el saját feladataikat. Példa erre a koppenhágai konferencia, amikor a környezetvédelmi politikai döntéshozók képtelen voltak megoldást találni az éghajlatváltozás kérdéseire. Ennek eredményképpen túlterheljük a kereskedelempolitikát, hiszen azt várjuk, hogy mindezeket a hibákat hozza helyre.

Nagyon örülnék, ha a következő néhány hétben vagy hónapban itt a Parlamentben komolyan fontolóra vennénk, hogy más politikai területek hogyan tudnának hozzájárulni a kereskedelempolitika célkitűzéseinek megvalósításához. Ezért a jövőben sokszor szeretném hallani azt, hogy a „kereskedelem és…”, nem pedig azt, hogy mindent előbb vitatunk meg, mint a kereskedelmet.

 
  
MPphoto
 

  Kriton Arsenis, az S&D képviselőcsoport nevében.(EL) Elnök úr, biztos úr, biztos vagyok benne, hogy a bizottsági szolgálatok gyakran mondják azt, hogy bizonyos szükséges, az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseket nem lehet végrehajtani.

Azonban az éghajlatváltozás jelentette fenyegetés olyan jelentős, hogy a kérdés nem az, mit hajtunk végre, hanem hogy miként tudunk megoldásokat találni erre a problémára, hogyan tudunk módot találni a szükséges intézkedések végrehajtására.

A kereskedelem éghajlatváltozás elleni küzdelemhez való hozzájárulásának egyik lehetséges módja a vámkiigazítások bevezetése, azaz vámokat kellene bevezetni az olyan országokból származó importra, amely országok az éghajlatváltozás terén nem teszik meg ugyanazokat az intézkedéseket, mint mi.

Ezenkívül meg kell vizsgálnunk azt a lehetőséget is, hogy az ilyen termékek kereskedelmére visszatartó eszközöket vezessünk be. A víz helyi erőforrás, mégis még olyan országok is, mint Franciaország és Belgium, Európa legnagyobb vízexportőrei és vízimportőrei egyidejűleg.

 
  
MPphoto
 

  Metin Kazak, az ALDE képviselőcsoport nevében.(BG) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a három előadónak, Saïfi asszonynak, Désir úrnak és Jadot úrnak remek munkájukért. Üdvözlöm azt a felszólítást, amely szerint a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokba foglaljanak bele emberi jogi normákra vonatkozó, jogilag kötelező erejű záradékokat. Támogatom azt az elképzelést is, hogy ezek végrehajtásának nagyobb figyelmet kellene szentelni.

Különösen a munkajogi szabályok betartására szeretném felhívni a figyelmet, legfőképp a nők és a gyermekek esetében azon országokban, amelyekkel az Európai Unió kereskedelmet folytat. Az általános preferenciarendszer és a GSP+ hatékony eszközök arra, hogy a partnerországokban előmozdítsuk a demokratikus értékeket. Azonban az emberi jogi záradékok az a GSP+ között szorosabb kapcsolatot kell létrehozni. Fokozni kell az együttműködést a Kereskedelmi Világszervezet és az ENSZ emberi jogi főbiztosa, illetve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet között. Ezért gondolom úgy, hogy az ILO-nak hivatalos megfigyelői státuszt kell kapnia a Kereskedelmi Világszervezetben.

Végül, de nem utolsósorban, nekünk, mint az európai polgárok képviselőinek, a Lisszaboni Szerződés által az Európai Parlamentnek biztosított új hatáskörnek megfelelően részletes tájékoztatást kell kapnunk a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokról folyó tárgyalásokról.

Ami Yannick Jadot jelentését illeti, természetesen támogatnunk kell a „zöld” kereskedelmet. Azonban nagyon körültekintően kell eljárnunk annak megítélésében, hogy mely termékeket nyilvánítunk „zöld” terméknek. Továbbá a fosszilis tüzelőanyagok szubvenciója helyett nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a környezetbarát, megújuló energiaforrások támogatására.

A világszerte elfogadott éghajlatvédelmi normák függvényében kialakított, környezeti szempontból méltányos ár is fontos pontja a jelentésnek, amelyet üdvözlendőnek tartok. Mivel a közeljövőben nincs remény egy éghajlatról szóló többoldalú megállapodás létrejöttére, fontos, hogy kidolgozzunk egy európai szintű mechanizmust a széndioxid-kibocsátás csökkentésére. Véleményem szerint a környezetre kifejtett ellentmondásos hatásuk miatt a bioüzemanyagoknak és a biomasszának is szerepelniük kell a kötelező erejű fenntarthatósági feltételekben.

Még egyszer szeretnék köszönetet mondani valamennyi képviselőtársamnak, és remélem, hogy ezek a jelentések valóban fontos hatást fognak gyakorolni a nemzetközi megállapodásokról folytatott tárgyalásokra.

 
  
MPphoto
 

  Keith Taylor, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, én voltam a Saïfi- és Désir-jelentések árnyékelőadója a Zöldek/az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja részéről. Üdvözlendőnek tartjuk ezeket a jelentéseket, mivel előrelépést jelentenek kereskedelmi partnerországaink emberi jogi, szociális és környezetvédelmi normái terén.

Ha ezek az országok be akarják hozni termékeiket az EU jövedelmező piacaira, akkor ösztönöznünk kell őket arra, hogy megfelelő és fenntartható normákat vezessenek be. Ennek elérésére egy lehetséges módot jelentenek a kereskedelmi megállapodások kötelező erejű záradékai és követelményei.

Saïfi asszony, aki előadóként remek munkát végzett, konstruktív módon tárgyalja az emberi jogok különböző szintjeit és aspektusait, valamint a környezetvédelmi és szociális normák különböző szintjeit. Egyetértünk Saïfi asszonynak a környezetvédelmi világszervezet létrehozására és az ILO szerepének megerősítésére irányuló javaslataival. Jó, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásokban van fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezet, de szeretnénk, ha ezek a normák kötelező erejűek lennének, nem pedig önkéntesen végrehajthatók. Hasonlóképpen a GSP-t is kötelező erejűvé kellene tenni, hogy valóban hatékony legyen.

Azonban nem értünk egyet az előadóval abban, hogy a Kolumbiával kötött szabadkereskedelmi megállapodás emberi jogi záradéka megfelelő lenne. Úgy gondoljuk, hogy ez az emberi jogi záradék értelmetlen és semmitmondó, és így csúfot űz a Parlament erre irányuló törekvéseiből.

Áttérve Désir úr jelentésére, teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a transznacionális vállalatok negatív hatást gyakorolnak a környezetre és szociális normáinkra. A transznacionális vállalatok profitálnak a piacok megnyitásából, kihasználják az olcsó munkaerőt – és gyakran az olcsó nyersanyagot is –, de nem gondoskodnak a mások terhére megtermelt profit megfelelő újraelosztásáról.

Sikeresen módosítottuk mindkét jelentést, és mindkettőt támogatni fogjuk a szavazáson. Végezetül szeretném gyorsan hangsúlyozni, hogy még alaposabban meg kell határozni, hogy az emberi jogok és szociális felelősségvállalás mely területeinek akarunk prioritást adni. Ezt a prioritást pedig kötelező erejű követelményekkel kell megteremtenünk, nem pedig önkéntes magatartási kódexekkel.

 
  
MPphoto
 

  Peter van Dalen, az ECR képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, Saïfi asszony helytálló jelentést dolgozott ki. A tisztán kereskedelmi érdekek soha nem lehetnek fontosabbak a más országokban, főként a fejlődő országokban élő embertársaink érdekeinél. Ide sorolom azokat az országokat is, ahol a keresztényeket és más vallási kisebbségeket üldözik a hitük miatt. Az EU például kereskedelmi kapcsolatokat ápol Pakisztánnal. Ennek az országnak most újabb kereskedelmi előnyöket akarunk adni, hogy talpra tudjon állni az árvizek után. Használjuk kereskedelmi kapcsolatainkat arra, hogy kifogásokat emelünk a Pakisztánban zajló vallási üldözés és az istenkáromlás elleni törvény ellen! Ebben az összefüggésben megemlíteném az Európai Unió és India között folyó tárgyalásokat is. Európának nem szabad hagynia, hogy India nyomására az új kereskedelmi megállapodásból kimaradjanak a nem kereskedelmi tárgyú kérdések. Az emberi jogokat és a gyermekmunkát nem szabad a kereskedelemtől és a beruházásoktól elkülönítve kezelni. Felszólítom a Bizottságot és képviselőtársaimat, hogy határozottan foglaljanak állást ezen a téren az Európai Parlament 2009. májusi állásfoglalásával összhangban.

 
  
MPphoto
 

  Helmut Scholz, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, De Gucht úr, hölgyeim és uraim, jó oka van annak, hogy ezt a három jelentést együttes vitában tárgyaljuk. Szeretném megköszönni a három előadónak kiváló munkájukat. Mindhárom jelentés nyilvánvalóvá teszi, hogy az Európai Parlament valamennyi képviselőcsoportja tágabb kontextusba kívánja helyezni az EU kereskedelempolitikáját.

Véget kell vetni az egyoldalú külgazdasági segítségnyújtásnak. Ezért a mai vita nagyon is időszerű, mivel a De Gucht úr által bemutatott kereskedelmi stratégiát alapul véve folytatjuk vitánkat, amelynek számos javaslatot, megfontolást és konkrét projekteket is tartalmaznia kell.

Mindannyian tudjuk és elismerjük, hogy az éghajlat, a környezet és az emberi méltóság védelme, valamint a szegénység világszerte történő felszámolása az egész emberiség közös feladata. Ezek a feladatok sokkal fontosabbak a kereskedelmi érdekeknél. Tehát a modern kereskedelempolitikának ezeket a célkitűzéseket is integrálnia kell.

A humán fejlettségi mutatóval mért társadalmi prosperitás növelése és a jogállamiság az európai gazdaság legsajátabb érdekei. Ezek fogják lehetővé tenni az európai gazdaság számára, hogy más gazdaságokkal sikeres kapcsolatokat építsen ki. Bizonyos mértékig a vállalati társadalmi felelősségvállalás is magában foglalja ezeket a célokat, de megvalósítani nem lehet őket nemzeti keret nélkül.

Szeretném hangsúlyozni, hogy képviselőcsoportom a három jelentés bizonyos pontjai tekintetében még tovább is elment volna. Mert ugyan örülünk annak, ha a vállalatok önkéntesen elkötelezik magukat a társadalmi felelősségvállalás mellett, de tény, hogy világszerte emberek ezrei tapasztalják nap mint nap, hogy jogaik a legjobb esetben is csak papíron léteznek, de a mindennapi munka során nem tartják tiszteletben azokat. Az alvállalatoknál, a beszállítóknál és a nyersanyagtermelésben gyakran felháborító állapotok uralkodnak. Ezt bizonyítják a csokoládégyártás során alkalmazott gyermekmunkáról készült filmek is.

De Gucht úr, ahogy az az ön stratégiájában is szerepel, a fenntartható nyersanyag- és energiaellátás folyamatos biztosítása érdekében figyelembe kell vennünk a három jelentésnek ezeket a szempontjait.

 
  
MPphoto
 

  William (The Earl of) Dartmouth, az EFD képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a kereskedelemnek kölcsönös fellendülést kell hoznia, és szeretném hangsúlyozni a „kölcsönös” szót. Ebből következik, hogy a kereskedelempolitikát szinte soha nem szabad politikai menetrendekkel terhelni.

Személyes szinten nagyra becsülöm a három jelentés előadóját, de a jelentések alapját képező filozófia már számos választáson előkerült, és többnyire leszavazták.

Amit most látunk, az kísérlet az Európai Unió kereskedelempolitikájának manipulálására – amely kereskedelempolitika sajnos jelenleg az Egyesült Királyságot is köti –, a cél pedig az, hogy titokban végrehajtsanak egy nagyrészt szocialista menetrendet, amely pedig már többször elutasításra került.

Az előadók machinációi politikai szempontból lenyűgözőek. De demokrataként nemet kell mondanom rá, és a holnapi szavazáson nemmel fogunk szavazni.

 
  
MPphoto
 

  Laurence J.A.J. Stassen (NI).(NL) Elnök úr, az éghajlatváltozás okainak és hatásainak magyarázata egy elméleten alapul, és ez az elmélet már kezdi egy vallásos meggyőződés jellegét ölteni. A nemzetközi kereskedelemről szóló jelentést olvasva látjuk, hogy mindent alárendelnek ennek a vallásnak. A jelentés valóságos éghajlati diplomáciát javasol; aminek lényege az, hogy az Európai Unió szívesen folytat kereskedelmet, de csak szigorúan éghajlatbarát körülmények között – mert az Európai Unió így szereti –, mintha ezeknek a kereskedelmi partnereinknek más vágyuk sem lenne, mint hogy haladéktalanul alkalmazkodjanak a mi piacunkhoz. Végül is az export szállítást jelent, és ha többet szállítunk, az rossz hatással van a globális CO2-kibocsátásra. Nos, Európa ezzel aztán tényleg segíteni fog a fejlődő országoknak – különösen azoknak az országoknak, amelyek nagymértékben függnek például az egymással versengő mezőgazdasági termékek exportjától. Mi köze mindennek az Európai Unióhoz? Elnök úr, ez a dokumentum gazdasági szempontból nem átgondolt. Szeretném idézni Jadot úr jelentésének 57. bekezdését: „sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nemzetközi kereskedelem jelentős részét homogén termékek teszik ki, amelyek egyébként helyben is könnyen előállíthatók volnának”. Vége az idézetnek. Ezt melyik gazdasági géniusz találta ki? Aki csak egy kis közgazdaságtant is tanult, az ismeri azt a gazdasági alapelvet, hogy a gazdasági növekedés hajtórugója a specializáció és a kereskedelem. A jelentés naiv érvelése katasztrofális hatást gyakorolna a globális gazdaságra. Nem csoda, hogy a polgárok és vállalkozások többsége az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós célkitűzések nélkül is jól megvan. De Európa továbbra is folytatja, és előáll az ikszedik abszurd éghajlat-változási célkitűzéssel. Az olyan feltörekvő gazdaságok, mint Kína és India, nem foglalkoznak az éghajlatváltozással, és hasznot fognak húzni az Európa által önmagára kivetett korlátozásokból. Ki fogja végeredményben megfizetni ennek az európai utópiának az árát? A polgárok és a vállalkozások.

 
  
MPphoto
 

  Małgorzata Handzlik (PPE).(PL) Elnök úr, biztos úr, mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Désir úrnak a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban a vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló jelentés kapcsán tanúsított remek együttműködésért. Ennél a jelentésnél én voltam az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoport részéről az árnyékelő. A nemzetközi kereskedelemről folytatott vitában már egy jó ideje jelen van a vállalati társadalmi felelősségvállalás témája, és ez tükröződik abban is, hogy a vállalati felelősségvállalás elveire való hivatkozás szerepel az Unió által például Dél-Koreával, Kolumbiával és Peruval nemrég tárgyalt kereskedelmi megállapodásokban.

Örülök, hogy a Parlament ezzel a jelentéssel hangsúlyozza, hogy ezeknek a hivatkozásoknak a körét ki kell szélesíteni, hiszen a jelentés felszólít vállalati társadalmi felelősségvállalási záradékok beillesztésére a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokba. Biztos vagyok benne, hogy ezek a záradékok hozzá fognak járulni ahhoz, hogy jobban felismerjük, melyek lehetnek a vállalati társadalmi felelősségvállalás eszközei, és támogatni, illetve ösztönözni fogják a vállalatokat, hogy szélesebb körben alkalmazzák ezeket az eszközöket. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezeknek az eszközöknek a megfelelő működése nagymértékben a vállalatok akaratától függ, hiszen maguk a vállalatok dönthetik el, hogy túlmennek-e a jogilag kötelező érvényű normákon.

Hölgyeim és uraim, nemrég Indiában jártam, és volt alkalmam üzletemberekkel találkozni. Megkérdeztem tőlük, mit tesznek a vállalati társadalmi felelősségvállalás területén. Mindannyian nagyon konkrét intézkedésekről tudtak beszámolni. Ez engem nagy optimizmussal tölt el. Remélem, hogy a Désir-jelentés fordulatot hoz az uniós intézkedések terén, és hozzá fog járulni a vállalati társadalmi felelősségvállalási normák szélesebb körű alkalmazásához.

 
  
MPphoto
 

  George Sabin Cutaş (S&D).(RO) Elnök úr, szeretnék gratulálni Yannick Jadot-nak a jelentésében megfogalmazott ambiciózus javaslatokért, valamint azért, mert valamennyi, módosításokat előterjesztő képviselőcsoporttal kompromisszumra törekedett.

Be kell látnunk, hogy voltak olyan kulcsfontosságú pillanatok, amikor az Európai Uniónak lehetősége volt egységesen fellépni. Az egyik ilyen a koppenhágai konferencia volt, amikor az egész bolygó az Európai Uniótól várta, hogy vezető szerepet vállaljon magára az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és a bizalmatlan országokat meggyőzze a helyes irányról. Ezek a várakozások sajnálatos módon nem váltak valóra, és ennek megfelelően nagy volt a csalódottság.

Le kell vonnunk azt a következtetést, hogy az Unión belül nem volt meg a konszenzus. Vannak olyan nemzeti kormányok, amelyek valóban nincsenek felkészülve arra, hogy megtegyék az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésre vonatkozó, létfontosságú kötelezettségvállalásokat. Ennek egyik fontos oka a gazdasági és pénzügyi válság, amely megtörte lelkesedésüket azon a téren, hogy nagyra törő éghajlat-politikát dolgozzanak ki.

Pedig az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel a világ minden országának foglalkoznia kell mind helyi, mind globális szinten. Nemcsak a következő generációk jövőjének veszélyeztetéséről van szó, hanem a globális igazságosságról is.

Nem igazságos, hogy a fejlődő országok fizetik meg a globális felmelegedés árát, míg az ipari országok továbbra is pragmatikusan gondolkodnak, és csak saját szükségleteikkel törődnek. Valódi szolidaritásra van szükség észak és dél között.

Ezért a cancúni csúcstalálkozó lehetőség arra, hogy ne pusztán egy működőképes megállapodás jöjjön létre. Cancúnban globális, jogilag kötelező érvényű megállapodásnak kell létrejönnie, amely hozzájárul ahhoz, hogy a felmelegedés mértéke 2°C alatt maradjon.

Továbbá a koppenhágainál sokkal világosabban meghatározott ellenőrzési eljárásra is szükség van. Az Európai Uniónak az éghajlatváltozás leküzdésére tett erőfeszítései a 2012 utáni időszakban nem tudják garantálni a megállapodás sikerét. Tehát a többi felet is meg kell győznünk, valamit ambiciózusabb kötelezettségvállalásokat kell tennünk a gázkibocsátás, többek között az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.

Végül, de nem utolsósorban, a nemzetközi kereskedelem és az éghajlatváltozás közötti kapcsolat témáját is szeretném érinteni. A kereskedelem a fejlődő országokba irányuló technológiatranszfer fontos eszköze. Ezért fel kell számolni a zöld kereskedelem előtt álló akadályokat. Ez történhet például a zöld árukra kivetett vámok legalább WTO-szinten történő megszüntetése révén. Ugyanakkor oda kell figyelnünk arra, hogy a jelenlegi kereskedelmi rendszer globális megosztottságot teremtett a szállításon alapuló munka és termelés tekintetében. Ezért zárásképpen szeretnék mindenkit felszólítani arra, hogy ösztönözzük az Európai Unióban a helyi termelést.

 
  
MPphoto
 

  Catherine Bearder (ALDE). – Elnök úr, szeretném hangsúlyozni a biztos úrnak, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás elmélete és gyakorlata az elmúlt évtizedben gyorsan terjedt a vállalkozói szférában. Ki tudna ellenvetéseket felhozni olyan alapvető értékek ellen, mint hogy a vállalatoknak jól kell bánniuk az alkalmazottaikkal, tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat, és oda kell figyelniük a környezetre?

De mostanáig a kereskedelem és a vállalati társadalmi felelősségvállalás között csak csekély kapcsolat volt, és az is sok vitát váltott ki. A nemzetközi kereskedelmet államok közötti megállapodások szabályozzák, de vajon a vállalati társadalmi felelősségvállalásnak is kötelező erejűnek kellene lennie a vállalatok számára? Vagy dönthessék el maguk, hogy önkéntesen vállalják-e ezeket a kötelezettségeket?

Az európai polgárok egyre tudatosabbak lesznek ezen a téren. A közelmúltban számos katasztrófa – például a BP-olajkatasztrófa – bebizonyította, hogy meg kell vizsgálni, milyen normák és elvek alapján működnek az európai vállalatok külföldi leányvállalatai.

Az átlagos európaiak nagy része már nem akarja, hogy pusztán gazdasági okokból tovább fokozzuk a nemzetközi kereskedelmet. Ami sok, az sok, mondják, amikor arról hallanak, hogy a kereskedelem károsítja a természetes környezetet, és csökkenti a helyi lakosság életszínvonalát. Csak a kormányok vezethetnek be olyan normákat, amelyek biztosítják, hogy az etikus és átlátható módon viselkedő vállalatokat alacsonyabb áraikkal ne tegyék tönkre a nem etikus és nem átlátható módon viselkedő vállalatok.

Az Európai Uniónak ösztönöznie kell a vállalkozásokat, hogy minden hazai és külföldi tevékenységükre nézve fogadjanak el vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó normákat, és ezekről tegyenek jelentést. Ha ez nem történik meg, akkor a vállalati társadalmi felelősségvállalás valószínűleg továbbra is csak néhány multinacionális vállalat PR-eszköze marad.

Üdvözlöm ezt a saját kezdeményezésű jelentést, amely felszólítja a Bizottságot, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalást tegye az EU nemzetközi kereskedelemi megállapodásainak lényegi elemévé. Garantálnunk kell, hogy az Európai Unió külföldi kereskedelmi érdekeinek érvényesítése során egyaránt tiszteletben tartsa a fenntartható fejlődés elvét és a munkajogokat.

 
  
MPphoto
 

  Jacky Hénin (GUE/NGL).(FR) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a Bizottság a szabad piac zabolátlan elburjánzását védve és az Unió „kereskedelmi leszerelését” hirdetve eljátszotta a számára kiszabott rabszolgai szerepet, és olyan érdekek szolgálatába állt, amelyek nagyon ártalmasak az európai munkavállalókra nézve. A szabad, torzulásmentes verseny csak mítosz, amely munkahelyeket és életeket tesz tönkre.

Ha a verseny szabad, akkor valójában mindenféle dömping lehetséges, adódömping, szociális, monetáris és környezeti dömping. A versenynek szükségszerűen mindig vannak torzulásai. Hogy kiutat találjunk ebből a helyzetből – amelynek következtében az iparban számos munkahely szűnik meg, és a munkavállalók és családjaik elszegényednek –, a tagállamoknak szigorú ellenőrzést kell bevezetniük tőkemozgására nézve, fel kell számolni az adóparadicsomokat, az élethez elengedhetetlenül szükséges ágazatokat (energia, víz, gyógyszer, mezőgazdaság és oktatás) a kereskedelmi szférán kívül kell helyezni, és mindenekelőtt meg kell határozni és be kell tartani a munkavállalók jogait, valamint azokat a környezeti és szociális kritériumokat, amelyek egyenlőséget garantálnak a kereskedelmi tevékenység terén.

 
  
MPphoto
 

  Elisabeth Köstinger (PPE).(DE) Elnök úr, az Európai Uniónak hatalmas felelőssége van jelenlegi és jövőbeli kereskedelmi kapcsolataiban az emberi jogok, a szociális normák és a környezetvédelem terén. Ezek a normák kell, hogy képezzék a szabadkereskedelmi megállapodásokról folytatott tárgyalások alapját. Az EU-nak minden tárgyalás során példát kell mutatnia, és fel kell szólítania az igazságos munkafeltételek megteremtésére és a források fenntartható használatára. Ebben az összefüggésben szeretném kiemelni a Mercosur-tárgyalások közül az Indiával folytatottat. Az Európai Unió valóban olcsó termékeket akar importálni, amelyet gyermekmunkával és a környezeti erőforrások pusztításával állítottak elő? A gyors profit helyett azt a célt kell követnünk, hogy ezekben az országokban jó munkafeltételeket és jó munkabéreket biztosítsanak. Az Európai Bizottságnak a jövőbeli kereskedelmi megállapodásokba továbbra is egyértelmű normákat kell beillesztenie, és ezeket a nemzetközi tárgyalások során is meg kell vitatni.

Ezek a normák azonban nemcsak az EU által képviselt erkölcsi megfontolásokra és értékekre vonatkoznak, hanem az európai és Európán kívüli termelőkkel és gyártókkal szembeni egyenlő bánásmódra is. Egy másik fontos tényező az európai fogyasztók növekvő kereslete a különböző termékek iránt, valamint a termelési módok nyomon követhetősége. Felszólalásom végén szeretnék ebből a szempontból néhány szót ejteni Jadot úr jelentéséről. A 48. bekezdés szigorú kritikát fogalmaz meg a közös agrárpolitika modelljéről. Azonban ez a modell garantálja a jó minőségű élelmiszerekkel való ellátás biztonságát. A jelentés utal arra, milyen negatív hatást gyakorol a közös agárpolitika modellje az éghajlatváltozásra. Szeretném egyértelművé tenni, hogy ebben a kérdésben 500 millió polgárunk élelmezésbiztonsága élvez prioritást. Az EU-nak az élelmiszer-ellátás terén önellátónak kell maradnia, és továbbra sem szabad az importtól függenie. Az katasztrófa lenne. Komoly kötelességeim vannak az EU polgárai felé, ezért a jelentésnek ezt a passzusát nem tudom támogatni.

 
  
MPphoto
 

  Zuzana Roithová (PPE).(CS) Elnök úr, nagyon elmélyülten foglalkoztam új nemzetközi kereskedelmi stratégiánkkal. Az elmúlt időszakban az INTA Bizottság tagjaként kitartóan dolgoztam azért, hogy kereskedelempolitikánk a tisztességes verseny előmozdításának eszköze legyen, továbbá hozzájáruljon az európai értékek és kereskedelmi érdekek világpiaci védelméhez. Nyomást kell gyakorolni a szociális és környezetvédelmi normák szigorúbbá tétele érdekében, így lehet felszámolni a nemzetközi kereskedelmi verseny igazságtalan és egyenlőtlen feltételeit. Hat éve hangsúlyozom, hogy minden kereskedelmi megállapodásba emberi jogi záradékot kellene belefoglalni, amelynek betartása a preferenciális politika előfeltétele lenne.

Végezetül pedig, az Európai Parlament a jelentésben felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő rendelettervezetet, amely megtiltja az olyan áruk EU-ba történő behozatalát, amelyeket a rabszolgaság modern formáival és kényszermunkával, illetve az alapvető emberi jogi normákat megsértő országokban állítottak elő. Ennek egyaránt kell vonatoznia az AKCS-országokra és Kínára is. Szeretnék köszönetet mondani és szívből gratulálni kollégámnak, Saïfi asszonynak, mivel ez a jelentés is bizonyítja, hogy a Parlament előrelépést ér el.

 
  
MPphoto
 

  Miroslav Mikolášik (PPE).(SK) Elnök úr, a Lisszaboni Szerződés elfogadása lehetőséget teremtett a kereskedelmi jog és az emberi jogok közötti, rég várt egyensúly megteremtésére. Szilárdan hiszem, hogy az Európai Uniónak hitelessége és integritása megőrzése érdekében élnie kell ezzel a lehetőséggel, és mind belpolitikájában, mind pedig külpolitikájában el kell kezdenie következetesen viselkedni az emberi jogok kérdésében.

Szeretném hangsúlyozni a Bizottsághoz intézett felszólítást, amely szerint a megkötött megállapodásoknak a demokráciára, az emberi jogokra és a szociális, egészségügyi és környezetvédelmi normák betartására vonatkozó záradékokat kellene tartalmazniuk, ugyanakkor pedig biztosítani kellene ezen normák betartásának és gyakorlati végrehajtásának hatékony ellenőrzését. A megállapodásokban különleges figyelmet kell szentelni a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi szempontjainak, biztosítva az egészséghez való jog védelmét, amely szoros összefüggésben van az élethez való joggal. Szeretnék gratulálni Saïfi asszonynak ehhez a bátor és következetes jelentéshez.

 
  
MPphoto
 

  Carl Schlyter (Verts/ALE).(SV) Elnök úr, véleményem szerint ezt a három jelentést úgy lehetne összefoglalni, hogy gondolkodásunk kezd abba az irányba változni, hogy már nem az embereket látjuk a kereskedelem eszközeinek, hanem éppen fordítva. El kell távolodnunk attól a gondolkodásmódtól, amely lehetővé teszi, hogy egy euró kereskedelemből származó haszon a környezeti vagy szociális költségek miatt két euró veszteséggel társuljon. A jelentések sok konkrét javaslatot is tartalmaznak. Ilyen például Saïfi asszony kiváló javaslata egy környezetvédelmi világszervezet létrehozására; vagy az a javaslat, amely szerint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet hatáskörét bővíteni kellene; továbbá az a javaslat, hogy a vámok segítségével csökkenteni lehetne az igazságtalan versenyt és az éghajlatra nézve káros kibocsátást; valamint az a javaslat is, hogy a beruházások előtt konzultálni kellene a helyi közösséggel.

Biztos úr, ezek nem pusztán szép szándékok és szavak. Szeretnénk látni követeléseink konkrét eredményeit. Ahol szükséges, ott jogszabályokat szeretnénk látni. És a jogszabályok végrehajtásában is változásokat szeretnénk látni, ahol szükséges. És szeretnénk látni, hogy a nemzetközi tárgyalásokon a Bizottság kezdeményezi a szabályok javítását.

 
  
MPphoto
 

  Csanád Szegedi (NI).(HU) Tisztelt képviselőtársaim! Az én pártom, a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak rendkívül fontos a környezet megóvása, az ökológiai egyensúly helyreállítása. Meggyőződésünk, hogy Európában nemcsak gazdasági válság, recesszió van, hanem környezeti válság is van. Ezzel kapcsolatban rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az élelmiszer-, illetve a könnyűipari önrendelkezést megteremtsük az Európai Unióban. Senki sem érti, hogy az Európai Unióba miért kell tonnaszámra beszállítanunk a kínai fokhagymát, a paprikát, a brazil csirkét, amikor ez helyben megtermelhető lenne. Ezért mondjuk azt, hogy helybeli élelmiszer-, illetve könnyűipari önrendelkezésre van szükség. Az Európai Parlamentnek, tehát nekünk, kötelességünk megvédenünk az európai gazdákat, a kkv-kat, és kötelességünk megvédenünk a polgárainkat is, hogy tiszta, jó minőségű élelmiszerhez jussanak helyi gazdáktól. Ezenfelül elengedhetetlennek tarjuk a környezetbarát technológiáknak a kötelezővé tételét minél nagyobb körben.

 
  
MPphoto
 

  Seán Kelly (PPE). – Elnök úr, a verseny a kereskedelem alapvető eleme. Ahhoz, hogy verseny jöjjön létre, képesnek kell lennünk a versenyre, de a harmadik országokra vonatkozó bizonyos rendelkezéseink hátrányosan érintik saját termelőinket.

Elisabeth Köstinger már utalt a Mercosur-országokra, és nyilvánvalóan igaz, hogy az ezekből az országokból az EU-ba érkező számos mezőgazdasági és halászati terméket az uniós normáknál sokkal alacsonyabb normák betartásával állítanak elő. Ezzel a problémával foglalkozni kell.

Hogy pozitívumot is mondjak, az utóbbi időben kötöttünk néhány nagyon jó megállapodást, ilyen például a Koreával való szabadkereskedelmi megállapodás. Több ilyenre lenne szükségünk. Szerintem a legtöbb ember egyetértene azzal, hogy ez mind nekünk, mind nekik előnyös lenne.

Szeretném megkérdezni a biztos urat, hogy terveznek-e gazdasági partnerségi megállapodást Japánnal. A koppenhágai gazdasági tanulmány szerint mi 33 milliárd eurót, Japán pedig 18 milliárd eurót nyerne egy ilyen megállapodással.

 
  
MPphoto
 

  Karel De Gucht, a Bizottság tagja. – Elnök úr, véleményem szerint ez egy nagyon tartalmas vita volt. Bár a három jelentés alapját képező filozófia hasonló, de a ma felmerült részleteket, elképzeléseket és válaszokat nem lehet megfelelően részletezni a rendelkezésemre álló rövid időben. Bizonyos elképzelések megvalósíthatóak, mások kevésbé, hiszen egyrészt 27 tagállam uniójaként, másrészt a WTO tagjaként jogi, intézményi és politikai keretek között kell eljárnunk. Szeretném az egyes jelentésekből a legfontosabb elképzeléseket kiemelni. Sajnos nem tudok róluk kimerítően beszélni.

A Saïfi-jelentésből kiemelném, amit önök közül is sokan kiemeltek, hogy az ILO esetleg megfigyelői státuszt kaphatna a WTO-ban. Abból indulok ki, hogy bizonyára sok lehetőség van a nemzetközi kormányzás és a nemzetközi szervezetek közötti együttműködés javítására. De hozzá kell tennem azt is, hogy ahhoz, hogy a kereskedelempolitika hozzájárulhasson a szociális és környezeti eredmények javításához, megvalósítható célokat kell kitűznünk. A strukturális változások megvalósításához hosszú időre van szükség, és ha reálisak akarunk lenni a WTO-tagsággal, illetve a „kereskedelem és...” típusú menetrendekkel kapcsolatban, akkor el kell mondanunk, hogy ez hosszú távú erőfeszítést fog kívánni.

A Saïfi-jelentés azon javaslatával kapcsolatban, amely szerint a szabadkereskedelmi megállapodások esetén emberi jogi hatásvizsgálatot kell végezni, szeretném megjegyezni, hogy ennek szerintem a tárgyalások során kell megtörténnie. Szkeptikus vagyok azzal a megoldással kapcsolatban, hogy a tárgyalások lezárása és a megállapodás parafálása között legyen egy speciális időszak. Ma délelőtt egy másik összefüggésben is szóba került ez a téma, de véleményem szerint ragaszkodnunk kell a Lisszaboni Szerződésben meghatározott eljáráshoz. A Lisszaboni Szerződés nyilvánvalóan kimondja, hogy a Bizottság hatásköre az ilyen megállapodások parafálása; ezután kezdődik a ratifikációs folyamat és a Tanács aláírása, amely a Tanács általi ratifikációt jelenti; ezután pedig az Európai Parlamentnek joga és kötelessége, hogy szavazás útján részt vegyen a ratifikációban. Nem tudok pozitívan nyilatkozni arról az elképzelésről, hogy a parafálás előtt egyfajta előfeltételként legyen egy emberi jogi hatásvizsgálat. Másrészről viszont jónak és ésszerűnek találom magát az ötletet, hogy a megállapodások emberi jogi hatásait meg kell vizsgálni.

Konkrét kérdések is felmerültek, például a gyermekmunkával kapcsolatban. Mint ahogy önök is tudják, jelenleg tárgyalunk Indiával egy szabadkereskedelmi megállapodásról, itt a tárgyalások során a fenntarthatóság egész kérdéskörével is foglalkoznunk kell. India nagyon szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a megállapodásba fenntarthatósági fejezetet is be kell illeszteni, de mi ragaszkodunk és ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy egy ilyen fejezetnek megvan a maga szerepe, és úgy gondolom, hogy végül bele fog kerülni a megállapodásba.

Szeretném arra kérni önöket, hogy amikor majd a későbbiekben ezt a témát vitatják, vegyék figyelembe azt a tényt, hogy bizonyos harmadik országoknak az ilyen fenntarthatósági fejezetekhez való hozzáállása nemcsak a fejezetek konkrét tartalmával kapcsolatos, hanem az adott országnak az egész kérdéskörről alkotott nézeteivel is.

Áttérve a Jadot-jelentésre, tudomásul vettem a felszólítást, hogy minden kétoldalú megállapodás tartalmazzon éghajlati fejezetet. Én teljes mértékben a környezeti fenntarthatóság mellett vagyok, hiszen a jövő nem a miénk. Azonban körültekintőnek kell lennünk, és fel kell ismernünk, hogy az éghajlat-változási kihívásokra adandó kielégítő válasz számos elemét – a kibocsátás korlátozásától a finanszírozásig – nem lehet áthelyezni kereskedelmi megállapodásaink rendelkezéseibe. Úgy gondolom, hogy ezzel egy szélesebb fórumnak kell foglalkoznia, és ha ezen a szélesebb fórumon megállapodás jön létre, akkor ezt természetesen a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásoknak is tükrözniük kell. Kérdéses, hogy ez lehetséges-e a most tárgyalt dohai fejlesztési fordulóban, mivel nyilvánvaló, hogy nincs megegyezés a multilaterális folyamat összes résztvevője között az éghajlati fejezetre nézve. A mi álláspontunk mindenesetre az lesz, hogy támogatjuk az éghajlati fejezetet.

Végezetül pedig, áttérve Désir úr jelentésére, véleményem szerint ez a jelentés nagyon időszerű, hiszen előkészítés alatt áll a vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló bizottsági közlemény.

A Bizottság és az OECD aktívan dolgozik az OECD-iránymutatások aktualizálásán, amelynek az OECD 2011. májusi miniszteri találkozójáig el kell készülnie.

A vállalati társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos valamennyi tevékenységünk során alaposan fontolóra fogjuk venni az európai vállalatok felelősségteljes magatartása előmozdításának különböző lehetőségeit, függetlenül a vállalatok működési helyétől, és különös tekintettel a végrehajthatóságra és a következményekre.

Hadd tegyem hozzá, hogy ez nem csak kereskedelmi kérdés, nem csak a kétoldalú vagy többoldalú kereskedelmi megállapodásokat érinti. Az Egyesült Államokban nemrég elfogadtak egy törvényt, amelynek értelmében a multinacionális vállalatoknak – és nemcsak azoknak, amelyek az Egyesült Államokban működnek, hanem azoknak is, amelyek ott vannak bejegyezve – felelősségteljesen kell eljárniuk, és nyersanyagokkal kapcsolatos pénzügyi műveleteiket és tranzakcióikat tanúsítaniuk kell.

Véleményem szerint ez egy nagyon jó kezdeményezés, amely egyébként teljesen kívül esik a kétoldalú megállapodások körén. A nyersanyagokkal kapcsolatos műveletek többségére nem vonatkoznak kétoldalú megállapodások; ezek egyszerűen multinacionális vállalatok pénzügyi és ipari műveletei, de ha egy multinacionális vállalat be van jegyezve az Egyesült Államokban, akkor az Egyesült Államok felléphet vele szemben. Szerintem nagyon jó ötlet lenne ugyanezt tenni a harmadik világban tevékenykedő európai vállalatok esetében, aztán pedig kiterjeszteni ezt a megközelítést olyan országokra, mint Kanada és Ausztrália, így végül az ilyen jellegű ipari tevékenységek és a világ nyersanyag-kitermelő iparának nagy részére kiterjedne ez a megközelítés. Nézetem szerint ez jelentősen előmozdítaná a fenntartható fejlődést.

Végül szeretnék gratulálni mindhárom előadónak. A következő hónapok és évek során mindenképpen folytatni akarom még önökkel ezt a vitát.

 
  
MPphoto
 

  Tokia Saïfi, előadó.(FR) Elnök úr, biztos úr, túl kevés időnk van, hogy megvitassuk a válaszát. De ahogy ön is mondta, még vissza fogunk térni erre a témára.

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani az együttműködésért az összes felszólalónak, különösen az árnyékelőadóknak, valamint a másik két előadónak, Jadot úrnak és Désir úrnak. A három téma hasonló volt, és kiegészítette egymást, ami lehetővé tette a véleménycserét, valamint azt, hogy következetes megközelítést folytassunk munkánkban: mindhárom jelentés megközelítése ugyanis az, hogy az emberi jogok, a munkajog és a környezetvédelmi jog területét közelítse a kereskedelem területéhez.

Ahogy már korábban is hangsúlyoztam, és ahogy ön is megjegyezte, biztos úr, a gondolkodásmód megváltozása időbe fog telni, de nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy magától megváltozzon. Ha a ma este bemutatott jelentésekben javasolt intézkedések némelyikét megvalósítjuk, akkor fokozatosan el fogunk tudni mozdulni egy igazságosabb és zöldebb gazdaság felé. Ezt a változást az Európai Uniónak kell kezdeményeznie, és példát kell mutatnia kereskedelmi partnereinek.

 
  
MPphoto
 

  Yannick Jadot, előadó.(FR) Elnök úr, biztos úr, szeretnék köszönetet mondani De Gucht biztos úrnak válaszaiért és javaslataiért. Tudomásul vettem az éghajlati fejezettel kapcsolatos válaszát, és remélem, hogy tudni fogunk majd dolgozni a többi szemponton is, és olyan javaslatokat tudunk majd előterjeszteni, amelyek eredményeképpen konkrét intézkedéseket fogunk tenni, és bizonyos elemeket majd a kereskedelmi megállapodásokba is be fogunk tudni emelni. Végezetül pedig, az a tény, hogy a Kereskedelmi Világszervezetnél a kétségkívül nagyon bonyolult kereskedelmi tárgyalások meginogtak, számos lehetőséget kínál az Európai Uniónak arra, hogy több innovatív elemet integráljon a kétoldalú megállapodásokba, és megpróbáljon új típusú kereskedelmi megállapodásokat létrehozni, amelyek nagyobb mértékben magukban foglalják az EU környezeti, éghajlati, emberi jogi és szociális jogi célkitűzéseit.

Tehát ebben az értelemben ez lehetőséget jelent a számunkra. Véleményem szerint nagyon erős az akarat ezekre a változtatásokra, és ha ezek a jelentések holnap széles körű támogatást kapnak – remélem, hogy így lesz –, akkor az nagyon fontos üzenet lesz az Európai Parlamenttől a Bizottság és a Tanács számára.

Szeretnék válaszolni a gazdasággal kapcsolatban Stassen asszonynak, aki időközben távozott. A 19. század után is írtak közgazdasági tárgyú könyveket. Ezekből láthatjuk, hogy az, hogy milyen módon integráljuk a szociális és környezeti tényezőket a termelési költségekbe, fontos tényezője a komparatív előnyök meghatározásának.

Muscardini asszony, mindig számíthat a támogatásomra, ha az Európai Unió élelmiszer-szuverenitásának védelméről van szó. Sőt, akkor is számíthat a támogatásomra, ha készen áll arra, hogy velem és másokkal együtt fellépjen a Blair House megállapodás ellen, amely ma végeredményben a valódi élelmiszer-szuverenitásnak, Európa valódi élelmezésbiztonságának fő akadálya.

Az összes kollégámnak és önnek is, biztos úr, köszönöm, hogy nyitottak a konkrét munkára és a konkrét intézkedésekre a közeljövőben tárgyalandó és megkötendő megállapodásokkal kapcsolatban.

 
  
MPphoto
 

  Harlem Désir, előadó.(FR) Elnök úr, ahogy látja, két percem maradt. Ön tudta ezt, tehát levonhatta volna az időt a hozzászólásomnak ebből a részéből, ami rövidebb lehetett volna. Szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak és a biztos úrnak is a válaszáért.

Ami szembetűnő volt ebben a vitában, az a képviselőcsoportok közötti különbségek ellenére is meglévő, nagyon széles konszenzus. Ennek oka az, hogy valóban nagy szükség van a szociális és környezeti dimenziók nagyobb mértékű figyelembevételére a kereskedelempolitikában, a tárgyalás alatt álló megállapodásokban.

Amikor félbeszakítottak engem, hogy átadjam önöknek a szót – hozzáteszem, nagyon érdekes felszólalásokat hallhattunk önöktől, és biztos vagyok benne, hogy ezeket Unió-szerte nagy lelkesedéssel fogják fogadni a polgárok –, még egy pontról akartam beszélni, amit a biztos úr is felvetett, és teljesen igaza volt, nevezetesen arról, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás nem helyettesítheti a törvények betartását és a tagállami kötelezettségek teljesítését.

De Gucht úrnak abban is igaza van, hogy jelenleg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) és a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) belül Ruggie professzor jelentésének eredményeképpen, amelyet Howitt úr is említett, új lépéseket javasoltak a multinacionális vállalatok befolyási övezeteiken vagy ellátási láncaikon belüli felelősségvállalásával kapcsolatosan, és nemcsak a bányászatra, hanem más felelősségi körökre vonatkozóan is – különös tekintettel a külföldi leányvállalatokra. Az igazságügyi együttműködés is hozzá fog járulni annak biztosításához, hogy az anyavállalatok ne húzhassák ki magukat a felelősség alól, ha valamely leányvállalatuk vagy alvállalkozójuk megsérti a környezetvédelmi vagy szociális szabályokat. Ez életbevágóan fontos.

Tudom, hogy nehéz lesz, de hiszek benne, hogy meg kell valósítanunk a szóban forgó normák beépítését a kereskedelmi megállapodásokba. A Koreával és a latin-amerikai országokkal kötött megállapodásokban már van néhány hivatkozás a vállalati társadalmi felelősségvállalásra. Úgy gondolom, hogy a Bizottsággal ma megkezdett párbeszéd révén biztosítanunk kell, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalásra és a fenntartható fejlődésre vonatkozó célkitűzéseink egymással összhangban kerüljenek beépítésre a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokba.

 
  
MPphoto
 

  Elnök. – Nagyon köszönöm, Désir úr.

 
  
MPphoto
 

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra holnap, 2010. november 25-én, csütörtökön, 12.00 órakor kerül sor.

 
Utolsó frissítés: 2011. május 4.Jogi nyilatkozat