Index 
 Teljes szöveg 
Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve
2011. április 6., Szerda - Strasbourg HL kiadás

A szavazáshoz fűzött indokolások
MPphoto
 
 

Előterjesztett szöveg : A7-0329/2010

  Vilja Savisaar-Toomast (ALDE), írásban.(ET) Ma a vita tárgyát képező, az idegenforgalomra vonatkozó európai statisztikákról szóló jelentés mellett szavaztam. Véleményem szerint ez fontos jelentés, tekintettel az idegenforgalmi ágazat által az Európai Unió gazdaságára gyakorolt hatásra és az ágazat által biztosított munkahelyek arányára. 1,8 millió vállalkozás mintegy 10 millió főt foglalkoztat, amely az összes munkahely körülbelül 5,2%-a.

Az Európai Unió a különböző típusú turisztikai lehetőségek rendelkezésre állásának növelése érdekében különböző régiókban jelentős mértékben támogatja a turizmus fejlődését. Ezért pontos és megfelelő statisztikákra van szükség mind a magán-, mind pedig az állami szektorban. Az Európai Unióban évente több mint 370 millió külföldi turista látogat el, amely az egész világon a turisták 40%-a. Ez ugyanakkor még fontosabbá teszi, hogy időszerű és pártatlan statisztikai adatok álljanak rendelkezésünkre. Köszönöm.

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat