Lívia Járóka (PPE), írásban. - Az 1917-ben tartott első nemzetközi nőnap után nyolcvan évvel 1997-ben emelte a nemek közötti esélyegyenlőséget közösségi céllá az Amszterdami Szerződés. A számos előrelépés ellenére, amely azóta az Európai Unióban és nagyrészt az uniónak köszönhetően bekövetkezett, e vívmányok túlságosan is egyenlőtlenül oszlanak meg a nők különböző csoportjai között, és lányok milliónak ma is elérhetetlenek.

A szegénységben élő nők száma férfi sorstársaikéhoz képest aránytalan mértékben nőtt, és elmondható, hogy a szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel fenyegetett valamennyi csoport többségét a nők alkotják.

A kontinens legnépesebb és egyben leginkább kirekesztett kisebbségének nőtagjai, azaz a roma nők, pedig számos kutatás szerint a legsérülékenyebb csoport az Európai Unióban. A roma nők körében még a roma férfiakhoz képest is gyakoribb a szegénység, az egyéb hátránnyal sújtott roma nők, például a fogyatékossággal élő és idős nők, a gyermeküket egyedülállóként vagy özvegyként egyedül nevelők vagy a nevelőotthonokban felnövők pedig fokozottan ki vannak szolgáltatva a társadalmi kirekesztés és a marginalizálódás veszélyének. A hátrányos helyzetű vidéki térségekben ráadásul a roma nők gyakran az informális gazdaságban dolgoznak, nincsenek bejelentve a hivatalos munkaerőpiacon, vagy rövid távú szerződések alapján dolgoznak, ami súlyos kérdéseket vet fel szociális jogosultságaik, például a terhesség alatti jogosultságaik, anyasági szabadságuk, nyugdíjjogosultságaik és a társadalombiztosításhoz való hozzáférésük tekintetében.