ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a növekedést és foglalkoztatást célzó új Európa 2020 stratégiáról
14.6.2010
az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján
Lothar Bisky, Nikolaos Chountis, Ilda Figueiredo, Patrick Le Hyaric, Kartika Tamara Liotard, Marisa Matias, Willy Meyer, Miguel Portas, Alfreds Rubiks, Eva-Britt Svensson, Kyriacos Triantaphyllides, Sabine Wils a GUE/NGL képviselőcsoport nevében
B7‑0354/2010
Az Európai Parlament állásfoglalása a növekedést és foglalkoztatást célzó új Európa 2020 stratégiáról
Az Európai Parlament,
– tekintettel a „Konzultáció a jövőbeni „EU 2020” stratégiáról című, 2009. november 24-i bizottsági munkadokumentumra (COM(2009)0647),
– tekintettel a „A lisszaboni stratégia értékelése” című, 2010. február 2-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SEC(2010)0114),
– tekintettel a Bizottság 2010. március 3-i, „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés európai stratégiája” című közleményére (COM(2010) 2020),
– tekintettel az Európai Tanács 2010. március 26-án megrendezett tavaszi ülésének az Európa 2020 stratégiáról és a gazdasági irányításról szóló következtetéseire,
– tekintettel az euróövezet állam- és kormányfőinek 2010. május 7-i nyilatkozatára,
– tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2010. május 9–10-i rendkívüli ülésének következtetéseire,
– tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,
A. mivel az utóbbi évtizedekben, 2007/2008-ig a pénzügyi piacokon eszközölt befektetések hatalmas növekedése és a spekulatív buborékok (internetes „új gazdaság”, ingatlanpiac stb.) mögötti legfőbb mozgatóerő az volt, hogy a jövedelmek és a vagyoni helyzet közötti egyenlőtlenség nőtt (a jövedelmek és a vagyonok gyarapodtak, a munkavégzésből szerzett jövedelmek részaránya pedig zuhanásszerűen csökkent a nemzeti jövedelemben),
B. mivel az uniós politika általában, és különösen a lisszaboni stratégia súlyosbította e trendeket azzal, hogy a „versenyképességre”, a költségcsökkentésre, a jóléti állam lerombolására, a minél rugalmasabb munkaerőpiacok kialakítására, valamint általában véve a piaci liberalizációra, és különösen a pénzügyi piacok deregulációjára összpontosít,
C. mivel az uniós politikák általában véve, valamint különösen a lisszaboni stratégia ezáltal arra sarkallta a tagállamokat, hogy a szomszédos államok kárára egymás teljesítményét túlszárnyalják, és egyrészt számos uniós tagállamban növekvő folyó fizetésimérleg-hiányt eredményező, eladósodás által vezérelt fellendülést produkáló, fenntarthatatlan „buborékgazdaságok” kialakulásához, másrészt egyes országokban ugyancsak a fenntarthatatlan versenyképesség által vezérelt, a bércsökkentések miatt hatalmas folyó fizetésimérleg-többletet eredményező, ám a belső keresletet elsorvasztó növekedéshez vezetett,
D. mivel az uniós intézmények és a tagállamok kormányai nem foglalkoztak az euróövezeten és az EU-27-en belüli versenyből adódó növekvő gazdasági egyenlőtlenségekkel, mivel szilárd, ám téves meggyőződésük szerint gazdasági instabilitáshoz csak infláció vagy költségvetési felelőtlenség vezethet,
E. mivel ennek következtében a lisszaboni stratégiát és az EU monetáris felépítését súlyos felelősség terheli a pénzügyi és gazdasági válság kialakulása, valamint saját lisszaboni célkitűzéseik megvalósításának kudarca tekintetében, mivel a pénzügyi piacok deregulációján keresztül hozzájárultak ahhoz, hogy a „mérgező” eszközök fertőzést okozzanak, valamint a „reálgazdaságban” is támogatták spekulatív buborékok kialakulását, mivel nem meggyőző az az érv, mely szerint a lisszaboni stratégia kudarca egyszerűen az elégtelen tagállami megvalósítással, az ellenőrzés hiányával stb. magyarázható,
F. mivel az Európai Unió vezetői, annak ellenére, hogy szokásuk szerint a kollektív európai fellépésről és szolidaritásról beszélnek, a szomszédos államok kárára folytatott politikát követő, egymással versengő nemzeti rendszereket vezettek be annak érdekében, hogy megmentsék a pénzügyi ágazatot, és fiskális ösztönzőt biztosítsanak a fellendüléshez; mivel a Tanács által 2008 decemberében elfogadott európai gazdaságélénkítési terv nem vezetett a válságra adott összehangoltabb uniós válasz kialakításához; mivel a bankok megmentését és támogatását célzó, idáig végrehajtott intézkedések állami tulajdonba helyezték a pénzügyi ágazat és az ipar veszteségeit és lelassították a recessziót, ám fellendüléshez nem vezettek,
G. mivel a gazdaságélénkítési terveket a nemi dimenzió figyelembevétele nélkül alkották meg, és mivel a nőket jelentős mértékben kiszorítják és kiszorították a gazdasági és pénzügyi fellendüléssel kapcsolatos döntések meghozatalából; mivel a különböző ösztönző intézkedések eltérő következményekkel járnak a nők és a férfiak számára; mivel habár a válság első szakasza leginkább a túlnyomóan férfiakat foglalkoztató ágazatokat sújtotta (példádul a gépjárműipart, az építőipart stb.), egyértelmű, hogy az államok növekvő eladósodottsága közép- és hosszú távon komoly következményekkel jár a főként nőket foglalkoztató ágazatokra nézve, különös tekintettel a közszférában biztosított munkahelyekre, valamint az állam által szervezett és/vagy támogatott szociális, egészségügyi és gondozási szolgáltatásokra,
H. mivel az EU GDP-je 2009-ben 4,1%-kal csökkent; mivel néhány tagállamban a gazdasági növekedés ebben az évben is negatív, és a 2010-re vonatkozó előrejelzések az EU-27 számára bizonytalan és lanyha, legfeljebb 0,7%-os növekedési ütemet jósolnak, kétszámjegyű átlagos munkanélküliségi aránnyal, a bérek stagnálásával, valamint a jelentős magánszektori adósságállományok folytatódó csökkentésével; mivel a magánszektor az alacsony mértékű kapacitáskihasználás, a sötét gazdasági kilátások, valamint a vállalatok hitelhez való hozzáférése terén tapasztalt problémák fennmaradása következtében továbbra sincs abban a helyzetben, hogy új befektetésekbe kezdjen,
I. mivel 2009 végén az Európai Tanács exitstratégiáról állapodott meg, és túlzott költségvetési hiány miatt 20 tagállam ellen indított eljárást, kötelezve őket arra, hogy legkésőbb 2013–2014-ig a GDP 3%-ára csökkentsék költségvetési hiányukat; mivel a tagállamok már hozzáláttak a bérek és az állami kiadások erőteljes csökkentéséhez, csökkentik a közszférában a fizetéseket és a nyugdíjakat, leépítik és privatizálják az állami szolgáltatásokat, valamint emelik az áfát, a társadalombiztosítási hozzájárulásokat és a törvényes nyugdíjkorhatárt,
J. mivel az uniós exitstratégia és a pénzügyi ágazat magatartása mélyen gyökerező cinizmust mutat: a magas költségvetési hiány és a szárnyaló államadósság fő oka ugyanis az, hogy a kormányok mentették a pénzügyi szektort a saját spekulációinak eredményétől és az általa okozott gazdasági károktól; mivel a pénzügyi piacok most éppen az őket előzetesen megmentő kormányok ellen fordulnak, a kormányok pedig az egyszerű munkavállalókat, nyugdíjasokat stb. terhelik – akiknek a bére, szociális juttatásai és jogai kerülnek veszélybe – annak érdekében, hogy visszafizessék az államadósságot a pénzügyi ágazat ugyanezen hitelezőinek;
K. mivel a Bizottság 24 tagállam stabilitási és konvergenciaprogramjának 2010. március 17-i, március 24-i és április 14-i értékelésében legtöbbjüket arra sürgette, hogy még erőteljesebben csökkentsék az állami kiadásokat, és hajtsanak végre több „strukturális reformot”; mivel a Bizottság a tagállamok középtávú költségvetési tervezése tekintetében a költségvetési hiány még szigorúbb ellenőrzésére irányuló mechanizmusok bevezetését javasolja; mivel az Európai Tanács tavaszi ülésének a gazdasági irányítással kapcsolatos következtetései szintén a Szerződés (EUMSz.) 136. cikkének alkalmazását javasolják a szigorúbb költségvetési ellenőrzés érdekében, valamint azt, hogy EU-nak „a versenyképesség sürgető kihívásaira, valamint a fizetési mérlegek helyzetével kapcsolatos fejleményekre” kell összpontosítania,
L. mivel a Bizottság és a Tanács által javasolt, és a legtöbb tagállam által követett költségvetési megszorítások elmélyítik a még törékeny és stagnáló gazdaságra nehezedő deflációs nyomást, lerombolják az olyan „automatikus stabilizátorokat”, mint a szociális védelmi rendszerek, valamint a visszaesés ellen hatékony védelemnek bizonyuló állami beruházások, és azzal a kockázattal járnak, hogy ismét recesszióba döntik a gazdaságot, meghiúsítva minden reményt az államadósságok csökkentésére és a költségvetési konszolidáció megvalósítására,
M. mivel ilyen körülmények között az Európai Bizottság állítólagos „realista látásmódjának” igazolására öt célkitűzést javasolt az új Európa 2020 stratégia vonatkozásában; mivel ezek a célkitűzések főként a lisszaboni stratégia korábbi célkitűzésein alapulnak; mivel az Európai Tanács tavaszi ülésén nem született megállapodás a korai iskolaelhagyók, a felsőoktatás, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentése tekintetében; mivel ez utóbbi annak fényében méltó figyelemre, hogy a tagállamok kormányai és a Tanács hevesen szónokolnak arról, hogy be kell fektetni az emberekbe és a képességfejlesztésbe, és 2010-ben, a szegénység elleni küzdelem európai évében komolyan foglalkozni kell a szegénység kérdésével,
N. mivel az uniós politikák, a lisszaboni stratégia és különösen az Európa 2020 stratégia nem foglalkozik a demográfiai, és az azzal párhuzamosan lezajló területi átalakulás kérdésével, mely utóbbit gyors elvárosiasodás, valamint a nemzeti demográfiai trendek városi szintű leképeződése jellemez,
Általános észrevételek az Európa 2020 stratégiáról és az EU gazdasági irányításáról
1. hangsúlyozza, hogy a szadomonetarista uniós exitstratégia nem fog költségvetési konszolidációt eredményezni a tagállamokban, mivel gyengíti az olyan „automatikus stabilizátorokat”, mint a szociális védelem vagy az állami beruházások, elsorvasztja a béreket, ugyanakkor csökkenti a belső keresletet és az adóbevételeket; kiemeli, hogy a Tanács által ezen irányvonalak mentén javasolt „európai gazdasági irányítás” szociális visszaeséshez, a gazdaság további gyengüléséhez, valamint az európai integráció és demokrácia egyensúlyvesztéséhez vezet;
2. hangsúlyozza, hogy ilyen erős költségvetési megszorítások mellett nem lehet elegendő beruházást generálni a gazdaság zöldebbé tétele, a munkahelyteremtés, az oktatás és a képességfejlesztés, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, valamint az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósítása érdekében, függetlenül attól, hogy végül 2010 júniusában a Tanács mennyire nagyratörő célokat fogalmaz meg; ezért úgy véli, hogy az Európa 2020 stratégia a kezdetektől fogva üres ígéreteken alapul, és könnyen lehet, hogy nem érdemes erőfeszítéseket tenni a „nemzeti reformprogramok” éves felülvizsgálatára;
3. úgy gondolja, hogy az Európa 2020 stratégia még a kudarcot vallott lisszaboni stratégiával összehasonlításban sem eléggé nagyratörő; határozott kritikával illeti, hogy az Európa 2020 stratégia egyáltalán nem foglalkozik a nők és a férfiak közötti egyenlőséggel; hangsúlyozza, hogy a növekvő munkanélküliség ellenére a stratégia nem tartalmaz egyértelmű útmutatást arra vonatkozóan, hogy a munkanélküliséget hogyan lehetne a fenntartható fejlődésre és a teljes foglalkoztatásra irányuló gazdasági és foglalkoztatáspolitikán keresztül hatékonyan csökkenteni;
4. hangsúlyozza, hogy a lisszaboni stratégia esetében leginkább nem a célkitűzések megvalósítása, hanem a neoliberális dogmának való megfelelés számított: a munkahelyteremtés tekintetében az északi államok és Hollandia teljesítménye felülmúlta az USA-ét, és ezek az államok élen jártak az EU-ban (az általános, a nőket, az idősebb munkavállalókat stb. érintő) munkanélküliség arányát tekintve is, emellett kitűnő helyezéseket értek el a „versenyképességre”, környezeti fenntarthatóságra és szegénységi szintre vonatkozó globális rangsorolásokban is; úgy gondolja, hogy teljesen logikus lett volna az „északi modellekben” továbbra is becsben tartott, egyenlőségre törekvő társadalmi és ökológiai értékek, politikák és eszközök előremozdítása, hogy azok európai uniós szinten referenciaként szolgáljanak, a Bizottság és a Tanács ehelyett azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ezen országok növeljék a munkaerőpiac rugalmasságát, és támogassák a neoliberális „strukturális reformokat”, annak ellenére, hogy ők érték el a legjobb eredményeket;
5. hangsúlyozza, hogy a „zöld gazdaság”kialakítására és a társadalmi kohézióra vonatkozó, felületes retorika ellenére az Európa 2020 stratégia ugyanazt a neoliberális szellemiséget és politikai irányvonalat követi, mint a lisszaboni stratégia: középpontjában a „versenyképesség”, az egységes piac további liberalizációja, a privatizáció állami és magánszféra közötti partnerségeken keresztül történő előmozdítása, valamint a vállalkozói készség felélesztése áll - mintha ezek a politikák nem járultak volna hozzá a gazdasági válság kialakulásához (pl. a félrevezetett vállalkozói réteg szerepe az új gazdaság és a pénzügyi innováció terén kialakult buborékok létrejöttében, majd pedig kipukkanásukban);
Döntő jelentőségű a következő 3–5 évben a hatékony és összehangolt fellépés a stagnálás legyőzése, a fenntartható fejlődés előmozdítása és a munkanélküliség elleni küzdelem érdekében
6. ragaszkodik ahhoz, hogy a következő 3–5 évben további költségvetési ösztönzőkre van szükség a stagnálás elleni küzdelem, valamint a munkahelyteremtés tekintetében a munkaerőpiacra való belépésre vonatkozó stratégia kidolgozása érdekében: új, erősebb és célirányosabb európai gazdaságélénkítési tervet kell kidolgozni, amely minden elemében figyelembe veszi a nemek közötti egyenlőséget, évente az uniós GDP 1%-át környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból fenntartható fejlődésre fordítja, az egyenlőség, a „jó munkahelyek” teremtésével megvalósuló teljes foglalkoztatottság, a zöldebb gazdaság és a szociális jólét előmozdítása, a szegénység és a társadalmi kirekesztés megszüntetése, valamint az EU-n belüli társadalmi és területi kohézió erősítése céljából; hangsúlyozza, hogy mindennek tagállami szinten is hasonló intézkedésekkel kell társulnia, melyeket össze kell hangolni az uniós szintű fellépésekkel;
7. hangsúlyozza, hogy középtávon csak az erőteljes gazdasági fellendülés, valamint a tisztességes és magas szintű foglalkoztatás minőségi növekedése biztosíthatja a költségvetési hiányok és az államadósságok csökkentését; kiemeli, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktumot 2008-ban és 2009-ben de facto nem alkalmazták annak érdekében, hogy a tagállamok gazdaságélénkítési programokat indíthassanak; ragaszkodik ahhoz, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktumot ne alkalmazzák;
8. javasolja, hogy az új európai gazdaságélénkítési tervben és a tagállamok gazdaságélénkítésre irányuló kezdeményezéseiben a beruházásoknak a fenntartható fejlődésre, így például az energiatakarékosságra és a megújuló energiaforrásokra, a tiszta termelési technikákra és a hulladékmegelőzésre, a fenntartható városi fejlődésre és lakhatásra, a biogazdálkodásra, a fenntartható halászatra és az ökoszisztémák megóvására, a víz- és egyéb erőforrások hatékonyabb felhasználására, a hadiipar átalakítására, a közszolgáltatások, az oktatás, az egészségügyi ellátás, a hosszú távú gondozás, a szociális szolgáltatások és a szociális gazdaság kiszélesítésére és javítására, az állami lakhatás, a gondozó szolgáltatások és az oktatási ágazat támogatására, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre kell összpontosítaniuk, fenntartható „zöld” és bejelentett („fehér”) munkahelyek teremtésének előmozdítása céljából;
9. hangsúlyozza, hogy az ellátáshoz való egyenlő hozzáférés a szolidaritásra és egyenlőségre épülő jóléti állam alappillérét alkotja, és hogy az európai gazdaságok és jóléti államaink jövője nagymértékben függ a növekvő ellátási igény megszervezésétől; kiemeli, hogy a gondozás a formális és az informális gazdaságnak is fontos részét képezi mai társadalmainkban, ahol a munkavállalók többsége – sokszor nem megfelelő munkakörülmények és/vagy biztonság mellett dolgozó – nő, felszólít arra, hogy az Európa 2020 stratégia foglalkozzon a gondozással, célul kitűzve a munkakörülmények javítását, az államilag biztosított ellátás megerősítését és az ellátáshoz való egyenlő hozzáférést;
10. javasolja, hogy a teljes és tisztességes foglalkoztatás megvalósítása érdekében a gazdaságélénkítési terv beruházási programjainak egy része olyan iparágakkal foglalkozzon, amelyeket a legnagyobb mértékben sújtott a válság: a gépjárműipar fenntartható közlekedési szolgáltatásokká történő átalakításával, a vasúti hálózatok kiszélesítésével, kiterjedt, átfogó regionális vasúti szolgáltatások biztosításával („Rail Europe 2025” program), a „zöld” hajógyártás előmozdításával, valamint ezzel összefüggésben az acélipar megerősítésével; kitart amellett, hogy az EU-nak és a tagállamoknak a munkahelyek megtartására, a képzésre és átképzésre, a készségfejlesztésre, valamint az érintett iparágakban a munkavállalók számára biztonságos munkahely-változtatás biztosítására irányuló intézkedésekkel kell kiegészíteniük ezt az átalakítást;
11. hangsúlyozza, hogy az EU-nak és a tagállamoknak célzott, demokratikusan ellenőrzött közösségi irányításra vonatkozó mechanizmusokat kell bevezetnie az új gazdaságélénkítési terv értelmében a válság által leginkább sújtott ágazatokba, a feltörekvő fenntartható iparágakba és szolgáltatásokba, valamint a hátrányos helyzetben lévő régiókba történő befektetések tekintetében; ragaszkodik a befektetésekben érintettek aktív bevonásához és szerepvállalásához; hangsúlyozza, hogy minden esetben, amikor egy tagállam támogatást, tőkeinjekciót és pénzügyi garanciákat biztosít bajba jutott vállalatok számára, ennek az állam szavazati, és jövőbeni haszonból való részesedésének megfelelő mértékű növekedésében is meg kell nyilvánulnia, és hatással kell lennie a vállalatok befektetési stratégiájára; kiemeli, hogy a tagállamoknak intézkedéseket kell bevezetniük a gazdasági demokrácia előmozdítására, a vállalatok irányításának a munkavállalók, szakszervezetek és fogyasztók helyzetének erősítése érdekében történő megváltoztatására, valamint a szociális és a környezeti dimenziónak a vállalatok és a közszolgáltatók stratégiai döntésekben való megerősítésére;
12. javasolja, hogy a Bizottság által az „EU 2020” keretében az új készségek és új munkahelyek, az erőforrásokat hatékonyan felhasználó Európa, az Innovációs Unió, valamint az iparpolitika tekintetében javasolt kiemelt kezdeményezéseket szorosan kössék össze az új európai gazdaságélénkítési tervvel, és alakítsák át úgy, hogy a fenntartható fejlődést támogassák;
13. hangsúlyozza, hogy a szociális védelmi rendszereken keresztül történő támogatás mellett rövidebb munkaidő bevezetését célzó, egyes tagállamokban 2009/2010-ben alkalmazott intézkedések hatékonynak bizonyultak a munkanélküliség megfékezésére és a munkavállalók jövedelemszerző foglalkoztatásban való megtartására; felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy támogassák a munkaidő széles körű csökkentését anélkül, hogy csökkenne a munkavállalók bére, valamint a munkateher növekedésének elkerülése érdekében hozzanak létre újabb álláshelyeket – mindezt elősegítheti a vállalkozásoknak nyújtott támogatások átmeneti csökkentése a gazdasági stagnálás időszakában;
14. felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a munka és a családi élet összeegyeztethetőségét, amit leginkább a hagyományos foglalkoztatási modell megújításán keresztül lehet megvalósítani: a rövidebb teljes munkaidőben való foglalkoztatásra vonatkozó állandó szerződések általános normává válásával, valamint a részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó normák kialakításával, annak érdekében, hogy csakis indokolt és szociális védelmet nyújtó részmunkaidős foglalkoztatást (15–25 óra hetente) kínáljanak a részmunkaidőben dolgozni kívánóknak; hangsúlyozza, hogy azonos feltételeket kell biztosítani a teljes munkaidős és a részmunkaidős foglalkoztatásban az órabérek, az oktatáshoz és az élethosszig tartó tanuláshoz való jogosultság, a karrierlehetőségek és szociális védelem vonatkozásában;
15. hangsúlyozza, hogy az európai foglalkoztatási stratégiát (EFS) és a 2010–2013-as foglalkoztatási iránymutatásokat nem szabad a rugalmas biztonság koncepciójára alapozni, hanem alapvetően a „jó munkahely” fogalmából kell kiindulni, a munka minőségének előmozdítását, a fokozott szociális biztonságot és társadalmi integrációt, a jelenlegi munkavállalói jogok javítását és új jogok bevezetését, a munkahelyi egészség és biztonság előmozdítását, valamint a jobb társadalmi kockázatkezelés és a munkahelyi és munkahelyen kívüli élet összeegyeztetésének elősegítését helyezve a középpontba; úgy véli, hogy a tagállamoknak hathatós lépéseket kell tenniük a bizonytalan és rendellenes foglalkoztatás megszüntetése érdekében;
16. kitart amellett, hogy a Tanácsnak és a Bizottságnak ki kell dolgoznia az Európai Ifjúsági Garanciát, amely az EU-ban minden fiatal számára biztosítja a jogot ahhoz, hogy a munkanélküliség esetén haladéktalanul képesítésének és képességeinek megfelelő, tisztességesen megfizetett munkát, szakmai gyakorlatot, kiegészítő továbbképzést vagy a munka és továbbképzés együttesét kínáló állást kapjon;
17. úgy véli, hogy a bérek elsorvasztása és az európai munkavállalók arra való kényszerítése, hogy egymás béreinek aláígérjenek, deflációt gerjeszt, csökkenti a vásárlóerőt és a belső keresletet, valamint növeli annak kockázatát, hogy a gazdaság újra recesszióba esik; kitart amellett, hogy a munkaerőpiac alapjaként ki kell alakítani egy hatékony alsó bérküszöböt (minimálbért, illetve a megélhetési minimum elvét), valamint egy felső bérküszöböt (pl. az átlagbér legfeljebb 20-szorosának megfelelő plafonértéket), érvényre kell juttatni az egyenlő elbánás és az ugyanazon munkahelyen egyenlő vagy egyenértékű munkáért egyenlő bér elvét, továbbá az infláció ellensúlyozására lehetővé kel tenni a bérfejlesztéseket, a termelékenység növelését, és jelentős mértékű újraelosztási tényezőről kell gondoskodni;
18. úgy véli, hogy a 27 tagú EU-n belüli folyó fizetési mérlegek – a komoly folyófizetésimérleg-hiánnyal rendelkező dél- és kelet-európai országok, illetve a jelentős folyófizetésimérleg-többlettel rendelkező országok, így Németország, Ausztria és Hollandia – közötti jelenlegi egyensúlyhiány kérdését az EU gazdasági vezetésének megfelelően kezelnie kell; rámutat, hogy a többlettel rendelkező országoknak gazdasági fejlődésüket úgy kell átalakítaniuk, hogy az a belső keresletet és a belső gazdaságot erősítse; javasolja egy „elszámolási uniós” mechanizmus létrehozását a 27 tagú EU-n belül, amely a többlettel rendelkező országokat arra kötelezné, hogy pozitív kamatot fizessenek a deficittel rendelkező országoknak, ami lehetővé tenné azok számára a termelés, a szolgáltatások és az infrastruktúra korszerűsítését, a termelékenység növelését és a folyó fizetési mérleg jelenlegi hiányának mérséklését;
19. kiemeli, hogy a Bizottság becslése szerint a 27 tagú EU átlagos államadóssága 2011-re a tagállamok fiskális konszolidációra irányuló erőfeszítései ellenére is legalább 84 százalékra emelkedik; rámutat, hogy a görög államcsőd elkerülésének lehetséges sikertelenségét jelző közelmúltbeli fejlemények a legrosszabb forgatókönyv megvalósulását eredményezhetik, hogy tudniillik további tagállamok válnak képtelenné adósságuk törlesztésére, ami pedig szétbomlasztaná az euróövezetet; úgy véli, hogy sürgős szükség van egy, az e forgatókönyv megelőzését célzó „B terv” kidolgozására olyan politika alapján, amely ötvözi az államadósságok törlésének és átszervezésének bankokkal és pénzügyi intézményekkel való megtárgyalását, illetve az EKB olyan, nem szokványos intézkedéseinek irányába tett határozott lépéseket, hogy mérlegét bővítse és a gazdasági összeomlás elkerülésére az adósságot a „strukturális műveletek” eszköztára útján, független kötvények beszerzése révén pénzesítse;
Új pénzügyi források és új szabályozás a tartós fellendülés érdekében
20. felhívja a Tanácsot, hogy terjessze ki az Európai Beruházási Bank (EBB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EÚFB) megbízatását olyan módon, hogy hitelezési politikájuk az új európai gazdaságélénkítési terv teljes spektrumát lefedje (ideértve a pl. fenntartható iparpolitikát stb.);
21. felhívja a Tanácsot, hogy hozzon létre egy, az Európai Beruházási Bank által kibocsátandó, közös EU-kötvényt, amelyért a 27 tagú EU kormányai együttesen vállalnának garanciát, és amelyet a nemzeti adóbevételek, továbbá az Európai Központi Bank 1 százalékos kamatú likviditási támogatása finanszírozna; rámutat, hogy ezt a közös EU-kötvényt nem csupán a pénzügyi spekuláció elleni küzdelem céljaira és az államadósságok közötti jelenlegi különbségek felszámolására, hanem elsősorban az EU új gazdaságélénkítési tervének finanszírozására kellene felhasználni; rámutat, hogy a közös EU-kötvény általi hitelképzést nem csak az euróövezeti országok, hanem valamennyi tagállam előnyére kell fordítani; úgy véli, hogy ha a beruházásokat a magántőkepiacról való kölcsönzés helyett az EBB-n keresztül finanszíroznák, az EU és a tagállamok pénzt takarítanának meg, amit további beruházásösztönzésre fordíthatnának;
22. hangsúlyozza, hogy az EBB által vezetett ezen közberuházás révén 1,5 és 2 közötti foglalkoztatási és jövedelemszorzó érhető el, ami tehát olyan kilátással kecsegtet, hogy az EU gazdaságélénkítési tervén belül hozott intézkedések nagymértékben önfinanszírozóak lehetnek;
23. hangsúlyozza, hogy a tagállamok számára az EU-kötvények révén nyújtott mindennemű támogatást az európai szociális modell elveivel kell összekapcsolni, szigorúan eltávolodva a közszférában való leépítésektől, a bérek deflációt eredményező befagyasztásától stb., és úgy kell időzíteni, hogy a ciklikus költségvetési megszorítások elkerülhetők legyenek; felhívja a Tanácsot, hogy vonja vissza a Görögország számára megszabott feltételeket, valamint az EU és az IMF sürgősségi segítségnyújtásával összefüggésben Lettország, Románia és Magyarország számára megszabottakat;
24. felhívja a Tanácsot, hogy hozzon létre egy uniós szintű, általános pénzügyi tranzakciós adót (pta) a spekuláció megfékezésére és annak szavatolására, hogy a pénzügyi ágazat kellő módon hozzájáruljon a gazdaság fellendüléséhez és az államok megmentésére irányuló műveletekhez kötődő adóterhek újrafinanszírozásához; rámutat, hogy friss tanulmányok szerint egy 0,1 százalékos általános pta bevezetése Európában a GDP 2,1 százalékának megfelelő (mintegy 262 milliárd eurós) éves bevételnövekedést eredményezne; javasolja, hogy az általános pta-ból származó bevételeket fejlesztési segítségnyújtásra, válságkezelő intézkedésekre és a fenntartható fejlődés elősegítésére használják fel;
25. kiemeli, hogy a bankok a mentési műveleteket és a kormányok által vállalt (Európában összesen 3 billiárd eurót kitevő) garanciákat követően is ki nem fejezett, ám erős garanciát jelentenek a közszféra konszolidálására nézve, ugyanakkor ezért nem kell díjat fizetniük; felhívja a Tanácsot, hogy állapodjon meg a bankok kötelezettségvállalásaira vonatkozó (a betétekre ki nem terjedő) mérlegdíj bevezetésének rendszeréről; hangsúlyozza, hogy az adókulcs mérleg főösszegétől függő változtatása révén a kormányok nagy bankok esetében növelhetik az adót, ami kezelné az azon bankokkal kapcsolatos problémát, amelyek „túl nagyok a bukáshoz”;
26. felhívja a tagállamokat, hogy növeljék a bankoknak és a vezetőknek fizetett jutalmakat, a tőkejövedelmeket (osztalékot, kamatot),a tőkenyereséget és a jelentős vagyont és örökséget terhelő adókat, és e bevételeket fordítsák a közszféra által irányított beruházások növelésére; hangsúlyozza, hogy ekképpen a kereslet dinamikája megerősíthető és beágyazható a környezeti és társadalmi szempontból fenntartható fejlődésre irányuló stratégiába, valamint középtávon csökkenhet a hiány; rámutat, hogy a tagállamoknak a fiskális konszolidáció elősegítésére rendelkezniük kellene katonai kiadásaik és a környezetre káros támogatások csökkentéséről;
27. hangsúlyozza, hogy az új európai gazdaságélénkítési terv számára további összegeket kell mozgósítani az EU költségvetésének csökkentése révén, például a katonai és védelmi kiadások, az atomenergia és magfúzió, illetve a strukturális alapokhoz és a TEN-hez kapcsolódó, környezetre káros projektek területén; fontosnak véli továbbá költségvetési támogatási intézkedések meghozatalát is a súlyosabb válságban lévő országok számára, különösen a nemzeti hozzájárulást nem igénylő közösségi alapok fejlesztése révén; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályok közelmúltban elfogadott enyhítését hosszabbítsák meg legalább addig, amíg a stagnálás és a magas munkanélküliségi arány fennmarad;
28. úgy véli, hogy a pénzügyi ágazatnak elsősorban a közösség érdekében kell működnie, be kell érnie alacsonyabb hozammal, és a rövid távú nyereség helyett a kockázatkerülést és a hosszú távú célokat kell szem előtt tartania; úgy véli, hogy sürgős szükség van a banki ágazat államosítására és a köztulajdonban lévő pénzügyi pólus (államosított bankok, helyi és regionális takarékpénztárak, takarékszövetkezetek) létrehozására annak érdekében, hogy a hiteleket a társadalmi és környezeti szempontból hasznos beruházásokra irányítsuk, amelyek valódi munkavállalói jogokkal járó minőségi foglalkoztatást teremtenek; úgy ítéli meg, hogy a pénzügyi ágazat hitelpolitikájával kapcsolatos döntéshozatalt demokratikus, nyilvános ellenőrzés alá kell helyezni, és hogy a munkavállalók és a fogyasztók demokratikus részvételét is biztosítani kell;
29. ragaszkodik a pénzügyi piacokon történő spekuláció megfékezését célzó határozott intézkedésekhez; rámutat, hogy a fedezetlen eladások és a hitel-nemteljesítési csereügyletekkel való kereskedés megtiltására, valamint egy nyilvános európai hitelminősítő ügynökség létrehozására azonnali sürgősségi intézkedések szükségesek; hangsúlyozza, hogy az EU-ban működő fedezeti alapokat és magántőkealapokat be kell tiltani vagy legalábbis komolyan korlátozni kell, az offshore központokat be kell zárni, és a nyugdíjalapok befektetéseit is szigorúan az európai államkötvényekre kell korlátozni, és nem szabad megengedni számukra a fedezeti alapokba vagy magántőkealapokba, devizákba, származtatott ügyletekbe és részvényekbe való befektetést; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy gyorsítsa meg a pénzügyi ágazat felügyeletére vonatkozó szabályozás szigorítását;
Az „Európa 2020” céljaira és politikai területeire vonatkozó további észrevételek
30. támogatja a spanyol elnökség azon javaslatát, hogy a nemek egyenlőségére vonatkozó fő célkitűzést illesszen be az Európa 2020 stratégiába; ragaszkodik ahhoz, hogy a stratégia külön fejezetet tartalmazzon a nemek egyenlőségére vonatkozóan, kiegészítvén a nemek közötti egyenlőség elvét; kiemeli, hogy e külön fejezetnek foglalkoznia kell a 2020-ig terjedő stratégia valamennyi olyan kérdésével, amely kifejezetten a férfiak és nők közötti egyenlőség elősegítését célozza, így például a szociális védelmi rendszereknek a nemek közötti egyenlőtlenségeket előidéző tényezők megszüntetésére irányuló felülvizsgálatával, a nőket foglalkoztató ágazatokban a megfelelőbb munkakörülmények biztosításával, a nem önkéntes részidős munkanélküliség mérséklésével, a nemek egyenlőségével a képzésben és oktatásban stb.;
31. kéri, hogy 2020-ra tűzzék ki célul a nemek közötti bérszintkülönbség 0,5%-ra való csökkentését, valamint a mindenki számára hozzáférhető, megfizethető, rugalmas és minőségi gondozó szolgáltatások biztosításának kiterjesztését, különösen a gyermekgondozó létesítmények tekintetében célul kitűzve a 0–3 éves korú gyermekek esetében a szükséges ellátás 70%-ának, a 3–6 éves korú gyermekek esetében pedig 100%-nak megfelelő hozzáférést, továbbá kitart amellett, hogy az Európa 2020 stratégia időtartamára egyedi célokat kell bevezetni az egyéb eltartottak – többek között az idősek – gondozására vonatkozóan, a tényleges és potenciális gondozási igények folyamatos értékelése alapján;
32. úgy véli, hogy az Európa 2020 stratégia szerinti, az általános foglalkoztatási szintre vonatkozó fő célkitűzést (75%) a nők foglalkoztatási arányára is rögzíteni kell, és mindkettőt a teljesmunkaidő-egyenérték alapján kell kiszámítani; javasolja egy további cél bevezetését, miszerint a munkanélküliséget 2015-re a felére kell csökkenteni;
33. az éghajlat és az energia tekintetében kéri ambiciózusabb fő célkitűzések megfogalmazását: az 1990-es szinthez képest 2020-ra a CO2-kibocsátások 40 százalékos, 2050-re pedig 80 százalékos csökkentését, továbbá 2020-ra a villamosenergia-ellátásban a megújuló energiaforrások arányának 35 százalékra emelését; javasolja egyedi kibocsátáscsökkentési célok meghatározását a közlekedési ágazatra vonatkozóan, ideértve a légi közlekedést és a hajózást is; további célok kitűzését kéri az erőforrás-felhasználás csökkentését és a hulladékmegelőzést illetően; ezzel összefüggésben kitart annak szükségessége mellett, hogy az ökoszisztémák helyreállítása érdekében „a biológiai sokféleség megmentésére irányuló stratégiát” hozzanak létre, valamint hogy az ágazati politikákat, mint például a mezőgazdaságot, valamint a közlekedést, az energiaügyet és a területrendezést vessék alá vizsgálatnak az ökoszisztémára gyakorolt hatásuk szempontjából; kéri a közös agrárpolitika alapos felülvizsgálatát az egyes országok élelmiszer-önrendelkezésének elősegítésére, csökkentvén az élelmiszer-behozatalt, elsőbbséget biztosítván a helyi termelés és a helyi fogyasztás, mint az éghajlatváltozás kezelési módja számára;
34. fájlalja, hogy a Bizottság az energia, a természeti erőforrások és a nyersanyagok megőrzését teljes egészében „iparunk és gazdaságunk jövőbeli versenyképességével” kapcsolja össze, e kérdést olyan üzleti érdekeknek alávetve, amelyek csak az azonnali nyereséget hozó intézkedéseket tartják majd elfogadhatónak; kéri a tiszta fejlesztési mechanizmus és a kibocsátáskereskedelmi rendszer felülvizsgálatát, mivel azok jelenleg komolyan veszélyeztetik a CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló cél elérését az EU-ban és világszerte;
35. sürgeti a Tanácsot, hogy 2015-re az egyik fő célkitűzésként fogadja el a szegények számának felére csökkentését; kifejezetten sajnálja, hogy a Bizottság felhígítja a szegénység elleni küzdelem európai platformját mint kiemelt kezdeményezést, amely jelenleg „a növekedés és a munkahelyteremtés előnyeinek széles körben való megosztását irányozza elő annak érdekében, hogy a szegénysorban élők is a társadalom aktív részeseivé válhassanak”; kitart amellett, hogy az EU-nak továbbra is a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolását kell célul kitűznie, és nem csupán azt, hogy a szegényeket a szolgáltatásokhoz való hozzáférés néminemű javítása révén hozzásegítse a kétségbeejtő helyzetükhöz való alkalmazkodáshoz;
36.
kitart azon kérései mellett, miszerint a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre szóló célzott megközelítés szükséges, különösen pedig a gyermekszegénységet 2012-re általános célként 50 százalékkal kell csökkenteni, az utcai hajléktalanságot 2015-re fel kell számolni, az EU-nak minimálbérekre vonatkozó célkitűzéssel kell rendelkeznie (kötelező, kollektív megállapodások nemzeti, regionális vagy ágazati szinten), amely az adott (nemzeti, ágazati stb.) szintű átlagbér legalább 60%-ának megfelelő bért nyújt, létezzen továbbá uniós célkitűzés a minimumjövedelem-rendszerekről és azon járulék alapú jövedelemhelyettesítő rendszerekről, amelyek a nemzeti ekvivalens medián jövedelem legalább 60%-ának megfelelő mértékű jövedelemtámogatást nyújtanak, illetve álljon rendelkezésre ütemterv az e célkitűzés valamennyi tagállam által történő elérésére;
hangsúlyozza, hogy a hajléktalanság felszámolása érdekében a megfelelő lakhatás hiányával európai és tagállami szinten kell foglalkozni;
37. megállapítja, hogy a Tanács tavaszi ülésén megállapodás született az „Európa 2020” keretében való növekedést akadályozó szűk keresztmetszetek kezeléséről, többek között az egységes piac további elmélyítése által; megállapítja, hogy a Bizottság erre vonatkozóan 2012-re tervez nagyobb kezdeményezéscsomagot; határozottan rosszallja, hogy a Bizottság és a Tanács belső piaci stratégiája liberalizációs és privatizációs menetrendjüket kívánja megerősíteni; ragaszkodik az egységes piaci stratégia mélyreható felülvizsgálatához, amely stratégia gyújtópontjában a polgároknak, nem pedig a nagyvállalkozásoknak kell állniuk, és a munkavállalók, a fogyasztók, valamint a kkv-k érdekeit tükröző, egyedi és mérhető célok alapján erőteljes társadalmi és környezeti dimenziót kell létrehoznia;
38. határozottan helyteleníti, hogy a Bizottság és a Tanács elkötelezte magát a „jobb szabályozás”, az „Európa 2020” keretében pedig „okos szabályozás” névre átkeresztelt menetrend folytatása mellett, amelynek célja a közhatóságok szabályozási képességének korlátozása; hangsúlyozza, hogy az állami szabályozás alapvető megerősítésének szükségességéről nem csupán a pénzügyi válság fájdalmas következményei tanúskodnak; rámutat, hogy meg kell erősíteni a környezetvédelmi, társadalmi, nemi és egyenlőségi célkitűzések kötelező fenntarthatósági értékelését, továbbá fel kell mérni az intézkedések, illetve azok elmulasztásának költségeit; hangsúlyozza, hogy az alapvető javak áremelkedésének kiigazítására jogot kell biztosítani a tagállamok számára az árszabályozásra;
39. tudomásul veszi a Tanács tavaszi ülésének azon következtetését, hogy létrehozza az „Európa 2020” külső dimenzióját annak érdekében, hogy „világszerte nyitott és méltányos piacokon való részvétel révén előmozdítsák érdekeinket és a globális színtéren betöltött szerepünket”; óva int attól, hogy az EU agresszívabb kereskedelmi politikát gyakoroljon, és ismételten hangsúlyozza, hogy a kereskedelmi politikának meg kell felelnie bizonyos társadalmi, környezetvédelmi és emberi jogi normáknak annak érdekében, hogy a szegénység felszámolását, a fenntarthatóságot és a fejlődést, valamint az EU és a fejlődő országok közötti tisztességes és egyenlő kereskedelmet valósítsa meg;
Az EU gazdasági irányítása, az európai pénzügyi stabilizációs mechanizmus és a Tanács vitája a Szerződés módosításáról
40. rosszallását fejezi ki az Európai Tanács elnöke által vezetett munkacsoport és az ECOFIN azon javaslatai miatt, amelyek a szigorúbb fiskális felügyeletről és a versenyképességet és fizetési mérleget érintő euróövezetbeli fejlemények kezelését célzó, „strukturális átalakítási” intézkedésekről szólnak;
41. tudomásul veszi az ECOFIN Tanács azon határozatát, hogy a Szerződés 122. cikkének (2) bekezdése és az euróövezeti tagállamok kormányközi megállapodása alapján legfeljebb 500 milliárd euró összegig terjedő európai pénzügyi stabilizációs mechanizmust hoz létre a nehézségekkel küzdő tagállamok pénzügyi megsegítésére; egyetért azzal, hogy az egyes euróövezeti tagállamok lehetséges államcsődjével kapcsolatosan a dominóhatás kockázatának ellensúlyozásához stabilizációs mechanizmusra van szükség; mindazonáltal határozottan ellenzi, hogy a stabilizációs mechanizmus életbe léptetése és az általa nyújtott segítség a jelenlegi EU/IMF-támogatással összhangban erőteljes feltételekhez legyen kötve, valamint hogy az IMF részt vegyen a finanszírozási megállapodásokban;
42. határozottan helyteleníti a Bizottság és a Tanács azon szándékát, hogy keretet teremtenek a tagállamok fiskális politikájának még gyorsabb konszolidációja számára, különösen hogy Portugáliától és Spanyolországtól 2010-ben és 2011-ben további jelentős konszolidációs intézkedéseket kérnek, és hogy az euróövezeti tagállamok felügyeletére vonatkozóan szigorúbb szabályokat és eljárásokat, illetve „hatékonyabb” szankciókat írnak elő, mint amiről jelenleg a Stabilitási és Növekedési Paktum rendelkezik; úgy véli, hogy e politika csak a válság deflációt eredményező elmélyüléséhez vezet, valamint ciklikus és antiszociális politikákat kényszerít a gazdasági nehézségekkel szembesülő tagállamokra;
43. megállapítja, hogy az ECOFIN Tanács hangsúlyozta a gyors előrelépések szükségességét a pénzügyi piacok szabályozása és felügyelete terén, különösen a származtatott termékek piacát, valamint a hitelminősítő ügynökségek szerepét, továbbá a pénzügyi ágazatnak a válság költségeihez való jelentős hozzájárulását illetően; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy gyorsítsák meg az erről szóló hathatós javaslatok előterjesztését;
44. üdvözli, hogy az IMF jelenleg újragondolja makrogazdasági politikáját, és amellett érvel, hogy számolják fel a túlságosan erőteljes költségvetési megszorításokhoz, a liberalizációhoz, a privatizációhoz és a deregulációs politikához kapcsolódó feltételeket, valamint javasolja a tőkemozgások ellenőrzésének lehetővé tételét és a 4 százalékos inflációs célkitűzést; javasolja, hogy az EU kezdjen hasonló újragondolási folyamatba makrogazdasági politikáját és gazdasági irányítását illetően;
45. úgy véli, hogy az EU-Szerződés válságok miatti módosításáról szóló mindennemű vitának elsősorban az abban rögzített monetarista szerkezet felszámolására kell összpontosítania: az Európai Monetáris Unió hibás maastrichti kritériumainak eltörlésére, a „valódi konvergencia” kritériumainak és a tagállamokat ezek elérésében támogató mechanizmusok kidolgozására, a Stabilitási és Növekedési Paktum visszavonására és egy Foglalkoztatási és Fenntartható Fejlődési Paktummal való felváltására, az Európai Központi Bank alapokmányának olyatén átalakítására, hogy demokratikusan elszámoltathatóvá váljék és „abszolút függetlensége” megszűnjék, a Bank feladatának újbóli meghatározására, miszerint a fenntartható és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődést, a teljes körű foglalkoztatást, a pénzügyi stabilitást, valamint az ár- és árfolyam-stabilitást segíti elő, hogy csak néhányat említsünk a legfontosabb kérdések közül, amelyeket a Szerződés módosításának meg kell oldania;
46. az egységes piacról szóló vitára való tekintettel kitart amellett, hogy az EU elsődleges jogába záradékot kell beilleszteni a társadalmi előrelépésről, amely rögzítené, hogy az alapvető jogok általában, valamint a munkabeszüntetéshez és a szervezett fellépéshez, a kollektív tárgyaláshoz stb. való jog mindenkor elsőbbséget élvezzenek a belső piac „alapvető szabadságaival” szemben;
47. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a nemzeti parlamenteknek.