A 2002-ben Monterreyben megrendezett fejlesztésfinanszírozási konferencia nyomon követéséről

(2008/2050(INI))

Az Európai Parlament,

– tekintettel a 2002. március 18–22-én Monterreyben, Mexikóban megrendezett nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferencián elfogadott monterreyi konszenzusra,

– tekintettel a tagállamok által a 2002. március 14-i barcelonai Európai Tanácson vállalt kötelezettségekre (barcelonai kötelezettségvállalások),

– tekintettel a fejlesztési segélyek finanszírozásáról szóló, 2002. április 25-i állásfoglalására⁽¹⁾,

– tekintettel a fejlesztési segélyek finanszírozásáról szóló, 2002. február 7-i állásfoglalására⁽²⁾,

– tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által elfogadott, az Európai Unió fejlesztési politikájáról szóló, „Európai konszenzus” című együttes nyilatkozatára⁽³⁾, amelyet 2005. december 20-án írtak alá,

– tekintettel a Bizottság 2008. április 9-i közleményére a millenniumi fejlesztési célok elérése felé vezető fejlődés felgyorsításáról (COM (2008)0177),

– tekintettel a Bizottság 2007. április 4-i, „Európa megtartja ígéreteit a fejlesztés-finanszírozás terén” című közleményére (COM(2007)0164),

– tekintettel a Bizottság „Fejlesztés-finanszírozás és támogatás-hatékonyság – Az EU-segélyek növelésének kihívásai a 2006–2010 években” című közleményére (COM(2006)0085),

– tekintettel a Bizottság 2005. április 12-i, „A millenniumi fejlesztési célok megvalósítása érdekében tett előrelépések felgyorsítása – A fejlesztés finanszírozása és a támogatás hatékonysága” című közleményére (COM(2005)0133),

– tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, „A monterreyi konszenzus átültetése a gyakorlatba: az Európai Unió hozzájárulása” című, 2004. március 5-i közleményére (COM(2004)0150),

– tekintettel a Tanácsnak az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) fejlesztésfinanszírozási konferenciájáról (Monterrey) szóló 2002. március 14-i következtetéseire,

– tekintettel az ENSZ 2000. szeptember 6–8. között New Yorkban megrendezett millenniumi csúcstalálkozóján elfogadott millenniumi fejlesztési célokra, amelyeket a későbbi ENSZ-konferenciákon, nevezetesen a monterreyi fejlesztésfinanszírozási konferencián megerősítettek,

– tekintettel a 2001. június 15–16-i göteborgi Európai Tanácson tett azon kötelezettségvállalásra, amely szerint a tagállamok hivatalos fejlesztéstámogatásának el kell érnie a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) ENSZ-célkitűzésként megszabott 0,7%-át,

– tekintettel a Bizottság 2006. március 2-i, „EU-segély: Többet, gyorsabban, eredményesebben” című közleményére (COM(2006)0087),

– tekintettel a támogatáshatékonyságról szóló, 2005. évi párizsi nyilatkozat nyomon követéséről szóló, 2008. május 22-i állásfoglalására⁽⁴⁾,

– tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

– tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Költségvetési Bizottság véleményére (A6-0310/2008),

A. mivel a történelem során az ENSZ már másodszor szervez nemzetközi konferenciát a fejlesztésfinanszírozásról azzal a céllal, hogy az állam- és kormányfőket és a fejlesztési miniszterek mellett a pénzügyminisztereket, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetek, a magánszférához tartozó bankok és vállalkozások, valamint a civil társadalom képviselőit összehívva megvizsgálják a 2002-ben Monterreyben megrendezett első fejlesztésfinanszírozási világ-csúcstalálkozó óta tett előrelépéseket,

B.  mivel a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében nagymértékben megnövelt finanszírozásra van szükség,

C. mivel a fejlesztésfinanszírozást úgy kell meghatározni, mint a világ fejlesztési szükségleteire és a globális bizonytalanságokra adott válaszok leginkább költséghatékony módját,

D. mivel minden eddiginél égetőbb szükség van megfelelően kiszámítható és fenntartható pénzügyi erőforrásokra, tekintettel különösen az éghajlatváltozás és annak következményei – beleértve a természeti katasztrófákat és a fejlődő országok különös sérülékenységét – által okozott kihívásra,

E.  mivel az EU a világ legnagyobb segélynyújtója, a nemzetközi pénzügyi intézmények egyik fő részvényese és a fejlődő országok legfontosabb kereskedelmi partnere,

F.  mivel az EU vállalta, hogy egy világosan megszabott és kötelező érvényű időkereten belül 2010-ig eléri a GNI 0,56%-ának, 2015-re pedig a GNI 0,7%-ának megfelelő célkitűzést,

G. mivel, ha a tagállamok hivatalos fejlesztéstámogatásának szintjei a jelenlegi tendenciáknak megfelelően alakulnak, akkor egyes tagállamok 2010-re nem fogják teljesíteni a GNI 0,51%-ának (az EU 15, azaz a 2004-es bővítés előtti EU-t alkotó tagállamok esetében), illetve a GNI 0,17%-nak (az EU 12, azaz az EU-hoz 2004. május 1-jén és 2007. január 1-jén csatlakozott tagállamok esetében) megfelelő kötelezettségvállalásukat,

H. mivel az Afrikának nyújtott programozható segély egyre növekszik, annak ellenére, hogy a hivatalos fejlesztéstámogatás 2007-ben általában véve csökkent,

I.   mivel a közelmúltban jelentős új fejlesztési kihívások merültek fel, beleértve az éghajlatváltozást, az árupiacok és különösen az élelmiszer- és az olajpiac strukturális változásait és a Dél-Dél együttműködés fontos új trendjeit, köztük az afrikai infrastruktúra számára nyújtott kínai támogatást és a Brazil Fejlesztési Bank (BNDES) által Latin-Amerikában végzett hitelezési tevékenységeket,

J.   mivel számos fejlődő országban a pénzügyi szolgáltatások – számos tényező eredményeként, ideértve a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó korlátozásokat, a jogbiztonság és a tulajdonjogok hiányát – nem eléggé fejlettek,

1.  megerősíti a szegénység felszámolása, a fenntartható fejlődés és a millenniumi fejlesztési célok megvalósítása melletti elkötelezettségét, mint a társadalmi igazságosság és jobb életminőség megteremtésének egyedüli módját a világszerte körülbelül egymilliárd súlyos szegénységben élő (a definíció szerint kevesebb, mint egy dolláros napi jövedelemmel rendelkező) ember számára;

2.  felkéri a tagállamokat, hogy egyértelműen válasszák szét a fejlesztésre és a külpolitikai érdekekre fordított kiadásaikat, és e tekintetben a hivatalos fejlesztéstámogatásnak összhangban kell lennie a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (OECD/DAC) által megállapított hivatalos fejlesztéstámogatási kritériumokkal, továbbá a hivatalos fejlesztéstámogatás feltételhez való kötöttségének feloldásával kapcsolatos OECD/DAC-ajánlásokkal;

3.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak mindenképpen a legmagasabb szintű koordinációt kell célul kitűznie az egyéb közösségi politikákkal (környezetvédelem, migráció, emberi jogok, mezőgazdaság stb.) való koherencia biztosítása, valamint a munka megkettőzésének és a fellépések közötti ellentmondások elkerülése érdekében;

4.  emlékeztet arra, hogy a fejlődő országokban az élelmiszerárak növekedésével járó drámai következmények kezelésére irányuló azonnali és szükséges uniós intézkedéseket nem a monterreyi konszenzus által előírt pénzügyi erőfeszítések részeként kell értelmezni és kivitelezni; ezért várakozással tekint a Bizottság konkrét javaslatára a szükséghelyzeti alapok felhasználására vonatkozóan;

5.  hangsúlyozza, hogy az egyes partnerországokban tapasztalható kiterjedt és aránytalan adminisztratív teher csökkenti a fejlesztési segély hatékonyságát; tart attól, hogy ez veszélyezteti a millenniumi fejlesztési célok elérését;

6.  megjegyzi, hogy az Európai Uniónak még meg kell találnia a helyes egyensúlyt a fejlesztési segélyekkel kapcsolatos két ellentétes megközelítés között: egyrészről a partnerországokra kell bízni az alapok megfelelő elosztását, és segíteni kell igazgatásaikat az alapok felhasználásához szükséges megfelelő eszközök kifejlesztésében; másrészről a visszaélések vagy a nem hatékony felhasználás megakadályozása érdekében meg kell határozni a fejlesztési segélyek felhasználási céljait;

A hivatalos fejlesztéstámogatás volumene

7.  rámutat arra, hogy az EU az összes hivatalos fejlesztéstámogatás majdnem 60%-ával a világ vezető adományozója a hivatalos fejlesztéstámogatás terén, és üdvözli azt a tényt, hogy az EU globális hivatalos fejlesztéstámogatásból való részesedése növekedett az elmúlt években; mindazonáltal felkéri a Bizottságot, hogy a monterreyi konszenzus összes európai adományozó általi nyomon követésének ellenőrzése céljából szolgáltasson egyértelmű és átlátható adatokat arról, hogy az uniós költségvetés mekkora hányadát fordítják uniós fejlesztéstámogatásra; sajnálkozását fejezi ki továbbá amiatt, hogy az EU fejlődő országok részére nyújtott anyagi hozzájárulásának szintje észrevétlen marad, és felkéri a Bizottságot megfelelő és célzott kommunikációs és információs eszközök kifejlesztésére az uniós fejlesztéstámogatás láthatóságának növelése érdekében;

8.  üdvözli azt a tényt, hogy az EU 2006-ra uniós átlagban teljesítette a GNI 0,39%-ának megfelelő hivatalos fejlesztéstámogatás kötelező célkitűzését, de megjegyzi, hogy az EU által nyújtott támogatás a 2006-os 47,7 milliárd euróról (az EU együttes GNI-jének 0,41%-a) 2007-ben aggasztó módon 46,1 milliárd euróra csökkent (az EU együttes GNI-jének 0,38%-a), és felkéri a tagállamokat, hogy emeljék meg hivatalos fejlesztéstámogatásuk volumenét, annak érdekében, hogy 2010-ben elérjék a GNI 0,56%-ának megfelelő megígért célkitűzésüket;

9.  ragaszkodik ahhoz, hogy a tagállamok beszámolóiban szereplő hivatalos fejlesztéstámogatás többé ne csökkenjen; rámutat arra, hogy ha folytatódik a jelenlegi tendencia, az EU 75 milliárd euróval kevesebbet adományoz a 2005–2010 közötti időszakra ígértnél;

10. komoly aggályát fejezi ki amiatt, hogy a tagállamok többsége (27-ből 18, különösen Lettország, Olaszország, Portugália, Görögország és a Cseh Köztársaság) képtelen volt növelni hivatalos fejlesztéstámogatásának mértékét 2006 és 2007 között, és hogy emellett még számos országban, például Belgiumban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban drámai, több mint 10%-os mértékű csökkenés is mutatkozott; felkéri a tagállamokat, hogy kötelezettségvállalásuknak megfelelően teljesítsék hivatalos fejlesztéstámogatási volumenüket; elégedetten állapítja meg, hogy egyes tagállamok (Dánia, Írország, Luxemburg, Spanyolország, Svédország és Hollandia) biztosan elérik 2010-es hivatalos fejlesztéstámogatási célkitűzésüket, és bízik abban, hogy ezek a tagállamok fenn fogják tartani hivatalos fejlesztéstámogatásuk magas szintjét;

11. üdvözli a Bizottság avval kapcsolatos szilárd álláspontját, hogy a tagállamoktól származó fejlesztési támogatásnak mind a mennyiségi, mind a minőségi oldalára koncentrálni kell, és erőteljesen támogatja a Bizottság figyelmeztetését a tagállamok anyagi felajánlásai teljesítésének elmaradása esetén várható súlyosan hátrányos következményekkel kapcsolatban; felhívja a Bizottságot, hogy vesse latba tekintélyét és szakértelmét más magán- és közadományozók meggyőzése érdekében, hogy azok teljesítsék anyagi felajánlásaikat;

12. komoly aggodalmának ad hangot amiatt, hogy egyes tagállamok későbbre ütemezik hivatalos fejlesztéstámogatásaik növelését, ami a fejlődő országok esetében több mint 17 milliárd eurós nettó veszteséghez vezet;

13. üdvözli egyes tagállamok azon megközelítését, hogy kötelező erejű, több évre szóló ütemtervet dolgozzanak ki annak érdekében, hogy a hivatalos fejlesztéstámogatások szintjeinek a megemelésével 2015-re elérjék az ENSZ által megszabott 0,7%-os célkitűzést; kéri azon tagállamokat, amelyek ezt még nem tették meg, hogy a lehető leghamarabb tegyék közzé több évre szóló ütemtervüket; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak ezeket az elkövetkező nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferencia előtt el kell fogadniuk, és teljesíteniük kell kötelezettségvállalásaikat;

14. megállapítja, hogy a beszámolókban szereplő támogatások szintjének 2007-es csökkenése egyes esetekben a 2006-os számadatoknak az adósságkönnyítések következtében bekövetkezett mesterséges felfutására vezethető vissza; felhívja a tagállamokat, hogy fenntartható módon úgy emeljék meg hivatalos fejlesztéstámogatásuk szintjét, hogy számadataik figyelembevételénél elkülönítik az adósságkönnyítések adatait;

15. teljesen elfogadhatatlannak tartja a fokozott pénzügyi támogatások vonatkozásában elhangzó gyakori ígéretek és a ténylegesen kifizetett, számottevően alacsonyabb összegek között fennálló ellentmondást, és aggasztja, hogy egyes tagállamok a segélyezés tekintetében kimerültnek mutatkoznak;

16. hangsúlyozza, hogy a partnerkormányokkal, a nemzeti parlamentekkel és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott konzultáció elengedhetetlen a hivatalos fejlesztéstámogatás mértékére és rendeltetésére vonatkozó döntések meghozatalakor;

A pénzáramlás gyorsasága, rugalmassága, előreláthatósága és fenntarthatósága

17. hangsúlyozza, hogy a segítséget időben kell nyújtani, és elégedetlenségét fejezi ki, hogy a segítségnyújtás folyamatai gyakran indokolatlan késedelmet szenvednek;

18. hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a változó körülményekre, így például az emelkedő élelmiszerárakra adott válaszként fontolóra vegyék az együttműködési segélyek rugalmas folyósítását, az előrelátható támogatás szükségességével együtt, annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a partnerországok számára a tervezést a fenntartható fejlesztés, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és annak hatásainak csökkentése céljából;

19. határozottan felhív a felelősségteljes hitelezés és finanszírozás alapelveinek egyértelmű tiszteletben tartására, hogy az Equator-elveket követve és azokkal összhangban a gazdasági és környezeti fejlesztés tekintetében fenntarthatóvá tegyék a hitelezést és a finanszírozási műveleteket; felkéri a Bizottságot, hogy vegyen részt ezeknek az elveknek a megszilárdításában, és szorgalmazzon kötelező érvényű intézkedéseket a nemzetközi fórumokon, hogy ezeket az elveket olyan módon ültessék át a gyakorlatba, hogy azoknak a hatóköre kiterjedjen a köz- és a magánszféra új fejlesztési szereplőire is;

Adósság és tőkemenekülés

20. teljes mértékben támogatja a fejlődő országok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy adósságaikat hosszú távon fenntartható keretek között tartsák, és végrehajtsák a nagyon súlyosan eladósodott szegény országokra irányuló, a millenniumi fejlesztési célok teljesítése szempontjából kulcsfontosságú kezdeményezést; sajnálatát fejezi azonban ki amiatt, hogy az adósságenyhítési tervek számos országot kizárnak, amelyek számára az adósság továbbra is a millenniumi fejlesztési célok teljesítésének akadálya marad; hangsúlyozza a nemzetközi intézkedések korlátozásának a súlyosan eladósodott szegény országokra vonatkozó kezdeményezés körébe nem tartozó néhány országra való kiterjesztéséről folytatandó mielőbbi nemzetközi vita szükségességét;

21. felhívja a Bizottságot, hogy foglalkozzon a „tisztességtelen célokra felvett”vagy törvénytelen adósságok kérdésével, vagyis a felelőtlen, önző érdekből történő, gondatlan vagy tisztességtelen kölcsönzés miatti adósságok kérdésével és a felelős finanszírozás elveivel az adósságenyhítésről zajló két- és többoldalú tárgyalásokon; üdvözli a Bizottságnak a kereskedelmi hitelezők és a keselyűalapok visszafizetésre vonatkozó jogainak bírósági eljárás esetében történő korlátozására irányuló cselekvési felhívását;

22. felhívja az összes tagállamot, hogy tartsák tiszteletben az adósságfenntarthatósági keretrendszert, és szorgalmazzák annak olyan irányú fejlesztését, amely figyelembe veszi az országok belső adósságát és pénzügyi követelményeit; felhívja valamennyi tagállamot, hogy ismerjék el, hogy a hitelező felelőssége nem pusztán a fenntarthatósági keretrendszer betartására terjed ki, hanem a következőket is magában foglalja:

- a hitelfelvevő országok külső sokkhatásokkal szembeni veszélyeztetettségének figyelembevétele, ilyen esetekben a visszafizetés felfüggesztése vagy könnyítése lehetőségének biztosítása;

- átláthatósági követelmények szerepeltetése a hitelmegállapodásokban mindkét fél tekintetében;

- fokozottabb kellő elővigyázatosság annak biztosítása érdekében, hogy a hitelezés ne járuljon hozzá az emberi jogok megsértéséhez vagy a korrupció növekedéséhez;

23. Sürgeti az EU-t, hogy támogassa azon nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek célja egyfajta nemzetközi fizetésképtelenségi eljárás vagy tisztességes és átlátható választott bírósági eljárás végrehajtása az esetleges jövőbeli adósságválságok hatékony és méltányos kezelése érdekében;

24. sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság nem helyez nagyobb hangsúlyt a belső erőforrások mobilizálására a fejlesztés finanszírozása érdekében, mivel ezek a fejlődő országok nagyobb mértékű autonómiájának forrásai; sürgeti a tagállamokat, hogy teljes körűen vegyenek részt a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára vonatkozó kezdeményezésben, és szólítsanak fel annak megerősítésére; felhívja a Bizottságot, hogy kérje fel e Nemzetközi Számviteli Standard Testületet (IASB), hogy e nemzetközi számviteli standardok között szerepeltessen országonkénti beszámolási kötelezettséget a multinacionális vállalatok tevékenységeiről, minden ágazatra kiterjedően;

25. sajnálja, hogy a támogatás hatékonyságáról szóló bizottsági közleménycsomag1 nem tesz említést a tőkemenekülésről, mint a fejlődő országok gazdaságát veszélyeztető kockázati tényezőről; rámutat arra, hogy a tőkemenekülés komoly károkat okoz a fejlődő országok fenntartható gazdasági rendszereinek fejlődésében, és rámutat arra, hogy az adóelkerülés a fejlődő országoknak minden évben többe kerül, mint amekkora bevételhez a hivatalos fejlesztéstámogatásból jutnak; felkéri a Bizottságot, hogy a monterreyi konszenzus követelményeinek megfelelően foglalja bele politikájába a tőkemenekülést megakadályozó intézkedéseket, ezen belül a tőkemenekülés okainak őszinte elemzését, az adóparadicsomok megszüntetése érdekében, amelyek közül több is az EU-ban található, illetve a tagállamokkal szoros kapcsolatban működik;

26. megállapítja különösen, hogy a Világbank szerint az említett tőkemenekülés illegális összetevője évente 1 000–1 600 milliárd dollár, amelynek fele a fejlődő országokból érkezik; támogatja a lopott vagyonok befagyasztására és visszaadására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, és kéri azokat a tagállamokat, amelyek ezt eddig elmulasztották, hogy ratifikálják az ENSZ korrupció elleni egyezményét; helyteleníti, hogy nem kerül sor hasonló erőfeszítésekre az adóelkerülés elleni küzdelemben, és kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő az adóinformációk automatikus cseréje elvének globális elterjesztését, kérjék az adóelkerülésről szóló, jelenleg az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (ECOSOC) által szövegezés alatt álló magatartási kódex csatolását a dohai nyilatkozathoz, illetve támogassák az OECD mellett az ENSZ adóügyi bizottságának az adóelkerülés elleni nemzetközi küzdelem irányítása érdekében kiegészítő forrásokkal is ellátott, valódi kormányközi testületté való átalakítását;

Innovatív finanszírozási mechanizmusok

27. üdvözli a tagállamok által az innovatív finanszírozási mechanizmusokról előterjesztett javaslatokat, és felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg ezeket a könnyű gyakorlati megvalósítás, a fenntarthatóság, az addicionalitás, a tranzakcióköltségek és a hatékonyság mércéjéhez viszonyítva; olyan finanszírozási mechanizmusokat és eszközöket szorgalmaz, amelyek új finanszírozást nyújtanak, és nem kockáztatják a jövőbeli finanszírozás áramlását;

28. olyan pénzügyi mechanizmusokat és eszközöket szorgalmaz, amelyek a monterreyi konszenzus megállapításaival összhangban megteremtik a magánpénzek bevonásának eszközeit, és hitelgaranciákat vezetnek be;

29. felkéri a Bizottságot, hogy nagymértékben növelje a fejlődő országokban az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az annak enyhítését szolgáló intézkedések – különösen az éghajlatváltozás elleni globális szövetség – finanszírozását; hangsúlyozza a jelenlegi hivatalos fejlesztéstámogatási pénzmozgásokon túlmenő finanszírozás sürgető szükségességét, mivel a hivatalos fejlesztéstámogatás önmagában nem képes megfelelő választ adni az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és az enyhítéssel kapcsolatos intézkedésekre a fejlődő országokban; hangsúlyozza, hogy e célból innovatív finanszírozási mechanizmusokat kell sürgősen kialakítani, például a légi közlekedésre és az olajkereskedelemre kivetett adókat, valamint az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere aukciós bevételeinek elkülönítését;

30. üdvözli a Bizottságnak a globális éghajlat-finanszírozási mechanizmus létrehozására irányuló javaslatát, amelynek alapja az, hogy a támogatást a fejlődő országokban elsődlegesen az enyhítés és az alkalmazkodás finanszírozására fordítsák; felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy tegyenek jelentős pénzügyi kötelezettségvállalásokat a javaslat sürgős végrehajtása érdekében;

31. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszeréből befolyó jövőbeli aukciós bevételekből legalább 25%-ot a fejlődő országokban az éghajlat-változáshoz való alkalmazkodással és annak hatásainak enyhítésével kapcsolatos intézkedések finanszírozására különítsenek el;

32. felhívja a Bizottságot, hogy javítsa a kisvállalkozók és mezőgazdasági kistermelők finanszírozáshoz való hozzáférését, hogy ezáltal fokozza az élelmiszer-termelést, és fenntartható megoldást nyújtson az élelmiszerválságra;

33. felhívja az Európai Beruházási Bankot (EBB), hogy vizsgálja meg egy garanciaalap azonnali létrehozásának lehetőségeit a szegényebb fejlődő országokban a helyi élelmiszer-termelők igényeire szorosan reagáló mikrohitel- és kockázatfedezeti rendszerek támogatására;

34. üdvözli egy többadományozós nemi alap létrehozására irányuló javaslatot, amelyet az ENSZ indított útjára, és amelyet az ENSZ nőket célzó fejlesztési alapja (UNIFEM) kezel majd, a fejlődő országokban a nemi egyenlőségi szakpolitikák előmozdítása és finanszírozása céljából; felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy vizsgálják meg és támogassák ezt a nemzetközi kezdeményezést;

35. felhív a pénzügyi szolgáltatások fejlesztésének ösztönzésére irányuló erőfeszítések megkettőzésére, tekintettel arra, hogy a bankszektor képes a fejlesztés helyi finanszírozását előmozdítani, és emellett egy stabil pénzügyi szolgáltatási szektor a legjobb módja a tőkemenekülés elleni küzdelemnek;

36. felhív minden érintettet, hogy teljes mértékben értékelje a természeti erőforrásokból származó bevételek hatalmas potenciálját; e tekintetben elengedhetetlennek tartja a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságát; úgy ítéli meg, hogy bár a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára vonatkozó kezdeményezés (EITI) és a kimberleyi folyamat megfelelő irányba halad, jóval többet kell még tenni a nyersanyag-kitermelő iparágak és bevételeik átlátható irányításának ösztönzése érdekében;

A nemzetközi rendszerek reformja

37. felkéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a 2008–2009. évi félidős értékelés során foglalja bele az Európai Fejlesztési Alapot az EU költségvetésébe, és hogy fokozza az EU fejlesztéspolitikája és költségvetése egyik fontos elemének demokratikus legitimitását;

38. tudomásul veszi a fejlődő országoknak az IMF-en belüli jobb képviselete érdekében 2008 áprilisában tett első lépést; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az IMF-nél továbbra is vagyonalapú súlyozás érvényesül a szavazati jogok elosztásában; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyilvánítsák ki a kétszeres többség elvén alapuló döntéshozatali rendszer iránti érdeküket (érintettek/államok) a nemzetközi pénzügyi stabilitásért felelős intézményen, az IMF-en belül;

39. felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tekintsék a 2008. november 29. és december 2. között Dohában megrendezendő, a fejlesztésfinanszírozásról szóló nemzetközi nyomonkövetési konferenciát jó alkalomnak arra, hogy bemutassák a millenniumi fejlesztési célok fenntartható megközelítés keretében történő teljesítését célzó fejlesztésre vonatkozó uniós álláspontot;

40. felhívja a tagállamokat, hogy végezzék el a Világbank gyors és ambiciózus reformját, hogy a világbanki programok által legközvetlenebbül érintettek jobb képviselethez jussanak;

41. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az ENSZ főtitkárának és a Kereskedelmi Világszervezet vezetőinek, a Nemzetközi Valutaalapnak, a Világbank Csoportnak és az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának.

(1) HL C 131. E, 2003.6.5., 164.o. (2) HL C 284. E, 2002.11.21., 315. o. (3) HL C 46., 2006.2.24., 1. o. (4) Elfogadott szövegek, P6_TA(2008)0237

A nemzetközi fejlesztési program kiemelkedően fontos ügye a fejlesztésfinanszírozás.

A 2002-ben Monterreyben megrendezett nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferencián a nemzetközi közösség elfogadta a következő főbb problémákra összpontosító monterreyi konszenzust:

· a belföldi pénzügyi források mobilizálása a fejlesztés érdekében;

· a fejlesztésre szánt nemzetközi pénzügyi források mobilizálása (közvetlen külföldi tőkebefektetések és más magánforrások);

· a nemzetközi kereskedelem mint a fejlődés motorja;

· a nemzetközi pénzügyi és műszaki fejlesztési együttműködés fokozása;

· külső adósságok;

· a rendszerrel kapcsolatos kérdések – a fejlődést támogató nemzetközi monetáris, pénzügyi és kereskedelmi rendszerek koherenciájának és következetességének előmozdítása.

A fejlesztésfinanszírozás nyomon követéséről szóló első konferenciára 2008. november 29. és december 2. között kerül sor Dohában (Katar). Ez a csúcstalálkozó lehetőséget nyújt arra, hogy leltárt készíthessenek a monterreyi konszenzus elfogadása óta megtett előrelépésekről.  

Az EU mint a legnagyobb adományozó a nemzetközi fejlesztésfinanszírozás terén, amely világszerte a hivatalos fejlesztéstámogatások több, mint 50%-át nyújtja, továbbra is élen jár a nemzetközi fejlesztési támogatásban.  

A Bizottság 2008 márciusában tette közzé a monterreyi konszenzus óta megtett uniós előrelépésről szóló jelentését⁽¹⁾. A Tanács fejlesztésfinanszírozásról szóló következtetései 2008. május 25-én jelentek meg.

Időben korlátozott fejlesztéstámogatási célkitűzések 2010-ig és 2015-ig

EU 2006-ban elérte egyéni célkitűzését azáltal, hogy összesített GNI-jének 0,39%-át (EU 15) szánta hivatalos fejlesztéstámogatásra. Következő fő célkitűzése, hogy hivatalos fejlesztéstámogatása 2010-re elérje az EU összesített GNI-jének 0,56%-át⁽²⁾. Mindamellett komoly problémát jelent, hogy 2007-ben számos tagállam hivatalos fejlesztéstámogatásának volumene drámai módon csökkent – összhangban a fejlesztéstámogatás jelenlegi globális trendjével, amelyet Japán és az Egyesült Államok is követett. Sőt, egyes tagállamok csökkentették a 2010-es és 2015-ös célok teljesítésére irányuló pénzügyi erőfeszítéseiket is, és lelassították hivatalos fejlesztéstámogatásaik növelésének ütemét.

A hivatalos fejlesztéstámogatás általános csökkenése remélhetőleg egyszeri esemény marad, és az előadó ragaszkodik ahhoz, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy ez így legyen. A növekedés lassulásának eredményeként a következő években a fejlődő országoknak nyújtott hivatalos fejlesztéstámogatás teljes összege is csökken. Finnország és Franciaország például korábban az EU-nál ambiciózusabb politikát és kötelezettségeket vállalt, de 2007-ben csökkentették célkitűzésüket, hogy igazodjanak az EU menetrendjéhez. Ez elkerülhetetlenül ártani fog az EU kollektív célkitűzésének. A becslések szerint a 2006–2010 közötti időszakban több mint 17 milliárd euró értékű hivatalos fejlesztéstámogatás fog teljesen elveszni. Az EU csak akkor teljesítheti kollektív célkitűzéseit, ha egyes nagyobb tagállamok a célkitűzésüket meghaladó szintű hivatalos fejlesztéstámogatást érnek el. Az előadó komolyan aggódik, hogy a legújabb fejlemények megnehezíthetik a kötelezettségvállalások teljesítését.

Jelentős és komoly váltásra van ahhoz szükség, hogy minden tagállam bebizonyíthassa, hogy elkötelezetten törekszik a hivatalos fejlesztéstámogatással kapcsolatban vállaltcélkitűzések elérésére, és így javítsa a millenniumi fejlesztési célok teljesítésének esélyét. Az előadó felhívja azokat a tagállamokat, amelyek ezt még nem tették meg, hogy még a dohai konferencia előtt vezessenek be rögzített pénzügyi ütemterveket.  

Külső adósság és tőkemenekülés

Az EU által nyújtott hivatalos fejlesztéstámogatás szintje 2007-es csökkenésének egyik fő oka, hogy az adósságkönnyítéseket beleszámították a hivatalos fejlesztéstámogatás számadataiba, ezért az előadó felhívja a tagállamokat, hogy az adósságkönnyítések adatainak eltávolításával összpontosítsanak a hivatalos fejlesztéstámogatás számadataira. Mindamellett a hosszú távú fenntarthatóság problémái és a felelős hitelezés alapelvei is ugyanilyen fontosak.  

A felelőtlen hitelezés és finanszírozás nagy veszélyt jelent a fejlődő országok gazdasági stabilitására, és nagymértékben akadályozza az adósságállomány hosszú távú fenntarthatóságát. Az ilyen gyakorlatok közé tartozik többek között a kereskedelmi hitelezők és a szorult helyzetben lévő adósságalapok agresszív pereskedése, ami megterheli az érintett fejlődő országok költségvetését. A felelős finanszírozás és hitelezés az adósság fenntarthatósága biztosításának egyik útja lehet, és jól használható a fejlődő országokban a fenntartható, környezetkímélő fejlődés és a tisztességes munka ösztönzésére is.  

A tőkemenekülés és az adóparadicsomok is a fejlesztési támogatási program fontos problémái, mivel általában komoly hatással bírnak a külső adósságra. A tőkemenekülés megakadályozásának egyik eszköze lehet a hatékonyabb ellenőrzési rendszerek telepítése (különösen az adózási rendszerek által) a fejlődő országokba, a fejlődő országokban élő gazdagok emlékeztetése kötelességeikre, valamint a saját felelősségvállalás ösztönzése és az annak biztosítására való törekvés, hogy a pénzt ne térítsék el adóparadicsomokba (beleértve az EU-n belül létező adóparadicsomokat is). Közben a tőke fejlődő országokból való menekülése megakadályozásának a leghatékonyabb módja magában foglalja a stabil, békés és demokratikus környezet támogatását, ahol a jogállamiság biztosítja a kereskedelmi szerződések betartását, valamint a bankszámlák és a tulajdonjogok tiszteletben tartását minden polgár számára.  

Új kihívások

Az éghajlatváltozás az egyik legújabb kihívás, amellyel a fejlesztési segítségnyújtásnak szembe kell néznie. A fejlesztéspolitika fő célja a szegénység leküzdése. Az éghajlatváltozás az egyik olyan probléma a főbb globális bizonytalansági tényezők között, amely jelentős hatást gyakorol a kevésbé fejlett országokra, amelyek különösen sérülékenyek a külső csapásokkal (pl. természeti katasztrófákkal, világméretű járványokkal) szemben⁽³⁾. Mindazonáltal az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére szánt finanszírozást a legmegfelelőbb úgy tekinteni, mint egy olyan eszközt, amellyel a fejlett ipari országok segítenek helyrehozni azokat a károkat, amelyeket ők maguk okoztak a fejlődő országokban. Ezért nem szabad elvenni a meglévő hivatalos fejlesztéstámogatási kötelezettségvállalásokból, hanem még ki kell azokat egészíteni. Ebben a tekintetben az előadó osztja Louis Michel fejlesztési biztos nézetét, amely szerint a meglévő fejlesztési forrásokat nem szabad a legkevésbé fejlett országokban az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására költeni. Megbeszélések folynak az EU és a Világbank között egy nagyszabású hosszú távú kölcsön nyújtásának lehetőségéről, amely a legszegényebb országokat az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez szükséges legfontosabb intézkedések finanszírozásában segítené⁽⁴⁾. Az előadó elvárja, hogy az EU ebben a vitában az élen járjon.

A jelenlegi nemzetközi élelmiszerár-robbanás további kihívást jelent, amellyel szembe kell nézni. A vidékfejlesztés, különösen a mezőgazdaság fejlesztése fokozottan fontossá vált, és az elkövetkező években elkerülhetetlenül jelentősebb hangsúllyal fog szerepelni a nemzetközi fejlesztési napirenden. Meg kell birkózni a fejlődő országok mezőgazdasági fejlődésének akadályaival. Különösen a helyi mezőgazdaságot kell támogatni. A mezőgazdasági kistermelők számára gyorsan lehetőséget kell biztosítani, hogy hozzáférhessenek a kölcsönökhöz, hogy fejleszthessék gazdaságukat, és fokozhassák termelésüket.

Újabb kihívást jelent a nemzetközi fejlesztésfinanszírozás új szereplőinek, nevezetesen Kínának, Brazíliának és Szaúd-Arábiának, valamint számos magánadományozónak a fellépése⁽⁵⁾. Aggodalmakra ad okot az egyes új adományozók által együttműködésük végrehajtása céljából folytatott politika.

A magántőke mobilizálása a fejlesztésfinanszírozás céljára

A magántőke fejlődő országok felé irányuló áramlása növekvőben van. A becslések szerint ez a beszámolókban szereplő hivatalos fejlesztési támogatás (még az adósságkönnyítés leszámítása nélkül is) teljes összegének körülbelül hatszorosa, és közel 600 milliárd dolláros összeget ér el.

A magántőke beáramlása az Afrikába irányuló összes finanszírozás körülbelül 80%-át teszi ki: 2007-ben az afrikai közvetlen külföldi tőkebefektetés 2004-hez képest körülbelül 200%-kal emelkedett.

Egyértelműen hasznos lenne, ha ezekből a magánforrásokból valamennyit be lehetne vonni a fejlesztés céljára, és az előadó azt ajánlja, hogy ezt a köz- és a magánszféra innovatív partnerségével lehetne elérni. Az EU-nak tevőlegesen támogatnia kell az Equator-elveket, amelyek keretében a világon nagyon sok bank arra törekszik, hogy befektetéspolitikájában tiszteletben tartsa a fenntarthatóság kritériumait.

Támogatáshatékonyság

A támogatáshatékonysággal kapcsolatban továbbra is legfontosabb ügyeknek tekinthetők a támogatás feltételekhez kötöttségének megszüntetése, a tranzakcióköltségek csökkentése és a bürokratikus eljárások nagyobb rugalmassága és gyorsasága. Az előadó ugyanakkor arra törekedett, hogy minimális mértékben térjen ki jelentésében ezekre a problémákra, hogy ne kerüljön átfedésbe kollégája, Johan Van Hecke támogatáshatékonyságról szóló jelentésével.

A rendszerrel kapcsolatos kérdések

A nemzetközi pénzügyi és gazdasági intézmények döntéshozatali folyamataiban a fejlődő országoknak hangsúlyosabb szerepet kell kapniuk.  

A Világbank elnöki és az IMF ügyvezető igazgatói tisztsége még nem elérhető minden ország számára. Az EU számos tagállama (14) kifejezte, hogy támogatnának olyan reformokat, amelyek ezeket a tisztségeket minden ország állampolgára számára elérhetővé tennék.  

A Világbank Igazgatóságában különösen nagy probléma, hogy a Szaharától délre eső 46 afrikai ország alig képviselteti magát benne. Míg más régiók, amelyekhez kevesebb ország tartozik, legalább három hellyel rendelkeznek, a Szaharától délre eső régió fejlődő országai csak két hellyel képviseltetik magukat. Az előadó ezt a helyzetet elfogadhatatlannak tekinti, és annak orvoslását javasolja.

(1) „Az EU mint világszintű partner a fejlesztésért – A millenniumi fejlesztési célok elérése felé vezető fejlődés felgyorsítása” (COM (2008) 177/3) című közlemény és a Bizottság szolgálatainak „A monterreyi fejlesztésfinanszírozási folyamat – az EU hozzájárulása Dohához és azon túl – 2008-as éves jelentés az elért eredményekről” című munkadokumentum (SEC (2008) 432/2). (2) Az EU 15 célkitűzése 2010-re: 0,51% ODA/GNI (2015-re: 0,7%); Az EU 12 célkitűzése 2010-re: 0,17 % ODA/GNI (2015-re: 0,33%). (3) Az a trend érvényesül, hogy míg korábban az együttműködést a szolidaritással definiálták, addig ma már egyre inkább úgy tekintik, hogy ez a legolcsóbb módja annak, hogy szembenézzenek az olyan globális kihívásokkal, mint a világjárványok (pl. a SARS), a migráció és a biztonsági problémák. (4) A vitában szerepel az a gondolat is, hogy a fejlett ipari országok pénzt fognak kölcsönözni a nemzetközi tőkepiacokról, és folyósítják azt a fejlődő országok számára, hogy támogassák az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését saját országaikban, és megvédjék azokat a környezeti károktól. (5) Az OECD fejlesztési bankokról tartott kerekasztaláról szóló 2008. februári jelentése megállapította: „Kína ma nagyobb támogatást nyújt az afrikai infrastruktúra számára, mint a Világbank, az Afrikai Fejlesztési Bank és az összes nyugati kétoldalú együttműködés együttvéve” – ehhez hasonlóan „Latin-Amerikában a Brazil Fejlesztési Bank (BNDES) ma már nagyobb hitelnyújtási kötelezettséget vállal, mint a Világbank és az Inter-American Development Bank együttvéve”.

JAVASLATOK

A Költségvetési Bizottság felhívja a Fejlesztési Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

Az Európai Parlament,

- tekintettel az ENSZ fejlesztési finanszírozásról szóló konferenciája által elfogadott 2002. márciusi monterrey-i megállapodásra,

- tekintettel a Tanács, a tagállamok képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által 2005. decemberében elfogadott európai konszenzusra,

- tekintettel „A millenniumi fejlesztési célok elérése felé vezető fejlődés felgyorsítása” (COM (2008) 177, 2008. április 9.) című bizottsági közleményre,

1. rámutat hogy az EU az összes hivatalos segély majdnem 60%-ával a világ vezető adományozója a fejlesztési segélyek terén, és üdvözli azon tényt, hogy az EK részesedése az elmúlt években növekedett, mindazonáltal felkéri a Bizottságot, hogy szolgáltasson egyértelmű és átlátható adatokat arról, hogy a közösségi költségvetés mekkora hányadát fordítják uniós fejlesztési segélyekre, a monterrey-i konszenzus összes európai adományozó általi nyomon követésének ellenőrzése céljából; sajnálkozását fejezi ki továbbá amiatt, hogy az EU fejlődő országok részére nyújtott anyagi hozzájárulásának szintje észrevétlen marad, és felkéri a Bizottságot megfelelő és célzott kommunikációs és információs eszközök kifejlesztésére az uniós fejlesztési segélyek láthatóságának növelése érdekében;

2. mindazonáltal komolyan aggódik az uniós fejlesztési segélyek mértékének első ízben bekövetkezett mind abszolút értékű, mind a GNI arányában vett csökkenése miatt (1589 millió eurós, 3,33%-nak megfelelő csökkenés – ez a 2007-es EU GNI 0,38%-a a 2006-os 0,41%-hoz képest); felidézi, hogy a tagállamok és a közösségi intézmények közti 2005-ös európai konszenzus megerősítette, hogy az uniós fejlesztési segélyek mértéke terén a cél 2010-ben a GNI 0,56%-a és 2015-ben a GNI 0,7%-a;

3. üdvözli a Bizottság avval kapcsolatos szilárd álláspontját, hogy a tagállamoktól származó fejlesztési segélynek mind a mennyiségi, mind a minőségi oldalára koncentrálni kell, és erőteljesen támogatja a Bizottság figyelmeztetését a tagállamok anyagi felajánlásai teljesítésének elmaradása esetén várható súlyosan hátrányos következményekkel kapcsolatban; felhívja a Bizottságot, hogy vesse latba tekintélyét és szakértelmét más magán- és közadományozók meggyőzése érdekében, hogy azok teljesítsék anyagi felajánlásaikat;

4. aláhúzza, hogy az EU-nak mindenképpen a legmagasabb szintű koordinációt kell célul kitűznie, az egyéb közösségi politikákkal (környezetvédelem, migráció, emberi jogok, mezőgazdaság stb.) való koherencia, valamint a munka megkettőzésének és a tevékenységek közötti ellentmondások elkerülése érdekében;

5. felidézi, hogy a fejlődő országokban az élelmiszerárak növekedésével járó drámai következmények kezelése érdekében az EU által megteendő azonnali és szükséges lépéseket nem a monterrey-i konszenzus által előírt pénzügyi erőfeszítések részeként kell értelmezni és kivitelezni; ezért várakozással tekint a Bizottság konkrét javaslatára a szükséghelyzeti alapok felhasználására vonatkozóan;

6. hangsúlyozza, hogy az egyes partnerországokban tapasztalható kiterjedt és aránytalan adminisztratív teher csökkenti a fejlesztési segély hatékonyságát; tart attól, hogy ez veszélyezteti a millenniumi fejlesztési célok elérését;

7. megjegyzi, hogy az Európai Uniónak még meg kell találnia a helyes egyensúlyt a fejlesztési segélyekkel kapcsolatos két ellentétes megközelítés között: egyrészről a partnerországokra kell bízni az alapok megfelelő elosztását és segíteni kell az igazgatásaikat az alapok végrehajtásához szükséges megfelelő eszközök kifejlesztésében; másrészről a visszaélésszerű vagy nem hatékony felhasználás megakadályozása érdekében meg kell határozni a fejlesztési segélyek felhasználásának céljait.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE