JELENTÉS a belső piaci eredménytábláról

15.1.2010 - (2009/2141(INI))

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság
Előadó: Róża Thun Und Hohenstein

Eljárás : 2009/2141(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A7-0084/2009

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a belső piaci eredménytábláról

(2009/2141(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel a Bizottság 2009. június 29-i ajánlására az egységes piac működésének javítását célzó intézkedésekről,[1]

–   tekintettel a Bizottság 2004. július 12-i ajánlására a belső piacot érintő irányelvek nemzeti jogba történő átültetéséről,[2]

–   tekintettel a Bizottságnak a belső piaci eredménytábláról szóló belső személyzeti munkadokumentumára (SEC(2009)1007),

–   tekintettel 2007. szeptember 4-i, „Az egységes piac felülvizsgálata: az akadályok és elégtelenségek kiküszöbölése jobb végrehajtás és alkalmazás révén[3], címet viselő állásfoglalására,

–   tekintettel 2008. szeptember 23-i állásfoglalására a belső piaci eredménytábláról,[4]

–   tekintettel 2008. július 9-i állásfoglalására a nemzeti bírák európai igazságügyi rendszerben betöltött szerepéről,[5]

–     tekintettel a Versenyképességi (Belső Piaci, Ipari és Kutatási) Tanácsnak az egységes piac működésének javításáról szóló, 2009. szeptember 24-i következtetéseire[6],

 tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére és 119. cikkének (2) bekezdésére,

–   tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére (A7-0084/2009),

A. mivel a hatékonyan működő belső piac elengedhetetlen egy olyan stabil és innovatív gazdasági környezet kialakítása szempontjából, amelyen belül a fogyasztók jó minőségű árukat és szolgáltatásokat szerezhetnek be és a vállalkozások új munkahelyeket teremthetnek,

B.  mivel bár a belső piac már meglehetősen magas fejlődési fokot ért el, még mindig sokat kell tenni annak érdekében, hogy elérje teljes potenciálját,

C. mivel a belső piac a működését érintő közösségi szabályok helyes átültetése, alkalmazása és végrehajtása nélkül nem tud megfelelően működni,

D. mivel elsődleges fontosságú, hogy a tagállamok a belső piacra vonatkozó jogszabályokat megfelelő időben átültessék,

E.   mivel az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek aktívan hozzájárulhatnak a belső piaci jogszabályok megfelelőbb átültetéséhez azáltal, hogy szorosan együttműködnek egymással a tárgyalási és átültetési folyamat során,

F.   mivel az uniós intézmények és a tagállamok képviselőinek rendszeresen találkozniuk kellene, hogy felmérhessék a belső piacra vonatkozó jogszabályok végrehajtását,

G.  mivel a belső piaci eredménytábla közzététele segítséget nyújt az átültetésben tapasztalható elmaradás mérséklésében, de a minőségre jobban összpontosító szemléletmódot kell alkalmazni, amelynek célja a számadatokon kívül az elmaradás okainak feltárása,

H.  mivel – bár a belső piaci eredménytábla és a fogyasztói piaci eredménytábla különböző kiterjedésű és különböző mutatókat használó különböző módszertanok alapján működik közös átfogó céljuk a belső piac működésének javítása,

I.    mivel a jelenlegi 1,2%-os elmaradás az állam- és kormányfők 2007. évi megállapodásában szereplő 1,0%-os célértéknek megfelel, azonban kilenc tagállam elmaradt a fenti célkitűzéstől,

J.    mivel a töredezettségi tényező 6%, ami azt jelenti, hogy 100 irányelvet nem ültettek át legalább egy tagállamban,

K.  mivel több mint 22 irányelv átültetési határideje több mint két évet késik, amely megsérti az állam- és kormányfők által 2002-ben lefektetett zéró tolerancia célkitűzést,

L.   mivel egyes, a belső piac szempontjából kulcsfontosságú irányelvek átültetésének nyomon követése különösen fontos,

M.  mivel a közvélemény tudatosságának növelése és a megfelelő nyomás gyakorlása érdekében – beleértve az európai parlamenti képviselők által a nemzeti parlamentjeik képviselőire való nyomást – hasznos lenne, ha több nyilvánosan hozzáférhető információ állna rendelkezésre arról, hogy mely irányelveket mulasztottak el átültetni az egyes tagállamok,

N.   mivel az átültetés folyamatos hiánya vagy a helytelen átültetés nem feltétlenül a tagállamok nem megfelelő hozzáállásából ered, hanem esetleg az érintett uniós jogszabály egyértelműségének vagy következetességének hiányából, ezért kívánatos, hogy a belső piaci eredménytábla ne csak a tagállamokra való nyomásgyakorlás eszköze legyen, hanem a párbeszédé is, amely lehetővé teszi a tagállamok által az átültetés folyamata során tapasztalt nehézségek jobb megértését,

O.  mivel több információra van szükség az átültetés minőségére vonatkozóan,

P.   mivel – figyelembe véve a belső piacra vonatkozóan a jogszabályok és végrehajtásuk közötti általános eltolódást – a belső piaci eredménytáblának rendszeresen részletesebb tájékoztatást kellene nyújtania a belső piaci jogszabályok alkalmazásáról és végrehajtásáról – beleértve a belső piac működésére vonatkozó tárgyilagos mutatókat –, ami lehetővé teszi a teljesítmény és a tendenciák megfelelőbb nyomon követését,

Q.   mivel az európai parlamenti képviselőknek tájékoztatniuk kell választóikat az őket érintő belső piaci jogszabályok végrehajtásáról és jogaik érvényesítésének módjairól,

R.    mivel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság munkája saját kezdeményezésű jelentések, tanulmányok, műhelymegbeszélések és meghallgatások révén hasznos betekintést nyújt a legfontosabb belső piaci jogszabályok alkalmazásába, átültetésébe és végrehajtásába, és ez folytatódni fog a jövőben is,

S.   mivel többek között a Bizottság által létrehozott elektronikus hálózaton keresztül folytatott képzés és határokon átnyúló tapasztalatcsere alapvető a Közösség belső piaci vívmányainak megfelelőbb alkalmazásához,

T.   mivel az állampolgárok és a vállalkozások a belső piaci szabályok tényleges alkalmazására támaszkodnak, amelyek a közös piac által nyújtotta lehetőségek teljes kihasználásában segítik őket,

Bevezetés

1.  üdvözli a Bizottság fent említett, az egységes piac működésének javítását célzó intézkedésekre vonatkozó ajánlását, hangsúlyozza, hogy a tagállamok nem válogathatják ki azokat az intézkedéseket, amelyek nekik leginkább megfelelnek, hanem vállalniuk kell, hogy valamennyit végrehajtják;

2.  sürgeti a tagállamokat, hogy szorosan működjenek együtt a Bizottsággal és vállalják a feladatok és a felelősség rájuk eső részét azért, hogy a belső piacban rejlő lehetőségeket teljes mértékben kihasználják; felhívja a Bizottságot, hogy vesse be minden befolyását a belső piaci szabályok tényleges alkalmazásának biztosítása érdekében, beleértve a piac hatékony ellenőrzését, harmonizálását, a jogszabályok további egyszerűsítését és az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló egyéb eszközöket;

3.  azon a véleményen van, hogy korábbi szakaszban kell intézkedni, hogy az átültetés hiányának kockázata csökkenjen, és a Bizottságnak több támogatást kell nyújtania a tagállamok részére az átültetés teljes időtartama alatt; úgy véli, hogy ennek különösen párbeszéd és az összegyűjtött információk nagyobb mértékű cseréje révén kellene megtörténnie, aminek célja az esetleges problémák megelőzése és azok megoldásának megkísérlése az átültetés határidejének lejárata előtt;

4.  különösen támogatja a nemzeti parlamentek és egyéb szereplők – mint például a szociális partnerek – szoros bevonását a tárgyalási és átültetési folyamatba és a velük való megerősített együttműködést;

5.  hangsúlyozza a nyílt párbeszéd és a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament közötti szorosabb együttműködés fontosságát, amelynek célja a tagállamokban az átültetési folyamat során felmerülő problémák további megvitatása és részletes megtárgyalása, mivel az irányelvek nemzeti szinten történő helyes átültetése és végrehajtása az EU-n belüli belső piac, verseny, valamint gazdasági és társadalmi stabilitás hatékony működésének alapfeltétele;

6.  felhívja a Bizottságot, hogy szervezze meg az éves belső piaci fórumot, amely egybegyűjti az uniós intézmények, a tagállamok és egyéb szereplők képviselőit azzal a céllal, hogy kialakuljon a belső piaci jogszabályok átültetése, alkalmazása és végrehajtása iránti nagyobb elkötelezettség;

7.  hangsúlyozza, hogy a belső piaci fórumnak mind a munkacsoportok szintjén, mind miniszteri szinten üléseznie kell, mivel ez fontos lehetőséget teremt a bevált gyakorlatok nemzeti közigazgatások közötti megosztására;

8.  felhívja a Bizottságot, hogy belső piaci eredménytáblájában közöljön részletesebb információkat a belső piaci jogszabályok alkalmazásáról és végrehajtásáról, beleértve a belső piac működésére vonatkozó tárgyilagos mutatókat;

9.       kéri, hogy a belső piaci eredménytáblát, a Solvit-jelentést, az Állampolgárok Tanácsadó Szolgálatát (Citizens Signpost Service) és a fogyasztói piaci eredménytáblát évente egyszer, egy időben tegyék közzé (és ne változtassák a közzététel gyakoriságát), hogy átfogóbb képet adjanak a belső piac alakulásáról és megfelelőbben hangolják össze az ezeken a területeken elvégzett munkát, megtartva mindemellett ezen eszközök sajátos jellegét;

10. felkéri a Bizottságot, hogy keressen új módszereket a belső piac teljes kiépítését akadályozó fennmaradó korlátok felszámolására, beleértve egy „belső piaci teszt” létrehozását valamennyi javasolt új uniós jogszabályhoz annak biztosítására, hogy a javasolt új intézkedések ne ássák alá a belső piacot;

11. úgy véli, hogy a belső piaci eredménytábla és a Bizottság által a közösségi jog alkalmazásáról készített éves felülvizsgálat között jelentős átfedések vannak; ezért arra ösztönzi a Bizottságot, hogy az éves felülvizsgálatot stratégiailag jobban használja ki és összpontosítson a vertikális politikai területekre, amelyek révén jobb minőségi elemzést lehet biztosítani a belső piaci eredménytáblához;

12. felhívja a Bizottságot, hogy a belső piaci eredménytábla mellé készítsen egy könnyebben olvasható sajtóközleményt, az eredmények megfelelőbb tudatosítása céljából, valamint azért, hogy növelje a tagállamokra az irányelvek helyesen és időben való átültetése érdekében gyakorolt nyomást;

Átültetés a nemzeti jogba

13. üdvözli, hogy az átültetés elmaradására előirányzott 1,0%-os célszám már három egymást követő alkalommal is betartható volt; sürgeti azt a 9 tagállamot, amely nem tudott megfelelni ennek a célkitűzésnek, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket, hogy javítani tudjanak az arányokon;

14. úgy véli, hogy egyértelmű kapcsolat van a belső piaci irányelvek időben és helyesen történő átültetése és az eredeti jogszabályok minősége között; ezért megjegyzi az alulról felfelé építkező munka fontosságát, beleértve a jobb szabályozás elveinek való megfelelést, a tagállamokkal az átültetés és végrehajtás módjáról folytatott teljes körű konzultációt, valamint az új jogszabályra irányuló javaslat benyújtása előtt az alapos hatásvizsgálatok és az Európai Bíróság vonatkozó esetjoga tanulmányozásának szükségességét;

15. emlékeztet arra, hogy túl magas azon irányelvek száma, amelyek egy vagy több ország elmulasztott átültetni és felhívja a Bizottságot és a tagállamokat arra, hogy tegyenek közös erőfeszítéseket azért, hogy sürgősen csökkenjen ez a szám, és kezdjék azokkal az irányelvekkel, amelyek átültetése már két évet vagy ennél is többet késett;

16. felhívja a Bizottságot, hogy internetes oldalán több részletes információt tegyen közzé azokról az irányelvekről, amelyek átültetését egyes tagállamok elmulasztották;

17. sürgeti a tagállamokat, hogy készítsenek a Bizottság számára megfelelési táblázatokat, amelyek részletes információkat tartalmaznak az irányelvek átültetése érdekében hozott nemzeti intézkedésekről, amely részletesebb tájékoztatást ad az átültetés minőségéről; felhívja a Bizottságot, hogy tárja fel az időben és helyesen végrehajtott átültetés bevált gyakorlatait és ezeket közölje a tagállamokkal;

Alkalmazás

18. úgy véli, hogy a tagállamoknak fokozniuk kell a belső piaci szabályok alkalmazásában érintett nemzeti, regionális és helyi hatóságok közötti hatékony együttműködést azáltal, hogy nemzeti közigazgatásukon belül biztosítják és megerősítik a belső piac összehangolását;

19. felhívja a tagállamokat, hogy a nemzeti és helyi köztisztviselők és az igazságügyi hatóságok számára a már létező közösségi programok és hálózatok keretében biztosítsanak a belső piaci szabályokra vonatkozó rendszeres képzést;

20. osztja a Bizottság azon nézetét, hogy a tagállamoknak a megfelelő intézkedések megtétele révén – beleérve a források biztosítását – biztosítaniuk kell a Bizottság által létrehozott elektronikus információs rendszerek (például a belső piaci információs rendszer (IMI), a nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó sürgősségi riasztórendszer (RAPEX), az élelmiszerre és a takarmányra vonatkozó sürgősségi riasztórendszer (RASFF) vagy a fogyasztóvédelmi együttműködési hálózat (CPC)) működőképességét;

21. felhívja a Bizottságot, hogy a belső piacra vonatkozó jogszabályokat egy körkörös folyamatként értelmezze, ahol az utólagos ellenőrzés a folyamat fontos része és annak megállapítására szolgál, hogy a jogszabály megfelel-e az eredeti hatásvizsgálatnak vagy túllép azon, továbbá – ha nem felel meg az eredeti célkitűzéseknek – milyen módosításokra vagy átdolgozásokra van szükség, hogy elérje eredeti céljait;

Végrehajtás

22. úgy véli, hogy a tagállamoknak növelni kell arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy az állampolgárokat és a vállalkozásokat tájékoztassák a belső piacra vonatkozó jogaikról, továbbá hogy lehetővé tegyék számukra a gyakorlatban ezen jogok gyakorlását; felhívja a Bizottságot, hogy prioritásként kezelje az egységes piaccal kapcsolatos segítségnyújtási szolgáltatásokra vonatkozó, a tájékoztatás, a tanácsadás és a problémamegoldó szolgáltatások egyszerűbb megszervezését és elérhetőbbé tételét célzó projekt véglegesítését;

23. úgy véli, hogy a Bizottság által a belső piacról az interneten közzétett tájékoztatás átfogó, de túlságosan széttagolt; felhívja a Bizottságot, hogy az Enterprise Europe Network részvételével hozza létre és erősítse meg az „Európa Önökért – Vállalkozások” internetes portált, amely a vállalkozásokra vonatkozó belső piaci információk tekintetében „egyablakos” elektronikus szolgáltatást jelent, a fölösleges és drága párhuzamos struktúrák elkerülése, valamint a lehetséges együttműködések kiaknázása érdekében, különösen a szolgáltatási irányelv[7] által előírt tájékoztatással összefüggésben;

24. kiemeli az Enterprise Europe Network kulcsfontosságú szerepét abban, hogy segítsék a kkv-kat a belső piac által nyújtott lehetőségek kihasználásában; hangsúlyozza, hogy az adminisztratív kötelezettségek értékes forrásokat kötnek le és ezzel gátolják az Enterprise Europe Networköt abban, hogy jobban tudjon összpontosítani alapfeladatára, a kkv-k számára testreszabott támogatás nyújtására; felhívja a Bizottságot, hogy használja ki jobban az Enterprise Europe Network kapacitásait az információ célirányos közvetítésére, továbbá hogy csökkentse az Enterprise Europe Network partnereire háruló adminisztratív terheket;

25. úgy véli, hogy a tagállamoknak a Bizottság támogatása mellett javítaniuk kell problémamegoldó mechanizmusaikon – különös tekintettel a SOLVIT-ra –, hogy hatékonyabban tudják orvosolni a problémákat; hangsúlyozza, hogy a SOLVIT-tal kapcsolatos tapasztalatokat vissza kellene forgatni a nemzeti és az uniós politikai döntéshozatalba, ami adott esetben szerkezeti és szabályozói módosításokat is eredményezhet; felhívja a tagállamokat, hogy kiegészítő pénzügyi és humánerőforrás biztosítása révén erősítsék tovább SOLVIT-központ hálózataikat;

26. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy a Solvit-központok és ingyenes problémamegoldó szolgálatuk ismertebbé váljanak az európai vállalkozások és polgárok számára;

°

° °

27.      utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

  • [1]  HL L 176., 2009.7.7., 17. o.
  • [2]  HL L 98., 2005.4.16., 47.o.
  • [3]  HL C 187. E, 2008. 7. 24., 80. o.
  • [4]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2008)0421.
  • [5]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2008)0352.
  • [6]  13024/09. sz. tanácsi dokumentum.
  • [7]  A belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 376., 2006.12.27., 36. o.).

INDOKOLÁS

Bevezetés

A hatékonyan működő belső piac alapvető fontosságú egy olyan stabil és innovatív gazdasági környezet kialakítása szempontjából, amelyen belül a fogyasztók szívesen költenek és a vállalkozások új munkahelyeket teremtenek. Bár a belső piac már meglehetősen magas fejlődési fokot ért el, még mindig sokat kell tenni annak érdekében, hogy elérje teljes potenciálját.

A belső piac nem működhet megfelelően a helyesen átültetett, alkalmazott és végrehajtott, a belső piac működését érintő közösségi szabályok nélkül. 2009. június 29-én a Bizottság elfogadta az egységes piac működésének javítását célzó intézkedésekről szóló ajánlását. Ez az ajánlás és a 2009 júliusi belső piaci eredménytábla képezik a jelentés alapját. Az előadó támogatja a Bizottság ajánlását és hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak kötelezettséget kell vállalniuk valamennyi javasolt intézkedés végrehajtására, nem pedig tetszés szerint válogatni közülük.

Az előadó a Bizottság arra vonatkozó javaslatát különösen támogatja, hogy a nemzeti parlamenteket is vonják be az új belső piaci jogszabályokról való tárgyalási folyamatba és az átültetés folyamatába is. Az előadó tovább kívánja fejleszteni ezt a gondolatot és felhívja a Bizottságot, hogy szervezze meg az éves belső piaci fórumot, amely egybegyűjti az Unió és a tagállamok intézményeinek és az egyéb szereplők képviselőit azzal a céllal, hogy kialakuljon a belső piaci jogszabályok átültetése, alkalmazása és végrehajtása iránti nagyobb elkötelezettség.

Továbbá az előadó fontosnak érzi, hogy az eredménytáblákat egy időben publikálják – bár a belső piaci eredménytáblát kétévente, a fogyasztói piaci eredménytáblát pedig évente teszik közzé –, mert ezzel átfogóbb képet lehet kapni a belső piac alakulásáról.

Átültetés a nemzeti jogba

Elsődleges fontosságú, hogy a tagállamok a belső piacra vonatkozó jogszabályokat megfelelő időben átültessék nemzeti jogrendszerükbe. Az 1997 óta kétévente kiadott belső piaci eredménytábla megvizsgálja, hogy mennyire gyorsan és mennyire jól ültetik át az egyes tagállamok a belső piaci irányelveket nemzeti jogszabályaikba. Ugyancsak kiemel a tagállamok ellen folyamatban lévő számos jogsértési eljárást. Az utóbbi időben jelentős javulás tapasztalható e tekintetben.

A 2009. júliusi belső piaci eredménytáblából kiderül, hogy már harmadik egymást követő alkalommal 1%-os volt az európai átlag az átültetés elmaradása tekintetében, ez a szám pedig megegyezik az Európai Tanács által lefektetett célszámmal. Az előadó ugyanakkor megjegyzi, hogy 9 tagállam nem teljesítette ezt az 1%-os célkitűzést. Az előadó továbbá aggasztónak ítéli azt, hogy túl magas a késedelmesen átültetett irányelvek száma. 22 irányelv esetén a nemzeti jogrendszerbe való átültetés idejének határideje már több mint két éve lejárt. Továbbá az irányelvek 6%-át nem ültették át valamennyi tagállamban, ami azt jelenti, hogy 100 belső piaci irányelv nem tud teljes hatást kifejteni az EU egészében. Az előadó felhívja a Bizottságot és a tagállamokat arra, hogy tegyenek közös erőfeszítéseket azért, hogy sürgősen csökkenjen ez a szám, és kezdjék azzal a 22 irányelvvel, amely átültetése már két évet vagy ennél is többet késett.

A Parlament a belső piaci eredménytábláról szóló 2008. szeptemberi állásfoglalásában részletes tájékoztatást kért arra vonatkozóan, hogy mely irányelvek nem kerültek átültetésre, mivel a statisztikákban valamennyi irányelv azonos súllyal szerepel. Ezt a gondolatmenetet követve az előadó felhívja a Bizottságot, hogy internetes oldalán több részletes információt tegyen közzé azokról az irányelvekről, amelyek átültetését egyes tagállamok elmulasztották. Ez a közvélemény tudatosságának növelése és a megfelelő nyomás gyakorlása érdekében – beleértve az európai parlamenti képviselők által a nemzeti parlamentjeik képviselőire való nyomást – hasznos lenne.

Ahhoz, hogy a Bizottság ellenőrizni tudja az átültetés minőségét, arra van szükség, hogy a tagállamok megfelelési táblázatokat biztosítsanak számára, amelyek részletes információkat tartalmaznak az irányelvek átültetése érdekében hozott nemzeti intézkedésekről. Az előadó a tagállamokat e kérés teljesítésére ösztönzi.

Alkalmazás

Úgy tűnik, hogy a tagállamok, miután egy irányelvet átültették a nemzeti jogrendszerükbe, kevesebb figyelmet fordítanak megfelelő alkalmazására. A minimálisan szükséges erőfeszítés megtételével a szabálysértési eljárást kívánják elkerülni. Azonban a szabálysértési eljárások száma még mindig túl magas, számuk több tagállamban meghaladja a 47-es uniós átlagot.

Az egységes piac szabályainak megfelelőbb alkalmazása érdekében a tagállamoknak fokozniuk kell a belső piaci szabályok alkalmazásában érintett nemzeti, regionális és helyi hatóságok közötti hatékony együttműködést azáltal, hogy nemzeti közigazgatásukon belül biztosítják és megerősítik a belső piac működését.

Az előadó hangsúlyozza továbbá a tisztviselők és a bírák továbbképzését és határokon átnyúló tapasztalatcseréjét. 2008 júliusában a Parlament elfogadott egy jelentést a nemzeti bíróknak az európai igazságügyi rendszerben betöltött szerepéről, amelyben hangsúlyozta annak szükségét, hogy az igazságügyi rendszer valamennyi szintjén gondoskodjanak közösségi jogi képzésről és az idegen nyelvi készségek javítása mellett biztosítsanak mindenkinek anyanyelvén hozzáférést a naprakész információkhoz. Az előadó úgy véli, hogy az állásfoglalásban szereplő megállapítások még mindig helytállóak és különösen fontos, hogy felhívják ezekre a figyelmet a belső piaci kérdésekkel kapcsolatban.

Továbbá, az előadónak az a véleménye, hogy a tagállamoknak valódi erőfeszítéseket kell tenniük – beleérve a források biztosítását annak érdekében, hogy a Bizottság által létrehozott elektronikus információs rendszerek (például a belső piaci információs rendszer (IMI), a nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó sürgősségi riasztórendszer (RAPEX), az élelmiszerre és a takarmányra vonatkozó sürgősségi riasztórendszer (RASFF) vagy a fogyasztóvédelmi együttműködési hálózat (CPC)) működőképesek legyenek. Az IMI-n keresztül az igazgatási hatóságok megtalálhatják a többi tagállam kompetens hatóságait és az előre lefordított szabványkérdések és válaszok révén könnyebben intézhetnek kéréseket hozzájuk. Az IMI szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005/36/EK irányelv, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006/123/EK irányelv szerinti igazgatási együttműködést támogatja. A RAPEX és a RASFF a nemzeti hatóságok között, a veszélyes termékekre (vagy egyéb, kockázatos eseményekre) vonatkozó gyors információcserét teszi lehetővé. A CPC-S a harmonizált nyomozati és végrehajtói illetékességgel összhangban a fogyasztóvédelmi törvények határokon átnyúló végrehajtására vonatkozó közigazgatási hatóságok közötti együttműködést támogatja.

Végrehajtás

Végül pedig, talán a legfontosabbnak az előadó azt tekinti, hogy a tagállamoknak növelni kell arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy az állampolgárokat és a vállalkozásokat tájékoztassák a belső piacra vonatkozó jogaikról, továbbá hogy lehetővé tegyék számukra a gyakorlatban ezen jogok gyakorlását. Az előadó különösen támogatja a piaccal kapcsolatos segítségnyújtási szolgáltatásokra vonatkozó, a tájékoztatás, a tanácsadás és a problémamegoldó szolgáltatások egyszerűbb megszervezését és elérhetőbbé tételét célzó projektet (SMAS). A tagállamoknak továbbá a Bizottság támogatása mellett javítaniuk kell a problémamegoldó mechanizmusaikon – különös tekintettel a SOLVIT-ra. Felhívja a tagállamokat, hogy kiegészítő pénzügyi és humánerőforrás biztosítása révén erősítsék tovább SOLVIT-központ hálózataikat.

ELJÁRÁS

Az elfogadás dátuma

2.12.2009

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

22

15

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Cristian Silviu Buşoi, Lara Comi, Anna Maria Corazza Bildt, Jürgen Creutzmann, Christian Engström, Evelyne Gebhardt, Louis Grech, Małgorzata Handzlik, Iliana Ivanova, Philippe Juvin, Sandra Kalniete, Edvard Kožušník, Kurt Lechner, Toine Manders, Tiziano Motti, Gianni Pittella, Mitro Repo, Heide Rühle, Matteo Salvini, Christel Schaldemose, Andreas Schwab, Catherine Stihler, Eva-Britt Svensson, Róża, Gräfin von Thun Und Hohenstein, Kyriacos Triantaphyllides, Emilie Turunen, Bernadette Vergnaud, Barbara Weiler

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Damien Abad, Liem Hoang Ngoc, Jacek Olgierd Kurski, Emma Mcclarkin, Antonyia Parvanova, Konstantinos Poupakis, Wim van de Camp, Anja Weisgerber, Kerstin Westphal