JELENTÉS a Szubszaharai Afrika országainak egészségügyi ellátórendszereiről és az egészségügy globális helyzetéről

6.9.2010 - (2010/2070(INI))

Fejlesztési Bizottság
Előadó: Véronique De Keyser

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a Szubszaharai Afrika országainak egészségügyi ellátórendszereiről és a globális egészségügyről

(2010/2070(INI))

Az Európai Parlament,

–    tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának az egészséghez való jogot alapvető jogként elismerő 25. cikkére,

–    tekintettel arra a mindenkit megillető jogra, hogy a testi és lelki egészség általa elérhető legmagasabb szintjét élvezhesse,

–    tekintettel az 1987-es bamakói kezdeményezésre, és annak az „Egészséget mindenkinek 2000-ben” elnevezésű célkitűzésére,

–    tekintettel az alapvető egészségügyi ellátás fogalmát meghatározó 1978-as alma-atai nyilatkozatra,

–    tekintettel az egészség előmozdítását célzó 1986-os ottawai chartára,

–    tekintettel a Nemzetközi Gyermeksegélyezési Alapnak – a WHO által 1987-ben elfogadott –ajánlására, amelynek célja az alapvető egészségügyi ellátás politikájának felélesztése és a gyermekhalandóság leküzdése,

–    tekintettel „Az afrikai kölcsönös egészségpénztárak támogatására irányuló stratégiák” címmel tartott 1998-as abidjani platformra,

–    tekintettel az ENSZ által 2000-ben kitűzött millenniumi fejlesztési célokra (MFC), amelyek tárgya többek között az emberi fejlődés (egészségügy és oktatás), a víz és az energia, a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság és az élelmiszerbiztonság, és különös tekintettel az 1., 4., 5., 6. és 8. célkitűzésekre,

–    tekintettel a 2000. június 23-i – 2005. június 25-én felülvizsgált – cotonou-i megállapodásokra,

–    tekintettel a 2005 decemberében az európai fejlesztési konszenzusban meghatározott európai uniós prioritásokra,

–    tekintettel az afrikai alapvető egészségügyi ellátásról és egészségügyi rendszerekről tartott 2008-as ouagadougou-i nemzetközi konferenciára, valamint az azon részt vevő államfők kötelezettségvállalására, amely szerint az egészségügyre fordítandó forrásokat nemzeti költségvetéseik legalább 15%-ára emelik fel,

–    tekintettel a Nyugat-afrikai Gazdasági és Monetáris Unió (UEMOA) nyilatkozataira, amelyek célja a lakosság javát szolgáló általános egészségbiztosítási rendszer létrehozása, és tekintettel a fent nevezett Unió 2009. június 26-i 7/2009. számú rendeletére, amely szabályokat állapít meg az UEMOA keretei között működő szociális biztonsági kölcsönös segélypénztárak tekintetében,

–    tekintettel a 2008–2013 közötti időszakot lefedő 10. Európai Fejlesztési Alapra és a Tanács 2005. decemberi határozatára,

–    tekintettel a „Konzorcium” (G8, BIT, OMS, BM, FMI, OCDE) konferenciáját követő 2007-es párizsi nyilatkozatra az egészségbiztosításról,

–    tekintettel az EU–Afrika Vagyonkezelői Alap 2007 áprilisában meghatározott prioritásaira, és különösen az afrikai infrastruktúra-hálózatok fejlesztését célzó vonatkozásaira,

–    tekintettel a nemzetközi egészségügyi partnerségre vonatkozó 2007. szeptember 5-i londoni átfogó kezdeményezésre, amelynek célja a külső támogatás összehangolásának javítása két- és többoldalú szinten,

–    tekintettel a G8-ak 2007. júniusi csúcstalálkozójára és az „egészségügyi gondoskodást célzó kezdeményezés” meghirdetésére a fenntartható, méltányos, a szegények érdekeit szolgáló, mindenkire kiterjedő egészségügyi finanszírozási rendszerek fejlesztése érdekében,

–    tekintettel az Európai Unió új fejlesztési együttműködési finanszírozási eszközére (ICD),

–    tekintettel az Európai Unió Számvevőszékének (10/2008. sz.) különjelentésére a Szubszaharai Afrika országaiban működő egészségügyi szolgálatok számára folyósított európai támogatásokról,

–    tekintettel az Afrikai Unió/Európai Unió 2007 decemberében Lisszabonban meghatározott közös egészségügyi stratégiájára,

–    tekintettel az Elnökség/Bizottság nem hivatalos közös dokumentumára, amelyet a fejlesztési miniszterek 2008 szeptemberében Bordeaux-ban tartott informális találkozóján fogadtak el a fejlődő országok egészségbiztosítási és egészségügyi rendszereinek finanszírozása tárgyában,

–    tekintettel az egészségügyi kutatásról szóló 2008-as algíri nyilatkozatra,

–    tekintettel a higiéniáról és a tisztálkodásról szóló 2008-as ethekwini nyilatkozatra,

–    tekintettel az egészségügy és a környezet afrikai állapotáról szóló 2008-as libreville-i nyilatkozatra,

–    tekintettel az emberi egészséget védő hulladékgazdálkodásról szóló 2008-as bali nyilatkozatra,

–   tekintettel a 2008 októberében tartott oslói konferencia következtetéseire azon irányadó elvekről, amelyek révén lehetővé válik az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek – azaz a határokon átnyúló vagy át nem nyúló konfliktusok, üldöztetések, természeti katasztrófák, fejlesztési projektek következtében akaratuk ellenére kitelepített személyek – jogainak érvényesítése,

–    tekintettel a EuropAID 2009–2013 közötti időszakra meghatározott célkitűzéseire,

–   tekintettel a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által a szokásjogról készített tanulmányra, amely az egészségügyet olyan nemzetközi humanitárius szokásjogként határozza meg, amelyet be kell tartani,

–    tekintettel a Betegsegélyzők Nemzetközi Szövetsége (2009. júniusi) nyilatkozatára, amelynek tárgya a betegsegélyezés helye az általános egészségvédelmi rendszerekben,

–    tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal STEP I és II (Stratégiák és technikák a társadalmi kirekesztés és a szegénység ellen) programjai keretében végzett munkára, amely a szociális védelem kiterjesztésére irányuló újító stratégiák révén törekszik a társadalmi kirekesztés leküzdésére, a szegénység csökkentésére és a tisztességes munka előmozdítására,

–    tekintettel az afrikai kölcsönös egészségpénztárak fejlesztésében részt vevő szereplők egyeztető testületének 2009-es yaoundéi nyilatkozatára, amely szerint az alacsony és közepes jövedelmű országokban az általános egészségbiztosítás a kölcsönös egészségpénztárak révén valósítható meg,

–    tekintettel az ENSZ-szervezetek főtitkáraiból álló tanács 2009. áprilisi, az általános szociális védelem megteremtésére irányuló globális kezdeményezésére, amelynek alapja olyan lényeges társadalmi juttatások és alapvető szociális – közöttük egészségügyi – szolgáltatások összefüggő és jól szervezett együttese, amelyekhez minden polgár számára hozzáférést kellene biztosítani,

–    tekintettel az EU–AKCS közös parlamenti közgyűlés 2009. december 3-i munkájára, és többek között a közegészségügy helyzetére elkerülhetetlenül káros hatást gyakoroló mezőgazdasági és éghajlat-változási problémákról szóló állásfoglalására, valamint „Az éghajlat és Afrika fejlődése” című kezdeményezésre,

–    tekintettel a Bizottság 2010 (COM(2010)0128) sz. közleményére, amelynek célja az Európai Unió szerepének előmozdítása a globális egészségügy terén,

–    tekintettel a 3011. Külügyek Tanácsa 2010. május 10-i következtetéseire az Európai Unió szerepéről a globális egészségügy terén,

–    tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

–    tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A7-0245/2010),

A.  mivel az egészségügy terén felhasznált vertikális alapoknak köszönhetően sikerült a nagy járványok – közöttük a tuberkulózis, a malária stb. – okozta magas elhalálozási arányokat csökkenteni, és mivel ebben a tekintetben az erőfeszítések folytatására van szükség,

B.  mivel a nemzetközi közösségnek, ideértve az EU-t is, támogatnia kell az államokat nemzeti egészségpolitikai törekvéseik megvalósításában, és ezen intézkedések középpontjába az állami hatóságok által finanszírozott és mindenki számára hozzáférhető egészségügyi szolgáltatásokat kell állítani;

C.  mivel az alapszintű egészségügyi rendszereknek minden betegség kezelését biztosítaniuk kell, és mivel ebből következően a horizontális és a vertikális megközelítés egyaránt szükséges, és kiegészítik egymást,

D.  mivel egy jól felépített horizontális megközelítés lehetővé teszi olyan biztosítási rendszerek (kölcsönös egészségpénztárak, mikrobiztosítók) számításba vételét, amelyek kedvezményezettjei saját egészségük letéteményeseivé válnak,

E.   mivel az egészség sem Afrikában, sem másutt nem áru, és mivel az egészségbiztosításban nonprofit módozatokat kell kidolgozni, amelyek alapját a szolidaritás és a demokrácia értékei képezik,

F.   mivel a 90-es években Afrikában számos kezdeményezés látott napvilágot egészségbiztosítási rendszerek létrehozása tekintetében, és mivel az e kezdeményezésekben tetten érhető társadalmi változást fenn kell tartani,

G.  mivel az egyes angol, francia és afrikai nyelvű országokban használatos terminológia eltérő és nem mindig fedi ugyanazt a fogalmat, és míg egyesek „kölcsönös egészségpénztárakról” beszélnek (mutual health organisations), addig mások „Community Based Health insurance”-ről (közösségi alapú egészségbiztosításról) vagy „egészségügyi mikrobiztosításról”, és e kifejezések az egészségügyi szolgáltatások költségei egy részének vagy egészének fedezése érdekében a kockázatok közös vállalásán alapuló szolidaritási intézkedések széles spektrumát fedik le,

H.  mivel a „kölcsönös” kifejezésben a hangsúly a társadalmi mozgalomra és a csoport tagjainak közös cselekvésére helyeződik, és mivel a „biztosítás” kifejezés a következőkön alapul: 1) előzetes, azaz a kockázatok megvalósulása előtti befizetések, 2) kockázatmegosztás, valamint 3) a garancia fogalma; mivel az abidjani platform szerint (1998) a kölcsönös egészségpénztárat a szolidaritáson és a demokratikus részvételen alapuló autonóm, nonprofit egyesületként lehet meghatározni, amelynek célkitűzése az, hogy alapvetően a tagok befizetéseiből keletkező források felhasználása révén javítsa a tagok és családjuk minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz történő hozzáférését, ugyanakkor egészségtervezést végezzen és kölcsönös segítséget is nyújtson,

I.  tekintettel azon szociális és humanitárius körülményekre, amelyek között egyes népcsoportok élnek, az állampolgárok nem mindig értik az egészségtervezés fogalmát, és ennek következtében azt sem, hogy miért hasznosak az olyan betegségek biztosítására szolgáló befizetések, amelyek nem feltétlenül következnek be, annál is inkább, mivel mindenféle civil szervezet ezzel párhuzamosan segélyeket oszt és ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat nyújt, valamint gyógyszereket ad,

J.  mivel a szubszaharai afrikai diaszpóra fogékonnyá vált a kölcsönös egészségpénztárak hasznossága és jelentősége iránt azon befogadó országokban, amelyekben e pénztárak magas fejlettségi szinten működnek, és mivel a diaszpóra gyakran különleges kapcsolatban marad a származási országgal,

K.  mivel Afrikában lehetetlen egységes egészségügyi rendszert meghonosítani, Európától eltérően, ahol az általános szociális biztonsági rendszerek közötti különbségek és a kötelező jellegű társadalombiztosítási rendszerek egyidejű jelenlétéről beszélhetünk;

1.   emlékeztet arra, hogy az egészségügy tükrözi az államok társadalmi-gazdasági szintjét, valamint a demokrácia és a kormányzás minőségét;

2.   emlékeztet arra, hogy a Szubszaharai Afrika országainak gazdaságára meghatározó befolyást gyakorolnak egyes külső tényezők, például a nemzetközi piaci szabályok, az együttműködési politikák, a pénzügyi válság, az éghajlatváltozás, a nagy gyógyszergyárak politikája és a nagy nemzetközi pénzintézetek politikája;

3.   hangsúlyozza, hogy a fent említett meghatározó külső tényezők drámaian csökkenthetik a megfelelő kormányzásra és a lakosság egészségi állapotának mélyreható javítására törekvő országok mozgásterét;

4.   emlékeztet arra, hogy az egészséghez való egyetemes jog átfedésben áll más jogterületekkel, például az egészségügyi és szociális joggal, a munkajoggal és a polgári joggal;

5. emlékezteti a nemzetközi közösséget a millenniumi célok iránti kötelezettségeire, és az Európai Uniót azon vállalására, hogy Szubszaharai Afrikában fokozza az egészségügyi szolgáltatásokhoz nyújtott segítségét;

6. emlékeztet a nőket megillető azon jogra, hogy korlátozás nélkül dönthetnek a szexuális egészségükkel kapcsolatos kérdésekben, legyen szó akár gyermeknemzésről, fogamzásgátlásról, magzatelhajtásról vagy nemi úton terjedő betegségekről; elítéli a női nemi szervek megcsonkítását és azokat a durva erőszakcselekményeket, amelyeknek a nők a nemi erőszak háborús fegyverként való alkalmazása következtében továbbra is áldozatai; következésképp amellett érvel, hogy egy horizontális megközelítés révén a nőknek biztosítani kell a vonatkozó egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés jogát, és felszólít egy olyan diagonális megközelítés alkalmazására, amely lehetővé teszi az egészségügy e területének kiemelt támogatását;

7. emlékeztet arra, hogy minden gyermeknek hozzáférési joga van az oltási és immunizálási programokhoz; emlékeztet továbbá arra, hogy évente 8,8 millió öt éven aluli gyermek hal meg megelőzhető és gyógyítható betegségekben (az áldozatok fele Szubszaharai Afrikában);

8. emlékeztet arra, hogy Szubszaharai Afrikában a csecsemőhalandóság legfőbb okozója a tüdőgyulladás és a hasmenés;

9. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy európai alapokból részesülő és afrikai lakossági csoportok számára egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó magánszervezetek valláserkölcsi okokból korlátozhatnak egyes ápolási vagy megelőzési gyakorlatokat a reproduktív egészség terén;

10. hangsúlyozza, hogy az európai alapokból részesülő magánszervezeteknek a szexuális egészség terén az alapvető jogok, az emberi méltóság és az egyén szabadságának tiszteletben tartása mellett kell szolgáltatásokat nyújtaniuk;

11. elítéli a szektás szervezetek terjedését, amelyek a legsérülékenyebb lakosságcsoportok hiszékenységével visszaélve egészségügyi ál-ellátást nyújtanak, miközben a helyi hatóságok semmit sem tesznek velük szemben;

12. nyugtalanságának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a politikai nehézségekkel és a megfelelő kormányzás terén hiányosságokkal küzdő országokban az egészség egyre több helyen kereskedelmi áruvá válik és terjed a kétsebességes orvosi ellátás;

13. támogatja a konfliktusok által sújtott övezetekben fellépő nem-kormányzati szervezetek gyakran csodálatra méltó munkáját, de hangsúlyozza, hogy ez a sürgősségi munka nem állandósítható, és nem helyettesítheti a fenntartható egészségügyi és biztosítási rendszereket;

14. hangsúlyozza a nem állami szereplőknek – többek között a vallási szervezeteknek és azon belül a nonprofit magánkórházaknak – a népegészség javításában és az egészségügyi ismeretek előmozdításában betöltött rendkívül fontos szerepét;

15. kéri, hogy a megbízható és tartós eredmények elérése érdekében a Bizottság támogassa a nemzeti egészségügyi rendszerek hatékonysági és méltányossági kritériumok szerint történő megerősítését, mégpedig egy olyan módszer segítségével, amely a közérdeket helyezi a középpontba, és amely szerint a köz- és a magánszféra partnersége fontos az egészségügyi ágazat számára, ideértve a nonprofit ágazatot is;

16. megállapítja, hogy a Szubszaharai Afrika lakosságának nagy része – főként a vidéki térségekben – az alapszintű egészségügyi ellátás és gyógyszerek költségeit sem képes fedezni;

17. mély aggodalommal tölti el, hogy az afrikai gyógyszerpiacon lejárt vagy hamis gyógyszerek vannak forgalomban, és hogy a nemzeti hatóságok és a nemzetközi közösség erre nemigen reagál;

18. aggodalommal tölti el, hogy rendkívül nagy hiány van jól képzett egészségügyi szakemberekből, valamint az, hogy számos orvos elhagyja országát; javasolja, hogy többszöri belépésre jogosító vízumot állítsanak ki számukra, hogy Európában tovább képezhessék magukat, de tevékenységük súlypontja eközben Afrikában maradhasson;

19. sajnálja, hogy számos afrikai országban nincs elég képzett egészségügyi dolgozó (orvos, ápoló, gyógyszerész), valamint azt, hogy sokukat az európai országokban foglalkoztatják, ezáltal megfosztva ezen országokat a fejlődésükhöz szükséges felbecsülhetetlen értékű erőforrástól;

20. hangsúlyozza, hogy a fejlődő országokban folyamatosan nő a gyermekek körében a rákos megbetegedések száma, és kéri a Bizottságot, hogy ösztönözze az olyan tájékoztató kampányokat, amelyek a korai felismerést és a hatékony kezelést célozzák meg;

21. üdvözli, hogy a szociális, gazdasági és politikai nehézségek ellenére több fekete-afrikai ország olyan politikák bevezetésére törekszik, amelyek lehetővé tehetik legalább az alapvető egészségügyi ellátás javítását, illetve a lakosság ahhoz való hozzáférését; kéri az Európai Bizottságot, hogy az egészségügy esetében részletesen értékelje az egészségügy javulása terén az egyes országok általános költségvetése számára nyújtott finanszírozási mechanizmus segítségével elért eredményeket (gyermekágyi és gyermekhalálozás); kéri ezen kívül egyéb finanszírozási mechanizmusok fontolóra vételét;

22. emlékeztet arra, hogy az egészségpolitikában fontos helyet foglal el az egészségügyi és higiénés ismeretek terjesztése;

23. úgy véli, hogy a térség államaiban működőképes, szociális szempontból hatékony és megfizethető egészségügyi szolgáltatásokat kell kialakítani, amelyek választ adnak egyúttal az egészségügyi ellátás iránti szükségletek szervezésével, tehát a kölcsönös egészségpénztáraknak az egészségügyi rendszerben betöltött helyével kapcsolatos kérdésekre is; úgy véli, hogy a népesség-nyilvántartás létrehozása ennek a lépésnek előfeltétele;

24. hangsúlyozza, hogy a helyi hatóságok alapvető szerepet játszanak a megelőzés fokozása és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés terén;

25. üdvözli a vertikális alapoknak köszönhetően az adományozók vonzása tekintetében elért sikereket és a nagy járványok – például az AIDS, a tuberkulózis, a malária, a gyermekbénulás és más súlyos betegségek – visszaszorítása terén elért előrehaladást; ragaszkodik ugyanakkor ahhoz, hogy ez a vertikális megközelítés semmiképpen se helyettesítse a horizontális és fenntartható megközelítést az alapvető egészségügyi ellátás terén;

26. emlékeztet arra, hogy a térség népességének életkörülményeit és egészségi állapotát fenntartható módon kizárólag az alapvető egészségügyi ellátást biztosító rendszer horizontális megközelítése révén lehet javítani, amelyben az állami hatóságok mellett számos egyéb szereplő is közreműködik;

27. hangsúlyozza annak csekély valószínűségét, hogy ezek az államok pusztán adóbevételeikből a közeljövőben finanszírozni tudják nemzeti egészségügyi rendszereiket, ezért vegyes finanszírozási megoldást kell találni; és emlékeztet arra, hogy a társfinanszírozás kedvező mozgatóerőt kínál ahhoz, hogy a partnerországok valóban sajátjuknak érezzék a projekteket;

28. üdvözli, hogy bizonyos vertikális alapok diagonális megközelítést alkalmaznak, forrásaik egy részét a fent említett járványok által sújtott országok egészségügyi rendszereinek megszilárdítására fordítva; kiemeli ugyanakkor a partnerintézményi rendszeren és a folyamatos tapasztalatcserén alapuló, elsősorban a kórházak, továbbá az északi és déli féltekéről származó, az állami és a magánszférában dolgozó szakemberek közötti – többek között a távgyógyítás révén megvalósuló – egészségügyi együttműködés elősegítésének szükségességét, előnyben részesítve a helyi egészségügyi szakképzést;

29. úgy véli, hogy az egészségügyi politika meghatározása és végrehajtásának irányítása érdekében a főbb szereplőknek helyi, országos és nemzetközi szinten stratégiai szövetséget kell kötniük, és elengedhetetlenül fontos, hogy a kormány, az egészségügyi szolgáltatók és a kölcsönös egészségpénztárak között intézményi párbeszéd folyjon;

30. a WHO-hoz hasonlóan úgy véli, hogy az egészségügyi ellátásnak a szolgáltatások közvetlen kifizetése helyett az ellátásban részesülők előzetes befizetésein és a forráselosztáson alapuló társadalombiztosításra kell épülnie, valamint hogy a mindenkire kiterjedő egészségbiztosítást célzó reformok az ellátáshoz való egyenlő hozzáférés javításának szükséges feltételei;

31. úgy véli, hogy az egészségbiztosítási rendszer hozzájárulhat az egészségügyi rendszer pénzügyi megszilárdításához, és hogy minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy helyi szinten létrejöjjenek e rendszer hatékony szerkezeti egységei;

32. elismeri, hogy alapvetően két rendszer létezik, amely képes ingyenes és a megfelelő helyen történő egészségügyi ellátást biztosítani, nevezetesen az adókból finanszírozott általános szociális biztonsági rendszer és a kötelező érvényű társadalombiztosítási rendszer;

33. úgy véli, hogy az egészségbiztosítási rendszernek szolidárisnak kell lennie, és környezetének kulturális, társadalmi és politikai összefüggésrendszeréhez kell igazodnia, nem építhető tehát sem külső modell puszta átvételére, sem a gyarmati múlt változatlan örökségére;

34. úgy véli, hogy az egészségbiztosítási rendszernek mindenki számára biztosítania kell az ellátást, nonprofit jellegűnek kell lennie és általános részvételen kell alapulnia;

35. úgy véli, hogy az egészségbiztosítási rendszer segítséget nyújthat az állam egészségügyi politikájának tesztelésében és formálásában, miközben ez kedvezményezettjei javát szolgálja;

36. úgy véli, hogy a kölcsönös egészségpénztárak rendszere a szolidaritás értékeire támaszkodó társadalmi berendezkedés megteremtése és a mindenki számára hozzáférhető ellátás biztosítása szempontjából is a legmegfelelőbb;

37. úgy véli, hogy a kölcsönös egészségpénztárak fontos szerepet játszanak a társadalmi kohézió javításában, a minőségi egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés érdekében való fellépés képessége tekintetében és a polgároknak az egészségügyi politikák irányvonalainak kialakításában és azok végrehajtásákban való igazi részvételében, miközben szorosan összekapcsolódnak a formális szociális védelmi rendszerekkel;

38. leszögezi, hogy a kölcsönös egészségpénztáraknak sikerült a biztosítási szakmákat a nem-hivatalos gazdaságban tevékenykedő – a hivatalos rendszereken és az üzletszerű tevékenységet folytató biztosítók hálózatán kívül rekedt – lakosságcsoportok társadalmi-gazdasági jellegzetességeihez igazítaniuk, ezért megfelelő választ képesek adni az általános egészségbiztosítás célkitűzésével kapcsolatos kihívásra az alacsony és közepes jövedelmű országokban;

39. hangsúlyozza, hogy a kölcsönös egészségpénztárak elsődleges célja nem az állami feladatok átvállalása, hanem alternatívát kínálnak az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést gátló akadályok leküzdése tekintetében, és jobb hozzáférést tesznek lehetővé a minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz minden polgár számára (tekintet nélkül a jövedelmére), és eközben az államot is ismételt befektetésre ösztönzik ezen a területen;

40. támogatja a helyi igényeket és körülményeket ismerő néhány ország azon erőfeszítéseit, amelyek az ágazati (mezőgazdasági termelők, kávétermelők, nők csoportjai, egyazon városrész lakói), etnikai, közösségi vagy akár a hagyományos formákra (például a tontina) épülő kezdeményezéseket támogatják;

41. megállapítja, hogy különböző országokban – például Burundiban, Burkina Fasóban, a Zöld-foki szigeteken, Szenegálban, Beninben, Ruandában, Tanzániában, Ghánában, Nigériában, Guineában vagy Kamerunban – olykor teljesen eltérő rendszereket vezettek be, mégis mindegyikük meghozza gyümölcseit;

42. rendkívül fontosnak tartja e rendszereknek a szolidaritás értékeihez és az afrikai kultúrához történő igazítását, mivel Afrikában a „család” tág fogalom, ami felveti a nyugati világban hanyatlófélben levő kölcsönös segélyezés kedvezményezettjeinek számával kapcsolatos kérdést;

43. hangsúlyozza, hogy a szubszaharai afrikai diaszpóra összekötő szerepkört tölthetne be honfitársaiknál az adott országokban található kölcsönös egészségpénztárak iránti érdeklődés felkeltésében és azok meghonosításában;

44. hangsúlyozza a biztosítási rendszerek és a horizontális egészségügyi ellátási szerkezet kölcsönös függését, hiszen a lakosság nem láthatja az egészségbiztosítási hozzájárulás értelmét, ha nem garantált az ellátáshoz és a gyógyszerekhez való hozzáférés;

45. meggyőződése, hogy a biztosításra építő megközelítés a lakosság érdeklődésének megfelelő programok révén történő, széles körű felkeltését teszi szükségessé;

46. kéri a Bizottságot, hogy programjaiban a hangsúlyt továbbra is azokra a kézzelfogható projektekre fektesse, amelyek középpontjában az egészség meghatározó társadalmi-gazdasági tényezői – az ivóvíz, a közúti infrastruktúra, az élelmiszerbiztonság, a tisztességes lakhatás és munka, a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem – állnak;

47. felhívja a tagállamokat és az európai laboratóriumokat, hogy a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS) rendelkezéseinek megfelelően alakítson ki „partnerségen alapuló megközelítést”, amely tiszteletben tartja a szabadalmak védelmét a fejlett piacokon és magában foglalja az önkéntes licenciaszerződéseket, az egészségügyi programok támogatását, a technológiaátadást valamint a helyi termelési kapacitás növelését, illetve amely (többszintű vagy differenciált árképzés révén) lehetővé teszi a gyógyszerárak csökkentését az alacsony jövedelmű országok számára;

48. kéri az EU-t, hogy a gazdasági partnerségi megállapodásokba ne emelje be a szellemi tulajdonra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek további gátat vetnek az alapvető gyógyszerekhez való hozzáférésnek; e tekintetben emlékeztet arra, hogy a TRIPS-megállapodásról és a közegészségügyről szóló 2001. évi dohai nyilatkozat alapján az EU kötelezettséget vállalt, hogy a közegészségügyet kereskedelmi érdekei elé helyezi, és felkéri az EU-t, hogy az AKCS-országok vonatkozásában a gazdasági partnerségi megállapodásokat használja fel a dohai nyilatkozat szerinti rugalmassági intézkedések végrehajtásának elősegítésére;

49. átlátható egészségügyi finanszírozási mutatók – pl. a betegségekkel járó népgazdasági költségek (ellátás és munkakiesés), gyermekágyi és gyermekhalandósági ráta, népesség, adott országra jellemző jövedelemszint stb. – kidolgozását kéri a Bizottságtól az egyes országokra vonatkozóan;

50. kéri a Bizottságot, hogy támogassa a horizontális egészségügyi modellt, és egészségügyi politikája alapelvei kidolgozásakor tartsa szem előtt, hogy egészségvédelmi mechanizmusként a kölcsönös egészségpénztáraknak – egyéb módszerekkel együttesen alkalmazva – kiemelt szerepük van az egészségbiztosítási fedezet kiterjesztésében;

51. felkéri a Bizottságot, hogy biztosítsa az egészségügyi ellátórendszerekhez történő hozzáférést bizonyos, az egészségügyi ellátáshoz nehezen hozzáférő csoportok, például a pásztorok számára;

52. kéri a Bizottságot, hogy a HIV/AIDS, tuberkulózis és malária elleni küzdelmet célzó globális alap 2010 októberében, New York-ban tartandó ülésén határozott álláspontot képviseljen, és kötelezze el magát konkrét projektek mellett a 2011–2013-as időszakban;

53. kéri a Bizottságot, hogy a vertikális alapoknak nyújtott támogatását egészítse ki ajánlásokkal az érintett országok alapellátásának harántirányú támogatására irányuló erőfeszítések érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy fogalmazzon meg ajánlásokat a vertikális alapok számára, hogy azok dolgozzanak ki a partnerországok részére középtávú exitstratégiákat a meghatározott célkitűzések fokozatos teljesítésének megfelelően;

54. kéri a Bizottságot, hogy biztosítson nagyobb koherenciát a külpolitika terén, és készítsen közleményt a fejlesztési együttműködés keretében megvalósuló szociális védelemről, amint azt a Tanács a foglalkoztatás uniós fejlesztési együttműködés révén történő ösztönzéséről szóló következtetéseiben is javasolja (2007. június 21.); úgy véli, hogy e közleményt egy konkrét, időben behatárolt és megfelelő forrásokkal rendelkező ütemtervnek kell kísérnie;

55. felhívja a Bizottságot, hogy az Európai Unió partnerországaiban támogassa az egészségügyi kártya meghonosítását, és szervezze meg – igény szerint regionális szinten – az érintett országokkal e terület igényeinek és eszközeinek összehangolását;

56. felszólítja a Bizottságot, hogy az egészségügyi ellátás érdekében teljesített humanitárius akció keretében végzett fellépéseket vonja be a horizontális egészségügyi rendszer megerősítésébe, figyelembe véve az LRRD megközelítést (a segélyezés, a helyreállítás és a fejlesztés összekapcsolása);

57. kéri az Európai Uniót, hogy juttassa érvényre azt a potenciált, amelyet a kölcsönös egészségpénztárak képviselnek az egészségbiztosítási szolgáltatások iránti kereslet megszervezése terén, és támogassa a számos létező kölcsönösségi kezdeményezést, melyek célja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés előmozdítása;

58. felhívja a tagállamokat, hogy szakértelmüktől függően nyújtsanak nagyobb fokú technikai és pénzügyi segítséget a fejlődő országok kormányai számára, a szociális védelmi rendszerek kiépítése és kiszélesítése érdekében;

59. sürgeti a Bizottságot, a tagállamokat és a nemzetközi pénzintézeteket, például az EBB-t, hogy támogassák a kölcsönös egészségpénztárak rendszerét és azok finanszírozását, például hitelgaranciákkal, a kórházi beruházások (társ)finanszírozásával, az egészségügyi dolgozók fizetése egészének vagy egy részének finanszírozásával;

60. felhívja az európai biztosítótársaságokat, bankokat és kölcsönös egészségpénztárakat, hogy adják át a biztosítás több mint kétszáz évnyi történelme során felhalmozott tudásukat és szakértelmüket a fejlődő országok új biztosítási rendszerei számára; kéri a Bizottságot, hogy aktívan támogassa és könnyítse meg az ilyen tipusú kezdeményezéseket;

61. felhívja az Európai Uniót, hogy aktívan támogassa a tartós, alapvető egészségügyi infrastruktúrák – kórházak és rendelőintézetek, gyógyszertárak – fejlesztését, az egészségügyi szakemberek képzését és a gyógyszerekhez való hozzáférést;

62. kéri a Bizottságtól annak biztosítását, hogy a reproduktív egészségre vonatkozó európai politikát az európai alapokból támogatásban részesülő valamennyi szervezet mozdítsa elő;

63. kéri a Bizottságot, hogy gyakoroljon nyomást a tagállamokra az együttműködési támogatások terén vállalt kötelezettségeik betartására; különösen sajnálja, hogy egyes tagállamok nem mondanak le GDP-jük 0,56%-áról a nemzetközi együttműködés céljaira;

64. felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a fejlesztési célú kiadások legalább 20%-át az egészségügyi alapellátásra és az alapfokú oktatásra fordítsák, növeljék a HIV/AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelmet célzó globális alapnak és a többi, az egészségügyi rendszerek megerősítését célzó programnak nyújtott támogatást, és kezeljék elsőbbségi kérdésként az anyák egészségét és a csecsemőhalandóság ügyét;

65. kéri a Bizottságot, hogy a 2015-ig mindenképpen teljesítendő millenniumi célok elérése érdekében tett kötelezettségvállalásai keretében a Szubszaharai Afrikában biztosított egészségügyi szolgáltatásokhoz nyújtott fejlesztési támogatásai tekintetében igazodjon a Számvevőszék hozzá intézett megállapításaihoz és ajánlásaihoz (10/2008 sz. dokumentum);

66. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

INDOKOLÁS

A szubszaharai Afrikában tapasztalt egészségügyi problémák próbára teszik az észak és dél közötti szolidaritási modellt. Az átlag afrikai és európai lakos várható élettartama közötti akár 30–40 évnyi különbség csakis riasztónak minősíthető. Ez a hatalmas eltérés is jelzi egy egész, még ma is gyarmati múltjának nyomait viselő földrész felemelkedésének nehézségét. Az olyan tényezők együttes és egymással szorosan összefonódó jelenléte, mint egyes országok felelőtlen kormányzása, a pénzügyi válság drámai következményei, az éghajlatváltozás, a természeti katasztrófák, a szélsőséges szegénység, a háborúk, az Afrikát kimerítő adóparadicsomok, a nagy multinacionális cégek ultrakapitalista szemlélete, az etnikai konfliktusok, a rendkívüli természeti erőforrások láttán megjelenő kapzsiság, valamint az AIDS és a hozzá hasonló nagy járványok rendkívül komplex helyzetet eredményez.

Az EU által finanszírozott NGO-k, és az egész nemzetközi közösség nyújtotta gyorssegélyek túlságosan is elaprózottak e komplexitáshoz képest. Bár lehetővé teszi a legsürgősebb problémák elhárítását, és a leginkább rászorulók ingyenes ápolását, ez a teljes lakosságra nem terjeszthető ki, és a segítségnyújtásnak ez a módja nem lehet alapja egy jövőbeli fenntartható segítségnyújtási modellnek. Sőt, bár ellentmondásosnak tűnhet, egyes régiókban egyenesen akadályozza, hogy az egészségügyet az állam vagy más, szolidaritási alapon működő kiegészítő vagy alternatív intézmények kézbe vegyék. Az egészségügyi mutatók Afrikában olyan aggasztó képet festenek, hogy az egészségügy magánosítása csak tovább mélyítené az így is riasztó egyenlőtlenségeket.

Ez az oka, hogy ez a jelentés fenntartható egészségügyi rendszerek kiépítése mellett foglal állást, még akkor, is, ha a Világbank szerint kevéssé valószínű, hogy a fejlődő országok belátható időn belül képesek lehetnek költségvetési bevételeikből finanszírozni a saját egészségügyi rendszerüket. A vegyes finanszírozású – állami forrásokból, nemzetközi szolidaritásból és lakossági hozzájárulásokból fedezett – nonprofit rendszerek a legalkalmasabbak a Szubszaharai Afrika roppant egészségügyi problémáinak kezelésére. 2006-ban a nemzetközi segélyek e régió egészségügyi költségvetésének 0,25–0,5%-át tették ki. De a probléma még ilyen mértékű segélyezés mellett is óriási. Először is azért, mert a világot megrengető pénzügyi válság nem arra ösztönzi az európai országokat, hogy ígéreteikhez híven 2010-ben bruttó nemzeti össztermékük legalább 0,7%-át kitevő összeggel járuljanak hozzá az együttműködéshez. Másodsorban pedig azért, mert az egészségügy hagyományosan nem szerepel a prioritások között: ennek tudható be, hogy az egészségügyre nyújtott segélyek csak az oktatási célú segélyek felét teszik ki. Anélkül, hogy kisebbítenénk az oktatás fontosságát, el kell ismernünk, hogy ez a különbség sokatmondó. Végezetül pedig itt van még a finanszírozás célba juttatásának állandó problémája.

Az utóbbi évtizedekben felduzzadtak a vertikálisnak nevezett, konkrét járványokra – az AIDS-re, a tuberkulózisra, a maláriára, a gyermekbénulásra stb. – irányuló segélyalapok, megcsapolva a nemzetközi segélyeket és a magánkezdeményezéseket. Bár ennek látványos eredményei voltak a kutatás, a védőoltás és a megelőzés terén, egyidejűleg gyengítette az egészségügyi alapellátást – más néven horizontális egészségügyi rendszereket – célzó segélyezést. E horizontális rendszerek általánosabb értelemben kapcsolódnak az egészségügyhöz, ide tartozik a lakosság ellátáshoz és gyógyszerekhez való egyetemes, megkülönböztetésmentes hozzáférésének biztosítása, a gyermek- és gyermekágyi halandóság visszaszorítása, a mindennapos, de adott esetben halált okozó betegségek, mint pl. a vérhas kezelése, melyek gyakran vezethetők vissza a szegénységre, a higiénia vagy az ivóvíz hiányára stb. A végtelenségig elemezhetnénk az Afrikában létező – vagy a létezésért küzdő – különböző egészségügyi rendszereket. Ez a nagyon általános kifejezés alapvető infrastruktúrák, egészségügyi szereplők, körültekintő ellátás, gyógyszerek és azokat forgalmazó gyógyszergyárak jelenlétét feltételezi, magában foglalja a nemzetközi közösséget, a nem kormányzati szervezeteket, az egyházakat, adott esetben a szektákat, és az egyszerű – beteg vagy épp csak betegséget hordozó – polgárokat. Adományozóként egyszerűbbnek és biztosabbnak érezhetjük az egyértelmű célok finanszírozását, ez lehet az oka a vertikális alapok vonzerejének. Ám a vertikális és horizontális rendszerek finanszírozásának kiegyensúlyozatlansága kapcsán a szakértők egyre bővülő köre által hangoztatott kritikák eredményeképp megjelenőben van egy új megoldás: egyes vertikális alapok egy harántirányúnak (diagonal) nevezett politikára állnak át. Ez azt jelenti, hogy forrásaik egy részét az egészségügyi alapellátásra fordítják. Ezt a törekvést bátorítani és terjeszteni kell: végső soron e vertikális alapok feladata a teljes és integrált egészségügyi rendszerek támogatása, nem azok sebezhetővé tétele. Az egészségügyi alapellátás gyengeségének azonban más kedvezőtlen kihatásai is vannak. Az afrikai kontinenst sújtó csapások és konfliktusok sora miatt elterjedt a nem kormányzati szervezetek vagy az egyházak által nyújtott sürgősségi ellátás, amely elismerésre méltó, de nem tart örökké: e sürgősségi ellátások nélkülözhetetlenek, de nem pótolhatják a fenntartható egészségügyi politikát.

Ugyanakkor az egészségügyi rendszerek részleges finanszírozásában találunk egy rendkívül érdekes tételt: a civil társadalom hozzájárulása, és a polgárok egészségügyi tevékenysége, amely eredeti, szolidaritásra épülő formákat ölt. A kilencvenes évek óta tanúi vagyunk nagyon különböző kölcsönös segélypénztárak fokozatos megjelenésének és megerősödésének: ezek különböző közösségek, földművelők, fiatalok és nők által alapított szakszervezeti jellegű, kölcsönös segélyezésre épülő szervezetek[1]. A mikro-biztosítás[2] lehetősége növekvő érdeklődést váltott ki, és a hivatalban lévő kormányok támogatásával vagy anélkül kölcsönös segélyezési kezdeményezések születtek. E kezdeményezések részvételre épülő irányítást tesznek szükségessé, mivel a lakossági igények meghallgatása és felmérése a folyamat központi eleme. Továbbá működtetésükhöz jogi keretekre is szükség van. Az állami hatóságok, az orvosi testületek és a polgárok széles körű meggyőzését és bevonását teszik szükségessé[3]. De nagyon eltérő, a körülményekhez szorosan igazodó formákban mind a minőségi egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést igyekeznek előmozdítani a szolidaritás, a kirekesztés felszámolása, a demokrácia és a nonprofit jelleg hangsúlyozása révén. Mind az állami, mind a magánszektor előállt ilyen kezdeményezésekkel: egyházak, különböző filozófiai és politikai hálózatok, egyes egyesületek is csatlakoztak e folyamathoz. Ám továbbra is számos akadály van:

-     Egy egészségpénztár finanszírozásához szükséges, hogy a lakosság rendelkezzen minimális forrásokkal. A legszegényebbek tehát nem tudnak csatlakozni.

-     Szükség van infrastruktúrára és orvosi testületre: minek fizessenek biztosítást, ha nincs se orvos, se rendelő, se kórház, se gyógyszertár? Az alapvető egészségügyi infrastruktúra megléte előfeltétele az egészségpénztárak létrehozásának. A városi és vidéki térségekben élő szegények, akik nem tudják megfizetni az orvosnál tett látogatást, kuruzslókhoz fordulnak vagy a piacon, illetve mobilárusoktól szerzik be gyógyszereiket. Ám az infrastruktúra megléte esetén is nagyon alacsony az egyes egészségügyi körzetekben ezek kihasználtsági aránya: az egy főre eső látogatások éves átlaga Maliban 0,24, Burkina Fasóban 0,34, Beninben 0,3.

-    A politikai stabilitásra is szükség lenne: a konfliktusok, a sarcok és a háborúk alternatív modelleket és célzott infrastruktúrákat tesznek szükségessé;

-     Végezetül olyan biztosítási és segélypénztár-formákat kell találni, melyek igazodnak az afrikai körülményekhez és értékekhez, és nem szabad kísérletet tenni egy nyugati modell afrikai meghonosítására.

Különböző afrikai országok a nemzetközi közösség támogatásával ígéretes kezdeményezésekkel rukkoltak elő. Így Burkina Faso, Szenegál, Burundi, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Zöld-foki szigetek egy nem-kormányzati szervezet által támogatott programba kezdtek. Ennek az ambiciózus programnak a „Jog az egészséghez” elnevezést adták. A program a közösségi megközelítést részesíti előnyben, és a fent nevezett országokban 253 közösségi szervezetet mozgósít. A program ezen túlmenően más programokhoz – „Tisztességes munka, méltó élet”, „Élelmiszerbiztonság és önállóság” – is kapcsolódik: az egészség ugyanis elválaszthatatlanul összefügg a szegénység felszámolásával, valamint az éhség és a társadalmi egyenlőtlenség ellen vívott küzdelemmel. A program vezérfonala a hálózatban végzett munka, amelyben a különböző kölcsönös egészségpénztárak egymást támogatják és erősítik helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. A kölcsönös egészségpénztárak így nemcsak hatékonyabban léphetnek fel a maguk szintjén, hanem befolyást gyakorolhatnak a szociális biztonság és a közegészségügy terén folytatott politikákra is azokban az országokban, ahol tevékenységüket kifejtik. Burkina Fasóban a kormány egy általános betegségbiztosítási projekt tanulmányozásába kezdett. Burundiban a kölcsönös egészségpénztárak felállítására irányuló projekt az alapjaitól a csúcsáig egy rendkívül strukturált rendszeren alapulhat. Ebben az országban a kávétermesztők országos szövetsége több mint 100 000 termelőt tömörít, és a cél e keretek között 25 kölcsönös egészségpénztár felállítása 5 szervezeti egységbe osztva, egy nemzeti szövetség fennhatósága alatt. A Kongói Demokratikus Köztársaságban a segélypénztárak – például a kelet-kongói Musaru kölcsönös egészségpénztár – a fennmaradásért küzdenek a betegápolást ingyen szolgáltató nem-kormányzati szervezetek „konkurenciája” miatt, különösen a konfliktusok sújtotta övezetben. Ebben a térségben azonban az egyházak szolgáltatják a segélypénztárak szerkezeti formáinak létrehozására ható erőt, az egyházak pedig rendkívül jól szervezett és hatékony hálózatban működnek.

Az Afrikában megvalósítandó segélypénztár-rendszerrel kapcsolatos vita hátterében alapvető kérdések állnak. Hol van a kölcsönös egészségpénztárak helye azon állami erőfeszítések összefüggésrendszerében, amelyek célja az egészségügyi struktúrák létrehozása? Hol van a kölcsönös egészségpénztárak helye a számos egészségügyi ellátást ingyen szolgáltató nem-kormányzati szervezetek tevékenységének összefüggésrendszerében? Milyen mértékben lehetnek képesek a kölcsönös egészségpénztárak – amelyeknek több száz modellje létezik – elkerülni, hogy szakszervezeti, vallási, sőt etnikai szempontok szolgálatába álljanak, s miként szélesedhetnek társadalmi mozgalommá? Miként tölthet be a nemzetközi közösség támogató, sőt kezdeményező szerepet úgy, hogy eközben nem gátolja az afrikai struktúrák önálló kifejlődését és önigazgatását? A kölcsönös egészségpénztárak modellje alternatívát jelent az állami erőfeszítések mellett, de ehhez tagjainak szolidaritására van szükség. A vagyonos tagokéra is? A kölcsönös egészségpénztárakra vonatkozóan a közelmúltban a Nyugat-Afrikai Országok Gazdasági és Monetáris Uniója egy nemzetek feletti szabályt fogadott el, és több ország tesz kísérletet kötelező egészségbiztosítási rendszer létrehozására. Fenntartható-e a szolidaritás értékrendje, a társadalmi lendület és az a rugalmasság, amelyeknek az alapot kell szolgáltatniuk az afrikai segélypénztárak rendkívül bonyolult körülmények között kialakuló rendszeréhez? Úgy látszik, hogy válaszúthoz érkeztünk.

Egy fenntartható kölcsönösségi modellnek különböző tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Egyrészt a szolidaritáson kell alapulnia – szolidaritáson Észak/Dél értelemben, és szolidaritáson a tagok között is –, de hosszú távon teljes önállóságra és önfinanszírozásra kell törekednie. Másrészt rugalmasnak kell lennie, hiszen különböző körülményekhez kell alkalmazkodnia. Céljául továbbá az egyenlőséget kell kitűzni – nem a tagok gazdasági túléléséig terjedő járulékfizetés értelmében, hanem az általa biztosított ellátáshoz való hozzáférés tekintetében. A fentieken túlmenően, az önkéntes részvétel alapján kell működnie és erős társadalmi támogatottsággal kell rendelkeznie annak érdekében, hogy befolyásolhassa, sőt tesztelhesse az egészségügy terén folytatott politikákat, és nyomást gyakorolhasson a kormányokra. Nem függhet tehát közvetlenül a hatalmon levő kormánytól, ebben az esetben ugyanis annak hibáit is átvenné, sőt felelős lenne annak kudarcaiban. Végezetül, be kell vonnia a helyi gazdasági szereplőket, és meg kell nyernie azokat az egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseihez. Gazdaságilag fenntartható és életképes, szolidáris, rugalmas, lendületes és az önkéntes részvétel alapján működő rendszerre van tehát szükség. Nem kevés elvárás mindez együttvéve, de a fent nevezett kezdeményezések mind ebbe az irányba mutatnak.

Az Európai Uniónak fontos szerepet kell játszania a szolidaritásra épülő struktúrák létrehozásában. Mindenekelőtt azon kell munkálkodnia, hogy teljesüljenek a kölcsönösségi rendszerek előfeltételei: tanácsokat és útmutatásokat adva, finanszírozva az alapvető egészségügyi ellátás rendszereit és a gyógyszerekhez való hozzáférést, ami nélkül egyetlen egészségbiztosítási rendszer sem képes kibontakozni. Biztosítani kell a Szubszaharai Afrika országai számára a lakosság szükségleteit tükröző egészségügyi mutatókon alapuló átlátható finanszírozást. Támogatni kell a lakosság figyelmének felkeltésére irányuló, a betegségmegelőzést és a betegségek korai stádiumban való felismerését célzó programokat: ahol vannak is egészségügyi központok, ott is alacsony fokú a látogatottságuk, és ez egy olyan probléma jelenlétéről tanúskodik, amely minden kétséget kizáróan túlmutat a puszta pénzügyi vonatkozáson. Végezetül támogatni kell a nemzetközi szolidaritási programokat, amelyek kezdeményezéseket és kapcsolatokat teremtenek, lehetővé téve a társadalmi átalakulást elősegítő kölcsönös egészségpénztárak hálózati szerkezetének kialakítását. Európa azt vallja, hogy az egészség nem válhat kereskedelmi áruvá, és ezt az elvet Afrikában is szabállyá kell tenni.

• [1]  COHEUR Alain (2009): Structures mutualistes en Afrique. Les mutuelles de santé, actrices de changement social, Politique, HS13, 2009. november, 27-29. o.
• [2]  A mikor-biztosítás magában foglalja az egészségügyi ellátás finanszírozási mechanizmusainak összességét, többek között a kölcsönös egészségpénztárakat, az előtörlesztési rendszereket, a szolidaritási pénztárakat, az egészséghez kapcsolt hitelnyújtást stb.
• [3]  MARIKO Lamine (2009). Burkina Faso La mutualité, un pas vers la protection sociale. Les mutuelles de santé, actrices de changement social. Regards Nord-Sud. Politique, HS 13, 2009. november, 25-26. o.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	30.8.2010
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	17 6 0
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Véronique De Keyser, Leonidas Donskis, Charles Goerens, Catherine Grèze, Enrique Guerrero Salom, András Gyürk, Eva Joly, Filip Kaczmarek, Franziska Keller, Gay Mitchell, Norbert Neuser, Bill Newton Dunn, Maurice Ponga, Michèle Striffler, Alf Svensson, Eleni Theocharous, Patrice Tirolien, Ivo Vajgl, Iva Zanicchi
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Proinsias De Rossa, Miguel Angel Martínez Martínez, Patrizia Toia
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)	Derek Vaughan