JELENTÉS a biztosítási garanciarendszerekről

21.6.2011 - (2011/2010(INI))

Gazdasági és Monetáris Bizottság
Előadó: Peter Skinner

Eljárás : 2011/2010(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A7-0243/2011
Előterjesztett szövegek :
A7-0243/2011
Elfogadott szövegek :

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a biztosítási garanciarendszerekről

(2011/2010(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel a Bizottság biztosítási garanciarendszerekről szóló, 2010. július 12-i fehér könyvére (COM(2010)0370),

–   tekintettel a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló, 2009. november 25-i európai parlamenti és tanácsi 2009/138/EK irányelvre (Szolvencia II)[1],

–   tekintettel az Európai Felügyeleti Hatóság (Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-felügyeleti Hatóság) létrehozásáról szóló, 2010. november 24-i 1094/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre[2],

–   tekintettel az Equitable Life biztosítótársaság válságáról szóló, 2006. július 4-i állásfoglalására[3],

   tekintettel az Equitable Life Assurance Society Összeomlásával Foglalkozó Vizsgálóbizottság 2007. május 23-i zárójelentésére (A6-0203/2007),

–   tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–   tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság jelentésére és a Jogi Bizottság, valamint a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság véleményére (A7-0243/2011),

A. mivel a gazdasági válság során megmutatkozott, hogy a pénzügyi rendszerbe vetett fogyasztói bizalom hamar szertefoszlik, ha a fogyasztók pénzügyi intézmények csődje következtében kialakult veszteségeire nincsenek megfelelő kártalanítási eljárások,

B.  mivel a biztosítási garanciarendszerek a biztosítótársaságok csődje esetén értékes eszköznek bizonyulhatnak a kötvénytulajdonosokat vagy adott esetben kedvezményezetteket érintő kockázatok csökkentésében,

C. mivel a biztosítási garanciarendszerek felépítése, funkciója és szükségessége a biztosítók különböző üzleti modelljei és a fogyasztók kockázatoknak való eltérő kitettsége miatt egyik betétbiztosítási rendszerrel vagy befektetőkártalanítási rendszerrel sem egyezik meg,

D. mivel a tagállamokban rendkívül sokféle biztosítási garanciarendszer létezik, és a különféle termékcsoportok az eltérő finanszírozási modellek révén a fogyasztók különböző szintű védelmét biztosítják,

E.  mivel a gazdasági válság következtében a biztosítási kötvénytulajdonosokat vagy adott esetben kedvezményezetteket nem érte jelentős veszteség, és a válságból az európai biztosítási ágazat viszonylag sértetlenül került ki,

F.  mivel a Szolvencia II. bevezeti a felügyeleti beavatkozást, amely minimálisra csökkenti a biztosítók csődjének és az ügyfelek vagy adott esetben kedvezményezettek csőd miatt bekövetkező veszteségeinek esélyét,

G. mivel a Szolvencia II. és a biztosítási garanciarendszerek hozzájárulnak az egyenlő feltételek kialakításához az európai biztosítási piacon, és elősegítik a belső piac teljes megvalósítását,

H. mivel a Szolvencia II. értelmében a kötvénytulajdonos és adott esetben a kedvezményezett követelései biztosítottak, ha a biztosító fizetésképtelenné válik (amikor a biztosító szavatolótőke-szükséglete hiányzik), és csak akkor vannak veszélyben, ha a biztosító csődbe megy (amikor az eszközök nem elégségesek a kötelezettségek fedezésére),

I.   mivel az EU-ban a határokon átnyúló biztosítás nem gyakori, de ez a Szolvencia II. bevezetésének következtében valószínűleg változni fog, tekintettel a benne kínált, fiókvállalatokon alapuló páneurópai szerkezetből adódó tőkeelőnyökre,

J.   mivel az európai szintű harmonizált biztosítási garanciarendszerek hiánya és az eltérő tagállami rendszerek a kötvénytulajdonosok nem hatékony és egyenlőtlen védelméhez vezettek, és a határokon átnyúló verseny torzítása miatt lelassították a biztosítási piac működését,

K  mivel a pénzügyi szolgáltatások belső piacának működésébe vetett fogyasztói bizalmat – a szolgáltató származási országától függetlenül – csak a fogyasztóvédelem következetes szintjével lehet biztosítani, elsődlegesen a megbízható prudenciális szabályok következetes alkalmazásán és az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-felügyeleti Hatóság (EIOPA), illetve adott esetben a nemzeti felügyeleti hatóságok általi hathatós felügyeleten keresztül,

L.  mivel a nemzeti és európai felügyeleti szervek általi hatékony és arányos ellenőrzés révén minimális szinten kell tartani az adófizetők pénzintézetek csődjének való kitettségét,

1.  elismeri, hogy az új felügyeleti rendszer és a küszöbön álló Szolvencia II. keretrendszer tovább fogja erősíteni a fogyasztóvédelmet;

2.  felszólítja a Bizottságot, hogy a Szolvencia II-ben és az új felügyeleti keretben rögzített szabályok és meghatározások tekintetében tegyen javaslatokat a határokon átnyúló szabványosításról szóló irányelvre, amely a tagállami biztosítási garanciarendszerek számára egységes és következetes határokon átnyúló keretet hoz létre, amely kizárólag végszükség esetén nyújt védelmet a fogyasztóknak akkor, ha a biztosítótársaságok fizetésképtelenség miatt nem tudják szerződéses kötelezettségeiket teljesíteni;

3.  felszólítja a Bizottságot, hogy sürgősen nyújtsa be javaslatát a biztosítási garanciarendszerekről szóló irányelvre, amely kiegészíti a betétbiztosítási rendszereket, a befektetőkártalanítási rendszereket és a Szolvencia II-t;

4.  elismeri, hogy az egyenlőtlen versenyfeltételek lehetősége szabályozói arbitrázst okozhat, amely befolyásolhatja a biztosítási garanciarendszereket; felszólítja a Bizottságot, vizsgálja meg a kölcsönhatást a harmonizáció és az Unióban létező rendszerek alkalmazása, valamint a származás szerinti állam elve között annak tisztázása érdekében, hogy bekövetkezik-e a piac jelentős mértékű torzulása; úgy véli, hogy ezt a felülvizsgálatot három évvel a Szolvencia II. teljes végrehajtását követően kell elvégezni;

5.   egyetért azzal, hogy a Szolvencia II irányelv nem teremt a csődöt kizáró környezetet a biztosítótársaságok számára, és valamely biztosítási vállalkozás csődje esetén nem védi meg a fogyasztókat a veszteségektől; ezért kéri a Bizottságot, hogy garantálja az elfogadandó közös biztosítási garanciarendszer Szolvencia II. irányelvvel való összehangoltságát és következetességét;

6.  támogatja a „származás szerinti állam” elvének elfogadását – amely szerint a biztosító által kötött kötvényt, függetlenül annak értékesítési helyszínétől, a származás szerinti biztosítási garanciarendszer védi –, és elismeri, hogy (a) a Szolvencia II. keretében egyre gyakoribbá fog válni a határokon átnyúló biztosítási szolgáltatások nyújtása, és (b) hogy valamely biztosító csődjét vissza lehet vezetni a származás szerinti ország felügyeleti szerveinek nem kielégítő voltára, és így a csődért való felelősség terhét a származás szerinti ország biztosítási garanciarendszerének kell viselnie, amelynek kizárólag végszükség esetén kell védelmet nyújtania a fogyasztóknak, ha a biztosítótársaságok fizetésképtelenség miatt nem tudják szerződéses kötelezettségeiket teljesíteni; felszólítja a Bizottságot, hogy végezzen hatástanulmányt és tartson nyilvános konzultációt az érintettekkel mindenekelőtt az életbiztosítások határokon átnyúló biztosítási garanciarendszerbe való bevonásáról, valamint a nem életbiztosítások bevonásának célszerűségéről annak érdekében, hogy biztosítható legyen a fogyasztóvédelem megfelelő szintje és a tagállamok között egyenlő feltételek álljanak rendelkezésre; úgy véli, hogy a Bizottságnak és az EIOPA-nak indokokat kell találnia annak biztosítása érdekében, hogy mérlegeljék a biztosítási garanciarendszerek járulékos költségeit összevetve a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos céllal; megjegyzi, hogy a betétgarancia-rendszerekről és a befektetőkártalanítási rendszerekről szóló jelenlegi uniós rendelet hatálya csak a megtakarítási jellegű termékekre terjed ki;

7.  ragaszkodik ahhoz, hogy a nemzeti biztosítási garanciarendszerek finanszírozási modelljére a szubszidiaritás elve vonatkozzon, amely modell tükrözi a származás szerinti tagállami felügyelet elvét, valamint a meglévő biztosítási garanciarendszerek által alkalmazott modellek sokféleségét; sürgeti, hogy a Bizottság ne támogassa kizárólag az előfinanszírozási megközelítést, tekintettel arra, hogy nincsenek meggyőző érvek e megközelítés mellett, és zavart okozhat;

8.  ragaszkodik ahhoz, hogy a tagállamok biztosítsák betétbiztosítási rendszereik tesztelését, és tájékoztatást kapjanak, amennyiben az illetékes hatóságok valamely biztosítótársaságnál olyan problémákat észlelnek, amelyek a biztosítási rendszerek beavatkozását valószínűsítik; javasolja, hogy ilyen tesztekre legalább háromévente vagy a körülmények megkívánta gyakorisággal kerüljön sor; úgy véli továbbá, hogy az EIOPA-nak rendszeres időszakonként szakértői értékelést kell végeznie a rendszerek hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságának vizsgálata céljából, és hogy adott esetben felhívja a figyelmet a hibák kijavításának szükségességére;

9.  elismeri, hogy szubszidiaritás elvének alkalmazása az elő- vagy utófinanszírozási modellek melletti döntés tekintetében a tagállamok közötti verseny torzulásához vezethet; úgy véli, hogy az ilyen torzulások a fogyasztói és az adófizetői védelem tekintetében azonos jelentőséggel bírnak, valamint hogy a Bizottságnak óvatos és hosszú távú megközelítést kellene alkalmaznia az ilyen torzulások kezelésére;

10. elismeri, hogy a fogyasztóvédelem biztosításának különféle módjai vannak:

– ellentételezés: a biztosító fizetésképtelensége esetén a kötvénytulajdonosok vagy kedvezményezettek veszteségeit rendes követelésrendezési eljárást követően közvetlenül ellensúlyozzák;

– folytonosság: a biztosítási szerződések folytonossága biztosított a piacon maradó biztosítókhoz vagy az e célra létrehozott külön jogalanyhoz történő portfólióátadással;

azt javasolja, hogy a jövőbeli biztosítási garanciarendszer keretében mindkét megoldást engedélyezni kell, tekintetbe véve a nemzeti piacok közötti eltéréseket, ami a méretet, a koncentrációt, a terméktervezést és a kínált biztosítási termékek választékát illeti;

11. kitart amellett, hogy a biztosító fizetésképtelensége esetén a fogyasztók rendelkezésére álló információnak könnyen hozzáférhetőnek, széles körűnek és könnyen érthetőnek kell lennie annak egyértelmű megjelölése mellett, hogy a fogyasztó követeléseivel vagy kérdéseivel mely hatósághoz fordulhat; abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy az egyablakos ügyintézés kialakítása valamennyi pénzügyi garancia- és kártalanítási rendszer számára garantálná, hogy a hatályos jogszabályok ténylegesen a fogyasztók javát szolgálják, különösen a tájékoztatás és a határokon átnyúló kapcsolatok és kifizetések tekintetében;

12. hangsúlyozza, hogy a biztosítási garanciarendszerekre vonatkozó származás szerinti megközelítés fogyasztói szemszögből csak akkor hiteles, ha a fogyasztói tapasztalatok mindkét biztosítási kártalanítási funkció (a portfólióátadás és a kötvénytulajdonosok kártalanítása is) vonatkozásában következetesek; kéri, hogy Bizottság írja elő, hogy a származás szerinti biztosítási garanciarendszer helyszínétől függetlenül valamennyi kompenzációs biztosítási garanciakövetelés esetében a fogyasztók számára a saját nemzeti felügyeleti szerveiken belül álljon rendelkezésre egységes, saját nyelvükön zajló eljárás és kapcsolatfelvételi pont; javasolja, hogy az EIOPA dolgozzon ki az egyszerűségen és a legjobb gyakorlatokon alapuló, harmonizált és átlátható megközelítést, amennyiben szükséges, kötelező érvényű technikai előírások alkalmazása révén;

13. hangsúlyozza, hogy javítani kell a fogyasztók pénzügyi szolgáltatásokkal és az azokban rejlő kockázatokkal kapcsolatos ismereteit és tudatosságát; ezért azt javasolja, hogy a biztosítási kötvényekre vonatkozóan vezessenek be egy, az egységes európai tájékoztatóhoz (ESIS) hasonló mechanizmust, amely a kockázatok tekintetében egyértelmű és kötelező érvényű figyelmeztetést tartalmazna a biztosításhoz kapcsolódó összetett befektetési termékekre és a valamely nemzeti hatósághoz kapcsolódó biztosítási garanciarendszer meglétére vonatkozóan, hogy a kötvénytulajdonosok könnyebben és jobban megérthessék a biztosítási termékeket és minden fontos információ birtokába jussanak;

14. úgy véli, hogy a „származás szerinti” és a „fogadó országbeli” felügyeleti szerveknek a biztosító csődje esetén a rendszerek közötti következetes megközelítés biztosítása érdekében teljes körűen együtt kellene működniük az érintett biztosítási garanciarendszerrel, valamint az európai felügyeleti keretrendszerrel a felügyeletek kollégiumán keresztül és az EIOPA bevonásával és az általa végzett ellenőrzéssel annak biztosítására, hogy a fogadó országbeli kötvénytulajdonost vagy adott esetben kedvezményezettet minimális veszteség érje;

15. kéri a Bizottságot annak tisztázására, hogy a biztosítási garanciarendszerek milyen szerepet töltenek be a közvetítők vonatkozásában;

16. azzal érvel, hogy a kötvénytulajdonosok és kedvezményezettek átfogó és folyamatos védelmének biztosítása érdekében a Bizottságnak fenn kell tartania és figyelembe kell vennie más, már működő védelmi mechanizmusokat és jogszabályi rendelkezéseket is; úgy véli, hogy a biztosítási garanciarendszert akkor kell életbe léptetni, ha az egyéb védelmi mechanizmusok már kudarcot vallottak;

17. ragaszkodik ahhoz, hogy az új uniós jogszabályok ne eredményezzék a tagállamokban a meglévő biztosítási garanciarendszerek által nyújtott védelem megszűnését, illetve ahhoz, hogy a fogyasztókat ne érje veszteség a biztosítók megfelelő ellenőrzésére vonatkozó szabályozás kudarca következtében; felszólítja ezért a Bizottságot annak biztosítására, hogy a biztosítási garanciarendszer európai kerete végszükség esetén lépjen működésbe, megfelelő időn belül biztosítva a lehető legteljesebb ellentételezést vagy protfólióátadást az arra jogosult kötvénytulajdonosok (vagy adott esetben a kedvezményezettek) számára abban az esetben, ha valamely vállalkozás fizetésképtelenné válna;

18. elismeri, hogy a biztosítótársaságok felelnek alkalmazottaik magatartásáért, és a közvetítőknek szakmai felelősségbiztosítással kell rendelkezniük; megjegyzi, hogy a csalás a büntetőjog és a szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó jog területéhez tartozik; elismeri, hogy a biztosítási garanciarendszer visszaélésekre és csalásokra is kiterjedő szabályai a felügyelet éberségét gyengíthetik, és csökkenthetik a felügyeletek hajlandóságát felügyeleti hatásköreik alkalmazására, ezzel erkölcsi kockázatot keltve;

19. megjegyzi, hogy mindaddig, amíg nincs jogilag kötelező erejű uniós meghatározás arra vonatkozóan, hogy mi számít kis- vagy mikrovállalkozásnak, valamint tekintettel az ilyen szervezeteknek az idők során változó jellegére, a biztosítási garanciarendszerekkel kapcsolatos irányelvre irányuló javaslatnak a természetes személyekre kellene korlátozódnia, továbbá hogy a csődbe ment biztosítóval közvetlen kapcsolatban álló természetes személyeket, például igazgatókat, magas beosztásban dolgozó vezetőket vagy szavazati joggal rendelkező igazgatótanácsi tagokat, akiknek szakmai felelőssége összefüggésben áll a fizetésképtelenség okaival, ki kell zárni a fogyasztók közül; kéri, hogy a Bizottság, amint a jogilag kötelező erejű meghatározás megszületett, értékelje újra a kérdést bizonyos jogi személyeknek a garanciarendszerekbe történő bevonása tekintetében; hangsúlyozza, hogy a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartva a tagállamoknak legyen lehetőségük nemzeti biztosítási garanciarendszereikbe jogi személyeket is bevenni;

20. elismeri, hogy a piaci koncentrációval kapcsolatos kérdések megnehezíthetik a biztosítási garanciarendszerek számára, hogy az összes kötvénytulajdonos vagy adott esetben kedvezményezett egy vagy több biztosító csődje miatti kártérítési igényét fedezni tudják; úgy véli, hogy kerülni kell a biztosítási garanciarendszerre vonatkozó olyan szabályokat, amelyek a koncentrált piacokra további terheket róhatnak;

21. előre vetíti az EIOPA-nak a piaci stressz nemzeti hatóságok általi tesztelésének összehangolása és a biztosítási garanciarendszerek Európa-szerte végzett stressztesztelése terén betöltött felügyeleti szerepét, adott esetben ajánlások kiadásával és szakértői vizsgálatok rendszeres végzésével a bevált gyakorlatokra vonatkozó felfogások megosztása érdekében;

22. megjegyzi, hogy kisméretű és koncentrált piacokon a nem megfelelő finanszírozási mechanizmusokkal rendelkező biztosítási garanciarendszer rendszerszintű kockázatokat kelthet azáltal, hogy fokozza a biztosítók összefonódását, ami egyenlőtlen versenyfeltételeket eredményezne a kisebb és nagyobb piacok között, mivel a kisebb piacok számára nehezebb lenne a költségek viselése; megjegyzi, hogy e nehézségeket figyelembe kell venni a koncentrált piacokat sújtó további megszorítások megelőzése érdekében; felhívja a Bizottságot, tegye lehetővé, hogy a tagállamok a finanszírozásra és a biztosítási garanciarendszer más kialakítási jellemzőire vonatkozó szabályokat szabadon hozzáigazíthassák a nemzeti piacok szükségleteihez;

23. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

INDOKOLÁS

A biztosítótársaságok csődje esetén a biztosítási garanciarendszerek értékes eszközök a kötvénytulajdonosokat érintő kockázatok csökkentésében. Az Európai Parlament többször is bizonyította, hogy támogatja az európai szintű megközelítés mérlegelését (Szolvencia II., 242. cikk, EIOPA, 26. cikk), és az előadó elvileg támogatja az Európai Bizottságnak a biztosítási garanciarendszerekkel kapcsolatos irányelvről szóló (2010. júliusban kiadott) fehér könyvében szereplő javaslatait, amelyekről úgy véli, hogy a Szolvencia II. sikere szempontjából nélkülözhetetlenek.

A biztosítási garanciarendszerek kérdése összetett, tekintettel az uniós tagállamokban lévő rendszerek széles választékára, valamint a biztosítási garanciarendszerek és más, uniós szinten jelenleg vizsgálat tárgyát képező kérdések közötti kölcsönhatásra, nevezetesen a Szolvencia II. küszöbön álló bevezetésére.

Az indokolás egy uniós szintű megoldás elemzésével kezdődik, ezt pedig az előadó preferenciáinak áttekintése követi.

Szükséges-e uniós dimenzió?

A Szolvencia II. 2013-tól kezdődően gyökeresen meg fogja változtatni az európai biztosítási ipart. Statisztikailag a Szolvencia II. által támasztott gazdasági, kockázatalapú követelmények minden 200 évben egyszeri alkalomra fogják csökkenteni a biztosítótársaságok csődjének kockázatát. A csőd olyan helyzet, amikor a biztosító nem rendelkezik a kötelezettségeinek fedezésére elegendő tőkével. Ilyen helyzetben a követeléseiket benyújtó kötvénytulajdonosoknak veszteségeik lehetnek.

Azonban a Szolvencia II. értelmében még a csőd kialakulása előtt életbe lép a „fentről jövő” felügyeleti beavatkozás. A felügyeleti beavatkozást hivatalosan akkor kezdeményezik, ha a biztosító szavatolótőke-szükséglete hiányzik. Ilyen helyzetben a biztosítónak illetékes felügyeleti szervénél kezdeményeznie kell, hogy meghatározott határidőn belül visszaállítsák a szavatolótőke-szükségletét meghaladó tőkeszintet. Amennyiben tőkeszintjében olyan további romlás állna be, amely a minimális tőkeszükséglet hiányát eredményezné, úgy a biztosító továbbra is működik és képes a követelések kielégítésére, de szigorú felügyeleti eljárás vonatkozik rá, melynek értelmében többek között tilos új kötvényeket kibocsátania és/vagy portfóliókat és/vagy más eszközöket kényszerértékesítés útján eladnia. A biztosítók felé a gyakorlatban az lesz az elvárás, hogy szavatolótőke-szükségletükön túl is rendelkezzenek tőkével.

Így az előadó négy területet határoz meg, amelyeken a biztosítási garanciarendszerek esetében uniós dimenzióra van szükség.

1) A biztosító csődje esetén a fogyasztók védelmének garantálása

Bár ennek valószínűsége nem nagy, mégis előfordulhat, hogy egy (határokon átnyúló) biztosító csődbe megy, és ennek következtében veszteség éri a kötvénytulajdonosokat, akiknek követelése biztosítási garanciarendszer nélkül nem teljesíthető.

2) A biztosító származási államától függetlenül egyenlő fogyasztóvédelem garantálása

Az elkövetkező években valószínűleg fokozódni fog a határokon átnyúló tevékenység, és több páneurópai biztosító fog elmozdulni a leányvállalati modelltől a fióktelepi modell felé, hogy kihasználja e modell Szolvencia II. szerinti tőkeelőnyeit. A fogyasztók így valószínűbb, hogy olyan cégektől fognak biztosítást vásárolni, amelyek piaca eltérő biztosítási garanciarendszerekkel vagy ezek nélkül működik, ezért nyilvánvaló a következetes fogyasztóvédelemmel kapcsolatos problémák felvetése.

3) Fogyasztóvédelem biztosítása csalás vagy eladási visszaélések esetén

A biztosítók vagy közvetítők részéről elkövetett eladási visszaélések vagy csalások eredményeképpen a kötvénytulajdonosok alacsonyabb hozamokkal/veszteségekkel szembesülnek nem a biztosító csődje, hanem más tényezők következtében. A pénzügyi szolgáltatásokba vetett fogyasztói bizalom előmozdítása érdekében a biztosítási garanciarendszernek a csalásból vagy eladási visszaélésből adódó kártérítési igényekre is ki kell terjednie, mivel fogyasztói szemszögből nincs különbség a kötvényekben a biztosító csődje miatti bekövetkező veszteségek, illetve az eladási visszaélések vagy csalások miatti veszteségek között – ezek végső soron mind a szabályozás kudarcára vezethetők vissza.

4) Az adófizetők védelmének biztosítása a biztosítási garanciarendszer kudarca esetén

Bizonyos piacokon, ahol a díjelőírások tekintetében egyetlen vagy kevés biztosító játszik domináns szerepet, a csőd következtében előfordulhat, hogy az adófizetőknek kell fedezniük a kötvénykifizetések költségeit még akkor is, ha működik egy biztosítási garanciarendszer. Európai perspektívából nézve ez olyan egyedi probléma, amikor egy csődbe jutott biztosító egy útlevél felhasználásával az EU-n belül máshová exportálja a biztosítási díjakat. Az adófizetők biztosítási garanciarendszer kudarcából adódó potenciális kiszolgáltatottságát a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani.

Az uniós biztosítási garanciarendszerről szóló irányelv alapvető elemei

Az előadó úgy véli, hogy a fenti négy stratégiai cél megfelelően teljesíthető egy minimális harmonizációt előíró irányelvvel, amely függetlenül attól, hogy hol található a kötvényt kibocsátó biztosító, azonos szintű fogyasztóvédelmet biztosít, és korlátozza az adófizetők olyan piacokon jelentkező követeléseknek való kiszolgáltatottságát, ahol egy vagy több biztosító olyan méretű a teljes piachoz képest, hogy csődje esetén veszélybe sodorná a biztosítási garanciarendszert, és az nem lenne képes teljesíteni a kötvénytulajdonosok követeléseit. A fenti, a későbbiekben részletezett határokon belül az előadó úgy véli, hogy a modell tervezésének a szubszidiaritáson kell alapulnia. Az előadó elismeri, hogy így az egységes piacon potenciálisan jelentkező versenytorzulások problémája továbbra is fennáll, de úgy véli, hogy ezeket a kérdéseket jobb lenne később megoldani, amikor más jogszabályi változások már megszilárdultak és megvalósult a fogyasztók és adófizetők védelme biztosításának elsődleges célja.

A biztosítási garanciarendszer hatókörének a származási ország elvén kell alapulnia

Az azonos versenyfeltételek és a fogyasztóvédelem szempontjából számos előnye van a „fogadó” állam elvén alapuló megközelítésnek, mivel nincsenek uniós szinten harmonizált fogyasztóvédelmi normák. Ugyanakkor ez az elv a páneurópai biztosítók esetében, amelyeknek több nemzeti rendszerben kell részt venniük, a költségek megduplázásához vezethet, és ami a prudenciális felügyelet szempontjából még ennél is fontosabb, szembe megy azzal, amire külön hangsúlyt helyez a Szolvencia II., azaz hogy a prudenciális kérdések végső mérlegelése a vezető (származási tagállam szerinti) felügyeleti szervet illeti. Így végső soron valamely biztosító csődjét vissza lehet vezetni a származás szerinti tagállam felügyeleti szerveinek nem kielégítő voltára, és így a kötvénytulajdonosok kártalanításáért való felelősség terhét a származás szerinti tagállam biztosítási garanciarendszere viseli;

A biztosítási garanciarendszernek maradéktalanul fedeznie kell az érvényes követeléseket, valamint a követelésekkel kapcsolatos kártérítési folyamatnak biztosítania kell a fogyasztói tapasztalat következetességét

Annak érdekében, hogy mind a biztosítási ágazatban, mind a pénzügyi szolgáltatások egységes piacán megmaradjon a fogyasztói bizalom, az előadónak meggyőződése, hogy ha valamely biztosító csődje bekövetkezik, (közvetítői) eladási visszaélésre vagy csalásra kerül sor, a biztosítási garanciarendszer kulcselemeként minden típusú biztosítási termék esetén biztosítani kell a fogyasztóvédelem állandó szintjét. Az új uniós jogszabály nem járhat a már korábban biztosítási garanciarendszerrel rendelkező tagállamokban (amelyek közül számos már most védelmet és/vagy 100%-os kifizetést biztosít minden típusú biztosítás esetében) a fogyasztóvédelem fokának csökkenésével. Ennek eredményeképpen az európai fogyasztók bízhatnak abban, hogy az általuk megvásárolt biztosítási termékek valamennyi típusát fedezi egy biztosítási garanciarendszer, amely garantálja, hogy az egész Unióban egységesen, meghatározott időn belül 100%-os kártérítést kapjanak.

Továbbá, hogy a „származási” elv hiteles legyen a fogyasztók szempontjából, ha követeléseket nyújtanak be a biztosítási garanciarendszerhez, szükséges a fogyasztói tapasztalat következetessége a biztosító származási országától függetlenül. Fontos, hogy a kötvénytulajdonosok nemzeti felügyeletükön belül egyetlen kapcsolatfelvételi ponthoz fordulhassanak, amely akár a hazai, akár egy másik tagállambeli biztosítási garanciarendszert érintő követeléseik tekintetében segítséget tud nyújtani számukra. Nem utolsósorban gondoskodni kell arról, hogy megfelelő segítséget kapjanak a kártérítési folyamat megértéséhez, és hogy saját nyelvükön nyújthassák be követelésüket. Az EIOPA-nak a kötvénytulajdonosok kártalanítására ki kell dolgoznia az egyszerűségen és a legjobb gyakorlatokon alapuló, és amennyiben szükséges, kötelező érvényű technikai előírások révén történő harmonizált megközelítést. A „származási” és a „fogadó” felügyeleteknek teljes mértékben együtt kell működniük, hogy biztosítsák, hogy valamely biztosító csődje esetén egy fogadó országbeli ügyfél kötvényének vesztesége esélye minimális legyen.

A jelenlegi fázisban a biztosítási garanciarendszerek csak a természetes személyekre vonatkozzanak, bár a nemzeti rendszerek dönthetnek úgy, hogy jogi személyeket is bevonnak

Az egységes piac szempontjából hasznos lenne a mikro- és kisvállalkozások bevonása a biztosítási garanciarendszerbe, de nagy körültekintést igényel az e vállalkozásokat meghatározó kritériumok megállapítása. Az előadó megjegyzi, hogy miközben valójában létezik egy uniós meghatározás a kkv-kra vonatkozóan (2003/361/EK bizottsági ajánlás), e meghatározást az EU egészében nem alkalmazzák egységesen. Tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy e vállalkozások jellege az idő múlásával változik. A biztosítási garanciarendszerekről szóló, tervezett irányelv hatályát ezért a természetes személyekre kell korlátozni, de ha az EU egészében elfogadják a kkv-k jogi meghatározását, valamint a csak a természetes személyekre vonatkozó biztosítási garanciarendszer megszilárdulását követően a Bizottságnak újra kellene vizsgálnia a bizonyos jogi személyekre is vonatkozó garanciarendszerek kérdését. Kitartva a jelentés által javasolt minimális harmonizáció koncepciója mellett, az előadó úgy véli, az egyes tagállamoknak meg kell engedni, hogy a jogi személyeket is bevonják nemzeti biztosítási garanciarendszerükbe, ha ezt akarják.

A biztosítási garanciarendszerek finanszírozási modelljére a szubszidiaritás elve legyen irányadó A biztosítási garanciarendszernek kellően erőteljesnek kell lennie, és a származási ország szerinti felügyeletnek – az EIOPA részéről történő ellenőrzés mellett – hiteles felügyeleti normákat kell alkalmaznia annak elkerülése érdekében, hogy az adófizetők finanszírozzák a kártérítési követeléseket.

A létező biztosítási garanciarendszerek a nemzeti piacok egyedi tulajdonságait tükrözik és szerkezetüket tekintve rendkívül eltérők. Az előadó ezért ezen a ponton nem látja értelmét a biztosítási garanciarendszerek finanszírozására vonatkozó harmonizált európai megközelítés elfogadásának, feltéve, hogy a fogyasztók és az adófizetők védelme következetes és biztosítható.

Az előadó különösen nem támogatná a minimális harmonizációt előíró irányelvben az előzetes finanszírozási megközelítés kötelezővé tételét. Miközben lehetséges, hogy az egyes tagállamokban a történelmi körülmények miatt beválik, általában véve nem világos, hogy az EU miért tenné kötelezővé az előzetes finanszírozási alap létrehozatalát, hiszen:

•   a biztosítók – a bankoktól eltérve – még a pénzügyi válságok idején sem jutnak tömegesen csődbe, mivel különbözik a finanszírozási profiljuk, és nem állnak fenn közöttük rendszerszerű összefonódások

•   a biztosító fizetésképtelensége/csődje nem jár azonnali finanszírozási igényekkel, mivel a követelések – szemben a bankoknál elhelyezett lakossági betétekkel – fogyasztói szempontból meglehetősen illikvidek.

•   azon állítások ellenére, hogy az előzetes finanszírozású rendszerekhez való tartozás csökkenti az erkölcsi kockázatot, nincs bizonyíték arra, hogy a meglévő előzetes, illetve utólagos finanszírozási rendszerekben működő biztosítók ennek megfelelően eltérő kockázati profilokat fogadnának el

•   makroszinten megkérdőjelezhető, hogy egy előzetes finanszírozási rendszer eléggé nagyméretű lenne-e ahhoz, hogy hozzájárulhasson egy válság prociklikus hatásainak mérsékléséhez

Az előadó azonban elismeri, hogy néhány piacra jellemző a koncentráció, és ennek következtében egy vagy több biztosító csődje igen nagy nyomásnak tenné ki a biztosítási garanciarendszerek azon képességét, hogy fedezni tudják az összes azt megelőzően benyújtott kártérítési igényt, hogy a felügyeletek átalakíthatnák, vagy eladhatnák a vállalkozást és/vagy a biztosítási portfóliókat. Ez végül azzal járhat, hogy az adófizetőnek kell a követelések költségeit fedező számlát kifizetnie. Az előadó véleménye szerint a fenti helyzetben a származási ország szerinti, illetékes felügyelet feladata azt biztosítani, hogy további felügyeleti előírásokat vezessenek be azon járulékos kockázatok tekintetében, amelyek a nemzeti biztosítási garanciarendszert egy vagy több nagy biztosító jelenléte következtében fenyegetik. Ennek formája lehet egy általános előzetes garanciarendszer, a Szolvencia II-ben foglaltaknak megfelelően a nagy biztosítókra kivetett további tőkekövetelmények (a 2. pillér vagy szigorúbb belső modelljóváhagyás keretében) Tekintettel arra, hogy Európában milyen hatásai lehetnek a piacba vetett bizalomra annak, ha csődöt mond valamelyik nemzeti biztosítási garanciarendszer, a nemzeti felügyeleteknek az EIOPA-val együttműködve Európa-szerte ellenőrizniük kell a nemzeti biztosítási garanciarendszerek piaccal kapcsolatos stressztűrő képességét annak érdekében, hogy biztosítsák, hogy e rendszerek kiállják egy vagy több biztosító csődjét, továbbá ajánlásokat fogalmazzanak meg, ha e garanciarendszereket nem találják megfelelőnek. Mindezt szakértői vizsgálatoknak kell kísérniük, hogy a biztosítási garanciarendszerek esetében alkalmazzák a legjobb gyakorlatok megosztását.

VÉLEMÉNY a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről (14.4.2011)

a Gazdasági és Monetáris Bizottság részére

a biztosítási garanciarendszerekről
(2011/2010(INI))

A vélemény előadója: Louis Grech

JAVASLATOK

A Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság felhívja a Gazdasági és Monetáris Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

A.   mivel a legutóbbi gazdasági visszaesés az egységes piac számos hiányosságára és egyenlőtlenségére világított rá, melyek mindegyike csökkenti a fogyasztók és a polgárok bizalmát; mivel a fogyasztók jogainak védelme és a pénzügyi piacokba vetett bizalmának helyreállítása érdekében az EU-nak sürgős lépéseket kell tennie, és minden jelenlegi és jövőbeli kezdeményezés során figyelembe kell vennie a fogyasztók érdekeit,

B.   mivel az európai szintű harmonizált biztosítási garanciarendszerek hiánya és a tagállamok közötti eltérő rendszerek a kötvénytulajdonosok nem hatékony és egyenlőtlen védelméhez vezettek, és a határokon átnyúló verseny torzítása miatt lelassították a biztosítási piac működését,

1.   úgy véli, hogy egy uniós szintű közös biztosítási garanciarendszer elfogadása és a tagállamokban létező különböző biztosítási garanciarendszerek kiigazítása hatékonyan növelné a polgárok bizalmát, védené a fogyasztók és adófizetők jogait, fokozná a piac stabilitását különösen a biztosítási ágazatban, általánosságban pedig a belső piacon és a pénzügyi szolgáltatások terén; következésképpen üdvözli a Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy minimális harmonizálási keretet hozzon létre a biztosítási garanciarendszerek számára;

2.   egyetért azzal, hogy a Szolvencia II irányelv nem teremt a csődöt kizáró környezetet a biztosítótársaságok számára, és valamely biztosítási vállalkozás esetleges csődjekor nem védi meg a fogyasztókat a veszteségektől; ezért kéri a Bizottságot, hogy garantálja a Szolvencia II irányelvvel együtt elfogadandó közös biztosítási garanciarendszerek összehangoltságát és következetességét;

3.   elismeri, hogy pillanatnyilag a legvalószínűbb és legcélratörőbb megközelítés egy egységes és jogilag kötelező erejű keret létrehozása lenne a biztosítási garanciarendszer által nyújtott védelem számára minimális – a néhány tagállam által már biztosított védelmet nem csorbító – harmonizáció alapján; egyetért abban, hogy a hosszú távú célként a fogyasztókat érintő lényeges vonatkozásokra – például a székhely szerinti tagállam elvére, a kártérítési határértékekre és egyéb kapcsolódó kérdésekre – vonatkozó rendelkezések harmonizációját kellene kitűzni; úgy véli, hogy mihelyt a biztosítási garanciarendszerről szóló jogi keret hatályba lép, a Bizottságnak szakértői értékelést kell végeznie annak meghatározására, hogy a jogszabály elérte-e fő célkitűzéseit; egyetért azzal, hogy a biztosítási garanciarendszerre vonatkozó jogszabályi struktúrát megfelelő hatásvizsgálatokra kell alapozni;

4.   azzal érvel, hogy a kötvénytulajdonosok és kedvezményezettek átfogó és folyamatos védelmének biztosítása érdekében a Bizottságnak fenn kell tartania és figyelembe kell vennie más, már működő és védelmi mechanizmust és jogszabályi rendelkezést is; úgy véli, hogy a biztosítási garanciarendszert akkor kell életbe léptetni, ha az egyéb védelmi mechanizmusok már kudarcot vallottak;

5.  úgy véli, hogy a jövőbeli biztosítási garanciarendszereknek különösen a határokon átnyúló biztosítási telephelyekre vonatkozóan a székhely szerinti tagállam elvén kell nyugodnia, feltéve, hogy a tagállamok a biztosítási szerződések valamennyi típusának (életbiztosítási és nem életbiztosítási) hatálya alá tartozó valamennyi természetes személy – kötvénytulajdonos vagy más kedvezményezett – számára magas fokú és egyenlő szintű fogyasztóvédelmet nyújtanak;

6.   megjegyzi, hogy a második pillérhez tartozó, nyugdíjalapok által kezelt nyugdíjakra vonatkozóan nincsen garanciarendszer, miközben a nyugdíjakat kínáló biztosítók a biztosítási garanciarendszer hatálya alá tartoznának; ezért ragaszkodik ahhoz, hogy a második pillérhez tartozó nyugdíjtermékekre is meghatározott és különválasztott rendszerek vonatkozzanak, amelyek a nyugdíjasok azonos szintű védelmét eredményezik;

7.  kitart amellett, hogy a biztosító fizetésképtelensége esetén a fogyasztók rendelkezésére álló információnak könnyen hozzáférhetőnek, széles körűnek és könnyen érthetőnek kell lennie, annak egyértelmű megjelölése mellett, hogy a fogyasztó követeléseivel vagy kérdéseivel mely hatósághoz fordulhat; abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy az egyablakos ügyintézés kialakítása valamennyi pénzügyi garancia- és kártalanítási rendszer számára garantálná, hogy a hatályos jogszabályok ténylegesen a fogyasztók javát szolgálják, különösen a tájékoztatás és a határokon átnyúló kapcsolatok és kifizetések tekintetében;

8.   hangsúlyozza, hogy javítani kell a fogyasztók pénzügyi szolgáltatásokkal és az azokban rejlő kockázatokkal kapcsolatos ismereteit és tudatosságát; ezért azt javasolja, hogy a biztosítási kötvényekre vonatkozóan vezessenek be egy, az egységes európai tájékoztatóhoz (ESIS) hasonló mechanizmust, amely egyértelmű és kötelező érvényű figyelmeztetést tartalmaz a kockázatokról a biztosításhoz kapcsolódó összetett befektetési termékekre és a valamely nemzeti hatósághoz kapcsolódó biztosítási garanciarendszer meglétére vonatkozóan, hogy a kötvénytulajdonos könnyebben és jobban megérthesse a biztosítási termékeket és minden fontos információ birtokába jusson;

9.   úgy véli, hogy a biztosító csődje esetén a fogyasztók magas szintű védelmének biztosítása érdekében a biztosítási garanciarendszereknek lehetővé kell tenniük a kötvénytulajdonosok számára a pénzügyi kártalanítás és biztosítási portfóliójuk áthelyezése közötti választás lehetőségét, és hogy az utóbbi lehetőséget kell előnyben részesíteni, minden körülmények között biztosítva azt, hogy a kötvénytulajdonos szerződésből eredő jogai és előjogai nem sérülnek; ajánlja annak fontolóra vételét, hogy nem kötelező biztosítások esetében határértéket állapítsanak meg a kártérítésre vonatkozóan, míg a kötelező biztosítások esetében biztosítsák a maximális kártérítést;

10. megjegyzi, hogy az EU-n belül számos biztosítási piacon a hasonló biztosítási és banki befektetési termékek esetén a kártérítési korlátok nincsenek összehangolva; úgy véli, hogy a Bizottságnak biztosítania kell, hogy ilyen esetekben a bankbetétekre és a befektetési alapokra vonatkozó védelemmel azonos szintű védelem vonatkozzon a biztosítók által értékesített, biztosításhoz kapcsolt befektetési termékekre is;

11. úgy véli, hogy a biztosítási garanciarendszerek finanszírozási keretének mind részletes hatásvizsgálatokon alapuló előzetes, mind pedig utólagos finanszírozáson kell nyugodnia, továbbá hogy európai szinten széles körű vitára van szükség annak biztosításához, hogy az előfinanszírozott alapok százalékos arányát olyan szintben állapítsák meg, ami a fogyasztó számára is előnyös, de a biztosítóra sem ró túlzott terheket; elismeri, hogy az előzetes vészhelyzeti alapok a biztosítótársaságok előnyét szolgálnák, mivel ránevelnék őket az üzleti kockázatok megfelelő kezelésére;

12. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ösztönözzék a biztosítási garanciarendszerek hatékony igazgatását és a tagállamok illetékes hatóságai és az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) általi felügyeletét, valamint a biztosítási garanciarendszerekre vonatkozó megközelítések összhangjának biztosítása érdekében erősítsék meg a nemzeti hatóságok és az EIOPA közötti együttműködést; kitart amellett, hogy az EIOPA által jóváhagyott belföldi felügyeleti rendszereknek meg kell vizsgálniuk, hogy a biztosítási garanciarendszerek képesek-e ellenállni egy vagy több biztosító csődjének, továbbá elő kell segíteniük az információk és a bevált gyakorlatok cseréjét;

13. elismeri, hogy a piaci koncentrációhoz kapcsolódó kérdések megterhelhetik a biztosítási garanciarendszer azon képességét, hogy valamennyi kötvénytulajdonos egy vagy több biztosító csődje miatt keletkező követelését lefedje; úgy véli, hogy el kell kerülni a biztosítási garanciarendszerre vonatkozó olyan szabályokat, amelyek a koncentrált piacok további megterhelését okozhatják;

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

13.4.2011

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

34

0

3

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Pablo Arias Echeverría, Adam Bielan, Lara Comi, Anna Maria Corazza Bildt, António Fernando Correia De Campos, Jürgen Creutzmann, Christian Engström, Evelyne Gebhardt, Louis Grech, Małgorzata Handzlik, Iliana Ivanova, Philippe Juvin, Sandra Kalniete, Eija-Riitta Korhola, Edvard Kožušník, Kurt Lechner, Toine Manders, Mitro Repo, Robert Rochefort, Zuzana Roithová, Heide Rühle, Matteo Salvini, Christel Schaldemose, Andreas Schwab, Eva-Britt Svensson, Róża Gräfin von Thun und Hohenstein, Kyriacos Triantaphyllides, Emilie Turunen, Bernadette Vergnaud, Barbara Weiler

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Ashley Fox, María Irigoyen Pérez, Constance Le Grip, Pier Antonio Panzeri, Konstantinos Poupakis, Sylvana Rapti, Olle Schmidt

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

15.6.2011

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

37

0

1

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Sharon Bowles, Udo Bullmann, Pascal Canfin, Nikolaos Chountis, George Sabin Cutaş, Leonardo Domenici, Diogo Feio, Elisa Ferreira, Ildikó Gáll-Pelcz, José Manuel García-Margallo y Marfil, Jean-Paul Gauzès, Sven Giegold, Sylvie Goulard, Liem Hoang Ngoc, Gunnar Hökmark, Wolf Klinz, Jürgen Klute, Philippe Lamberts, Werner Langen, Astrid Lulling, Arlene McCarthy, Ivari Padar, Alfredo Pallone, Anni Podimata, Antolín Sánchez Presedo, Olle Schmidt, Edward Scicluna, Peter Simon, Peter Skinner, Theodor Dumitru Stolojan, Ivo Strejček, Kay Swinburne, Marianne Thyssen, Ramon Tremosa i Balcells, Corien Wortmann-Kool

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

David Casa, Ashley Fox, Thomas Mann